• Tartalom

149/2012. (XII. 28.) VM rendelet

149/2012. (XII. 28.) VM rendelet

a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről1

2014.01.01.

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 90. § (3b) bekezdésében,

az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII.1.) Korm. rendelet 94. § a) és f) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. § Az ingatlanügyi hatósági jogkörben eljáró

a) fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatal járási földhivatalainak,

b) a fővárosban a Budapesti 1. Számú, illetve a Budapesti 2. Számú Földhivataloknak

az illetékessége, valamint

c) a földhivatali kirendeltség működési területe

az 1. mellékletben meghatározott településekre terjed ki.

2. § Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba.

3. §2 E rendelet 1. mellékletének az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 28/2013. (IV. 30.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr1. rendelet) megállapított 10. pont 10.1. és 10.2. alpontját a 2013. május 2-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

4. §3 E rendelet 1. mellékletének az Mr1. rendelettel megállapított 18. pont 18.3. és 18.4. alpontját a 2013. május 7-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

5. §4 E rendelet 1. mellékletének az Mr1. rendelettel megállapított 13. pont 13.1. és 13.4. alpontját a 2013. május 10-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

6. §5 E rendelet 1. mellékletének a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról szóló 36/2013. (V. 22.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr2. rendelet) megállapított 9. pontját a 2013. május 23-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

7. §6 E rendelet 1. mellékletének az Mr2. rendelettel megállapított 15. pont 15.1., 15.3., 15.4. és 15.6. alpontját a 2013. május 29-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

8. §7 E rendelet 1. mellékletének az Mr2. rendelettel megállapított 19. pontját a 2013. május 31-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

9. §8 E rendelet 1. mellékletének a Pest-, a Szabolcs-Szatmár-Bereg- és a Tolna Megyei Kormányhivatalok Földhivatalainak járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról szóló 49/2013. (VI. 10.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr3. rendelet) megállapított 14. pont 14.1., 14.2. és 14.10. alpontját a 2013. június 11-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

10. §9 E rendelet 1. mellékletének az Mr3. rendelettel megállapított 14. pont 14.6., 14.11. és 14.12. alpontját a 2013. június 13-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

11. §10 E rendelet 1. mellékletének az Mr3. rendelettel megállapított 14. pont 14.7. és 14.8. alpontját a 2013. június 14-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

12. §11 E rendelet 1. mellékletének az Mr3. rendelettel megállapított 17. pont 17.1., 17.3. és 17.4. alpontját a 2013. június 17-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

13. §12 E rendelet 1. mellékletének az Mr3. rendelet 1. mellékletének 5. pontjával megállapított 16. pont 16.1., 16.2., 16.5. és 16.6. alpontját a 2013. június 25-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

14. §13 E rendelet 1. mellékletének az Mr3. rendelet 1. mellékletének 6. pontjával megállapított 16. pont 16.3., 16.4. és 16.5. alpontját a 2013. június 28-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

15. §14 E rendelet 1. mellékletének 19.2. pontjában a „Balatonvilágos” szövegrész a 2013. május 29. és 2013. május 31. közötti időszak tekintetében nem alkalmazható.

16. §15 E rendelet 1. mellékletének a Jász-Nagykun-Szolnok- és Zala Megyei Kormányhivatalok Földhivatalainak járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról szóló 64/ 2013. (VII. 25.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr4. rendelet) megállapított 11. pont 11.2., 11.3., 11.5–11.7. alpontját a 2013. július 26-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

17. §16 E rendelet 1. mellékletének az Mr4. rendelettel megállapított 20. pont 20.1., 20.2., 20.5. és 20.6. alpontját a 2013. augusztus 15-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

18. §17 E rendelet 1. mellékletének a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal és a Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatalainak járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról szóló 82/2013. (IX. 17.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr5. rendelet) megállapított 7. pont 7.3–7.5 alpontját a 2013. szeptember 18-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

19. §18 E rendelet 1. mellékletének az Mr5. rendelettel megállapított 7. pont 7.1., 7.2. és 7.5. alpontját a 2013. szeptember 19-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

20. §19 E rendelet 1. mellékletének az Mr5. rendelettel megállapított 3. pont 3.1–3.3. és 3.7–3.8. alpontját a 2013. szeptember 25-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

21. §20 E rendelet 1. mellékletének az Mr5. rendelettel megállapított 3. pont 3.4–3.6. alpontját a 2013. szeptember 26-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

22. §21 E rendelet 1. mellékletének a Békés Megyei Kormányhivatal és a Baranya Megyei Kormányhivatal Földhivatalainak járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról szóló 91/2013. (X. 8.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr6. rendelet) megállapított 4. pont 4.1., 4.3., 4.6. és 4.7. alpontját a 2013. október 10-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

23. §22 E rendelet 1. mellékletének az Mr6. rendelettel megállapított 4. pont 4.2., 4.5–4.8. alpontját a 2013. október 11-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

24. §23 E rendelet 1. mellékletének az Mr6. rendelettel megállapított 2. pontját a 2013. október 25-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

25. §24 E rendelet 1. mellékletének az Mr6. rendelettel megállapított 4. pont 4.2. és 4.9. alpontját a 2014. január 1-jén folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

26. §25 E rendelet 1. mellékletének a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatalainak járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról szóló 100/2013. (X. 31.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr7. rendelet) megállapított 5. pont 5.2., 5.4., 5.7. és 5.8. alpontját a 2013. november 4-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

27. §26 E rendelet 1. mellékletének az Mr7. rendelettel megállapított 5. pont 5.1., 5.2., 5.5., 5.7. alpontját a 2013. november 5-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

28. §27 E rendelet 1. mellékletének az Mr7. rendelettel megállapított 6. pont 6.2–6.4. alpontját a 2013. november 21-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

29. §28 E rendelet 1. mellékletének a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatalának járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról szóló 117/2013. (XII. 13.) VM rendelettel (a továbbiakban: Mr8. rendelet) megállapított 8. pont 8.4. és 8.6. alpontját a 2013. december 16-án folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

30. §29 E rendelet 1. mellékletének az Mr8. rendelettel megállapított 8. pont 8.1–8.3. és 8.5. alpontját a 2013. december 17-én folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet a 149/2012. (XII. 28.) VM rendelethez

A fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatalainak, a megyei kormányhivatalok járási hivatalai járási földhivatalainak, valamint a fővárosban a Budapesti 1. Számú, és a Budapesti 2. Számú földhivataloknak az illetékességi területe, továbbá a földhivatali kirendeltségek működési területe
1. BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALÁNAK FÖLDHIVATALA
(székhelye: Budapest)
1.1. Budapesti 1. Számú Földhivatal (székhelye: Budapest, XI. ker.)
Budapest I. kerület
Budapest II. kerület
Budapest III. kerület
Budapest VIII. kerület
Budapest IX. kerület
Budapest X. kerület
Budapest XI. kerület
Budapest XII. kerület
Budapest XVIII. kerület
Budapest XIX. kerület
Budapest XX. kerület
Budapest XXI. kerület
Budapest XXII. kerület
Budapest XXIII. kerület
1.2. Budapesti 2. Számú Földhivatal (székhelye: Budapest, XIV. ker.)
Budapest IV. kerület
Budapest V. kerület
Budapest VI. kerület
Budapest VII. kerület
Budapest XIII. kerület
Budapest XIV. kerület
Budapest XV. kerület
Budapest XVI. kerület
Budapest XVII. kerület
2. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Pécs)
2.1.30 Komlói Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Komló)
Ág
Alsómocsolád
Apátvarasd
Bakóca
Baranyajenő
Baranyaszentgyörgy
Bikal
Bodolyabér
Egyházaskozár
Erdősmecske
Erzsébet
Fazekasboda
Felsőegerszeg
Gerényes
Geresdlak
Gödre
Hegyhátmaróc
Hidas
Kárász
Kátoly
Kékesd
Kisbeszterce
Kishajmás
Kisvaszar
Komló
Köblény
Liget
Lovászhetény
Mágocs
Magyaregregy
Magyarhertelend
Magyarszék
Mánfa
Martonfa
Máza
Mecseknádasd
Mecsekpölöske
Mekényes
Meződ
Mindszentgodisa
Nagyhajmás
Nagypall
Óbánya
Ófalu
Oroszló
Palé
Pécsvárad
Sásd
Szágy
Szalatnak
Szárász
Szászvár
Szellő
Tarrós
Tékes
Tófű
Tormás
Varga
Vásárosdombó
Vázsnok
Vékény
Zengővárkony
2.2.31 Mohácsi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Mohács)
Babarc
Bár
Belvárdgyula
Bezedek
Bóly
Borjád
Dunaszekcső
Erdősmárok
Feked
Görcsönydoboka
Hásságy
Himesháza
Homorúd
Ivándárda
Kisbudmér
Kisnyárád
Kölked
Lánycsók
Lippó
Liptód
Majs
Maráza
Máriakéménd
Mohács
Monyoród
Nagybudmér
Nagynyárád
Olasz
Palotabozsok
Pócsa
Sárok
Sátorhely
Somberek
Szajk
Szebény
Szederkény
Székelyszabar
Szűr
Töttös
Udvar
Véménd
Versend
2.3.32 Pécsi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Pécs)
Abaliget
Aranyosgadány
Áta
Bakonya
Berkesd
Birján
Bogád
Bosta
Cserkút
Egerág
Ellend
Görcsöny
Gyód
Hosszúhetény
Husztót
Keszü
Kisherend
Kovácsszénája
Kozármisleny
Kökény
Kővágószőlős
Kővágótöttös
Lothárd
Magyarsarlós
Nagykozár
Orfű
Ócsárd
Pellérd
Pereked
Pécs
Pécsudvard
Pogány
Regenye
Romonya
Szalánta
Szemely
Szilágy
Szilvás
Szőke
Szőkéd
2.4.33 Siklósi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Siklós)
Adorjás
Alsószentmárton
Babarcszőlős
Baksa
Baranyahídvég
Beremend
Besence
Bisse
Bogádmindszent
Bogdása
Cún
Csányoszró
Csarnóta
Diósviszló
Drávacsehi
Drávacsepely
Drávafok
Drávaiványi
Drávakeresztúr
Drávapalkonya
Drávapiski
Drávaszabolcs
Drávaszerdahely
Drávasztára
Egyházasharaszti
Felsőszentmárton
Garé
Gilvánfa
Gordisa
Harkány
Hegyszentmárton
Hirics
Illocska
Ipacsfa
Ivánbattyán
Kákics
Kásád
Kémes
Kemse
Kisasszonyfa
Kisdér
Kisharsány
Kisjakabfalva
Kiskassa
Kislippó
Kistapolca
Kistótfalu
Kisszentmárton
Kórós
Kovácshida
Lapáncsa
Lúzsok
Magyarbóly
Magyarmecske
Magyartelek
Márfa
Markóc
Marócsa
Márok
Matty
Nagycsány
Nagyharsány
Nagytótfalu
Okorág
Old
Ózdfalu
Palkonya
Páprád
Pécsdevecser
Peterd
Piskó
Rádfalva
Sámod
Sellye
Siklós
Siklósbodony
Siklósnagyfalu
Sósvertike
Szaporca
Szava
Tengeri
Tésenfa
Téseny
Túrony
Újpetre
Vajszló
Vejti
Villány
Villánykövesd
Vokány
Zaláta
2.5.34 Szigetvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szigetvár)
Almamellék
Almáskeresztúr
Bánfa
Basal
Bicsérd
Boda
Boldogasszonyfa
Botykapeterd
Bükkösd
Bürüs
Csebény
Cserdi
Csertő
Csonkamindszent
Dencsháza
Dinnyeberki
Endrőc
Gerde
Gyöngyfa
Gyöngyösmellék
Helesfa
Hetvehely
Hobol
Horváthertelend
Ibafa
Kacsóta
Katádfa
Kétújfalu
Királyegyháza
Kisdobsza
Kistamási
Magyarlukafa
Merenye
Molvány
Mozsgó
Nagydobsza
Nagypeterd
Nagyváty
Nemeske
Nyugotszenterzsébet
Okorvölgy
Patapoklosi
Pécsbagota
Pettend
Rózsafa
Somogyapáti
Somogyhárságy
Somogyhatvan
Somogyviszló
Sumony
Szabadszentkirály
Szentdénes
Szentegát
Szentkatalin
Szentlászló
Szentlőrinc
Szigetvár
Szörény
Szulimán
Teklafalu
Tótszentgyörgy
Várad
Vásárosbéc
Velény
Zádor
Zók
3. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Kecskemét)
3.1.35 Bajai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Baja)
Baja
Bácsszentgyörgy
Bátmonostor
Csátalja
Csávoly
Dávod
Dunafalva
Érsekcsanád
Érsekhalma
Felsőszentiván
Gara
Hercegszántó
Nagybaracska
Nemesnádudvar
Sükösd
Szeremle
Vaskút
3.2.36 Bácsalmási Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Bácsalmás)
Bácsalmás
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszőlős
Borota
Csikéria
Jánoshalma
Katymár
Kéleshalom
Kunbaja
Madaras
Mátételke
Mélykút
Rém
Tataháza
3.3.37 Kalocsai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kalocsa)
Bátya
Drágszél
Dunapataj
Dunaszentbenedek
Dunatetétlen
Dusnok
Fajsz
Foktő
Géderlak
Hajós
Harta
Homokmégy
Kalocsa
Miske
Ordas
Öregcsertő
Solt
Szakmár
Újsolt
Újtelek
Uszód
3.4.38 Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kecskemét)
Ágasegyháza
Ballószög
Felsőlajos
Fülöpháza
Fülöpjakab
Helvécia
Jakabszállás
Kecskemét
Kerekegyháza
Kunbaracs
Kunszállás
Ladánybene
Lajosmizse
Lakitelek
Nyárlőrinc
Orgovány
Szentkirály
Tiszaalpár
Tiszakécske
Tiszaug
Városföld
3.5.39 Kiskőrösi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kiskőrös)
Akasztó
Bócsa
Császártöltés
Csengőd
Fülöpszállás
Imrehegy
Izsák
Kaskantyú
Kecel
Kiskőrös
Páhi
Soltszentimre
Soltvadkert
Tabdi
Tázlár
3.6.40 Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kiskunfélegyháza)
Bugac
Bugacpusztaháza
Gátér
Kiskunfélegyháza
Pálmonostora
Petőfiszállás
3.7.41 Kiskunhalasi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kiskunhalas)
Balotaszállás
Csólyospálos
Harkakötöny
Jászszentlászló
Kelebia
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kisszállás
Kömpöc
Kunfehértó
Móricgát
Pirtó
Szank
Tompa
Zsana
3.8.42 Kunszentmiklósi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kunszentmiklós)
Apostag
Dunaegyháza
Dunavecse
Kunadacs
Kunpeszér
Kunszentmiklós
Szabadszállás
Szalkszentmárton
Tass
4. BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Békéscsaba)
4.1.43 Békéscsabai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Békéscsaba)
Békéscsaba
Csabaszabadi
Csorvás
Doboz
Gerendás
Kétsoprony
Szabadkígyós
Telekgerendás
Újkígyós
4.2.44 Gyulai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Gyula)
Elek
Gyula
Kétegyháza
Lőkösháza
4.3.45 Békési Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Békés)
Békés
Bélmegyer
Kamut
Köröstarcsa
Mezőberény
Murony
Tarhos
4.4. Orosházi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Orosháza)
Békéssámson
Csanádapáca
Gádoros
Kardoskút
Nagyszénás
Orosháza
Pusztaföldvár
Tótkomlós
4.5.46 Mezőkovácsházai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Mezőkovácsháza)
Almáskamarás
Battonya
Dombegyház
Dombiratos
Kaszaper
Kevermes
Kisdombegyház
Kunágota
Magyarbánhegyes
Magyardombegyház
Medgyesbodzás
Medgyesegyháza
Mezőhegyes
Mezőkovácsháza
Nagybánhegyes
Nagykamarás
Pusztaottlaka
Végegyháza
4.6.47 Szarvasi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szarvas)
Békésszentandrás
Csabacsűd
Kardos
Kondoros
Örménykút
Szarvas
4.7.48 Gyomaendrődi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Gyomaendrőd)
Csárdaszállás
Dévaványa
Ecsegfalva
Gyomaendrőd
Hunya
4.8.49 Szeghalmi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szeghalom)
Bucsa
Füzesgyarmat
Kertészsziget
Körösladány
Körösújfalu
Szeghalom
Vésztő
4.9.50 Sarkadi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Sarkad)
Biharugra
Geszt
Körösnagyharsány
Kötegyán
Méhkerék
Mezőgyán
Okány
Sarkad
Sarkadkeresztúr
Újszalonta
Zsadány
5. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Miskolc)
5.1.51 Edelényi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Edelény)
Abod
Alacska
Alsótelekes
Balajt
Bánhorváti
Becskeháza
Berente
Bódvalenke
Bódvarákó
Bódvaszilas
Boldva
Borsodszirák
Damak
Debréte
Dédestapolcsány
Edelény
Égerszög
Felsőtelekes
Galvács
Hangács
Hegymeg
Hidvégardó
Irota
Izsófalva
Kazincbarcika
Komjáti
Kurityán
Lak
Ládbesenyő
Martonyi
Mályinka
Meszes
Múcsony
Nagybarca
Nyomár
Ormosbánya
Perkupa
Rakaca
Rakacaszend
Rudabánya
Rudolftelep
Sajógalgóc
Sajóivánka
Sajókaza
Sajószentpéter
Szakácsi
Szalonna
Szendrő
Szendrőlád
Szin
Szinpetri
Szögliget
Szőlősardó
Szuhakálló
Szuhogy
Tardona
Teresztenye
Tomor
Tornabarakony
Tornakápolna
Tornanádaska
Tornaszentandrás
Tornaszentjakab
Vadna
Varbóc
Viszló
Ziliz
5.2.52 Encsi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Encs)
Abaújalpár
Abaújkér
Abaújlak
Abaújszántó
Abaújszolnok
Abaújvár
Alsógagy
Alsóvadász
Arka
Aszaló
Baktakék
Baskó
Beret
Boldogkőújfalu
Boldogkőváralja
Büttös
Csenyéte
Csobád
Detek
Encs
Fancsal
Fáj
Felsődobsza
Felsőgagy
Felsővadász
Fony
Forró
Fulókércs
Gadna
Gagyapáti
Gagybátor
Gagyvendégi
Garadna
Gibárt
Golop
Gönc
Göncruszka
Halmaj
Hejce
Hernádbűd
Hernádcéce
Hernádkércs
Hernádpetri
Hernádszentandrás
Hernádszurdok
Hernádvécse
Hidasnémeti
Homrogd
Ináncs
Kány
Kázsmárk
Keresztéte
Kéked
Kiskinizs
Korlát
Krasznokvajda
Kupa
Léh
Litka
Méra
Mogyoróska
Monaj
Nagykinizs
Novajidrány
Nyésta
Pamlény
Pányok
Pere
Perecse
Pusztaradvány
Rásonysápberencs
Regéc
Selyeb
Sima
Szalaszend
Szászfa
Szemere
Szentistvánbaksa
Szikszó
Tállya
Telkibánya
Tornyosnémeti
Vilmány
Vizsoly
Zsujta
5.3. Mezőkövesdi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Mezőkövesd)
Bogács
Borsodgeszt
Borsodivánka
Bükkábrány
Bükkzsérc
Cserépfalu
Cserépváralja
Csincse
Egerlövő
Kács
Mezőkeresztes
Mezőkövesd
Mezőnagymihály
Mezőnyárád
Négyes
Sály
Szentistván
Szomolya
Tard
Tibolddaróc
Tiszabábolna
Tiszavalk
Vatta
5.4.53 Miskolci Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Miskolc)
Alsózsolca
Arnót
Berzék
Bőcs
Bükkaranyos
Bükkszentkereszt
Emőd
Felsőzsolca
Gesztely
Harsány
Hernádkak
Hernádnémeti
Kisgyőr
Kistokaj
Kondó
Köröm
Mályi
Miskolc
Nyékládháza
Onga
Ónod
Parasznya
Radostyán
Répáshuta
Sajóbábony
Sajóecseg
Sajóhidvég
Sajókápolna
Sajókeresztúr
Sajólád
Sajólászlófalva
Sajópálfala
Sajópetri
Sajósenye
Sajóvámos
Sóstófalva
Szirmabesenyő
Újcsanálos
Varbó
5.5.54 Ózdi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Ózd)
Arló
Aggtelek
Alsószuha
Bánréve
Borsodbóta
Borsodnádasd
Borsodszentgyörgy
Bükkmogyorósd
Csernely
Csokvaomány
Domaháza
Dövény
Dubicsány
Farkaslyuk
Felsőkelecsény
Felsőnyárád
Gömörszőlős
Hangony
Hét
Imola
Jákfalva
Járdánháza
Jósvafő
Kánó
Kelemér
Királd
Kissikátor
Lénárddaróc
Nekézseny
Ózd
Putnok
Ragály
Sajómercse
Sajónémeti
Sajópüspöki
Sajóvelezd
Sáta
Serényfalva
Szuhafő
Trizs
Uppony
Zádorfalva
Zubogy
5.6. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Sátoraljaújhely)
Alsóberecki
Alsóregmec
Bodroghalom
Bodrogolaszi
Bózsva
Cigánd
Dámoc
Erdőhorváti
Felsőberecki
Felsőregmec
Filkeháza
Füzér
Füzérkajata
Füzérkomlós
Füzérradvány
Györgytarló
Háromhuta
Hercegkút
Hollóháza
Karcsa
Karos
Kenézlő
Kishuta
Kisrozvágy
Komlóska
Kovácsvágás
Lácacséke
Makkoshotyka
Mikóháza
Nagyhuta
Nagyrozvágy
Nyíri
Olaszliszka
Pácin
Pálháza
Pusztafalu
Révleányvár
Ricse
Sárazsadány
Sárospatak
Sátoraljaújhely
Semjén
Tiszacsermely
Tiszakarád
Tolcsva
Vajdácska
Vágáshuta
Vámosújfalu
Vilyvitány
Viss
Zalkod
Zemplénagárd
5.7.55 Szerencsi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szerencs)
Alsódobsza
Bekecs
Bodrogkeresztúr
Bodrogkisfalud
Csobaj
Erdőbénye
Legyesbénye
Mád
Megyaszó
Mezőzombor
Monok
Prügy
Rátka
Szegi
Szegilong
Szerencs
Taktabáj
Taktaharkány
Taktakenéz
Taktaszada
Tarcal
Tiszaladány
Tiszalúc
Tiszatardos
Tokaj
5.8.56 Tiszaújvárosi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Tiszaújváros)
Ároktő
Gelej
Girincs
Hejőbába
Hejőkeresztúr
Hejőkürt
Hejőpapi
Hejőszalonta
Igrici
Kesznyéten
Kiscsécs
Mezőcsát
Muhi
Nagycsécs
Nemesbikk
Oszlár
Sajóörös
Sajószöged
Szakáld
Tiszadorogma
Tiszakeszi
Tiszapalkonya
Tiszatarján
Tiszaújváros
6. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Szeged)
6.1. Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Hódmezővásárhely)
Hódmezővásárhely
Mártély
Mindszent
Székkutas
6.2.57 Makói Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Makó)
Ambrózfalva
Apátfalva
Csanádalberti
Csanádpalota
Földeák
Királyhegyes
Kiszombor
Kövegy
Magyarcsanád
Makó
Maroslele
Nagyér
Nagylak
Óföldeák
Pitvaros
6.3.58 Szegedi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szeged)
Algyő
Baks
Balástya
Csengele
Deszk
Dóc
Domaszék
Ferencszállás
Kistelek
Klárafalva
Kübekháza
Ópusztaszer
Pusztaszer
Röszke
Sándorfalva
Szatymaz
Szeged
Tiszasziget
Újszentiván
6.4.59 Mórahalmi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Mórahalom)
Ásotthalom
Bordány
Forráskút
Mórahalom
Öttömös
Pusztamérges
Ruzsa
Üllés
Zákányszék
Zsombó
6.5. Szentesi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szentes)
Árpádhalom
Derekegyház
Eperjes
Fábiánsebestyén
Nagymágocs
Nagytőke
Szegvár
Szentes
6.6. Csongrádi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Csongrád)
Csanytelek
Csongrád
Felgyő
Tömörkény
7. FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Székesfehérvár)
7.1.60 Bicskei Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Bicske)
Alcsútdoboz
Bicske
Bodmér
Csabdi
Csákvár
Etyek
Felcsút
Mány
Óbarok
Szár
Tabajd
Újbarok
Vértesacsa
Vértesboglár
7.2.61 Dunaújvárosi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Dunaújváros)
Adony
Baracs
Beloiannisz
Besnyő
Daruszentmiklós
Dunaújváros
Előszállás
Iváncsa
Kisapostag
Kulcs
Mezőfalva
Nagykarácsony
Nagyvenyim
Perkáta
Pusztaszabolcs
Rácalmás
7.3.62 Móri Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Mór)
Bakonycsernye
Balinka
Bodajk
Csákberény
Csókakő
Fehérvárcsurgó
Isztimér
Kincsesbánya
Mór
Nagyveleg
Pusztavám
Söréd
7.4.63 Sárbogárdi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Sárbogárd)
Alap
Alsószentiván
Cece
Dég
Enying
Hantos
Igar
Lajoskomárom
Mezőkomárom
Mezőszilas
Nagylók
Sárbogárd
Sáregres
Sárkeresztúr
Sárszentágota
Szabadhidvég
Vajta
7.5.64 Székesfehérvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Székesfehérvár)
Aba
Bakonykúti
Baracska
Csór
Csősz
Ercsi
Füle
Gánt
Gárdony
Gyúró
Iszkaszentgyörgy
Jenő
Kajászó
Káloz
Kápolnásnyék
Kisláng
Kőszárhegy
Lepsény
Lovasberény
Magyaralmás
Martonvásár
Mátyásdomb
Mezőszentgyörgy
Moha
Nadap
Nádasdladány
Pákozd
Pátka
Pázmánd
Polgárdi
Ráckeresztúr
Sárkeresztes
Sárkeszi
Sárosd
Sárszentmihály
Seregélyes
Soponya
Sukoró
Szabadbattyán
Szabadegyháza
Székesfehérvár
Tác
Tordas
Úrhida
Vál
Velence
Vereb
Zámoly
Zichyújfalu
8. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Győr)
8.1.65 Csornai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Csorna)
Acsalag
Barbacs
Bágyogszovát
Bodonhely
Bogyoszló
Bősárkány
Cakóháza
Csorna
Dör
Egyed
Farád
Jobaháza
Kóny
Maglóca
Magyarkeresztúr
Markotabödöge
Páli
Pásztori
Potyond
Rábacsanak
Rábapordány
Rábasebes
Rábaszentandrás
Rábatamási
Rábcakapi
Sobor
Sopronnémeti
Szany
Szil
Szilsárkány
Tárnokréti
Vág
Zsebeháza
8.2.66 Győri Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Győr)
Abda
Bakonygyirót
Bakonypéterd
Bakonyszentlászló
Bezi
Bőny
Börcs
Dunaszeg
Dunaszentpál
Enese
Écs
Fehértó
Fenyőfő
Gönyű
Győr
Győrasszonyfa
Győrladamér
Győrság
Győrsövényház
Győrújbarát
Győrújfalu
Győrzámoly
Ikrény
Kajárpéc
Kisbajcs
Koroncó
Kunsziget
Lázi
Mezőörs
Mosonszentmiklós
Nagybajcs
Nagyszentjános
Nyalka
Nyúl
Öttevény
Pannonhalma
Pázmándfalu
Pér
Ravazd
Rábapatona
Rétalap
Románd
Sikátor
Sokorópátka
Tarjánpuszta
Táp
Tápszentmiklós
Tényő
Töltéstava
Vámosszabadi
Veszprémvarsány
Vének
8.3.67 Győri Járási Hivatal Járási Földhivatala Téti Kirendeltsége (székhelye: Tét)
Árpás
Csikvánd
Felpéc
Gyarmat
Gyömöre
Győrszemere
Kisbabot
Mérges
Mórichida
Rábacsécsény
Rábaszentmihály
Rábaszentmiklós
Szerecseny
Tét
8.4.68 Kapuvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kapuvár)
Babót
Beled
Cirák
Dénesfa
Edve
Gyóró
Himod
Hövej
Kapuvár
Kisfalud
Mihályi
Osli
Rábakecöl
Répceszemere
Szárföld
Vadosfa
Vásárosfalu
Veszkény
Vitnyéd
8.5.69 Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Mosonmagyaróvár)
Ásványráró
Bezenye
Darnózseli
Dunakiliti
Dunaremete
Dunasziget
Feketeerdő
Halászi
Hegyeshalom
Hédervár
Jánossomorja
Károlyháza
Kimle
Kisbodak
Levél
Lébény
Lipót
Máriakálnok
Mecsér
Mosonmagyaróvár
Mosonszolnok
Mosonudvar
Püski
Rajka
Újrónafő
Várbalog
8.6.70 Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Sopron)
Agyagosszergény
Ágfalva
Csapod
Csáfordjánosfa
Csér
Ebergőc
Egyházasfalu
Fertőboz
Fertőd
Fertőendréd
Fertőhomok
Fertőrákos
Fertőszentmiklós
Fertőszéplak
Gyalóka
Harka
Hegykő
Hidegség
Iván
Kópháza
Lövő
Nagycenk
Nagylózs
Nemeskér
Pereszteg
Petőháza
Pinnye
Pusztacsalád
Répcevis
Röjtökmuzsaj
Sarród
Sopron
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Szakony
Újkér
Und
Völcsej
Zsira
9.71 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Debrecen)
9.1. Berettyóújfalui Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Berettyóújfalu)
Ártánd
Bakonszeg
Bedő
Berekböszörmény
Berettyóújfalu
Biharkeresztes
Bojt
Csökmő
Darvas
Furta
Gáborján
Hencida
Komádi
Körösszakál
Körösszegapáti
Magyarhomorog
Mezőpeterd
Mezősas
Nagykereki
Szentpéterszeg
Told
Újiráz
Váncsod
Vekerd
Zsáka
9.2. Debreceni Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Debrecen)
Álmosd
Bagamér
Balmazújváros
Bocskaikert
Debrecen
Derecske
Egyek
Esztár
Fülöp
Hajdúbagos
Hajdúhadház
Hajdúsámson
Hortobágy
Hosszúpályi
Kismarja
Kokad
Konyár
Létavértes
Mikepércs
Monostorpályi
Nyíracsád
Nyíradony
Nyírábrány
Nyírmártonfalva
Pocsaj
Sáránd
Téglás
Tépe
Tiszacsege
Újléta
Újszentmargita
Vámospércs
9.3. Hajdúböszörményi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Hajdúböszörmény)
Folyás
Görbeháza
Hajdúböszörmény
Hajdúdorog
Hajdúnánás
Polgár
Tiszagyulaháza
Újtikos
9.4. Hajdúszoboszlói Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Hajdúszoboszló)
Ebes
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Nádudvar
Nagyhegyes
9.5. Püspökladányi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Püspökladány)
Báránd
Bihardancsháza
Biharnagybajom
Bihartorda
Földes
Kaba
Nagyrábé
Püspökladány
Sáp
Sárrétudvari
Szerep
Tetétlen
10. HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Eger)
10.1.72 Egri Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Eger)
Andornaktálya
Balaton
Bátor
Bekölce
Bélapátfalva
Bodony
Bükkszenterzsébet
Bükkszentmárton
Bükkszék
Demjén
Eger
Egerbakta
Egerbocs
Egercsehi
Egerszalók
Egerszólát
Erdőkövesd
Fedémes
Feldebrő
Felsőtárkány
Hevesaranyos
Istenmezeje
Ivád
Kerecsend
Kisfüzes
Maklár
Mátraballa
Mátraderecske
Mikófalva
Mónosbél
Nagytálya
Nagyvisnyó
Noszvaj
Novaj
Ostoros
Parád
Parádsasvár
Pétervására
Recsk
Sirok
Szajla
Szarvaskő
Szentdomonkos
Szilvásvárad
Szúcs
Tarnalelesz
Tarnaszentmária
Terpes
Váraszó
Verpelét
10.2.73 Füzesabonyi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Füzesabony)
Aldebrő
Besenyőtelek
Dormánd
Egerfarmos
Füzesabony
Kál
Kápolna
Kompolt
Mezőszemere
Mezőtárkány
Nagyút
Poroszló
Sarud
Szihalom
Tófalu
Újlőrincfalva
10.3. Gyöngyösi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Gyöngyös)
Abasár
Adács
Atkár
Detk
Domoszló
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Halmajugra
Karácsond
Kisnána
Ludas
Markaz
Mátraszentimre
Nagyfüged
Nagyréde
Pálosvörösmart
Szücsi
Vámosgyörk
Vécs
Visonta
Visznek
10.4. Hatvani Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Hatvan)
Apc
Boldog
Csány
Ecséd
Hatvan
Heréd
Hort
Kerekharaszt
Lőrinci
Nagykökényes
Petőfibánya
Rózsaszentmárton
Zagyvaszántó
10.5. Hevesi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Heves)
Átány
Boconád
Erdőtelek
Erk
Heves
Hevesvezekény
Kisköre
Kömlő
Pély
Tarnabod
Tarnaméra
Tarnaörs
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tenk
Tiszanána
Zaránk
11. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Szolnok)
11.1. Jászberényi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Jászberény)
Alattyán
Jánoshida
Jászalsószentgyörgy
Jászapáti
Jászágó
Jászárokszállás
Jászberény
Jászboldogháza
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászfényszaru
Jászivány
Jászjákóhalma
Jászkisér
Jászladány
Jászszentandrás
Jásztelek
Pusztamonostor
11.2.74 Kunszentmártoni Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kunszentmárton)
Cibakháza
Cserkeszőlő
Csépa
Kunszentmárton
Nagyrév
Öcsöd
Szelevény
Tiszaföldvár
Tiszainoka
Tiszakürt
Tiszasas
11.3.75 Szolnoki Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szolnok)
Besenyszög
Csataszög
Hunyadfalva
Kőtelek
Martfű
Nagykörű
Rákóczifalva
Rákócziújfalu
Szajol
Szászberek
Szolnok
Tiszajenő
Tiszasüly
Tiszavárkony
Tószeg
Újszász
Vezseny
Zagyvarékas
11.4. Szolnoki Járási Hivatal Járási Földhivatala Mezőtúri Kirendeltsége (székhelye: Mezőtúr)
Kétpó
Mesterszállás
Mezőhék
Mezőtúr
Túrkeve
11.5.76 Tiszafüredi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Tiszafüred)
Nagyiván
Tiszaderzs
Tiszafüred
Tiszaigar
Tiszaörs
Tiszaszentimre
Tiszaszőlős
11.6.77 Törökszentmiklósi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Törökszentmiklós)
Abádszalók
Fegyvernek
Kengyel
Kuncsorba
Kunhegyes
Örményes
Tiszabő
Tiszabura
Tiszagyenda
Tiszapüspöki
Tiszaroff
Tiszatenyő
Tomajmonostora
Törökszentmiklós
11.7.78 Karcagi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Karcag)
Berekfürdő
Karcag
Kenderes
Kisújszállás
Kunmadaras
12. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Esztergom)
12.1. Esztergomi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Esztergom)
Annavölgy
Bajna
Bajót
Csolnok
Dág
Dorog
Dömös
Epöl
Esztergom
Kesztölc
Lábatlan
Leányvár
Máriahalom
Mogyorósbánya
Nagysáp
Nyergesújfalu
Piliscsév
Pilismarót
Sárisáp
Süttő
Tát
Tokod
Tokodaltáró
Úny
12.2. Komáromi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Komárom)
Aka
Almásfüzitő
Ács
Ácsteszér
Ászár
Bakonybánk
Bakonysárkány
Bakonyszombathely
Bana
Bábolna
Bársonyos
Csatka
Császár
Csém
Csép
Ete
Kerékteleki
Kisbér
Kisigmánd
Komárom
Mocsa
Nagyigmánd
Réde
Súr
Tárkány
Vérteskethely
12.3. Tatai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Tata)
Baj
Dunaalmás
Dunaszentmiklós
Kocs
Naszály
Neszmély
Szomód
Tardos
Tata
Vértestolna
12.4. Tatabányai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Tatabánya)
Bokod
Dad
Gyermely
Héreg
Kecskéd
Kömlőd
Környe
Oroszlány
Szákszend
Szárliget
Szomor
Tarján
Tatabánya
Várgesztes
Vértessomló
Vértesszőlős
13. NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Salgótarján)
13.1.79 Balassagyarmati Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Balassagyarmat)
Balassagyarmat
Becske
Bercel
Cserháthaláp
Cserhátsurány
Csesztve
Csitár
Debercsény
Dejtár
Drégelypalánk
Endrefalva
Érsekvadkert
Galgaguta
Herencsény
Hollókő
Hont
Hugyag
Iliny
Ipolyszög
Ipolyvece
Ludányhalászi
Magyargéc
Magyarnándor
Mohora
Nagylóc
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Nógrádmegyer
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Őrhalom
Patak
Patvarc
Piliny
Rimóc
Szalmatercs
Szanda
Szécsénke
Szécsény
Szécsényfelfalu
Szügy
Terény
Varsány
13.2. Pásztói Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Pásztó)
Alsótold
Bér
Bokor
Buják
Cserhátszentiván
Csécse
Ecseg
Egyházasdengeleg
Erdőkürt
Erdőtarcsa
Felsőtold
Garáb
Héhalom
Jobbágyi
Kálló
Kisbágyon
Kozárd
Kutasó
Mátraszőlős
Palotás
Pásztó
Szarvasgede
Szirák
Szurdokpüspöki
Tar
Vanyarc
13.3. Rétsági Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Rétság)
Alsópetény
Bánk
Berkenye
Borsosberény
Diósjenő
Felsőpetény
Horpács
Keszeg
Kétbodony
Kisecset
Legénd
Nagyoroszi
Nézsa
Nógrád
Nógrádsáp
Nőtincs
Ősagárd
Pusztaberki
Rétság
Romhány
Szátok
Szendehely
Szente
Tereske
Tolmács
13.4.80 Salgótarjáni Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Salgótarján)
Bárna
Bátonyterenye
Cered
Dorogháza
Egyházasgerge
Etes
Ipolytarnóc
Karancsalja
Karancsberény
Karancskeszi
Karancslapujtő
Karancsság
Kazár
Kisbárkány
Kishartyán
Litke
Lucfalva
Márkháza
Mátramindszent
Mátranovák
Mátraszele
Mátraterenye
Mátraverebély
Mihálygerge
Nagybárkány
Nagykeresztúr
Nemti
Rákóczibánya
Ságújfalu
Salgótarján
Sámsonháza
Somoskőújfalu
Sóshartyán
Szilaspogony
Szuha
Vizslás
Zabar
14. PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Budapest)
14.1.81 Budakeszi Járási Hivatal Budakörnyéki Járási Földhivatala (székhelye: Budapest)
Biatorbágy
Budajenő
Budakeszi
Budaörs
Herceghalom
Nagykovácsi
Páty
Perbál
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilisjászfalu
Pilisszántó
Pilisszentiván
Pilisvörösvár
Remeteszőlős
Solymár
Telki
Tinnye
Tök
Üröm
Zsámbék
14.2.82 Érdi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Érd)
Diósd
Érd
Pusztazámor
Sóskút
Százhalombatta
Tárnok
Törökbálint
14.3. Ceglédi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Cegléd)
Abony
Albertirsa
Cegléd
Ceglédbercel
Csemő
Dánszentmiklós
Jászkarajenő
Kőröstetétlen
Mikebuda
Tápiószőlős
Törtel
Újszilvás
14.4. Nagykőrösi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Nagykőrös)
Kocsér
Nagykőrös
Nyársapáti
14.5. Dabasi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Dabas)
Alsónémedi
Bugyi
Dabas
Felsőpakony
Gyál
Hernád
Inárcs
Kakucs
Ócsa
Örkény
Pusztavacs
Tatárszentgyörgy
Táborfalva
Újhartyán
Újlengyel
14.6.83 Gödöllői Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Gödöllő)
Aszód
Bag
Csömör
Dány
Domony
Erdőkertes
Galgahévíz
Galgamácsa
Gödöllő
Hévízgyörk
Iklad
Isaszeg
Kartal
Kerepes
Kistarcsa
Mogyoród
Nagytarcsa
Pécel
Szada
Tura
Valkó
Vácegres
Vácszentlászló
Veresegyház
Verseg
Zsámbok
14.7.84 Monori Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Monor)
Bénye
Csévharaszt
Ecser
Gomba
Gyömrő
Káva
Maglód
Monor
Monorierdő
Nyáregyháza
Péteri
Pilis
Üllő
Vasad
Vecsés
14.8.85 Nagykátai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Nagykáta)
Farmos
Kóka
Nagykáta
Mende
Pánd
Sülysáp
Szentlőrinckáta
Szentmártonkáta
Tápióbicske
Tápiógyörgye
Tápióság
Tápiószecső
Tápiószele
Tápiószentmárton
Tóalmás
Úri
14.9. Ráckevei Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Ráckeve)
Apaj
Áporka
Délegyháza
Dömsöd
Dunaharaszti
Dunavarsány
Halásztelek
Kiskunlacháza
Lórév
Majosháza
Makád
Ráckeve
Szigetbecse
Szigetcsép
Szigethalom
Szigetszentmárton
Szigetszentmiklós
Szigetújfalu
Taksony
Tököl
14.10.86 Szentendrei Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szentendre)
Budakalász
Csobánka
Dunabogdány
Kisoroszi
Leányfalu
Pilisszentkereszt
Pilisszentlászló
Pócsmegyer
Pomáz
Szentendre
Szigetmonostor
Tahitótfalu
Visegrád
14.11.87 Váci Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Vác)
Acsa
Bernecebaráti
Csörög
Csővár
Galgagyörk
Ipolydamásd
Ipolytölgyes
Kemence
Kismaros
Kisnémedi
Kosd
Kóspallag
Letkés
Márianosztra
Nagybörzsöny
Nagymaros
Őrbottyán
Penc
Perőcsény
Püspökhatvan
Püspökszilágy
Rád
Szob
Szokolya
Sződ
Sződliget
Tésa
Vác
Vácduka
Váchartyán
Váckisújfalu
Vácrátót
Vámosmikola
Verőce
Zebegény
14.12.88 Dunakeszi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Dunakeszi)
Csomád
Dunakeszi
Fót
Göd
15. SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Kaposvár)
15.1.89 Fonyódi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Balatonboglár)
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonlelle
Buzsák
Fonyód
Gamás
Gyugy
Hács
Karád
Kisberény
Látrány
Lengyeltóti
Ordacsehi
Öreglak
Pamuk
Somogybabod
Somogytúr
Somogyvámos
Somogyvár
Szőlősgyörök
Visz
15.2. Barcsi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Barcs)
Babócsa
Barcs
Bélavár
Bolhó
Csokonyavisonta
Darány
Drávagárdony
Drávatamási
Heresznye
Homokszentgyörgy
Istvándi
Kastélyosdombó
Kálmáncsa
Komlósd
Lad
Lakócsa
Patosfa
Péterhida
Potony
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Somogyaracs
Szentborbás
Szulok
Tótújfalu
Vízvár
15.3.90 Kaposvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kaposvár)
Alsóbogát
Baté
Bárdudvarnok
Bodrog
Bőszénfa
Büssü
Cserénfa
Csoma
Csombárd
Csököly
Ecseny
Edde
Felsőmocsolád
Fonó
Gadács
Gálosfa
Gige
Gölle
Hajmás
Hedrehely
Hencse
Hetes
Igal
Jákó
Juta
Kadarkút
Kaposfő
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérő
Kaposszerdahely
Kaposújlak
Kaposvár
Kazsok
Kercseliget
Kisasszond
Kisgyalán
Kiskorpád
Kőkút
Magyaratád
Magyaregres
Mernye
Mezőcsokonya
Mike
Mosdós
Nagybajom
Nagyberki
Orci
Osztopán
Patalom
Patca
Pálmajor
Polány
Ráksi
Rinyakovácsi
Sántos
Simonfa
Somodor
Somogyaszaló
Somogyfajsz
Somogygeszti
Somogyjád
Somogysárd
Somogyszil
Szabadi
Szenna
Szentbalázs
Szentgáloskér
Szilvásszentmárton
Taszár
Újvárfalva
Várda
Visnye
Zimány
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál
15.4.91 Marcali Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Marcali)
Balatonberény
Balatonkeresztúr
Balatonmáriafürdő
Balatonszentgyörgy
Balatonújlak
Böhönye
Csákány
Csömend
Főnyed
Gadány
Hollád
Hosszúvíz
Kelevíz
Kéthely
Libickozma
Marcali
Mesztegnyő
Nagyszakácsi
Nemesdéd
Nemeskisfalud
Nemesvid
Nikla
Pusztakovácsi
Sávoly
Somogysámson
Somogysimonyi
Somogyszentpál
Somogyzsitfa
Szegerdő
Szenyér
Szőkedencs
Tapsony
Táska
Tikos
Varászló
Vése
Vörs
15.5. Nagyatádi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Nagyatád)
Bakháza
Beleg
Berzence
Bolhás
Csurgó
Csurgónagymarton
Görgeteg
Gyékényes
Háromfa
Iharos
Iharosberény
Inke
Kaszó
Kisbajom
Kutas
Lábod
Nagyatád
Nagykorpád
Őrtilos
Ötvöskónyi
Pogányszentpéter
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Rinyabesenyő
Rinyaszentkirály
Segesd
Somogybükkösd
Somogycsicsó
Somogyszob
Somogyudvarhely
Szabás
Szenta
Tarany
Zákány
Zákányfalu
15.6.92 Siófoki Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Siófok)
Andocs
Ádánd
Balatonendréd
Balatonföldvár
Balatonőszöd
Balatonszabadi
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonvilágos
Bábonymegyer
Bálványos
Bedegkér
Bonnya
Fiad
Kapoly
Kánya
Kára
Kereki
Kisbárapáti
Kőröshegy
Kötcse
Lulla
Miklósi
Nagyberény
Nagycsepely
Nágocs
Nyim
Pusztaszemes
Ságvár
Sérsekszőlős
Siófok
Siójut
Som
Somogyacsa
Somogydöröcske
Somogyegres
Somogymeggyes
Szántód
Szólád
Szorosad
Tab
Teleki
Tengőd
Torvaj
Törökkoppány
Zala
Zamárdi
Zics
16. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Nyíregyháza)
16.1.93 Fehérgyarmati Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Fehérgyarmat)
Botpalád
Cégénydányád
Csaholc
Császló
Csegöld
Darnó
Fehérgyarmat
Fülesd
Gacsály
Garbolc
Gyügye
Hermánszeg
Jánkmajtis
Kérsemjén
Kisar
Kishódos
Kisnamény
Kispalád
Kisszekeres
Kölcse
Kömörő
Magosliget
Mánd
Méhtelek
Milota
Nagyar
Nagyhódos
Nagyszekeres
Nábrád
Nemesborzova
Olcsvaapáti
Panyola
Penyige
Rozsály
Sonkád
Szamossályi
Szamosújlak
Szatmárcseke
Tiszabecs
Tiszacsécse
Tiszakóród
Tisztaberek
Tivadar
Tunyogmatolcs
Túristvándi
Túrricse
Uszka
Vámosoroszi
Zajta
Zsarolyán
16.2.94 Kisvárdai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Kisvárda)
Ajak
Anarcs
Benk
Dombrád
Döge
Eperjeske
Fényeslitke
Győröcske
Gyulaháza
Jéke
Kékcse
Kisvárda
Komoró
Lövőpetri
Mándok
Mezőladány
Nyírkarász
Nyírlövő
Nyírtass
Pap
Pátroha
Rétközberencs
Szabolcsbáka
Szabolcsveresmart
Tiszabezdéd
Tiszakanyár
Tiszamogyorós
Tiszaszentmárton
Tornyospálca
Tuzsér
Újdombrád
Újkenéz
Záhony
Zsurk
16.3.95 Mátészalkai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Mátészalka)
Csenger
Csengersima
Csengerújfalu
Fábiánháza
Fülpösdaróc
Géberjén
Győrtelek
Hodász
Jármi
Kántorjánosi
Kocsord
Komlódtótfalu
Mátészalka
Mérk
Nagydobos
Nagyecsed
Nyírcsaholy
Nyírkáta
Nyírmeggyes
Nyírparasznya
Ópályi
Ököritófülpös
Őr
Papos
Pátyod
Porcsalma
Rápolt
Szamosangyalos
Szamosbecs
Szamoskér
Szamosszeg
Szamostatárfalva
Tiborszállás
Tyukod
Ura
Vaja
Vállaj
16.4.96 Nyírbátori Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Nyírbátor)
Bátorliget
Encsencs
Kisléta
Máriapócs
Nyírbátor
Nyírbéltek
Nyírbogát
Nyírcsászári
Nyírderzs
Nyírgelse
Nyírgyulaj
Nyírlugos
Nyírmihálydi
Nyírpilis
Nyírvasvári
Ömböly
Penészlek
Piricse
Pócspetri
Terem
16.5.97 Nyíregyházi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Nyíregyháza)
Apagy
Baktalórántháza
Balkány
Balsa
Berkesz
Besenyőd
Beszterec
Biri
Bököny
Buj
Demecser
Érpatak
Gávavencsellő
Gégény
Geszteréd
Ibrány
Kállósemjén
Kálmánháza
Kemecse
Kék
Kótaj
Laskod
Levelek
Magy
Nagycserkesz
Nagyhalász
Nagykálló
Napkor
Nyírbogdány
Nyíregyháza
Nyíribrony
Nyírjákó
Nyírkércs
Nyírpazony
Nyírtelek
Nyírtét
Nyírtura
Ófehértó
Paszab
Petneháza
Rakamaz
Ramocsaháza
Rohod
Sényő
Szabolcs
Szakoly
Székely
Szorgalmatos
Tímár
Tiszabercel
Tiszadada
Tiszadob
Tiszaeszlár
Tiszalök
Tiszanagyfalu
Tiszarád
Tiszatelek
Tiszavasvári
Újfehértó
Vasmegyer
16.6.98 Vásárosnaményi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Vásárosnamény)
Aranyosapáti
Barabás
Beregdaróc
Beregsurány
Csaroda
Gelénes
Gemzse
Gulács
Gyüre
Hetefejércse
Ilk
Jánd
Kisvarsány
Lónya
Márokpapi
Mátyus
Nagyvarsány
Nyírmada
Olcsva
Pusztadobos
Tarpa
Tákos
Tiszaadony
Tiszakerecseny
Tiszaszalka
Tiszavid
Vámosatya
Vásárosnamény
17. TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Szekszárd)
17.1.99 Bonyhádi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Bonyhád)
Aparhant
Bátaapáti
Bonyhád
Bonyhádvarasd
Cikó
Felsőnána
Grábóc
Györe
Izmény
Kakasd
Kéty
Kisdorog
Kismányok
Kisvejke
Lengyel
Mórágy
Mőcsény
Mucsfa
Murga
Nagymányok
Nagyvejke
Tevel
Váralja
Závod
Zomba
17.2. Dombóvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Dombóvár)
Attala
Csibrák
Csikóstőttős
Dalmand
Dombóvár
Döbrököz
Gyulaj
Jágónak
Kapospula
Kaposszekcső
Kocsola
Kurd
Lápafő
Nak
Szakcs
Várong
17.3.100 Paksi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Paks)
Bikács
Bölcske
Dunaföldvár
Dunaszentgyörgy
Gerjen
Györköny
Kajdacs
Madocsa
Nagydorog
Németkér
Paks
Pálfa
Pusztahencse
Sárszentlőrinc
Tengelic
17.4.101 Szekszárdi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szekszárd)
Alsónána
Alsónyék
Báta
Bátaszék
Bogyiszló
Decs
Fadd
Fácánkert
Harc
Kistormás
Kölesd
Medina
Őcsény
Pörböly
Sárpilis
Sióagárd
Szálka
Szedres
Szekszárd
Tolna
Várdomb
17.5. Tamási Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Tamási)
Belecska
Diósberény
Dúzs
Értény
Felsőnyék
Fürged
Gyönk
Hőgyész
Iregszemcse
Kalaznó
Keszőhidegkút
Kisszékely
Koppányszántó
Magyarkeszi
Miszla
Mucsi
Nagykónyi
Nagyszékely
Nagyszokoly
Ozora
Pári
Pincehely
Regöly
Simontornya
Szakadát
Szakály
Szárazd
Tamási
Tolnanémedi
Udvari
Újireg
Varsád
18. VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Szombathely)
18.1. Celldömölki Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Celldömölk)
Boba
Borgáta
Celldömölk
Csönge
Duka
Egyházashetye
Jánosháza
Karakó
Keléd
Kemeneskápolna
Kemenesmagasi
Kemenesmihályfa
Kemenespálfa
Kemenessömjén
Kemenesszentmárton
Kenyeri
Kissomlyó
Köcsk
Mersevát
Mesteri
Nagysimonyi
Nemeskeresztúr
Nemeskocs
Ostffyasszonyfa
Pápóc
Szergény
Tokorcs
Vönöck
18.2. Körmendi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Körmend)
Alsószölnök
Apátistvánfalva
Bajánsenye
Csákánydoroszló
Csörötnek
Daraboshegy
Döbörhegy
Döröske
Egyházashollós
Egyházasrádóc
Felsőjánosfa
Felsőmarác
Felsőszölnök
Gasztony
Halastó
Halogy
Harasztifalu
Hegyháthodász
Hegyhátsál
Hegyhátszentjakab
Hegyhátszentmárton
Ispánk
Ivánc
Katafa
Kemestaródfa
Kercaszomor
Kerkáskápolna
Kétvölgy
Kisrákos
Kondorfa
Körmend
Magyarlak
Magyarnádalja
Magyarszecsőd
Magyarszombatfa
Molnaszecsőd
Nagykölked
Nagymizdó
Nagyrákos
Nádasd
Nemesmedves
Nemesrempehollós
Orfalu
Őrimagyarósd
Őriszentpéter
Pankasz
Pinkamindszent
Rábagyarmat
Rádóckölked
Rátót
Rönök
Szaknyér
Szakonyfalu
Szalafő
Szarvaskend
Szatta
Szentgotthárd
Szőce
Vasalja
Vasszentmihály
Velemér
Viszák
18.3.102 Sárvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Sárvár)
Bejcgyertyános
Bögöt
Bögöte
Chernelházadamonya
Csánig
Csénye
Gérce
Gór
Hegyfalu
Hosszúpereszteg
Ikervár
Jákfa
Káld
Kenéz
Megyehíd
Meggyeskovácsi
Mesterháza
Nagygeresd
Nemesládony
Nick
Nyőgér
Ölbő
Pecöl
Porpác
Pósfa
Rábapaty
Répcelak
Répceszentgyörgy
Sajtoskál
Sárvár
Simaság
Sitke
Sótony
Szeleste
Tompaládony
Uraiújfalu
Vasegerszeg
Vashosszúfalu
Vámoscsalád
Vásárosmiske
Zsédeny
18.4.103 Szombathelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Szombathely)
Acsád
Balogunyom
Bozzai
Bozsok
Bucsu
Bük
Cák
Csempeszkopács
Csepreg
Dozmat
Felsőcsatár
Gencsapáti
Gyanógeregye
Gyöngyösfalu
Horvátlövő
Horvátzsidány
Iklanberény
Ják
Kisunyom
Kiszsidány
Kőszeg
Kőszegdoroszló
Kőszegpaty
Kőszegszerdahely
Lócs
Lukácsháza
Meszlen
Narda
Nárai
Nemesbőd
Nemescsó
Nemeskolta
Ólmod
Perenye
Peresznye
Pornóapáti
Pusztacsó
Rábatőttős
Rum
Salköveskút
Sorkifalud
Sorkikápolna
Sorokpolány
Söpte
Szentpéterfa
Szombathely
Tanakajd
Táplánszentkereszt
Tormásliget
Torony
Tömörd
Vasasszonyfa
Vaskeresztes
Vassurány
Vasszécseny
Vasszilvágy
Vát
Velem
Vép
Zsennye
18.5. Vasvári Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Vasvár)
Alsóújlak
Andrásfa
Bérbaltavár
Csehi
Csehimindszent
Csipkerek
Egervölgy
Gersekarát
Győrvár
Hegyhátszentpéter
Kám
Mikosszéplak
Nagytilaj
Olaszfa
Oszkó
Pácsony
Petőmihályfa
Püspökmolnári
Rábahidvég
Sárfimizdó
Szemenye
Telekes
Vasvár
19.104 VESZPRÉM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Veszprém)
19.1. Ajkai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Ajka)
Adorjánháza
Ajka
Apácatorna
Borszörcsök
Csehbánya
Csögle
Dabrony
Devecser
Doba
Egeralja
Farkasgyepű
Halimba
Iszkáz
Kamond
Karakószörcsök
Kerta
Kisberzseny
Kiscsősz
Kislőd
Kispirit
Kisszőlős
Kolontár
Magyarpolány
Nagyalásony
Nagypirit
Noszlop
Nyirád
Oroszi
Öcs
Pusztamiske
Somlójenő
Somlószőlős
Somlóvásárhely
Somlóvecse
Szőc
Tüskevár
Úrkút
Városlőd
Vid
19.2. Balatonfüredi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Balatonfüred)
Alsóörs
Aszófő
Balatonakali
Balatoncsicsó
Balatonfüred
Balatonszepezd
Balatonszőlős
Balatonudvari
Csopak
Dörgicse
Lovas
Monoszló
Óbudavár
Örvényes
Paloznak
Pécsely
Szentantalfa
Szentjakabfa
Tagyon
Tihany
Vászoly
Zánka
19.3. Pápai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Pápa)
Adásztevel
Bakonyjákó
Bakonykoppány
Bakonypölöske
Bakonyság
Bakonyszentiván
Bakonyszücs
Bakonytamási
Béb
Békás
Csót
Dáka
Döbrönte
Egyházaskesző
Ganna
Gecse
Gic
Homokbödöge
Kemeneshőgyész
Kemenesszentpéter
Kup
Külsővat
Lovászpatona
Magyargencs
Malomsok
Marcalgergelyi
Marcaltő
Mezőlak
Mihályháza
Nagyacsád
Nagydém
Nagygyimót
Nagytevel
Nemesgörzsöny
Nemesszalók
Németbánya
Nóráp
Nyárád
Pápa
Pápadereske
Pápakovácsi
Pápasalamon
Pápateszér
Takácsi
Ugod
Vanyola
Vaszar
Várkesző
Vinár
19.4. Tapolcai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Tapolca)
Ábrahámhegy
Badacsonytomaj
Badacsonytördemic
Balatonederics
Balatonhenye
Balatonrendes
Bazsi
Bodorfa
Csabrendek
Dabronc
Gógánfa
Gyepükaján
Gyulakeszi
Hegyesd
Hegymagas
Hetyefő
Hosztót
Kapolcs
Káptalanfa
Káptalantóti
Kékkút
Kisapáti
Kővágóörs
Köveskál
Lesencefalu
Lesenceistvánd
Lesencetomaj
Megyer
Mindszentkálla
Monostorapáti
Nemesgulács
Nemeshany
Nemesvita
Raposka
Révfülöp
Rigács
Salföld
Sáska
Sümeg
Sümegprága
Szentbékkálla
Szentimrefalva
Szigliget
Taliándörögd
Tapolca
Ukk
Uzsa
Veszprémgalsa
Vigántpetend
Zalaerdőd
Zalagyömörő
Zalahaláp
Zalameggyes
Zalaszegvár
19.5. Veszprémi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Veszprém)
Bakonybél
Bakonynána
Bakonyoszlop
Bakonyszentkirály
Balatonalmádi
Balatonfőkajár
Balatonfűzfő
Balatonkenese
Barnag
Bánd
Berhida
Borzavár
Csajág
Csesznek
Csetény
Dudar
Eplény
Felsőörs
Hajmáskér
Hárskút
Herend
Hidegkút
Jásd
Királyszentistván
Küngös
Litér
Lókút
Márkó
Mencshely
Nagyesztergár
Nagyvázsony
Nemesvámos
Olaszfalu
Ősi
Öskü
Papkeszi
Pétfürdő
Pénzesgyőr
Porva
Pula
Sóly
Szápár
Szentgál
Szentkirályszabadja
Tés
Tótvázsony
Várpalota
Veszprém
Veszprémfajsz
Vilonya
Vöröstó
Zirc
20. ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDHIVATALA
(székhelye: Zalaegerszeg)
20.1.105 Keszthelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Keszthely)
Alsópáhok
Balatongyörök
Bókaháza
Cserszegtomaj
Dióskál
Egeraracsa
Esztergályhorváti
Felsőpáhok
Gétye
Gyenesdiás
Hévíz
Karmacs
Keszthely
Ligetfalva
Nemesbük
Rezi
Sármellék
Szentgyörgyvár
Vállus
Várvölgy
Vindornyafok
Vindornyalak
Vindornyaszőlős
Vonyarcvashegy
Zalaapáti
Zalacsány
Zalaköveskút
Zalaszántó
Zalaszentmárton
Zalavár
20.2.106 Lenti Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Lenti)
Alsószenterzsébet
Baglad
Barlahida
Belsősárd
Bödeháza
Csesztreg
Csömödér
Dobri
Felsőszenterzsébet
Gáborjánháza
Gosztola
Hernyék
Iklódbördőce
Kálócfa
Kányavár
Kerkabarabás
Kerkafalva
Kerkakutas
Kerkateskánd
Kissziget
Kozmadombja
Külsősárd
Lendvadedes
Lendvajakabfa
Lenti
Lovászi
Magyarföld
Márokföld
Mikekarácsonyfa
Nemesnép
Nova
Ortaháza
Páka
Pórszombat
Pördefölde
Pusztaapáti
Ramocsa
Resznek
Rédics
Szentgyörgyvölgy
Szécsisziget
Szijártóháza
Szilvágy
Tormafölde
Tornyiszentmiklós
Zalabaksa
Zalaszombatfa
Zebecke
20.3 Letenyei Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Letenye)
Bánokszentgyörgy
Bázakerettye
Becsehely
Borsfa
Bucsuta
Csörnyeföld
Kerkaszentkirály
Kiscsehi
Kistolmács
Lasztonya
Letenye
Lispeszentadorján
Maróc
Molnári
Murarátka
Muraszemenye
Oltárc
Petrivente
Pusztamagyaród
Semjénháza
Szentliszló
Szentmargitfalva
Tótszentmárton
Tótszerdahely
Valkonya
Várfölde
Zajk
20.4. Nagykanizsai Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Nagykanizsa)
Alsórajk
Balatonmagyaród
Belezna
Bocska
Börzönce
Csapi
Eszteregnye
Felsőrajk
Fityeház
Füzvölgy
Galambok
Garabonc
Gelse
Gelsesziget
Hahót
Homokkomárom
Hosszúvölgy
Kacorlak
Kerecseny
Kilimán
Kisrécse
Liszó
Magyarszentmiklós
Magyarszerdahely
Miháld
Murakeresztúr
Nagybakónak
Nagykanizsa
Nagyrada
Nagyrécse
Nemespátró
Orosztony
Pat
Pölöskefő
Pötréte
Rigyác
Sand
Sormás
Surd
Szepetnek
Újudvar
Zalakaros
Zalakomár
Zalamerenye
Zalasárszeg
Zalaszabar
Zalaszentbalázs
Zalaszentjakab
Zalaújlak
20.5.107 Zalaegerszegi Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Zalaegerszeg)
Alibánfa
Almásháza
Alsónemesapáti
Babosdöbréte
Bagod
Bak
Baktüttös
Becsvölgye
Bezeréd
Bocfölde
Boncodfölde
Böde
Bucsuszentlászló
Csatár
Csertalakos
Csonkahegyhát
Csöde
Dobronhegy
Egervár
Gellénháza
Gombosszeg
Gősfa
Gutorfölde
Gyűrűs
Hagyárosbörönd
Hottó
Iborfia
Kávás
Kemendollár
Keménfa
Kisbucsa
Kiskutas
Kispáli
Kustánszeg
Lakhegy
Lickóvadamos
Milejszeg
Misefa
Nagykapornak
Nagykutas
Nagylengyel
Nagypáli
Nemesapáti
Nemeshetés
Nemesrádó
Nemessándorháza
Nemesszentandrás
Németfalu
Orbányosfa
Ormándlak
Ozmánbük
Pacsa
Padár
Pálfiszeg
Pethőhenye
Petrikeresztúr
Pókaszepetk
Pölöske
Pusztaederics
Pusztaszentlászló
Salomvár
Sárhida
Söjtör
Szentkozmadombja
Szentpéterfölde
Szentpéterúr
Teskánd
Tilaj
Tófej
Vasboldogasszony
Vaspör
Vöckönd
Zalaboldogfa
Zalacséb
Zalaegerszeg
Zalaháshágy
Zalaigrice
Zalaistvánd
Zalalövő
Zalaszentgyörgy
Zalaszentiván
Zalaszentlőrinc
Zalaszentmihály
Zalatárnok
20.6.108 Zalaszentgróti Járási Hivatal Járási Földhivatala (székhelye: Zalaszentgrót)
Batyk
Döbröce
Dötk
Kallósd
Kehidakustány
Kisgörbő
Kisvásárhely
Mihályfa
Nagygörbő
Óhíd
Pakod
Sénye
Sümegcsehi
Szalapa
Tekenye
Türje
Zalabér
Zalaszentgrót
Zalaszentlászló
Zalavég
1

A rendeletet a 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2015. január 1. napjával.

2

A 3. §-t a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. §-a iktatta be.

3

A 4. §-t a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 9. §-a iktatta be.

4

Az 5. §-t a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 10. §-a iktatta be.

5

A 6. §-t a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 7. §-t a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

7

A 8. §-t a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

8

A 9. §-t a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

9

A 10. §-t a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

10

A 11. §-t a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

11

A 12. §-t a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

12

A 13. §-t a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 6. §-a iktatta be.

13

A 14. §-t a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 7. §-a iktatta be.

14

A 15. §-t a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 8. §-a iktatta be.

15

A 16. §-t a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

16

A 17. §-t a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

17

A 18. §-t a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

18

A 19. §-t a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

19

A 20. §-t a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

20

A 21. §-t a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

21

A 22. §-t a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

22

A 23. §-t a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

23

A 24. §-t a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

24

A 25. §-t a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

25

A 26. §-t a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

26

A 27. §-t a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

27

A 28. §-t a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

28

A 29. §-t a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

29

A 30. §-t a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 3. §-a iktatta be.

30

Az 1. melléklet 2. pont 2.1. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

31

Az 1. melléklet 2. pont 2.2. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

32

Az 1. melléklet 2. pont 2.3. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

33

Az 1. melléklet 2. pont 2.4. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

34

Az 1. melléklet 2. pont 2.5. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

35

Az 1. melléklet 3. pont 3.1. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

36

Az 1. melléklet 3. pont 3.2. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

37

Az 1. melléklet 3. pont 3.3. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

38

Az 1. melléklet 3. pont 3.4. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

39

Az 1. melléklet 3. pont 3.5. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

40

Az 1. melléklet 3. pont 3.6. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

41

Az 1. melléklet 3. pont 3.7. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

42

Az 1. melléklet 3. pont 3.8. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

43

Az 1. melléklet 4. pont 4.1. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

44

Az 1. melléklet 4. pont 4.2. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

45

Az 1. melléklet 4. pont 4.3. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

46

Az 1. melléklet 4. pont 4.5. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

47

Az 1. melléklet 4. pont 4.6. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

48

Az 1. melléklet 4. pont 4.7. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

49

Az 1. melléklet 4. pont 4.8. alpontja a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

50

Az 1. melléklet 4. pont 4.9. alpontját a 91/2013. (X. 8.) VM rendelet 1. §-a iktatta be.

51

Az 1. melléklet 5. pont 5.1. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

52

Az 1. melléklet 5. pont 5.2. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

53

Az 1. melléklet 5. pont 5.4. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

54

Az 1. melléklet 5. pont 5.5. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

55

Az 1. melléklet 5. pont 5.7. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

56

Az 1. melléklet 5. pont 5.8. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

57

Az 1. melléklet 6. pont 6.2. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

58

Az 1. melléklet 6. pont 6.3. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

59

Az 1. melléklet 6. pont 6.4. alpontja a 100/2013. (X. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

60

Az 1. melléklet 7. pont 7.1. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

61

Az 1. melléklet 7. pont 7.2. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

62

Az 1. melléklet 7. pont 7.3. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

63

Az 1. melléklet 7. pont 7.4. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

64

Az 1. melléklet 7. pont 7.5. alpontja a 82/2013. (IX. 17.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

65

Az 1. melléklet 8. pont 8.1. alpontja a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

66

Az 1. melléklet 8. pont 8.2. alpontja a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

67

Az 1. melléklet 8. pont 8.3. alpontja a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

68

Az 1. melléklet 8. pont 8.4. alpontja a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

69

Az 1. melléklet 8. pont 8.5. alpontja a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

70

Az 1. melléklet 8. pont 8.6. alpontja a 117/2013. (XII. 13.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

71

Az 1. melléklet 9. pontja a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

72

Az 1. melléklet 10. pont 10.1. alpontja a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

73

Az 1. melléklet 10. pont 10.2. alpontja a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

74

Az 1. melléklet 11. pont 11.2. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

75

Az 1. melléklet 11. pont 11.3. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

76

Az 1. melléklet 11. pont 11.5. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

77

Az 1. melléklet 11. pont 11.6. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

78

Az 1. melléklet 11. pont 11.7. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

79

Az 1. melléklet 13. pont 13.1. alpontja a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

80

Az 1. melléklet 13. pont 13.4. alpontja a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

81

Az 1. melléklet 14. pont 14.1. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

82

Az 1. melléklet 14. pont 14.2. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

83

Az 1. melléklet 14. pont 14.6. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

84

Az 1. melléklet 14. pont 14.7. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

85

Az 1. melléklet 14. pont 14.8. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

86

Az 1. melléklet 14. pont 14.10. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

87

Az 1. melléklet 14. pont 14.11. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

88

Az 1. melléklet 14. pont 14.12. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

89

Az 1. melléklet 15. pont 15.1. pontja a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

90

Az 1. melléklet 15. pont 15.3. pontja a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

91

Az 1. melléklet 15. pont 15.4. pontja a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

92

Az 1. melléklet 15. pont 15.6. pontja a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

93

Az 1. melléklet 16. pont 16.1. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

94

Az 1. melléklet 16. pont 16.2. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

95

Az 1. melléklet 16. pont 16.3. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

96

Az 1. melléklet 16. pont 16.4. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

97

Az 1. melléklet 16. pont 16.5. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

98

Az 1. melléklet 16. pont 16.6. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

99

Az 1. melléklet 17. pont 17.1. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

100

Az 1. melléklet 17. pont 17.3. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

101

Az 1. melléklet 17. pont 17.4. alpontja a 49/2013. (VI. 10.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

102

Az 1. melléklet 18. pont 18.3. alpontja a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

103

Az 1. melléklet 18. pont 18.4. alpontja a 28/2013. (IV. 30.) VM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

104

Az 1. melléklet 19. pontja a 36/2013. (V. 22.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

105

Az 1. melléklet 20. pont 20.1. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

106

Az 1. melléklet 20. pont 20.2. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

107

Az 1. melléklet 20. pont 20.5. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

108

Az 1. melléklet 20. pont 20.6. alpontja a 64/2013. (VII. 25.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére