• Tartalom

2011. évi CCII. törvény

2011. évi CCII. törvény

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről1

2023.07.01.

Az Országgyűlés Magyarország címerének és zászlajának használatát a nemzeti jelképek alkotmányjogi jelentőségéhez és a nemzet tudatában elfoglalt helyéhez méltóan, a mára hagyománnyá vált jelképhasználati szokásokat is elismerve, továbbá a kimagasló teljesítmények elismerése érdekében – az Alaptörvény végrehajtására, az Alaptörvény I) cikk (4) bekezdése alapján – a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

MAGYARORSZÁG CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLAJÁNAK HASZNÁLATA

1. A címer

1. § (1)2 Magyarország címerét (a továbbiakban: címer) az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a nemzetiségi szószóló, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az alapvető jogok biztosa és helyettese, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Költségvetési Tanács, a Kormány tagja, a központi államigazgatási szervek, a Magyar Honvédség, a bíróság, az Országos Bírósági Hivatal, az ügyészség és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a köztestületek, Közszolgálati Döntőbizottság, valamint a felsoroltak képviseletére jogosult személyek a hivatali feladataik ellátása során engedély nélkül használhatják, továbbá helyezhetik el az épületeiken és helyiségeikben.

(2)3 A köztársasági elnök a két angyallal mint pajzstartóval ellátott, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke a cserfaággal és olajággal övezett címer használatára is jogosult.

(2a)4 A Magyar Nemzeti Bank a tölgyfaággal és babérággal övezett címer használatára is jogosult.

(3) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó költségvetési szervek címerhasználatának eseteit, illetőleg a címernek e szervek épületein, helyiségeiben való elhelyezését a tevékenységi körük szerint feladatkörrel rendelkező miniszter rendeletben határozza meg.

2. § (1) A Magyar Közlöny címfeliratán a címert fel kell tüntetni.

(2) A címert a bankjegyen fel kell tüntetni, az állampapíron és a pénzérmén fel lehet tüntetni.

3. § Az 1. §-ban megjelölt szerv, illetve személy által használt címeres körbélyegzőn a címer körül a szerv nevét, illetve a címert használó személy hivatalának (tisztségének) megnevezését fel kell tüntetni.

4. § (1) A helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat címerének Magyarország címerétől jól megkülönböztethetőnek kell lennie.

(2) A helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati címerek szakszerű és a címertani hagyományoknak megfelelő megalkotásának elősegítése érdekében a Kormány Nemzeti Címer Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) működtet. A helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat a címerének megalkotása vagy módosítása előtt kikéri a Bizottság véleményét.

(3) Ha a címer vagy a címeres körbélyegző használata kötelező, a helyi önkormányzati címer vagy címeres körbélyegző egyidejűleg nem használható.

5. § (1) Természetes személy a foglalkozásának, hivatásának gyakorlása során, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet – az 1. §-ban említett szerveken és személyeken kívül – a tevékenysége során, szervezeti jelképként vagy ennek részeként a címert nem használhatja. Törvény vagy törvény felhatalmazása alapján jogszabály személy vagy személyek meghatározott csoportja tekintetében ettől eltérően rendelkezhet.

(2) Az (1) bekezdést kell alkalmazni – a Magyar Közlöny kivételével – a sajtótermékek címfeliratára is.

(3) Az (1) és (2) bekezdést a címer elkülöníthető elemeire (Szent Korona, címerpajzs) is alkalmazni kell.

(4) A nem állami szervek miniszteri rendeletben meghatározott esetekben a feladatkörükben kiadott okiratokon a címert és a címeres körbélyegzőt kötelesek használni.

2. A zászló és a lobogó

6. §5 A nemzeti ünnepeken Magyarország lobogóját (a továbbiakban: lobogó) ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni.

7. § (1) Azokon a középületeken, vagy azok előtt, amelyeket

a) az Országgyűlés,

b) a köztársasági elnök,

c) az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az Országos Bírósági Hivatal és az ügyészségek,

d) az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az alapvető jogok biztosa,

e) a központi államigazgatási szervek,

f) a Magyar Honvédség,

g) az a)–f) pontban nem szereplő állami szervek, a helyi önkormányzatok képviselő-testületei, valamint az állam, illetve a helyi önkormányzat által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézmények

a feladatuk ellátása során használnak, Magyarország zászlaját (a továbbiakban: zászló) vagy a lobogót állandó jelleggel ki kell tűzni, illetve fel kell vonni.

(2) Ha az (1) bekezdésben felsorolt szerv több épületben fejti ki tevékenységét, a zászló (lobogó) elhelyezésének kötelezettsége a központi épületre irányadó.

(3) Az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Kúria épületére, illetve épülete előtt, továbbá a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épületére, illetve épülete előtt elhelyezett zászlót (lobogót) napnyugtától napkeltéig meg kell világítani.

(4) Szélsőséges időjárási viszonyok között – annak időtartamára – a szerv vezetője elrendelheti a zászló bevonását, illetőleg a lobogó levonását. Ez a rendelkezés az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Kúria épülete, valamint a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épülete tekintetében, továbbá nemzeti ünnepek idején nem alkalmazható.

(5) A helyi önkormányzat képviselő-testülete kormányrendeletben megállapított előírások és feltételek szerint a helyi önkormányzat közigazgatási területén Országzászló felállításáról dönthet.

(6) A közterületeket a nemzeti ünnepeken önkormányzati rendeletben meghatározott módon fel kell lobogózni.

8. § A magyar tengeri és folyami hajók, továbbá egyéb vízi járművek az állami felségjog jelzésére a lobogót használják a hajózásról szóló nemzetközi szerződések irányadó rendelkezéseivel összhangban.

3. A címer és a zászló engedélyhez kötött használata

9. § (1)6 Nemzetközi vásáron (különösen kiállításon, árubemutatón), nemzetközi kulturális vagy társadalmi jellegű rendezvényen az ilyen esemény rendezésére vagy azon hivatalos részvételre jogosultak részére a címer eseti használatát a nemzetpolitikáért felelős miniszter engedélyezheti, ha a jogosult az esemény rendezéséhez vagy azon való részvételhez állami támogatásban részesült, és a nemzetközi vásár, rendezvény, valamint a rendező vagy a részvételre jogosult tevékenységének jelentősége a címer használatát indokolja.

(2)7 A nemzetpolitikáért felelős miniszter az (1) bekezdés szerinti engedély megadása előtt kikéri

a)8 nemzetközi vásár (különösen kiállítás, árubemutató) esetén a külpolitikáért felelős miniszter, valamint a kulturális diplomáciáért és a külföldi magyar kulturális intézetekért felelős miniszter,

b)9 nemzetközi kulturális vagy társadalmi rendezvény esetén a külpolitikáért felelős miniszter, továbbá a kulturális diplomáciáért és a külföldi magyar kulturális intézetekért felelős miniszter, valamint a rendezvény jellege szerint feladatkörrel rendelkező miniszter

véleményét.

10. § (1)10 A címert vagy a zászlót tartalmazó védjegy vagy ilyen formatervezési minta oltalmának megadásához szükséges engedély megadásáról – kérelemre, a védjegybejelentésben megjelölt árujegyzék szerinti áruk, szolgáltatások, illetve a minta szerinti termék tekintetében feladatkörrel rendelkező miniszter véleményének kikérése után – a nemzetpolitikáért felelős miniszter dönt. A kérelem elbírálása során a nemzetpolitikáért felelős miniszter mérlegeli, hogy az áru, szolgáltatás sajátos nemzeti jellege, a kérelmező tevékenységének nemzetgazdasági jelentősége és kiviteli nagyságrendje indokolttá teszi-e a címernek vagy a zászlónak a védjegy vagy formatervezési mintaoltalom részeként való használatát.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a nemzeti színek használata engedélyhez nem kötött, ha az ábrázolás nem minősül címer- vagy zászlóhasználatnak.

4. A címer és a zászló engedélyhez nem kötött használata

11. § (1) A nemzethez tartozás kinyilvánítása céljából magánszemély a címert és a zászlót (lobogót) az e törvényben foglalt korlátozások megtartásával használhatja.

(2) A címernek és a zászlónak (lobogónak) a nemzeti ünnepek, az ezekhez kapcsolódó és egyéb társadalmi (különösen politikai, gazdasági, tudományos) rendezvény, nemzeti jellegű más megemlékezés, valamint katonai tiszteletadás alkalmával történő eseti használata megengedett.

(3) A címerrel ellátott zászló, lobogó használata az (1) és (2) bekezdés szerinti esetekben megengedett.

5. Közös szabályok

12. § A címer és a zászló (lobogó) használata során mindenki köteles megőrizni azok tekintélyét és méltóságát.

II. Fejezet

AZ ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK

13. §11 (1) Magyarország Országgyűlése az állami szuverenitásból következően a kimagasló teljesítmények megbecsülésére és elismerésére az alábbi állami kitüntetéseket és rendjeleket alapítja, illetve megújítja:

a) Magyar Szent István Rend;

b) Magyar Corvin-lánc;

c) Magyar Becsület Rend;

d) Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt.

(2) A Magyar Corvin-lánc adományozására, valamint a Magyar Corvin-lánccal kapcsolatos jogosultságokra, kötelezettségekre és feladatokra vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.

14. §12 A Magyar Szent István Rend – a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Magyar Szent István Rend megújításaként – Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.

15. §13

16. § A Magyar Becsület Rend Magyarország és a nemzet érdekében teljesített kiemelkedő szolgálat vagy tanúsított hősiesség elismerésére szolgál.

17. §14 A Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál.

18. §15 (1) A Magyar Szent István Rend, a Magyar Becsület Rend, a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt kitüntetést (a továbbiakban együtt: e törvény szerinti állami kitüntetések) a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza.

(2) A Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsület Rend adományozására a Kormány kitüntetésekkel és egyéb elismerésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős tagja tesz javaslatot a miniszterelnöknek az előterjesztésre.

(3) A Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt adományozására

a) – a b) pontban foglalt kivétellel – a feladatköre szerint illetékes miniszter,

b) külföldi állampolgár esetében a külpolitikáért felelős miniszter vagy – külhoni magyar állampolgárra vonatkozóan – a nemzetpolitikáért felelős miniszter

tesz javaslatot a miniszterelnöknek az előterjesztésre.

(4) Magyar állampolgár számára külföldi állami kitüntetés viselésének engedélyezését a külpolitikáért felelős miniszter kezdeményezheti a köztársasági elnöknél.

(5) Annak, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek – függetlenül attól, hogy az elítéléshez fűződő jogkövetkezmények alól mentesült-e –, csak kivételes méltánylást érdemlő esetben lehet kitüntetést adományozni.

19. § (1)16 Az e törvény szerinti állami kitüntetéseket a köztársasági elnök vagy személyes megbízottja adja át ünnepélyes körülmények között.

(2) A kitüntetett az adományozást igazoló okiratot és igazolványt kap.

(3)17 Az e törvény szerinti állami kitüntetések adományozásáról szóló határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

(4)18 A miniszterelnöki előterjesztéssel kapcsolatos teendőket a nemzetpolitikáért felelős miniszter látja el. Az e törvény szerinti állami kitüntetések adományozásával összefüggő további teendőket a Sándor-palota látja el, az ezekkel összefüggő kiadások fedezetét a Sándor-palota költségvetésében kell biztosítani.

20. §19 Az e törvény szerinti állami kitüntetésekre és adományozásuk előkészítésére vonatkozó alapvető közös szabályokat az 1. melléklet, az egyes, e törvény szerinti állami kitüntetésekkel kapcsolatos részletes szabályokat a 2. melléklet tartalmazza.

III. Fejezet

EGYÉB DÍJAK, ELISMERÉSEK

21. § A Kormány

a) díjat alapíthat és adományozhat azok elismerésére, akik Magyarország hírnevének öregbítése, a reális és korszerű Magyarország-kép kialakítása és terjesztése érdekében kiemelkedő tevékenységet folytatnak;

b) művészeti díjat alapíthat és adományozhat;

c) életmentő emlékérmet alapíthat és adományozhat az életmentés során tanúsított hősies magatartás elismerésére.

22. § (1) A feladatkörével összefüggő egyes kiemelkedő tevékenységek, teljesítmények elismerésére kitüntető címet, díjat, oklevelet, plakettet vagy más elismerést (a továbbiakban: elismerés) alapíthat és adományozhat

a) a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, az Országgyűlés elnöke, az alapvető jogok biztosa, az Országos Bírói Tanács, az Állami Számvevőszék elnöke, a legfőbb ügyész, az autonóm államigazgatási szerv vezetője,

b) a Kormány tagja,

c) a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az önálló szabályozó szerv vezetője,

d) a helyi önkormányzat képviselő-testülete,

e)20 a Honvéd Vezérkar főnöke.

(2)21 Az (1) bekezdés szerinti elismerés elnevezésében és külső formájában nem hasonlíthat az e törvény szerinti állami kitüntetésekhez, a Magyar Corvin-lánchoz, valamint a Kossuth-díjhoz és a Széchenyi-díjhoz.

23. § (1)22 A 22. § (1) bekezdése szerint elismerés alapítására és adományozására jogosult elismerést akkor adományozhat, ha

a)23 az elismerés elnevezését, fajtáit,

b) az elismerésben részesíthető személyek körét,

c) az évente adományozható elismerések számát,

d) az elismerés adományozásának feltételeit és rendjét, valamint

e) az elismerés leírását

a 22. § (1) bekezdés b)–d) pontja szerinti jogosult – a 22. § (1) bekezdés e) pontja szerinti jogosult esetében a honvédelemért felelős miniszter – rendeletben meghatározta, illetve a 22. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogosult a Hivatalos Értesítőben közzétette.

(2) A 21–22. § szerinti elismerést az adományozásra jogosult egyedi határozattal adományozza. Az adományozásról szóló közleményt – a 22. § (1) bekezdés d) pontja szerinti jogosult által kiadott határozat kivételével – a Hivatalos Értesítőben közzé kell tenni.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

24. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a 7. §-ban felsoroltak zászló- és lobogóhasználata esetére a zászló (lobogó), illetve a lobogó felvonására szolgáló árboc lehetséges méreteit és más jellemzőit, továbbá azok gondozására, cseréjére vonatkozó követelményeket, valamint

b) a helyi önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján felállításra kerülő Országzászlóra vonatkozó előírásokat és feltételeket,

c) a Nemzeti Címer Bizottság tagjaira, működésére, feladataira és eljárására vonatkozó előírásokat24

rendeletben szabályozza.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a) díjat alapítson azok elismerésére, akik Magyarország hírnevének öregbítése, a reális és korszerű Magyarország-kép kialakítása és terjesztése érdekében kiemelkedő tevékenységet folytatnak, és meghatározza az adományozás feltételeit és szabályait,

b) művészeti díjat alapítson, és meghatározza az adományozás feltételeit és szabályait,

c) életmentő emlékérmet alapítson, és meghatározza az adományozás feltételeit és szabályait,

d)25 állapítsa meg az e törvény szerinti állami kitüntetések, valamint a Kormány és a miniszterelnök által alapított kitüntetések, díjak adományozására vonatkozó részletes eljárási szabályokat26

e)27

(3) Felhatalmazást kapnak a miniszterek, hogy rendeletben szabályozzák

a) az 1. § (3) bekezdésében megjelölt költségvetési szervek címerhasználatát,

b) a nem állami szervek által feladatkörükben kiadott okiratokon a címer és a címeres körbélyegző kötelező használatát.

(4)28 Felhatalmazást kap a nemzetpolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza a címert vagy a zászlót tartalmazó védjegy és formatervezési minta oltalmának megadásához szükséges engedély megadásának részletes feltételeit és az engedélyezés különös eljárási szabályait.29

(5) Felhatalmazást kap a települési önkormányzat – Budapesten a fővárosi önkormányzat – képviselő-testülete, hogy a közterületeknek a nemzeti ünnepeken történő fellobogózását rendeletben szabályozza.

(6) Felhatalmazást kap a Kormány tagja, hogy rendeletben szabályozza az elismerés alapítását, az elismerés elnevezését, fajtáit, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés leírását, az adományozás feltételeit és rendjét, valamint az elismerés viselésének rendjét, továbbá a díjjal járó jutalom mértékét, formáját és járadék esetében annak időtartamát.30

(7) Felhatalmazást kap a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hogy rendeletben szabályozza az elismerés alapítását, az elismerés elnevezését, fajtáit, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés leírását, az adományozás feltételeit és rendjét, valamint az elismerés viselésének rendjét, továbbá a díjjal járó jutalom mértékét, formáját és járadék esetében annak időtartamát.31

(8) Felhatalmazást kap az önálló szabályozó szerv vezetője, hogy rendeletben szabályozza az elismerés alapítását, az elismerés elnevezését, fajtáit, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés leírását, az adományozás feltételeit és rendjét, valamint az elismerés viselésének rendjét, továbbá a díjjal járó jutalom mértékét, formáját és járadék esetében annak időtartamát.32

(9) Felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendeletben szabályozza az elismerés alapítását, az elismerés elnevezését, fajtáit, az elismerésben részesíthető személyek körét, az évente adományozható elismerések számát, az elismerés leírását, az adományozás feltételeit és rendjét, valamint az elismerés viselésének rendjét, továbbá a díjjal járó jutalom mértékét, formáját és járadék esetében annak időtartamát.

25. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–24. §, a 26. §, a 27. §, a 28. § (1) bekezdése, valamint a 29–32. § 2012. január 1. napján lép hatályba.

26. § Az e törvény hatálybalépését megelőzően adományozott kitüntetések és elismerések tovább viselhetők, kivéve a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet, az 1956 után adományozott Szabadság Érdemrendet, valamint azokat a kitüntetéseket, amelyeknek viselését jogszabály megtiltotta.

(2) A 28. § (2) bekezdése az Alaptörvény 45. cikk (5) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

28. § (1)34

(2)35

29. §36

30. §37

31. §38

32. §39

33. §40

1. melléklet a 2011. évi CCII. törvényhez

Az e törvény szerinti állami kitüntetésekre és adományozásuk előkészítésére vonatkozó alapvető szabályok41

1.42 Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykereszt a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal fokozatának kitüntetettje.

2.43 Az e törvény szerinti állami kitüntetések adományozása díjmentesen történik, kérelmezésük nem engedhető meg.

3.44 A kitüntetett személy jogosult magát a megfelelő, e törvény szerinti állami kitüntetés tulajdonosának nevezni. Kiváltság az adományozással nem jár.

4.45 Az e törvény szerinti állami kitüntetések e törvényben meghatározott ugyanazon fokozata ugyanazon személy részére egy ízben adományozható.

5.46 Az e törvény szerinti állami kitüntetések magasabb fokozatának adományozása esetében a kitüntetett az előzetesen kapott alacsonyabb fokozatnak is kitüntetettje marad. A polgári és katonai tagozat jelvényei együtt is viselhetők.

6.47 Az e törvény szerinti állami kitüntetések posztumusz adományozására nem kerül sor.

7.48 Az e törvény szerinti állami kitüntetések adományozását a feladatkör alapján érintett miniszternél (a továbbiakban: javaslattevő) lehet indítványozni, azzal, hogy önmaga, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozója kitüntetését senki nem indítványozhatja.

8.49

9.50 A 2. mellékletben meghatározott kivételektől eltekintve az e törvény szerinti állami kitüntetéssel kitüntetett személy újabb kitüntetésre az előző e törvény szerinti állami kitüntetés adományozásától számított tíz éven belül csak kivételesen, abban az esetben javasolható, ha az előző e törvény szerinti állami kitüntetés adományozását követően szerzett, az annak alapjául szolgáló érdemeket felülmúló, kimagasló érdemek azt indokolják.

10.51 Az e törvény szerinti állami kitüntetésekre jelölt személy természetes személyazonosító adatait és lakcím adatát, az adományozásra vonatkozó döntés megalapozásához szükséges, az indítványban szereplő adatait – különösen titulusát (végzettségét, munkahelyét és beosztását), állampolgárságát és elérhetőségeit, korábbi állami kitüntetéseit, valamint az életútjára és a kitüntetésre alapot adó érdemeire közvetlenül vonatkozó, az adományozáshoz figyelembe vett adatokat – a javaslattevő, valamint a miniszterelnök (a továbbiakban: előterjesztő) a kitüntetésre érdemesség megállapítása és a többszöri kitüntetés megelőzése céljából kezeli.

11.52 A jelölt e törvény szerinti állami kitüntetésre való érdemessége megállapítása céljából a javaslattevő és az előterjesztő a külön törvényben meghatározott bűntettesek nyilvántartásából vagy a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásából adatot igényelhet, amely kizárólag arra irányulhat, hogy a jelölt megfelel-e a 18. § (5) bekezdésében meghatározott feltételeknek. Az ellenőrzést követően a bűnügyi nyilvántartásból kapott adatot haladéktalanul törölni kell, és az előkészítő iratban a kizáró ok fennállásának tényét vagy annak hiányát kell feltüntetni.

12.53 Az e törvény szerinti állami kitüntetések adományozásáról a Kormány kitüntetésekkel és egyéb elismerésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős tagja a kitüntetésre vonatkozó döntés előkészítése, a többszöri kitüntetés megelőzése, valamint az adományozási eljárás lefolytatásához szükséges adatok biztosítása céljából nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza a kitüntetett személyek természetes személyazonosító adatait és lakcím adatát, az adományozásra irányuló indítványban szereplő, a 10. pont szerinti adatokat, az adományozott kitüntetési fokozat megjelölését, az adományozás rövid indokolását és az átadás időpontját.

13.54 Az e törvény szerinti állami kitüntetés adományozására irányuló előterjesztésben a megalapozott döntéshez szükséges részletességgel be kell mutatni a jelölt személy életútját, valamint az állami kitüntetés alapjául szolgáló érdemeket.

14.55 Az adományozásra jelölt az adományozást megelőzően nyilatkozatot tesz az e törvény szerinti állami kitüntetés elfogadásáról.

15.56 Az adományozási eljárás lefolytatásához szükséges adatok biztosítása céljából a javaslattevő, az előterjesztő, valamint az elismerés adományozására jogosult a 12. pont szerinti nyilvántartásból adatot igényelhet. A köztársasági elnök, illetve a Sándor-palota köztisztviselője a nyilvántartásba jogosult betekinteni.

2. melléklet a 2011. évi CCII. törvényhez

Az e törvény szerinti állami kitüntetések leírása és az adományozás részletes szabályai57

I. A Magyar Szent István Rend

1.58 A Magyar Szent István Rend jelvénye a Szent Korona megjelenített arany ábrázolásáról függ le. A rendjel aranyszegélyű, zöld zománcozású, hullámos talpú kereszt, mely mindkét oldalán egyformán kidolgozott. A kereszt előlapja vörös középmedalionjában, arany szegélyezésű, zöld hármas halmon álló, fehér kettős kereszt, ennek talpánál nyitott-, leveles arany koronával. E motívumtól balra, illetve jobbra a rendalapítóra utaló arany M T (=MARIA THERESIA) betűkkel. Az előlap középmedalionjának arany szegélyű, fehér körgyűrűjében a Rend hagyományos jelmondata szerepel arany betűkkel: PUBLICUM MERITORUM PRAEMIUM.

A kereszt hátlapja fehér középmedalionjában a Rendnek nevet adó első magyar királyra vonatkozó felirat szerepel arany betűkkel: SANCTO/STEPHANO/REGI/APOSTOLICO.

A hátlap középmedalionjának arany szegélyű, fehér zománcozású körgyűrűjében, körben zöld tölgyfakoszorú van.

2.59 A kitüntetett jogosult

a) a kitüntetést élete végéig birtokolni és magát a kitüntetés birtokosának nevezni;

b) a kitüntetést a nemzeti és az állami ünnepeken viselni, meghívottként részt venni Magyarország nemzeti és állami ünnepeinek központi állami rendezvényein, valamint a nemzeti és állami ünnepnek nem minősülő kiemelkedő fontosságú rendezvényeken.

3.60 Magyar állampolgárok számára évenként legfeljebb három Magyar Szent István Rend kitüntetés adományozható.

II. 61

1.

2.

3.

4.

5.

6.

III. A Magyar Becsület Rend

1. Magyar állampolgárok számára a Magyar Becsület Rendből évenként legfeljebb 30 db adományozható.

2.62 A Magyar Becsület Rend a Szent Koronáról lefüggő-, a fülnél keresztbe fektetet kardokkal ékesített rendjelvény. Az inszigniát nyakban viselik. Ovális arany, enyhén domború kivitelben készült 47 x 39 mm érem, szegélyén zománcozott díszítéssel. Az előlapon ovális mezőben Magyarország államcímerének heraldikailag bal oldali képe. Hármas halmon nyugvó kettős kereszt, talpánál nyitott leveles korona. Az előlapon körben 13 mm-es, arany szegélyű, hármas babérlevelekből álló koszorú. Fent és lent, illetve mindkét oldalon középen egy-egy keresztbe egymásra fektetett arany szalaggal.

A hátlapon középen Imre magyar király 1202-es aranybullájának pajzsba foglalt címerképe. Hétszer vágott pajzsmező, egyes sávokon, összesen hét oroszlán alakkal. A hátlapon körben felirat: Magyar Becsület Rend. A hátlapon körben 13 mm-es aranyszegélyű, hármas babérlevelekből álló koszorúval. Fent és lent, illetve mindkét oldalon középen egy-egy keresztbe egymásra fektetett arany szalaggal. Az arany Szent Korona mérete 29 mm. A szent Korona valósághű ábrázolása plasztikusan kidolgozott. Oldalain egy-egy oldalfüggővel.

A trapéz alakú fülön ráhelyezve két egymásra fektetett arany kard található. A pengecsúcsok felül, a markolatok pedig alul helyezkednek el. A Rend szalagja nyakban viselendő, vörös, szélein fehér és vörös sávokkal, középen fehér mezőben, piros-fehér-zöld sávokkal.

A szalag 40 mm-es vörös szalag, szélein 3-3 mm-es fehér és zöld sávokkal, középen 3-3 mm-es fehér-vörös-fehér-zöld-fehér sávozat.

IV. A Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt

A Magyar Érdemrend

1. A Magyar Érdemrend fehér zománcozású görög kereszt. Az adományozott jelvények – a tiszti kereszt kivételével – mindkét oldalon zománcozottak. Az előlap középmedalionja arany körgyűrűjében aranyszegélyű, hármas levelekből álló zöld zománcozású babérkoszorú van. Ez a koszorú alul keresztbe fektetett arany szalaggal összekötött, felül nyitott. A vörös középmedalionban Magyarország színes zománcozott címere van. A hátlap arany középmedalionjában 1946, az alapítás és 1991, a megújítás évszáma. A keresztszárak arany, ezen belül a polgári tagozatnál keskeny zöld, a katonai tagozatnál keskeny vörös szegélyűek.

2. A Magyar Érdemrend szalagja a polgári tagozatnál vörös-fehér szegélyezésű, smaragdzöld színű, a katonai tagozatnál keskeny zöld-fehér szegélyezésű, élénk vörös színű.

3.63 A Magyar Érdemrend fokozatai:

a) nagykereszt a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal,

b) nagykereszt,

c)64 parancsnoki kereszt a csillaggal,

d)65 parancsnoki kereszt,

e) tisztikereszt,

f) lovagkereszt.

4. A Magyar Érdemrend nagykeresztje 56 mm átmérőjű. A jobb vállról a bal csípő felé húzódó 100 mm széles szalagon viselendő. A polgári tagozat nagykeresztjének szalagján a 88 mm széles sötét smaragdzöld sávot jobbról-balról 2 mm széles fehér és 4 mm széles vörös csík szegélyezi. A katonai tagozat nagykeresztjének szalagján a 88 mm széles vörös sávot jobbról-balról 2 mm széles fehér és 4 mm széles zöld csík szegélyezi. A nagykereszthez nyolc egyenlő sugarú, a bal mellre tűzendő ezüstös, domború csillag jár. Ennek átmérője 90 mm, közepét az 1. pontban leírt kereszt ékesíti.

5.66 A nagykereszt a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal fokozat kizárólag államfők részére adományozható. Az arany nyakláncon viselt nagykereszthez, arany sugaras csillag tartozik.

6.67 A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje 52 mm átmérőjű. 40 mm széles szalagon a nyakban viselendő. A polgári tagozat parancsnoki keresztjének szalagján a 34 mm széles sötét smaragdzöld sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles vörös csík szegélyezi. A katonai tagozat parancsnoki keresztjének szalagján a 34 mm széles vörös sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles zöld csík szegélyezi.

A parancsnoki kereszthez a bal mellre tűzendő, nyolc egyenlő sugarú, ezüstös domború csillag adományozható. A korábban adományozott parancsnoki kereszthez újabb érdemek elismeréseként külön is adományozható a csillag.

7. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje 52 mm átmérőjű. A bal mellre tűzve viselendő, szalagja nincs.

8. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje 42 mm átmérőjű. A polgári tagozat lovagkeresztjének a háromszög alakban összehajtott 40 mm széles szalagján a 34 mm széles sötét smaragdzöld sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles vörös sáv szegélyezi. A katonai tagozat lovagkeresztjének háromszög alakban összehajtott 40 mm széles szalagján a 34 mm széles vörös sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles zöld sáv szegélyezi.

9.68 A Magyar Érdemkereszt fokozatai:

a) Magyar Arany Érdemkereszt,

b) Magyar Ezüst Érdemkereszt,

c) Magyar Bronz Érdemkereszt.

10.69 A Magyar Érdemkereszt 2 mm széles kör alakú, egymásba fonódó babérkoszorúban elhelyezett 42 mm átmérőjű fényezett szélű kereszt, melynek rajza a Magyar Érdemrenddel azonos, de zománcozás nélküli, és a fokozat szerint arany, ezüst, illetve bronz bevonatú.

11.70 A Magyar Érdemkereszt háromszögben összehajtott 40 mm széles szalagon a bal mell fölé tűzve viselendő. Polgári tagozatának szalagján a 34 mm széles sötét smaragdzöld sávot jobbról-balról 1,5 mm széles vörös csík szegélyezi; a bronz fokozat szalagjának közepén egy 2 mm széles vörös sáv, az ezüst fokozat szalagján két 2 mm széles vörös sáv, az arany fokozat szalagján három 2 mm széles vörös sáv húzódik. A katonai tagozat szalagján a 34 mm széles vörös sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles zöld csík szegélyezi; a bronz fokozat szalagjának közepén egy 2 mm széles zöld sáv, az ezüst fokozat szalagján két 2 mm széles zöld sáv, az arany fokozat szalagján három 2 mm széles zöld sáv húzódik.

A kis díszítmény

12. Ha a katonai szolgálati szabályzat rendelkezései nem írják elő a Magyar Érdemrend jelvényeinek eredeti alakjukban való viselését,

a) a nagykereszt eredeti szalagja, keresztje és csillagja helyett a lovagkereszt viselendő a nagykereszt csillagjának 25 mm átmérőjű kicsinyített másával ékesített szalagon,

b)71 a parancsnoki kereszt a csillaggal eredeti szalagja, keresztje és csillagja helyett a lovagkereszt viselendő a parancsnoki kereszt csillagjának 20 mm átmérőjű kicsinyített másával ékesített szalagon,

c)72 a parancsnoki kereszt eredeti szalagja és keresztje helyett a lovagkereszt viselendő a parancsnoki kereszt keresztjének 18 mm átmérőjű kicsinyített másával ékesített szalagon,

d)73

13. A 12. pont irányadó a Magyar Érdemrend jelvényeinek olyan alkalmakkor való viselésére is, amikor a polgári ruházat nem teszi lehetővé a jelvényeknek eredeti alakjukban való viselését.

14. A jelvények eredeti alakját helyettesítő, a 12. pontban leírt jelvények elnevezése: „Kis díszítmény”.

15.74 Az alapszabályokban felsorolt kitüntetések helyett a katonai szabályzatokban előírt esetekben 40 mm széles és 10 mm magas szalagsávok viselendők; a nagykereszt szalagsávján a nagykereszt csillagjának, a csillagdíszítményes parancsnoki kereszt, és a parancsnoki kereszt szalagsávján a parancsnoki kereszt keresztjének, a tisztikereszt szalagsávján Magyarország címerének 10 mm magas kicsinyített mása helyezkedik el.

16.75

17.76 Az alapszabályokban felsorolt kitüntetések helyett polgári ruhán magánalkalmakkor 12 mm átmérőjű rozetta viselhető; a nagykereszt rozettáján a nagykereszt csillagjának, a csillagdíszítményes parancsnoki kereszt rozettáján a parancsnoki kereszt csillagjának, a parancsnoki kereszt rozettáján a parancsnoki kereszt keresztjének, a tisztikereszt rozettáján Magyarország címerének 10 mm magas kicsinyített mása helyezkedik el.

18. A 12–17. pontban foglalt szabályoknak meg nem felelő jelvények viselése tilos.

Az adományozásra vonatkozó irányelvek

19.77 Magyar állampolgár kitüntetése esetében a kitüntetés alapjául szolgáló érdemek nagyságán kívül a felterjesztendő személy közéleti szerepének, életkorának, esetleges korábbi kitüntetéseinek figyelembevételével a miniszterelnök terjeszti elő az adományozandó fokozatot.

20.78 Magyar állampolgárok számára a Magyar Érdemrend nagykeresztjéből évenként legfeljebb öt, parancsnoki keresztjéből a csillaggal évenként legfeljebb húsz, parancsnoki keresztjéből évenként legfeljebb negyven, tisztikeresztjéből évenként legfeljebb száznegyven, lovagkeresztjéből évenként legfeljebb háromszáz adományozható.

21.79 Magyar állampolgárok számára a Magyar Arany Érdemkeresztből évenként legfeljebb kettőszázötven, a Magyar Ezüst Érdemkeresztből évente legfeljebb kettőszázötven, a Magyar Bronz Érdemkeresztből évente legfeljebb kettőszázötven adományozható.

21a.80 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett nyári vagy téli olimpiai játékokon, továbbá a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által szervezett nyári és téli paralimpiai játékokon (a továbbiakban együtt: olimpiai és paralimpiai játékok) annak a magyar állampolgárnak, aki a magyar nemzeti válogatott tagjaként egyéni számban vagy csapattagként első, második vagy harmadik helyezést ért el (a továbbiakban együtt: érmes), valamint az érmes felkészítésében közreműködő sportszakember részére – az olimpiai és paralimpiai játékok évében – Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a 20. pontban meghatározott kereteken felül is adományozható.

22. Külföldi állampolgár kitüntetése esetében a nemzetközi protokolláris szabályok az irányadók.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2011. december 23-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2011. december 30.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 2012: XXXVI. törvény 159. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (2a) bekezdését a 2013: CXLIII. törvény 163. §-a iktatta be.

5

A 6. § a 2013: LXXXIV. törvény 95. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 9. § (1) bekezdése a 2018: V. törvény 32. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 9. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2018: V. törvény 32. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 9. § (2) bekezdés a) pontja a 2022: IV. törvény 129. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 9. § (2) bekezdés b) pontja a 2022: IV. törvény 129. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 10. § (1) bekezdése a 2018: V. törvény 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 13. § a 2023. évi XLIX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

12

A 14. § a 2023. évi XLIX. törvény 25. § a) pontja és 27. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 15. §-t a 2023. évi XLIX. törvény 27. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 17. § a 2023. évi XLIX. törvény 25. § b) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 18. § a 2023. évi XLIX. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

16

A 19. § (1) bekezdése a 2023. évi XLIX. törvény 25. § c) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 19. § (3) bekezdése a 2023. évi XLIX. törvény 25. § c) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 20. § a 2023. évi XLIX. törvény 25. § d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 22. § (1) bekezdés e) pontját a 2012: CCV. törvény 263. §-a iktatta be.

21

A 22. § (2) bekezdése a 2023. évi XLIX. törvény 26. § a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 23. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 2012: CCV. törvény 277. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 23. § (1) bekezdés a) pontja a 2023. évi XLIX. törvény 28. § a) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 24. § (2) bekezdés d) pontja a 2023. évi XLIX. törvény 25. § e) pontja és 27. § c) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 24. § (2) bekezdés e) pontját a 2023. évi XLIX. törvény 27. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 24. § (4) bekezdése a 2018: V. törvény 32. § a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 27. § (1) bekezdése a 2023. évi XLIX. törvény 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 28. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

35

A 28. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

36

A 29–32. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

37

A 29–32. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

38

A 29–32. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

39

A 29–32. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

40

A 33. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

41

Az 1. melléklet címe a 2023. évi XLIX. törvény 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

42

Az 1. melléklet 1. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

43

Az 1. melléklet 2. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

44

Az 1. melléklet 3. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § c) pontja szerint módosított szöveg.

45

Az 1. melléklet 4. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § b) és d) pontja szerint módosított szöveg.

46

Az 1. melléklet 5. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § b) és e) pontja szerint módosított szöveg.

47

Az 1. melléklet 6. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § f) pontja szerint módosított szöveg.

48

Az 1. melléklet 7. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

49

Az 1. melléklet 8. pontját a 2023. évi XLIX. törvény 28. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

50

Az 1. melléklet 9. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § g) pontja szerint módosított szöveg.

51

Az 1. melléklet 10. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

52

Az 1. melléklet 11. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § b) és h) pontja szerint módosított szöveg.

53

Az 1. melléklet 12. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

54

Az 1. melléklet 13. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § i) pontja szerint módosított szöveg.

55

Az 1. melléklet 14. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

56

Az 1. melléklet 15. pontja a 2023. évi XXVII. törvény 12. § b) pontja, a 2023. évi XLIX. törvény 26. § j) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 2. melléklet címe a 2023. évi XLIX. törvény 26. § k) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 2. melléklet I. cím 1. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § l) pont la) alpontja szerint módosított szöveg.

59

A 2. melléklet I. cím 2. pont nyitó szövegrésze a 2023. évi XLIX. törvény 26. § l) pont lb) alpontja szerint módosított szöveg.

60

A 2. melléklet I. cím 3. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § l) pont lc) alpontja szerint módosított szöveg.

61

A 2. melléklet II. címét a 2023. évi XLIX. törvény 28. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

62

A 2. melléklet III. pont 2. alpontja a 2012: XXXVI. törvény 159. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 2. melléklet IV. cím 3. pont nyitó szövegrésze a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont ma) alpontja szerint módosított szöveg.

64

A 2. melléklet IV. cím 3. pont c) alpontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mb) alpontja szerint módosított szöveg.

65

A 2. melléklet IV. cím 3. pont d) alpontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mb) alpontjával megállapított szöveg.

66

A 2. melléklet IV. cím 5. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mc) alpontja szerint módosított szöveg.

67

A 2. melléklet IV. cím 6. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont md) alpontja szerint módosított szöveg.

68

A 2. melléklet IV. cím 9. pont nyitó szövegrésze a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont ma) alpontja szerint módosított szöveg.

69

A 2. melléklet IV. cím 10. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont me) alpontja szerint módosított szöveg.

70

A 2. melléklet IV. cím 11. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mf) alpontja szerint módosított szöveg.

71

A 2. melléklet IV. cím 12. pont b) alpontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mg) alpontja szerint módosított szöveg.

72

A 2. melléklet IV. cím 12. pont c) alpontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mg) alpontja szerint módosított szöveg.

73

A 2. melléklet IV. cím 12. pont d) alpontját a 2023. évi XLIX. törvény 28. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

74

A 2. melléklet IV. cím 15. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mg) alpontja szerint módosított szöveg.

75

A 2. melléklet IV. cím 16. pontját a 2023. évi XLIX. törvény 28. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 2. melléklet IV. cím 17. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mg) alpontja szerint módosított szöveg.

77

A 2. melléklet IV. cím 19. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mh) alpontja szerint módosított szöveg.

78

A 2. melléklet IV. cím 20. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mi) alpontja szerint módosított szöveg.

79

A 2. melléklet IV. cím 21. pontja a 2023. évi XLIX. törvény 26. § m) pont mj) alpontja szerint módosított szöveg.

80

A 2. melléklet IV. pont 21a. alpontját a 2021: CIII. törvény 22. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére