• Tartalom

57/2012. (IX. 18.) NFM rendelet

57/2012. (IX. 18.) NFM rendelet

az Agrármarketing Célelőirányzat felhasználásának és kezelésének részletes szabályairól1

2013.04.19.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. mellékletének 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1)2 A rendelet hatálya a központi költségvetésben a közösségi agrár- és bormarketing tevékenység támogatására szolgáló Agrármarketing Célelőirányzat (a továbbiakban: AC jogcímcsoport) felhasználására, kezelésére, működtetésére és ellenőrzésére terjed ki.

(2) Az AC jogcímcsoportban rendelkezésre álló forrás

a) pályázati úton nyújtható támogatásokra (a továbbiakban: pályázati forrás), valamint

b) a Magyar Turizmus Zrt. (a továbbiakban: MT Zrt.) által ellátott közösségi agrár- és bormarketing tevékenységekre, valamint működésre (a továbbiakban: agrármarketing forrás) használható fel.

(3) Az AC jogcímcsoportból pályázati úton támogatás a jelen rendelet szabályainak betartásával nyújtható.

(4) Ha e rendelet vagy a támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, a támogatás visszafizetésére és annak kamata, illetve késedelmi kamata megfizetésére irányuló követelését a támogató felhatalmazó levél alapján beszedési megbízás alkalmazásával érvényesíti. A támogatottnak a beszedési megbízás benyújtására vonatkozó, kizárólag a támogató hozzájárulásával visszavonható – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 77. § (2) bekezdése szerinti – nyilatkozatát, mint biztosítékot legkésőbb az első utalást megelőzően a támogató rendelkezésére kell bocsátani.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) mezőgazdasági termék: a Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. december 15-i 1857/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: mentesítési rendelet) 2. cikkének 2. pontja szerinti fogalom;

b) mezőgazdasági termékek feldolgozása: a mentesítési rendelet 2. cikkének 3. pontja szerinti tevékenység;

c) mezőgazdasági termékek forgalmazása: a mentesítési rendelet 2. cikkének 4. pontja szerinti tevékenység;

d) közösségi agrármarketing tevékenység: olyan marketingtevékenység, amely túllép a vállalati marketingmunkán és azt egy adott ágazat, termelői csoport vagy régió számára, azok érdekében, annak érintettjeivel együttműködve végzik;

e) közösségi bormarketing tevékenység: olyan ágazati marketing-együttműködés, amely túllép a vállalati marketingtevékenységen és azt egy termelői csoport, borvidék, borrégió vagy a magyar borászat egésze számára, az érintettek érdekében, azokkal együttműködve végzik;

f) reklámozási tevékenység: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 3. § d) pontja szerinti tájékoztatás;

g) termelői csoport: a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet szerint működő, elismert szövetkezet vagy korlátolt felelősségű társaság;

(2) E rendelet végrehajtása során

a) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 2006. március 20-i 510/2006/EK tanácsi rendeletben,

b) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló 510/2006/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2006. december 14-i 1898/2006/EK bizottsági rendeletben,

c) a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékekről és élelmiszerekről szóló, 2006. március 20-i 509/2006/EK tanácsi rendeletben,

d) a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékekről és élelmiszerekről szóló 509/2006/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2007. október 18-i 1216/2007/EK bizottsági rendeletben,

e) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 1234/2007/EK tanácsi rendeletben, valamint

f) a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, valamint az 1576/89/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. január 15-i 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben

foglalt fogalom meghatározásokat is alkalmazni kell.

3. A kezelő szerv kijelölése

3. § Az AC jogcímcsoport pályázati forrásának kezelő szerve az MT Zrt. A pályázati forrás felhasználására nyitott alszámla felett az MT Zrt. rendelkezik, ellátja a pályázat kiírásával, a támogatási szerződés megkötésével, módosításával, a támogatási szerződéstől történő elállással vagy a támogatói szerződés felmondásával, a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésével, a kedvezményezett beszámoltatásával, a költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzésével, a teljesítés igazolásával, a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás visszakövetelésével, az érvényesítéssel, az utalványozással, a könyvvezetéssel és a beszámoló előkészítésével kapcsolatos feladatokat.

4. A pályázati úton nyújtható támogatás célja

4. § Az 1. § (2) bekezdés szerinti pályázati forrásból nyújtott támogatás célja a mezőgazdasági termékek előállítását, feldolgozását, forgalmazását végzők piaci ismereteinek bővítése, piaci, piackutatási információk szolgáltatása a termelők részére, valamint a fogyasztók tájékozódásának elősegítése közösségi agrármarketing programok támogatása révén.

5. A pályázati úton nyújtható támogatás célterületei

5. § (1) E rendelet alapján az MT Zrt. közreműködésével közösségi agrár- és bormarketing programok működnek.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott programok keretében a következő célterületeken megvalósuló szolgáltatások (a továbbiakban: támogatott szolgáltatások) nyújtásához vehető igénybe vissza nem térítendő támogatás:

a) piacra jutás elősegítése:

aa) részvétel külföldi és belföldi szakmai vásárokon és szakkiállításokon,

ab) közösségi marketing kiadványok készítése, ágazati kiadványok tervezése, szerkesztése, előállítása, nyomtatása és terjesztése,

ac) termékpályák szakmai célú támogatása, beleértve a közösségi bormarketing tevékenységek támogatását,

ad) regionális rendezvényeken való részvétel és szervezési feladatok,

ae) kóstoló sorozatok szervezése fogyasztók, élelmiszer-előállítók, illetve forgalmazók számára,

af) a biztonságos és egészséges élelmiszerek és az élelmiszer-szabályozás megismertetése a fogyasztókkal;

b) piackutatások, tanulmányok, elemzések készítése:

ba) piackutató tanulmányok készítése az élelmiszer-értékesítés és -fejlesztés valamennyi fontos szempontjára kiterjedően,

bb) szakértői jelentések készítése és kiadása,

bc) potenciális piacok felkutatása, piackutatás és felmérések készítése,

bd) piaci információkról szemináriumok tartása,

be) piaci információkat tartalmazó kiadványok készítése,

bf) reklám-, illetve hirdetési anyaghoz kutatások készítése;

c) képzés, szaktanácsadás:

ca) konferenciákon, szakmai tréningeken, workshopokon való részvétel és szervezési feladatok végzése,

cb) tanácsadás;

d) reklámozási tevékenység.

6. A pályázati úton nyújtható támogatás igénybevételének feltételei

6. § (1) Az e rendelet szerinti támogatás igénybevételére jogosult az a pályázó természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki vagy amely

a) mezőgazdasági termék előállításával, feldolgozásával vagy forgalmazásával foglalkozik;

b) megfelel az EK-szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 2008. augusztus 6-ai 800/2008/EK bizottsági rendelet (általános csoportmentességi rendelet) (a továbbiakban: 800/2008/EK rendelet) I. mellékletében meghatározott a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásának;

c) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) szerinti ügyfélregisztrációs kötelezettségének eleget tett.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően reklámozási tevékenység támogatásának további feltételei:

a) az Európai Unión (a továbbiakban: Unió) belüli reklámozási tevékenység csak abban az esetben támogatható, ha:

aa) a reklámkampány az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 32. cikke értelmében felállított kritériumokat teljesítő minőségi termékekre, uniós elismeréssel rendelkező megjelölésekre, elismert hagyományos különleges termékekre (HKT), oltalom alatt álló eredetmegjelölésekre (OEM), oltalom alatt álló földrajzi jelzésekre (OF) vagy más, az uniós jog értelmében védett eredetmegjelölésre, nemzeti vagy regionális minőségjelző címkékre irányul,

ab) a reklám nem egy vagy több meghatározott termékelőállító vállalkozás termékeire összpontosít,

ac) a reklámkampány betartja az élelmiszerek jelöléséről szóló 19/2004. (II. 26.) FVM-ESZCSM-GKM együttes rendelet 3. §-ában foglaltakat, valamint a különböző termékek (bor, tejtermékek, tojás és baromfi) vonatkozásában a külön jogszabályokban megállapított különleges címkézési szabályokat;

b) uniós elismeréssel rendelkező megjelölések esetében a termék eredetére történő hivatkozásnak meg kell felelnie az Unió által bejegyzett hivatkozásoknak;

c) a nemzeti vagy regionális minőségjelző címkék esetében a termék eredetét másodlagos üzenetként szabad megemlíteni;

d) a harmadik országban végzett reklámozási tevékenységnek meg kell felelnie a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló, 2007. december 17-i 3/2008/EK tanácsi rendeletnek, és nem nyújtható meghatározott vállalkozások számára, valamint nem veszélyeztetheti más tagállamok termékeinek értékesítését.

(3) Amennyiben a szolgáltatást termelői csoport vagy egyéb szervezet végzi, a szolgáltatás nyújtásának nem lehet feltétele a termelői csoportban vagy szervezetben való tagság.

7. A pályázati úton nyújtható támogatás mértéke

7. § (1) Az 5. § (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott támogatott szolgáltatások esetén a támogatás mértéke:

a) a mezőgazdasági termék előállítását végzők részére nyújtott szolgáltatás esetében az elszámolható költségek legfeljebb 100%-a;

b) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával, forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatás esetén a 70/2001/EK rendelet 5. cikkének b) pontjában foglaltak szerint a támogatás mértéke az elszámolható költségek legfeljebb 50%-a.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elszámolható költségek körét a mentesítési rendelet 15. cikke határozza meg.

(3) Az 5. § (2) bekezdés d) pontjában említett reklámozási tevékenységre, továbbá a 5. § (2) bekezdés a) és b) pontja keretében végzett támogatott szolgáltatásokhoz kapcsolódó reklámozási tevékenységekre vonatkozóan:

a) a közvetlenül nyújtott támogatás mértéke az elszámolható költségek legfeljebb 50%-a,

b) ha a reklámozás általános jellegű és a szóban forgó termékfajtát előállító összes termelő hasznára válik, a támogatás mértéke elérheti az elszámolható költségek 100%-át.

8. A pályázat benyújtása

8. § (1) A pályázati forrásból támogatás pályázat útján vehető igénybe.

(2) A pályázati felhívást az MT Zrt. a saját honlapján teszi közzé.

(3) A pályázatokat az MT Zrt.-hez kell benyújtani. A pályázat benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.

(4) A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell a támogatni kívánt célt, a megvalósítás tervezett módját, részletes költségkalkulációt, valamint az igényelt támogatás összegét.

(5) A támogatások halmozódásának ellenőrzése érdekében a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a megjelölt cél megvalósítására a tárgyévben milyen egyéb jogcímű és összegű közösségi, központi költségvetési vagy önkormányzati támogatásban részesült. Ugyanazon költségekre vonatkozóan a különböző forrásból igénybe vett összesített támogatások mértéke nem haladhatja meg a 7. §-ban meghatározott mértéket.

9. A pályázati úton nyújtható támogatás elbírálása

9. § (1) A pályázatok értékelésére és rangsor felállítására a pályázati felhívásban meghatározott szempontok szerint kerül sor. Az értékelést és a rangsor felállítását a közösségi agrár- és bormarketing program esetében az MT Zrt. javaslata alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: a miniszter) által felkért háromtagú szakértői testület végzi, amelynek működését az MT Zrt. biztosítja.

(2) A pályázatokat a benyújtási határidő utolsó napját követő 15 napon belül kell elbírálni.

(3) A támogatásokkal kapcsolatos döntést az (1) bekezdés szerinti szakértői testület által felállított rangsor alapján az MT Zrt. hozza meg. A támogatásra rendelkezésre álló forrás kimerülése esetén a támogatási döntés az igényeltnél kisebb összegű támogatás megítélésére is vonatkozhat.

(4) A támogatási döntésről – annak meghozatalát követő tizenöt napon belül – az MT Zrt. írásban értesíti a pályázót.

10. § (1) A nyertes pályázóval az MT Zrt. – a támogatási döntésről szóló értesítés megküldését követő harminc napon belül – támogatási szerződést köt, amelyben meghatározza a támogatás részletes feltételeit.

(2) Pénzügyi kötelezettségvállalás csak a tárgyévben rendelkezésre álló támogatási keret mértékéig történhet.

(3) Az 5. § (2) bekezdésében meghatározott célterületekre elnyert támogatás esetén – a támogatási szerződésben rögzített feltételek szerint – előleg nyújtható. A támogatás végleges elszámolása során a felvett előleggel el kell számolni. Az előleggel történő elszámolás elmulasztása esetén a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(4) A pályázati felhívásban foglaltakat vagy annak a támogatási döntés alapján elfogadott részét a támogatási szerződésben foglaltak szerinti megvalósítási határidőn belül kell teljesíteni.

10. A pályázati úton nyújtható támogatás elszámolása

11. § (1) A támogatott szolgáltatás megvalósítását követően a támogatásra jogosult írásos jelentést és ehhez kapcsolódóan pénzügyi elszámolást készít, amit a támogatási szerződésben meghatározott időpontig megküld az MT Zrt.-nek. Az MT Zrt. az elszámolást, valamint a jogosultságot a benyújtott bizonylatok és dokumentumok alapján ellenőrzi és döntést hoz a támogatás kifizetéséről.

(2) A támogatás alapjának kiszámítása a nettó költségek alapján történik. Az általános forgalmi adóval (a továbbiakban: ÁFA) növelt költségek abban az esetben vehetők figyelembe, amennyiben a támogatott nyilatkozik, hogy az adott szolgáltatás támogatással fedezett költségeivel kapcsolatban ÁFA-visszaigénylési jogot nem érvényesít.

11. A támogatás ellenőrzésének szabályai

12. § (1) Az e rendelet szerinti intézkedésekkel összefüggő ellenőrzések lefolytatásáról az MT Zrt. gondoskodik.

(2) Az ellenőrzés során vizsgálni kell a támogatási cél megvalósulását, a megvalósítással összefüggő kiadások megalapozottságát, a megvalósítás és a benyújtott beszámolóban foglaltak összhangját, a beszámolás keretében benyújtott dokumentumokkal alátámasztott gazdasági események valódiságát, ezek hatályos jogszabályok szerinti nyilvántartásba vételét.

(3) Amennyiben az MT Zrt. az ellenőrzés során – a Tv. 69. §-ában foglaltak alapján – megállapítja, hogy a támogatást jogosulatlanul vették igénybe, úgy azt a Tv.-ben meghatározottak szerinti kell visszafizetni.

12. Az agrármarketing forrás felhasználása

13. § (1) Az agrármarketing forrás felhasználása az MT Zrt.-vel kötött támogatási szerződés alapján történik. A támogatás rendelkezésre bocsátására vissza nem térítendő támogatás útján a kedvezményezett részére történő előfinanszírozás formájában, közvetlen kifizetéssel kerül sor.

(2) A támogatási szerződésben rendelkezni kell a könyvvizsgálói záradék kikötéséről, vagy mellőzéséről.

14. § (1) Könyvvizsgálói záradék alkalmazása esetén könyvvizsgálói záradékkal ellátott pénzügyi elszámolást és elszámoló lapot kell benyújtani. Könyvvizsgálói záradék nélküli pénzügyi elszámolás esetén elszámoló lapot és a személyi jellegű költségekre vonatkozóan személyenként nem beazonosítható módon készített kimutatást kell csatolni. Az elszámolás alá eső valamennyi, a számviteli előírásoknak megfelelő számla, illetve egyéb számviteli bizonylat eredeti példányára fel kell vezetni a támogatásból elszámolni kívánt összeget, a támogatási szerződés kötelezettségvállalási azonosító számát és iktatószámát.

(2) Az elszámoló lapnak tartalmaznia kell a támogatott nevét, székhelyét (lakóhelyét), adószámát (adóazonosító jelét), a szerződés iktatószámát, kötelezettségvállalási azonosítóját, a beszerzett eszközök és igénybevett szolgáltatások megjelölését, könyvvizsgálói záradék nélküli pénzügyi elszámolás esetén egy számlaösszesítőt, amelynek tartalmaznia kell az elszámolni kívánt bizonylatok főbb azonosító adatait és összegét.

(3) A támogatott a szakmai beszámoló részeként – a támogatási szerződés iktatószámára való hivatkozással – bemutatja a támogatási szerződés céljának megvalósulását, a feladatok megvalósításához szükséges, támogatásból beszerzett eszközök használatbavételét, valamint szolgáltatások igénybevételét.

15. § Az MT Zrt. támogatás nyújtásával kapcsolatos eljárását és a támogatás felhasználását – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – a miniszter, az általa megbízott személy vagy szervezet és a támogatási szerződésben a teljesítés igazolására kijelölt személy jogosult ellenőrizni. E körben a miniszter jogosult a 12. § (2) bekezdés szerinti vizsgálatok lefolytatására is.

13. Záró rendelkezés

16. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2) Ez a rendelet az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló 2006/C 319/01. számú közösségi iránymutatások, 2007–2013 hatálya alá tartozó támogatási programot tartalmaz.

1

A rendeletet a 16/2015. (V. 29.) NGM rendelet 42. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2015. május 30. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 15/2013. (IV. 16.) NFM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 17. § (2) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2013. január 1-jét követően létrejött hitelszerződések kapcsán az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére