• Tartalom

260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet

260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet

a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról1

2010.05.28.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. § (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, továbbá

a kereskedelmi hatóság kijelölése tárgyában a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. §-a (1) bekezdésének l) pontjában,

a hadiipari gyártás- és szolgáltatásfelügyelet kijelölése tárgyában a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX. törvény 10. § (1) bekezdés a) pontjában,

a közraktározás-felügyelet kijelölése tárgyában a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény 43/A. §-ában,

a külkereskedelmi államigazgatási szerv kijelölése tárgyában az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 140. §-ának (6) bekezdésében,

a mérésügyi szerv kijelölése tárgyában a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény 15. § (3) bekezdésében,

a műszaki biztonsági szerv kijelölése tárgyában a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. §-a (1) bekezdésének k) pontjában, valamint

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § a)–b) pontjaiban

foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal
jogállása

1. § (1)2 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt működő központi hivatal.

(2) A Hivatal önállóan gazdálkodó – saját előirányzatai, valamint a miniszter által hozzárendelt előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező – költségvetési szerv.

(3) A Hivatalt főigazgató vezeti.

(4) A Hivatal székhelye: Budapest.

A Hivatal szervezete

2. § (1) A Hivatal központi szervből és területi szervekből áll. A Hivatal főigazgatója közvetlenül vezeti a központi szervet.

(2)3 A Hivatal területi szervei a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok, a haditechnikai és exportellenőrzési hatóság, kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatóság, amelyek körét, illetékességi területét a melléklet határozza meg.

(3) A Hivatal területi szervei önálló jogi személyiséggel nem rendelkeznek.

3. § (1) A főigazgató – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – munkáltatói jogkört gyakorol a Hivatal alkalmazottai felett, valamint kinevezi, felmenti a területi szervek alkalmazottait és felettük fegyelmi jogkört gyakorol.

(2) A főigazgató helyettesét – a főigazgató javaslatára – a miniszter határozatlan időtartamra nevezi ki és menti fel.

(3) A területi szervet igazgató vezeti, aki – a kinevezés, a felmentés és a fegyelmi jogkör kivételével – gyakorolja a munkáltatói jogkört a Hivatal területi szervének alkalmazottai felett.

(4) A főigazgató a Hivatal kiadmányozási jogkörrel rendelkező köztisztviselőjét a hatósági eljárásban nem utasíthatja.

A Hivatal eljárása

4. § (1)4 A Hivatal központi szervének eljárásában a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény központi államigazgatási szerv vezetőjének az első fokú döntése elleni fellebbezést kizáró rendelkezése nem alkalmazható.

(2) A Hivatal területi szervei által kiadott szakhatósági állásfoglalások tekintetében – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Hivatal központi szerve jár el szakhatóságként a másodfokú eljárásban.

A külkereskedelmi államigazgatási
és a hadiipari gyártás- és szolgáltatásfelügyeleti
hatóság kijelölése

5. § (1) A Kormány külkereskedelmi államigazgatási és hadiipari gyártás- és szolgáltatásfelügyeleti hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

(2)5 A Hivatal külkereskedelmi államigazgatási hatóságként:

a)6 eljár a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelével, behozatalával, transzferjével és tranzitjával összefüggő kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben a nemzetközileg vállalt kötelezettségek betartásával, valamint a polgári lőfegyverek és egyes közbiztonságra különösen veszélyes eszközök kiviteli, behozatali forgalmának engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben;

b) eljár a kettős felhasználású termékek és technológiák forgalmazásával kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben a nemzetközileg vállalt feltételek betartásával, ellátja a nemzetközi egyezmények hazai végrehajtásából adódó feladatokat;

c) eljár az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben.

(3)7 A Hivatal hadiipari gyártás- és szolgáltatásfelügyeleti hatóságként eljár a haditechnikai termékek gyártásának és szolgáltatás nyújtásának engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyekben.

(4)8 A (2) bekezdés a) és b) pontja, valamint a (3) bekezdés szerinti feladatok vonatkozásában országos illetékességgel első fokon a Hivatal haditechnikai és exportellenőrzési hatósága, másodfokon a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jár el.

(5)9 A (2) bekezdés c) pontja szerinti feladatok vonatkozásában országos illetékességgel első fokon a Hivatal kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, másodfokon – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a Hivatal központi szerve jár el.

(6)10 A Kormány a (2) és (3) bekezdésben meghatározott tevékenységek tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

Kereskedelmi hatóság kijelölése

6. §11 (1)12 A Kormány a (3)–(4) bekezdésben meghatározott körben a Hivatalt kereskedelmi hatóságként jelöli ki.

(2)13 A (3)–(4) bekezdés szerinti eljárásban a Hivatal kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága folytatja le országos illetékességgel az első fokú eljárást, másodfokon – ha a jogszabály másként nem rendelkezik – a Hivatal központi szerve jár el.

(3)14 A Hivatal kereskedelmi hatóságként jár el:

a) az utazásszervező és -közvetítői tevékenységgel kapcsolatos külön jogszabályokban előírt engedélyezési, nyilvántartási és ellenőrzési feladatokban,

b) az idegenvezetői tevékenység bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban,

c) a lovas szolgáltatók bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban,

d) a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban,

e) a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenységgel összefüggő eljárásokban.

(4)15 A Hivatal jár el a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: 2007. évi CXXXVI. törvény) 5. § f) pontja szerinti felügyeletet ellátó szerv feladatkörében a 2007. évi CXXXVI. törvény

a) 1. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott tevékenység, valamint

b) 1. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott tevékenység

tekintetében.

(5)16 A Kormány a (3) bekezdésben meghatározott tevékenységek tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

A piacfelügyeleti hatóság kijelölése

7. §17 (1) A Kormány – a (3) bekezdésben meghatározott körben – piacfelügyeleti hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

(2)18 Piacfelügyeleti eljárásban első fokon országos illetékességgel a Hivatal kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, másodfokon a Hivatal központi szerve jár el.

(3)19 A piacfelügyeleti eljárás a gazdasági célfelhasználásra szánt

a) egyes nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeinek és megfelelőség tanúsításának,

b) szállítható nyomástartó berendezések biztonsági követelményeinek és megfelelőség tanúsításának,

c) egyes gázfogyasztó készülékek, valamint folyékony üzemanyaggal működő melegvíz-kazánok tekintetében

ca) az egyes gázfogyasztó készülékek kialakításának és megfelelőség tanúsításának,

cb) a folyékony vagy gáznemű tüzelőanyaggal működő új melegvíz-kazánok hatásfok követelményeinek,

d) egyes villamossági termékek tekintetében

da) a biztonsági követelményeinek és az azoknak való megfelelőség értékelésének,

db) az elektromágneses összeférhetőségének,

dc) a tömszelence nélküli önálló keringetőszivattyúkra, illetve termékekbe beépített tömszelence nélküli keringetőszivattyúkra vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek,

dd) az elektromos motorok környezetbarát tervezésére vonatkozó követelményeknek,

de) a beépített előtét nélküli fénycsövek, nagy intenzitású kisülőlámpák és az ilyen lámpák működtetésére alkalmas előtétek és lámpatestek környezetbarát tervezési követelményeinek,

df) az egyszerű set-top boxokra vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek,

dg) az elektromos és elektronikus irodai berendezések készenléti és kikapcsolt üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek,

dh) a külső tápegységek üresjáratú üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására és aktív üzemmódban mért átlagos hatékonyságára vonatkozó környezetbarát tervezési követelményeknek,

e) egyes gépek

ea) biztonsági követelményeinek és megfelelősége tanúsításának,

eb) kültéri berendezések zajkibocsátási követelményeinek és megfelelőségük tanúsításának,

f) egyes potenciálisan robbanásveszélyes környezetben történő alkalmazásra szánt berendezések, védelmi rendszerek vizsgálatának és tanúsításának

ellenőrzésére terjed ki.

(4)20 A piacfelügyeleti eljárás a kötelező hitelesítés körébe tartozó egyes mérőeszközök forgalmazási követelményeknek való megfelelősége ellenőrzésére terjed ki.

Közraktározás-felügyeleti hatóság kijelölése

8. § (1) A Kormány közraktározás-felügyeletként a Hivatalt jelöli ki.

(2)21 A közraktározás-felügyeleti eljárásban első fokon országos illetékességgel a Hivatal kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága jár el.

(3)22 A Hivatal javaslatot dolgoz ki a közraktárakkal kapcsolatos szabályozás továbbfejlesztésére.

Nemesfémvizsgáló és -hitelesítő
hatóság kijelölése

9. § (1) A Kormány nemesfémvizsgáló és -hitelesítő hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

(2)23 A nemesfémtárgyak és termékek vizsgálatáról, hitelesítéséről és nemesfémtartalmuk tanúsításáról szóló kormányrendeletben nemesfém-tárgy és -termékvizsgálati, -hitelesítési, -ellenőrzési, és ezen árukörrel gazdasági tevékenységet folytatók engedélyezési és nyilvántartási eljárásában első fokon országos illetékességgel a Hivatal kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, másodfokon – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a Hivatal központi szerve jár el.

Mérésügyi hatóság kijelölése

10. § (1) A Kormány mérésügyi hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

(2)24 A mérésügyi eljárásban első fokon a Hivatal illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága, másodfokon a Hivatal központi szerve jár el.

A műszaki biztonsági hatóság kijelölése

11. §25 (1) A Kormány – a (3) bekezdésben meghatározott körben – műszaki biztonsági hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

(2) A műszaki biztonsági eljárásban első fokon a Hivatal illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága, másodfokon a Hivatal központi szerve jár el.

(3) A Hivatal – ha jogszabály másként nem rendelkezik – műszaki biztonsági hatóságként jár el:

a) a távhőszolgáltatásról szóló törvény hatálya alá tartozó műszaki biztonsági hatósági eljárásokban;

b) a nyomástartó berendezések, rendszerek engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

c) a szállítható nyomástartó berendezések – beleértve azokat a berendezéseket is, amelyeknek megfelelőség-újraértékelése nem történt meg – engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

d) a b)–c) pontban említett nyomástartó berendezések töltésére szolgáló berendezések engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

e) az éghető folyadékok és olvadékok – nyomástartó berendezésnek nem minősülő – tárolótartályai és tároló létesítményei, valamint azok működéséhez szükséges technológiai, biztonsági berendezések, csővezetékek, szerelvények, tartozékok, ideértve az üzemi üzemanyagtöltő állomásokat, engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

f) a nyomástartó berendezésnek nem minősülő gáztárolók és üzemi berendezései engedélyezésével kapcsolatos hatósági feladatokban;

g) a gázüzemű közúti járművek, munkagépek és nem közúti gépek üzemanyag-ellátó berendezései, és az egyedi sűrített földgáztöltő berendezések engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

h) a veszélyes áruk szállítására használt nem nyomástartó tartályok, tartányok, csomagolóeszközök, kivéve az ezek szállítására vonatkozó szállítóeszközök engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

i)26 a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 118/A. §-a alkalmazásában a turista használatú palackba történő PB-gáz-átfejtési tevékenység engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

j) a cseppfolyósított szénhidrogéngáz-tároló létesítmények engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

k)27 a villamos energiáról szóló törvény szerinti csatlakozó-, összekötő és felhasználói berendezések, valamint a potenciálisan robbanásveszélyes közegben működő villamos berendezések és védelmi rendszerek műszaki biztonságával kapcsolatos hatósági ellenőrzési eljárásokban;

l)28 a földgáz csatlakozóvezetékeinek, felhasználói berendezéseinek és telephelyi vezetékeinek, ezek tartozékainak műszaki biztonságával, továbbá a földgázelosztó műszaki-biztonsági tevékenységével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

m)29 az ipari és mezőgazdasági célú hőfejlesztő-hőhasznosító berendezések engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

n)30 a hőtermelés és hőszolgáltatás berendezéseinek engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

o)31 a villamosmű kivételével a megújuló energiahordozót előállító vagy hasznosító energetikai berendezések engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban;

p)32 a gázcsatlakozó-vezeték és felhasználói berendezés létesítéséhez, biztonsági előírást érintő felszereléséhez, valamint az időszaki ellenőrzéséhez szükséges engedély kiadására irányuló eljárásban;

q)33 a helyhez kötött motorbenzin-tároló tartályokra, a motorbenzint szállító tartálykocsikra, valamint a pisztolygáz gőzvisszavezető rendszerekre vonatkozó, jogszabályban előírt követelmények betartásának ellenőrzésével kapcsolatos hatósági eljárásokban.

(4)34 A Kormány a (3) bekezdés i) és p) pontjában megjelölt tevékenység vonatkozásában a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

Építésügyi hatóság kijelölése35

11/A. §36 (1) A Kormány – a (3) bekezdésben meghatározott körben – építésügyi hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

(2)37 Az (1) bekezdésben meghatározott hatósági eljárásban építésügyi jogkörben első fokon a Hivatal illetékes területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatósága, másodfokon a Hivatal központi szerve jár el.

(3)38 A Hivatal építésügyi hatóságként jár el

a) az alábbi sajátos építményfajták tekintetében

aa) a nyomástartó berendezések és rendszerek elhelyezését vagy védelmét közvetlenül szolgáló építmény (ideértve a közforgalmú autógáztöltő állomásokat és az azok rendeltetésével szorosan összefüggő rendeltetésű építményeket),

ab) a közforgalmú üzemanyagtöltő állomások műtárgyai az utak kivételével,

ac) a veszélyes folyadék- és olvadéktárolók elhelyezését vagy védelmét közvetlenül szolgáló építmény,

ad) a nyomástartó berendezésnek nem minősülő gáztárolók elhelyezését vagy védelmét közvetlenül szolgáló építmény,

ae) a külön jogszabályban meghatározott, 50 kVA-nál nagyobb névleges teljesítőképességű kiserőművet ellátó hőtermelési rendeltetésű berendezés védelmét vagy a 0,5 MW-nál nagyobb hőteljesítményű hőtermelési és hőszolgáltatási berendezés (ideérve a fűtőművet is) védelmét közvetlenül szolgáló építmény,

af)39 a biogáz és komposztáló telep technológiáinak elhelyezését, vagy védelmét közvetlenül szolgáló építmény, az ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatási célú, megújuló energiaforrást átalakító, biogázt, biodízelt, bioetanolt előállító és tároló építmény, a villamosmű kivételével,

ag) az építménybe beépített terménytisztító vagy szárító,

ah) az épített üvegipari vagy fémipari kemence,

ai) építménynek minősülő helyhez kötött útépítő berendezés (aszfaltkeverő telep építményei),

aj) ipari és mezőgazdasági célú hőfejlesztő-hőhasznosító, gáz- és olajfogyasztó energetikai berendezés elhelyezését vagy védelmét közvetlenül szolgáló építmény;

b) a külön jogszabályban meghatározott villamosmű, a termelői vezeték, a magánvezeték és a közvetlen vezeték engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárásokban.

(4)40 Ha az engedélykérelemmel érintett közcélú vezeték, termelői vezeték, magánvezeték, vagy a közvetlen vezeték több területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóság illetékességi területén halad át, akkor az illetékes eljárni, amelyiknek az illetékességi területére a vezetékből hosszabb szakasz esik.

A termékinformációs kapcsolattartó pont
feladatainak ellátása41

11/B. §42 A Hivatal termékinformációs kapcsolattartó pontként – az áruk és egyes szolgáltatások szabad áramlásának biztosításával összefüggésben egyes európai uniós jogi aktusokban előírt bejelentési, értesítési, tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséről szóló külön jogszabályban meghatározottak szerint – ellátja a 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott feladatokat.

Egyéb feladatok

12. §43 (1) A Hivatal

a)44

b) ellátja a külön jogszabályokban meghatározott kábítószer prekurzorokkal kapcsolatos egyes hatósági feladatokat;

c) ellátja a feladatkörét érintően az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntéshozó és döntés-előkészítő szerveiben képviselendő kormányzati álláspont kialakításával kapcsolatos feladatokat;

d) részt vesz a feladatkörét érintő nemzetközi megállapodások előkészítésében, illetve nemzetközi egyeztetésében;

e) a miniszter útján véleményezi a feladatkörébe tartozó kormány-előterjesztéseket és miniszteri rendeletek tervezetét;

f) kezeli a hatósági jogkörének gyakorlásához szükséges adatokat, valamint e körben irányítja és összehangolja az információfeldolgozó, -elemző munkát;

g) közreműködik a kötött segélyhitelezés szervezésével kapcsolatos feladatok ellátásában;

h) közreműködik a két- vagy többoldalú kereskedelmi, gazdasági együttműködési kapcsolatok szervezésével összefüggő feladatok és a kétoldalú gazdasági vegyes bizottságok működtetése teendőinek ellátásában;

i)45

j) ellátja az uniós jogi aktusokból, a nemzetközi gazdasági egyezményekből, valamint a külön jogszabályokból fakadó, egyes árukra vagy országokra vonatkozó behozatali és kiviteli engedélyezési feladatokat, illetve korlátozások végrehajtásához kapcsolódó feladatokat. Ennek során jogosult az importengedélyezéshez, illetve a kedvezményes import vámkontingensekhez kapcsolódó biztosíték elkülönített számlán történő kezelésére;

k)46 ellátja a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló külön jogszabály alapján a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséért felelős hatósági feladatokat a kereskedelmi és ipari szakterületen;

l)47

m)48 ellátja az Európai Közösségbe irányuló faanyag-behozatal FLEGT engedélyezési rendszerének létrehozásáról szóló, a Tanács 2005. december 20-án kelt, 2173/2005/EK rendelete alapján az Európai Közösségbe irányuló faanyag-behozatal ún. FLEGT engedélyezési rendszerével kapcsolatos hatósági feladatokat.

(2)49 Az (1) bekezdés b), j) és m) pontjaiban meghatározott eljárásokban első fokon a Hivatal kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, másodfokon a Hivatal központi szerve jár el.

(3)50

(4)51 A külön jogszabály alapján a Hivatal építésügyi hatáskörébe tartozó 11/A. § (3) bekezdés a) pontja szerinti sajátos építményfajtákkal kapcsolatos hatósági eljárásokban a 3. mellékletében felsorolt, az adott eljárásban érintett közmű-, közút és vasút üzemeltetői működnek közre. Az üzemeltetők nyilatkozatát a tervező köteles beszerezni.

12/A. §52 (1) A Kormány az illékony szerves oldószert tartalmazó termékek forgalmazásának engedélyezési eljárásában hatáskörrel rendelkező hatóságként a Hivatalt jelöli ki.

(2) Az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló Korm. rendeletben az illékony szerves oldószert tartalmazó termékeket forgalmazó kötelezettek engedélyezési eljárásában első fokon országos illetékességgel a Hivatal kereskedelmi, piacfelügyeleti, nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, másodfokon – ha a jogszabály másként nem rendelkezik – a Hivatal központi szerve jár el.

13. §53 A Hivatal a feladatkörébe tartozó közleményeket a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, valamint a Hivatal honlapján és a kormányzati portálon teszi közzé.

A Hivatal eljárásaiban közreműködő szakhatóságok, valamint közmű-, közút- és vasútüzemeltetők kijelölése54

13/A. §55 (1) A Kormány a Hivatalnak a külön jogszabály alapján a hatáskörébe tartozó, a 11/A. § (3) bekezdés a) pontja szerinti sajátos építményfajtákkal kapcsolatos első- és másodfokú hatósági eljárásában, a 2. mellékletben meghatározott feltételek fennállása esetén és szakkérdésben, a 2. mellékletben meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a Hivatal első- és másodfokú villamosenergia-ipari építésügyi engedélyezési eljárásában, a 4. mellékletben meghatározott feltételek fennállása esetén és szakkérdésben, a 4. mellékletben meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki. Az eljárásban hozott határozatot az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal, a főváros területén a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal is közölni kell.

(3) A Kormány a Hivatalnak az autógáz töltőállomások építésügyi engedélyezésére irányuló első- és másodfokú eljárásában, az 5. mellékletben meghatározott feltételek fennállása esetén és szakkérdésben, az 5. mellékletben meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki.

(4)56 Ha a bejelentés érinti a 6. melléklet 6. pontjában meghatározott szakkérdést, a bejelentés nyilvántartásba történő bejegyzéséről szóló határozatot a hatóság közli az ott megjelölt első fokú szakhatósági hatáskörrel rendelkező hatósággal.

13/B. §57 (1) A Kormány a Hivatal lovas szolgáltató tevékenységgel kapcsolatos nyilvántartásba vételi eljárásában – az állat-egészségügyi, állatvédelmi követelményeknek való megfelelés és feltételei kérdésében – első fokú eljárásban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal első fokú szakhatóságként eljáró szervét, másodfokú eljárásban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal másodfokú szakhatóságként eljáró szervét szakhatóságként jelöli ki.

(2)58 A Kormány a Hivatalnak a biztonsági papírok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmének engedélyezésére irányuló eljárásában

a) a kérelemben meghatározott, vizsgált papírminta biztonsági papírnak minősíthetősége, vagyis a vizsgált papírmintának a biztonsági papír jogszabályban meghatározott feltételrendszerének való megfelelősége és a kérelemben meghatározott, vizsgált papírminta biztonsági papírnak minősítése esetén a vizsgált papírminta és bármely forgalomban lévő magyar bankjegy, biztonsági okmány vagy értékpapír közötti azonosság megállapításának kérdésében a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, valamint

b) a kérelemben meghatározott, vizsgált papírminta biztonsági papírnak minősítése esetén a biztonságos őrzés, tárolás feltételeinek való megfelelőség kérdésében az Országos Rendőr-főkapitányságot

szakhatóságként jelöli ki.

13/C. §59 (1) A Kormány a Hivatalnak a 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk (2) bekezdésében, illetve a 111/2005/EK tanácsi rendelet 6. cikk (1) bekezdésében hivatkozott jegyzékekben szereplő anyagok (a továbbiakban: kábítószer-prekurzor)

a) birtoklására, forgalomba hozatalára, illetve azok behozatalával, kivitelével vagy kereskedelmi közvetítésével kapcsolatos tevékenységre vonatkozó engedély kiadására irányuló eljárásában – a kábítószer-prekurzorok eltérítésének megakadályozását szolgáló tárolási feltételek előírása, a tárolási feltételek vizsgálata kérdésében – az Országos Rendőr-főkapitányságot, valamint

b) behozatalával és kivitelével kapcsolatos eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy a kérelemben feltüntetett határátkelőhelyen a kérelem szerinti termékek forgalma engedélyezhető-e a vámeljárásra vonatkozó követelmények alapján – a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát

szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a gyógyszertárnak a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos egyes hatósági eljárási szabályok, valamint a hatósági feladat- és hatáskörök megállapításáról szóló 159/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésében meghatározott hivatalos feladatai körébe nem sorolható, kábítószer-prekurzorral kapcsolatos tevékenységére vonatkozó kérelem elbírálására irányuló eljárásban – a kábítószer-prekurzor tárolása és felhasználása dokumentációjának vizsgálata kérdésben – az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetét szakhatóságként jelöli ki.

13/D. §60 A Kormány a Hivatalnak a szerencsejáték céljára szolgáló eszköz hitelesítési engedélyének kiadására irányuló eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy a kérelem szerinti készüléktípus megfelel-e a pénznyerő automatára, illetve a játékautomatára vonatkozó jogszabályi előírásoknak – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

13/E. §61 (1) A Kormány a Hivatalnak a kettős felhasználású nukleáris termékek és technológiák exportjával és Közösségen belüli átadásának engedélyezésére irányuló eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy az importált termék, technológia reexportja, továbbá az importált létesítmény, berendezés vagy technológia segítségével előállított nukleáris termék exportja az atomenergia békés célú alkalmazására vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásoknak, valamint a nukleáris biztonsági előírásoknak megfelel-e – az Országos Atomenergia Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a Hivatalnak a kettős felhasználású nukleáris termékek és technológiák importjával kapcsolatos Nemzetközi Importigazolás kiadása iránti eljárásában – annak elbírálására, hogy az importált terméknek a Nukleáris Termékellenőrzési Jegyzék, illetve a Nukleáris Kettős Felhasználású Termékek Ellenőrzési Jegyzéke szerinti besorolása megfelelő-e, illetve amennyiben a kiszállításhoz a fogadó állam írásbeli kötelezettségvállalása szükséges, az az atomenergia békés célú alkalmazására vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásoknak, valamint a nukleáris biztonsági előírásoknak megfelel-e – az Országos Atomenergia Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

(3) A Kormány a Hivatalnak a nukleáris termékek nukleáris fegyverrel nem rendelkező országba történő exportjának engedélyezésére irányuló eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy a nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékek nemzetközi forgalmának szabályozásáról szóló 263/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében felsorolt feltételek teljesültek-e – az Országos Atomenergia Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

(4) A Kormány a Hivatalnak a nukleáris termékek exportjának engedélyezésére irányuló eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy a nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékek nemzetközi forgalmának szabályozásáról szóló 263/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet 3. § (1) és (2) bekezdésében, valamint 6. §-ában szabályozott feltételek teljesültek-e – az Országos Atomenergia Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

(5) A Kormány a Hivatalnak a nukleáris kettős felhasználású termékeknek nukleáris fegyverrel nem rendelkező országba történő exportjának engedélyezésére irányuló eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy a nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékek nemzetközi forgalmának szabályozásáról szóló 263/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet 4. §-ában meghatározott feltételek teljesültek-e – az Országos Atomenergia Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

(6) A Kormány a Hivatalnak a nukleáris termékek Magyarország területéről az Európai Unió másik tagállamába, illetve az Európai Unió másik tagállamának területéről Magyarországra történő szállításának és a nukleáris kettős felhasználású termékek Magyarország területéről az Európai Unióba történő szállításának az engedélyezésére irányuló eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy a nukleáris és nukleáris kettős felhasználású termékek nemzetközi forgalmának szabályozásáról szóló 263/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet 5. §-ában és 6. §-ában meghatározott feltételek teljesültek-e – az Országos Atomenergia Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

(7) Az (1)–(6) bekezdésben felsorolt esetekben az Országos Atomenergia Hivatal az ügyfél eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére hat hónapig felhasználható előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki.

13/F. §62 A Kormány a Hivatalnak a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök kiviteli, behozatali forgalmának engedélyezésével kapcsolatos eljárásában – annak elbírálása kérdésében, hogy a kérelemben megjelölt, közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, annak behozatali céljára figyelemmel közbiztonsági kockázatot jelent-e – az Országos Rendőr-főkapitányságot szakhatóságként jelöli ki.

Hatálybalépés

14. § (1)63 Ez a rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba

a)64

b)–f)65

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Országos Mérésügyi Hivatal megszűnik, általános jogutódja a Hivatal.

14/A. §66 E rendeletnek – az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 177/2010. (V. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 8. § (1) bekezdésével megállapított – 11/A. § (3) bekezdés a) pont af) alpontját, valamint e rendeletnek – a Kr. 2. mellékletével megállapított – 2. mellékletében foglalt táblázat 10. sorát a Kr. hatálybalépését67 követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

Az Európai Unió jogának való megfelelés68

15. §69 E rendelet

1. a 7. § (3) bekezdés d) pont dc) alpontjában a 2005/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a tömszelence nélküli önálló keringetőszivattyúkra, illetve termékekbe beépített tömszelence nélküli keringetőszivattyúkra vonatkozó környezetbarát tervezési követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2009. július 22-i 641/2009/EK bizottsági rendelet 5. cikkének,

2. a 7. § (3) bekezdés d) pont dd) alpontjában a 2005/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az elektromos motorok környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2009. július 22-i 640/2009/EK bizottsági rendelet 5. cikkének,

3. a 7. § (3) bekezdés d) pont de) alpontjában a 2005/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a beépített előtét nélküli fénycsövek, nagy intenzitású kisülőlámpák és az ilyen lámpák működtetésére alkalmas előtétek és lámpatestek környezetbarát tervezési követelményei tekintetében történő végrehajtásáról, valamint a 2000/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 18-i 245/2009/EK bizottsági rendelet 5. cikkének,

4. a 7. § (3) bekezdés d) pont df) alpontjában a 2005/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az egyszerű set-top boxokra vonatkozó környezetbarát tervezési követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2009. február 4-i 107/2009/EK bizottsági rendelet 6. cikkének,

5. a 7. § (3) bekezdés d) pont dg) alpontjában a 2005/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az elektromos és elektronikus háztartási és irodai berendezések készenléti és kikapcsolt üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására vonatkozó környezetbarát tervezési követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2008. december 17-i 1275/2008/EK bizottsági rendelet 5. cikkének,

6. a 7. § (3) bekezdés d) pont dh) alpontjában a 2005/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a külső tápegységek üresjáratú üzemmódban fellépő elektromosáram-fogyasztására és aktív üzemmódban mért átlagos hatékonyságára vonatkozó környezetbarát tervezési követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2009. április 6-i 278/2009/EK bizottsági rendelet 5. cikkének,

7. a 11/B. §-ban az egyes nemzeti műszaki szabályoknak a valamely másik tagállamban jogszerűen forgalmazott termékekre történő alkalmazására vonatkozó eljárások megállapításáról és a 3052/95/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 9-i 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikk (1) bekezdésének,

8. a 12. § (1) bekezdés m) pontjában az Európai Közösségbe irányuló faanyag-behozatal FLEGT engedélyezési rendszerének létrehozásáról szóló, 2005. december 20-i 2173/2005/EK tanácsi rendelet I. fejezet 2. cikk 8. pontjának, valamint az Európai Közösségbe irányuló faanyag-behozatal FLEGT engedélyezési rendszerének létrehozásáról szóló 2173/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes rendelkezések megállapításáról szóló, 2008. október 17-i 1024/2008/EK bizottsági rendelet I. fejezet 2. cikk 4. pontjának

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez70

 

A

B

A területi szervek

 

megnevezése és székhelye

illetékességi területe

1

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi, Piacfelügyeleti, Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság, Budapest

ország egész területe

2

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság, Budapest

ország egész területe

3

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Budapesti Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság, Budapest

a) ország egész területe a következő mérésügyi eljárásokban:
aa) hitelesítési engedélykérelem, közösségi típus-jóváhagyási engedélykérelem, hitelesítési kötelezettség alóli felmentésre irányuló kérelem és hitelesítés érvényességi idejének meghosszabbítására irányuló kérelem elbírálására,
ab) az E1, E2, F1 pontosságú súlyok hitelesítésére,
ac) a sűrűségmérő eszközök hitelesítésére,
ad) a sugárvédelmi és gyógyászati alkalmazású dózismérők és felületi szennyezettségmérők hitelesítésére,
ae) a légzési alkoholmérők hitelesítésére,
af) a sorsoló programok és eszközök, rulettkerekek és közúti ellenőrzésre szolgáló járműsebesség-mérők hitelesítésére

b) Budapest főváros, Pest megye az egyéb mérésügyi eljárásokban

c) Budapest főváros, Pest megye, valamint Ercsi város közigazgatási területéből a Százhalombattai Dunai Finomító területe a műszaki biztonsági, építésügyi és villamosenergia-ipari építésügyi eljárásokban

4

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Debreceni Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság, Debrecen

Hajdú-Bihar megye,
Jász-Nagykun-Szolnok megye,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

5

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Győri Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság, Győr

Győr-Moson-Sopron megye,
Vas megye,
Zala megye

6

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság, Miskolc

Borsod-Abaúj-Zemplén megye,
Heves megye,
Nógrád megye

7

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Pécsi Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság, Pécs

Baranya megye,
Somogy megye,
Tolna megye

8

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Szegedi Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság, Szeged

Bács-Kiskun megye,
Csongrád megye,
Békés megye

9

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Székesfehérvári Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság, Székesfehérvár

a) Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye a mérésügyi eljárásokban

b) Fejér megye – kivéve Ercsi város közigazgatási területéből a Százhalombattai Dunai Finomító területe – valamint Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye a műszaki biztonsági, építésügyi és villamosenergia-ipari építésügyi eljárásokban

2. melléklet a 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez71



A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak a 11/A. § (3) bekezdés a) pontja szerinti
sajátos építményfajtákkal kapcsolatos hatósági eljárásában kijelölt szakhatóságok

 

Bevonás és közreműködés feltétele

Szakkérdés

Első fokú eljárásban

Másodfokú eljárásban

1.

A veszélyes töltetű nyomástartó vagy töltő rendszerek,, veszélyes folyadék- és olvadéktárolók, közforgalmú üzemanyagtöltő állomások műtárgyai az utak kivételével, autógáz töltőállomások, a megújuló energiaforrást átalakító, illetőleg előállító és tároló energetikai létesítmény esetén, ha az egyben emberi tartózkodás céljára szolgáló építményt is magába foglal.

A higiénés és egészségvédelmi-, az ivóvíz minőségi-, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelményeknek való megfelelés.
Munkavégzés céljára szolgáló építmények esetében a kémiai biztonságra és a dohányzóhelyek kijelölésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak való megfelelés.

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kistérségi, fővárosi kerületi intézete

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg regionális intézete

2.

Az eljárás termőföldön vagy termőföld igénybevételével megvalósuló építmény vagy tevékenység engedélyezésére irányul, az elvi építési, a használatba vételi és a bontási engedélyezési eljárás kivételével.

A termőföld minőségi védelme.

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja

3.

Honvédelmi és katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett megújuló energiahordozót előállító vagy hasznosító energetikai berendezés építésügyi eljárásaiban.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e.

Honvéd Vezérkar főnöke

honvédelmi miniszter

4.

Ha a tevékenység megkezdéséhez egységes környezethasználati engedély vagy környezetvédelmi engedély nem szükséges.

Annak elbírálása, hogy
a) az adott tevékenység megfelel-e az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelményeknek és előírásoknak, valamint a védelmi övezet kijelölési szabályainak,
b) az engedélyezési tervdokumentáció, illetve a létesítmény zajkibocsátása megfelel-e a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek,
c) a tevékenység megfelel-e a felszín alatti vizek és ivóvízbázisok állapota védelme követelményeinek,
d) az építési és bontási hulladékok, illetve az engedélyezett berendezésekből, létesítményekből származó hulladékok kezelésének feltételei megfelelnek-e a hulladékgazdálkodási előírásoknak,
e) az építmény vagy tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség

Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség

5.

Helyi jelentőségű védett természeti területen vagy arra közvetlen hatást gyakorló módon megvalósuló létesítmény esetén.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

települési önkormányzat jegyzője,
a fővárosban a főjegyző

a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve

6.

Az eljárás régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen megvalósuló vagy külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő építmény engedélyezésére irányul.

Annak elbírálása kérdésében, hogy az építmény a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal területi szerve

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal központi szerve

7.

Az éghető töltetű nyomástartó vagy töltő rendszerek, éghető folyadék- és olvadéktárolók, közforgalmú üzemanyagtöltő állomások műtárgyai az utak kivételével, autógáz töltőállomások, a biogáz előállító és tároló energetikai létesítmény esetén.

A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírásoknak és tűztávolságoknak való megfelelés.

első fokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság

másodfokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság

8.

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 100 méteren belül gyorsforgalmi út vagy közúti határátkelőhely található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

 

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 50 méteren belül egyéb országos közút vagy helyi közút található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

 

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 50 méteren belül a fővárosi önkormányzat tulajdonában levő közút található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
Annak elbírálása, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a tervezett igénybevétel a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

 

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 50 méteren belül a fővárosi kerületi önkormányzatok tulajdonában levő közút található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

 

fővárosi főjegyző

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

 

A vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 50 méteren belüli építmény építése, elhelyezése, megszüntetése esetén, ha a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

 

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

9.

Az eljárás külterületi ingatlanon elhelyezkedő bányászati vagy gázipari létesítmények biztonsági övezetét, bányatelket, a bányatelekkel nem rendelkező felhagyott bányával, meddőhányóval, célkitermelő hellyel, bányászati tevékenységgel érintett egyéb területet, illetve a 300 m2 -nél nagyobb alapterületű, bányászati módszerekkel kialakított föld alatti térségekkel érintett területet, nyilvántartott ásványi nyersanyag lelőhelyet érint, illetve a létesítés ásványi nyersanyag kitermelésével jár.

Annak elbírálása, hogy
a) a bányászati vagy gázipari létesítmények biztonsági övezetében történő építés,
b) a bányatelken, a bányatelekkel nem rendelkező felhagyott bányával, meddőhányóval, célkitermelő hellyel, bányászati tevékenységgel érintett egyéb területen ill. a 300 m2-nél nagyobb alapterületű, bányászati módszerekkel kialakított föld alatti térségekkel érintett területen való építés,
c) a nyilvántartott ásványi nyersanyag lelőhelyen, bányatelken történő építés
a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett műszaki biztonsági szempontból engedélyezhetőek-e. Továbbá az építés során kitermelt ásványi nyersanyag használatának, értékesítésének, hasznosításának feltételei, a fizetendő bányajáradék mértéke meghatározása, az építmény építésföldtani megalapozottságának, a földtani veszélyeztetettség (figyelemmel a vízzáró rétegre, a felszínen folyásra alkalmas képződmények meglétére, tektonikai jelenségekre, védelemre érdemes földtani képződmény meglétére, felszínmozgás veszélyeztetésére) megítélése kérdésében.

bányakapitányság

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

10.

A biogáz és komposztáló telep technológiáinak elhelyezését, vagy védelmét közvetlenül szolgáló építménnyel kapcsolatos eljárás.

Az állati eredetű melléktermékre vonatkozó állategészségügyi előírásoknak való megfelelés.

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja

3. melléklet a 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez72


Az eljárásban közreműködő közmű-, közút- és vasútüzemeltetők

– víz- és csatornázási mű, gázmű, távhőellátó-, áram szolgáltató, távközlési szolgáltató és a villamosmű üzembentartója;
– az érintett közutak kezelői;
– a vasutak üzembentartói;
– kéményseprőipari szolgáltató szerv (vállalkozó)

4. melléklet a 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez73


A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal villamosenergia-ipari építésügyi engedélyezési eljárásában kijelölt szakhatóságok

 

Bevonás
és közreműködés feltétele

Szakkérdés

Első fokú
eljárásban

Másodfokú
eljárásban

Elvi építési
engedélyezési
eljárás,
építési
engedélyezési
eljárás
(saját és idegen
ingatlanon)

Üzemeltetési
engedélyezési
eljárás,
használatba-vételi engedélyezési
eljárás

Fennmaradási
engedélyezési
eljárás

Megszüntetési
eljárás

Egyszerűsített
eljárás

1.

Termőföldön megvalósuló építmény vagy tevékenység esetén, az elvi építési, a használatba vételi és a bontási engedélyezési eljárás kivételével.

A termőföld minőségi védelme.

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerve.

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

2.

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 100 méteren belül gyorsforgalmi út vagy közúti határátkelőhely található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

 

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 50 méteren belül egyéb országos közút vagy helyi közút található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele, vagy a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

 

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 50 méteren belül a fővárosi önkormányzat tulajdonában levő közút található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

 

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

 

Ha a létesítmény szélső pontjainak vetületétől számított 50 méteren belül a fővárosi kerületi önkormányzatok tulajdonában levő közút található, és a kérelmező az útkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

 

fővárosi főjegyző

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

3.

A repülőtér és repülés biztonságát szolgáló földi berendezések biztonsági övezetén belül minden, a repülőtér építési (üzemi területének) szélétől mért 15 kilométer távolságon belül 40 méternél, bárhol másutt a belterületen 100 méternél, külterületen pedig 50 méternél magasabb építmény építése, bővítése, továbbá helikopterállomás és leszállóhely építési telkének (üzemi területének) szélétől mért 500 m-en belül 40 méternél magasabb építmény építése, bővítése esetén.

A tevékenység közvetlen és közvetett hatása a légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a légiközlekedés biztonságára.

Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóság

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatal

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

4.

A vasúti pálya szélső vágányának tengelyétől számított 100 méteren belüli építmény építése, elhelyezése, megszüntetése esetén, ha a vasúti pályahálózat működtetője hozzájárulásának a megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a tervezett igénybevétel a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

5.

Ha a létesítmény, tevékenység külterületen, továbbá – egyedi tájérték, természeti terület, országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén – belterületen valósul meg, és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, létesítmény a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek, valamint a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség

Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

 

Nyomvonal kijelölésére irányuló vezetékjogi eljárásban és 20 MW feletti erőmű létesítésére irányuló eljárásban ha az az ingatlan- nyilvántartásból megállapíthatóan külterületen, továbbá – egyedi tájérték, természeti terület, országos jelentőségű védett természeti terület vagy Natura 2000 terület esetén – belterületen valósul meg, és a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, létesítmény a tájvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, erőmű engedélyezési eljárásban, valamint önállóan vagy vezetékjogi engedélyezési eljárás részeként belterületen vagy annak határától számított 100 méteren belül létesülő átalakító berendezés engedélyezési eljárásban.

1. Az erőművek vonatkozásban annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelményeknek és a védelmi övezetekre vonatkozó előírásoknak a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e az engedélyezési tervdokumentáció, illetve a létesítmény zajkibocsátása megfelel-e a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek.
2. Az átalakító berendezések vonatkozásában annak elbírálása kérdésében, hogy az engedélyezési tervdokumentáció, illetve a létesítmény zajkibocsátása megfelel-e a környezeti zaj és rezgés elleni védelem követelményeinek.

 

 

 

 

 

 

 

6.

Az ingatlan- nyilvántartásból megállapíthatóan helyi jelentőségű védett természeti területen megvalósuló létesítmény esetén.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a létesítmény vagy tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző

a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

7.

Az eljárás régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen megvalósuló vagy külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő építmény vagy tevékenység engedélyezésére irányul.

Annak elbírálása kérdésében, hogy az építmény vagy tevékenység a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal területi szerve

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal központi szerve

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

8.

Minden eljárásban a nyomvonalas létesítmény, valamint szélerőmű engedélyezése kivételével.

Létesítménnyel összefüggő tűzvédelmi követelmények érvényre juttatása.

első fokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság

másodfokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

9.

Az 50 MW és az ezt meghaladó teljesítőképességű erőmű, a 220 kV és az ezt meghaladó névleges feszültségű termelői, magán-, és közvetlen vezeték, közcélú átviteli hálózat esetén.

A területrendezési tervekkel való összhang tekintetében.

állami főépítész

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium

IGEN

NEM

NEM

NEM

NEM

10.

Az eljárás honvédelmi vagy katonai célú létesítmény működési vagy védőterületén tervezett építmény vagy tevékenység engedélyezésére irányul.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e.

Honvéd Vezérkar főnöke

honvédelmi miniszter

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

11.

Az eljárás külterületi ingatlanon elhelyezkedő bányászati vagy gázipari létesítmények biztonsági övezetét, bányatelket, a bányatelekkel nem rendelkező felhagyott bányával, meddőhányóval, célkitermelő hellyel, bányászati tevékenységgel érintett egyéb területet, illetve a 300 m2 -nél nagyobb alapterületű, bányászati módszerekkel kialakított föld alatti térségekkel érintett területet, nyilvántartott ásványi nyersanyag lelőhelyet érint, illetve a létesítés ásványi nyersanyag kitermelésével jár.

Annak elbírálása, hogy
a) a bányászati vagy gázipari létesítmények biztonsági övezetében történő építés,
b) a bányatelken, a bányatelekkel nem rendelkező felhagyott bányával, meddőhányóval, célkitermelő hellyel, bányászati tevékenységgel érintett egyéb területen ill. a 300 m2 -nél nagyobb alapterületű, bányászati módszerekkel kialakított föld alatti térségekkel érintett területen való építés,
c) a nyilvántartott ásványi nyersanyag lelőhelyen, bányatelken történő építés a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett műszaki biztonsági szempontból engedélyezhetőek-e.

bányakapitányság

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

 

 

Továbbá az építés során kitermelt ásványi nyersanyag használatának, értékesítésének, hasznosításának feltételei, a fizetendő bányajáradék mértéke meghatározása, az építmény építésföldtani megalapozottságának, a földtani veszélyeztetettség (figyelemmel a vízzáró rétegre, a felszínen folyásra alkalmas képződmények meglétére, tektonikai jelenségekre, védelemre érdemes földtani képződmény meglétére, felszínmozgás veszélyeztetésére) megítélése kérdésében.

 

 

 

 

 

 

 

12.

Olyan építmények megszüntetési eljárása során, amelyek létesítéséhez a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény szerint a Magyar Energia Hivatal engedélye is szükséges minden esetben.

Villamosenergia-ellátás biztonságának érvényesítése.

Magyar Energia Hivatal

NEM

NEM

NEM

NEM

IGEN

NEM

5. melléklet a 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez74


A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal autógáz töltőállomások építésügyi engedélyezési eljárásában
közreműködő szakhatóságok

 

Bevonás és közreműködés feltétele

Szakkérdés

Első fokú eljárásban

Másodfokú eljárásban

1.

Minden eljárásban

A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírásoknak és tűztávolságoknak való megfelelés.

első fokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság

másodfokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság

2.

Az emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény építése esetében.

Az építmény közegészségügyi és járványügyi szempontból megfelelő-e, ha igen, milyen feltételekkel.

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kistérségi, fővárosi kerületi intézete

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézete

3.

A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren, autópálya, autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belüli építmény, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele vagy az építmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett
– a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Országos közút

a) gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

b) egyéb országos közút esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

Helyi közút

a) a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

b) a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetén:

Fővárosi főjegyző

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

c) a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

Közforgalom elől el nem zárt magánutak esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

4.

A vasúti pálya szélső tengelyétől számított 50 méternél kisebb távolságban épülő tűz- és 100 méternél kisebb távolságban létesülő robbanásveszélyes anyagok gyártását, tárolását és forgalmazását szolgáló, építmények elhelyezésére irányuló eljárás esetén.

A vasúti közlekedési érdekek, a közlekedés biztonsága követelményeinek érvényesítése

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

5.

Vízközlekedést érintő ügyekben a víziutak medrétől és a kikötők, átkelések, parti és vízterületétől 50 m-nél kisebb távolságban épülő tűz- és 100 m-nél kisebb távolságban épülő robbanásveszélyes anyagok gyártását, tárolását és forgalmazását szolgáló, létesítmények elhelyezésére irányuló eljárás esetén.

A viziközlekedés követelményeinek érvényre juttatása.

a) a vízi úttá minősített belvizet és kikötőt érintő ügyekben (az úszóműves kikötő kivételével):

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

b) a vízi úttá nem minősített belvizet és úszóműves kikötőt érintő ügyekben

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

6.

Az eljárás régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen megvalósuló vagy külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő építmény vagy tevékenység engedélyezésére irányul.

Annak elbírálása kérdésében, hogy az építmény vagy tevékenység a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal területi szerve

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal központi szerve

6. melléklet a 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelethez75


Az éghető folyadékok és olvadékok tárolótartályainak létesítési, használatbavételi és javítási
engedélyezési eljárásában kijelölt szakhatóságok

 

Bevonás és közreműködés feltétele

Szakkérdés

Első fokú eljárásban

Másodfokú eljárásban

1.

Éghető töltet esetében tárolótartály létesítése, használatba vétele esetén.

A létesítésre vonatkozó tűzvédelmi előírásoknak és tűztávolságoknak való megfelelés.

Első fokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság.

Másodfokon eljáró tűzvédelmi szakhatóság.

2.

A közút területén, az alatt vagy felett, a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren, autópálya, autóút, valamint kijelölt főútvonal esetén 100 méteren belüli építmény létesítése, használatbavétele esetén, ha a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Országos közút

a) gyorsforgalmi út, valamint közúti határátkelőhely közlekedési építményei esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

b) egyéb országos közút esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

Helyi közút

a) a települési önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

b) a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetén:

fővárosi főjegyző

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

c) a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak esetén:

Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

3.

A vasúti pályától 50 méternél kisebb távolságban épülő tűz- és 100 méternél kisebb távolságban épülő robbanásveszélyes anyagok gyártását, tárolását és forgalmazását szolgáló, építmények elhelyezésére irányuló eljárás esetén

Annak elbírálása kérdésében, hogy a vasúti pálya területének nem közlekedési célú igénybevétele a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a tervezett igénybevétel a vasút állagára, a vasúti forgalom biztonságára, a vasút kezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, fejlesztési terveinek végrehajtására gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

4.

A repülőterek 15 kilométeres körzetében tárolótartály létesítése, használatba vétele, átalakítása esetén.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a polgári légiközlekedés biztonsága követelményeinek a kérelem szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

5.

A víziutak tengelyétől és hajózási létesítményektől számított 100 méteren belüli létesítés esetén.

A veszélyes anyag szállítására vonatkozó előírások, az (vízi) üzemanyagtöltő állomások engedélyezésével kapcsolatos hajózási hatósági érdekek érvényesítése

Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala

6.

Tárolótartály létesítése, használatba vétele átalakítása esetén, ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges.

1. Minden esetben annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tárolótartály a levegőtisztaság-védelmi előírásoknak és határértékeknek, levegővédelmi szempontból az elérhető legjobb technika, valamint a felszíni vizek, a felszín alatti vizek és ivóvízbázisok védelme követelményeinek a kérelem szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
2. Barlang védőövezetében létesítendő tárolótartály esetében, annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tárolótartály a barlang védelmére vonatkozó jogszabályi követelményeknek a kérelem szerint, vagy további feltételek mellett megfelel-e.

környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség

Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség

7.

A létesítési vagy használatba vételi eljárás régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen megvalósuló vagy külön jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő tevékenység engedélyezésére irányul.

Annak elbírálása kérdésében, hogy a tervezett tárolótartály a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal területi szerve

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal központi szerve

1

A rendeletet a 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 24. § (3) bekezdését.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdése a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (1) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

5

Az 5. § (2) bekezdése a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. § (2) bekezdés a) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 484. § szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

Az 5. § (3) bekezdése a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (4) bekezdését a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

9

Az 5. § (5) bekezdését a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (6) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

11

A 6. § a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

12

A 6. § (1) bekezdése a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 6. § (2) bekezdése a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 6. § (3) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

15

A 6. § (4) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

A 6. § (5) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

17

A 7. § a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

18

A 7. § (2) bekezdése a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

19

A 7. § (3) bekezdése a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 7. § (4) bekezdését a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése iktatta be.

21

A 8. § (2) bekezdése a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított, a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

A 8. § (3) bekezdése a 174/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontja szerint módosíttt szöveg.

23

A 9. § (2) bekezdése a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 10. § (2) bekezdése a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

25

A 11. § a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

26

A 11. § (3) bekezdés i) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

27

A 11. § (3) bekezdésének k) pontját a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

28

A 11. § (3) bekezdésének l) pontját a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 11. § (3) bekezdésének m) pontját a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be. E módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

30

A 11. § (3) bekezdésének n) pontját a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be. E módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

31

A 11. § (3) bekezdésének o) pontját a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be. E módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

32

A 11. § (3) bekezdés p) pontját a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A 11. § (3) bekezdés q) pontját a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (6) bekezdése iktatta be.

34

A 11. § (4) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 11/A. §-t megelőző alcímet a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

36

A 11/A. §-t a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

37

A 11/A. § (2) bekezdése a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 62. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

38

A 11/A. § (3) bekezdése a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 60. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

39

A 11/A. § (3) bekezdés a) pont af) alpontja a 177/2010. (V. 13.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 11/A. § (4) bekezdését a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (7) bekezdése iktatta be.

41

A 11/B. §-t megelőző alcímet a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

42

A 11/B. §-t a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

43

A 12. § a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

44

A 12. § (1) bekezdés a) pontját a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 485. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 12. § (1) bekezdés i) pontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

46

A 12. § (1) bekezdésének k) pontját a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

47

A 12. § (1) bekezdésének l) pontját a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 485. §-a. Ez utóbbi módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

48

A 12. § (1) bekezdésének m) pontját a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

49

A 12. § (2) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 485. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (8) bekezdése iktatta be.

50

A 12. § (3) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

51

A 12. § (4) bekezdése a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

53

A 13. § a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

54

A 13/A. §-t megelőző alcímet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

55

A 13/A. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

56

A 13/A. § (4) bekezdése a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 13/B. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

58

A 13/B. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (8) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

59

A 13/C. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

60

A 13/D. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

61

A 13/E. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (9) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

62

A 13/F. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 483. § (9) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

63

A 14. § (1) bekezdése a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 237. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 14. § (1) bekezdésének a) pontját a 26/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésnek b) pontja hatályon kívül helyezte.

65

A 14. § (1) bekezdésének b)–f) pontját a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 237. pontja hatályon kívül helyezte.

67

A hatálybalépés időpontja 2010. május 28.

68

A 15. §-t megelőző alcímet a 112/2009. (V. 27.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

70

A melléklet számozását a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 9. §-a 1. mellékletre változtatta, szövege a 163/2010. (V. 11.) Korm. rendelet 14. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 2. mellékletet a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti melléklet számozását 1. mellékletre változtatta, szövege a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított, a 311/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 25. § (8) bekezdése, a 177/2010. (V. 13.) Korm. rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg.

72

A 3. mellékletet a 25/2008. (II. 14.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

73

A 4. mellékletet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 484. § szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

74

Az 5. mellékletet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére