• Tartalom

46/1979. (XI. 27.) MT rendelet

46/1979. (XI. 27.) MT rendelet

a Magyar Népköztársaság1 Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között Athénben, az 1977. évi március hó 18. napján aláírt kulturális, oktatási és tudományos együttműködési egyezmény kihirdetéséről

2014.09.05.

(Az egyezmény jóváhagyásáról szóló jegyzékváltás az 1979. évi július hó 13. napján megtörtént.)

1. § A Minisztertanács a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között Athénben, az 1977. évi március hó 18. napján aláírt kulturális, oktatási és tudományos együttműködési egyezményt e rendelettel kihirdeti.

2. § Az egyezmény hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

Egyezmény
a Magyar Népköztársaság KormányaRés a Görög Köztársaság Kormánya
között a kulturális, oktatási
és tudományos együttműködéséről
A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya
attól az óhajtól vezérelve, hogy fejlesszék és erősítsék a két ország már fennálló baráti kapcsolatait,
elősegíteni kívánva együttműködésüket a kultúra, az oktatás, a tudomány és a sport területén,
elhatározták ezen Egyezmény megkötését és megállapodtak az alábbiakban:
I. Oktatás és tudomány
A Felek azzal a szándékkal, hogy erősítsék országaik kapcsolatait, bátorítják az együttműködést az oktatás és a tudomány területén
E cél elérése érdekében a Felek:
1. bátorítják és szélesítik a felsőoktatási és tudományos intézmények együttműködését;
2. arra törekednek, hogy szélesítsék a felsőoktatás területén dolgozó kutatók és oktatószemélyzet együttműködését és cseréjét, valamint segítsék kutatásaikat;
3. amikor erre lehetőség nyílik, meghívják a másik Fél képviselőit a bármelyik Fél által rendezett tudományos és kulturális kongresszusokra, konferenciákra és egyéb találkozókra;
4. ösztöndíjakat adományoznak és biztosítják felsőoktatási intézmények posztgraduáns hallgatóinak cseréjét;
5. megkönnyítik a tapasztalatok cseréjét az oktatás és a tudomány minden szintjén;
6. bátorítják az intézmények közötti könyv- és egyéb kiadványcserét az oktatás területén.
II. Kultúra
A Felek egymás jobb megismerése céljából fejlesztik együttműködésüket a kultúra különböző, kölcsönös érdeklődésre számottartó területein és különösen bátorítják
1. azon kezdeményezéseket, amelyek célja a másik ország irodalmának az irodalmi alkotások fordításai révén történő terjesztése;
2. a másik ország művészeti alkotásainak a televízióban, rádióban, színházakban, filmszínházakban, hangversenyeken és kiállításokon történő bemutatását;
3. a könyvek és egyéb kiadványok cseréjét a kultúra és a tudomány területén;
4. kiállítások és művészeti események rendezését illetékes szerveik útján;
5. képviselőik részvételét a másik Fél által rendezett, a kultúra kérdéseivel foglalkozó nemzetközi konferenciákon, versenyeken és találkozókon;
6. művészeti főiskolák, múzeumok, könyvtárak, levéltárak, színházak és egyéb kulturális jellegű intézmények együttműködését;
7. az író-, zeneszerző-, festő-, szobrász-, grafikus-, építész-, színművész- és zeneművész szövetségek, valamint a színház-, film- és zenei szövetségek képviselőinek kapcsolatait;
8. a tapasztalatcserét és a kutatók cseréjét a muzeológia, valamint az építészeti és kulturális műemlékvédelem területén;
9. a kutatómunka végzését azáltal, hogy az országában érvényes előírásokkal összhangban lehetővé teszik a levéltárak, a köz- és egyetemi könyvtárak látogatását;
10. művészek és művészeti együttesek cseréjét.
III. Rádió – televízió – film
A másik ország jobb megismerésének elősegítésére a Felek egyebek között:
1. megkönnyítik a rádió- és televízió-szervezeteik együttműködését;
2. támogatják a fenti intézmények képviselőinek cseréjét;
3. rádió- és televízióműsorokat cserélnek;
4. megkönnyítik filmgyártó vállalataik együttműködését;
5. bátorítják filmhetek és fesztiválok rendezését.
IV. Sport
A Felek bátorítják:
1. képviselőik részvételét a másik Fél által rendezett nemzetközi sporteseményeken, versenyeken és találkozókon;
2. sportszövetségeik együttműködését.
V. Általános rendelkezések
1. Az Egyezmény végrehajtására Magyar-Görög Vegyes Bizottság létesül, amely kétévenként felváltva Magyarországon és Görögországban tartja plenáris üléseit, hogy kidolgozza az együttműködési munkaterveket és azok pénzügyi feltételeit.
2. A Vegyes Bizottság által kidolgozott munkatervek végrehajtása diplomáciai úton történik.
3. Az Egyezményben előirányzott minden csere, így a művészek és művészeti együttesek cseréje is viszonossági alapon történik.
4. A Felek a tisztán kereskedelmi alapon megvalósuló művészeti tevékenységet mindkét ország belső rendelkezéseivel összhangban, az Egyezmény keretein kívül szabályozzák.
5. Ezt az Egyezményt a Szerződő Felek alkotmányos előírásainak megfelelően jóvá kell hagyni vagy meg kell erősíteni és az Egyezmény az erről szóló diplomáciai jegyzékváltás időpontjától számított harmincadik napon lép hatályba.
6. Ez az Egyezmény meghatározatlan időre szól. Az Egyezményt a másik Félhez intézett felmondási értesítéssel bármelyik Fél felmondhatja. Ebben az esetben az Egyezmény a felmondási értesítés kézhezvételétől számított három hónapig marad hatályban.
Fentiek hiteléül a Felek meghatalmazott képviselői ezen Egyezményt aláírták és a megfelelő pecsétekkel ellátták.
Készült Athénban, az 1977. év március hó 18. napján angol nyelven két eredeti példányban.
(Aláírások.)

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba; rendelkezéseit azonban az 1979. évi augusztus hó 13. napjától kell alkalmazni.

(2)2 E rendelet végrehajtásáról – az oktatásért felelős miniszterrel, a kultúráért felelős miniszterrel és a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszterrel egyetértésben – a külpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.

1

Az 1989: XXXI. törvény 38. §-ának (1) bekezdése szerint Magyar Népköztársaságon Magyar Köztársaságot kell érteni.

2

A 3. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 56. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére