• Tartalom

2001. évi XVIII. törvény

2001. évi XVIII. törvény

a személy- és tárgykörözésről1

2013.04.09.

Az Országgyűlés a személykörözés és a tárgykörözés szabályainak, valamint a körözési információs rendszerben kezelt, illetve a körözési nyilvántartásban nyilvántartott adatok, továbbá az adatkezelés, az adatigénylés és az adatszolgáltatás rendjének meghatározásával – az érintettek érdekei és személyes adatai védelmének biztosítása mellett – az egyes hatósági eljárásokban körözött személyek és tárgyak felkutatásának, azonosításának elősegítse érdekében a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A KÖRÖZÉS

1. § (1) Ezt a törvényt kell alkalmazni a személyek, az ismeretlen holttestek és a tárgyak körözése, valamint a körözött személyek, holttestek és tárgyak nyilvántartása során.

(2) E törvény alkalmazásában

a)2 körözés:

aa) a 12/A. § (2) bekezdésében meghatározott eltűnt személy felkutatására, védelem alá helyezésére, körözést elrendelő hatóság vagy szerv elé állítására,

ab) az ismeretlen személy vagy holttest személyazonosságának megállapítására,

ac) a lefoglalás vagy büntetőeljárásban bizonyítékként való felhasználás céljából keresett tárgyak felkutatására, valamint

ad) az elveszett, eltulajdonított, érvénytelenített okmányok, hatósági jelzések felkutatására

ae)3 a törvényben meghatározott rejtett ellenőrzéssel kapcsolatos intézkedések összessége.

irányuló intézkedések,

b) körözés elrendelés: személy vagy tárgy felkutatására, illetve személy vagy holttest személyazonosságának megállapítására irányuló határozat, illetőleg személy felkutatását, egyben elfogását és meghatározott hatóság elé állítását elrendelő határozat (elfogatóparancs) meghozatala;

c)4 nemzetközi körözés: nemzetközi szerződés, valamint viszonossági gyakorlat alapján büntető-, polgári vagy közigazgatási ügyben magyar hatóság kezdeményezésére más állam hatósága által az adott állam területén, illetve külföldi állam hatósága kezdeményezésére magyar hatóság által Magyarország területén végzett körözés, kivéve az európai elfogatóparancs alapján végzett körözést;

d) terepkutatás: köz- vagy magántulajdonban álló ingatlan – kivéve a magánlakást – vagy meghatározott része (ideértve az ingatlanon található járművet is) technikai eszköz igénybevételével vagy anélkül történő átkutatása a körözött személy, illetve tárgy megtalálása érdekében;

e) egyedi azonosításra alkalmas tárgy: amely

ea) számokból, betűkből, írásjelekből, matematikai műveleti jelekből, illetve ezek kombinációjából álló jelsorozattal, így különösen okmányszámmal, alvázszámmal, vázazonosítóval, motorszámmal, rendszámmal, gyártási számmal, gyári számmal rendelkezik, illetve okmányazonosító jelet tartalmaz,

eb) egyéb egyedi ismérve alapján – az ea) pontban meghatározottak hiányában is – kétséget kizáróan azonosítható;

f)5 európai elfogatóparancs: olyan igazságügyi hatósági határozat, amelyet egy EU tagállamban bocsátanak ki, és azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam büntetőeljárás, szabadságvesztés büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából a keresett személyt elfogja és átadja, illetőleg a keresett tárgyat felkutassa, lefoglalja és átadja.

A körözés elrendelése és visszavonása

2. §6 (1) A körözést személy esetén törvényben, holttest és tárgy esetén – az elveszett, eltulajdonított, érvénytelenített hazai kiállítású okmányok és a jármű hatósági jelzése kivételével – jogszabályban meghatározott hatóság, szerv vagy személy (a továbbiakban együtt: hatóság) rendeli el.

(2) A rendőrség hatáskörébe tartozó körözések elrendeléséről szóló határozathozatal a körözési információs rendszerbe történő bejegyzéssel megvalósul.

(3) A körözést a Magyarországon előállított és elveszett, eltulajdonított vagy érvénytelenített okmányok és a jármű jogszabályban meghatározott hatósági jelzése esetén – kivéve, ha az eltulajdonítás miatt a rendőrségnél tettek feljelentést – e ténynek az okmányra, hatósági jelzésre vonatkozó központi hatósági nyilvántartásba történő bejegyzése alapján kell lefolytatni. Büntetőeljárás kezdeményezése esetén a Rendőrség a (2) bekezdésben foglaltak szerint jár el és egyidejűleg az érintett tárgy eltulajdonításának tényéről értesíti az érintett központi hatósági nyilvántartást vezető szervet.

(4) A körözést a Magyarország területén elveszett, eltulajdonított külföldi hatóság által kiállított okmányok és külföldi hatósági jelzések esetén a körözési információs rendszerbe történő bejegyzés alapján kell lefolytatni.

3. § (1) A körözést a körözés elrendelésére feljogosított hatóság határozata alapján e törvényben meghatározottak szerint a Rendőrség folytatja.

(2) A körözést az a rendőrkapitányság, illetve rendőr-főkapitányság folytatja, amelyik a körözési információs rendszerben a körözés elrendelését a 16. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint rögzítette.

4. § A Rendőrség annak a személynek, holttestnek, tárgynak a körözését végzi, akinek, illetve amelynek felkutatását vagy személyazonosságának megállapítását jogszabályban arra feljogosított hatóság határozatban elrendelte.

5. § Ha a körözés elrendeléséről szóló határozatot nem a Rendőrség hozta, a határozatot meg kell küldeni a 6. §-ban meghatározott rendőrkapitánysághoz.

6. § (1) A személy körözését elrendelő határozatot – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a körözött személy bejelentett lakóhelye, ennek hiányában bejelentett tartózkodási helye szerint illetékes rendőrkapitánysághoz kell megküldeni.

(2) Ha a körözött személynek sem bejelentett lakó-, sem bejelentett tartózkodási helye nincs, a határozatot a körözött személy utolsó ismert tartózkodási helye szerint illetékes rendőrkapitánysághoz kell megküldeni.

(3) Ha a körözött személynek nincs ismert tartózkodási helye, a határozatot a körözést elrendelő hatóság székhelye szerint illetékes rendőrkapitánysághoz kell megküldeni.

(4) A tárgy körözését elrendelő határozatot a körözést elrendelő hatóság székhelye szerint illetékes rendőrkapitánysághoz kell megküldeni.

(5) Ha ugyanabban az eljárásban személy és tárgy körözésére egyaránt sor kerül, a személy körözését elrendelő határozatot az (1)–(3) bekezdés, a tárgy körözését elrendelő határozatot a (4) bekezdés szerint illetékes rendőrkapitánysághoz kell megküldeni.

7. § (1) A körözést vissza kell vonni, ha a körözött személy tartózkodási helyét, a körözött tárgy hollétét, illetőleg az ismeretlen személy vagy holttest személyazonosságát megállapították.

(2)7 A körözést az elrendelő hatóság vonja vissza, a visszavonás tényének a körözési információs rendszerbe történő bejegyzésével, valamint a 2. § (3) bekezdésében meghatározott esetben az ott meghatározott központi hatósági nyilvántartást vezető szerv egyidejű értesítésével.

(3) Ha a körözés visszavonásáról szóló határozatot nem a Rendőrség hozta, a határozatot meg kell küldeni ahhoz a rendőrkapitánysághoz, amelyhez a körözést elrendelő határozatot továbbították.

7/A. §8 A Schengeni Információs Rendszerbe továbbított, európai vagy nemzetközi elfogatóparancson alapuló, magyar szerv által elrendelt körözések visszavonására haladéktalanul sor kerül azt követően, hogy az elfogatóparancsot kibocsátó szerv a visszavonásról szóló döntést megküldi az illetékes rendőrkapitányságnak.

Nemzetközi körözés

8. § E törvény rendelkezéseit a nemzetközi körözésre a 9–11. §-okban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

9. § A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ feladata

a) a más állam hatósága által kezdeményezett körözés elrendelése a személy, tárgy felkutatására, vagy személy, holttest személyazonosságának megállapítására irányuló megkeresés alapján;

b) a magyar hatóság által elrendelt körözés más állam hatóságához történő továbbítása;

c) a más állam hatóságának kezdeményezésére elrendelt körözés visszavonása;

d) más állam hatóságának értesítése arról, ha az oda továbbított körözést a magyar hatóság visszavonta;

e) más állam hatóságának, illetve az illetékes magyar hatóságnak az értesítése arról, ha a nemzetközi körözés során a személy, tárgy hollétét, illetőleg a személy, holttest személyazonosságát megállapították.

10. § (1) A más állam hatósága által kezdeményezett körözést a megkeresés teljesíthetőségéhez szükséges feltételek meglétének ellenőrzését és megállapítását követő 24 órán belül kell elrendelni.

(2) A más állam hatóságának kezdeményezésére elrendelt körözést a kezdeményező hatóság erre irányuló megkeresése esetén kell visszavonni a megkeresés kézhezvételét követő 24 órán belül.

11. § (1) Ha a más állam hatóságának kezdeményezésére elrendelt körözés visszavonására nem kerül sor, az adatokat a körözést kezdeményező által meghatározott ideig kell nyilvántartani.

(2) A más állam büntetőügyben eljáró hatóságának kezdeményezésére körözött személy, illetve tárgy adatait a megkereső hatóság által meghatározott időpontig, ennek hiányában a büntethetőség, illetőleg a büntetés végrehajthatósága magyar büntető jogszabályok szerinti elévülési idejének elteltéig kell nyilvántartani.

(3) A más állam nem büntetőügyben eljáró hatóságának kezdeményezésére körözött személy, holttest, illetve tárgy adatait a megkereső hatóság által meghatározott időpontig, ennek hiányában 20 évig kell nyilvántartani.

A Rendőrség körözéssel kapcsolatos tevékenysége

12. § (1) A Rendőrség a körözés végrehajtása során az ismeretlen helyen lévő személy, illetve tárgy felkutatása, valamint az ismeretlen személy, illetve holttest személyazonosságának megállapítása érdekében adatgyűjtést végezhet, amelynek keretében

a) azokat a személyeket, akik a körözött személlyel, holttesttel, tárggyal kapcsolatban feltehetően információval rendelkeznek

aa) meghallgathatja, valamint

ab) ha ahhoz az ellenőrizni kívánt személy – illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselője – előzetesen írásban hozzájárult, poligráf alkalmazásával is ellenőrizheti;

b) igazoltatást végezhet egy meghatározott helyen megjelenő, illetve tartózkodó személyek személyazonosságának megállapítására;

c) terepkutatást végezhet;

d)9 a közszolgálati médiaszolgáltatónak minősülő rádióban és televízióban díjmentesen közérdekű közleményt, illetve a sajtóban és az interneten felhívást tehet közzé;

e) a körözött személy nevét, képmását, az azonosításához szükséges adatait, a valószínű megjelenési, tartózkodási helyét és a nyilvánosságra hozatal okát nyomós közérdekből vagy különös méltánylást érdemlő magánérdekből nyilvánosságra hozhatja, kivéve, ha azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten megtiltotta;

f) a körözött tárgy fényképét, rajzát, egyedi azonosításra alkalmas jelsorozatát, egyéb jellemzőit nyilvánosságra hozhatja, kivéve, ha azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten megtiltotta;

g) tájékoztatást kérhet arról, hogy a körözött személy szerepel-e a kórházi fekvőbetegek, továbbá a mentőszolgálat, valamint más mentésre, illetve betegszállításra jogosult által szállított személyek nyilvántartásában;

h) a jogszabály által rendszeresített nyilvántartásokból a körözött személy, illetve tárgy azonosításához, továbbá lehetséges tartózkodási, illetve megtalálási helyének megállapításához szükséges adatokat igényelheti és azokat kezelheti;

i)10 a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 42. §-a alapján a rendőri intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, illetőleg az intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról készített képfelvételt, hangfelvételt, kép- és hangfelvételt, valamint az azokban szereplő adatokat felhasználhatja;

j)11 a határforgalom ellenőrzését szolgáló nyilvántartási rendszerekben a cél megjelölésével – az érintett feltartóztatását vagy adatváltozás esetén értesítés adását előíró – jelzések elhelyezését rendelheti el;

k)12 a Schengeni Információs Rendszerbe figyelmeztető jelzés elhelyezése céljából adatot továbbíthat, illetve abból a körözési feladatok ellátása céljából adatot igényelhet;

l)13 a közúti közlekedési nyilvántartásokból, a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból, az útiokmány-nyilvántartásból, az idegenrendészeti nyilvántartásból az elveszett, eltulajdonított, valamint a jogszabály szerint érvénytelenített okmányokról a körözési feladatok ellátása céljából adatokat vehet át;

m)14 elektronikus hírközlési szolgáltatótól helymeghatározási adatot kérhet; valamint

n)15 a körözött személy és tárgy felkutatása érdekében rendszámfelismerő rendszert üzemeltethet.

(2) A polgári bíróság határozata alapján folytatott körözés során az (1) bekezdés ab) alpontjában, valamint d) és e) pontjában meghatározott módon nem végezhető adatgyűjtés.

(3) A Rendőrség nyilvánosságra hozza a bűntett megnevezését és az elkövetésével alaposan gyanúsítható vagy gyanúsított körözött személy nevét, képmását, az azonosításhoz szükséges adatait, a valószínű megjelenési, tartózkodási helyét, kivéve, ha azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten megtiltotta.

(4)16 Ha a körözés elrendelésére kiskorú személy eltűnése miatt került sor, az (1) bekezdésben meghatározott adatgyűjtési lehetőségek közül a rendelkezésre álló adatok alapján szükségesek végrehajtására, valamint – indokolt esetben – a nemzetközi körözés elrendelésére haladéktalanul intézkedni kell.

(5)17 A Rendőrség a körözés végrehajtása során törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján a gépjármű, valamint ennek tulajdonosa, illetve üzembentartója adataival kapcsolatban a nemzetközi szerződés részes államainak a nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó gépjárműadat-nyilvántartásaiban a nemzetközi szerződés által meghatározott automatizált keresést rendelhet el. Az automatizált keresést a nemzeti kapcsolattartó pont teljesíti, amely a keresés eredményéről haladéktalanul tájékoztatja a Rendőrséget. A keresés tényéről és eredményéről az intézkedés befejezését követően értesíteni kell a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot.

(6)18 A Rendőrség a sértetti kör megállapítására, tanú felkutatására, illetve a bűncselekmény tényállásának tisztázása érdekében az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott intézkedést is foganatosíthatja.

(7)19 A rendőrség a 2008/615/IB tanácsi határozata alapján a gépjármű, valamint ennek tulajdonosa, illetve üzembentartója adataival kapcsolatban az Európai Unió más tagállamának gépjárműadat-nyilvántartásaiban bűnüldözés és bűnmegelőzés, valamint a közrend és a közbiztonság fenntartása céljából automatizált keresést rendelhet el. Az automatizált keresést a nemzeti kapcsolattartó pont teljesíti, amely a keresés eredményéről haladéktalanul tájékoztatja a rendőrséget. E bekezdés alkalmazásában az Európai Unió más tagállama alatt mindazon államokat is érteni kell, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, de amelyekkel az Európai Unió Tanácsa határozattal jóváhagyta a 2008/615/IB tanácsi határozat, valamint a 2008/616/IB tanácsi határozat és melléklete egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló megállapodás megkötését és alkalmazását.

(8)20 A rendőrség a (7) bekezdés alapján átvett személyes adatokat kizárólag az adatok átvételének az (1) bekezdés szerint meghatározott célja érdekében kezelheti. Bármilyen más célból való felhasználás csak az állományt kezelő tagállam előzetes engedélyével lehetséges. Ilyen engedély abban az esetben adható, ha az egyéb célokat szolgáló adatkezelés az adatátadással érintett adatállományt kezelő tagállam nemzeti joga szerint megengedett.

12/A. §21 (1) A Rendőrség a más törvényben meghatározott eseteken kívül körözését rendelheti, illetve – eltűnt személy esetén – rendeli el

a) a tartózkodási hely megállapítása érdekében annak az ismeretlen helyen lévő személynek, akinek eltűnését a Rendőrségen bejelentették,

b) a személyazonosság megállapítása érdekében

ba) az ismeretlen, adatait közölni nem képes személynek,

bb) az ismeretlen holttestnek, testrésznek,

c)22 védelem alá helyezése érdekében annak a személynek, akinek a védelem alá helyezése saját maga vagy mások védelmének biztosítása miatt szükséges.

(2) E törvény alkalmazásában, valamint a körözés elrendelése szempontjából eltűntnek kell tekinteni az ismeretlen helyen lévő személyt, ha

a) az eltűnés körülményei, illetve az életviteléről, foglalkozásáról, más személyi körülményeiről rendelkezésre álló adatok azt valószínűsítik, hogy eltűnése – kivéve a terheltet és a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható ismeretlen személyt – bűncselekmény elkövetésével van összefüggésben;

b) cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, illetve egészségi állapota, kora vagy más ok miatt képtelen magáról gondoskodni;

c) az életvitelére, személyi körülményeire, foglalkozására tekintettel az eltűnésére ésszerű magyarázat nem adható;

d) az eltűnés balesettel, természeti katasztrófával, öngyilkossággal van összefüggésben.

(3) Az eltűnt személy körözését a Rendőrséghez tett bejelentést követő huszonnégy órán belül el kell rendelni, ha tartózkodási helye ez idő alatt nem válik ismertté.

13. § A 12. § (1) bekezdésének g) és h) pontjában meghatározott adatigényléseket a megkeresett az általa kezelt nyilvántartásból történő adatszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések szerint – és a költségvetési szerv ingyenesen – köteles teljesíteni.

14. § (1) A jelzés elhelyezésének megszüntetését a Rendőrség köteles kezdeményezni, illetőleg megszüntetni, ha az arra okot adó körülmény megszűnt.

(2) A jelzés elhelyezésének elrendeléséért és megszüntetéséért, illetve a kért intézkedésért a jelzés elhelyezését kérő rendőri szerv vezetője a felelős.

(3) Büntetőeljárás során elrendelt körözés esetén a jelzés elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján tett intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a Rendőrség és a jelzést tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv az érintettet nem tájékoztathatja.

14/A. §23

II. Fejezet

A KÖRÖZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER

15. § (1) A személyek, holttestek és tárgyak körözésével kapcsolatban e törvényben meghatározott személyes adatokat, valamint jogszabályban meghatározott egyéb adatokat, továbbá az adatokban bekövetkezett változásokat körözési információs rendszerben kell kezelni.

(2) A körözési információs rendszer számítógépes adatbázisban rögzített, az azt kezelő számítástechnikai eszközzel olvasható és kinyomtatott formában is megjeleníthető körözési tájékoztató rendszerből és körözési nyilvántartásból áll.

(3) A körözési információs rendszert a Rendőrség kezeli.

16. §24 (1) A körözési információs rendszerbe a körözés elrendelését vagy visszavonását haladéktalanul be kell jegyezni

a) a körözés elrendeléséről vagy visszavonásáról szóló határozat meghozatalát követően, vagy

b) ha a körözés elrendeléséről vagy visszavonásáról szóló határozatot nem a rendőrség hozta, akkor a körözés elrendeléséről vagy visszavonásáról szóló döntés kézhezvételét követően.

(2) A körözési információs rendszerben történő rögzítés annak a rendőrkapitányságnak, illetve rendőr-főkapitányságnak a feladata,

a) amelyik a hatáskörébe tartozó ügyben körözés elrendeléséről, illetve visszavonásáról határozatot hozott,

b) amelynek más hatóság a körözés elrendeléséről, illetve visszavonásáról hozott határozatát – a 6. § és a 7. § alapján – megküldte,

c) amelynek a bíróság a nemzetközi elfogatóparancs vagy az európai elfogatóparancs kibocsátásáról, illetve visszavonásáról hozott határozatát megküldte.

(3) Ha az eljáró rendőri szerv körözési tevékenysége során észleli, hogy a keresett személy ellen más eljárásban már európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs alapján körözés van érvényben és az európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs kibocsátásának törvényi feltételei az előtte folyamatban lévő ügyben is fennállnak, az eljáró rendőri szerv haladéktalanul intézkedik az európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs kibocsáttatása érdekében.

17. § (1) A körözési nyilvántartás (a továbbiakban: nyilvántartás) célja az ismeretlen helyen lévő személyek és tárgyak felkutatásának, valamint az ismeretlen személyek és holttestek azonosításának elősegítése a büntető- és más hatósági eljárások gyors és hatékony lefolytatása, továbbá az érintettek érdekeinek védelme és jogainak biztosítása érdekében.

(2) A nyilvántartásban a körözött személy, holttest, tárgy e törvényben meghatározott adatait kell nyilvántartani.

(3) A nyilvántartás törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el.

18. §25 (1) A nyilvántartás a személykörözés tekintetében tartalmazza:

a) a körözött személy

aa) természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát, lakó- és tartózkodási helyét,

ab) álnevét, gúnynevét,

ac) személyleírását, különös ismertető jegyeit,

ad) fényképét,

ae) ruházatának és a nála lévő tárgyaknak a leírását,

af) vélt feltalálási helyeit,

ag) tartózkodási helye ismeretlenné válásának időpontját,

ah) elfogása esetén várható magatartására (különösen esetleges erőszakos viselkedésére, fegyver birtoklására) vonatkozó információt,

b) a körözés elrendelésének okát (büntetőeljárás során elrendelt körözés esetén a bűncselekmény megnevezését és a Büntető Törvénykönyv szerinti minősítését is),

c) a körözés elrendelésének napját, az óra és perc feltüntetésével,

d) annak a hatósági eljárásnak az iktatószámát, amelyben a körözést elrendelték,

e) a körözést elrendelő hatóság megnevezését,

f) a felkutatáshoz szükséges egyéb – jogszabályban meghatározott – adatot, továbbá

g) azt, ha a körözést elrendelő hatóság bűnüldözési érdekből korlátozza vagy nem engedélyezi az adatszolgáltatást, illetve a 12. § (1) bekezdésének e) pontjában, illetve a 12. § (3) bekezdésében meghatározott nyilvánosságra hozatalt megtiltotta,

h) a szabadságvesztés vagy közérdekű munka kiszabásáról rendelkező jogerős bírósági ítélet számát.

(2) A körözési információs rendszert működtető központi rendőri szerv a körözés tényének a nyilvántartásba bejegyzését követően a körözött személy természetes személyazonosító adatait (név, születési hely, születési idő, anyja neve) azonosítás céljából elektronikus úton megküldi a személyiadat- és lakcímnyilvántartó szerv részére. A sikeres azonosítást követően a személyiadat- és lakcímnyilvántartó szerv kapcsolati kódot képez, amelyet azonosítás céljából megküld a körözési információs rendszert működtető központi rendőri szerv részére.

(3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartó szerv az azonosított természetes személy adatainak a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban bekövetkezett változásairól a (2) bekezdésben meghatározott kapcsolati kódon értesíti a körözési információs rendszert működtető központi rendőri szervet.

(4) Az érintett adatainak a körözési információs rendszerből történő törléséről a körözési információs rendszert működtető központi szerv – a kapcsolati kód törlése céljából – értesíti a személyiadat- és lakcímnyilvántartást vezető szervet.

19. § A nyilvántartás a tárgykörözés tekintetében tartalmazza:

a) a körözött tárgy

aa) megnevezését,

ab)26 utolsó ismert tulajdonosának, illetve birtokosának azonosító, illetve – természetes személy esetén – természetes személyazonosító adatait,

ac) utolsó ismert tulajdonosának lakó-, illetve tartózkodási helyét,

ad) egyedi azonosításra alkalmas jellemzőit, fényképét;

b) a 18. § b)–f) pontjában meghatározott adatokat; továbbá

c) azt, ha a körözést elrendelő hatóság bűnüldözési érdekből korlátozza vagy nem engedélyezi az adatszolgáltatást, illetve a 12. § (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott nyilvánosságra hozatalt megtiltotta.

20. § A nyilvántartás a körözött holttesttel kapcsolatban tartalmazza:

a) a holttest megtalálási helyét és idejét;

b) a 18. § ac)–ae), valamint b)–e) pontjában meghatározott adatokat.

21. § A személy, holttest, illetve tárgy nyilvántartását meg kell szüntetni, és az adatokat haladéktalanul törölni kell, ha

a) a körözést visszavonták;

b) a nyilvántartási idő letelt;

c) a nyilvántartásba vételre tévesen került sor.

22. § (1) Ha a körözés visszavonására nem kerül sor, az adatokat

a) büntetőeljárás során elrendelt személy- és tárgykörözés esetén – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a büntethetőség, illetőleg a büntetés végrehajthatóságának elévüléséig,

b) kiutasított személy esetén a kiutasítás végrehajthatóságának elévüléséig,

c) eltűnés miatt körözött személy esetén a körözés elrendelésétől számított 20 évig,

d) ismeretlen személy, illetve holttest személyazonosságának megállapítására elrendelt körözés esetén a körözés elrendelésétől számított 20 évig,

e) nem büntetőeljárás során körözött közokirat esetén a közokirat érvényességi idejének elteltéig,

f) az a)–e) pontokban meghatározottak közé nem tartozó egyéb esetben elrendelt körözés esetén az elrendeléstől számított három évig

kell nyilvántartani.

(2) Ha a körözés visszavonására nem kerül sor és a büntetőeljárás során körözött tárgy

a) olyan közokirat, amelynek érvényességi ideje hosszabb mint a büntethetőség, illetőleg a büntetés végrehajthatóságának elévülési ideje, az adatokat az érvényességi idő leteltéig,

b) olyan, sorszámmal rendelkező kitöltetlen okmányfajta, amelynek felhasználhatósági ideje a büntethetőség, illetőleg a büntetés végrehajthatóságának elévülési idejénél hosszabb, az adatokat a felhasználhatóság idejéig

kell nyilvántartani.

23. § A körözési tájékoztató rendszer a nyilvántartás adatain kívül a körözött személlyel és tárggyal kapcsolatban azt az – azonosítást, illetve felkutatást elősegítő – adatot is tartalmazza, amelyet a körözést elrendelő hatóság határozatának megküldésével, illetve a körözés elrendelésével, valamint azt követően közöl.

24. § (1) A körözési tájékoztató rendszerben a körözés visszavonásáig, illetve a 22. §-ban meghatározott ideig kell kezelni a körözött személlyel, holttesttel, illetve tárggyal kapcsolatos adatokat.

(2) A körözési tájékoztató rendszerből a nyilvántartás megszüntetésével egyidejűleg kell törölni a személlyel, holttesttel, illetve a tárggyal kapcsolatos adatokat.

Adatigénylés a körözési nyilvántartásból

25. § A nyilvántartásban a körözött személyekkel, holttestekkel, illetve tárgyakkal kapcsolatban kezelt adatok igénylésére jogosultak:

a) a körözés elrendelésére feljogosított hatóságok jogszabályban meghatározott feladataik ellátásához;

b) a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényben meghatározott feladataik ellátásához;

c)27 az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi ügyek, valamint a jogsegélykérelem elintézéséhez, továbbá a nemzetközi szerződésekben meghatározott, és a viszonossági gyakorlatból eredő feladatai teljesítéséhez;

d)28 a külföldi nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, nemzetközi igazságügyi és bűnüldöző szerv a jogsegélykérelem elintézéséhez, valamint a nemzetközi szerződésekben meghatározott és a viszonossági gyakorlatból eredő feladatai teljesítéséhez, külföldi bűnüldöző szerv a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvény29 szerint; valamint a Schengeni Információs Rendszerből a SIRENE Iroda útján adatigénylésre jogosult külföldi hatóság;

e)30 a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, illetve Magyarországnak nemzetközi szerződésben adattovábbításra feljogosított más szerve a d) pontban felsoroltak részére történő adatszolgáltatáshoz;

f)31 a külpolitikáért felelős miniszter a magyar állampolgárok jogai és érdekei konzuli védelmének ellátásához;

g) az ügyészség a törvényességi felügyelet gyakorlása során, valamint a vádemelés előtt a jogsegélykérelem elintézéséhez, továbbá a nemzetközi szerződésekben meghatározott, és a viszonossági gyakorlatból eredő feladatai teljesítéséhez;

h)32 a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv jogszabályban meghatározott feladatai ellátásához;

i)33 a rendőrség szervei a rendőrségről szóló törvényben meghatározott határrendészeti feladatainak ellátásához, továbbá az ezzel kapcsolatos személyazonosság megállapításához;

j) a menekültügyi és idegenrendészeti ügyekben eljáró szervek a személyazonosság megállapításához;

k) a bíróság a holtnak nyilvánítással kapcsolatos feladatai ellátásához;

l)34 a személyazonosításra alkalmas okmány, illetve a járműokmányok kiadására jogosult hatóság jogszabályban meghatározott feladatai ellátásához;

m)35 az Országgyűlési Őrség az Országgyűlésről szóló törvényben meghatározott személy- és létesítményvédelmi feladatainak ellátásához.

25/A. §36 A polgárőrség a polgárőrségről szóló törvényben meghatározottak szerint végzett, a körözött gépjárművek azonosítására vonatkozó feladatainak ellátásához a nyilvántartásból a körözött gépjárművek egyedi azonosító ismérveinek – a körözött gépjárművek forgalmi rendszámának, alvázszámának, gyártmányának, felségjelzésének – igénylésére jogosult.

26. § A nyilvántartásnak a körözött tárgyakkal kapcsolatos adataiból – a 29. § (1) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – bárki, aki kérelmében valamely tárgyat egyedi azonosításra alkalmas ismérvekkel megjelöl, igényelheti annak közlését, hogy a kérelmében megjelölt tárgy szerepel-e a nyilvántartásban. Ha a kérelemben megjelölt tárgy szerepel a nyilvántartásban, az adatigénylő jogosult megismerni a tárgy további egyedi azonosító ismérveit, valamint a körözés elrendelésének időpontját (a továbbiakban: nyilvános tárgykörözési adat).

27. § A kérelemnek tartalmaznia kell az adatigénylő nevét vagy megnevezését, az adatigénylés célját és jogalapját.

Adatszolgáltatás a körözési nyilvántartásból

28. § (1)37 A Rendőrség az adatszolgáltatást kérelemre, az adatigénylés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül, és a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében – teljesíti.

(2) Az igazgatási szolgáltatási díj a Rendőrség bevétele.

(3) Az adatszolgáltatás ingyenes

a)38 a 25. §-ban és a 25/A. §-ban felsoroltak, valamint

b) a nyilvános tárgykörözési adatot igénylők közül

ba) a bírósági végrehajtó, az árverési biztos, valamint a jogszabály alapján tárgyi letétet kezelő hatóság, szerv,

bb) a közgyűjtemény és a muzeális intézmény tulajdonosa, illetve fenntartója

részére.

29. § (1) Az adatszolgáltatást meg kell tagadni, ha

a) az jogszabályba ütközik;

b) a körözést elrendelő hatóság bűnüldözési érdekből nem engedélyezi;

c) a kérelemben megjelölt adatok a kérelmező vagy – nyilvános tárgykörözési adat igénylése esetén – a keresett tárgy azonosítására alkalmatlanok.

(2)39 A 25. § és a 25/A. § alapján adatigénylésre jogosultak részére az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott okból nem tagadható meg az adatszolgáltatás.

30. § (1) A nyilvántartásban kezelt adatok a Központi Statisztikai Hivatal részére a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 21. §-ában meghatározottak szerint; másnak statisztikai, illetve tudományos kutatási célra személyazonosításra alkalmatlan módon adhatók át és használhatók fel.

(2) A nyilvános tárgykörözési adatokat az adatkezelő közzéteheti.

Adattovábbítási nyilvántartás

31. § (1) A körözési nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatásokról adattovábbítási nyilvántartást kell vezetni.

(2) Az adattovábbítási nyilvántartást a körözési információs rendszer kezelője vezeti.

32. § (1) Az adattovábbítási nyilvántartás tartalmazza:

a) az érintett személy természetes személyazonosító, illetve a tárgy egyedi azonosításra alkalmas adatait;

b) az adatkezelő nyilvántartási azonosítóját;

c) az adattovábbítás időpontját;

d) az adattovábbítás célját és jogalapját;

e) az adatigénylő nevét vagy megnevezését.

(2) A szolgáltatott adatok nem képezik az adattovábbítási nyilvántartás részét.

33. §40 Az adattovábbítási nyilvántartásból a körözési nyilvántartásban szereplő személy jogosult megismerni, hogy adatszolgáltatás alanya volt-e. Ez a jogosultság korlátozható vagy kizárható, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok, vagy büntetőügyben eljáró hatóság, illetve a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv részére történt az adatszolgáltatás.

34. § Az adattovábbítási nyilvántartás adatait az adattovábbítástól számított húsz évig meg kell őrizni.

III. Fejezet

JOGORVOSLAT

35. § A körözés elrendelése, valamint visszavonása és visszavonásának elmulasztása miatti jogorvoslatra a körözést elrendelő, a körözés elrendelésének elmulasztása miatti jogorvoslatra az elrendelésre jogosult hatóság eljárására vonatkozó törvényt kell alkalmazni.

36. §41 A körözés végrehajtása során a Rendőrség által alkalmazott intézkedések miatti jogorvoslatra a Rendőrségről szóló törvény jogorvoslatra vonatkozó rendelkezéseit42 kell alkalmazni.

37. § (1)43

(2) A körözési nyilvántartással kapcsolatos jogorvoslat esetén határozatot hozó szervnek azt a rendőrkapitányságot, illetve rendőr-főkapitányságot kell tekinteni, amelyik a körözés elrendelését a 16. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint rögzítette.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁNAK VALÓ MEGFELELÉS44

38. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő hatodik hónap első napján lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) E törvény rendelkezései szerint kell kezelni a körözési információs rendszerben annak a személynek, holttestnek és tárgynak az adatait is, akinek, illetve amelynek körözését e törvény hatálybalépését megelőzően rendelték el, és a hatálybalépés napjáig nem vonták vissza.

(3)–(4)45

39. §46 Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg

a)47 a Rendőrség körözési tevékenysége, a körözés során alkalmazható intézkedések végrehajtása,48

b) a körözött személyek, tárgyak tartózkodási, illetve megtalálási helyének, illetőleg a személyek és holttestek személyazonosságának megállapítása esetén követendő eljárás,49

c) a nyilvántartásból történő adatigénylés és adatszolgáltatás,50

d)51 az igazgatási szolgáltatási díj tárgyában az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a nyilvános tárgykörözési adatok hozzáférhetővé tétele, valamint az igazgatási szolgáltatási díj megállapítása és megfizetése

szabályait.52

40. § (1)53 E törvény 12. § (7) és (8) bekezdése a különösen a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló, 2008. június 23-i 2008/615/IB tanácsi határozat 12. cikke, valamint a különösen a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló 2008/615/IB tanácsi határozat végrehajtásáról szóló, 2008. június 23-i 2008/616/IB tanácsi határozat 15. cikke, valamint az egyrészről az Európai Unió, másrészről Izland és Norvégia között a különösen a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló 2008/615/IB tanácsi határozat, valamint a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányuló, határokon átnyúló együttműködés megerősítéséről szóló 2008/615/IB tanácsi határozat végrehajtásáról szóló 2008/616/IB tanácsi határozat és melléklete egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő aláírásáról és a megállapodás egyes rendelkezéseinek ideiglenes alkalmazásáról szóló tanácsi határozatnak (2009. szeptember 21.) való megfelelést szolgálja.

(2)54 E törvény a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2007. június 12-i, 2007/533/IB tanácsi határozat 6. és 26–45. cikkének való megfelelést szolgálja.

(3)55 E törvény a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2006. december 20-i 1987/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

41–43. §56

44–46. §57

47. § A külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Idtv.) a következő 28/A. §-sal egészül ki:

,,
28/A. § (1) Az idegenrendészeti hatóság – a tartózkodási hely megállapítása érdekében – körözését rendelheti el annak az ismeretlen helyen lévő külföldinek, aki
a) idegenrendészeti eljárás alatt áll;
b) az idegenrendészeti őrizetből engedély nélkül eltávozott, vagy az idegenrendészeti eljárásban számára elrendelt kötelező tartózkodási helyet engedély nélkül, vagy az előírt feltételek hiányában elhagyta, illetve az engedélyben meghatározott határidőre nem tért vissza;
c) a büntető- vagy szabálysértési eljárásban kiszabott jogerős kiutasítás mellékbüntetés, illetve intézkedés, illetőleg az idegenrendészeti hatóság által elrendelt jogerős kiutasítás végrehajtásának nem tett eleget.
(2) A körözést határozattal kell elrendelni, amelyet a határozatot hozó idegenrendészeti hatóság székhelye szerint illetékes rendőrkapitánysághoz kell megküldeni.
(3) A körözést vissza kell vonni, mihelyt elrendelésének oka megszűnt. A körözést az elrendelő idegenrendészeti hatóság vonja vissza határozattal, amelyet meg kell küldeni a (2) bekezdés szerinti rendőrkapitánysághoz.''

48–54. §58

1

A törvényt az Országgyűlés a 2001. május 8-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2001. május 23. A törvényt a 2013: LXXXVIII. törvény 47. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2014. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező törvény 31. § (4)–(5) bekezdését.

2

Az 1. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdés a) pont ae) alpontját a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (2) bekezdése iktatta be.

4

Az 1. § (2) bekezdésének c) pontja a 2003: CXXX. törvény 97. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CL. törvény 90. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § (2) bekezdésének f) pontját a 2003: CXXX. törvény 97. § (2) bekezdése iktatta be.

6

A 2. § a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 7. § (2) bekezdése a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 12. § (1) bekezdés d) pontja a 2010: CLXXXV. törvény 226. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

A 12. § (1) bekezdésének i) pontja a 2007: CLXXI. törvény 18. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

11

A 12. § (1) bekezdés j) pontja a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 12. § (1) bekezdésének k) pontját a 2007: CV. törvény 40. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 12. § (1) bekezdés l) pontját a 2007: CV. törvény 40. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 12. § (1) bekezdés m) pontját a 2010: CXLVII. törvény 87. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 12. § (1) bekezdés n) pontját a 2012: CLXXXIV. törvény 56. § (6) bekezdése iktatta be.

16

A 12. § (4) bekezdését a 2004: XXIII. törvény 23. §-a iktatta a szövegbe.

17

A 12. § (5) bekezdését a 2007: CXII. törvény 10. §-a iktatta be. E módosító törvény 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezés a Prümi Szerződés 51. Cikk (3) bekezdésében meghatározott időpontban lép hatályba. A 12/2008. (III. 7.) KüM határozat alapján a hatálybalépés időpontja 2008. január 14. napja.

18

A 12. § (6) bekezdését a 2007: CLXXI. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

19

A 12. § (7) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 87. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 12. § (8) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 87. § (2) bekezdése iktatta be.

21

A 12/A. §-t a 2007: CLXXI. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

22

A 12/A. § (1) bekezdés c) pontját a 2012: CLXXXIV. törvény 56. § (7) bekezdése iktatta be.

23

A 14/A. §-t a 2007: CV. törvény 40. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (11) bekezdése.

24

A 16. § a 2012: CLXXXIV. törvény 56. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 18. § a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 19. § a) pontjának ab) alpontja a 2009: LVI. törvény 239. §-a szerint módosított szöveg.

27

A 25. § c) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (7) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 25. § d) pontja a 2007: CV. törvény 40. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 25. § e) pontja a 2011: CL. törvény 90. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 25. § f) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (7) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 25. § h) pontja a 2010: CXLVII. törvény 109. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

33

A 25. § i) pontja a 2007: XC. törvény 26. § (7) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVII. törvény 109. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

34

A 25. § l) pontját a 2007: CV. törvény 40. § (7) bekezdése iktatta be.

35

A 25. § m) pontját a 2012: CCXIV. törvény 100. §-a iktatta be.

36

A 25/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 46. §-a iktatta be.

37

A 28. § (1) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (48) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

38

A 28. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: LXXXIV. törvény 48. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

39

A 29. § (2) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 48. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

40

A 33. § a 2010: CXLVII. törvény 109. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

41

A 36. § a 2009: LVI. törvény 239. §-a szerint módosított szöveg.

43

A 37. § (1) bekezdését a 2009: LVI. törvény 240. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

44

A IV. Fejezet címe a 2010: CXLVII. törvény 89. §-ával megállapított szöveg.

45

A 38. § (3)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 483. pontja hatályon kívül helyezte.

46

A 39. § a 2006: CIX. törvény 170. § (7) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 39. § a) pontja a 2007: XC. törvény 21. § (1) bekezdésének o) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 39. § d) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (7) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 40. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 483. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CXLVII. törvény 90. §-a iktatta be A 40. § szövegének megjelölése a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (10) bekezdése alapján (1) bekezdésre változott.

54

A 40. § (2) bekezdését a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (10) bekezdése iktatta be.

55

A 40. § (3) bekezdését a 2012: CLXXXI. törvény 56. § (10) bekezdése iktatta be.

56

A 41–43. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 483. pontja hatályon kívül helyezte.

57

A 44–46. §-okat a 2002: I. törvény 308. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 48–54. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 483. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére