• Tartalom

2006. évi CXXXI. törvény

2006. évi CXXXI. törvény

egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról1

2009.01.01.
ELSŐ RÉSZ

I. Fejezet2

1–6. §

II. Fejezet

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosítása

7. §3

8. §4

9–11. §5

12. § A Tao. 22/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

22/B. § „(1) Az adózó adókedvezményt vehet igénybe
a) jelenértéken legalább 3 milliárd forint értékű beruházás,
b) az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben (a továbbiakban: kormányrendelet) meghatározott kedvezményezett települési önkormányzat közigazgatási területén üzembe helyezett és üzemeltetett, jelenértéken legalább 1 milliárd forint értékű beruházás,
c) jelenértéken legalább 100 millió forint értékű, korábban már használatba vett, állati eredetű élelmiszert előállító létesítmény jogszabályban meghatározott élelmiszer-higiéniai feltételeinek megteremtését szolgáló beruházás,
d) jelenértéken legalább 100 millió forint értékű önálló környezetvédelmi beruházás,
e) jelenértéken legalább 100 millió forint értékű,
ea) meglévő, a frekvenciasávok nemzeti felosztásáról szóló jogszabály fogalommeghatározása szerinti állandóhelyű szolgálat keretében, vagy a helyhez kötött, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerinti előfizetői interfésszel rendelkező elektronikus hírközlő hálózat fejlesztésével, vagy
eb) 2006. január 1-jét követően szerzett frekvenciahasználati jogosultság alapján megvalósuló,
szélessávú internetszolgáltatást szolgáló beruházás,
f) az alapkutatást, az alkalmazott kutatást vagy a kísérleti fejlesztést szolgáló, a felsőoktatási intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a központi költségvetési szerv által alapított kutatóintézet (kutatóhely) kezelésében lévő területen üzembe helyezett és üzemeltetett, jelenértéken legalább 100 millió forint értékű beruházás,
g) jelenértéken legalább 100 millió forint értékű, kizárólag film- és videogyártást szolgáló beruházás,
h) munkahelyteremtést szolgáló beruházás
üzembe helyezése és a kormányrendeletben foglaltak szerinti üzemeltetése esetén, feltéve, hogy a beruházás új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény bővítését vagy – az alapkutatást, alkalmazott kutatást vagy kísérleti fejlesztést szolgáló beruházást kivéve – az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, illetve a termelési, szolgáltatási folyamat alapvető változását eredményezi.
(2) Az adókedvezményt az adózó e törvény és a kormányrendelet előírásai alapján maga állapítja meg. A kormányrendeletben meghatározott időtartam alatt összevonandó, jelenértéken 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó – kormányrendeletben meghatározott – elszámolható költség esetén az adózó az adókedvezményt a miniszterhez benyújtott kérelemre hozott határozat alapján veheti igénybe.
(3) Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó a beruházás megkezdése előtt
a) a miniszternek bejelenti a kormányrendeletben meghatározott valamennyi adatot,
b) az adókedvezmény iránti kérelmet a kormányrendeletben meghatározott tartalommal és formában benyújtja a miniszterhez, ha az adókedvezmény a miniszter határozata alapján vehető igénybe.
(4) A (3) bekezdés a) pontjában előírt bejelentés késedelmes teljesítése esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye, továbbá a beruházás megkezdését követően a bejelentés nem egészíthető ki, illetve nem módosítható.
(5) Az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy a környezeti elemek védelme, valamint a környezetet veszélyeztető hatások elleni védelem érdekében, a beruházás üzembe helyezését követő öt évben hatályos, jogszabályban vagy hatósági határozatban megállapított határértéket a tényleges kibocsátási mutató ne haladja meg.
(6) Az adózó az adókedvezményt a beruházás üzembe helyezését követő adóévben – vagy döntése szerint a beruházás üzembe helyezésének adóévében – és az azt követő kilenc adóévben, legfeljebb a bejelentés, illetve a kérelem benyújtásának adóévét követő tizennegyedik adóévben veheti igénybe.
(7) Az adózó által igénybe vett adókedvezmény, valamint a kormányrendeletben meghatározott más állami támogatás együttes összege jelenértéken nem haladhatja meg a bejelentett, engedély esetén a határozatban megállapított, de legfeljebb jelenértéken a ténylegesen felmerült, elszámolható költség összegére vetített, a kormányrendeletben meghatározott aránnyal számított értéket.
(8) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti önálló környezetvédelmi beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó adókötelezettsége a kérelem, a bejelentés benyújtása évét megelőző ötödik évben vagy korábban kezdődött. Önálló környezetvédelmi beruházás az a beruházás, amely kizárólag a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 1. §-a (2) bekezdésének a)–c) pontja szerinti célt szolgál.
(9) Az (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy az adókedvezmény első igénybevételének adóévét követő négy adóévben
a) az adózó által foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma legalább 150 fővel – ha az adózó a beruházást a kormányrendeletben meghatározott kedvezményezett települési önkormányzat közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti, legalább 75 fővel – meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóévben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát, vagy
b) az adózónál elszámolt, évesített bérköltség legalább az adóév első napján érvényes minimálbér adóévre számított összegének hatszázszorosával – ha az adózó a beruházást a kormányrendeletben meghatározott kedvezményezett települési önkormányzat közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti, legalább háromszázszorosával – meghaladja a beruházás megkezdését megelőző adóév évesített bérköltségét.
(10) Kizárólag film- és videogyártást szolgáló beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy az adózó a beruházás üzembe helyezését követő öt évben az üzembe helyezett tárgyi eszköz igénybevételével nem állít elő olyan filmet, amelyet a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 5/B. §-a alapján az V. kategóriába kellene sorolni.
(11) Az (1) bekezdés h) pontja szerinti munkahelyteremtést szolgáló beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltétele, hogy az adókedvezmény első igénybevételének adóévét követő harmadik adóévben és az azt követő négy adóévben
a) az újonnan létrehozott munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók legalább 20 százalékát pályakezdőként felvett munkavállalók adják azzal, hogy pályakezdőnek minősül az a természetes személy, aki a középfokú nevelési-oktatási vagy a felsőoktatási intézménnyel nappali képzés keretében fennálló jogviszonya, illetve a tanulói jogviszonya tankötelezettség címén való megszűnését követő egy naptári éven belül első alkalommal létesít munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt, valamint
b) a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma a beruházás megkezdését megelőző adóévben foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát, ha
ba) az adózó a beruházást a kormányrendeletben meghatározott kedvezményezett települési önkormányzat közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti, akkor nagyvállalkozásnál 150 fővel, középvállalkozásnál 75 fővel, kisvállalkozásnál 15 fővel,
bb) az adózó a beruházást a kormányrendeletben meghatározott leghátrányosabb 48 kistérség települési önkormányzatának közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti, akkor nagyvállalkozásnál 20 fővel, kis- és középvállalkozásnál 5 fővel,
bc) a ba)–bb) pontban megnevezetten kívüli települési önkormányzat közigazgatási területén helyezi üzembe és üzemelteti, akkor nagyvállalkozásnál 300 fővel, középvállalkozásnál 150 fővel, kisvállalkozásnál 30 fővel
haladja meg, azzal, hogy a rendelkezések alkalmazásában a vállalkozás méretét a bejelentés, illetve a kérelem benyújtását megelőző hónap utolsó napján érvényes besorolás szerint kell figyelembe venni.
(12) Mezőgazdasági termékek feldolgozását és forgalmazását szolgáló, az (1) bekezdés a)–c), valamint h) pontja szerinti beruházás esetén az adókedvezmény igénybevételének további feltételeit a kormányrendelet tartalmazza.
(13) A kormányrendelet az e törvényben foglaltakon kívüli feltételeket is megállapíthat, vagy rendelkezhet az adókedvezmény igénybevételének tilalmáról.
(14) Az adózó nem jogosult a (7) bekezdés szerinti adókedvezményre, és a már igénybe vett adókedvezmény jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, ha az e törvényben, a kormányrendeletben, illetve a határozatban meghatározott bármely feltételt nem teljesíti. Nem kell e rendelkezést alkalmazni, ha a feltétel teljesítését elháríthatatlan külső ok akadályozta meg.
(15) Az adózó a kormányrendeletben meghatározott adatokat társasági adóbevallásában beruházásonként feltünteti.
(16) Az adóhatóság a (15) bekezdés alapján rendelkezésére álló valamennyi adatról adózónként és beruházásonként haladéktalanul tájékoztatja a kincstárt, amely a kapott adatok felhasználásával, megkeresésre – törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésben előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítése érdekében – a miniszter részére adatot szolgáltat. A kincstár által a tájékoztatás révén megszerzett adatra az adózás rendjéről szóló törvénynek az adótitokra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
(17) Ha a miniszter határozatban engedélyezi az adókedvezményt, azt az illetékes miniszterek véleményét figyelembe véve hozza meg. Az engedély kiadása előtt – ha szükséges – megkéri az Európai Bizottság hozzájárulását. A határozatot a kérelem benyújtását, hiánypótlási felhívás esetén a hiánypótlást követő 60 napon belül kell meghozni, a határidő egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható.”

13–14. §6

MÁSODIK–NEGYEDIK RÉSZ8

ÖTÖDIK RÉSZ9

HATODIK–TIZENEGYEDIK RÉSZ10

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatályba léptető rendelkezések

124. § Ez a törvény – a 125–216. §-okban foglalt kivételekkel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

125. § (1) E törvénynek az Szja tv.-t módosító rendelkezései – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – 2007. január 1-jén lépnek hatályba.

(2)–(4)11

126. § (1) E törvénynek a Tao.-t módosító rendelkezései – a (2)–(3) bekezdésben foglaltak kivételével – 2007. január 1-jén lépnek hatályba.

(2)12

(3)13 E törvénynek a Tao. 22/B. §-a (1) bekezdésének c) és e) pontját megállapító rendelkezése 2008. január 1-jén lép hatályba.

127–129. §14

130. § (1)15

(2) E törvénynek a Kjtv. 3. §-a (3) bekezdésének h) pontját megállapító rendelkezése e törvény kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezése a 2006. adóévi különadó kötelezettségre is alkalmazható.

(3) A Kjtv. 3. § (3) bekezdése j) pontjának e törvénnyel megállapított rendelkezéseit a 2006. adóévre is lehet alkalmazni.

(4)16

131. §17

132. §18

133. §19

134. § A Rega-tv. e törvénnyel módosított Melléklete e törvény kihirdetését követő 45. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépés napjától induló adóigazgatási eljárások esetén kell alkalmazni.

135–138. §20

139. §21

140–147. §22

Módosító rendelkezések

148. § (1)–(2)23

(3) Az e törvény kihirdetését követő 45. napot követő napon az Szja tv. 72. §-a (4) bekezdésének c) pontjában az „érdekében adott előleg” szövegrész helyébe az „érdekében – 30 napot meg nem haladó időtartamra – adott előleg, elszámolásra kiadott összeg” szövegrész lép, azzal, hogy e rendelkezést a hatálybalépése napjától adott előlegre, elszámolásra kiadott összegre kell alkalmazni.

149–169. §24

Hatályon kívül helyező rendelkezések

170–171. §25

172. §26

a)27

b)28

c)–f)29

173–174. §30

175. § (1)–(3)31

(4) 2010. január 1-jén a Jöt. e törvénnyel megállapított 128/A. §-a hatályát veszti.

176–189. §32

Átmeneti rendelkezések

190. § (1) E törvénynek az Szja tv.-t módosító rendelkezéseit a hatálybalépésük napjától megszerzett jövedelemre és keletkezett adókötelezettségre kell alkalmazni.

(2) A Szja tv. 12. §-ának az e törvénnyel módosított (6) bekezdését a 2006. évi adóhatósági adómegállapítás során is alkalmazni kell.

(3)33 Az Szja tv. e törvénnyel megállapított 3. § 70. pontját a hatálybalépésüktől bekövetkezett elemi kár megállapítására kell alkalmazni.

(4) Az Szja tv. e törvénnyel megállapított 12/A. §-ának rendelkezéseit a 2006. évre vonatkozó munkáltatói adómegállapítás során is alkalmazni kell.

(5) Az Szja tv.

g) 1. számú melléklete 9.5.1. pontjának e törvénnyel módosított a) pontját,

h) 2. számú melléklete II. fejezetének e törvénnyel módosított utolsó mondatát

a 2006. évre vonatkozó bevallási kötelezettség teljesítésére is alkalmazni kell.

(6) E törvénynek az Szja tv. 65. §-át módosító rendelkezései – fenntartva a Módtv. 223. §-a (13) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezést az Szja tv. 65. §-a (1) bekezdésének az e törvénnyel beiktatott új e) pontja rendelkezésében említett jövedelemre – a 2006. szeptember 1-jét követően, de az e törvény kihirdetését követő 45. nap hónapját követő hónap első napját megelőzően megszerzett, az Szja tv. 65. §-a (1) bekezdésének az e törvénnyel beiktatott új e) pontjában említett jövedelemre és annak adókötelezettségére is alkalmazhatók, amennyiben a magánszemély számára összességükben előnyösebbek a 2006. szeptember 1. és az e törvény kihirdetését követő 45. nap hónapját követő hónap első napja közötti időszakban hatályos előírásokhoz képest.

(7) Ha a bevétel megszerzése 2006. augusztus 31-ét követően, de 2007. január 1-jét megelőzően történt, a nem az eredeti jogosult magánszemély vagy annak örököse által kárpótlási jegy felhasználásával megszerzett értékpapír tőzsdei ügyletben történő visszterhes vagyonátruházása esetén a bevételre a tőzsdei ügyletből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatók.

(8) Ha a bevétel megszerzésére 2006. augusztus 31-e után, de 2007. január 1-je előtt került sor, a kötelező tartási időszak leteltét követően az elismert értékpapír juttatási program keretében megszerzett értékpapír tőzsdei ügyletben történő visszterhes átruházása esetén a magánszemély által megszerzett bevétel adókötelezettségére [a magánszemély döntése szerint, az Szja tv. 77/C. §-a (15) bekezdése a) pontjának rendelkezése helyett] a tőzsdei ügyletből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni lehet.

(9) Az Szja tv. 77/C. §-ának e törvénnyel módosított (24) bekezdésének rendelkezését a hatálybalépését megelőzően nyilvántartásba vett elismert munkavállalói értékpapír juttatási programok esetében is alkalmazni kell.

(10) A 2006. december 31-ig kibocsátott üdülési csekkek – érvényességük meghosszabbítása esetén is – a 2006. december 31-én érvényes szabályok szerint adómentesen használhatók fel.

(11) Az Szja tv. 1. számú mellékletének az e törvénnyel módosított 7.18. pontját 2006. szeptember 1-jétől lehet alkalmazni.

(12) Az Szja tv. 1. számú mellékletének az e törvénnyel módosított 2.5. és 8.32. pontjai szerinti rendelkezéseket a hatálybalépést megelőző bármely korábbi időszak adókötelezettségére is alkalmazni lehet.

191. § A kifizető, a magánszemély a Módtv. 223. §-ának az e törvény kihirdetését követő 45. napján hatályos (17) bekezdését alkalmazza, ha az említett rendelkezés szerint az osztalék megállapítása, jóváhagyása és a magánszemély által a bevétel megszerzése az e törvény kihirdetését követő 45. napig megtörtént.

192. § (1) A Tao. e törvénnyel megállapított rendelkezéseit első ízben a 2007-ben kezdődő adóév adókötelezettségére lehet alkalmazni.

(2)34

(3) A Tao. e törvénnyel hatályba léptetett 20. § (1) bekezdés d) pontjának rendelkezései a 2006-ban kezdődő adóévi adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre is alkalmazhatók.

(4) A Tao. e törvénnyel megállapított 4. §-a 5. pontjának, 7. §-a (1) bekezdése dz) pontjának, 7. §-a (1) bekezdése dzs) pontja b) alpontjának és 8. §-a (1) bekezdésének dzs) pontja b) alpontjának rendelkezéseit első ízben a 2007. január 1-jétől megszerzett részesedésre lehet alkalmazni.

193. § A fejlesztési adókedvezmény a kérelem, bejelentés benyújtásakor hatályos rendelkezéseknek megfelelően vehető igénybe, azzal, hogy a 2006. december 31-éig benyújtott kérelmet – ha ezen időpontig a határozat kiadása nem történt meg – az adópolitikáért felelős miniszter a Tao. e törvénnyel megállapított 22/B. §-ban és a fejlesztési adókedvezményről szóló 206/2006. (X. 16.) Korm. rendeletben foglaltak alapján bírálja el. E döntéshez a szükséges módosításokat az adózó hiánypótlás keretében adja meg.

194. § (1) Az Ekho tv. e törvénnyel módosított rendelkezéseit – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2007. január elsejét követően megszerzett bevételre és az azzal összefüggő adókötelezettségre kell alkalmazni.

(2) Az Ekho tv. e törvénnyel módosított 3. § (2) bekezdés a) pontjának, és az Ekho tv. e törvénnyel megállapított 3. § (7) bekezdésének rendelkezéseit az e törvény kihirdetését követő 45. napot követő hónap első napjától megszerzett bevételre és az azzal összefüggő adókötelezettségre kell alkalmazni.

195. § (1) E törvénynek a kedvezményezett átalakulás, a kedvezményezett eszközátruházás és a kedvezményezett részesedéscsere esetére vonatkozó, a Kjtv. e törvénnyel módosított 3. §-a szerinti előírásokat a hatálybalépéstől bekövetkező említett jogügyletek esetében lehet alkalmazni.

(2) A Kjtv. e törvénnyel módosított 3. §-a (2) bekezdése h) pontjának, 3. §-a (3) bekezdése i) pontjának, valamint 7. §-a 13. pontjának rendelkezéseit az e törvény hatálybalépését követően megszerzett részesedésre lehet alkalmazni.

196–199. §35

200. § (1) A Fát. e törvénnyel megállapított rendelkezéseit – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – azokra a belföldön nyújtott személyszállítási szolgáltatásokra kell alkalmazni, amelyeknél az árkiegészítés-igénybevételi lehetőség 2006. december 31. napját követően keletkezik.

(2) A 2006. december 31-éig értékesített, de a 2006. december 31-ét követő időszakra utazásra jogosító bérletek esetén az árkiegészítést az árkiegészítés alanya a Fát. e törvénnyel megállapított rendelkezései szerint igényelheti.

201. § (1) Az Itv. e törvénnyel módosított rendelkezéseit a 2007. január 1-jét követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott ajándékozási illetékügyekben kell alkalmazni.

(2) Mentesül az ajándékozási illeték megfizetése és az ajándékozási illetékkötelezettség elmulasztása miatti jogkövetkezmények alól a számviteli törvény szerinti gazdálkodó az olyan vagyonszerzése után – ide nem értve az ingatlan és a gépjármű megszerzését –, amely 2006. december 31-ig megkötött és ezen időpontig teljesített jogügylet alapján történt.

(3) Nem kell megfizetni az ajándékozási illetéket a 2006. december 31-ig történt olyan vagyonszerzés után, amely jogszabályi kötelezettségen alapul.

(4) Nem kell megfizetni az ajándékozási illetéket a munkáltató által a munkavállalónak 2006. december 31-ig adott olyan ingyenes juttatás után, mely mentes a személyi jövedelemadó alól.

202. § Az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról szóló 2005. évi CLXIII. törvény 1. § (8) bekezdésében meghatározott bevallással, valamint összesített adatszolgáltatással összefüggésben a mulasztási bírságot az Art. 172. § (1) bekezdése szerinti mértékkel kell megállapítani.

203. § (1)36 A munkáltató és a kifizető az Art. 16. § (4) bekezdésében, valamint a 31. § (2) bekezdésében, a magánszemély az Art. 20. § (6) bekezdésében meghatározott esetben az ott megjelölt adatokon túl a biztosított társadalombiztosítási azonosító jelét is bejelenti az állami adóhatóságnak, valamint az állami adóhatóság az Art. 16. § (5)–(6) bekezdésének, valamint 52. § (7) bekezdésének, továbbá a Tbj. 39. § (6) bekezdésének alkalmazása során a biztosított társadalombiztosítási azonosító jelét is továbbítja az egészségbiztosítás biztosítotti nyilvántartása, a magánnyugdíjpénztár, a munkaügyi hatóság, illetve a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv részére.

(2) Az állami adóhatóság a társadalombiztosítási azonosító jelet kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott célból kezelheti. Az állami adóhatóság biztosítja, hogy a társadalombiztosítási azonosító jelhez csak az férhessen hozzá, akinek az (1) bekezdésben meghatározott célhoz kötötten tevékenységének ellátásához ez elengedhetetlenül szükséges. Az állami adóhatóság a magánszemélyekről a saját feladatai ellátása érdekében vezetett nyilvántartásaiban a társadalombiztosítási azonosító jelet nem szerepeltetheti.

204. § Az Art. e törvénnyel megállapított, a munkáltatói és az adóhatósági adómegállapítással összefüggő rendelkezéseit a 2006. évről teljesített adómegállapítás során is alkalmazni kell.

205. § Az állami adóhatóság az e törvénnyel megállapított, az Art. 52. § (7) bekezdésének ba) pontja szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének a 2006. évre vonatkozó adatok tekintetében az e pontban meghatározott határidőig tesz eleget.

206. § E törvénynek az Szjtv. 7/A. § (1) bekezdését módosító rendelkezéseit a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell.

207. § Az Flt. e törvény kihirdetésekor hatályos 57/B. §-ában meghatározott Egységes Munkaügyi Nyilvántartásban e törvény kihirdetésekor kezelt adatokat a munkaügyi hatóság a munkaügyi ellenőrzés és a statisztikai adatszolgáltatási feladatok ellátása céljából az Flt. e törvény kihirdetésekor hatályos rendelkezései szerint kezelheti.

208. § A Tbj. e törvénnyel megállapított rendelkezéseit a 2007. január 1-jét követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre kell alkalmazni.

209. § A Tbj. e törvénnyel megállapított 20. § (4) bekezdését, 27. § (4) bekezdését és 29. § (6) bekezdését visszamenőlegesen 2006. szeptember 1-jétől lehet alkalmazni.

210. § A mezőgazdasági őstermelő a Tbj. 5. § (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott, biztosítási kötelezettséget érintő adatokról első alkalommal 2007. január 31-éig tesz bejelentést az állami adóhatóságnak.

211. § A tagdíjfizetési kötelezettség ellenőrzése érdekében az állami adóhatóság 2007. április 30-áig átadja a magánnyugdíjpénztárak részére – a 2006. december 31-ei állapotnak megfelelően – az adott magánnyugdíjpénztár tagjainak rendelkezésre álló természetes azonosító adatait és adóazonosító jelét. A magánnyugdíjpénztár az átadott adatokat a saját nyilvántartásának adataival a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény rendelkezései szerinti kapcsolati kód alkalmazásával veti egybe. A magánnyugdíjpénztárba 2006. december 31-ét követően belépő vagy átlépő tag adóazonosító jelét a magánnyugdíjpénztár a pénztártagtól szerzi be.

212. § Az Eho. e törvénnyel megállapított rendelkezéseit a 2007. január 1-jét követő időszakra kifizetett (juttatott, elszámolt) jövedelmekre kell alkalmazni.

213. § E törvénynek az Mpt. 4. § (4) bekezdését módosító rendelkezését nem kell alkalmazni a törvény hatálybalépésekor már megalapított, de tevékenységi engedéllyel nem rendelkező pénztárakra.

214. § E törvénynek az Szt.-t módosító rendelkezéseit a 2007. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni, de a 2006. évi üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazni lehet.

215. § (1) A Fétám tv. e törvénnyel módosított rendelkezéseit – a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel – a 2006. évre vonatkozó igazolási, adatszolgáltatási szabályok tekintetében is alkalmazni kell.

(2)–(4)37

216. § A Kt. e törvénnyel megállapított 5/A. §-ának (6)–(8) bekezdésében meghatározott egyedi mentességi kérelem első alkalommal a 2006. évre vonatkozó mentességi kérelmek esetén 2007. január 31-ig nyújtható be.

Jogharmonizációs záradék

217. §38

1–6. számú melléklet a 2006. évi CXXXI. törvényhez39

1

A törvényt az Országgyűlés a 2006. december 18-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2006. december 22. A törvényt a 2012: LXXVI. törvény 7. § (3) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte 2014. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező törvény 1. §-át.

2

Az I. Fejezetet (1–6. §-t) a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 7. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 8. §-t a 2007: XII. törvény 2. § (4) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 9–11. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 13–14. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

7

A III–V. Fejezetet (15–24. §-t) a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

8

A MÁSODIK–NEGYEDIK RÉSZT (25–45. §-t) a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

9

Az ÖTÖDIK RÉSZT (46–74. §) a 2007: LXXXII. törvény 3. § (5) bekezdésének 15. pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 5. § (5) bekezdése alapján 2008. január 2. napjával.

10

A HATODIK–TIZENEGYEDIK RÉSZT (75–123. §-t) a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 125. § (2)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 126. § (2) bekezdését a 2007: XII. törvény 2. § (4) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 126. § (3) bekezdése a 2007: XXXIX. törvény 9. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 127–129. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 130. § (1) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 130. § (4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 131. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 132. §-t a 2007: CXXVII. törvény 262. § (1) bekezdésének r) pontja hatályon kívül helyezte azzal, hogy rendelkezéseit azokban az esetekben még alkalmazni kell, amelyekben az Áfa tv. szerinti adófizetési kötelezettség, illetőleg adólevonási jogosultság 2007. december 31. napjáig bezárólag keletkezett.

19

A 133. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 135–138. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 139. §-t a 2007: LXXXII. törvény 3. § (5) bekezdésének 15. pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 5. § (5) bekezdése alapján 2008. január 2. napjával.

22

A 140–147. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 148. § (1)–(2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

24

A 149–169. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 170–171. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

26

A 172. § bevezető szövegrészét a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 172. § a) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 172. § b) pontját a 2007: XII. törvény 2. § (4) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 172. § c)–f) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 173–174. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 175. § (1)–(3) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 176–189. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 190. § (3) bekezdése a 2007: XII. törvény 2. § (4) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 192. § (2) bekezdését a 2007: XII. törvény 2. § (4) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

35

A 196–199. §-t a 2007: CXXVII. törvény 262. § (1) bekezdésének r) pontja hatályon kívül helyezte azzal, hogy rendelkezéseit azokban az esetekben még alkalmazni kell, amelyekben az Áfa tv. szerinti adófizetési kötelezettség, illetőleg adólevonási jogosultság 2007. december 31. napjáig bezárólag keletkezett.

36

A 203. § (1) bekezdése a 2007: CXXVI. törvény 415. § (1) bekezdésével megállapított és a 2008: LXXXII. törvény 31. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

A 215. § (2)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 217. §-t a 2007: CXXVII. törvény 262. § (1) bekezdésének r) pontja hatályon kívül helyezte azzal, hogy rendelkezéseit azokban az esetekben még alkalmazni kell, amelyekben az Áfa tv. szerinti adófizetési kötelezettség, illetőleg adólevonási jogosultság 2007. december 31. napjáig bezárólag keletkezett.

39

Az 1–6. mellékletet a 2007: LXXXII. törvény 2. § 953. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére