• Tartalom

2017. évi CLXXV. törvény

2017. évi CLXXV. törvény

a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kubai Köztársaság Kormánya között az egészségügyi együttműködés tárgyában Budapesten 1966. június 15. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1969. évi 16. törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről1

2017.12.12.

(Az Egyezmény nemzetközi jogi értelemben 2014. március 18-án vesztette hatályát.)

1. § Hatályát veszti a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Kubai Köztársaság Kormánya között az egészségügyi együttműködés tárgyában Budapesten 1966. június 15. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló 1969. évi 16. törvényerejű rendelet.

2. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2017. november 28-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2017. december 11. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. december 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére