nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2012. (III.23.) önkormányzati rendelete
Hatályos:2016-06-01 -tól
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2012. (III.23.) önkormányzati rendelete
a közterületek felbontásának és a közúton folytatott munkálatok szabályairól

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 36. § (1) bekezdésében  kapott felhatalmazás alapján,  Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében  és a  közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 8. § (1) bekezdés h) pontjában, valamint a 33. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.



1. A rendelet hatálya



​1. § (
1) A rendelet területi  hatálya  Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területére terjed ki. 


(2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén önkormányzati tulajdonban vagy kezelésben lévő utakra, azok tartozékaira és műtárgyaikra, továbbá az egyéb közterületekre. 


(3) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden olyan természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, akik utat vagy közterületet fel kívánnak bontani, az utak  területén, azok alatt, vagy felett építményt, vagy más létesítményt kívánnak elhelyezni, továbbá, akik közút területét nem közlekedési célból kívánják igénybe venni. 



2. Értelmező rendelkezések



​2. §
 E rendelet alkalmazásában: 

a) Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló  1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott önkormányzati tulajdonban és kezelésben lévő földterület (utak, járdák, terek, parkok, sétányok, ligetek és hasonló közösségi használati területek).


b) Közút területe: közút építési területén belül a közút határai közötti terület.


c)  Közút határa: az utaknak – a kiemelt szegélyt az út padkát, a rézsűt, a vízelvezető árkot, csatornát, más vízelvezető létesítményt is magában foglaló –  külső széle. 


d) Útburkolat: a gyalogos és járművek közlekedésére használt közterü-letek ideiglenes vagy végleges szilárd szerkezetű fedőrétege  (kockakő, aszfalt, betonkő, kavics).


e) Keresztirányú burkolatbontás: az út felületén kialakított munkagödör, melynek helyreállítási felülete nem haladja meg az munkaárok tengelyétől mért 2-2 métert.


f)  Hosszirányú burkolatbontás: az út felületén kialakított munkagödör, melynek helyreállítási hossza meghaladja a 4 métert.


g)[1] Közműhálózatba történő egyszerű bekötés: egy új, nem meglévő fogyasztó gerincvezetékre történő csatlakoztatása.


h)[2] Közútkezelő:


ha) a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 33. § (1) bekezdés  b) pont  bb) alpontja alapján Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által megbízott BIOKOM Nonprofit Kft. [3]


hb)  Pécs Megyei Jogú Város Jegyzője továbbiakban: Jegyző. továbbiakban együtt: Közútkezelő


i)  Közterületen, közúton folyó munka: azok az út-, járda-, közműépíté-sek és egyéb felújítások, amelyek a közút határain, vagy a gyalogos űrszelvényen belül folynak, és a forgalmat befolyásolják.


j)  Vis maior esemény: az az esemény, mely a közmű-üzemeltető által a közmű hálózaton elvégzett csere, felújítás és karbantartás ellenére a közmű hálózat valamely részében meghibásodást okoz, és amely a közmű-üzemeltetőtől független, külső, elháríthatatlan okra vezethető vissza. 


k)[4] Engedélyes: a közmű hálózat tulajdonosa, üzemeltetője, vagy ezek  megbízottja, továbbá egyéb szervezet, aki a közút nem közlekedési célú igénybevételére, valamint a helyi közúton, vagy közterületen burkolatbontási munkák végzésére a Közútkezelőtől a 9. § (1)-(2) bekezdése szerinti kapott közútkezelői hozzájárulás alapján jogosult.



3. Kezelői feladatok ellátása



3. § (1) A helyi közterületek és közutak felbontásával és az ott folyó munkákkal kapcsolatos feladatokat – jogszabályokban meghatározott kezelői hozzájárulások kivételével –  kizárólagos joggal a BIOKOM Nonprofit Kft[5]. látja el  a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött Közfeladat-ellátási Szerződésben[6] foglaltak szerint, a vonatkozó jogszabályok alapján


(2) A Közútkezelő az e rendelet szerinti közútkezelői feladatainak ellátása során – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – köteles a Közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben[7] foglaltakat érvényesíteni, továbbá be kell tartania a közútkezelő üzleti tervének elfogadásakor az Európai Unió közösségi előírásainak a tiltott támogatásokra vonatkozó szabályait is.



4. A közutak bontásának az előkészítése



4. §  (1) A BIOKOM Nonprofit Kft.[8] az évenkénti közmű-koordináció keretében össze- hangolja a középtávú út- és közterület-fejlesztési ütemterveket.


(2) A három évenkénti középtávú közmű koordinációt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata végzi.     


(3) Az érintett szolgáltatók – felkérésre – kötelesek tájékoztatást adni közút- és közterület bontásával járó – a konkrét beruházásaikat és  felújításaikat tartalmazó – középtávú út- és közműhálózat-fejlesztési ütemterveikről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának.



5. §[9]  (1)  A  közmű hálózat tulajdonosok és üzemeltetők a tárgyév február 28. napjáig kötelesek rekonstrukciós terveiket és a tárgyévre vonatkozó közterület-bontási ütemtervüket negyedéves bontásban a BIOKOM Nonprofit Kft.[10] rendelkezésére bocsátani. A leadási határidő után jelentkező, de tárgyévben még kivitelezésre kerülő rekonstrukciós munkákról az igény realizálódásával egyidejűleg, de legkésőbb június 30-ig ütemtervet kell leadni a BIOKOM Nonprofit Kft.[11]-nek.


(2)[12] Váratlan közterületbontásnál a közútkezelői hozzájárulásban előírtak szerint kell igazolni a kérelmezőnek a „vis major” esemény bekövetkeztét.


6. §[13] (1) A közterület-bontási ütemtervre vonatkozó bejelentésnek munkánként tartalmaznia kell: 


a) a közterületbontás okának megjelölését,,


b) a tervezett munkák időpontjának behatárolását negyedéves pon tossággal,


c) a tervezett közterületbontás helyét,


d) amennyiben a tervek leadásakor már ismert 

da) a bontást végző és a kivitelező személyét és címét, továbbá   a   közterületet helyreállító személy megnevezését és címét, 


db)  a munka kivitelezése miatti forgalomkorlátozási igényt (teljes vagy   részleges útlezárás)


dc) a munkálatok által érintett zöldterület nagyságát, típusát (gyep, cserje, virágágyi), a kivágásra, vagy átültetésre tervezett fásszárú növények helyét és darabszámát 


(2) Az ütemtervi bejelentéseknek az országos hálózati rendszerbe tar-tozó utakra is ki kell terjednie. 



​7. §  (1) Közterület-bontási ütemtervre vonatkozó bejelentések birtokában a BIOKOM Nonprofit Kft.[14] a tárgyév március 31. napjáig köteles egyeztető tárgyalást tartani. Ha a közmű üzemeltetője az egyeztető tárgyalástól távol marad, és a tárgyalásig írásbeli nyilatkozatot sem tesz, úgy kell értékelni, hogy a közmű üzemeltetője a tárgyévben közterületbontással járó beruházást nem kíván végezni.


(2) Az egyeztető tárgyalásra meg kell hívni: 

a) a közterületbontásokat kérő személyeket,


b) a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Megyei Igazgatóságát,


c) a Pécs Városi Rendőrkapitányságot,


d) a közműveket üzemeltető szervezeteket,


e) a közterületeket helyreállító szervezeteket,


f) a Tüke Busz Zrt.-t,


g) Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát,


h) a területileg érintett képviselőket,


i) a Pécsi Közterület-felügyeletet,


(3)[15]​ A  benyújtott  ütemtervek adatainak ismeretében a BIOKOM Nonprofit Kft.[16] kijelöli az átültetésre javasolt fákat, amely listáját az egyeztető tárgyaláson közzéteszi.


(4)[17]​ A  közterület felbontásáért felelős személy a bontással érintett és a (3) bekezdés szerint közzétett fák átültetését az egyeztető tárgyalást követő 8 napon belül – a munkaterületre való felvonulás időpontjának megjelölésével – köteles megrendelni.


(5) A BIOKOM Nonprofit Kft.[18] az összesített  közterület-bontási ütemtervet negyedéves bontásban április 15-ig köteles elkészíteni és a (2) bekezdésben megjelölt személyekhez eljuttatni.


(6) Közműhálózatba történő egyszerű bekötést a közterület-bontási ütemtervben nem kell szerepeltetetni.



​8. § (1) Az útépítési beruházást és korszerűsítést kezdeményező személyek kötelesek a BIOKOM Nonprofit Kft.[19]-t a kivitelezés megkezdését legkésőbb 5 hónappal megelőzően értesíteni.


(2) Új burkolat készítése előtt a BIOKOM Nonprofit Kft.[20] közműépítés miatti burkolat-helyreállítást, vagy az átépítést megelőzően a közműépítést végeztető, köteles haladéktalanul felhívni az érdekelt ingatlan- és közműtulajdonosokat, hogy

a) az ingatlanaikat a megadott határidőn belül kössék be a közműhálózatba,


b) a bekötő-vezetékeiket cseréljék ki, ahol elöregedett, vagy az átmérő nem megfelelő,


c) a közmű-üzemeltetők – szükség szerint – gondoskodjanak a meglévő gerincvezetékeik cseréjéről, vagy az új vezetékek, védőcsövek elhelyezéséről.


(3) Nagyobb útépítési, korszerűsítési, magas- és mélyépítési, közműépítési és -felújítási és -áthelyezési munkálatok megkezdése előtt a kérelmezőnek az érdekeltek bevonásával munkaegyeztető tárgyalást kell tartania az egyes részmunkák határidőre történő elvégzésének és műszakilag helyes végrehajtásának biztosítása érdekében.


(4) A munkaegyeztető tárgyalásról jegyzőkönyvet kell felvenni, amely ütemezve tartalmazza az egyes részmunkák megkezdésének és befejezésének időpontját.



​5. Közterület, közút felbontásának feltételei



9. §
  (1) Közterület felbontásához, közút nem közlekedési célú igénybevételéhez – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – Pécs Megyei Jogú Város Jegyzőjének  előzetesen kiadott írásbeli hozzájárulását be kell szerezni.



(2)[21] Közterület- és útfelbontási, valamint a közútnak nem közlekedési célú igénybevételéhez szükséges hozzájárulás (a továbbiakban: hozzájárulás) nélkül kezdhetőek meg a közútkezelői[22]közérdekből azonnali beavatkozást igénylő közműjavításokkal kapcsolatos közterületbontások. Ebben az esetben a közterület bontását a munka megkezdése előtt, de legalább azzal egyidejűleg a közútkezelőnek be kell jelenteni. A bejelentésnek tartalmazni kell a bontás okát, várható időtartamát, az elvégzett és szükséges munkákat, a szükséges és megtett élet- és vagyonbiztonsági intézkedéseket, a munkákért felelős személy adatait és elérhetőségét, a munkák várható befejezésének időpontját, továbbá a bejelentéshez csatolni kell a helyszínrajzot. A bejelentéssel megkezdett közérdekből azonnali beavatkozást igénylő közműjavításokkal kapcsolatos közterület-bontásokra Pécs Megyei Jogú Város Jegyzője utólagosan ad ki közútkezelői[23] hozzájárulást.



(3)[24] [25]A közútkezelői hozzájárulás kiadásáért bruttó 3.000 Ft ügyintézési díjat kell fizetni. Az ügyintézési díjat a (2) bekezdés szerinti útfelbontás (igénybevétel) esetén is meg kell fizetni.



(4)[26] [27]A közútkezelői hozzájárulás kiadását november 15-től március15-ig terjedő időszakra a Közútkezelő megtagadhatja, amennyiben az időjárás előrejelzési adatok alapján nem látja biztosítottnak a burkolat megfelelő minőségű helyreállítását, az útépítési technológiai követelmények betartását. A rendkívüli közterületbontást igénylő munkák ideiglenes helyreállításáról a kivitelezőnek minden estben gondoskodni kell. A közútkezelői hozzájárulásban előírt helyreállítást (beleértve a zöldterületet érintő munkálatokat), a téli időszakot követő április 30-ig el kell végezni.


(5)[28] Az érvényes közútkezelői hozzájárulással rendelkező engedélyes a burkolat végleges helyreállítási munkáinak megkezdését megelőzően legalább 8 nappal köteles a Közútkezelő részére jóváhagyásra benyújtani a munkák kivitelezésének ütemtervét, továbbá az I. és II. rendű utakra, a gyűjtő utakra, valamint a belvárosra vonatkozó ideiglenes forgalomtechnikai helyszínrajzot.



6. A közútkezelői  hozzájárulás[29] kiadása



10. § (1) Közút  felbontásához és  nem közlekedési célú igénybevételéhez  a hozzájárulást  az  a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított közgyűlési hatáskör átruházásával, átruházott közútkezelői jogkörében  eljárva Pécs M. J. Város Jegyzője adja ki.[30] 


(2) Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás  szakmai  előkésztését a BIOKOM Nonprofit Kft.[31] végzi.


(3) Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás iránti kérelmet a BIOKOM Nonprofit Kft.[32]- hez kell benyújtani, az ott rendszeresített –  jogszabály által rögzített tartalmú – nyomtatványon, az ahhoz tartozó mellékletek csatolásával.



7. A közterület kezelői hozzájárulás



​11. §
  A  közút nem közlekedési célú használatához és a  közterületek felbontásához szükséges kezelői hozzájárulás az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseken  (a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 36. §-ában  és a végrehajtására kiadott 30/1988. évi (IV.21.) MT  rendelet 27. § - 28. §-ában, a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (IV.31.) KHVM rendeletben és a helyi közutak igazgatásairól szóló 5/2004. (I.28.) GKM rendeletben meghatározottakon) túl és azokkal összhangban az e rendeletben írt -  a bontási és helyreállítási  munkákra vonatkozó -  szabályokat is tartalmazza.



8. A bontásra és a helyreállításra vonatkozó szabályok



​12. § (1) Új útburkolati réteggel készült úttest, vagy járda használatbavételét követő 7 éven – felületi bevonatnál 3 éven – belül történő felbontása esetén elő kell írni, hogy 

a)[33] útburkolat esetében a megbontott forgalmi sáv teljes szélességében és minimum 10 méter hosszban, 10 méternél hosszabb munkaárok esetében a teljes forgalmi sávban és hosszirány +50 +50 cm hosszúságban kell a kopóréteget gépi bedolgozással helyreállítani,


b)[34]​ a 4,0 méter széles, vagy ennél keskenyebb út egy forgalmi sávnak minősül, 


c)[35]​ járda esetén a munkaárok tengelyétől mért 2,5 – 2,5 m hosszban és a teljes szélességben, míg az 5,0 m-t meghaladó felbontás esetén (a járda tengely irányában mért) teljes szélességben és a hosszirány +50-50 cm hosszúságban kell a kopóréteget helyreállítani,



d)[36]​ az út- vagy járdaburkolat helyreállítása során a BIOKOM Nonprofit Kft.[37] Útfelvágási Műszaki Szabályzatában foglaltak szerint a Közútkezelői hozzájárulásban rögzített szabályokat és paramétereket  kell betartani,


e)[38]​ a felületi bevonat helyreállítását a közútkezelői hozzájárulásban foglaltak  szerint, a munkakezdést követő 1 éven belül kell elkészíteni, azzal a feltétellel, hogy a nyomvonal helyreállítását a hozzájárulásban előírt időpontra a burkolat szintjéig helyre kell állítani.


(2) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek használatáról szóló 31/2008.(X.15.) önkormányzati rendelte 3. § m) pontja és 14. § (5) bekezdése szerinti jelentős, valamint fokozott védelmet élvező közterületen – az útburkolat létesítési időpont figyelmen kívül hagyásával – elő kell írni, hogy a kopóréteget 

a)[39] útburkolat esetén a burkolat teljes szélességében és min. 10 m hosszban, 10 m-nél hosszabb munkaárok esetében teljes szélességben és a hosszirány +50 +50 cm hosszúságban kell a kopóréteget gépi bedolgozással helyreállítani.


b)  járda esetén a munkaárok tengelyétől mért 2,5 – 2,5 m hosszban és a teljes szélességben, míg az 5,0 m-t meghaladó felbontás esetén (a járda tengely irányában mért) teljes szélességben és a hosszirány +50  -50 cm hosszúságban kell helyreállítani, 


c) a burkolat helyreállításakor az (1) bekezdés c)-d)  pontjában előírt követelményeket kell érvényesíteni.


(3) Hét évnél régebbi útburkolat hosszirányú felbontása esetén: 

a) fő- és gyűjtőutakon, a megbontott teljes forgalmi sávot új kopóréteggel kell ellátni.


 b) lakó- és kiszolgáló utakon forgalmi sávban csak egy munkahézag – élvágás – lehet. A meglévő kopóréteget a kiemelt szegélyig, ennek hiányában az útpálya széléig fel kell szedni, és a munkahézagig egységes kopóréteget kell teríteni, függetlenül a munkaárok szélességétől.


 c) amennyiben a b) pont szerint helyreállítandó felület szélessége meghaladja a forgalmi sáv 50 %-át, a teljes forgalmi sávot új kopóréteggel kell ellátni. 


d) 4,0 m széles, vagy annál keskenyebb megbontott utat, teljes szélességben új kopóréteggel kell ellátni. 


e) kizárólag a kopóréteg helyreállítása szempontjából a 4 m-t meghaladó útburkolat-szélesség két forgalmi sávú útnak minősül. 


f) a burkolat helyreállításakor az (1) bekezdés c)-d) pontjában előírt követelményeket kell érvényesíteni.


(4) Hét évnél régebbi útburkolat keresztirányú felbontása esetén: 

a) az úttest keresztirányú bontása esetén a helyreállítást a kiemelt szegélyre, illetve az út szélére merőleges munkahézagokkal kell elvégezni. 


b)  a kopóréteget a munkaárok tengelyétől mért 2 – 2 m távolságra, az úttestet a megbontott forgalmi sáv szélességében kell helyreállítani. 


c) 4,0 m széles, vagy annál keskenyebb megbontott utat, teljes szélességben, a munkaárok tengelyétől mért 2 –2 m távolságra új kopóréteggel kell ellátni. 


d) amennyiben egy beruházáson belül két útpályára merőleges munka-árok egymáshoz közelebbi szélének távolsága nem haladja meg a 10 m-t, akkor a két munkaárok területét és a közte lévő területet együttesen új kopóréteggel kell ellátni. 

e) a burkolat helyreállításakor (1) bekezdés c)-d) pontjában előírt követelményeket kell érvényesíteni.


(5) Hét évnél régebbi járdaburkolat felbontása esetén 

a)  a burkolat-helyreállítást 3 m szélesség alatt teljes szélességében és hosszúságában, 3 m szélesség fölött hosszirányban nyomvonalasan, keresztirányban teljes szélességében kell helyreállítani. 


b) Aszfaltburkolatú járda, gyalogút gyalogos átkelőhelynél történő bontása esetén a visszaépítésnél a járda akadálymentesítéséről is gondoskodni kell.


(6) Az (1)-(5) bekezdés esetén a burkolatok helyreállítása során a beton burkolatalapot a munkaárok szélétől 50 – 50 cm-rel szélesebben kell megépíteni.


(7)[40]Az (1)-(5) bekezdés esetén, amennyiben egy beruházáson (felújításon) belül a munkaárok egymáshoz közelebbi szélének távolsága nem haladja meg a 10 m-t, a két munkaárok területét és a közte lévő területet együttesen új kopóréteggel kell ellátni, gépi bedolgozással.


(8) [41]


(9)[42] Pécs Megyei Jogú Város Jegyzője az (1) – (8) bekezdésben meghatározott és az egyéb jogszabályi feltételek teljesülése érdekében a közútkezelői hozzájárulást akkor adja ki, ha kérelmező a kérelemhez a közterületbontásokra és azok helyreállítására vonatkozó megfelelő referenciákat tartalmazó nyilatkozatot is csatol. A referencia- nyilatkozatnak hitelt érdemlően kell igazolnia, hogy a kivitelező közműépítésre, út- és közterületbontásokra, valamint azok helyreállítására vonatkozó munkákat – legalább az adott bontással megegyező felületre – szerződésszerűen teljesített.


(10)[43]A közterület végleges helyreállítására a szakmunka befejezésétől számított 30 napnál hosszabb határidőt megállapítani nem lehet, ha a bontás lakóutat, gyűjtőutat, vagy egyéb forgalmi szempontból nem jelentős közterületet érint. Ha a bontás első vagy másodrendű főutat érint, a szakmunka befejezésétől számított 15 napnál hosszabb határidőt megállapítani nem lehet.


(11)[44]Zöldterületek helyreállítására, az előírt pótlási kötelezettségre vonatkozó végleges helyreállítási határidő – amennyiben ez az engedélyezett igénybevételi idő alatt nem teljesíthető – a közútkezelői hozzájárulásban külön kerül rögzítésre, az időjárási körülmények figyelembe vételével. A végleges helyreállításra megadott határidő a munka műszaki átadásától számított 6 hónapnál hosszabb nem lehet.


(12) A Közútkezelő a közterület azonnali helyreállítását is előírhatja. A teljesítési határidőket naptári napokon kell meghatározni.


(13)[45] A munkaterület elején és végén az engedélyesnek  jól látható helyen, legalább A/3-as méretben tájékoztatótáblát kell kihelyeznie, amelynek tartalmaznia kell a munka jellegét, a várható befejezés időpontját és a kivitelező cég nevét. Abban az esetben, ha ez a tábla nem kerül kihelyezésre a munkavégzés megkezdésekor, a BIOKOM Nonprofit Kft. – az eredménytelen felszólítást követően – helyezi ki azt  az engedélyes költségére.



8. Igénybevételi díjak



​13. § (1) [46]A közút területének nem közlekedési célú igénybevételéért – beleértve a közmű hibaelhárítás miatti közút felbontását is – az igénybevételhez szükséges munkaterület után az igénybevétel 1. melléklet szerinti osztályba sorolásától függően, a 2. mellékletben megállapított igénybevételi díjat kell fizetni, mely a közútkezelői hozzájárulásban kerül meghatározásra. Az igénybevételi díj minimális mértéke 5.000 Ft.


(2) Az (1) bekezdésben meghatározott díjnak a befizetési határidőre nem teljesítése esetén az engedélyes a Ptk. 6:155 §-ában meghatározott késedelmi kamattal[47] növelt díjat köteles megfizetni. Ennek elmaradása esetén a közútkezelő a tárgyi munka műszaki átadás-átvételét megtagadhatja.


(3)[48]​ [49] Az (1) bekezdésben meghatározott díjaktól (alapdíj) eltérő mértékű díjakat  kell fizetni az alábbi estekben:

a) A közterületek használatáról szóló 31/2008. (X.15.) önkormányzati rendelet 3. § m) pontjában meghatározott idegenforgalom számára jelentős közút és közterület nem közlekedési célú igénybevétele esetén az alapdíj kétszeresével számolt igénybevételi díjat kell megfizetni. 


b)[50] [51] A közút és a közterület teljes lezárásával történő burkolatbontás esetén a díjmeghatározáskor az alapdíj kétszeresével számolt igénybevételi díjat kell megfizetni az 5. § (1) bekezdésében meghatározott határidők betartása esetén. Az 5. § (1) bekezdés hatálya alá nem eső, a közút és a közterület teljes lezárásával történő burkolatbontás esetén, valamint abban az esetben, ha a jelzett határidők nem kerülnek betartásra, az alapdíj háromszorosával számolt igénybevételi díjat kell megfizetni


c)[52] Azon út- és közterület burkolat bontások estén, amikor a közműhálózat tulajdonosok és üzemeltetők az  Ör. 5. § (1) bekezdésben foglaltaknak nem tesznek eleget, és a megadott határidőig nem jelzik az elvégezni kívánt rekonstrukciós munkát, az alapdíj kétszeresével számolt igénybevételi díjat kell megfizetni.


d)[53] Az Ör. 5. § (1) bekezdésében meghatározott határidőt (június 30.) követően előterjesztett kérelem alapján végzett útfelbontások esetén az alapdíj kétszeresével számolt igénybevételi díjat  kell megfizetni.


e) [54] A rekonstrukciós munka egyes szakaszaira kiadott közútkezelői hozzájárulásban jelölt kezdési időponttól számított 30 napon túli igénybevétel (munkavégzés és helyreállítás) esetén az alapdíj kétszeresével számolt igénybevételi díjat kell megfizetni.


f)[55] [56] Ha a közterület nem közlekedés célú igénybevétele miatt az igénybevett terület a 15 m2-t nem haladja meg, akkor az  alapdíj kétszeresével számolt igénybevételi díjat  kell megfizetni.


g)[57] Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 49/2011. (X.31.) önkormányzati rendeletében meghatározott fizetőparkoló zónákban parkolóhely foglalása esetén az igénybevétel időtartamára parkolóként a rendeletben megszabott óradíj 70%-ával számított összeg fizetendő a 2. mellékletben előírt díjakon felül.


(4)[58]Nem kell díjat fizetni a közutak burkolatainak fenntartásához kapcsolódó felújításra, építésére vonatkozó, nem közlekedési célú igénybevétel esetén, a műszakilag indokolt időtartamra.


(5)[59]Nem kell díjat fizetni azon európai uniós pályázaton nyert pénzből finanszírozott kivitelezési munkálatokhoz kapcsolódó közúti, vagy más közterületi burkolatok felbontásáért, ahol a pályázati forrás kedvezményezettje az Önkormányzat.


(6)[60]Az (5) bekezdés szerinti díjmentesség kizárólag a 10. § és 11. § szerinti kezelői hozzájárulásban meghatározott időtartamra szól, és nem érinti a kivitelezőnek e rendeletben és az ennek alapján kiadott kezelői hozzájárulásban a burkolat felbontásával és visszaállításával kapcsolatos kötelezettségeinek maradéktalan teljesítését. 



9. Útcsatlakozás létesítése és fenntartása



​14. § ​[61](1) A közúthoz csatlakozást létesíteni a 10. § szerinti kiadott közútkezelői hozzájárulás alapján lehet.


(2) Útcsatlakozás létesítésével okozott kárért történő felelősségre, valamint az útcsatlakozás fenntartására a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 40. §-ában, valamint 41. § (1) bekezdésében foglaltak szabályokat kell alkalmazni.



10. Zöldterület felbontása, helyreállítása



​15. § (1) Zöldterület igénybevételéhez, felbontásához, annak területén, az alatt vagy felett építmény elhelyezéséhez a BIOKOM Nonprofit Kft. [62] írásbeli hozzájárulása szükséges. A BIOKOM Nonprofit Kft. [63] hozzájárulásában feltételeket írhat elő Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2011. (II.21.) önkormányzati  rendeletében foglaltak szerint.


(2) Kezelői hozzájárulás nélkül zöldterület abban az esetben bontható fel, ha az alatta levő közmű halasztást nem tűrő kijavítása szükséges. Az igénybevevő köteles a zöldterület kezelőjének – a munka megkezdése előtt, de legalább azzal egyidejűleg – a közterület igénybevételt bejelenteni, és a hozzájárulást megkérni. 


(3)[64]Zöldterület felbontásáért a 2. melléklet szerinti igénybevételi díjat kell fizetni, amelynek az összege a közútkezelői hozzájárulásban kerül meghatározásra.


(3a)[65]A (3) bekezdés szerinti díjat nem kell megfizetni azon európai uniós pályázaton nyert pénzből finanszírozott kivitelezési munkálatokhoz kapcsolódó zöldterület felbontásáért, ahol a pályázati forrás kedvezményezettje az Önkormányzat.


(3b)[66]A (3a) bekezdés szerinti díjmentesség kizárólag az (1) bekezdés szerinti kezelői hozzájárulásban meghatározott időtartamra szól, és nem érinti a kivitelezőnek e rendeletben és az abban foglaltak szerint kiadott kezelői hozzájárulásban a zöldterület felbontásával és visszaállításával kapcsolatos kötelezettségeinek maradéktalan teljesítését. 


(4)[67]Zöldterületen végzett bontások esetében az engedélyes köteles a munkaárok visszatöltéséről, a rendezett zöldterületek helyreállításáról gondoskodni, melynek minőségét a helyreállítási munkák befejezését követően


a)  gyepfelületek esetében a saját kivitelezésben elvégzett első kaszálásig,


b) cserjefelületek tekintetében saját kivitelezésben történő fenntartás esetén 1 évig,


c) fák esetén saját kivitelezésben történő fenntartás esetén 1 évig,


d)  a zöldfelületen történt tereprendezési munkák tekintetében 2 évig köteles fenntartani. Az a) – d) pontban meghatározott határidők lejártakor, a BIOKOM Nonprofit Kft.[68] az engedélyessel közös bejárás keretében egyeztet az átadott területek minőségéről. A helyreállítás megfelelősége esetén az átvétel megtörténik.

Amennyiben a helyreállítás nem megfelelő, a gyepesítést ismételten el kell végezni, cserjefelületek esetén a hibás egyedeket pótolni kell. A teljes cserjefelület 30%-ánál nagyobb mértékű pótlási munka esetén engedélyesnek a b) pont szerinti egy éves helyreállítási és fenntartási kötelezettsége a pótlás napjától újra megkezdődik. Elhalt faegyedek esetén azok pótlása szükséges, és engedélyesnek a c) pont szerinti egy éves helyreállítási és fenntartási kötelezettsége a pótlás napjától újra megkezdődik. Megsüllyedt nyomvonal esetén a terepszintet helyre kell állítani, füvesíteni kell, ezzel egyidejűleg engedélyesnek az által saját teljesítésben elvégzett első kaszálásig tartó helyreállítási és fenntartási kötelezettsége a füvesítés napjától újra megkezdődik.”


(5) Bontáskor és helyreállításkor gondoskodni kell a fák és a növényzet megóvásáról. Az engedélyes köteles az engedélyezőnek megtéríteni azt a kárt ami a munkavégzés során a munkaterületen a kivágással, vagy átültetéssel nem érintett fás szárú növényekben keletkezett.


(6) Az engedélyes a munkaterületről történt levonulást követő 3 évig a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2011.(II.21.) önkormányzati rendeletében foglaltak szerint felel azon fás szárú növényekért, amelyek részleges, vagy teljes pusztulása bizonyítottan összefüggésben áll az engedélyes munkavégzésével.



11. Közműnyilvántartás



​16. § (1)[69]A közterületbontás során, így a közműépítéskor lefedetett földalatti vezetékeket – visszatöltés előtt – be kell mérni. A beméréssel kapott dokumentumok elhelyezése kapcsán Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közműnyilvántartásról szóló 66/2002.(XI.20.) önkormányzati rendeletének 6. §-ában foglaltak szerint kell eljárni.


(2)[70]Az (1) bekezdés szerinti eljárás megtörténtét a közműnyilvántartást vezető hatóság felé igazolni kell.


(3) A közműbemérés költségei az engedélyest terhelik, ide értve a főhálózatba magánszemélyek által történő rácsatlakozásét is.



12. K
özterület  bontások és a közúton folyó munkák ellenőrzése



​17. §
(1) A jogosult köteles a végleges helyreállítást megtörténtét a közútkezelőnek bejelenteni.


(2)[71]A Közútkezelő ellenőrzi a kivitelezés helyszínén tartott, jóváhagyott forgalomtechnikai tervek alapján a forgalomtechnikai előírások betartását, a közúti jelzések elhelyezését, továbbá a közútkezelői hozzájárulásban foglalt előírások betartását. A kihelyezett forgalomszabályozási eszközök hiánya esetén a Közútkezelő – az engedélyes költségére – a megfelelő jelzéseket jogosult kihelyezni.


(3) A Közútkezelő – a (2) bekezdésben foglaltakon kívül   is – ellenőrzi a közútkezelői[72] hozzájárulás egyéb előírásainak betartását.


(4)[73] A  tervezett  munkák  kivitelezése során a közútkezelői hozzájárulást és a jóváhagyott forgalomtechnikai tervet a kivitelezés helyszínén kell tartani, és az ellenőrző szervek kérésére fel kell mutatni.


(5) A  köz- és útterületekre vonatkozó közútkezelői hozzájárulások [74] meglétét a Pécsi  Közterület-felügyelet is ellenőrzi.


13. Szabálysértési rendelkezések[75] 



​18. §[76]



14. Záró rendelkezések



​19. §
(1) Ez a rendelet 2012. április 1-jén lép hatálya.


(2) Hatályát veszti a közterületek használatáról szóló 31/2008.(X.15.) önkormányzati rendelet 

a) 3. § v) és w) pontja 

b) 5. § (2) bekezdés o) pontjában a „vagy az alatta fekvő közművezeték építése, felújítása, hibaelhárítása céljából történő igénybevétele” szövegrész, 

c) 12. § (4), (5),(6),(7),(8),(9),(10),(11),(12),(13) bekezdése 

d) 3. melléklete


(3)[77]E rendeletnek a Közterületek felbontásának és a közúton folytatott munkálatok szabályairól szóló 16/2012. (III.23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 41/2012.(IX.24.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend.) megállapított 2. § g) pontját, 5. §-át, 6. § (1) bekezdését, 7. § (3) és (4) bekezdését, 9. §-át, 12. § (1) bekezdés a) pontját, 12. § (2) bekezdés a) pontját, a 12. § (7),(9),(10),(11) bekezdését, a 15. § (3), (4) bekezdését, a 16. § (1), (2) bekezdését, a 17. § (2) és (4) bekezdését, 1. mellékletét és 2. mellékletének 2. pontját a Rend. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.


(4)[78]E rendeletnek a Közterületek felbontásának és a közúton folytatott munkálatok szabályairól szóló 16/2012. (III.23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 9/2013. (III.18.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend1.) megállapított 9. § (4) bekezdését, 12. § (1) bekezdését, a 13. § (3) bekezdését a Rend. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.


(5)[79]E rendeletnek a közterületek felbontásának és a közúton folytatott munkálatok szabályairól szóló 16/2012. (III.23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 34/2015.(XI.03.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend.2) módosított 13. § (4) bekezdését, újonnan beiktatott 13. § (5) és (6) bekezdését, 15. § (3a) és (3b) bekezdését a Rend.2 hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.”


(6)[80] E rendeletnek a közterületek felbontásának és a közúton folytatott munkálatok szabályairól szóló 16/2012. (III.23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 24/2016. (V.31.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend.3) módosított 9. § (3) bekezdését, 13. § (1) bekezdését és (3) bekezdés b) pontját, 14. §-át, továbbá az újonnan beiktatott 9. § (5) bekezdését a Rend.3 hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.



15. Jogharmonizációs záradék



​20. §
  Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK Irányelvének való megfelelést szolgálja.           



               Dr. Páva Zsolt s.k.                                                  Dr. Lovász  István s.k.

                 polgármester                                                                 jegyző



Záradék:

Megalkotta a Közgyűlés  2012. március 22-i ülésén.

Kihirdetve 2012. március hó 23. napján.




[1]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 1. § (1) bekezdése, mely hatályos 2012. október 1-től.

[2]

Módosította a 18/2013. (V.22.) Ör. 83. § h) pontja. Hatályos 2013. május 23-tól.

[3]

Módosította a 34/2015. (XI.3.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[4]

Beiktatta a 41/2012. (IX.24.) Ör. 1. § (2) bekezdése, mely hatályos 2012. október 1-től.


[5]

Módosította a 34/2015. (XI.4.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[6]

Módosította a 24/2016. (V.31. ) Ör. 5. § a) pontja mely hatályos 2016. június 1-től.

[7]

Módosította a 24/2016. (V.31. ) Ör. 5. § b) pontja mely hatályos 2016. június 1-től.

[8]

Módosította a 34/2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[9]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[10]

Módosította a 34/2015. (XI.3.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[11]

Módosította a 34/2015. (XI.3.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4től.

[12]

Módosítota a 41/2012. (IX.24.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[13]

Módosította a 41/2012. (IX. 24.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[14]

Módosította a 34/2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 04-től.

[15]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 4. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[16]

Módosította a 34/2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 04-től.

[17]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 4. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[18]

Módosította a 34../2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 04-től.

[19]

Módosította a 34/2015. (XI.03..) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 04-től.

[20]

Módosította a 34/2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 04-től.


[21]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[22]

Módosította a 24/2016. (V.31.) Ör. 5. § c) pontja mely hatályos 2016. június 1-től.

[23]

Módosította a 24/2016. (V.31.) Ör. 6. § c) pontja mely hatályos 2016. június 1-től.

[24]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[25]

Módosította a 24/2016. (V. 31.) Ör. 1. § (1) bekezdése, mely hatályos 2016. június 1-től.

[26]

Módosította a 41/2012.(IX.24.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.



[27]

Módosította a 9/2013. (III.18.) Ör. 1. §-a, mely hatályos 2013. április 1-től.

[28]

Beiktatta a 24/2016. (V. 31.) Ör. 1. § (2) bekezdése, mely hatályos 2016. június 1-től.

[29]

Módosította a 24/2016. (V.31.) Ör. 5. § d) pontja hatályos 2016. június 1-től.

[30]

Módosította a 44/2012. (XII.1.) Ör. 14. §-a, mely hatályos 2014. december 2-től.

[31]

Módosította a 34/2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 04-től.

[32]

Módosította a 34/2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 04-től.

[34]

​Módosította a 9/2013. (III.18.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2013. április 1-től.

[35]

Módosította a 9/2013.  (III.18.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2013. április 1-től.

[36]

Módosította a 9/2013. (III.18.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2013. április 1-től.

[37]

Módosította a 34/2015. (XI.03.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[38]

M​ódsoította a 9/2013. (III.18.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2013. április 1-től.

[39]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 6. § (1) bekezdése, mely hatályos 2012. október 1-től.

[40]

  Módosította a 41/2012. (IX. 24.) Ör. 6. § (1) bekezdése, mely hatályos 2012. október 1-től.

[41]

Hatályon kívül helyezte a 41/2012. (IX.24.) Ör. 14. § a) pontja, hatálytalan 2012. október 1-től.

[42]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 6. § (2) bekezdése, mely hatályos 2012. október 1-től.

[43]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 6. § (2) bekezdése, mely hatályos 2012. október 1-től.

[44]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 6. § (2) bekezdése, mely hatályos 2012. október 1-től.

[45]

Beiktatta a 34./2014. (IX.29.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2014. szeptember 30-tól.

[46]

Módosította a 24/2016. (V.31.) Ör. 2. § (1) bekezdése, mely hatályos 2016. június 1.-től.

[47]

Módosította a 24.2016. (V.31.) Ör. 5. § f) pontja mely hatályos 2016. június 1-től.

[48]

Hatályon kívül helyezte a 41/2012. (IX.24.) Ör. 14. § b) pontja, hatálytalan 2012. október 1-től.

[49]

Beiktatta a 9/2013. (III.18.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.

[50]

Beiktatta a 9/2013. (III.18.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.

[51]

 Módosította a 24/2016. (V.31.) Ör. 2. § (2) bekezdése, mely hatályos 2016. június 1-től.

[52]

Beiktatta a 9/2013. (III.18.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.

[53]

Beiktatta a 9/2013. (III.18.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.

[54]

Beiktatta a 9/2013. (III.18.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.

[55]

Beiktatta a 9/2013. (III.18.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.

[56]

 Hatályon kívül helyezte az f) pont utolsó mondatát a 24/2016. (V.31.) Ör. 6. §-a. Hatálytalan: 2016. június 1-től.

[57]

Beiktatta a 9/2013. (III.18.) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.

[58]

Módosította a 34/2015. (XI.3.) Ör. 1. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től

[59]

Beiktatta a 34/2015. (XI.3.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[60]

Beiktatta a 34/2015. (XI.3.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[61]

Módosította a 24/2016. (V.31. ) Ör. 3. §-a, mely hatályos 2016. június 1-től.

[62]

Módosította a 34/2015. (XI.3.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[63]

Módosította a 34/2015. (XI.3.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4.-től.

[64]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 7. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[65]

Beiktatta a 34/2015. (XI.3.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[66]

Beiktatta a 34/2015. (XI.3.) Ör. 2. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.

[67]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 7. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[68]

Módosította a 34/2015. (XI.3.) Ör. 5. §-a, mely hatályos 2015. november 4-től.


[69]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 8. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től. 

[70]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 8. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[71]

Módosította a 41/2012. (IX. 24.) Ör. 9. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[72]

Módosította a 24/2016. (V.31.) ) Ör. 5. § c) pontja mely hatályos 2016. június 1-től.

[73]

Módosította a 41/2012. (IX.24.) Ör. 9. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[74]

Módosította a 24./2016. (V.31. ) Ör. 5. § g) pontja, mely hatályos 2016. június 1-től.

[75]

Hatályon kívül helyezte a 31/2012. (VI.1.) Ör. 38. § v) pontja. Hatálytalan 2012. június 1. 10 órától.

[76]

Hatályon kívül helyezte a 31/2012. (VI.1.) Ör. 38. § v) pontja. Hatálytalan 2012. június 1. 10 órától.

[77]

Kiegészítette a 41/2012. (IX.24.) Ör. 10. §-a, mely hatályos 2012. október 1-től.

[78]

Kiegészítette a 9/2013. (III.18. ) Ör. 4. §-a, mely hatályos 2013 április 1-től.



[79]

Beiktatta a 34/2015. (XI.3.) Ör. 4. §-a, mely hatályos 2015. november 4.-től.

[80]

Beiktatta a 24/2016. (V.31.) Ör. 4. §-a, mely hatályos 2016. június 1-től.


Csatolmányok

Megnevezés méret
1. sz. melléklet
220.29 KB
2. sz. melléklet
164.18 KB


Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Az Önkormányzati Rendelettárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!