• Tartalom

162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről1

2009.10.01.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés c) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a Kormány

a) agrárpolitikáért,

b) agrár-vidékfejlesztésért,

c)2 élelmiszerlánc-felügyeletért,

d)–e)3

f) élelmiszeriparért,

g) erdőgazdálkodásért,

h) ingatlan-nyilvántartásért,

i) térképészetért,

j) földügyért,

k) vadgazdálkodásért,

l) halgazdálkodásért

felelős tagja.

2. § A miniszter e rendeletben és más jogszabályokban, valamint a Kormány határozataiban meghatározott feladatkörében

a) javaslatot készít a Kormány közpolitikájára,

b) előkészíti a törvények és a kormányrendeletek tervezeteit,

c) előkészíti a Kormány és a köztársasági elnök határozatait,

d) felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki,

e) kezdeményezi és előkészíti a nemzetközi szerződéseket, megköti a nemzetközi szerződésnek nem minősülő tárca-megállapodásokat,

f) felhatalmazás alapján képviseli a Kormányt a külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben,

g) a Kormány határozatában megállapított rend szerint gondoskodik az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntéshozó és döntés-előkészítő tevékenysége keretében képviselendő kormányzati álláspont előkészítéséről és annak az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntés-előkészítő fórumokon való képviseletéről,

h) a Kormány határozatában megállapított rend szerint képviseli a Kormányt az Európai Unió Tanácsában,

i) közreműködik az országos érdekegyeztetés kormányzati feladatainak ellátásában, továbbá az érintett ágazati érdekképviseletek bevonásával konzultatív érdekegyeztető fórumot működtet.

3. § (1) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) a Közösségi Agrárpolitika egyes intézkedéseinek végrehajtásáról,

b) az ágazati támogatási rendszerről,

c) az agrármarketing tevékenységről,

d) a termelésben alkalmazható növény- és állatfajták állami elismeréséről, illetve minősítéséről, azok fajtafenntartásáról, a géntartalékok képzéséről és megőrzéséről,

e) a vetőmagvak és szaporítóanyagok minőségének ellenőrzéséről, előállításukról, forgalomba hozatalukról,

f) a szőlő- és gyümölcstelepítés rendjéről,

g) az állatfajok és -fajták tenyésztéséről, a tenyésztésszervezés rendjéről,

h)4 a lovak teljesítményvizsgálatáról, a ló- és agárversenyzés szabályairól,

i) az egyes állatfajták egyedeinek megjelöléséről,

j) a termelők szerveződéséről,

k)5 a Helyes Gazdálkodási Gyakorlatról

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(2)6

(3) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében felel továbbá a mezőgazdasági célú vízgazdálkodásért, e körben előkészíti különösen a mezőgazdasági célú vízgazdálkodásról szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteteket ad ki.

(4) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében felel továbbá a géntechnológiai tevékenységért, e körben előkészíti különösen

a) a mezőgazdaság és az ipar területén a géntechnológiai tevékenységről,

b) a géntechnológiával módosított, a hagyományos módon és az ökológiai gazdálkodással termesztett növények egymás mellett éléséről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

4. § (1) A miniszter az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaphoz (EMVA) kapcsolódó Nemzeti Agrár-Vidékfejlesztési Programról,

b) az agrár-vidékfejlesztési támogatásokról

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(2)7 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében növényegészségügyi feladatai keretében előkészíti különösen a növényegészségügyről szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(3)8 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében növényegészségügyi feladatai keretében felel továbbá a növényegészségügyért, e körben előkészíti különösen

a) a növényvédő szerek, a növényvédelmi hatású termékek, növényvédelmi célú eszközök és anyagok engedélyezéséről, forgalmazásáról, felhasználásáról és ellenőrzéséről,

b) a növényi termékek, a víz, valamint a talaj növényvédőszer-maradék- és egyéb toxikus anyag tartalmának ellenőrzéséről,

c) a növényvédelmi tevékenységről,

d)9 a termelésnövelő anyagok, termesztőközegek, növénykondicionáló szerek engedélyezéséről, forgalmazásáról, felhasználásáról és ellenőrzéséről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(4)10 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében állat-egészségügyi feladatai keretében előkészíti különösen

a) a veszélyes állatbetegségek járványos fellépésének megelőzéséről,

b) az egyes állatgyógyászati termékek előállításáról, törzskönyvezéséről, forgalomba hozataláról, forgalmazásáról és felhasználásáról,

c) az állati eredetű melléktermékek kezeléséről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(5)11 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében állat-egészségügyi feladatai keretében felel továbbá az állatok védelméért, e körben előkészíti különösen az állatok védelméről és kíméletéről, valamint az ahhoz kapcsolódó hatósági feladatokról szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(6)12 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében élelmiszer-biztonsági feladatai keretében felel az élelmiszer-higiéniáért és az élelmiszer-ellenőrzésért, e körben – a szociális és munkaügyi miniszterrel együttműködve – előkészíti különösen

a) az élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-higiéniai követelményekről,

b) az élelmiszer minőség-ellenőrzésről, valamint a bor és zöldség-gyümölcs minőség-ellenőrzésről,

c) a bor előállítás és forgalomba hozatal feltételrendszeréről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(7)13 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében élelmiszer-biztonsági feladatai keretében – az egészségügyért felelős miniszterrel együttműködve – előkészíti különösen

a) az élelmiszerben jelen lévő, az egészségre ható tényezők határértékeiről,

b) az élelmiszer eredetű megbetegedések megelőzésének és leküzdésének élelmiszer-biztonsági feltételeiről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(8)14 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében élelmiszer-biztonsági feladatai keretében előkészíti az élelmiszerek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszer-biztonsági feltételeiről szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeletet ad ki.

(9)15 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében élelmiszer-biztonsági feladatai keretében felel továbbá a takarmánybiztonságért és a takarmány minőség-ellenőrzésért, e körben előkészíti különösen

a) a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról,

b) a takarmányok ellenőrzéséről, vizsgálatáról

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(10)16 A miniszter az élelmiszeriparért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) az élelmiszerek előállításáról, forgalomba hozataláról, ellenőrzéséről,

b) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek eredetvédelméről és hagyományos tulajdonságairól

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(11)17 A miniszter az erdőgazdálkodásért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) az erdőgazdálkodásról,

b) az erdő védelméről,

c) az erdővagyon fenntartásának és bővítésének feltételrendszeréről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(12)18 A miniszter az ingatlan-nyilvántartásért, a térképészetért, valamint a földügyért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) az ingatlan-nyilvántartás vezetéséről, rendszeréről és az abból történő adatszolgáltatásról,

b) a földmérésről, térképészetről és a távérzékelésről, valamint – az érintett minisztériumokkal együttműködve – az államhatárral kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek teljesítéséről,

c) a földminősítési rendszerről, a földtulajdoni, földhasználati és földhasznosítási előírások érvényesüléséről, a földforgalom szabályozásáról, a földvédelemről, a talajvédelemről, valamint a földhitel rendszeréről, valamint

d) a földügyi informatikai rendszerről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(13)19 A miniszter a vadgazdálkodásért, halgazdálkodásért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) a vadászható, halászható állatfajokról, valamint azok génkészlete védelméről, fenntartásának, hasznosításának szabályairól,

b) a vadászat gyakorlásának feltételeiről, a vadászat rendjéről és a vadgazdálkodásról, valamint

c) a halászat feltételeiről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

5. § (1)20 A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége körében irányítja

a) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt,

b) a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt,

c) a földhivatalokat,

d) a Földmérési és Távérzékelési Intézetet,

e) az Állami Ménesgazdaságot,

f) az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetét,

g) a Magyar Mezőgazdasági Múzeumot,

h) az Országos Mezőgazdasági Könyvtárat és Dokumentációs Központot,

i) az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetet,

j) az Erdészeti Tudományos Intézetet,

k) az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézetet,

l) a Halászati és Öntözési Kutatóintézetet,

m) a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézetet,

n) a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutató Központot,

o) az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézeteit,

p) az Agrárgazdasági Kutatóintézetet,

q) a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt.

(2) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége körében irányítja az általa alapított szakképző intézményeket.

(3) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége körében felügyeli

a) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet,

b) a Kormány nevében az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezeteinek Magyar Nemzeti Bizottságát,

c) a külügyminiszterrel egyetértésben a külképviseleti hálózatban dolgozó mezőgazdasági szakattasék működését.

(4) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége körében törvényességi felügyeletet gyakorol

a) a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a fővárosi és a megyei szervezetei fölött,

b) az Országos Magyar Vadászkamara, valamint a fővárosi és a megyei szervezetei fölött,

c) a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, valamint a fővárosi és a megyei szervezetei fölött,

d) a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, valamint a Hegyközségi Tanácsok és a hegyközségek fölött.

6. § (1) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége körében

a) elkészíti az ágazat fejlesztésére vonatkozó koncepciókat és döntési javaslatokat, vizsgálja és elemzi az ágazathoz tartozó gazdasági tevékenységeket, az ágazattal szemben támasztott követelményeket, kidolgozza az ágazat fejlesztésének gazdaságpolitikai követelményrendszerét,

b) feldolgozza és elemzi a hatósági jogkörének gyakorlása során birtokába jutott adatokat, továbbá gondoskodik az egységes információs rendszer, az ágazati és területi információs rendszer, valamint a statisztikai információs rendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről,

c) karbantartja az agrárágazati informatikai stratégia keretében a Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) e-agrárium részstratégiát,

d) gondoskodik a mezőgazdaságot ért rendkívüli és tömeges elemi károk kezeléséről,

e) elvégzi az ágazat finanszírozását végző pénzintézetekkel kapcsolatos kormányzati feladatokat, különös tekintettel a földjelzálog-hitelezésre,

f) ellátja az ágazati tevékenységi körbe tartozó állami gazdálkodó szervezetek korszerűsítésével, átalakulásával, illetőleg privatizációjával kapcsolatos hatáskörébe utalt feladatokat,

g) elemi csapás, járványos állatbetegségek, a növények zárlati és veszélyes, illetve járványt okozó egyéb károsítóinak leküzdésére a minisztérium szakigazgatási szerveinek és intézményeinek közvetlen utasítást ad,

h) kidolgozza és működteti az ágazat tagállami hatáskörbe tartozó támogatási rendszerét,

i) elvégzi az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alappal (a továbbiakban: EMOGA), valamint a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközzel (a továbbiakban: HOPE) kapcsoltos feladatokat,

j) felkészül az EMOGA helyébe lépő Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (a továbbiakban: EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA), továbbá a HOPE helyébe lépő Európai Halászati Alap fogadására, és végrehajtja az ebből eredő feladatait,

k) az EMOGA, az EMGA és az EMVA vonatkozásában ellátja a Bizottság 885/2006/EK rendeletének 1. cikk (2) bekezdésében meghatározott Illetékes Hatóság feladatait,

l) közreműködik a nemzeti szabványok kidolgozásában, továbbá ellátja a nemzetközi és az európai kötelezettségeken alapuló, nemzeti szabványosítással és az akkreditálással összefüggő feladatokat.

(2) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében felel továbbá az agrárkörnyezet védelméért és az agrár-környezetgazdálkodásért, e körben

a) biztosítja a környezet- és természetvédelmi követelményeknek is megfelelő agrár-környezetgazdálkodást,

b) biztosítja a nem védett élővilág, valamint a táj védelmére vonatkozó ágazati követelmények és fejlesztési politika érvényesülését,

c) közreműködik a Natura 2000-rel kapcsolatos politika kialakításában.

(3)21 A miniszter a földügyért való felelőssége keretében felel továbbá a termőföld védelméért és a talajvédelemért, e körben

a) meghatározza a termőföld takarékos felhasználása érdekében a földvédelmi és talajvédelmi követelményeket, és ellenőrzi azok megtartását,

b) gondoskodik a termőföld mennyiségének és minőségének védelméről, valamint a külön jogszabályokban meghatározott védelmi követelmények érvényesítéséről,

c) ellenőrzi a termőföld termőképességének megőrzését, javítását szolgáló tevékenységeket, ideértve a rekultiváció, a talajvédelem, a talajjavítás, a talajvízháztartás-szabályozás, valamint a mezőgazdasági vízszolgáltatás és vízkárelhárítás feladatait.

(4) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében felel továbbá az agrárpiaci rendtartás működésének szervezéséért, e körben

a) kidolgozza az agrárpiac működési koncepcióját,

b) ellátja az agrárpiac szabályozásával, az agrárpiaci rendtartással, a piaci intervencióval kapcsolatos hatáskörébe utalt feladatokat,

c) a gazdasági és közlekedési miniszter egyetértésével kezeli a Gazdaságbiztonsági Tartalékot.

(5) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében felel továbbá a mezőgazdasági célú vízgazdálkodásért, e körben

a) ellátja a mezőgazdasági vízhasznosítással és vízkárelhárítással kapcsolatos kormányzati feladatokat, ideértve a forgalomképes állami tulajdonú vizek és vízi létesítmények mezőgazdasági vízszolgáltatási és vízkár-elhárítási célú fejlesztésének, üzemeltetésének, valamint fenntartásának szervezését, irányítását,

b) irányítja a forgalomképes állami tulajdonú vízi létesítmények üzemeltetésével összefüggésben a belvízkár-elhárítást,

c) az a) és b) pontokban leírt tevékenységek tekintetében szakmai felügyeletet gyakorol a vízitársulatok felett.

7. § A miniszter az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége körében

a) irányítja az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pillérét képező agrár-vidékfejlesztést, valamint az ehhez tartozó kutatás-fejlesztést, ennek keretében különösen kidolgozza a nemzeti agrár-vidékfejlesztési stratégiát és programot,

b) gondoskodik az agrár-vidékfejlesztés átfogó stratégiájáról, amelynek keretében meghatározza rövid, közép- és hosszú távú céljait, valamint a célok elérését biztosító agrár-vidékfejlesztési programokat készít,

c) az önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel együttműködve gondoskodik a falusi turizmus fejlesztésével összefüggő kormányzati feladatok ellátásáról,

d) felelős a Tanács 1698/2005/EK rendeletének 75. cikkében meghatározott Irányító Hatóság feladatainak ellátásáért,

e) gondoskodik az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programmal összefüggő feladatok ellátásáról,

f) közreműködik a nemzeti fejlesztési terv előkészítésében és megvalósulásának nyomon követésében,

g) közreműködik a rurális térségekkel és a kistelepülésekkel kapcsolatos politika kialakításában.

8. §22 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében növényegészségügyi feladatai keretében felel

a) a termesztés növényegészségügyi biztonságáért,

b) a növényi károsítók járványos fellépésének megelőzésével és leküzdésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáért (beleértve a nemzetközi forgalmazással összefüggő szakmai szabályozást és ellenőrzést is),

c) a növényvédelmi célú termékek és eszközök forgalmazásának és felhasználásának ellenőrzéséért.

9. § (1)23 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében állat-egészségügyi feladatai keretében

a) ellátja a veszélyes állatbetegségek járványos fellépésének megelőzésével és leküzdésével kapcsolatos jogszabályokban meghatározott feladatokat,

b) nagy nemzetgazdasági kárral fenyegető vagy veszélyes állatbetegségek felszámolására állami pénzeszközökkel támogatott mentesítési programot, valamint monitoring programot rendelhet el,

c) kihirdeti a rendkívüli járványveszély-helyzetet, valamint

d) irányítja az egyes állatgyógyászati termékek előállításával, törzskönyvezésével, forgalomba hozatalával, forgalmazásával, felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátását.

(2) A miniszter az állatvédelemért való felelőssége körében irányítja az állatok védelmével és kíméletével kapcsolatos hatósági feladatok ellátását.

10. § (1)24 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében élelmiszer-biztonsági feladatai keretében, a külön jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása során, folyamatosan felügyeli az élelmiszer-előállítás és -forgalmazás során az élelmiszer-biztonság és -minőség követelményeinek érvényesülését, a biztonságosabb, jobb minőségű élelmiszereknek hazai piacon való megjelenése érdekében, elősegítve az emberek egészségesebb életmódját.

(2)25 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében élelmiszer-biztonsági feladatai keretében külön jogszabály szerint felel továbbá az élelmiszer-higiéniáért és az élelmiszer minőség-ellenőrzésért, e körben

a) a zöldség-gyümölcs termékek minőség-ellenőrzésével elősegíti a fogyasztói érdekek érvényesülését, valamint az EU előírásoknak is megfelelő magyar élelmiszer-előállítást és -forgalmazást, valamint

b) ellátja a minőségvédelmi, minőség-szabályozási, minőségpolitikai (különös tekintettel az eredetvédelmi és hagyományos termékek területén) feladatokat.

(3)26 A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége körében élelmiszer-biztonsági feladatai keretében felel továbbá a takarmánybiztonságért és a takarmány minőség-ellenőrzésért, e körben

a) ellenőrzi a takarmányok előállítását, forgalomba hozatalát és felhasználását, valamint vizsgálatát,

b) részt vesz a takarmány-nagykereskedelemre és -kiskereskedelemre vonatkozó ágazati politika kialakításában,

c) ideiglenes engedélyt ad új takarmányok előállítására, illetve kísérleti célú felhasználására, valamint

d) kialakítja a Magyar Takarmánykódex előírásait.

11. § A miniszter az élelmiszeriparért való felelőssége körében

a) segíti a magyar élelmiszer termékek piacra jutását,

b) részt vesz az élelmiszer-nagykereskedelemre és élelmiszer-kiskereskedelemre vonatkozó ágazati politika kialakításában,

c) fokozott ellenőrzéseket rendel el a feketegazdaság elleni hatékony küzdelem érdekében, fellép a nem kívánatos gazdasági folyamatok ellen, megalapozva ezzel a fogyasztók bizalmának növekedését,

d) kialakítja a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait, valamint

e) működteti a FAO/WHO Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottságot.

12. § A miniszter az erdőgazdálkodásért való felelőssége körében

a) érvényesíti és az erdészeti hatóság útján felügyeli az erdőtörvényben és a körzeti erdőtervekben meghatározottaknak megfelelő módon folytatott erdőgazdálkodást, különös tekintettel a fenntarthatóság és szakszerűség követelményére,

b) ellátja az erdővagyon védelmének szakmai irányítási feladatait,

c) ellátja az erdőgazdaságot ért rendkívüli és tömeges elemi károk felmérésével és enyhítésével kapcsolatos kormányzati feladatokat,

d) az erdőkben a biológiai sokféleség megőrzése, a természetközeliség növelése, a társadalmi igényekkel összhangban lévő védelmi, jóléti és gazdasági követelmények teljesülése érdekében gondoskodik a fenntartható erdőgazdálkodás folytatásáról a hosszú távú erdőtervezéssel, továbbá a közhiteles erdészeti nyilvántartások vezetésével és az erdőgazdálkodásra, az erdő állapotára vonatkozó tájékoztatással.

13. § A miniszter az ingatlan-nyilvántartásért, a térképészetért és a földügyért való felelőssége körében

a) gondoskodik az ingatlan-nyilvántartás vezetéséről, rendszeréről és az abból történő adatszolgáltatásról,

b) gondoskodik a földminősítési rendszerről, a földtulajdoni, földhasználati és földhasznosítási előírások érvényesüléséről, a földforgalom szabályozásáról, a földvédelemről, valamint a földhitel rendszeréről,

c) gondoskodik a polgári célú állami földmérési, térképészeti (geodéziai, kataszteri, topográfiai, kartográfiai) és a távérzékelési feladatokról,

d) gondoskodik a térinformatikai rendszerek kialakításáról, és működteti a földügyi információs rendszert, valamint

e) biztosítja az érdekelt minisztériummal közösen az államhatár felmérését, megjelölését, a határjelek felújítását és karbantartását, az államhatárral kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek teljesítését.

14. § A miniszter a vadgazdálkodásért való felelősége körében

a) a vadgazdálkodási tervezési rendszer működtetésén, valamint a vadászható állatfajok fajvédelmi terveinek kidolgoztatásán keresztül, továbbá a nemzeti vadgazdálkodási stratégiai célkitűzéseknek megfelelően gondoskodik a vadállomány védelméről és szabályozásáról,

b) ellenőrzi a vadászat rendje betartatását és a szakszerű vadgazdálkodás végrehajtását, valamint

c) működteti az Országos Vadgazdálkodási Adattárat és az Országos Vadgazdálkodási Tanácsot.

15. § A miniszter a halgazdálkodásért való felelősége körében

a) irányítja a halászati szakigazgatást,

b) a halászati törvényben és a halgazdálkodási tervekben meghatározottak szerint, a halászati hatóság útján felügyeli a halászati vízterületeken folytatott halgazdálkodást,

c) ellátja az államot illető halászati jogok pályáztatásával kapcsolatos teendőket,

d) ellenőrzi a halászati haszonbérleti szerződések betartását, valamint

e) működteti az Országos Halászati Adattárat és az Országos Halászati Bizottságot.

16. § A miniszter valamennyi felelősségi körében felel továbbá az ágazati kutatás-fejlesztési, valamint oktatási feladataiért, e körben

a) a kutatás-fejlesztés irányításának általános rendszeréhez igazodóan az ágazati kutatási feladatok végrehajtását szervezi, valamint érvényesíti az ágazati érdekeket a tudomány- és technológiapolitikai testületekben és ügyekben,

b) a külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően együttműködik a gazdasági és közlekedési miniszterrel, az oktatási és kulturális miniszterrel, valamint a szociális és munkaügyi miniszterrel a szakirány szerinti alap- és középfokú képzés, az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli képzés, továbbképzés és átképzés területén, alapít, fenntart és működtet szakképző intézményeket; az agrár-felsőoktatással összefüggésben gyakorolja a jogszabályokban meghatározott jogköröket,

c) felügyeli és finanszírozza költségvetésében elkülönítetten a termelőknek nyújtott szaktanácsadási rendszer külön jogszabályban megállapított szervezeteinek a gazdálkodást segítő szaktanácsadáshoz kapcsolódó szolgáltató tevékenységét és annak fejlesztését.

16/A. §27 A minisztert a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 31. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a környezetvédelmi és vízügyi miniszter helyettesíti.

16/B. §28 A miniszter megnevezésének rövidítéseként az „FVM” megjelölést kell alkalmazni.

16/C. §29 (1) A Kormány a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény szerinti kárszakértő, illetve vadgazdálkodási tervezésre jogosult szakértő szolgáltatási tevékenységek tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolgtv.) szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a minisztert jelöli ki.

(2) A Kormány az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti agrárgazdasági és agrár-vidékfejlesztési szakértő szolgáltatási tevékenységek tekintetében a Szolgtv. szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a minisztert jelöli ki.

17. § Ez a rendelet 2006. augusztus 1-jén lép hatályba.

1

A rendeletet a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 121. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2010. július 1. napjával.

2

Az 1. § c) pontja a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § d)–e) pontját a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 3. § (1) bekezdésének h) pontja a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdésének k) pontját a 237/2007. (IX. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

6

A 3. § (2) bekezdését a 237/2007. (IX. 12.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

A 4. § (2) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (3) bekezdésének bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (3) bekezdésének d) pontját a 237/2007. (IX. 12.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

10

A 4. § (4) bekezdésének bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 4. § (5) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 4. § (6) bekezdése a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § új (7) bekezdését a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta. A 4. § (7) bekezdésének bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § új (8) bekezdését a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8)–(11) bekezdésének számozását (10)–(13) bekezdésre változtatta. A 4. § (8) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 4. § eredeti (7) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése. A 4. § (9) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. § eredeti (8) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése.

17

A 4. § eredeti (9) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése.

18

A 4. § eredeti (10) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése.

19

A 4. § eredeti (11) bekezdésének számozását (13) bekezdésre változtatta a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése.

20

Az 5. § (1) bekezdése a 237/2007. (IX. 12.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

21

A 6. § (3) bekezdése a 237/2007. (IX. 12.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

22

A 8. § bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 9. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 10. § (1) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 10. § (2) bekezdésének bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének l) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 10. § (3) bekezdésének bevezető szövegrésze a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (3) bekezdésének m) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 16/A. §-t a 189/2008. (VII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

28

A 16/B. §-t a 284/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

29

A 16/C. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 467. §-a iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére