• Tartalom

336/2017. (XI. 9.) Korm. rendelet

336/2017. (XI. 9.) Korm. rendelet

a Kecskemét közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

2023.01.01.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és e) pontjában,

a 4. § a) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában,

a 4. § b) és c) pontja tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nek, illetve anyavállalatának, a Daimler AG-nek a Kecskemét megyei jogú város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti, Kecskemét belterület 26500 helyrajzi számú ingatlanon, illetve az ezen földrészletekből telekalakítási eljárás jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósításra kerülő termelő és támogató létesítményekre, infrastruktúrára irányuló beruházásaival függenek össze.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket is, amelyek az (1) bekezdés szerinti beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek.

2. §1 A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt jelöli ki.

3. § (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.

(2) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

4. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházásokkal összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

7. §2

1. melléklet a 336/2017. (XI. 9.) Korm. rendelethez

Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházásokkal összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. útügyi hatósági eljárások,

6. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

9. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

10. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

11. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

12. területrendezési hatósági eljárások,

13. földmérési hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. hírközlési hatósági eljárások,

16. bányahatósági engedélyezési eljárások,

17. tűzvédelmi hatósági eljárások,

18. villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyezési eljárások,

19. közegészségügyi hatósági eljárások,

20. erdészeti hatósági eljárások,

21. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

22. honvédelmi hatósági eljárások,

23. földvédelmi hatósági eljárások,

24. azok az 1–23. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

25. az 1–24. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

A 2. § az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 195. § a)-c) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére