• Tartalom

7/2015. (III. 11.) FM rendelet

7/2015. (III. 11.) FM rendelet

a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről

2023.07.21.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. átlagos állategység: a tárgynegyedéves kérelmekben megjelölt állategységek támogatási évre vonatkozó átlaga;

2.1 nagyvállalkozás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdőalapú ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2472 bizottsági rendelet (a továbbiakban: mezőgazdasági csoportmentességi rendelet) I. melléklete szerinti kritériumokat nem teljesítő vállalkozás;

3. támogatási év: tárgyév április 1-jétől a tárgyévet követő év március 31-éig tartó időszak;

4. tárgyév: a támogatási kérelem benyújtásának naptári éve;

5. tárgynegyedévek: I.: a támogatási év április 1-jétől június 30-áig;

II.: a támogatási év július 1-jétől szeptember 30-áig;

III.: a támogatási év október 1-jétől december 31-éig;

IV.: a támogatási év január 1-jétől március 31-éig

tartó időszak;

6.2 tartási hely: bármely olyan, egy járványügyi egységet képező létesítmény, építmény, vagy fedetlen gazdaság esetén bármely olyan hely, ahol tenyészkocát állandó vagy időszakos jelleggel tartanak, vagy ahol ilyen állatok tartózkodnak;

7.3 tenyészkoca: az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer (a továbbiakban: FELIR) szerinti, a tárgynegyedév záró napját megelőző 365 napon belül fialt tenyészkoca és a tárgynegyedév záró napját megelőző 150 napon belül termékenyített tenyészkoca süldő;

8.4 jegyzőkönyv: az érintett tárgynegyedév megjelölését, a tartási hely és művelet adatok megnevezését, elvégzésének időpontját, és – amennyiben az adott műveletnél értelmezhető – mérési eredményeket tartalmazó dokumentum, amelyet a kiállító aláírásával hitelesített;

9.5 sertéságazati területi felelős: a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének (a továbbiakban: MSTSz) a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 83/2015. (XII. 16.) FM rendeletben (a továbbiakban: Sertés-ENAR rendelet) meghatározott feladatok ellátását végző munkavállalója;

10.6 ENAR-szám: a sertések megjelölésére és azonosítására használt, a Sertés-ENAR rendelet szerinti kód.

2. A támogatás nyújtásának feltételei

2. § (1)7 E rendeletben meghatározott egyéb feltételek teljesítése esetén vissza nem térítendő állami támogatás vehető igénybe tenyészkoca tartása során

a) az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely,

b) a szén-dioxid és az ammónia tartalomra ajánlott érték 5%-kal történő csökkentése,

c) a gazdálkodási gyakorlat során a kártevők okozta szennyeződések megakadályozásának,

d) naponta legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges fény, vagy

e) a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz

(a továbbiakban együtt: tevékenység)

biztosítására.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt tevékenységek együttesen vagy külön-külön is támogathatóak.

(3) A támogatás állategység alapján, tevékenységenként igényelhető. A tenyészkoca egyedenként 0,5 állategységnek felel meg.

(4)8 A támogatásban részesülő tenyészkocák számát a FELIR-ben a Sertés-ENAR rendelet előírásai szerint nyilvántartott tenyészkoca létszám szerint, a sertéságazati területi felelős által a FELIR-ből az ENAR-szám alapján kiállított dokumentum alapján kell meghatározni.

(4a)9 A (4) bekezdéstől eltérően a támogatásban részesülő tenyészkocák számát a 2016/2017-es támogatási év első és második tárgynegyedévében a Tenyészet Információs Rendszerbe (a továbbiakban: TIR) bejelentett tenyészkoca létszám szerint, a sertéságazati területi felelős által a TIR-ből az ENAR-szám alapján kiállított dokumentum alapján kell meghatározni.

(5)10 E rendelet szerinti támogatásra az a jogi személy, egyéb gazdálkodó szervezet, valamint a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény szerint mezőgazdasági őstermelői nyilvántartásban szereplő természetes személy – ideértve a törvényben meghatározott őstermelők családi gazdaságának képviselőjét is – (a továbbiakban együtt: ügyfél) jogosult, aki vagy amely

a) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 28. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Tv. alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben,

b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

ba) nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt,

bb) nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-ában meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,

bc)11 megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, valamint az 50. § (1) bekezdés c) pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül,

bd)12 az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, tenyésztő szervezet, terméktanács, szakmaközi szervezet vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal rendelkezik,

be) a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló miniszteri rendelet szerint közvetlen támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőnek minősül,

c) nem címzettje érvényben lévő támogatás visszafizetésére kötelező olyan európai bizottsági határozatnak, amely a támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította,

d)13 eleget tesz a Sertés-ENAR rendelet előírásainak,

e)14 eleget tesz a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: TIR rendelet) előírásainak,

f)15 a támogatási évben valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségének eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat,

g) a támogatási alapot képező tenyészkoca tartását saját kockázatára végzi,

h) vállalja a támogatott tevékenységnek – a támogatási kérelem benyújtásától számított – legalább öt éven át történő folytatását,

i) a b)–h) pontban foglaltakról a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik.

(6)16 A támogatási évben, a támogatási kérelemben megjelölt tenyészkocák vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtása előtt megkezdett tevékenység nem támogatható.

3. Támogatási keret, a támogatás forrása

3. § (1)17 E rendelet alapján támogatás az adott támogatási évben legfeljebb 7,8 milliárd forint összegig nyújtható.

(2)18

4. A támogatási kérelem benyújtása

4. § (1)19 A támogatási kérelmet a támogatási évet közvetlenül megelőző március 16-ától március 31-éig a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által rendszeresített és a honlapján közzétett, az 1. melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon kell benyújtani. Egy támogatási évre kizárólag egy támogatási kérelem nyújtható be. Határidőn túl benyújtott támogatási kérelem esetén az adott támogatási évben nem vehető igénybe támogatás.

(2) A támogatási kérelemhez mellékelni kell

a)20 az állattartó telep fekvése szerint illetékes vármegyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró járási hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) igazolásának eredeti példányát az ügyfél által – a támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig – az adott tartási hely a TIR-be bejelentett tenyészkoca férőhely kapacitása alapján megállapított maximálisan tarható tenyészkoca létszámról darabszámban kifejezve,

b) a 2. § (5) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti tagságról szóló igazolás eredeti példányát.

(3)21 Az ügyfélnek a támogatási kérelmében meg kell jelölnie a támogatási évben vállalni kívánt tevékenységeket, valamint az egyes tevékenységekhez kapcsolódó állategységeket – amely nem haladhatja meg a (2) bekezdés a) pontja szerinti igazoláson szereplő létszámból számított állategységet – egy tizedes jegy pontossággal.

(4)22 Nagyvállalkozásnak minősülő ügyfél a 2. § (5) bekezdésben meghatározottak teljesítése mellett a támogatási kérelemhez köteles csatolni a 2. melléklet szerinti, a támogatás igénybevételével előálló és a támogatás igénybevétele nélkül várható helyzetére vonatkozó elemzés (a továbbiakban: elemzés) alapján a járási hivatal álláspontját arról, hogy részvétele a támogatási programban indokolt.

(5)23

(6)24 A Kincstár a támogatási kérelemről az abban megjelölt, tervezett állatlétszám alapján jóváhagyott állatlétszámra vonatkozóan hoz döntést.

5. A kifizetési kérelem benyújtása

5. § (1)25 A támogatási év négy tárgynegyedévből áll, és a támogatás az adott támogatási év vonatkozásában legfeljebb négy részletben fizethető ki. Egy ügyfél egy tárgynegyedévre vonatkozóan kizárólag egy kifizetési kérelmet nyújthat be a 3. melléklet szerinti adattartalmú, a Kincstár által rendszeresített, és a Kincstár honlapján közleményben közzétett kifizetési kérelem nyomtatványon. A kifizetési kérelemben kizárólag a támogatási kérelemben megjelölt és a Kincstár által jóváhagyott tartási helyre, állatlétszámra, illetve tevékenységekre vonatkozó igények szerepelhetnek. A támogatási kérelemben meg nem jelölt tartási helyre, tevékenységekre, illetve a jóváhagyott állatlétszámot meghaladó állatlétszámra vonatkozó kifizetési igényt a Kincstár elutasítja.

(2) A kifizetési kérelem

a) az első tárgynegyedévre vonatkozóan az adott támogatási év július 1–31.;

b) a második tárgynegyedévre vonatkozóan az adott támogatási év október1–31.;

c) a harmadik tárgynegyedévre vonatkozóan az adott támogatási év január 1–31.;

d) a negyedik tárgynegyedévre vonatkozóan az adott támogatási évet követő április 1–30.

közötti időszakban nyújtható be az (1) bekezdésben meghatározottak szerint. A kifizetési kérelem benyújtásra vonatkozó határidő jogvesztő.

(3) A kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) az egyes tevékenységeknél előírt dokumentumokat,

b)26 a járási hivatalnak a 2. § (5) bekezdés f) pontja szerinti állat-egészségügyi nyilvántartási kötelezettségeknek való megfelelésről, valamint az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló igazolásának eredeti példányát,

c)27 a sertéságazati területi felelős által kiállított dokumentum eredeti példányát

ca)28 a 2. § (4) és (4a) bekezdése szerinti támogatható tenyészkoca létszámról, az adott tárgynegyedév záró napjára vonatkozóan,

cb) arról, hogy az ügyfél eleget tesz a Sertés-ENAR rendelet előírásainak,

cc) arról, hogy az ügyfél a támogatási igénnyel érintett tevékenységre vonatkozó, a 6–9. §-ban foglalt feltételeket az adott tárgynegyedév vonatkozásában teljesítette.

(4) Az adott tárgynegyedévre vonatkozó kifizetési kérelmekben foglalt jogos igények alapján legfeljebb a teljes támogatási évre rendelkezésre álló forrás egynegyede fizethető ki.

(5) Amennyiben az adott tárgynegyedévben a jogos igény a (4) bekezdés szerinti forrás összeget meghaladja, úgy az adott tárgynegyedévben az ügyfél részére legfeljebb megállapítható támogatás összege a túllépés mértékével visszaosztásra kerül. Amennyiben a visszaosztással érintett negyedévet követően a jogos negyedévi igények kifizetésén túl az adott tárgynegyedévi támogatási forrás rendelkezésre áll, úgy a visszaosztással érintett negyedévi jogos igények a következő negyedévben fizethetők ki.

(6) Amennyiben a tárgynegyedévre vonatkozó jogos igények kifizetését követően forrás-maradvány keletkezik, úgy a maradvány összege – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – a következő tárgynegyedévre meghatározott forrás összegét növeli.

(7)29 A Kincstár az adott tárgynegyedévre vonatkozó kifizetési kérelmek benyújtására nyitva álló határidő utolsó napját követő hatvan napon belül dönt az adott tárgynegyedévre vonatkozó jogos igényekről és intézkedik a tárgynegyedévre vonatkozó jogos összeg kifizetéséről.

(8)30 A támogatási év lezárását követően a Kincstár tájékoztatja az ügyfelet az érintett támogatási évben igénybe vett teljes támogatás összegéről és az ahhoz kapcsolódó átlagos állategységéről.

(9)31 A beérkezett támogatási kérelmekről, az adott tárgynegyedévre jóváhagyott igényekről, továbbá a kifizetett támogatás összegéről a Kincstár tájékoztatást küld az agrárpolitikáért felelős miniszternek.

(10)32 A 2016. január 1-je és március 31-e közötti időszakra vonatkozóan benyújtott összes kifizetési kérelemben foglalt jogos támogatási igény összesítését követően a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a 2015. évi támogatási kérelemhez kapcsolódó valamennyi negyedéves kifizetési kérelem összesített tényadatai alapján újraszámítja a 2015. évi támogatási kérelmek alapján megállapított jogos támogatási igényekre vonatkozó visszaosztás mértékét, és ennek megfelelően módosítja vagy visszavonja a 2015. évi támogatási kérelmekre hozott döntéseket.

6. Nagyobb férőhely biztosítása

6. § (1) Ezen tevékenység alapján az az ügyfél jogosult támogatásra, aki vagy amely a tenyészkoca tartása során a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet [a továbbiakban: 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet] 2. számú melléklet 1.2.2. pontjában meghatározott nagyságú férőhelynél legalább 10%-kal nagyobb alapterületet biztosít állategyedenként.

(2) A támogatás mértéke állategységenként, tárgynegyedévente tizenkétezer forint.

(3)33 Az (1) bekezdés szerinti feltétel teljesítését a sertéságazati területi felelős támogatási évente legalább egy alkalommal, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény alapján vezetett állomány-nyilvántartás szerinti állatlétszám és az engedélyezett építési engedély szerinti istálló méret alapján, vagy az istálló méretére vonatkozó alaprajz alapján, vagy az állattartó telep fekvése szerint illetékes általános építésügyi hatóságnak az istálló méretre vonatkozó hatósági bizonyítványa alapján vizsgálja.

(4) A kifizetési kérelemhez csatolni kell:

a)34 az adott támogatási évre vonatkozó – ezen tevékenység tekintetében – első tárgynegyedévi kifizetési kérelemhez a Magyar Építész Kamara Tervezői Névjegyzékében szereplő kamarai tag által készített, az istállók méretét is tartalmazó alaprajz másolati példányát, vagy az állattartó telep fekvése szerint illetékes általános építésügyi hatóságnak az istálló méretre vonatkozó hatósági bizonyítványa eredeti példányát.

b)35 a sertéságazati területi felelős által kiállított dokumentum eredeti példányát az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatokról. Az adott támogatási év első tárgynegyedévére vonatkozó dokumentum kelte nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának időpontjánál.

7. Az előírt mikroklíma paraméterektől jobb értékek biztosítása

7. § (1) Ezen tevékenység alapján az az ügyfél jogosult támogatásra, aki vagy amely biztosítja, hogy az istállóban a szén-dioxid koncentráció a 2850 ppm, az ammónia koncentráció a 9,5 ppm értéket nem haladja meg.

(2) A támogatás mértéke állategységenként, tárgynegyedévente ezerkilencszáz forint.

(3)36 A kifizetési kérelemhez csatolni kell a szén-dioxid és ammónia méréséről tárgynegyedévente készült, a sertéságazati területi felelős által aláírt jegyzőkönyv másolatát. Az adott támogatási év első tárgynegyedévére vonatkozó jegyzőkönyv kelte nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának időpontjánál.

8. A gazdálkodási gyakorlat során a kártevők okozta szennyeződések megakadályozása

8. § (1) Ezen tevékenység alapján az az ügyfél jogosult támogatásra, aki vagy amely vállalja, hogy az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1. számú melléklet 5. § (3) bekezdése szerinti, a kártevők folyamatos ellenőrzésére, illetve felszámolására irányuló intézkedésen túl az állattartó tartási helyein a légyirtást az év során folyamatosan alkalmazza.

(2) A támogatás mértéke állategységenként, tárgynegyedévente kétezer-kétszáz forint.

(3)37 A kifizetési kérelemhez csatolni kell a kártevők okozta szennyeződések megakadályozására tett intézkedés gyakoriságáról tárgynegyedévente készült, a sertéságazati területi felelős által aláírt jegyzőkönyv másolatát. Az adott támogatási év első tárgynegyedévére vonatkozó jegyzőkönyv kelte nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának időpontjánál.

9. Megnövelt fényerő biztosítása

9. § (1) Ezen tevékenység alapján az az ügyfél jogosult támogatásra, aki vagy amely vállalja, hogy a 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet 2. számú melléklet 1.14 pontjában meghatározott fényerőt meghaladóan, naponta legalább 9 órán át természetes, vagy legalább 11 órán át 50 lux/m2 mesterséges fényt biztosít a tenyészkoca tartási helyén.

(2) A támogatás mértéke állategységenként, tárgynegyedévente ezerhétszáznegyven forint.

(3)38 A kifizetési kérelemhez csatolni kell a megnövelt fényerő biztosításának alkalmazásáról tárgynegyedévente készült, a sertéságazati területi felelős által aláírt jegyzőkönyv másolatát. Az adott támogatási év első tárgynegyedévére vonatkozó jegyzőkönyv kelte nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának időpontjánál.

10. Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása

10. § (1) Ezen tevékenység alapján az az ügyfél jogosult támogatásra, aki vagy amely a tenyészkoca takarmányozásához – a 4. mellékletben előírt dokumentumokkal igazolt – az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő minőségű vizet használ.

(2) A támogatás mértéke állategységenként, tárgynegyedévente ezernégyszázötven forint.

(3) Az ügyfélnek az általa takarmányozáshoz használt víz (1) bekezdés szerinti feltételnek való megfelelését évente ellenőriztetnie kell ivóvízvizsgálatra akkreditált laboratóriummal.

(4)39 A kifizetési kérelemhez csatolni kell a 4. mellékletben meghatározott dokumentumok valamelyikét. Az adott támogatási évre vonatkozó vízmintavétel időpontja nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának időpontjánál.

(5) Az ügyfél a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 7. § (4) bekezdése szerinti igazolást is csatolhatja, amennyiben az megfelel a (4) bekezdésében foglalt követelményeknek.

10/A. 40 Adatszolgáltatás

10/A. §41 Az MSTSz a Kincstár részére a támogatási év kezdetéig átadja a sertéságazati területi felelős személyekről összeállított listát, valamint a sertéságazati területi felelősök személyében bekövetkezett változás esetén soron kívül értesíti a Kincstárt.

11. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. §42 Ez a rendelet

a) az „Iránymutatások a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott állami támogatásokról” szóló, 2022. december 21-i 2022/C 485/01 számú bizottsági közlemény és

b) a közös agrárpolitika keretében a tagállamok által elkészítendő stratégiai tervhez (KAP stratégiai terv) nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott támogatásra vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint az 1305/2013/EU és az 1307/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2021. december 2-i 2021/2115/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket tartalmaz.

13. §43 E rendeletnek a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet módosításáról szóló 92/2015. (XII. 23.) FM rendelettel megállapított rendelkezéseit a 2016/2017. támogatási évben és az ezt követő támogatási években benyújtott támogatási kérelmek alapján indult ügyekben kell alkalmazni.

14. §44 E rendeletnek az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 25/2016. (IV. 11.) FM rendelettel [a továbbiakban: 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet] megállapított 5. § (10) bekezdését a 2015. támogatási évre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelemre indult eljárásokban kell alkalmazni.

15. §45 E rendeletnek a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelettel megállapított 4. § (3) és (6) bekezdését, valamint 5. § (1) bekezdését a 2016. és az azt követő támogatási évekre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelemre indult eljárásokban kell alkalmazni.

16. §46 (1) E rendeletnek az egyes agrártámogatásokat szabályozó rendeletek módosításáról szóló 51/2016. (VII. 21.) FM rendelettel [a továbbiakban: 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet] megállapított 1. § 7. pontját, 2. § (4a) bekezdését, 5. § (3) bekezdés c) pont ca) alpontját az 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet hatálybalépésekor47 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek az 51/2016. (VII. 21.) FM rendelettel hatályon kívül helyezett 4. § (5) bekezdését az 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet hatálybalépésekor48 folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.

17. §49 E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 50/2021. (XII. 29.) AM rendelettel módosított 3. § (1) bekezdését a 2022. támogatási évre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelemre indult eljárásokban kell alkalmazni.

1. melléklet a 7/2015. (III. 11.) FM rendelethez

A támogatási kérelem adattartalma

1. Az ügyfél azonosítására szolgáló adatok.

2. A mezőgazdasági termelő vállalkozás mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti üzemmérete (KKV besorolása).

3. A tevékenységgel érintett tartási hely(ek) adatai.

4. A támogatással érintett öt évre vonatkozó tevékenység kezdő és befejező éve.

5. A tevékenységekre vonatkozó kötelezettségvállalás és a hozzá kapcsolódó tenyészkoca darabszám, valamint állategység – egy tizedes jegy pontossággal – megjelölése tartási helyenként.

6. A tevékenység megvalósításához szükséges, tervezett támogatás összege.

7. Nyilatkozatok.

8. Keltezés, ügyfél (cégszerű) aláírása.

9. Mellékletek

9.150 a járási hivatal igazolásának eredeti példánya az ügyfél által a támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig a TIR-be bejelentett kocaférőhely kapacitásról, darabszámban kifejezve,

9.2 a 2. § (5) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti tagságról szóló igazolás eredeti példánya,

9.351 nagyvállalkozásnak minősülő ügyfél esetén a járási hivatal álláspontja arról, hogy részvétele a támogatási programban indokolt.

2. melléklet a 7/2015. (III. 11.) FM rendelethez

A 4. § (4) bekezdéséhez kapcsolódó elemzéshez szükséges adatok

E rendelet 2. § (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti tevékenységek megvalósítása nélkül

E rendelet 2. § (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatás nélkül

E rendelet 2. § (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatással

Foglalkoztatottak létszáma

Támogatásban érintett állatlétszám
ÁE

Üzemi tevékenység eredménye
ezer Ft

minőségi adatok
– verekedések, kimarások
gyakorisága (%-ban)
– elhullások száma ÁE
– csökkent értékű értékesítés száma ÁE

3. melléklet a 7/2015. (III. 11.) FM rendelethez

A kifizetési kérelem adattartalma és a csatolandó mellékletek

1. Az ügyfél azonosítására szolgáló adatok.

2. A támogatási igény

2.1 a tárgynegyedév zárónapján a tenyészkoca tényleges darabszáma és állategysége egy tizedes jegy pontossággal,

2.2 az 6–10. § szerinti tevékenységek és az egyes tevékenységekre igényelt összeg megjelölése.

3. A kifizetési kérelemben igényelt támogatás összege (Ft).

4. Nyilatkozatok.

5. Keltezés, ügyfél (cégszerű) aláírása.

6.52 Keltezés, a sertéságazati területi felelős aláírása.

7. Mellékletek

7.1.53 a sertéságazati területi felelős által kiállított dokumentum eredeti példánya arról, hogy a kérelemben megjelölt támogatási igény megalapozott, és az ügyfél eleget tett a Sertés-ENAR rendelet előírásainak,

7.2.54 a járási hivatalnak az állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségek, valamint az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló igazolásának eredeti példánya,

7.3.55 a sertéságazati területi felelős által kiállított dokumentum eredeti példánya, amely tartalmazza az adott tárgynegyedév zárónapjára vonatkozóan megállapított, támogatható tenyészkoca létszámot,

7.4.56 a sertéságazati területi felelős által kiállított dokumentum eredeti példánya a támogatási igénnyel érintett tevékenységre vonatkozó, 6–9. §-ban foglalt feltételek teljesítéséről, adott tárgynegyedév vonatkozásában,

7.5.57 az egyes, a rendelet 6–10. alcímei szerinti tevékenységeknél előírt dokumentumok.

4. melléklet a 7/2015. (III. 11.) FM rendelethez58


A takarmányozáshoz használt itatóvíz ivóvíz minőségének feltételei

1. Ha az állattartó telepen az állatok vízellátása saját víznyerőhelyről történik, akkor a takarmányozáshoz használt itatóvizet ivóvíz minőségűnek kell tekinteni, ha az ügyfél az adott támogatási évre vonatkozó – ezen tevékenység tekintetében – első tárgynegyedévi kifizetési kérelemhez csatolja:
1.1. az akkreditált laboratórium vizsgálati eredményét tartalmazó dokumentum másolatát arról, hogy az itatásra használt víz az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében a víz nyerési módjától függően meghatározott határértékek tekintetében megfelel az ivóvíz minőségi követelményeinek az alábbi paraméterek vonatkozásában:
1.1.1. mikrobiológiai vizsgálatok: E. coli, telepszám 22 °C-on,
1.1.2. kémiai vizsgálatok: szín, szag, nitrit, permanganát index, vezetőképesség, valamint
1.2. a nyilatkozatát arról, hogy a víznyerőhely megfelelően van kialakítva, biztosítva ezzel az itatóvíz szennyeződésének megakadályozását.

2. Ha az állattartó telepen az állatok vízellátása vezetékes vízhálózatról történik, akkor a takarmányozáshoz használt itatóvizet ivóvíz minőségűnek kell tekinteni, ha az ügyfél az adott támogatási évre vonatkozó – ezen tevékenység tekintetében – első tárgynegyedévi kifizetési kérelemhez csatolja a vízszolgáltató írásos nyilatkozatának eredeti példányát – amely nem lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának idejénél – arról, hogy az általa szolgáltatott víz ivóvíz minőségű.
1

Az 1. § 2. pontja a 40/2023. (VII. 20.) AM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § 6. pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § 7. pontja a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § 8. pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 1. § 10. pontját a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 2. §-a iktatta be.

7

A 2. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (4a) bekezdését az 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet 18. §-a iktatta be.

10

A 2. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 28/2021. (VIII. 18.) AM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

11

A 2. § (5) bekezdés b) pont bc) alpontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 2. § (5) bekezdés b) pont bd) alpontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 2. § (5) bekezdés d) pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 2. § (5) bekezdés e) pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 2. § (5) bekezdés f) pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 2. § (6) bekezdése a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 3. § (1) bekezdése az 50/2021. (XII. 29.) AM rendelet 16. §-a szerint módosított szöveg.

18

A 3. § (2) bekezdését a 66/2019. (XII. 30.) AM rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

21

A 4. § (3) bekezdése a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 4. § (4) bekezdése a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 211. § b) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 4. § (5) bekezdését az 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet 21. §-a hatályon kívül helyezte.

24

A 4. § (6) bekezdése a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 35. § (2) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 78. § b) pontja szerint módosított szöveg.

25

Az 5. § (1) bekezdése a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 36. § (1) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 78. § c) pontja szerint módosított szöveg.

27

Az 5. § (3) bekezdés c) pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 3. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 39. § c) pontja szerint módosított szöveg.

28

Az 5. § c) pont ca) alpontja az 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet 20. § d) pontja szerint módosított szöveg.

29

Az 5. § (7) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 78. § b) pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 5. § (8) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 78. § d) pontja szerint módosított szöveg.

31

Az 5. § (9) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 78. § d) pontja, a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 25. §-a szerint módosított szöveg.

32

Az 5. § (10) bekezdését a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 36. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 78. § e) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 6. § (3) bekezdése a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § g) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 6. § (4) bekezdés a) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 39. § d) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 6. § (4) bekezdés b) pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § h) pontja és 8. §-a, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 39. § c) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 7. § (3) bekezdése a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § i) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 8. § (3) bekezdése a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § i) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 9. § (3) bekezdése a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § i) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 10. § (4) bekezdése a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 7. § j) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 10/A. alcímet (10/A. §) a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 4. §-a iktatta be.

41

A 10/A. § a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 78. § d) és f) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 12. § a 40/2023. (VII. 20.) AM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

43

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 5. §-a iktatta be.

44

A 14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 37. §-a iktatta be.

45

A 15. §-t a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 37. §-a iktatta be.

46

A 16. §-t az 51/2016. (VII. 21.) FM rendelet 19. §-a iktatta be.

47

A hatálybalépés időpontja 2016. július 22.

48

A hatálybalépés időpontja 2016. július 22.

49

A 17. §-t az 50/2021. (XII. 29.) AM rendelet 15. §-a iktatta be.

50

Az 1. melléklet 9. pont 9.1. alpontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 39. § e) pontja, a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 211. § b) pontja szerint módosított szöveg.

51

Az 1. melléklet 9. pont 9.3. alpontja a 42/2017. (VIII. 17.) FM rendelet 211. § b) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 3. melléklet 6. pontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 3. melléklet 7. pont 7.1. alpontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 39. § f) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 3. melléklet 7. pont 7.3. alpontja a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 39. § f) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 3. melléklet 7. pont 7.4. alpontját a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 39. § f) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 3. melléklet 7. pont 7.5. alpontját a 92/2015. (XII. 23.) FM rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be.

58

A 4. melléklet a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 38. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére