• Tartalom

2016. évi CLXXIII. törvény

2016. évi CLXXIII. törvény

az egyszerű bejelentés körének bővítésére és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentésre vonatkozóan az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról1

2017.01.01.

1. § (1) Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 33/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület építése, valamint műemlék kivételével meglévő lakóépület 300 négyzetméter összes hasznos alapterületet meg nem haladó méretűre bővítése és a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű lakóépület kormányrendeletben meghatározottá átalakítása és ezen építési munkákhoz szükséges tereprendezés, támfalépítés esetén
a) az építtető az építési tevékenységet a kivitelezés tervezett megkezdése előtt tizenöt nappal – kormányrendeletben meghatározottak szerint – a nevének és lakcímének, szervezet esetén a megnevezésének és székhelyének megjelölésével, kizárólag elektronikus úton bejelenti a kormányrendeletben kijelölt szervnek,
b) ha a tervező a tervezés során a közműellátás és az égéstermék-elvezető megvalósítása érdekében az arra jogosult szolgáltató hozzájárulását vagy jóváhagyását kéri, és arra nyolc napon belül nem kap érdemi választ, a hozzájárulást vagy jóváhagyást megadottnak kell tekinteni,
c) a bejelentéshez kormányrendeletben meghatározott tartalmú kivitelezési dokumentációt kell mellékelni,
d) a bejelentéstől a kormányrendeletben meghatározottak szerint lehet eltérni.”

(2) Az Étv. 33/A. § (2)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) Az (1) bekezdés szerinti építési tevékenységet a bejelentéstől számított tíz éven belül meg kell valósítani és a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványt kell kérni a kormányrendeletben kijelölt szervtől.
(3) Ha a bejelentéstől számított tíz éven belül nem valósították meg az (1) bekezdés szerinti építési tevékenységet,
a) új lakóépület építése esetén az elkészült építményt le kell bontani,
b) meglévő lakóépület bővítése esetén az építési tevékenységgel érintett építményrészt a visszamaradó lakóépület állékonyságára és rendeltetésszerű használatára tekintettel le kell bontani,
és a terep felszínének eredeti állapotát vissza kell állítani.”

2. § Az Étv. 38/C. §-a a következő (6) és (7) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara az (5) bekezdésben foglalt ellenőrzésen kívül bármely más energetikai tanúsítványt is ellenőrizhet.
(7) A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara a jogszabályi rendelkezések megsértésével kiállított energetikai tanúsítvány kiállítójával szemben figyelmeztetéssel élhet, vagy kormányrendeletben meghatározott bírságot szabhat ki.”

3. § Az Étv. 46. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az építésfelügyeleti hatóság a hatósági ellenőrzést a megindításától számított 60 napon belül lefolytatja. Szabálytalanság észlelése esetén haladéktalanul megindítja a (2) bekezdés szerinti intézkedések megtételére irányuló eljárást. Ezen intézkedéseknek
a) a (2) bekezdés a)–c) pontja esetében a szabálytalan tevékenységtől számított öt éven belül,
b) a (2) bekezdés d)–e) pontja esetében a szabálytalan tevékenységtől számított tíz éven belül
van helyük.”

4. § Az Étv. 47. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az építésügyi hatóságnak külön kormányrendeletben foglaltak szerint el kell rendelnie:)

d) az építésügyi hatósági eljárásban záradékolt építészeti-műszaki dokumentációnak megfelelő állapot kialakítását, amennyiben a jogerős és végrehajtható építési engedélytől való eltérés építési engedélyhez kötött, de attól építésügyi hatósági engedély nélkül tértek el,”

5. § Az Étv. 48. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

a 33/A. § szerinti egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet)

bb) bejelentéssel, de a 300 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladva,”

(végzik.)

6. § Az Étv. 48/A. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóság jogszabályban meghatározott esetekben és módon 60 napon belül folytatja le a hatósági ellenőrzést és ha szabálytalanságot állapít meg, hivatalból megindítja az eljárást és megteszi az (1)–(4) bekezdésben meghatározott intézkedéseket. Az eljárás megindításának legkésőbb az építés befejezésétől – ha az nem állapítható meg, akkor az építmény használatbavételétől – számított tíz éven belül van helye.”

7. § Az Étv. IV/A. Fejezete a következő 57/E. §-sal egészül ki:

57/E. § Ha az 57/C. § (1) bekezdése szerinti eljárásban hozott döntéssel szemben benyújtott fellebbezés érinti a Kormányhivatal szakhatósági állásfoglalását, a másodfokú eljárásban szakhatóságként országos illetékességgel a Heves Megyei Kormányhivatal jár el.”

8. § Az Étv. a következő 60/D. §-sal egészül ki:

60/D. § Az egyszerű bejelentés körének bővítésére és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentésre vonatkozóan az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXXIII. törvénnyel megállapított 57/E. §-t a folyamatban lévő másodfokú eljárásokban is alkalmazni kell.”

9. § Az Étv.

a) 13. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében a „lakóépület létesítésekor” szövegrész helyébe az „építési tevékenység esetén” szöveg,

b) 13. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontjában az „egység számát” szövegrész helyébe az „egység számát és a megengedett vagy kizárt rendeltetését” szöveg,

c) 32. § (6) bekezdésében a „lakóépületre” szövegrész helyébe az „építési tevékenységre” szöveg,

d) 33/A. § (1a) bekezdésében az „épület építése” szövegrész helyébe az „építési tevékenység” szöveg,

e) 48/A. § (6) bekezdésében az „Az (5) bekezdés szerinti 90 napos időtartam újrakezdődik” szövegrész helyébe az „A hatóság az (5) bekezdésben foglalt ellenőrzést ismételten megindítja” szöveg,

f) 52. § (2) bekezdésében az „A névjegyzéket vezető” szövegrész helyébe a „Ha e törvény másként nem rendelkezik, a névjegyzéket vezető” szöveg,

g) 62. § (1d) bekezdésében a „300 m2-t meg nem haladó összes hasznos alapterületű lakóépületek” szövegrész helyébe az „építési tevékenységek” szöveg

lép.

10. § Ez a törvény 2017. január 1-jén lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2016. december 13-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2016. december 19. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére