• Tartalom

198/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet

198/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet

a Vasas Sport Club létesítményfejlesztési programjának megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról

2023.01.01.

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 4. § a) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 4. § b)–d) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16.2., 17. és 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 5. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 6. és 27. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 6. § tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés b), h) és k) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 7. § tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az ingatlan-nyilvántartás szerint

a) a Budapest XIII. kerület 26085/1123 helyrajzi szám,

b) a Budapest XIII. kerület 26085/1114 helyrajzi szám,

c) a Budapest XIII. kerület 26085/1115 helyrajzi szám,

d) a Budapest XIII. kerület 26085/1116 helyrajzi szám,

e) a Budapest III. kerület 16155/17 helyrajzi szám,

f) a Budapest XII. kerület 010503/10 helyrajzi szám,

g) a Budapest II. kerület 11512/7 helyrajzi szám

alatt nyilvántartott ingatlanokon (a továbbiakban együtt: Ingatlanok), a Vasas Sport Club létesítményfejlesztési programjának megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló 1073/2016. (II. 25.) Korm. határozat 1. pontjával összhangban megvalósuló, valamint az a) pontban megjelölt helyrajzi szám tekintetében az Illovszky Rudolf Stadionnak a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében történő fejlesztése megvalósításához szükséges felújítási és építési beruházásokkal (a továbbiakban együtt: Beruházás) függenek össze.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) az útépítési és közmű-csatlakozási munkák érdekében az (1) bekezdés szerinti ingatlanokkal szomszédos ingatlanokat érintik,

b) a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek.

1/A. §1 (1)2 A Kormány az 1. melléklet 6. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot jelöli ki.

(2)3

2. §4 A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

3. §5

4. § A Beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,

b) nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,

c) nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és

d) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

5. § (1)6 A Kormány a Beruházás és a Budapest XIII. kerület 26085/1123 helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlan tekintetében a beépítés szabályait a telekre és az azon található, illetve elhelyezésre kerülő építményekre vonatkozóan a (2) bekezdés szerint állapítja meg. Az ingatlan telkére hatályos településrendezési tervet a (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályok szerinti eltéréssel kell alkalmazni, azzal, hogy ha a településrendezési terv a (2) bekezdés szerinti sajátos szabályokkal ellentétes vagy azokkal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor azt nem lehet alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti telken a létesítményekhez szükséges parkolók 100%-ban a felszínen elhelyezhetők.

6. § (1) A Beruházással összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány a Beruházáshoz köthetően már rendelkezésre áll.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti dokumentumok egyike sem áll rendelkezésre, egyszerűsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni.

7. § (1)7 A Beruházás járulékos közbeszerzési szolgáltatója, beruházáslebonyolítója és műszaki ellenőre kizárólagos joggal az Építési és Közlekedési Minisztérium.

(2) Az (1) bekezdés szerinti lebonyolítói feladatkörbe az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 43. § (1) bekezdés c)–d), f)–h) és j)–k) pontjában, az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdésében, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5. §-ában foglalt feladatokon túlmenően – az építésügyi szakmagyakorlásra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok betartásával – minden olyan feladat, illetve tevékenység ellátása beletartozik, ami az építési tevékenység szakszerű megvalósításának előkészítésével, ellenőrzésével vagy irányításával kapcsolatos.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

9. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

10. §8

1. melléklet a 198/2016. (VII. 13.) Korm. rendelethez

A Beruházás megvalósításához szükséges, kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. általános építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

4. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

5. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

6. tűzvédelmi hatósági eljárások,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. hírközlési hatósági eljárások,

9. környezetvédelmi hatósági eljárások,

10. természetvédelmi hatósági eljárások,

11. útügyi hatósági eljárások,

12. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

13. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

16. bányahatósági engedélyezési eljárások,

17. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

18. közegészségügyi hatósági eljárások,

19. területrendezési hatósági eljárások,

20.9

21. rendészeti hatósági eljárások,

22. erdővédelmi hatósági eljárások,

23. azok az 1–22. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához és használatbavételéhez szükségesek,

24. az 1–23. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

2

Az 1/A. § (1) bekezdése a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 261. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1/A. § (2) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 261. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 2. § az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 120. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. §-t a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 261. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az 5. § (1) bekezdése a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 79. §-a szerint módosított szöveg.

7

A 7. § (1) bekezdése az 523/2022. (XII. 15.) Korm. rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

Az 1. melléklet 20. pontját a 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelet 79. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére