• Tartalom

2010. évi XI. törvény

2010. évi XI. törvény

a Nemzetközi Valutaalap alapokmányáról szóló Egyezmény 1990. június 28. napján kelt, harmadik módosításának, 1997. szeptember 23. napján kelt, negyedik módosításának, valamint a 2008. április 28. és május 5. napján kelt, ötödik módosításának kihirdetéséről, valamint a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos egyes jegybanki feladatokról1

2012.01.01.

(Az 1982. évi 6. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a Nemzetközi Valuta Alap alapokmányáról szóló Egyezmény 1990. június 28. napján kelt harmadik módosítása a Magyar Köztársaság vonatkozásában 1992. november 11-én nemzetközi jogilag hatályba lépett.)
(Az 1982. évi 6. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a Nemzetközi Valuta Alap alapokmányáról szóló Egyezmény 1997. szeptember 23. napján kelt negyedik módosítása a Magyar Köztársaság vonatkozásában 2009. augusztus 10-én nemzetközi jogilag hatályba lépett.)

1. § (1) Az Országgyűlés a Nemzetközi Valutaalap alapokmányáról szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 1990. június 28. napján kelt, harmadik módosítását (a továbbiakban: harmadik módosítás) e törvénnyel kihirdeti.

(2) Az Egyezmény harmadik módosításának hiteles angol nyelvű szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:


„Third Amendment of the Articles of Agreement of the International Monetary Fund Entered into force November 11, 1992

The Governments on whose behalf the present Agreement is signed agree as follows:
1. The text of Article XXVI, Section 2 shall be amended to read as follows:
„(a) If a member fails to fulfill any of its obligations under this Agreement, the Fund may declare the member ineligible to use the general resources of the Fund. Nothing in this Section shall be deemed to limit the provisions of Article V, Section 5 or Article VI, Section 1.
(b) If, after the expiration of a reasonable period following a declaration of ineligibility under (a) above, the member persists in its failure to fulfill any of its obligations under this Agreement, the Fund may, by a seventy percent majority of the total voting power, suspend the voting rights of the member. During the period of the suspension, the provisions of Schedule L shall apply. The Fund may, by a seventy percent majority of the total voting power, terminate the suspension at any time.
(c) If, after the expiration of a reasonable period following a decision of suspension under (b) above, the member persists in its failure to fulfill any of its obligations under this Agreement, that member may be required to withdraw from membership in the Fund by a decision of the Board of Governors carried by a majority of the Governors having eighty-five percent of the total voting power.
(d) Regulations shall be adopted to ensure that before action is taken against any member under (a), (b), or (c) above, the member shall be informed in reasonable time of the complaint against it and given an adequate opportunity of stating its case, both orally and in writing.”
2. A new Schedule L shall be added to the Articles, to read as follows:
„Schedule L
Suspension of Voting Rights
In the case of a suspension of voting rights of a member under Article XXVI, Section 2(b), the following provisions shall apply:
1. The member shall not:
(a) participate in the adoption of a proposed amendment of this Agreement, or be counted in the total number of members for that purpose, except in the case of an amendment requiring acceptance by all members under Article XXVIII(b) or pertaining exclusively to the Special Drawing Rights Department;
(b) appoint a Governor or Alternate Governor, appoint or participate in the appointment of a Councillor or Alternate Councillor, or appoint, elect, or participate in the election of an Executive Director.
2. The number of votes allotted to the member shall not be cast in any organ of the Fund. They shall not be included in the calculation of the total voting power, except for purposes of the acceptance of a proposed amendment pertaining exclusively to the Special Drawing Rights Department.
3. (a) The Governor and Alternate Governor appointed by the member shall cease to hold office.
(b) The Councillor and Alternate Councillor appointed by the member, or in whose appointment the member has participated, shall cease to hold office, provided that, if such Councillor was entitled to cast the number of votes allotted to other members whose voting rights have not been suspended, another Councillor and Alternate Councillor shall be appointed by such other members under Schedule D, and, pending such appointment, the Councillor and Alternate Councillor shall continue to hold office, but for a maximum of thirty days from the date of the suspension.
(c) The Executive Director appointed or elected by the member, or in whose election the member has participated, shall cease to hold office, unless such Executive Director was entitled to cast the number of votes allotted to other members whose voting rights have not been suspended. In the latter case:
(i) if more than ninety days remain before the next regular election of Executive Directors, another Executive Director shall be elected for the remainder of the term by such other members by a majority of the votes cast; pending such election, the Executive Director shall continue to hold office, but for a maximum of thirty days from the date of suspension;
(ii) if not more than ninety days remain before the next regular election of Executive Directors, the Executive Director shall continue to hold office of the remainder of the term.
4. The member shall be entitled to send a representative to attend any meeting of the Board of Governors, the Council, or the Executive Board, but not any meeting of their committees, when a request made by, or a matter particularly affecting, the member is under consideration.”
3. The following shall be added to Article XII, Section 3(i):
„(v) When the suspension of the voting rights of a member is terminated under Article XXVI, Section 2(b), and the member is not entitled to appoint an Executive Director, the member may agree with all the members that have elected an Executive Director that the number of votes allotted to that member shall be cast by such Executive Director, provided that, if no regular election of Executive Directors has been conducted during the period of the suspensions, the Executive Director in whose election the member had participated prior to the suspension, or his successor elected in accordance with paragraph 3(c)(i) of Schedule L or with (f) above, shall be entitled to cast the number of votes allotted to the member. The member shall be deemed to have participated in the election of the Executive Director entitled to cast the number of votes allotted to the member.”
4. The following shall be added to paragraph 5 of Schedule D:
„(f) When an Executive Director is entitled to cast the number of votes allotted to a member pursuant to Article XII, Section 3(i)(v), the Councillor appointed by the group whose members elected such Executive Director shall be entitled to vote and cast the number of votes allotted to such member. The member shall be deemed to have participated in the appointment of the3 Councillor entitled to vote and cast the number of votes allotted to the member.””

„A Nemzetközi Valutaalap alapokmányának 1992. november 11-én hatályba lépett harmadik módosítása

A kormányok, amelyek nevében a jelen alapokmányt aláírták, a következőkben állapodnak meg:

1. A XXVI. cikk 2. szakaszának szövege a következők szerint módosul:
a) Ha egy tag a jelen alapokmány alapján fennálló bármely kötelezettségének nem tesz eleget, az Alap megállapíthatja, hogy a tag nem jogosult az Alap általános eszközeinek használatára. A jelen szakaszban semmi sem tekintendő olyannak, amely korlátozná az V. cikk 5. szakaszának, vagy a VI. Cikk 1. szakaszának rendelkezéseit.
b) Ha az Alap fenti a) bekezdés szerinti megállapítását követő ésszerű idő eltelte után a tag továbbra sem teljesíti a jelen alapokmány alapján fennálló kötelezettségét, az Alap az összes szavazat hetven százalékos többségével felfüggesztheti a tag szavazati jogát. A felfüggesztés időtartama alatt az L Függelék előírásai alkalmazandók. Az Alap az összes szavazat hetven százalékos többségével bármikor megszüntetheti a felfüggesztést.
c) Ha a fenti b) bekezdés alapján hozott felfüggesztésről szóló döntést követő ésszerű idő eltelte után a tag továbbra sem teljesíti a jelen alapokmány alapján fennálló kötelezettségét, a Kormányzótanács – az összes szavazat nyolcvanöt százalékával rendelkező kormányzók többségével hozott döntése alapján – felkérheti a tagot az Alapban való tagságának visszavonására.
d) Rendelkezéseket kell elfogadni annak biztosítására, hogy mielőtt a fenti a), b), vagy c) bekezdés alapján valamely tag ellen intézkedésre kerül sor, a tagot ésszerű időben tájékoztassák az ellene felhozott kifogásról és megfelelő alkalmat kapjon, hogy álláspontját szóban és írásban egyaránt kifejthesse.”
2. Az alapokmány egy új L Függelékkel egészül ki a következők szerint:
„L Függelék
A szavazati jog felfüggesztése
Valamely tag szavazati jogának a XXVI. Cikk 2. szakaszának b) bekezdése szerinti felfüggesztése esetén a következő rendelkezések alkalmazandók:
1. A tag
a) nem vehet részt a jelen alapokmány módosítására vonatkozó javaslat elfogadásában, vagy az elfogadás során nem vehető figyelembe a tagok teljes számának megállapításánál, kivéve azt az esetet, ha a XXVIII. Cikk b) bekezdése alapján olyan módosításról van szó, amelyhez az összes tag elfogadása szükséges, illetve ha a módosítás kizárólag a Különleges Lehívási Jogok Főosztályára vonatkozik;
b) nem nevezhet ki kormányzót vagy helyettes kormányzót, nem nevezhet ki tanácsost vagy tanácsoshelyettest, illetve nem vehet részt tanácsos, vagy tanácsoshelyettes kinevezésében, továbbá nem nevezhet ki, vagy nem választhat ügyvezető igazgatót, illetve nem vehet részt ügyvezető igazgató megválasztásában.
2. A tagot megillető szavazati jog az Alap egyetlen szervénél sem gyakorolható. A tagot megillető számú szavazat nem vehető figyelembe az összes szavazat megállapításánál, kivéve azt az esetet, ha olyan alapokmány-módosítási javaslat elfogadásáról van szó, amely kizárólag a Különleges Lehívási Jogok Főosztályára vonatkozik.
3. a) A tag által kinevezett kormányzónak és helyettes kormányzónak megszűnik ezen tisztsége.
b) Megszűnik a tisztsége a tag által kinevezett tanácsosnak és tanácsoshelyettesnek, vagy azoknak, akiknek a kinevezésében a tag részt vett, azzal, hogy ha az ilyen tanácsos jogosult volt olyan más tagot megillető számú szavazat leadására, amelynek szavazati jogát nem függesztették fel, akkor az ilyen tagoknak a D Függeléknek megfelelően másik tanácsost, illetve tanácsoshelyettest kell kinevezniük, és a kinevezés megtörténtéig a tanácsos és a tanácsoshelyettes hivatalban marad, de legfeljebb csak a felfüggesztés időpontjától számított harminc napig.
c) Megszűnik a tisztsége a tag által kinevezett vagy megválasztott ügyvezető igazgatónak, vagy akinek megválasztásában a tag részt vett, kivéve, ha az ilyen ügyvezető igazgató jogosult volt olyan más tagot megillető számú szavazat leadására, amelynek szavazati jogát nem függesztették fel. Ez utóbbi esetben:
(i) ha az ügyvezető igazgatók következő rendes megválasztásáig több mint 90 nap van hátra, a megbízatás hátralévő tartamára új ügyvezető igazgatót kell választani a választásban résztvevő más tagok szavazattöbbségével. A választás megtörténtéig az ügyvezető igazgató hivatalban maradhat, de legfeljebb a felfüggesztés időpontjától számított 30 napig.
(ii) ha az ügyvezető igazgatók következő rendes megválasztásáig kevesebb, mint 90 nap van hátra, az ügyvezető igazgató a megbízatása hátralevő tartamára hivatalban marad.
4. A tag jogosult arra, hogy képviselőt küldjön a Kormányzótanács, a Tanács, vagy az Ügyvezető Igazgatóság azon üléseire, amelyeken a tag kérelmét, vagy a tagot érintő ügyet tárgyalják meg, ide nem értve ezen szervek bizottságainak üléseit.”
3. A XII. Cikk 3. szakaszának (i) pontja a következőkkel egészül ki:
„(v) Amennyiben egy tag szavazati jogának felfüggesztése a XXVI. Cikk 2. szakaszának b) bekezdése értelmében megszűnik és a tag nem jogosult ügyvezető igazgató kinevezésére, a tag megállapodhat valamely ügyvezető igazgatót megválasztó összes taggal, hogy az adott ügyvezető igazgató jogosult az őt megillető számú szavazat leadására, azzal, hogy amennyiben a felfüggesztés ideje alatt nem került sor ügyvezető igazgatók rendes megválasztására, akkor az az ügyvezető igazgató jogosult a tagot megillető számú szavazat leadására, akinek megválasztásában a tag a felfüggesztés előtt részt vett, vagy annak az az utódja, akit az L Függelék 3. szakaszának c) pontja (i) bekezdésében vagy a fenti f) pontban meghatározottak szerint megválasztottak. A tagot úgy kell tekinteni, mint amely részt vett a tagot megillető számú szavazat leadására jogosult ügyvezető igazgató megválasztásában.”
4. A D Függelék 5. bekezdése a következőkkel egészül ki:
f) Ha egy ügyvezető igazgató a XII. Cikk 3 szakasz (i) pontjának (v) bekezdése értelmében jogosult egy tagot megillető számú szavazatot leadni, az a tanácsos jogosult szavazni és az ilyen tagot megillető számú szavazatot leadni, akit az a csoport nevezett ki, melynek tagjai az ügyvezető igazgatót megválasztották. A tagot úgy kell tekinteni, mint amely részt vett a szavazásra és a tagot megillető számú szavazat leadására jogosult tanácsos kinevezésében.””

2. § (1) Az Országgyűlés az Egyezmény 1997. szeptember 23. napján kelt negyedik módosítását (a továbbiakban: negyedik módosítás) e törvénnyel kihirdeti.

(2) Az Egyezmény negyedik módosításának hiteles angol nyelvű szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

„Fourth Amendment of the Articles of Agreement of the International Monetary Fund Entered into force August 10, 2009
The Governments on whose behalf the present Agreement is signed agree as follows:
1. The text of Article XV, Section 1 shall be amended to read as follows:
„(a) To meet the need, as and when it arises, for a supplement to existing reserve assets, the Fund is authorized to allocate special drawing rights in accordance with the provisions of Article XVIII to members that are participants in the Special Drawing Rights Department.
(b) In addition, the Fund shall allocate special drawing rights to members that are participants in the Special Drawing Rights Department in accordance with the provisions of Schedule M.”
2. A new Schedule M shall be added to the Articles, to read as follows:
„Schedule M
Special One-Time Allocation of Special Drawing Rights
1. Subject to 4 below, each member that, as of September 19, 1997, is a participant in the Special Drawing Rights Department shall, on the 30th day following the effective date of the fourth amendment of this Agreement, receive an allocation of special drawing rights in an amount that will result in its net cumulative allocation of special drawing rights being equal to 29.315788813 percent of its quota as of September 19, 1997, provided that, for participants whose quotas have not been adjusted as proposed in Resolution No. 45–2 of the Board of Governors, calculations shall be made on the basis of the quotas proposed in that resolution.
2. (a) Subject to 4 below, each country that becomes a participant in the Special Drawing Rights Department after September 19, 1997 but within three months of the date of its membership in the Fund shall receive an allocation of special drawing rights in an amount calculated in accordance with (b) and (c) below on the 30th day following the later of: (i) the date on which the new member becomes a participant in the Special Drawing Rights Department, or (ii) the effective date of the fourth amendment of this Agreement.
(b) For the purposes of (a) above, each participant shall receive an amount of special drawing rights that will result in such participant's net cumulative allocation being equal to 29.315788813 percent of its quota as of the date on which the member becomes a participant in the Special Drawing Rights Department, as adjusted:
(i) first, by multiplying 29.315788813 percent by the ratio of the total of quotas, as calculated under 1 above, of the participants described in (c) below to the total of quotas of such participants as of the date on which the member became a participant in the Special Drawing Rights Department, and
(ii) second, by multiplying the product of (i) above by the ratio of the total of the sum of the net cumulative allocations of special drawing rights received under Article XVIII of the participants described in (c) below as of the date on which the member became a participant in the Special Drawing Rights Department and the allocations received by such participants under 1 above to the total of the sum of the net cumulative allocations of special drawing rights received under Article XVIII of such participants as of September 19, 1997 and the allocations received by such participants under 1 above.
(c) For the purposes of the adjustments to be made under (b) above, the participants in the Special Drawing Rights Department shall be members that are participants as of September 19, 1997 and (i) continue to be participants in the Special Drawing Rights Department as of the date on which the member became a participant in the Special Drawing Rights Department, and (ii) have received all allocations made by the Fund after September 19, 1997.
3. (a) Subject to 4 below, if the Federal Republic of Yugoslavia (Serbia/Montenegro) succeeds to the membership in the Fund and the participation in the Special Drawing Rights Department of the former Socialist Federal Republic of Yugoslavia in accordance with the terms and conditions of Executive Board Decision No. 10237-(92/150), adopted December 14, 1992, it shall receive an allocation of special drawing rights in an amount calculated in accordance with (b) below on the 30th day following the later of: (i) the date on which the Federal Republic of Yugoslavia (Serbia/Montenegro) succeeds to membership in the Fund and participation in the Special Drawing Rights Department in accordance with the terms and conditions of Executive Board Decision No. 10237-(92/150), or (ii) the effective date of the fourth amendment of this Agreement.
(b) For the purposes of (a) above, the Federal Republic of Yugoslavia (Serbia/ Montenegro) shall receive an amount of special drawing rights that will result in its net cumulative allocation being equal to 29.315788813 percent of the quota proposed to it under paragraph 3(c) of Executive Board Decision No. 10237-(92/150), as adjusted in accordance with 2(b)(ii) and (c) above as of the date on which the Federal Republic of Yugoslavia (Serbia/ Montenegro) qualifies for an allocation under (a) above.
4. The Fund shall not allocate special drawing rights under this Schedule to those participants that have notified the Fund in writing prior to the date of the allocation of their desire not to receive the allocation.
5. (a) If, at the time an allocation is made to a participant under 1, 2, or 3 above, the participant has overdue obligations to the Fund, the special drawing rights so allocated shall be deposited and held in an escrow account within the Special Drawing Rights Department and shall be released to the participant upon discharge of all its overdue obligations to the Fund.
(b) Special drawing rights being held in an escrow account shall not be available for any use and shall not be included in any calculations of allocations or holdings of special drawing rights for the purposes of the Articles, except for calculations under this Schedule. If special drawing rights allocated to a participant are held in an escrow account when the participant terminates its participation in the Special Drawing Rights Department or when it is decided to liquidate the Special Drawing Rights Department, such special drawing rights shall be canceled.
(c) For purposes of this paragraph, overdue obligations to the Fund consist of overdue repurchases and charges in the General Resources Account, overdue principal and interest on loans in the Special Disbursement Account, overdue charges and assessments in the Special Drawing Rights Department, and overdue liabilities to the Fund as trustee.
(d) Except for the provisions of this paragraph, the principle of separation between the General Department and the Special Drawing Rights Department and the unconditional character of special drawing rights as reserve assets shall be maintained.””

„A Nemzetközi Valutaalap alapokmányának 2009. augusztus 10-én hatályba lépett negyedik módosítása

A kormányok, amelyek nevében az alábbi alapokmány aláírásra került, a következőkben állapodnak meg:

1. A XV. cikkely 1. szakaszának szövege a következők szerint módosul:
„(a) Ahogy és amikor felmerül a meglevő tartalékeszközök kiegészítésének igénye, az Alap felhatalmazással rendelkezik, hogy különleges lehívási jogokat osszon szét a XVIII. cikkely rendelkezéseinek megfelelően azoknak a tagoknak, amelyek részesei a Különleges Lehívási Jogok főosztálynak.
(b) Emellett az Alap az M függelék rendelkezései szerint különleges lehívási jogokat oszt szét azon tagjainak, amelyek részesei a Különleges Lehívási Jogok főosztálynak.”
2. Az alapokmány egy új M függelékkel bővül, amelynek szövege a következő:
„M Függelék
Különleges lehívási jogok rendkívüli, egyszeri szétosztása
1. Az alábbi 4. szakaszban szereplő eset kivételével valamennyi tag, amely 1997. szeptember 19-étől a Különleges Lehívási Jogok főosztályának részese, a jelen alapokmány negyedik módosításának hatálybalépését követő 30. napon olyan összegű különleges lehívási jogokban részesül, amely révén a tag nettó kumulatív allokált különleges lehívási jogainak az 1997. szeptember 19-én érvényben lévő kvótájához viszonyított aránya 29,315788813 százalék lesz, figyelembe véve, hogy azon részesek esetében, amelyek kvótája nem került kiigazításra a Kormányzótanács 45–2 számú határozati javaslata szerint, a számítások az abban a határozatban javasolt kvóta alapján történnek.
2. (a) Az alábbi 4. szakaszban szereplő eset kivételével minden olyan ország, amely 1997. szeptember 19. után, de az Alapba történő belépését követő három hónapon belül lesz a Különleges Lehívási Jogok főosztályának részese, a különleges lehívási jogok szétosztásából az alábbi (b) és (c) pont szerint részesedik (i) az új tagországnak a Különleges Lehívási Jogok főosztályba történő belépése időpontját követő 30. napon, vagy (ii) az alapokmány negyedik módosításának hatálybalépését követő 30. napon, attól függően, hogy melyik feltétel teljesül később.
(b) A fenti (a) pont szerint valamennyi részes tagország olyan összegű különleges lehívási jogokban fog részesedni, amely révén az érintett részesnek nettó kumulatív juttatott SDR a Különleges Lehívási Jogok főosztályba való belépése napján érvényes kvótájának 29,315788813 százalékával lesz egyenlő, kiigazítva az alábbiak szerint:
(i) először a 29,315788813 százalékot megszorozva az alábbi (c) pontban megjelölt részeseknek a fenti 1. szakasz szerint kalkulált összkvótáinak a tagország Különleges Lehívási Jogok főosztályi taggá válása napján érvényes fent említett részesek összkvótáinak arányával, és
(ii) másodszor, a fenti (i) bekezdés eredményét megszorozva az érintett tagországnak a Különleges Lehívási Jogok főosztályba történt belépése napján az alábbi (c) pontban meghatározott részesek által a XVIII. cikkely értelmében kapott nettó kumulatív különleges lehívási jogai, valamint az említett részesek fenti 1. szakasz szerinti allokációból való részesedésük összegének és az 1997. szeptember 19-én részes tagországok által a XVIII-as cikkely alapján kapott nettó kumulatív allokált különleges lehívási jogok, valamint az említett részeseknek a fenti 1. szakasz szerint kapott allokációi összegének az arányával.
(c) A fenti (b) pont szerint elvégzendő kiigazítások esetében a Különleges Lehívási Jogok főosztály részeseinek azok a tagországok tekintendők, amelyek 1997. szeptember 19-én részesek voltak, és (i) az adott tagország Különleges Lehívási Jogok főosztályba történő belépése napján változatlanul a Különleges Lehívási Jogok főosztály részesei voltak, valamint (ii) az Alap által 1997. szeptember 19. után végrehajtott valamennyi allokációban részesedtek.
3. (a) Az alábbi 4. szakaszban szereplő eset kivételével, amennyiben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia/Montenegró) az Ügyvezető Igazgatóság 10237-(92/150) számú 1992. december 14-én elfogadott határozata előírásai és feltételei szerint örökli az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságnak az Alapnál, illetve a Különleges Lehívási Jogok főosztályban betöltött tagságát, akkor az alábbi (b) pont szerint számított összegű különleges lehívási jog allokációban részesül vagy (i) a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságnak (Szerbia/Montenegró) az Alapnál, illetve a Különleges Lehívási Jogok főosztálynál az Ügyvezető Igazgatóság 10237-(92/150) számú, 1992. december 14-én elfogadott határozata előírásaival és feltételeivel összhangban lévő utódlása napját követő 30. napon, vagy (ii) a jelen alapokmány negyedik módosítása hatálybalépésének napját követő 30. napon, attól függően, hogy melyik feltétel teljesül később.
(b) A fenti (a) pont szándékainak megfelelően a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia/Montenegró) olyan összegű különleges lehívási jog allokációban fog részesedni, amelynek eredményeként a nettó kumulatív allokált különleges lehívási jogainak az Ügyvezető Igazgatóság 10237-(92/150) számú határozata 3(c) pontjában az országnak javasolt, és a fenti 2(b)(ii) és (c) pont alapján a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságnak (Szerbia/Montenegró) a fenti (a) pont szerinti allokációra való jogosultsága időpontja szerint kiigazított kvótájához viszonyított aránya 29,315788813 százalék lesz.
4. A jelen függelék alapján az Alap nem fog különleges lehívási jogokat allokálni azon részes tagországoknak, amelyek az allokáció időpontját megelőzően írásban értesítették az Alapot arról, hogy nem kívánnak részesedni az allokációból.
5. (a) Amennyiben egy részes tagnak a fenti 1., 2. vagy 3. szakasz szerint történő allokáció idején lejárt tartozása van az Alappal szemben, az így allokált különleges lehívási jogok a Különleges Lehívási Jogok főosztályon egy letéti számlára kerülnek és ott maradnak addig, amíg a részes tagország valamennyi, az Alappal szemben fennálló lejárt tartozását nem rendezte.
(b) A letéti számlán tartott különleges lehívási jogok semmiféle célra nem használhatók fel, és semmiféle, alapokmány szerinti allokált különleges lehívási jogok számításba vagy tartásába nem számíthatók bele, kivéve a jelen függelék számításait. Amennyiben egy részes tagnak allokált különleges lehívási jogai vannak a letéti számlán, amikor az érintett részes tag megszünteti tagságát a Különleges Lehívási Jogok főosztályban, vagy amikor a Különleges Lehívási Jogok főosztály felszámolásáról döntés születik, akkor az ilyen különleges lehívási jogok törölve lesznek.
(c) A jelen szakasz szempontjából az Alappal szembeni lejárt tartozások közé tartoznak az Általános Források Számlával szembeni lejárt hitel-, kamat- és összes járuléktartozások, a Különleges Kifizetések Számlával szembeni lejárt tőke- és hitelkamattartozások, a Különleges Lehívási Jogok főosztállyal szembeni lejárt kamat- és összes járuléktartozások, valamint egyéb kötelezettségek, illetve az Alappal mint letéteményessel szembeni lejárt passzívák.
(d) A jelen szakasz rendelkezései kivételével az Általános főosztály és a Különleges Lehívási Jogok főosztály közötti elkülönítés elve, és a különleges lehívási jogoknak, mint tartalék eszköznek a feltétel mentes jellege továbbra is megmarad.””

3. § Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad az Egyezmény 2008. április 28., valamint május 5. napján kelt ötödik módosítása (a továbbiakban: ötödik módosítás) kötelező hatályának felismerésére.

4. §2 Az Országgyűlés az Egyezmény ötödik módosítását e törvénnyel kihirdeti.

5. §3 Az Egyezmény ötödik módosításának hiteles angol nyelvű szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:


„Fifth Amendment of the Articles of Agreement of the International Monetary Fund

1. The text of Article XII, section 3(e) shall be amended as follows:
„(e) Each Executive Director shall appoint an Alternate with full power to act for him when he is not present, provided that the Board of Governors may adopt rules enabling an Executive Director elected by more than a specified number of members to appoint two Alternates. Such rules, if adopted, may only be modified in the context of the regular election of Executive Directors and shall require an Executive Director appointing two Alternates to designate:(i)the Alternate who shall act for the Executive Director when he is not present and both Alternates are present and(ii) the Alternate who shall exercise the power of the Executive Director under (f) below. When the Executive Directors appointing them are present, Alternates may participate in meetings but may not vote.”
2. The text of Article XII, Section 5(a) shall be amended to read as follows:
„(a) The total votes of each member shall be equal to the sum of its basic votes and its quota-based votes.
(i) The basic votes of each member shall be the number of votes that results from the equal distribution among all the members of 5.502 percent of the aggregate sum of the total voting power of all the members, provided that there shall be no fractional basic votes.
(ii) The quota based votes of each member shall be the number of votes that results from the allocation of one vote for each part of its quota equivalent to one hundred thousand special drawing rights.”
3. The text of paragraph 2 of Schedule L shall be amended to read as follows:
„2. The number of votes allotted to the member shall not be cast in any organ of the Fund. They shall not be included in the calculation of the total voting power, except for purposes of: (a) the acceptance of a proposed amendment pertaining exclusively to the Special Drawing Rights Department and (b) the calculation of basic votes pursuant to Article XII, Section 5(a)(i).”
4. The text of Article XII, Section 6(f)(iii) shall be amended to read as follows:
„(iii) The Fund my use a memberοs currency held in the Investment Account for investment as it may determine, in accordance with rules and regulations adopted by the Fund by a seventy percent majority of the total voting power. The rules and regulations adopted pursuant to this provision shall be consistent with(vii), (viii), and (ix) below.”
5. The text of Article XII, Section 6(f)(vi) shall be amended to read as follows:
„(vi) The Investment Account shall be terminated in the event of liquidation of the Fund and may be terminated, or the amount of the investment may be reduced, prior to liquidation of the Fund by a seventy percent majority of the total voting power.”
6. The text of Article V, Section 12(h) shall be amended to read as follows:
„(h) Pending uses specified under (f) above, the Fund may use a memberοs currency held in the Special Disbursement Account for investment as it may determine, in accordance with rules and regulations adopted by the Fund by a seventy percent majority of the total voting power. The income of investment and interest received under (f)(ii) above shall be placed in the Special Disbursement account.”
7. A new Article V, section 12(k) shall be added to the Articles to read as follows:
„(k) Whenever under (c) above the Fund sells gold acquired by it after the date of the second amendment of this Agreement, an amount of the proceeds equivalent to the acquisition price of the gold shall be placed in the General Resources Account, and any excess shall be placed in the Investment Account for use of pursuant to the provisions of Article XII, Section 6(f). If any gold acquired by the Fund after the date of the second amendment of this Agreement is sold after April 7, 2008 but prior to the date of entry into force of this provision, then, upon the entry into force of this provision, and notwithstanding the limit set forth in Article XII, Section 6(f)(ii), the Fund shall transfer to the Investment Account from the General Resources Account an amount equal to the proceeds of such sale less (i) the acquisition price of the gold sold, and (ii) any amount of such proceeds in excess of the acquisition price that may have already been transferred to the Investment Account prior to the date of entry into force of this provision.””

„A Nemzetközi Valutaalap alapokmányának ötödik módosítása

1. A XII. cikk 3. szakasz e) pontjának szövege a következők szerint módosul:
e) Minden Ügyvezető Igazgatónak ki kell neveznie egy teljes jogú helyettest, aki távollétében őt helyettesíti, feltéve, ha a Kormányzótanács olyan szabályokat fogad el, amely lehetővé teszi, hogy egy meghatározott számúnál több tag által megválasztott Ügyvezető Igazgató két helyettest nevezhet ki. Amennyiben ezeket a szabályokat elfogadják, leghamarabb kizárólag az Ügyvezető Igazgatók rendes választása keretében lehet azokat módosítani, és a szabályoknak az Ügyvezető Igazgatót két helyettes kinevezésére kell kötelezzék: (i) a helyettes, aki az Ügyvezető Igazgatót távollétében akkor helyettesíti, ha mindkét helyettes jelen van, és (ii) a helyettes, aki az alábbi (f) pont szerint az Ügyvezető Igazgató hatalmát gyakorolja. Amikor az őket kinevező Ügyvezető Igazgató jelen van, a helyettesek részt vehetnek az üléseken, de nem szavazhatnak.”
2. A XII. cikk 5. szakasz a) pontjának szövege a következők szerint módosul:
a) Minden tag teljes szavazatszáma egyenlő alapszavazatainak és kvótaarányos szavazatainak összegével.
(i) Minden egyes tag alapszavazata azon szavazatok száma, amelyet az összes tag szavazati ereje aggregát összege 5,502 százalékának a minden tag közötti egyenlő elosztása eredményez, feltéve, hogy töredék alapszavazat nem létezhet.
(ii) Minden egyes tag kvótaarányos szavazatai azon szavazatok száma, amelyet a szavazatok olyan módon történő szétosztása eredményez, hogy a tag kvótája minden egyszázezer különleges lehívási joggal megegyező része után egy szavazatot kap.”
3. Az L függelék 2. pontjának szövege a következők szerint módosul:
„2. A tag a neki juttatott szavazatok számával az Alap egyetlen szervében sem szavazhat. Azokat a teljes szavazati erő számítása nem tartalmazhatja, kivéve, ha annak célja (a) kizárólag a különleges lehívási jogok főosztályát érintő módosítási javaslat elfogadása vagy (b) az alapszavazatok számítása a XII. cikk 5(a)(i) szakaszának értelmében.”
4. A XII. cikk 6. szakasz f) (iii) pontjának szövege a következők szerint módosul:
„(iii) Egy tag valutájából a Beruházási Számlán befektetési célra tartott összeget az Alap az általa, az Alap teljes szavazati ereje hetven százalékos többségével elfogadott szabályoknak és rendelkezéseknek megfelelően, az azokban meghatározott módon használhatja fel. Az ezen rendelkezés alapján elfogadott szabályoknak és rendelkezéseknek összhangban kell állniuk az alábbi (vii), (viii) és (ix) pontokkal.”
5. A XII. cikk 6. szakasz f) (vi) pontjának szövege a következők szerint módosul:
„(vi) Az Alap felszámolásakor a Beruházási Számlát lezárják, valamint az lezárható, vagy a befektetés összege csökkenthető az összes szavazat hetven százalékos többségével az Alap felszámolását megelőzően is.”
6. Az V. cikk 12. szakasza h) bekezdésének szövege a következők szerint módosul:
h) A fenti f) bekezdésben meghatározott felhasználásig az Alap a tagnak a Különleges Folyósítások Számlán befektetési célra tartott valutáját az általa az összes szavazat hetven százalékos többségével elfogadott szabályoknak és rendelkezéseknek megfelelően, az azokban meghatározott módon használhatja fel. A fenti f)(ii) pont szerinti befektetési hozamot és kamatot a Különleges Folyósítások Számlán kell elhelyezni.”
7. Egy új k) bekezdéssel egészül ki az alapokmány V. cikkének 12. szakasza, aminek a szövege a következő:
k) Amennyiben az Alap a fenti c) bekezdés szerint a jelen alapokmány második módosításának időpontját követően általa megszerzett aranyat ad el, a bevételből az arany beszerzési árával egyező összeg elhelyezésre kerül az Általános Eszközök Számlán, a fennmaradó rész pedig a Befektetési Számlán kerül elhelyezésre a XII. cikk 6. szakasza f) pontjának rendelkezéseivel összhangban lévő felhasználás céljából. Amennyiben a jelen alapokmány második módosítását követően megszerzett arany kerül eladásra 2008. április 7. után, de a jelen rendelkezés hatálybalépésének időpontja előtt, akkor a jelen rendelkezés hatálybalépésekor, figyelmen kívül hagyva a XII. cikk 6. szakasza f) (ii) pontjában rögzített korlátozásokat, az Alapnak az Általános Eszközök Számláról a Befektetési Számlára kell utalnia az eladásból származó bevételnek (i) az eladott arany beszerzési árával, és (ii) a beszerzési áron felüli bevételek azon részével, ami már a jelen rendelkezés hatálybalépésének időpontját megelőzően átutalásra kerülhetett volna a Befektetési Számlára, csökkentett összegét.””

6. §4

7. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) E törvény 4–5. §-a az alapokmány XXVIII. Cikkében meghatározott időpontban lép hatályba.5

(3) Az ötödik módosítás és a 4–5. § hatálybalépésének naptári napját – annak ismertté válását követően – a külpolitikáért felelős miniszter a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.6

(4) E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszter gondoskodik.

(5)7 A Nemzetközi Valutaalap Magyarország részéről történő értesítéséről a Magyarországot a Nemzetközi Valutaalapban képviselő kormányzó gondoskodik.

(6) Felhatalmazást kap a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszter, hogy az Egyezmény harmadik, negyedik és ötödik módosításával egységes szerkezetbe foglalt, hiteles szövegét és annak magyar nyelvű hivatalos fordítását az alapokmány ötödik módosításának hatálybalépését követően közzétegye.

(7)8

1

A törvényt az Országgyűlés a 2010. február 15-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2010. február 25.

2

A 4. § a 7. § (2) bekezdése alapján az alapokmány XXVIII. Cikkében meghatározott időpontban lép hatályba. A 13/2012. (III. 22.) KüM közlemény alapján a hatálybalépés időpontja 2011. február 18.

3

Az 5. § a 7. § (2) bekezdése alapján az alapokmány XXVIII. Cikkében meghatározott időpontban lép hatályba. A 13/2012. (III. 22.) KüM közlemény alapján a hatálybalépés időpontja 2011. február 18.

4

A 6. §-t a 7. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 13/2012. (III. 22.) KüM közlemény alapján a hatálybalépés időpontja 2011. február 18.

7

A 7. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 354. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 7. § (7) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére