• Tartalom

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet

a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről1

2023.03.24.

A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Fát.) 9. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

Az utazási kedvezmények igénybevételével kapcsolatos általános rendelkezések

1. § (1) A belföldi menetrend szerinti közforgalmú közlekedésben utazót az 1. mellékletben meghatározott közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény (a továbbiakban: utazási kedvezmény) illeti meg.

(2)2 A rendeletben meghatározott utazási kedvezmények kizárólag Magyarország területén, belföldi forgalomban vehetők igénybe. Nemzetközi utazásra, valamint a nemzetközi utazás magyarországi szakaszára az utazási kedvezmények nem vehetők igénybe.

(3) Az e rendelet szerinti utazási kedvezmények igénybevételére – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag természetes személyek jogosultak.

(4)3

(5) Az utazási kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe.

(6)4 A vasúti személyszállításban az utazási kedvezmények – az e rendeletben meghatározott kivételekkel – a 2. kocsiosztályra érvényesek. Az utazási kedvezmény a helyjegyre, valamint a pótjegyre nem vonatkozik, kivéve a 3 év alatti, külön ülőhelyet nem foglaló gyermeket, valamint a hadirokkant személyt és igazolt esetben kísérőjét, a hadiözvegyet, valamint a pótjegy tekintetében a menekültként vagy oltalmazottként elismerését kérő, a menedékesként elismerését kérő személyt.

(7)5 Az országos, regionális és elővárosi (a továbbiakban együtt: helyközi) közlekedésben az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmények valamennyi helyközi belföldi, menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás (vasúti, helyközi autóbusz, HÉV, elővárosi autóbusz, komp és rév) keretében igénybe vehetőek.

(8) A helyi közlekedésben az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmények valamennyi olyan település helyi közlekedési hálózatán, utazási viszonylatban és járaton igénybe vehetőek, amelyekre a helyi önkormányzat által a közforgalmú menetrend szerinti helyi személyszállításra megállapított legmagasabb ár kiterjed.

(9)6 A helyi és helyközi személyszállítási közszolgáltatást is érintő, a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 5. § (3) és (4) bekezdése, valamint 32. § (2) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás alapján biztosított összekapcsolt vagy integrált személyszállítási közszolgáltatás nyújtása esetén a megrendelők által jóváhagyott megállapodásnak megfelelően vehetők igénybe a helyi és helyközi közlekedésre vonatkozóan meghatározott utazási kedvezmények, azzal, hogy a csak helyi és csak helyközi személyszállítási közszolgáltatásokat egyidejűleg biztosítani kell az 1. melléklet szerinti utazási kedvezmények igénybevételi lehetősége mellett.

(10)7 A 3. § (1) bekezdés a) pontja, 3. § (1) bekezdés b) pont ba) alpont 2. és 3. pontja, 3. § (1) bekezdés b) pont bc) alpont 2. pontja, 3. § (1a) bekezdése, továbbá a 8. § (1) bekezdés a)–d) pontja és 8. § (1a) bekezdése szerinti helyközi bérletkedvezmény a viszonylatra kiadott bérletre vagy területi érvényességű bérletre is vonatkozik az országos, regionális és elővárosi közlekedési szolgáltató személyszállítási üzletszabályzatában, díjszabásában foglalt feltételekkel.

Az utazási kedvezmények igénybevételére jogosultak

2. § Az életkora alapján az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezményre jogosult:

a) a felnőtt kíséretében utazó gyermek a 6. életéve betöltéséig, a vasúti személyszállításban bármely kocsiosztályon;

b) a gyermek 6 éves korától 14. életéve betöltéséig;

c)8 65. életéve betöltése napjától a magyar állampolgár, a letelepedett jogállású személy, a külön törvény9 szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy (a továbbiakban: a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy), valamint nemzetközi szerződés rendelkezése esetén a szerződés hatálya alá tartozó külföldi állampolgár a 2. kocsiosztályon, személyi igazolványa vagy bármely más személyi azonosításra alkalmas okmány felmutatásával;

d) a külön jogszabályok alapján a nyugdíjfolyósító szerv által megállapított nyugellátásban részesülő 65 éven felüli külföldi állampolgár, a nyugdíjfolyósító szerv igazolása és bármely, a személyi azonosításra alkalmas okmány felmutatásával;

e) a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) hatálya alá tartozó 65. életévét betöltött külföldi állampolgár és a 65. életévét betöltött hozzátartozója a nevére kiállított „Magyar igazolvány”, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány” felmutatásával;

f)10 évente 4 alkalommal menettérti utazásra

fa) a Szátv. 8. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott 6. és 65. életév közötti külföldi állampolgár a nevére kiállított „Magyar igazolvány”, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány” felmutatásával;

fb)11

g) a 65 éven felüli menekült.

3. § (1)12 Óvodai, tanulói, hallgatói jogviszonya alapján az 1. mellékletben meghatározott kedvezményre jogosult:

a) a 6 éven felüli óvodás a szolgáltató által – az óvoda igazolása alapján – a részére kiállított igazolvány felmutatásával;

b)13 ha az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti diákigazolvánnyal vagy az ott meghatározott igazolással (a továbbiakban együtt: diákigazolvány) rendelkezik,

ba) az oktatási intézmények nappali rendszerű iskolai oktatás, nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásában részt vevő tanulója 18 éves korig, vagy a középiskolai tanulói jogviszonyt igazoló diákigazolvány érvényességének lejártáig:

1. bármely viszonylatban korlátlan számú kedvezményes menetjeggyel,

2. a lakóhely (tartózkodási hely) és az oktatási intézmény között kedvezményes bérlettel,

3. bármely viszonylatban megváltható, viszonylati kötöttségű kedvezményes bérlettel,

bb) az oktatási intézmények levelező oktatás munkarendje szerint folyó oktatásában részt vevő tanulója a lakóhely és az oktatási intézmény között megváltható kedvezményes menetjeggyel,

bc) a felsőoktatási intézmények nappali és esti tanrendben részt vevő hallgatója:

1. bármely viszonylatban korlátlan számú kedvezményes menetjeggyel,

2. a lakóhely (tartózkodási hely) és az oktatási intézmény között, kedvezményes bérlettel,

bd) a felsőoktatási intézmények levelező oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő hallgatója a lakóhely és az oktatási intézmény között megváltható kedvezményes menetjeggyel;

c)14 a Szátv. 10. §-ának (1) bekezdésében meghatározott oktatási intézmények nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő tanulója, hallgatója, ha a jogosultságát a „Magyar igazolvány”, illetve „Magyar hozzátartozói igazolvány” e célra rendszeresített mellékletével igazolja;

d)15 a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló a köznevelési szolgáltatást nyújtó köznevelési intézmény, korai fejlesztést, illetve fejlesztő felkészítést nyújtó intézmény székhelye (telephelye) és a lakóhely (tartózkodási hely) között a köznevelési szolgáltatást nyújtó köznevelési intézmény, a korai fejlesztést, illetve fejlesztő felkészítést nyújtó intézmény igazolása alapján. A kedvezmény attól függetlenül megilleti a sajátos nevelési igényű gyermeket, tanulót, hogy a köznevelési szolgáltatást bentlakással, rendszeres vagy alkalmi bejárással, a többségi köznevelési szolgáltatást nyújtó intézményben vagy a fogyatékosság típusa szerint létrehozott intézményben veszi igénybe;

e) a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben meghatározott nappali, illetve szakosított ellátást nyújtó intézmény bentlakója, vagy oda rendszeresen, illetve esetenként bejáró gondozottja a gondozott lakóhelye (tartózkodási helye) és az ellátást nyújtó, illetve a bentlakásos intézmény székhelye (telephelye) között, az ellátást nyújtó, illetve a bentlakásos intézmény igazolása alapján;

f) az e) pont szerinti bentlakó gondozott látogatója a lakóhelye (tartózkodási helye) és az ellátást nyújtó, illetve a bentlakásos intézmény székhelye (telephelye) között;

g)16 a 18. életéve betöltéséig az az álláskereső, aki a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alapból vagy Európai Uniós forrásból támogatott képzésben vesz részt, a állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal (a továbbiakban: járási hivatal) igazolása alapján, a képzésben részt vevő lakóhelye (tartózkodási helye) és a képzés helye közötti utazásra;

h)17 az a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, aki olyan alap-, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali oktatás munkarendje vagy esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő tanulója, illetve hallgatója, amely az Európai Unió tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban, illetve olyan államban működik, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a szabad mozgás és tartózkodás joga tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.

(1a)18 A 6 éven felüli óvodás, valamint a nappali és az esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő tanuló és hallgató az 1. melléklet szerinti mértékben jogosult helyközi bérletkedvezményt igénybe venni a helyközi területi érvényességű bérletre vonatkozóan.

(2) Az (1) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott személyek legfeljebb két kísérője (szülő vagy megbízottja) azonos mértékű kedvezményre jogosult az intézmény székhelye és a gyermek (óvodás, diák, gondozott) lakóhelye (tartózkodási helye) közötti utazás során az intézmény által kiállított igazoláson feltüntetett kísérői létszámnak megfelelően.

(3) A helyközi közlekedésben az (1) bekezdés ba) 2. pont, bb) pont, valamint a bc) 2. pont szerinti, az óvodás, tanuló, hallgató lakóhelye (tartózkodási helye) és az oktatási intézmény vagy a gyakorlati foglalkozás, illetve az óvoda székhelye közötti utazásra vonatkozó bérletkedvezmény a vasúton és autóbuszon végzett személyszállításban kombináltan is igénybe vehető. Az utazási viszonylat megállapítására a diákigazolvány, illetve a szolgáltató által kiállított igazolvány szolgál. A személyszállítási szolgáltató az utazási viszonylat bejegyzésére – a diák kérésére, illetve ha ez az utazási kedvezmény megállapításához szükséges – külön igazolást ad ki, amelynek érvényességét a diákigazolvány érvényességének megfelelően tanévre/tanulmányi félévre hosszabbítja meg. Ha a jogosultság viszonylata az oktatás helyének ideiglenes változása miatt a diákigazolványból nem állapítható meg, azt a tanuló, hallgató az oktatási intézmény által kiadott, az ideiglenes változás időtartamára érvényes külön igazolással pótolhatja.

(4) A kedvezmények a diákigazolvány érvényességi ideje alatt, de legkésőbb

a) a tanévre, illetve a tanév II. félévére érvényesített diákigazolványnál a tárgyév októberi,

b) a tanév I. félévére érvényesített diákigazolványnál a tárgyév márciusi

havijegy érvényességi idejének lejártáig vehetők igénybe.

(5)19 Az (1) bekezdés b) pont szerinti igazolás a kedvezményt igénybevevő személyazonosságának igazolására alkalmas hatósági igazolvánnyal rendelkezőknek, annak együttes felmutatásával érvényes.

4. § (1)20 Az „Ellátottak utazási utalványa” alapján évente 16 alkalommal az 1. mellékletben meghatározott kedvezményes menetjegy igénybevételére jogosult a 65. életévét be nem töltött:

a) személy, aki

aa)21 a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény 4. § 17. pontja szerinti, továbbá az azzal azonos elbírálás alá eső ellátásban részesül,

ab) a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 6. § (2) bekezdése szerinti hozzátartozói nyugellátásban részesül,

ac)22

ad) rokkantsági ellátásban részesül, és 2011. december 31-én I., illetve II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 30%-os vagy kisebb mértékű,

ae)23

af) rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban, nemzeti helytállási pótlékban részesül,

b) külföldről hazatelepült magyar állampolgár, aki külföldről részesül nyugellátásban,

c) nyugdíjsegélyben részesülő egyházi személy,

d) gyám és gyámolt személy, gondnok és gondnokolt személy,

e)24 gyermekvédelmi nevelőszülő és a gondozásában lévő ideiglenes hatállyal elhelyezett, illetve nevelésbe vett gyermek.

(2) A kedvezményre jogosult választása szerint két 50%-os kedvezményes utazási lehetőség összevonásával 90%-os magasabb kedvezményt is igénybe vehet.

(3)25 Az „Ellátottak utazási utalványa” 16 kedvezményének felhasználását követően az (1) bekezdésben meghatározott személy még két alkalommal jogosult 90%-os kedvezménnyel utazni.

(4) Az (1) bekezdés a)–c) pontban meghatározott, kedvezményre jogosult személy az őt megillető kedvezményt házastársával (élettársával) megoszthatja, ha házastársa (élettársa) az öregségi nyugdíjkorhatárt [1997. évi LXXXI. törvény II. fejezete] már elérte.

(5) A házastárs (élettárs) az igényjogosulttal együtt történő vagy önálló utazása esetén is igénybe veheti a kedvezményt.

(6) A „GY”, „Gyám”, illetve „GO” megjelölésű utalványokat a gyám és a gyámolt, valamint a gondnok és gondnokolt személy – életkortól függetlenül – megosztva használhatja.

(7)26 Az „Ellátottak utazási utalványá”-t a nyugdíjfolyósító szerv állítja ki, és minden év március 31. napjáig megküldi azon jogosultaknak, akik az utalvány kiküldése évének április 1. napját megelőzően még nem töltötték be a 65. életévüket. A külföldről hazatelepült magyar állampolgár utazási utalványát a hazatelepülés, valamint a nyugellátás tényének hitelt érdemlő igazolása mellett a nyugdíjfolyósító szerv adja ki. Az utazási utalvány a rajta feltüntetett érvényességi idő kezdete előtt is felhasználható.

(8)27 Az „Ellátottak utazási utalványá”-ra az utazás megkezdésének helyét és idejét a jegyváltáskor szükséges bejegyezni.

(9) Egy utazási alkalomnak tekintendő a kiindulási és a célállomás közötti egyirányú – közvetlen vagy átszállásos – utazás akkor is, ha az több közlekedési eszközzel történik. A kedvezmény kombinált (vasúton és autóbuszon történő) utazás esetén az utazás megkezdését követő nap 24. órájáig igényelhető.

(10)28 Az „Ellátottak utazási utalványa” a kiállítás évében január 1-jétől a kiállítást követő év március 31-éig érvényes.

5. § Az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmény igénybevételére jogosult:

a)29 az az álláskereső, aki a Gazdaság-újraindítási Foglalkoztatási Alapból vagy Európai Uniós forrásból támogatott képzésben vesz részt, a képzésben részt vevő lakóhelye (tartózkodási helye) és a képzés helye közötti utazásra, a járási hivatal által kiadott igazolás alapján;

b)30 az a személy a helyi személyszállításban, aki az aktív korúak ellátására jogosult, ha munkaviszonyban nem áll, a járási hivatal igazolása szerint.

6. §31 Az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmény igénybevételére jogosult

a) a tartózkodási engedéllyel rendelkező menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő, valamint a menedékeskénti elismerését kérő személy, továbbá

b) a menekült és a menedékes

az idegenrendészeti szerv által kiállított igazolás alapján az igazolásban meghatározott viszonylatra és alkalommal.

7. § (1)32 Utazási utalvánnyal – évente 12 alkalommal – az 1. mellékletben meghatározott kedvezményű menettérti utazásra jogosult:

a)33 a költségvetési szervek és intézmények – beleértve az önkormányzati költségvetésből gazdálkodó szerveket is – közalkalmazotti, egészségügyi szolgálati, közszolgálati, kormányzati szolgálati, adó- és vámhatósági szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati, honvédelmi alkalmazotti, határvadász vagy hivatásos szolgálati jogviszony – ideértve a bírói, az igazságügyi és az ügyészségi szolgálati viszonyt is – keretében foglalkoztatott, valamint a közigazgatási szerveknél ügykezelőként, illetve fizikai alkalmazottként foglalkoztatott (továbbfoglalkoztatott) dolgozója,

b) az egyházi jogi személy és – a civil társaság kivételével – a civil szervezet olyan alkalmazottja, aki az a) pont szerinti alkalmazottal azonos munkakört tölt be egészségügyi intézményben, szociális intézményben vagy oktatási intézményben.

(2)34 Az (1) bekezdés szerinti jogosultságot a munkahely útján igényelhető, a 2. melléklet szerinti utalvány alapján lehet megszerezni, ha a jogosult legalább egyéves – bármely munkáltatónál eltöltött – munkaviszonnyal rendelkezik. Az igényjogosultság alapjául szolgáló munkaviszony számításához a részidőket össze kell adni.

(3) A 2. melléklet szerinti „Utazási utalvány”-t a munkáltató minden év március 31. napjáig az (1)–(2) bekezdés szerint jogosultak rendelkezésére bocsátja. Az utazási utalvány a rajta feltüntetett érvényességi idő kezdete előtt is felhasználható.

(4) Az „Utazási utalvány”-ra az utazás megkezdésének helyét és idejét a jegyváltáskor a személyszállítási szolgáltató bejegyzi.

(5) Egy utazási alkalomnak tekintendő a kiindulási és a célállomás közötti egyirányú – közvetlen vagy átszállásos – utazás akkor is, ha az több közlekedési eszközzel történik. A kedvezmény kombinált (vasúton és autóbuszon történő) utazás esetén az utazás megkezdését követő nap 24. órájáig vehető igénybe.

8. § (1) Az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmény igénybevételére jogosult:

a)35 korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel az a vak személy, aki vakok személyi járadékában részesül, az erről szóló igazolás alapján, vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének arcképes igazolványával rendelkezik;

b)36 korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének arcképes igazolványával utazó hallássérült személy;

c) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel az a személy, aki vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül, a külön jogszabályban meghatározott okmány alapján;

d) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásban részesülő személy, a külön jogszabályban meghatározott okmány alapján;

e) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel az a)–d) pontban meghatározott személlyel együtt utazó személy;

f) a hadirokkant, hadiözvegy a hadigondozási igazolványa és személyi igazolványa felmutatásával, a vasúti közlekedésben bármely kocsiosztályon;

g)37 a hadirokkant kísérője, ha a hadirokkant az orvosszakértői szerv szakvéleménye alapján kísérőre szorul, és azt a hadigondozási igazolvány tartalmazza, a vasúti közlekedésben bármely kocsiosztályon;

h) a 75%-os vagy annál nagyobb mértékben rokkant hadirokkant családtagja;

i)38 a rokkantsági járadékos, ha ezt a kifizetőhely igazolja (helyi közlekedésben).

(1a)39 Az (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott személy az 1. melléklet szerinti mértékben jogosult helyközi bérletkedvezményt igénybe venni a helyközi területi érvényességű bérletre vonatkozóan.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak tekintetében igényjogosult családtagnak minősül a kedvezményezettel közös háztartásban együtt élő házastárs (élettárs) és gyermek. A családtag igényjogosultságát személyi igazolvánnyal és a jogosultságot megalapozó okmánnyal kell igazolni.

(3)40 Az (1) bekezdés a), c) és d) pontjában meghatározott személyek a kedvezményre való jogosultságot – a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének arcképes igazolványával rendelkező személyek kivételével – a központi nyugdíjbiztosítási szerv által kiadott sorszámozott igazolvánnyal igazolják. A kedvezmény érvényesítésekor a sorszámozott igazolvány mellé személyi igazolvány vagy egyéb személyazonosságot igazoló okmány felmutatása is megkövetelhető.

9. § (1) Utaslétszám alapján utazási kedvezmény igénybevételére jogosult:

a) a legalább 10 főből álló óvodás csoport tagja és 10 gyermekenként 3 fő kísérő az óvoda által az utazás napjára kiállított és igazolt utaslista alapján;

b) a 10 éven aluli gyermekek – legalább 6 gyermekből álló – csoportja együttes utazása esetén a velük utazó 2 kísérő a csoportos utazást szervező előzetes megrendelése alapján. 10-nél több gyermek együttes utazása esetén 10 gyermekenként további 2 kísérő;

c)41 a nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatásában részt vevő diákok csoportos utazása esetén 10 fő diákonként legfeljebb egy fő kísérő;

d)42 a gyermekotthonban nevelt vagy gyermekvédelmi nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek legalább 3 fős csoportja és az őket kísérő 2 nevelő a gyermekotthon vagy a nevelőszülői hálózat működtetője által az utazás napjára kiállított utaslista alapján; 10-nél több gyermek együttes utazása esetén 10 gyermekenként további 2 fő kísérő jogosult a kedvezményre;

e)43 évente egy alkalommal menettérti utazásra

ea) a Szátv. 8. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott 18 éven aluli személyek legalább tíz főből álló csoportja és a velük utazó két 18. életévét betöltött kísérője,

eb) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező 18 éven aluli személyek legalább tíz főből álló csoportja és a velük utazó két 18. életévét betöltött kísérője

a csoportos utazást szervező előzetes megrendelése alapján;

f) a szülő (szülők) és a vele (velük) együtt utazó legalább 3 gyermekük, a személyazonosság és a feltételek igazolására alkalmas okmány(ok) felmutatásával,

fa) ha a gyermekek 18 éven aluliak, vagy

fb)44 ha a gyermekek 26 éven aluliak és a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók, hallgatók diákigazolványával rendelkeznek, vagy,

fc) ha valamely gyermekre tekintettel – életkortól függetlenül – magasabb összegű családi pótlék jár, és ezt a kifizetőhely igazolja.

(2) Az (1) bekezdés f) pontja tekintetében, amennyiben a család valamely tagja egyéb kedvezményre való jogosultsággal rendelkezik, annak igénybevételével utazhat, és az nem érinti a többi családtag kedvezményre való jogosultságát.

A helyi közlekedésben igénybe vehető utazási kedvezmények különös szabályai

10. § Az 1–9. §-ban meghatározott jogosultak a helyi közlekedésben az 1. mellékletben foglaltak szerint jogosultak a települési önkormányzat árrendeletében rendszeresített kedvezményes bérlet igénybevételére.

Hatályba léptető és átmeneti rendelkezések45

11. § (1) Ez a rendelet 2007. május 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően teljesített utazásokra kell alkalmazni.

(2)46 A 7. § (1) bekezdése szerinti utazási utalvány a jogosultat a 2020. évben is megilleti. Azon jogosultak számára, akik az utazási utalványt a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti kormányrendeleti szabályokról szóló 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet hatálybalépése47 előtt még nem kapták meg, a munkáltató 2020. július 31. napjáig átadja.

(3)48

Az Európai Unió jogának való megfelelés49

12. §50 Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés f) pont és 21. cikk;

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

1. melléklet a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelethez51

A belföldi menetrend szerint közforgalmi közlekedésben utazót megillető közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmény mértéke

A

B

C

D

1.

Kedvezmények a helyközi közlekedésben

Kedvezmények a helyi közlekedésben

2.

jegykedvez-
mény

bérlet-
kedvez-
mény

bérletkedvezmény

3.

(vasúti személyszállítás,
HÉV, helyközi autóbusz-közlekedés, komp- és révközlekedés)

(helyi közúti és kötöttpályás közlekedés)

4.

Életkor alapján járó utazási kedvezmények

5.

felnőtt kíséretében utazó gyermek 6 éves korig

2. § a) pontja

100%

100%

6.

gyermek 6–14 éves kor között

2. § b) pontja

50%

a szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló 121/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szr.) 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

7.

65 évnél idősebb magyar állampolgár

2. § c) pontja

100%

100%

8.

65 évnél idősebb EU-tagállam polgára

2. § c) pontja

100%

100%

9.

65 évnél idősebb magyar nyugellátású külföldi

2. § d) pontja

100%

100%

10.

a Szátv. hatálya alá tartozó 65 évnél idősebb külföldi állampolgár

2. § e) pontja

100%

100%

11.

65 évnél idősebb külföldi nemzetközi szerződés alapján

2. § c) pontja

100%

100%

12.

a Szátv. hatálya alá tartozó, 6–65 év közötti külföldi állampolgár (évente 4 alkalommal menettérti utazásra)

2. § f) pont
fa) alpontja

90%

13.

65 évnél idősebb menekült

2. § g) pontja

100%

100%

14.

Tanulói és hallgatói jogviszony alapján igénybe vehető utazási kedvezmények

15.

6 éven felüli óvodás

3. § (1) bekezdés a) pontja, továbbá 3. § (1a) bekezdése

90%

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

16.

nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő tanuló középiskola végéig iskola–lakhely közötti utazásra

3. § (1) bekezdés b) pont
ba) alpont
1–2. alpontja

50%

90%

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

16a

nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban
részt vevő tanuló középiskola végéig

3. § (1a) bekezdése

90%

17.

nappali és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő tanuló középiskola, szakiskola végéig bármely viszonylatú utazásra

3. § (1) bekezdés b) pont
ba) alpont 1. és 3. alpontja

50%

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

18.

nappali és esti képzés munkarendje szerint felsőoktatásban tanulmányokat folytató hallgató intézmény–lakhely közötti utazásra

3. § (1) bekezdés b) pont bc) alpont 1. és 2. alpontja

50%

90%

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

18a

nappali és esti képzés munkarendje szerint felsőoktatásban tanulmányokat folytató hallgató

3. § (1a) bekezdése

90%

19.

nappali és esti tagozatos felsőoktatásban tanuló bármely viszonylatban

3. § (1) bekezdés b) pont bc) alpont 2. alpontja

50%

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

20.

levelező oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban a középiskola végéig a tanuló, a felsőoktatásban tanulmányokat folytató hallgató, továbbá az iskola, intézmény és lakóhely közötti viszonylatban

3. § (1) bekezdés b) pont bb) és bd) alpontja

50%

21.

a Szátv. hatálya alá tartozó, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező nappali oktatás munkarendje és esti oktatás munkarendje szerint folyó oktatásában részt vevő tanuló, hallgató

3. § (1) bekezdés c) és h) pontja

50%

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

22.

sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók intézmény tanulója és legfeljebb 2 kísérője

3. § (1) bekezdés d) pontja

90%

23.

szociális intézményben bentlakó vagy bejáró gondozott

3. § (1) bekezdés e) pontja

90%

24.

szociális intézményben bentlakó gondozott látogatója

3. § (1) bekezdés f) pontja

90%

25.

az előző pontban megjelölt személyek legfeljebb két kísérője

3. § (2) bekezdése

90%

26.

18. éves korig a képzésben részt vevő álláskereső a lakóhely és a képzés helye között

3. § (1) bekezdés g) pontja

90%

27.

Ellátottak utazási utalványával igénybe vehető utazási kedvezmények

28.

ellátottak utazási utalványa alapján (évente 16 alkalommal), vagy

4. § (1) bekezdése

50%

29.

a 28. pont szerinti 2 kedvezményes utazási lehetőség összevonásával

4. § (2) bekezdése

90%

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

30.

ellátottak utazási utalványa alapján évente további 2 alkalommal

4. § (3) bekezdése

90%

31.

Állást kereső személyek utazási kedvezménye

32.

álláskereső támogatott képzés helye és lakhelye között

5. § a) pontja

90%

33.

az a személy, aki a helyi önkormányzat által rendszeresen folyósított szociális segélyben részesül, ha munkaviszonyban nem áll

5. § b) pontja

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

34.

Menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő, a menedékeskénti elismerését kérő személyek, valamint a menekültek és a menedékesek utazási kedvezményei

35.

tartózkodási engedéllyel, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által kiállított igazolással rendelkező, menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerését kérő, valamint a menedékeskénti elismerését kérő személy

6. § a) pontja

100%

36.

az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által kiállított igazolással rendelkező menekült és menedékes

6. § b) pontja

100%

37.

Alkalmazásban állók utazási kedvezményei

38.

költségvetési szerv foglalkoztatottja (évente 12 alkalommal menettérti utazásra)

7. § (1) bekezdés a) pontja

50%

39.

egyházi jogi személyek, a társadalmi szervezetek, továbbá az alapítványok dolgozója (évente 12 alkalommal menettérti utazásra)

7. § (1) bekezdés b) pontja

50%

40.

Fogyatékos személyek utazási kedvezménye

41.

vak személy

8. § (1) bekezdés a) pontja, továbbá 8. § (1a) bekezdése

90%

90%

100%

42.

hallássérült személy

8. § (1) bekezdés b) pontja, továbbá 8. § (1a) bekezdése

90%

90%

100%

43.

a magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, valamint az 1998. évi XXVI. törvény szerint súlyosan fogyatékos személy

8. § (1) bekezdés c) és d) pontja, továbbá 8. § (1a) bekezdése

90%

90%

100%

44.

a magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, valamint az 1998. évi XXVI. törvény szerinti súlyosan fogyatékos személy, a vak személy és hallássérült személy 1 fő kísérője

8. § (1) bekezdés e) pontja

90%

100%

45.

hadirokkant és hadiözvegy

8. § (1) bekezdés f) pontja

100%

100%

46.

hadirokkant kísérője

8. § (1) bekezdés g) pontja

100%

100%

47.

legalább 75%-os rokkant hadirokkant családtagja

8. § (1) bekezdés h) pontja

50%

100%

48.

rokkantsági járadékos

8. § (1) bekezdés i) pontja

az Szr. 1. mellékletében meghatározott mértékű kedvezmény

49.

Csoportos utazási kedvezmények

50.

a legalább 10 főből álló óvodás csoport tagja és 10 gyermekenként 3 fő kísérő

9. § (1) bekezdés a) pontja

90%

51.

a 10 éven aluli gyermekek – legalább 6 gyermekből álló – csoportja együttes utazása esetén a velük utazó 2 kísérő

9. § (1) bekezdés b) pontja

50%

52.

a nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatásban részt vevő diákok csoportos utazása esetén 10 fő diákonként legfeljebb egy fő kísérő

9. § (1) bekezdés c) pontja

50%

53.

a gyermekotthonban nevelt gyermekek legalább 3 fős csoportja és az őket kísérő 2 nevelő

9. § (1) bekezdés d) pontja

90%

54.

a Szátv. 8. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező 18 éven aluli személyek legalább tíz főből álló csoportja és a velük utazó két 18. életévét betöltött kísérője (évente 1 alkalommal menettérti utazásra)

9. § (1) bekezdés e) pontja

90%

55.

a szülő (szülők) és a vele (velük) együtt utazó legalább 3 gyermekük

9. § (1) bekezdés f) pontja

90%

2. melléklet a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelethez52


Utazási utalvány
a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésében meghatározott
utazási kedvezmény igénybevételéhez

Az utazási kedvezményt igénybe vevő:

Az utalvány kiállítójának (foglalkoztató) neve, címe:

Az utalvány kiállításának időpontja:

Az utalvány érvényességi ideje:
(Az utalványt évente érvényesíteni kell.)



..........................................................................
a kiállító cégszerű aláírása

3. melléklet a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelethez53

1

A rendeletet a 38/2024. (II. 29.) Korm. rendelet 15. §-a hatályon kívül helyezte 2024. március 1. napjával.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 304/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (4) bekezdését a 120/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

4

Az 1. § (6) bekezdése a 446/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet 38. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. § (7) bekezdése a 134/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 1. § (9) bekezdését a 134/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

7

Az 1. § (10) bekezdését a 91/2023. (III. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A 2. § c) pontja a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 2. § f) pontja a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 2. § f) pont fb) alpontját a 227/2009. (X. 16.) Korm. rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte.

13

A 3. § (1) bekezdés b) pontja a 89/2013. (III. 28.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

14

A 3. § (1) bekezdésének c) pontja a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 31. § (3) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (1) bekezdés d) pontja a 73/2013. (III. 8.) Korm. rendelet 15. § c) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 3. § (1) bekezdés g) pontja a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 97. § a) pontja, a 356/2021. (VI. 24.) Korm. rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

17

A 3. § (1) bekezdésének h) pontját a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 30. § (3) bekezdése iktatta be.

18

A 3. § (1a) bekezdését a 91/2023. (III. 23.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

19

A 3. § (5) bekezdését a 73/2013. (III. 8.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 4. § (1) bekezdése a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

21

A 4. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja a 91/2023. (III. 23.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

22

A 4. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontját a 91/2023. (III. 23.) Korm. rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

23

A 4. § (1) bekezdés a) pont ae) alpontját a 91/2023. (III. 23.) Korm. rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

24

A 4. § (1) bekezdés e) pontját a 311/2019. (XII. 18.) Korm. rendelet 12. §-a iktatta be.

25

A 4. § (3) bekezdése a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 4. § (7) bekezdése a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 4. § (8) bekezdése a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 4. § (10) bekezdését a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

29

Az 5. § a) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 538. §-a, a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 12. § a) pontja, a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 97. § b) pontja, a 356/2021. (VI. 24.) Korm. rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

31

A 6. § a 301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet 114. § (1) bekezdésével megállapított, záró szövegrésze a 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 7. § (1) bekezdése a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

34

A 7. § (2) bekezdésének első mondata a Magyar Közlöny 2007. évi 65. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.

35

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 538. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 8. § (1) bekezdés b) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 538. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

37

A 8. § (1) bekezdés g) pontja a 332/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 24. §-a szerint módosított szöveg.

38

A 8. § (1) bekezdés i) pontja a 174/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet 45. §-a szerint módosított szöveg.

39

A 8. § (1a) bekezdését a 91/2023. (III. 23.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

41

A 9. § (1) bekezdésének c) pontja a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 31. § (3) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 9. § (1) bekezdés d) pontja a 311/2019. (XII. 18.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

43

A 9. § (1) bekezdésének e) pontja a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 9. § (1) bekezdése f) pontjának fb) alpontja a Magyar Közlöny 2007. évi 65. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő, a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 31. § (3) bekezdésének s) pontja, a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 538. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 11. §-t megelőző cím a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

46

A 11. § (2) bekezdését a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 39. §-a iktatta be.

47

A hatálybalépés időpontja 2020. június 18.

48

A 11. § (3) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 113. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 44/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte ez utóbbi módosító rendelet 6. § (2) bekezdése.

49

A 12. §-t megelőző alcímet a 115/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 30. § (5) bekezdése iktatta be.

52

A 2. számú melléklet a Magyar Közlöny 2007. évi 65. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.

53

A 3. számú mellékletet a 227/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 120/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet 2. §-a.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére