• Tartalom

3/2015. (II. 13.) NGM rendelet

3/2015. (II. 13.) NGM rendelet

a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter egyedi döntésével nyújtható képzési, továbbá tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatások részletes szabályairól1

2018.12.23.

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 23. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 16. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 10. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások minisztere, valamint a szakképesítésért felelős további miniszterek véleményének kikérésével – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) egyedi döntésén alapuló, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Szht.)

a) 14. § a) pontjában foglalt, munkahely-teremtést ösztönző képzési támogatás (a továbbiakban: képzési támogatás),

b) 14. § b) pontjában foglalt, tanműhely létesítését szolgáló támogatás, továbbá

c) 14. § c) pontjában foglalt, a tanműhelyben folytatott gyakorlati képzés feltételeinek fejlesztését szolgáló támogatás [a továbbiakban a b) és a c) pontban foglaltak együtt: tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás]

mértékének megállapítására, feltételeire, folyósítására, elszámolására és ellenőrzésére terjed ki.

2. § E rendelet alkalmazásában

1. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

2. belső képzés: a kedvezményezett vagy a kedvezményezett vállalatcsoportja által a kedvezményezett saját munkavállalói részére saját munkaszervezetén vagy a vállalatcsoporton belül, nem üzletszerűen szervezett képzés,

3. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

4. hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 4. pontjában meghatározott személy,

5. kedvezményezett: az a szakképzési hozzájárulásra kötelezett, aki képzési támogatásban, tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásban részesül,

6. képzéscsoport: azonos (szak)területhez kapcsolódó képzések összessége,

6a.2 kiemelt ágazat: az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet 2.2.6. pontjában szereplő ágazatok közül az I. Egészségügy, II. Egészségügyi technika, VIII. Épületgépészet, IX. Gépészet, XI. Villamosipar és elektronika, XII. Távközlés, XIII. Informatika, XIV. Vegyipar, XV. Vegyész, XVI. Építőipar, XXII. Közlekedésgépész, XXVIII. Turisztika, XXXI. Agrár gépész, XXXVI. Élelmiszeripar XL. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika,

6b.3 kiemelt ágazat körébe tartozó képzés: az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. mellékletében foglalt 1. és 2. táblázat alapján a kiemelt ágazatokba tartozóan besorolható szakképesítés és részszakképesítés,

7. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerinti vállalkozás,

8. külső képzés: az a képzés, amelyet a kedvezményezett a saját munkavállalói részére, teljes egészében saját szervezetétől elkülönült jogi személy szervezésében, szolgáltatási szerződés alapján valósít meg,

9. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontjában meghatározott személy,

10. projekt: a képzési támogatással, a tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatással összefüggésben tervezett vagy végzett tevékenységek összessége,

11. projekt megkezdésének napja:

a)4 a képzési támogatás vonatkozásában az első képzés megkezdésének napja,

b) a tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás vonatkozásában az építési munkálatok megkezdése, amely az építési naplóba történő első bejegyzés időpontja vagy létesítmény vásárlása esetén az adásvétel időpontja; a projekt megkezdésének napja tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése esetén: a kedvezményezett által első alkalommal, visszavonhatatlan kötelezettségvállalással történő megrendelés, vagy az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja közül az, amelyikre korábban kerül sor; ennek hiányában a termék kedvezményezett által történő átvételét hitelt érdemlően igazoló irat; a számvitelről szóló törvény alapján nem tekintendők a projekt megkezdésének a beruházást előkészítő munkálatok, valamint az ingatlan megvásárlása, ha azok nem képezik a beruházás elszámolható költségét,

11a.5 projekt zárásának napja:

a) képzési támogatás vonatkozásában az utolsó, támogatással érintett képzés befejezésének napja,

b) tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás vonatkozásában

ba) immateriális javak és tárgyi eszközök beszerzése esetén az utolsó üzembe helyezés napja,

bb) ingatlan építése esetében az építési munkálatok befejezését követően a használatba vételi engedély véglegessé válásának napja,

bc) a ba) és bb) alpontban foglaltak egy projekten belüli támogatása estében az üzembe helyezés és a használatba vételi engedély véglegessé válásának napja közül a későbbi időpont,

12. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást nem tartalmazó forrás,

13. támogatási intenzitás: a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa, százalékos formában kifejezve,

14. támogatás odaítélésének időpontja: a támogatás odaítéléséről szóló miniszteri döntés dátuma,

15. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontjában meghatározott érték,

16. támogató: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal,

17.6 újonnan létesített munkahelyek száma: a kedvezményezettnél a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerinti munkaviszonyt létesített és a munkát Magyarországon végző személyeknek a támogatásra vonatkozó igény benyújtásának a napját megelőző 12 hónap átlagos statisztikai állományi létszáma és a projekt zárásának napja szerinti hónap statisztikai állományi létszáma közötti növekmény.

2. A támogatás forrása és mértéke

3. §7 A képzési támogatás, valamint a tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás (a továbbiakban együtt: támogatás) forrása a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprésze. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

4. § (1)8 A képzési támogatás intenzitása – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át. A támogatási intenzitás kiszámításakor a más forrásból a projekthez kapott állami támogatást is figyelembe kell venni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott maximális támogatási intenzitás az elszámolható költségek 70%-ának megfelelő maximális támogatási intenzitásig növelhető a következők szerint:

a) 10 százalékponttal a megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalóknak nyújtott képzés esetén, az ezen munkavállalókra jutó költségek viszonylatában,

b) 10 százalékponttal középvállalkozás és 20 százalékponttal kisvállalkozás esetén.

(3) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók vagy egyéb illetékek levonása előtt kell figyelembe venni.

(4)9 A képzési támogatás mértéke a támogatással érintett képzésben részt vevő személyenként átlagosan legfeljebb 4 ezer eurónak megfelelő forintösszeg azzal, hogy a támogatás mértéke nem haladhatja meg kedvezményezettenként és képzési projektenként a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

5. §10 (1) A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás intenzitása – az 5/A. §-ban meghatározott kivétellel – nem haladhatja meg az elszámolható költségek 73%-át.

(2) A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás mértéke tanulószerződéssel gyakorlati képzésben részt vevő tanulónként átlagosan

a) legfeljebb 8 ezer eurónak megfelelő forintösszeg azzal, hogy a támogatás mértéke nem haladhatja meg kedvezményezettenként a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

b) a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2. § 51. pontjában meghatározott ágazati képző központ (a továbbiakban: ágazati képző központ) kedvezményezett esetében továbbá ha, a támogatással érintett tanműhelyben folyó képzés valamely kiemelt ágazat körébe tartozik legfeljebb 10 ezer eurónak megfelelő forintösszeg azzal, hogy a támogatás mértéke nem haladhatja meg kedvezményezettenként a 2,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(3) A támogatás maximumának (2) bekezdés szerinti számításához szükséges tanulói létszám meghatározásakor a támogatási kérelemben vállalt, 8. § b) pontja szerinti tanulói létszámnövekmény mellett a kérelem benyújtása napján már azt a tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulót is figyelembe kell venni, akinek a gyakorlati képzése a létrehozandó tanműhelyben fog megvalósulni.

5/A. §11 Tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás az elszámolható költségek 100%-a mértékig nyújtható

a) ágazati képző központ részére, valamint

b) azon hozzájárulásra kötelezettnek, amely vállalja, hogy a tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzését vagy annak egy részét a támogatás terhére beszerzett eszközökkel a szakképző iskola tanműhelyében – e tárgyban megkötött megállapodás alapján – valósítja meg.

6. § (1)12 A miniszter a támogatás mértékét a 4. § (4) bekezdésében és az 5. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével forintban határozza meg.

(2)13 A 4. § (4) bekezdésében és az 5. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével meghatározott összeg forintra történő átszámítása során a támogatási kérelem benyújtását megelőző hónap utolsó munkanapján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell figyelembe venni.

3. A támogatás feltételei

7. § (1) Képzési támogatásban az a szakképzési hozzájárulásra kötelezett részesíthető,

a) amely az Szht. 14. § a) pontjában, az államháztartásról szóló törvényben (a továbbiakban: Áht.), valamint az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelel,

b)–c)14

d) amelynél a támogatással érintett képzésben az Mt. szerint munkaviszonyban álló munkavállalók vesznek részt,

e) amelynél a támogatással érintett képzésben részt vevő munkavállalók tervezett létszáma nem több, mint az újonnan létesített munkahelyek tervezett száma,

f)15 amely vállalja a képzésben résztvevők legalább 70%-ának munkaviszonyban és a képzésük megkezdésekor a munkakörükre meghatározott napi munkaidőnek megfelelő munkaidőben történő foglalkoztatását a képzés befejezését követő legalább 18 hónapon keresztül,

g)16 amely vállalja, hogy minden, támogatással érintett képzésben résztvevő esetében az első, támogatásban részesülő képzés megkezdése és az utolsó, támogatásban részesülő képzés befejezése közötti időszak legfeljebb 24 hónap,

h) amelynél a támogatással érintett képzési program nem tartozik külön jogszabályban meghatározott munkakör betöltésének feltételeként előírt képzések közé, és amelynél a képzési program nem tartozik azon képzések körébe, melyekről a szakképzési hozzájárulásra kötelezettnek külön jogszabály alapján gondoskodnia kell,

i) amelynél – figyelembe véve a más forrásból kapott állami támogatást is – a támogatás mértéke a 651/2014/EU rendelet 4. cikk (1) bekezdés n) pontja szerinti határértéket nem haladja meg,

j) amely a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdés c)–d) pontjában, (3) bekezdés c) pontjában, (4) bekezdés a) pontjában és (5) bekezdésében meghatározott korlátozásokat betartja,

k) amely nem minősül az Atr. 6. §-a hatálya alá tartozó vállalkozásnak.

(2)17 Az újonnan létrehozott munkahelyek számának a 2. § 17. pontja szerinti megállapításakor a részmunkaidős és az idénymunkás alkalmazottakat a teljes munkaidőben alkalmazottak arányos törtrészeként kell figyelembe venni.

(3) Az (1) bekezdés f) pontja szerinti foglalkoztatási kötelezettség teljesítése szempontjából a képzésben résztvevők összlétszámának meghatározása során a több támogatott képzésben is részt vett munkavállaló csak egyszer vehető figyelembe.

(4) A támogatással érintett képzés befejezésének időpontját, valamint az ezen időponttól számított 18 hónapos foglalkoztatási kötelezettség teljesülését a képzésben rész vett személyekre külön-külön kell meghatározni.

(5) A 18 hónapos foglalkoztatási kötelezettség a képzésben részt vevő személy utolsó, támogatott képzésének befejezésétől kezdődik.

(6) Amennyiben a képzési támogatást olyan projekthez nyújtják, amelynek céljai között szerepel egy regionális beruházási támogatásban részesülő beruházás munkavállalóinak képzése, olyan képzés nem támogatható, amely az új beruházás beindításához és működtetéséhez feltétlenül szükséges.

(7)18 Ha a támogatással érintett külső képzés megvalósítására nem Magyarország területén kerül sor, a kedvezményezettnek a képzésre vonatkozóan megállapodást kell kötnie a képzésben részt vevő munkavállalóval. A megállapodásnak tartalmaznia kell:

a) a képzést megvalósító szervezet megnevezését, címét (székhelyét), azonosító számát;

b) a képzés

ba) év, hónap, nap szerinti kezdési időpontját,

bb) óraszám és helyszín szerinti ütemezését,

bc) befejezésének tervezett időpontját,

bd) elvégzésével megszerezhető kompetencia vagy dokumentum megjelölését;

c) a képzésről való megengedett hiányzás mértékét és ennek túllépése esetén a képzésben részt vevőt érintő következményeket.

(8)19 A (7) bekezdés szerint folytatott képzés esetében

a) a képzési programnak tartalmaznia kell

aa) a képzés megnevezését és a megszerezhető kompetenciát,

ab) a tervezett képzési időt,

ac) a képzés egyéni felkészítés vagy csoportos képzés formájának megjelölését,

ad) a tananyag tartalmát, terjedelmét,

ae) a maximális csoportlétszámot,

af) a képzés elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételeit,

b) a résztvevők által aláírt jelenléti ívet kell vezetni, és

c) a képzési program szerinti tényleges megvalósítást dokumentálni kell.

(9)20 A támogató 26. § (1) bekezdésében meghatározott ellenőrzési jogköre gyakorlásának biztosítása érdekében a (7) és (8) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülését igazoló magyar nyelvű dokumentumokat, és a külső képzés esetében megkötésre kerülő szolgáltatási szerződést a kedvezményezettnek kell biztosítania.

8. § A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásban az a szakképzési hozzájárulásra kötelezett részesíthető,

a) amely az Szht. 14. § b) és c) pontjában, az Áht.-ban, valamint e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelel,

b)21 amely a tanulószerződés alapján gyakorlati képzésben részt vevő tanulók létszámát – a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző két tanév szakképző iskolai tanulólétszám átlagához képest – a létrehozandó tanműhelyben tervezett gyakorlati képzésben legalább huszonöt fővel növeli a támogatás iránti kérelem benyújtását követő második tanév végéig, és ezt a létszámot a létszámnövekmény elérésének napját követő hónaptól számított legalább három év 1–6. és 9–12. hónapjában folyamatosan fenntartja.

c)22

8/A. §23 (1) Az 5/A. § b) pontjában meghatározott megállapodást a 14. § (2) bekezdésben meghatározott kérelemhez csatolni kell.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodásnak tartalmaznia kell:

a) a megállapodást kötő felek

aa) nevét,

ab) székhelyét,

ac) adószámát,

ad) cégjegyzékszámát, szakképző iskola esetén OM azonosítóját,

b) a gyakorlati képzés célját és tartalmát,

c) a gyakorlati képzés szakképző iskolában megvalósított részének

ca) helyszínét,

cb) naptári évenként meghatározott tervezett képzési időtartamát,

d) a gyakorlati képzésen használt, a támogatás terhére beszerzett eszközök listáját,

e) az iskolai tanműhely gyakorlati képzési célokra történő biztosításának feltételeit, különös tekintettel a kárviselés szabályaira,

f) a támogatás terhére beszerzett eszköznek esetlegesen a szakképző iskola által gyakorlati képzési célra történő használatának feltételeit, különös tekintettel az eszköz fenntartási és javítási költségei viselésének szabályaira,

g) a támogató 26. §-ban rögzített ellenőrzési joga gyakorlásának biztosítását szolgáló, a szakképző iskolát érintő feltételeket.

9. § A projekt megkezdésének napja nem lehet korábbi, mint a 13. § (4) bekezdése vagy a 14. § (5) bekezdése szerinti értesítés kézhezvételének napja.

4. A támogatások más támogatásokkal történő összeszámításának szabályai

10. § (1) A képzési támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más állami támogatással. Azonos vagy részben azonos elszámolható költségek esetében a támogatás abban az esetben halmozható egyéb állami támogatással vagy csekély összegű támogatással, ha az nem vezet az érintett támogatásra alkalmazandó uniós állami támogatási szabályok szerinti legmagasabb támogatási intenzitás, illetve támogatási összeg túllépéséhez.

(2) A szakképzési hozzájárulásra kötelezettnek (a továbbiakban: kérelmező) a támogatás iránti kérelem benyújtásakor nyilatkoznia kell, hogy részesül-e olyan, az uniós állami támogatási szabályok hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatásban vagy csekély összegű támogatásban, amelynek a képzési támogatással azonos vagy részben azonos elszámolható költségei vannak.

11. § A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás azonos elszámolható költségek esetén nem halmozható más támogatással.

5. A támogatás igénylése és a támogatói döntés

12. § A kérelmezőnek a támogatásra vonatkozó igényét szándéknyilatkozatban és támogatás iránti kérelemben, vagy támogatás iránti kérelemben kell bejelentenie a miniszternek.

13. § (1) A képzési támogatásra vonatkozó szándéknyilatkozatot az 1. melléklet szerinti adatlapon kell benyújtani.

(2) A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásra vonatkozó szándéknyilatkozatot a 2. melléklet szerinti adatlapon kell benyújtani.

(3)24 A miniszter a kérelmező szándéknyilatkozatának benyújtását követő 60 napon belül, a támogatási célra rendelkezésre álló keret figyelembevételével írásban állást foglal a támogatás iránti kérelem benyújthatóságáról. A miniszteri állásfoglalás nem minősül kötelezettségvállalásnak.

(4) A miniszter az állásfoglalásról írásban értesíti a kérelmezőt.

(5) Amennyiben a kérelmező támogatásra vonatkozó igényét szándéknyilatkozatban jelentette be, a támogatás iránti kérelmet a miniszteri értesítés kézhezvételétől számított egy éven belül kell benyújtani a miniszterhez.

(6) Ha a kérelmező a támogatási kérelmet az (5) bekezdés szerinti határidőn belül nem terjeszti elő, azonban a támogatásra vonatkozó igényét fenntartja, a támogatásra vonatkozó igényét a 12. § szerinti szándéknyilatkozatban ismételten be kell nyújtania.

14. § (1)25 A képzési támogatás iránti kérelmet a 3. melléklet szerinti adatlapon, az 5. mellékletben foglalt I. számú nyilatkozat csatolásával kell benyújtani.

(2)26 A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás iránti kérelmet a 4. melléklet szerinti adatlapon, az 5. mellékletben foglalt II. számú nyilatkozat csatolásával kell benyújtani.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti támogatás iránti kérelem befogadására, hiánypótlására és a kérelmező rendelkezésére bocsátandó befogadó nyilatkozatra vagy a támogatási kérelem elutasítására az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 70. §-ában foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(4)27 A miniszter a támogatás iránti kérelem benyújtását követő 60 napon belül dönt a támogatás odaítéléséről.

(5) A miniszter a döntésről írásban értesíti a kedvezményezettet.

6. A támogatási szerződés, a támogatás folyósítása

15. § (1)28 A miniszter döntésétől számított 60 napon belül a támogató és a kedvezményezett szerződést köt.

(2) A támogató a támogatási szerződésben meghatározottak szerint:

a) ellátja a támogatásoknak a kedvezményezett részére történő utalásával kapcsolatos feladatokat,

b) dönt a kedvezményezett által benyújtott pénzügyi részbeszámolók, beszámolók (szakmai és pénzügyi elszámolások) elfogadásáról és a teljesítés igazolásáról,

c) szükség esetén intézkedik a kedvezményezettel szemben a visszafizetési kötelezettség elrendeléséről, fogadja a visszafizetésekből befolyt bevételeket, és

d) ellenőrzi a támogatás felhasználásának jogszerűségét.

(3)29 A támogatási szerződésben a támogatott projekt megkezdésére, zárására, valamint a kapott támogatás elszámolására vonatkozóan meghatározott határidő

a) három és hat hónap közötti időtartamú meghosszabbításáról a támogató,

b) hat hónapot meghaladó időtartamú meghosszabbításáról a miniszter

dönt.

16. § (1) A támogatási szerződés – az Szht.-ban és az Ávr.-ben meghatározottakon túl – tartalmazza:

a) a szerződést kötő felek képviseletére jogosult, valamint a szerződés teljesítésével összefüggésben eljáró személy nevét,

b) a kedvezményezettnek a támogatás felhasználására, a beszámolásra vonatkozó kötelezettségeit, azok teljesítésének határidejét,

c) a kedvezményezett támogatási szerződés szerinti adataiban, valamint a projekt megvalósulását érintő körülményeiben bekövetkezett változásra vonatkozó bejelentési kötelezettségét,

d) biztosítékok előírását,

e) a tervezett és tényleges létszámok eltérésére vonatkozó rendelkezéseket,

f) a projekt megkezdésének és befejezésének végső időpontját,

g) képzési támogatás esetén a 651/2014/EU bizottsági rendelet címére és az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő kihirdetésének adataira való hivatkozást.

(2)30

(3)31

(4)32

(5)33

17. § (1) A kedvezményezett a támogatási szerződésben meghatározottak szerint jogosult a támogatást lehívni.

(2) Ha a támogatási szerződés alapján a folyósítás több részletben történik, a támogatás utólag, teljesítés- és forrásarányosan folyósítható.

(3) Támogatási előleg a támogatási projektre nem nyújtható.

(4) A több részletben kifizetett képzési támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

7. A beszámolás és a költségek elszámolásának szabályai

18. § A kedvezményezett kizárólag a támogatott tevékenység időtartama alatt felmerült költségeket számolhatja el, azzal, hogy a költségelszámolásnál

a) szándéknyilatkozatban és támogatás iránti kérelemben történt támogatásra vonatkozó igénybejelentés esetén a 13. § (4) bekezdése, vagy

b) támogatás iránti kérelemben történt támogatásra vonatkozó igénybejelentés esetén a 14. § (5) bekezdése

szerinti értesítés kézhezvételét követően felmerült költségek vehetők figyelembe.

19. § (1) A képzési támogatásban részesülő projekt során elszámolható költségeket a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikk (3) bekezdése tartalmazza.

(2)34 Belső képzés költsége képzésenként elkülönítetten nyilvántartott és az elszámolható költségeket részletesen tartalmazó számviteli bizonylatok alapján számolható el. Külső képzés költsége képzésenként kiállított számla és az ahhoz csatolt, az elszámolható költségeket tartalmazó, a külső képző intézmény által cégszerűen aláírt analitikus költségkimutatás alapján számolható el.

20. § A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásban részesülő projekt során elszámolható költségeket a 6. melléklet tartalmazza.

21. § A támogatott projekt keretében elszámolt költségeket alátámasztó eredeti bizonylatokat nem kell benyújtani, azokat – a támogatásra vonatkozó egyéb dokumentumokkal együtt – a kedvezményezett a könyvelés szabályainak megfelelően, a kedvezményezett záró beszámolójának támogató általi jóváhagyásától számított tíz évig köteles megőrizni, és a támogatás megvalósulásának helyszíni ellenőrzésekor az ellenőrzést végző szerv rendelkezésére bocsátani.

22. § (1)35 A képzési támogatás iránti kérelem adatai és a részbeszámoló, beszámoló részét képező pénzügyi elszámolásban feltüntetett tényköltségek – a támogatott projekt megvalósítása során jelentkező, előre nem ismert körülményekből fakadóan – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak szerint mutathatnak eltéréseket.

(2) Ha a képzési projekt megvalósítása során a képzésben részt vevő munkavállalók összlétszáma a támogatási kérelemben megjelölt létszámához viszonyítva

a) megnövekedett, a támogatási összeghatár megemelésére nem kerülhet sor,

b) nem éri el a 80%-ot, a támogatási összeg a tervezett létszám 80%-ához viszonyított tényleges létszám figyelembe vételével arányosan csökkentésre kerül.

(3) Ha a benyújtott beszámoló alapján létszámcsökkenés állapítható meg, és a beszámoló benyújtásának időpontjáig a létszámcsökkenés mértéke alapján számítható csökkentett támogatási összegnél magasabb összeg került kifizetésre a kedvezményezett részére, a különbséget a még folyósítandó támogatási összegből le kell vonni. Ha a levonandó támogatás mértéke nagyobb, mint a még folyósítandó támogatási összeg, a támogatás folyósításra nem kerülhet, továbbá a levonandó és a folyósítandó támogatás különbségét vissza kell követelni.

(4)36 A kedvezményezett csak a támogatás iránti kérelemben megjelölt képzéscsoportokat bonyolíthat le, ugyanakkor az azonos képzéscsoportba tartozó képzéseket – a támogató előzetes egyetértésével – más, ugyanazon képzéscsoportba tartozó képzésekkel felválthatja, és kiegészítheti új képzésekkel is a teljes támogatási összeghatáron belül, feltéve hogy az új képzések az e rendeletben foglalt szabályoknak megfelelnek, különös tekintettel a 7. § (1) bekezdés h) pontjára.

(5)37 A kedvezményezett a képzési időszak alatt benyújtott beszámolóiban a támogatási szerződés módosítása nélkül az egyes elszámolható költségek teljes költséghez viszonyított arányát illetően legfeljebb 50%-ban térhet el a támogatás iránti kérelemben foglalt arányoktól azzal, hogy a képzési időszak végén a beszámolók összesített adatai alapján az egyes költségek teljes költséghez viszonyított aránya legfeljebb 25%-os eltérést mutathat a támogatás iránti kérelemben megjelölt arányokhoz képest.

(6) A kedvezményezett az utolsó beszámoló benyújtásáig a teljes támogatási összeg legfeljebb 85%-át hívhatja le.

23. §38 A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás iránti kérelem adatai, a fejlesztések költségkalkulációja és a részbeszámoló, beszámoló részét képező pénzügyi elszámolásban feltüntetett tényköltségek – a támogatott projekt megvalósítása során jelentkező, előre nem ismert körülményekből fakadóan – a támogatási szerződésben meghatározottak szerint mutathatnak eltéréseket.

24. § (1) A támogatott projektek megvalósítása során nem forintban keletkező költségek az Ávr. 93. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint érvényesíthetőek az elszámolásban.

(2) Ha a támogatási szerződésben szereplő támogatási összeg adott évre jutó keretösszege nem kerül felhasználásra a tárgyévben, a fel nem használt keretösszeg a támogatási szerződés módosításával átcsoportosítható a következő támogatással érintett évre vagy évekre.

25. §39 (1) A gyakorlati képzést közvetlenül szolgáló tárgyi eszközt a kedvezményezett köteles elkülönítetten nyilvántartani és az üzembe helyezés napjától 5 évig – ingatlan esetében a használatbavételi engedély véglegessé válása napjától 10 évig – gyakorlati képzés céljaira használni azzal, hogy ebbe az időtartamba nem számítható be a gyakorlati képzés szünetelésének időtartama.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időszak alatt a tárgyi eszköz termelési célra történő használatából származó bevételt a kedvezményezett köteles az általa folytatott gyakorlati képzés céljaira fordítani a támogatási szerződésben meghatározott módon.

8. A projekt megvalósításának ellenőrzése, a támogatás visszakövetelése

26. § (1) A támogató a projekt megvalósítása alatt, továbbá képzési támogatás esetén a foglalkoztatási kötelezettség lejártát követő két évig, tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás esetén a beruházás kötelező üzemeltetési időszakát követő két évig vagy a támogatási szerződésben egyedileg meghatározott más időpontig bármikor, előzetes értesítés nélkül is jogosult a támogatási szerződés betartásának ellenőrzésére.

(2) A kedvezményezett az e rendelet szerinti, képzési támogatáshoz kapcsolódó foglalkoztatási kötelezettség teljesítésének igazolásaként az utolsó, támogatással érintett képzés megvalósulását követő 18 hónap elteltét követő 60 napon belül foglalkoztatási zárójelentést nyújt be a támogató részére. A kötelezettség teljesítésének ellenőrzése a támogatási szerződésben vállalt létszámok alapján történik.

(3) Az ellenőrzés során a támogató a támogatási szerződés teljesülésével, a támogatási összeg jogszerű felhasználásával kapcsolatban vizsgálatot tarthat, iratokat és más dokumentációkat kérhet, azokról másolatot készíthet.

(4) A kedvezményezett köteles

a) az ellenőrzésre jogosult megkeresésének soron kívül eleget tenni,

b) az ellenőrzésre jogosult részére szóban vagy írásban tájékoztatást adni, és a dokumentációs anyagokba a betekintést lehetővé tenni,

c) az ellenőrzést végző személy kérésére az általa szolgáltatott adatok és rendelkezésre bocsátott dokumentáció teljességéről nyilatkozatot tenni, és

d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket megteremteni.

27. § (1) A képzési támogatás-nyújtás feltételeként vállalt foglalkoztatási kötelezettség részbeni teljesítése esetén a visszafizetési kötelezettség megállapításánál a 7. mellékletben foglaltak figyelembevételével kell eljárni.

(2)40 Ha a tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásban részesített kedvezményezett a 25. §-ban megállapított fenntartási kötelezettsége időtartamának lejárta előtt

a) megszűnik,

b) a támogatással érintett gyakorlati képzést kettő, egymást követő tanéven túl szünetelteti, vagy

c) a támogatással érintett gyakorlati képzést megszünteti

a fenntartási időszak hátralévő hónapjaira időarányosan eső támogatási összeget vissza kell követelni.

(3) Amennyiben a tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásban részesített kedvezményezett a 8. § b) pont szerinti tanulói létszámfejlesztési kötelezettségét a vállaltnál alacsonyabb mértékben hajtja végre, a létszámarányos támogatási összeget vissza kell követelni.

(4) Amennyiben a tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatásban részesített kedvezményezett a 8. § b) pont szerinti tanulói létszámfenntartási kötelezettségét a vállalt öt tanéves időtartamot vagy a létszámot illetően nem teljesíti, a támogatási összegnek a hiányzó létszámra, illetve időtartamra eső arányos részét vissza kell követelni.

9. Záró rendelkezések

28. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

29. § (1) E rendelet rendelkezéseit azon támogatások tekintetében is alkalmazni kell, amelyek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a Kormány egyedi döntésével nyújtható támogatások részletes szabályairól szóló 149/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 15. § (4) bekezdésében meghatározott kormánydöntéssel még nem rendelkeznek.

(2) Az R. 14. § (1) bekezdése szerint benyújtott azon támogatási kérelmeket, amelyek vonatkozásában kormánydöntés nem született, az e rendelet hatálybalépésétől számított egy éven belül a 3., illetve a 4. melléklet szerinti adatlapon ismételten be kell nyújtani.

(3) Az R. 13. § (1) bekezdése szerint benyújtott szándéknyilatkozat megfelel a 12. § szerinti támogatási igény szándéknyilatkozatban történő bejelentésének.

30. § E rendelet alapján képzési támogatás odaítéléséről 2021. június 30-ig lehet döntést hozni.

30/A. §41 (1) E rendeletnek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter egyedi döntésével nyújtható képzési, továbbá tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatások részletes szabályairól szóló 3/2015. (II. 13.) NGM rendelet módosításáról szóló 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelettel (a továbbiakban: Mód. r.) megállapított 2. § 6a. és 6b. pontját, 11. pont a) alpontját, 11a. és 17. pontját, 4. § (4) bekezdését, 5. §-át, 5/A. §-át, 7. § (1) bekezdés f) és g) pontját, 8. § b) pontját, 8/A. §-át, 14. § (1) és (2) bekezdését, 15. § (1) bekezdését, 22. § (4) és (5) bekezdését, 25. §-át, 27. § (2) bekezdését, az 5. mellékletet, a 7. melléklet 1.1. és 1.2. pontját, 2.2.1. és 2.2.2. pontját a Mód. r. hatálybalépése42 előtt benyújtott, de elbírálásra nem került támogatás iránti kérelem esetében akkor kell alkalmazni, ha a kérelmező a Mód. r. hatálybalépésétől számított 30 napon belül a Mód. r.-rel megállapított 3. vagy 4. melléklet szerint új támogatás iránti kérelmet nyújt be a miniszternek.

(2) E rendeletnek a Mód. r.-rel megállapított 15. § (3) bekezdését a Mód. r. hatálybalépése43 előtt megkötött támogatási szerződések tekintetében a Mód. r. hatálybalépését követően felmerülő határidő-hosszabbítási igény esetében kell alkalmazni.

31. § Az 1. § a) pontja a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26., 1. o.) I–II. fejezete, és III. fejezet 31. cikke hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

1. melléklet a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelethez44

Szándéknyilatkozat

a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből

a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter döntésével nyújtható képzési támogatáshoz

 

 

 

 

 

 

 

1.

A

 

B

C

A nyilatkozatot benyújtó

1.1.

cégszerű megnevezése:

 

 

 

1.2.

címe (székhelye) és elérhetőségei:

 

 

 

1.3.

adószáma:

 

 

 

1.4.

képviselőjének neve, beosztása:

 

 

 

1.5.

cégmérete *

 

 

 

1.6.

tulajdonosának (tulajdonosainak) neve és címe:

 

 

 

1.7.

üzleti tevékenységének bemutatása:

 

 

 

1.8.

a támogatásra vonatkozó igényének benyújtási napját megelőző 12 hónap átlagos statisztikai állományi létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

A

 

B

C

Az új munkahelyek adatai:

2.1.

A projekt zárása napja hónapjának tervezett statisztikai állományi létszáma:

 

 

 

2.2.

Az új munkahelyek száma (2.1. - 1.8.):

 

 

 

2.3.

Az új munkahelyek létesítésének időszaka (év, hónap -- év, hónap):

 

 

 

2.4.

Az új munkahelyek létesítésének célja:

 

 

 

2.5.

Az új munkahelyek létesítésének helyszíne:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

A

 

B

C

A képzési program adatai:

3.1.

A képzési program időszaka (év, hónap, nap -- év, hónap, nap)

 

 

 

3.2.

A képzésben résztvevők száma:

 

 

 

3.3.

Tervezett képzések megnevezése és lebonyolításuk helyszíne:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A

 

B

C

 

Tervezetten felmerülő költségek (IGEN / NEM szó szerepeltetése a rubrikában)

Tervezett elszámolható költségek:

4.1.

az oktatók személyi jellegű ráfordításai azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen

 

 

4.2.

az oktatóknak és a képzés résztvevőinek közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költségei:

közvetlenül a projekthez kapcsolódó útiköltség

 

 

4.3.

anyagok és fogyóeszközök, kizárólag a képzési projekt céljaira való használatuk mértékéig

 

 

4.4.

az eszközök és berendezések értékcsökkenése, kizárólag a képzési projekt céljaira való használatuk mértékéig

 

 

4.5.

közvetlenül a projekthez kapcsolódó szállásköltség

 

 

4.6.

a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költségei

 

 

4.7.

a képzés résztvevőinek személyi jellegű ráfordításai azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzés résztvevői részt vesznek a képzésen

 

 

4.8.

általános közvetett költségek azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzés résztvevői részt vesznek a képzésen:

adminisztrációs költségek

 

 

4.9.

rezsiköltségek

 

 

4.10.

bérleti díj

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5

 

A

 

 

B

 

5.1.

A képzési projekt megvalósításának teljes elszámolható költsége (HUF)

 

 

5.2.

A képzési projekt megvalósításához szükséges állami támogatás összege (HUF)

 

 

5.3.

A képzési projekt megvalósításához szükséges állami támogatás összege (EUR) **

 

 

5.4.

Az állami támogatás összegének és a képzésben résztvevők számának hányadosa (EUR/fő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* kisvállalkozás vagy középvállalkozás vagy nagyvállalkozás (az egyes vállalkozási méretek definíciója a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU BIZOTTSÁGI RENDELET 1. sz. mellékletében található)

 

 

** A szándéknyilatkozat benyújtását megelőző hónap utolsó munkanapján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyam alapján.

 

 

 

 

 

 

 

 

Keltezés

 

 

………………………………

 

 

 

 

 

(cégszerű aláírás)

 

2. melléklet a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelethez45

Szándéknyilatkozat

a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter döntésével nyújtható tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatáshoz

 

 

 

 

 

 

1 / A

A

 

B

C

A nyilatkozatot önálló gazdálkodó szervezetként benyújtó:

1.1.

cégszerű megnevezése:

 

 

1.2.

címe (székhelye) és elérhetőségei:

 

 

1.3.

adószáma:

 

 

1.4.

képviselőjének neve, beosztása:

 

 

1.5.

tulajdonosának (tulajdonosainak) neve és címe:

 

 

1.6.

üzleti tevékenységének bemutatása:

 

 

1.7.

jelenlegi alkalmazotti létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

1 / B

A

 

B

C

A nyilatkozatot ágazati képző központként benyújtó *:

1.1.

cégszerű megnevezése:

 

 

1.2.

címe (székhelye) és elérhetőségei:

 

 

1.3.

adószáma:

 

 

1.4.

képviselőjének neve, beosztása:

 

 

1.5.

tulajdonosainak neve és címe:

 

 

1.6.

tulajdonosai üzleti tevékenységeinek bemutatása:

 

 

1.7.

jelenlegi alkalmazotti (oktatói) létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

A

 

B

C

A nyilatkozatot benyújtó gyakorlati szakképzésének adatai:

2.1.

A Támogatási Kérelem tervezett benyújtási időpontját (tanévét) megelőző két tanév tanulószerződéses létszámainak átlaga:

 

 

2.2.

A tanulószerződéssel rendelkező tanulók tervezett létszáma a Támogatási Kérelem benyújtási időpontját (tanévét) követő második tanév végén:

 

 

2.3.

A tanulószerződéssel rendelkező tanulók létszámának tervezett növekménye (2.2. - 2.1.):

 

 

2.4.

A támogatással létrehozandó tanműhelyben gyakorlati képzésben részesülő tanulók tervezett létszáma:

 

 

2.5.

A tanulószerződéses létszám-növekmény létrehozásának időszaka (tanév -- tanév):

 

 

2.6.

Gyakorlati szakképzés keretében jelenleg oktatott szakképesítések:

 

 

2.7

A tanulói létszámnövekmény létrehozásának és fenntartásának időszakában gyakorlati képzés keretében a támogatással létrehozott tanműhelyben oktatni tervezett szakképesítések:

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

A

 

B

C

Tanműhely adatok

3.1.

A tanműhely jelenlegi állapotának, felszerelésének leírása:

 

 

3.2.

Tervezett fejlesztések leírása, időszaka, a tanműhely (a gyakorlati képzést szolgáló eszközök) helyszínének megjelölése : **

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A

 

B

C

Költség adatok

4.1.

A tanműhely-fejlesztési projekt tervezett teljes, elszámolható beruházási összege (HUF)

 

4.2.

A tanműhely fejlesztési projekt megvalósításához szükséges állami támogatás összege (HUF)

 

4.3.

Az állami támogatásnak (HUF) a tervezett teljes, elszámolható beruházási összeghez (HUF) viszonyított aránya (%):

 

4.4.

A tanműhely-fejlesztési projekt megvalósításához szükséges állami támogatás összege (EUR) ***

 

4.5.

A z igényelt támogatásnak (EUR) és a támogatással létrehozni tervezett tanműhelyben gyakorlati képzésben részesülő tanulók tervezett létszámának hányadosa (4.4.C / 2.4.C) (EUR / fő)

 

 

 

 

 

 

 

* a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2. § 51. pontjában meghatározott ágazati képző központ

 

 

** amennyiben a szándéknyilatkozatot benyújtó a tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzését vagy annak egy részét a támogatás terhére beszerzett eszközökkel egy szakképző iskola tanműhelyében – e tárgyban megkötött megállapodás alapján – valósítja meg, fel kell tüntetni a szakképző iskola nevét, címét és OM azonosítóját.

*** A szándéknyilatkozat benyújtását megelőző hónap utolsó munkanapján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyam alapján.

 

 

 

 

 

 

 

Keltezés

 

 

………………………………………………………………………………….

 

 

 

 

(cégszerű aláírás)

3. melléklet a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelethez46

 

Támogatási Kérelem

a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter döntésével nyújtható képzési támogatáshoz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

 

1.

A nyilatkozatot benyújtó:

1.1.

cégszerű megnevezése:

 

 

 

 

 

 

 

1.2.

címe (székhelye) és elérhetőségei:

 

 

 

 

 

 

 

1.3.

adószáma:

 

 

 

 

 

 

 

1.4.

képviselőjének neve, beosztása, e-mail címe:

 

 

 

 

 

 

 

1.5.

cégmérete *

 

 

 

 

 

 

 

1.6.

tulajdonosának (tulajdonosainak) neve és címe:

 

 

 

 

 

 

 

1.7.

üzleti tevékenységének bemutatása:

 

 

 

 

 

 

 

1.8.

a támogatásra vonatkozó igényének benyújtási napját megelőző 12 hónap átlagos statisztikai állományi létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

 

2.

Az új munkahelyek adatai:

2.1.

A projekt zárása napja hónapjának tervezett statisztikai állományi létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

2.2.

Az új munkahelyek száma (2.1. - 1.8.):

 

 

 

 

 

 

 

2.3.

Az új munkahelyek létesítésének időszaka (év, hónap -- év, hónap):

 

 

 

 

 

 

 

2.4.

Az új munkahelyek létesítésének célja:

 

 

 

 

 

 

 

2.5.

Az új munkahelyek létesítésének helyszíne:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

A

 

B

 

C

D

E

F

G

 

 

 

.….. év (HUF) (a támogatásról szóló miniszteri döntést megelőző év)

……. év (HUF) (a támogatásról szóló miniszteri döntés éve)

.….. év (HUF) (a támogatásról szóló miniszteri döntést követő 1. év)

.….. év (HUF) (a támogatásról szóló miniszteri döntést követő 2. év)

 

Képzési költség-
kalkuláció

3.1.

az oktatók személyi jellegű ráfordításai azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen

 

 

 

 

 

3.2.

az oktatóknak és a képzés résztvevőinek a közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költségei:

3.2.1.

közvetlenül a projekthez kapcsolódó útiköltség

 

 

 

 

 

3.2.2.

anyagok és fogyóeszközök, kizárólag a képzési projekt céljaira való használatuk mértékéig

 

 

 

 

 

3.2.3.

az eszközök és berendezések értékcsökkenése, kizárólag a képzési projekt céljaira való használatuk mértékéig

 

 

 

 

 

3.2.4.

közvetlenül a projekthez kapcsolódó szállásköltség

 

 

 

 

 

3.3.

a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költségei

 

 

 

 

 

3.4.

a képzés résztvevőinek személyi jellegű ráfordításai azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzés résztvevői részt vesznek a képzésen

 

 

 

 

 

3.5.

általános közvetett költségek azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzés résztvevői részt vesznek a képzésen:

3.5.1.

adminisztrációs költségek

 

 

 

 

 

3.5.2.

rezsiköltségek

 

 

 

 

 

3.5.3.

bérleti díj

 

 

 

 

 

3.6.

Elszámolható költségek évenként (folyó ár, HUF):

 

 

 

 

 

3.7.

Elszámolható költségek mindösszesen (folyó ár, HUF):

 

 

 

 

 

3.8.

Igényelt támogatási összegek évenként (folyó ár, HUF):

 

 

 

 

 

3.9.

Igényelt támogatás mindösszesen (folyó ár, HUF):

 

 

 

 

 

3.10.

Diszkont kamatláb (%)

 

 

 

 

 

3.11.

Elszámolható költségek mindösszesen (jelenérték, HUF)

 

 

 

 

 

3.12.

Támogatástartalom (az igényelt támogatás mindösszesen, jelenértéken) (HUF):

 

 

 

 

 

3.13.

Támogatás-intenzitás (jelenérték) (3.12./ 3.11.) (%) **

 

 

 

 

 

3.14.

Az igényelt (folyó áron számított) teljes támogatási összeg (EUR) ***

 

 

 

 

 

3.15.

A képzésben résztvevők összlétszáma ****

 

 

 

 

 

3.16.

A képzésben résztvevők összlétszámán belül a megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű személyek száma *****

 

 

 

 

 

3.17.

Egy-egy képzésben résztvevő személyre átlagosan jutó támogatási összeg (3.14. / 3.15.) ; (EUR / fő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A képzési program teljes időszaka (év, hónap, nap --- év, hónap, nap)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

D

E

F

G

H

I

5.

A képzéscsoport neve

 

A képzés neve és az elsajátítandó főbb kompetenciák

a képzés típusa (külső vagy belső)

a képzés helyszíne (ország)

a képzés várható kezdése és befejezése (év, hó --- év, hó)

a képzés összes résztvevőre vetített óraszáma

a képzésben résztvevők létszáma

tervezett elszámolható költség (HUF)

fajlagos költség (HUF / fő)

 

5.1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* kisvállalkozás vagy középvállalkozás vagy nagyvállalkozás (az egyes vállalkozási méretek definíciója a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU BIZOTTSÁGI RENDELET 1. sz. mellékletében található)

 

** A támogatási-intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50 %-át. A támogatási intenzitás az elszámolható költségek 70 %-ának megfelelő maximális támogatási intenzitásig növelhető a következők szerint:

a) megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalóknak biztosított képzés esetében 10 százalékponttal;

b) középvállalkozásoknak nyújtott támogatás esetében 10 százalékponttal, kisvállalkozásoknak nyújtott támogatás

esetében pedig 20 százalékponttal.

 

*** a támogatási kérelem benyújtását megelőző hónap utolsó munkanapján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyam alapján

 

**** a képzésben részt vevők összlétszámának meghatározása során a több támogatott képzésben is részt vett munkavállaló csak egyszer vehető figyelembe.

 

***** hátrányos helyzetű munkavállaló: bármely olyan személy, aki:

a) az előző 6 hónapban nem állt rendszeres, fizetett alkalmazásban; vagy

b) 15 és 24 év közötti életkorú; vagy

c) nem szerzett középfokú végzettséget vagy szakmai képesítést (az oktatás egységes nemzetközi osztályozási rendszerének 3. szintje), vagy a nappali tagozatos tanulmányait legfeljebb két éve fejezte be, és még nem állt rendszeres, fizetett alkalmazásban; vagy

d) 50 éven felüli személy; vagy

e) egy vagy több eltartottal egyedül élő felnőtt; vagy

f) valamely tagállamban olyan ágazatban vagy szakmában dolgozik, amelyben a két nem megoszlásában mutatkozó különbség legalább 25%-kal meghaladja a tagállam valamennyi gazdasági ágazatára összességében jellemző átlagos különbséget, és aki az alulreprezentált nemhez tartozik; vagy

g) egy tagállam etnikai kisebbségéhez tartozik, és akinek szakmai, nyelvi képzésre vagy szakmai tapasztalatszerzésre van szüksége ahhoz, hogy javuljon a tartós foglalkoztatásra való esélye;

 

megváltozott munkaképességű munkavállaló: bármely olyan személy, aki:

a) a nemzeti jog szerint megváltozott munkaképességű munkavállaló; vagy

b) aki olyan hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely különböző akadályok fellépése mellett korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a munkakörnyezetben;

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

………………….

 

 

 

 

 

……………………………………

 

 

Keltezés

 

 

 

 

 

 

(cégszerű aláírás)

 

4. melléklet a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelethez47

Támogatási Kérelem

a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter döntésével nyújtható tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatáshoz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

1 / A

A kérelmet önálló gazdálkodó szervezetként benyújtó

1/A 1.

cégszerű megnevezése:

 

 

 

 

 

 

 

1/A 2.

címe (székhelye) és elérhetőségei:

 

 

 

 

 

 

 

1/A 3.

adószáma:

 

 

 

 

 

 

 

1/A 4.

képviselőjének neve, beosztása, e-mail címe:

 

 

 

 

 

 

 

1/A 5.

tulajdonosának (tulajdonosainak) neve és címe:

 

 

 

 

 

 

 

1/A 6.

üzleti tevékenységének bemutatása:

 

 

 

 

 

 

 

1/A 7.

jelenlegi alkalmazotti létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

1 / B

A kérelmet ágazati képző központként benyújtó *

1/B 1.

cégszerű megnevezése:

 

 

 

 

 

 

 

1/B 2.

címe (székhelye) és elérhetőségei:

 

 

 

 

 

 

 

1/B 3.

adószáma:

 

 

 

 

 

 

 

1/B 4.

képviselőjének neve, beosztása, e-mail címe:

 

 

 

 

 

 

 

1/B 5.

tulajdonosainak neve és címe:

 

 

 

 

 

 

 

1/B 6.

tulajdonosai üzleti tevékenységének bemutatása:

 

 

 

 

 

 

 

1/B 7.

jelenlegi alkalmazotti (oktatói) létszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

D

E

F

G

H

I

2.

Tanulói létszámadatok

2.1.

 

A tanulószerződéses tanulók

 

 

 

 

 

 

2.2.

A szakképesítés neve és OKJ száma

létszáma a Támogatási Kérelem benyújtási időpontját (tanévét) megelőző második tanévben

létszáma a Támogatási Kérelem benyújtási időpontját (tanévét) megelőző tanévben

átlaglétszáma a Támogatási Kérelem benyújtási időpontját (tanévét) megelőző két tanévben

tervezett létszáma a Támogatási Kérelem benyújtási időpontját (tanévét) követő tanévben

tervezett létszáma a Támogatási Kérelem benyújtási időpontját (tanévét) követő második tanév végén

létszámának tervezett növekménye (G - E)

tervezett létszáma a támogatással létrehozni tervezett tanműhelyben folyó gyakorlati képzésben

2.3.

 

 

 

 

 

 

 

 

2.4.

 

 

 

 

 

 

 

 

2.5.

 

 

 

 

 

 

 

 

2.6.

 

 

 

 

 

 

 

 

2.7.

ÖSSZESEN:

0

0

0

0

0

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

3.

Az állami támogatással fejleszteni tervezett tanműhely adatai

3.1.

Jelenlegi helyszín és alapterület

 

 

 

 

 

 

 

3.2.

Jelenlegi állapot, felszereltség

 

 

 

 

 

 

 

3.3.

A fejlesztéssel létrejövő tanműhely helyszíne és a fejlesztés eredményeként létrejövő alapterülete **

 

 

 

 

 

 

 

3.4.

A fejlesztéssel létrejövő állapot, felszereltség

 

 

 

 

 

 

 

3.5.

Információk a tanműhely működtetéséhez, a gyakorlati szakképzés megvalósításához a fejlesztést követően szükséges személyi feltételek rendelkezésre állásáról

 

 

 

 

 

 

 

3.6.

A tanulói létszámfejlesztést megalapozó kapcsolatok, együttműködés szakképző intézményekkel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

D

 

 

 

 

 

4.

A fejlesztések költségkalkulációja

 

Építési célú beruházás költségcsoportjai

Nettó / Bruttó költségek összesen (HUF)***

Igényelt támogatási összeg (HUF)

 

 

 

 

 

….. év
(a támogatásról szóló miniszteri döntést megelőző év)

4.1.

Egyéb kiegészítő erőforrások

 

 

 

 

 

 

 

4.2.

Keverékek és ideiglenes segédszerkezetek

 

 

 

 

 

 

 

4.3.

Alépítményi munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.4.

Építőmesteri munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.5.

Szakipari munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.6.

Közmű és vízépítési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.7.

Közlekedés építési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.8.

Elektromos munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.9.

Épületgépészeti munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.10.

Kiegészítő tevékenységek, létesítmények

 

 

 

 

 

 

 

4.11.

Technológiai szerelési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.12.

Összesen:

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fejlesztések költségkalkulációja

 

Építési célú beruházás költségcsoportjai

Nettó / Bruttó költségek összesen (HUF)***

Igényelt támogatási összeg (HUF)

 

 

 

 

 

…. év
(a támogatásról szóló miniszteri döntés éve)

4.13.

Egyéb kiegészítő erőforrások

 

 

 

 

 

 

 

4.14.

Keverékek és ideiglenes segédszerkezetek

 

 

 

 

 

 

 

4.15.

Alépítményi munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.16.

Építőmesteri munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.17.

Szakipari munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.18.

Közmű és vízépítési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.19.

Közlekedés építési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.20.

Elektromos munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.21.

Épületgépészeti munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.22.

Kiegészítő tevékenységek, létesítmények

 

 

 

 

 

 

 

4.23.

Technológiai szerelési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.24.

Összesen:

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fejlesztések költségkalkulációja

 

Építési célú beruházás költségcsoportjai

Nettó / Bruttó költségek összesen (HUF)***

Igényelt támogatási összeg (HUF)

 

 

 

 

 

…. év
(a támogatásról szóló miniszteri döntést követő év)

4.25.

Egyéb kiegészítő erőforrások

 

 

 

 

 

 

 

4.26.

Keverékek és ideiglenes segédszerkezetek

 

 

 

 

 

 

 

4.27.

Alépítményi munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.28.

Építőmesteri munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.29.

Szakipari munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.30.

Közmű és vízépítési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.31.

Közlekedés építési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.32.

Elektromos munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.33.

Épületgépészeti munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.34.

Kiegészítő tevékenységek, létesítmények

 

 

 

 

 

 

 

4.35.

Technológiai szerelési munkák

 

 

 

 

 

 

 

4.36.

Összesen:

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.37.

ÉPÍTÉSI CÉLÚ BERUHÁZÁS ÖSSZESEN:

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

A fejlesztések költségkalkulációja

 

Beszerzésre kerülő tárgyi eszközök

Mennyiség (db)

Nettó / Bruttó egységár (HUF / db) ***

Nettó / Bruttó költségek összesen (HUF) ***

 

 

 

 

….. év
(a támogatásról szóló miniszteri döntést megelőző év)

4.38.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.39.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.40.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.41.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.42.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.43.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.44.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.45.

Összesen:

0

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fejlesztések költségkalkulációja

 

Beszerzésre kerülő tárgyi eszközök

Mennyiség (db)

Nettó / Bruttó egységár (HUF / db) ***

Nettó / Bruttó költségek összesen (HUF) ***

Igényelt támogatási összeg (HUF)

 

 

 

… év
(a támogatásról szóló miniszteri döntés éve)

4.46.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.47.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.48.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.49.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.50.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.51.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.52.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.53.

Összesen:

0

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fejlesztések költségkalkulációja

 

Beszerzésre kerülő tárgyi eszközök

Mennyiség (db)

Nettó / Bruttó egységár (HUF / db) ***

Nettó / Bruttó költségek összesen (HUF) ***

Igényelt támogatási összeg (HUF)

 

 

 

….. év
(a támogatásról szóló miniszteri döntést követő év)

4.54.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.55.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.56.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.57.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.58.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.59.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.60.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.61.

Összesen:

0

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.62.

BESZERZÉSRE KERÜLŐ TÁRGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:

0

 

0

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A

 

B

C

D

E

F

 

 

 

A fejlesztések összesítő költségkalkulációja

4.63.

DISZKONT KAMATLÁB (%) ****

 

 

 

 

 

 

 

4.64.

ÉPÍTÉSI CÉLÚ BERUHÁZÁS ÉS BESZERZÉSRE KERÜLŐ TÁRGYI ESZKÖZÖK KÖLTSÉGE MINDÖSSZESEN
(HUF; FOLYÓ ÁR):

0

 

 

 

4.65.

ÉPÍTÉSI CÉLÚ BERUHÁZÁS ÉS BESZERZÉSRE KERÜLŐ TÁRGYI ESZKÖZÖK KÖLTSÉGE MINDÖSSZESEN
(HUF; A TÁMOGATÁS MEGÍTÉLÉSÉNEK ÉVÉRE SZÁMÍTOTT JELENÉRTÉK):

 

 

 

 

4.66.

IGÉNYELT TÁMOGATÁS MINDÖSSZESEN (FOLYÓ ÁR; HUF)

0

 

 

 

4.67.

TÁMOGATÁSTARTALOM (JELENÉRTÉK; HUF)

 

 

 

 

4.68.

TÁMOGATÁSI INTENZITÁS (4.67. F / 4.65. F) (%)

#ZÉRÓOSZTÓ!

 

 

 

4.69.

IGÉNYELT TÁMOGATÁSI ÖSSZEG (FOLYÓ ÁR; EUR) *****

 

 

 

 

4.70.

AZ IGÉNYELT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGNEK (EUR) ÉS A TÁMOGATÁSI KÉRELEM BENYÚJTÁSI IDŐPONTJÁT (TANÉVÉT) KÖVETŐ MÁSODIK TANÉV VÉGÉTŐL A TÁMOGATÁSSAL FEJLESZTETT TANMŰHELYBEN TANULÓSZERZŐDÉSSEL GYAKORLATI KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ TANULÓK LÉTSZÁMÁNAK HÁNYADOSA (4.69.F / 2.7.I)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 2. § 51. pontjában meghatározott ágazati képző központ

 

** Építési célú beruházás esetén a Támogatási Kérelemhez csatolandó a tervezett beruházás helyszínrajza és a létrehozandó tanműhely alaprajza. Továbbá amennyiben a támogatási kérelemet benyújtó a tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzését vagy annak egy részét a támogatás terhére beszerzett eszközökkel egy szakképző iskola tanműhelyében – e tárgyban megkötött megállapodás alapján – valósítja meg, fel kell tüntetni a szakképző iskola nevét, címét és OM azonosítóját is.

 

*** A Nettó vagy Bruttó megjelölések közül a nem relevánsat törölni kell.

 

**** Az aktuális diszkont kamatláb mértékéről a következő honlap ad tájékoztatást: http://tvi.kormany.hu/referencia-rata

 

***** Az EUR érték kiszámításához a támogatási kérelem benyújtását megelőző hónap utolsó munkanapján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamot kell figyelembe venni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keltezés

 

 

……………………………….................................................

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(cégszerű aláírás)

 

 

 

 

 

5. melléklet a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelethez48

I. A képzési támogatást kérelmező nyilatkozata
Alulírott .........................., a ............................... Kérelmező törvényes képviselőjeként (cégszerű aláírásra jogosult személy) nyilatkozom arról, hogy:
    1.    a támogatási kérelemben foglalt adatok, információk és dokumentumok valódiak, hitelesek és teljes körűek;
    2.    a Kérelmező nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban;
    3.    a Kérelmező megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 48/B. §-ában és 50. §-ában meghatározott követelményeknek;
    4.    a Kérelmező a költségvetési támogatás tekintetében ÁFA adólevonási joggal rendelkezik / nem rendelkezik (a nem megfelelő rész törlendő);
    5.    a Kérelmezőnek nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
    6.    a Kérelmező a támogató által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően (a biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állnia);
    7.    a támogatással érintett képzésekben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szerint munkaviszonyban álló munkavállalók vesznek részt;
    8.    a támogatással érintett képzésekben résztvevő munkavállalók tervezett létszáma nem több, mint az újonnan létesített munkahelyek tervezett száma;
    9.    a támogatással érintett képzési program nem tartozik külön jogszabályban meghatározott munkakör betöltésének feltételeként előírt képzések közé, és nem tartozik azon képzések körébe, melyekről a kérelmezőnek külön jogszabály alapján gondoskodnia kell;
    10.    a Kérelmező a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdés c)–d) pontjában, (3) bekezdés c) pontjában, (4) bekezdés a) pontjában és (5) bekezdésében meghatározott korlátozásokat betartja;
    11.    a Kérelmező nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a hatálya alá tartozó vállalkozásnak;
    12.    a Kérelmező kijelenti, hogy – ha a képzési támogatást olyan projekthez igényli, amelynek céljai között szerepel egy regionális beruházási támogatásban részesülő beruházás munkavállalóinak képzése – a képzés nem feltétlenül szükséges az új beruházás beindításához és működtetéséhez;
    13.    a Kérelmező kijelenti, hogy az azonos azonosítható elszámolható költségek tekintetében az alábbiak szerint részesült támogatásban:
a)    a támogatás jogalapja (európai bizottsági jogszabály száma és jogcím megnevezése):
b)    a támogatás odaítélésének időpontja:
c)    a támogatást nyújtó szervezet:
d)    a támogatás összege és a halmozandó elszámolható költségek összege költségnemenként felsorolva:
    14.    a Kérelmező kijelenti, hogy a támogatással kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket ismeri, azoknak megfelel és vállalja az azokból fakadó kötelezettségek maradéktalan teljesítését;
    15.    a Kérelmező jelen nyilatkozathoz csatoltan benyújtja
a.    a nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintáját vagy az aláírásminta közjegyző által hitesített másolatát,
b.    a létesítő okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának eredeti példányát,
c.    a saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatát,
    16.    az átlátható szervezetnek minősüléséről szóló nyilatkozatát.
Kelt: ......................................................................
    ...................................................................................
    a Kérelmező törvényes képviselőjének aláírása
Kérelmező neve, székhelye, adószáma: ..........................................................., .......................................
    P. H.”
II. A tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatást kérelmező nyilatkozata
Alulírott .........................., a ............................... Kérelmező törvényes képviselőjeként (cégszerű aláírásra jogosult személy) nyilatkozom arról, hogy:
    1.    a támogatási kérelemben foglalt adatok, információk és dokumentumok valódiak, hitelesek és teljes körűek;
    2.    a Kérelmező nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban;
    3.    a Kérelmező megfelel az Áht. 48/B. §-ában és 50. §-ában meghatározott követelményeknek;
    4.    a Kérelmező a költségvetési támogatás tekintetében ÁFA adólevonási joggal rendelkezik / nem rendelkezik (a nem megfelelő rész törlendő);
    5.    a Kérelmező a tanulószerződéssel gyakorlati képzésben részt vevő tanulók létszámát − a támogatás iránti kérelem benyújtását megelőző két tanév szakképző iskolai tanulólétszám átlagához képest – a létrehozandó tanműhelyben tervezett gyakorlati képzésben legalább huszonöt fővel növeli a támogatás iránti kérelem benyújtását követő második tanév végéig, és ezt a létszámot további, legalább három év 1–6. és 9–12. hónapjaiban folyamatosan fenntartja;
    6.    a Kérelmező azonos azonosítható elszámolható költségekre vonatkozóan más támogatásban nem részesül;
    7.    a Kérelmező kijelenti, hogy a támogatással kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket ismeri, azoknak megfelel és vállalja az azokból fakadó kötelezettségek maradéktalan teljesítését;
    8.    a Kérelmező jelen nyilatkozathoz csatoltan benyújtja
a.    a nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintáját vagy az aláírás minta közjegyző által hitesített másolatát,
b.    a létesítő okiratának vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratának eredeti példányát,
c.    a saját forrás rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatát,
d.    az átlátható szervezetnek minősüléséről szóló nyilatkozatát,
e.    – ha releváns – nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy rendelkezik a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 43. § (7) bekezdése szerinti, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolással.
Kelt: ......................................................................
    ...................................................................................
    a Kérelmező törvényes képviselőjének aláírása
Kérelmező neve, székhelye, adószáma: ..........................................................., .......................................
    P. H.”

6. melléklet a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelethez

Tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatás esetén elszámolható költségek
1. Tanműhely-létesítési vagy -fejlesztési támogatások esetén a költségelszámolás az alábbiak figyelembe vételével történik:
1.1. Az eszközök bekerülési értékének megállapítására a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 47–51. §-a az irányadó.
Az így meghatározott bekerülési értékből levonásra kerülnek az alábbiak (nem elszámolható költségek):
1.1.1. a kedvezményezett saját maga által előállított, forgalmazott eszköz, szoftver, saját maga által nyújtott szolgáltatás, saját maga által forgalmazott rendszer bevezetésének költségei,
1.1.2. garanciális költségek,
1.1.3. a kedvezményezettnél meglévő termelőkapacitások telephelyen belüli, vagy más telephelyre történő áttelepítési költsége,
1.1.4. franchise díj,
1.1.5. a támogatási igénybejelentés visszaigazolása előtt felmerült költségek, kivéve előkészítés címén a beruházás előkészítési tevékenységéhez kapcsolódó kiviteli terv elkészítésének költségét,
1.1.6. előkészítési célú tevékenység költségei, így különösen pályázatkészítés, pályázati menedzsment, kifizetési igénylés összeállítása, engedélyezési tervek készítése, megvalósíthatósági tanulmány készítése, közjegyzői díj,
1.1.7. adótanácsadás és könyvelés díja,
1.1.8.49 forráslehetőségek feltérképezésére és támogatási kérelem elkészítésére, valamint a támogatás időszaka alatt a támogatás megvalósításával, az elszámolások elkészítésével összefüggő tanácsadás díja,
1.1.9. biztosítéknyújtáshoz kapcsolódó költségek,
1.1.10. jelzálog, hitelintézettel kötött garanciaszerződés költségei,
1.1.11. kamatráfordítások,
1.1.12. árfolyamveszteségek,
1.1.13. működési és általános költségek (rezsi),
1.1.14. reprezentációs költségek,
1.1.15. utazási- és szállásköltségek, így különösen gépek üzembe helyezéséhez kapcsolódóan, vagy vásárokon, kiállításokon való megjelenés esetén sem számolható el,
1.1.16. kiszállási díj,
1.1.17. jogszabály frissítési díj,
1.1.18. fordítási költségek,
1.1.19. szerszámkészlet, tartozékok költségei,
1.1.20. műszaki eszközök felújítási költségei,
1.1.21. meglévő gépek átalakításának költségei, még akkor sem, ha az átalakítás után a gép teljesítménye, paramétere megváltozik,
1.1.22. eszközök leszerelési költsége,
1.1.23. a szállítási biztosítás és a vámkezelés költsége,
1.1.24. olyan tárgyi eszköz bekerülési értéke, amelyet a kedvezményezett csődeljárás vagy felszámolás alatt álló társaságtól, vagy végrehajtási eljárás alatt álló magánszemélytől szerzett be,
1.1.25. azon eszközök, berendezések, amelyek az igénybejelentés benyújtása előtt bérleti vagy egyéb hasonló konstrukció keretében, továbbá tesztelési, próbaüzemi céllal a kedvezményezettnél bármely telephelyen már használatban voltak,
1.1.26. anyagok, készletek beszerzése,
1.1.27. fogyasztási cikkek beszerzése,
1.1.28. jármű (gépjármű, vízi jármű, légi jármű, vasúti jármű), pótkocsi, félpótkocsi beszerzése,
1.1.29. az apportált eszköz értéke,
1.1.30. az olyan közvetítőkkel vagy tanácsadókkal kötött vállalkozási vagy megbízási szerződéssel kapcsolatban felmerült költségek, amely szerződés a kifizetést a tevékenység összköltségének a százalékos arányában határozza meg, kivéve, ha a részteljesítés lehetőségét a szerződés tartalmazza, és az ilyen ténylegesen felmerült és kiegyenlített részköltségeket a végső kedvezményezett alátámasztja a munka vagy a szolgáltatás tartalmára és valóságos értékére való hivatkozással, részletes teljesítésigazolással.
1.2. Az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga helyreállítását szolgáló („szinten tartó”) felújítási munka, és az üzemszerű működést szolgáló költségek nem támogathatóak.
1.3. A tárgyi eszközök körében a kedvezményezett szakképzési tevékenységét közvetlenül, rendszeres használat mellett tartósan, legalább öt tanévig szolgáló eszközök elszámolása lehetséges.
1.4. A támogatásból csak új tárgyi eszköz szerezhető be. A támogató előzetes jóváhagyásával lehetséges a működtetési kötelezettség ideje alatt elhasználódott vagy elavult vagyontárgyak pótlással együtt járó teljes vagy részleges elidegenítése.
1.5. Egyéb általános előírások
1.5.1.50 Ha a kedvezményezett a beruházás, illetve a beruházás hasznosítása során általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) levonására nem jogosult, akkor a támogatás számításának alapja a projekt ÁFA-val növelt, bruttó összköltsége, a projekt költségvetését bruttó módon kell megtervezni.
1.5.2. Ha a kedvezményezett ÁFA adóalany, vagy még nem ÁFA adóalany, de a beruházás, illetve a beruházás hasznosításával azzá válik és ÁFA levonására egészben vagy részben jogosult, akkor a támogatás alapja a projekt ÁFA nélkül számított nettó összköltsége.
1.5.3. A földterület, a telek, az épületek és az egyéb eszközök lízingbevételével kapcsolatos költségek abban az esetben számolhatóak el, ha zártvégű pénzügyi lízing formájában valósul meg, és a lízingszerződés tartalmazza az eszköznek a lízing időtartam lejárta utáni megvásárlására vonatkozó kötelezettségét, mely határidő azonban nem lehet későbbi, mint a beruházás befejezésének dátuma.
1.5.4.51

7. melléklet a 3/2015. (II. 13.) NGM rendelethez52

A visszafizetendő tőkeösszeg számítása a képzési támogatás-nyújtás feltételeként vállalt foglalkoztatási kötelezettség nemteljesítése esetén

 

1.

A foglalkoztatási kötelezettség nem teljesül, ha

1.1.

a képzésben részt vett munkavállalók összlétszáma több, mint a támogatási kérelem szerint képzésbe vonni tervezett létszám, és:

 

A képzésben részt vett munkavállalók közül képzésük

 

lezárulását

 

követő 18 hónap során folyamatosan munkaviszonyban, < 0.7
a képzésük megkezdésekor a munkakörükre meghatározott napi munkaidőnek megfelelő

 

munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók száma

 

A támogatási kérelem szerint képzésbe vonni tervezett
munkavállalók összlétszáma

 

 

 

1.2.

a képzésben részt vett munkavállalók összlétszáma azonos vagy kevesebb, mint a támogatási kérelem szerint képzésbe vonni tervezett létszám, és:

 

 

A képzésben részt vett munkavállalók közül képzésük

 

lezárulását

 

követő 18 hónap során folyamatosan munkaviszonyban, < 0.7
a képzésük megkezdésekor a munkakörükre meghatározott napi munkaidőnek megfelelő

 

munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók száma

 

A képzésben részt vett munkavállalók összlétszáma

 

 

 

2.

A foglalkoztatási kötelezettség megsértése esetén:

2.1.

A kifizetett teljes (a kedvezményezett által addig teljesített visszafizetések levonását követően számítható) támogatási összeget osztva a képzésben részt vettek összlétszámával ki kell számítani az 1 főre eső átlagos támogatási összeget, majd

2.2.

ki kell számítani a 70%-os foglalkoztatási kötelezettség teljesüléséhez hiányzó létszámot, a következők szerint:

2.2.1.

Ha a képzésben részt vett munkavállalók összlétszáma több, mint a támogatási kérelem szerint képzésbe vonni tervezett létszám, abban az esetben a teljesítéshez hiányzó létszám (L):

L = (kérelem szerint képzésbe vonni tervezett létszám * 0,7) – a képzésben részt vett munkavállalók közül képzésük lezárulását követő 18 hónap során folyamatosan munkaviszonyban, a képzésük megkezdésekor a munkakörükre meghatározott napi munkaidőnek megfelelő munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók száma

2.2.2.

Ha a képzésben részt vett munkavállalók összlétszáma megegyezik vagy kevesebb, mint a támogatási kérelem szerint képzésbe vonni tervezett létszám, abban az esetben a teljesítéshez hiányzó létszám (L):

L = (képzésben részt vett munkavállalók létszáma * 0,7) – a képzésben részt vett munkavállalók közül képzésük lezárulását követő 18 hónap során folyamatosan munkaviszonyban, a képzésük megkezdésekor a munkakörükre meghatározott napi munkaidőnek megfelelő munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók száma

3.

A visszafizetendő tőkeösszeg a 2.1. pont szerinti összeg és a 2.2.1. vagy 2.2.2. alpont szerinti létszám szorzataként számítandó.

1

A rendeletet a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 175. §-a hatályon kívül helyezte 2020. február 15. napjával.

2

A 2. § 6a. pontját a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

3

A 2. § 6b. pontját a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

4

A 2. § 11. pont a) alpontja a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § 11a. pontját a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

6

A 2. § 17. pontja a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 3. § a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (1) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (4) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

Az 5. § a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5/A. §-t a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 4. §-a iktatta be.

12

A 6. § (1) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 6. § (2) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 7. § (1) bekezdés b)–c) pontját a 21/2015 (VIII. 28.) NGM rendelet 16. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 7. § (1) bekezdés f) pontja a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 7. § (1) bekezdés g) pontja a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. § (2) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 7. § (7) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 5. §-a iktatta be.

19

A 7. § (8) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 5. §-a iktatta be.

20

A 7. § (9) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 5. §-a iktatta be.

21

A 8. § b) pontja a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

22

A 8. § c) pontját a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 15. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 8/A. §-t a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 7. §-a iktatta be.

24

A 13. § (3) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 14. § (1) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 14. § (2) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 14. § (4) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 15. § (1) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 15. § (3) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 8. §-a iktatta be.

30

A 16. § (2) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 15. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 16. § (3) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 15. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 16. § (4) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 15. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 16. § (5) bekezdését a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 15. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 19. § (2) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 15. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

35

A 22. § (1) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 22. § (4) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 22. § (5) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

38

A 23. § a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 25. § a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

40

A 27. § (2) bekezdése a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

41

A 30/A. §-t a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 12. §-a iktatta be.

42

A hatálybalépés időpontja 2018. december 23.

43

A hatálybalépés időpontja 2018. december 23.

44

Az 1. melléklet a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 13. § a) pontjával megállapított szöveg.

45

A 2. melléklet a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 13. § b) pontjával megállapított szöveg.

46

A 3. melléklet a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 13. § c) pontjával megállapított szöveg.

47

A 4. melléklet a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 13. § d) pontjával megállapított szöveg.

48

Az 5. melléklet a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 13. § e) pontjával megállapított szöveg.

49

A 6. melléklet 1.1.8. pontja a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 6. melléklet 1.5.1. pontja a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 6. melléklet 1.5.4. pontját a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 15. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

52

A 7. melléklet a 32/2018. (XII. 15.) ITM rendelet 14. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére