• Tartalom

15/2004. (IV. 5.) PM rendelet

15/2004. (IV. 5.) PM rendelet

a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól1

2016.01.01.

A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 82. §-a (1) bekezdésének a)–l) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1–16. §2

II. SZÁRMAZÁSRA VONATKOZÓ RÉSZLETSZABÁLYOK

Elfogadott exportőri engedély

17. § (1) A vámhatóság szervei engedélyezhetik az olyan exportőrnek, aki rendszeresen szállít szabadkereskedelmi megállapodás hatálya alá tartozó terméket, hogy a termék értékétől függetlenül számlanyilatkozatot tegyen (elfogadott exportőr).

(2)3 Az engedélyt kérő exportőrnek a vámhatóság számára minden garanciát biztosítania kell, ami a termék származó helyzetének, valamint a vonatkozó rendeletekben megfogalmazott egyéb szabályok teljesítésének igazolásához szükséges.

(3) Vámügynök nem kaphat elfogadott exportőri engedélyt függetlenül attól, hogy eleget tesz-e az engedély megadásához előírt feltételeknek.

18. § (1) Az elfogadott exportőri engedély kiadásának feltételei a következők. Az exportőr:

a)4 nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy rendszeresen kíván árut szállítani olyan harmadik országokba, amelyekkel az érvényben lévő kedvezményes kereskedelemre vonatkozó szabályok lehetővé teszik ilyen engedély kiadását,

b) megbízható vámadós,

c) az áru származására vonatkozó igazolási kötelezettségének minden esetben maradéktalanul eleget tett,

d)5 a vámszervnek az EUR.1 szállítási bizonyítvány hitelesítését, vagy a külföldi vámhatóság felkérésére végzett utólagos megerősítési eljárás eredményeként a származást igazoló okmányok megerősítését a megelőző 12 hónapban jogerősen elutasítani nem kellett, és a kérelem benyújtásakor nincs folyamatban lévő utólagos megerősítési eljárása.

e)6

(2)7 Az (1) bekezdés értelmében rendszeres szállítás fogalma alatt évente legalább egy kiszállítást kell érteni.

(3) Amennyiben a kérelem benyújtásakor az exportőrnek van folyamatban lévő utólagos megerősítési eljárása, az engedély kiadását ezen eljárás jogerős befejezéséig fel kell függeszteni.

19. § Az elfogadott exportőri engedélykérelemhez csatolandó iratok:

a)8 nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy rendszeresen szállít vagy kíván árut szállítani a kedvezményes kereskedelem keretein belül,

b) a Vtv. 1. §-a (3) bekezdésének 3. pontjában meghatározott okmányok,

c) külkereskedelmi szerződés, levelezés, ami igazolja, hogy a jövőben is rendszeresen fog exportálni szabadkereskedelmi megállapodás keretében,

d) dokumentáció arra nézve, hogy nyilvántartási rendszere alkalmas a kedvezményre jogosító származó helyzet bizonyítására,

e)9 az Európai Közösség és egyes országok közötti preferenciális kereskedelemre irányadó rendelkezések alapján a származási igazolások Közösségben történő kiadásának és kiállításának valamint egyes elfogadott exportőri engedélyek kiadásának megkönnyítésére irányuló eljárásokról szóló 1207/2001/EK tanácsi rendelet értelmében – arra vonatkozó nyilatkozat, hogy mely tagállamban kívánja az engedélyét felhasználni,

f) nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy aláírásával kívánja-e ellátni a kedvezményre jogosító nyilatkozatot vagy sem. Amennyiben nem kívánja eredeti aláírásával ellátni a nyilatkozatot, arra nézve is nyilatkozatot kell tenni, hogy teljes felelősséget vállal minden olyan okmányért, amely az általa kibocsátott szabályszerű számlán/okmányon szerepel,

g) amennyiben több telephellyel rendelkezik a kérelmező, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy könyvelését hol vezetik,

h) azon személy megnevezése és elérhetősége, aki felelős a kedvezményre jogosító nyilatkozatok kiadásáért.

Az elfogadott exportőr és a vámhatóság kötelezettségei

20. § (1) Az elfogadott exportőr:

a) köteles vállalni, hogy csak azokra az árukra ad számlanyilatkozatot, amelyekre a kiállítás idején birtokában van minden szükséges származást igazoló okmány vagy nyilvántartási adat,

b) teljes felelősséget vállal a felhatalmazás felhasználásnak módjára, különösen a hibás származási nyilatkozatokért vagy a felhatalmazás más helytelen használatáért,

c) biztosítja és felelősséget vállal azért, hogy a vállalkozásában a számlanyilatkozatok kiadásáért felelős személy ismeri a származási szabályokat,

d) vállalja, hogy a származást alátámasztó okmányokat a nyilatkozat kiállításának dátumától legalább három évig megőrzi,

e)10 vállalja, hogy a vámhatóságnak a d) pontban meghatározott időn belül bármikor bemutatja a származást igazoló okmányokat.

(2) A vámhatóság köteles rendszeresen ellenőrzést végezni a felhatalmazással rendelkező exportőrnél.

Az engedély visszavonása

21. § (1) Vissza kell vonni az engedélyt, ha

a) az elfogadott exportőr az engedélyben foglaltakkal nem él, vagy

b) az engedélyezés feltételei már nem állnak fenn, vagy

c) az engedélyben előírt kötelezettségeit az engedélyes a vámhatóság felszólítása ellenére ismételten megszegi.

(2) Akitől a vámhatóság az elfogadott exportőri engedélyét az (1) bekezdés c) pontja alapján visszavonta, az engedély visszavonásától számított 12 hónapon belül újabb engedélyt nem kaphat.

21/A. §11 Az 1/95 EK–Törökország társulási tanácsi határozat részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2006. szeptember 26-i 1/2006 EK–Törökország vámügyi együttműködési bizottsági határozat 11. cikke szerinti elfogadott exportőri engedély kiadására és visszavonására a fent írtak értelemszerűen alkalmazandók.

Könyvelés szerinti elkülönítés

22. § (1)12 A külön jogszabályban foglaltak, valamint jelen rendelkezések betartásával a könyvelés szerinti elkülönítésre vonatkozó engedélyt a vámhatóság adja ki. Amennyiben a gyártó több telephellyel rendelkezik, a telephely(ek) szerint illetékes vámszervvel az engedélyt a vámszerv a határozat egy példányának megküldésével közli.

(2) Az engedély akkor adható ki, ha

a) az engedélyt kérő megbízható vámadós,

b) belföldi termelő tevékenységet folytat,

c) a kérelmező nyilatkozik arra nézve, hogy a termékek származására vonatkozó igazolási kötelezettségének minden esetben maradéktalanul eleget tesz,

d) a gyártó főkönyvelője vagy pénzügyi vezetője nyilatkozik arról, hogy kettős könyvelést vezet és a készletnyilvántartásánál a ,,first in – first out'' (elsőként bevételezett eszköz elsőként kiadva) (a továbbiakban: fifo) elvet alkalmazza, továbbá, hogy a könyvelésben a származó és nem-származó anyagokat elkülönítve tartja nyilván,

e) a kérelmező nyilatkozik a módszer alkalmazásának szükségességéről a fizikai elkülönítés költségei miatt, vagy mert a fizikai elkülönítés nem lehetséges.

(3) Könyvelés szerinti elkülönítés engedélyezéséhez csatolandó iratok:

a) külkereskedelmi szerződés, levelezés, ami igazolja, hogy a jövőben is rendszeresen fog exportálni szabadkereskedelmi megállapodás keretében,

b) az exportálandó termékek kereskedelmi megnevezését, vámtarifaszámát, cikkszámát és a termék előállítási helyének pontos címét tartalmazó irat,

c) az exportálandó termékek származásának igazolására szolgáló dokumentáció, valamint a származó jelleg részletes kidolgozását tartalmazó irat,

d) a beszerzésre kerülő és készletezett származó és nem-származó anyagok egyértelmű megkülönböztetését lehetővé tevő módszer leírására vonatkozó dokumentumok,

e) nyilatkozat arról, hogy nem igazolják több termék származó helyzetét, mint amennyit fizikai elkülönítés esetén igazolnának.

(4) A könyvviteli rendszerrel szemben támasztott követelmények:

a) adjon lehetőséget a származó és nem-származó anyagok mennyiségének egyértelmű elkülönítésére;

b) kerüljenek feltüntetésre a készletezés időpontjai, illetve amennyiben szükséges, az említett anyagok értéke;

c) kimutathatóak legyenek az alábbi mennyiségek:

1. a felhasznált származó és nem-származó anyagok, illetve, ha szükséges, azok összértéke,

2. a legyártott késztermékek,

3. az összes kiszállított késztermék, külön-külön azonosítva azokat a szállítmányokat, amelyekre kedvezményes származás igazolását kérik, valamint azokat a szállítmányokat, amelyekre a fenti igazolást nem kérik;

d) legyen alkalmas annak bizonyítására akár az előállításkor, akár a származási okmány kiállításakor, hogy a könyvelés szerint elegendő mennyiségű származó anyagkészlet állt rendelkezésre ahhoz, hogy a származó helyzet igazolható legyen.

(5) A könyvelés szerinti elkülönítés engedélyese köteles:

a) vállalni, hogy csak azon termékekre ad ki számlanyilatkozatot, illetve kéri EUR.1 Szállítási Bizonyítvány hitelesítését, amelyekre vonatkozóan a kiállítás idején birtokában van minden szükséges, a származást igazoló okmány vagy nyilvántartási adat,

b) teljes felelősséget vállalni az engedély felhasználásának módjáért, valamint a téves származási nyilatkozatokból eredő következményekért, illetve az engedély helytelen alkalmazásáért,

c)13 eljuttatni az engedélyt kiadó vámszervhez minden könyvviteli időszak végén az adott időszakra vonatkozó analitikus nyilvántartását,

d) a vámhatóság kérésére lehetővé tenni a hozzáférést – az elévülési időn belül bármely időszakra vonatkozóan – minden okmányhoz, nyilvántartáshoz, könyveléshez,

e) vállalni, hogy a készletnyilvántartás tartalmazza a könyvelésben szereplő származó és nem-származó anyagokat egyaránt. A készletnyilvántartásban szereplő egyenleget csökkenteni kell minden késztermék előállításakor, tekintet nélkül arra, hogy a termék kedvezményes származó helyzete igazolásra kerül-e,

f) vállalni, hogy amennyiben a termékek a kedvezményes származás igazolása nélkül kerülnek kiszállításra, a nem-származó anyagok készletnyilvántartásában szereplő egyenleget csak olyan mértékben csökkenti, amelyet az egyenleg lehetővé tesz. Amennyiben ez nem lehetséges, a származó anyagok készletnyilvántartásában szereplő egyenlegét kell csökkenteni.

(6) A könyvelés szerinti elkülönítési módszer alkalmazásának kezdő időpontjában a vámhatóság köteles megvizsgálni a gyártó nyilvántartásait a származó és nem származó anyagok nyitókészleteinek meghatározása céljából.

(7) A vámhatóság az engedélyt visszavonja, ha az engedélyes az előírt feltételeket nem teljesíti. Ez esetben az összes helytelenül kiadott származási okmányt vagy más, a származás igazolására szolgáló okmányt érvényteleníteni kell.

23. §14 A vámkódex végrehajtásáról szóló 2454/93/EGK bizottsági rendelet (a továbbiakban: EK végrehajtási rendelet) 48. cikk (3) bekezdés második albekezdésében foglalt rendelkezés alapján magyarországi származást lehet feltüntetni a származási bizonyítványon abban az esetben, ha a Közösségi nem preferenciális származás feltételeinek teljesítése Magyarországon történt meg a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: vámkódex) 23–25. cikkében meghatározottak szerint, figyelemmel az EK végrehajtási rendelet 48. cikk (3) bekezdés harmadik albekezdésére is.

23/A. §15 Az Európai Közösségekkel szabadkereskedelmi megállapodást kötött országok vonatkozásában a származási jegyzőkönyvekben szerepelő euró összeghatároknak az egyes tagállamok nemzeti valutáiban kifejezett értékét az állami adó- és vámhatóság vezetője a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) internetes honlapján tájékoztatásul közzéteszi.

23/B. §16 (1)17 Az EK végrehajtási rendelet 21. mellékletében meghatározott EUR. 1 szállítási bizonyítvány első példánya a rendeltetési országban az áru származásának igazolására szolgál. Az okmányt, annak hitelesítését követően, az exportőr ország vámszerve kiadja az áru vámkezelésénél közreműködőnek. Az importőr ország vámhatósága a vámeljárás során ezt a példányt bevonja. A második példány, a „Szállítási Bizonyítvány iránti kérelem”, a hitelesítést végző vámszervnél marad. A harmadik példány a „Szállítási Bizonyítvány iránti kérelem exportőr példánya”, amit a vámhatóság az exportőr kérelmére záradékol, ez azonban a vámhatóság előtt igazolásul nem használható. A negyedik, „Fordítási Példány”-t az okmány idegen nyelvű kiállítása esetén a hitelesítést végző vámszerv bevonja.

(2) A nemzetközi szerződésekben meghatározott EUR-MED szállítási bizonyítvány példányainak rendeltetése megegyezik az (1) bekezdésben foglaltakkal.

23/C. §18 A vámkódex 29. cikkének alkalmazásával összhangban, a vámhatóság elfogadhat olyan árat vámértékként, amellyel kapcsolatban bizonyítják, hogy az az OECD Transzferár Irányelv alkalmazása szerinti szokásos piaci ár, feltéve, hogy azt is bemutatják, hogy az ár milyen módon tesz eleget a 29. cikk (2) bekezdésben megadott feltételeknek, vagy másképp mutatják be, hogy az értékelendő áru árát nem befolyásolta a kapcsolat.

III. AZ ÁRUNYILATKOZAT NEM FORMANYOMTATVÁNYON TÖRTÉNŐ KITÖLTÉSÉNEK ÉS BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI

24. § (1)19 Az írásbeli árunyilatkozat Egységes Vámokmánytól (a továbbiakban: EV) eltérő formában, de azonos adattartalommal történő, továbbá az EK végrehajtási rendelet 205. cikke (3) bekezdésének hetedik francia bekezdése alapján számítógépes vámárunyilatkozat-feldolgozó rendszer felhasználásával kinyomtatott EV benyújtását annak engedélyezi az engedélyezésre vonatkozó hatáskörrel rendelkező vámszerv, aki azt a vámhatóság által jóváhagyott formában nyújtja be. Az EV-től eltérő formátumú árunyilatkozat alaki és tartalmi, továbbá technikai követelményeit az állami adó- és vámhatóság vezetője a NAV internetes honlapján teszi közzé. A számítógépes vámárunyilatkozat-feldolgozó rendszer által kinyomtatott EV-n az engedély számát fel kell tüntetni.

(2)20 Nem kell a vámhatóság engedélye ahhoz, hogy az ügyfél az árunyilatkozatot számítógépes feldolgozásra közvetlenül alkalmas módon rögzítve is benyújthassa az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatásnak megfelelően.

(3)21 Normál eljárás keretében a közösségi árutovábbítási eljárásra az árutovábbítási nyilatkozat elektronikus úton is benyújtható. Az árutovábbítási nyilatkozat adatait az engedélyező vámszerv által meghatározott formában és adattartalommal kell benyújtani.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott, valamint az engedélyezett feladó és engedélyezett címzett státusz engedéllyel rendelkezők előírt formában történő adatátadásai árunyilatkozatnak minősülnek.

(5) Vissza kell vonni az engedélyt, ha

a) az engedélyezés feltételei már nem állnak fenn,

b) az engedélyes az engedélyben előírt feltételeknek nem tesz eleget.

IV.22 A NEMZETKÖZI VASÚTI ÁRUFUVAROZÁSRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS (SZMGSZ) ÉS MELLÉKLETEI MÓDOSÍTÁSOKKAL ÉS KIEGÉSZÍTÉSEKKEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN TÖRTÉNŐ KIHIRDETÉSÉRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI XXXVII. TÖRVÉNY SZERINTI FUVARLEVÉLLEL, ILLETVE AZ EGYSZERŰSÍTETT MÓDON TÖRTÉNŐ ÁRUTOVÁBBÍTÁS

25. § (1) Az SZMGSZ fuvarlevél árutovábbítási nyilatkozatnak minősül.

(2)23 A Magyarország területén működő és az SZMGSZ szerint fuvarozó vasúttársaságok központi elszámolási hivatalá(i)ban vezetett nyilvántartásait a vámhatóság ellenőrizheti.

(3) Főkötelezetté válik az a vasúttársaság, amely árukat árutovábbítási eljárásra SZMGSZ fuvarlevéllel fuvarozásra átvesz.

(4)24 A szállítási szerződés módosításáról az indító az alsó fokú vámszervet a vasúttársaságnak haladéktalanul értesítenie kell.

(5)25 Nem látja el a vámszerv a szállítóeszközt vagy csomagot azonossági jellel, vámzárral, ha a vasúttársaság által alkalmazott azonossági jelet, zárat elfogadja.

(6)26 A fuvarlevél 1. és 2. példányára az indító vámszerv feljegyzi a nyilvántartási számát és visszaadja az árutovábbítást kérő részére. A fuvarlevél 2. példányát a rendeltetési vámszervnél kell benyújtani, melyet a vámszerv a vám elé állításra vonatkozó záradékolást követően visszaad.

(7)27 A rendeltetési vámszerv az árutovábbítási eljárás befejezését haladéktalanul közli az indító vámszervvel.

(8) Az SZMGSZ fuvarlevéllel történő árutovábbítás esetén a nem közösségi áruk mentesek a vámbiztosíték nyújtási kötelezettség alól.

25/A. §28 Azok a személyek, amelyeket a vámszerv a Vtv. 38. §-ának b) pontja alapján mentesít az írásbeli árunyilatkozat benyújtásának kötelezettsége alól, kereskedelmi vagy adminisztratív okmány két példányban történő benyújtásával kezdeményezhetik a vámeljárást. Az árunyilatkozatot helyettesítő okmányon fel kell tüntetni az egyszerűsített eljárásra vonatkozó engedély számát. A vám és a nem közösségi adók és díjak fedezetéül – a biztosíték nyújtás alóli mentesség kivételével – az összkezesség nyújtására vonatkozó tevékenységi engedélyben meghatározott biztosíték szolgál. A vámbiztosíték mértékének kiszámításánál a Vtv. 1. §-a (3) bekezdésének 12. pontja, valamint a 43. §-ának (1) bekezdésében foglaltak az irányadók.

V. VÁMSZABAD TERÜLETEK, VÁMRAKTÁRAK

A határ menti területeken, a vámszabad területek határain és a repülőtereken található ingatlanok és épületek

26. § (1)29 Épületeket, építményeket a vámhatártól – határvizek esetében a partvonaltól –100 méterre, zárt építésmódú területeken 50 méterre, ha a vámjogszabályok eltérően nem rendelkeznek csak a vámszerv engedélyével lehet felépíteni vagy átépíteni.

(2) Az ingatlanok állapotát, művelési ágát az (1) bekezdésben meghatározott terepszakaszon csak az engedélyező vámhatóság jóváhagyásával lehet megváltoztatni. Az engedély megtagadható, ha a változtatás vámérdeket veszélyeztet.

(3) Amennyiben az építési munkálatokat vagy a változtatásokat az engedélyező vámhatóság jóváhagyása nélkül hajtják végre, az a változtatást végrehajtó veszélyére és költségére elrendelheti az eredeti állapot visszaállítását.

(4) Épületek és úszó létesítmények esetében az engedélyező elrendelheti biztonsági berendezések felszerelését.

27. § (1) Egyedi esetekben az engedélyező korlátozhatja – az ott lakók kivételével – a 26. §-ban megjelölt ingatlanok használatát.

(2)30 A NAV – a vámjogszabályok érvényesülése érdekében – saját költségén biztonsági berendezéseket helyezhet el, utakat létesíthet a 26. §-ban meghatározott terepszakaszon elhelyezkedő ingatlanokon.

28. § A vámszabad terület körül fekvő területekre a 26–27. §-okban foglaltak alkalmazandók azzal, hogy a vámszabad terület kerítésétől számítva a legkisebb távolság három méter.

29. § A 26–27. §-ok rendelkezései nem érintik a gátakat, a fegyveres erők vagy a szövetséges államok csapatainak létesítményeit, valamint az egyéb, jogszabályban meghatározott forgalomtechnikai berendezéseket.

Vámszabad területekre vonatkozó rendelkezések

30. § (1)31 Természetes személyek a vámszabad területen csak a vámszerv külön engedélyével lakhatnak. Az engedély megtagadható, ha kiadása a vámérdekeket veszélyezteti.

(2)32 Vámszabad területen épületeket, építményeket építeni, az épületek szerkezetét jelentősen megváltoztatni vagy azokat más célra felhasználni csak a vámszerv engedélyével lehet. Az engedély megtagadható, ha a változtatás vámérdeket veszélyeztet.

(3)33 Ha az építési munkálatokat vagy a változtatásokat a vámszerv engedélye nélkül hajtják végre, a vámszerv elrendelheti az eredeti állapot visszaállítását a változtatást végrehajtó veszélyére és költségére.

(4)34 A (2)–(3) bekezdésben meghatározott korlátozások nem vonatkoznak az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő épületekre és építményekre. Az érintettnek az építési terveket legkésőbb az építési munkálatok megkezdése előtt egy hónappal be kell nyújtania a vámszervhez.

31. § (1) A vámszabad terület üzemeltetőjének a vámszabad terület szárazföldi részét – a kijelölésben meghatározottaknak megfelelően – a vám szempontjából biztonságosan kell bekerítenie.

(2) A kerítésnek legalább három méter magas, erős dróthálóból készültnek kell lennie, amely legfeljebb négy centiméter hosszú és széles hálószemekből áll. Ahol a vámszabad terület két oldalán húzódó földterület nem azonos magasságú, a kerítésnek a magasabban fekvő terület felszínétől számítva kell három méter magasnak lennie. Ahol a kerítés vízfelülettel érintkezik, a kerítésre derékszögben egy, legalább két méter széles, a tetején őrzött, vasból vagy bádogból készült falat vagy egy, több méter széles dróthálórácsot kell emelni.

(3)35 A vámszabad terület üzemeltetőjének a vámszerv utasítása szerint arról is gondoskodnia kell, hogy a vámszabad terület épületeken kívüli részét úgy megvilágítsák, hogy a vámszerv általi felügyelet biztosítható legyen.

Egységes engedélyekre vonatkozó általános rendelkezések36

32. §37 (1)38 Egységes engedélyezés során az engedélyező vámszerv a kérelmet és az engedély tervezetét haladéktalanul megküldi a NAV Központi Irányításának (továbbiakban: Központi Irányítás) a többi tagállammal való egyeztetés céljából. Az engedélyt csak az érintett vámhatóságok hozzájárulásával lehet kiadni.

(2)39 Az (1) bekezdés alapján kiadott engedélyt a Központi Irányítás másolati példányban tájékoztatásul közvetlenül megküldi a többi tagállamban található, érintett vámhatóságok részére.

Vámraktárakra vonatkozó rendelkezések

33. §40 (1) Az átmeneti megőrzés alatt álló áruk raktározására az A, a B, a C, illetve a D típusú vámraktár használható.

(2) A raktár engedélyese köteles részletes nyilvántartást vezetni az átmeneti megőrzés jogcímén tárolt nem közösségi árukról. A nyilvántartást a vámhatósággal nem kell hitelesíttetni. A nyilvántartásnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) a feladó és a címzett adatait,

b) a nem közösségi áru azonosításához szükséges adatokat (így különösen: az áru kereskedelmi megnevezését, mennyiségét, egyéb azonosító jelét),

c)41 a vámszervnél való vám elé állítás nyilvántartási számát,

d) a további vámigazgatási eljárás alá vonás dátumát, azonosító vagy tételszámát, illetve az elintézésre vonatkozó adatokat.

34. § (1)42 Vámraktárként zárt helyiségeket, illetve területet vagy más, állandó jellegű, zárt tárolóberendezést lehet engedélyezni. Folyadékok raktározására állandó jellegű tárolóberendezést csak akkor lehet engedélyezni, ha azt az mérésügyi hatóság hitelesítette, és az erről szóló okmányokat a vámszerv részére benyújtották.

(2) Az E típusú raktár esetén raktárlétesítmény az a hely, amelyet a raktár üzemeltetőjének gazdasági igényei szerint esetenként raktározásra használnak. Idetartoznak a szállítóeszközök is.

35. § Az EK végrehajtási rendelet 527. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott kiskereskedelmi értékesítés csak abban az esetben folytatható, ha az értékesítési hely kizárólag az EK végrehajtási rendelet 236. cikke szerinti utasok számára hozzáférhető.

36. §43 Az engedélyező vámhatóság az engedélyt minden olyan vámszervvel közli, amelynek illetékességi területén vámraktár létesítését engedélyezte.

37. § (1)44 Az engedélyező vámszerv – az ügyfél kérelmének figyelembevételével – az E típusú vámraktár kivételével a közösségi vámjogszabályok sérelme nélkül, kijelöli a raktár fekvése szerinti területileg illetékes vámszervet, mint felügyelő alsó fokú vámszervet.

(2)45 Az A típusú vámraktár esetén a vámraktározás vámeljárásra bejelentett árura vonatkozó vámáru-nyilatkozat elfogadására csak a raktárlétesítmény fekvése szerint illetékes vámszerv jelölhető ki. Az engedélyező vámszerv a felügyeletet ellátó vámszervet az engedélyének egy másolati példányával tájékoztatja a kijelölésről.

(3)46 Az EK végrehajtási rendelet 496. cikkének g) pontja szerinti vámszervként minden esetben olyan vámszervet kell kijelölni, amely egyúttal a Vámkódex 161. cikkének (5) bekezdése szerint a kiviteli eljárást is lefolytathatja.

38. § A nem közösségi áruk az engedély eltérő rendelkezéseinek hiányában – külön jóváhagyás nélkül is – közösen tárolhatók, ha azok az EK végrehajtási rendelet 534. cikke (2) bekezdésének 2. albekezdése szerinti azonos áruk.

39. § (1) A Vámkódex 110. cikk alkalmazása tekintetében indokoltnak tekinthető az ideiglenes kitárolás különösen akkor, ha

a) a szokásos kezelést a vámraktáron kívül kell elvégezni,

b) a vámraktárt átmenetileg nem lehet használni,

c) az árukat be kell mutatni, vagy ki kell próbálni.

(2) Nem engedélyezhető az (1) bekezdés c) pontja alapján az ideiglenes kitárolás, ha az árut kiállítási vagy értékesítési területeken tartósan kiállítják, bemutatják, vagy azt mozgó kereskedelemben kínálják.

40. § (1) A vámraktárban a készletnyilvántartásokat a szabályszerű könyvvitel alapelvei szerint kell vezetni úgy, hogy az a készletet pontosan tükrözze, továbbá, hogy a készletnyilvántartás bármikor a raktárkészletet ellenőrző vámhatóság számára elfogadható idő alatt átlátható legyen. A készlet pontossága elsősorban belső ellenőrzéssel biztosítható.

(2) A készletnyilvántartásoknak az EK végrehajtási rendelet 516. és 529. cikkeiben meghatározottak mellett – az EK végrehajtási rendelet 516. cikkének 2. albekezésében foglaltak fenntartásával – a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) amennyiben az áru egyedileg nem azonosítható, a csökkenéseket a fifo elv alapján mindig a legrégebben tárolt árukkal kell összevetni,

b) az EK végrehajtási rendeletének 549., 550. és 583. cikkeiben előírt megjegyzéseket,

c) azokat a nem közösségi árukat, amelyeket a vámraktárakban aktív feldolgozási eljárás vagy átalakítási eljárás keretében feldolgoznak vagy átalakítanak, vagy feldolgoztak és átalakítottak, amennyiben ezt a raktár üzemeltetőjének az engedélyben előírták,

d) a vámraktárakban végzett aktív feldolgozással vagy átalakítással kapcsolatos egyszerűsített eljárás során készített dokumentumokra történő hivatkozást,

e) a pótolhatatlanul elvesztett vagy megsemmisült árumennyiségeket, hiányokat, többleteket, valamint a raktárkészlet csökkenésének vagy növekedésének egyéb eltéréseit,

f)47 a vámraktározás vámeljárás alatt álló áruk után a vámraktározási vámeljárás alá vonás időpontjában érvényben lévő jogszabályok alapján fizetendő vámnak, továbbá a nem közösségi adóknak és díjaknak – a nem közösségi adókra és díjakra vonatkozó jogszabályoknak az áruk vámraktározás vámeljárás alatt tartásának időtartama alatt bekövetkező változásainak megfelelően korrigált – aktuális összegét, valamint a felhasznált, illetve felhasználható biztosíték összegét.

(3) A D és az E típusú vámraktárak esetében a raktárnyilvántartást a vámraktár üzemeltetésének engedélyezése során jóváhagyott, a vámellenőrzés céljára is megfelelő számítógépes nyilvántartással kell vezetni, amelyből megállapítható a vámraktározás vámeljárás alatt álló áruk pontos vámjogi helyzete.

(4)48 Amennyiben közvetlen elektronikus kapcsolat biztosított a vámraktár nyilvántartásának vezetésére kötelezett és a nyilvántartás céljára szolgáló adatbázis között, az adatbázis a vámszerv illetékességi területén kívüli helyen is üzemeltethető.

41. § (1)49 A készletnyilvántartásokat a vámszerv általi felügyelet keretén belül folyamatosan ellenőrizni kell.

(2)50 A felügyelő vámszervnek évente egyszer az EK végrehajtási rendelet 515. cikke szerinti leltárt kell elrendelnie. Amennyiben a raktárengedélyes az EK végrehajtási rendelet 14a. cikke (1) bekezdésének a) vagy c) pontjában említett AEO-tanúsítvány birtokosa, a felügyelő vámszervnek a leltárt kétévente egyszer kell elrendelnie.

(3)51 Az egyszerűsített eljárásban működő vámraktárakat legalább kétévenként hatósági ellenőrzés keretében vizsgálni kell. Amennyiben a raktárengedélyes az EK végrehajtási rendelet 14a. cikk (1) bekezdésének a) vagy c) pontja szerinti AEO-tanúsítvány birtokosa, az egyszerűsített eljárásban működő vámraktárat hatósági ellenőrzés keretében nem kell vizsgálni.

VI. A VÁMBIZTOSÍTÉK NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ RÉSZLETES SZABÁLYOK

42. § (1) A Vtv. 46. §-ában meghatározott, készpénzben nyújtott vámbiztosíték után a vámhatóságnak kamatfizetési kötelezettsége – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – nem keletkezik.

(2)52 Készpénzben nyújtott vámbiztosítéknak minősül minden olyan egyedileg azonosított összeg, amely a vámhatóság rendelkezése alatt áll, és vámtartozás fedezetére különítettek el. A vámletétként befizetett összeg akkor kerül a vámhatóság rendelkezése alá, ha azt a vámletét számlán jóváírták. Az egyedileg nem azonosított, továbbá a felszabadított összegekkel az adós szabadon rendelkezhet. Ha a szabad rendelkezés alatt álló vámletét visszautalását a befizető kéri, azt a NAV-nak a kérelem benyújtásától számított harminc napon belül kell teljesítenie. Harminc napon túli visszafizetés esetén a vámhatóság kamatot köteles fizetni. A visszautalni kért szabad rendelkezés alatt álló vámletét a befizetőnek a NAV felé fennálló tartozása erejéig visszatartható.

(3)53

(4) Amennyiben a tartozás megfizetésének biztosítása a központi vámletét számlára befizetett készpénzes vámbiztosíték formájában történt, úgy a vám és a nem közösségi adók és díjak kiegyenlítésére jogcímenként e letét terhére kerül sor.

(5) A vámletét egyedi azonosításául az arról szóló okmány Közlemény rovatában feltüntetett vámnyilvántartási szám (a továbbiakban: VPID szám) szolgál.

43. § (1) Kezességet az vállalhat, aki rendelkezik VPID számmal és a vámhatóság által a (3) bekezdésben meghatározott feltételekkel kiadott érvényes kezességvállalási engedéllyel.

(2)54

(3)55 A vámhatóság az engedélyt annak a kérelmezőnek adja ki, aki

a) megbízható vámadós,

b) biztosítékot nyújt bankgarancia, banki fedezetigazolás biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény (a továbbiakban: biztosítói kötelezvény) vagy készpénz formájában, és

c) kérelméhez csatolja a társaság képviseletére jogosult személy(ek) hiteles cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy cégbírósághoz benyújtott ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintát.

44. § (1) Az engedélyben meg kell határozni – a nyújtott biztosítékkal összhangban – a kezességgel összességében vállalható legmagasabb összeghatárt, valamint az engedély érvényességi idejét. A vámhatóság az engedély kiadásának feltételeit bármikor vizsgálhatja, de évente egyszer köteles azt ellenőrizni.

(2) A vámhatóság megtagadhatja az engedély megadását, ha az engedély kiadása vámérdeket veszélyeztet.

45. § (1)56 Kezességet – a 46/A. §-ban foglaltak sérelme nélkül – csak írásban, ideértve a telefaxot is, az 1. számú mellékletben meghatározott kezességi nyilatkozattal lehet vállalni. A telefaxon adott kezességi nyilatkozat esetén az okmány eredeti példányát a vámszerv részére három napon belül igazoltan el kell juttatni.

(2) A kezességi nyilatkozatot csak abban az esetben lehet elfogadni, ha azt a 43. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott személy aláírta, továbbá a kezességi engedélyben meghatározott és a terheléssel csökkentett összeghatár nem kerül átlépésre.

46. § (1)57 Amennyiben a kezességi nyilatkozatot a vámszerv elfogadja, azt bevonja, és a kezességvállalási engedélyhez nyújtott biztosítékból a kezességi nyilatkozatban vállalt összeget elkülönítetten kezeli.

(2)58 Ha a vámkódex 199. cikke (1) bekezdésében meghatározott esetek valamelyike bekövetkezik, a vámszerv felszabadítja a kezességi nyilatkozat alapján elkülönített összeget, és a kezességi nyilatkozat ügyfél példányát a vámszerv záradékával késedelem nélkül visszaadja a kezességet nyújtónak.

(3) A kezességi nyilatkozatot vissza kell adni, ha ugyanaz, vagy egy másik kezes a nyilatkozatával új kötelezettségi viszonyt alapoz meg, és a kezes kifejezetten megerősíti, hogy azért a tartozásért is helyt áll, amely a kötelezettségi viszony kezdetén is fennállt.

(4) A kezesség felmondása esetén a nyilatkozatot akkor kell visszaadni, ha a biztosíték nyújtására kötelezett új biztosítékot nyújt vagy a (2) bekezdésben meghatározott eset bekövetkezik.

46/A. §59 (1) Ha a 66/A. § szerinti elektronikus árunyilatkozatot beküldő képviselő és a kezességet vállaló személye megegyezik, a kezességi nyilatkozatot nem kell a 45. § (1) bekezdése szerint eredetben benyújtani, ha feltüntetik a vámáru-nyilatkozaton a kezességvállalási engedély számát.

(2)60 Az (1) bekezdés szerint beküldött elektronikus árunyilatkozatot egyúttal az 1. számú mellékletben meghatározott kezességi nyilatkozatban foglalt kötelezettségeket tartalmazó nyilatkozatnak is kell tekinteni (elektronikus kezesség), melynek elfogadásáról és a kezesség alapján vámbiztosítékként elfogadott összegről a vámszerv elektronikus üzenetben értesíti az elektronikus árunyilatkozatot beküldő nyilatkozattevőt.

(3) Az (1) bekezdés szerint kezességet vállaló az elektronikus árunyilatkozat benyújtásával elfogadja, hogy a vámhatóság által a vámeljáráshoz kapcsolódóan megkövetelt biztosíték összege kerül a kezességvállalási engedélyhez nyújtott biztosítékból elkülönítésre.

(4)61 A (2) bekezdés szerinti kezességvállalás alapján elkülönített biztosítékösszeg 46. § (2) bekezdése alkalmazásával történt felszabadításáról a vámszerv elektronikus értesítést küld az elektronikus árunyilatkozatot beküldő nyilatkozattevő részére.

(5) A 46. § (3) és (4) bekezdése az elektronikus kezesség tekintetében nem alkalmazható.

(6)62 Indokolt esetben a vámszerv megkövetelheti, hogy az elektronikus árunyilatkozatot beküldő a (2) bekezdés alapján vállalt kezesség esetén a kezességi nyilatkozatot eredetben, az 1. számú mellékletben meghatározott formában is nyújtsa be részére.

47. §63 (1) A vámkódex 199. cikkében foglaltak sérelme nélkül, a szabad forgalomba bocsátás során a jövedéki adóra nyújtott biztosítékrész az áru kiadásával egyidejűleg felszabadítható, amennyiben az importáló a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény szerinti adóraktár-engedélyes, adómentes felhasználó, felhasználói engedélyes vagy bejegyzett feladó.

(2) Az (1) bekezdésben említett vámeljárás során az importálónak nem kell a jövedéki adórészre biztosítékot nyújtania, amennyiben rendelkezik:

a) az EK végrehajtási rendelet 14a. cikk (1) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti engedélyezett gazdálkodói tanúsítvánnyal és annak számát feltünteti a vámáru-nyilatkozaton,

b) általános forgalmi adó biztosítása alóli mentességről szóló vámhatósági engedéllyel, vagy

c) általános forgalmi adó önadózással történő teljesítésére vonatkozó vámhatósági engedéllyel.

48. § (1)64 A TC32 Egyedi garanciajegy kibocsátására vonatkozó engedélyhez benyújtott kezességvállalási okmányt az engedélyező vámszerv akkor fogadja el, ha a kérelmező:

a) egy időben legalább 3000 darab egyedi garanciajegyet kíván kibocsátani a közösségi/egységes árutovábbítási eljáráshoz való felhasználásra, és

b) az egy időben biztosítani vállalt tartozás 52-ed részére a Közösségben bejegyzett bank vagy biztosító kötelezettségvállalását bemutatja.

(2)65 Az engedélyt kiadó vámszerv korlátozhatja az egy időben felhasználható TC32 Egyedi garanciajegyek számát.

49. §66 (1)67

(2)68 Amennyiben az ügyfél a bankgaranciát, banki fedezetigazolást vagy a biztosítási kötelezvényt külföldi hitelintézet vagy biztosító által vállalt bankgarancia, banki fedezetigazolás vagy biztosítói kötelezvény formájában nyújtja, csatolnia kell annak hiteles magyar fordítását is. A bankgarancia, banki fedezetigazolás vagy a biztosítási kötelezvény hiteles magyar fordítása akkor is megkövetelhető, ha azt másik tagállamban kiadandó olyan egységes engedélyhez nyújtották be, melyek használatát ki kívánják terjeszteni Magyarországra.

(3)69 A bankgaranciának a vámhatóság által elfogadható formáját a NAV a honlapján teszi közzé.

50. §70 (1)71 A vámhatóság csak olyan vámbiztosítékot fogad el, amely a felmerült vagy felmerülő vám és a nem közösségi adó és díj teljes összegére – a Vtv. 48. § (2) és (3) bekezdésében foglalt eset kivételével – fedezetet nyújt.

(2)72

(3)73 A vámraktárban végzett átmeneti megőrzés esetén az átmeneti megőrzésben lévő árura a vámraktári tevékenységhez nyújtott vámbiztosíték szolgál fedezetül, amennyiben az ügyfél által nyújtott biztosíték az átmeneti megőrzésre szóló kötelezettséget is tartalmazza.

(4) A vámhatóság az általa elfogadott vámbiztosítékoknak a vámjogszabályokban foglalt célok biztosítása érdekében köteles olyan ellenőrzési rendszert működtetni, amely a biztosítéknyújtás és felszabadítás folyamatát kezeli.

(5)74 A 2005. évi XXVI. törvénnyel módosított 1992. évi LXXIV. törvény 46. § (2) bekezdésének a) pontjában rögzítettek alapján keletkező vámbiztosíték nyújtási kötelezettséget a módosítás hatálybalépése előtt vámraktárba betárolt áruk esetében 2005. augusztus 1-jéig kell teljesíteni, amennyiben az áruk kitárolása eddig az időpontig nem történt meg.

50/A. §75 A Vtv. 48. §-ának (2) bekezdése szerinti biztosítéknyújtás alóli mentességet, illetve a (3) bekezdés szerinti biztosítéknyújtási kedvezményt az említett rendelkezésekben meghatározott feltételek fennállása esetén a tárgyévet követő év június 30-ig megadottnak kell tekinteni.

VII. KÖZVETLEN KÖZÖSSÉGI BEVÉTELI SZÁMLÁK, VALAMINT A VÁMHATÓSÁG ÁLTAL VEZETETT BEVÉTELI SZÁMLÁK NYILVÁNTARTÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAI

51–53. §76

54. §77 (1) A közölt vámösszeg és nem közösségi adók és díjak megfizetésének időpontja az a nap, amikor a teljes összeg az előírásnak megfelelően a NAV által kezelt államháztartási számlán jóváírásra került. A fizetési szolgáltató és a NAV megállapodást köthet a készpénzben megfizetett vámbiztosíték, a vám és a nem közösségi adók és díjak Magyar Államkincstáron át történő összevont átutalásának teljesítéséről.

(2) A vámhatóság hatáskörébe tartozó közvetlen közösségi bevételi számlát érintő nyilvántartás vezetése során a Vtv. 52. § (1) bekezdése szerinti átutalással történő teljesítésnek kell érteni a vámhatósághoz teljesítendő befizetések vonatkozásában jogszabályban meghatározott elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren keresztül átutalással történő elektronikus fizetést is, valamint bankkártya felhasználásával történő teljesítésnek kell érteni a jogszabályban meghatározott, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren keresztül POS terminál útján történő bankkártyás fizetést.

(3)78 A Vtv. 52/A. § (1) bekezdésében meghatározott befizetés akkor minősül nyilvántartottnak, ha az (1) bekezdés szerint jóváhagyásra került.

VII/A.79 A FIZETÉSI HALASZTÁS ÉS A RÉSZLETFIZETÉS ENGEDÉLYEZÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAI

54/A. § (1) A Vtv. 54/A. § (1) bekezdése szerinti fizetési könnyítés esetében a vámhatóság

a) részletfizetést maximum 12 hónapra,

b) fizetéshalasztást maximum 6 hónapra

engedélyezhet.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerint engedélyezett részletfizetés esetén a befolyó összegekből először a vámot teljes összegében, majd ezt követően esedékességi sorrendben a nem közösségi adó és díj tartozást, valamint az EK végrehajtási rendelet 519. cikke szerinti kiegyenlítő kamat tartozást kell kiegyenlíteni. Azonos esedékességi dátum esetén a befizetett összegeket a tartozás arányában kell elszámolni.

(3) Az engedélyezés során az 56. § (2) bekezdés d) és e) pontjában foglalt feltételeket a Magyarországon letelepedett kérelmező esetében a vámhatóság saját közhiteles hatósági nyilvántartásai alapján, valamint a Vtv. 1. § (4) bekezdésében foglaltak szerint vizsgálja.

VIII. A HITELKAMAT FELSZÁMÍTÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAI

55. § (1) A hitelkamat felszámításának módszere fizetéshalasztás esetén:

Fizetendő kamat = fizetéshalasztásban részesített tőke x jegybanki alapkamat x napok száma / 100 x 365

A hitelkamat számításánál, a Vtv. 55. §-ának (1) bekezdése alapján, a felszámítás napján érvényes jegybanki alapkamatot kell figyelembe venni.

(2) A hitelkamat felszámításának módszere részletfizetés esetén megegyezik az (1) bekezdésben foglalttal azzal az eltéréssel, hogy a fizetendő kamat összegét – a részletek gyakoriságától függően – havi vagy negyedéves időtartamokra előre külön-külön kell megállapítani úgy, hogy a részletfizetésben részesített tőke összege a második részlettől kezdődően a korábban fizetett tőke összegével csökken, a napok száma pedig havi törlesztésnél a hónap napjainak számával, negyedéves törlesztésnél a negyedév napjainak számával egyezik meg.

(3) A felszámított hitelkamatot a tőke törlesztésével egyidejűleg kell teljesíteni. Amennyiben az adós a kedvezmény feltételeit vagy az esedékes részletek befizetését nem teljesíti, a kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás járulékaival együtt egy összegben azonnal esedékessé válik.

56. § (1) A hitelkamat felszámításának mellőzésére akkor kerülhet sor, ha annak megfizetése a kérelmező tevékenységének folyamatosságát súlyosan veszélyeztetné.

(2)80 A kérelmező az (1) bekezdés szerinti tevékenysége folyamatosságának súlyos veszélyeztetése vizsgálatához, a Vtv. 54/A. § szerinti fizetési könnyítéssel, valamint a Vtv. 55. § (2) bekezdésében foglaltakkal összefüggésben köteles benyújtani

a) a tárgyévet megelőző három évre vonatkozó auditált mérleget a mérlegbeszámolóval,

b) a tárgyévre vonatkozó kimutatást a szállító- és vevőállományról, az egyéb befektetésekről és részesedésekről, a megelőző három évre vonatkozó vagyonváltozásáról,

c) a 30, 60 és 90 napos, továbbá a folyamatban lévő peresített követelésállomány kimutatását,

d)81 igazolást arra vonatkozóan, hogy adó-, társadalombiztosítási és helyi adó tartozása nincs, amennyiben van, a tartozások átütemezéséről szóló megállapodást, kivéve, ha a kérelem benyújtásának időpontjában a kérelmező szerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban,

e)82 nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy folyik-e a kérelmező ellen csőd-, felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési vagy kényszervégelszámolási eljárás.

(3)83 A természetes személy szociális nehézségének vizsgálatához a vámhatóság a kérelemben felhozott indokok igazolására szólítja fel a kérelmezőt, és a szociális körülmények feltárása érdekében megkeresheti a helyi önkormányzatot.

VIII/A.84 A KORREKCIÓS PÓTLÉK FELSZÁMÍTÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAI

56/A. § (1)85 A Vtv. 61/B. § (4) bekezdése szerinti korrekciós pótlék felszámítása során fizetendő pótlék összegét napi pótlékszámítással kell megállapítani. A napi pótlék mértékét 3 tizedesjegy pontossággal, kerekítés nélkül kell a kérelem benyújtásának napján érvényes jegybanki alapkamat 365-öd részében meghatározni.

(2)86 A Vtv. 61/B. § (5) bekezdése szerinti korrekciós pótlék felszámításának alapjául szolgáló kamatlábat úgy kell meghatározni, hogy a vámáru-nyilatkozat elfogadását követően eltelt napok számát csökkenteni kell kilencvennel, majd azt elosztva harminccal az eredményt a legközelebbi egész számhoz felfelé kell kerekíteni és azt 0,25-tel megszorozva hozzá kell adni a kérelem benyújtásának napján érvényes jegybanki alapkamathoz. A fizetendő korrekciós pótlék összegét ezt követően napi pótlékszámítással kell megállapítani. A napi pótlék mértékét 3 tizedesjegy pontossággal, kerekítés nélkül kell az e bekezdés szerint számított kamatláb 365-öd részében meghatározni.

(3) A fizetendő korrekciós pótlék összegét, függően attól, hogy a Vtv. 61/B. § (4) vagy (5) bekezdése alapján kerül felszámításra, az (1) vagy (2) bekezdés szerint kiszámított napi kamat alkalmazásával száz forintra kerekítve kell meghatározni. Ennek értelmében a fizetendő korrekciós pótlék a közölt fizetési kötelezettség összegének, a napi kamatnak és a kamatköteles napoknak a szorzata.

(4) A korrekciós pótlék felszámításának mellőzésére akkor kerülhet sor, ha annak megfizetése a kérelmező tevékenységének folyamatosságát súlyosan veszélyeztetné.

(5) A korrekciós pótlék felszámításának mellőzését az adósnak a vámáru-nyilatkozat módosítására irányuló kérelmében kell indítványoznia. A tevékenysége folyamatosságának súlyos veszélyeztetése vizsgálatához a kérelmező az 56. § (2) és (3) bekezdésében foglalt dokumentumokat köteles benyújtani, azzal az eltéréssel, hogy az 56. § (2) bekezdés d) és e) pontjában foglalt feltételeket a Magyarországon letelepedett kérelmező esetében a vámhatóság saját közhiteles hatósági nyilvántartásai alapján, valamint a Vtv. 1. § (4) bekezdésében foglaltak szerint vizsgálja.

(6) Ha a vámáru-nyilatkozat módosítása során a vámhatóság kérelemtől eltérő döntést hoz, a korrekciós pótlék alapjául az e döntés alapján az adós terhére keletkező fizetési kötelezettség szolgál.

IX. SZEMLEDÍJ ÉS EGYÉB DÍJAK

57. § (1)87 A közúti járművek és szállítótartályok vámzár alatt történő nemzetközi árufuvarozásra való alkalmassági vizsgálatáért – a vizsgálat eredményétől függetlenül – járművenként, illetve a szállítótartályok esetében típusbizonyítványonként 15000 forint vizsgálati díjat kell a vizsgálatot végző vámszervnél fizetni. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a NATO és a NATO békepartner tagországok haderőinek tulajdonában lévő járművekre és szállítótartályokra, valamint a katonai árukat szállító polgári járművekre és szállítótartályokra nem kell vizsgálati díjat fizetni, ha a nemzetközi árufuvarozás a vámeljárás során alkalmazandó NATO okmányok köréről, alkalmazásáról, valamint kibocsátásuk eljárási szabályairól szóló 15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendeletben meghatározott okmányok alapján történik.

(2)88 Az áru kérelemre végzett kísérése esetén a tényleges költséget, de legalább óránként és a hivatalos kíséretet végző személyenként 5000 forint díjat kell fizetni.

(3)89 A NAV Szakértői Intézete (a továbbiakban: Intézet) által az ügyfél kérelmére végzett laboratóriumi vizsgálat díja az elvégzett vizsgálat költsége, amelyet a vizsgálatot kérő a többi költségtől elkülönítve köteles megfizetni. A tényleges költséget kell megfizetni akkor is, ha a nyilatkozattevő a vámszerv felszólítására nem nyújtja be az analízis bizonyítványt vagy a termék összetételére vonatkozó dokumentációt és emiatt a vizsgálatot a vámszerv végezteti el. A díjakat az érintett az Intézet által kiállított számla alapján köteles megfizetni. A vizsgálati díj összege az Intézet által vagy annak megbízása alapján elvégzett vizsgálat költsége. Az Intézet vizsgálati díjait a az állami adó- és vámhatóság vezetője a NAV honlapján tájékoztatásban teszi közzé.

(4)90 A II. típusú vámudvar és a házi szemle helyén a vámszerv által lefolytatott eljárásért szemledíjat kell fizetni. A szemledíjat az köteles megfizetni, aki az eljárást kérte. A kérelmezőnek, illetőleg közvetlen képviselőjének fel nem róható akadály következtében előállott várakozás vagy meghiúsult eljárás esetén szemledíjat nem kell fizetni.

(5)91 A szemledíjak összege:

a) az eseti házi szemle díja szemlekérelmenként 3000 forint, továbbá

aa)92 a vámszerv hivatalos idején belül megkezdett óránként és személyenként 2500 forint,

ab)93 a vámszerv hivatalos idején túl, valamint munkaszüneti napon, heti pihenőnapon megkezdett óránként és személyenként 5000 forint.

b) a rendszeres házi szemle, valamint a II. típusú vámudvaron végzett szolgálat ellátás díja naponta 3000 forint, továbbá

ba)94 a vámszerv hivatalos idején belül, megkezdett óránként és személyenként 2500 forint,

bb)95 a vámszerv hivatalos idején túl, valamint munkaszüneti napon, heti pihenőnapon megkezdett óránként és személyenként 5000 forint.

(6)96 Az e §-ban meghatározott díjakat – a (3) bekezdésben meghatározott díjak kivételével – a vámhatóság külön szabja ki. Az államháztartási törvény hatálya alá tartozó szerv esetén a díjak megfizetésére a kincstári elszámolásra vonatkozó szabályozást kell figyelembe venni a 15 munkanapon belül tett intézkedés igazolásának kötelezettségével.

(7)97 Ha a vámszerv hivatalos helyén kívüli helyre kért eljárás a kérelmezőnek vagy közvetlen képviselőjének felróhatóan elmarad, vagy egy órát meghaladó várakozás után kezdhető meg, illetőleg folytatható, felemelt szemledíjat kell fizetni. A felemelt szemledíj összege a várakozás minden megkezdett órája után 6000 forint. Meghiúsult eljárás esetében a szemledíjat akkor is meg kell fizetni, ha a várakozás az egy órát nem haladja meg. Meghiúsult eljárásnak kell tekinteni különösen, ha a kért eljárás az áru vagy fuvareszköz (szállítóeszköz) hiánya miatt nem végezhető el.

(8)98 A szemledíj megfizetését a szemlebejelentés ügyfélpéldányán igazolni kell. Meghiúsult eljáráskor – amennyiben a szemledíj összegét az ügyfél vitatja – az esetről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a szemle elmaradásának okát és a várakozás idejét. A szemledíj összegéről a jegyzőkönyv alapján a vámszerv dönt.

(9)99 Az export-visszatérítésben részesülő mezőgazdasági termékek körében a visszatérítésben vagy egyéb támogatásban részesülő mezőgazdasági termékek kivitelének fizikai vizsgálatokkal történő ellenőrzéséről szóló 1276/2008/ EK rendelet alapján a helyszínen elvégzett fizikai ellenőrzés után 6000 forint szemledíjat kell fizetni, melyet a vámhatóság külön szab ki. A szemledíjat az köteles megfizetni, aki a mezőgazdasági terméke után járó export-visszatérítési rendszer alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló 612/2009/EK rendelet (a továbbiakban: 612/2009/EK rendelet) 5. Cikk (7) bekezdés szerint a berakodást bejelentette. A fizikai ellenőrzést követően a helyszínen elvégzett vámeljárás után külön szemledíjat fizetni nem kell.

(10)100 Ha a fizikai ellenőrzés a bejelentőnek felróhatóan elmarad, vagy egy órát meghaladó várakozás után kezdhető meg, illetőleg folytatható, a (7) bekezdésben előírt felemelt szemledíjat kell fizetni a (8) bekezdésben szabályozott eljárás lefolytatása mellett.

(11)101 A szemledíj összege 8000 forint, ha a szállítmány hitelesített mérőeszközzel történő mérésére – a fizikai ellenőrzés felfüggesztése mellett – későbbi időpontban, vagy nem a berakodás, hanem a mérőeszköz helyszínén kerül sor.

(12)102 Ha a házi szemlét a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) Program keretében kérelmezik vagy ha azon kívül bármely más esetben a katonai vámügyi szerv kérelmezi, olyan légi járművek esetében, ahol mellékúton történő szállításra adott engedély birtokában történik az áruszállítás, úgy szemledíjat nem kell fizetni. Az ideiglenesen megnyitott határátkelőhelyen teljesített vámszolgálatért fizetendő díj mértékét a határátkelőhely és az ideiglenes határátkelőhely megnyitásáról és működtetéséről, valamint a határátlépési pontról szóló kormányrendelet tartalmazza.

(13)103 A szemlebejelentés mintáját a 4. számú melléklet tartalmazza.

(14)104 A vámszervnek az I. típusú vámudvaron működő szolgálati helyén az üzemeltető tűrni köteles a vámszervhez közvetlenül forduló ügyfél- és/vagy járműforgalmat, azonban az áruvizsgálathoz szükséges személyzet, illetve eszközök, valamint a vámszerv által be nem rendelt járművek esetében az ingyenes parkolóhely biztosítására nem kötelezhető. Az üzemeltetőnek térítésmentesen biztosítania kell mindenki számára a vámszerv szolgálati helyének megközelítését, továbbá, ha az ügyfél nem igényli a közreműködését, úgy a vámeljárásnak a vámhatóság által történő lefolytatásáért díjat nem számolhat fel.

(15)105 A Vtv. 1. §-a (3) bekezdésének 10. pontja alkalmazásában a II. típusú vámudvar üzemeltetője által kért vámigazgatási eljárás lefolytatásának akkor minősül a kérelem, ha:

a) az üzemeltető maga a külkereskedelmi forgalmat bonyolító gazdálkodó, aki saját nevében, illetve alkalmazottja útján indítványozza a vámeljárás lefolytatását, vagy

b) a vámeljárás lefolytatása során az üzemeltető közvetlen vagy közvetett képviselőként jár el.

58. § (1) A vámhatóság által üzemeltetett vámraktárban raktározott áruk raktározásáért fizetendő díja:

a) talált áruk esetén megkezdett 100 kg-onként és naponként 1000 forint,

b) utasok által letétbe helyezett, illetve visszatartott áruk esetében – súlyukra és darabszámukra tekintet nélkül – megkezdett naponként 2000 forint,

c) ha az adós az áru után az esedékes vámtartozást határidőre nem fizette meg, akkor megkezdett 100 kg-onként és naponként 2000 forint,

d) az a)–c) pontokban nem említett tárolás esetén megkezdett 100 kg-onként és naponként 1000 forint.

(2) Az (1) bekezdésében meghatározott díjat akkor kell a vámtartozással egyidejűleg megfizetni vagy elszámolni, ha a vámhatóság által üzemeltetett raktárból való kitárolás szabadforgalomba bocsátással történik, vagy ha az árut a vámhatóság értékesíti. Amennyiben az árunak a vámhatóság által üzemeltetett raktárból való kitárolása olyan vámeljárásban történik, amely vámfizetéssel nem jár, a raktárdíjat az árunak a vámhatóság által üzemeltetett raktárból való kitárolása előtt meg kell fizetni.

(3)106

(4) Mentesek a raktárdíj fizetési kötelezettsége alól a kizárólag a vámhatóság által üzemeltetett raktárban raktározott alábbi áruk:

a) az államnak ellenszolgáltatás nélkül felajánlott és elfogadott áruk a felajánlás napjától,

b) a lefoglalt áruk,

c) a lefoglalt, de az elkobzás mellőzésével kiadni rendelt áruk a kiadást elrendelő jogerős határozat kézbesítését követő 15 napig, illetve a jogerős határozatban megállapított teljesítési határidő elteltét követő napig,

d) a talált és elhagyott áruk addig a napig, ameddig azok tulajdonjogát nem igazolják,

e) a nem kereskedelmi jellegű áru forgalmában behozott áruk a beraktározás napjától számított tizenötödik napig, illetve, ha a kért vámeljáráshoz engedély szükséges – és az engedély iránti kérelmet legkésőbb a belépést követő két munkanapon belül benyújtották –, az engedély vagy annak elutasítása keltétől számított nyolcadik napig,

f) a bíróság, illetve más hatóság által elkobzott, karitatív célra felajánlott áruk a vonatkozó törvényben meghatározott ideig.

A c) pont alkalmazásában a kiadást elrendelő jogerős határozat kézbesítés időpontjának minősül – az ügyfél ellenkező tartalmú igazolása hiányában – a keletbélyegzőn szereplő dátumtól számított ötödik nap.

(5) A kötelező felvilágosítás kiadása ingyenes, a kérelmezőnek azonban meg kell téríteni a vámhatóság részére a határozat kiadásával kapcsolatos költségeket, így különösen a laboratóriumi vizsgálattal, az árura vonatkozó szakértői véleménnyel és az áruminta visszaküldésével kapcsolatos igazoltan felmerült költségeket, az 57. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.

(6)107 A NAV által kezelt elektronikus adatbázisokban tárolt közérdekű adatok költségtérítés, illetve az adatbázisok felépítését leíró műszaki információkat tartalmazó dokumentációk díjazás ellenében – figyelembe véve az adat- és titokvédelmi jogszabályok rendelkezéseit – hozzáférhetők. A rendszeres információszolgáltatás a NAV-val kötött külön szerződés alapján, díjazás ellenében lehetséges. A hozzáférhetővé tett adatok, valamint műszaki dokumentációk körét, illetve az eseti adat- és információszolgáltatás ellenértékét az állami adó- és vámhatóság vezetője tájékoztatásban teszi közzé. A rendszeres adat- és információszolgáltatás esetén fizetendő ellenérték mértékét a vonatkozó ,,általános szerződési feltételek'' határozza meg.

X.108 EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSOK

59. § (1)109 Az EK végrehajtási rendeletének 254–259. cikkeiben meghatározott hiányos árunyilatkozattal kért egyszerűsített eljárást az árunyilatkozat elfogadásával engedélyezi a vámszerv.

(2)110 Gazdasági vámeljárások esetében az egyszerűsített eljárásra vonatkozó engedélyt is a vámszerv adja ki, amelyik a gazdasági vámeljárást engedélyezte.

(3)111 Egyszerűsített eljárásra vonatkozó engedély – az EK végrehajtási rendeletének 254–259. cikkében meghatározott hiányos árunyilatkozattal kért egyszerűsített eljárás kivételével – csak olyan személy részére adható ki,

a) aki/amely megbízható vámadós,

b)112 akinél/amelynél a NAV kockázatelemzése alapján az egyszerűsített eljárás kockázatmentesen végrehajtható, illetve

c)113 aki/amely – a d) pontban foglaltak kivételével – nem olyan árura kéri az egyszerűsített eljárást, amely az export-visszatérítési rendszer keretében kerül kivitelre,

d)114 aki a 612/2009/EK rendelet 5. cikk (6) bekezdése alkalmazásával, kiviteli vámeljárásra vonatkozó egyszerűsített nyilatkozattételi eljárásra kér engedélyt.

60. § (1)115 Az egyszerűsített eljárás engedélyese az engedélyező vámszerv által – az EK végrehajtási rendelet 266. Cikke (3) bekezdésében foglaltak fenntartásával – jóváhagyott, a vámellenőrzés céljára is megfelelő nyilvántartást köteles vezetni, amelyből megállapíthatók az egyszerűsített eljárás alatt álló áruk adatai.

(2) A nyilvántartásnak a következő adatokat kell tartalmaznia:

a)116 az engedély számát, az engedélyező vámszerv nevét, az egyszerűsített eljárás formáit és az engedélyezett vámeljárás(ok) megnevezését,

b)117 az engedélyes, megbízó nevét, címét, VPID számát, telephelyét vagy az eljárás végzésére a vámszerv által engedélyezett egyéb helyet,

c) a nyilvántartás sorszámát,

d) az egyszerűsített árunyilatkozat azonosítószámát és az árukiadásának dátumát,

e) az esetleges megelőző vámeljárás azonosítószámát,

f) az árunyilatkozat 31., 33., 36., 37., 38. és 47. rovatában lévő adatokat, továbbá az áru értékét devizában és forintban, az áru cikkszámát, különös mértékegységben kifejezett mennyiségét, vámtartozás összegét jogcímenként,

g)118 az egyszerűsített eljárást lezáró vámigazgatási eljárás azonosító- vagy tételszámát, vámfizetéssel járó vámeljárás esetén a pénzügyi teljesítés adatait,

h) az egyszerűsített árunyilatkozathoz, valamint a vámeljárást lezáró vámigazgatási eljáráshoz tartozó egyéb okmányok megnevezését, azonosítószámát és dátumát, továbbá a tiltó, korlátozó rendelkezések betartására vonatkozó okmány esetén, a fenti adatokon túl annak érvényességét, valamint a felhasznált mennyiséget és/vagy értéket és a maradványt,

i) minden egyéb adatot, amely az áruk azonosításához szükséges lehet.

(3)119 Amennyiben az egyszerűsített eljárás engedélyese az EK végrehajtási rendelet 285. cikk (2) bekezdése alapján teljes kiviteli nyilatkozatot nyújt be, abban az esetben a nyilvántartásnak – a (2) bekezdéstől eltérően – kizárólag a teljes kiviteli nyilatkozat adatait kell tartalmaznia.

(4)120 A nyilvántartást az engedélyesnél hozzáférhetővé kell tenni a felügyeletet ellátó vámszerv számára.

(5)121 Az egyszerűsített eljárás engedélyese a vámszerv által – az engedélyezés során jóváhagyott – a vámellenőrzés céljára is megfelelő számítógépes nyilvántartást köteles vezetni, amelyből megállapíthatók az egyszerűsített eljárás alatt álló áru adatai.

60/A. §122 (1)123 Közvetlen képviselőként való eljárásra – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – csak olyan egyszerűsített nyilatkozattételi és helyi vámkezelési eljárásra vonatkozó engedély felhasználásával van lehetőség, amely tartalmazza az engedélyező vámszerv záradékát arról, hogy az engedély mellékletében feltüntetett képviselt személyekre nézve a képviselet vállalását jóváhagyja. Az engedélyes nyilatkozatát a képviselni kívánt személyekről az egyszerűsített nyilatkozattételi és a helyi vámkezelési eljárásra vonatkozó engedélyek kiadásakor, illetve a meglévő engedélyek módosításakor kell az engedélyező vámszervnél megtenni.

(2) A vámhatóság az engedélyes konkrét vámhatósági ügyben közvetlen képviselőként való eljárását akkor engedélyezi, ha az engedélyes a Vámkódex 189. cikk alapján biztosítékot nyújt a felmerülő vámtartozás, illetve – a Vtv. 48. § (1) bekezdése, valamint e rendelet 50. §-a alapján – a felmerülő nem közösségi adók és díjak teljes összegére.

(3)124 Az egyszerűsített nyilatkozattételi és a helyi vámkezelési eljárásra vonatkozó engedély közvetlen képviselőként való használatakor az engedélyező vámszerv a képviselni kívánt személyek tekintetében kockázatelemzést végez, és ennek alapján dönt arról, hogy az engedély a közvetlen képviselettel bevonni kívánt személyek érdekében milyen feltételekkel használható.

61. §125 (1) Az engedélyes haladéktalanul közölni köteles az engedélyező vámszervvel az engedélyezési feltételekben bekövetkezett változásokat, ideértve a 60/A. § szerinti engedélyes esetén az általa képviselni kívánt személyek körében bekövetkező változást is. Az engedélyező vámszerv az engedélyezési feltételek meglétét megvizsgálja, és ennek megfelelően dönt az engedély módosításáról.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti kötelezettség nem teljesítése a Vtv. 61/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kötelezettségszegésnek minősül.

62. §126 Az egyszerűsített eljárások alkalmazása szempontjából az engedélyben előírt kötelezettségek súlyos megszegésének minősül, ha

a)127 az engedélyes az egyszerűsített eljárás alatt álló közösségi/nem közösségi áruk tekintetében nem vezeti az előírt nyilvántartásokat,

b)128 a nyilvántartás adattartalmát olyan hiányosan vezeti, amely alapján nem ellenőrizhetők az egyszerűsített eljárás alatt álló közösségi/nem közösségi áruk,

c)129 az engedélyes a vámszerv felszólítása ellenére a nyilvántartásában észlelt – a b) ponton kívüli – hiányosságot nem szüntette meg. Ilyen hiányosságnak tekinthető a nyilvánvaló tévedés, így különösen a név- vagy számelírás, a számítási hiba,

d)130 elszámolási kötelezettségének a vámszerv által előírt határidőn belül nem tesz eleget.

63. § (1) A D típusú vámraktár raktárnyilvántartásának a szabad forgalom számára történő helyi vámkezelési adatokat is értelemszerűen tartalmaznia kell.

(2) Nem kell külön nyilvántartást vezetni az egyszerűsített eljárás céljára, ha a raktárnyilvántartás az egyszerűsített eljárásban meghatározott adatokat maradéktalanul tartalmazza.

64. §131 Az egyszerűsített eljárásoknak a nyilvántartásai az engedélyben meghatározott telephelyeken, illetve jóváhagyott egyéb helyeken külön-külön is vezethetők. A kiegészítő árunyilatkozatot és mellékleteit több helyen vezetett nyilvántartás esetén nyilvántartásonként vagy összesítve kell benyújtani.

64/A. §132 Az EK végrehajtási rendelet 266. cikk a) pont i. alpont első francia bekezdése, b) pont első francia bekezdése, valamint 273. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az engedélyes által a vámhatóság részére küldendő értesítések elektronikus üzenet formájában történő beküldésének a lehetséges módját, az üzenet információtartalmának struktúráját az állami adó- és vámhatóság vezetője a NAV internetes honlapján, tájékoztatásban teszi közzé.

XI. ADATFELDOLGOZÁSI TECHNIKA ALKALMAZÁSÁHOZ SZÜKSÉGES FELTÉTELEK

65. §133

66. §134

66/A. §135 (1)136 Az EK Végrehajtási rendelet 222. cikk (1) bekezdése alapján a vámáru-nyilatkozat írásbeli árunyilatkozat helyett, az adatfeldolgozási eljárás alkalmazásával (elektronikus árunyilatkozat adás) is benyújtható. Ebben az esetben az árunyilatkozat elfogadásához, illetve az áru kiadásához kapcsolódó dátumot és azonosítószámot elektronikus üzenet formájában adja meg a vámszerv az elektronikus árunyilatkozatot beküldő nyilatkozattevő részére.

(2)137 Elektronikus árunyilatkozatot az nyújthat be, aki bármely vámszervnél vagy az 1. számú Repülőtéri Igazgatóságnál az elektronikus adatküldéssel összefüggő azonosíthatóság érdekében regisztráltatta magát. Az elektronikus árunyilatkozatot a regisztrált személy a (6) bekezdésben említett tájékoztatás szerint nyújtja be.

(3)138 Az elektronikus úton benyújtott árunyilatkozat feldolgozása során az eljáró vámszerv bármikor áttérhet az írásban benyújtott árunyilatkozathoz kapcsolódó eljárási szabályokhoz, amennyiben az elektronikus árunyilatkozat adataival az elektronikus eljárás nem folytatható le. Erről az eljáró vámszerv elektronikus üzenetet küld a regisztrált beküldő részére.

(4) Az elektronikus árunyilatkozat adás nem mentesíti az ügyfelet a vámkezelések során – a vámellenőrzés végrehajtására vonatkozóan – meghatározott kötelezettségei teljesítése alól mindaddig, amíg az áru kiadására vonatkozó üzenetet meg nem kapta.

(5)139 Az elektronikus árunyilatkozatot beküldő a beküldött, illetve a vámszervtől kapott adatokat – naplózottan – az elévülési ideig köteles megőrizni, melyet az arra jogosult személy számára hozzáférhetővé és értelmezhetővé kell tenni.

(6)140 Az állami adó- és vámhatóság vezetője tájékoztatásban teszi közzé:

a)141 az elektronikus árunyilatkozatot fogadó vámszervi kódok listáját,

b) a regisztráció technikai végrehajtását,

c) a szabad forgalomba bocsátás vámeljárásnál a vám elé állításhoz kapcsolódó előzmény adatok átadásának módját,

d) a Vámkódex 77. cikk (2) bekezdésének figyelembevételével a Vámkódex 62. cikk (2) bekezdése szerinti okmánybenyújtási kötelezettség teljesítésének módját,

e) az árunyilatkozat elektronikus üzenet formájában történő beküldéséhez szükséges üzenet tartalmát, módját, struktúráját, valamint

f) az elektronikus eljárásba vonható eljárásmódokat, illetve az eljáráskódok listáját,

g)142 az árutovábbítási és kiviteli vámeljárások, illetve a belépési és kilépési gyűjtő vámáru-nyilatkozat benyújtása tekintetében bekövetkező üzemszüneti eljárás rendjét.

XII.143 EXPORT-VISSZATÉRÍTÉS

67–70. §144

71. §145 (1)146 A 612/2009/EK rendelet 5. cikke (7) bekezdésének b) pontja szerinti bejelentés benyújtható:

a) személyesen,

b) telefax útján,

c) adatfeldolgozási eljárás alkalmazásával (elektronikus berakodási bejelentés).

(2)147 Elektronikus berakodási bejelentést az nyújthat be, aki a vámszervnél, az elektronikus adatküldéssel összefüggő azonosíthatóság érdekében regisztráltatta magát.

(3)148 Ha az export-visszatérítésben részesülő szállítmány berakodásának tervezett időpontja szabadnapra, munkaszüneti napra, vagy a hét első munkanapjára esik, akkor az (1) bekezdésben hivatkozott bejelentést a szabadnapot, a munkaszüneti napot, vagy a hét első munkanapját megelőző munkanapon (a vámszerv nyitvatartási idejében) kell megtenni.

(4) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában hivatkozott bejelentést az 5. számú mellékletben meghatározott adattartalommal és formában kell megtenni.

(5)149 Az (1) bekezdés c) pontjában hivatkozott elektronikus berakodási bejelentést az 5. számú mellékletben meghatározott adattartalommal kell megtenni. A fogadó vámszervi kódok listáját, a regisztráció technikai végrehajtását, a bejelentés elektronikus üzenet formájában történő beküldésének módját, struktúráját az állami adó- és vámhatóság vezetője tájékoztatásban teszi közzé.

XIII. A VÁMJEGY FELHASZNÁLÁSÁNAK, KEZELÉSÉNEK SZABÁLYAI

72. § (1)150 Amennyiben az EK végrehajtási rendelet 225. és 226. cikkében foglaltak szerint szóbeli árunyilatkozat megtételére is lehetőség van, és az így bejelentett áru után vámfizetési, valamint nem közösségi adó- és díjfizetési kötelezettség keletkezik, a vámhatóság köteles az érintett személy részére a vámtartozás, és nem közösségi adó és díj megfizetéséről elismervényt (a továbbiakban: Vámjegy) adni.

(2)151 A vámtartozás, és nem közösségi adó és díj megállapítása nem történhet Vámjegyen, ha

a)152 az áru összértéke a 700 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladja,

b) az utas nem ebben a formában kíván árunyilatkozatot adni,

c) az utasnak feladott poggyásza van és a vámkedvezményt arra érvényesíteni kívánja,

d) az áru vámeljárás alá vonásához államigazgatási szerv engedélye szükséges.

e)153

f)154

(3)155 A szóbeli árunyilatkozat alapján a vámszerv vámvizsgálatot tart, megállapítja a vámértéket és a Vámjegyen történő árunyilatkozat-adás feltételeinek fennállását. A megállapított vámérték alapján a vámszerv szóban közli a fizetendő vám, és nem közösségi adó és díj összegét.

(4)156 Ha a vámeljárást kezdeményező a megállapított összeget elfogadja, a vámot és a nem közösségi adókat és díjakat a vámszerv a Vámjegyen írásban is közli. A vámeljárás lefolytatásának elfogadását az ügyfél a Vámjegy „B” rovatában aláírásával igazolja. A fizetendő vámot – az utas személyi poggyászában található cigaretta, szivar, szivarka és fogyasztási dohány kivételével – a vámszerv egy összegben, a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 2658/87/EGK tanácsi rendelet) szerinti átalányvámtétel alkalmazásával, míg az utas személyi poggyászában található cigaretta, szivar, szivarka és fogyasztási dohány esetén az általános vámjogi rendelkezések szerint megállapított vámtétel alkalmazásával állapítja meg. A nem közösségi adókat és díjakat a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell megállapítani.

(5)157 Amennyiben a vámeljárást kérő a megállapított vámértékkel vagy a szóban közölt vám, és nem közösségi adó és díj mértékével nem ért egyet, a vámeljárást az általános szabályok szerint írásban kell kezdeményeznie.

(6)158 A vám és a nem közösségi adók és díjak megfizetését a vámszerv a Vámjegy ,,C'' rovatában bélyegzőlenyomattal és aláírással igazolja. A Vámjegy eredeti példányát – a vámfizetési kötelezettség teljesítésének igazolásául – a vámszerv az utasnak átadja.

(7)159 Ha a vámtartozás és a nem közösségi adó és díj kiegyenlítése vámbiztosíték elszámolásával történik, úgy az A/6. rovatban az elszámolt vám, és nem közösségi adó és díj összegét fel kell tüntetni.

(8)160 A Vámjegy alkalmazása mellett is biztosítani kell az utas részére a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló 1186/2009/EK rendelet 41. cikkében, valamint az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről szóló törvényben meghatározott kedvezményeket.

(9) A Vámjegy mintáját e rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.

XIV.161 A VÁMÁRU-NYILATKOZAT ELLENŐRZÉS NÉLKÜLI ELFOGADÁSÁNAK FELTÉTELEI

72/A. §162 (1)163 A vámhatóság a Vámkódex 71. § (2) bekezdése alapján a vámáru-nyilatkozatot ellenőrzés nélkül annak a nyilatkozattevőnek fogadja el, aki

a) import forgalomban:

aa) rendelkezik az EK végrehajtási rendelet 14a. cikk (1) bekezdés a) vagy c) pontjában foglalt engedélyezett gazdálkodói tanúsítvánnyal, vagy

ab) rendelkezik az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti önadózási engedéllyel, vagy a Vtv. 48. § (2) bekezdése alapján mentesül az általános forgalmi adó biztosítása alól, vagy

ac)164 folyamatos működés mellett a tárgyévet megelőző kettő egymást követő naptári éven belül rendelkezik halasztott vámfizetési engedéllyel vagy egyszerűsített eljárásra vonatkozó engedéllyel, vagy

ad) elektronikusan nyújtja be a vámáru-nyilatkozatot;

b) export forgalomban: elektronikusan nyújtja be a vámáru-nyilatkozatot.

(2)165 Az ellenőrzés nélküli elfogadás nem alkalmazható a jövedéki termékek – kivéve a Jöt. 63. § (1) bekezdés c) pontja alatti, a 64. § (4) bekezdés rendelkezése alá tartozó alkoholtermék, valamint a 79. § (1) bekezdés a) pontja alatti szőlőbor –, illetve az export-visszatérítésben részesülő termékek vámeljárás alá vonására vonatkozó vám-árunyilatkozatok esetén, amikor a jogszabály a vámeljárás lefolytatását áruvizsgálat elvégzéséhez köti.

XV.166 AZ ENGEDÉLYEZETT GAZDÁLKODÓI TANÚSÍTVÁNYRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

72/B. §167 (1)168 Az EK végrehajtási rendelet 14a. cikk (1) bekezdésében említett AEO-tanúsítványok kiadásának feltételeihez és kritériumaihoz kapcsolódó ellenőrzési módszereket és vizsgálati területeket a vámhatóság tájékoztatásban teszi közzé. Ezek az ellenőrzési módszerek és vizsgálati területek az említett feltételeknek és kritériumoknak az EK végrehajtási rendelet 14q. cikk (4) bekezdése szerinti felügyelete és 14q. cikk (5) bekezdése szerinti újbóli értékelése során is irányadók.

(2) Annak érdekében, hogy a vámhatóság ellenőrizhesse az (1) bekezdésben említett feltételek és kritériumok teljesülését, a kérelmező, valamint minden más, a feltételek és kritériumok teljesülésében érintett személy köteles a vámhatóság rendelkezésére bocsátani minden, a tanúsítvány kiadása előtti engedélyezéshez szükséges iratot és információt – tekintet nélkül azok megjelenési formájára –, valamint a vámhatóság kérésére a megkívánt segítséget megadni. A kérelmező, valamint minden más, a feltételek és kritériumok teljesülésében érintett személy köteles a vámhatósággal az ellenőrzés során együttműködni, az ellenőrzés feltételeit a helyszíni ellenőrzés alkalmával biztosítani. Az ellenőrzés során a kérelmező, valamint minden más, a feltételek és kritériumok teljesülésében érintett személy köteles különösen az ellenőrzéshez szükséges tények, körülmények és egyéb feltételek megismerését biztosítani, szóban vagy írásban tájékoztatást, magyarázatot adni és a dokumentációs anyagokba a betekintést lehetővé tenni.

(3) Az EK Végrehajtási rendelet 14n. cikk (2) bekezdésének alkalmazásában a szakértőt és a kérelmezőt akkor kell egymással kapcsolatban állónak tekinteni, ha közöttük az EK végrehajtási rendelet 143. cikk a)–h) pontjában említett viszony áll fenn.

XVI.169 VÁMIGAZGATÁSI BÍRSÁGRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

72/C. §170 (1) Az esedékessé vált vámigazgatási bírságot a határozat jogerőre emelkedésének napjától számított tíz napon belül kell megfizetni.

(2) A Vtv. 61/A. § (5) bekezdésében meghatározott bírságot kell felszámítani, ha az exportőr vagy a beszállító a származást igazoló okmányokkal kapcsolatos benyújtási kötelezettségének a vámhatóság felszólításában megjelölt időpontig nem tesz eleget.

(3) A Vtv. 61/A. § (5) bekezdésében meghatározott bírságot származást igazoló okmányonként kell érvényesíteni.

(4) A Vtv. 61/A. § (5) bekezdése szerinti vámigazgatási bírság kiszabásának van helye, ha az exportőr vagy a beszállítói nyilatkozatot tevő a származást igazoló okmány kiállításakor a vámvisszatérítési tilalom – kivéve, ha az az EK végrehajtási rendelet 868. cikke szerinti kisösszegű tételnek minősül – tekintetében a vámhatóságot megtéveszti azzal, hogy

a) eltitkolja az exporttermék nem származó anyaghányadát, vagy

b) a valóságnál kisebb arányú nem származó termékhányadot mutat ki.

(5) Amennyiben a (4) bekezdés szerinti kötelezettségszegés megállapítására külföldi vámhatóság megkeresése alapján kerül sor,

a) a (4) bekezdés a) pontja esetében a származási okmányt a vámhatóság nem erősíti meg, és származási okmányonként érvényesíti a Vtv. 61/A. § (5) bekezdése szerinti bírságot,

b) a (4) bekezdés b) pontja esetében a vámhatóság a Vtv. 61/A. § (5) bekezdése alapján származási okmányonként kiszabja a vámigazgatási bírságot, egyidejűleg – amennyiben a bírságot és a vámhiányt megfizetik – a származási okmányt megerősíti.

(5a)171 A Vtv. 61/A. § (6a) bekezdésének alkalmazása során a vámigazgatási bírság kiszabásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett deviza középárfolyamot kell figyelembe venni.

(6) A vámigazgatási bírságnak – a Vtv. 61/A. § (10) bekezdése szerinti – elengedésével és mérséklésével összefüggésben az e rendelet 56. § (2)–(3) bekezdéseit alkalmazni kell.

(7)172 A vámigazgatási bírság a Vtv. 61/A. § (6c) bekezdés szerinti gyorsított eljárásban (a továbbiakban: gyorsított eljárás) történő kiszabása feltételeinek megléte esetén, ha az ellenőrzést végző a gyorsított eljárás lefolytatása mellett dönt, ezt közli az ügyféllel és egyúttal tájékoztatja a gyorsított eljárás lefolytatásának törvényi feltételeiről és a jogkövetkezményekről.

(8)173 A jogsértő személy a gyorsított eljárás lefolytatása és annak jogkövetkezményei tudomásul vételét külön nyilatkozat aláírásával ismeri el.

(9)174 A jogsértő személy beleegyező nyilatkozata esetén az ellenőrzést végző a felvett jegyzőkönyv alapján a helyszínen határozatot hoz.

(10)175 A határozat eredeti példányát és a kiszabott bírság megfizetésének tényét igazoló nyugtát a jogsértő személy részére igazoltan át kell adni. Az átadott nyugta tartalmazza a határozatot hozó szerv megnevezését, a vámigazgatási bírság kiszabásáról rendelkező határozat számát, a jogsértő személy nevét, vámazonosító számát, adóazonosító számát, annak hiányában a személyazonosító okmány számát, a kiszabott vámigazgatási bírság összegét és az államháztartási számla számát.

(11)176 Ha a gyorsított eljárás lefolytatásának feltételei, a magyar nyelvet nem beszélő, külföldi állampolgárral szemben állnak fenn, akkor az ellenőrzést végző gondoskodik arról, hogy a jogsértő személy az általa beszélt nyelven megismerje a Vtv. 61/A. § (6d) bekezdésének megfelelően az állami adó- és vámhatóság vezetője által kiadott tájékoztatást és a szükséges nyilatkozatokat megtehesse. Ha a jogsértő személy a tájékoztatást nem értette meg, úgy tolmács kirendelésére kerül sor.

177 XVI/A. A KOMBINÁLT NÓMENKLATÚRA 99. ÁRUCSOPORTJÁNAK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

72/D. §178 (1)179 A 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. melléklet 99. Árucsoportjának I. árualcsoportja szerinti vámtarifaszámok – az árualcsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzésekben foglalt kivételek mellett – nem alkalmazhatóak:

a) ha a vámeljáráshoz kapcsolódóan adókötelezettség keletkezik,

b) ha a vámeljárást a Kombinált Nómenklatúra 87. Árucsoportjába tartozó járművekre kérik.

(2) Nem egynemű áruknak a 99. Árucsoport I. árualcsoportja szerinti vámtarifaszámok alkalmazásával történő vámkezelésekor az áruk azonosítása érdekében a vámokmányhoz árulista benyújtása szükséges, amely tartalmazza vámeljárás alá vont áruk megnevezését, mennyiségét és mennyiségi egységét.

180 XVI/B. LEFOGLALÁSRA, ELKOBZÁSRA, MEGSEMMISÍTÉSRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

72/E. § (1) Az eljáró vámszerv a lefoglalt dolgokat – a vámigazgatási eljárás lefolytatásához szükséges áruazonosításra alkalmas módon – jelzéssel látja el.

(2) A Vtv. 61/C. § (1) bekezdése szerint lefoglalt jövedéki termékek megsemmisítése tekintetében – a vámjogszabályokban foglaltak sérelme nélkül – a jövedéki jogszabályok rendelkezései irányadóak.

(3)181 A Vtv. 61/C. § (14) bekezdésében foglalt eszközök átadásának, elszámolásának részletes szabályait az állami adó- és vámhatóság vezetője határozza meg.

XVII.182 VEGYES RENDELKEZÉSEK

73. § (1) Az EV kitöltésére vonatkozó részletes szabályokat – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az EK végrehajtási rendeletet módosító 2286/2003/EK rendelet 3. cikkének (4) bekezdésében kapott felhatalmazással élve, a csatlakozás időpontjától alkalmazni kell.

(2)183 Az EV kitöltésére vonatkozó magyarázó jegyzeteket, az EK végrehajtási rendelete 212. cikke (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá a Vtv. 17. §-ában meghatározott nyilvántartásba vételhez szükséges Adatlap mintáját az állami adó- és vámhatóság vezetője tájékoztatásban teszi közzé.

(3)184 A 2658/87/EGK tanácsi rendelet 5. cikk (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján létrehozott és az EV 33. rovatának ötödik alrovatában feltüntetendő nemzeti kódok alkalmazásának általános szabályait és az alkalmazásra vonatkozó magyarázó jegyzeteket az állami adó- és vámhatóság vezetője tájékoztatásban teszi közzé.

(4)185 A nemzeti kiegészítő kódok meghatározásánál elsőbbséget élvez a nemzeti hatáskörben megállapítható, a NAV által vámigazgatási eljárás keretében beszedésre kerülő adók, díjak és illetékek beszedését elősegítő kódok kialakítása.

(5)186 A Harmonizált Áruleíró és Kódrendszer magyarázatát, valamint az áruosztályozási véleményeket az állami adó- és vámhatóság vezetője tájékoztatásban teszi közzé.

74. § (1) A gazdasági vámeljárásokra vonatkozó engedélykérelmek mintáit e rendelet 8. számú melléklete tartalmazza.

(2)187 Amennyiben a vámraktár engedélyese a külön jogszabályban188 meghatározott áfa raktár üzemeltetésére kér engedélyt, az A típusú raktár engedélyezésekor benyújtott okmányok alapján a feltételeket meglévőnek kell tekinteni, és azok alapján kell a döntést meghozni.

(3)189 A vámkontingensek igénylési rendjére vonatkozó részletes szabályokat és az egyszerűsített eljárásoknál alkalmazandó kérelem mintákat e rendelet 9. számú melléklet tartalmazza.

(4)190 A NAV vámszerve által nyilvántartott tartozásról szóló hatósági bizonyítvány kiadása a NAV internetes honlapján közzétett nyomtatvány kitöltésével kezdeményezhető.

(5)191 Az utólagos eljárások során (módosítás, kiegészítés, kijavítás, vámvisszatérítés) alkalmazandó nyomtatványok, illetve a kitöltésükre vonatkozó útmutató mintáját e rendelet 11. számú melléklete tartalmazza.

75. § (1) A VPID számot az ügyfélnek minden, a vámhatóságnál írásban kezdeményezett eljárás során fel kell tüntetni.

(2)192

76. § Az NCTS keretében alkalmazott megállapított áruhely a Vtv. 1. §-a (3) bekezdésének 10. pontja b) alpontjában meghatározott házi szemle helyének minősül.

77. §193 Külön jogszabályban meghatározott rendelkezések alapján az exportőr a vámszervnél kezdeményezheti az INF 4 adatalap hitelesítését az összes, a nyilatkozaton szereplő áru származásának igazolására vonatkozó dokumentáció egyidejű benyújtásával.

78. § (1) Az exportőrnek nyilatkoznia kell az előfinanszírozási eljárás alá vonásra kerülő áru után igénybe vehető export-visszatérítés összegéről.

(2) Az export szállításokhoz igényelt nem preferenciális származási bizonyítványok és igazolások kiállítása és igazolása – a közös agrárpolitika hatálya alá tartozó termékek kivételével – a kereskedelmi és iparkamarák feladata.

(3)194 Az EK végrehajtási rendelet 794. cikke (1) bekezdésében szabályozott esetben a vámügynök is eljárhat.

79. § A Vtv. 44. §-a alapján nyújtott vámbiztosíték összegét nem haladhatja meg – a Vámkódex 189. cikke (5) bekezdésben meghatározott összeget meghaladóan – a vámigazgatási eljárások alá vont áruk után szóba jöhető vámtartozás együttes összege.

80. § Az EK végrehajtási rendelet 169. cikke alapján alkalmazandó árfolyam alatt a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamot kell érteni.

80/A. §195 A Vtv. 1. §-a (3) bekezdésének 3. pontja szerinti megbízható vámadós státusz elnyerése érdekében az arra vonatkozó feltételeket az ügyfélnek az első engedélykérelem benyújtásakor kell igazolnia.

XVIII.196 ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

81. § (1) E rendelet – a (2) bekezdés kivételével – a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

(2) E rendelet 84. és 85. §-a, valamint a 8. számú melléklete a kihirdetés napján lép hatályba.

82. § (1)–(2)197

(3)198 A vámtörvény 137. §-a alapján keletkezett vámvisszatérítést, továbbá a vámtörvény alapján keletkezett visszafizetési kötelezettséget – a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló 2004. évi XXX. törvény IV. 5. Vámunió mellékletének 14. pontjával összhangban – a csatlakozás előtt hatályos jogszabályok alapján kell teljesíteni.

83. §199

84. §200 (1)–(2)201

(3) A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásának napja előtt benyújtott egyszerűsített vámárunyilatkozathoz – ide értve a helyi vámkezelés esetén a nyilvántartásba történő bejegyzést is – a csatlakozás napját követően benyújtott kiegészítő árunyilatkozat alapján keletkezett jogviszonyokra is a Vtv. 75. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakat kell alkalmazni.

(4)202 A vámtörvény 82. §-a (3) bekezdésének g) pontjában és a 212. §-ának (9) bekezdésében meghatározott gazdasági tesztre vonatkozó követelmény teljesül, ha a közlekedés politikáért felelős miniszter írásban nyilatkozik arról, hogy hozzájárul a vámfelügyelet melletti feldolgozásra vonatkozó engedély kiadásához.

(5) A vámtörvény 12. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni az árunyilatkozatot adó kérésére a felszerelési és berendezési tárgyak és ezek alkatrészei, valamint az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló 2003. évi XCI. törvény 213. §-ban meghatározott vámáruk belföldi forgalom számára történő vámkezelése esetén is.

(6) Abban az eseten, ha az áru a vámtörvény 1. §-a 16. pontjának e) alpontja szerint vámárunak minősül és a vámfelügyelet megszüntetését a vámtörvény a kiviteli okmány bemutatásához köti, a kiviteli okmány helyett az Európai Unió tagállamaiba történő kiszállítás igazolásaként a másik tagállamban lévő, az áru címzettjének az áru átvételét igazoló okiratát kell elfogadni. A vámtörvényben előírt elszámoláshoz az áru címzettjének az áru átvételét igazoló okirat mellett a kumulációs vámteher megfizetéséről szóló igazolást is be kell csatolni.

85. §203 A Vtv. 75. §-a (1) bekezdésének l) pontjában előírt technológiai csere bizonyítására elegendő az ügyfél ezirányú nyilatkozata.

86. §204 A 2004. május 1-jéig forgalomban volt Vámjegy nyomtatvány legkésőbb 2010. december 31-ig használható.

87. §205 E rendeletnek a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet módosításáról szóló 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelettel (a továbbiakban: Mód. rendelet) megállapított 54/A. §-át, 56/A. §-át, 57. § (3) bekezdését, 60/A. §-át, 61. §-át és a 66/A. § (2) bekezdését és a (6) bekezdés g) pontját a Mód. rendelet hatályba lépésekor206 a folyamatban levő eljárásokban is alkalmazni kell.

88. §207 A közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet módosításáról és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap Garanciarészlegéből történő kifizetések utólagos ellenőrzéséről szóló 23/2004. (IV. 22.) PM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelettel (a továbbiakban: Mód2. rendelet) megállapított 56/A. § (2) és (7) bekezdését, valamint 72/C. § (5a) bekezdését a Mód2. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

89. §208 Ez a rendelet a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet, valamint a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez209

NAV

Kezességi Nyilatkozat

A hatóság tölti ki!

Ügyiratszám:

Benyújtás időpontja:

Ügyintéző:

I – A FŐKÖTELEZETT KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSA

Alulírott főkötelezett (1): ........................................................................................................................

Cím (2): ..................................................................................................................................…..............

VPID száma (3): ......................................................................................................................................

Képviselőjének neve: ..............................................................................................................................

aki törvényesen .......................................................................................................................................

....................................................................................................................... minőségében jár el (4) (5)

vagy

akit erre előírásszerűen felhatalmazott (4) (6).........................................................................................
....................................................................................................... ezennel kötelezettséget vállal, hogy

első felszólításra megfizeti azon vámok, nem közösségi adók, kamatok összegét, illetve minden egyéb olyan összeget, amelyek követelhetővé válnak a különféle vámeljárások keretében vállalt kötelezettségek részben vagy egészben történő nem-teljesítése esetén.

a megszabott határidőn belül benyújtja a jogszabályokban előírt dokumentumokat.

A jelen kötelezvény nem terjed ki:

– a vitás ügyek rendezésével kapcsolatos kötelezettségekre, eltekintve a jelen kötelezvény által rögzített kötelezettségek teljes vagy részleges nem-teljesítésével összefüggő vitás ügyektől,

– a közösségi árutovábbítás és az egységes árutovábbítás keretében végrehajtott műveletekre,

– a mezőgazdasági visszatérítések előfinanszírozására.

– MEGJEGYZÉSEK –

(1) A jogi személy cégneve és jogi formája. Amennyiben a főkötelezett természetes személy, vezetéknevét, keresztneveit, születési dátumát és foglalkozását kell megjelölni.
(2) A jogi személyek esetében székhely, a természetes személyek esetében állandó lakóhely.
(3) Közösségi személyek esetében közösségi adószáma, természetes személyek esetében adóazonosítója, külföldiek esetében útlevélszám.
(4) Csak a megfelelő részt kell kitölteni.
(5) A törvényes képviselő funkcióját kell megjelölni.
(6) Társasági szerződés vagy meghatalmazás.
Az (5)–(6) pont esetében, ha korábban még nem történt meg, csatolni kell az erről szóló okmányt vagy annak hiteles másolatát.

II – A KEZES KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSA

Alulírott kezes (1): ..................................................................................................................................

Cím (2): ...................................................................................................................................................

VPID száma: (3)......................................................................................................................................

Képviselőjének neve: ..............................................................................................................................

aki törvényesen .......................................................................................................................................

........................................................................................................................ minőségében jár el (4) (5)

vagy

akit erre előírásszerűen felhatalmazott (4) (6) ........................................................................................
.................................................................................................... kijelenti, hogy a Vámkódex 193. cikke értelmében kezességet vállal a fent nevezett főkötelezettért és vele közösen és egyetemlegesen vállalja, hogy felel valamennyi kötelezettségéért.

A kezes pontosítja, hogy a biztosítékot az ilyen jogcímen eljáró főkötelezett vagy képviselője aláírása mellett: ...................................................................................................................................................
.......................................................................................................................... forint összeg erejéig (7).

– MEGJEGYZÉSEK –

(7) Az összeget számokkal és betűkkel kell kiírni.
(8) Amennyiben a biztosíték összegét csökkentették és a fennálló kötelezettségek meghaladják az új kezességvállalást, az új kötelezvény csak azt követően lép hatályba, hogy az előző okmánnyal fedezett többletkötelezettségeket rendezték.
(9) Amennyiben az aláíró meghatalmazás alapján jár el, az aláírás előtt fel kell tüntetni a „… (a főkötelezett vagy a kezes megnevezése) meghatalmazása alapján” megjegyzést.

III – KÜLÖNLEGES RENDELKEZÉSEK

A jelen kötelezvény ..................................... napjától érvényes.

A kötelezvényt a főkötelezett vagy a kezes egyaránt felmondhatja, az a vámszerv is bármikor érvénytelenítheti. A felmondás vagy az érvénytelenítés a vámszervnek vagy a kezesnek szóló, tértivevényes ajánlott levélben megküldött értesítést követő nyolc nap múlva lép hatályba. Ezekben az esetekben a biztosíték az összes olyan kötelezettséggel szemben fennáll, amelyet a kezesség érvényességi ideje alatt vállaltak.

A jelen kötelezvény hatálytalanítja és helyébe lép a ........................................................................-i keltezésű és ...................................................... forintra érvényes kötelezvénynek, mivel az ez utóbbi kötelezvénnyel biztosított és még nem rendezett kötelezettségeket a jelen kötelezvény fedezi (8).

Alulírottak tudomásul veszik, hogy a kötelezettség összegének a középfokú vámszerv hivatalai, illetve a különböző műveletek közötti megosztása nem vonhatja kétségbe a teljes összeg követelhetőségét, függetlenül a végrehajtott művelettől és az érintett hivataltól.

Kelt:

Főkötelezett (9)    Kezes (9)

 

A vámhatóság példánya

NAV

Kezességi Nyilatkozat

A hatóság tölti ki!

Ügyiratszám:

Benyújtás időpontja:

Ügyintéző:

I – A FŐKÖTELEZETT KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSA

Alulírott főkötelezett (1): ....................................................................................................…………

Cím (2): ..............................................................................................................................…………..

VPID száma (3): ....................................................................................................................………….

Képviselőjének neve: .........................................................................................................…………..

aki törvényesen ...................................................................................................................………….

.....................................................................................…………............... minőségében jár el (4) (5)

vagy

akit erre előírásszerűen felhatalmazott (4) (6).................................................……….......................
.............................................................................………......... ezennel kötelezettséget vállal, hogy

első felszólításra megfizeti azon vámok, nem közösségi adók, kamatok összegét, illetve minden egyéb olyan összeget, amelyek követelhetővé válnak a különféle vámeljárások keretében vállalt kötelezettségek részben vagy egészben történő nem-teljesítése esetén.

a megszabott határidőn belül benyújtja a jogszabályokban előírt dokumentumokat.

A jelen kötelezvény nem terjed ki:

– a vitás ügyek rendezésével kapcsolatos kötelezettségekre, eltekintve a jelen kötelezvény által rögzített kötelezettségek teljes vagy részleges nem-teljesítésével összefüggő vitás ügyektől,

– a közösségi árutovábbítás és az egységes árutovábbítás keretében végrehajtott műveletekre,

– a mezőgazdasági visszatérítések előfinanszírozására.

– MEGJEGYZÉSEK –

(1) A jogi személy cégneve és jogi formája. Amennyiben a főkötelezett természetes személy, vezetéknevét, keresztneveit, születési dátumát és foglalkozását kell megjelölni.
(2) A jogi személyek esetében székhely, a természetes személyek esetében állandó lakóhely.
(3) Közösségi személyek esetében közösségi adószáma, természetes személyek esetében adóazonosítója, külföldiek esetében útlevélszám.
(4) Csak a megfelelő részt kell kitölteni.
(5) A törvényes képviselő funkcióját kell megjelölni.
(6) Társasági szerződés vagy meghatalmazás.
Az (5)–(6) pont esetében, ha korábban még nem történt meg, csatolni kell az erről szóló okmányt vagy annak hiteles másolatát.

II – A KEZES KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSA

Alulírott kezes (1): ..............................................................................................................…………..

Cím (2): ..............................................................................................................................……………

VPID száma: (3).....................................................................................................................…………..

Képviselőjének neve: .........................................................................................................…………..

aki törvényesen ...................................................................................................................…………..

.......................................................................................…………............. minőségében jár el (4) (5)

vagy

akit erre előírásszerűen felhatalmazott (4) (6) ................….....………….............................................
...........................................................................................…………....... kijelenti, hogy a Vámkódex 193. cikke értelmében kezességet vállal a fent nevezett főkötelezettért és vele közösen és egyetemlegesen vállalja, hogy felel valamennyi kötelezettségéért.

A kezes pontosítja, hogy a biztosítékot az ilyen jogcímen eljáró főkötelezett vagy képviselője aláírása mellett: ....................................................................……………………….............................
..................................................................................…………...................... forint összeg erejéig (7).

– MEGJEGYZÉSEK –

(7) Az összeget számokkal és betűkkel kell kiírni.
(8) Amennyiben a biztosíték összegét csökkentették és a fennálló kötelezettségek meghaladják az új kezességvállalást, az új kötelezvény csak azt követően lép hatályba, hogy az előző okmánnyal fedezett többlet kötelezettségeket rendezték.
(9) Amennyiben az aláíró meghatalmazás alapján jár el, az aláírás előtt fel kell tüntetni a „… (a főkötelezett vagy a kezes megnevezése) meghatalmazása alapján” megjegyzést.

III – KÜLÖNLEGES RENDELKEZÉSEK

A jelen kötelezvény ..................................... napjától érvényes.

A kötelezvényt a főkötelezett vagy a kezes egyaránt felmondhatja, az a vámszerv is bármikor érvénytelenítheti. A felmondás vagy az érvénytelenítés a vámszervnek vagy a kezesnek szóló, tértivevényes ajánlott levélben megküldött értesítést követő nyolc nap múlva lép hatályba. Ezekben az esetekben a biztosíték az összes olyan kötelezettséggel szemben fennáll, amelyet a kezesség érvényességi ideje alatt vállaltak.

A jelen kötelezvény hatálytalanítja és helyébe lép a ........................…………..................................-i keltezésű és ...................................................... forintra érvényes kötelezvénynek, mivel az ez utóbbi kötelezvénnyel biztosított és még nem rendezett kötelezettségeket a jelen kötelezvény fedezi (8).

Alulírottak tudomásul veszik, hogy a kötelezettség összegének a középfokú vámszerv hivatalai, illetve a különböző műveletek közötti megosztása nem vonhatja kétségbe a teljes összeg követelhetőségét, függetlenül a végrehajtott művelettől és az érintett hivataltól.

Kelt:

Főkötelezett (9)    Kezes (9)

 

A kezes példánya

2. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez210

3. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez211

Folyószámla feletti rendelkezés Bizonylat
(folyószámla műveletek lebonyolításához)
Ügyfél VPID száma:     
Adóazonosító szám:     
Hivatkozási szám: ...................................................    Lapszám: ..............................

Sor-
szám

Módosítás
típusa

Eredeti
és mód. adat

Határozat,
bevallás száma

Számla szám

Dátum

Összeg

Jelleg

1.

Eredeti

 

Módosított

2.

Eredeti

 

Módosított

3.

Eredeti

 

Módosított

4.

Eredeti

 

Módosított

5.

Eredeti

 

Módosított

6.

Eredeti

 

Módosított

7.

Eredeti

 

Módosított

8.

Eredeti

 

Módosított

9.

Eredeti

 

Módosított

10.

Eredeti

 

Módosított

Kiállító cégszerű aláírása
.............................................................

Hatóság hivatalos feljegyzései!

Kiállítás kelte:
.............................................................

Iktatószám: ...................................
.......................................................
Lekönyvelte

Kelte: ............................................
.......................................................
Ellenőrizte

 

 

 

Kitöltési útmutató
A Folyószámla Feletti Rendelkezés Bizonylatot akkor szükséges kitölteni, ha a folyószámlán lekönyvelt adatok és a rendelkezésére álló bizonylatok alapján megállapított adatok eltérnek egymástól.

Eredeti adat:

a folyószámlán szereplő adatok

 

Módosított adat:

az eredeti adat hogyan szerepeljen

 

Módosítás típusai:

előírás módosítása

EM

 

előírás törlése

ET

 

új felvitel

U

 

jóváírás pótlása

EJ

 

banki adat módosítása

BM

 

visszautalás pótlása

BV

 

számlák között átvezetés

Dátum:

eredeti adat:

ami a folyószámlán található
ami okmányokkal igazolt helyes
adat

 

módosított adat:

 

Jelleg:

fizetési kötelezettség

pénzforgalom

 

előírás: T

befizetés: K

 

jóváírás: K

visszautalás: T

A módosítás típusainak értelmezése
EM    terhelés módosítása (pl. határidő – vámhatóság intézkedés esetén, összeg –, ha a határozattól eltérő szerepel a folyószámlán)
ET    terhelés törlése (pl. nem jogszerű kivetés, dupla terhelés)
U    folyószámláról hiányzó határozatok előírása
EJ    folyószámláról hiányzó jóváírás pótlása (az eredeti sort nem kell kitölteni), illetve módosítása
BM    befizetési dátum módosítása, folyószámlán a befizetés nem szerepel (amennyiben a folyószámlán a befizetett összeg nem található, az eredeti adat sorát nem kell kitölteni, a második sor kitöltése viszont kötelező)
BV     a folyószámláról hiányzó visszautalás pótlása
BÁ    a befizetések számlák közötti átvezetésének pótlása (ha több számlára történt a befizetés átvezetése, akkor a második érintett számlától kezdődően az eredeti adatra vonatkozó sort át kell húzni)
A Folyószámla Feletti Rendelkezés Bizonylathoz minden esetben csatolni kell a vonatkozó mellékleteket (pl. banki bizonylatok, határozatok).
A Folyószámla Feletti Rendelkezés Bizonylatot 1 példányban kell kitölteni.

4. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez212

Szemlebejelentés
Szemlebejelentés

1.

............................................................................................
Vámszerv

Adóigazgatási szám: 15746155-2-01
Sztj: 151000

Szemlekérelem száma:

2.

Szemlét kérő:

VPID száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Bejelentő neve:

Telefonszáma:

VPID száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

Szemle helye: ........................................... helység, ................................................................ út, utca, tér ......... szám

5.

Szemle kért időpontja: ............................................................... hó ....................................... nap ....................... óra

6.

Áru megnevezése:

 

 

 

 

 

TGK

db

KRK

db

Konténer

db

Colli

db

Egyéb

db

7.

Továbbítási tételszám(ok): ..............................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................

8.

Feladási ország:

Rendeltetési ország:

9.

Vámkezelés módjai:

 

0

1

2

3

4

5

6

7

Egyéb

Árny. db

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

Szemlefelvétel napja: ....................................... nap .......................................................................................... aláírás

11.

ELINTÉZÉS:

Szolg. Parancs száma:

12.

Vámvizsgálat kezdete: ............................................................ nap ................. óra .................... perc

13.

Vámvizsgálat befejezése: ........................................................ nap ................. óra .................... perc

14.

Felhasznált azonosítószámok:

15.

Szemledíj (1):

Ft

kód

 

 

16.

Szemledíj (2):

Ft

órák száma/kód

 

 

 

 

17.

Költségtérítés:

Ft

órák száma/kód

 

 

 

 

Határozatom ..........................................................................................................................
................................................................................................................... foglaltakon alapul.

E határozat ellen a közlésétől számított .......... napon belül a vámszerv felettes szervének címzett, de a vámszervnél benyújtandó fellebbezéssel élhet.

 

Indoklás, megegyezés: .....................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................
..........................................................................................................................................................................................

Kelt, ................................................................ 20.......... év ............................................... hó ............................. nap

19.

Eredeti példányt átvettem:

20.

Vámvizsgálatot végző aláírása

..........................................
aláírás

P. H. ..............................................        
pénzügyőr aláírása

5. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez213

Export-visszatérítéssel érintett áru berakodásának bejelentése

Fejadatok:

Első bejelentés □

bejelentett adat módosítása □
fejadat esetén a hívószám:

bejelentés visszavonása □
hívószám:

1.

Kiviteli eljárást végző vámszerv kódja vagy neve:

2.

Exportőr VPID száma:

megnevezése:

3.

Az exportőr a termék előállítója □ forgalmazója □

4.

Berakodás

megkezdésének időpontja (év/hónap/nap óra/perc):

 

 

helyszíne:     várható időtartama (óra/perc):

 

 

távolság a vámszervhez (óra/perc):

5.

Mérés

helyszíne:

 

 

 

 

megkezdésének időpontja (év/hónap/nap óra/perc):
várható időtartama (óra/perc):

6.

Kiviteli eljárás □    újrakivitel □

Rendeltetési ország:

7.

Normál eljárás □ egyszerűsített eljárás □

 

hiányos vámárunyilatkozat □

kereskedelmi okmány □

helyi vámkezelési eljárás □

8.

Becsült tömeg alkalmazása:     igen □     nem □

9.

Kapcsolattartó személy neve, elérhetősége:

Árunyilatkozat tételsori adatok:

Tétel-
szám

KN kód/export-
visszatérítési nómenklatúra kód

Áru leírása kereskedelmi megnevezéssel

Nettó tömeg
(kg)

Export-visszatérítés
összege
(EUR)

Hivatkozott
azonosító
(EVT MRN)

Támogatás
alapja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dátum, valamint a bejelentést tevő aláírása:

Megjegyzések:
A bejelentőlap felhasználásával kell az export-visszatérítéssel érintett áru berakodását jelezni, valamint e lap szolgál a korábban megküldött bejelentés módosítására vagy a bejelentés visszavonására is.
Nem módosítható a fejadatok 1. és 2. sora, továbbá együttesen a KN kód/export-visszatérítési nómenklatúra kód és az áruleírás. Az említett adatok megváltozásánál vissza kell vonni az eredeti bejelentést.
A fejadatok 3–9. sorainak vagy a tételsori adatok módosításánál kötelező kitölteni a fejadatok 1. és 2. sorát, valamint hivatkozni kell a vámszerv által megküldött azonosítószámra (fejadatnál hívószámra, tételsori adat módosításnál EVT MRN számra).
A fejadatok 5. sorában a mérés helyszínével, idejével kapcsolatos adatokat abban az esetben kell megadni, ha a mérés helyszíne nem azonos a berakodás helyszínével.
Becsült tömeg a 612/2009/EK rendelet 5. cikk (6) bekezdése felhatalmazásán alapuló vámhatósági engedély birtokában alkalmazható.
Az azonos export-visszatérítési nómenklatúra kód alá tartozó áruk egy tételsort képeznek. Az export-visszatérítési nómenklatúra kóddal nem rendelkező termékek, ha azok azonos Kombinált Nómenklatúra kód alá tartoznak, egy tételsort képeznek.
Az árunyilatkozat tételsori adatoknál a nettó tömeg (kg) feltüntetése kötelező. Ha az export-visszatérítés alapját nem a nettó tömeg képezi, akkor a nettó tömeg mellett a támogatás alapját képező mennyiséget és a hozzá tartozó mértékegységet is fel kell tüntetni (pl. darab, liter).
Az „Áru leírása kereskedelmi megnevezéssel” rovatban élő szarvasmarha és sertés esetében a darabszámot is fel kell tüntetni.

6. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez214

Vámjegy

Tőszelvény:

Sorszám: AA

Név: .............................................................................................................................................................……………………

Befizetett összeg: ..........................................................................................................................................………………... Ft

 

 

Vámszerv:

Sorszám: AA

Nyilvántartási szám:

A

 

VÁMJEGY

1. Név: .....................................................................................................................................................................................

[2. Azonosító szám (VPID): ..................................................................................................................................………….

3 ......................... ir.szám ................................................. helység, ........................................................... út .......... szám]
részére a szóbeli árunyilatkozatával bejelentett és vámeljárás alá vont alábbi árukról.

 

4. Az áru:

 

 

Nem közösségi adók és díjak

 

Megnevezés

Mennyiség

ME

Érték

VÁM
Ft

Áfaalap Ft

Áfa Ft

Jövedéki adóalap
Ft

Jövedéki adó Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. A befizetett vám és a nem közösségi adók és díjak összege: ................. Ft, azaz ........................................................... Ft

6. Az elszámolt vámletét összege: ...................... Ft, azaz .......................................................................................... Ft

B

 

C

 

A vámeljárás lefolytatását elfogadom. A vám és a nem közösségi adók és díjak befizetésével egyidejűleg a fellebbezési jogomról lemondok.

A vámeljárás lefolytatását és a megállapított vám és a nem közösségi adók és díjak befizetését igazolom.

 

 

 

Kelt: .........................................................................

...................................................................
könyvelő

 

 

 

...................................................................
aláírás

P. H.

 

 

Kelt: .................. 200 ......................... hó .......... nap”

7. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez215

8. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez216

Engedélykérelem gazdasági hatással/meghatározott célra történő felhasználással járó vámeljárás alkalmazására

Eredeti

1. Kérelmező neve, címe, adóigazgatási száma

Iktatószám:

 

Érkezés kelte:

 

Átvevő:

 

Szignáló:

 

1A

VPID szám:

Előadó:

 

 

2. Vámeljárás(ok)

3. A kérelem típusa

4. Folytatólagos űrlapok

3A

Előzetes vh.
engedély:

5. A számviteli nyilvántartások helye és fajtái

6. Az engedély érvényességének időtartama

a

 

B

 

 

7. A vámeljárás alá helyezendő áruk

KN kód

Megnevezés

Mennyiség

Érték

 

 

 

 

8. Aktív feldolgozás vagy vámfelügyelet melletti feldolgozás végtermékei

KN kód

Megnevezés

Elszámolási kulcs

 

 

 

9. A tervezett tevékenységek részletezése

10. Gazdasági feltételek

11. Vámszerv(ek)

a

Eljárás alá vonást végző alsó fokú vámszerv

b

A lezáró vámszerv

c

Felügyelő vámszerv(ek)

12. Azonosítás

13. A lezárás időtartama
(hónapokban)

14. Egyszerűsített eljárások

15. Átszállítás

 

 

a

 

b

 

 

16. További információ

16A

Vámbiztosíték összege

Vámbiztosíték formája

Bank-kezes adatai

 

 

 

16B Megbízható vámadós

Erk. biz./munk. igazolás kelte:

Büntetett előéletre vonatkozó személyes adatának átadására
a bűnügyi nyilvántartó szervet felhatalmazta.

 

 

 

17. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek, továbbá fenti kérelmező csőd-, felszámolási, illetve végelszámolási eljárás alatt nem áll.

 

Aláírás: ………………………………………

Dátum: ……………..……………………………

 

Név: ……………………………………………………………………………..……………………………

Engedélykérelem vámraktár működtetésére vagy a vámeljárások E-típusú raktárban történő alkalmazására
„formanyomtatvány”

Eredeti

18. A vámraktár típusa

 

19. Vámraktár vagy tárolási létesítmények (E-típus)

19A Használat jogcím

20. Készletnyilvántartás benyújtási határideje

 

III.

21. Veszteség ráta

22. A vámraktározási vámeljárások keretén kívül tárolt áruk

KN kód

Megnevezés

Kategória/vámeljárás

 

 

 

23. A szokásos kezelés formái

24. Ideiglenes kitárolás. Célja:

25. További információ

25A

Szakhatósági engedélyek

 

 

 

 

26.

Aláírás

Dátum

Név

 

Engedély gazdasági hatással/meghatározott célra történő felhasználással járó vámeljárás alkalmazására

 

…………………………
Engedélyszám

Eredeti

1. Engedély jogosultjának neve, címe, adóigazgatási száma

Iktatószám:

 

Érkezés kelte:

 

Előadó:

 

1,a E határozat az Ön ......................-i kérelmére vonatkozik.

1A

VPID szám:

 

 

 

2. Vámeljárás(ok)

3. A kérelem típusa

4. Folytatólagos űrlapok

3A

Előzetes vh.
engedély:

5. A számviteli nyilvántartások helye és fajtái

6. Az engedély érvényességének időtartama

a

 

B

 

 

7. A vámeljárás alá helyezendő áruk

KN kód

Megnevezés

Mennyiség

Érték

 

 

 

 

8. Aktív feldolgozás vagy vámfelügyelet melletti feldolgozás végtermékei

KN kód

Megnevezés

Elszámolási kulcs

 

 

 

9. A tervezett tevékenységek részletezése

10. Gazdasági feltételek

11. Alsó fokú vámszerv(ek)

a

Eljárás alá vonást végző alsó fokú vámszerv

b

A lezáró alsó fokú vámszerv

c

Felügyelő alsó fokú vámszerv(ek)

12. Azonosítás

13. A lezárás időtartama
(hónapokban)

14. Egyszerűsített eljárások

15. Átszállítás

 

 

a

 

b

 

 

16. További információ

16A

Vámbiztosíték összege

Vámbiztosíték formája

Bank-kezes adatai

 

 

 

16B Megbízható vámadós

Erk. biz./munk. igazolás kelte:

Büntetett előéletre vonatkozó személyes adatának átadására
a bűnügyi nyilvántartó szervet felhatalmazta.

17.

 

Dátum: …………………………

Aláírás: …………………

Bélyegző:

 

 

Név: ……………………………………………

Engedély vámraktár működtetésére vagy a vámeljárások E-típusú raktárban történő alkalmazására
„formanyomtatvány”

 

…………………………
Engedélyszám

Eredeti

18. A vámraktár típusa

 

19. Vámraktár vagy tárolási létesítmények (E-típus)

19A Használat jogcíme

20. Készletnyilvántartás benyújtási határideje

 

IV.

21. Veszteség ráta

22. A vámraktározási vámeljárások keretén kívül tárolt áruk

KN kód

Megnevezés

Kategória/vámeljárás

 

 

 

23. A szokásos kezelés formái

24. Ideiglenes kitárolás. Célja:

25. További információ

25A

Szakhatósági engedélyek

 

 

 

 

26.

Dátum

Aláírás

Bélyegző:

 

Név

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
I. Cím
A kérelem különböző rovataiba beírandó adatok
Általános megjegyzés:

 

1A VPID szám

Írja be a kérelmező – vámhatóság által kiadott – egyedi ügyfél azonosító számát.

 

3A Előzetes vámszerv általi engedély

Módosított vagy megújított engedély iránti kérelem esetén jelezze a vonatkozó előzetes engedély számát.

 

16A Vámbiztosíték összege

Vámbiztosíték formája

Bank-kezes adatai

Vámbiztosíték összege:
A 2. rovatban feltüntetett vámeljárás(ok)ra vonatkozó engedélyhez nyújtandó biztosíték összegét kell e rovatban feltüntetni.
Vámbiztosíték formája:
E rovatban a Vtv.-ben meghatározott vámbiztosíték formák közül kell a vonatkozó kérelemnek megfelelőt beírni. Amennyiben egy engedélyhez több vámbiztosíték formát alkalmaznak, úgy a vámbiztosíték összegeit a biztosíték formák szerint külön-külön kell feltüntetni.
Bank-kezes adatai
E rovatban a bank/kezes nevét, címét, adóigazgatási számát, pénzforgalmi jelzőszámát, valamint VPID számát (ha van) kell feltüntetni.

 

16B Megbízható vámadós

Erk. biz./munk. igazolás kelte:
⬜ Büntetett előéletre vonatkozó személyes adatának átadására
a bűnügyi nyilvántartó szervet felhatalmazta.

Erkölcsi bizonyítvány/munkáltatói igazolás kelte
A kérelemhez csatolt erkölcsi bizonyítvány kiadásának dátumát kell beírni. Amennyiben az ügyfél a büntetett előéletre vonatkozó személyes adatának átadására a bűnügyi nyilvántartó szervet felhatalmazta, nem kell erkölcsi bizonyítványt csatolni a kérelemhez, így annak keltét sem kell szerepeltetni. Közhivatalok esetén erkölcsi bizonyítvány helyett a munkáltató igazolása is elfogadható, amennyiben a munkakör betöltésének feltétele a büntetlen előélet. Ebben az esetben a munkáltatói igazolás keltének dátumát kell beírni.
II. Cím
A „formanyomtatványok”-kal kapcsolatos megjegyzések
„Vámraktározás formanyomtatvány” űrlap

 

19A Használat jogcíme

Írja be a használat jogcímét:
a) saját tulajdon,
b) bérlet
Ha a használati jogosultság bérleti szerződésen alapul, akkor a tulajdonosra vonatkozó adatokat /név, cím, adóigazgatási szám, VPID szám (ha van)/, valamint a bérleti szerződésre vonatkozó adatokat /szerződés érvényessége/ is fel kell tüntetni.

 

25A Szakhatósági engedélyek

Az engedély kiadásához szükséges és a kérelem mellékleteként benyújtott hatósági igazolások kiadóját (Önkormányzat, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, Tűzvédelmi hatóság, Biztosítási szerződés, Jövedéki adóraktári engedély stb.) megnevezését, számát és kiadásának dátumát kell feltüntetni.
Jelezze a 18–24. rovatokkal kapcsolatosan hasznosnak ítélt összes további információt.
Általános szabály
Az engedélykérelem, valamint az engedélyminta az EK végrehajtási rendelet 67. számú mellékletében kapott felhatalmazás alapján a kiegészítő adatokat tartalmazza. Az EK végrehajtási rendelet 67. számú mellékletében foglaltakat az e mellékletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

9. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez

Az árunyilatkozatok dátumának időbeli sorrendje szerint felhasználásra kerülő vámkontingensek igénylésének rendje és a vámplafonok igénylésével, továbbá a megfigyelésekkel kapcsolatos eljárás szabályai
1. Jogi alap
A vámárunyilatkozatok elfogadásának időbeli sorrendje szerinti kiosztás elvén alapuló vámkontingensek kiosztásának keretét adó jogi szabályozást az EK végrehajtási rendelet 308a–c cikkei tartalmazzák.
2. Vámkontingens kérelem benyújtásának helye
2.1. Normál eljárás
Kontingenskérelem benyújtása normál eljárásban az áru szabad forgalom számára való vámkezelésre irányuló EV benyújtásának helyén történhet.
2.2. Egyszerűsített eljárás
A Vámkódex 76. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti egyszerűsített eljárás engedélyese vámkontingens iránti kérelmét a 3.2.3. pontban leírtak figyelembevétele mellett a Nemzeti Kontingenskezelő Központ részére közvetlenül telefax útján nyújtja be.
3. Vámkontingens kérelmek benyújtása, elfogadása
3.1.217 Normál eljárás
A Közösségi rendelkezés által megnyitott és az ún. automatikus vámkontingens kiosztási rendszerben kiosztásra kerülő vámkontingensekre vonatkozó kérelmet a vámkezelést kérő normál eljárásban a szabad forgalom számára történő vámkezelés céljából benyújtásra kerülő EV megfelelő módon történő kitöltésével nyújthat be, melyen kívül külön vámkontingens iránti kérelmet benyújtani nem kell.
Ezen eljárásban a vámkezelést végző vámszerv az EV-t egyidejűleg vámkontingens kérelemként kezeli.
A vámkontingens kérelem csak az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén fogadható el:
– a kért vámkezelés végrehajtható,
– a vámárunyilatkozathoz minden olyan okmány csatolásra került, amelyeket a kérdéses vámkontingenst megnyitó közösségi szabályozás előírt,
– azon vámkontingens, melyre kérelmet nyújtottak be, a vámkezelés időpontjában nem merült ki,
– amennyiben a kérdéses vámkontingens igénybevételére csak meghatározott paraméterekkel rendelkező termék esetében van lehetőség, úgy a termék minőségének megállapításáig – a vámkontingenst megnyitó közösségi szabályozás alapján – nyújtandó biztosíték megfizetésre került,
3.2. Egyszerűsített eljárás
3.2.1. Hiányos árunyilatkozattal kért szabad forgalom számára történő vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti egyszerűsített bejelentést engedélyeztek, a vámkontingens kérelem (megfelelő módon kitöltött hiányos adattartalmú EV okmány) akkor számít benyújtottnak, ha valamennyi a vámkontingens alkalmazásához szükséges okmány rendelkezésre áll. Ezzel az előfeltétellel megengedett az EV-n hiányos árunyilatkozattal tett vámkezelési kérelem útján történő vámkontingens kérelmezés.
3.2.2.218 Egyszerűsített bejelentés egyszerűsített eljárással (adminisztratív vagy kereskedelmi okmánnyal) kért szabad forgalom számára történő vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti egyszerűsített bejelentést engedélyeztek, a vámkontingens kérelem akkor számít benyújtottnak, ha
– a vámkezelést kérő az 1. számú minta szerinti kérelmet kitöltötte és azt a vámkezelést végző vámszerv részére benyújtotta,
– valamennyi a vámkontingens alkalmazásához szükséges okmány rendelkezésre áll.
A fenti feltételekkel megengedett az adminisztratív vagy kereskedelmi okmányon tett vámkezelési kérelem útján történő vámkontingens kérelmezés.
Azok a vámkezelési kérelmek, amelyek tartalmazzák ugyan a vámkontingens igénybevétele iránti kérelmet, azonban a szükséges okmányok nincsenek csatolva, nem fogadhatók el.
3.2.3. Helyi vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés c) pontja szerint egyszerűsített bejelentést engedélyeztek, a vámkontingens kérelem akkor fogadható el, ha
– a bejegyzés a könyvelésbe a vámkontingens rendelésszáma figyelembevételével megtörtént,
– az igényelt mennyiséget azzal az egységgel, amelyben a vámkontingenst be kell jelenteni, megadták,
– a Nemzeti Kontingenskezelő Központ értesítése megtörtént a 2. számú minta szerinti kérelem telefaxon történő megküldésével, a bejegyzés napján, kivételes esetben a következő nap 8 óráig, az engedély tulajdonosa által és annak költségére.
A kérelem azonban csak akkor számít szabályszerűen benyújtottnak, ha rendelkezésre állnak a szükséges okmányok és az áru fizikailag a megengedett helyen található.
4.219 Vámkontingens kérelmek továbbítása, a kérelmekre kapott válaszok fogadása
A vámszerv a hozzá benyújtott és általa elfogadott vámkontingens kérelmeket megküldi a Nemzeti Kontingenskezelő Központba, mely azokat – ellenőrzést követően – a vámkontingensek kiosztását végző szervhez Brüsszelbe továbbítja. A kontingenskérelmekre adott válaszok közlését követően a Nemzeti Kontingenskezelő Központ értesíti a további intézkedések megtételére jogosult vámszervet.
A 3.2.3. pont szerinti eljárás esetében a Nemzeti Kontingenskezelő Központ részére az engedélyes közvetlenül megküldi a vámkontingens kérelmet. Ezen kontingenskérelemre adott válasz közlését követően a Nemzeti Kontingenskezelő Központ a kérelmezőt közvetlenül értesíti a kérelme elbírálásának eredményéről.
5. Újra megnyitott vámkontingensek esetén követendő igénylési eljárás
Amennyiben a vámkezelési kérelem (kontingenskérelem) elfogadásának időpontjában a kért vámkontingens kimerült állapotú, úgy a vámkontingens által biztosított kedvezmény nem alkalmazható. Abban az esetben, ha a vámkezelés elvégzését követően a vámkontingens újramegnyitottá válik és a kontingenskérelem a feltételeknek megfelel, a vámhatóság a kontingenskérelemnek megfelelő mennyiséget hivatalból megkéri és a kapott válasznak megfelelően a vámterhet kiszabó határozat módosítása iránt intézkedik.
6. Vámkontingens utólagos hatállyal történő kérelmezése
Azon vámkezelések esetében, ahol a kontingenskérelem a vámkezelés elvégzését követően kerül benyújtásra, a vámkezelési kérelem módosításának elfogadási dátuma alapján kerül a kérelem – kiosztási eljárás céljából – Brüsszelben besorolásra.
7.220 Visszamenőleges hatállyal megnyitott vámkontingensek
Amennyiben egy közösségi szabályozás által visszamenőleges hatállyal kerül megnyitásra egy vámkontingens, úgy a vámkontingens igénybevételére lehetőség van mindazon áruk esetében, melynek szabad forgalom számára történő vámkezelése a vonatkozó vámkontingens érvényességének kezdő időpontját követően került elvégzésre. A vámkontingens megnyitását visszamenőleges hatállyal elrendelő jogszabály közzétételét követően van lehetőség áru szabad forgalom számára történő vámkezelését végző vám- és pénzügyőri hivatalnál a kérdéses vámkontingens igénylésére.
A vámhatóság értesítheti a vámkezelést kérőt a visszamenőlegesen megnyitott vámkontingens igénylésének lehetőségéről.
Amennyiben az áru szabad forgalom számára történő vámkezelésének időpontjában érvényes vámkontingens nem áll rendelkezésre, azonban a vámkezelést kérő megalapozott információval bír ezen kontingens jövőbeni, visszamenőleges hatállyal történő megnyitásáról, úgy az EV kitöltésénél a megnyitásra kerülő vámkontingens rendelésszáma feltüntetésre kerülhet, ha azt a vámszerv – a Nemzeti Kontingenskezelő Központtól kapott jóváhagyást követően – engedélyezi. Ezen eljárás esetében a kérdéses vámkontingens megnyitását visszamenőleges hatállyal elrendelő jogszabály közzétételét követően a vámhatóság a kontingenskérelemnek megfelelő mennyiséget hivatalból megkéri, és a kapott válasznak megfelelően a vámterhet kiszabó határozat módosítása iránt intézkedik.
8. Vámplafonok
A vámplafonok – a tényleges vámkezelési mennyiségekre való tekintet nélkül – addig vehetők igénybe, amíg az EK részéről rendelet meg nem állapítja, hogy a plafon vámtétel mellett történő vámkezelés továbbra nem lehetséges.
8.1. A vámplafonok igénylési rendje
8.1.1. Normál eljárás
A közösségi rendelkezés által megnyitott vámplafonokra vonatkozó kérelmet a vámkezelést kérő normál eljárásban a szabad forgalom számára történő vámkezelés céljából benyújtásra kerülő EV megfelelő módon történő kitöltésével (EV okmány 44. rovatában a vámplafon rendelésszám feltüntetése) nyújthat be.
A vámplafont létrehozó közösségi jogszabályban meghatározott kedvezményes plafon vámtétel csak akkor alkalmazható, ha a vámkezelést kérő a kedvezményt kérelmezi, és valamennyi, a vámplafon alkalmazásához szükséges okmány rendelkezésre áll.
8.2.1.221 Hiányos árunyilatkozattal kért szabad forgalom számára történő vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti egyszerűsített árunyilatkozatot a vámszerv elfogadta, a közösségi rendelkezés által megnyitott vámplafonokra vonatkozó kérelem (megfelelő módon kitöltött hiányos adattartalmú EV okmány) akkor fogadható el, ha valamennyi, a vámplafon alkalmazásához szükséges okmány rendelkezésre áll.
8.2.2.222 Egyszerűsített bejelentéssel (adminisztratív vagy kereskedelmi okmánnyal) kért szabad forgalom számára történő vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti egyszerűsített bejelentést engedélyeztek, a vámplafon kérelem akkor számít benyújtottnak, ha
– a vámkezelést kérő a 1. számú minta szerinti kérelmet kitöltötte és azt a vámkezelést végző vámszerv részére benyújtotta,
– valamennyi, a vámplafon alkalmazásához szükséges okmány rendelkezésre áll.
A fenti feltétellel megengedett az adminisztratív vagy kereskedelmi okmányon tett vámkezelési kérelem útján történő vámplafon kérelmezés.
Azok a vámkezelési kérelmek, amelyek tartalmazzák ugyan a vámplafon igénybevétele iránti kérelmet, azonban a szükséges okmányok nincsenek csatolva, nem fogadhatók el.
8.2.3. Helyi vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés c) pontja szerint egyszerűsített bejelentést engedélyeztek, a vámplafont létrehozó Közösségi jogszabályban meghatározott kedvezményes plafon vámtétel csak akkor alkalmazható, ha
– a bejegyzés a könyvelésbe a vámplafon rendelésszáma figyelembevételével megtörtént,
– a Nemzeti Kontingenskezelő Központ értesítése megtörtént,
– az igényelt mennyiséget azzal az egységgel, amelyben a vámplafont be kell jelenteni, megadták,
– rendelkezésre állnak a szükséges okmányok és az áru fizikailag a megengedett helyen található.
9. A preferenciális import/export forgalom megfigyelése
9.1. Jogi alap
A preferenciális export/import forgalom megfigyeléséről szóló rendelkezéseket az EK végrehajtási rendelet 308d cikke tartalmazza.
Ezen behozatali/kiviteli megfigyelés alá eső termékek tekintetében a tagállamok a megfigyelésre meghatározott időszakokon belül kötelesek az Európai Bizottság részére kimutatást küldeni a vámjogilag szabad forgalomba számára vámkezelt áruk vagy exportált közösségi áruk mennyiségéről.
9.2. A vámhatósághoz történő bejelentés eljárási módja
9.2.1. Normál eljárás
A vámkontingensek igénylésére vonatkozó rendelkezésektől eltérően a megfigyelés alá eső termékek szabad forgalom számára történő vámkezelése során a megfigyelési rendelésszámot a vámkezelést kérőnek kell az EV okmány 44. rovatában feltüntetnie az érintett áru önsúlyának feltüntetésével egyidejűleg.
9.2.2. Egyszerűsített eljárás
9.2.2.1.223 Hiányos árunyilatkozattal kért szabad forgalom számára történő vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti egyszerűsített árunyilatkozatot a vámszerv elfogadta, a megfigyelés alá eső termékek szabad forgalom számára történő vámkezelése céljából benyújtott hiányos adattartalmú EV okmány 44. rovatában kell az importált áru megfigyelési rendelésszámát feltüntetni, illetve az EV okmánynak tartalmaznia kell az érintett áru nettó tömegére vonatkozó adatot a megfigyelést elrendelő közösségi jogszabályban meghatározott mennyiségi egységben.
9.2.2.2. Egyszerűsített bejelentéssel (adminisztratív vagy kereskedelmi okmánnyal) kért szabad forgalom számára történő vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti egyszerűsített bejelentést engedélyeztek, a megfigyelés alá eső termékek szabad forgalom számára történő vámkezelése céljából benyújtott kiegészítő árunyilatkozatnak tartalmaznia kell az importált áru megfigyelési rendelésszámát, illetve az érintett áru nettó tömegére vonatkozó adatot a megfigyelést elrendelő közösségi jogszabályban meghatározott mennyiségi egységben.
9.2.2.3. Helyi vámkezelés
Ha a vámkódex 76. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti egyszerűsített eljárást engedélyeztek, a megfigyelés alá eső termékek szabad forgalom számára történő vámkezelése céljából benyújtott kiegészítő árunyilatkozat 44. rovatában kell az importált áru megfigyelési rendelésszámát feltüntetni, illetve az EV okmánynak tartalmaznia kell az érintett áru nettó tömegére vonatkozó adatot a megfigyelést elrendelő közösségi jogszabályban meghatározott mennyiségi egységben.
1. számú minta224

Vámkontingenst/vámplafont kérelmező adatai:

 

VP ID:

 

Név:

 

Levelezési cím, telefon:

 

Telefax:

 

K É R E L E M
Vámkontingens/vámplafon igénylésére
egyszerűsített eljárás hiányos árunyilatkozattal
vagy egyszerűsített bejelentéssel történő vámkezelés engedélyese részére
A kontingens/vámplafon kérelemmel érintett áru adatai:

HELYETTESÍTŐ OKMÁNY AZONOSÍTÓSZÁMA:

 

 

 

 

 

HELYETTESÍTŐ OKMÁNY KÓDSZÁMA:

 

 

 

 

TARIC KÓD:

 

 

 

 

 

IGÉNYELT
VÁMKONTINGENS/VÁMPLAFON

TARIC SZERINT

VÁMKONTINGENST/VÁM-
PLAFONT MEGNYITÓ JSZ. SZERINT

 

– MENNYISÉGE:

 

– MENNYISÉGI EGYSÉGE:

RENDELÉS SZÁM:

 

 

 

 

 

 

SZÁRMAZÁSI ORSZÁG / ORSZÁGCSOPORT:

 

Kérem, hogy a feltüntetett adatok alapján kontingens igénylésére vonatkozó kérelmemet a Nemzeti Kontingenskezelő Központ, valamint a vámkontingensek kiosztását végző szerv részére továbbítani szíveskedjen.
Kelt: ………………………………………

 

…………………………………

 

cégszerű aláírás

2. számú minta225

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Nemzeti Kontingenskezelő Központ

Vámkontingenst kérelmező adatai:
VP ID:
Név:
Levelezési cím, telefon:
Telefax:

K É R E L E M
Vámkontingens igénylésére
egyszerűsített eljárás helyi vámkezelés engedélyese részére
A kontingenskérelemmel érintett áru adatai:

NYILVÁNTARTÁSI SZÁM:

 

NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL IDŐPONTJA:

év

nap

TARIC KÓD:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IGÉNYELT VÁMKONTINGENS

TARIC SZERINT

VÁMKONTINGENST MEGNYITÓ JSZ. SZERINT

 

– MENNYISÉGE:

 

– MENNYISÉGI EGYSÉGE:

RENDELÉS SZÁM:

 

 

 

 

 

 

SZÁRMAZÁSI ORSZÁG / ORSZÁGCSOPORT:

 

Kérem, hogy a feltüntetett adatok alapján kontingens igénylésére vonatkozó kérelmemet a Nemzeti Kontingenskezelő Központ, valamint a vámkontingensek kiosztását végző szerv részére továbbítani szíveskedjen.
Kelt: ………………………………………

 

…………………………………

 

cégszerű aláírás

10. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez226

11. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez227

MÓDOSÍTÓ LAP
kiviteli irányú vámkezelések (egységes vámáru-nyilatkozatok) adatainak módosítására
Módosítást kérő neve: ........................................................    VPID-száma:...........................................................

Határozatszám
(EV A rovat)

Tételsorszám
(EV 32. rovat)

Módosítandó rovat száma

Új adat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudomásul veszem, hogy a fenti módosítás a vám kiszabását, illetve visszatérítését nem befolyásolja.

Kiállítás dátuma: ................................

vámszerv igazolása: A fenti módosítás végrehajtható.

 

 

Kiállító aláírása: ................................

...................................................

 

aláírás, bélyegzőlenyomat

Kitöltési szabályzat a Módosító lap alkalmazásához
(kiviteli irányú vámkezelés esetén)
1. A Módosító lap vagy azzal egyező adattartalmú és formátumú bizonylat a feladó/exportőr által – fénymásolás útján, nyomdailag vagy más módon szabadon – előállított adatlap.
2.228 A Módosító lapot két példányban kiállítva kell benyújtani a kiviteli eljárást végző vámhivatalhoz azokban az esetekben, amikor olyan EV valamely adatának módosítását kéri a feladó/exportőr, amelynek az 1. Bejelentés rovatában EX, EU vagy CO kód került alkalmazásra.
3. A Módosító lap több EV összesen huszonöt adatának módosítását teszi lehetővé.
4. A módosítást kérő neve, VPID-száma rovatban a feladó/exportőr (EV 2. rovat) nevét, VPID-számát kell feltüntetni, függetlenül a vámkezelést kérőtől (EV 14. rovat).
5. Az első – Határozatszám (EV A rovat) – oszlopban a módosítani kívánt EV határozatszámát kell feltüntetni (pl. 1000014L000010). Ha a módosítás a határozat törlésére irányul, akkor csak ezt a rovatot kell kitölteni.
6. A második – Tételsorszám (EV 32. rovat) – oszlopban annak az árunak az aktuális tételsorszámát (az eredeti árunyilatkozat szerinti aktuális tételsorszámát) kell feltüntetni, amelyre az új adat közlése vonatkozik. Árunyilatkozat-szintű adatok esetében 0-át kell beírni. A tételsorszámot minden módosítani kívánt adatnál szerepeltetni kell. Ha a módosítás az EV valamely árusorának törlésére irányul, akkor csak a határozatszámot, valamint ezt a rovatot kell kitölteni.
7. A harmadik – Módosítandó rovat száma – oszlopban a módosítani kívánt adat EV-rovatszámát kell feltüntetni. Abban az esetben, ha a rovat két adatot tartalmaz – pl. a 33. rovat –, akkor a módosítandó rovatrészt egy (1) vagy kettő (2) alszámmal kell megjelölni.
8. A negyedik – Új adat – oszlopba a helyes (módosított) adatot kell beírni.
9.229 A vámszerv csak javítás nélküli, egyértelműen kitöltött Módosító lapot fogad el. Ha valamely adat módosításával nem ért egyet, akkor azt a Módosító lapon áthúzással érvényteleníti. Ennek módosítása csak új Módosító lap benyújtásával végezhető el.
10. A feladó/exportőr tudomásul veszi, hogy amennyiben a módosítás a vám kiszabását, illetve visszatérítését befolyásolja, az EV megfelelő adatának módosítása nem eredményezi a vámkiszabás, illetve -visszatérítés automatikus módosítását.
MÓDOSÍTÓ LAP
behozatali irányú vámkezelésekhez (EV-khoz) kapcsolódó utólagos intézkedésekhez
Módosítást kérő neve: ........................................................    VPID-száma:............................................................

Határozatszám
(EV A rovat)

Tételsorszám
(EV 32. rovat)

Módosítandó rovat száma

Új adat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitöltési szabályzat a Módosító lap alkalmazásához
(behozatali irányú vámkezelés esetén)
1. A Módosító lap vagy azzal egyező adattartalmú és formátumú bizonylat a címzett vagy a vámkezelést kérő által – fénymásolás útján, nyomdailag vagy más módon szabadon – előállított adatlap.
2.230 A Módosító lapot egy példányban kiállítva kell csatolni az alapvámkezelést végző (anya)vámszervnél benyújtott kérelmekhez azokban az esetekben, amikor a kérelem olyan EV-vel vagy határozattal kapcsolatos utólagos intézkedésre vonatkozik, amelynek az 1. Bejelentés rovatában IM, EU, CO vagy A kód került alkalmazásra. Utólagos intézkedésnek minősül e szemponttól:
– a határozat kijavítása, kiegészítése,
– a vám, és nem közösségi adó és díj utólagos kiszabása, beszedése, valamint
– a vám, és nem közösségi adó és díj visszatérítése.
3. Nem kell Módosító lapot kiállítani akkor, ha
– az utólagos intézkedés elvégzése EV kitöltésével történik, azaz ideiglenes behozatalban, aktív feldolgozásban vámkezelt vámáru szabad forgalomba bocsátása esetén, továbbá
– a kérelem határozat visszavonására irányul.
4. A Módosító lap több EV összesen harminc adatának módosítását teszi lehetővé.
5. A módosítást kérő neve, VPID-száma rovatban a címzett vagy a vámkezelést kérő (EV 2., 14. rovat) nevét, VPID-számát kell feltüntetni. A vámkezelést kérő akkor szerepelhet, ha az alapvámkezelést saját nevében, megbízója vagy saját számlájára kérte.
6. Az első – Határozatszám (EV A rovat) – oszlopban annak az EV-nek határozatszámát kell feltüntetni (pl. 1000044A000010), amelyre a kérelem vonatkozik. Ha egy határozatszámhoz több módosítandó adat tartozik, akkor a határozatszámot elegendő egyszer, az első adat sorában feltüntetni.
7. A második – Tételsorszám (EV 32. rovat) – oszlopban annak az árunak az aktuális tételsorszámát (az eredeti árunyilatkozat szerinti aktuális tételsorszámát) kell feltüntetni, amelyre az új adat közlése vonatkozik. Árunyilatkozat-szintű adatok esetében 0-át kell beírni. A tételsorszámot minden módosítani kívánt adatnál szerepeltetni kell.
8. A harmadik – Módosítandó rovat száma – oszlopban az EV azon rovatának számát kell feltüntetni, amelynek korrekciójára a kérelem végrehajtásának érdekében szükség van. Ha olyan rovat adatáról van szó, amelyben több különböző adat szerepel, akkor a rovatszámot a kitöltési sorrendnek megfelelően tört számmal kell jelezni.
9. A negyedik – Új adat – oszlopban a helyes (módosított) adatot kell beírni. Amennyiben a rovatnak alrovataira vonatkozik az új adat közlése, úgy az alrovatokat /- jelöléssel kell az oszlop sorában jelezni.
10.231 A Módosító lap az írásbeli kérelem melléklete, azon a vámszerv javítást nem végez, a kérelemtől eltérő döntését határozatában indokolja.

12. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez232

13. számú melléklet a 15/2004. (IV. 5.) PM rendelethez233

1

A rendeletet a 11/2016. (IV. 29.) NGM rendelet 55. §-a hatályon kívül helyezte 2016. május 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 53. §-át.

2

Az 1–16. §-t és az 1. § előtti címet a 35/2005. (X. 28.) PM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

3

A 17. § (2) bekezdése a 43/2006. (XII. 26.) PM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 18. § (1) bekezdés a) pontja a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 58. §-ával megállapított szöveg.

5

A 18. § (1) bekezdés d) pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 18. § (1) bekezdés e) pontját a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 12. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 18. § (2) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

8

A 19. § a) pontja a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 19. § e) pontja a 42/2012. (XII. 21.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 20. § (1) bekezdés e) pontja a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

11

A 21/A. §-t a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 59. §-a iktatta be.

12

A 22. § (1) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 60. §-ával megállapított szöveg.

13

A 22. § (5) bekezdés c) pontja a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

14

A 23. § a 32/2013. (VIII. 14.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

16

A 23/B. §-t az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 1. §-a iktatta be.

17

A 23/B. § (1) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 62. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 23/C. §-t a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 24. § (2) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 10. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 24. § (3) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 25. § (2) bekezdése a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 25. § (4) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. [A 25. § (4) bekezdésében a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés d) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „az indító alsó fokú vámszervet” szövegrész helyébe az „az indító vámszervet” szöveg lép, nem vezethető át.]

25

A 25. § (5) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 25. § (6) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 26. § (1) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 27. § (2) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

31

A 30. § (1) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 30. § (4) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 31. § (3) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 32. § előtti alcím a 28/2009. (XI. 30.) PM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

37

A 32. § a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 64. §-ával megállapított szöveg.

38

A 32. § (1) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja és (6) bekezdés a)–b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 32. § (2) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (6) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 33. § a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

41

A 33. § (2) bekezdés c) pontja a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 65. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 37. § (1) bekezdése az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 3. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) és j) pontja szerint módosított szöveg. [A 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 10. § (1) bekezdés c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „vám- és pénzügyőri hivatalt” szövegrész helyébe az „alsó fokú vámszervet” szöveg lép, nem vezethető át.]

45

A 37. § (2) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés k) és l) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 37. § (3) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés l)–m) pontja szerint módosított szöveg. [A 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 10. § (1) bekezdés d) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „az alsó fokú” szövegrész helyébe az „alsó fokú” szöveg lép, nem vezethető át.]

47

A 40. § (2) bekezdésének f) pontját a 21/2006. (VIII. 30.) PM rendelet 1. §-a iktatta be.

48

A 40. § (4) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 41. § (1) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 41. § (2) bekezdése a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 2. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 41. § (3) bekezdését a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 2. §-a iktatta be.

52

A 42. § (2) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 42. § (3) bekezdését a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 5. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

54

A 43. § (2) bekezdését a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 10. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 43. § (3) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

57

A 46. § (1) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 46. § (2) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 46/A. § (2) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 46/A. § (4) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 46/A. § (6) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 47. § a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

64

A 48. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 48. § (2) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 49. § a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

67

A 49. § (1) bekezdését a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 5. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

68

A 49. § (2) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

69

A 49. § (3) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

70

Az 50. § a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

71

Az 50. § (1) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

72

Az 50. § (2) bekezdését a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 5. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

73

Az 50. § (3) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

74

Az 50. § (5) bekezdését a 21/2005. (VI. 23.) PM rendelet 10. §-ának (4) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 10. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2005. június 23. napjától kezdődően kell alkalmazni.

75

Az 50/A. §-t az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 4. §-a iktatta be.

76

Az 51–53. §-t a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

77

Az 54. § harmadik mondatát a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 5. §-ának (2) bekezdése. Az 54. § szövege az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

78

Az 54. § (3) bekezdését a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

79

A VII/A. fejezetet (54/A. §) a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 1. §-a iktatta be.

80

Az 56. § (2) bekezdése a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 4. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

81

Az 56. § (2) bekezdés d) pontja a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 33. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

82

Az 56. § (2) bekezdés e) pontja a 42/2012. (XII. 21.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

83

Az 56. § (3) bekezdése a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 4. §-ával megállapított, a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 36. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

84

A VIII/A. fejezetet (56/A. §) a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

85

Az 56/A. § (1) bekezdése az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

86

Az 56/A. § (2) bekezdése az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

87

Az 57. § (1) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 68. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

88

Az 57. § (2) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 68. §-ával megállapított szöveg.

90

Az 57. § (4) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

91

Az 57. § (5) bekezdése a 42/2012. (XII. 21.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

92

Az 57. § (5) bekezdés a) pont aa) alpontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

93

Az 57. § (5) bekezdés a) pont ab) alpontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

94

Az 57. § (5) bekezdés b) pont ba) alpontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

95

Az 57. § (5) bekezdés b) pont bb) alpontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

96

Az 57. § (6) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 37. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

97

Az 57. § (7) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 70. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

99

Az 57. § (9) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 71. §-ával megállapított szöveg.

100

Az 57. § (10) bekezdése a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

101

Az 57. § új (11) bekezdését a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (11)–(14) bekezdés számozását (12)–(15) bekezdésre változtatva. A (11) bekezdés a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 72. §-ával megállapított szöveg.

102

Az 57. § eredeti (11) bekezdésének számozását a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a (12) bekezdésre változtatta. A (12) bekezdés a 42/2012. (XII. 21.) NGM rendelet 4. §-ával megállapított, a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

103

Az 57. § eredeti (12) bekezdésének számozását a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a (13) bekezdésre változtatta.

104

Az 57. § (13) bekezdését a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, számozását a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a (14) bekezdésre változtatta. A (14) bekezdés a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés g)–h) és p) pontja szerint módosított szöveg.

105

Az 57. § (14) bekezdését a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, számozását a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 3. §-a (15) bekezdésre változtatta.

106

Az 58. § (3) bekezdését a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 5. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

108

A X. fejezet címe a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

109

Az 59. § (1) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 8. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

111

Az 59. § (3) bekezdését a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 7. §-a iktatta be.

112

Az 59. § (3) bekezdés b) pontja a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

113

Az 59. § (3) bekezdés c) pontja a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

114

Az 59. § (3) bekezdés d) pontját a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

115

A 60. § (1) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 73. §-ával megállapított szöveg.

116

A 60. § (2) bekezdés a) pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

117

A 60. § (2) bekezdés b) pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

118

A 60. § (2) bekezdés g) pontja a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 60. § új (3) bekezdését a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(4) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatva.

120

A 60. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 5. §-a, szövege a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

121

A 60. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 5. §-a, szövege a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 8. pontja, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

122

A 60/A. §-t a 21/2006. (VIII. 30.) PM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

123

A 60/A. § (1) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

124

A 60/A. § (3) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

125

A 61. § a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

126

A 62. § nyitó szövegrésze a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

127

A 62. § a) pontja a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

128

A 62. § b) pontja a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

129

A 62. § c) pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

130

A 62. § d) pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

131

A 64. § a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 64/A. §-t az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 65. §-t a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 12. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

134

A 66. §-t a 28/2009. (XI. 30.) PM rendelet 18. §-a hatályon kívül helyezte.

135

A 66/A. §-t a 8/2007. (V. 21.) PM rendelet 1. §-a iktatta be.

136

A 66/A. § (1) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 66/A. § (2) bekezdése a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 6. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

138

A 66/A. § (3) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

139

A 66/A. § (5) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés q) pontja szerint módosított szöveg.

140

A 66/A. § (6) bekezdése a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 66/A. § (6) bekezdés a) pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

142

A 66/A. § (6) bekezdés g) pontját a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 7. §-a iktatta be.

143

A XII. cím a 8/2007. (V. 21.) PM rendelet 4. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 67–70. §-t a 8/2007. (V. 21.) PM rendelet 4. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

145

A 71. § a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

146

A 71. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

147

A 71. § (2) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

148

A 71. § (3) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

149

A 71. § (5) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontja és (5) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

150

A 72. § (1) bekezdése az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

151

A 72. § (2) bekezdése az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 72. § (2) bekezdés a) pontja a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 27. § (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

153

A 72. § (2) bekezdés e) pontját a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 44. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

154

A 72. § (2) bekezdés f) pontját a 20/2010. (V. 12.) PM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte.

155

A 72. § (3) bekezdése az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 72. § (4) bekezdése a 42/2012. (XII. 21.) NGM rendelet 5. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 72. § (5) bekezdése az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 72. § (6) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

159

A 72. § (7) bekezdése az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

160

A 72. § (8) bekezdése a 44/2008. (XII. 31.) PM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított, a 20/2010. (V. 12.) PM rendelet 6. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

161

Az új XIV. címet (72/A. §) a 21/2006. (VIII. 30.) PM rendelet 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti XIV. és XV. cím számozását XV. és XVI. címre változtatva.

162

A 72/A. §-t és címét a 21/2006. (VIII. 30.) PM rendelet 5. §-a iktatta be.

163

A 72/A. § (1) bekezdése a 28/2009. (XI. 30.) PM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

164

A 72/A. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

165

A 72/A. § (2) bekezdése a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

166

A 72/B. §-t megelőző XV. címet a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 9. § (1) bekezdése iktatta be.

168

A 72/B. § (1) bekezdése a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 10. § (6) bekezdése, az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 8. § c) pontja szerint módosított szöveg. [A 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 10. § (7) bekezdés c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „tájékoztatóban” szövegrész helyébe „tájékoztatásban” szöveg lép, nem vezethető át.]

169

A 72/C. §-t megelőző XVI. címet a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti XVI. cím számozását XVIII. címre változtatva.

170

A 72/C. §-t a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 28/2009. (XI. 30.) PM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

171

A 72/C. § (5a) bekezdését az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be.

172

A 72/C. § (7) bekezdését az 57/2014. (XII. 31.) MGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

173

A 72/C. § (8) bekezdését az 57/2014. (XII. 31.) MGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

174

A 72/C. § (9) bekezdését az 57/2014. (XII. 31.) MGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

175

A 72/C. § (10) bekezdését az 57/2014. (XII. 31.) MGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

176

A 72/C. § (11) bekezdését az 57/2014. (XII. 31.) MGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 72/D. §-t megelőző XVI/A. címet a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 76. §-a iktatta be.

178

A 72/D. §-t a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 76. §-a iktatta be, szövege a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

179

A 72/D. § (1) bekezdése a 42/2012. (XII. 21.) NGM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

180

A XVI/B. fejezetet (72/E. §) az 57/2014. (XII.31.) NGM rendelet 5. §-a iktatta be.

181

A 72/E. § (3) bekezdése a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

182

A XV. – eredeti XIV. – cím számozását a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 9. § (2) bekezdése XVII. címre változtatta.

184

A 73. § (3) bekezdése a 42/2012. (XII. 21.) NGM rendelet 7. §-ával megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

185

A 73. § (4) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

187

A 74. § új (2) bekezdését a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva.

189

A 74. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 8. § (1) bekezdése.

190

A 74. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 8. § (1) bekezdése, szövege a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 77. §-ával megállapított szöveg.

191

A 74. § (5) bekezdését a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

192

A 75. § (2) bekezdését a 13/2012. (VI. 25.) NGM rendelet 12. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

194

A 78. § (3) bekezdését a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 9. §-a iktatta be.

195

A 80/A. §-t újonnan az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 7. §-a iktatta be.

196

A XVI. – eredeti XV. – cím számozását a 48/2007. (XII. 29.) PM rendelet 9. § (2) bekezdése XVIII. címre változtatta.

197

A 82. § (1)–(2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 43. §-ának 94. pontja hatályon kívül helyezte.

198

A 82. § (3) bekezdését a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 11. §-a iktatta be, e módosító rendelet 14. §-a alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

199

A 83. §-t a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 80. §-a hatályon kívül helyezte. [E módosító rendelet 78. § (5) bekezdése szerint elrendelt módosítás, amely szerint a „Vám- és Pénzügyőrség” szövegrész helyébe a „NAV” lép, nem vezethető át.]

200

A 84. § e rendelet 81. §-ának (2) bekezdése alapján 2004. április 5. napján lép hatályba.

201

A 84. § (1)–(2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 43. §-ának 94. pontja hatályon kívül helyezte.

202

A 84. § (4) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

203

A 85. § e rendelet 81. §-ának (2) bekezdése alapján 2004. április 5. napján lépett hatályba.

204

A 86. § az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

205

A 87. §-t a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 43. §-ának 94. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 8. §-a iktatta be.

206

A hatálybalépés időpontja 2014. január 1.

207

A 88. §-t az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 6. §-a iktatta be.

208

A 89. §-t az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 7. §-a iktatta be.

210

A 2. számú mellékletet a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 80. §-a hatályon kívül helyezte.

211

A 3. számú melléklet a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 79. § (1) bekezdésével megállapított, az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 9. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

215

A 7. számú mellékletet a 8/2007. (V. 21.) PM rendelet 4. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

217

A 9. számú melléklet 3.1. pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

218

A 9. számú melléklet 3.2.2. pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

219

A 9. számú melléklet 4. pontja a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 36. § (4) bekezdése, továbbá 37. § (2) bekezdése, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 9. számú melléklet 7. pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg. [A 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (1) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint a „a vám- és pénzügyőri hivatalnál” szövegrész helyébe „az alsó fokú vámszervnél” szöveg lép, nem vezethető át.][A 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés b) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „alsó fokú vámszervnél” szövegrész helyébe a „vámszervnél” szöveg lép, nem vezethető át.]

221

A 9. számú melléklet 8.2. pont 8.2.1. alpontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

222

A 9. számú melléklet 8.2.2. pontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

223

A 9. számú melléklet 9.2.2. pont 9.2.2.1. alpontja a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 2. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

224

A 9. számú melléklet 1. számú mintája a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 36. § (5) bekezdése, a 67/2013. (XII. 23.) NGM rendelet 9. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

226

A 10. számú mellékletet a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 80. §-a hatályon kívül helyezte.

227

A 11. számú mellékletet a 37/2004. (VIII. 11.) PM rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

228

[A 11. számú melléklet kitöltési szabályzat 2. pontjában a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (11) bekezdése szerint elrendelet módosítás, amely szerint az „(anya)vámhivatalnál” szövegrész helyébe az „(anya)vámszervnél” szöveg lép, nem vezethető át.]

229

A 11. számú melléklet kitöltési szabályzat 9. pontja a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

230

A 11. számú melléklet "Kitöltési szabályzat a Módosító lap alkalmazásához (behozatali irányú vámkezelés esetén)" 2. pontja az 51/2005. (XII. 28.) PM rendelet 9. § (5) bekezdésével megállapított, a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

231

A 11. számú melléklet módosító lap kitöltési szabályzat 10. pontja a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 78. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

232

A 12. számú mellékletet a 45/2004. (XII. 29.) PM rendelet 4. §-nak (3) bekezdése iktatta be, a módosító rendelet szövege a Magyar Közlöny 2005. évi 12. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg. A 12. számú mellékletet a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 80. §-a hatályon kívül helyezte.

233

A 13. számú mellékletet a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 79. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte az 57/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 9. § (2) bekezdése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére