• Tartalom

131/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet

131/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet

a Hortobágyi Nemzeti Park védettségének fenntartásáról

2020.06.10.

Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény 6. § (5) bekezdésében, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1850/1972. és 1851/1972. OTvH számú közleményeivel védetté nyilvánított Hortobágyi Nemzeti Park védettségét fenntartom.

2. §1 (1) A Hortobágyi Nemzeti Park kiterjedése 80367,29 hektár, ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számait (a továbbiakban: helyrajzi szám) az 1. melléklet, 12923,03 hektár kiterjedésű, fokozottan védett területének helyrajzi számait a 2. melléklet tartalmazza.

(2) Az 1. mellékletben egy csillaggal (*) megjelölt területeket a természeti övezetbe sorolom.

(3) Az 1. mellékletben két csillaggal (**) megjelölt területeket a szolgáltató övezetbe sorolom.

(4) Azokat az 1. mellékletben szereplő területeket, amelyek nem tartoznak a (2) vagy (3) bekezdés szerinti kijelölés alá, a természetkímélő hasznosítás övezetébe sorolom.

3. § A védettség indoka és célja a puszta jellegzetes arculatának és természeti értékeinek, a Hortobágy természetes növény- és állatvilágának megőrzése, a terület gazdag madárvilágának, a madarak háborítatlan fészkelésének és vonulásának biztosítása, a területre jellemző kulturális értékek (pl. a hagyományos pusztai életforma emlékeinek) megóvása.

4. § A terület természetvédelmi kezeléséért felelős szerv a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

5. § (1) Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2)2

1. melléklet a 131/2007. (XII. 27.) KvVM rendelethez3

A Hortobágyi Nemzeti Park ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai

 

A

B

1.

Település

Területi lehatárolás ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számok / Egységes Országos Vetületi Rendszer (EOV) koordináták alapján

2.

Ároktő

2400, 2401, 2402, 2403, 2404, 2405, 2406, 2407, 2408, 2409, 2410, 2411, 2413, 2414, 2415, 2416, 2418, 2419, 2420, 2422, 2423, 2424, 2425, 2426, 2427, 2428, 2429, 2430, 2433, 2434, 2435/1, 2435/2, 2437, 2438, 2439, 2440, 2445, 2446, 2448, 2449, 2450, 2451, 2452, 2453, 2454, 2455, 2456, 2457, 2458, 2459, 2460, 2461, 2465, 2466, 2467, 2468, 2469, 2470, 2471/1, 2471/2, 2472,2473, 2474, 2475, 2477, 2478, 2479, 2480, 2481, 2482, 2484, 2485, 2486, 2487, 2488, 2489, 2490, 2492, 2493, 2495/1, 2495/2, 2495/3, 2495/4, 2496, 2498, 2499/1, 2499/2, 2500, 2502, 2503, 2504, 2505, 2506, 2507, 2508, 2515, 2516, 2517, 2518, 2519, 2520, 2521, 2522, 2523/1, 2523/2, 2524, 2525/1, 2525/2, 2526/1, 2526/2, 2527, 2528, 2529, 2530, 2531, 2532, 2533, 2534, 2535, 2536, 2537/1, 2537/2, 2538/1, 2538/2, 2539/1, 2539/2, 2540/1, 2540/2, 2541, 2542, 2543, 2544, 2545, 2547, 2548, 2549, 2550, 2551, 2554, 2555, 2556, 2557, 2558, 2560, 2561, 2562/1, 2562/2, 2563, 2564, 2565, 2566, 2567, 2568, 2569, 2570, 2571, 2572, 2574, 2577, 2578, 2579, 2580, 2581, 2582/1, 2582/2, 2583, 2584, 2585, 2586, 2587, 2588/1, 2588/2, 2589, 2590/1, 2590/2, 2591, 2592, 2593, 2594, 2595, 2597, 2599,
0210/2, 0210/3, 0210/4, 0211, 0212, 0213, 0221/9, 0258, 0259, 0260, 0261, 0262/1, 0262/2 0266, 0267, 0268, 0269, 0271, 0272, 0273, 0274, 0275, 0276, 0277, 0278, 0279, 0280, 0281, 0282, 0283, 0284, 0285, 0286/1, 0286/2, 0287, 0288, 0289, 0290, 0291, 0292, 0293, 0294, 0295, 0296, 0297, 0298, 0299, 0300

3.

Balmazújváros

021, 022/4, 022/5, 022/6, 022/7, 023, 024, 028, 057, 059/5, 059/8, 059/10, 059/11, 059/12, 059/13, 059/14, 059/15, 059/16, 0604, 0605, 0610/1, 0610/2, 0611/1, 0611/2, 0611/3, 0611/4, 0611/5, 0611/6, 0611/7, 0612/1, 0612/3, 0612/4, 0612/5, 0612/6, 0612/7, 0612/8, 0612/9, 0612/10, 0612/11, 0612/12, 0612/13, 0612/14, 0612/15, 0612/16, 0612/17, 0612/18, 0612/19, 0612/20, 0612/21, 0612/22, 0612/23, 0612/24, 0622/3, 0622/5, 0622/7, 0624/9, 0624/11, 0624/12, 0628, 0631/3**, 0633/1**, 0633/4**, 0633/5**, 0752/2, 0752/5, 0752/6, 0752/7**, 0752/8, 0753, 0754/1, 0754/3, 0754/4, 0754/5, 0755, 0756/1, 0756/2, 0756/4, 0756/5, 0757, 0758/1, 0758/2, 0758/3, 0762**, 0763/1, 0763/2, 0763/3, 0764/1, 0764/2, 0764/42, 0764/43, 0764/44, 0764/46, 0764/47, 0764/55, 0764/56, 0764/57, 0764/58, 0764/59, 0764/60, 0764/61, 0764/62, 0764/63, 0764/64, 0764/66, 0764/67, 0764/68, 0764/69, 0764/70, 0764/71, 0764/72, 0764/73, 0764/74, 0764/75, 0764/76, 0764/77, 0764/85, 0764/87, 0765/2, 0765/5, 0765/6, 0765/7, 0765/8, 0766/1, 0766/3, 0766/5, 0766/6, 0766/7, 0766/8, 0766/9, 0766/10, 0766/11, 0766/12, 0766/13, 0766/14, 0766/15, 0766/16, 0767/1, 0767/2, 0767/3, 0768, 0769, 0770, 0771/2, 0771/3, 0771/4, 0771/6, 0771/8, 0771/9, 0771/10, 0771/11, 0771/12, 0771/13, 0771/14, 0771/15, 0771/16, 0771/17, 0771/18, 0771/19, 0771/20, 0771/21, 0771/22, 0771/23, 0771/24, 0771/25, 0771/26, 0771/27, 0771/28, 0771/29, 0771/30, 0771/31, 0771/32, 0771/33, 0771/34, 0771/35, 0771/36, 0771/37, 0771/38, 0771/39, 0771/41, 0771/42, 0771/43, 0771/44, 0771/46, 0771/47, 0771/48, 0771/49, 0771/50, 0771/51, 0771/52, 0771/53, 0771/54, 0771/55, 0771/56, 0771/57, 0771/58, 0771/59, 0771/61, 0771/62, 0771/63, 0771/64, 0771/69, 0771/70, 0771/71, 0771/72, 0771/73, 0772, 0773/1, 0773/2, 0773/3, 0773/4, 0773/5, 0773/6, 0773/7, 0773/8, 0773/9, 0773/10, 0773/11, 0773/12, 0773/13, 0773/17, 0773/18, 0773/19, 0773/20, 0773/22, 0773/23, 0773/27, 0773/28, 0773/29, 0773/30, 0773/31, 0773/32, 0773/33, 0773/34, 0773/35, 0773/36, 0773/37, 0773/39, 0773/41, 0774, 0775/1, 0775/2, 0775/3, 0775/4, 0775/5, 0779/1, 0779/2, 0780/1, 0780/2, 0780/3, 0782, 0783/1, 0783/3, 0783/4, 0785/2, 0785/104, 0785/105, 0785/106, 0786/1, 0786/2, 0788/2, 0789/3, 0789/4, 0790, 0791, 0792, 0793, 0794, 0795/1, 0795/2, 0795/3, 0796/1, 0796/2, 0797/2, 0797/10, 0797/16, 0797/18, 0797/21, 0797/23, 0797/24, 0797/25, 0797/27, 0797/29, 0797/30, 0797/31**, 0798, 0799, 0800, 0801, 0802, 0804/2, 0810, 0818/2, 0818/6, 0818/7, 0821/1, 0824/7**, 0825**, 0826/1**, 0826/2**, 0826/3**, 0827, 0828, 0831/1, 0831/2, 0832, 0834/2, 0834/3, 0836/2, 0838/2**, 0839**, 0840, 0841**, 0842, 0843/1, 0843/2, 0843/3, 0844, 0846/2, 0846/3, 0846/5, 0846/6, 0847, 0848/1, 0848/3, 0848/4**, 0848/5**, 0849, 0850, 0851, 0852, 0853, 0854, 0855, 0856, 0857, 0858, 0859, 0863, 0864, 0865, 0866, 0867, 0868, 0869, 0870, 0871, 0872, 0873, 0874, 0875, 0876, 0877, 0878, 0879, 0880, 0881, 0882, 0883, 0884, 0885/1, 0885/2, 0886, 0887/2, 0890/2**, 0891/1, 0891/2, 0891/3, 0892/1, 0892/2, 0893, 0895, 0896, 0897/4**, 01867/2**, 01925, 01927, 01928, 01935/3, 01936, 01937, 01940, 01943/1, 01943/2, 01944, 01945, 01946, 01947, 01948**, 01949, 01951, 01952, 01953, 01955, 01961, 01962, 01963, 01964, 01965, 01967, 01968, 01971**, 01972, 01974**, 01975/2, 01976, 01977, 01978, 01981, 01982, 01983, 01984, 01986/2**, 01986/4**, 01986/10**, 01987/1, 01987/2**, 01988, 01989, 01991, 01992, 01993, 01994, 01995, 01997/1, 01997/2, 01997/3, 01999, 02000, 02001, 02002, 02003, 02004, 02005**, 02006, 02007/1, 02008, 02009, 02010/2, 02011, 02012, 02013/1, 02013/2, 02014/2, 02014/3, 02014/4, 02015/4**, 02015/5**, 02015/7, 02015/8, 02015/9, 02015/10, 02015/12, 02015/14**, 02016/1, 02016/2, 02016/3, 02017/1**,
02017/2**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,6300 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02018, 02019, 02020, 02021, 02022, 02023, 02024, 02026, 02027/2**, 02027/4**, 02027/5, 02027/8**, 02027/9, 02027/10, 02027/11**, 02027/12, 02028, 02029, 02030/2, 02030/3, 02030/4, 02030/5, 02030/7, 02030/8, 02034, 02035/2, 02036, 02037/3, 02037/4, 02038, 02039/10, 02040**, 02042/4, 02042/5, 02042/7, 02042/8, 02042/9, 02042/10, 02042/11, 02042/12, 02043, 02046/3, 02046/4, 02046/5, 02047/1, 02047/3, 02047/4, 02049/1, 02049/5, 02049/7, 02049/8, 02049/9, 02050, 02051, 02052/3, 02052/4, 02052/15, 02052/16, 02053, 02054, 02057, 02058, 02059, 02060/1, 02060/4, 02060/5, 02060/6**, 02060/7, 02061/2, 02061/6, 02061/7, 02061/8, 02062/1, 02063, 02065, 02066, 02067, 02068, 02069**, 02070/1**, 02070/3, 02070/4, 02071, 02072/1, 02072/2**, 02073, 02074/1, 02074/2, 02075/1, 02075/3, 02076/2, 02076/3, 02076/4, 02076/5, 02077, 02078, 02079, 02080/2, 02081, 02082, 02083, 02084, 02085, 02086, 02087/1, 02087/2, 02088, 02089/1, 02089/2, 02090, 02091, 02092, 02093, 02094, 02095/2, 02096, 02097, 02098, 02099/1, 02099/2, 02100/1, 02100/2, 02101, 02102/1, 02102/2, 02103, 02104, 02105, 02106/1, 02106/5, 02106/6**, 02107, 02108/2, 02108/3, 02108/4, 02108/5, 02108/6, 02108/7, 02108/9, 02108/11, 02108/15**, 02108/18, 02108/19, 02108/20**, 02108/22, 02108/24**, 02108/25, 02108/26, 02108/27, 02108/28, 02108/29, 02108/30, 02108/31, 02111, 02112, 02113, 02114, 02115, 02116, 02117, 02118, 02119, 02120, 02121, 02122/1, 02122/2, 02123, 02124, 02125, 02126, 02127, 02128, 02129, 02130/1, 02130/2, 02130/3, 02131, 02132, 02133

4.

Egyek

0493, 0522, 0523, 0524, 0525, 0526, 0528, 0529, 0530, 0531, 0532, 0565, 0566/2, 0566/3, 0566/4, 0570, 0571, 0572, 0573, 0574, 0575, 0576, 0577, 0578, 0579, 0580, 0581, 0582, 0583, 0584, 0585, 0586/1, 0586/2, 0587, 0588, 0589**, 0590, 0591, 0592, 0593, 0594**, 0595**, 0596**, 0597**, 0598**, 0599**, 0600**, 0601**, 0602/1**, 0602/3**, 0602/4, 0602/5, 0604/1, 0604/2, 0605, 0606, 0607, 0608, 0609, 0610, 0611, 0612, 0613, 0614, 0615, 0616, 0617, 0618, 0622, 0623, 0624, 0625, 0626, 0627, 0628, 0629, 0630, 0631/3, 0631/4, 0631/6, 0631/7, 0632, 0633/1, 0633/2, 0634/1, 0634/2, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639, 0640, 0641, 0642/1, 0642/2, 0643, 0644, 0645, 0646, 0647, 0648, 0649, 0650/2**, 0650/3, 0650/4, 0650/5**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (0,7747 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0650/6, 0651, 0652, 0653/1, 0653/2, 0654, 0655, 0690/2, 0690/4, 0802/4, 0802/5, 0802/6, 0802/52, 0802/53, 0815/2, 0815/3**, 0815/4, 0816/1**, 0816/3,
0816/4**: a hrsz.-ból a k) alrészlet (0,3523 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0816/8**, 0816/9**, 0816/10**, 0816/11**, 0816/12**, 0816/13**, 0816/14**, 0816/15**, 0816/16**, 0816/17**, 0817/1, 0817/2, 0819/1, 0821/2, 0821/3, 0821/12, 0821/17, 0821/18, 0821/19, 0821/20,
0821/25**: a hrsz.-ból a h) (0,6724 hektár) és j) (0,6704 hektár) alrészlet, összesen 0,1342 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
0822/2, 0822/3, 0822/5, 0822/6, 0823/7, 0823/8, 0831, 0832, 0838, 0839, 0842, 0844

5.

Folyás

0486/1, 0493, 0494, 0495, 0496, 0498, 0499, 0500, 0501, 0502, 0503, 0504, 0505, 0506, 0507, 0508, 0509, 0510, 0511, 0512, 0527, 0528, 0529, 0530, 0531, 0584/1, 0584/2, 0585, 0586/5, 0587, 0588/2, 0589, 0590, 0591, 0592, 0593, 0594, 0595, 0596, 0597/2, 0597/3, 0637/1, 0637/2, 0638, 0639, 0640, 0641/1, 0641/2

6.

Görbeháza

0111 hrsz.-ból az
Y        X
814853,82     268443,34
814855,87     268443,01
EOV koordináták által kijelölt vonaltól D-re eső 0,2006 ha kiterjedésű rész,
0119, 0120, 0122, 0123, 0124, 0134/1, 0134/2, 0134/3, 0134/4, 0134/5, 0134/6, 0134/7, 0134/8, 0134/10, 0134/11, 0134/12, 0134/13, 0134/14, 0135, 0136, 0137, 0138, 0139, 0140, 0141, 0142, 0143/1, 0143/2, 0143/3, 0143/4, 0143/5, 0143/6, 0143/7, 0143/8, 0143/9, 0143/10, 0145, 0146, 0147, 0148, 0149, 0150, 0151, 0152, 0153/1, 0153/2, 0153/4, 0153/5, 0153/6, 0153/7, 0153/8, 0153/9, 0153/10, 0153/11, 0153/12, 0153/13, 0153/14, 0153/15, 0154, 0155, 0156, 0157, 0158, 0159, 0160, 0161, 0162, 0163, 0164, 0165, 0167, 0168, 0176/7, 0177, 0178

7.

Hajdúböszörmény

0687/1, 0687/2, 0687/3, 0687/4, 0687/6, 0687/7, 0688/1, 0688/2, 0688/4, 0688/5, 0688/6, 0688/7, 0688/8, 0688/9, 0688/10, 0688/11, 0688/12, 0688/13, 0688/14, 0688/18, 0688/19, 0688/20, 0688/21, 0688/22, 0688/23, 0688/24, 0688/25, 0688/26, 0688/27, 0688/28, 0688/29, 0688/30, 0688/31, 0688/32, 0688/33, 0688/34, 0688/35, 0688/36, 0688/37, 0688/38, 0689/1, 0689/2, 0689/3, 0689/4, 0690/1, 0690/2, 0691, 0692/1, 0692/2, 0692/3, 0692/4, 0692/5, 0693, 0694, 0695, 0696, 0697, 0698/1, 0698/2, 0698/3, 0699, 0700, 0701/1, 0701/2, 0701/3, 0702, 0703, 0704/1, 0704/2, 0704/3, 0705, 0706, 0707, 0708, 0709, 0710**, 0711, 0712, 0713, 0714/1

8.

Hajdúszoboszló

0801, 0802/1, 0802/3,
0802/4*: a hrsz.-ból az a) (168,2151 hektár) és b) (22,5339 hektár) alrészlet, összesen 190,7490 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0803, 0804/1, 0804/3, 0804/4, 0804/5, 0804/6, 0804/7,
0804/8*: a hrsz.-ból a c) (297,2245 hektár) és d) (94,4396 hektár) alrészlet, összesen 391,6641 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0805, 0806, 0870**, 0871, 0872, 0873**, 0874, 0875/2, 0875/3, 0875/4, 0875/5, 0875/6, 0875/7, 0876, 0877**, 0878, 0879, 0880, 0881**, 0882**, 0883, 0884, 0885/1, 0885/2, 0886, 0887, 0888, 0889, 0890, 0891/1, 0891/2, 0891/3, 0892, 0893, 0894, 0895, 0896, 0897, 0898, 0899/1, 0899/2, 0900, 0901, 0902, 0903, 0904, 0905, 0906

9.

Hortobágy

1**, 27/1**, 28/1**, 28/2, 28/3, 29, 96/4**, 97/1, 97/2**, 98/1**, 98/2**, 98/3**, 99**, 100/2**, 101**, 103/1**, 103/2**, 103/3**, 103/4**, 104**, 108/2**, 108/3**, 108/4**, 108/6**, 108/7**, 110**, 02/2, 02/3, 02/4, 02/5, 02/6, 02/12, 02/14, 03/2, 03/3, 03/4, 03/5, 03/6, 03/7, 03/8, 03/9**, 03/10, 04/1, 04/2**, 05, 06, 07, 08, 09, 010, 011/1, 011/3**, 011/4**, 011/5, 012, 013, 014**, 015, 016, 017/1, 017/2**, 018, 019/1**, 019/2, 019/3, 019/4, 021, 022/2, 0259/1, 0260/1, 0267, 0268/1, 0268/2, 0268/3, 0269, 0270, 0271/1, 0271/2, 0272, 0273, 0274, 0275/2, 0303/1, 0303/2, 0304,
0305/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,2873 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0305/2**, 0306/1, 0597, 0598, 0599, 0600, 0601, 0602, 0603, 0604, 0605, 0606, 0607, 0608, 0609, 0610, 0611, 0612, 0613, 0614, 0615, 0616, 0617, 0618, 0619, 0620, 0621, 0622, 0623, 0624, 0625, 0626, 0627, 0628, 0629, 0630, 0631, 0632, 0633, 0634, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639, 0640, 0641, 0642, 0643, 0644, 0645, 0646, 0647, 0648, 0649, 0650, 0651, 0652, 0653, 0654, 0655, 0656, 0657, 0658, 0659, 0660, 0661, 0662/1, 0662/2, 0663, 0664, 0665, 0666, 0667, 0668, 0669, 0670, 0671, 0672, 0673, 0674, 0675, 0676, 0677, 0678, 0679, 0680, 0681, 0682, 0683, 0684, 0685, 0686, 0687/1, 0687/2, 0688, 0689, 0690, 0691, 0692, 0693, 0694, 0695, 0696, 0697, 0698, 0699, 0700, 0701, 0702, 0703, 0704, 0705, 0706, 0707, 0708, 0709, 0710, 0711, 0712, 0713, 0714, 0715, 0716, 0717, 0718, 0719, 0720, 0721, 0722, 0723, 0724, 0725, 0726, 0727, 0728, 0729, 0730, 0731, 0732, 0733, 0734, 0735, 0736, 0737, 0738, 0739, 0740, 0741, 0742, 0743, 0744, 0745, 0746, 0747, 0748, 0749, 0750, 0751, 0752, 0753, 0754, 0755, 0756, 0757, 0758, 0759, 0760, 0761, 0762, 0763, 0764, 0765, 0766, 0767, 0768, 0769, 0770, 0771, 0772, 0773, 0774, 0775, 0776, 0777, 0778, 0779, 0780, 0781, 0782, 0783, 0784, 0785, 0786, 0787, 0788, 0789, 0790, 0791, 0792, 0793, 0794, 0795, 0796, 0797, 0798, 0799/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,6676 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0799/2**, 0799/3, 0799/4, 0800, 0801, 0802/1**, 0802/2**, 0802/3**, 0802/4, 0803, 0804, 0805, 0806, 0807, 0808, 0809, 0810, 0811, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0820, 0821, 0822, 0823, 0824, 0825, 0826, 0827, 0828, 0829, 0831, 0832, 0833, 0834, 0835, 0836, 0837, 0838, 0839, 0840, 0841, 0842, 0843, 0844, 0845, 0846, 0847, 0848/1, 0848/2, 0849, 0850, 0851, 0852, 0854, 0858, 0859/1, 0859/2, 0866/1, 0868, 0869, 0870/3, 0870/4, 0871, 0872/2, 0872/3, 0872/4, 0872/5, 0873, 0874, 0875, 0876, 0877, 0878, 0879, 0880/1, 0880/2, 0881, 0882/1, 0882/2, 0882/3, 0883, 0884, 0885, 0886/1, 0886/2, 0887, 0888/1, 0888/2, 0888/3, 0888/4, 0889, 0890, 0891, 0892, 0893, 01043/2, 01044/2, 01046/2, 01047, 01048, 01049, 01050, 01051, 01052, 01053, 01054, 01055, 01056, 01057, 01058/1, 01059, 01060, 01061, 01062, 01063, 01064, 01065, 01066, 01067, 01068, 01069, 01070, 01071, 01072/1, 01073, 01074/1, 01075/1, 01082/1, 01083, 01084, 01085, 01086, 01087, 01088, 01089, 01090, 01091, 01092, 01093, 01094, 01099/2, 01115/2, 01116, 01117, 01118, 01119, 01120, 01124/1, 01135/2, 01136, 01139/1, 01150/2, 01280, 01281, 01282, 01283, 01284, 01285, 01286, 01287, 01288, 01289, 01290, 01291, 01292, 01293, 01294**,
01295/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,2345 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
01295/2, 01296, 01297, 01298/2**, 01299/4, 01300, 01303/1, 01304/1, 01306, 01471/1**, 01472/1**, 01472/2**, 01473**, 01474, 01477, 01478/3, 01478/4, 01478/5, 01480, 01482, 01483, 01484, 01485, 01486/2, 01487/2, 01488, 01489, 01490, 01491, 01492, 01493, 01494, 01495, 01496, 01497, 01498/1, 01498/2, 01499, 01500, 01501, 01502, 01503, 01504, 01505, 01506, 01507, 01508, 01509, 01510, 01511, 01512, 01513, 01514, 01515, 01516, 01517, 01518, 01519**, 01520/1**, 01520/2**, 01520/3**, 01521/1**, 01521/2**, 01522**, 01523, 01524**, 01525, 01526/1, 01526/2**, 01527, 01528/1, 01528/2, 01529, 01530, 01531, 01532, 01533, 01534, 01535, 01536, 01537, 01538, 01539, 01540, 01541, 01542, 01543, 01544, 01545, 01546, 01547, 01548, 01549, 01550, 01551, 01552, 01553, 01554, 01555, 01557, 01558/2, 01559, 01561/3**, 01561/4**, 01562/1, 01562/3, 01562/10**, 01562/13**, 01562/14, 01562/15**, 01562/16**, 01562/19**, 01562/20**, 01563/1, 01563/2**, 01564/1, 01564/2**, 01565, 01566, 01567, 01568, 01569/4, 01569/5, 01570, 01571, 01572, 01573, 01574, 01575, 01576, 01577, 01578, 01579, 01580, 01581, 01582, 01583, 01584/2, 01585, 01586, 01587, 01588, 01589, 01590, 01591, 01592, 01593, 01594, 01595, 01596, 01597, 01598, 01599, 01600, 01601, 01602, 01603, 01604, 01605, 01606, 01607, 01608, 01609, 01610, 01611, 01612, 01613, 01614, 01615, 01616, 01617, 01618, 01619, 01620, 01621, 01622, 01623, 01624, 01625, 01626, 01627, 01628, 01629, 01630, 01631, 01632, 01633, 01634, 01635, 01636, 01637, 01638, 01639, 01640, 01641, 01643, 01644, 01645, 01646, 01647, 01648, 01649, 01650, 01651*, 01652*, 01653*, 01654*, 01655*, 01656, 01657*, 01658/3*, 01658/4*, 01658/5*, 01658/9*, 01658/10*, 01659*, 01660/1, 01660/2**, 01660/3, 01661**: a hrsz.-ból a g) alrészlet (2,7066 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
01662*: a hrsz.-ból az
Y         X
803139,07    246992,43
803301,46    247045,49
803777,48    247153,06
804510,67    247318,74
804790,83    247338,75
805304,67    247343,89
EOV koordináták által kijelölt vonaltól D-re eső 317,25 hektár kiterjedésű rész tartozik a természeti övezetbe,
01663, 01664, 01665/1*, 01665/2*, 01666/1*, 01666/2*, 01667/1*, 01667/3*, 01667/4*, 01668*, 01669*, 01670/1*, 01670/2*, 01671*, 01672*, 01673, 01674, 01675, 01676, 01677, 01678,
01741/5 hrsz.-ból a b) alrészlet (4,3781 hektár),
01831, 01832, 01833, 01834, 01835, 01836/1, 01837/2, 01837/3**, 01837/4**, 01837/5**,
01837/6*: a hrsz.-ból az
Y         X
801601,36    244071,07
801620,53    244143,91
801621,43    244171,75
801620,53    244201,39
801615,59    244221,60
801603,47    244236,42
801607,58    244291,96
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 3,23 hektár kiterjedésű rész, és az
800646,78    241967,96
800682,13    242168,27
800607,27    242231,11
800580,47    242286,56
800537,95    242525,92
800534,26    242561,04
800548,12    242589,69
800557,36    242625,74
800548,12    242646,07
800505,61    242686,73
800359,59    242805,95
800318,92    242840,14
800260,70    242872,49
800213,57    242908,53
800166,44    242954,74
800111,91    243000,95
800051,84    243025,90
800028,73    243047,16
799973,28    243098,91
799854,06    243158,06
799774,59    243190,41
799715,44    243220,90
799696,96    243229,22
799669,23    243249,55
799608,14    243283,31
799622,13    243318,30
799646,47    243370,01
799667,76    243461,26
799710,34    243555,55
799731,63    243628,55
799759,01    243689,39
799774,22    243725,88
799887,49    244082,34
799921,71    244050,10
799929,54    244008,99
799931,50    243915,02
799919,75    243901,32
799936,39    243875,87
799931,50    243803,44
799890,40    243790,72
799911,56    243745,88
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 346,38 hektár kiterjedésű rész, összesen 349,61 hektár tartozik a természeti övezetbe,
01838*: a hrsz.-ból az
Y         X
802148,02    241080,72
802120,01    241084,81
801904,44    241121,04
801748,66    240992,42
801462,44    240881,92
801036,75    240918,15
800913,57    240892,79
800721,55    240988,80
800627,35    240756,93
800266,87    240874,68
800172,67    240914,53
800458,89    241463,40
800531,34    241586,58
800646,78    241967,96
EOV koordináták által lehatárolt vonaltól ÉK-re eső 143,45 hektár kiterjedésű rész tartozik a természeti övezetbe,    
01839*, 01840, 01841, 01842, 01843, 01844, 01845*, 01846*, 01847*, 01848*, 01849*, 01850*, 01851*, 01852*, 01853*, 01854*, 01855*, 01856*, 01857, 01858, 01860/2,
01861 hrsz.-ból a c) alrészlet (10,8136 hektár),
01863, 01864, 01865, 01866, 01867, 01868, 01870, 01871, 01872, 01873, 01874, 01875, 01876, 01877, 01878, 01879, 01880, 01881, 01882, 01883, 01884, 01885, 01886, 01887, 01888, 01889, 01890, 01891, 01892/1, 01892/2, 01893, 01894/1, 01894/2, 01895, 01896, 01897, 01898, 01899, 01900, 01901, 01902, 01903, 01904, 01905, 01906, 01907, 01908, 01909, 01910, 01911, 01912, 01913, 01914, 01915/1, 01915/2, 01916, 01917/1, 01917/2, 01917/3, 01918, 01919, 01920, 01921, 01922, 01923, 01924/1, 01924/2, 01927, 01928, 01929, 01930, 01931, 01932, 01933, 01934, 01936/1, 01936/3, 01936/4, 01936/5, 01936/6, 01938, 01940, 01943, 01944/12, 01944/13, 01944/17, 01944/18, 01945, 01946/1, 01946/2, 01947, 01948/1, 01948/2, 01948/4, 01948/5, 01949, 01950, 01970, 01979/54**, 01979/70**, 01980, 01990, 01991, 01992, 01993, 01994, 01995, 01996, 01997, 01998, 01999, 02000, 02001, 02002, 02003, 02004, 02005, 02006, 02007, 02008, 02009, 02010, 02011, 02012, 02013, 02014, 02015, 02016, 02017, 02018, 02019, 02020, 02021, 02022, 02023, 02024, 02025, 02026, 02027, 02028, 02029, 02030, 02031/1, 02032, 02033, 02034, 02035, 02043, 02044, 02045/1, 02045/2, 02045/3, 02045/4, 02045/5, 02045/6, 02045/7, 02046, 02047, 02048/1, 02048/2, 02048/3, 02049, 02050, 02051, 02054, 02061/2,
02061/3**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,5798 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02061/4**, 02061/5, 02061/6, 02061/7**, 02061/8, 02063, 02064, 02065, 02086, 02087/1, 02087/2, 02087/3, 02088, 02089, 02090, 02091, 02092, 02093, 02094, 02104, 02125, 02130, 02131/2, 02132, 02133/2**, 02133/3**, 02133/4, 02146, 02147, 02148, 02149, 02150, 02151, 02152, 02153, 02154, 02155, 02156, 02157, 02158, 02159, 02160, 02161, 02162, 02163, 02164, 02165, 02166, 02167, 02168, 02169, 02170/1, 02170/2, 02171, 02172, 02173, 02174/2, 02174/3, 02174/4, 02174/5, 02174/7**, 02174/8, 02175, 02191, 02192**, 02194, 02195, 02197, 02198, 02199, 02200, 02201, 02202, 02203, 02204, 02205, 02206, 02207, 02208, 02209, 02210, 02211, 02212, 02213, 02214, 02215, 02216, 02217, 02218, 02233, 02234, 02235, 02236, 02237, 02238, 02239/1, 02239/2, 02239/3, 02282, 02283, 02284, 02285, 02286/1, 02286/2, 02286/3, 02287, 02288, 02289, 02290, 02291, 02292/1, 02292/2, 02292/3, 02293, 02294, 02295/2, 02295/3, 02295/4, 02295/5, 02295/6, 02295/7, 02295/8, 02295/9, 02296, 02297, 02298, 02299/1, 02299/2, 02299/3, 02299/4, 02299/5, 02299/6, 02300, 02301/1, 02301/2**, 02301/3, 02302, 02303/1, 02303/2, 02304/1, 02304/2, 02305, 02306/1, 02306/2, 02307, 02308/1, 02308/3, 02308/4, 02309/1, 02309/2, 02309/3, 02309/4, 02309/5, 02310, 02311, 02312, 02313, 02314, 02315, 02316, 02317, 02318, 02319, 02320, 02322/1, 02322/2, 02322/3,
02323/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (0,3432 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02323/2**, 02324, 02325, 02326, 02327, 02328, 02329**, 02330, 02331/1, 02331/2, 02331/3**: a hrsz.-ból az a) (1,6516 hektár) és b) (0,2876 hektár) alrészlet, összesen 1,9393 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
02331/4, 02332/2**, 02332/3, 02332/4, 02332/5, 02332/6**, 02333**, 02334**, 02335, 02336**, 02338**, 02339, 02340, 02341, 02343/1, 02343/2, 02344/1, 02344/2, 02345, 02346, 02347, 02349, 02351, 02352, 02353, 02354, 02355/2, 02355/3**, 02355/4, 02356, 02357, 02358/1, 02358/2, 02359**, 02360, 02361, 02362, 02363, 02364, 02365, 02366/3**, 02366/4**, 02366/5**, 02366/7**, 02366/9**, 02366/10**, 02366/11**, 02366/12**, 02366/13**, 02367**, 02368**, 02382**, 02384/36**, 02384/37, 02384/39, 02384/42, 02384/43, 02385**, 02386**, 02387**, 02388/2**, 02388/3**, 02388/5**, 02388/7**, 02388/8**: a hrsz.-ból a c) (1,6718 hektár) és g) (12,2786 hektár) alrészlet, összesen 13,9504 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
02389**, 02390**, 02391**, 02392**, 02393**, 02394, 02395, 02396, 02397, 02398, 02399, 02400, 02401, 02402, 02403, 02404, 02405, 02406, 02407, 02408, 02409, 02410, 02411, 02412, 02413, 02414, 02415, 02416, 02417, 02418, 02419, 02420, 02421, 02422, 02423, 02424, 02425, 02426, 02427, 02428, 02429, 02430, 02432, 02433, 02434, 02435, 02436, 02437, 02438, 02439, 02440, 02441, 02442, 02443, 02444, 02445, 02446, 02447, 02448, 02449, 02450, 02451, 02452, 02453, 02454, 02455, 02456, 02457, 02458, 02459, 02460, 02461, 02462, 02463, 02464, 02465, 02466, 02467, 02468, 02469, 02470, 02471, 02472, 02473, 02474, 02475, 02476, 02477, 02478, 02479, 02480, 02481, 02482, 02483, 02484, 02485, 02486, 02487, 02488, 02489, 02490, 02491, 02492, 02493, 02494, 02495, 02496, 02497, 02498, 02499, 02500, 02501, 02502, 02503, 02504, 02505, 02506, 02507, 02508, 02509, 02510, 02511, 02512, 02513, 02514, 02515, 02516, 02517, 02518, 02519, 02520, 02521, 02522, 02523, 02524, 02525, 02526, 02527, 02528/1, 02528/2, 02528/3, 02528/4, 02529, 02530, 02531, 02532, 02533, 02534, 02535, 02536, 02537, 02538, 02539, 02540, 02541, 02542, 02543, 02544, 02545, 02546, 02547, 02548, 02549, 02550, 02551, 02552, 02553, 02554, 02555, 02556, 02557, 02558, 02559, 02560, 02561, 02562, 02563, 02564, 02565, 02566, 02567, 02568, 02569, 02570, 02571, 02572, 02573, 02574, 02575, 02576, 02577, 02578, 02579, 02580, 02581, 02582, 02583, 02584, 02585, 02586, 02587, 02588, 02589, 02590, 02591, 02592, 02593, 02594, 02595, 02596, 02597, 02598, 02599, 02600, 02601, 02602, 02603, 02604, 02605, 02606, 02607, 02608, 02609, 02610, 02611, 02612, 02613, 02614, 02615, 02616, 02617, 02618, 02619, 02620, 02621, 02622, 02623, 02624, 02625, 02626, 02627, 02628, 02629, 02630, 02631, 02632, 02633, 02634, 02635, 02636, 02637, 02638, 02639, 02640, 02641, 02642, 02643, 02644, 02645, 02646, 02647, 02648, 02649, 02650, 02651, 02652, 02653, 02654, 02655, 02656, 02657, 02658, 02659, 02660, 02661, 02662, 02663, 02664/1, 02664/2, 02665,
02666**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (3,6861 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02667, 02668, 02669, 02670/2**, 02670/3**, 02670/10**, 02670/11, 02670/12**, 02670/13, 02670/14**, 02670/15**, 02670/16**, 02671, 02672,
02673**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (1,2378 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
02674/1**, 02674/2**, 02675, 02676, 02677, 02678, 02679, 02680, 02681, 02682, 02683, 02684, 02685, 02686, 02687, 02688, 02689, 02690, 02691, 02692, 02693, 02694, 02695, 02696, 02697, 02698, 02699, 02700, 02701, 02702, 02703, 02704, 02705, 02706, 02707, 02708, 02709, 02710, 02711, 02712, 02713, 02714, 02715, 02716, 02717, 02718, 02719, 02720, 02721, 02722, 02723, 02724, 02725, 02726, 02727, 02728, 02729, 02730, 02731, 02732/1, 02732/2, 02732/3, 02732/4, 02732/5, 02732/6, 02732/7, 02732/8, 02733, 02734/1, 02734/2, 02734/3, 02734/4, 02735, 02736/1, 02736/2, 02736/3, 02737, 02738, 02739, 02740**, 02741**, 02742**, 02743, 02744**, 02745**, 02746**, 02747**, 02748, 02749**, 02750**, 02751**, 02752**, 02753/1, 02753/2, 02753/3, 02753/4, 02753/5, 02754/1**, 02754/2**, 02754/3**, 02754/4**, 02754/5**, 02754/6**, 02754/7**, 02754/8**, 02754/9**, 02754/10**, 02754/11**, 02754/12**, 02754/13**, 02754/14**, 02754/15**, 02754/16**, 02754/17**, 02754/18**, 02754/19**, 02754/20**, 02754/21**, 02754/22**, 02754/23**, 02754/24**, 02754/25**, 02754/26**, 02754/27**, 02754/28**, 02754/29**, 02754/30**, 02754/31**, 02754/32**, 02754/33**, 02754/34, 02755/6**, 02755/7**, 02755/8**, 02756/1**, 02756/2**, 02757, 02758, 02759/1, 02759/2, 02759/3, 02759/4, 02760, 02761/1, 02761/2, 02761/3, 02761/4, 02762, 02763, 02764, 02765, 02766, 02767, 02768, 02771, 02772, 02773/1, 02773/2, 02774, 02775, 02776, 02777, 02778/1, 02778/2, 02778/3, 02778/4, 02779**, 02780/1, 02780/2, 02781, 02782, 02783, 02784, 02785, 02786, 02787/1, 02787/2, 02787/3, 02787/4, 02788, 02789, 02790, 02791, 02792, 02793, 02794, 02795, 02796, 02797, 02798, 02799, 02800, 02801, 02802, 02803, 02804, 02805, 02806, 02807, 02808, 02809, 02810, 02811, 02812, 02813, 02814, 02815, 02816, 02817, 02818, 02819, 02820,
02821/1*: a hrsz.-ból az a) (31,4411 hektár), c) (1,1099 hektár), d) (149,0571 hektár),
f) (0,5730 hektár), g) (49,7391 hektár), h) (0,8929 hektár), j) (53,8333 hektár), k) (0,7194 hektár), l) (562,5306 hektár), m) (0,4686 hektár) és p) (85,9698 hektár) alrészlet, összesen 936,3348 hektár tartozik a természeti övezetbe,
02821/2, 02822, 02823, 02824, 02825*, 02826, 02827*, 02828, 02829

10.

Karcag

02623

11.

Kunmadaras

0509/7, 0516, 0517/1, 0517/2, 0518, 0519, 0520, 0521, 0522, 0523, 0524, 0525/1, 0525/2, 0526, 0527/1, 0527/2,
0528/2*: a hrsz.-ból a b) (0,7489 hektár), c) (28,5236 hektár), d) (56,6784 hektár), f) (10,7958 hektár) és g) (1,8011 hektár) alrészlet, összesen 98,5478 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0528/4, 0528/5,
0528/6*: a hrsz.-ból az a) (232,4500 hektár), d) (0,6273 hektár), f) (10,7805 hektár), g) (17,8674 hektár) és j) (10,9868 hektár) alrészlet, összesen 272,7120 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0528/7*, 0528/17, 0528/19, 0528/26, 0528/27**, 0528/28**, 0528/29**, 0529/1*, 0529/3*, 0529/4, 0529/5, 0529/7, 0529/8, 0529/9,
0529/10*,**: a hrsz.-ból az a) (96,4071 hektár), b) (0,8167 hektár), c) (0,4111 hektár),
d) (3,0957 hektár), f) (0,8027 hektár), g) (146,8887 hektár), j) (14,1085 hektár), k) (1,4488 hektár), m) (0,5922 hektár), p) (0,2230 hektár), r) (80,0327 hektár) és s) (5,0748 hektár) alrészlet, összesen 349,9020 hektár tartozik a természeti övezetbe, és az n) alrészlet (0,4138 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0529/11*: a hrsz.-ból az a) (169,6625 hektár), b) (38,9199 hektár), c) (1,0009 hektár),
d) (132,3173 hektár), f) (0,7668 hektár), g) (12,3965 hektár), k) (0,3018 hektár), l) (0,2571 hektár), m) (26,7792 hektár), n) (4,8205 hektár), r) (2,4585 hektár) és s) (0,3612 hektár) alrészlet, összesen 390,0422 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0529/12, 0533, 0534, 0535, 0536, 0537, 0538*

12.

Nagyhegyes

0227/1, 0227/3, 0227/4, 0231, 0233, 0234, 0236, 0237, 0239, 0240, 0241/15, 0242, 0243, 0244, 0246, 0247, 0248, 0249, 0250, 0251, 0252, 0254, 0255, 0256, 0257, 0258, 0259, 0260, 0261/13, 0261/1, 0262, 0263, 0264, 0265, 0266, 0267, 0268, 0269, 0270, 0271, 0272, 0273/2, 0277, 0278, 0279, 0280, 0291, 0292, 0295, 0296, 0297, 0298, 0299, 0300, 0301, 0302, 0303, 0304, 0305/1, 0306, 0308, 0310, 0312, 0313/20, 0314/1, 0315, 0317, 0319, 0320, 0321, 0322, 0323, 0324, 0325, 0326, 0327, 0328, 0329, 0330, 0331/4, 0331/5, 0331/7, 0331/8, 0334, 0335/2, 0335/3, 0337, 0338/1, 0338/5, 0339, 0340/4, 0341, 0345, 0346, 0347, 0348/2, 0348/41, 0348/42, 0348/64, 0350, 0351, 0352, 0353, 0357/198, 0370, 0371, 0374, 0375, 0377/1, 0377/2, 0377/3, 0377/4, 0378, 0379, 0380, 0381, 0382/2, 0382/4, 0382/5, 0382/6, 0384, 0385, 0386, 0387, 0388, 0389, 0390, 0391, 0392, 0393, 0394, 0395, 0396/4, 0397, 0398, 0399, 0400, 0401, 0402, 0403/5, 0404, 0405, 0406, 0408, 0409, 0410/2, 0412, 0413/2, 0414, 0415, 0416, 0417/2, 0417/3, 0417/4, 0417/5, 0418, 0419, 0420/1, 0420/2, 0421, 0423/2, 0423/3, 0423/7, 0424, 0425/2, 0425/4, 0425/5, 0426, 0429/1, 0431, 0432, 0434, 0435, 0436/3, 0436/7, 0436/8, 0436/9, 0437, 0438, 0439/6, 0439/8, 0441/2, 0441/3, 0441/4, 0442, 0443, 0444, 0445, 0446/1, 0446/2, 0447, 0448, 0449, 0450, 0451, 0452, 0453, 0454, 0455, 0456, 0457, 0458, 0460/2, 0461, 0462, 0463, 0464, 0465/2, 0466, 0467, 0468, 0469/3, 0469/5, 0470, 0472/16, 0472/17, 0473, 0474/12, 0474/3, 0474/4, 0474/6, 0475, 0476, 0477/2, 0478, 0479/2, 0479/4, 0480, 0482, 0483, 0484, 0485/2, 0486, 0487, 0488, 0489, 0491, 0493, 0494, 0498, 0499/3, 0499/6, 0500, 0501/14, 0502, 0503, 0504, 0505/2, 0505/3, 0505/5, 0505/6, 0505/7, 0505/14, 0508/2, 0509, 0510, 0511, 0512, 0513, 0514, 0515, 0516, 0517, 0518, 0519, 0520, 0521, 0522, 0524, 0525, 0526, 0528, 0530, 0532, 0533, 0534, 0535, 0536, 0537, 0538, 0539, 0540, 0541, 0542, 0543, 0544, 0545, 0546/1, 0546/3, 0548, 0550, 0552, 0553/5, 0554, 0557/1, 0558/1, 0558/3, 0558/4, 0559, 0560/1, 0560/2, 0562, 0564/1, 0564/3, 0564/4, 0567, 0568/3, 0568/5, 0571, 0572/14, 0573, 0574, 0577, 0578/2, 0586/2, 0586/10, 0636, 0638, 0639/1, 0639/3, 0639/4, 0640, 0641, 0642, 0643/1, 0643/2, 0643/3, 0643/4, 0643/5, 0643/6, 0643/7, 0643/8, 0644**, 0645, 0646, 0647, 0649/2, 0666/2, 0666/3, 0666/4, 0668, 0672, 0673, 0674/1, 0674/2, 0675**, 0676, 0677, 0678, 0679, 0680, 0682/1, 0682/2, 0682/3, 0682/4, 0687, 0688, 0689/5, 0690, 0691, 0693, 0694, 0695, 0696, 0697, 0700, 0704**,
0705**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (3,9372 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0706, 0707, 0708/1, 0708/2, 0709, 0710, 0711/1, 0711/3, 0711/4, 0711/5, 0712, 0713/2, 0713/3, 0713/4, 0713/5, 0713/6, 0713/7, 0713/8, 0714, 0715, 0716, 0717**, 0718**, 0719/1**, 0720/1**, 0720/2, 0721, 0722, 0723, 0724, 0725, 0726, 0727, 0728, 0729, 0730, 0731, 0732, 0733**, 0734, 0735, 0736**, 0737, 0738/1, 0738/2, 0738/3, 0738/4, 0739, 0740**, 0741, 0742**, 0743**, 0744/1**, 0744/2**, 0744/3**, 0747**

13.

Nagyiván

011/3, 014, 015, 016, 017, 018, 019, 020, 021, 022, 023, 024, 025, 026, 027, 028, 029, 030, 031, 032, 034, 035, 036, 037, 043**,
045**: a hrsz.-ból a c) alrészlet (3,8335 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
046/1**, 046/2**, 046/3**, 046/4**, 046/5**, 047, 064, 065, 066, 067, 068, 069, 070, 071, 072, 073, 074, 083, 084, 085, 086, 087, 088

14.

Nádudvar

022, 023/1, 023/2, 024/1, 025/2, 026, 027, 028, 029/2**, 029/3, 029/4, 029/5, 029/6, 030, 031/1, 031/2, 032, 033/2, 034, 035, 036, 037, 038, 0624/3, 0624/4, 0625/4, 0625/5, 0625/6, 0625/7, 0625/8, 0625/9, 0625/10, 0625/11, 0625/12, 0625/13, 0625/14, 0625/15, 0625/16**, 0625/17, 0625/18, 0625/19, 0625/20, 0625/21, 0625/22, 0625/23, 0625/24, 0625/25, 0625/26, 0625/27, 0625/28, 0625/30, 0626/2**, 0627/1, 0627/2, 0627/3, 0627/4, 0628/1, 0628/2, 0629, 0630, 0631/1, 0631/2, 0631/3, 0632/1, 0632/2, 0633, 0634, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639/1, 0639/2, 0639/3, 0640, 0641, 0642, 0643, 0644, 0645/1, 0645/2, 0646, 0647, 0648/1, 0648/2, 0649/1, 0649/2, 0649/3, 0649/4, 0650, 0651, 0652/1, 0652/2, 0653/1, 0654, 0655, 0656, 0657, 0658, 0659/1, 0659/2, 0660, 0661, 0662, 0663, 0666, 0667, 0668, 0669, 0670, 0671, 0712/2, 0720/2, 0727, 0728/2, 0728/3, 0728/4, 0728/5, 0729/1, 0729/2, 0730, 0731, 0734, 0735/1, 0735/2, 0736, 0737, 0738, 0739, 0740, 0741, 0742, 0743, 0744, 0745, 0746, 0747, 0748, 0749, 0750, 0751, 0752, 0753, 0754, 0755, 0756, 0757, 0758, 0759, 0761, 0764, 0766, 0767, 0768, 0769, 0770, 0771, 0790, 0791, 0792, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820/1, 0820/2, 0820/3, 0820/4, 0820/5, 0820/6, 0820/7, 0820/8, 0821, 0829, 0844, 0845, 0846, 0847, 0848, 0905/1, 0905/2, 0906, 0909, 0910, 0911, 0912, 0913, 0914, 0915/2, 0915/3, 0915/4, 0915/5, 0916/1, 0916/2, 0917, 0918, 0919/1, 0919/2, 0920, 0921, 0922/2, 0923, 0924, 0925, 0926, 0927, 0928, 0929, 0930, 0931, 0932, 0933, 0934, 0935, 0936, 0937, 0938, 0939, 0940, 0941/1, 0941/2, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 0948, 0949, 0950, 0951, 0952, 0953, 0954/1, 0954/2, 0955, 0956, 0957, 0958/1, 0958/2, 0958/3, 0959, 0960, 0961, 0962, 0963, 0964, 0965, 0966, 0967, 0968, 0969, 0970, 0971, 0972, 0973, 0974, 0975, 0976, 0977, 0978, 0979, 0980, 0981, 0982, 0983, 0984, 0985, 0986, 0987, 0988, 0989, 0990, 0991, 0992, 0993, 0994, 0995, 0996, 0997, 0998, 0999/1, 0999/2, 01001/2, 01002/1,
01002/2 hrsz.-ból az
Y        X
802989,57     232615,00
803025,89     232598,99
EOV koordináták által kijelölt vonaltól D-re eső 7,377 ha kiterjedésű rész,
01004/8, 01005/1, 01005/2, 01006, 01007, 01008, 01009, 01010, 01011, 01012, 01013, 01014, 01015, 01016, 01017, 01018, 01019, 01020, 01021/2, 01022, 01023, 01024/1, 01024/2, 01025, 01026, 01027, 01028/1, 01028/2, 01029/1, 01029/2, 01029/3, 01029/4, 01029/5, 01029/6, 01030

15.

Négyes

0179, 0180

16.

Polgár

0686, 0687, 0688, 0689, 0690, 0691,
0692/5**: a hrsz.-ból a d) (0,2670 hektár) és k) (0,2952 hektár) alrészlet, összesen 0,5622 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
0693/1, 0693/2, 0694, 0695, 0696, 0697, 0698, 0699, 0700

17.

Poroszló

0555, 0632, 0640**,
1000 hrsz.-ból az
Y         X
769582,59    253845,37
769599,82    253897,86
769600,38    253903,45
769608,24    253982,08
769606,56    254068,83
769604,03    254195,15
769613,30    254297,90
769640,25    254378,75
769668,04    254418,34
769742,15    254460,45
769807,84    254489,92
769849,11    254491,61
769887,01    254489,08
769934,17    254466,34
769989,76    254413,28
770014,18    254382,96
770036,92    254337,49
770069,77    254273,48
770105,14    254246,53
770150,62    254239,79
770191,04    254259,16
770214,62    254302,11
770222,20    254372,86
770234,84    254500,03
770250,84    254602,78
770268,52    254672,68
770305,58    254748,48
770338,43    254799,01
770355,27    254852,07
770372,96    254886,60
770412,54    254887,44
770463,07    254872,28
770512,76    254836,06
770570,03    254762,79
770638,25    254703,00
770703,94    254676,05
770765,42    254670,99
770834,48    254688,68
770878,27    254716,47
770939,75    254772,06
770997,86    254842,80
771044,18    254892,49
771085,45    254933,76
771097,24    254984,29
771111,56    255046,61
771094,71    255161,15
771054,29    255261,37
770997,86    255370,01
770940,59    255445,81
770847,11    255548,56
770754,47    255638,67
770672,78    255697,63
770634,04    255754,90
770629,82    255806,27
770634,04    255857,64
770645,83    255889,65
770668,56    255916,60
770698,04    255936,81
770755,31    255945,23
770793,21    255945,23
770869,01    255919,97
770976,81    255898,07
771045,03    255892,17
771126,72    255897,23
771229,47    255919,97
771301,89    255935,13
771423,17    255952,81
771503,18    255963,76
771577,29    255984,81
771687,62    256010,08
771779,42    256030,29
771869,53    256044,61
771921,75    256044,61
771980,70    256037,87
772052,29    256039,56
772148,30    256054,72
772208,94    256074,09
772262,84    256092,62
772315,05    256112,83
772364,74    256138,09
772405,17    256178,52
772447,28    256218,94
772496,12    256256,00
772560,97    256303,16
772656,98    256375,59
772716,78    256412,65
772766,47    256437,91
772827,95    256451,39
772915,54    256459,81
772979,54    256459,81
773051,97    256452,23
773165,67    256419,39
773277,68    256377,28
773349,27    256345,27
773425,06    256313,27
773550,55    256233,26
773637,30    256192,84
773739,20    256169,26
773808,26    256185,26
773849,53    256188,63
773908,48    256179,36
773980,91    256168,41
774044,92    256168,41
774102,19    256186,94
774128,29    256200,42
774143,45    256218,94
774171,25    256274,53
774194,83    256332,64
774231,88    256412,65
774264,73    256515,40
774291,68    256589,51
774316,10    256638,36
774402,01    256732,68
774443,27    256772,27
774471,07    256784,90
774488,75    256777,32
774543,50    256783,21
774602,45    256805,11
774665,61    256834,59
774743,10    256861,54
774804,58    256901,96
774858,48    256933,97
774903,11    256951,65
774953,64    256960,92
775025,23    256977,76
775137,24    257003,03
775153,24    257011,45
775154,09    257045,14
775159,98    257091,46
775183,56    257107,46
775245,06    257131,22
775312,44    257139,64
775391,60    257145,53
775458,14    257137,95
775534,78    257125,32
775603,84    257103,42
775696,48    257068,05
775723,43    257057,95
775765,54    257022,57
775817,85    256966,57
775817,01    256965,68
775816,01    256964,26
775815,27    256962,68
775814,82    256960,99
775814,67    256959,26
775814,82    256957,52
775815,27    256955,84
775816,01    256954,26
775817,01    256952,83
775818,24    256951,60
775819,67    256950,60
775821,25    256949,86
775822,93    256949,41
775824,67    256949,26
775826,40    256949,41
775828,09    256949,86
775829,67    256950,60
775831,10    256951,60
775831,33    256951,80
775896,92    256877,72
775915,45    256853,29
775923,03    256826,34
775917,98    256800,23
775904,50    256777,50
775876,71    256754,76
775789,12    256682,33
775642,58    256561,89
775581,10    256512,20
775553,31    256497,04
775527,20    256496,20
775515,41    256502,10
775493,51    256502,10
775457,30    256486,10
775411,82    256456,62
775379,81    256430,51
775350,34    256390,93
775347,81    256371,56
775347,81    256349,66
775362,97    256322,71
775400,03    256279,76
775424,45    256258,70
775442,14    256257,02
775475,82    256228,39
775505,30    256170,27
775506,28    256155,50
EOV koordináták, a
775506,28    256155,50
és a    
769582,59    253845,37
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 1786,6897 hektár kiterjedésű rész

18.

Püspökladány

8601**, 8602**, 8603**, 8604**, 8605**, 8606**, 8607**, 8608**, 8609**, 8610**, 8611**, 8612**, 8613**, 8614**, 8615**, 8616**, 8617**, 8618**, 8619**, 8620**, 8621**, 8622**, 8623**, 8624**, 8625**, 8626**, 8627**, 8628**, 8629**, 8630**, 8631**, 8632**, 8633**, 8634**, 8635**, 8636**, 8637**, 8638**, 8639**, 8640**, 8641**, 8642**, 8643**, 8644**, 8645**, 8646**, 8647**, 8648**, 8649**, 8650**, 8651**, 8652**, 8653**, 8654**, 8655**, 8656**, 8657**, 8658**, 8659**, 8660**, 8661**, 8662**, 8663**, 8664**, 8665**, 8666**, 8667**, 8668**, 8669**, 8670**, 8671**, 8672**, 8673**, 8674**, 8675**, 8676**, 8677**, 8678**, 8679**, 8680**, 8681**, 8682**, 8683**, 8684**, 8685**, 8686**, 8687**, 8688**, 8690**, 8691**, 8692**, 8693**, 8694**, 8695**, 8696**, 8697**, 8698**, 8699**, 8700**, 8701**, 8702**, 8703**, 8704**, 8705**, 8706**, 8707**, 8708**, 8709**, 8710**, 8711**, 8712**, 8713**, 8714**, 8715**, 8716**, 8717**, 8718**, 8719**, 8720**, 8722**, 8723**, 8724**, 8725**, 8726**, 8727**, 8728**, 8729**, 8730**, 8731**, 8732**, 8733**, 8734**, 8735**, 8736**, 8737**, 8738**, 8739**, 8740**, 8741**, 8742**, 8743**, 8744**, 8745**, 8746**, 8747**, 8748**, 8749**, 8750**, 8751**, 8752**, 8753**, 8754**, 8755**, 8756**, 8757**, 8758**, 8759**, 8760**, 8761**, 8762**, 8763**, 8764**, 8765**, 8766**, 8767**, 8768**, 8769**, 8770**, 8771**, 8772**, 8773**, 8774**, 8775**, 8776**, 8777**, 8778**, 8779**, 8780**, 8781**, 8782**, 8783**, 8784**, 8785**, 8786**, 8787**, 8788**, 8789**, 8790**, 8791**, 8792**, 8793**, 8794**, 8795**, 8796**, 8797**, 8798**, 8799**, 8800**, 8801**, 8802**, 8803**, 8804**, 8805**, 8806**, 8807**, 8808**, 8809**, 8810**, 8811**, 8812**, 8813**, 8814**, 8815**, 8816**, 8817**, 8818**, 8819**, 8820**, 8821**, 8822**, 8823**, 8824**, 8825**, 8826**, 8827**, 8828**, 8829**, 8830**, 8831**, 8832**, 8833**, 8834**, 8835**, 8836**, 8837**, 8838**, 8839**, 8840**, 8841**, 8842**, 8843**, 8844**, 8845**, 8846**, 8847**, 8848**, 8849**, 8850**, 8851**, 8852**, 8853**, 8854**, 8855**, 8856**, 8857**, 8858**, 0772/1, 0772/2, 0772/3, 0773/1, 0773/2, 0773/3, 0773/4, 0773/5, 0773/6, 0773/7, 0774, 0775/1, 0775/2, 0775/3, 0775/4, 0775/5, 0775/6, 0775/7, 0776, 0777, 0778/1, 0778/2, 0778/3, 0779/1, 0779/2, 0780, 0781/1, 0781/2, 0782/2, 0782/3, 0782/4, 0782/5, 0783/1, 0783/2, 0784, 0785/16, 0785/19, 0785/20, 0785/21, 0785/22, 0785/23, 0785/24, 0785/25, 0785/26, 0785/27, 0785/30, 0785/31, 0785/32, 0785/33, 0785/34, 0785/35, 0785/36, 0785/37, 0786/1, 0786/2, 0787, 0788, 0789, 0790, 0791/1, 0791/2, 0791/3, 0793/1**, 0793/2**, 0793/4**, 0793/7**, 0793/8**, 0793/9**, 0794/1, 0794/2, 0794/3, 0796/1**, 0796/2**, 0796/3**, 0797/6, 0797/7, 0797/8, 0797/9, 0797/10, 0797/11, 0798/1, 0798/2, 0798/4, 0798/5, 0798/6, 0798/7, 0798/8, 0799, 0800, 0801, 0802, 0803, 0804, 0805**, 0806/2**, 0806/3**, 0806/5**, 0806/6**, 0806/8**, 0806/9**, 0806/10**, 0806/11**, 0806/12**, 0806/13**, 0806/14**, 0806/15**, 0806/16**, 0806/17**, 0806/18**, 0806/19**, 0806/20**, 0806/21**, 0806/22**, 0806/23**, 0806/24**, 0806/25**, 0806/26**, 0807/4, 0807/5, 0807/6, 0807/7**, 0807/8, 0807/9, 0808/1, 0808/2, 0809/1, 0809/5,
0809/6**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (2,1566 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0810, 0811, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820, 0821, 0822, 0823, 0824, 0825, 0826, 0827, 0828, 0829, 0830, 0831, 0832, 0833/1, 0833/2, 0836, 0837/1, 0837/2, 0838/1, 0838/2, 0838/3, 0839, 0840, 0841/1, 0841/3, 0841/4, 0842, 0844/4, 0844/5, 0844/6, 0844/8, 0844/9, 0844/10, 0845, 0846, 0848/1, 0848/2, 0848/3, 0848/5, 0848/6, 0848/7, 0848/8, 0848/9, 0848/12, 0848/13, 0848/14, 0848/15, 0848/16, 0848/17, 0848/18, 0848/19, 0848/20, 0848/21, 0848/22, 0848/23, 0848/24, 0848/25, 0848/26, 0848/27, 0848/28, 0848/29, 0848/30, 0848/31, 0848/32, 0848/33, 0848/34, 0848/35, 0848/36, 0851, 0852/1, 0852/3, 0852/4, 0852/5, 0853, 0854/1, 0854/2, 0855, 0856, 0857/6, 0857/7, 0857/8, 0857/9, 0857/10, 0857/11, 0857/12, 0858,
0859/1**: a hrsz.-ból az a) (0,9733 hektár) és b) (0,2692 hektár) alrészlet, összesen 1,2425 hektár tartozik a szolgáltató övezetbe,
0859/2**, 0859/3**, 0860**, 0861/2**, 0861/3**, 0861/4**, 0861/5**, 0861/6**, 0862/93**, 0862/94**, 0862/95**, 0864/2**, 0864/3**, 0864/91**, 0864/92**, 0864/93**, 0867/1, 0867/2, 0868**, 0869/2, 0869/3, 0869/4, 0869/5, 0870, 0871/1, 0871/2, 0871/3, 0872, 0873, 0874, 0875/1, 0875/2, 0875/3, 0876, 0877/1, 0877/2, 0877/3, 0878, 0879, 0880, 0881, 0882, 0883, 0884, 0885, 0886/2, 0886/3**, 0886/4, 0887, 0888, 0889, 0890, 0891/1, 0891/2, 0891/3, 0892, 0893, 0894, 0895, 0896, 0897/1, 0897/2, 0897/3, 0898/1, 0898/2, 0898/3, 0899, 0900/2, 0901/1, 0901/2, 0902/1, 0902/2, 0903/1, 0903/2, 0904, 0905, 0906, 0907, 0908, 0910, 0911/1, 0911/2, 0912, 0913, 0914/1, 0914/2, 0915/4**, 0915/5, 0915/6, 0915/7, 0915/8, 0915/9, 0915/10, 0916, 0917, 0918, 0919/1, 0919/2, 0920, 0921/1, 0921/2, 0922/1, 0922/2, 0922/3, 0924, 0925, 0926, 0927, 0928, 0929, 0930, 0931/1, 0931/2, 0931/4, 0931/5, 0932, 0933, 0934, 0935, 0936, 0937, 0938, 0939, 0940, 0941, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 0948, 0949, 0950, 0951, 0952, 0953, 0954, 0955/1, 0955/2, 0955/3, 0955/4, 0959, 0960, 0961, 0962, 0965, 0966, 0967, 0968, 0971, 0972/1, 0972/2, 0976, 0977, 0978, 0979, 0980, 0981/1, 0981/2, 0981/3, 0981/5, 0981/6, 0981/7, 0982/1, 0982/2, 0983, 0984/1, 0984/2, 0984/3, 0984/4, 0984/5, 0984/6, 0984/7, 0984/8, 0984/9, 0984/10, 0984/11, 0984/12, 0984/13, 0984/14, 0984/15, 0984/16, 0984/17, 0984/18, 0984/19, 0984/20, 0984/21, 0984/22, 0984/23, 0984/24, 0984/25, 0984/26, 0984/27, 0984/28, 0984/29, 0984/30, 0984/31, 0984/32, 0984/33, 0984/34, 0984/35, 0984/36, 0984/37, 0984/38, 0984/39, 0984/40, 0984/41, 0984/42, 0984/43, 0984/44, 0984/45, 0984/46, 0984/47, 0984/48, 0984/49, 0984/50, 0984/51, 0984/52, 0984/53, 0984/54, 0984/55, 0984/56, 0984/57, 0984/58, 0984/59, 0984/60, 0984/61, 0984/62, 0984/63, 0984/64, 0984/65, 0984/66, 0984/67, 0984/68, 0984/69, 0984/70, 0984/71, 0984/72, 0984/73, 0984/74, 0984/75, 0984/76, 0984/77, 0984/78, 0984/79, 0984/80, 0984/81, 0984/82, 0984/83, 0984/84, 0984/85, 0984/86, 0984/87, 0984/88, 0985/1, 0985/2, 0985/3, 0986, 0987, 0988, 0989, 0990, 0991, 0992/3, 0992/8, 0992/9, 0992/11, 0992/12**, 0992/14**, 0992/15, 0992/16, 0992/17, 0992/18, 0992/19, 0992/20, 0992/21, 0992/22, 0992/23, 0992/24, 0992/25, 0992/26, 0992/27, 0992/28, 0992/29, 0992/30, 0993**, 0994, 0995, 0996, 0997/1, 0997/2, 0998, 0999, 01000, 01001, 01002, 01003, 01004

19.

Tiszabábolna

06/3, 06/4, 06/5, 06/6, 06/7, 08/1, 08/2, 09, 010, 011, 069, 070, 071/2, 071/3, 071/4, 072, 073, 074, 075, 078, 079, 080, 081, 082, 083, 084, 085, 086/1, 086/2, 087, 093

20.

Tiszacsege

6019, 6020, 6021, 6022/1, 6022/2, 6023, 6027, 6028, 6029, 6030, 6031, 6032, 6033, 6034, 6035, 6036, 6037, 6038, 6039, 6040, 6041, 6042, 6043, 6044/1, 6044/2, 6045, 6046, 6047, 6048/1, 6048/2, 6049, 6050, 6051, 6052, 6053, 6054, 6055, 6056, 6057, 6058, 6059, 6060, 6061, 6062, 6063, 6064, 6065, 6066, 6067, 6068, 6069, 6070, 6071, 6072, 6073, 6074, 0202, 0204/1, 0204/2, 0204/3, 0206, 0207, 0208, 0209, 0210, 0211/1, 0211/2, 0211/3, 0212,
0213/2**: a hrsz.-ból az a) alrészlet (0,3849 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0213/4**, 0213/6, 0213/7, 0213/8, 0213/9, 0213/10, 0213/11, 0214, 0215, 0216, 0217/1**, 0217/2**, 0217/3, 0218, 0219**, 0220/2, 0220/3, 0220/4, 0221, 0222, 0223, 0224, 0225, 0226, 0227, 0228, 0229, 0230, 0231, 0232/2**,
0232/4**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (1,0597 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0232/5**, 0232/6, 0233**, 0234**, 0235**, 0236, 0237, 0238/2, 0238/3**, 0238/5**, 0238/6, 0239, 0240, 0241, 0242, 0243, 0244, 0245, 0246/2, 0246/7, 0246/8, 0246/9, 0246/11, 0246/12, 0246/13, 0246/15, 0246/16, 0246/17, 0246/21, 0246/22, 0246/23, 0246/24, 0246/25, 0246/26, 0246/27, 0247, 0248**, 0249, 0250, 0251, 0252, 0253, 0254, 0255, 0256, 0257/2, 0257/10, 0257/12, 0257/13, 0257/14, 0257/15, 0257/16, 0258, 0260, 0261, 0262, 0263, 0264/1, 0264/3, 0264/4, 0265, 0266, 0267/1, 0267/2, 0267/3, 0268, 0269/1, 0269/2, 0270, 0271/2, 0271/3, 0271/4, 0272, 0273/1, 0273/2, 0274**,
0275/1*,**: a hrsz.-ból az a) (864,1154 hektár), b) (0,2579 hektár) és d) (0,4100 hektár) alrészlet, összesen 864,7833 hektár tartozik a természeti övezetbe, és a c) alrészlet (0,2546 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0275/2**, 0276, 0277, 0278, 0279, 0280, 0281, 0282, 0283, 0284, 0285, 0286, 0287, 0288, 0289, 0290, 0291, 0292, 0293, 0294, 0295, 0296, 0297, 0298, 0299, 0300, 0301, 0302, 0303, 0304, 0305, 0306, 0307, 0308, 0309, 0310, 0311, 0312, 0313, 0314, 0315, 0316, 0317, 0318, 0319, 0320, 0321, 0322, 0323, 0324, 0325, 0326, 0327, 0328, 0329, 0330, 0331, 0332, 0333, 0334, 0335, 0336, 0337/1, 0337/2, 0338, 0339, 0340, 0341/1, 0341/2, 0342, 0343/1, 0343/2, 0343/3, 0343/4, 0343/5, 0343/6, 0343/7, 0343/8, 0343/9, 0343/10, 0343/11, 0344, 0349, 0350, 0351, 0352, 0353, 0354, 0355, 0356, 0357, 0358, 0359, 0360, 0361/1, 0361/2, 0362, 0363, 0364, 0365, 0366, 0367, 0368, 0369, 0370, 0371, 0372, 0373, 0374, 0375, 0376, 0377, 0378, 0379, 0380/1**, 0380/2, 0380/3, 0380/4, 0381, 0382, 0383, 0384, 0385/2, 0385/3**, 0385/4**, 0385/5, 0386, 0387/2, 0387/3, 0387/6, 0387/9, 0387/10, 0387/11, 0387/12, 0387/13, 0387/14, 0387/15, 0387/16, 0387/17, 0387/18, 0387/20, 0387/21, 0387/22, 0387/23, 0387/24, 0387/25, 0388, 0391/1, 0391/2, 0391/3, 0391/4, 0391/5, 0391/6, 0391/7, 0391/8, 0391/9, 0391/10, 0391/11, 0391/12, 0391/13, 0393, 0396/2, 0397/1, 0397/2, 0397/3, 0397/4, 0397/5, 0397/6, 0397/7, 0397/8, 0397/9, 0397/10, 0397/11, 0397/12, 0397/13, 0397/14, 0397/15, 0397/16, 0397/17, 0397/18, 0397/19, 0397/20, 0397/21, 0397/22, 0397/23, 0397/24, 0397/25, 0397/26, 0397/27, 0397/28, 0397/29, 0397/32, 0398/2, 0399/2, 0399/3, 0399/4, 0399/5, 0399/6, 0399/7, 0399/8, 0404/1, 0404/2**, 0404/3, 0405/1, 0405/3, 0405/5, 0405/6, 0405/7, 0406, 0407/2, 0414/2, 0414/5, 0414/7, 0414/8, 0414/9, 0414/10, 0415/1**, 0415/2, 0416, 0417/3, 0417/5, 0417/8, 0417/9, 0417/10, 0417/11, 0417/12, 0417/14, 0417/15, 0417/16, 0417/17, 0417/18, 0417/19, 0417/22, 0417/23**, 0417/24, 0417/27**, 0417/29**, 0417/32**, 0417/33**, 0417/34**, 0417/37**, 0417/39**, 0417/40**, 0417/41**, 0417/42**, 0418, 0419/1, 0419/2, 0419/3, 0419/4, 0421, 0424, 0428/1, 0428/2, 0429, 0430/2, 0431/2, 0432/3, 0432/5, 0432/6, 0432/7, 0433, 0435, 0436, 0437, 0438, 0467, 0470, 0471, 0477/1, 0881/4, 0882/3, 0883, 0941, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 01164**, 01165**, 01166**, 01167**, 01168, 01169, 01170, 01171, 01172, 01173, 01174, 01175/1**, 01175/2

21.

Tiszafüred

09/1, 09/2, 010, 011, 012, 013, 016, 0156/1**, 0156/2**, 0156/3, 0156/4, 0156/5, 0156/6, 0157**, 0160/2, 0160/3, 0160/4, 0160/5, 0160/6, 0161,
0162*: a hrsz.-ból a c) (47,0629 hektár) és t) (55,7049 hektár) alrészlet, összesen 102,7678 hektár tartozik a természeti övezetbe,
0163, 0164, 0165/2**,
0165/3*,**: a hrsz.-ból az s) alrészlet (72,9819 hektár) tartozik a természeti övezetbe, és az
n) alrészlet (0,2962 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0165/4, 0166/10, 0166/11, 0166/2**, 0166/5, 0166/6, 0166/7, 0166/8, 0166/9, 0167, 0168, 0169, 0170, 0171**, 0172, 0173, 0174, 0175, 0176/1, 0176/2, 0177, 0178/1, 0178/2, 0179, 0180/1, 0180/2, 0181, 0182, 0183/1,
0183/2**: a hrsz.-ból a c) alrészlet (1,1578 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0184, 0185**, 0186, 0190, 0191/1, 0191/2, 0191/3, 0191/4, 0191/5, 0191/6, 0191/7, 0191/8, 0192, 0193/1, 0198/1, 0198/2, 0199**, 0200**, 0201,
0202/1**: a hrsz.-ból a b) alrészlet (1,1619 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0202/2**, 0203, 0204, 0205, 0206, 0207/1, 0207/2, 0208, 0209, 0210, 0211/1**, 0211/2**, 0211/5, 0211/6, 0211/7, 0212, 0213, 0214, 0226/2, 0227, 0228, 0229/1, 0229/2, 0230, 0231, 0232, 0241, 0243, 0244, 0245/1,
0340/1**: a hrsz.-ból a d) alrészlet (0,5875 hektár) tartozik a szolgáltató övezetbe,
0341, 0342, 0343, 0344/1, 0344/3, 0344/4, 0344/5, 0345, 0346, 0347

22.

Tiszavalk

022/2, 023, 025/2, 031/2, 032/2, 033/2, 037/2, 038/2, 041/2, 042/2, 043/2, 044, 045, 046/1, 046/2, 047, 048, 049

23.

Újlőrincfalva

0186 hrsz.-ból az
Y     X
771621,53    248753,77
771603,78    248752,29
771563,09    248713,63
771497,90    248726,16
771457,12    248734,00
771457,56    248735,02
771458,01    248736,71
771458,16    248738,44
771458,01    248740,18
771457,56    248741,86
771456,82    248743,44
771455,82    248744,87
771454,59    248746,10
771453,16    248747,10
771451,58    248747,84
771449,90    248748,29
771448,16    248748,44
771446,43    248748,29
771444,74    248747,84
771443,16    248747,10
771441,73    248746,10
771440,50    248744,87
771439,50    248743,44
771438,77    248741,86
771438,31    248740,18
771438,16    248738,44
771438,19    248737,63
771126,04    248797,61
771131,17    248847,54
771141,69    248918,86
771138,64    249040,92
771102,02    249172,14
771082,19    249347,60
771100,50    249472,72
771121,86    249594,78
771147,80    249732,10
771163,05    249828,22
771144,74    249912,14
771095,92    249924,34
770984,54    250060,14
770909,78    250209,66
770860,95    250368,34
770725,16    250432,42
770581,74    250472,09
770462,73    250487,35
770459,86    250487,72
770468,07    250642,41
770203,73    250691,61
769978,30    250679,03
769853,56    250703,06
769740,28    250786,59
769659,03    250865,55
769613,26    250895,30
769571,15    250861,68
769558,27    250829,50
769526,73    250795,38
769477,17    250738,09
769442,41    250705,91
769388,98    250689,82
769349,72    250692,39
769301,44    250707,84
769275,70    250744,53
769231,28    250812,76
769221,63    250840,44
769218,41    250891,94
769222,25    250908,82
769234,74    250932,17
769238,00    250959,60
769235,02    250996,53
769229,86    251046,49
769230,67    251078,27
769239,63    251103,52
769261,09    251120,63
769299,92    251135,02
769328,70    251140,72
769383,83    251141,54
769401,96    251140,04
EOV koordináták, a
769401,96    251140,04
és a    
771621,53    248753,77
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 1778,4190 hektár kiterjedésű rész

24.

Újszentmargita

046/4, 046/18, 046/19, 046/20, 046/21, 047, 048, 049*, 050/1*, 050/2*, 050/3*, 051/1, 051/2*, 052/1*, 052/2*, 052/3*, 053/3*, 053/5*, 053/6*, 053/7*, 054/1*, 054/2*, 056/3*, 056/4*, 056/5*, 056/6*, 056/7*,
057/1 hrsz.-ból az a)* (0,4400 hektár), b)* (17,6602 hektár), c)* (0,5256 hektár),
d)* (41,2777 hektár), f)* (2,8585 hektár), j)* (2,2083 hektár), k)* (0,5153 hektár) és
l)* (0,3765 hektár) alrészlet, összesen 65,8631 hektár,
057/2*, 066/1*, 068*, 0209/2*, 0209/3, 0209/4,
0209/5*: a hrsz.-ból a c) alrészlet (25,7408 hektár) tartozik a természeti övezetbe,
0289, 0291/1, 0305/2, 0591/4, 0751/1, 0756, 0757, 0758, 0759, 0760/1, 0760/3, 0760/4, 0760/5, 0760/6, 0761/1, 0763/1, 0763/2, 0764/1, 0766/1, 0766/2, 0777/1, 0778/1, 0778/2, 0778/3, 0779, 0780, 0781/1, 0781/2, 0782, 0783, 0784**, 0785/1, 0785/2, 0785/3, 0786/1, 0786/2, 0787, 0788/2, 0788/3, 0788/4, 0788/5, 0789**, 0790**, 0791/1, 0791/2, 0792, 0793/1, 0793/2, 0794, 0795, 0796, 0797/3, 0797/4, 0797/5, 0797/6, 0797/7, 0797/8, 0798, 0799, 0800, 0801/2**, 0801/3, 0801/4, 0801/5, 0801/6, 0801/7, 0801/8, 0801/9, 0801/10, 0801/11, 0801/12, 0801/13, 0801/14, 0801/15, 0801/16, 0802/1**, 0802/3**, 0802/4**, 0803/2, 0803/3, 0803/4, 0803/7, 0803/8, 0803/10, 0803/11, 0803/12, 0803/13, 0803/14, 0803/15, 0803/16, 0803/17, 0803/18, 0803/19, 0803/20, 0803/21, 0803/22, 0803/23, 0803/24, 0803/25, 0803/26, 0804, 0805, 0806, 0807, 0808/1, 0808/2, 0809, 0810, 0811, 0812/2, 0812/3, 0812/4, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820, 0821, 0822, 0823, 0824, 0825, 0826, 0827, 0828, 0829, 0830, 0831, 0832, 0833, 0834, 0835, 0836, 0837, 0838, 0839, 0840**, 0849/1, 0850, 0851, 0852

Az aláhúzással jelölt helyrajzi számú ingatlanok területei az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet alapján Natura 2000 területnek minősülnek.

2. melléklet a 131/2007. (XII. 27.) KvVM rendelethez4

A Hortobágyi Nemzeti Park fokozottan védett területének ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai

 

A

B

1.

Település

Területi lehatárolás ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számok / Egységes Országos Vetületi Rendszer (EOV) koordináták alapján

2.

Hajdúszoboszló

0802/4 hrsz.-ból az a) (168,2151 hektár) és b) (22,5339 hektár) alrészlet, összesen 190,7490 hektár, 0804/8 hrsz.-ból a c) (297,2245 hektár) és d) (94,4396 hektár) alrészlet, összesen 391,6641 hektár

3.

Hortobágy

01650, 01651, 01652, 01653, 01654, 01655, 01656, 01657, 01658/3, 01658/4, 01658/5, 01658/9, 01658/10, 01659, 01660/1, 01660/2, 01660/3, 01661, 01662, 01663, 01664, 01665/1, 01665/2, 01666/1, 01666/2, 01667/1, 01667/3, 01667/4, 01668, 01669, 01670/1, 01670/2, 01671, 01672, 01673, 01674,
01837/6 hrsz.-ból az
Y     X
801601,36    244071,07
801620,53    244143,91
801621,43    244171,75
801620,53    244201,39
801615,59    244221,60
801603,47    244236,42
801607,58    244291,96
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 3,23 hektár kiterjedésű rész, és a
800646,78    241967,96
800682,13    242168,27
800607,27    242231,11
800580,47    242286,56
800537,95    242525,92
800534,26    242561,04
800548,12    242589,69
800557,36    242625,74
800548,12    242646,07
800505,61    242686,73
800359,59    242805,95
800318,92    242840,14
800260,70    242872,49
800213,57    242908,53
800166,44    242954,74
800111,91    243000,95
800051,84    243025,90
800028,73    243047,16
799973,28    243098,91
799854,06    243158,06
799774,59    243190,41
799715,44    243220,90
799696,96    243229,22
799669,23    243249,55
799608,14    243283,31
799622,13    243318,30
799646,47    243370,01
799667,76    243461,26
799710,34    243555,55
799731,63    243628,55
799759,01    243689,39
799774,22    243725,88
799887,49    244082,34
799921,71    244050,10
799929,54    244008,99
799931,50    243915,02
799919,75    243901,32
799936,39    243875,87
799931,50    243803,44
799890,40    243790,72
799911,56    243745,88
EOV koordináták által kijelölt vonaltól K-re eső 346,38 hektár kiterjedésű rész, összesen 349,61 hektár,
01838 hrsz.-ból az
Y     X
802148,02    241080,72
802120,01    241084,81
801904,44    241121,04
801748,66    240992,42
801462,44    240881,92
801036,75    240918,15
800913,57    240892,79
800721,55    240988,80
800627,35    240756,93
800266,87    240874,68
800172,67    240914,53
800458,89    241463,40
800531,34    241586,58
800646,78    241967,96
EOV koordináták által lehatárolt vonaltól ÉK-re eső 143,45 hektár kiterjedésű rész,
01839, 01845, 01846, 01847, 01848, 01849, 01850, 01851, 01852, 01853, 01854, 01855, 01856, 02821/1 hrsz.-ból az a) (31,4411 hektár), c) (1,1099 hektár), d) (149,0571 hektár),
f) (0,5730 hektár), g) (49,7391 hektár), h) (0,8929 hektár), j) (53,8333 hektár), k) (0,7194 hektár), l) (562,5306 hektár), m) (0,4686 hektár) és p) (85,9698 hektár) alrészlet, összesen 936,3348 hektár,
02825, 02827

4.

Karcag

02623

5.

Kunmadaras

0528/2,
0528/6 hrsz.-ból az a) (232,4500 hektár), d) (0,6273 hektár), f) (10,7805 hektár),
g) (17,8674 hektár) és j) (10,9868 hektár) alrészlet, összesen 272,7120 hektár,
0528/7, 0529/1, 0529/3,
0529/10 hrsz.-ból az a) (96,4071 hektár), b) (0,8167 hektár), c) (0,4111 hektár), d) (3,0957 hektár), f) (0,8027 hektár), g) (146,8887 hektár), j) (14,1085 hektár), k) (1,4488 hektár),
m) (0,5922 hektár), p) (0,2230 hektár), r) (80,0327 hektár) és s) (5,0748 hektár) alrészlet, összesen 349,9020 hektár, 0529/11 hrsz.-ból az a) (169,6625 hektár), b) (38,9199 hektár),
c) (1,0009 hektár), d) (132,3173 hektár), f) (0,7668 hektár), g) (12,3965 hektár), k) (0,3018 hektár), l) (0,2571 hektár), m) (26,7792 hektár), n) (4,8205 hektár), r) (2,4585 hektár) és
s) (0,3612 hektár) alrészlet, összesen 390,0422 hektár,
0536, 0537, 0538

6.

Nádudvar

0729/1, 0729/2, 0922/2

7.

Püspökladány

0875/3 hrsz.-ból az
Y     X
804342,87    224074,61
804261,16    224062,93
804259,58    224085,95
804246,88    224124,05
804167,50    224113,73
804103,20    224522,51
804275,13    224548,80
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
804275,13    224548,80
és a
804342,87    224074,61
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 7,6220 hektár kiterjedésű rész,
0992/3 hrsz.-ból az
Y     X
804798,42    226752,72
804781,31    226762,80
804749,96    226799,05
804728,79    226809,23
804723,76    226801,03
804697,57    226828,68
804715,13    226859,32
804723,36    226855,27
804732,76    226858,71
804742,68    226852,76
804752,73    226842,17
804764,90    226828,41
804768,87    226831,99
804776,81    226830,80
804782,23    226834,90
804820,46    226796,87
804798,42    226752,72
EOV koordináták által lehatárolt 0,5768 ha kiterjedésű rész,
0995 hrsz.-ból az    
Y     X
805225,96    226151,76
805219,15    226208,43
805226,66    226220,37
805230,67    226229,94
805217,29    226232,82
805215,75    226232,82
805206,49    226238,48
805203,10    226239,94
805197,34    226281,66
805186,54    226438,10
805180,44    226458,70
805167,25    226497,73
805154,71    226517,68
805146,10    226523,89
805111,69    226532,18
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805111,69    226532,18
és a
805050,81    226827,79
EOV koordináták között a földrészlet határa, a
805050,81    226827,79
805112,80    226845,48
805118,62    226816,06
805125,71    226799,23
805145,29    226749,59
805146,56    226747,69
805150,58    226734,88
805175,34    226702,71
805191,43    226702,18
805197,78    226714,24
805242,02    226772,35
805269,01    226783,14
805277,66    226871,04
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805277,66    226871,04
és a    
805377,18    226845,67
EOV koordináták között a földrészlet határa, a
805377,18    226845,67
805351,50    226192,58
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805351,5    226192,58
és a    
805225,96    226151,76
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 13,5314 hektár kiterjedésű rész,
0997/1 hrsz.-ból az
Y     X
804744,62    226538,08
804765,65    226562,17
804783,12    226559,49
804801,25    226561,26
804833,83    226587,47
804829,23    226613,84
804863,73    226648,69
804852,97    226673,28
804853,98    226710,00
804853,38    226736,97
804840,85    226777,73
804857,82    226820,31
804926,48    226805,61
804946,96    226805,95
804957,21    226795,80
804963,04    226800,51
804973,62    226815,85
804977,10    226822,07
804965,64    226832,22
804969,56    226849,42
804997,10    226853,54
805012,98    226846,09
805027,05    226832,76
805029,94    226808,15
805047,04    226792,72
805053,02    226771,84
805062,07    226770,87
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
805062,07    226770,87
és a
805089,32    226661,30
EOV koordináták között a földrészlet határa, a
805089,32    226661,30
805074,16    226663,75
805071,16    226680,69
805063,30    226696,67
805047,82    226697,82
805049,56    226672,84
805060,23    226671,16
805060,35    226656,51
805031,88    226629,23
805011,21    226634,48
804992,97    226647,29
804983,61    226637,69
804958,90    226649,73
804957,65    226643,64
804975,88    226633,48
804972,79    226615,03
804956,55    226591,08
804939,55    226582,44
804941,80    226581,15
804952,28    226579,17
804956,65    226573,67
804931,78    226537,02
804915,96    226541,11
804902,41    226533,43
804893,42    226516,34
804882,79    226485,47
804865,37    226479,78
804859,35    226477,80
EOV koordináták által kijelölt vonal, a
804859,35    226477,8
és a
804744,62    226538,08
EOV koordináták között a földrészlet határa által lehatárolt 5,7881 hektár kiterjedésű rész

8.

Tiszacsege

0275/1 hrsz.-ból az a) (864,1154 hektár), b) (0,2579 hektár), és d) (0,4100 hektár) alrészlet, összesen 864,7833 hektár

9.

Tiszafüred

0162 hrsz.-ból a c) (47,0629 hektár) és t) (55,7049 hektár) alrészlet, összesen 102,7678 hektár, 0165/3 hrsz.-ból az s) alrészlet (72,9819 hektár)

10.

Újszentmargita

049, 050/1, 050/2, 050/3, 051/2, 052/1, 052/2, 052/3, 053/3, 053/5, 053/6, 053/7, 054/1, 054/2, 056/3, 056/4, 056/5, 056/6, 056/7,
057/1 hrsz.-ból az a) (0,4400 hektár), b) (17,6602 hektár), c) (0,5256 hektár), d) (41,2777 hektár), f) (2,8585 hektár), g) (2,2083 hektár), k) (0,5153 hektár) és l) (0,3765 hektár) alrészlet, összesen 65,8631 hektár,
057/2, 066/1, 068, 0209/2,
0209/5 hrsz.-ból a c) alrészlet (25,7408 hektár)

Az aláhúzással jelölt helyrajzi számú ingatlanok, illetve alrészletek területei az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet alapján Natura 2000 területnek minősülnek.
1

A 2. § a 17/2020. (VI. 2.) AM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 5. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet a 17/2020. (VI. 2.) AM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. melléklet a 17/2020. (VI. 2.) AM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére