• Tartalom

1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat

1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat

a kormányzati létszámcsökkentésről1

2012.01.12.

A Kormány a 2012. évi költségvetési hiánycél teljesítése, valamint a hatékonyan működő állam kialakítása céljából a következő határozatot hozza:

1. A Kormány a mellékletben felsorolt költségvetési szerveknél az ott meghatározott mértékű létszámcsökkentés végrehajtását rendeli el. A költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője a mellékletben foglaltakhoz képest magasabb mértékű létszámcsökkentést is elrendelhet.

Felelős: fejezetet irányító szervek vezetői

érintett költségvetési szervek vezetői

Határidő: a felmentések kezdőnapja: legkésőbb 2012. január 18.

a Külügyminisztérium fejezet esetében a mellékletben meghatározott létszám 50 százaléka tekintetében legkésőbb 2012. január 18., a további 50 százalék tekintetében 2013. január 18.

2. A létszámleépítést az érintett szervek számára az e határozat hatálybalépésekor engedélyezett – a kormánytisztviselők esetében a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) szerinti – létszámkeret figyelembevételével kell végrehajtani. A miniszterek tájékoztassák a közigazgatási és igazságügyi minisztert a saját, illetve – a Korm. határozatban szereplő – a felügyeletük és irányításuk alá tartozó szervek vonatkozásában a végrehajtott létszámcsökkentéssel korrigált, engedélyezett létszámkeretekről, figyelembe véve a létszámkereteket érintő további változásokat is.

Felelős: miniszterek

Határidő: 2012. február 29.

3. A Kormány felkéri a fejezetet irányító szervek vezetőit, vizsgálják meg, hogy a leépítésekhez kapcsolódó egyszeri kiadások fedezetét a 2011. évi maradvány, illetve a tárgy évi költségvetés terhére tudják-e biztosítani. A vizsgálat eredményéről tájékoztassák a nemzetgazdasági minisztert.

Felelős: fejezetet irányító szervek vezetői

érintett költségvetési szervek vezetői

Határidő: folyamatosan

4. Amennyiben az egyszeri költség biztosítására fejezeten belül nincs mód, kérelmezni lehet – az államháztartásért felelős miniszter útján – a többletköltségek központi finanszírozását.

Felelős: fejezetet irányító szervek vezetői

Határidő: kérelem benyújtására legkésőbb 2012. február 29.

5. A Kormány felkéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét, hogy a 4. pont szerint biztosított többletköltségek igénylésének megalapozottságával, a központi forrásból biztosított forrás elszámolásának szabályszerűségével kapcsolatos ellenőrzést végezze el.

Felelős: Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke

Határidő: 2012. július 31.

6. A Kormány a létszámleépítéshez kapcsolódóan az elbocsátottakat támogató rendszer létrehozása érdekében – külön Intézkedési Terv alapján – Karrier Híd Program indítását rendeli el.

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter, a Nemzeti Közigazgatási Intézet bevonásával

Határidő: azonnal

7. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléklet az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozathoz

Fejezet / költségvetési szerv

Létszámcsökkentés (álláshelyek száma)

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatás

83

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

35

Nemzeti Közigazgatási Intézet

14

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

37

Igazságügyi Szakértői Kutató Intézetek

47

Nemzeti Államigazgatási Központ

128

Fővárosi és megyei kormányhivatalok

2343

ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ

7

Közpolitikai Kutatások Intézete

5

Balassi Intézet

14

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata

54

Wekerle Sándor Alapkezelő

52

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

7

ÖSSZESEN

2826

MINISZTERELNÖKSÉG

Miniszterelnökség igazgatás

19

ÖSSZESEN

19

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatás

63

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

188

Földmérési és Távérzékelési Intézet

35

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

172

Országos Meteorológiai Szolgálat

34

Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (jogutód szervei, Belügyminisztérium fejezettel közösen)

14

Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség és a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek

236

ÖSSZESEN

742

BELÜGYMINISZTÉRIUM

Belügyminisztérium fejezet

200

ÖSSZESEN

200

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatás

14

Nemzeti Innovációs Hivatal

6

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

53

Magyar Államkincstár

243

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

21

Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

8

Nemzeti Külgazdasági Hivatal

5

ÖSSZESEN

350

NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

577

ÖSSZESEN

577

NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatás

54

Országos Atomenergia Hivatal

58

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

 

Magyar Energia Hivatal

 

Nemzeti Közlekedési Hatóság

19

Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

22

Közlekedésbiztonsági Szervezet

3

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

12

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

106

Közreműködő Szervezetek

119

ÖSSZESEN

393

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

Külügyminisztérium fejezet

279

ÖSSZESEN

279

UNIÓS FEJLESZTÉSEK

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

39

ÖSSZESEN

39

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Nemzeti Erőforrás Minisztérium igazgatás

43

Egyéb kulturális intézmények

110

Egyéb oktatási intézmények

31

Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal

25

Gyógyító-megelőző ellátás országos intézetei (ebben Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet)

67

Közgyűjtemények

32

Művészeti intézmények

227

Nemzeti Sport Intézet

17

Nemzeti Sportközpontok

103

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

70

Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei

167

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

11

ÖSSZESEN

903

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Központi Statisztikai Hivatal

70

ÖSSZESEN

70

NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és szervei

162

ÖSSZESEN

162

EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

159

ÖSSZESEN

159

1

A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező határozat 3. pontját.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére