• Tartalom

338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

a Nemzeti Jogszabálytárról

2023.03.01.

A Kormány a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 30. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §1 E rendelet alkalmazásában időállapot: Magyarország Alaptörvénye, valamint a jogszabály (a továbbiakban együtt: jogszabály) hatálybalépésétől legkésőbb a jogszabály első időpontban történő változásáig hatályos szövege, illetve a jogszabálynak valamely időpontban történő változásától legkésőbb a jogszabály következő időpontban történő változásáig hatályos szövege.

2. § (1) Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban egységes szerkezetű szöveggel közzé kell tenni valamennyi, a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak

a) a lekérdezés napján hatályos szövegét,

b)2 a lekérdezés napját megelőző valamennyi időállapotát 2010. január 1-jéig visszamenőleg és

c) a lekérdezés napját követő három időállapotát.

(2) Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni valamennyi,

a) a lekérdezés napján még hatályba nem lépett jogszabálynak az első három időállapotát egységes szerkezetű szöveggel;

b)3 a 2010. január 1. és a lekérdezés napja között hatályban volt jogszabálynak a hatályvesztés napját megelőző valamennyi időállapotát 2010. január 1-jéig visszamenőleg.

(3) Az egységes szerkezetű szöveget a jogszabály vagy a jogszabályt megváltoztató jogszabály kihirdetését követő három munkanapon belül kell közzétenni azzal, hogy a változással érintett jogszabálynál a várható módosulásra a kihirdetést követően haladéktalanul utalni kell.

(4)4 A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni az igazságügyért felelős miniszter által meghatározott jogszabályfordításokat. Az igazságügyért felelős miniszter gondoskodik a jogszabályfordítások előkészítéséről és rendszeres felülvizsgálatáról.

(5)5 A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni az Indokolások Tárában közzétett indokolásokat.

(6)6 A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni az igazságügyért felelős miniszter által meghatározott, kiemelkedő társadalmi, gazdasági jelentőségű, hatályos jogszabály tekintetében a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslathoz kapcsolódó indokolásra, előterjesztői álláspontra és a megalkotása vagy módosítása során keletkezett irományokra figyelemmel szerkesztett összefoglalót, amely előkészítéséről az igazságügyért felelős miniszter gondoskodik.

2/A. §7 Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni az 1989. október 23-án és azt követően kihirdetett valamennyi jogszabály kihirdetett szövegét.

3. §8 A Nemzeti Jogszabálytár az önkormányzati rendeleteket kivéve – a Nemzeti Jogszabálytáron történő regisztrációt vagy az ügyfélkapun történő azonosítást követő, a Nemzeti Jogszabálytárba való belépés esetén –

a) tájékoztatást ad a lekérdezés napján hatályos jogszabálynak, valamint az 1990. december 31. napjától a lekérdezés napját megelőző napig terjedő időszakban hatályban volt jogszabálynak a 2. § szerint közzé nem tett valamennyi időállapota egységes szerkezetű szövegéről,

b) biztosítja a jogszabályok témakör alapján történő, valamint élethelyzeteken alapuló keresésének lehetőségét, továbbá a jogszabályokhoz kapcsolódó változásjelzés megküldését.

4. §9 (1) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni valamennyi – 2013. június 30. után kihirdetett – még hatályba nem lépett önkormányzati rendelet kihirdetett szövegét. Ha a Kúria önkormányzati tanácsa kimondja, hogy az önkormányzati rendelet vagy annak rendelkezése nem lép hatályba, az erről szóló határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételét követően a döntéssel érintett jogszabálynál erre haladéktalanul utalni kell.

(2) A Nemzeti Jogszabálytárban – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – egységes szerkezetű szöveggel közzé kell tenni valamennyi, 2013. június 30. után kihirdetett és a lekérdezés napján hatályos, önkormányzati rendeletnek – ideértve a 2013. június 30. után kihirdetett önkormányzati rendelettel megváltoztatott önkormányzati rendeletet is –

a) a lekérdezés napján hatályos szövegét, és

b) a lekérdezés napját megelőző, illetve követő egy-egy időállapotát.

(3) A 2013. július 1. napját megelőzően hatályba lépett, 2013. június 30. napját követően megváltoztatott és a lekérdezés napján hatályos önkormányzati rendelet esetében a Nemzeti Jogszabálytárban a rendelet lekérdezés napján hatályos egységes szerkezetű szövegét, és a lekérdezés napját követő egy időállapotát kell közzétenni.

(4)10

(5)11

4/A. §12 A jegyző a Nemzeti Jogszabálytár szolgáltatója által működtetett Integrált Jogalkotási Rendszer igénybevételével gondoskodik

a) az önkormányzati rendelet kihirdetését követő öt munkanapon belül az önkormányzati rendelet és valamennyi időállapot szerinti egységes szerkezetű szöveg,

b) az önkormányzati rendelet helyesbítése esetén legkésőbb a helyesbítés közzétételét követő munkanapon az önkormányzati rendelet helyesbített változatának, valamint a helyesbítésnek megfelelő egységes szerkezetű szöveg

Nemzeti Jogszabálytárban való közzétételéről.

4/B. §13 Ha az önkormányzati rendelet tervezetéhez tartozó indokolás Nemzeti Jogszabálytárban való közzétételére – jogszabályban meghatározottak szerint – sor kerül, a közzétételre a 4/A. § szerinti eljárási szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

5. § (1) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni a (2) és (3) bekezdésben megjelölt valamennyi, a lekérdezés napján, vagy azt követően hatályos, minősített adatot nem tartalmazó, a Magyar Közlönyben közzétételre került közjogi szervezetszabályozó eszköz egységes szerkezetű szövegét.

(2) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni

a) a köztársasági elnök,

b) az Országgyűlés,

c) a Kormány és más testületi központi államigazgatási szerv,

d) a Kormány tagjai,

e) az Alkotmánybíróság, valamint

f) a Költségvetési Tanács

határozatát.

(3) A Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni

a) a köztársasági elnök,

b) a miniszterelnök,

c) a Kormány más tagja,

d) az Országos Bírósági Hivatal elnöke,

e) a legfőbb ügyész,

normatív utasítását.

6. § (1) A Nemzeti Jogszabálytárban biztosítani kell a közzétett jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszköz kibocsátójára, számára és címére, a kibocsátás évére, valamint szövegében történő többszempontú keresés lehetőségét. A Nemzeti Jogszabálytár tartalmazza a törvény kihirdetésének időpontját. A 9. § szerinti közszolgáltatási szerződésben a felek további keresési szempontokat is meghatározhatnak.

(2) A Nemzeti Jogszabálytárban biztosítani kell a közzétett jogszabály szövegében az egyes időállapotok szerinti keresés lehetőségét.

7. § (1)14 Az igazságügyért felelős miniszter – a 9. § szerinti közszolgáltatási szerződéssel – gondoskodik

a) a Nemzeti Jogszabálytár működtetéséről, fejlesztéséről, üzemeltetéséről és szerkesztéséről,

b) az önkormányzati rendelet kivételével a jogszabály és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzétételéről,

c) a 2. § (4) bekezdése szerinti jogszabályfordítások közzétételéről,

d) a 2. § (5) bekezdése szerinti indokolások közzétételéről,

e) a 2. § (6) bekezdése szerinti összefoglalók közzétételéről.

(2)15

8. § (1)16 A Nemzeti Jogszabálytár a www.njt.hu honlapon működik, és a www.kormany.hu kormányportálról is elérhető.

(2) A Nemzeti Jogtár honlapján önálló felületet kell biztosítani a nemzetközi szerződések egységes szerkezetű szövegének közzétételére, ha arról a nemzetközi szerződés módosítását kihirdető jogszabály rendelkezik.

(3)17 A Nemzeti Jogszabálytár honlapján önálló felületet kell biztosítani az Indokolások Tárában közzétett indokolások közzétételére.

(4)18 A Nemzeti Jogszabálytár honlapján önálló felületet kell biztosítani a 2. § (6) bekezdése szerinti összefoglalók közzétételére.

8/A. §19 (1)20 A Nemzeti Jogszabálytár önálló felületen biztosítja a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős miniszter, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal), valamint a helyi önkormányzat közötti, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletével összefüggő írásbeli kapcsolattartást.

(2) A jegyző a képviselő-testület által megalkotott, a polgármester és a jegyző által aláírt és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott módon kihirdetett önkormányzati rendeletet legkésőbb a kihirdetést követő harmadik munkanapon, a (4) bekezdésben meghatározott módon küldi meg az illetékes kormányhivatalnak.

(3) Ha az önkormányzati rendelet helyesbítésére van szükség, a jegyző legkésőbb a helyesbítés kihirdetését követő munkanapon, a (4) bekezdésben meghatározott módon megküldi a kormányhivatalnak a helyesbítés tényéről történő tájékoztatást és az önkormányzati rendelet helyesbített változatát.

(4) A jegyző a (2) és (3) bekezdés szerinti esetben az önkormányzati rendeletet, valamint a (3) bekezdés szerinti tájékoztatást az (1) bekezdés szerinti felület (a továbbiakban: Törvényességi Felügyelet Írásbeli Kapcsolattartás Modul) igénybevételével küldi meg a kormányhivatalnak.

(5)21 A jegyző a helyi önkormányzat képviselő-testülete, a képviselő-testület bizottsága, társulása, valamint a részönkormányzat testülete ülésének jegyzőkönyvét az ülést követő tizenöt napon belül, illetve a polgármester, a főpolgármester, a vármegyei közgyűlés elnöke és a jegyző képviselő-testület által átruházott hatáskörében meghozott – hatósági döntésnek nem minősülő – döntését a döntés meghozatalát követő tizenöt napon belül a Törvényességi Felügyelet Írásbeli Kapcsolattartás Modul igénybevételével küldi meg a kormányhivatalnak.

9. § (1) A Nemzeti Jogszabálytár szolgáltatója a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.

(2)22 A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. a Nemzeti Jogszabálytár szolgáltatásával kapcsolatos feladatát az igazságügyért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján látja el, amelyben a felek rögzítik az elvárt szolgáltatások körét és a szolgáltatások elvárt szintjét. A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. szolgáltatási díját a ténylegesen felmerült és a teljes költség felosztás módszerével meghatározott önköltség, valamint az adott szolgáltatással közvetlenül összefüggő felhalmozási költség alapján a szolgáltatási szint alapú közszolgáltatási szerződés határozza meg.

(3)23 A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. a Nemzeti Jogszabálytár, valamint a Törvényességi Felügyelet Írásbeli Kapcsolattartás Modul vonatkozásában kizárólagosan látja el a következő feladatokat:

a) tervezés, bővítés, fejlesztés,

b) fenntartásra, működtetésre és üzemeltetésre (ideértve az utánkövetést is) irányuló szolgáltatások nyújtása.

10. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2012. január 1-jén lép hatályba.

(2)24 A 4. § és a 7. § (2) bekezdése 2013. július 1-jén lép hatályba.

11. §25

12. §26

2

A 2. § (1) bekezdés b) pontja a 20/2022. (I. 24.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdés b) pontja a 20/2022. (I. 24.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § (4) bekezdését a 47/2018. (III. 19.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

5

A 2. § (5) bekezdését a 48/2019. (III. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

6

A 2. § (6) bekezdését a 48/2019. (III. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A 3. § a 699/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

9

A 4. § a 383/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 4. § (4) bekezdését a 699/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte.

11

A 4. § (5) bekezdését a 699/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A 4/A. §-t a 48/2019. (III. 13.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 699/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

14

A 7. § (1) bekezdése a 48/2019. (III. 13.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

15

A 7. § (2) bekezdését a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 618. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

17

A 8. § (3) bekezdését a 48/2019. (III. 13.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

18

A 8. § (4) bekezdését a 48/2019. (III. 13.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

19

A 8/A. §-t a 492/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 699/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

20

A 8/A. § (1) bekezdése a 616/2022. (XII. 29.) Korm. rendelet 133. §-a szerint módosított szöveg.

21

A 8/A. § (5) bekezdése a 60/2023. (II. 28.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

23

A 9. § (3) bekezdését a 60/2017. (III. 20.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 699/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 10. § (2) bekezdése a 383/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

25

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

26

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére