• Tartalom

6/2020. (III. 25.) AM rendelet

6/2020. (III. 25.) AM rendelet

a natúrparkok létrehozásáról és működéséről

2020.04.24.

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (2) bekezdés 33. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 79. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A természetvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 63/A. §-ában meghatározott, a natúrpark elnevezés használatához való hozzájárulását e rendeletben foglalt területi, szakmai és szervezeti feltételek teljesülése esetén adja meg.

2. § (1) Natúrpark olyan meghatározott területre vonatkozó együttműködés lehet, amely

a) összetartozó táji egységet alkot; és

b) legalább három település teljes közigazgatási területére kiterjed;

c) természeti területekben és természeti értékekben gazdag és legalább egy része országos vagy helyi jelentőségű védett természeti terület;

d) kiterjedése legalább 10 000 hektár.

(2) Ha az (1) bekezdés a) pontja szerinti összetartozó táji egység kiterjedése nem éri el a 10 000 hektárt, az (1) bekezdés d) pontját nem kell alkalmazni.

(3) Település kizárólag teljes közigazgatási területével képezheti natúrparki együttműködés (a továbbiakban: natúrpark) részét, kivéve a (4) és (5) bekezdésben meghatározott esetet.

(4) A megyei jogú városok közigazgatási területük egészével vagy egybefüggő részével képezhetik részét natúrparknak.

(5) A főváros teljes közigazgatási területével nem, de annak egybefüggő részével képezheti részét natúrparknak, továbbá nem hozható létre olyan natúrpark, amelynél az együttműködés nem terjed ki a fővároson kívül más település közigazgatási területére.

(6) A natúrpark elnevezése utal arra a tájra, amelyre a natúrpark kiterjed, vagy amely a natúrparknak a részét képezi, azonban a natúrpark nevének előtagja védett természeti terület nevének földrajzi elhelyezkedésre utaló tagjával nem egyezhet meg.

3. § (1) A natúrpark tevékenysége az együttműködési megállapodást aláíró felek által, a fejlesztési koncepcióban foglalt célok megvalósulása érdekében kiterjed

a) a természeti, táji és kulturális örökség megőrzésére,

b) a környezeti nevelésre, szemléletformálásra, a tájidentitás megerősítésére,

c) a fenntartható térségfejlesztésre, valamint

d) a fenntartható ökoturizmusra és rekreációra.

(2) Natúrpark kialakításának feltétele, hogy

a) az (1) bekezdésben meghatározott natúrpark tevékenység koordinációjára a 7. § (1) bekezdésében meghatározott natúrparki munkaszervezet alkalmas, és

b) az (1) bekezdésben meghatározott natúrpark tevékenység vonatkozásában már a kezdeményezés időpontjában is a fejlesztési koncepcióban foglaltakkal összhangban álló tevékenység folyik, továbbá

c) az 5. § (1) bekezdésében meghatározott megalapozó dokumentációban jövőbeli feladatvállalások szerepelnek.

4. § (1) A miniszter a natúrpark elnevezés használatához való hozzájárulással, a felülvizsgálattal, valamint a natúrpark elnevezés használatához való hozzájárulás visszavonásával összefüggő feladatok ellátása során kikéri a magyarországi natúrparkok hálózatát képviselő civil szervezet, a miniszter által kijelölt szervezet, továbbá a működési területével érintett nemzeti park igazgatóság véleményét.

(2) A miniszter tájékoztatásul közzéteszi a magyar állami természetvédelem hivatalos honlapján a natúrpark elnevezés használatához való hozzájárulás, valamint a hozzájárulás visszavonásának időpontját, továbbá natúrpark elnevezés használatához való hozzájárulás esetén a natúrpark elnevezését és területét.

5. § (1) A natúrpark elnevezést használni kívánó szervezetek közösen vagy általuk kijelölt szervezet által kérelmezhetik a natúrpark elnevezés használatához történő hozzájárulást az 1. mellékletben meghatározott, a natúrpark elnevezés használatát megalapozó dokumentációnak (a továbbiakban: megalapozó dokumentáció) a miniszter részére történő benyújtásával.

(2) A megalapozó dokumentáció vizsgálata alapján a miniszter a natúrpark elnevezés használatához határozatlan időre hozzájárul, ha

a) teljesülnek a 2. és 3. §-ban foglalt feltételek, és

b) a natúrparki munkaszervezet a megalapozó dokumentáció részét képező fejlesztési koncepcióban foglalt vállalások megvalósítása, valamint a natúrpark fenntartása és fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást köt valamennyi, a natúrpark létrehozásában, fenntartásában és fejlesztésében önként szerepet vállalni kívánó helyi önkormányzattal, a megalapozó dokumentációban felsorolt egyéb szervezettel és természetes személlyel.

(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti együttműködési megállapodás tartalmazza, hogy a natúrparkhoz csatlakozni kívánó szervezet vagy természetes személy

a) egyetért a natúrpark létesítésével és céljaival, és

b) a natúrparkra kidolgozott fejlesztési koncepcióban foglaltakat elfogadja, magára nézve hosszú távon iránymutatónak tartja, saját tevékenységével hozzájárul annak végrehajtásához, a megvalósítás érdekében saját erőforrásokat is biztosít,

c) a natúrpark működtetéséhez a Tvt.-ben és e rendeletben foglaltakkal összhangban járul hozzá.

(4) A végleges megalapozó dokumentációnak tartalmaznia kell a csatlakozni kívánó települési önkormányzatok által aláírt együttműködési megállapodásokat, a további, csatlakozni kívánó szervezetek és magánszemélyek által aláírt együttműködési megállapodásokat, valamint a natúrparki munkaszervezet megalakulását igazoló dokumentumot.

6. § (1) A miniszter a natúrpark elnevezés használatához történő hozzájárulást a natúrparki munkaszervezettel kötött megállapodás keretében adja meg.

(2) A megállapodás tartalmazza a natúrpark területe által érintett települések felsorolását, a natúrpark nevét, a hozzájárulás tényét, natúrpark név használatához való jog gyakorlásának kezdő időpontját, valamint a beszámoló közzétételének módját.

7. § (1) A miniszternek a natúrpark elnevezés használatához való hozzájárulását követően a natúrpark működtetésével és képviseletével kapcsolatos feladatokat a natúrparki munkaszervezet látja el.

(2) Natúrparki munkaszervezet jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet lehet.

(3) A megalapozó dokumentáció miniszter általi elfogadását követően a natúrparki munkaszervezet a megalapozó dokumentáció lényeges elemeit összefoglaló, a fejlesztési koncepció egészét tartalmazó, a 2. mellékletben foglalt tartalmi szempontoknak megfelelő natúrparki bemutató dokumentumot készít, azt megismerteti a vele együttműködési megállapodást kötött felekkel, majd tájékoztatásul megküldi a natúrparki bemutató dokumentumot a miniszter részére. A miniszter a bemutató dokumentumot a magyar állami természetvédelem hivatalos honlapján közzé teszi.

(4) A natúrparki munkaszervezet a tárgyévről a natúrpark tevékenységét bemutató szakmai beszámolót készít, amely tartalmazza

a) a natúrpark tevékenységét a 3. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tematikus bontásban, beleértve a megvalósult projekteket, a tevékenységet végző szervezet és a megvalósulás helyének megjelölésével, valamint annak kapcsolódását a fejlesztési koncepcióban meghatározott célokhoz, és

b) a natúrparki munkaszervezettel együttműködési megállapodást kötött szervezetek és természetes személyek számát, ha e tekintetben a tárgyévben változás következett be, és

c) a beszámoló mellékletében a fejlesztési koncepció aktualizált változatát a natúrparkhoz tartozó települések számának tárgyévben bekövetkezett változása esetén.

(5) A natúrparki munkaszervezet a szakmai beszámolót a tárgyévet követő év május 31-ig megismerteti az együttműködésben részt vevő szervezetekkel és természetes személyekkel, majd a tárgyévet követő év július 31-ig megküldi a miniszter részére, aki a (4) bekezdésben meghatározott tartalmi követelményeknek való megfeleltetés érdekében a beszámoló kiegészítését kérheti. A szakmai beszámolót a natúrparki munkaszervezet a megállapodásban rögzített módon közzéteszi.

(6) A natúrparki munkaszervezet 30 napon belül értesíti a minisztert

a) a hivatalos adataiban, elérhetőségeiben bekövetkező változásról,

b) a natúrpark elnevezés használatának feltételeit érintő minden változásról,

c) a natúrparkhoz tartozó települések számának változásáról, és

d) a települési önkormányzatokkal fennálló együttműködési megállapodás megszűnéséről.

8. § (1) A miniszter 5 évente kezdeményezi a megállapodásban foglaltak megvalósulásának felülvizsgálatát.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a miniszter felülvizsgálatot rendel el, ha

a) változik a natúrparkhoz tartozó települések száma,

b) változik a natúrpark területi kiterjedése,

c) a natúrpark működésének a Tvt.-ben, vagy e rendeletben foglaltakkal való ellentéte merül fel,

d) a munkaszervezet jogutód nélkül megszűnt, vagy megszűnik az együttműködési megállapodása a települési önkormányzatokkal.

(3) A felülvizsgálat során a miniszter szakmai konzultációs lehetőséget biztosít a natúrparki munkaszervezet részére.

(4) A miniszter a felülvizsgálat eredményéről a natúrparki munkaszervezetet értesíti.

9. § (1) A miniszter a natúrpark elnevezés használatához való hozzájárulását visszavonja, ha

a) a natúrparki munkaszervezet legalább két, egymást követő évben nem küldte meg szakmai beszámolóját és azt felszólításra sem pótolta, vagy

b) a felülvizsgálat során megállapításra kerül, hogy a natúrpark működése a Tvt.-ben, vagy e rendeletben foglaltakba ütközik.

(2) A natúrparki névhasználati jogosultság visszavonása esetén a névhasználati jogosultsághoz való hozzájárulás változatlan terület, vagy változatlan név esetén a névhasználati jogosultság visszavonását követő két évig nem kezdeményezhető.

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

11. § (1) Azokra a natúrparkokra, amelyek esetében a miniszter e rendelet hatálybalépését megelőzően járult hozzá a natúrpark név használatához, a 2. § (1)–(6) bekezdésében és a 6. § (1)–(2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni, kivéve, ha a rendelet hatálybalépését követően a natúrpark területének változása miatt kerül sor felülvizsgálatra.

(2) A natúrpark elnevezés használatára vonatkozó jogosultsággal rendelkező natúrparknak, ha névhasználati jogosultságot

a) 2016. január 1-jét megelőzően szerzett, legkésőbb a rendelet hatálybalépését követő 3 naptári év eltelte után,

b) 2016. január 1-jén vagy azt követően szerzett, a névhasználati jogosultság megszerzésétől számított 5 év elteltét követően

kell megfelelnie az e rendeletben foglalt feltételeknek.

(3) A (2) bekezdésben foglalt kötelezettségek teljesítését a miniszter a felülvizsgálat szabályai szerint megvizsgálja.

(4) Ha a natúrpark elnevezés használatának felülvizsgálatára e rendelet hatálybalépését megelőző 5 éven belül sor került, a felülvizsgálat zárásától számított 5. évben újabb felülvizsgálatot kell lefolytatni.

1. melléklet a 6/2020. (III. 25.) AM rendelethez

A natúrpark megalapozó dokumentáció kötelező tartalmi elemei

1. A natúrpark kezdeményezés bemutatása

1.1. A natúrpark kezdeményezéshez csatlakozó települések felsorolása (együttműködési megállapodás csatolása kötelező)

1.2. A további együttműködő szervezetek felsorolása, csatlakozásuk céljának bemutatása

1.3. A natúrpark létrehozásának előzményei

1.4. A natúrpark létrehozásának célja

1.5. A natúrparki terület lehatárolásának indoklása

2. Helyzetfeltárás

2.1. A natúrpark lehatárolását tartalmazó térkép a natúrparkhoz csatlakozó települések feltüntetésével

2.2. Természeti, táji adottságok és értékek

2.3. Társadalmi-gazdasági adottságok

2.4. A természeti, táji és kultúrtörténeti értékek megőrzése

2.5. Összefoglaló értékelés

3. A natúrpark fejlesztési koncepciója

3.1. A natúrparki munkaszervezet bemutatása.

3.2. Fejlesztési célok, prioritások a 3. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott tevékenységi területeknek megfelelő bontásban.

3.3. A tervezett intézkedések, érvényben lévő települési és térségi fejlesztési dokumentumokban meghatározott célokhoz, prioritásokhoz való hozzájárulásának bemutatása.

3.4. A tervezett fejlesztések, érintett szakmai szervezetekkel, államigazgatási szervekkel való – indokolt esetben történő – egyeztetésének bemutatása.

3.5. A natúrparkhoz csatlakozó szervezetek (elsődlegesen a települési önkormányzatok), fejlesztési célok megvalósulásához való hozzájárulásának bemutatása.

4. Csatolni szükséges a natúrpark megalapozó dokumentációhoz

4.1. A natúrparki munkaszervezet által valamennyi, a natúrpark létrehozásában, fenntartásában és fejlesztésében önként szerepet vállalni kívánó helyi önkormányzattal, a megalapozó dokumentációban felsorolt egyéb szervezettel és természetes személlyel kötött, a 5. § (3) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott tartalmú együttműködési megállapodás eredeti vagy másolati példányát.

4.2. Védett természeti területek vonatkozásában a működési területével érintett nemzeti park igazgatóság támogató nyilatkozatát.

4.3. A natúrparki munkaszervezet megalakulását igazoló dokumentumot.

4.4. A 2. § (4)–(5) bekezdésében foglalt esetekben a natúrpark területével érintett ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számok listáját.

2. melléklet a 6/2020. (III. 25.) AM rendelethez

A natúrpark bemutató dokumentum kötelező tartalmi elemei

1. A natúrpark kezdeményezéshez csatlakozó települések felsorolása, a 2. § (4)–(5) bekezdésében foglalt esetekben a natúrpark területével érintett ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számok listája, a tervezett natúrparki terület térképi bemutatása.

2. A natúrpark létrehozásának célja.

3. A megalapozó dokumentáció helyzetfeltárási részének fontosabb megállapításai.

4. A natúrpark fejlesztési koncepciója, amelyben a fejlesztési célok, prioritások a 3. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott tevékenységi területeknek megfelelő bontásban szerepelnek.

5. A natúrparki munkaszervezet megnevezése, székhelye, címe, elérhetőségei.

6. A munkaszervezettel együttműködési megállapodást aláírt felek felsorolása.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére