• Tartalom

11/2005. (IX. 28.) IHM rendelet

11/2005. (IX. 28.) IHM rendelet

az elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz szükséges azonosítók lekötésének és használatának díjáról1

2010.04.01.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 182. §-a (4) bekezdésének d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az Eht. 85. §-ának (4) bekezdésére – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. §2 A rendelet hatálya az elektronikus hírközlési szolgáltatókra (a továbbiakban: szolgáltató) terjed ki.

2. § (1) Az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóival kapcsolatos gazdálkodás rendjéről szóló 184/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gazd. r.) szabályai szerint lekötött és kijelölt azonosítók után az e rendeletben meghatározott lekötési és használati díjat kell fizetni.

(2) Nem kell lekötési és használati díjat fizetni:

a) nemzetközi szabályzatban vagy jogszabályban rögzített segélyhívó számok, valamint a nemzetközi és belföldi előtét után;

b) kísérleti céllal vagy bemutatás céljára engedélyezett és egy hónapnál rövidebb ideig üzemeltetett berendezések egyedi azonosítói vagy számmezői után;

c) rendkívüli állapot és szükségállapot, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg ezek következményeinek elhárítása érdekében a miniszter által átmenetileg korlátozott vagy szüneteltetett elektronikus hírközlési szolgáltatások azonosítói után, a korlátozás vagy szüneteltetés mértékéhez igazodóan.

3. § (1) A számmezők lekötéséért, illetve a lekötés meghosszabbításáért fizetendő egyszeri díj – ezres előfizetői számmezőnként – 22 000 Ft.

(2)3 Az azonosítók lekötéséért fizetendő díjat a Nemzeti Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: hatóság) a lekötési engedélyről, illetve a lekötés meghosszabbításáról szóló hatósági határozattal állapítja meg. A határozat meghozatala során e rendelet díjtételeit kell alkalmazni. A díjat a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül, a hatóság által kiállított számla alapján kell megfizetni. Késedelmes díjfizetés esetén a hatóság kamatot számít fel, amelynek mértéke megegyezik a jegybanki alapkamat mértékével.

4. § (1) Az azonosítók használatáért fizetendő éves díj mértékét e rendelet melléklete tartalmazza.

(2)4 Az azonosítók használatáért fizetendő díjat a hatóság kijelölési határozatban állapítja meg. A határozat meghozatala során e rendelet díjtételeit kell alkalmazni, egyedi kedvezmény nem alkalmazható. Az (1) bekezdésben előírt használati díjat negyedévente egyenlő részletekben, legkésőbb a tárgyidőszakot követő 30 napon belül, a hatóság által kiállított számla alapján kell megfizetni.

(3) Az azonosítók használatáért fizetendő díj a díjat megállapító határozat jogerőre emelkedését követően számlázható.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott számlát a hatóság a központi referencia adatbázisban nyilvántartott, a szolgáltatóhoz hordozott, illetve a szolgáltatótól elhordozott számokért fizetendő, illetve levonandó díjak figyelembevételével állítja ki. A számhordozásokból eredő használati díjváltozásokról a hatóság külön határozatot nem hoz, azonban a díjváltozásokat a negyedéves számlában meg kell jeleníteni és a központi referencia adatbázis adataiból előállított összesítést a számlához csatolni kell.

(5)5 Újonnan kijelölt azonosító esetében a használati díjat a kijelölési határozatban meghatározott engedély érvényességének kezdő időpontját követő hónap első napjától kezdődően a tárgynegyedévre időarányosan kell megfizetni. A hordozott számok esetében a használati díj megfizetésének kötelezettsége az átvevő szolgáltatót a hordozás létrejöttét követő hónap első napjától a tárgynegyedévre időarányosan terheli.

(6)6 A használati díj fizetése szempontjából – kijelölés hónapközi visszavonása, valamint hónapközi elhordozás esetében – minden megkezdett hónap teljes hónapnak minősül, és a használati díjat a tárgynegyedévre időarányosan kell megfizetni. A megkezdett hónapra a használati díj fizetési kötelezettség azt a jogosult szolgáltatót terheli, amely a hónap első napján 0 órakor az azonosító használati jogával rendelkezik.

5. § (1) A lekötési és használati díjat a Nemzeti Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000- 00287247-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell megfizetni.

(2) Az e rendelet alapján megállapított díjak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák. A díjak számlázásánál a mindenkor hatályos általános forgalmi adóról szóló törvény előírásait kell alkalmazni.

6. § (1)7 Ez a rendelet 2005. szeptember 30-án lép hatályba azzal, hogy az e rendeletben foglalt használati díjakat az e rendelet hatálybalépése után kiadott kijelölési határozatokban kell alkalmazni.

(2)–(3)8

Melléklet a 11/2005. (IX. 28.) IHM rendelethez9

BELFÖLDI SZÁMOK

Éves díj Ft/szám

1.

földrajzi szám (KS)

66

2.

mobil szám (SHS=20, 30, 31, 50, 60, 70)

66

3.

nomadikus beszédcélú szolgáltatás szám (SHS=21)

66

4.

üzleti hálózati szám (SHS=71)

66

5.

Internet-hozzáférési szolgáltatás szám (SHS=51)

30

6.

díjmentes szolgáltatás szám (SHS=80)

180

7.

kedvezményes díjazású szolgáltatás szám (SHS=40)

180

8.

emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás szám (SHS=91)

300

9.

emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás szám (SHS=90)

750

RÖVID KÓDOK

Éves díj Ft/kód

10.

kiegészítő szolgáltatás előtét (130–131)

0

11.

harmonizált közérdekű szolgáltatások harmonizált számai (116 def)

0

12.

országosan elérhető telefontudakozó szám (118de)

600 000

13.

elektronikus hírközlési szolgáltató ügyfélszolgálati száma (12cd)

120 000

14.

közcélú adománygyűjtő szám (139d)

0

15.

különös díjazású 4-jegyű országos szám (14cd)

900 000

16.

különös díjazású 5-jegyű országos szám (14cde)

600 000

17.

közvetítő választó előtét (15cd) (első előtét)

1 320 000

18.

közvetítő választó előtét (15cd) (második előtét)

2 400 000

19.

elektronikus hírközlési szolgáltató hálózatához rendelt 3-jegyű szám (17c)

900 000

20.

elektronikus hírközlési szolgáltató hálózatához rendelt 4-jegyű szám (17cd)

600 000

21.

elektronikus hírközlési szolgáltató hálózatához rendelt 5-jegyű szám (17cde)

480 000

22.

közérdekű tájékoztató és támogató szolgáltatás szám [18c(d)]

0

23.

telefonos kezelői szolgáltatás szám (19c)

0

EGYÉB KÓDOK

Éves díj Ft/kód

24.

mobil hálózati kód (MNC)

660 000

25.

adathálózati azonosító kód (DNIC)

660 000

26.

nemzetközi jelzéspont kód (ISPC)

660 000

27.

nemzeti összekötő hálózat jelzéspont kód (NISPC)

66 000

1

A rendeletet a 37/2012. (VI. 21.) NFM rendelet 1. § h) pontja hatályon kívül helyezte 2012. június 22. napjával.

2

Az 1. § a 3/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 3. § (3) bekezdését.

3

A 3. § (2) bekezdése a 3/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 3. § (3) bekezdését.

4

A 4. § (2) bekezdése a 3/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 3. § (3) bekezdését.

5

A 4. § (5) bekezdése a 3/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 3. § (3) bekezdését.

6

A 4. § (6) bekezdése a 3/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 3. § (3) bekezdését.

7

A 6. § (1) bekezdésének második mondatát a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 15. §-ának 10. pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 6. § (2)–(3) bekezdését a 3/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

9

A melléklet a 3/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 3. § (3) bekezdését.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére