• Tartalom

54/2008. (III. 20.) Korm. rendelet

54/2008. (III. 20.) Korm. rendelet

az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia fajlagos értékének, valamint az értékszámítás módjának meghatározásáról

2024.01.01.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) 50/A. §-a (1) bekezdésének l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya a Bt. 20. §-ának (2) bekezdése szerint bányajáradék-fizetésre kötelezettekre terjed ki.

A kitermelt ásványi nyersanyag mennyisége után keletkező érték és a fizetendő bányajáradék meghatározása

2. §1 (1)2 Szilárd ásványi nyersanyagok esetében:

a) a kitermelt ásványi nyersanyag értéke a bányatelket megállapító határozatban kitermelhető ásványi nyersanyagként rögzített ásványi nyersanyag kitermelt mennyiségének, továbbá az 1. melléklet 109–110. sora szerinti egyéb nyersanyagok esetében a műszaki üzemi tervet jóváhagyó határozat alapján kitermelt, illetve hasznosított mennyiségének, illetve a Bt. 1. § (7) bekezdése szerinti engedély alapján kitermelt és az engedélyben foglalt tevékenységgel össze nem függő célra felhasznált, hasznosított, vagy a Bt. 1. § (7) bekezdése szerinti engedély alapján kitermelt és a Bt. 3. § (1d) bekezdése szerinti személy tulajdonába került ásványi nyersanyag mennyiségének (m3 vagy t) és az 1. mellékletben megjelölt vagy ércek esetében – kivéve a bauxitot – az abban feltüntetett képlet segítségével kiszámolt fajlagos értéknek (Ft/m3 vagy Ft/t) ezer forintra kerekített szorzata,

b) a fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetén az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. § (3) bekezdés f)–h) pontja szerinti, illetve a Bt. 1. § (7) bekezdése szerinti engedély esetében a Bt. 20. § (3a) bekezdése szerinti, vagy a Bt. 3. § (1d) bekezdése szerinti személy esetében Bt. 20. § (3c) bekezdése szerinti százaléka.

(1a)3 A Bt. 1. § (7) bekezdése szerinti engedély alapján kitermelt ásványi nyersanyag 1. melléklet szerinti besorolását a kitermelést megelőzően földtani szakértővel kell megállapítani. Ha a szakvélemény alapján többfajta ásványi nyersanyag kitermelése történik, a bányajáradék bevallást és befizetést valamennyi ásványi nyersanyag tekintetében teljesíteni kell.

(1b)4 A meddőhányóból kitermelt vagy a kitermelési műszaki üzemi terv alapján értékesített meddő összetételét földtani szakértővel kell megállapítani.

(2) A bányavállalkozónak a kitermelt ásványi nyersanyag mennyiségét a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bt. Vhr.) 4. § (5) bekezdésében meghatározott bányajáradék bevallási időszakonként geodéziai módszerekkel, vagy egyéb alkalmas módon kell meghatároznia. A bányavállalkozónak a teljes évre (tárgyévre) vonatkozó ásványi nyersanyag mennyiségi változásait kizárólag geodéziai felmérésen alapuló térfogatszámítással kell meghatároznia. A meghatározás módját és eredményét mérési adatokkal és jegyzőkönyvvel valamint számítással kell bizonylatolni. Mélyműveléses bányaüzem esetén az éves kitermelt ásványi nyersanyag mennyiség meghatározása hitelesített tömegméréssel is történhet. Az éves változást a bányaművelési térképen fel kell tüntetni. A geodéziai méréseken alapuló ásványi nyersanyagot meghatározó számításokat hites bányamérő által ellenjegyzett dokumentációba kell foglalni.

(3)5 Az ércek esetében – a bauxitot kivéve – a bányavállalkozónak mérnie és bizonylatolnia kell a kitermelt nyersanyag fémtartalmát is. A nyersanyag fémtartalmát a kitermelt ércből vett átlagminta vizsgálatával kell meghatározni. Az átlagmintavétel gyakoriságát és módszerét, a vizsgálati módszert és a vizsgálatot végző laboratóriumot a kitermelési műszaki üzemi tervben kell meghatározni.

(4)6 A Bt. 1. § (7) bekezdésében meghatározott hatósági engedéllyel rendelkező személynek (a továbbiakban: engedélyes) a kitermelt ásványi nyersanyag mennyiségét geodéziai módszerekkel kell meghatároznia. A meghatározás módját és eredményét bizonylatolni kell.

(4a)7 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházás esetén, a törvény alapján a Magyar Állam nevében és javára eljáró építtető helyett, a vele szerződéses jogviszonyban álló, az ásványi nyersanyag kitermelését végző személy (a továbbiakban: építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy) a kitermelt ásványi nyersanyag mennyiségét geodéziai módszerekkel határozza meg, és a meghatározás módjáról és eredményéről bizonylatot készít.

(5)8 Az engedélyes, illetve az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy köteles az ásványi nyersanyag kitermelésének befejezését követő 60 napon belül, de legkésőbb a tárgyévet követő év február 28-ig az ásványi nyersanyag mennyiségéről szóló jelentést a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (a továbbiakban: bányafelügyelet) megküldeni. Az engedélyes, illetve az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy köteles a fizetendő bányajáradék értékét meghatározni és a 8. § szerint befizetni.

(5a)9 A bányafelügyelet a kitermelt ásványi nyersanyag mennyiség ellenőrzése céljából – a bányavállalkozó vagy az engedélyes költségére – geodéziai méréseket rendelhet el.

3. § (1)10 Energetikai célra hasznosított geotermikus energia esetében

a)11 a kitermelt geotermikus energia után keletkező érték a 30 °C-ot meghaladó hőmérsékletű energiahordozóból kinyerhető, a 2. melléklet 2.1. és 2.2. pontjában szereplő képletek alapján számított energiamennyiségnek (GJ) és az 1. mellékletben meghatározott fajlagos értéknek (forint/GJ) ezer forintra kerekített szorzata (ezer forint),

b) a fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetében az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. § (7) bekezdése szerinti százaléka.

(2)12 Az energetikai célra kinyert geotermikus energia mennyiségét a bányavállalkozó, és az egyéb hatósági engedély alapján geotermikus energiát kitermelő személy köteles meghatározni. Ennek érdekében mérnie és bizonylatolnia kell az energiahordozó kútfejen mért hőmérsékletét és mennyiségét (m3), valamint az energiahordozó hőmérsékletét a kinyerésre szolgáló berendezés kimeneti pontján.

(3)13

(4)14

(5)15

(6)16

4. § (1) Kőolaj esetében

a)17 a kitermelt kőolaj mennyisége után keletkező érték a kitermelt kőolaj mennyiségének (t) és az 1. melléklet szerinti képlettel meghatározott fajlagos értékének (Ft/t) ezer forintra kerekített szorzata,

b)18 a fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetén az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. § (3) bekezdés a), c) és i) pontja, valamint (5) bekezdése szerinti százaléka.

(2) A bányavállalkozó köteles a kitermelt kőolaj mennyiségét (t és m3) meghatározni és bizonylatolni.

(3)19

(4)20

(5)21

5. § (1) Az 1998. január 1. után termelésbe állított mezőkön kitermelt szénhidrogén földgáz esetében

a)22 a kitermelt földgáz mennyisége után keletkező érték a kitermelt földgáz 25/0 °C-os égéshő alapú energiájának (MWh) és az 1. melléklet szerinti képlettel meghatározott fajlagos értékének (Ft/MWh) ezer forintra kerekített szorzata,

b)23 a fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetén az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. § (3) bekezdés a), c)–e) és i) pontja, valamint (5) bekezdése szerinti százaléka.

(2)24 A bányavállalkozó köteles a kitermelt földgáz technikai normál állapoton (15 °C, 0,1 MPa) mért mennyiségét (Em3-ben) és 25/0 °C-os égéshő alapú energiáját (MWh-ban) meghatározni és bizonylatolni.

(3)25

(4)26

(5)27

6. § (1) Az 1998. január 1. előtt termelésbe állított mezőkön kitermelt földgáz esetében

a)28 a kitermelt földgáz mennyisége után keletkező érték

aa)29 a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: GET.) 141/B. §-a szerint módosított szerződés alapján, a GET. 133. § (1) bekezdés 3. pontja szerinti felhatalmazás alapján kiadott rendeletben meghatározott áron és mennyiségben értékesített földgáz esetében az értékesített földgáz 25/0 °C-os égéshő alapú energiájának (MWh) és az 1. mellékletben meghatározott fajlagos értéknek (Ft/MWh), de legfeljebb 6453 Ft/MWh fajlagos értéknek ezer forintra kerekített szorzata,

ab)30 az aa) alpontban meghatározott célú értékesítés biztosításához kitermelt és az aa) alpontban meghatározott célú értékesített mennyiség különbözeteként adódó 25/0 °C-os égéshő alapú energiájának (MWh) és az 1. mellékletben meghatározott fajlagos értéknek (Ft/MWh) ezer forintra kerekített szorzata,

ac)31 nem az aa) alpont szerinti értékesítés esetében a kitermelt földgáz 25/0 °C-os égéshő alapú energiájának (MWh) és az 1. mellékletben meghatározott fajlagos értéknek (Ft/MWh) ezer forintra kerekített szorzata.

b) a fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetén az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerinti százaléka.

(2)32 A bányavállalkozó köteles a kitermelt földgáz technikai normál állapoton (15 °C, 0,1 MPa) mért mennyiségét (Em3-ben) – ezen belül az (1) bekezdés aa) pontja szerinti önfogyasztás és hálózati veszteség mennyiségét külön tételként feltüntetve –, valamint a kitermelt földgáz 25/0 °C-os égéshő alapú energiáját (MWh-ban) meghatározni és bizonylatolni.

(3)33

(4)34

(5)35

7. § (1) Széndioxid földgáz esetében

a)36 a kitermelt szén-dioxid földgáz után keletkező érték a kitermelt szén-dioxid technikai normál állapoton (15 °C, 0,1 MPa) mért mennyiségének (Em3) és az 1. mellékletben meghatározott fajlagos értékének (Ft/Em3) ezer forintra kerekített szorzata,

b) a fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetén az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. §-a (3) bekezdésének d) pontja szerinti százaléka.

(2) A bányavállalkozó köteles a kitermelt széndioxid földgáz mennyiségét meghatározni és bizonylatolni.

(3)37

(4)38

7/A. §39 (1) Termálvízzel kitermelt kísérőgáz esetében

a)40 a kísérőgáz után keletkező érték a kinyert és hasznosított szénhidrogén 25/0 °C-os égéshő alapú energiájának (MWh) és az 1. melléklet szerinti képlettel meghatározott fajlagos értékének (Ft/MWh) ezer forintra kerekített szorzata,

b) a fizetendő bányajáradék hatósági engedély alapján végzett kitermelés esetén az a) pont szerint számított értéknek a Bt. 20. § (3) bekezdés i) pontja szerinti százaléka.

(2) A bányavállalkozó vagy az engedélyes köteles a kinyert és hasznosított kísérőgáz mennyiségét meghatározni és a mérési eredmények alapján írásban dokumentálni.

A bányajáradék bevallására és befizetésére vonatkozó rendelkezések

8. § (1)41 A bányajáradék önbevallást a Bt. Vhr. 4. § (5) bekezdésében előírt határidőre, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell benyújtani. A nyomtatványt a bányafelügyelet a honlapján közzéteszi.

(1a)42 A bányajáradék önbevallás bányafelügyeletnek történő megküldésével egyidejűleg a bányajáradékot is meg kell fizetni. Késedelmes befizetés esetén a bányafelügyelet a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot számít fel.

(1b)43 A késedelmi kamat a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat az adott naptári félév teljes idejére.

(2)44 A bányajáradékot a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00003141-09050012 számú, „Bányajáradék bevételi nyilvántartási számla” elnevezésű számlára kell befizetni.

(3) A bányajáradék önbevallást a Bt. Vhr. 4. §-ának (4) bekezdésében meghatározott kezdeti időponttól akkor is meg kell tenni, ha az adott időszakban bányajáradék fizetési kötelezettség nem keletkezett.

(4)45 A bányavállalkozó, az engedélyes és az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy köteles olyan nyilvántartást vezetni, amelyből megállapítható és ellenőrizhető az adott időszakra bevallott bányajáradék meghatározásának pontossága és megfizetésének megtörténte.

(4a)46 A bányavállalkozó esetében a nyilvántartásnak tartalmaznia kell

a) a kitermelt ásványi nyersanyag mennyiségének meghatározására vonatkozó belső szabályzatot,

b) szilárd ásványi nyersanyagok esetén

ba) az ásványi nyersanyag tárgyévi mennyiségi változását bemutató, – hites bányamérő által ellenjegyzett – geodéziai felmérésen alapuló alapadatokat és számításokat, valamint az ásványvagyon mennyiségének változásait tartalmazó művelési térképet,

bb) az ércek fémtartalmának vizsgálati jegyzőkönyveit, és

c) mérőműszeres mennyiség meghatározásnál a mérési eljárás és a mérő laboratórium akkreditálását igazoló bizonylatot.

(4b)47 Az engedélyes, valamint az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy esetében a nyilvántartásnak tartalmaznia kell

a) a kitermelt ásványi nyersanyag mennyiségét és ennek meghatározási módját, alapadatait,

b) az ásványi nyersanyag e rendelet 1. melléklete szerinti besorolásának igazolását,

c) a bányajáradék kiszámításának módját és befizetésének bizonylatait,

d) mérőműszeres anyagmennyiség-meghatározásnál a mérési eljárás és a mérő laboratórium akkreditálását igazoló bizonylatot.

(5)48 A bányavállalkozó, az engedélyes és az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy köteles az (1) és a (4) bekezdésben meghatározott nyilvántartást és bizonylatokat 5 évig megőrizni.

(6)49 A bányavállalkozó a bányajáradék önbevallással egyidejűleg köteles az MBFSZ-nek megküldeni a szénhidrogénre vonatkozó fajlagos érték meghatározását alátámasztó számítási anyagokat.

8/A. §50 (1) A bányajáradék önbevallás tartalmazza:

a)51 a bányavállalkozó, az engedélyes, valamint az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy nevét, címét és bányafelügyeleti azonosító számát,

b) a bányatelket megállapító határozatban vagy a kitermelési műszaki üzemi tervben, vagy a hatósági engedélyben meghatározott kitermelőhely megnevezését,

c) az ásványi nyersanyag, vagy a geotermikus energia 1. mellékletben meghatározott csoport és alcsoport szerinti megnevezését,

d) az ásványi nyersanyag, vagy a geotermikus energia 1. melléklet szerinti kódját,

e) a bevallási időszakot,

f) a kitermelt mennyiséget az 1. melléklet szerinti mértékegységben,

g) az 1. melléklet szerinti vagy az ott szereplő képlettel kiszámolt fajlagos értéket,

h) a 2. melléklet 1.1. pontja szerinti képlettel megállapított bányajáradék vetítési alapját ezer forintra kerekítve,

i) a bányajáradék százalékos mértékét,

j)52 a 2. melléklet 1.2. pontja szerinti képlettel megállapított bányajáradék értékét ezer forintra kerekítve,

k)53 a bányavállalkozó, az engedélyes vagy az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy pénzforgalmi jelzőszámát,

l)54 a bányavállalkozó, az engedélyes vagy az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy aláírását és bélyegzőlenyomatát, valamint

m)55 bányavállalkozó esetén a hatályos műszaki üzemi terv ügyiratszámát, engedélyes vagy az építtetővel szerződéses jogviszonyban álló személy esetén az engedély ügyiratszámát.

(2) A szilárd ásványi nyersanyagra vonatkozó bányajáradék esetén az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően az önbevallás tartalmazza:

a) a bányászati mód kódját,

b) ércek esetében a kitermelt érc mennyiségét tonnában, a perkoláció során kitermelt folyadék mennyiségét m3-ben, az érc fémtartalmát g/t-ban, valamint a folyadék fémtartalmát g/m3-ben.

(3) Felszín alatti vízkitermelés esetében a geotermikus energiára vonatkozó bányajáradék esetén az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően az önbevallás tartalmazza:

a) az energiahordozó térfogatát m3-ben,

b) a kútfejen mért hőmérsékletet °C-ban,

c) a hőcserélő kimenetén mért hőmérsékletet °C-ban,

d) a 2. melléklet 2.1. pontja szerinti képlettel megállapított t/2 °C értéket, és

e) a 2. melléklet 2.2. pontja szerinti képlettel megállapított kinyert energia mennyiségét GJ-ban.

(4) Hőközvetítő anyag recirkuláltatása esetén az (1) és a (3) bekezdésben foglaltakon túlmenően az önbevallás tartalmazza a fajhőt GJ/m3 × °C-ban kifejezve.

(5)56 A Bt. 30. § (3) bekezdése alapján a kitermelés szüneteltetése idejére, a kiesett bányajáradék pótlására fizetendő díjra vonatkozó önbevallás az (1) bekezdés a)–e) és j)–m) pontja, valamint a (2) bekezdés a) pontja szerinti adatokat tartalmazza.

Az ásványi nyersanyagok megnevezése és meghatározása57

8/B. §58 Az ásványi nyersanyagok megnevezését és meghatározását az 1. melléklet tartalmazza.

Záró rendelkezések

9. § (1)59 Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)60 Ezt a rendeletet az alkalmazás tapasztalatai, az ásványi nyersanyagok értékének módosítási igénye, valamint a környezet védelmével és a természeti erőforrások fenntartható használatával kapcsolatos szempontok alapján kétévenként december 31-ig felül kell vizsgálni.

(3)61

10. §62 Az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia fajlagos értékének, valamint az értékszámítás módjának meghatározásáról szóló 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet hatályba lépését megelőzően meghatározott és nyilvántartott ásványi nyersanyagok e rendelet szerinti kódszámoknak, valamint csoportoknak és alcsoportoknak való megfeleltetését az 1. melléklet I oszlopa tartalmazza.

1. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez63

Az ásványi nyersanyagok és geotermikus energia fajlagos értéke
2X03806M_0

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Főcsoport

Csoport

Alcsoport


2

Megnevezése és a főcsoporthoz tartozó típusos kőzet általános földtani leírása

Megnevezése

A csoporthoz tartozó típusos kőzet általános földtani leírása

Megnevezése

Az alcsoporthoz tartozó típusos kőzet általános földtani leírása

Kód

A nyersanyag fajlagos értéke

Mérték-
egység

A 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet hatálybalépését megelőzően bevallott ásványi nyersanyag kódszáma és megnevezése

3

1. Mélységi magmás (intruzív) kőzetek. A magma felszín alatti, több km mélységben történő megszilárdulásával létrejött kőzetek.

1. Gránit   

Olyan mélységi magmás (intruzív) kőzet amelynek SiO2 tartalma 70% körüli, (± 10%) kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben: K-földpát, kvarc, Na-Ca-plagioklász, biotit, esetleg amfibólés/vagy rombos piroxén. Szövete durvaszemcsés, holokristályos, ekvigranuláris.

1. Tömb gránit

Azon gránit nyersanyag, amely ép, tömör legalább 40%-ban 0,25m3-nél nagyobb tömbökben fejthető.

1011

6 620

Ft/m3

4

2. Gránit

A gránit csoport leírásánál szereplő leírással azonos.

1012

5 420

Ft/m3

5100 Gránit

5

3. Gránit murva

Azon gránit nyersanyag, amely tektonikus vagy exogén folyamatok eredményeképpen 25 cm alatti méretbe felaprózódott.

1013

1 200

Ft/m3

5100 Mállott gránit

6

4. Gránit aplit

A gránitban jelentkező nagy földpát (Ortoklász+plagioklász min 50%, ill. K2O+Na2O min. 5,5%) és kvarc tartalmú telér kőzet.

1014

10 800

Ft/m3

7

2. Diorit

Olyan mélységi magmás (intruzív) kőzet amelynek SiO2 tartalma 60% körüli, (± 10%) kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben: Ca-Na-plagioklász, amfiból, és/vagypiroxén, esetleg kvarc. Szövete durvaszemcsés, holokristályos, ekvigranuláris.


1020

5 420

Ft/m3

8

3. Gabbró

Olyan mélységi magmás (intruzív) kőzet amelynek SiO2 tartalma 50% körüli, (± 10%) kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben: olivin, piroxén és/vagy amfiból,
Ca-plagioklász. Szövete durvaszemcsés, holokristályos, ekvigranuláris.


1030

8 420

Ft/m3

9

2. Kiömlési (vulkáni) és Szubvulkáni kőzetek.

Kiömlési (vulkáni) kőzetek: A folyékony lávából a felszínen (vagy annak közelében) megszilárdult magmás kőzetek.

Szubvulkáni kőzetek: A felszín alatt nagyobb mélységben megszilárdult kőzetek. Ezek durvább szemcsések, mint a vulkáni kőzetek, de kőzetnevük ugyanaz, mint a megfelelő vulkáni kőzeté.

1. Riolit

Azon kiömlési (vulkáni) kőzet, amelynek SiO2 tartalma 70% körüli, (± 10%) kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben: kvarc, K-földpát, Na-Ca-plagioklász, biotit, kőzetüveg. Szövete finomszemcsés, porfíros.


1110

720

Ft/m3

5700 Riolit

10

2. Dácit

Azon kiömlési (vulkáni) kőzet, amelynek SiO2 tartalma 70-60% közötti, kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben: Na-Ca-plagioklász, biotit, amfiból, kvarc, kőzetüveg. Szövete finomszemcsés, porfíros.


1120

3 000

Ft/m3

5300 Dácit

11

3. Fonolit

Azon kiömlési (vulkáni) kőzet, amelynek SiO2 tartalma 60% körüli, (± 10%) kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben:
K-földpát, Na-Ca-plagioklász, alkáli piroxén, biotit, nefelin vagy leucit, analcim, esetleg alkáli amfiból, kőzetüveg. Szövete finomszemcsés, porfíros.


1130

6 600

Ft/m3

12

4. Andezit

Azon kiömlési (vulkáni) kőzet, amelynek SiO2 tartalma 60% körüli, (± 10%) kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben:
Ca-Na-plagioklász, piroxén, amfiból, esetleg biotit, kőzetüveg. Szövete finomszemcsés, porfíros.

1. Pados andezit

Azon andezit nyersanyag, amelynek tömegének legalább 70%-akihűlési felületekkel határolt 10-20 cm nagyságú lemezekből épül fel.

1141

2 050

Ft/m3

5600 Pados andezit

13

2. Andezit

Az andezit csoport leírásánál szereplő leírással azonos.

1142

1 800

Ft/m3

5600 Andezit

14

5. Bazalt

Azon kiömlési (vulkáni) kőzet, amelynek SiO2 tartalma 50% körüli, (± 10%) kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben: olivin, piroxén, Ca-plagioklász, amfiból, esetleg kőzetüveg. Szövete finomszemcsés, porfíros.


1150

3 000

Ft/m3

5500 Bazalt
5200 Diabáz

15

3. Piroklasztikumok (tufa és tufit). A vulkanizmus során keletkezett kőzet, amelyben a vulkáni törmelékszemcsék (éles ásvány-, kőzetüveg    vagy kőzettörmelékek), horzsakövek, üveges, gyakran agyagásványosodott. Alapanyaga porózus szerkezetű. A poranyag szárazföldi lerakódásával keletkezik.
Ha a lerakódás vízben történik, a kőzetet tufitnak nevezzük.

1. Riolittufa
(-tufit)

Riolit vulkanizmus során keletkezett tufa illetve tufit kőzet. Kemizmusa a riolitéval azonos.

1. Riolittufa (tufit)

A riolittufa csoport leírásával megegyezik.

1211

920

Ft/m3

5900 Riolittufa

16

2. Kálitufa

Káliumtartalmú riolittufa. K2O tartalom minimum 5%.

1212

4 000

Ft/m3

7000 Kálitufa

17

3. Horzsakőtufa, (pumicit)

Vulkáni gőzök és gázok expanziója által keletkezett magas horzsakő törmelék tartalmú riolittufa.

1213

3 700

Ft/m3

5900 Horzsakőtufa (pumicit)

18

4. Zeolitos riolittufa I.

Savanyú vulkánitokból hidrolites bomlás révén keletkezett zeolit ásványokat tartalmazó kőzet, amelynek zeolit tartalma eléri vagy meghaladja a 60%-ot.

1214

4 800

Ft/m3

19

5. Zeolitos riolittufa II.

Savanyú vulkánitokból hidrolites bomlás révén keletkezett zeolit ásványokat tartalmazó kőzet, amelynek zeolit tartalma 40-60% között van.

1215

3 700

Ft/m3

5900 Zeolitos riolittufa

20

6. Zeolitos riolittufa III.

Savanyú vulkánitokból hidrolites bomlás révén keletkezett zeolit ásványokat tartalmazó kőzet, amelynek zeolit tartalma 20-40% között van.

1216

2500

Ft/m3

21

2. Dácittufa
(-tufit)

Dácit vulkanizmus során keletkezett tufa, illetve tufit kőzet. Kemizmusa a dácitéval azonos.


1220

7 500

Ft/m3

4900 Dácittufa

22

3. Andezittufa
(-tufit)

Andezit vulkanizmus során keletkezett tufa illetve tufit kőzet.    Kemizmusa az andezitéval azonos.


1230

7 500

Ft/m3

23

4. Bazalttufa
(-tufit)

Bazalt vulkanizmus során keletkezett tufa illetve tufit kőzet. Kemizmusa a bazalttéval azonos.


1240

1 800

Ft/m3

5400 Bazalttufa

24

4. Egyéb magmás-
és utómagmás folyamatokkal létrejött kőzetek

1. Perlit

Azon nyersanyag, amelynek SiO2 tartalma
60-80% közötti, kötöttvíz tartalma 2%-nál nagyobb. Kőzetalkotó ásványok csökkenő mennyiségi sorrendben: kőzetüveg (obszidián, horzsakő, szurokkő), kvarc, K-földpát, Na-Ca-plagioklász, biotit. Szövete üveges. A perlit egy sajátos környezetben – felszín közeli- szubvulkáni, képződő riolitos kémizmusú kőzet, melyet a magas kötött víztartalma, és az abból adódó jellegzetes szövete különíti el a riolittól.

1. Duzzasztható perlit

Azon perlit tartalmú nyersanyag, amely legalább 50%-ban tartalmaz duzzasztható
(hő hatására, kristályvizének elvesztésével térfogatának többszörösére duzzad) perlit nyersanyagot. Duzzasztás hatására a halmazsűrűség 40-120 g/l.

1311

3 000

Ft/m3

7200 Perlit

25

2. Perlit tartalmú vulkáni anyag

Azon perlit tartalmú nyersanyag, amely csekély mennyiségű duzzasztható perlitet tartalmaz, az anyag zöme riolit és riolit tufából áll. Duzzasztás hatására a halmazsűrűség 120-400 g/l.

1312

1 800

Ft/m3

26

5. Törmelékes üledékes kőzetek Kiindulási anyaguk fizikai mállással keletkezett kőzettörmelék.

1. Agyag

Zömében - legalább 50%-ban 20 mikronnál kisebb szemcseméretű üledék, amely uralkodóan – legalább 60%-ban – agyagásványok (illit, montmorillonit, kaolinit stb. ) alkotják. Az agyagásvány jellege meghatározza a nyersanyag tulajdonságait. Képződése lehet üledékes (amikor a mállással képződött agyagásványok lepusztulásával, szállításával, leülepedésével keletkezik) és lehet hidrotermális vagy egyéb folyamatokhoz kötötten (amikor kőzetlebontással, többnyire tufákból képződik,
a kőzetalkotó ásványok és a kőzetüveg agyagásványosodásával).

1. Bentonit

Azon agyag nyersanyag, mely összetételében az agyagásvány tartalom >50% montmorillonit.

1411

7 700

Ft/m3

4100 Bentonitos agyag

27

2. Bentonitos agyag

Azon agyag nyersanyag, mely összetételében az agyagásvány tartalom >30%-amontmorillonit.

1412

6 000

Ft/m3

28

3. Kaolin

Azon nemesagyag mely összetételében az agyagásvány tartalom legalább 75%-a kaolin, (Al2O3 min. 30%) Fe2O3max 1,0%, K2O max 2,5%, SO3max. 1,5%, iszapolási maradék a 0,063 mm-es szitán    max. 10%.

1413

37 500

Ft/m3

4100 Kaolinos agyag

29

4. Kaolinos agyag

Azon agyag nyersanyag (tűzállóagyag), mely összetételében az agyagásvány tartalom >60%-a kaolinit.

1414

5 600

Ft/m3

4100 Tűz- és saválló agyag

30

5.    Illites agyag

Azon agyag nyersanyag, mely összetételében az agyagásvány tartalom >60%-a kaolinit-illit.

1415

21 400

Ft/m3

4100 Illitesagag

31

6. Keramzit-agyag

Azon agyag nyersanyag, amelynek kevert agyagásvány tartalma Fe2O3 és szervesanyag tartalma révén hő hatására duzzad, és ezáltal porózussá alakul (keramzit).

1416

7 200

Ft/m3

32

7. Festékföld agyag

Azon agyag nyersanyag, amelynek kevert agyagásvány tartalma, jó fedőképessége és különböző fémoxid (Fe, Mn. ) tartalma révén egyöntetű, jól definiálható színe van.

1417

1 200

Ft/m3

33

8. Képlékeny agyag-I

Azon agyag nyersanyag, amelynek kevert agyagásvány    tartalma révén képlékeny,    formázható és kedvező hajlítószilárdsági tulajdonságokkal bírnak. Égetéskor csekély zsugorodással    hézagosan vagy tömören égnek ki. Összetételében és fizikai tulajdonságában: finom elosztású kalcit max. 10%, szabadkvarc max. 25%, 10 µm alatti szemcse min. 50%, +0,2 mm szemcse tartalom max. 0,5%, +0,2mm mész konkréciómax. 0,5%.

1418

3 000

Ft/m3

34

9.    Képlékeny agyag-II

Azon agyag nyersanyag, amelynek kevert agyagásvány tartalma révén képlékeny, formázható és kedvező hajlítószilárdsági tulajdonságokkal bírnak. Égetéskor csekély zsugorodással és hézagosan vagy tömören égnek ki. Összetételében és fizikai tulajdonságában: finom elosztású kalcit max. 30%, szabadkvarc max. 35%, 10 µm alatti szemcse min. 30%, +0,2 mm szemcse tartalom max. 1%, +0,2mm mész konkréciómax. 1%.

1419

1 300

Ft/m3

4100 Agyag, képlékeny agyag

35

2. Kőzetliszt, iszap

Zömében – legalább 60%-ban 0,06-0,002 mm méretű törmelékszemcsékből álló üledék, függetlenül kőzettani összetételétől és osztályozottságától. A törmelékszemcsék anyaga kvarc, csillám, agyagásvány, alárendelten egyéb kőzetalkotó ásvány. A kőzetliszt száraz, széteső. Az iszap folyós, vízzel telített kőzetliszt.

1. Gyógyiszap

Gyógyászati célra alkalmas képlékeny iszap függetlenül a származási helytől és a kitermelési módszertől.

1421

22 500

Ft/m3

4100 Gyógyiszap

36

2. Kőzetliszt, kőzetiszap

A kőzetliszt, iszap csoport leírásánál szereplő leírással azonos.

1422

870

Ft/m3

37

3. Aleurolit (iszapkő)

Cementált, kötött kőzetliszt méretű szemcsékből álló kőzet.


1430

870

Ft/m3

38

4. Lösz

Uralkodóan 0,05-0,02 mm méretű, szél által szállított, gyengén kötött törmelékszemcsékből álló üledékes kőzet. A gyenge kötést meszes anyag biztosítja.


1440

870

Ft/m3

39

5. Homok

Legalább 65%-ban 4,0-0,06 mm méretű, törmelékszemcsékből álló üledék, függetlenül kőzettani összetételüktől és osztályozottságuktól. A törmelékszemcsék anyaga legnagyobbrészt kvarc, kvarcit, lídit, kevesebb csillám és földpát.

1. Nemes homok

Azon homok nyersanyag, amelynek SiO2tartalma >90%, Fe2O3 + TiO2 tartalma <2,5%, CaCO3 tartalma <1,5%, és szemszerkezetének >70%-a 1,0-0,06 mm között van. A szemcsék anyaga zömében kvarc és kvarcit. (kvarchomok).

1451

2 300

Ft/m3

4200 Kvarchomok

40

2. Földpátos homok

Azon földpát tartalmú homok nyersanyag, amely legalább 20% földpátot tartalmaz.

1452

9 600

Ft/m3

41

3. Homok

A homok csoport leírásánál szereplő leírással azonos.

1453

870

Ft/m3

4200 Homok

42

6. Kavics   

Zömében lekerekített durva-finom törmelékszemcsékből álló üledék, függetlenül kőzettani összetételüktől és osztályozottságától. A törmelékszemcsék anyaga legnagyobbrészt kvarc és metamorf kőzet. Szemszerkezetének legalább 60%-a    4,0 mm-nél nagyobb átmérőjű.


1460

1050

Ft/m3

4300 Kavics

43

7. Átmeneti törmelékes nyersanyagok

Agyag- homok- és kavics méretű törmelékes szemcsékből álló laza üledékes kőzet. A szemcsék anyaga elsősorban kvarc, kvarcit, csillám, metamorf kőzettörmelék. Az agyag- frakció elsődlegesen illit és montmorillonitból áll, alárendelten kaolin.

1. Homokos kavics

Azon kevert kavics és homok nyersanyag, amelynek szemszerkezetének legalább 30%-a    0,06-4,0 mm és legalább 50%-a 4,0 mm-nél nagyobb átmérőjű.

1471

1150

Ft/m3

44

2. Kavicsos homok

Azon kevert kavics és homok nyersanyag, amelynek szemszerkezetének legalább 30%-a 4,0 mm-nél nagyobb és a 0,06-4,0 mm tartomány részaránya legalább 50% .

1472

1150

Ft/m3

45

3. Agyagos törmelék

Azon kevert törmelékes szemcsékből álló nyersanyag, amelyben 0,06 mm alatti szemcsék aránya meghaladja a 30%-ot.

1473

700

Ft/m3

46

8. Homokkő- konglomerátum   

A homok és/vagy kavics méretű szemcsék összecementálódásával keletkezik. A cementáló anyag leggyakrabban mész, limonit vagy kova, ritkábban agyag.

1. Tömbös homokkő-konglomerátum.

Azon homokkő-konglomerátum nyersanyag, amely függetlenül a szemcsék és a kötőanyag milyenségétől legalább 40 %-
ban, legalább 0,25 m3 méretű tovább feldolgozásra alkalmas tömbökben fejthető.

1481

7 800

Ft/m3

4400 Tömbös homokkő

47

2. Kova kötésű homokkő-konglomerátum

Azon homokkő-konglomerátum    nyersanyag, amelynek kötőanyaga >60%-ban kova.

1482

8 300

Ft/m3

4400 Kvarchomokkő

48

3. Karbonát kötésű homokkő-konglomerátum

Azon homokkő-konglomerátum    nyersanyag, amelynek kötőanyaga    >60%-bankarbonát.

1483

6 600

Ft/m3

49

4. Kaolinos homokkő-konglomerátum

A homok és kavics méretű szemcsék laza összecementálódásából álló nyersanyag, amelyben a kötőanyagban több-kevesebb (általában 10-20%) agyag (kaolin) található. A szemcsék anyaga általában kvarc-, kvarcit-metamorf kőzet. A homokkő szemcse-összetétele legalább 60%-ban homok méretű.

1484

2 300

Ft/m3

4400 Kaolinos homokkő

50


5. Homokkő-
konglomerátum

Az előző (1-3) alcsoportokba nem sorolható homokkő-konglomerátum

1485

5000

Ft/m3


51

6. Vegyi és/illetve biogén üledékes kőzetek. Anyaguk nagyrészt kémiai kicsapódással vagy biokémiai folyamatokkal jön létre.

1. Édesvízi mészkő (travertino)

Forrásból vagy tavakból kivált mészkő (CaCO3), lyukacsos-porózus szerkezetű, közepes keménységű, gyakran növényi struktúrák őrződnek meg benne. Kalcium-karbonát tartalma legalább 75%, oldási maradék legfeljebb 10%. Könnyen faragható, vágható.


1510

7 200

Ft/m3

52

2. Durva mészkő/puha mészkő

Sekélytengeri lerakódású, meszes molluszkahéjak törmelékéből álló, gyakran teljes ősmaradványokat is tartalmazó, porózus, alacsony keménységű mészkő. Kalcium-karbonát tartalma legalább 80%, oldási maradék tartalma legfeljebb 10%. Könnyen faragható, vágható.


1520

1900

Ft/m3

4500 Puha (mállott) mészkő

53

3. Tömött, kristályos mészkő

Tengeri lerakódású mésziszap átkristályosodásával keletkezett, mikrokristályos kalcitból álló, tömött szövetű, gyakran vastagpados elválású, szilánkos törésű kőzet. Esetenként ősmaradványokkal. Kalcium-karbonát tartalma legalább 80%, oldási maradék tartalma legfeljebb 15%.

1. Tömb kristályos mészkő

Azon tömött, kristályos mészkő nyersanyag, amely gyakran pados, legalább 40%-ban, legalább 0,25 m3 méretű tovább feldolgozásra alkalmas tömbökben fejthető.

1531

7100

Ft/m3

4500 Vastagpados mészkő

54

2. Minőségi kristályos mészkő

Azon tömött, kristályos mészkő nyersanyag, amely fehér, sárgásfehér színű, kalcium-karbonát tartalma legalább 95%, magnézium-karbonát tartalma maximum 1%, különböző fémoxidok tartalma legfeljebb 1%, és oldási maradéka max. 0,5%.

1532

5500

Ft/m3

55

3. Kristályos mészkő

Azon tömött, kristályos mészkő nyersanyag, amelynek kalcium-karbonát tartalma legalább 80%, magnézium-karbonát tartalma maximum 5%, és oldási maradéka maximum 15%.

1533

1200

Ft/m3

4500 Tömör mészkő

56

4. Dolomit

Mésziszapból való tengeri lerakódású, vagy mészkőből Ca-Mg helyettesítéssel keletkezett üledékes kőzet. Magnézium-karbonát mennyisége 25–46%, kalcium-karbonát mennyisége 54–75%, mikrokristályos dolomit ásványból, alárendelten kalcitból álló, tömött szövetű kőzet, esetenként ősmaradványokkal, kőbelekkel. Gyakran darabos, néha pados elválású.

1. Minőségi dolomit

Azon dolomit nyersanyag, amely darabos, néha pados elválású,    sárgásfehér színű, magnézium-karbonát tartalma 36-46%, kalcium-karbonát tartalma 52-60%, különböző fémoxidok tartalma legfeljebb 2%, és oldási maradéka max. 3%.

1541

2 200

Ft/m3

4600 Minőségi dolomit

57

2. Porlódó dolomit

Azon dolomit nyersanyag, amely természetes aprózódása és porlódása révén legalább
80%-ban 4mm-nél kisebb törmelékszemcsékből áll.

1542

1400

Ft/m3

4600 Porló dolomit

58

3. Dolomit

Azon dolomit nyersanyag, amely darabos, néha pados elválású, sárgás-fehér színű, magnézium-karbonát tartalma 25-46%, kalcium-karbonát tartalma 54-75%.

1543

1600

Ft/m3

4600 Dolomit

59

5. Mangán-
karbonát

Tengeri képződésű karbonátos kőzet, amelynek mangánkarbonát tartalma eléri vagy meghaladja a 60%-ot.    Fő ásványa a rodokrozit. Glaukonit-szeladonitból álló sávok tagolják.


1550

46 000

Ft/m3

8500 Karbonátos mangánérc

60

6. Márga

Tengeri vagy tavi lerakódású, agyagásványokból és kalcit elegyéből álló, finomszemcsés kőzet. Ha az agyagásványok mennyisége jelentősebb,
a kőzet agyagmárga, ha a kalcité, mészmárga.

1. Leveles márga

Azon márga nyersanyag, amely vastagpados, tömött, burkoló-, illetve falazókő gyártására alkalmas.

1561

7 800

Ft/m3

4700 Leveles márga

61

2.    Mészmárga

Azon márga nyersanyag, amely CaCO3 tartalma 60-80% illetve oldási maradéka
20-40%.

1562

3 400

Ft/m3

62

3. Márga

Azon márga nyersanyag, amely CaCO3 tartalma 40-60%, illetve oldási maradéka
40-60%.

1563

2 400

Ft/m3

4700 Márga

63

4. Agyagmárga

Azon márga nyersanyag, amely CaCO3 tartalma 20-60%, illetve oldási maradéka
40-60%.

1564

1000

Ft/m3

64

7. Kvarcit és kovaüledék

Nagy SiO2 tartalmú kőzet, mely lehet hidrotermális, metamorf vagy üledékes (vegyi illetve biogén) keletkezésű. A nyersanyaggá való felhasználásuk azonossága miatt, ide soroljuk a hidrotermális, metamorf és üledékes keletkezésű kovákat is.

1. Kovaföld (diatomit)

Tengeri vagy tavi lerakódású, diatoma algák kovavázainak felhalmozódásával keletkezett, finomszemcsés, kis térfogatsúlyú, mikroporózus kőzet.

1571

6 900

Ft/m3

5800 Kovaföld

65

2. Kvarcit-
hidrokvarcit,
radiolarit

Magas - legalább 80% - SiO2 tartalmú, tömeges megjelenésű kőzet. Ha a kicsapódás mocsári környezetben történt, limnokvarcitnak nevezzük, ekkor általában rétegzettséget mutat. Radiolarit tengeri szerves kovaállatok vázából képződött tömör kovakőzet.

1572

5 400

Ft/m3

5800 Kvarcit

66

7. Szerves-anyag tartalmú kőzetek Összetételükben
a növényi eredetű anyag meghatározó.

1. Tőzeg, lápföld, lápimész

A tőzeg, lápos területeken, edényes növények oxigénszegény körülmények közötti bomlással felhalmozódásával és konzerválódásával keletkező, magas szervesanyag-tartalmú kőzet amelyben még jól láthatók a növényi részek.   
A nyersanyag teleptani és fizikai jellegéből adódóan max. 40% vizet tartalmaz. Az érett tőzegben a növényi maradványok szabad szemmel csak elvétve ismerhetők fel. Nedvesen kenődő, kiszáradva rögösen esik szét. A rostos tőzeg 50 súly %-át 20 mm-nél hosszabb növényi rostok alkotják. A vegyes tőzeg a rostos és az érett tőzeg keveréke.    A lápföld iszappal keveredett tőzeg. Ha az iszap mésztartalmú, lápimésznek nevezzük.

1. Tőzeg

Azon tőzeg nyersanyag, amelynek az abszolút száraz anyagra számított szervesanyag tartalma 14 súly %-nál nagyobb.

1611

1500

Ft/m3

1300 Tőzeg – lápföld-láp

67

2. Lápföld

Legalább 30 % iszap tartalmú tőzeg.

1612

1000

Ft/m3

68

3. Lápimész

Meszes lápföld.

1613

800

Ft/m3

69

2. Alginit

Vulkáni krátertavakban keletkezett, szervesvázú fosszilis algából és magasabb rendű növényi pollenből erősen bentonitosodott, mállott bazalttufából és meszes anyagból álló, magas szerves anyag tartalmú kőzet.


1620

3400

Ft/m3

7100 Alginit

70

8. Metamorf kőzetek Nyomás és hő hatására átalakult kőzetek.

1. Szerpentinit

Bázisos magmás kőzetek kisfokú metamorfózisával keletkező metamorf kőzet. Kőzetalkotó ásvány: szerpentin (lizardit, krizotil, antigorit) mellett kevesebb klorit. Előfordulnak karbonátok, talk és ércásványok. Foliáció nem jellemző.


1710

5 400

Ft/m3

71

2. Talkpala

Olyan talk /Mg3(Si4O10(OH)2/    ásvány tartalmú nyersanyag, amelynek a talk tartalma eléri vagy meghaladja a 60%-ot. Képződésére nézve: kontakt, tektonikus metamorfit.


1720

12000

Ft/m3

72

3. Agyagpala

Agyag igen kisfokú metamorfózisával keletkező metamorf kőzet. Kőzetalkotó ásvány: illit. Foliáció jellemző, finomszemcsés, vékonylemezes-leveles, palás.


1730

10000

Ft/m3

73

4. Fillit

Finom-közepes szemcsés, csillogó, az irányított filloszilikátok párhuzamos rendezettségéből adódó, jól meghatározott palásságot mutató kisfokú metamorf kőzet. Kőzetalkotó ásványok: kvarc, muszkovit (szericit), klorit, albit.


1740

12000

Ft/m3

74

5. Zöldpala

Zöld színű palás kőzet, melynek színét aktinolit, klorit, epidot adja. Jellegzetes ásványai még az albit, zoizit, esetleg kvarc.


1750

5500

Ft/m3

6000 Zöldpala

75

6. Csillámpala

Agyag közepes fokú metamorfózisával keletkező metamorf kőzet. Kőzetalkotó ásvány: csillám, kvarc, plagioklász, andaluzit, gránát. Foliáció jellemző, csillámos fényű, durvaszemcsés, durvapalás.


1760

8000

Ft/m3

76

7. Gneisz   

Magmás vagy üledékes kőzetek nagyfokú metamorfózisával keletkező metamorf kőzet.    Kőzetalkotó ásvány: kvarc, plagioklász, csillám, sillimanit, káliföldpát, gránát. Foliáció nem mindig jellemző, durvaszemcsés.


1770

850

Ft/m3

6200 Gneisz

77

9. Ércek

A földkéregben feldúsult olyan ásványtársulások, amelyekből - egy fizikai dúsítást követően - valamilyen kémiai, kohászati eljárással illetve perkolációval    fém, fémek vagy fémtartalmú vegyületek állíthatók elő. Az adott ércből - genetikájából és így összetételéből adódóan - elsődlegesen bizonyos fém(ek) állítható(k) elő,   
de az adott fém(ek) kinyerésével egyidőben lehetőség válhat további fémek kinyerésére.

1. Mangánérc

Olyan érc, amelyben    a mangán és kísérő elemeinek    ásványai dúsulnak fel. Az ércből valamilyen kémiai, kohászati eljárással elsősorban mangán, de a mangán kinyerésével egyidőben további fémek előállítására is lehetőség nyílik.

1. Oxidos, dúsítható mangánérc

Olyan mangánérc, amelyben a Mn tartalmú ásványok több mint 60%-a    oxidos formában vannak jelen, és mosással a Mn tartalom dúsítható. Fő ásványai: pirolúzit, pszilomelán, manganit.

1811


ahol:
E= az érc - bányajáradék szempontjából figyelembevett - értéke (Ft/t, ill. Ft/m3. )
Ci= a bevallási időszakban kitermelt érc illetve a perkoláció során kitermelt folyadék “i” fém átlag tartalma (g/t. ill. g/m3)
i      = a bányajáradék bevallás tárgyát képező fém
n    = az ércben illetve a perkolációs oldatban jelenlévő bányajáradék-köteles fémek összessége.
i= az i fém alábbiak szerinti fajlagos értéke
Fe = 0,051 Ft/g.

Hg = 11,8 Ft/g.
Mn = 0,688 Ft/g

Mo = 7    Ft/g
U = 29,7 Ft/g

Zn = 0,44 Ft/g
Pb = 0,455 Ft/g

Cu = 1,835 Ft/g
Au = 11 847,55 Ft/g

Ag = 233,768 Ft/g
Rh = 1 012 Ft/g

Ga = 110 Ft/g
Ti = 2,31 Ft/g

Ritkaföldfémek:
La = 13,778 Ft/g

Ce = 17,778 Ft/g
Pr = 55,556 Ft/g

Nd = 62,222 Ft/g
Sm = 33,333 Ft/g

Gd = 55,556 Ft/g
Tb = 73,333 Ft/g

Eu = 985,25 Ft/g
Er = 77,778 Ft/g

Dj = 600 Ft/g

Sc = 4 000 Ft/g

Y =    37,778 Ft/g

Ft/t ill.
Ft/m3

78

2. Oxidos, nem dúsítható mangánérc

Olyan mangánérc, amelyben a Mn tartalmú ásványok több mint 60%-a    oxidos formában vannak jelen, és mosással a Mn tartalom nem dúsítható.

1812

79

2. Vasérc

Olyan érc, amelyben a vas és kísérő elemeinek ásványai dúsulnak fel. Az ércből valamilyen kémiai, kohászati eljárással elsősorban vas, de a vasérc feldolgozásával egy időben további fémek előállítására is lehetőség nyílik. Oxidos vasércek: hematit, limonit, goethit, magnetit. Karbonátos vasércek: sziderit, ankerit. Szulfidos vasércek: pirit, markazit.

1. Pát vasérc

Olyan vasérc, amelyben az Fe tartalmú ásványok több mint 80%-a    karbonátos (sziderit) formában vannak jelen.

1821

80

2. Szilikátos pát vasérc

Olyan karbonátos vasérc, amelyben az Fe tartalmú ásványok legalább 40%-aszilikát és oxid formában vannak jelen.

1822

81

3. Pirites homok

Olyan vasérc, amelyben az Fe több mint 80%-a    pirit formában van jelen.

1823

82

4. Titántartalmú vasérc

Olyan vasérc melyben azFe mellett Ti és V ásványok találhatók (Wherlit).

1824

83

5. Barnavasérc

Olyan vasérc melyben azFeoxi-hidroxidos ásványok formájában van jelen.

1825

84

6. Ankerit

Olyan vasérc, amelyben a CO3 tartalom magas, és a vas tartalmú ásványok több mint 80%-a    karbonátos (sziderit) formában vannak jelen.

1826

85

3. Rézérc

Olyan érc, amelyben a réz és kísérő elemeinek    ásványai dúsulnak fel.    Az ércből valamilyen kémiai, kohászati eljárással elsősorban réz, de a rézérc feldolgozása során további fémek előállítására is lehetőség nyílik.

1. Kalkopirites rézérc

Olyan rézérc, amelyben a Cu tartalmú ásványok több mint 80%-a kalkopirit és egyéb Cu szulfid formában vannak jelen.

1831

86

2. Enargitos rézérc

Olyan rézérc, amelyben a Cu tartalmú ásványok zömében több mint 60%-aenargités egyéb komplex szulfid formában vannak jelen.

1832

87

4. Poli-
metallikus érc

Olyan érc, amelyben cink, ólom és réz valamint kísérő elemeinek ásványai dúsulnak fel. Az ércből valamilyen kémiai, kohászati eljárással elsősorban cink, ólom és réz, de az érc feldolgozásával egy időben további fémek előállítására is lehetőség nyílik.


1840

88

5. Nemesfémérc

Olyan érc, amelyben nemesfém (Au, Ag, Pt stb.) és kísérő elemeinek    ásványai és terméselemei dúsulnak fel. Az ércből valamilyen kémiai, kohászati eljárással elsősorban nemesfém, de a nemesfémérc kinyerésével    egy időben további fémek előállítására is lehetőség nyílik.


1850

89

6. Radioaktív ércek, elemek

Olyan érc, amelyben urán és/vagy thorium és kísérő elemeinek    ásványai dúsulnak fel. Az ércből valamilyen kémiai, kohászati eljárással elsősorban U, Th, vagy egyéb radioaktív elem, de az érc feldolgozásával egyidőben további - elsősorban radioaktív és ritka elemek kinyerésével - fémek előállítására is lehetőség nyílik.


1860

90

7. Egyéb érc

A jellemző fém alkotórész alapján nevesített érc, beleértve a lantanidák és az aktinidák valamint kísérő elemeinek érceit függetlenül az érc ásványtani felépítésétől (szilikát, oxid, szulfid stb.) és genetikájától.


1870

91

8. Bauxit

Olyan üledékes kőzet, melyben az alumínium, vas-, és a titán-oxid, illetve -hidroxid ásványainak együttes mennyisége> 50% és ezen belül az alumíniumásványok vannak többségben. A bauxitjelleget a mennyiségi ásványos összetétel határozza meg. A bauxit alumíniumércként való meghatározása nem egyértelmű, és nem mindenhol elfogadott. Képződése olyan üledékképződési és diagenetikus folyamatok összessége, mely alumíniumban különösen dús üledékes kőzetek kialakulásához vezet, beleértve a mállás, a szállítás, a leülepedés és a bauxitosodás folyamatait is.


1880

21 400

Ft/m3

8100 Bauxit

92

10. Ipari ásványok

A keletkezésük helyétől, módjától és befogadó kőzettől függetlenül olyan feldúsult ásványok, ásványtárulások, melyek fizikai eljárással a befogadó kőzetből kinyerhetők.

1. Barit (BaSO4)

Olyan barit (BaSO4) ásvány tartalmú nyersanyag, amelynek barit tartalma eléri vagy meghaladja az 50%-ot.


1910

24 000

Ft/m3

93

2. Fluorit    (CaF2)

Olyan fluorit (CaF2) tartalmú nyersanyag, amelynek fluorit ásvány tartalma eléri vagy meghaladja a 40%-ot.


1920

30 000

Ft/m3

94

3. Gipsz (CaSO4x2H2O)

Olyan gipsz (CaSO4x2H2O) ásvány tartalmú nyersanyag, amelynek a gipsz tartalma eléri vagy meghaladja a 60%-ot.


1930

4200

Ft/m3

4800 Gipsz

95

4. Anhidrit
(CaSO4 )

Olyan anhidrit (CaSO4) ásvány tartalmú nyersanyag, amelynek anhidrit tartalma eléri vagy meghaladja a 60%-ot.


1940

3000

Ft/m3

96

5. Gipsz tartalmú anhidrit -
anhidrit tartalmú gipsz

Olyan gipsz (CaSO4x2H2O) és anhidrit (CaSO4) ásvány tartalmú nyersanyag, amelyben a gipsz és anhidrit együttes tartalom eléri, vagy meghaladja a 60%-ot.


1950

2000

Ft/m3

97

6. Timsók

Szulfátokban (linarit-alunit félék) gazdag, különböző mértékű kőzet-átalakulási termékek.


1960

5 000

Ft/m3

6900 Termálsó

98

11. Kőszenek Növények levegőtől elzárt bomlásával, a betemetődést kővető hő és nyomás hatására keletkezett, éghető üledékes kőzet.

1. Feketekőszén

Olyan közepes szénültségű kőszén – beleértve a kőszénhez adszorbtíve kötött metán (CH4) tartalmat is –, amelynek színe és karcolata fekete, szárazanyagra számított hamutartalma 50%-nál kisebb, vitrinitreflexió értéke 0,60%-2,00% közötti, elemi szén (karbon) tartalma 80-93 %, égéshője 24,0 MJ/kg. (Qsdaf)


2010

12 000

Ft/m3

900 Feketeszén

99

2. Barnakőszén (szubbitumenes kőszén)

Olyan alacsony szénültségű kőszén – beleértve a kőszénhez adszorbtíve kötött metán (CH4) tartalmat is –, amelynek színe fekete, vagy barna, karcolata barna. Szárazanyagra számított hamutartalma 50%-nál kisebb, vitrinitreflexió értéke 0,30-0,60% közötti, elemi szén (karbon) tartalma 65-80%, égéshője 16,0-24,0 MJ/kg. (Qsdaf)


2020

11 000

Ft/m3

900 Barnaszén

a Borsodi és Nógrádi medence kőszenei kivételével

100

3. Lignit

Olyan alacsony szénültségű kőszén – beleértve a kőszénhez adszorbtíve kötött metán (CH4) tartalmat is –, amelynek színe világosbarnától a feketéig változhat a típustól függően, felismerhetők a növényi maradványok. Szárazanyagra számított hamutartalma (Ad) 50%-nál kisebb, elemi szén (karbon) tartalma (Ctd)35-50%, összes nedvességtartalma (Wtr) kisebb, mint 35% és égéshője (Qsd)14-16 MJ/kg.


2030

8000

Ft/m3

900 Barnaszén

a Borsodi és Nógrádi medence kőszenei

101

4. Lignit II. (ortho-lignit)

Olyan alacsony szénültségű kőszén – beleértve a kőszénhez adszorbtíve kötött metán (CH4) tartalmat is –, amelynek színe világosbarnától a feketéig változhat a típustól függően, felismerhetők a növényi maradványok. Szárazanyagra számított hamutartalma (Ad) 50%-nál kisebb, elemi szén (karbon) tartalma (Ctd)35-50%, összes nedvességtartalma (Wtr) 35%-nál nagyobb és égéshője (Qsd) kisebb, mint14,0 MJ/kg.



2040

5400

Ft/m3

900 Lignit

102

12. Szénhidrogén tartalmú nyersanyagok

A kőolaj és a szénhidrogénföldgáz. Összefoglaló elnevezése: szénhidrogén.

1. Kőolaj

A szénhidrogéntelep kezdeti rétegnyomáson és hőmérsékleten folyékony halmazállapotú szénhidrogének. A szénhidrogének technikai normál állapoton (15˚C, 0,1 MPa) stabil (állandósított) cseppfolyós része. Általában sötétbarna, barnásfekete (zöld árnyalatú), folyékony vagy félszilárd halmazállapotú, víznél kisebb sűrűségű, viszonylag sok illó anyagot tartalmazó, főleg szénhidrogénekből álló elegy, amelyben a hidrogén és szénatomok molekulaszerkezete igen változatos. Általában található benne kén-, nitrogén-, vagy oxigén vegyület, nyomelemek és némi víz. A kőolaj tartalmazhat gázt, folyékony vagy szilárd halmazállapotú összetevőket az olaj típusától (minőségétől) illetve a nyomás és hőmérsékleti körülményektől függően.


2110

E = 119420 * k — K1 * I
ahol
E= a kőolaj - bányajáradék szempontjából figyelembevett - értéke (Ft/t)
k = P1 * 7,55 * d1 / P0 * 7,55 * d0
P1= a Platt's Oil Market WireBrent (Dtd) bevallási időszak (hónap) napi árainak (USD/bbl) számtani átlaga
P0 = a Platt's Oil Market WireBrent (Dtd) 2007. december hónap napi árainak    (USD/bbl) számtani átlaga 7,55= USD/bbl ár és az USD/t ár viszonyszáma
d1= az MNB devizaárfolyamainak bevallási időszakra (hónap) vonatkozó számtani átlaga Ft/USD
d0 = az MNB devizaárfolyamainak 2007. december hónapra vonatkozó számtani átlaga Ft/USD
K1 = fajlagos előkészítési költség
10 000 Ft/t
I = korrekciós tényező évenként az előző évi ipari - élelmiszer nélküli - belföldi értékesítés árindexével növekszik. Az I értéke 2008. évben 1,06.

Ft/t

9010 Kőolaj

103

12. Szénhidrogén
tartalmú
nyersanyagok
A kőolaj és
a szénhidrogén-
földgáz.
Összefoglaló
elnevezése:
szénhidrogén.

2. Konvencionális
eljárással
termelhető
szénhidrogén
földgáz

A szénhidrogéntelep kezdeti nyomásán és hőmérsékletén gáz- és cseppfolyós halmazállapotú, szénhidrogén alapú gázok elegyének technikai normál állapoton (15 °C. 0,1 MPa) gáz halmazállapotú része. Idetartozik a földgáz technikai normál állapoton folyékony (állandósított) része (kondenzátum, gazolin), amelyet átszámítással kell a kútfejen termelt gázmennyiségben szerepeltetni. Összetételében könnyű paraffin szénhidrogénekből (főleg CH4) álló, gyakran CO2-t és N2-t, esetleg H2S-t, és nemes gázokat tartalmazó gáz. A konvencionális eljárással termelt szénhidrogén földgáz másodlagos migráció révén kerül a felhalmozódás helyére, ahol a sűrűség szerint elkülönült szénhidrogének (földgáz, kőolaj) normál porozitású és permeabilitású rezervoár-kőzetekben helyezkednek el, és hagyományos technológiával kitermelhetők. A földgáz összetételében a nem éghető gázok aránya nem éri el a 30 térfogat %-ot.



2120

E = p d – K2 I
ahol

E = a szénhidrogén földgáz – bányajáradék szempontjából figyelembe vett – értéke (Ft/MWh)

p = a Platts Dutch TTF Day ahead bevallási időszak napi árainak (EUR/MWh) számtani átlaga
+ 1,05 EUR/MWh

d = az MNB devizaárfolyamainak bevallási időszakra (hónap) vonatkozó számtani átlaga Ft/EUR

K2 = fajlagos előkészítési költség 260 Ft/MWh

I = korrekciós tényező, amely évenként az előző évi ipari – élelmiszer nélküli – belföldi értékesítés árindexével változik. Az I értéke a 2008. évben 1,06.

Ft/MWh

9020
Konvencionális eljárással termelt szénhidrogén
földgáz

104

3. Nem
konvencionális
eljárással
termelhető
szénhidrogén
földgáz
(medence-
központú gáz)

Olyan szénhidrogén földgáz, amelynek fizikai-kémiai paraméterei megegyeznek a konvencionális eljárással termelt szénhidrogén földgázéval (kód: 2120), de a keletkezés helyén, az anyakőzetben található, azaz (még) nem zajlottak le a migrációs folyamatok, és a fázisok hidrodinamikai törvények szabályozta szétválása sem történt meg. Ezért nevezik “folyamatos telítettségű” vagy “nem-hidrodinamikus” telepnek is. A rezervoár nagyon alacsony permeabilitású, hagyományos technológiával nem termelhető (hatékony stimuláció szükséges), illetve kinyerése növelt hatékonyságú eljárásokat igényel.



2130

9030 Nem konvencionális eljárással termelt szénhidrogén földgáz

104/a

3/a. Kísérőgáz

A földkéregből kitermelt    + 30 °C-ot meghaladó hőmérsékletű folyékony halmazállapotú anyagból kinyerhető éghető, oldott gázok.



2131


105

4. Inert földgáz

A föld felszíne alatt légnemű halmazállapotban előforduló olyan ásványi nyersanyag, amelynek összetételében, a nem éghető gázok aránya eléri vagy meghaladja a 30 térfogat %-ot, de nem soroljuk ide a vízgőzt.

1. Szénhidrogén tartalmú inert földgáz

Olyan szénhidrogén tartalmú földgáz, amelynek inert gáz tartalma eléri vagy meghaladja
a 30 térfogat %-ot.

2141

9040 Magas inert gáz tartalmú szénhidrogén földgáz

106

2. Széndioxid földgáz

Olyan inert földgáz, amely CO2 tartalma legalább 60%, és fűtőértéke nem éri el a 12 MJ/m3-t.

2142

3 900

Ft/Em3

9400 Széndioxid földgáz

107

13. Geotermikus energia

A földkéreg belső energiája.

1.    Geotermikus energia

A földkéreg belső hőenergiája, amely energetikai céllal hasznosítható. A geotermikus energia a legalább +30 C hőmérsékletű folyékony vagy gáz halmazállapotú anyagok közvetítésével (geotermikus energiahordozók), ezek közvetlen földkéregből való kitermelésével vagy recirkuláltatásával nyert energia.

1. Geotermikus energiahordozó kitermelésével nyert geotermikus energia

Azon geotermikus energia, amelynek kinyerése a legalább +30 0C-os geotermikus energiahordozó közvetlen kitermelésével jár együtt.

2211

2 000

Ft/GJ

2100 Geotermikus energiahordozó kitermelésével nyert geotermikus energia

108

2. Hőközvetítő anyag recirkulációjával nyert geotermikus energia

Azon geotermikus energia, amelynek kinyerése hőközvetítő anyagnak a földkéregben történő recirkuláltatásával történik.

2212

400

Ft/GJ

2200    Hőközvetítő anyag recirkulációjával nyert geotermikus energia

109

14. Egyéb nyersanyagok

1. Vegyes, kevert nyersanyagok

Azon ásványi (nyers)anyagok, melyek vegyes, kevert összetételük révén az 1–101. sorszám egyikébe sem sorolhatók be.

1. Kevert ásványi nyersanyag I.

Azon ásványi nyersanyag, amely földtani szakértő szakvéleménye alapján a melléklet 34., 36., 41–45. és 63. sorában szereplő nyersanyagot 60%-nál nagyobb mennyiségben tartalmazza.

2311

Az adott nyersanyagnál megjelölt fajlagos érték

Ft/m3



110

2. Kevert ásványi nyersanyag II.

Azon ásványi nyersanyag, amely földtani szakértő szakvéleménye alapján a melléklet 34., 36., 41–45. és 63. sorában szereplő nyersanyagot 60%-nál kisebb mennyiségben tartalmazza.

2312

660

Ft/m3

0000 Vegyes, kevert és meddő-hányóból nyert nyersanyagok

111


3. Kevert ásványi nyersanyag III.

Azon ásványi nyersanyag, amely földtani szakértő szakvéleménye alapján a melléklet 3–33., 35., 37–40., 46–62., 64–76. és 92–97. sorában szereplő nyersanyagot 60%-nál nagyobb mennyiségben tartalmazza.

2313.

Az adott nyersanyagnál megjelölt fajlagos érték

Ft/m3


112


4. Kevert ásványi nyersanyag IV.

Azon ásványi nyersanyag, amely földtani szakértő szakvéleménye alapján a melléklet 3–33., 35., 37–40., 46–62., 64–76. és 92–97. sorában szereplő nyersanyagot 60%-nál kisebb mennyiségben tartalmazza.

2314.

660

Ft/m3

0000 Vegyes, kevert és meddő-hányóból nyert nyersanyagok


1/b. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez64

2. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez65

A bányajáradék önbevallásban szereplő egyes adatok meghatározásának a módja
1. A bányavállalkozó által benyújtott bányajáradék önbevallás
1.1. A 8/A. § (1) bekezdés h) pontjában előírt bányajáradék vetítési alapját a következő képlet alapján kell megállapítani:

kitermelt mennyiség (m3, t, illetve MWh) × fajlagos érték (Ft/m3, Ft/t, illetve Ft/MWh)

bányajáradék vetítési alapja =

⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯

1000

1.2. A 8/A. § (1) bekezdés j) pontjában előírt bányajáradék értéket a következő képlettel kell meghatározni:

bányajáradék értéke =

bányajáradék vetítési alapja × bányajáradék %-ban

100

2. Geotermikus energiára vonatkozó bányajáradék önbevallás.
2.1. A 8/A. § (3) bekezdés d) pontjában előírt t/2 °C értéket a következő képlet alapján kell megállapítani:
2.2. A 8/A. § (3) bekezdés e) pontjában előírt kinyert energia mennyiséget a következő képlet alapján kell megállapítani:

kinyert energia mennyisége (GJ) =

az energiahordozó térfogata (m3) × t/2 (°C) × 0,004186

3/a. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez66

3/b. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez67

4/a. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez68

4/b. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez69

5/a. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez70

5/b. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez71

6/a. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez72

6/b. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez73

7. melléklet az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelethez74

1

A 2. § a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (1a) bekezdését az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 49. § (1) bekezdése iktatta be.

4

A 2. § (1b) bekezdését az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 49. § (1) bekezdése iktatta be.

5

A 2. § (3) bekezdése az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 53. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (4) bekezdése az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 54. § (2) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (4a) bekezdését a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése iktatta be.

8

A 2. § (5) bekezdése a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 2. § (5a) bekezdését az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 49. § (2) bekezdése iktatta be.

10

3. § (1) bekezdése az 558/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

11

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 80/2019. (IV. 15.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

12

A 3. § (2) bekezdése a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

13

A 3. § (3) bekezdését a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 3. § (4) bekezdését a 251/2011. (XII. 1) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja.

15

A 3. § (5) bekezdését a 251/2011. (XII. 1) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja.

16

A 3. § (6) bekezdését a 251/2011. (XII. 1) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja.

17

A 4. § (1) bekezdés a) pontja a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

18

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 80/2019. (IV. 15.) Korm. rendelet 21. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 4. § (3) bekezdését a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 4. § (4) bekezdését a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja.

22

Az 5. § (1) bekezdés a) pontja a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 296/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. § a)–b) pontja szerint módosított szöveg.

23

Az 5. § (1) bekezdés b) pontja a 80/2019. (IV. 15.) Korm. rendelet 21. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

Az 5. § (2) bekezdése a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított, a 296/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. § c) pontja szerint módosított szöveg.

25

Az 5. § (3) bekezdését a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

26

Az 5. § (4) bekezdését a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 29. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés c) pontja.

27

Az 5. § (5) bekezdését a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 29. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés c) pontja.

28

A 6. § (1) bekezdés a) pontja az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. §-ával megállapított szöveg.

29

A 6. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja a 296/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. § a)–b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 6. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja a 296/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. § b) és e) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 6. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja a 296/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. § a)–b) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 6. § (2) bekezdése a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított, a 296/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. § c) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 6. § (3) bekezdését a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 6. § (4) bekezdését a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés d) pontja.

35

A 6. § (5) bekezdését a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés d) pontja.

36

A 7. § (1) bekezdés a) pontja a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

37

A 7. § (3) bekezdését a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 7. § (4) bekezdését a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés e) pontja.

39

A 7/A. §-t a 80/2019. (IV. 15.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

40

A 7/A. § (1) bekezdés a) pontja a 296/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. § a)–b) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 8. § (1a) bekezdését a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be, szövege a 458/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított, a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 20. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 8. § (1b) bekezdését a 458/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

44

A 8. § (2) bekezdése a 26/2022. (I. 28.) Korm. rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

45

A 8. § (4) bekezdése a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 8. § (4a) bekezdését a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

47

A 8. § (4b) bekezdését a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 20. § c) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 8. § (5) bekezdése a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 8. § (6) bekezdését az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 51. §-a iktatta be, szövege a 162/2017. (VI. 28.) Korm. rendelet 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 8/A. §-t a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

51

A 8/A. § (1) bekezdés a) pontja a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 8/A. § (1) bekezdés j) pontja az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 53. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 8/A. § (1) bekezdés k) pontja a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 8/A. § (1) bekezdés l) pontja a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

55

A 8/A. § (1) bekezdés m) pontja a 825/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

56

A 8/A. § (5) bekezdése az 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet 53. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 8/A. §-t megelőző alcímet a 411/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 26. §-a iktatta be.

58

Az ásványi nyersanyagok megnevezése és meghatározása alcím 8/A. §-át a 411/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 26. §-a iktatta be, a 8/A. § eredeti számozását a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 9. §-a 8/B. §-ra változtatta, szövege az utóbbi módosító rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

59

A 9. § (1) bekezdésének második mondatát a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

64

Az 1/B. mellékletet a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezédés f) pontja hatályon kívül helyezte.

65

A 2. melléklet a 64/2013. (III. 4.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított, az 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelet 6. §-a, a 453/2021. (VII. 30.) Korm. rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

66

A 3/a. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

67

A 3/b. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

68

A 4/a. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

69

A 4/b. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

70

A 5/a. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

71

A 5/b. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

72

A 6/a. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

73

A 6/b. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

74

A 7. mellékletet a 251/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet 34. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére