nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
2004. évi XVIII. törvény
a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról
2012-04-14
2012-07-31
Jogszabály

2004. évi XVIII.
törvény

a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról1

Az Országgyűlés a szőlőtermesztésnek és a borgazdálkodásnak az Európai Unió jogrendszerébe illeszkedő, nemzeti hatáskörbe tartozó szabályozása érdekében a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény tárgya

1. §2 (1) Ez a törvény szabályozza a borszőlő telepítését, művelését, kivágását, a borászati termékek előállítását, forgalomba hozatalát, nyilvántartásuk rendszerét, továbbá a szőlőtermesztéssel és bortermeléssel kapcsolatos szakigazgatási feladatokat és hatásköröket.

(2) A borászati termékekre az e törvényben, illetve e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott eltérésekkel az élelmiszerekre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

2. §3 E törvény és e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek vonatkozásában:

1. házikerti szőlő: az a borszőlővel beültetett szőlőterület, amely az 1000 négyzetmétert nem haladja meg.

2. árutermő szőlő: az 1000 négyzetméternél nagyobb területű borszőlővel beültetett szőlőültetvény.

3. termőhely: ökológiai szempontból minősített, egyértelműen körülhatárolt terület, amelyet a borszőlő termőhelyi kataszterében tartanak nyilván (a továbbiakban: termőhelyi kataszter).

4. borvidék: olyan termőhelyek összessége, amely több település közigazgatási területére kiterjedően hasonló éghajlati, domborzati, talajtani adottságokkal, jellemző fajtaösszetételű és művelésű ültetvényekkel, sajátos szőlő- és bortermelési hagyományokkal rendelkezik, és amelyről sajátos jellegű borászati termékek származnak; borvidékbe olyan település sorolható, amelynek a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott területe a település összes mezőgazdaságilag hasznosított területének 7%-át eléri vagy olyan település, illetve fővárosi vagy megyei jogú városi kerület, amelynek területén borászati üzem működik.

5. borvidéki dűlő: borvidéki településen belül pontosan körülhatárolt, mikroökológiájában egységes termőhely, amelynek adottságai a bor karakterére jelentős hatással vannak.

6. borszőlőfajta: olyan szőlőfajta, amelyet borkészítés céljára osztályba soroltak.

7. szőlőfajták osztályba sorolása: a borszőlőfajták e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben engedélyezett vagy ideiglenesen engedélyezett kategóriába sorolása.

8. törzsszőlő: a szaporítóanyag-termelés céljából létesített, termőre fordulás után prebázis állomány, központi és üzemi törzsültetvény kategóriában a növénytermesztési hatóság által – a szaporítóanyagokra vonatkozó jogszabályok szerint – elismert borszőlő.

9. kísérleti szőlő: az osztályba sorolást megalapozó vizsgálat vagy a szőlőtermesztés fejlesztése céljából telepített borszőlőültetvény.

10. telepítés: a földterület beültetése borszőlővel, ideértve a terület előkészítését, az ültetvény ápolását az ültetvény termőre fordulásáig, illetve a támrendszer létesítését is.

11. pótlás: a borszőlőültetvény hiányzó tőkéi helyének beültetése, ideértve a döntést és a bujtást is.

12. kivágás: a borszőlőültetvény felszámolása, amelynek során a tőkéket és a támrendszert a földterületről eltávolítják.

13. VINGIS: a szőlőágazati kataszterek közösségi szabályozásnak megfelelő térinformatikai rendszere, amely a kivágási, szerkezetátalakítási és -átállítási támogatások kifizetésének, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzést, illetve az oltalom alatt álló eredetmegjelölést viselő borok termőhelyei földrajzi lehatárolásának térképi ellenőrzési alapja.

14. borászati üzem: borászati termékek előállítására, kiszerelésére és tárolására vonatkozó működési engedéllyel rendelkező üzem.

15. borászati termék: a borpiac közös szervezéséről, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 29-i 479/2008/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 479/2008/EK rendelet) IV. mellékletében szereplő szőlészeti és borászati termékek, továbbá a friss borszőlő, a töppedt borszőlő és az aszúsodott borszőlő.

II. Fejezet

A SZŐLŐTERMESZTÉS

Termőhelyi kataszter

3. §4 (1) A borszőlő termőhelyi katasztere a termőhelyek egységes nyilvántartási rendszere, amely borszőlő termesztésére való alkalmasság szempontjából ökológiailag minősített, osztályozott és lehatárolt határrészek nyilvántartása külterületi átnézeti térképeken és adatlapokon. A térképeken a környezeti tényezők alapján értékelt területeket (ökotópok) be kell határolni, és azonosító kódszámmal, valamint osztályjelöléssel kell ellátni.

(2) A borszőlő termőhelyi kataszterét e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben kijelölt szerv vezeti (a továbbiakban: termőhelyi katasztert vezető szerv).

(3) A termőhelyi kataszterbe sorolás, a kataszteri osztály módosítás, vagy a kataszterből való törlés iránti kérelmet a termőhely szerint illetékes hegyközség hegybírójához kell benyújtani. A hegybíró a kérelmet véleményével továbbítja a termőhelyi katasztert vezető szervnek. A termőhelyi katasztert vezető szerv új kataszteri besorolásról, módosításról vagy törlésről az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott szakértő szakvéleménye alapján hoz döntést.

(4)5 A (3) bekezdés szerinti döntést nyilvánosan közzé kell tenni.

(5) Ha a települési önkormányzat helyi építési szabályzata a termőhelyi kataszterben nyilvántartott területet érinti, a települési önkormányzat indokolt esetben a (3) bekezdésben meghatározott eljárásban kezdeményezheti a termőhelyi kataszter módosítását, vagy a kataszterből történő törlést.

(6) Termőhelyi kataszterbe sorolás kezdeményezéséről a termőhelyi katasztert vezető szerv a termőhely szerinti települési önkormányzat jegyzőjét értesíti. A jegyző a kezdeményezést a települési önkormányzat hirdetőtábláján, honlapján vagy a helyi lapban nyilvánosan közzéteszi.

(7) Borszőlőültetvényt telepíteni csak termőhelyi kataszterbe sorolt területen lehet.

4. § (1)6 A borszőlő termőhelyi kataszterébe tartozó terület a kataszteri osztályozás szerint

a)7 I. osztályú, borszőlőtermesztésre kiváló adottságú,

b)8 II. osztályú, 1. borszőlőtermesztésre kedvező adottságú, 2. borszőlőtermesztésre alkalmas

terület lehet.

(2)9 A termőhelyi kataszterbe sorolt területeken gyümölcsös – a csemegeszőlő-telepítést kivéve –, erdő, halastó és nádas művelési ágra történő változtatás, valamint a művelés alól történő kivétel csak az illetékes hegyközség hozzájárulásával lehetséges. Erdő telepítéséhez 0,5 ha-nál nem kisebb területen, az ingatlan határától legalább 10 méteres védősáv megtartásával, gyümölcsös telepítéséhez 0,5 ha-nál nem kisebb területen, az ingatlan határától legalább 5 m-es védősáv megtartásával adható hozzájárulás.

(3)10 Amennyiben a hegybíró megállapítja, hogy a hegyközség hozzájárulása nélkül került sor a termőhelyi kataszterbe sorolt területen erdő telepítésére vagy halastó, nádas létesítésére, kezdeményezi az arra jogosult szervnél az eredeti állapot helyreállításának elrendelését.

Telepíthető fajták

5. §11 (1) Árutermő szőlőültetvény létesítésére és pótlására az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott, engedélyezettként osztályba sorolt borszőlőfajta használható fel.

(2) A Szőlőfajta Használati Bizottság (a továbbiakban: SZHB) a borkészítésre alkalmas fajták engedélyezett vagy ideiglenesen engedélyezett osztályba sorolására javaslatot tesz. Az SZHB tagjait az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) kéri fel, és a tagok kétharmadát a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa jelöli.

(3) Az osztályba sorolást megalapozó kísérleti és törzsszőlő létesítésére bármely fajta szaporítóanyaga felhasználható, amely

a) a Nemzeti Fajtajegyzékben vagy a Közösségi Fajtajegyzékben szerepel, vagy

b) állami elismerésre bejelentett és egyedi szaporítási engedéllyel rendelkezik.

(4) Az a borszőlőfajta sorolható osztályba engedélyezett fajtaként, amely

a) államilag elismert,

b) a Nemzeti Fajtajegyzékben, illetve a Közösségi Fajtajegyzékben szerepel, vagy

c) állami elismerésre bejelentett és egyedi szaporítási engedéllyel rendelkezik.

(5) Ideiglenesen engedélyezett borszőlőfajtaként kell osztályba sorolni azt a borszőlőfajtát, amely már nem telepíthető.

6. §12

Telepítés, kivágás

7. §13 (1) Árutermő, törzs- és kísérleti célú borszőlőt telepíteni, illetve kivágni a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv engedélyével lehet. A telepítéskori tőkeszám 25%-ot meghaladó hiányának pótlása, vagy az ültetvény más fajtára történő cseréje esetén a telepítésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Az engedélyezési eljárás részletes szabályait az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet tartalmazza.

(2)14 Az engedély iránti kérelmet hegyközségi településen a hegybíróhoz, nem hegyközségi településen az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott hegyközségi település hegybírájához kell benyújtani, aki azt javaslatával együtt tíz napon belül továbbítja a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek.

(3) A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az engedélyekről nyilvántartást vezet, amelyből havonta adatot szolgáltat a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv részére, amely rögzíti azokat a VINGIS-ben.

8. §15 (1)16 Telepítés vagy kivágás esetén annak megtörténtét az engedélyes tizenöt napon belül köteles az ültetvény fekvése szerint illetékes hegybíró részére írásban bejelenteni. A hegybíró a bejelentést tíz napon belül továbbítja a növénytermesztési hatóság részére.

(2) A bejelentés alapján a művelettel érintett területet a növénytermesztési hatóság ellenőrzi. Az ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvet megküldi a hegybíró, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv részére.

(3) A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a jegyzőkönyv alapján az újratelepítési jogok nyilvántartásából telepítés esetén törli a felhasznált újratelepítési jogot, kivágás esetén a nyilvántartáson átvezeti a keletkezett újratelepítési jogot.

(4) A telepítés, illetve a kivágás tényét a hegybíró a borszőlőültetvény kataszterébe bejegyzi, és a kataszterből adatot szolgáltat az illetékes hegyközségi tanácsnak. A hegyközségi tanács a hegybírótól kapott adatokat megküldi a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának.

9. §17 Európai borszőlőfajta saját gyökerű szaporítóanyagával való telepítés és pótlás kizárólag filoxérának ellenálló homoktalajra engedélyezhető. A talaj e tulajdonságát laboratóriumi vizsgálattal kell igazolni.

10. §18 (1) Magyarországon az 1996. május 1. és 2004. április 30. között engedéllyel végzett ültetvénykivágások alapján újratelepítési jog áll fenn. A kivágási engedéllyel rendelkező újratelepítési jogát 2010. július 31-ig használhatja fel. Az ezen időszak alatt fel nem használt újratelepítési jogok a telepítési jogtartalékba kerülnek. A telepítési jogtartalékról a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv nyilvántartást vezet.

(2) 2004. május 1-je után engedéllyel végzett ültetvénykivágás alapján újratelepítési jogot szerző és kivágási engedéllyel rendelkező személy újratelepítési jogát a kivágástól számított nyolcadik borpiaci év (augusztus 1–július 31.) végéig jogosult felhasználni. Az ezen időszak alatt fel nem használt újratelepítési jogok a telepítési jogtartalékba kerülnek. Az újratelepítési jogra, az új telepítési jogra, valamint a telepítési jogtartalékra vonatkozó részletes szabályokat az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet határozza meg.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott újratelepítési jogok nyilvántartásában szereplő újratelepítési jog fajtakísérleti célra térítés nélkül adható.

A szőlő ültetvénykatasztere

11. §19 (1)20 A borszőlő ültetvénykatasztere valamennyi árutermő szőlő tekintetében tartalmazza az ültetvények azonosító adatait (település, helyrajzi szám, területnagyság), az ültetvény használójának nevét, lakcímét, illetve székhelyét, adószámát, adóazonosító jelét, hegyközségi kódszámát és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által adott regisztrációs számát.

(2) Az ültetvénykataszter az árutermő szőlőre vonatkozóan tartalmazza az ültetvény alábbi jellemzőit:

1. jelleg,

2. telepítési jellemzők,

3. fekvés, kitettség,

4. térállás, sor- és tőtávolság,

5. öntözőberendezés használata,

6. művelésmód,

7. támaszrendszer,

8. telepítés ideje,

9. fajtahasználat,

10. alanyhasználat,

11. termőképesség.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szereplő adatokat érintő változásokat a szőlőtermelő minden borpiaci év végéig köteles a hegybírónak bejelenteni.

(4)21 A hegybírónak kataszter névre szóló adattartalmát támogatás elbírálása céljából a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek át kell adnia.

(5) A kataszter adattartalma statisztikai célra felhasználható, abból adatok a KSH részére egyedi azonosításra alkalmas módon statisztikai célból átadhatók.

12. §22 A borszőlő ültetvénykataszterét a hegybíró vezeti. A hegybíró az ültetvénykataszterből a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv számára a VINGIS-ben való rögzítés céljából a 11. § (1) és (2) bekezdés szerinti adatokat továbbítja. Az adatközlés módját, a kataszter vezetésének szabályait, a telepítések nyilvántartásának rendszerét, valamint a telepítések, átoltások és kivágások ellenőrzésére vonatkozó előírásokat az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet határozza meg.

A művelésre vonatkozó előírások

13. § (1)23 A borszőlőültetvény használója köteles az ültetvényt rendeltetésének megfelelően művelni.

(2) Az ültetvények nevelését, ápolását, a talajerő-gazdálkodást, a gyomirtást, a kártevők és kórokozók elleni védelmet környezet- és természetkímélő módon, a természet- és tájvédelemre vonatkozó szabályok előírásaira figyelemmel kell végezni.

(3)24

II/A. Fejezet25

BORÁSZATI TERMÉKEK EREDETMEGJELÖLÉSEI ÉS FÖLDRAJZI JELZÉSEI26

13/A. §27 (1) A 479/2008/EK rendelet alapján oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel rendelkező bort az ott meghatározott feltételek mellett lehet készíteni, amennyiben:

a) meghatározott termőhelyen fekvő, legfeljebb 120 hl/ha seprős újbor hozamú szőlőültetvény terméséből készítik,

b) természetes alkoholtartalma nem kisebb 8 térfogatszázaléknál (% vol).

(2) A 479/2008/EK rendelet alapján oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező bort az ott meghatározott feltételek mellett lehet készíteni, amennyiben:

a) meghatározott termőhelyen fekvő, legfeljebb 100 hl/ha seprős újbor hozamú szőlőültetvény terméséből készítik,

b) természetes alkoholtartalma nem kisebb 9 térfogatszázaléknál (% vol),

c) összes savtartalma, (borkősavban kifejezve) nem kisebb mint 3,50 gramm/liter.

(3) A védett eredetű bor (vagy a Districtus Hungaricus Controllatus, vagy a földrajzi névvel a DHC) kifejezéssel – mint az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel egyenértékű kifejezéssel – csak az a bor jelölhető,

a) amelyet 2009. augusztus 1-je előtt védett eredetű borként jelöltek, vagy

b) amely termékleírással rendelkezik.

(4) Dűlő vagy település neve csak az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel együtt szerepelhet a címkén.

(5) A tájbor kifejezéssel – mint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel egyenértékű kifejezéssel – az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel rendelkező bor jelölhető.

(6) A minőségi bor kifejezéssel – mint az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel egyenértékű kifejezéssel – a termékleírásnak a 479/2008/EK rendelet 46. cikke szerinti nyilvántartásban történő közzétételét követően kezdődő szüretből származó bor nem jelölhető.

(7) A termékleírásnak a 479/2008/EK rendelet 46. cikke szerinti nyilvántartásban történő közzétételét követően az oltalomban részesített eredetmegjelölés, földrajzi jelzés és a hozzá kapcsoló termékleírás közzétételéről a miniszter gondoskodik.

(8) A 479/2008/EK rendelet 51. cikke alapján benyújtott termékleírást a 46. cikk szerinti nyilvántartásban történő közzétételét követően kezdődő szüretben szüretelt borszőlőből származó borászati termékre kell alkalmazni.

13/B. §28 (1) A Bor Eredetvédelmi Tanácsot (a továbbiakban: Tanács) a miniszter hozza létre. A Tanács összetételével, működésével és eljárásával kapcsolatos részletes szabályokat az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet határozza meg.

(2) A Tanács a miniszter döntésének meghozatala előtt a közösségi, illetve a nemzeti jogszabályokban előírtak teljesülésének vizsgálatával véleményezi

a) a borászati termék eredetmegjelölésének és földrajzi jelzésének közösségi oltalmára, a termékleírás módosítására, a közösségi oltalom törlésére irányuló, a miniszterhez benyújtott kérelmeket, illetve

b) a 479/2008/EK rendelet 51. cikke alapján közösségi oltalmat élvező eredetmegjelölésnek és földrajzi jelzésnek a miniszterhez benyújtott termékleírását.

13/C. §29 (1) A kései szüretelésű bor, a válogatott szüretelésű bor, a töppedt borszőlőből készült bor, a jégbor és a muzeális bor oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező bortípus lehet.

(2) A tokaji borkülönlegesség, a főbor, a szekszárdi és egri bikavér bor kizárólag oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező bortípus lehet.

III. Fejezet

BORÁSZATI TERMÉKEK TÁROLÁSA, NYILVÁNTARTÁSA30

14–15. §31

16. §32 A borszőlő- és a borkészítés melléktermékeinek kötelező kivonásával kapcsolatos nemzeti szabályokat az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet tartalmazza.

17–18. §33

Tárolás, nyilvántartás

19. §34 (1) Értékesítési vagy továbbfeldolgozási céllal borászati üzemben tárolt borászati terméket – friss borszőlő, töppedt borszőlő, aszúsodott borszőlő kivételével – a pincekönyvben kell nyilvántartani. A pincekönyv vezetésének szabályait az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet tartalmazza.

(2) A termelő, felvásárló és nem palackozott bort forgalomba hozó az (1) bekezdésben meghatározott termékéről az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben szabályozott módon adatot szolgáltat. Ez a rendelkezés arra a házikerti szőlőbirtokosra is vonatkozik, aki borszőlőtermését vagy borát forgalomba hozza.

(3) Nem borszőlő alapú alkoholos termék és borászati termék ugyanabban a helyiségben nem tárolható.

20. §35 (1) Borászati termék előállításához vagy kezeléséhez meg nem engedett anyagokat és borászati terméket borászati termék előállítására, kezelésére, raktározására szolgáló helyiségben tartani tilos. A borászati hatóság a meg nem engedett anyag tárolása miatt minőségvédelmi bírságot szabhat ki.

(2) Az a borászati termék, amelyet a jogszabályokban meg nem engedett anyagok felhasználásával vagy a jogszabályokban meg nem engedett módszerrel állítottak elő vagy kezeltek, nem minősül szőlőbornak.

(3) A (2) bekezdés szerinti terméket birtokban tartani tilos.

A borpárlat előállítása és kezelése

21. § (1)36

(2)37 Borpárlatot csak a borászati hatóság által engedélyezett borászati termékből lehet előállítani, és csak a borászati hatóság minősítése birtokában lehet forgalomba hozni.

IV. Fejezet

A BORÁSZATI TERMÉKEK FORGALOMBA HOZATALA

A szőlő és bor származási bizonyítványa

22. §38 (1) Borászati terméket csak származási bizonyítvánnyal rendelkező borszőlőből, mustból, borból lehet előállítani, illetve továbbfeldolgozás céljából forgalomba hozni.

(2) Borszőlő alapú üdítőitalokat csak származási bizonyítvánnyal igazolt szőlőmustból vagy szőlőmustsűrítményből lehet előállítani.

23. §39 (1) A borszőlő, illetve a bor származási bizonyítványa igazolja:

a) a származási helyet,

b) a borszőlőtermés, illetve a bor mennyiségét,

c) a borszőlő mustfokból számított potenciális alkoholtartalmát,

d) a bor alkoholtartalmát, és az annak módosítására vonatkozó tényt,

e) hogy a borszőlőtermés, illetve a bor oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező bor, illetve valamely, a 13/C. §-ban – kivéve a muzeális bort – meghatározott bortípus készítésére alkalmas,

f) a borszőlő fajtáját,

g) az évjáratot,

h) a bor savtartalmának módosítására vonatkozó tényt.

(2) A borszőlő származási bizonyítványát a borszőlőültetvény fekvése szerinti illetékes hegybíró adja ki.

(3) A borászati termék első borszármazási bizonyítványát a borszőlőültetvény fekvése szerint illetékes hegybíró adja ki. Ezzel egyidejűleg a borszőlő származási bizonyítványát be kell vonni. A bor továbbfeldolgozása esetén új származási bizonyítványt – az előző bevonásával egyidejűleg – a feldolgozás helye szerint illetékes hegybíró adja ki.

(4) A nem hegyközségi területről származó borszőlőre, illetve borra vonatkozó származási bizonyítványt az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben felsorolt hegyközség hegybírója adja ki.

(5) A forgalomba hozatali engedélykérelemhez csatolni kell a származási bizonyítványt. Származási bizonyítvány hiányában vagy valótlan adatok feltüntetése esetén a borászati hatóság forgalomba hozatali engedélyt nem ad ki.

(6)40 Továbbfeldolgozás céljára Magyarország területére behozott bor esetén a származási bizonyítványt a bor tárolási helye szerint illetékes hegybíró állítja ki, a borkísérő okmányok alapján.

(7)41 A forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező, de továbbfeldolgozásra szánt bor esetén a származási bizonyítványt a forgalomba hozatali engedély helyettesíti. A forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező, de továbbfeldolgozásra szánt bornak az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott adatait a továbbfeldolgozás megkezdése előtt öt nappal a borászati üzem köteles írásban megküldeni a borászati hatóságnak.

(8) Nem minősül a borászati termék továbbfeldolgozásának a változatlan formában történő palackozás, illetve tárolás céljából történő átvétel, illetve vásárlás.

(9)42 Továbbfeldolgozás, illetve kiszerelés céljából Magyarország területére behozott bor készletváltozásáról a borászati üzem adatot szolgáltat a borászati üzem helye szerint illetékes hegybíró részére. Az adatszolgáltatás a borászati üzem nevére, adószámára, a származási ország nevére, a behozott bor mennyiségére és kategóriájára terjed ki. Az adatszolgáltatás részletes szabályait az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet tartalmazza.

(10)43 A hegybíró a (9) bekezdésben meghatározott adatokat tizenöt napon belül továbbítja a borászati hatóság részére.

Forgalomba hozatal

24. §44 (1) Árutermelési céllal borászati terméket előállítani, tárolni, kezelni, kiszerelni csak a borászati hatóság által engedélyezett borászati üzemben lehet. A borászati hatóság az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén ad engedélyt, melyet a borászati üzem helye szerint illetékes hegybíróval is közöl. A hegybíró a borászati üzemet nyilvántartásba veszi.

(2) A vámhatóság az egyszerűsített adóraktári engedély visszavonásáról – az érintett engedélyes nevére (cégnevére), lakhelyére (székhelyére), az engedély visszavonásának tényére és időpontjára vonatkozó adatok megadásával – értesíti a borászati hatóságot és az illetékes hegyközséget.

24/A. §45 (1)46 Borászati terméket közfogyasztásra forgalomba hozni vagy továbbfeldolgozás céljából Magyarország területéről kivinni csak abban az esetben lehet, ha azt tételenként a borászati hatóság vagy e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő szervezet laboratóriumi és érzékszervi vizsgálatok alá vetette és ennek alapján minőségét megállapította és megfelelőnek minősítette, vagy az Európai Gazdasági Térség valamely szerződő államának erre hatáskörrel rendelkező szerve, illetve egyéb, közösségi jogi aktusban meghatározott szervezet a rá vonatkozó szabályok szerint minőségét megállapította és megfelelőnek minősítette.

(2) A borászati hatóság az (1) bekezdés szerinti laboratóriumi és érzékszervi vizsgálatok alapján megfelelőnek minősített borra forgalomba hozatali engedélyt ad ki. A borászati hatóság a belföldön termelt borra kiadott engedélyt a bor származási bizonyítványát kiadó hegyközségnek is megküldi.

(3)–(9)47

25. §48 (1) Közfogyasztásra forgalomba hozott borászati termék az, amelyet a fogyasztónak vagy kereskedelmi szervnek közvetlenül értékesítenek.

(2) A vámhatóság a Jöt.-ben az egyszerűsített adóraktár-engedélyesekre előírt tárgyidőszakonkénti mennyiségi elszámolás benyújtási határideje hónapját követő három hónapon belül megküldi a borászati hatóságnak a tárgyidőszakra vonatkozóan – egyszerűsített adóraktár-engedélyesenként (nevét, címét, cégnevét, székhelyét, adószámát is feltüntetve) részletezve – az Európai Unió tagállamaiból összesen, továbbfeldolgozás céljából beszerzett bor mennyiségére vonatkozó adatokat, mely adatokat a borászati hatóság átadhatja az illetékes hegyközségnek.

(3) Italmérésre, termelői borkimérésre való jogosultságot biztosító engedélyező határozatot az engedélyező hatóság a borászati hatósággal és a hegyközséggel is közli.

(4) Közfogyasztásra tilos forgalomba hozni

a) olyan borászati terméket, amely az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa, e törvény és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet előírásainak nem felel meg;

b) hibás, romlott, beteg, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott terméket vagy olyan borászati terméket, amelyet a megengedett anyagoknak meg nem engedett mértékű felhasználásával állítottak elő, illetőleg kezeltek;

c) az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben osztályba nem sorolt borszőlőfajtából készült borászati terméket, kivéve a kísérleti borszőlőültetvényről származó, illetve a telepítés idején hatályos jogszabály szerint engedélyezhető borszőlőfajta terméséből készült borászati terméket.

26–27. §49

A külkereskedelmi forgalomba hozatal

(Az Európai Unió tagállamain kívüli szállítások)

28. §50 Külkereskedelmi forgalomba hozatal esetén e törvény hatálya alá tartozó terméket kiszállítani a borászati hatóság tételes minősítése alapján, kizárólag a borászati hatóság által kiadott szállítmányonkénti minőségi tanúsítvánnyal szabad. A minőségi tanúsítványt a vámhatóságnak át kell adni. Ez alól kivételt képez a tételenként legfeljebb 9 literes minta, ami kereskedelmi forgalomba nem kerül.

Külföldről (az Európai Unió tagállamain kívülről) származó borászati termék kezelésére és forgalmazására vonatkozó rendelkezések

29. § (1)51 Ha nemzetközi szerződés másképp nem rendelkezik, borászati termékek – kivéve a szőlő és a borecet – behozatalához szükség van a borászati hatóság minősítésére. A minősítést a külkereskedelmet lebonyolítónak szállítmányonként kell kérnie, a minősítés bizonylatát pedig át kell adnia a forgalomba hozó vagy felhasználó szervnek.

(2)52 Nemzetközi szerződés alapján akkor mellőzhető a borászati hatóság minősítése, ha a bor származási helye szerinti minősítő szervek jegyzékét a szerződő felek egymásnak átadták, és kölcsönösen közzétették.

(3)53 Az import borok laboratóriumi vizsgálatát, minőségét tanúsító vizsgálati lap egy példányát a határ átlépését követően a borászati hatóság részére az importőrnek 8 napon belül meg kell küldenie. A borok származási dokumentumait az import mennyiségi és minőségi igazolások helyettesítik.

30. § (1) Külföldi származású palackozott borászati terméket az eredeti kiszerelési állapotban kell forgalomba hozni.

(2)54 Licenc átadása esetén borászati termék forgalomba hozatalát megelőző vizsgálathoz a licencet átadó szervezet eredeti termékét és kiszerelt palackját is be kell küldeni a borászati hatóságnak.

Borászati termékek jelölése, kiszerelése

31. §55 (1) A borászati termékek kiszerelésére és jelölésére vonatkozó előírásokat az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet tartalmazza.

(2) Egri bikavér bort, szekszárdi bikavér bort, valamint tokaji borkülönlegességet közfogyasztás céljára kizárólag üvegpalackban szabad forgalomba hozni. A palackozási kötelezettség nem vonatkozik az adott termőhelyen belül a termelő által, saját pincéjében, helyben fogyasztásra kerülő, saját termelésű boraira.

V. Fejezet

A TOKAJI BORVIDÉKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

Bor és egyes anyagok forgalmazása a Tokaji borvidéken

32. §56 (1) Amennyiben a Tokaji borvidék területéről borszőlőt, mustot és bort szállítanak ki, a kiszállításhoz a hegyközségi tanácstól kérelmezni kell a származási helyre utaló megnevezés használatára vonatkozó engedélyt. A származási helyre utaló megnevezés használata csak abban az esetben engedélyezhető, ha a bor kiszállítása palackozási vagy oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező pezsgő készítési szándékkal történik. A hegyközségi tanács határozata ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat rendelkező részében foglaltakat a származási bizonyítványra rá kell jegyezni. A származási helyre utaló megnevezés használatára vonatkozó rájegyzés hiányában a származási bizonyítvány érvénytelen.

(2) A származási helyre utaló megnevezés használatáról szóló határozatot a hegyközségi tanács közli a borászati hatósággal is.

Tokaji bor tárolása

33. § A más terület terméséből származó mustot és bort a területről származó musttól és bortól elkülönítve, külön helyiségben kell tartani, és tárolóedényét (hordóját) olyan megjelöléssel kell ellátni, amely a must, illetőleg a bor származását kétséget kizáró módon feltünteti. A kizárólag házi fogyasztás céljára bevitt idegen eredetű must és bor a Tokaji borvidékről származó musttal és borral egy helyiségben is tartható, származását azonban a tárolóedényen (hordón) ilyen esetben is fel kell tüntetni.

A Tokaji borvidékre vonatkozó különleges előírások

34–35. §57

36. § (1)58 A Tokaji borvidéken készített tokaji máslás, tokaji fordítás, tokaji szamorodni, tokaji aszú, tokaji aszúeszencia, tokaji eszencia tokaji borkülönlegességnek minősülnek és önálló névhasználatra jogosultak.

(2) Tokaji máslás: a szamorodni vagy az aszú seprőjére felöntött mustból vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült tokaji borkülönlegesség, amely jellegzetes érlelési illattal és zamattal rendelkezik, és a forgalomba hozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelték.

(3) Tokaji fordítás: a kipréselt aszútésztára felöntött meghatározott termőhelyről származó mustból vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült, a forgalomba hozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelt tokaji borkülönlegesség, amely jellegzetes érlelési illattal és zamattal rendelkezik.

(4) Tokaji szamorodni: a Tokaji borvidék területén termett, a Botrytis cinerea hatására nemesen rothadt, tőkén aszúsodott szőlőbogyókat is tartalmazó, válogatás nélkül szedett szőlőfürtök feldolgozásával előállított, legalább 21,0 tömegszázaléknyi (MM°) természetes eredetű cukrot tartalmazó mustból szeszes erjedés útján nyert tokaji borkülönlegesség, melyet a forgalomba hozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelnek.

(5)59 Tokaji aszú: a Tokaji borvidék területén oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező bor készítésére az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott borszőlő Botrytis cinerea hatására nemesen rothadt, tőkén aszúsodott, szüretkor külön szedett, feldolgozott szőlőbogyóinak a Tokaji borvidék területén oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező bor készítésére az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott borszőlőből származó legalább 19 mustfokos musttal vagy ilyen minőségű azonos évjáratú borral történő áztatását követő, szeszes erjedés útján nyert; az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott 3–6 puttonyszámtól függő mennyiségű cukormentes extraktot, valamint cukrot tartalmazó, és a forgalomba hozatal előtt legalább három évig, ebből legalább két évig fahordóban érlelt tokaji borkülönlegesség.

(6) Tokaji aszúeszencia: a Tokaji borvidék területén termett, a Botrytis cinerea hatására nemesen rothadt, tőkén aszúsodott és szüretkor külön szedett szőlőbogyóknak feldolgozott anyagára öntött meghatározott termőhelyről származó musttal vagy azonos évjáratú borral áztatott, szeszes erjedés útján készült, jellegzetes aszú- és érlelési illattal, valamint zamattal rendelkező aszúbor, amely literenként legalább 180 gramm természetes cukrot tartalmaz, és amelyet a forgalomba hozatal előtt legalább három évig, ebből legalább két évig fahordóban érlelnek.

(7) Tokaji eszencia: a Tokaji borvidék területén termett, a Botrytis cinerea hatására nemesen rothadt, tőkén aszúsodott és szüretkor külön szedett szőlőbogyókból préselés nélkül kiszivárgó, mustból minimális erjedés útján keletkező tokaji borkülönlegesség, mely literenként legalább 450 gramm összes természetes cukrot és 50 gramm cukormentes vonadékanyagot tartalmaz, ezen kívül az aszúra jellemző különleges illattal és zamattal rendelkezik.

37. § (1)60 A Tokaji borvidék területén termett borszőlőből származó törkölyös mustra, borseprőre vagy törkölyre csak az e borvidéken termett borszőlőből származó mustot vagy bort szabad önteni.

(2) A tokaji máslás, tokaji fordítás, tokaji aszú, tokaji aszúeszencia és tokaji eszencia előállítója a felhasznált aszúsodott szőlőbogyó, a készített aszúbor, aszúeszencia és a nyert eszencia mennyiségét az illetékes hegyközségnek kategóriánként évente a borpiaci év végéig köteles bejelenteni.

(3) A Tokaji borvidék területén ízesített italokat készíteni tilos, készleten tartani csak palackozott formában lehet.

38. § (1)61 A tokaji borkülönlegességek palackozásához csak e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott palackot lehet felhasználni. Ilyen palackokba csak tokaji borkülönlegességeket lehet tölteni.

(2) A palackozási kötelezettség nem vonatkozik a Tokaji borvidék területén a termelők által saját pincéjükben forgalomba hozott, saját termésű, helyben fogyasztásra kerülő tokaji szamorodni, tokaji máslás, tokaji fordítás, tokaji aszú, tokaji aszúeszencia borokra és tokaji eszenciára.

39. § (1)62 A Tokaji borvidékre utaló elnevezéssel tilos közfogyasztásra forgalomba hozni mustot, továbbá olyan bort, amelyet más termőhelyről származó musttal vagy borral házasítottak.

(2) A palackozási kötelezettség alá vont tokaji borokat poharanként csak palackból szabad kimérni.

VI. Fejezet

A SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI SZAKIGAZGATÁS

A szakigazgatás szervei

40. § (1) A szőlészeti-borászati igazgatással összefüggő szakmai irányítási, szervezési, valamint hatósági feladatokat

a) a hegyközségi szervezetek,

b)63 a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv,

c)64 a borászati hatóság,

d)65 a növénytermesztési hatóság

látják el.

(2) A hegyközségi szervezet hatáskörében ellátja az ültetvény telepítésével, művelésével, kivágásával, az ültetvénykataszter vezetésével, a származási bizonyítványok kiadásával kapcsolatos feladatokat, valamint ezek vonatkozásában hatósági ellenőrzést végez.

(3)66 A borászati és a növénytermesztési hatóság az általa e törvény alapján nyilvántartott adatokat az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben kezeli.

(4)67 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv:

a)68 vezeti az újratelepítési jogok nyilvántartását,

b)69 engedélyezi az árutermő, törzs- és kísérleti borszőlő telepítését és kivágását,

c)70 elrendeli az engedély nélkül vagy a telepítési engedélyben foglaltaktól eltérően telepített borszőlő kivágását.

(5)71 A borászati hatóság a borászati termékek – ide nem értve a friss borszőlőt, töppedt borszőlőt, aszúsodott borszőlőt – előállítását, kiszerelését és forgalomba hozatalát végző üzemek működésének engedélyezésével, továbbá a borászati termékek származási bizonyítványával, előállításával, kezelésével, minőségével és forgalomba hozatalával kapcsolatos hatósági feladatokat lát el.

(6)72 A növénytermesztési hatóság ellenőrzi az ültetvénytelepítéseket és ültetvénykivágásokat.

(7)73 A borászati hatóság közigazgatási eljárásban országos illetékességgel hozott döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.

(7)74 A borászati hatóság a 479/2008/EK rendelet 65. cikke szerinti szőlő- és borágazati szakmaközi szervezetet ismerhet el.

41. §75 (1)76 A borászati hatóság a jármű rakományának ellenőrzéséhez a rendőrség, illetve a vámhatóság közreműködését kérheti.

(2)–(3)77

Az ültetvények ellenőrzése

42. §78

43. §79 (1)80 Amennyiben a növénytermesztési hatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy engedély nélküli telepítést végeztek, tájékoztatja a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervet az általa észlelt jogsértésről. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül határidő megjelölésével felszólítja a telepítést végzőt, hogy – a 7. § (2) bekezdésében meghatározott eljárásrend szerint – nyújtsa be a fennmaradási engedély iránti kérelmét a borszőlőültetvény utólagos engedélyezése céljából.

(2)81 Amennyiben az ültetvény nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, a telepítést végző a fennmaradási engedély iránti kérelemben vállalhatja, hogy az ültetvényt a jogszabályi előírásoknak megfelelően átalakítja. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az átalakítást úgy engedélyezi, hogy a telepítést végző azt a határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül köteles elvégezni, és annak megtörténtét követő harminc napon belül bejelenteni a növénytermesztési hatósághoz. A növénytermesztési hatóság az átalakított ültetvényt ellenőrzi, és annak eredményéről értesíti a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervet.

(3)82 A (2) bekezdésben meghatározott egyéves határidő a telepítést végző kérelmére hat hónappal meghosszabbítható az alábbi esetek bekövetkezése esetén:

a)83 a telepítést végző hosszú távú munkaképtelensége;

b) az ültetvény területének jogszabály alapján történő átminősítése, amennyiben ez a kötelezettségvállalás, illetve a kérelem benyújtásának időpontjában nem volt előrelátható;

c) az ültetvény területét sújtó természeti csapás, illetve szélsőséges időjárási körülmény, különösen földrengés, árvíz, szélvihar, aszály, belvíz, tűzeset, jégkár, fagykár.

(4)84 Amennyiben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv fennmaradási engedély iránti kérelemmel összefüggő eljárásában megállapítja, hogy a borszőlőültetvény (átalakított borszőlőültetvény) fennmaradásának akadálya nincs – és új ültetvény telepítése esetén a hegyközség által kiadott hatósági bizonyítvány alapján vagy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által vezetett újratelepítési jog-nyilvántartás szerint igazolható, hogy a telepítő a szükséges mennyiségű újratelepítési jog birtokában telepített és a joggal továbbra is rendelkezik –, úgy a telepítést utólagosan engedélyezi.

(5)85 Amennyiben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a 7. § (2) bekezdés alapján benyújtott telepítési engedély iránti kérelem kapcsán lefolytatott helyszíni szemle során megállapítja, hogy a telepítést az engedély kiadását megelőzően már megkezdték, illetve elvégezték, úgy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv – ha a kérelem az előírt követelményeknek megfelel és új ültetvény telepítése esetén a hegyközség által kiadott hatósági bizonyítvány alapján vagy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által vezetett újratelepítési jog-nyilvántartás szerint igazolható, hogy a telepítő a szükséges mennyiségű újratelepítési jog birtokában telepített és a joggal továbbra is rendelkezik – az engedélyt megadja.

(6) Amennyiben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az engedélyezési eljárás során megállapítja, hogy a borszőlőültetvény (átalakított borszőlőültetvény) részben vagy egészben nem felel meg a jogszabályi követelményeknek, az engedély iránti kérelmet elutasítja és megfelelő határidő tűzésével kötelezi a telepítőt az engedély nélkül telepített borszőlőültetvény kivágására. Amennyiben a telepítő kivágási kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a borszőlőültetvényt kivágattatja.

(7) Az (1) bekezdés szerinti borszőlőültetvényről származó borszőlőre csak az utólagos engedélyezés esetén adható származási bizonyítvány.

43/A. §86 (1)87 Amennyiben a növénytermesztési hatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy az ültetvényt engedély nélkül vágták ki, erről tájékoztatja a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervet. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül határidő megjelölésével felszólítja a kivágást végző személyt, hogy – a 7. § (2) bekezdésében meghatározott eljárásrend szerint – nyújtsa be a kivágási engedély iránti kérelmét a kivágás utólagos engedélyezése céljából.

(2)88 Amennyiben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az eljárása során azt állapítja meg, hogy a kivágás az előírt követelményeknek megfelel, a kivágást utólagosan engedélyezi.

(3)89 Ha a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a 7. § (2) bekezdése alapján benyújtott kivágási engedély iránti kérelem kapcsán lefolytatott helyszíni szemle során megállapítja, hogy a kivágás már megvalósult – amennyiben a kérelem az előírt követelményeknek megfelel –, az engedélyt megadja.

(4)90

43/B. §91 (1)92 Amennyiben a növénytermesztési hatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy a borszőlőültetvényt a telepítési engedélyben foglaltaktól eltérően telepítették, úgy a telepítőt megfelelő határidő kitűzésével felszólítja, hogy – a 7. § (2) bekezdésében meghatározott eljárásrend szerint – kezdeményezze a telepítési engedély módosítását, amennyiben az az ültetvény telepítésének engedélyezésében hozott döntést érdemben nem befolyásolja és a módosított döntés nem állapít meg a telepítő részére több jogot.

(2)93 Amennyiben a növénytermesztési hatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy a telepítést – a telepítési engedélyben foglaltaktól eltérően – a termőhelyre nem engedélyezett borszőlőfajtával vagy a termőhelyen fel nem használható szaporítóanyaggal végezték, a növénytermesztési hatóság kezdeményezi a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnél a borszőlőültetvény kivágásának elrendelését.

(3)94 Amennyiben a telepítő kivágási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a borszőlőültetvényt kivágattatja.

43/C. §95 (1)96 Azt a személyt, aki engedély nélkül végzett telepítést, vagy borszőlőt engedélytől eltérően telepített, vagy engedély nélkül vágott ki (a továbbiakban: mulasztó), a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv 500 000 forintig terjedő mulasztási bírság megfizetésére kötelezi.

(2)97 Amennyiben az engedély nélküli telepítést, kivágást, illetve az engedélytől eltérő telepítést (a továbbiakban együtt: engedély nélküli művelet) végző személy a 43. § (1) bekezdésében, a 43/A. § (1) bekezdésében vagy a 43/B. § (1) bekezdésében foglalt kérelem benyújtására vonatkozó felszólításnak nem tesz eleget, úgy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a mulasztót 500 000 forintig terjedő mulasztási bírság megfizetésére, és a nem engedélyezett művelet vonatkozásában a művelési ág szerinti állapot helyreállítására kötelezi.

(3)98 A mulasztási bírság kiszabása során figyelembe kell venni az engedély nélkül végzett művelettel érintett terület nagyságát, valamint a mulasztó által engedély nélkül végzett műveletek gyakoriságát.

43/D. §99 (1) A 43–43/C. §-ban foglaltak nem vonatkoznak a borpiac közös szervezéséről szóló 1999. május 17-i 1493/1999/EK tanácsi rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében, illetve a borpiac közös szervezéséről, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 29-i 479/2008/EK tanácsi rendelet 90. cikkében meghatározott telepítési tilalom megszegésével végzett telepítésekre.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott telepítési tilalom megszegésével végzett telepítések esetében a borpiac közös szervezéséről szóló 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a támogatási programok, a harmadik országokkal folytatott kereskedelem, a termelési potenciál és borágazat ellenőrzése tekintetében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 2008. június 27-i 555/2008/EK bizottsági rendelet 55. cikk (1) bekezdés alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv bírságot szab ki.

(3) A bírság összege hektáronként az alábbi euróösszegeknek megfelelő forintösszegekből tevődik össze:

a) 12 000 euró, valamint

b) a telepítés és a bírság kiszabásának időpontja között eltelt évek száma százszorosának megfelelő euró.

(4) A kivágás tényét annak megtörténtét követő harminc napon belül be kell jelenteni a növénytermesztési hatósághoz. A növénytermesztési hatóság a bejelentést ellenőrzi, és annak eredményéről értesíti a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervet.

(5) A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (4) bekezdés szerinti értesítéséig a bírságot az arról szóló határozat kézhezvételének napját követő minden 12. hónapban ki kell szabni.

(6)100 A bírság összegének meghatározásakor a forintra történő átszámítást a határozathozatal hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell elvégezni.

A borgazdálkodás körébe tartozó ellenőrzés

44. § (1)101 A borászati hatóság ellenőrzi:

a) a borászati termékek származását, eredetét, minőségét (összetételi és érzékszervi tulajdonságok, térfogat, csomagolás és jelölés), a telephely, pince, üzem, raktár működésének jogszerűségét, továbbá a jármű rakományát és a tárolás körülményeit,

b) a kiegészítő, segéd- és adalékanyagok minőségét,

c) a borászati termékek csomagolása során felhasznált csomagolóanyagok megfelelőségét,

d) a gyártástechnológia műszaki feltételeit,

e) a kereskedelmi forgalomba kerülő borászati termékek minőségét,

f) a pincekönyv szakmai tartalmát (az ellenőrzés eredményét a pincekönyvbe is be kell jegyezni),

g) a pincékben és a kereskedelemben – rendszeres mintavétellel – a borok minőségét,

h) az import borászati termékek minőségét,

i)102

j)103 a bor származási bizonyítványok valóságtartalmát,

k)104 a borszőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonását,

l)105 a termékleírásnak való megfelelést.

(2)106 A helyszíni ellenőrzés során készült jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az ellenőrzés keretében elrendelt ideiglenes intézkedést is. A borászati hatóság a hegybíró hatáskörébe is tartozó esetekben a jegyzőkönyv egy példányát a borászati üzem helye szerint illetékes hegyközségnek is megküldi.

(3)107 A borászati hatóság ellátja a lepárlási, valamint a mustsűrítménnyel való mustjavítási intézkedésekhez kapcsolódó szakmai ellenőrzési feladatokat.

45. §108

46. § (1)109 A hatósági ellenőrzés során alkalmazott mintavétel szabályait az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet állapítja meg.

(2) A mintavételhez szükséges italokat, palackokat és egyéb anyagokat a mintaadásra kötelezett díjtalanul köteles rendelkezésre bocsátani. Megfelelő palackok hiányában azok beszerzéséről a mintaadásra kötelezettnek kell gondoskodni.

47. § (1)110

(2)111 Ha az ellenőrző szerv más hatóság megbízása alapján laboratóriumi vizsgálatot végez, a költségeket a megbízó hatóság megtéríti.

Jogkövetkezmények

48. §112 (1) Ha a vizsgált borászati termék

a) a jogszabályokban meghatározott, illetőleg a jelölésében foglalt jellemzőket nem elégíti ki,

b) a jogszabályokban megengedett anyagokat nem megengedett mértékben tartalmaz,

c) a származási bizonyítványban vagy a forgalomba hozatali engedélyben foglaltaktól eltérően jelölt,

d) a rá vonatkozó termékleírásnak nem felel meg,

és a jogszabálysértést az ellenőrző hatóság megállapítja, a borászati termék előállítóját, kereskedelmi ellenőrzés esetén a kereskedelmi egységet, bizonyítottság esetén a hiba okozóját a hatóság a vizsgálat költségeinek megtérítésére kötelezi. A határozatban megállapított költségek adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek. A borászati hatóság az állami adóhatóságot a 60 napon túli tartozásokról értesíti.

(2) A borászati hatóság az ellenőrzés eredményeként, a kötelezettségszegés súlyától függően

a) a borászati üzemet legfeljebb 30 napra ideiglenesen bezárhatja, gép, felszerelés, berendezés működését, csomagolóanyag felhasználását, tárolóhely vagy szállítóeszköz használatát megtilthatja, újbóli működését, használatbavételét, használatban tartását feltételhez kötheti;

b) alapanyagot, kiegészítő anyagot, segédanyagot, adalékanyagot, készterméket közfogyasztásra alkalmatlannak, csökkent minőségűnek nyilváníthat, felhasználását, forgalomba hozatalát korlátozhatja, feltételhez kötheti, megtilthatja és ennek érvényesítése céljából zárolhatja;

c) elrendelheti a borászati termék zárlatát, valamint a közfogyasztásra, továbbfeldolgozásra alkalmatlan termék megsemmisítését vagy lepárlását;

d) minőségvédelmi bírságot szabhat ki;

e) megtilthatja a származási helyre utaló megnevezés használatát.

(3) Ha a 24/A. § (5) bekezdése, illetve az 51/A. § szerinti mulasztási vagy a minőségvédelmi bírságot a határozatban megjelölt határidő lejártát követő 60 napon túl sem fizetik meg, a borászati hatóság a kötelezettségszegés súlyától és gyakoriságától függően – a fizetési kötelezettség teljesítéséig terjedő időtartamra – felfüggesztheti a borászati üzem működési engedélyét.

(4) A borászati hatóság a (2) bekezdés a), c), e) pontjában felsorolt esetben a határozatot a borászati üzem helye szerint illetékes hegyközséggel is közli.

(5) Amennyiben a borászati hatóság a kereskedelmi egység ellenőrzésekor a 20. § (2) bekezdése szerinti terméket talál, kezdeményezi az engedélyező hatóságnál a kereskedelmi egység legfeljebb 30 napig tartó bezárását.

(6) Amennyiben a borászati hatóság a kereskedelmi egység ellenőrzése során két éven belül ismételten jogsértést állapít meg, kezdeményezi a kereskedelmi egység működési engedélyének visszavonását.

(7) A (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti határozatok fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajthatóak.

(8) A súlyos fogyasztói érdeksérelem megelőzése, illetve csökkentése érdekében a (2) bekezdés szerinti intézkedést tartalmazó határozatot – az ügyfél telephelye szerinti megyei napilapban és legalább egy országos napilapban is – nyilvánosan közzé kell tenni. A közzététel költsége egyéb eljárási költségnek minősül.

(9) Ha az észlelt hiányosságot a borászati hatóság által meghatározott határidőig nem szüntetik meg, vagy ha a tiltott cselekményt két éven belül ismételten elkövetik, a borászati hatóság a borászati üzem engedélyét visszavonja. A határozatot közölni kell a vámhatósággal is.

49–50. §113

A minőségvédelmi bírság

51. § (1)114 A borászati hatóság minőségvédelmi bírságot szab ki, ha megállapítja, hogy az előállított, illetve forgalomba hozott borászati termék nem felel meg az előírt, illetve megjelölt minőségi jellemzőknek, valamint akkor, ha az előállítás, illetve a forgalomba hozatal nem felel meg a 24–25. §-ban meghatározott szempontoknak.

(2)115 A minőségvédelmi bírság mértéke – a kifogásolt tétel mennyiségétől, minőségétől, a hiba súlyától függően – legalább ötvenezer forint, legfeljebb a borászati termék literenként háromezer forinttal számított összege erejéig terjedhet. A minőségvédelmi bírság a 48. § (2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményekkel együtt is kiszabható. A borászati hatóság a minőségvédelmi bírság kiszabása helyett az ügyet jövedéki eljárás lefolytatására átteszi az illetékes vámhatósághoz, ha a vizsgálat során azt állapítja meg, hogy a termék nem minősül a jövedéki adóról és a Jöt. szerinti szőlőbornak.

(3) A minőségvédelmi bírság megfizetésére azt a termelőt, illetve forgalmazót kell kötelezni, aki a borászati terméknek az (1) bekezdésben foglaltak szerint kifogásolt minőségét előidézte, vagy – ha ez egyértelműen nem állapítható meg – azt, akinél a borászati terméket vizsgálat alá vonták.

(4)116 A minőségvédelmi bírságot a borászati hatóság számlájára kell befizetni.

Mulasztási bírság117

51/A. §118 (1) A borászati hatóság vagy a hegybíró mulasztási bírságot szab ki, ha a borászati hatóság vagy a hegyközség felé előírt bejelentési vagy adatszolgáltatási kötelezettséget elmulasztották vagy az adatszolgáltatást hiányosan teljesítették.

(2) A mulasztási bírság mértéke legfeljebb ötszázezer forint összeg erejéig terjedhet.

(3)119 A borászati hatóság a bírság kiszabása során figyelembe veszi a jogsértéssel érintett borászati termék mennyiségét, a mulasztás gyakoriságát.

(4) A hegybíró a bírság kiszabása során figyelembe veszi a szolgáltatandó adatok körét és a jogsértés gyakoriságát. A hegybíró által kiszabott mulasztási bírság a hegyközség bevétele.

(5)120

VII. Fejezet

PINCE- ÉS BORHIGIÉNIAI KÖVETELMÉNYEK121

52. § Mustot és bort a pince- és borhigiéniai követelményeknek megfelelően kell előállítani, csomagolni, tárolni, szállítani és forgalomba hozni úgy, hogy az ital szennyeződésnek, fertőzésnek, romlásnak ne legyen kitéve.

53–55. §122

VIII. Fejezet

ADATSZOLGÁLTATÁS

56. §123 (1) Aki 1000 m2-nél nagyobb területen borszőlőt művel, vagy területnagyságtól függetlenül borszőlőültetvényének termését értékesíti, illetve értékesítésre bort készít, továbbá, aki borszőlőt, mustot, illetve bort továbbfeldolgozás vagy továbbfeldolgozásra értékesítés céljából vásárol (együttesen: adatszolgáltató), köteles a borszőlőterületéről, a bor tárolására alkalmas eszközeiről, tárolóteréről, szüretelési, feldolgozási, értékesítési (felhasználási) tevékenységéről nyilvántartást vezetni, adatot szolgáltatni a hegyközségnek. Az adatszolgáltatás során meg kell adni az adatszolgáltató nevét és hegyközségi nyilvántartási számát. A nem hegyközségi településeken végzett tevékenységek esetén az adatszolgáltatási kötelezettséget az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott hegyközség részére kell teljesíteni.

(2) Az adatszolgáltatási kötelezettséggel érintett adatok körét az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelet határozza meg.

IX. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

57. § (1)124 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben megállapítsa

a) a szőlő termőhelyi katasztere felvételezésének, a kataszterbe sorolás, a kataszteri osztály módosítás, a kataszterből való törlés szabályait;125

b) a borvidékeket és a hozzájuk tartozó települések listáját, a borvidéki régiókat és működésükre vonatkozó szabályokat, a védett eredetű borokat, a védett eredetű borok készítésére, kiszerelésére, jelölésére, minősítésének eljárására és ellenőrzésére vonatkozó szabályokat;126

c) a borkészítésre alkalmas szőlőfajtákat és a borkészítésre alkalmas szőlőfajták osztályba sorolásának rendjét, a Szőlőfajta Használati Bizottság működési rendjét;127

d) a termelési potenciálra (újratelepítési jog, új telepítési jog, valamint telepítési jogtartalék) vonatkozó szabályokat, valamint a telepítés és kivágás engedélyezésének, utólagos engedélyezésének és ellenőrzésének eljárási rendjét;128

e) a borászati termékek, valamint a bortípusok meghatározását, az előállításukra és kezelésükre, kiszerelésükre, minősítésükre, jelölésükre, forgalomba hozatalukra és ellenőrzésükre vonatkozó előírásokat, a borászati termékek megsemmisítésének rendjét;129

f) a borászati melléktermékek kötelező kivonásának rendjét;130

g) a származási bizonyítványok kiadásának rendjét;131

h) az adatszolgáltatás rendjét;132

i) a VINGIS részletes tartalmát, valamint a szőlészeti borászati szakigazgatás szerveinek a VINGIS adataihoz való hozzáférési jogosultságát;133

j) a nem hegyközségi települések esetén az e törvényben meghatározott közigazgatási feladatokat ellátó hegyközségek meghatározását;134

k) a pince- és borhigiéniai követelményeket, a borászati üzemek működését, illetve a borászati üzemek működésének és a borászati termékek kiszerelésének engedélyezési rendjét;135

l)136

m)137 a forgalomba hozatali, illetve Magyarország területéről történő kiszállítás esetén a továbbfeldolgozásra vonatkozó engedély kiadásához szükséges kémiai és érzékszervi vizsgálatok végzésére jogosult szervezet elismerésének feltételeit, valamint a laboratóriumi és érzékszervi vizsgálatok rendjét;138

n) a Bor Eredetvédelmi Tanács összetételével, működésével és eljárásával kapcsolatos részletes szabályokat;139

o) a szőlő- és borágazat szakmaközi szervezetének elismerési rendjét.

(2)140 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben a borászati termékek kötelező egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjét szabályozza.141

(3)142 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a termőhelyi katasztert vezető szervet vagy szerveket,

b) a borászati hatóságot vagy hatóságokat,

rendeletben jelölje ki.143

58. § (1)144 Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(2) A törvény 31. § (2) bekezdését először a 2004-ben szüretelt szőlőből készített borra kell alkalmazni.

(3)145

(4)146 Ez a törvény a borpiac közös szervezéséről, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 29-i 479/2008/EK tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

(5) A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény rendelkezései alapján meghatározott termőhelyről származó különleges minőségű kategóriának megfelelő bort ilyen megjelöléssel 2007. július 31-ig lehet forgalomba hozni.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!