• Tartalom

12/2014. (II. 28.) KIM rendelet

12/2014. (II. 28.) KIM rendelet

egyes cégjogi és civil eljárásjogi rendeleteknek az új Ptk. hatálybalépésével összefüggő módosításáról és egyéb igazságügyi tárgyú rendeletek módosításáról

2015.01.02.

A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 97. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 2. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 3. § tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés d) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 4. § tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
az 5. § tekintetében a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 128. § a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 6. § (1)–(3), (32)–(34) bekezdése, (35) bekezdés a)–e) és h) pontja, (36) bekezdés a) pontja, (38) bekezdése, a 7. § (3) bekezdés a) pontja tekintetében a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 97. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 6. § (4)–(31) bekezdése, (35) bekezdés f) és g) pontja, (36) bekezdés b) pontja és (37) bekezdése, valamint a 7. § (3) bekezdés b)–d) pontja tekintetében a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 97. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 7. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 97. § f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 7. § (1) bekezdés c) pontja tekintetében a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 97. § h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a következőket rendelem el:

1. A társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló 6/1989. (VI. 8.) IM rendelet módosítása

1. §1

2. A jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet módosítása

2. §2

3. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara egyes feladatairól szóló 14/2001. (X. 20.) IM rendelet módosítása

3. § (1)3

(2)4

(3)5

(4)–(5)6

4. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet módosítása

4. §7

5. A cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet módosítása

5. §8

6. A civil szervezetek bírósági eljárásokban alkalmazandó űrlapjairól szóló 11/2012. (II. 29.) KIM rendelet módosítása

6. § (1)9

(2)–(3)10

(4) Az R. 41. melléklete a következő 1.6. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„1.6. az első ügyvezető vagy az elnökség első tagjainak neve”

(5) Az R. 41. melléklet 3.1.4. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„3.1.4. a belépési kérelem elfogadásáról az elnökség határoz”

(6) Az R. 41. melléklet 5.3.2. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„5.3.2. jogutód nélküli megszűnése esetén”

(7) Az R. 41. melléklet 6.1.5. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„6.1.5. a közgyűlésen felszólalhat, kérdéseket tehet fel, javaslatokat és észrevételeket tehet”

(8) Az R. 41. melléklet 8.5. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„8.5. az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljának megvalósítását és az egyesület tevékenységét”

(9) Az R. 41. melléklete a következő 9.1.1.1. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„9.1.1.1. a közgyűlés az egyesület tagjaiból áll”

(10) Az R. 41. melléklet 9.1.2.3. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„9.1.2.3. döntés az egyesület megszűnéséről, más egyesülettel való egyesüléséről és a szétválásról”

(11) Az R. 41. melléklet 9.1.2.7. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„9.1.2.7. döntés az éves beszámoló – ezen belül az ügyvezetésnek az egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének – elfogadásáról”

(12) Az R. 41. melléklete a következő 9.1.2.9–9.1.2.12. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„9.1.2.9. a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll
9.1.2.10. az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével vagy ezek hozzátartozójával köt
9.1.2.11. a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés
9.1.2.12. a végelszámoló kijelölése”

(13) Az R. 41. melléklet 9.1.3.3. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„9.1.3.3. a meghívót a közgyűlés kezdő napját 30 nappal megelőzően kell a tagoknak megküldeni”

(14) Az R. 41. melléklet 9.1.3.6. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„9.1.3.6. igazolható módon a helyszín megjelölésével kell összehívni”

(15) Az R. 41. melléklet 9.1.3.8. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„9.1.3.8. a közgyűlést össze kell hívni:”

(16) Az R. 41. melléklete a következő 9.1.3.8.1–9.1.3.8.4. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„9.1.3.8.1. az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi
9.1.3.8.2. az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni
9.1.3.8.3. az egyesület céljainak elérése veszélybe került
9.1.3.8.4. az egyesület tagjainak legalább egytizede az ok és a cél megjelölésével kéri”

(17) Az R. 41. melléklete a következő 9.1.3.9. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„9.1.3.9. a közgyűlés csak olyan kérdést tárgyalhat meg, amely a közgyűlés meghívójában szerepel”

(18) Az R. 41. melléklet 10.5. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„10.5. a taggyűlés levezető elnököt, szavazatszámláló bizottságot, jegyzőkönyvvezetőt és a jegyzőkönyvet hitelesítő két tagot megválasztja”

(19) Az R. 41. melléklet 11.1.1. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„11.1.1. az alapszabály módosításához”

(20) Az R. 41. melléklete a következő 11.1.1.1. és 11.1.1.2. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„11.1.1.1. az összes tag több mint fele
11.1.1.2. az alapszabály módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbsége”

(21) Az R. 41. melléklet a következő 11.1.3.4. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„11.1.3.4. az összes tag háromnegyedes szótöbbsége”

(22) Az R. 41. melléklete a következő 11.6., 11.6.1., 11.6.2. és 11.6.3. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„11.6. az alapszabály kötelezően választható rendelkezése a határozatok közlése tekintetében:
11.6.1. az egyesület székhelyén, a tagok által hozzáférhető helyen történő kifüggesztéssel
11.6.2. az egyesület honlapján történő közzététellel
11.6.3. a tag által erre célra megadott e-mail címre történő megküldéssel”

(23) Az R. 41. melléklet 12.5. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„12.5. egyesület más egyesülettel való egyesüléséről, szétválásáról és megszűnéséről csak akkor határozhat, ha azon a tagok több mint a fele részt vesz”

(24)11 Az R. 41. melléklet 13.1. és 13.2. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„13.1. az ügyvezetés megnevezése elnökség
13.2. az elnökség tagjai az alapítók döntése szerinti időszakra választhatóak
13.2.1. 1 évre
13.2.2. 2 évre
13.2.3. 3 évre
13.2.4. 4 évre
13.2.5. 5 évre”

(25) Az R. 41. melléklete a következő 13.6., 13.6.1–13.6.3. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„13.6. az elnökség tagjainak díjazása tekintetében
13.6.1. ülésenként meghatározott összeg
13.6.2. havonkénti bontásban meghatározott összeg
13.6.3. ingyenes”

(26) Az R. 41. melléklet 14.1. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„14.1. az elnökség hatáskörébe tartozik mindazon ügyek intézése, amely nem tartozik a közgyűlés vagy az elnök hatáskörébe”

(27) Az R. 41. melléklete a következő 19.2., 19.3. és 19.4. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„19.2. ha az elnök megbízatása bármely okból megszűnik, az elnökséget bármely elnökségi tag összehívhatja
19.3. az elnöknek az intézkedéseit a közgyűlés vagy az elnökség döntésének megfelelően kell megtennie, döntés hiányában pedig az egyesület érdekeivel összhangban
19.4. a jegyzőkönyvnek – ha a határozatokat nem foglalják külön dokumentumba – tartalmaznia kell az üléseken elfogadott határozatok pontos szövegét”

(28) Az R. 42. melléklet a következő 2.6. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„2.6. rendelkezés arról, hogy az alapítvány határozatlan időre jött létre”

(29) Az R. 42. melléklet 4.1. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„4.1. az ügyvezető szerv megnevezése kuratórium”

(30) Az R. 42. melléklete a következő 4.6.5. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„4.6.5. visszahívással”

(31) Az R. 42. melléklete a következő 4.7., 4.7.1–4.7.3. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„4.7. a kuratórium tagjainak díjazása tekintetében
4.7.1. ülésenként meghatározott összeg
4.7.2. havonkénti bontásban meghatározott összeg
4.7.3. ingyenes”

(32) Az R. 44. melléklet 2.7. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

„2.7. nemzetiségi egyesület”

(33) Az R. 44. melléklet a következő 2.8. ponttal kiegészülve lép hatályba:

„2.8. egyéb, törvényben meghatározott egyesületi forma”

(34)12

(35) Az R.

a) 1. melléklet 6.3.3. pontjában az „ügyintéző és képviseleti” szövegrész az „ügyvezető” szöveggel,

ba) 2. pontjában az „– alapítóval –” szövegrész az „– alapítóval, alapítók gyűlésének képviselőjével –” szöveggel,

bb) 3.4. pontjában a „kezelő szerv” szövegrész az „kurátor” szöveggel,

bc) 3.5. pontjában a „kezelő szervezet” szövegrész az „kuratórium” szöveggel,

c) 14. melléklet 2. pontjában az „– alapítóval –” szövegrész az „– alapítóval, alapítók gyűlésének képviselőjével –” szöveggel,

d) 26. melléklet 1.1. pontjában az „– alapítóval –” szövegrész az „– alapítóval, alapítók gyűlésének képviselőjével –” szöveggel,

e) 37. melléklet 5. pontjában a „2012.” szövegrész a „2011.” szöveggel,

fa) 5.1. pontjában az „a tagságról lemond” szövegrész az „az egyesületből kilép” szöveggel,

fb) 5.1.1., 5.1.2. és második 5.1.2. pontjában a „lemondásról” szövegrész a „kilépésről” szöveggel,

fc) 6.1.1. és 6.1.2. pontjában a „taggyűlésen” szövegrész a „közgyűlésen” szöveggel,

fd) 6.1.4. pontjában a „taggyűlésen” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fe) 8.3. pontjában a „taggyűlésen” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

ff) 9.1.1. és 9.1.2. pontjában a „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fg) 9.1.2.8. pontjában a „megállapítása” szövegrész az „elfogadása” szöveggel,

fh) 9.1.3. pontjában a „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fi) 10. és 11. pontjában a „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fj) 11.1.3. pontjában a „feloszlásának” szövegrész a „megszűnésének” szöveggel,

fk) 11.3., 11.4., 11.5., 12., 12.1. és 12.3. pontjában a „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fl) 12.4. pontjában a „taggyűlési” szövegrész a „közgyűlési” szöveggel, a „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fm) 13.4.1., 13.4.2. és 13.4.3. pontjában a „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fn) 13.5.1.1. pontjában a „lemondást” szövegrész a „kilépést” szöveggel,

fo) 13.5.1.2. pontjában a „lemondást” szövegrész a „kilépést” szöveggel, a „közölni” szövegrész a „közölni az elnökkel” szöveggel,

fp) 16.3., 18.1. és 18.3. pontjában az „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel,

fq) 18.3. pontjában a „2012.” szövegrész a „2011.” szöveggel,

fr) 19.1. pontjában az „1959. évi IV. törvény” szövegrész a „2013. évi V. törvény” szöveggel, a „taggyűlés” szövegrész a „közgyűlés” szöveggel, a „2012.” szövegrész a „2011.” szöveggel,

ga) 4. és 6. pontjában a „kezelő szervezetével” szövegrész a „kuratóriummal” szöveggel,

gb) 4.3.1. pontjában a „2012.” szövegrész a „2011.” szöveggel,

gc) 11.1. pontjában az „1959. évi IV. törvény” szövegrész a „2013. évi V. törvény” szöveggel, a „2012.” szövegrész a „2011.” szöveggel,

ha) 2.3. pontjában az „egyesület” szövegrész a „szervezet” szöveggel,

hb) 2.5. pontjában a „2012.” szövegrész a „2011.” szöveggel

lép hatályba.

(36) Nem lép hatályba az R.

b) 41. melléklet 3.1.4.1., 3.1.4.1.2., 11.3., 11.4. és 11.5 pontja.

(37) Nem lép hatályba az R. 41. melléklet 3.1. pontjában, 6.1. pontjában és 8.1–8.4. pontjában a „rendes” szövegrész.

(38)13

7. A civil szervezetek nyilvántartásával összefüggésben a bírósági eljárásokban érvényesülő ügyviteli és iratkezelési szabályokról szóló 58/2012. (XII. 28.) KIM rendelet módosítása

7. § (1) A civil szervezetek nyilvántartásával összefüggésben a bírósági eljárásokban érvényesülő ügyviteli és iratkezelési szabályokról szóló 58/2012. (XII. 28.) KIM rendelet (a továbbiakban: R2.)

a) 37. § (1) és (2) bekezdésében az „ötjegyű” szövegrész a „hétjegyű” szöveggel,

b) 37. § (1) bekezdésében a „(pl.01-01-12345) szövegrész a „(pl. 01-01-1234567)” szöveggel,

c) 39. § (1) bekezdésében a „2014. július 1.” szövegrész a „2015. január 1.” szöveggel,

d) 40. § (2) bekezdésében a „2014. július 1.” szövegrész a „2015. január 1.” szöveggel

lép hatályba.

(2)–(3)14

8. Záró rendelkezések

8. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – 2014. március 15-én lép hatályba.

(2) E rendelet 2. §-a és 4. §-a, valamint 1. és 2. melléklete a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

(3) E rendelet 3. § (2), (4) és (5) bekezdése, valamint 3. melléklete a kihirdetését követő 60. napon lép hatályba.

1. melléklet a 12/2014. (II. 28.) KIM rendelethez15

2. melléklet a 12/2014. (II. 28.) KIM rendelethez16

3. melléklet a 12/2014. (II. 28.) KIM rendelethez17

4–11. melléklet a 12/2014. (II. 28.) KIM rendelethez18

12–17. melléklet a 12/2014. (II. 28.) KIM rendelethez19

1

Az 1. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 3. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 3. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 3. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 3. § (4)–(5) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 6. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 6. § (2)–(3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 6. § (24) bekezdése a 20/2014. (XII. 23.) IM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

12

A 6. § (34) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 6. § (38) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

14

A 7. § (2)–(3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

15

Az 1. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

16

A 2. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

17

A 3. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

18

A 4–11. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

19

A 12–17. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére