nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
2003. évi XCII. törvény
az adózás rendjéről
2017-11-24
2018-01-01
144
Jogszabály

2003. évi XCII. törvény

az adózás rendjéről1

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapelvek

1. § (1) E törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényessége és eredményessége érdekében az adózók és az adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek egységes szabályozása.

(2) Az adózó és az adóhatóság e törvénynek és más törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit. Ha a törvény az adóhatóságot mérlegelésre jogosítja fel, azt csak a felhatalmazás céljának megfelelően, a törvényes keretek között gyakorolhatja.

(3) Az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül, a törvényeknek megfelelően köteles eljárni és intézkedni.

(3a)2 Az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazt a vizsgálattal érintett és már minősített jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során.

(4) Ha nemzetközi szerződés másképp nem rendelkezik, a magánszemélyek adóügyeiben tilos állampolgárság szerint megkülönböztetést tenni.

(5) Az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. Az adózó köteles a jogait jóhiszeműen gyakorolni és elősegíteni az adóhatóság feladatainak végrehajtását.

(6) Az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényekben, illetve e törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez.

(7) A szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.3

(8) A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások ügyleteit adózási szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni. Nem alkalmazható e rendelkezés, ha a kapcsolt vállalkozások magatartása megfelel a független felektől az adott esetben elvárható piaci magatartásnak.

(9) Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy sérti a jó erkölcsöt.

2. § (1) Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése.

(2)4 Ha törvénnyel, kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződéssel érintett jogviszonyok, ebből származó jövedelmek tekintetében a rendelkezésre álló tényeknek vagy a vonatkozó nemzetközi szerződés rendelkezéseinek államok közötti eltérő értelmezése azt eredményezi, hogy az adott jogviszonyból származó jövedelmet egyik állam sem tekinti belföldön adóztathatónak, akkor Magyarország nem mentesíti ezt a jövedelmet az adóztatás alól.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti esetekben az adóhatóság az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel – ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg.

A törvény hatálya

3. § (1)5 Magyarország területén

a) székhellyel, telephellyel rendelkező vagy egyébként gazdasági (termelő, szolgáltató, üzemi, üzleti) tevékenységet folytató jogi személy,

b) lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel rendelkező vagy egyébként itt tartózkodó magánszemély,

c) vagyonnal rendelkező vagy bevételt, jövedelmet (nyereséget) elérő magánszemély, jogi személy és egyéb szervezet,

d)6 közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban résztvevő személy

[a)d) pontok a továbbiakban együtt: személy] adózásának és költségvetési támogatásának rendjére e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Ha törvény másként nem rendelkezik a vámszabadterületre is e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3)7 A törvény hatálya kiterjed az Európai Közösség tagállamainak területén székhellyel, telephellyel, állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkező, az általános forgalmi adóról szóló törvényben8 meghatározott telekommunikációs, rádió és audiovizuális médiaszolgáltatásokat, valamint elektronikus szolgáltatást (a továbbiakban: távolról is nyújtható szolgáltatás) nyújtó olyan adóalanyra, aki (amely) a szolgáltatást az Európai Közösség valamely tagállamának területén székhellyel, állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel rendelkező, adóalanynak nem minősülő személynek nyújtja, feltéve, hogy az állami adó- és vámhatóságnál elektronikus úton bejelentkezik.

4. § (1) E törvény hatálya kiterjed

a) az adóval, a járulékkal, az illetékkel összefüggő, a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap, a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap vagy az önkormányzat javára teljesítendő, törvényen alapuló kötelező befizetésre (a továbbiakban együtt: adó),

b) a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap terhére törvényben, kormányrendeletben vagy miniszteri rendeletben meghatározott feltételek alapján juttatott támogatásra (a továbbiakban együtt: költségvetési támogatás),

c) az e befizetésekkel és költségvetési támogatásokkal kapcsolatos eljárásra,

ha annak megállapítása, beszedése, végrehajtása, visszatérítése, kiutalása vagy ellenőrzése az adóhatóság hatáskörébe tartozik [az a)–c) pont szerinti tevékenység a továbbiakban együtt: adózás].

(2) A végrehajtás és az ezzel összefüggő nyilvántartás tekintetében e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azokra a köztartozásokra, továbbá igazgatási és bírósági szolgáltatás díjaira, amelyekre törvény az adók módjára való behajtást rendeli el (adók módjára behajtandó köztartozás).

(3) Ha e törvény másként nem rendelkezik,

a) az adóelőleg, továbbá a bírság, a pótlék és a költség tekintetében az adóra,

b) az adó-visszaigénylés és az adó-visszatérítés tekintetében a költségvetési támogatásra

vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4)9 E törvény hatálya nem terjed ki a társadalombiztosítási ellátásokra, valamint az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvény hatálya alá tartozó kötelező befizetésekre. E törvényt kell alkalmazni

a) az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvény, illetve a vámjogszabályok eltérő rendelkezése hiányában e jogszabályok hatálya alá tartozó kötelező befizetések (vám, adó, díj, költség, bírság, pótlék, kamat) elszámolására, valamint

b) jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az a) pont alá nem tartozó olyan fizetési kötelezettségek elszámolására, amelyek megállapítása, nyilvántartása, beszedése, végrehajtása, visszatérítése, kiutalása vagy ellenőrzése a vámhatóság hatáskörébe tartozik.

(4a)10 E törvény hatálya kiterjed a távolról is nyújtható szolgáltatás utáni, az Európai Közösség más tagállamát megillető hozzáadottértékadó-fizetési és -bevallási kötelezettségre, ha az adózó ezen kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget.

(5)11 Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvény ügyfélre vonatkozó rendelkezéseit az EORI szám megállapításával összefüggő nyilvántartásba vétellel és nyilvántartással kapcsolatban az e törvény hatálya alá tartozó adózóra is alkalmazni kell. A vámjogszabályok szerinti EORI számra történő hivatkozást az adójogszabályok hatálya alá tartozó tevékenységgel kapcsolatban a VPID számra történő hivatkozásként kell értelmezni.

5. §12 (1) Ha e törvény vagy adót, adófizetési kötelezettséget, költségvetési támogatást megállapító törvény másként nem rendelkezik, az adóügyekben – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény13 rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Adóügyekben nem kell alkalmazni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény

a)14 az eljárás megindítására, az újrafelvételi eljárásra, a hatósági szolgáltatásra, a végrehajtási eljárásra és az ügyfél kérelmére történő ellenőrzés lefolytatására, az ügyintézési rendelkezésre, elektronikus irat előterjesztése esetén az ügyintézési határidő kezdetére vonatkozó szabályait,

b)15 a kiskorú adózó esetében az ügyintézés soronkívüliségére és határidejére vonatkozó szabályait.

c)16 függő hatályú döntésre vonatkozó rendelkezéseit.

(2a)17 A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv szakértői kirendelése során nem kell alkalmazni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény

a) ügyfél által javasolt szakértő kirendelésére,

b) kirendelt szakértő eljárási bírsággal történő sújtására

vonatkozó szabályait.

(2b)18 Az adóhatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti ideiglenes biztosítási intézkedés elrendelése esetén e törvény biztosítási intézkedésre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza. Adóügyekben az ideiglenes biztosítási intézkedés a határozat jogerőre emelkedésével nem veszti hatályát.

(3)19

(3a)20 Az állami adó- és vámhatóság telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszert működtet, amelynek keretében az adózó vagy képviselője számára az állami adó- és vámhatóság vezetője által meghatározott ügyek intézését biztosítja. A rendszerbe történő bejelentkezéshez az adózónak vagy képviselőjének ügyfélazonosító számmal kell rendelkeznie, az ügyintézés azonosítást követően folytatható.

(4)21 Adóügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek a kérelemre vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az adózó nem kérheti az adóhatóságnál, hogy az más szervet adatszolgáltatás iránt keressen meg.

(5)22 E törvénytől eltérni az (1) bekezdésben foglaltakon túl az Európai Unió kötelező jogi aktusa, törvénnyel, kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján lehet. A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszter és a külpolitikáért felelős miniszter együttes állásfoglalása az irányadó.

(6)23 A 4. § (4) bekezdés b) pontjában foglaltakra figyelemmel a jogszabályban ügyfélnek minősülő személyre a fizetési kötelezettségével kapcsolatban e törvény adózóra vonatkozó rendelkezései is megfelelően alkalmazandóak.

5/A. §24 (1)25 Adóügyekben – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ügyintézési határidő 30 nap.

(1a)26 Az eljáró adóhatóság vezetője az ügyintézési határidőt – a 120. § (1), (3) és (4) bekezdése szerinti eljárásokban – annak letelte előtt kivételesen indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja. A határidő meghosszabbításáról rendelkező végzésben a határidő-hosszabbítás indokait kifejezetten meg kell jelölni.

(2) Ha e törvény valamely eljárási cselekmény teljesítésének határidejéről nem rendelkezik, az adóhatóság haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül gondoskodik az eljárási cselekmény teljesítéséről.

(3) Adóügyekben:

a) az adóhatóság hatáskör vagy illetékesség hiányában 8 napon belül teszi át a kérelmet és az ügyben keletkezett iratokat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz;

b) az adóhatóságok illetékességi összeütközése esetén 15 napon belül kell kijelölni az eljáró adóhatóságot;

c) az adóhatóság a hozzá érkezett megkeresést haladéktalanul, de legkésőbb 5 napon belül továbbítja ahhoz a szervhez, amely a belföldi jogsegély nyújtására jogosult;

d) belföldi jogsegély esetén az adóhatóság a megkeresést,

da) ha az ügyben a megkereső hatóság illetékességi területén kívül kell valamely eljárási cselekményt elvégezni, vagy ha azt az ügyfél jogos érdeke vagy a költségtakarékosság indokolja, 15 napon belül,

db) egyéb esetben 8 napon belül

teljesíti;

e) az adóhatóság vezetője a megkeresés teljesítésére vonatkozó határidőt 15 nappal hosszabbíthatja meg;

f) az adóhatóság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül 8 napon belül utasíthatja el;

g) a hiányosan benyújtott kérelem esetén az adóhatóság 8 napon belül bocsáthat ki hiánypótlási felhívást;

h) a kizárási ok fennállását

ha) az adóhatóság ügyintézője haladéktalanul, de legkésőbb az ok felmerülésétől számított 5 napon belül köteles bejelenteni, illetve

hb) az ügyfél a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül jelentheti be;

i) az eljárási cselekményhez kapcsolódó igazolási kérelmet a mulasztásról való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követő 8 napon belül, de legkésőbb az elmulasztott határnaptól vagy az elmulasztott határidő utolsó napjától számított hat hónapon belül lehet előterjeszteni.

(4) A hiánypótlási felhívás kibocsátására nyitva álló határidőre vonatkozó, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben, valamint a (3) bekezdés g) pontjában foglalt rendelkezéseket a feltételes adómegállapításra, a szokásos piaci ár megállapítására, valamint a fejlesztési adókedvezmény iránti kérelem elbírálására irányuló eljárásokban nem kell alkalmazni.

(5)27 Az e törvényben meghatározott adóhatósági igazolás kiállítására irányuló kérelmet a kérelem beérkezésétől számított 6 napon belül kell teljesíteni.

(6)28 Ha a fizetési könnyítés, adómérséklés iránti kérelmet benyújtó adózó a kérelem benyújtásakor minősített adózónak minősül, a kérelmével egyidejűleg annak sürgősségi eljárásban történő elbírálására irányuló kérelmet (sürgősségi kérelem) is előterjeszthet. Sürgősségi eljárásban az ügyintézési határidő 15 nap. A sürgősségi kérelem benyújtásának késedelme esetén igazolási kérelemnek nincs helye.

II. Fejezet

AZ ADÓZÓ ÉS AZ ADÓHATÓSÁGOK

Az adózó

6. § (1) Adózó az a személy, akinek adókötelezettségét, adófizetési kötelezettségét, adót, költségvetési támogatást megállapító törvény vagy e törvény írja elő.

(1a)29 Adózónak kell tekinteni a kezelt vagyont.

(2) Nem minősül adózónak a kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy [35. § (2) bek.]. A kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy is gyakorolhatja a törvény szerint az adózót megillető jogokat.30

(3)31 Törvény eltérő rendelkezése hiányában a jogutód adózót megilletik mindazon jogok, amelyek a jogelődöt megillették, továbbá teljesíti a jogelőd által nem teljesített kötelezettségeket. Több jogutód esetén a jogelőd kötelezettségeit a jogutódok vagyonarányosan teljesítik, teljesítés hiányában pedig a jogelőd tartozásáért egyetemlegesen felelnek, a költségvetési támogatásra – eltérő megállapodás hiányában – vagyonarányosan jogosultak.

A megbízható adózó32

6/A. §33 (1) Az állami adó- és vámhatóság megbízható adózónak minősíti azt a cégjegyzékbe bejegyzett adózót vagy áfa-regisztrált adóalanyt, amely az alábbi, együttes feltételeknek megfelel:

a) legalább 3 éve folyamatosan működik, vagy legalább 3 éve áfa-regisztrált adóalanynak minősül,

b) a tárgyévben és az azt megelőző öt évben az állami adó- és vámhatóság által az adózó terhére megállapított összes adókülönbözet nem haladja meg az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 3%-át,

c)34 a tárgyévben és az azt megelőző négy évben az állami adó- és vámhatóság nem indított ellene végrehajtási eljárást, ide nem értve az átvezetést és a visszatartási jog gyakorlását,

d) a tárgyévben és az azt megelőző öt évben nem állt és nem áll csőd-, felszámolási, illetve kényszertörlési eljárás alatt,

e) nem rendelkezik 500 000 forintot meghaladó nettó adótartozással,

f) a tárgyévben és az azt megelőző öt évben nem állt és nem áll a 24/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti adószámfelfüggesztés hatálya alatt,

g) a tárgyévben és az azt megelőző öt évben nem állt és nem áll adószámtörlés hatálya alatt,

h)35 a terhére az állami adó- és vámhatóság által kiszabott, a tárgyévet megelőző két évben esedékessé vált mulasztási bírság – ideértve a jövedéki bírságot is – összege nem haladta meg az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 1%-át,

i)36 a tárgyévben és az azt megelőző öt évben nem állt és nem áll fokozott adóhatósági felügyelet alatt,

j)37 nem minősül kockázatos adózónak, és

k)38 a tárgyévre vonatkozó adóteljesítménye pozitív.

(1a)39 Az (1) bekezdéstől eltérően az állami adó- és vámhatóság megbízható adózónak minősíti azt a nyilvánosan működő részvénytársaságot, amely az (1) bekezdés b)–j) pontjaiban foglalt együttes feltételeknek megfelel.

(2)40 Ha az adózó a tárgyévet megelőző öt évben nem működött, illetve nem minősült áfa-regisztrált adóalanynak, az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés b)–k) pontja szerinti feltételek fennállását a működés megkezdésétől, illetve az áfa-regisztált adóalanyiság kezdetétől vizsgálja.

(3)41 E § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában az adózó terhére megállapított összes adókülönbözetet csökkenteni kell a tárgyévben és az azt megelőző öt évben az állami adó- és vámhatóság által az adózó javára megállapított összes adókülönbözettel.

6/B. §42 (1) Az állami adó- és vámhatóság által végzett ellenőrzés időtartama nem haladhatja meg a 180 napot, ha az adózó ezen időtartamon belül folyamatosan megbízható adózónak minősül.

(2) Nem alkalmazható az (1) bekezdés szerinti rendelkezés, ha az adózó az ellenőrzést akadályozó módon nem tesz eleget együttműködési kötelezettségének. Az együttműködési kötelezettség megszegésének minősül különösen, ha az adózó az ellenőrzés időtartama alatt az állami adó- és vámhatóság számára nem elérhető, iratait teljes körűen az ellenőrzés 180 napon belüli lezárását biztosító időpontban nem bocsátja az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére.

(3)43 A megbízható adózó – ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaságot – által visszaigényelt általános forgalmi adót az állami adó- és vámhatóság a 37. § (4) bekezdése szerinti esetben 45 napon belül utalja ki.

(4)44 A megbízható nyilvánosan működő részvénytársaság adózó által visszaigényelt általános forgalmi adót az állami adó- és vámhatóság 30 napon belül utalja ki.

6/C. §45 (1) Az állami adó- és vámhatóság a foglalkoztatotti bejelentés, valamint az e törvény 22/E. §-a szerinti kötelezettség kivételével a bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vagy hibás teljesítése esetén a megbízható adózót mulasztási bírság kiszabása nélkül, határidő tűzésével felhívja a kötelezettség teljesítésére, vagy a hiba javítására. Mulasztási bírság kiszabásának csak a felhívás eredménytelensége esetén van helye.

(2) Az állami adó- és vámhatóság által kiszabható mulasztási bírság felső határa, ha az adózó a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában vagy a jogszabálysértés feltárásának (jegyzőkönyvezésének) időpontjában megbízható adózónak minősült, az általános szabályok szerint kiszabható mulasztási bírság felső határának 50 százaléka.

(3) Az állami adó- és vámhatóság által kiszabható adóbírság felső határa, ha az adózó az utólagos ellenőrzés alá vont adómegállapítási időszak egészében vagy az utólagos ellenőrzés megállapításairól szóló jegyzőkönyv keltének időpontjában megbízható adózónak minősült, az általános szabályok szerint kiszabható adóbírság felső határának 50 százaléka.

(4)46 Nem alkalmazható a (2) és (3) bekezdésben foglalt rendelkezés azon mulasztás, illetve adókülönbözet megállapítása esetén, mely a megbízható adózói minősítés elvesztését eredményezi.

6/D. §47 (1)48 A megbízható adózó részére az állami adó- és vámhatóság az általa nyilvántartott adótartozásra – kivéve a 133. § (3) bekezdésében meghatározott tartozásokat – az adózó elektronikus úton benyújtott kérelmére évente egy alkalommal legfeljebb 12 havi pótlékmentes fizetési könnyítést engedélyez a 133. § (1)–(2) bekezdésében foglalt feltételek vizsgálata nélkül (a továbbiakban: automatikus fizetési könnyítés). Az eljárás illetékmentes. Az automatikus fizetési könnyítésről az állami adó- és vámhatóság a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül határozatot hoz, amelyet elektronikus úton kézbesít. Az automatikus fizetési könnyítés kizárólag akkor engedélyezhető, ha a kérelmező nettó módon számított adótartozása az elbírálás időpontjában nem haladja meg a 1,5 millió forintot. Amennyiben a megbízható adózó az automatikus fizetési könnyítés feltételeinek nem felel meg, úgy kérelmét az állami adó- és vámhatóság az általános szabályok szerint bírálja el.

(2)–(3)49

(4)50 Ha az adózó az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, az automatikus fizetési könnyítés érvényét veszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ez esetben az állami adó- és vámhatóság a fennmaradó tartozásra az eredeti esedékességtől késedelmi pótlékot számít fel.

A kockázatos adózó51

6/E. §52 (1)53 Az állami adó- és vámhatóság kockázatos adózónak minősíti azt a felszámolás, végelszámolás alatt nem álló, cégjegyzékbe bejegyzett adózót vagy áfaregisztrált adóalanyt, amely esetében az alábbi feltételek legalább valamelyike fennáll:

a) szerepel a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók közzétételi listáján [55. § (3) bekezdés],

b) szerepel a nagy összegű adótartozással rendelkező adózók közzétételi listáján [55. § (5) bekezdés],

c) szerepel a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján [55. § (6) bekezdés],

d) egy éven belül az állami adó- és vámhatóság ismételt üzletlezárás intézkedést alkalmazott vele szemben,

e) kényszertörlési eljárás alatt áll,

f) a tárgyévben és az azt megelőző öt évben az állami adó- és vámhatóság által az adózó terhére megállapított összes adókülönbözet meghaladja az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 70%-át azzal, hogy az adózó terhére megállapított összes adókülönbözetet csökkenteni kell a tárgyévben és az azt megelőző öt évben az állami adó- és vámhatóság által az adózó javára megállapított összes adókülönbözettel,

g)54 a terhére az állami adó- és vámhatóság által kiszabott, a tárgyévet megelőző két évben esedékessé vált mulasztási bírság összege meghaladja az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 70%-át,

h)55 székhelye székhelyszolgáltatóhoz van bejegyezve és az adóigazgatási eljárás akadályozása miatt jogerősen mulasztási bírságot szabtak ki terhére a tárgyévben vagy az azt megelőző három évben.

(2)56 A kockázatos adózói minősítés az (1) bekezdés a)–d) pontjai szerinti esetekben a minősítésre okot adó feltétel bekövetkezésétől, az f)–g) pontja szerinti esetben a minősítés hatályának beálltától számított egy évig, az (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a kényszertörlési eljárás időtartama alatt áll fenn. A minősítés jogkövetkezményeit nem kell alkalmazni, ha az adózó felszámolási, végelszámolási eljárás alatt áll. Ha az eljárás az adózó jogutód nélküli megszűnése nélkül zárul, az adózó kockázatos minősítésének jogkövetkezményeit ismét alkalmazni kell azzal, hogy az egyéves időtartamba a felszámolás, végelszámolás ideje nem számít bele.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően megszünteti az állami adó- és vámhatóság az adózó kockázatos adózói minősítését a soron következő negyedéves minősítéskor, ha az (1) bekezdés a) és b) pontja szerint arra okot adó adóhiányt, valamint az ahhoz kapcsolódó bírságot és pótlékot, illetve adótartozást az adózó megfizette.

6/F. §57 A kockázatos adózó által visszaigényelt általános forgalmi adó kiutalási határideje 75 nap. A kockázatos adózóra a 37. § (4a) bekezdése nem alkalmazható.

6/G. §58 Ha az adózó az állami adó- és vámhatóság által ellenőrzés alá vont időszakban, illetve annak egy részében, vagy az ellenőrzés időtartama alatt, illetve annak egy részében kockázatos adózónak minősül, az ellenőrzés határideje 60 nappal meghosszabbodik.

6/H. §59 (1) A késedelmi pótlék megállapítása időpontjában kockázatosnak minősülő adózót terhelő, az állami adó- és vámhatóság által az utólagos adómegállapítás során feltárt adókülönbözet után felszámított késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat ötszörösének 365-öd része. Ha az állami adó- és vámhatóság a költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés kiutalását késedelmesen teljesíti, a késedelem minden napjára a 165. § (2) bekezdése szerinti késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet.

(2) A késedelmi pótlék megállapítása időpontjában kockázatosnak minősülő adózó terhére adóhiányt megállapító határozatban az adó esedékességének, illetve a költségvetési támogatás igénybevételének napjánál későbbi időpont nem állapítható meg a pótlékfizetés kezdő napjaként.

6/I. §60 (1)61 Ha az adózó a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában vagy a jogszabálysértés feltárásának, illetve az utólagos ellenőrzés megállapításairól szóló jegyzőkönyv keltének időpontjában kockázatos adózónak minősült, az állami adó- és vámhatóság az adóbírság és a mulasztási bírság kiszabását nem mellőzheti, és az általa kiszabható legkisebb bírság mértéke az általános szabályok szerint kiszabható bírság felső határának 50 százaléka.

(2) Az állami adó- és vámhatóság által kiszabható mulasztási bírság felső határa, ha az adózó a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában vagy a mulasztás feltárásának (jegyzőkönyvezésének) időpontjában kockázatos adózónak minősült, az általános szabályok szerint kiszabható mulasztási bírság felső határának 150 százaléka.

Az adózó minősítése62

6/J. §63 Az állami adó- és vámhatóság a cégjegyzékbe bejegyzett adózót vagy áfa-regisztrált adóalanyt negyedévente, a negyedév utolsó napján fennálló adatok alapulvételével a tárgynegyedévet követő 30 napon belül minősíti, melynek keretében a megbízható adózóra, illetve a kockázatos adózóra vonatkozó feltételek fennállását vizsgálja. A minősítés hatálya a minősítés hónapját követő hónap első napján áll be. A minősítés eredményéről az állami adó- és vámhatóság az adózót elektronikus úton értesíti. Ha az adózó minősítésében változás nem következik be, az állami adó- és vámhatóság az értesítést mellőzi. Az adózó a központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül minősítését lekérdezheti.

6/K. §64 Összeolvadás, illetve beolvadás esetén a jogutód abban az esetben minősül megbízható adózónak, ha az összeolvadáskor, illetve a beolvadáskor valamennyi jogelőd megbízható adózónak minősült. Ha valamelyik jogelőd az összeolvadáskor, illetve a beolvadáskor kockázatos adózónak minősült, a jogutód szintén kockázatos adózónak minősül. Különválás, kiválás, illetve átalakulás esetén a jogutód megtartja a jogelőd minősítését.

6/L. §65 Ha az adózó vitatja a 6/J. § szerinti minősítését, a minősítéstől vagy a minősítés elmaradásától számított három hónapon belül kifogást nyújthat be az állami adó- és vámhatósághoz. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának helye nincs. Ha az állami adó- és vámhatóság a kifogásnak helyt ad, határozathozatal nélkül a kifogásnak megfelelően módosítja az adózó minősítését, melyről az adózót elektronikus úton értesíti. A kifogás elutasításáról az állami adó- és vámhatóság határozatban rendelkezik.

6/M. §66 Ha a 6/C. § (2)–(4) bekezdése és a 6/I. § alapján egyidejűleg kellene alkalmazni megbízható és kockázatos minősítésre vonatkozó szabályt is, a bírságot e rendelkezések figyelmen kívül hagyásával kell kiszabni.

Az adózó képviselete

7. § (1)67 Magánszemélyt az adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előtt – ha nem kíván személyesen eljárni –

a) törvényes képviselője,

b) képviseleti jogosultságát igazoló

ba) ügyvéd, ügyvédi iroda,

bb) európai közösségi jogász,

bc) adószakértő,

bd) okleveles adószakértő,

be) adótanácsadó,

bf) könyvvizsgáló,

bg) könyvelő,

bh) számviteli, könyvviteli szolgáltatásra vagy adótanácsadásra jogosult gazdasági társaság alkalmazottja, tagja,

bi) környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos ügyben termékdíj ügyintéző szakképesítéssel rendelkező személy is,

bj)68 a jövedéki adóról szóló törvény szerinti jövedéki üggyel kapcsolatban jövedéki ügyintéző szakképesítéssel rendelkező személy is,

c) közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt eseti meghatalmazás, megbízás alapján más nagykorú személy képviselheti.

(1a)69 Az egyéni vállalkozó magánszemélyt az adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előtt a képviseleti jogosultságát igazoló nagykorú alkalmazottja is képviselheti.

(2)70 Jogi személyt és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetet az adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium előtt

a) a rá vonatkozó szabályok szerint képviseleti joggal rendelkező személy vagy munkaviszonyban álló jogtanácsos,

b) a képviseleti jogosultságát igazoló nagykorú tag, alkalmazott,

c) megbízás alapján eljáró

ca) jogtanácsos, továbbá

cb) ügyvéd, ügyvédi iroda,

cc) európai közösségi jogász,

cd) adószakértő,

ce) okleveles adószakértő,

cf) adótanácsadó,

cg) könyvvizsgáló,

ch) könyvelő,

ci) számviteli, könyvviteli szolgáltatásra vagy adótanácsadásra jogosult gazdasági társaság, illetve egyéb szervezet alkalmazottja, tagja,

cj) környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos ügyben termékdíj ügyintéző szakképesítéssel rendelkező személy is,

ck)71 a jövedéki adóról szóló törvény szerinti jövedéki üggyel kapcsolatban jövedéki ügyintéző szakképesítéssel rendelkező személy is képviselheti.

(3)72 Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adóvisszatérítési-jog érvényesítésére irányuló eljárásban az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint belföldön nem letelepedett adóalanyt külföldi magánszemély, jogi személy vagy egyéb szervezet is képviselheti az adóhatóság előtt.

(4)73

(5)74 Az adózó a képviselet ellátására állandó meghatalmazást vagy megbízást adhat, és ezt az adóhatósághoz bejelentheti. Az állandó meghatalmazás, megbízás – a külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesítésén túl – az adóhatóság előtti eljárásban akkor érvényes, ha azt az adózó vagy képviselője az adóhatóság által rendszeresített formanyomtatványon jelenti be. Ha az állandó meghatalmazást, megbízást vagy annak megszűnését az adózó képviselője jelenti be, az adóhatóság a bejelentésről az adózót írásban értesíti. Az adózó az eseti, illetve az állandó meghatalmazás, megbízás visszavonását, felmondását haladéktalanul köteles bejelenteni az adóhatósághoz, illetve a képviseleti jog megszűnését a meghatalmazott, megbízott is bejelentheti az adóhatóságnál. A képviseleti jog keletkezése és megszűnése az adóhatósággal szemben az adóhatósághoz történő bejelentéstől hatályos azzal, hogy a képviseleti jog megszűnésének bejelentése napján a meghatalmazottat még az adóhatósági iratok átvételére jogosult személynek kell tekinteni.

(6)75 Magánszemély, jogi személy vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet

a) az adó feltételes megállapítására irányuló eljárásban,

b) a feltételes adómegállapítás alkalmazhatóságának megállapítására irányuló eljárásban,

c) a szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárásban,

d)76

kizárólag ügyvéd, adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő vagy könyvvizsgáló képviseletével járhat el.

(7)77 A (6) bekezdés szerinti képviselet a saját ügyben nem kötelező, ha a magánszemély vagy a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet vezető tisztségviselője jogi szakvizsgával rendelkezik vagy könyvvizsgálónak, adótanácsadónak, adószakértőnek, okleveles adószakértőnek minősül. A jogi szakvizsga megszerzését, a könyvvizsgálói, az adótanácsadói, adószakértői, okleveles adószakértői minőséget a (6) bekezdésben meghatározott hatósági eljárások megindítására irányuló kérelemmel egyidejűleg kell igazolni.

(8)78 Nem járhat el meghatalmazottként az adóhatóság előtti eljárásban az eltiltás hatálya alatt az a magánszemély, akit a cégbíróság vagy a bíróság jogerősen eltiltott a vezető tisztségviselői tisztség gyakorlásától.

8. § (1) A külföldi vállalkozás nevében és érdekében belföldi gazdasági tevékenységével összefüggésben adózási ügyvivőként kizárólag belföldi fióktelepe járhat el, ha a külföldi vállalkozás belföldi fióktelep alapítására köteles vagy egyébként ilyennel rendelkezik.

(2) Az adózási ügyvivő teljesíti a külföldi vállalkozás belföldi adókötelezettségeit, továbbá gyakorolja az adózót megillető jogokat is.

(3) Amennyiben a külföldi vállalkozás több fióktelepet létesít, az egyes fióktelepeken folytatott gazdasági tevékenységével összefüggő adókötelezettségeket a fióktelepek önállóan teljesítik, azonban olyan jognyilatkozatokat csak együttesen tehetnek meg, amelyek a külföldi vállalkozás más belföldi fióktelepeinek adózására is kihatnak.

9. § (1)79 Az a külföldi vállalkozás, amely belföldi gazdasági tevékenységével összefüggésben gazdasági célú letelepedésre nem köteles, belföldi adókötelezettségeinek teljesítésére pénzügyi képviselőt bízhat meg.

(2)80 Pénzügyi képviselő az a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság lehet, melynek jegyzett tőkéje az 50 millió forintot eléri, vagy ennek megfelelő összegű bankgaranciával rendelkezik, továbbá az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása nincs. A pénzügyi képviselő a feltételek meglétét a képviselet elfogadásának bejelentésekor, illetve ezt követően a tevékenység folyamatos végzése alatt évente az adóhatóságnál igazolja.

(3)81 A pénzügyi képviselő a külföldi vállalkozás képviseletére irányuló megbízás elfogadásától és a képviselet megszűnésétől számított 15 napon belül az állami adó- és vámhatósághoz bejelenti a képviselet elfogadását, illetőleg megszűnését, a külföldi vállalkozás adatait, továbbá a külföldi vállalkozás adóügyeivel összefüggésben nyitott belföldi pénzforgalmi számlaszámát.

(4) Az adóhatóság a bejelentés alapján a külföldi vállalkozást és pénzügyi képviselőjét nyilvántartásba veszi és a külföldi vállalkozás számára adószámot állapít meg.

(5) A pénzügyi képviselő a külföldi vállalkozás nevében teljesíti annak belföldi adókötelezettségeit, továbbá gyakorolja az adózót megillető jogokat. A pénzügyi képviselet fennállása alatt a külföldi vállalkozás az adóhatóság előtt személyesen vagy más képviselője útján nem járhat el.

(6) A külföldi vállalkozás adókötelezettségéért a külföldi vállalkozást és a pénzügyi képviselőt egyetemleges felelősség terheli. A képviselet megszűnése a külföldi vállalkozás adókötelezettségét nem érinti.

(7)82 A pénzügyi képviselő a képviselt külföldi vállalkozás adóbevallási kötelezettségét elektronikus úton teljesíti.

(8) A pénzügyi képviselő a képviselt külföldi vállalkozások adózással összefüggő iratait elkülönülten tartja nyilván.

(9)83 Az adóhatóság a belföldön székhellyel, telephellyel nem rendelkező külföldi vállalkozást megillető adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést a külföldi vállalkozás adóügyeivel összefüggésben nyitott belföldi pénzforgalmi számla javára történő átutalással teljesíti.

(10) Ha a képviselet azért szűnt meg, mert a külföldi vállalkozásnak megszűnt a Magyarországon végzett gazdasági tevékenysége, a pénzügyi képviselő a külföldi vállalkozás záróbevallását elkészíti. A pénzügyi képviselő az adózással összefüggő iratokat az adómegállapításhoz való jog elévüléséig megőrzi.

9/A. §84 (1) A kezelt vagyon adózása tekintetében a bizalmi vagyonkezelő jár el.

(2) A bizalmi vagyonkezelő a kezelt vagyon adókötelezettségeit saját nevében, a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyontömeg adószámának feltüntetésével teljesíti, továbbá gyakorolja a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyontömeget megillető jogokat.

(3) A bizalmi vagyonkezelő a kezelt vagyon adózással összefüggő iratait elkülönülten tartja nyilván.

(4) Az adóhatóság a kezelt vagyont megillető adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést a kezelt vagyon adóügyeivel összefüggésben a bizalmi vagyonkezelő által nyitott belföldi pénzforgalmi számla javára történő átutalással teljesíti.

Az adóhatóságok

10. § (1)85 Adóhatóságok:

a)86 a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV), mint állami adóhatóság és vámhatóság (a továbbiakban: állami adó- és vámhatóság),

b)87

c) az önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: önkormányzati adóhatóság),

d)88 e törvény vonatkozásában a fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal), ha az önkormányzati adóhatóság felettes szerveként jár el.

(2) Az adóhatóság feladatkörében nyilvántartja az adózókat és azokat az adózónak nem minősülő személyeket, akiknek, amelyeknek jogát, kötelezettségét e törvény vagy adót, költségvetési támogatást megállapító törvény írja elő, az adót, a költségvetési támogatást, adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést – ha törvény előírja – megállapítja, az adót, az adók módjára behajtandó köztartozást beszedi, végrehajtja, az adókötelezettségek teljesítését ellenőrzi, a költségvetési támogatást, az adó-visszaigénylést, az adó-visszatérítést kiutalja, és vezeti az adózók adószámláját.

(3) Az adóhatóság a feladatkörébe tartozó adókötelezettségek érvényesítése és az ezekkel kapcsolatos adózói jogok érvényre juttatása érdekében kezdeményezi a befizetések és kiutalások teljesítéséhez szükséges számlák megnyitását, közzéteszi azok számát, rendszeresíti a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nyomtatványokat és biztosítja az adóztatás feltételeit.

(4) Az adóhatóságok

a) a törvényben meghatározott feltételek szerint adatok, tények átadásával segítik egymás eredményes működését, az adózók és más, törvényben meghatározott szervezetek kötelezettségeinek teljesítését,

b) együttműködnek az Európai Közösség tagállamainak adóhatóságaival, az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságával, az Európai Közösség adózásra vonatkozó szabályainak érvényesítése érdekében.

Az önkormányzati adóhatóságok felügyelete89

11. §90 (1)91 Az adópolitikáért felelős miniszter

a)92

b) felügyeli az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adóztatás törvényességét, ellenőrzi az önkormányzati adóhatóságok irányítását, a törvények és más jogszabályok végrehajtását,

c) előterjeszti a kormányhoz az önkormányzati adóigazgatás szervezeti rendszerére vonatkozó jogszabályok tervezetét, indítványozza a szervezeti változtatásokat, koordinálja a szervezeti rendszer egyes elemeinek együttműködését, kezdeményezi az ezekre vonatkozó jogszabályok megalkotását,

d) a törvényesség és szakszerűség ellenőrzése érdekében az önkormányzati adóhatóságok vezetőitől jelentéseket, beszámolókat, adatszolgáltatást, továbbá – amennyiben az jogszabályban meghatározott feladata ellátásához szükséges – bármely adózó ügyéről tájékoztatást kérhet,

e)93 az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adóügyben megváltoztatja, megsemmisíti a kormányhivatal jogszabálysértő határozatát (végzését), illetve a határozat, végzés meghozatalának törvénysértő mulasztása esetén az eljárás lefolytatására utasítja.

(2)94 Az adópolitikáért felelős miniszter az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott hatáskörét nem ruházhatja át.

Iratbetekintés

12. § (1)95 Az adózó, továbbá a 35. § (2) és (7) bekezdése szerint az adó megfizetésére kötelezett személy jogosult az adózásra vonatkozó iratok megismerésére. Minden olyan iratba betekinthet, arról másolatot készíthet vagy kérhet, amely jogainak érvényesítéséhez, kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges.

(2)96 Korlátozható az iratbetekintés az adatszolgáltatásra vonatkozó iratok tekintetében az ellenőrzés megkezdéséig, ha valószínűsíthető, hogy azok tartalmának megismerése a későbbi ellenőrzést meghiúsítaná. Az iratbetekintés korlátozásáról az adóhatóság végzéssel dönt.

(3)97 Nem tekinthet be az adózó

a) az adóhatóság, illetőleg a felettes szerv döntés-előkészítéssel összefüggő belső levelezésébe,

b) a határozat (végzés) tervezetébe,

c) a tanú vagy az eljárásban részt vevő más személy természetes személyazonosító adatait tartalmazó jegyzőkönyvbe (iratba), ha az adóhatóság ezen adatokat zártan kezeli,

d)98 felhasználói engedély hiányában a minősített adatot tartalmazó iratba,

e) az iratnak azon részébe, amelynek megismerése a más személyre vonatkozó, adótitkot érintő rendelkezésbe ütközik,

f) törvény által védett egyéb adatot tartalmazó iratba, ha azt az érintett adat védelmét szabályozó törvény kizárja.

Önellenőrzési jog

13. § (1) Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre, ha e törvény másként nem rendelkezik. A jogkövetkezmények alkalmazása során az önellenőrzéssel esik egy tekintet alá, ha az adózó a bevallása elfogadásával kivetett adó utólagos módosítását kéri, adóbevallásának módosításával.

(2)99

Az adókötelezettség

14. § (1)100 Az adózó az adó és a költségvetési támogatás megállapítása, megfizetése (kiutalása) érdekében köteles jogszabályban vagy e törvényben előírt:

a) bejelentésre, nyilatkozattételre,

b) adómegállapításra,

c) bevallásra,

d) adófizetésre és adóelőleg fizetésére,

e) bizonylat kiállítására és megőrzésére,

f) nyilvántartás vezetésére (könyvvezetésre),

g) adatszolgáltatásra,

h) adólevonásra, adóbeszedésre,

i)101 pénzforgalmi számlanyitásra és adóköteles tevékenységével összefüggő kifizetésnek az e törvényben meghatározott módon való teljesítésére

[az a)–i) pontban foglaltak együtt: adókötelezettség].

(2) Az (1) bekezdés g) és h) pontjában megjelölt kötelezettség nem terjed ki a magánszemély adózóra akkor, ha nem vállalkozó, munkáltató, kifizető vagy adóbeszedésre kötelezett. A törvény az adózót más kötelezettség alól is mentesítheti.

(3) A költségvetési támogatásra az adózó csak azt követően jogosult, ha eleget tesz a támogatással kapcsolatos bejelentési vagy bevallási, nyilatkozattételi, illetőleg megállapítási kötelezettségének.

(4)102 Az adózó (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségeit felszámolás esetén – a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 31. § (1) bekezdésben foglalt feladatok kivételével – a felszámolás kezdő időpontjától a felszámoló, végelszámolás esetén – a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 98. § (3) bekezdésében foglalt feladatok kivételével – a végelszámolás kezdő időpontjától a végelszámoló, kényszertörlési eljárás esetén a kényszertörlési eljárás kezdő időpontjától a vezető tisztségviselő, vezető tisztségviselő hiányában – ha a kényszertörlési eljárást végelszámolás előzte meg – a volt végelszámoló teljesíti, továbbá gyakorolja az adózót megillető jogokat. A felszámoló, a végelszámoló, kényszertörlési eljárás esetén a vezető tisztségviselő vagy – ha a kényszertörlési eljárást végelszámolás előzte meg – a volt végelszámoló által elkövetett jogsértés miatt a mulasztási bírságot felszámolás esetén a felszámolóval, végelszámolás esetén a végelszámolóval, kényszertörlési eljárás esetén a vezető tisztségviselővel, vagy a volt végelszámolóval szemben kell megállapítani, azzal, hogy akkor mentesül a mulasztási bírság alól, ha bizonyítja, hogy a jogsértés az ő érdekkörén kívül eső okra vezethető vissza. Amennyiben a jogsértés arra vezethető vissza, hogy a volt vezető tisztségviselő, vagy – ha a felszámolást, kényszertörlési eljárást végelszámolás előzte meg – a volt végelszámoló jogszabályban meghatározott kötelezettségeit elmulasztotta, a mulasztási bírságot a volt vezető tisztségviselővel vagy a volt végelszámolóval szemben kell megállapítani.

(5) A kockázati tőkealap adókötelezettségeit az alap kezelője teljesíti, és gyakorolja az adózót megillető jogokat is.

(6)103 Az előtársaságot terhelő, a cégbejegyzést követően teljesítendő adókötelezettségeket a gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat és vízgazdálkodási társulat teljesíti, továbbá felel az előtársaságként teljesített vagy teljesíteni elmulasztott kötelezettségekért, továbbá gyakorolja annak jogait.

(7)104 Ha törvény másként nem rendelkezik, e törvény vagy adót, vámot, járulékot, költségvetési támogatást megállapító jogszabály alkalmazása során a gazdasági társaságra, egyesülésre, szövetkezetre, erdőbirtokossági társulatra és vízgazdálkodási társulatra vonatkozó rendelkezéseket annak előtársaságára is alkalmazni kell.

(8)105 Az egyéni vállalkozó, az ügyvéd és a szabadalmi ügyvivő mentesül tevékenységének szüneteltetése, a közjegyző pedig mentesül a közjegyzői szolgálata szünetelésének időtartamához kötődő és ilyen minőségében keletkezett adókötelezettségek teljesítése alól, ideértve a pénzforgalmi-számlafenntartási kötelezettséget is.

(9)106 Az egyéni vállalkozó, az ügyvéd, a szabadalmi ügyvivő, illetve a közjegyző tevékenységének, közjegyzői szolgálata szünetelésének időtartamára vonatkozóan – ha törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály másként nem rendelkezik – ilyen minőségében adó-visszaigénylést, adóvisszatérítést, költségvetési támogatás-igénylést a szünetelés megszűnését követően sem kérhet, illetve a szünetelés időtartama alatt túlfizetés visszatérítését nem kérheti. Egyéni vállalkozó esetén a szünetelés időtartama alatt az egyéni vállalkozók nyilvántartása szerinti szünetelés kezdő- és záróidőpontja közötti időszakot kell érteni.

15. § Az adózó és az adó megfizetésére kötelezett személy jogait és kötelességeit nem érinti, hogy az adóból származó bevétel, illetve a költségvetési támogatás a központi költségvetést, valamely elkülönített állami pénzalapot vagy önkormányzat költségvetését illeti meg, illetőleg terheli.

III. Fejezet

EGYES ADÓKÖTELEZETTSÉGEK

A bejelentés szabályai

16. § (1) Adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adózó folytathat, a 20–21. §-ban foglalt kivétellel.

(2)107 Az adóköteles tevékenységet folytatni kívánó adózó adószám megállapítása végett köteles az állami adó- és vámhatóságnál bejelentkezni.

(3)108 Az állami adó- és vámhatósághoz be kell jelenteni az adózó:

a)109 nevét (elnevezését), rövidített cégnevét, a magánszemély adóazonosító jelét, külföldi vállalkozás esetén az illetősége szerinti állam hatósága által megállapított adóazonosító számát;

b)110 címét, székhelyét, a cég székhelyétől különböző központi ügyintézés helyét, telephelyét vagy telephelyeit, illetve a cég honlapján való közzététel esetén a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját), több államban illetőséggel rendelkező gazdasági társaság esetén a tényleges üzletvezetés helyét, székhelyszolgáltatás igénybevétele esetén a székhelyszolgáltató elnevezését, székhelyét, adószámát, e jogviszony keletkezésének – és határozott idejű jogviszony esetén – megszűnésének időpontját;;

c)111 létesítő okiratának (alapító okirat, társasági-társulati szerződés, alapszabály) keltét, számát, a rá vonatkozó jogszabály szerinti képviselőjének, könyvvizsgálójának nevét (elnevezését), lakóhelyét (székhelyét), e jogviszony keletkezésének – és határozott idejű jogviszony esetén – megszűnésének időpontját, a képviselő adóazonosító számát, könyvvizsgáló szervezet esetén annak a személynek a nevét és lakóhelyét is, aki a könyvvizsgálatért személyében felelős;

d)112 gazdálkodási formáját, tevékenységének felsorolását, cégek esetén a főtevékenységet és a ténylegesen végzett tevékenységi köröket a mindenkor hatályos, a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (a továbbiakban: TEÁOR) nómenklatúrája szerint, egyéni vállalkozók esetén a fő- és egyéb tevékenységi köröket a mindenkor hatályos Önálló vállalkozások tevékenységi jegyzéke (a továbbiakban: ÖVTJ) szerinti ÖVTJ-kódok szerint, az egyéni vállalkozó tevékenységének szünetelése esetén a szünetelés kezdő- és zárónapját, továbbá a statisztikai számjelet;

e)113 a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság, az egyesülés, valamint a közös vállalat tulajdonosának (tulajdonosainak) cégnevét (nevét), székhelyét (telephelyeit, lakóhelyét), adóazonosító számát, a zártkörűen működő részvénytársaság 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező részvényesének cégnevét (nevét), székhelyét (telephelyeit, lakóhelyét), adóazonosító számát, továbbá a korlátolt felelősségű társaság és a zártkörűen működő részvénytársaság esetében azt a tényt, ha a tag (részvényes) szavazati jogának mértéke az 50 százalékot meghaladja, vagy a tag (részvényes) minősített többségű befolyással rendelkezik,

f) a magánszemély adózó levelezési címét – ha az nem azonos székhelyével, telephelyével –, továbbá a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező külföldi személy esetében magyarországi kézbesítési meghatalmazottjának nevét és lakóhelyét (székhelyét);

g)114 iratai, elektronikus alapon rendelkezésre álló bizonylatai és nyilvántartásai őrzésének helyét, ha az nem azonos az adózó székhelyével vagy lakóhelyével, valamint ha bizonylatot, könyvet, nyilvántartást online hozzáférést biztosítva, elektronikusan őrzi meg, ezt a tényt;

h) jogelődjét és jogelődjének adóazonosító számát;

i)115 az önálló tevékenységet folytató magánszemély tevékenysége gyakorlását, körülményét (fő-, mellékfoglalkozás, nyugdíj melletti kiegészítő tevékenység, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék vagy átmeneti bányászjáradék mellett folytatott tevékenység);

j) a 22. § (1) bekezdésében előírt nyilatkozatot;

k) átalányadó választását;

l) választása szerint a naptári évtől eltérő üzleti év mérlegforduló napját;

m)116 közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételét;

n)117 a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerint bejelentkező adózók jegyzett tőkéjének összegét;

o)118 külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a külföldi vállalkozás megnevezését, székhelyét, cégjegyzék számát (nyilvántartási számát);

p)119 magyarországi tényleges üzletvezetési helyét, ha magyar adóügyi illetőségét a tényleges üzletvezetési hely alapozza meg;

q)120 bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a bírósági nyilvántartási számát, a főtevékenységet és a ténylegesen végzett tevékenységet.

(3a)121 A (3) bekezdéstől eltérően a kezelt vagyon esetében kizárólag a (3) bekezdés b), c), g) és l) pontja szerinti adatokat kell bejelenteni az állami adó- és vámhatósághoz.

(4)122 A munkáltató és a kifizető [ideértve a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozót és a biztosított mezőgazdasági őstermelőt, valamint a Tbj. 56/A. §-a szerinti kötelezettet is] – adóazonosító számának, nevének, elnevezésének, székhelyének, telephelyének, lakóhelyének, továbbá jogelődje nevének és adószámának közlésével – az illetékes elsőfokú állami adó- és vámhatóságnak elektronikus úton vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenti az általa foglalkoztatott biztosított családi és utónevét, adóazonosító jelét, születési idejét, biztosítási jogviszonyának kezdetét, kódját, megszűnését, a biztosítás szünetelésének időtartamát, a heti munkaidejét, a FEOR-számát, a végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését, továbbá az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és az okirat számát. Ha a biztosított nem rendelkezik adóazonosító jellel, a születési családi és utónevét, születési helyét, anyja születési családi és utónevét és a biztosított állampolgárságát is kötelező bejelenteni. A bejelentést

a) a biztosítás kezdetére vonatkozóan legkésőbb a biztosítási jogviszony első napján, a foglalkoztatás megkezdése előtt, álláskeresési támogatás esetén a támogatást megállapító határozat jogerőre emelkedését követő 10 napon belül, illetve ha a biztosítás elbírálására utólag kerül sor, legkésőbb a biztosítási kötelezettség megállapítását követő napon kell teljesíteni,

b) a jogviszony megszűnését, a szünetelés kezdetét és befejezését, a biztosítás megszűnését követően folyósított ellátás kezdő és befejező időpontját közvetlenül követő 8 napon belül kell teljesíteni,

c) ha a foglalkoztató személyében jogutódlás következik be, a jogutód munkáltató, kifizető köteles a jogutódlással érintett, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)–c) és f)–g) pontjai, valamint (2) bekezdése szerinti biztosított személyre vonatkozóan teljesíteni, a bejelentési határidőkre az a) és b) pontot, a bejelentendő adatok körére e bekezdést kell alkalmazni, azzal, hogy a bejelentésben fel kell tüntetni a jogelőd nevét, elnevezését és adószámát, a jogutódlás tényét és napját, továbbá a jogutód nevét, elnevezését, adószámát és a jogutód megalakulása napját is.

(4a)123 Ha a munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvényben (a továbbiakban: Efo. tv.) meghatározott korlátok túllépése miatt a személyi jövedelemadóról szóló törvény és a Tbj. általános adózási és járulékfizetési szabályait köteles alkalmazni, az egyszerűsített foglalkoztatottként bejelentett személy(eke)t a jogsértés feltárásától számított nyolc napon belül – a (4) bekezdésben előírt módon biztosítottként – jelenti be. Ettől eltérően nem kell a (4) bekezdés szabályai szerint biztosítottként bejelenteni azt a természetes személyt, akit a munkáltató egyszerűsített foglalkoztatottként bejelentett, de a munkát nem vette fel és munkavégzés hiányában jövedelem kifizetésére nem került sor.

(4b)124 Több munkáltató által létesített munkaviszony (a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 195. §) esetén a munkáltatók a munkaviszony létesítésével egyidejűleg kötelesek írásban az adókötelezettségek teljesítésére egy munkáltatót kijelölni, továbbá a kijelölt munkáltató személyéről a munkavállalót tájékoztatni. Kijelölés hiányában a több munkáltató által létesített munkaviszonyból eredő adókötelezettségek teljesítésére a munkaviszonyban érintett bármely munkáltató kötelezhető. A kijelölt munkáltató a munkavállaló tekintetében adókötelezettségeit saját nevében teljesíti. A (4) bekezdés szerinti bejelentésben a kijelölt munkáltató bejelenti az ugyanazon munkaviszony tekintetében a további foglalkoztató (e § alkalmazásában a továbbiakban: további foglalkoztató) adóazonosító számát, nevét, elnevezését, székhelyének címét, valamint a több munkáltató által létesített munkaviszonyban való részvétele kezdetét és a munkaviszonyból való kilépésének idejét. A bejelentés határidejére a (4) bekezdés a) és b) pontja megfelelően alkalmazandó.

(5)125 Az állami adó- és vámhatóság a (4) és (4b) bekezdésben meghatározott, munkáltató vagy kifizető által elektronikusan bejelentett adatokat – a biztosított végzettsége, szakképzettsége, szakképesítése, továbbá az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény neve és az okirat száma kivételével – azok beérkezését követően elektronikus úton haladéktalanul megküldi az egészségbiztosítás biztosítotti nyilvántartásának. A nyomtatványon teljesített munkáltatói, kifizetői bejelentéseket az állami adó- és vámhatóság soron kívül feldolgozza és elektronikus dokumentum formájában továbbítja az egészségbiztosítás biztosítotti nyilvántartása részére.

(5a)126 Az állami adóhatóság a (4) és (4b) bekezdésben meghatározott, a munkáltató vagy a kifizető által elektronikusan bejelentett adatok közül a foglalkoztatott biztosított családi és utónevét, adóazonosító jelét, születési idejét, biztosítási jogviszonyának kezdetét, kódját, megszűnését, a biztosítás szünetelésének időtartamát, a heti munkaidejét, a FEOR-számát, a végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését, továbbá az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és az okirat számát azok beérkezését követően elektronikus úton haladéktalanul megküldi az állami szakképzési és felnőttképzési szerv pályakövetési rendszert működtető nyilvántartása részére. A nyomtatványon teljesített munkáltatói, kifizetői bejelentéseket az állami adó- és vámhatóság soron kívül feldolgozza és elektronikus dokumentum formájában továbbítja az állami szakképzési és felnőttképzési szerv pályakövetési rendszert működtető nyilvántartásának.

(6)127 Az állami adó- és vámhatóság a (4) és (4b) bekezdésben meghatározott, munkáltató vagy kifizető által bejelentett adatok közül munkáltató, több munkáltató által létesített munkaviszony esetén az e törvény szerint munkáltatónak nem minősülő, munka törvénykönyve szerinti munkáltató azonosítására szolgáló adatokat, a több munkáltató által létesített munkaviszonyban való részvétele kezdetét és a munkaviszonyból való kilépésének idejét, továbbá a kifizető azonosítására szolgáló adatokat, a biztosított személyi adatait, állampolgárságát, a biztosítási jogviszonyának kezdetét, kódját, megszűnését, a biztosítás szünetelésének időtartamát, a heti munkaidőt és a FEOR-számot, valamint ezek bejelentése időpontját, illetve az adózó valamennyi általa ismert pénzforgalmi jelzőszámát, továbbá a (11) bekezdésben foglalt adatokat haladéktalanul, illetve az (5) bekezdés szerinti feldolgozást követően elektronikus úton közli a munkaügyi hatósággal. Az állami adó- és vámhatóság az országos, illetve ágazati érdekegyeztetésben történő részvétel megállapítása céljából, a megállapításra külön törvényben feljogosított hatóság igénylése alapján 15 napon belül elektronikus úton megküldi a (3) bekezdésben meghatározott adatok közül a munkáltató fő tevékenységének a mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra, egyéni vállalkozók esetén a mindenkor hatályos ÖVTJ kódok szerinti besorolását, ezenkívül az ágazati érdekegyeztetésben történő részvétel megállapítása céljából a munkáltató bevallásában szereplő, a tárgyévet megelőző második évi éves nettó árbevételére vonatkozó adatokat. Az állami adó- és vámhatóság az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényben meghatározott, munkáltató által bejelentett adatokat a feldolgozást követően haladéktalanul – elektronikus úton – megküldi a munkaügyi hatóságnak, az állami foglalkoztatási szervnek, valamint az egészségbiztosítás biztosítotti nyilvántartásának.

(6a)128 Az állami adó- és vámhatóság a közfoglalkoztatásról szóló törvény szerinti közfoglalkoztatási jogviszony megszüntetése esetén a bejelentést haladéktalanul továbbítja az állami foglalkoztatási szervnek.

(7)129 A (4) bekezdésben meghatározott bejelentést az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerint a kincstári körbe, valamint a helyi önkormányzatok nettó finanszírozása, továbbá a központosított illetményszámfejtésről szóló külön jogszabály hatálya alá tartozó munkáltatóknak és kifizetőknek a központosított illetményszámfejtés szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint kell teljesíteni.

(8)130 Nem terheli a (4) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettség azt a kifizetőt, aki (amely) magánszemélynek alkalomszerűen teljesít megbízási jogviszony keretében adó- vagy társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező kifizetést, feltéve, hogy a magánszemély a kifizetéskor igazolja, hogy e megbízási jogviszonyával egyidejűleg a Tbj. 5. §-ában meghatározott más jogviszonya, jogállása alapján rá a társadalombiztosítási jogviszony kiterjed.

(9)131 Az előtársaság a cégbejegyzési kérelme benyújtása napjáig tartó időszakában a (4) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettségének papíralapon az adószám feltüntetése nélkül tesz eleget. Az előtársaság az adószám megszerzésétől számított nyolc napon belül – az adószámot és a korábban teljesített bejelentés adóhatósági iktatószámát is feltüntetve – ismételten bejelenti a cégbejegyzési kérelem benyújtását megelőzően az általa biztosítottként foglalkoztatott (4) bekezdés szerinti adatait.

(10)132 Az előtársaság a cégbejegyzési kérelme benyújtása napjáig tartó időszakában az Efo. tv.-ben meghatározott bejelentési kötelezettségének elektronikus úton, a központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül, adószám feltüntetése nélkül tesz eleget. Az előtársaság az adószám megszerzésétől számított nyolc napon belül – az adószámot és a korábban teljesített bejelentés adóhatósági iktatószámát is feltüntetve – ismételten bejelenti a cégbejegyzési kérelem benyújtását megelőzően az Efo. tv. keretében általa foglalkoztatott természetes személy Efo. tv. 11. § (3) bekezdése szerinti adatait.

(11)133 Az iskolaszövetkezetnek, illetve a közérdekű nyugdíjas szövetkezetnek a Tbj. 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján biztosítottnak nem minősülő, a szövetkezetekről szóló törvény szerinti tagsági megállapodás alapján személyesen közreműködő tagja esetében – a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az iskolaszövetkezet, illetve a közérdekű nyugdíjas szövetkezet az állami adó- és vámhatóság felé köteles a külső szolgáltatásra vonatkozó tagsági megállapodás megkötésének napján bejelenteni

a) az iskolaszövetkezet, illetve a közérdekű nyugdíjas szövetkezet adószámát,

b) az iskolaszövetkezeti, illetve a közérdekű nyugdíjas szövetkezeti tag adóazonosító jelét és társadalombiztosítási azonosító jelét, iskolaszövetkezeti tag esetén diákigazolványa számát, illetve közérdekű nyugdíjas szövetkezeti tag esetén nyugdíjfolyósítási törzsszámát is.

(11a)134 Az iskolaszövetkezet, illetve a közérdekű nyugdíjas szövetkezet köteles az állami adó- és vámhatósághoz bejelenteni a jogviszony megszűnését követő 8 napon belül az iskolaszövetkezeti, illetve közérdekű nyugdíjas szövetkezeti tag jogviszonya megszűnésének napját. Jogutódlás esetén a (4) bekezdés c) pontjában foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

(12)135 Az iskolaszövetkezet, illetve a közérdekű nyugdíjas szövetkezet bejelentési kötelezettségét az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésével azonos módon

a) elektronikus úton központi elektronikus szolgáltató rendszeren (ügyfélkapun) keresztül vagy

b) telefonos ügyfélszolgálaton keresztül telefonon

teljesíti.

17. § (1)136 Az adózó,

a) ha adókötelezettsége, adóköteles tevékenysége az egyéni vállalkozóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói tevékenység, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatósághoz intézett bejelentés (megfelelően kitöltött bejelentési űrlap) benyújtásával kéri az adószám megállapítását, amellyel az adózó teljesíti az állami adó- és vámhatósághoz történő bejelentkezési kötelezettségét;

b) ha üzletszerű gazdasági tevékenységet csak a cégbejegyzése iránti kérelem benyújtását követően folytathat, a cégbírósághoz intézett bejegyzés iránti kérelem (kitöltött nyomtatvány) és mellékletei benyújtásával kéri az adószám megállapítását, amellyel az adózó teljesíti az állami adó- és vámhatósághoz történő bejelentkezési kötelezettségét;

c) ha bíróság által nyilvántartandó jogi személy, vagy ilyen szervezet önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységének minősül, adószámának megállapítását a bírósághoz benyújtott kérelem és mellékletei benyújtásával kéri, amellyel teljesíti az állami adó- és vámhatósághoz történő bejelentkezési kötelezettségét;

d) ha adókötelezettsége, adóköteles bevételszerző tevékenysége nem tartozik az a)–c) pont hatálya alá, a tevékenység megkezdését megelőzően az állami adó- és vámhatóságnál az e célra szolgáló nyomtatványon, írásban teljesíti bejelentkezési kötelezettségét. Ha az adózó bejelentkezési kötelezettségét – jogszabálysértő módon – a tevékenység megkezdését követően teljesíti, a bejelentkezés során a tevékenység kezdő időpontját is köteles az állami adó- és vámhatósághoz írásban bejelenteni.

(2)137 A cégbíróság, a körzetközponti jegyző, valamint bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a bíróság az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján közli az állami adó- és vámhatósággal azokat a 16. § (3) bekezdésében meghatározott adatokat, amelyek a cégbejegyzés, bíróság által nyilvántartandó jogi személy nyilvántartásba vétele során, valamint a vállalkozói igazolvány kiállítása iránt kitöltött nyomtatványon rendelkezésre állnak, ideértve a 16. § (3) bekezdés j) és k) pontjában meghatározott nyilatkozat, valamint az adózó főtevékenységéről szóló nyilatkozat adatait is. Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításához szükséges, az adóköteles tevékenységet folytatni kívánó adózó neve (elnevezése), címe (székhelye), cégjegyzék- vagy egyéni vállalkozói nyilvántartási száma, valamint bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében azok bírósági nyilvántartási száma, illetve a 22. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozat alapján számítógépes rendszer útján közli a cégbírósággal, bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a bírósággal, valamint a körzetközponti jegyzővel az adózó adóazonosító számát, illetve az ok megjelölésével értesíti a megkereső szervet az adószám megállapításának akadályáról. Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításának megtagadásáról szóló jogerős határozat egy példányának megküldésével értesíti a cégbíróságot, bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a bíróságot, valamint a körzetközponti jegyzőt.

(2a)138 A 17. § (1) bekezdés b) pontja szerint bejelentkező adózó vonatkozásában nem tekinthető jogerősnek az adóhatóság adószám megállapításának megtagadásáról hozott határozata, ha a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, illetőleg az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen nem zárult le. A (2) bekezdés alkalmazásában nem tekinthető jogerősnek az állami adó- és vámhatóság adószám megállapításának megtagadásáról hozott határozata akkor sem, ha a 24/C. § (4) bekezdés szerint előterjesztett kimentési kérelmet elutasító határozat bírósági felülvizsgálatának megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, illetőleg az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen nem zárult le.

(3)139 Az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt adózó a bejelentkezéssel egyidejűleg, az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt adózó a bejelentkezés napjától számított 15 napon belül a 16. § (3) bekezdésében felsorolt adatok közül az állami adó- és vámhatósághoz írásban bejelenti:

a)140 iratai, elektronikus alapon rendelkezésre álló bizonylatai és nyilvántartásai őrzésének helyét, ha az nem azonos az adózó székhelyével vagy lakóhelyével, valamint ha az adózó bizonylatot, könyvet, nyilvántartást online hozzáférést biztosítva, elektronikusan őrzi meg, ezt a tényt;

b)141

c) jogelődjének adóazonosító számát;

d)142 a közös vállalat tulajdonosának (tulajdonosainak) adóazonosító számát, a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság, az egyesülés, a közös vállalat adóazonosító jellel nem rendelkező tulajdonosa esetén az adóazonosító jel közlése végett e törvényben meghatározott adatokat;

e) a magánszemély adózó levelezési címét, ha az nem azonos székhelyével, telephelyével;

f)–g)143

h)144 a cégbírósághoz be nem jelentett, az e törvény 178. § 27. pontjában foglaltaknak megfelelő telephelyét,

i)145 székhelyszolgáltatás igénybevétele esetén a székhelyszolgáltató elnevezését, székhelyét, adószámát, e jogviszony keletkezésének és – határozott idejű jogviszony esetén – megszűnésének időpontját.

(3a)146 A bíróság által nyilvántartandó jogi személy a bejelentkezés napjától számított 15 napon belül a 16. § (3) bekezdésében felsorolt adatok közül az állami adó- és vámhatósághoz írásban bejelenti a (3) bekezdés a), c) és f) pontja szerinti adatait.

(4) Ha az adóköteles (bevételszerző) tevékenység folytatásához engedély, jóváhagyás, záradék szükséges, ennek megszerzését – az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt adózók kivételével – a jogerős engedély, jóváhagyás, záradék közlésétől számított 15 napon belül az adóhatóságnak be kell jelenteni.

(5)147 A 175. § (9) bekezdés szerint bevallási kötelezettségét elektronikus úton teljesíteni köteles adózó az adószám megszerzését követően 8 napon belül köteles az ügyfélkapu regisztrációs szervnél ügyfélkapu létesítését kezdeményezni, és erről a létesítést követő 8 napon belül bejelentést tesz az állami adó- és vámhatósághoz. Amennyiben az adózó az adószám megszerzését megelőzően már létesített ügyfélkaput, úgy a 8 napos bejelentési határidőt az adószám megszerzésétől kell számítani. Ha az adózó állandó meghatalmazással vagy megbízással rendelkező képviselője útján elektronikus úton teljesíti adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét, az állandó meghatalmazott vagy megbízott a megbízást követő 8 napon belül köteles az adóhatósághoz bejelenteni a képviselt adózó nevét, elnevezését és adóazonosító számát.

(6)148 A munkáltatónak és a kifizetőnek e minőségét akkor is be kell az állami adó- és vámhatósághoz jelentenie, ha más adókötelezettség nem terheli. Ebben az esetben a bejelentést az első adóköteles kifizetéstől számított 15 napon belül kell megtenni.

(7)149 Ha a magánszemély adózó az állami adó- és vámhatóságnál történő bejelentkezéskor adóazonosító jellel még nem rendelkezik, akkor a bejelentkezéssel egyidejűleg teljesíti a 20. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségét is.

(8)150 Az állami adó- és vámhatóság az ügyfélkapu létesítésére nem kötelezett adózót nyilvántartásba vételéről 30 napon belül értesíti, és ebben tájékoztatja valamennyi nyilvántartásban szereplő adatáról.

(9)151 A készpénzfizetés napjától számított 15 napon belül az állami adó- és vámhatósághoz a vevőnek, a szolgáltatás igénybe vevőjének – a vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek kivételével – be kell jelentenie

a) a kapcsolt vállalkozások között létrejött, egymillió forintot meghaladó értékben teljesített készpénzszolgáltatást,

b)152 egyéb esetben a kétmillió forintot meghaladó értékben teljesített készpénzszolgáltatást.

(10)153 A jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet az állami adó- és vámhatósághoz bejelenti azt a székhelyére, telephelyére az adóévben nem önálló tevékenység végzésére kirendelt, a tevékenység megkezdése, illetve – ha a munkavégzés céljából Magyarországra történő utazása ezt megelőzi – a beutazása előtti napon külföldi illetőségű magánszemélyt,

a) akinek – a tevékenység megkezdésekor ismert körülmények alapján – az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény, illetve a rá vonatkozó kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény vagy viszonosság értelmében várhatóan személyi jövedelemadó-kötelezettsége keletkezik, továbbá

b) akinek a tevékenysége megkezdésekor ismert körülmények változása következtében az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény, illetve a rá vonatkozó kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény értelmében személyi jövedelemadó-kötelezettsége keletkezik.

Az a) pont esetében a tevékenység megkezdésétől számított 30 napon belül, a b) pont esetében pedig a személyi jövedelemadó-kötelezettség keletkezését követő 30 napon belül kell a bejelentési kötelezettséget teljesíteni.

(11)154 A (10) bekezdésben előírt bejelentés tartalmazza:

a)155 a külföldi illetőségű magánszemély természetes személyazonosító adatait, lakcímét, állampolgárságát,

b)156 a munkavégzés megkezdésének időpontját,

c)157 a munkavégzésre megbízást adó külföldi szervezet vagy magánszemély nevét, székhelyét (telephelyét), illetve lakóhelyét.

(12)158 A (10) bekezdésben meghatározott személy az állami adó- és vámhatósághoz bejelenti a székhelyére, telephelyére nem önálló tevékenység végzésére kirendelt külföldi illetőségű magánszemély munkavégzése befejezésének időpontját és – ha az adat a munkavégzéssel kapcsolatban rendelkezésére áll – az ország területe elhagyásának időpontját. A bejelentést a munkavégzés befejezése, illetve az ország területe elhagyása előtt 30 nappal kell megtenni. Ha a munkavégzés befejezésének időpontja a munkavégzésre irányuló jogviszony azonnali hatályú megszűnése miatt vagy más okból e határidőben nem áll a bejelentésre kötelezett rendelkezésére, akkor a bejelentést a munkavégzés befejezése napját követő napon az ok megjelölésével kell az állami adó- és vámhatósághoz teljesíteni.

(13)159

(14)160 A magánszemélyként adószám birtokában adóköteles tevékenységet végző adózó tevékenységi köreit az ÖVTJ-kód szerint jelenti be az állami adó- és vámhatósághoz.

(15)161 Az állami adó- és vámhatóság az e célra fenntartott számítógépes rendszeren keresztül értesíti a bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében – annak adatai közlésével – az adószám megállapításáról a nyilvántartásba vételt elrendelő bíróságot.

(16)162 Az adózó évente augusztus 31-éig bejelenti, hogy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint ingatlannal rendelkező társaságnak minősül illetve azt, hogy e minősége megszűnt. Az ingatlannal rendelkező társaság bejelentésében – a benyújtás időpontját megelőző naptári év vonatkozásában – nyilatkozik a társaság külföldi tagjai általi részesedés elidegenítéséről, az elidegenítés időpontjáról, a részesedés névértékéről, illetve a tag illetőségéről.

(17)163 A kölcsönvevő az állami adó- és vámhatósághoz bejelenti a munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatás

a) megkezdése napját megelőző napon, de legkésőbb a foglalkoztatás megkezdésének napján a munkaerő-kölcsönzési szerződéssel érintett munkavállaló nevét és adóazonosító jelét – ennek hiányában természetes személyazonosító adatait és lakcímét –, valamint a kölcsönbeadó nevét és adószámát, és a foglalkoztatás megkezdésének napját,

b) befejezése napját követő napon a munkaerő-kölcsönzési szerződéssel érintett munkavállaló nevét és adóazonosító jelét, valamint a kölcsönbeadó nevét és adószámát, és a foglalkoztatás befejezésének napját.

17/A. §164 (1)165 Az adóköteles tevékenységet folytató költségvetési szerv, a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó, illetve külön törvény alapján a kincstár által nyilvántartandó egyéb jogi személy (a továbbiakban együtt: törzskönyvi jogi személy) esetében a 16. § (3) bekezdésében meghatározott adatokon túl az állami adó- és vámhatósághoz be kell jelenteni a törzskönyvi jogi személy

a) alapítójának, illetve az alapítói jogok gyakorlójának (fenntartójának) nevét, címét, székhelyét, székhely hiányában a központi ügyintézés helyét (a továbbiakban együtt: székhely), amennyiben az alapítói jog gyakorlója rendelkezik adóazonosító számmal, akkor annak adóazonosító számát is,

b) irányító vagy felügyeleti szervének nevét, székhelyét, amennyiben rendelkezik adóazonosító számmal, adóazonosító számát is,

c) átalakítása, illetve átalakulása (egyesülése, szétválása) esetén annak tényét, időpontját,

d) jogutódjának (jogutódainak) nevét, székhelyét, amennyiben a jogutód rendelkezik adóazonosító számmal, akkor adóazonosító számát,

e) adókötelezettséget eredményező tevékenysége megkezdésének, illetőleg befejezésének időpontját,

f) elszámolásának, finanszírozásának módját (nettó, bruttó), valamint az illetményszámfejtés módját, helyét (a törzskönyvi jogi személy központosított illetményszámfejtést alkalmaz-e).

(2)166 Az adóköteles tevékenységet folytató törzskönyvi jogi személy a – kincstár által vezetett – törzskönyvi nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásával kéri az adószám megállapítását, és ezzel teljesíti az állami adó- és vámhatósághoz történő bejelentkezési kötelezettségét. A kincstár az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján közli az állami adó- és vámhatósággal a törzskönyvi jogi személy azon – az (1) bekezdésben, illetőleg a 16. § (3) bekezdésében felsorolt – adatait, amelyek a törzskönyvi nyilvántartásba vétel iránti kérelem alapján rendelkezésére állnak, ideértve a 16. § (3) bekezdésének j) pontjában megjelölt nyilatkozat adatait is.

(3)167 Az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségének a kincstár útján tesz eleget a törzskönyvi nyilvántartásba már bejegyzett azon törzskönyvi jogi személy is, amely a törzskönyvi nyilvántartásba vételekor adóköteles tevékenységet még nem folytatott. Ha a törzskönyvi jogi személy állami adó- és vámhatósághoz történő bejelentkezési kötelezettségét – jogszabálysértő módon – adóköteles tevékenységének megkezdését követően teljesíti, úgy a bejelentkezéskor a tevékenység kezdő időpontját is köteles közölni.

(4)168 Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításához szükséges adatok (a törzskönyvi jogi személy neve, székhelye, törzskönyvi nyilvántartási száma, illetőleg a 22. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozat adatai, késedelmes bejelentkezés esetén a tevékenység kezdő időpontja) alapján elektronikus úton közli a kincstárral a törzskönyvi jogi személy adóazonosító számát, illetve az ok megjelölésével értesíti a kincstárat az adószám megállapításának akadályáról. Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításának megtagadásáról szóló jogerős határozat egy példányának megküldésével értesíti a kincstárat.

(5)169 A törzskönyvi jogi személy a törzskönyvi nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásának, illetve a (3) bekezdés alkalmazása esetén az állami adó- és vámhatósághoz történő bejelentkezés napjától számított 15 napon belül a 16. § (3) bekezdésében felsorolt adatok közül az állami adó- és vámhatósághoz írásban bejelenti képviselőjének (vezetőjének) adóazonosító számát, illetőleg az adóazonosító jellel nem rendelkező képviselő (vezető) esetén az adóazonosító jel megállapításához szükséges adatokat. Amennyiben a törzskönyvi jogi személynél könyvvizsgáló működik, akkor az e bekezdésben foglalt határidővel kell a törzskönyvi jogi személynek az állami adó- és vámhatósághoz írásban bejelentenie a könyvvizsgáló nevét (elnevezését), lakóhelyét (székhelyét), e jogviszony keletkezésének és – határozott idejű jogviszony esetén – megszűnésének időpontját, könyvvizsgáló szervezet esetén annak a személynek a nevét és lakóhelyét is, aki a könyvvizsgálatért személyében felelős.

(6)170 A törzskönyvi jogi személy törzskönyvi nyilvántartásban nyilvántartandó, adókötelezettséget érintő adataiban bekövetkezett változásról – a 22. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével – a kincstár az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján haladéktalanul értesíti az állami adó- és vámhatóságot. A törzskönyvi jogi személy ezen adatok vonatkozásában a kincstárhoz történő bejelentéssel tesz eleget az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő változás-bejelentési kötelezettségének.

(7)171 A törzskönyvi jogi személynek az adókötelezettségét érintő olyan változást – a 22. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével –, amelyről a kincstár az adóhatóságot nem köteles értesíteni, a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül az előírt nyomtatványon közvetlenül az állami adó- és vámhatóságnak kell bejelentenie. A 22. § (2) bekezdése szerinti bejelentést az ott meghatározott határidőben kell közvetlenül az állami adó- és vámhatósághoz teljesíteni.

(8)172 Ha a törzskönyvi jogi személy adataiban bekövetkezett változás a törzskönyvi jogi személy adószámának megváltozását eredményezi, az állami adó- és vámhatóság a megváltozott adószámról a törzskönyvi jogi személlyel egyidejűleg értesíti a kincstárat.

18. § (1) Az adózási ügyvivőként eljáró fióktelep, továbbá a közvetlen kereskedelmi képviselet bejelentkezésére a gazdasági társaságok bejelentkezésére vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

(2)173 A külföldi vállalkozás fióktelepe, továbbá közvetlen kereskedelmi képviselete az adószámról történő értesítést követő 15 napon belül benyújtja az állami adó- és vámhatósághoz a külföldi vállalkozás illetőségét igazoló – az illetősége szerinti ország adóhatóságától származó – 90 napnál nem régebbi okirat hiteles magyar nyelvű fordítását, és bejelenti a külföldi vállalkozásnak Magyarország területén működő más fióktelepeit és azok adószámát is.

19. § (1) Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adó esetében – az önadózás és az adóbeszedés kivételével – az adózó bevallásának benyújtásával jelenti be adókötelezettségét.

(2)174 Az önadózás és az adóbeszedés útján megállapított adó esetén az adókötelezettség keletkezését annak bekövetkeztétől (a tevékenység megkezdésétől) számított 15 napon belül az erre a célra rendszeresített nyomtatványon jelenti be az adózó az önkormányzati adóhatóságnál. Az iparűzési tevékenységet ideiglenes jelleggel folytató adózó, adóköteles tevékenységének megkezdésekor köteles ezt az önkormányzati adóhatóságnál bejelenteni. A bejelentési kötelezettséget az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell teljesíteni.

(3) Az adózó az önkormányzati adóhatósághoz bejelenti a 16. § (3) bekezdésében megjelölt adatokat a j) pont kivételével.

(4) Az adóbeszedésre kötelezettnek e minőségét a kötelezettség keletkezésétől számított 15 napon belül akkor is be kell jelentenie az önkormányzati adóhatósághoz, ha más adókötelezettség nem terheli.

20. § (1)175 A vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemély, ha nem végez általános forgalmiadó-köteles tevékenységet és nem rendelkezik adóazonosító számmal

a) jövedelemadó-köteles bevételének megszerzése,

b) költségvetési támogatás igénylése

előtt adóazonosító jelének közlése végett az állami adó- és vámhatóságnál az e célra szolgáló nyomtatványon írásban bejelenti a természetes személyazonosító adatait, lakcímét, a nem magyar állampolgárságú magánszemély állampolgárságát is. Az állami adó- és vámhatóság jogosult a bejelentett természetes személyazonosító adatokat, lakcímet a magánszemély személyazonosító igazolványának, lakcímet igazoló hatósági igazolványának adataival egybevetni. A bejelentés alapján az adóhatóság a magánszemély adóazonosító jelét megállapítja és arról 15 napon belül hatósági igazolványt (a továbbiakban: adóigazolvány) állít ki.

(2)176 Az állami adó- és vámhatóság az adózó által bejelentett természetes személyazonosító adatokat, lakcímet egyezteti a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szervvel.

(3)177 Az állami adó- és vámhatóság az adóazonosító jelről első ízben 60 napra érvényes ideiglenes adóigazolványt állít ki, ha a magánszemély által az (1) bekezdés szerint bejelentett és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szervtől igényelt adatok között eltérés van.

(4)178 Az állami adó- és vámhatóság a (3) bekezdésben meghatározott esetben – az adateltérés okának tisztázása érdekében – a magánszemélyt a bejelentett adatok igazolására szólítja fel. Ha a magánszemély által igazolt és az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásában javított adatok nem egyeznek a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adataival, az adóhatóság az adateltérés rendezése érdekében haladéktalanul megkeresi a magánszemély lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalát (a továbbiakban: járási hivatal). Az állami adó- és vámhatóság az ideiglenes adóigazolvány érvényességét 60 nappal meghosszabbítja, ha az adateltérés annak érvényességi idején belül nem javítható.

(5) Az ideiglenes adóigazolványra a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvénynek a hatósági igazolványra és az adóigazolványra vonatkozó rendelkezései az irányadók azzal az eltéréssel, hogy az ideiglenes adóigazolvány annak érvényességi idejét is tartalmazza.

(6)179 A magánszemély a Tbj. 39. § (2) bekezdése alapján keletkezett fizetési kötelezettségét és annak megszűnését 15 napon belül jelenti be az állami adó- és vámhatóságnak. A bejelentés alapján az adóhatóság az adóévre vonatkozó havi járulékfizetési kötelezettséget az adószámlán előírja, a befizetéseket nyilvántartja és az e törvényben, vagy más törvényben meghatározott esetben a járulékfizetési kötelezettséget törli. Az állami adó- és vámhatóság az adóazonosító jellel nem rendelkező magánszemély részére az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazásával adóazonosító jelet állapít meg.

(7)180 A Tbj. 39. § (2) bekezdése alapján keletkezett fizetési kötelezettség megszűnését a magánszemélynek a (6) bekezdéstől eltérően nem kell bejelentenie, ha e fizetési kötelezettség biztosítással járó olyan jogviszony létesítése miatt szűnik meg, amelyet az állami adó- és vámhatósághoz a 16. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően bejelentettek. Az adóhatóság a magánszemélyt az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettsége megszűnéséről hivatalból értesíti. A biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony létesítésére tekintettel az adóhatósághoz beérkezett bejelentés figyelembevételével az állami adó- és vámhatóság a megszűnt egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségről a bejelentést követő 10 napon belül elektronikus úton adatot szolgáltat az Egészségbiztosítási Alap kezeléséért felelős szerv részére.

(7a)181 Az állami adó- és vámhatóság, ha hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy a magánszemély külföldön tartózkodik és nem minősül a Tbj. alapján belföldinek, vagy a magánszemély elhalálozott, a magánszemély Tbj. 39. § (2) bekezdése alapján keletkezett egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségének megszűnését nyilvántartásba veszi és a magánszemély (6) bekezdés szerint előírt havi járulékfizetési kötelezettségét a kötelezettség megszűnése napjával, a magánszemély elhalálozása esetén a magánszemély halálának napjával törli.

(7b)182 Amennyiben az adóhatóság a (7a) bekezdésben felsoroltakról nem az egészségbiztosítási szervtől értesül, 10 napon belül elektronikus úton adatot szolgáltat az Egészségbiztosítási Alap kezeléséért felelős szerv részére.

(7c)183 Az állami adó- és vámhatóság kérelemre, visszamenőleges hatállyal törli a külföldön élő magánszemély Tbj. 39. § (2) bekezdés szerinti járulékfizetési kötelezettségét, ha a magánszemély hitelt érdemlően igazolja (különösen a tartózkodást, illetve az egészségbiztosítási jogviszonyt igazoló okirattal), hogy

a) huzamos ideje, életvitelszerűen Magyarország területén kívül tartózkodik, és

b) tartózkodási helyén annak jogszabályai szerinti egészségbiztosítási rendszer hatálya alatt áll.

(8)184 Az egészségbiztosítási szerv által vezetett egészségügyi szolgáltatásra jogosultak, biztosítottak nyilvántartásában biztosítottként vagy egyéb jogcímen jogosultként nem szereplő, a Tbj. 44/B. §-a vagy 44/C. §-a alapján adóhatóságnak átadott személyek adatait az adóhatóság összeveti

a) az e törvény 31. §-ának (2) bekezdésében előírt bevallások magánszemélyenkénti adataival,

b) a Tbj. 39. §-ának (2) bekezdése alapján egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetőkről vezetett nyilvántartása adataival, illetőleg

c) az e törvény 16. §-ának (4) bekezdése alapján a foglalkoztatókról és az általuk foglalkoztatott biztosított személyekről vezetett nyilvántartás adataival.

Ha az adóhatóság azt állapítja meg, hogy az egészségbiztosítási szerv által a Tbj. 44/B. § vagy 44/C. §-a alapján átadott magánszemély adatai az a)–c) pontok szerinti egyik nyilvántartásban sem szerepelnek, felszólítja a magányszemélyt egészségügyi szolgáltatásra jogosultságának igazolására. Amennyiben a magánszemély a felszólítás kézhezvételétől számított nyolc napon belül az adóhatóság előtt hitelt érdemlő módon nem bizonyítja egészségügyi szolgáltatásra jogosultságát, az adóhatóság a magánszemélynek a Tbj. 16. §-a alapján legutóbb fennállt egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága megszűnését követő első naptól az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségét határozattal előírja, a befizetéseket nyilvántartja.

(9)185 Ha a (8) bekezdés szerinti felszólítást követően a magánszemély vagy képviselője hitelt érdemlő módon bizonyítja, hogy az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság fennáll, vagy a magánszemély elhalálozott, illetőleg külföldön tartózkodik és a Tbj. alapján nem minősül belföldinek, az ezt bizonyító okirat, nyilatkozat másolatát az adóhatóság haladéktalanul továbbítja a magánszemély lakóhelye szerint illetékes egészségbiztosítási szervnek.

(10)186 Az állami adó- és vámhatóság a Tbj. 39. § (2) bekezdése alapján a tárgyhónapban járulékfizetésre kötelezett magánszemélyek adatairól havonta, a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig, a (8) bekezdésnek megfelelően előírt járulékkötelezettségről a határozat jogerőre emelkedését követő 10 napon belül elektronikus úton szolgáltat adatot az Egészségbiztosítási Alap kezeléséért felelős szerv részére.

(11)187 A Tbj. 44/B. § vagy 44/C. §-a alapján teljesített adatszolgáltatásban az adóhatóságnak átadott azon személyek adatait, akiket az adóhatóság beazonosítani nem tud, mert az egészségbiztosítási szerv által ismert és közölt természetes személyazonosító adatok és lakcím alapján az nem lehetséges, az adóhatóság „nem beazonosítható” jelzéssel visszaküldi az egészségbiztosítási szerv részére.

20/A. §188 (1)189 A külön törvényben meghatározott feltételekkel rendelkező magánszemélyek foglalkoztatása esetére a foglalkoztatót megillető adókedvezmény igénybevételéhez szükséges, jogosultságot igazoló kártyát az állami adó- és vámhatóság a magánszemély kérelmére a 20. §-ban meghatározott eljárás alapján állítja ki.

(2) Az adóigazolványt kiegészítő kártya a következő adatokat tartalmazza:

a)190 a kártya tulajdonosának természetes személyazonosító adatai;

b) a kártyatulajdonos adóazonosító jele;

c) a kiállítás kelte;

d) az érvényesség időtartama,

da)191 amely alap- és középfokú végzettséggel rendelkező vagy végzettséggel nem rendelkező pályakezdő fiatal START-kártyája esetén két év, a felsőfokú végzettségű pályakezdő fiatal START-kártyája esetén egy év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő huszonötödik életévének, felsőfokú végzettséggel rendelkező igénylő esetén a harmincadik életévének betöltéséig terjedő időszak,

db)192 amely START PLUSZ és START EXTRA kártya esetén két év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő öregségi nyugdíjjogosultságának eléréséig terjedő időszak, ha az ennél rövidebb,

dc)193 amely START BÓNUSZ kártya esetén egy év, de legfeljebb a kiállítás keltétől az igénylő öregségi nyugdíjjogosultságának eléréséig terjedő időszak, ha az rövidebb, mint egy év,

dd)194 amely Rehabilitációs kártya esetén a kártya érvényességének kezdő időpontjától a kártya visszavonásáig terjedő időszak.

(3)195 Az állami adó- és vámhatóság a Rehabilitációs kártya kiállításáig a kártya helyettesítése céljából igazolást állít ki, amely tartalmazza a (2) bekezdés szerinti adatokat. Ahol jogszabály Rehabilitációs kártyát említ, azon a Rehabilitációs kártyát helyettesítő igazolást is érteni kell.

20/B. §196 (1) Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adómentes termékimportot megalapozó közösségi adómentes termékértékesítést közvetett vámjogi képviselő igénybevételével teljesítő importáló mentesül a bejelentkezési kötelezettség teljesítése alól, ha belföldön más adóköteles tevékenységet nem folytat.

(2)197 Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint belföldön nem letelepedett, illetve belföldön letelepedésre nem kötelezett adóalany mentesül a bejelentkezési kötelezettség teljesítése alól abban az esetben, ha belföldön kizárólag az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adóraktározási eljárás hatálya alatt álló terméket értékesít, feltéve, hogy a termék az értékesítés közvetlen következményeként nem kerül ki ezen eljárás hatálya alól, vagy a terméket az állami adó- és vámhatóság a Közösség területén kívülre kilépteti.

(3)198 Az az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti belföldön nem letelepedett adóalany, aki (amely) belföldön nem adóalanyok részére távolról is nyújtható szolgáltatásokat nyújt, mentesül a bejelentkezési kötelezettség teljesítése alól, feltéve, hogy ezen szolgáltatások utáni általános forgalmi adó fizetési és bevallási kötelezettségének az Európai Közösség más tagállamának olyan szabályozása alapján tesz eleget, amely tartalmában megfelel a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: HÉA irányelv) szerinti, a nem adóalanyok számára távközlési, rádió- és televízió-műsor vagy elektronikus szolgáltatásokat nyújtó nem letelepedett adóalanyokra vonatkozó különös szabályozásoknak.

(4)199 Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint belföldön nem letelepedett, illetve belföldön letelepedésre nem kötelezett, de a Közösség másik tagállamában letelepedett adóalany mentesül a bejelentkezési kötelezettség teljesítése alól abban az esetben, ha belföldön kizárólag az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adóraktározási eljárás hatálya alatt álló terméket értékesít adómentesen a Közösség másik tagállamába, és az adómentesség érvényesítéséhez az adóraktár üzemeltetőjét hatalmazza meg.

21. § (1) Az illetékkötelezettséggel járó vagyonszerzés tényét, továbbá a megszerzett vagyon forgalmi értékét az illetéktörvényben foglaltak szerint kell bejelenteni.

(2)200 Az illetéktörvényben bejelentésre kötelezett személy a jogügyletet tartalmazó okiratnak az ingatlanügyi hatóságnak történő benyújtásakor – az erre a célra az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített nyomtatványon – bejelenti

a) vagyonszerzés esetén a vagyont szerző személy,

b) visszterhes ingatlanátruházás esetén – az ingatlannak kizárólag közérdekű célra történő megvásárlása, illetve a kizárólag magánszemélyek által kötött tartási, életjáradéki és öröklési szerződés keretében történő ingatlanátruházás kivételével – az ingatlant értékesítő személy,

c) az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról ellenérték fejében való lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén a bevételt szerző személy

adóazonosító számát, ennek hiányában magánszemély esetén a természetes személyazonosító adatait és lakcímét, más adózó esetén a nevét, székhelyét. Ha a bejelentés az adóazonosító számot, illetőleg ennek hiányában az azonosító adatokat nem vagy hiányosan tartalmazza, az ingatlanügyi hatóság a kérelmezőt határidő megjelölésével felhívja a hiányok pótlására. El kell utasítani a kérelmet, ha a felhívás ellenére határidőn belül nem pótolják a hiányosságokat. A e bekezdés a) pontjában meghatározott személy e bejelentéssel egyidejűleg az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített nyomtatványon nyilatkozhat az őt megillető illetékkedvezményre, -mentességre vonatkozó adatokról.

(3)201

Az általános forgalmi adókötelezettség bejelentése

22. § (1) Az általános forgalmi adó alanya az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy

a)202 kizárólag közérdekű vagy egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenységet végez,

b)203 egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenység esetén az adókötelessé tételt választja,

c) alanyi adómentességet választ,

d)204 az adómegállapítás melyik különleges módját alkalmazza,

e)205 az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal kereskedelmi kapcsolatot kíván létesíteni,

f)206 az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint kizárólag az adómentes termékimportot megalapozó Közösségen belüli termékértékesítés miatt válik az általános forgalmi adó alanyává, és az adómentes termékimportot nem közvetett vámjogi képviselő igénybevételével teljesíti,

g)207 az általános forgalmi adóról szóló törvény 96. §-ában meghatározott közvetett vámjogi képviselőként jár el,

h)208 tevékenységére az adómegállapításnak az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott általános szabályait alkalmazza,

i)209 pénzforgalmi elszámolást választ,

j)210 az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 89/A. §-ában meghatározott adóraktár üzemeltetőjeként jár el.

(2)211 Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozat megváltoztatását – az e)–g) és j) pont kivételével – a változtatást megelőző adóév utolsó napjáig kell bejelenteni. Ha az adózó az alanyi adómentességre, illetve a pénzforgalmi elszámolás választására jogosító értékhatárt az adóév közben lépte túl, a bejelentést a 23. § (3) bekezdés szerint kell megtenni. Az adózó az (1) bekezdés e) pontja szerinti nyilatkozattétel és annak változásának bejelentése alól mentesül, ha kizárólag az általános forgalmi adóról szóló törvényben meghatározott közösségi adómentes termékértékesítést mint közösségi kereskedelmi kapcsolatot, közvetett vámjogi képviselő vagy adóraktár üzemeltető igénybevételével létesít.

(3) Ha az adózó az (1)–(2) bekezdésben foglalt bejelentést törvényben előírt feltételek hiánya miatt nem tehette volna meg, bejelentését az előző adóévről vagy annak utolsó hónapjáról, negyedévéről adott bevallásával egyidejűleg, az adóév első napjára visszamenően módosíthatja.

(4)212 A közösségi adószámmal nem rendelkező általános forgalmiadó-alany – a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany, az alanyi adómentességet választó adóalany és a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalany kivételével – közösségi adószámának megállapítása érdekében az állami adó- és vámhatóságnál előzetesen bejelenti, ha az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal kereskedelmi kapcsolatot kíván létesíteni.

(5)213 Az általános forgalmiadó-alanynak nem minősülő adófizetésre kötelezett jogi személy, a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany, az alanyi adómentességet választó adóalany, a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalany, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanya bejelenti az állami adó- és vámhatóságnak, ha az adóévben általa az Európai Közösség más tagállamában beszerzett termék adó nélkül számított összesített ellenértéke a 10 000 eurót meghaladja. Az adózó bejelentését azon termékbeszerzését megelőzően teljesíti, amelynek ellenértékével túllépi az értékhatárt. A kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató, az alanyi adómentességet választó, a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású közösségi adószámmal nem rendelkező általános forgalmiadó-adóalany, közösségi adószáma megállapítása érdekében az állami adó- és vámhatóságnál előzetesen bejelenti, ha az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalanynak szolgáltatást nyújt, illetőleg tőle szolgáltatást vesz igénybe.

(6)214 Az általános forgalmiadó-alanynak nem minősülő adófizetésre kötelezett jogi személy, a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany, az alanyi adómentességet választó adóalany, a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalany, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanya, ha a tárgyévet megelőző évben általa az Európai Közösség más tagállamában beszerzett termék adó nélkül számított összesített ellenértéke nem haladja meg a 10 000 eurót és a Közösségen belül beszerzett termékek utáni általános forgalmiadó-fizetési kötelezettségét a tárgyévben választása alapján belföldön kívánja teljesíteni, választását a tárgyévet megelőző adóév utolsó napjáig jelenti be az állami adó- és vámhatóságnak. Amennyiben a tárgyévet megelőző évben nem volt Közösségen belüli beszerzése, e választását a tárgyévre a tárgyévi első Közösségen belüli beszerzését megelőzően jelenti be.

(7)215 Az állami adó- és vámhatóság az (5) és (6) bekezdés szerinti bejelentés alapján az adózó részére közösségi adószámot állapít meg. Az általános forgalmiadó-alanynak nem minősülő adófizetésre kötelezett jogi személy, a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany, az alanyi adómentességet választó adóalany, a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalany, ha a jövedéki adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termék közösségen belülről történő beszerzése miatt belföldön keletkezik általános forgalmiadó-fizetési kötelezettsége, beszerzését megelőzően köteles közösségi adószámot kérni az állami adó- és vámhatóságtól.

(8)216 Ha a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany, az alanyi adómentességet választó adóalany, a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállású adóalany az általános forgalmi adóról szóló törvény 20. §-ának (7) bekezdése alkalmazása során közösségi adószámát megadta a termék értékesítőjének, e tényt az e rendelkezéssel érintett első Közösségen belüli beszerzés teljesítésének napját követő hónap 20. napjáig jelenti be az állami adó- és vámhatósághoz.

(9)217 Ha az egyszerűsített vállalkozói adó alanya az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalanynak terméket értékesít, szolgáltatást nyújt, vagy tőle szolgáltatást vesz igénybe, az értékesítést, a szolgáltatásnyújtást vagy a szolgáltatás igénybevételét megelőzően köteles közösségi adószámot kérni az állami adó- és vámhatóságtól.

(10)218 Az alanyi adómentességet választó általános forgalmiadó-alany, ha az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalany vagy adóalanynak nem minősülő személy, szervezet részére új közlekedési eszközt értékesít, az értékesítést megelőzően köteles közösségi adószámot kérni az állami adó- és vámhatóságtól.

(11)219 Az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalanynak terméket értékesítő, kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató általános forgalmiadó-alany értékesítését megelőzően köteles közösségi adószámot kérni az állami adó- és vámhatóságtól, ha az értékesítés belföldi teljesítése esetén adóköteles lenne.

(12)220 Az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró általános forgalmiadó-alany, ha általános forgalmiadó-fizetési kötelezettségét az általános forgalmi adóról szóló törvény221 30. § (4) bekezdése szerint választása alapján vagy az értékhatár túllépése miatt belföldön teljesíti, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon köteles bejelentkezni az állami adó- és vámhatósághoz. Amennyiben választás alapján teljesíti belföldön általános forgalmiadó-fizetési kötelezettségét, választását a tárgyévre a tárgyévet megelőző adóév utolsó napjáig kell bejelentenie. Az értékhatár túllépése esetén bejelentését azon termékértékesítését megelőzően teljesíti, amelynek ellenértékével túllépi az értékhatárt.

(13)222 A belföldi illetőségű általános forgalmiadó-alany, ha az általános forgalmi adóról szóló törvény223 29–30. §-ai alapján általános forgalmiadó-fizetési kötelezettségét választása alapján vagy az értékhatár túllépése miatt másik tagállamban teljesíti, azt a választását, illetőleg az értékhatár túllépését követő 15 napon belül köteles bejelenteni az állami adó- és vámhatóságnak.

(14)224 Az (5)–(6) bekezdésekben euróban meghatározott értékhatárok forintra történő átváltására az általános forgalmi adóról szóló törvény225 rendelkezései az irányadók. A beszerzések összesített ellenértékének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az új közlekedési eszköz, illetve a jövedéki adóról szóló törvény hatálya alá tartozó termék adó nélkül számított ellenértékét.

(15)226 Az a belföldi jogi személy és egyéb szervezet, amely az általános forgalmi adónak nem alanya, de a beszerzéseit terhelő, előzetesen felszámított általános forgalmi adót visszaigényelheti, a visszaigénylés érdekében ezt a jogosultságát bejelentheti és adó-visszaigénylését az általános forgalmi adó alanyokkal azonos módon kérheti.

(16)227 Mentesül a magánszemély adózó – kivéve az egyéni vállalkozót és a 22. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kereskedelmi kapcsolatot létesítőt – az adószám megszerzéséhez előírt bejelentési kötelezettség teljesítése alól, ha kizárólag az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti ingatlan-bérbeadási (haszonbérbeadási) tevékenységet folytat és az általános forgalmi adót érintően nem él az adókötelessé tétel jogával.

(17)228 Az adózó a bevallások utólagos adóellenőrzésének megkezdését megelőzően, az adó megállapításához való jog elévülési idején belül, az adóhatósághoz benyújtott kijavítási kérelem útján kezdeményezheti az (1) bekezdés b)–d), valamint h)–i) pontja szerinti választása módosítását, amennyiben a módosítás az adó, adóalap, költségvetési támogatás összegét – az adózó benyújtott bevallását figyelembe véve – nem érinti.

22/A. §229 (1)230 Az állami adó- és vámhatóság a csoportos általános forgalmi adózást választó csoporttagok közös írásbeli kérelme alapján a csoportos adóalanyiságot engedélyező határozatban a csoport részére csoportazonosító számot állapít meg. Ha a csoport tagja az engedélyező határozat meghozatalakor közösségi adószámmal rendelkezik, az állami adó- és vámhatóság a közösségi adószámot e határozatban törli. Az állami adó- és vámhatóság a csoport részére az e bekezdés szerinti kérelem, illetve ezt követően a csoportképviselő kérelme alapján a 22. §-ban foglalt feltételek szerint állapít meg közösségi adószámot.

(2) A csoportképviselő a csoportazonosító számot, közösségi adószámot az adóhatóság előtti eljárása során a csoport adózással kapcsolatos iratain, így különösen a csoport általános forgalmi adóbevallásán (összesítő nyilatkozatán) feltünteti. A csoporttag a harmadik személyekkel kapcsolatos, adózással összefüggő egyéb jogviszonyaiban az adózással kapcsolatos iratokon a csoportazonosító számot, közösségi adószámot és saját adószámát is köteles feltüntetni.

(3) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az általános forgalmi adóval kapcsolatos adóügyben a csoport részére megállapított csoportazonosító számra, közösségi adószámra az adószámra, illetve az adószám alapján kiadott közösségi adószámra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

22/B. §231 Az állami adó- és vámhatóság az együttműködő közösség leendő tagjai által a közös cél elérésére, a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint létrehozott polgári jogi társaság tagjainak közös, kifejezett és egybehangzó írásos kérelme alapján az adóalanyiságot engedélyező határozatában adószámot állapít meg. Az együttműködő közösség a 22. § (1) bekezdés a) pont szerinti nyilatkozatát az adóalanyiság engedélyezésére irányuló kérelmében teszi meg. Az adóalanyiság engedélyezését megalapozó kérelemben szerepeltetett bármely adat változását, annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül az együttműködő közösség képviselője (képviselő hiányában tagja) bejelenti. Az együttműködő közösség képviselője (képviselő hiányában tagja) a változás bekövetkeztétől számított 15 napon belül bejelentést tesz, ha az együttműködő társaság által létrehozott polgári jogi társaság megszűnik, illetve ha a közös cél, amelynek elérésére az együttműködő közösség létre jött megvalósult, vagy annak megvalósítása többé nem lehetséges.

22/C. §232

Az élelmiszer-értékesítést végző kezelőszemélyzet nélküli automataberendezések bejelentése233

22/D. §234 (1)235 Az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automata berendezést (a továbbiakban: automataberendezés) üzemeltető adózó köteles a külön jogszabályban meghatározott adattartalommal az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenteni:

a) az értékesítés megkezdését, legkésőbb az értékesítés megkezdését megelőző napon,

b) az üzemeltetés szüneteltetésének megkezdését és befejezését legkésőbb a szüneteltetés megkezdésének, illetve befejezésének napján,

c) az értékesítés megszüntetését, legkésőbb az azt megelőző napon,

d) az értékesítésnek az adózó érdekkörén kívül eső okból bekövetkezett megszűnését, legkésőbb az értékesítés megszűnésének napján,

e) haladéktalanul, a külön jogszabályban meghatározott adattartalomban bekövetkezett bármely változást.

(2)236

(3)237

(4)238 Az automataberendezéseket automata felügyeleti egységgel (a továbbiakban: AFE) kell ellátni, amely önállóan elkülöníthető zárt, elektronikus adattárolást és adatkommunikációt végez. Az AFE-ben tárolt adatokról az adózó rendszeresen adatszolgáltatást teljesít az állami adó- és vámhatóság részére, amely adatokat az állami adó- és vámhatóság kizárólag az e törvény szerinti adózók ellenőrzéséhez, ellenőrzésre történő kiválasztásához, törvényben meghatározott feladatai ellátásához használhatja fel az adó megállapításához való jog elévülési idején belül.

(5)239 Az automataberendezések működését az állami adó- és vámhatóság hírközlő eszköz és rendszer útján felügyeli.

(6)240 A (4)–(5) bekezdésben foglaltak végrehajtása érdekében az automataberendezés üzemeltetőjének szerződést kell kötnie egy felügyeleti szolgáltatóval. A felügyeleti szolgáltató az adatok rögzítésének és a NAV felé történő szolgáltatásának technikai lebonyolítását végzi az AFE automataberendezésbe történő beszerelésével, és az automataberendezés működése során történő folyamatos működtetésével. A felügyeleti szolgáltatás minimális tartalma hatósági ár-köteles.

A termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség241

22/E. §242 (1)243 Útdíjköteles gépjárművel, továbbá a 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott termékértékesítést, termékbeszerzést, egyéb célú termékmozgatást kizárólag érvényes Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (a továbbiakban: EKAER) számmal rendelkező adózó folytathat.

(2) Az (1) bekezdést alkalmazni kell az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet által kockázatosnak minősített termékre vonatkozóan, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott esetben akkor is, ha a terméket olyan gépjárművel fuvarozzák, amely nem útdíjköteles.

(3) Az adózó a (2) bekezdés szerinti esetben, valamint akkor, ha az (1) bekezdés szerinti tevékenységét e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet által kockázatosnak minősített termékkel végzi, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak szerinti esetekben kockázati biztosítékot köteles nyújtani.

(3a)244 A (3) bekezdéstől eltérően kockázati biztosítékot köteles fizetni az új kötelezett – az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott Közösségen belüli termékbeszerzés, illetve az első belföldi általános forgalmi adóköteles, nem közvetlenül végfelhasználó részére történő termékértékesítés esetén – az első bejelentés alkalmával és az első bejelentéstől számított 180. napig teljesített bejelentések esetén vagy az első tíz bejelentés alkalmával is, ha az első bejelentéstől számított 180 napon belül legalább 10 bejelentést nem tett.

(4) Az (1)–(2) bekezdés szerinti tevékenység folytatása esetén az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott módon az EKAER szám megállapítása érdekében az állami adó- és vámhatóságnál be kell jelenteni a címzett adatait (név, adóazonosító szám), a feladó adatait (név, adóazonosító szám) és az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott egyéb adatokat.

(5) Az adózó (4) bekezdés szerinti bejelentése alapján az állami adó- és vámhatóság a bejelentett adatokat nyilvántartásba veszi és szerepelteti az EKAER-ben, valamint a bejelentés alapján EKAER számot állapít meg az adózó számára. Az állami adó- és vámhatóság azon, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott adózók számára is megállapítja az EKAER számot, akik nem tartoznak a (4) bekezdés hatálya alá, azonban az ott meghatározott adatokat ugyanúgy bejelentik az állami adó- és vámhatóságnak, mintha a (4) bekezdés hatálya alá tartoznának.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben meghatározott kötelezettséggel és az az alóli mentesüléssel kapcsolatos szabályokat e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet határozza meg.

(7) Az adózó, vagy annak törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja az EKAER elektronikus felület eléréséhez az ügyfélkapun keresztül felhasználónevet és jelszót igényel. A (4)–(5) bekezdés szerinti bejelentést az adózó vagy az a személy teljesítheti, aki részére az adózó vagy annak törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja az EKAER elektronikus felületén a bejelentés megtételéhez szükséges felhasználónevet és ahhoz kapcsolódó jelszót igényelt.

(8) A (7) bekezdés szerinti, az EKAER elektronikus felületen történő bejelentéshez szükséges felhasználónévvel és jelszóval rendelkező személyek által teljesített valamennyi bejelentés az adózó nevében tett jognyilatkozatnak minősül.

(9) A (7) bekezdés szerinti, adózó nevében eljáró személyek addig az időpontig teljesíthetnek bejelentést, amíg az adózó, vagy annak törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja az EKAER elektronikus felületén vissza nem vonja az erre vonatkozó jogosultságukat.

(10)245 E §, valamint az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet által kockázatosnak minősített termékek vonatkozásában a Kereskedelmi Vámtarifa (vtsz.) tekintetében az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak az irányadók.

(11)246 E § alkalmazásában új kötelezett: az az adózó, aki vagy amely a tárgyévben és az azt megelőző két évben e § szerinti bejelentést nem tett, és

a) ebben az időszakban általános forgalmi adó bevallást nem nyújtott be – ideértve az alanyi adómentességet választó adóalanyt is, valamint ha az adózó adóbevallás helyett a 31. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújtott vagy nyújthatott volna be –, vagy

b) ebben az időszakban adószám felfüggesztés hatálya alatt állt.

(12)247 A (11) bekezdés alkalmazása során a jogelőd az (1)–(2) és (4) bekezdés alapján tett bejelentéseit is figyelembe kell venni.

A változás bejelentése

23. § (1)248 Az adózónak az adókötelezettségét érintő olyan változást – a megváltozott természetes személyazonosító adatok, lakcím és a 22. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével –, amelyről a cégbíróság, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóság, bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a bíróság külön jogszabály alapján az adóhatóságot nem köteles értesíteni, annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül az előírt nyomtatványon közvetlenül az állami adó- és vámhatóságnak, illetve az önkormányzati adóhatóságnak kell bejelentenie.

(2)249 Az adókötelezettséget érintő változás különösen a 16. § (3) bekezdésében és 22/C. §-ában felsorolt adatok változása, továbbá a cégbejegyzésre nem kötelezett adózó végelszámolása kezdetének és befejezésének időpontja, cégbejegyzésre nem kötelezett jogi személy, egyéb szervezet végelszámolás nélküli megszűnése esetén a jogutód nélküli megszűnésről szóló döntés, az egyszerűsített végelszámolás megindulásáról, valamint annak megszüntetéséről és a cég működésének továbbfolytatásáról a Cégközlönyben megjelentetett közlemény adatai, az adóköteles tevékenység vagy a jogi személy, egyéb szervezet megszűnése is. A cég, a bíróság által nyilvántartandó jogi személy létesítő okiratában nem szereplő, de ténylegesen végzett tevékenység esetén a tevékenység megkezdését, illetve a bejelentett vagy bejelenteni elmulasztott tevékenység megszűnését követő 15 napon belül tesz bejelentést.

(3) Akit törvényben meghatározott értékhatár elérése esetén terhel adókötelezettség, a bejelentést az értékhatár elérését követő 15 napon belül kell megtennie az adóhatósághoz.

(4)250 Az adózó az adókötelezettséget érintő változás szabályai szerint jelenti be az állami adó- és vámhatósághoz

a) a tényleges üzletvezetés helye áthelyezésének időpontját és az érintett másik államot, ha a tényleges üzletvezetésének helyét Magyarország területéről másik állam területére helyezi át,

b) a kapcsolt vállalkozásnak minősülő másik személy nevét (elnevezését), székhelyét (telephelyét) és adóazonosító számát az első szerződéskötésüket követő 15 napon belül, valamint a kapcsolt vállalkozási viszony megszűnését a megszűnést követő 15 napon belül.

(5)251 Ha a 17. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában említett adózó, és a bíróság által nyilvántartandó jogi személy adataiban bekövetkezett változás az adózó adószámának megváltozását eredményezi, az állami adó- és vámhatóság a megváltozott adószámról az adózóval egyidejűleg értesíti a cégbíróságot, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóságot és az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet valamint bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a bíróságot.

(6)252 A 17. § (1) bekezdés a)–b) pontjában említett adózó a cégbírósághoz, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatósághoz, a bíróság által nyilvántartandó jogi személy a bírósághoz teljesített bejelentéssel tesz eleget az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő változásbejelentési kötelezettségének azon adókötelezettséget érintő adatai tekintetében, amelyeknek változásáról a cégbíróság, az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szerv, bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a bíróság külön jogszabály alapján az állami adó- és vámhatóságot értesíti. A 17. § (1) bekezdés b) pontjában említett adózó, valamint a bíróság által nyilvántartandó jogi személy a főtevékenység változását a változást követő 15 napon belül az állami adó- és vámhatósághoz jelenti be az 1893/2006/EK rendelet szerint.

(7)253 Amennyiben az adózó belföldi pénzforgalmi számlaszáma a számlát vezető hitelintézet érdekkörében felmerült ok, illetőleg intézkedés miatt megváltozik, az eredeti és a megváltozott számlaszámot a pénzforgalmi szolgáltató köteles bejelenteni – az adózó adóazonosító számának feltüntetésével – a változástól számított 15 napon belül az állami adó- és vámhatóságnál.

(8)254 A változásbejelentési kötelezettség azon adatok tekintetében, amelyeket más nyilvántartás közhitelesen tartalmaz, úgy is teljesíthető, hogy az adatváltozásról a közhiteles nyilvántartást vezető szerv – ha ezt tőle az adózó kéri – az (1) bekezdésében meghatározott határidőben értesíti az állami adóhatóságot.

23/A. §255 Az egyéni vállalkozó adózó az egyéni vállalkozók nyilvántartásában nem szereplő, e törvény 16. § (3) bekezdése szerinti adatainak változását az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóság útján is bejelentheti az állami adó- és vámhatósághoz.

Az adózó bejelentés szerinti nyilvántartásba vétele

24. §256 (1) Az adóhatóság a bejelentés alapján nyilvántartásba veszi az adózót.

(2)257 Az állami adó- és vámhatóság az adózónak a bejelentkezés alapján a bejelentkezés napjával, illetve a 17. § (1) bekezdésének d) pontja, valamint a 17/A. § hatálya alá tartozó adózó késedelmes bejelentkezése esetén az adóköteles tevékenység megkezdésének napjával adószámot állapít meg. Az adószámot, a cégjegyzékbe és a törzskönyvi nyilvántartásba be kell jegyezni. Az állami adó- és vámhatóság az adóazonosító számról – megkeresésre – az önkormányzati adóhatóságot tájékoztatja.

(3)258 Az állami adó- és vámhatóság az adószámmal nem rendelkező magánszemélyt az adóazonosító jelén – a magyar állampolgársággal nem rendelkező magánszemély esetén az állampolgárságát is feltüntetve – tartja nyilván. Amennyiben a magánszemély adóazonosító jellel nem rendelkezik és belföldön eseti jelleggel szerez adóköteles, a kifizető adatszolgáltatási kötelezettsége körébe eső jövedelmet, vagy róla az állami adó- és vámhatósághoz adatot kell szolgáltatni, a magánszemély adóazonosító jelének megállapítását a kifizető, adatszolgáltató is kérheti az állami adó- és vámhatóságtól a nem magyar állampolgárságú magánszemély általa ismert, a magyar állampolgárságú magánszemély esetében természetes személyazonosító adatainak, lakcímének és amennyiben a magánszemély rendelkezik értesítési címmel, annak közlésével. A magánszemély adóazonosító jeléről az adóhatóság a kifizetőt is tájékoztatja.

(4)259 Az önkormányzati adóhatóság az adózót a (2)–(3) bekezdésben foglaltak szerint tartja nyilván. Amennyiben az adózó adóazonosító jellel nem rendelkezik, adóbevallásával egyidejűleg az adóazonosító jel megállapításához szükséges, a 20. § (1) bekezdésében felsorolt adatokat közli az önkormányzati adóhatósággal. Az önkormányzati adóhatóság megkeresésére az állami adó- és vámhatóság a 20. § (1) bekezdésében foglalt adatok közlése esetén az adóazonosító számmal nem rendelkező magánszemély adóazonosító jelét megállapítja, és erről az önkormányzati adóhatóságot értesíti. Az önkormányzati adóhatóság a magánszemélyt erről tájékoztatja.

(5)260 Az adózónak az adóazonosító számát az adózással összefüggő minden iraton fel kell tüntetnie. A magánszemély az adóazonosító jelét közli a munkáltatóval, a kifizetővel, az állami foglalkoztatási szervvel, a hitelintézettel, a társadalombiztosítási igazgatási szervvel, ha az olyan kifizetést teljesít, amelynek alapján a magánszemélynek adófizetési kötelezettsége keletkezik, vagy azzal összefüggésben a törvény adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő. A magánszemély az adóazonosító jelét közli az ingatlanügyi hatósággal, a biztosítóintézettel, az adókedvezmény (adómentesség) igénybevételére jogosító igazolást kiállító szervvel, a költségvetési támogatás igénybevételére jogosító igazolás kiállítójával is, ha ezzel összefüggésben azt adatszolgáltatási kötelezettség terheli. Az adatszolgáltatásra kötelezettek felhívására a magánszemély bemutatja adóigazolványát. Ha a magánszemély az adóazonosító jelét nem közli, a munkáltató és a kifizető a kifizetést, az adókedvezmény (adómentesség), a költségvetési támogatás igénybevételére jogosító igazolás kiállítója az igazolás kiadását – az adóazonosító jel közléséig – megtagadja. A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti kamat kifizetését, jóváírását a kifizető a magánszemélynek adóazonosító jel hiányában is teljesítheti.

(5a)261 Az (5) bekezdés szerinti adóigazolvány bemutatásával egyenértékű, ha – a technikai feltételek megléte esetén – a magánszemély az adóazonosító számát a tárolóelemmel rendelkező állandó személyazonosító igazolványával elektronikusan igazolja, amennyiben a külön törvényben meghatározottak szerint a tárolóelem azt tartalmazza.

(6)262 A vagyonszerzési illeték kiszabására, továbbá – ha jogszabály az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe utalja – az eljárási illeték kiszabására, beszedésére vagy visszatérítésére irányuló eljárás lefolytatása érdekében a bíróságnak, közigazgatási szervnek, közjegyzőnek közölnie kell az állami adó- és vámhatósággal az illeték megfizetésére kötelezett, illetve a visszatérítésére jogosult

a)263 magánszemély adóazonosító jelét, ennek hiányában természetes személyazonosító adatait, lakcímét, a nem magyar állampolgárságú magánszemély állampolgárságát, továbbá, ha a magánszemély – a lakóhelyén kívül – rendelkezik értesítési címmel is, az értesítési címet;

b) nem magánszemély nevét (elnevezését) székhelyét, adószámát.

A közölt adatok alapján az állami adó- és vámhatóság az adóazonosító számmal nem rendelkező személyek részére adóazonosító jelet állapít meg. A külföldi illetőségű személy részére az állami adó- és vámhatóság – ha egyébként nyilvántartásában a külföldi személy nem szerepel – az illeték megfizetéséig technikai azonosító számot állapít meg. A technikai azonosító számot az állami adó- és vámhatóság az érintettel nem közli. Az eljárás befejezését követően az adómegállapításához való jog elévülését követően a külföldi illetőségű személy adatait, technikai azonosító számával együtt nyilvántartásából törli.

(7)264 Az adózó – kivéve a 4. számú melléklet szerinti, adóazonosító számmal nem rendelkező külföldi illetőségű magánszemélyt – költségvetési támogatást csak akkor igényelhet, a túlfizetés kiutalását csak akkor kérheti, ha rendelkezik adóazonosító számmal, illetve – ha e törvény, illetve törvény vagy törvény felhatalmazása alapján jogszabály eltérően nem rendelkezik – adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést csak a bejelentkezési, bejelentési kötelezettség teljesítését követően és olyan időszakra érvényesíthet, amely időszakra vonatkozóan adóazonosító számmal rendelkezett.

(8)265 Az állami adó- és vámhatóság a közösségi kereskedelemben érintett adózónak a bejelentés, kérelem alapján – a bejelentés, kérelem előterjesztésének, de legkorábban az adószám megállapításának napjával – közösségi adószámot állapít meg, a közösségi adószám megállapítására vonatkozó bejelentést, kérelmet az adószám iránti kérelemmel egyidejűleg is elő lehet terjeszteni. Az adózó a közösségi adószámot a közösségi kereskedelemmel összefüggő minden iraton feltünteti. Az állami adó- és vámhatóság kérelemre – a bejelentés napjával – az adóév közben is törli az adózó közösségi adószámát, ha bejelenti, hogy az Európai Közösség tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal kereskedelmi kapcsolatát megszüntette.

(9)266 Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapítását megtagadja, ha az adózó által bejelentett adatok valótlanok vagy hiányosak, vagy az adóregisztrációs eljárás során megállapítja, hogy az adószám megállapításának törvényi akadálya áll fenn.

(10)267 Az adóhatóság törli a bejelentkezett és adószám alapján nyilvántartásba vett adózók közül azt,

a) akinek (amelynek) a cégbírósági bejegyzés, a törzskönyvi nyilvántartásba vétel iránti kérelmét a cégbíróság, illetve a kincstár elutasította, kivéve, ha az adózó igazolja a cégbíróság végzésének kézhezvételét követő 30 napon belül, hogy a cégbejegyzési kérelmének elutasítását követő 8 napon belül kérelmét ismételten benyújtotta és a bejegyzés iránti eljárás folyamatban van,

b) akinek (amelynek) a cégjegyzékből való törlését a cégbíróság jogerős végzésével elrendelte, illetőleg akit az egyéni vállalkozók nyilvántartásából töröltek,

c) aki bejelenti adóköteles tevékenységének megszüntetését vagy az adóköteles tevékenység folytatásához szükséges engedélyét visszavonják,

d) amelynek cégbejegyzési eljárását a cégbíróság megszüntette,

e) amelyet a törzskönyvi nyilvántartásból töröltek.

(11)268 A (10) bekezdés c) pontjában felsorolt esetekben a nyilvántartásból való törlésről az állami adó- és vámhatóság az adózót haladéktalanul értesíti.

(12) A (10) bekezdés a) pontjának második fordulata esetében nem kell alkalmazni az adókötelezettség megszűnésére előírt szabályokat.

(13)269 Az állami adó- és vámhatóság hivatalból állapítja meg az adóazonosító jelét annak a magánszemélynek,

a) aki bejelentési kötelezettségét elmulasztotta, vagy

b) akinek az adóhatóság jogszabályban meghatározott feladatainak végrehajtásához adóhatósági nyilvántartása szükséges.

(14)270 Ha a nem magánszemély adózónak adókötelezettsége kizárólag az önkormányzati adóhatóságnál keletkezik, az állami adó- és vámhatóság az adózó kérelmére, a kérelem előterjesztésének, illetve késedelmes bejelentkezés esetén az adóköteles tevékenység megkezdésének napjával – az önkormányzati adóhatóságnál történő nyilvántartás céljából – adószámot állapít meg. Az adózót bevallási kötelezettség az állami adó- és vámhatóságnál csak abban az esetben terheli, ha adóköteles tevékenységet folytat. Ha az adózónak a későbbiekben az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő adókötelezettsége keletkezik, ennek bejelentésekor a korábban megállapított adószámot használja fel.

(15)271 Az állami adó- és vámhatóság hivatalból technikai azonosító számot állapít meg a nem magánszemély adózó részére, ha az adózó adószámmal nem rendelkezik, de az adóhatóság törvényben meghatározott feladatai ellátásához, illetve végrehajtásához adóhatósági nyilvántartása szükséges. A technikai azonosító szám kizárólag az adózó adóhatósági azonosítására és nyilvántartására szolgál. Az állami adó- és vámhatóság a technikai azonosító számot az adózóval nem közli, a technikai azonosító szám megállapításáról, törléséről az adózót nem tájékoztatja. Ha az állami adó- és vámhatóság az adótartozás végrehajtásához való jog elévülési idején belül adószámot állapít meg az adózó részére, a technikai azonosító számot az adószám megállapításával egyidejűleg, az adóköteles tevékenység megkezdésének napjával törli. Ha adószám megállapítására az előző rendelkezés szerint nem kerül sor, az állami adó- és vámhatóság az elévülést követően a technikai azonosító számot az adózó egyéb adataival együtt haladéktalanul törli a nyilvántartásából.

(16)272 Ha az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő magánszemély ezen minőségére tekintettel VPID számmal is rendelkezett és az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultsága megszűnését követően, tevékenységének a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozóként vagy adószámmal rendelkező magánszemélyként történő folytatása során, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerint újabb bejelentést tesz, akkor az állami adó- és vámhatóság hivatalból másik adószámot állapít meg részére, melyről értesíti az adózót. Az adóhatóság a bejelentés időpontjától ezen másik adószámon tartja nyilván az adózót.

(17)273 Az állami adó- és vámhatóság az automata berendezést üzemeltető adózó bejelentése alapján nyilvántartásba veszi az általa működtetett automata berendezést és a bejelentés napján, annak alapján automata berendezésenként regisztrációs számot állapít meg, amelyről elektronikus úton értesítést küld számára.

24/A. §274 (1)275 Az állami adó- és vámhatóság az adószám alkalmazását felfüggeszti, ha

a) az adózónak postai úton, hivatalos iratként kézbesített adóhatósági irat két egymást követő alkalommal a feladóhoz a címzett ismeretlensége miatt érkezett vissza és/vagy a megfelelő levélszekrény hiánya miatt a címzett számára kézbesíthetetlennek tekinthető,

b) az adózó székhelyén végzett helyszíni eljárás alapján hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy az adózó a székhelyén nem található,

c)276 az adózó az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő bevallási vagy adófizetési (adóelőleg-fizetési) kötelezettségének a törvényi határidőtől, illetve az esedékességtől számított 365 napon belül, az állami adó- és vámhatóság felszólítása ellenére nem tesz eleget,

d)277 azt a kormányzati ellenőrzési szerv vezetője az Áht. 65. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben kezdeményezi.

(2)278 Az adóhatóság az adószám alkalmazásának felfüggesztéséről határozattal dönt, a határozat elleni fellebbezést a közléstől számított 15 napon belül lehet előterjeszteni. A fellebbezést az ügy összes iratával a felettes szervhez a fellebbezés megérkezésétől számított 8 napon belül kell felterjeszteni, kivéve ha az adóhatóság a megtámadott határozatot a fellebbezésnek megfelelően módosítja, visszavonja, kijavítja vagy kiegészíti. A felettes szerv a fellebbezésről 15 napon belül dönt és az ügy iratait haladéktalanul visszaküldi az adóhatóságnak. Az adóhatóság a jogerőre emelkedés megállapítását követő napon megkeresi a cégbíróságot, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet a felfüggesztés tényének és kezdőidőpontjának cégjegyzékbe, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásába való bejegyzése, érdekében, továbbá a felfüggesztésről értesíti az adózó nyilvántartását vezető egyéb szervet. Az adóhatóság az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti okból ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló törvényességi felügyeleti eljárást a cégbíróságnál nem kezdeményez.

(3)279 Az adózó az adószám alkalmazásának felfüggesztését elrendelő határozat jogerőre emelkedését követően a felfüggesztés megszüntetése iránt kérelmet terjeszthet elő. Ha a felfüggesztés elrendelésére az (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján került sor, az adóhatóság a székhely valódiságát a kérelemben előadottakkal kapcsolatban az adózó székhelyén is vizsgálhatja azzal, hogy a vizsgálat nem minősül ellenőrzésnek. Ha a felfüggesztés elrendelésére az (1) bekezdés d) pontja alapján került sor, a felfüggesztés abban az esetben szüntethető meg, ha a kormányzati ellenőrzési szerv vezetője ehhez hozzájárul. Ha az adóhatóság a kérelem alapján megállapítja, hogy a felfüggesztés elrendelésének oka megszűnt, a felfüggesztés megszüntetését határozattal elrendeli, más esetben a kérelmet elutasítja. Ha a felfüggesztés megszüntetése iránti ismételt kérelemben az adózó új tényre, körülményre nem hivatkozik, a kérelmet az adóhatóság érdemi vizsgálat nélkül utasítja el. A felfüggesztést az adóhatóság határozattal hivatalból is megszüntetheti, ha hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy a felfüggesztés elrendelésének oka megszűnt. A felfüggesztés megszüntetését elrendelő határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a kérelmet elutasító döntés elleni fellebbezésre a (2) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a cégbíróságot, az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet, illetve az adózó nyilvántartását vezető egyéb szervet a felfüggesztés megszüntetése esetén kell megkeresni, illetve értesíteni.

(4)280 Ha a felfüggesztést elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül a felszámolás, végelszámolás alatt nem álló adózó adószámának felfüggesztését az adóhatóság nem szüntette meg és az adószám törlésére e törvény egyéb rendelkezései alapján nem került sor, az adóhatóság az adószámot határozattal törli, és erről a cégbíróságot, az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet, illetve az adózó nyilvántartását vezető egyéb szervet a határozat jogerőre emelkedése megállapításának napját követő napon értesíti. Az adószám törlését elrendelő határozat elleni fellebbezésre a (2) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a fellebbezést a határozat közlésétől számított 8 napon belül lehet előterjeszteni.

(5) Ha az adózó közösségi adószámmal is rendelkezik, az adóhatóság az adószám felfüggesztésével, a felfüggesztés megszüntetésével, az adószám törlésével egyidejűleg ugyanazon határozatban a közösségi adószám alkalmazását is felfüggeszti, a felfüggesztést megszünteti, illetve a közösségi adószámot törli. A határozat közösségi adószámot érintő rendelkezése önállóan nem fellebbezhető. Az adószám alkalmazását felfüggesztő határozat meghozatalától a felfüggesztés időtartama alatt közösségi adószám megállapításának nincs helye.

(6)281 Az adószám (közösségi adószám) alkalmazásának felfüggesztését elrendelő határozat jogerőre emelkedése és a felfüggesztés megszüntetéséről szóló határozat jogerőre emelkedése vagy az adószám (közösségi adószám) törléséről szóló határozat jogerőre emelkedése közötti időszakra – ha törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály másként nem rendelkezik – az adózó adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést, költségvetési támogatás igénylést a felfüggesztés megszüntetését követően sem érvényesíthet, illetve ezen időszakban túlfizetés visszatérítését sem kérheti. Az adóhatóság az adózó felfüggesztést elrendelő határozat jogerőre emelkedését megelőző időszakra vonatkozó adó-visszaigénylési, adó-visszatérítési kérelmét, illetve költségvetési támogatás iránti kérelmét kizárólag a felfüggesztés megszüntetését elrendelő határozat jogerőre emelkedését követően teljesítheti.

(7)282 Az állami adó- és vámhatóság az adószám felfüggesztését az (1) bekezdés a) pontja alapján elrendelő határozatot, valamint az (1) bekezdés a) pontja alapján elrendelt felfüggesztést követően az adószám törlését a (4) bekezdés szerint elrendelő határozatot hirdetményi úton közli az adózóval. A hirdetményt 15 – törlést elrendelő határozat esetén 8 – napra az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján közzé kell tenni. A hirdetmény tartalmazza a honlapon való közzététel napját, a határozatot hozó adóhatóság megnevezését, az ügy számát és tárgyát, az adózó elnevezését, székhelyét és adószámát, valamint azt a figyelemfelhívást, hogy az adóhatóság az adószám (közösségi adószám) felfüggesztéséről, illetve a (4) bekezdés szerinti törléséről az (1) bekezdés a) pontja alapján határozatot hozott, amelyet az adózó vagy képviselője a határozatot hozó adóhatóságnál átvehet, továbbá utalást arra, hogy a határozat nem emelkedett jogerőre. Az e bekezdés szerint közlendő határozatot a hirdetmény honlapon történő közzétételét követő tizenötödik – törlést elrendelő határozat esetén nyolcadik – napon kell közöltnek tekinteni.

(8)283 Ha a cégbíróság, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóság illetve az adózó nyilvántartását vezető egyéb szerv felfüggesztés elrendeléséről szóló megkeresése, értesítése nem eredményezi az adózó megszűnését (az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására való jogosultság megszűnését), azonban az adózó adószámát az állami adó- és vámhatóság a (4) vagy a (12) bekezdés alapján az adózó megszűnését (egyéni vállalkozó törlését az egyéni vállalkozók nyilvántartásából) megelőzően jogerős határozattal törölte, és az adózó a törlést követően adóköteles tevékenységet kíván folytatni, az adószám megállapítását a 17. § (1) bekezdés d) pontja megfelelő alkalmazásával kéri. Az állami adó- és vámhatóság az adózó részére a kérelem alapján az adószámot abban az esetben is a kérelem benyújtása napjával állapítja meg, ha az adózó az adóköteles tevékenységet a kérelem benyújtása előtt megkezdte vagy folytatta. Az adószám akkor állapítható meg, ha az adószám felfüggesztésének oka már nem áll fenn, illetve ha az (1) bekezdés d) pontja alapján elrendelt felfüggesztés esetén a kormányzati ellenőrzési szerv vezetője ehhez hozzájárul.

(9)284 Az adóhatóság a felfüggesztést, a felfüggesztés megszüntetését, illetve az adószám törlését elrendelő határozatot megsemmisítő vagy hatályon kívül helyező határozatról és a határozat jogerőre emelkedésének időpontjáról értesíti a cégbíróságot, az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet vagy az adózó nyilvántartását vezető egyéb szervet.

(10)285 Ha az állami adó- és vámhatóság a csoportos általános forgalmi adózást választó csoport tagjának adószámát felfüggeszti, illetve törli, ezzel egyidejűleg – külön határozatban – rendelkezik a csoport részére megállapított csoport azonosító szám, közösségi adószám felfüggesztéséről, illetve törléséről. A csoport azonosító szám, közösségi adószám felfüggesztése megszüntetésének akkor van helye, ha annak feltételei valamennyi csoporttagra teljesülnek. Egyebekben az eljárásra és a csoport azonosító szám, közösségi adószám felfüggesztéséhez, törléséhez, a felfüggesztés megszüntetéséhez fűződő jogkövetkezményekre e §-nak az adószámra (közösségi adószámra) vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(11)286

(12)287 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben az adóhatóság az adószámot a felfüggesztést elrendelő határozat jogerőre emelkedését követő 180 nap elteltét követően törli, ha az adózó a felfüggesztést elrendelő határozatban foglalt bevallási vagy adófizetési (adóelőleg-fizetési) kötelezettségének nem tesz eleget. Ha az adózó az adószám törléséről hozott határozat jogerőre emelkedéséig teljesíti bevallási, adófizetési (adóelőleg-fizetési) kötelezettségét, az állami adó- és vámhatóság a felfüggesztés megszüntetését határozattal elrendeli, az adószám törléséről hozott határozatot pedig visszavonja, amely határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. Az adószám törlését elrendelő határozat elleni fellebbezésre a (2) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a fellebbezést a határozat közlésétől számított 8 napon belül lehet előterjeszteni.

(13)288 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben – figyelemmel a (12) bekezdés rendelkezéseire –, ha a bevallási kötelezettség teljesítésének e törvény rendelkezése szerint nincs helye és az adószám az adófizetési kötelezettség elmulasztása miatt nem függeszthető fel, a felfüggesztés az ellenőrzés, illetve a hatósági eljárás jogerős befejezéséig tart. Ebben az esetben a felfüggesztés megszüntetését az állami adó- és vámhatóság hivatalból rendeli el, a döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. Az (1) bekezdés c) pontja és e bekezdés alkalmazásában a bírság-, pótlék-, költségfizetési kötelezettség tekintetében az adófizetésre vonatkozó rendelkezéseket nem lehet alkalmazni.

24/B. §289 (1)290 Az állami adó- és vámhatóság az adószámot törli, ha

a) az adózó által a rá irányadó szabályoknak megfelelően bejelentett székhelye nem valós cím,

b)291 az adózó a rá irányadó szabályoknak megfelelő szervezeti képviselőt az állami adó- és vámhatósághoz annak felszólítása ellenére sem jelentette be,

c) az adózó ellenőrzése alapján hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy az adózó által bejelentett szervezeti képviselő nem valós személy,

d)292 azt a támogató az Áht. 53/A. § (3)–(4) bekezdésében meghatározott esetben kezdeményezi.

(2)293 Az állami adó- és vámhatóság az adószám törléséről határozattal dönt, a határozat elleni fellebbezést a közléstől számított 15 napon belül lehet előterjeszteni. A fellebbezést az ügy összes iratával a felettes szervhez a fellebbezés megérkezésétől számított 8 napon belül kell felterjeszteni, kivéve, ha az állami adó- és vámhatóság a megtámadott határozatot a fellebbezésnek megfelelően módosítja, visszavonja, kijavítja vagy kiegészíti. A felettes szerv a fellebbezésről az iratok hozzá történő megérkezését követő 15 napon belül dönt. Ha cégbírósági bejegyzésre kötelezett adózó esetében a törlés elrendelésére e § alapján került sor, az állami adó- és vámhatóság a határozat jogerőre emelkedésének megállapítását követő napon a cégbíróság elektronikus úton történő értesítésével kezdeményezi az adószám törléssel érintett adózó megszüntetésére irányuló eljárást, kivéve, ha az adózó kényszertörlés alatt áll. Az adószám e § szerinti törlése esetén, az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adózók esetében az állami adó- és vámhatóság a jogerőre emelkedés megállapítását követő napon megkeresi az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet a törlés tényének és időpontjának az egyéni vállalkozók nyilvántartásába való bejegyzése érdekében, más, cégbírósági bejegyzésre nem kötelezett adózó esetében a törlésről értesíti az adózó nyilvántartását vezető egyéb szervet.

(3)294 Ha az adózó közösségi adószámmal is rendelkezik, az állami adó- és vámhatóság az adószám törlésével egyidejűleg, ugyanazon határozatban a közösségi adószámot is törli. A határozat közösségi adószámot érintő rendelkezése önállóan nem fellebbezhető.

(4)295 Az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban meghatározott esetekben az adószám törlését elrendelő határozatot hirdetményi úton közli az adózóval. A hirdetményt 15 napra az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján közzé kell tenni. A hirdetmény tartalmazza a határozatot hozó állami adó- és vámhatóság megnevezését, az ügy számát és tárgyát, az adózó elnevezését, székhelyét és adószámát, valamint azt a figyelemfelhívást, hogy az állami adó- és vámhatóság az adószám törléséről határozatot hozott, amelyet az adózó vagy képviselője a határozatot hozó állami adó- és vámhatóságnál átvehet, továbbá utalást arra, hogy a határozat nem emelkedett jogerőre. Az e bekezdés szerint közlendő határozatot a hirdetmény közzétételét követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni.

(5)296 Az állami adó- és vámhatóság az adószám törlését elrendelő határozatot megsemmisítő határozatról és a határozat jogerőre emelkedésének időpontjáról értesíti a cégbíróságot, az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet vagy az adózó nyilvántartását vezető egyéb szervet.

(6)297 Ha az állami adó- és vámhatóság a csoportos általános forgalmi adózást választó csoport tagjának adószámát törli, ezzel egyidejűleg – külön határozatban – rendelkezik a csoport részére megállapított csoport azonosító szám, közösségi adószám törléséről. Az eljárásra és a csoport azonosító szám, közösségi adószám törléséhez fűződő jogkövetkezményekre e §-nak az adószámra (közösségi adószámra) vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(7)298 A 17. § (1) bekezdés b) pontjában említett adózó részére az adószám e § szerinti törlését követően adószám nem állapítható meg, egyéb esetben, ha az adózó a törlést követően adóköteles tevékenységet kíván folytatni, az adószám megállapítását a 17. § (1) bekezdés d) pontja megfelelő alkalmazásával kéri. Az állami adó- és vámhatóság az adózó részére a kérelem alapján az adószámot abban az esetben is a kérelem benyújtása napjával állapítja meg, ha az adózó az adóköteles tevékenységet a kérelem benyújtása előtt megkezdte vagy folytatta. Az adózó részére az adószám e § szerinti törlését követően az adószám csak akkor állapítható meg, ha az adószám törlésének oka már nem áll fenn, illetve az adószám törlésének alapjául szolgáló mulasztását az adózó teljes körűen pótolta, vagy a törlést az (1) bekezdés d) pontja szerint kezdeményező szerv ehhez hozzájárul.

Adóregisztrációs eljárás299

24/C. §300 (1)301 Az állami adó- és vámhatóság a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti adózók adószámának megállapítását megelőzően a 16. § (3) bekezdése szerint bejelentett adatok és az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásában szereplő adatok egybevetésével, a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti bejelentést követően megvizsgálja, hogy fennáll-e az adószám megállapításának (2) bekezdésben meghatározott valamely akadálya.

(2)302 Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapítását megtagadja, ha az adózó vezető tisztségviselője, cégvezetője, képviseletre jogosult tagja, vagy korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság esetében az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező tagja, részvényese, ilyen mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező tag, részvényes hiányában bármely tagja vagy részvényese, egyszemélyes gazdasági társaság esetében a tag vagy részvényes (e § alkalmazásában a továbbiakban: tag, részvényes)

a) olyan, a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti más adózó jelenlegi, vagy volt vezető tisztségviselője, cégvezetője, tagja, vagy részvényese, amely

aa) az adószám megállapítása iránti kérelem benyújtásának napján az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 5 millió forintot, a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók esetében 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezik, feltéve, hogy a más adózóban fennálló vezető tisztségviselői, cégvezetői, tagi, vagy részvényesi jogviszony az adótartozás folyamatos fennállásának 180. napját megelőző 360. napon, vagy azt követően bármelyik napon fennállt, vagy

ab) az adószám megállapítása iránti kérelem benyújtásának napját megelőző 5 éven belül az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, 5 millió forintot, a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók esetében 10 millió forintot meghaladó adótartozással jogutód nélkül szűnt meg, feltéve, hogy a más adózóban fennálló vezető tisztségviselői, cégvezetői, tagi vagy részvényesi jogviszony a felszámolás vagy a kényszertörlési eljárás kezdő napját megelőző 360. napon, illetve azt követően bármelyik nap fennállt, vagy

ac) adószámát az állami adóhatóság az adószám megállapítására irányuló kérelem benyújtásának napját megelőző 5 éven belül az adószám 24/A. § szerinti felfüggesztését követően, vagy a 24/B. § szerint, illetve a 24/D. § (2) bekezdésében, illetve a 24/F. § (6) bekezdésében felsorolt okból, az ott meghatározott eljárásban jogerősen törölte, feltéve, hogy a más adózóban fennálló vezető tisztségviselői, cégvezetői, tagi vagy részvényesi jogviszonya az adószám törlését kimondó jogerős határozat meghozatalának napján, vagy azt követően bármelyik nap fennállt,

b) az adószám megállapítása iránti kérelem benyújtásának napján az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 5 millió forintot, a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók esetében 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezik, vagy

c) az adószám megállapítása iránti kérelem benyújtásának napján a vezető tisztségviselői pozíciótól, illetve e foglalkozástól jogerősen eltiltottnak minősül.

(2a)303 A (2) bekezdés a) pont aa) alpontja és b) pontja alkalmazásában nem tekinthető fennálló adótartozásnak az adótartozás azon része, amely jogerős adóhatósági határozaton alapul feltéve, hogy a határozat bírósági felülvizsgálatának megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, vagy az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen még nem zárult le. Ebben az esetben az adóhatósági határozaton alapuló adótartozás a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő eredménytelen lejártát követő naptól, illetve a bírósági eljárás jogerős lezárását követő naptól tekinthető fennállónak.

(2b)304 A (2) bekezdés a) pont ab) alpontja alkalmazása szempontjából adótartozásnak minősül az adóhatóság által a csődeljárási és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 80. §-a szerint engedményezett, valamint a bejelenteni mellőzött vagy lemondással érintett követelés is.

(3) A (2) bekezdés ac) pontja alkalmazásában nem tekinthető jogerősnek az adószám törlését kimondó határozata, ha a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, illetőleg az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen nem zárult le.

(4)305 Amennyiben az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapítását a (2) bekezdés szerint megtagadta, az a vezető tisztségviselő, cégvezető, tag vagy részvényes, akire tekintettel az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámát megtagadta, az adószám megállapítását megtagadó határozat adózóval történő közlésétől számított 15 napon belül kimentési kérelmet terjeszthet elő. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

(5)306 Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításának megtagadása tárgyában hozott határozatot visszavonja, és az adószámot megállapítja, ha

a)307 az adószám megállapítását a (2) bekezdés aa), ab), vagy b) pontja alapján tagadta meg és az a vezető tisztségviselő, cégvezető, tag vagy részvényes, akire tekintettel az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámának megállapítását megtagadta, a (4) bekezdés szerinti kérelmére indult eljárásban bizonyítja, hogy

aa) az adószám megállapításának megtagadására okot adó tartozást az azt felhalmozó adózó azért nem tudta kiegyenlíteni, mert az általa teljesített termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás ellenértékét egy vagy több vevő, illetőleg megrendelő részben vagy egészben nem egyenlítette ki, és

ab) a vevőkkel, megrendelőkkel szemben fennálló – illetőleg a felszámolás vagy kényszertörlési eljárás kezdő időpontjában fennállt –, határidőre ki nem egyenlített követelések összege az adótartozás összegét eléri vagy meghaladja, illetőleg a felszámolás vagy kényszertörlési eljárás kezdő időpontjában elérte vagy meghaladta, és

ac) az adótartozást felhalmozó adózó a követelések érvényesítése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható.

b)308 az adószám megállapítását a (2) bekezdés aa) vagy b) pontja alapján tagadta meg, és az a vezető tisztségviselő, cégvezető, tag vagy részvényes, akire tekintettel az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámának megállapítását megtagadta, a (4) bekezdés szerinti kérelmére indult eljárásban, a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolja, hogy a kizáró ok alapjául szolgáló adótartozás már nem áll fenn.

(6)309 Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításának megtagadása tárgyában hozott határozatot visszavonja, és az adószámot megállapítja akkor is, ha az adószám megállapítását a (2) bekezdés ac) pontja alapján tagadta meg, és az a vezető tisztségviselő, cégvezető, tag vagy részvényes, akire tekintettel az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámát megtagadta,

a)310 az adószám megtagadására okot adó adószám törléssel érintett adózóban (e bekezdés alkalmazásában: törölt adózó) tagi, részvényesi jogviszonnyal nem rendelkezett, és

b)311 a (4) bekezdés szerinti kérelmére indult eljárásban okirattal bizonyítja, hogy vezető tisztségviselőként, vagy cégvezetőként a törölt adózó jogszerű működésének helyreállítása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

(6a)312 A (6) bekezdés alkalmazásában kimentési oknak minősül, ha az adószám törléséről szóló határozat jogerőre emelkedésére tekintettel indult cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárás arra figyelemmel került megszüntetésre, hogy az adózó a cég törvényes működését helyre állította.

(6b)313 Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapításának megtagadása tárgyában hozott határozatot hivatalból visszavonja és az adószámot megállapítja akkor is, ha az adószám megállapítását a (2) bekezdés a) pont aa), ab) vagy ac) alpontja alapján tagadta meg, és az a tag vagy részvényes, akire tekintettel az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámát megtagadta, igazolja, hogy az akadályhordozó adózóban vezető tisztségviselőnek, cégvezetőnek, képviseletre jogosult tagnak nem minősült, továbbá azt, hogy

a) az adózóban közvetlenül vagy közvetett módon 25 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal nem rendelkezett, vagy

b)314 az adózóban közvetlenül vagy közvetett módon 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal nem rendelkezett és minden tőle elvárhatót megtett az akadály bekövetkezésének elkerülésére vagy fennállásának megszüntetésére.

(7)315 Az állami adó- és vámhatóság jogosult a (4) bekezdés szerinti kérelemben foglaltak valódiságát – így különösen a tartozást felhalmozó adózó által teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás tényleges megvalósulását – a (2) bekezdés aa) alpontja, valamint b) pontja szerinti adótartozással rendelkező adózónál, illetőleg az (5) bekezdés a) pontja szerinti vevőnél, megrendelőnél vizsgálni, illetőleg e tekintetben a korábbi ellenőrzések eredményeit felhasználni.

(8) A (4) bekezdés szerinti kérelem elbírálására nyitva álló határidőbe nem számít bele a (7) bekezdés szerinti ellenőrzés(ek) időtartama.

(9)316 Az állami adó- és vámhatóság az adószámot a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti bejelentéstől számított 1 munkanapon belül állapítja meg, ha a cégbíróság által közölt adóazonosító szám alapján folytatott vizsgálat eredményeképpen a (2) bekezdésben meghatározott akadályok egyike sem valószínűsíthető ezen határidőn belül, egyébként az adószám megállapítása, vagy megtagadása tárgyában a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti bejelentéstől számított 8 munkanapon belül dönt. Ennek során felszólíthatja az adózó vezető tisztségviselőjét, cégvezetőjét, tagját, illetve részvényesét arra, hogy nyilatkozzon a (2) bekezdésben meghatározott akadály fennállásáról. Az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton értesíti a cégbíróságot, ha az adózó adószámának megállapítására nem került sor az 1 munkanapos határidőn belül.

(10)317 Ha az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapítását megtagadja, úgy az előtársaság adókötelezettségeinek teljesítéséért az előtársaság tagjai (részvényesei) egyetemlegesen felelnek. Mulasztás esetén az állami adó- és vámhatóság a mulasztási bírságot – magánszemély esetén a magánszemély adózókra meghatározott bírságmérték alkalmazásával – valamennyi tagra (részvényesre) kiszabhatja.

(11)318 Az állami adó- és vámhatóság az (1)–(9) bekezdés alkalmazása során az adózót a részére képzett technikai azonosítószámon tartja nyilván, amelyet az adószám megállapítása iránti kérelem jogerős elutasítása esetében törölni kell. Ha a (9) bekezdés szerint az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton arról értesíti a cégbíróságot, hogy az adózó adószámának megállapítására nem került sor az 1 munkanapos határidőn belül, ezen értesítéssel együtt közli a cégbírósággal, és a cégbíróság útján az adózóval a technikai azonosító számot. Az adószám megállapításáig az adózó adókötelezettségeit a technikai azonosító szám feltüntetésével teljesíti.

(12)319 Amennyiben az adószám megállapítását követő egy éven belül az állami adó- és vámhatóság tudomására jut, hogy az adózó adószámának megállapítására a (2) bekezdésben meghatározott valamely akadály fennállása ellenére került sor, az állami adó- és vámhatóság a 24/D. § rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával jár el az adózóval szemben.

(13)320 Ha az adózó vezető tisztségviselője, cégvezetője, tagja vagy részvényese olyan gazdasági társaság, vagy olyan gazdasági társaság jelenlegi vagy volt vezető tisztségviselője, cégvezetője, tagja vagy részvényese, amellyel szemben felmerült a (2) bekezdésben meghatározott akadály és amelyben a Magyar Állam, vagy az államot megillető tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet, költségvetési szerv, állami oktatási intézmény vagy helyi önkormányzat közvetlenül vagy közvetett módon 25 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal vagy minősített többségű befolyással rendelkezik, vagy rendelkezett a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott feltételek fennállása időtartamának bármelyik napján, az érintett személy az adószám megállapítását megtagadó határozat, vagy az állami adó- és vámhatóság 24/D. § (2) bekezdése szerinti felszólításának kézbesítését követő 8 napos jogvesztő határidőn belül az adóregisztrációs eljárás megszüntetése érdekében kérelmet nyújthat be az állami adó- és vámhatósághoz. A kérelem alapján az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapítását megtagadó határozatot visszavonja, és az adószámot megállapítja, illetve az adóregisztrációs eljárást megszünteti.

(14)321 Az állami adó- és vámhatóság hivatalból is megállapíthatja a (6a) vagy a (13) bekezdés szerinti kimentési ok fennállását, és mellőzheti a (2) bekezdés, illetve 24/D. § (2)–(3) bekezdése szerinti eljárás lefolytatását.

24/D. §322 (1)323 Az állami adó- és vámhatóság a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti adózók vezető tisztségviselője, cégvezetője, képviseletre jogosult tagja, vagy a korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság esetében az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező tagja, részvényese, ilyen mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező tag, részvényes hiányában bármely tagja vagy részvényese, egyszemélyes gazdasági társaság esetében a tag vagy részvényes személyében történt változásról történt tudomásszerzést követően 30 napon belül megvizsgálja, hogy a változás miatt bekövetkezett-e a 24/C. § (2) bekezdésében meghatározott valamely akadály.

(2)324 Az állami adó- és vámhatóság az akadály megállapítása esetén felszólítja az adózót, hogy a felszólítás kézbesítésétől számított 45 napon belül hárítsa el azt. Abban az esetben, ha az adózó nem tesz eleget a felszólításnak és mulasztását nem menti ki, a 24/B. § szerint jár el, azzal, hogy az adószám törlését elrendelő határozatot – a hirdetményi úton történő közlés mellőzésével – közvetlenül az adózóval közli.

(3)325 Az a vezető tisztségviselő, cégvezető, tag vagy részvényes, akire tekintettel az állami adó- és vámhatóság az adózót a (2) bekezdés szerint felszólította, a felszólítás adózó által történt kézhezvételétől számított 15 napos jogvesztő határidőn belül a 24/C. § (4) bekezdése szerinti kimentési kérelmet terjeszthet elő. A kérelem elbírálására a 24/C. § (5)–(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy amennyiben az állami adó- és vámhatóság az adózó kérelmének helyt ad, úgy az adószám (2) bekezdés szerinti törlését mellőzi.

24/E. §326 (1)327 Az állami adó- és vámhatóság kérelemre 30 napon belül igazolást állít ki arról, hogy a kérelmezővel szemben az igazolás kiállításának napján nem áll fenn olyan, a 24/C. § (2) bekezdésében felsorolt akadály, amely más adózóban vezető tisztségviselőként, cégvezetőként, képviseletre jogosult tagként, vagy egyszemélyes társaság, korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság esetében tagként vagy részvényesként történő részvétele esetén a más adózó adószáma megállapításának megtagadásához, vagy a más adózóval szemben a 24/D. § rendelkezéseinek alkalmazásához vezet. Az állami adó- és vámhatóság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha a kérelem nem tartalmazza a kérelmező adóazonosító számát.

(2)328 Az adózó, vagy az adózónak nem minősülő magánszemély abban az esetben, ha az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés szerinti igazolás kiállítását a 24/C. § (2) bekezdésben meghatározott valamely akadály fennállására tekintettel tagadta meg, a 24/C. § (4) bekezdése szerinti kérelmet terjeszthet elő.

(3)329 A (2) bekezdés szerinti kérelem elbírálására a 24/C. § (5)–(8) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy amennyiben az állami adó- és vámhatóság az adózó kérelmének helyt ad, úgy olyan igazolást állít ki részére, amelyen az akadály megjelölésén túl a kimentés tényét is feltünteti.

(4)330 Az (1) és a (3) bekezdés szerint kiállított igazolás hatósági bizonyítványnak minősül. Az állami adó- és vámhatóság az (1) és a (3) bekezdésben foglalt igazolás kiállítását határozattal tagadja meg, ha a kiállítás feltételei nem állnak fenn. Az állami adó- és vámhatóság az igazolás kiállítását abban az esetben is megtagadja, ha megállapítja, hogy a kérelmező olyan más adózó vezető tisztségviselője, cégvezetője, tagja vagy részvényese, amellyel szemben a kérelem benyújtásakor adóregisztrációs eljárás van folyamatban.

(5)331 Az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámának megállapítását a 24/C. § (2) bekezdésben meghatározott okok alapján nem tagadhatja meg, illetve az adózóval szemben nem járhat el a 24/D. § (2) bekezdése szerint, ha megállapítja, hogy az adózó valamennyi vezető tisztségviselője, cégvezetője, tagja vagy részvényese, rendelkezik az (1) bekezdés szerint kiállított 15 napnál nem régebbi igazolással, kivéve, ha megállapítja, hogy az akadály valamely igazolás kiállítását követően állt be.

(6)332 Az állami adó- és vámhatóság a 24/C. § (2) bekezdésében meghatározott okra hivatkozással nem tagadhatja meg az adózó adószámának megállapítását, illetve az adózóval szemben nem járhat el a 24/D. § (2) bekezdése szerint, ha az állami adó- és vámhatóság az adózó azon vezető tisztségviselője, cégvezetője, tagja vagy részvényese részére, akire tekintettel fennállna a 24/C. § (2) bekezdésében foglalt valamely akadály, 15 napnál nem régebbi igazolást állított ki az (1) bekezdés szerint, kivéve, ha az állami adó- és vámhatóság megállapítja, hogy az igazolással kimentett akadályon kívül további akadály is fennáll az igazolással rendelkező vezető tisztségviselővel, cégvezetővel, taggal vagy részvényessel szemben.

Fokozott adóhatósági felügyelet333

24/F. §334 (1)335 Az állami adó- és vámhatóság az adószám megállapítását, illetve a 24/D. § szerinti eljárást követően kockázatelemzési eljárást folytat le, amely során az adózót kérdőív kitöltésére, és annak az állami adó- és vámhatósághoz – az adózó választása szerint – postai vagy elektronikus úton történő megküldésére kötelezheti. Az állami adó- és vámhatóság a kérdőíven – az adózó által végezni kívánt tevékenységhez szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek fennállásának ellenőrzése céljából – a következőkre hívja fel az adózót:

a) a tevékenység részletes bemutatása,

b) a foglalkoztatottak számával, az alkalmazás jellegével kapcsolatos információk közlése,

c) a tevékenység folytatásához rendelkezésre álló eszközök bemutatása,

d) a tevékenység végzéséhez szükséges helyiség adataira, valamint a helyiség használatának jogcímére vonatkozó információk közlése,

e) a végezni kívánt tevékenységhez rendelkezésre álló pénzügyi, finanszírozási források részletes bemutatása.

(1a)336 Az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés szerinti kockázatelemzési eljárást az adószám megállapítását, illetve a 24/D. § (1) bekezdés szerinti személyi változásról történt tudomásszerzést követő egy éven belül folytatja le. Éves általános forgalmiadó bevallás benyújtására kötelezett adózó esetében, ha a személyi változásról történt tudomásszerzés évére vonatkozó általános forgalmi adó bevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napja a fentiek szerinti határidő utolsó napjánál későbbi időpontra esik, az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés szerinti kockázatelemzési eljárást ennek a bevallásnak a benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő naptól számított 30. napig folytatja le. A kockázatelemzési eljárás eredményéről az állami adó- és vámhatóság az adózót csak abban az esetben értesíti, ha a (2) bekezdésében meghatározott feltételek megállapítására tekintettel az adózó fokozott adóhatósági felügyelet alá vonását rendeli el.

(2)337 Az állami adó- és vámhatóság az adózót határozattal – legfeljebb egy éves időtartamra – fokozott adóhatósági felügyelet alá vonhatja, ha a kockázatelemzési eljárás során megállapítja, hogy a gazdasági tevékenység megvalósulása az adózó tagjainak (részvényeseinek), illetve vezető tisztségviselőinek korábbi gazdasági tevékenységével, adózói múltjával kapcsolatban rendelkezésére álló adatokra tekintettel kockázatos, vagy a gazdasági tevékenység megvalósulásához szükséges személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek nem állnak az adózó rendelkezésére, vagy ha a rendelkezésre álló személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek valószínűsíthetően nem elegendőek a gazdasági tevékenység megvalósításához.

(3)338 A (2) bekezdésben meghatározott kockázat megállapítható akkor is, ha az adózó adószámának megállapítására az adózó 24/C. § (4) bekezdése szerinti kérelme alapján került sor, illetve az adózó adószámának a törlésére a 24/D. § (3) bekezdése alapján azért nem került sor, mert az állami adó- és vámhatóság az adózó kimentési kérelmének helyt adott, továbbá, ha az adózó vezető tisztségviselője, vagy tagja részére az állami adó- és vámhatóság a 24/E. § (2) bekezdés szerinti kérelem alapján állított ki igazolást.

(4)339 Az állami adó- és vámhatóság a kockázatelemzési eljárás során és a fokozott adóhatósági felügyelet alatt is ellenőrzés keretében vizsgálhatja az adózó által bejelentett, illetve az (1) bekezdés szerinti kérdőíven szereplő adatok valóságtartalmát, hitelességét, valamint az egyes adókötelezettségek teljesítését. Amennyiben az ellenőrzés keretében az állami adó- és vámhatóság az adószám felfüggesztésére, vagy törlésére okot adó mulasztást állapít meg, úgy az e törvény 24/A. §-ában vagy a 24/B. §-ában foglalt jogkövetkezményeket alkalmazza.

(5)340 Az állami adó- és vámhatóság a fokozott adóhatósági felügyelet elrendeléséről szóló határozatban

a) az adózót a rá egyébként irányadó általános forgalmi adóbevallási gyakoriságnál gyakoribb – éves helyett negyedéves vagy havi, negyedéves helyetti havi – bevallás benyújtására kötelezheti azzal, hogy az áttérésre az e törvény 1. számú mellékletének I./B./3. ad)–af) alpontjait kell megfelelően alkalmazni, és a fokozott adóhatósági felügyelet lejártát követően az adózó adóbevallási kötelezettségét a rá vonatkozó általános szabályok szerint teljesíti, illetve

b) az adózót a 8. számú melléklet szerinti összesítő nyilatkozat rá egyébként irányadó benyújtási gyakoriságnál gyakoribb benyújtásra kötelezheti, azzal, hogy a fokozott adóhatósági felügyelet lejártát követően az adózó a nyilatkozat benyújtására vonatkozó kötelezettségét a rá vonatkozó általános szabályok szerint teljesíti, illetve

c)341

d)342 kötelezheti, hogy az általános forgalmi adó bevallásával egyidejűleg nyújtsa be papír alapon az állami adó- és vámhatósághoz a bevallás alapjául szolgáló bizonylatok másolatát.

(6)343 Az állami adó- és vámhatóság a 24/B. § szerint jár el, azzal, hogy az adószám törlését elrendelő határozatot hirdetményi úton történő közlés mellőzésével közvetlenül az adózóval közli, ha

a)344 az adózó az e § szerinti kérdőívre határidőn belül nem válaszolt, ezért az állami adó- és vámhatóság az adózóval szemben jogerősen mulasztási bírságot szabott ki, és a mulasztási bírságról szóló határozatban megállapított teljesítési határidő is eredménytelenül eltelt, vagy

b)345 az állami adó- és vámhatóság a fokozott felügyelet időtartama alatt az adózó terhére a 172. § (2) bekezdése szerint mulasztási bírságot vagy a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével összefüggő adóhiány alapján megállapított adóbírságot szab ki, vagy

c) a fokozott felügyelet időtartama alatt felszólítás ellenére nem teljesíti bevallási-, vagy – ha összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezett – összesítő nyilatkozat benyújtási kötelezettségét és a mulasztását nem menti ki.

d)346 az adózó felszólítás ellenére sem tesz eleget a 2014. december 31-én hatályos (5) bekezdés c) pontja vagy az (5) bekezdés d) pontja alapján előírt kötelezettségének és mulasztását nem menti ki.

(7)347 Ha az adózó a 24/F. § (1) bekezdése szerinti tartalommal kitöltött kérdőívet az adószám e § szerinti törléséről szóló határozat kiadmányozásáig visszaküldi az állami adó- és vámhatóságnak, akkor az adószám törlését elrendelő határozat kiadmányozásának nincs helye. Amennyiben az adózó az adószám törlését elrendelő határozat kiadmányozását követően, annak jogerőre emelkedéséig visszaküldi a 24/F. § (1) bekezdése szerinti tartalommal kitöltött kérdőívet, vagy a visszaküldésről az állami adó- és vámhatóság a kiadmányozást követően szerez tudomást, az állami adó- és vámhatóság a határozatot visszavonja.

24/G. §348

Adómegállapítás

25. § (1) Az adót, a költségvetési támogatást

a) az adózó: önadózással,

b) a kifizető és a munkáltató: adólevonással, az adóbeszedésre kötelezett: adóbeszedéssel,

c)349 az adóhatóság: bevallás alapján kivetéssel, kiszabással, illetőleg utólagos adómegállapítás keretében

állapítja meg.

(2) Az adókat adónként, a költségvetési támogatást támogatásonként az adó-, illetve a költségvetési támogatás alapjának meghatározására előírt időszakonként kell megállapítani.

(3)350 A kifizető más személy adóját akkor állapítja meg, ha ezt törvény előírja. Ha a kifizető az adót, adóelőleget levonta, az adóhatóság a továbbiakban azt csak a kifizetőtől követelheti.

(4)351 A törvényben meghatározott esetben az adóbeszedésre kötelezett adózó a helyi adó összegét közli a magánszeméllyel és az adót átveszi.

Önadózás

26. § (1) Az adót, a költségvetési támogatást – ha törvény előírja – az adózó köteles megállapítani, bevallani és megfizetni (önadózás).

(2) A jogi személy és egyéb szervezet az adót és a költségvetési támogatást – az építményadó, a telekadó, a gépjárműadó, a vagyonszerzési illeték és a kiszabással megállapított eljárási illeték kivételével – önadózással állapítja meg.

(3) A magánszemély az adóját akkor állapítja meg önadózással, ha

a) vállalkozó, az építményadó, a telekadó, a gépjárműadó, a vagyonszerzési illeték és a kiszabással megállapított eljárási illeték kivételével,

b)352 az általános forgalmi adó alanya,

c)353 a személyi jövedelemadóját nem a munkáltatója (kifizető) állapítja meg.

d)354

26/A. §355

Adóbevallási tervezettel összefüggő eljárás356

26/B. §357 (1) Azon adózó részére, aki a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott feltételek alapján munkáltatói adómegállapítást nem kért, vagy az adó megállapítását a munkáltató nem vállalta, az állami adó- és vámhatóság elkészíti és az adóévet követő év március 15. napjától az ügyfélkapu használatával egy erre a célra létrehozott elektronikus felületen elérhetővé teszi személyi jövedelemadó bevallási tervezetét (a továbbiakban: adóbevallási tervezet).

(2) Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózó, amennyiben bevallási kötelezettségének még nem tett eleget, az adóévet követő év március 15-éig postai úton, telekommunikációs eszközön keresztül küldött rövid szöveges üzenetben, vagy elektronikus úton kérheti, hogy az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés szerinti adóbevallási tervezetet papír alapon, postai úton továbbítsa részére. A kérelemnek tartalmaznia kell az adózó születési időpontját és adóazonosító jelét is. Az elektronikus úton, vagy rövid szöveges üzenetben benyújtott kérelem nyilvántartásba vételéről az állami adó- és vámhatóság az adózó által a kérelem benyújtására választott kapcsolattartási formában tájékoztatja az adózót. Az adózó elérhetőségére vonatkozó adatok kizárólag az adóbevallási tervezetek igényléséhez kapcsolódóan kezelhetőek.

(3) A tevékenységét folytató személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozó, mezőgazdasági őstermelő, valamint az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemély részére az állami adó- és vámhatóság adóbevallási tervezetet nem készít.

(4) Az adóbevallási tervezet tartalmazza az adóhatóság nyilvántartásában szereplő, a magánszemély által az adóévben megszerzett,

a) a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó jövedelmet és annak adóját,

b) az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény hatálya alá tartozó jövedelmet és annak adóját,

c) az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerinti jogviszonyból származó, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet,

d) a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójára vonatkozó szabályokat tartalmazó törvény hatálya alá tartozó különadóalapot képező bevételt és annak adóját,

e) az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény szerinti százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapját képező jövedelmet és az utána fizetendő egészségügyi hozzájárulást.

(5) Ha az adózó az adóbevallási tervezetben feltüntetett adatokkal, illetve az annak alapjául szolgáló, az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásában szereplő adatokkal nem ért egyet, az adóbevallási tervezet adatait az adóévet követő év május 20-ig az erre a célra kialakított elektronikus felületen javíthatja, kiegészítheti vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bevallást nyújthat be. A postai úton megküldött adóbevallási tervezet adatainak kiegészítésére, javítására az ügyfélkapu használatával elérhető elektronikus felületen vagy az adóhatóság közreműködése nélkül elkészített bevallás benyújtásával van lehetőség.

(6) Ha az adózó az adóbevallási tervezet adatait az adóévet követő év május 20. napjáig nem javítja, nem egészíti ki, illetve bevallási kötelezettségét más módon nem teljesíti, akkor úgy kell tekinteni, hogy az adóbevallási tervezetben foglaltakkal egyetért, és az adóbevallási tervezet az adózó által benyújtott bevallásnak, a megállapított és az adózóval közölt adó az adózó által bevallott adónak minősül, kivéve, ha az adózó a 31. § (4) bekezdése szerinti bejelentést tesz.

(7) Ha az adózó az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezetet a (5) bekezdés szerint javította, kiegészítette, vagy bevallási kötelezettségét más módon teljesítette, a javított, a kiegészített, vagy az adózó által adóhatósági közreműködés nélkül elkészített bevallás válik az adózó személyi jövedelemadó bevallásává, ideértve azt az esetet is, ha a bevallási határidőt követően benyújtott bevallással együtt előterjesztett igazolási kérelmet az adóhatóság elfogadja.

(8) Ha az adózó több bevallást is benyújt, akkor az elsőként megtett bevallás (ideértve a munkáltatói adómegállapítást is) minősül az adózó bevallásának.

(9) Az adózó az adó megfizetésére az adóévet követő év május 20-ig köteles. Az állami adó- és vámhatóságnak a visszatérítendő adót a visszaigényléshez szükséges adatok beérkezésétől számított 30 napon belül kell kiutalnia. A visszaigénylésre vonatkozó adatok állami adó- és vámhatósághoz történő beérkezése a 37. § (4) bekezdés szerinti igény beérkezésének minősül. Az állami adó- és vámhatóságot a kiutalás időpontjában fennálló, általa nyilvántartott köztartozás tekintetében megilleti a visszatartási jog. Amennyiben az adózó a visszaigénylésre vonatkozó adatokat a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig nem nyújtja be az állami adó- és vámhatósághoz, a visszaigényelhető adó nem kerül kiutalásra, azt a magánszemély külön kiutalási kérelem benyújtásával kérheti.

(10) Azon ügyfélkapuval rendelkező adózó részére, akinek visszatérítendő vagy befizetendő adója keletkezett, azonban az adóbevallási tervezetet az adóévet követő év április 30-áig nem javítja, nem egészíti ki, illetve a bevallási kötelezettségét más módon nem teljesítette, az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton értesítést küld a visszatérítendő vagy befizetendő adó összegéről, valamint a róla nyilvántartott adatok esetleges ellentmondásairól.

(11) Azon ügyfélkapuval nem rendelkező adózó részére, akinek visszatérítendő vagy befizetendő adója keletkezett, és a (2) bekezdés szerinti határidőben nem kért papíralapú bevallási tervezetet, vagy bevallási kötelezettségét más módon nem teljesítette, az állami adó- és vámhatóság az adóévet követő év április 30-áig postai úton küld értesítést a visszatérítendő vagy befizetendő adó összegéről, valamint a róla nyilvántartott adatok esetleges ellentmondásairól.

(12) Az adózó a bevallásnak minősülő adóbevallási tervezetet, illetve az adóbevallási tervezet alapján elkészített bevallást az erre a célra kialakított elektronikus felületen önellenőrzéssel helyesbítheti, vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon nyújthatja be önellenőrzését.

A munkáltató adómegállapítása

27. §358 (1)359 Ha a munkáltató vállalja a munkáltatói adómegállapítást, és a magánszemély megfelel a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott feltételeknek, a magánszemély az adóévet követő év január 31. napjáig a munkáltatójához megtett, a jogkövetkezmények szempontjából adóbevallással egyenértékű nyilatkozata alapján a munkáltató állapítja meg a magánszemély adóját. Amennyiben a munkáltató nem vállalja a magánszemélyek adójának megállapítását, a kiadott összesített igazoláson köteles tájékoztatni a magánszemélyt arról, hogy részére az állami adó- és vámhatóság adóbevallási tervezetet készít.

(2) A munkáltatói adómegállapítás az ellenőrzés és a jogkövetkezmények szempontjából a magánszemély bevallásának minősül. Ha a munkáltató vállalja a magánszemély adójának megállapítását, a magánszemély az adóévet követő év január 31. napjáig arról is nyilatkozik, ha nem kéri a munkáltatói adómegállapítást. Az adót az a munkáltató vallja be, akihez az adózó a nyilatkozatát megtette.

(3) Az (1) bekezdésben előírt időpontig munkahelyet változtató adózó az új munkáltatójánál tehet nyilatkozatot. Ilyen esetben nyilatkozatához az előző munkáltatótól kapott jövedelemigazolást is csatolnia kell.

(4)360 A munkáltató az adóalapot és az adót a magánszemély nyilatkozata alapján, az adóévet követő év március 20-áig átadott igazolások figyelembevételével az adóévet követő év április 30-áig állapítja meg és erről igazolást ad. A munkáltató az adómegállapítást az adóévet követő év május 20-áig elektronikus úton továbbítja az állami adó- és vámhatósághoz.

(5)361 A munkáltató a munkáltatói adómegállapítást választó magánszemélyekről a 31. § (2) bekezdése szerinti bevallásában az adóévet követő év február 12-ig adatot szolgáltat. Ha a magánszemély munkáltatói adómegállapítást választott, és ennek ellenére személyi jövedelemadójáról adóbevallást nyújt be, úgy az adóhatóság felhívására, a felhívás kézbesítésétől számított 15 napon belül igazolhatja, hogy munkáltatói adómegállapítás választására nem volt jogosult. Amennyiben a magánszemély a felhívásra határidőn belül nem válaszol, vagy nem igazolja, hogy munkáltatói adómegállapítás választására nem volt jogosult, úgy az adóhatóság a magánszemély által benyújtott adóbevallást abban az esetben sem dolgozza fel, ha annak benyújtása megelőzte a munkáltatói adómegállapítás adóhatósághoz továbbításának időpontját.

(6)362 Amennyiben a magánszemély az (5) bekezdés szerinti felhívásra igazolja, hogy munkáltatói adómegállapítás választására nem volt jogosult, úgy az adóhatóság az adózó bevallását feldolgozza azzal, hogy a 37. § (4) bekezdésben meghatározott kiutalásra nyitva álló határidőt az igazolás benyújtásának napjától kell számítani.

Az adónyilatkozat363

27/A. §364

Az egyszerűsített bevallás365

28. §366

28/A. §367

Az adó- és járulékkülönbözet elszámolása368

28/B. §369 (1)370 Ha a munkáltató a munkáltatói adómegállapítást követően feltárja, hogy a magánszemély jogszerű eljárása mellett az adót tévesen állapította meg, és a magánszemély vele még munkaviszonyban áll, az adómegállapítást módosítja, és az adókülönbözetet a magánszemély részére visszatéríti, illetőleg a következő kifizetéskor levonja. A munkáltató az adómegállapítás módosítását nyilvántartásba veszi, és egyidejűleg a módosított adómegállapításról igazolást állít ki a magánszemély részére. Az e bekezdés, valamint a 41. § (1)–(2) bekezdése szerinti levonás nem haladhatja meg az esedékes egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal és adóelőleggel csökkentett havi munkabér 15%-át. Ha az adókülönbözet egy összegben nem vonható le, a munkáltató a levonást további hat hónapon át folytathatja. A munkáltató a levont, illetőleg visszatérített adókülönbözetet a rá vonatkozó szabályok alapján vallja be, fizeti meg, illetőleg igényli vissza. A munkáltató a levonni elmulasztott adó után a munkáltatói adómegállapításra előírt határidőt követő naptól a nyilvántartásba vétel napjáig saját terhére önellenőrzési pótlékot állapít meg, melyet be kell vallania, és meg kell fizetnie. A munkáltató az önellenőrzési pótlék megállapítási, bevallási kötelezettség teljesítésével mentesül az adólevonási kötelezettség megsértésével összefüggő jogkövetkezmények alól. Amennyiben az adókülönbözet az előbbiek szerint nem vonható le teljes egészében, vagy a magánszemély időközben munkahelyet változtat, a munkáltató a levonás meghiúsulásától számított 15 napon belül az adókülönbözet még fennálló összegéről és a magánszemély adóazonosító számáról értesíti a magánszemély állami adó- és vámhatóságát, amely az egyébként rá vonatkozó szabályok szerint intézkedik a hátralék beszedése érdekében. Ilyen esetben késedelmi pótlék a fizetési felhívásban megjelölt teljesítési határidő lejártát követően számítható fel. A magánszemély az adóhatóságtól fizetési könnyítést csak az adólevonás előbbiek szerinti meghiúsulása esetén kérhet.

(2)371 Ha a munkáltatói adómegállapítás az (1) bekezdésben foglaltak szerint azért nem módosítható, mert

a) magánszemély már nem áll munkaviszonyban az adót megállapító munkáltatóval,

b) magánszemély a munkáltatói adómegállapítást önellenőrzéssel helyesbítette, és erről nyilatkozott a munkáltatójának,

c) magánszemély adóját a magánszemély halálára tekintettel az adóhatóság állapította meg,

a munkáltató a feltárt adókülönbözetet a feltárás időpontjában nyilvántartásba veszi és az adókülönbözet összegéről – a magánszemély adóazonosító számának feltüntetésével – 15 napon belül bejelentést tesz a magánszemély állami adó- és vámhatóságának. A munkáltató a feltárt adókülönbözetről lehetősége szerint tájékoztatja a magánszemélyt. A munkáltató a levonni elmulasztott adó után a munkáltatói adómegállapításra előírt határidőt követő naptól a nyilvántartásba vétel napjáig saját terhére önellenőrzési pótlékot állapít meg, melyet be kell vallania és meg kell fizetnie. A munkáltató a bejelentési, önellenőrzési pótlék megállapítási, bevallási kötelezettség teljesítésével mentesül az adólevonási kötelezettség megsértésével összefüggő jogkövetkezmények alól. A bejelentés alapján az adókülönbözetet az állami adó- és vámhatóság határozattal írja elő a magánszemély terhére, illetőleg javára.

29. §372 Ha a munkáltató az összesített igazolás kiállítását követően, illetőleg a kifizető a kifizetésről szóló igazolás kiállítását követően tárja fel, hogy a magánszemély adóelőlegét, adóját nem a törvényben meghatározottak szerint állapította meg és vonta le, a feltárt hibát nyilvántartásba veszi és az adókülönbözet összegéről, a kifizetés jogcíméről, valamint a kifizetésről szóló igazolás kiállításának időpontjáról az adóazonosító szám feltüntetésével 15 napon belül bejelentést tesz a magánszemély állami adó- és vámhatóságához és a magánszemélyt értesíti, kivéve, ha a magánszemély értesítési címét nem ismeri. Amennyiben a hiba a törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű adó, adóelőleg levonását eredményezte, a munkáltató (kifizető) az igazolás kiállításának napjától a nyilvántartásba vétel napjáig a levonni elmulasztott adó, adóelőleg után önellenőrzési pótlékot állapít meg, vall be, és fizet meg. A munkáltató (kifizető) a bejelentési, az önellenőrzési pótlék megállapítási és bevallási kötelezettség teljesítésével mentesül az adólevonási kötelezettség megsértésével összefüggő jogkövetkezmények alól. A munkáltató (kifizető) bejelentése alapján az adókülönbözetet az állami adó- és vámhatóság határozattal írja elő a magánszemély terhére, illetőleg javára.

30. §373 (1) A magánszemély a munkáltatónál, kifizetőnél a kifizetést megelőzően nyilatkozhat – a jogcímet megjelölve – arról, hogy a kifizetést járulékfizetési kötelezettség nem terheli. A magánszemély nyilatkozata az adóbevallással egyenértékű.

(2)374

(3) Ha a munkáltató (kifizető) a magánszemélynek teljesített kifizetésről szóló igazolás kiállítását követően tárja fel, hogy a magánszemélyt terhelő járulékot nem a törvényben meghatározottak szerint állapította meg és vonta le, a feltárt hibát nyilvántartásba veszi. Amennyiben a hiba a törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű járulék levonását eredményezte, a munkáltató (kifizető) az igazolás kiállításának napjától a nyilvántartásba vétel napjáig a levonni elmulasztott járulék után önellenőrzési pótlékot állapít meg, vall be, és fizet meg.

(4)375 A munkáltató, amennyiben a magánszemély vele még munkaviszonyban áll, a törvényben meghatározottaktól eltérően megállapított és levont járulék nyilvántartásba vételét követően a feltárt hiba következményeként keletkezett járulékkülönbözetet a magánszemély részére visszatéríti, illetőleg a következő kifizetéskor levonja. A levonás nem haladhatja meg az esedékes egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal valamint adóelőleggel csökkentett havi munkabér 15%-át. Ha a különbözet egy összegben nem vonható le, a munkáltató a levonást további hat hónapon át folytathatja. A munkáltató a levont, illetőleg visszatérített járulék-különbözetet a rá vonatkozó szabályok alapján vallja be, fizeti meg, illetőleg igényli vissza. Amennyiben a járulékkülönbözet az előbbiek szerint nem vonható le teljes egészében, vagy a magánszemély időközben munkahelyet változtat, a munkáltató a levonás meghiúsulásától számított 15 napon belül a különbözet fennálló összegéről és a magánszemély adóazonosító számáról értesíti a magánszemély állami adó- és vámhatóságát, amely az egyébként rá vonatkozó szabályok szerint intézkedik a hátralék beszedése érdekében. Ilyen esetben késedelmi pótlék a fizetési felhívásban megjelölt teljesítési határidő lejártát követően számítható fel. A magánszemély az adóhatóságtól fizetési könnyítést csak a levonás előbbiek szerinti meghiúsulása esetén kérhet.

(5)376 A kifizető a járulékkülönbözet összegéről, a kifizetés jogcíméről, valamint a kifizetésről szóló igazolás kiállításának időpontjáról az adóazonosító szám feltüntetésével 15 napon belül bejelentést tesz a magánszemély állami adó- és vámhatóságához és a magánszemélyt értesíti, kivéve, ha a magánszemély értesítési címét nem ismeri.

(6)377 A munkáltató (kifizető) bejelentése alapján a járulékkülönbözetet az állami adó- és vámhatóság határozattal írja elő a magánszemély terhére, illetőleg javára.

(7) A munkáltató, ha a járulékkülönbözet elszámolása meghiúsult, továbbá a kifizető az önellenőrzési pótlék megállapítási, bevallási és a bejelentési kötelezettség teljesítésével mentesül a levonási kötelezettség megsértésével összefüggő jogkövetkezmények alól. A munkáltató, ha a magánszeméllyel a járulékkülönbözetet elszámolta, az önellenőrzési pótlék megállapítási, bevallási kötelezettség teljesítésével mentesül a levonási kötelezettség megsértésével összefüggő jogkövetkezmények alól.

(8)378 Ha a munkáltató a vele munkaviszonyban már nem álló magánszemélytől a munkaviszony fennállása alatt a biztosítottat terhelő járulékot nem vonta le, de azt a Tbj. 50. § (5) bekezdésének első fordulata alapján bevallotta és megfizette, a le nem vont biztosítotti járulék összegének és a magánszemély adóazonosító jelének közlésével értesíti a magánszemély állami adó- és vámhatóságát. Az állami adó- és vámhatóság a munkáltató által le nem vont, biztosítottat terhelő járulékot határozattal írja elő a magánszemély terhére, és szükség esetén intézkedik az előírt járulék beszedése iránt. Amennyiben a magánszemélyt terhelő járulék összege megfizetésre, beszedésre került, az állami adó- és vámhatóság erről a magánszemély volt munkáltatóját értesíti, aki (amely) az általa a Tbj. 50. § (5) bekezdése szerint jogszerűen bevallott biztosítotti járulékot önellenőrzéssel helyesbíti, a visszajáró összegről rendelkezik.

30/A. §379 A 29–30. § rendelkezéseitől eltérően, ha a magánszemély a munkáltató (kifizető) jogutód nélküli megszűnését követően tárja fel, hogy a munkáltató (kifizető) az adóelőlegét, adóját nem a törvényben meghatározottak szerint állapította meg és vonta le, és a hiba a törvényben meghatározottnál magasabb összegű adó, adóelőleg levonását eredményezte, erről a tényről az adóazonosító szám feltüntetésével bejelentést tehet az állami adó- és vámhatósághoz. A bejelentés alapján az adókülönbözetet az állami adó- és vámhatóság határozattal írja elő a magánszemély javára, amennyiben az állami adó- és vámhatóság nyilvántartása szerint a munkáltató (kifizető) a magánszemélytől a törvényben meghatározottnál magasabb összegű adót, adóelőleget vont le, vallott be és fizetett meg.

Adóbevallás

31. § (1)380 Az adóbevallás az adózó azonosításához, az adóalap, a mentességek, a kedvezmények, az adó, a költségvetési támogatás alapja és összege megállapításához szükséges adatokat tartalmazza. Az adózó az önadózással megállapított adóról – ideértve a közvetett vámjogi képviselőnek az importáló helyett, valamint az adóraktár üzemeltetőjének az adófizetésre kötelezett helyett a saját nevében teljesített adóbevallását is, az eljárási illetékek kivételével –, továbbá költségvetési támogatásról adónként, költségvetési támogatásonként az erre a célra rendszeresített nyomtatványon adóbevallást tesz. A költségvetési támogatás előlegének, illetve gyakoribb igénybevételének igénylése nem minősül adóbevallásnak. Az adóhatóság olyan nyomtatványt is rendszeresíthet, amely alkalmas több jogcímen fennálló adókötelezettség, költségvetési támogatásigénylés bevallására, illetve az adókötelezettség bevallása mellett költségvetési támogatás igénylésére.

(2)381 A munkáltató, a kifizető (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély munkáltatót is), illetőleg az 52. § (4) bekezdésének l), p), r), s), t) és v) pontjaiban meghatározottak a rájuk vonatkozó bevallási gyakoriságtól függetlenül, havonként, a tárgyhót követő hónap 12. napjáig elektronikus úton bevallást tesznek az adó- és/vagy társadalombiztosítási kötelezettségeket eredményező, magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő valamennyi adóról – kivéve a kamatjövedelem adóról –, járulékokról és/vagy az alábbi adatokról:

1. a Tbj. 44. §-ának (1) bekezdése szerinti nyilvántartásra kötelezett adatairól (neve, székhelye, adóazonosító száma),

2. a munkáltató, kifizető jogelődjének adóazonosító számáról,

3.382 a magánszemély természetes személyazonosító adatairól (ideértve az előző nevet és a titulust is), neméről, állampolgárságáról,

4. a magánszemély adóazonosító jeléről,

5.383 a biztosításban töltött idő tartamáról, az alkalmazás minőségének, jogcímének kódjáról, valamint a magánszemély nyugdíjas státuszáról, a gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozást segítő ellátás folyósítása melletti munkavégzésének tényéről, illetve arról, hogy korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül-e, továbbá az arányos szolgálati idő számításának szükségességéről,

6.384 a magánszemély tekintetében a személyi jövedelemadóról szóló törvény 29/A. § és 29/B. § szerinti kedvezmény érvényesítéséhez szükséges következő adatokról:

a) a kedvezmény közös érvényesítésének tényéről, annak arányáról,

b) a magzat kivételével minden eltartott (kedvezményezett eltartott) nevéről, adóazonosító jeléről, ennek hiányában természetes személyazonosító adatairól, lakcíméről,

c) arról, hogy e személyek – ideértve a magzatot is – a tárgyhónapban eltartottnak, kedvezményezett eltartottnak, illetve felváltva gondozott gyermeknek minősülnek-e;

d) az Szja. tv. 29/A. § (3) bekezdése szerinti jogcíméről;

e) a családi kedvezmény közös érvényesítése esetén a másik fél adóazonosító jeléről,

6a.385 a magánszemély tekintetében az Szja. tv. 29/C. § szerinti kedvezmény érvényesítéséhez szükséges következő adatokról:

a) a házastárs nevéről, adóazonosító jeléről,

b) a kedvezmény igénybe vételének módjára (egyedül, megosztással) vonatkozó döntésről,

6b.386 a 6. és 6a. pont szerinti kedvezmény esetében a változás bekövetkezésének időpontjáról, ha a magánszemély az adóelőleg-nyilatkozat tartalmát érintő változás miatt új nyilatkozatot ad a munkáltató, kifizető részére.

7.387 a nyugdíjjárulék alapját képező jövedelemről, a nyugdíjjárulék-köteles jutalom összegéről, illetőleg a levont nyugdíjjárulék összegéről,

8.388 a magánszemély által fizetendő természetbeni egészségbiztosítási járulék, pénzbeli egészségbiztosítási járulék és munkaerő-piaci járulék alapjáról, a levont (befizetett) természetbeni egészségbiztosítási járulék, pénzbeli egészségbiztosítási járulék és munkaerő-piaci járulék összegéről,

9.389 a természetbeni egészségbiztosítási, a pénzbeli egészségbiztosítási és a munkaerő-piaci járulékok levonása és/vagy a nyugdíjjárulék-levonás elmaradásának okáról,

10.390 a tárgyhónaptól eltérő biztosítási jogviszony időtartamáról, amelyre tekintettel a tárgyhónapban járulékalapot képező jövedelem kifizetésére került sor, illetőleg az ezen időtartamra vonatkozó levont természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási, munkaerő-piaci és nyugdíjjárulék alapjáról és összegéről,

11.391 a gyermekgondozási díj (gyed), gyermekgondozást segítő ellátás (gyes), gyermeknevelési támogatás (gyet), ápolási díj, munkanélküli-ellátás folyósításának időtartamáról, az ellátás összegéről, és az abból levont nyugdíjjárulék összegéről, illetőleg a levonás elmaradásának okáról,

12. a biztosítás szüneteléséről, vagy munkabérrel ellátatlanság idejéről, ennek jogcímkódjáról,

13.392 a foglalkozás FEOR számáról, a heti munkaidő tartamáról, a korkedvezményre jogosító munkakör tartamáról,

14. az egészségügyi dolgozók heti 48 órát meghaladó önként vállalt többletmunkavégzésének idejéről (munkaórában),

15.393

16.394 a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjáról és összegéről,

17. az általa kifizetett (juttatott), az összevont adóalapba tartozó bevételről és az adóelőleg alapjáról (külön a bérről a jogosultsági hónapok feltüntetésével),

18. a költségelszámolási módról és az adóelőleg megállapítása során figyelembe vett bevételt csökkentő tételekről,

19. a megállapított adóelőlegről,

20. a ténylegesen levont adóelőlegről, az adóelőleg-levonás elmaradásának okáról,

21. az egyes külön adózó jövedelmek címén a magánszemélynek kifizetett (juttatott) bevételről, az adó alapjáról, a megállapított és levont, illetőleg le nem vont adóról, kivéve azt a kifizetést (juttatást),

a) amelyet a jövedelem megállapításánál nem kell figyelembe venni,

b) amelynek adója nulla százalék,

c) amely után az egyéni vállalkozó e minőségében adóköteles,

d) amelyet az ingó vagyontárgy, ingatlan, vagyoni értékű jog átruházása ellenében nem árverés és nem aukció során kap a magánszemély,

e) amely után az adó megfizetése a kifizetőt terheli,

22. a magánszeméllyel elszámolandó adókülönbözetről,

23.395 a külön jogszabály szerinti START-, START PLUSZ-, START EXTRA, START BÓNUSZ, valamint Rehabilitációs kártyával rendelkező személy után, valamint a Karrier Híd programban résztvevő személy után a kedvezmény figyelembevétele nélkül számított szociális hozzájárulási adó alapjáról és összegéről, továbbá a külön jogszabály szerint meghatározott szociális hozzájárulási adóból igénybevett részkedvezmény alapjáról és összegéről, valamint a külön jogszabály szerint gyermekgondozási szabadságról visszatérő munkavállaló és az ő gyermekgondozási szabadságának időtartalma alatt munkakörében foglalkoztatott vagy gyermekgondozási szabadságának lejártát követően a vele azonos vagy hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részmunkaidős foglalkoztatása után a foglalkoztató által igénybevett szociális hozzájárulási adóból igénybevett részkedvezmény összegéről,

24.396 a társas vállalkozóként biztosított, egyidejűleg több gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja Tbj. 31. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatában foglalt választásáról,

25.397 a külföldi illetőségű magánszemélynek kifizetett jövedelem összegéről, és az általános mértéktől eltérően levont, le nem vont adó, adóelőleg összegéről,

25a.398 az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére vezető tisztségviselői jogviszonyával összefüggésben fizetett tiszteletdíj összegéről,

25b.399 az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére életbiztosítási szerződés alapján történő biztosítói teljesítésről,

25c.400 az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére ingatlan birtoklásának, használatának átengedéséből és hasznainak szedéséből, az ingatlan feletti rendelkezési jog gyakorlásából származó jövedelemmel (így különösen az ingatlan értékesítéséből, bérbeadásából, haszonbérbe adásából, az ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jog ellenérték fejében történő alapításából, az arról való lemondásból, illetve a joggyakorlás átengedéséből származó jövedelemmel) összefüggésben kifizetett bevétel (jövedelem) összegéről,

26.401 a társas vállalkozóként is biztosított egyéni vállalkozó Tbj. 31. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozatában foglalt választásáról,

27.402 az a munkáltató, amely a tárgyhóban az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény rendelkezései szerint foglalkoztat munkavállalót, e foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggésben feltünteti az adott hónapban történt egyszerűsített foglalkoztatás napjára (napjaira) kifizetett (nettó) munkabér – a hónapon belüli több napi foglalkoztatás esetén a kifizetett (nettó) munkabér együttes – összegét, és a foglalkoztatás napját (napjait),

28.403 a felszolgálási díj után fizetett nyugdíjjárulék alapjáról és összegéről,

29.404 a tagi munkavégzés esetén a szociális szövetkezet által a tagja után fizetendő nyugdíjjárulék alapjáról és összegéről, valamint az egészségügyi szolgáltatási járulékról,

30.405 a szociális hozzájárulási adó alapjáról és összegéről,

31.406 szociális hozzájárulási adóból igénybe vett kedvezmény (a 23. pontban meghatározott kedvezmények kivételével) esetén a személy után a kedvezmény figyelembevétele nélkül számított szociális hozzájárulási adó alapjáról és összegéről, továbbá a külön jogszabály szerint meghatározott szociális hozzájárulási adóból igénybevett kedvezmény jogcíméről, alapjáról és összegéről,

(2a)407 Az az adózó, aki/amely az adóév során bármely hónapban a (2) bekezdés szerinti bevallás benyújtására volt köteles, az adóév minden ezt követő hónapjára akkor is bevallás vagy a (6) bekezdés szerinti nyilatkozat benyújtására kötelezett, ha az adott hónapban adó- és/vagy járulék kötelezettsége – adó- (adóelőleg-), és/vagy járulékalapot képező kifizetés, juttatás hiányában – nem keletkezett.

(3)408 Az adózó az adóbevallásban az adózó azonosításához szükséges adatok között feltünteti adóazonosító számát. Az adózó adóazonosító szám birtokában olyan időszakról is tehet adóbevallást, amelyben adóazonosító számmal nem rendelkezett, adó-visszaigénylést, adó- visszatérítést ezen időszakra csak a 24. § (7) bekezdésében foglalt korlátokkal érvényesíthet.

(4)409 Az adóbevallás benyújtásában akadályozott adózó az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül tesz adóbevallást. A késedelem igazolására vonatkozó kérelmet (a továbbiakban: igazolási kérelem) a bevallással egyidejűleg kell benyújtani. Ha a vállalkozási tevékenységet nem folytató és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélynek a személyi jövedelemadó-bevallás elkészítéséhez, az adóbevallási tervezet adatainak felülvizsgálatához szükséges iratok, igazolások önhibáján kívül nem állnak rendelkezésére és ezért bevallását előreláthatóan nem tudja határidőben benyújtani, illetve az adóbevallási tervezetet nem tudja határidőben felülvizsgálni, a bevallási késedelemről a bevallás benyújtására előírt határidőn belül bejelentést tesz. A magánszemély adózó a bejelentéshez kapcsolódó adóbevallást a bevallási késedelmet kimentő igazolási kérelemmel együtt nyújtja be. Az igazolási kérelem nem utasítható el, ha a magánszemély külföldről származó jövedelemmel is rendelkezik és a határidő mulasztását azzal menti ki, hogy az adókötelezettségének megállapításához nemzetközi egyezmény, viszonosság, vagy külföldi adójog vizsgálata szükséges.

(5)410 A társasági adóbevallás helyett az adóévet követő év május 31-éig – bevallást helyettesítő nyomtatványon – nyilatkozatot tesz az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyházi jogi személy, a lakásszövetkezet, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, a közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény, az európai területi társulás, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, feltéve, hogy az adóévben vállalkozási tevékenységből (az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységéből) származó bevételt nem ér el, vagy e tevékenységéhez kapcsolódóan költséget, ráfordítást nem számol el.

(5a)411 Ha az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület az adóévre vonatkozóan alkalmazza a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény 9. § (2) bekezdés f) pontját, valamint a (3) bekezdés d) és c) pontját, akkor az (5) bekezdésben foglaltaktól eltérően társasági adóbevallást nyújt be.

(6)412 A bevallás benyújtásával egyenértékű, ha az adózó az adóhatóság által rendszeresített elektronikus űrlapon – a bevallás benyújtására előírt határidőig – nyilatkozik, hogy a bevallás benyújtására az adott időszakban azért nem került sor, mert adókötelezettsége nem keletkezett. E rendelkezés nem alkalmazható a soron kívüli bevallási kötelezettség esetén, továbbá felszámolás, végelszámolás esetén a tevékenységet lezáró adóbevallásra, valamint a felszámolás, végelszámolás befejezésekor benyújtandó adóbevallásra.

(7)413 Az Szja. tv. 65. § (1) bekezdésében meghatározott kamatjövedelemből levont adót és annak alapját az Szja. tv. 65. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetben a kifizető – magánszemélyhez nem köthető kötelezettségként – bruttó módon a (2) bekezdés szerinti bevallásában vallja be.

(8)414 A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény szerinti Stabilitás Megtakarítási Számláról származó jövedelemből levont adót és annak alapját a kifizető – magánszemélyhez nem köthető kötelezettségként – bruttó módon a (2) bekezdés szerinti bevallásában vallja be.

(9)415 A foglalkoztatónak nem minősülő biztosított mezőgazdasági őstermelő nem kötelezett a (2) bekezdés szerinti bevallás és adatszolgáltatás benyújtására, ha a tárgyévet megelőző évben bevétele nem volt, kivéve, ha a tevékenységét a tárgyévben kezdte, vagy az adóévre vonatkozóan nyilatkozatban vállalta, hogy a Tbj. 30/A. §-ának (1)–(2) bekezdésében meghatározott járulékalapnál magasabb összeg után fizeti meg a járulékokat.

(10)416 A nyugdíjfolyósító szervet nem terheli havi adó- és járulék bevallási kötelezettség az általa kifizetett nyugdíj, rehabilitációs járadék, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék, illetőleg a nyugdíjast megillető baleseti járadék, és egyéb más folyósított ellátás tekintetében.

(11)417

(12)418 Az adó megfizetése, a költségvetési támogatás igénybevétele az adóbevallást nem pótolja. Az erre kötelezett adózónak akkor is kell adóbevallást tennie, ha az adót megfizette, vagy később fizetheti meg.

(13)419 A vizsgálat alá vont adó, költségvetési támogatás vonatkozásában a be nem nyújtott bevallás az ellenőrzés megkezdésének napját megelőző napig pótolható.

(14)420 Az adóbevallást, illetőleg az adóbevallással egyenértékű nyilatkozatot adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő ellenjegyezheti. Az ellenjegyzett hibás adóbevallás, illetőleg adóbevallással egyenértékű nyilatkozat esetén a mulasztási bírságot az adóhatóság az adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő terhére állapítja meg.

(15)421 Az a munkáltató, amely (aki) a tárgyhóban az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény rendelkezései szerint foglalkoztat munkavállalót, a 31. § (2) bekezdése szerinti adatokból kizárólag a következő adatok megadására köteles: a munkáltató adóazonosító száma, a magánszemély neve, adóazonosító jele, a magánszemély nyugdíjas státusza, illetve hogy a magánszemély korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül-e, valamint a 27. pont szerinti adatok.

(16)422 Ha a belföldi illetőségű magánszemély a kifizetőtől kizárólag a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti osztalékjövedelmet szerez, akkor a (2) bekezdés szerinti bevallásban és adatszolgáltatásban a magánszemély tekintetében azonosító adatként

a) a nevét,

b) a születési dátumát, és

c) adóazonosító jelét

kell szerepeltetni.

31/A. §423 (1) Az általános forgalmi adó alanya az adómegállapítási időszakról benyújtott általános forgalmi adó bevallásában nyilatkozik az adómegállapítási időszakban teljesített, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (e § alkalmazásában a továbbiakban: Áfa tv.) 142. § (1) bekezdés i) pontja alá tartozó termékértékesítése tekintetében a vevő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének a napjáról, valamint – az Áfa tv. 6/A. számú mellékletében meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – az értékesített termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és – kivéve ha a termék külön jogszabály szerint hibrid vetőmagnak minősül és erről a tényről a terméket értékesítő nyilatkozik – kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

(2) Az általános forgalmi adó alanya az adómegállapítási időszakról benyújtott általános forgalmi adó bevallásában azon, az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés i) pontja alá tartozó termékbeszerzései tekintetében, amelyek után termékbeszerzőként az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett, nyilatkozik a termékértékesítő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének a napjáról, valamint – az Áfa tv. 6/A. számú mellékletében meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – a beszerzett termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és – kivéve, ha a termék külön jogszabály szerint hibrid vetőmagnak minősül és erről a tényről a terméket beszerző nyilatkozik – kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

(3)424 Az általános forgalmi adó alanya az adómegállapítási időszakról benyújtott általános forgalmiadó-bevallásában nyilatkozik az adómegállapítási időszakban teljesített, az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés j) pontja alá tartozó termékértékesítése tekintetében a vevő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének napjáról, valamint – az Áfa tv. 6/B. számú mellékletében meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – az értékesített termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

(4)425 Az általános forgalmi adó alanya az adómegállapítási időszakról benyújtott általános forgalmiadó-bevallásában azon, az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés j) pontja alá tartozó termékbeszerzése tekintetében, amelyek után termékbeszerzőként az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett, nyilatkozik a termékértékesítő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének napjáról, valamint – az Áfa tv. 6/B. számú mellékletében meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – a beszerzett termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

31/B. §426 (1)427 Az általános forgalmi adó alanya termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén azon számlákról, amelyekben az áthárított általános forgalmi adó összege az 1 000 000 forintot eléri vagy meghaladja, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő általános forgalmiadó bevallásban, amelyben az ügylet teljesítését vagy az előleg megfizetését tanúsító számla alapján adólevonási jogot gyakorol, számlánként nyilatkozni köteles:

a) a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó általános forgalmiadó-alany – ideértve az egyszerűsített vállalkozói adóalanyt is – adószámának, csoportos általános forgalmiadó-alanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről,

b) a nevére szóló számlában feltüntetett általános forgalmi adó alapjáról és áthárított általános forgalmi adó összegéről, a számla sorszámáról, valamint

c) a számlában az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. § g) pontja szerint feltüntetett időpontról, ennek hiányában a számla kibocsátásának keltéről.

(2)428 Az általános forgalmi adó alanya termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetén azon számlákról, amelyekben egy másik, belföldön nyilvántartásba vett általános forgalmi adó alanyra áthárított általános forgalmi adó összege az 1 000 000 forintot eléri vagy meghaladja, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő általános forgalmiadó bevallásban, amelyben az ügylet teljesítését vagy az előleg megfizetését tanúsító számlában feltüntetett adót meg kell állapítania, számlánként nyilatkozni köteles:

a) a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő általános forgalmiadó-alany adószámának, csoportos általános forgalmi adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről,

b) a kibocsátott számlában feltüntetett általános forgalmi adó alapjáról és áthárított általános forgalmi adó összegéről, a számla sorszámáról, valamint

c) a számlában az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. § g) pontja szerint feltüntetett időpontról, ennek hiányában a számla kibocsátásának keltéről.

(3)429 Amennyiben az általános forgalmi adó alanya ugyanabban az adómegállapítási időszakban ugyanazon termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó által kibocsátott több számlában – ideértve a számlával egy tekintet alá eső okiratot is – áthárított adó tekintetében gyakorol összesen 1 000 000 forintot elérő vagy ezt meghaladó összegben adólevonási jogot, úgy az erről az adómegállapítási időszakról benyújtott általános forgalmiadó bevallásában nyilatkozik:

a) a termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó általános forgalmiadó-alany – ideértve az egyszerűsített vállalkozói adó alanyát is – adószámának, csoportos általános forgalmiadó-alanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről, és

b) ezen számlákban feltüntetett, áthárított általános forgalmi adó összegéről.

(4)430 Számla módosítása esetén a számlát módosító okiratot kiállító és az azt befogadó általános forgalmiadó-alany abban a bevallásban, amelyben a módosítás hatását figyelembe veszi, akkor köteles a módosított számlát érintően az (1)–(2) bekezdés szerint nyilatkozni, ha a számlában áthárított általános forgalmi adó akár a módosítást megelőzően, akár azt követően vagy a módosítást megelőzően és azt követően is eléri vagy meghaladja az 1 000 000 forintot. Ebben az esetben az általános forgalmi adó alanya nyilatkozik annak a számlának az (1)–(2) bekezdésben meghatározott adatairól, amelyet a módosítás érint, a módosítás számszaki hatásáról az általános forgalmiadó alap és áthárított általános forgalmi adó tekintetében, valamint a számlát módosító okirat sorszámáról.

(5)431 Számla érvénytelenítése esetén a számlát érvénytelenítő okiratot kiállító és az azt befogadó általános forgalmiadó-alany, amennyiben az érvénytelenített számlában – ideértve a módosított számlát is – áthárított általános forgalmi adó összege elérte vagy meghaladta az 1 000 000 forintot, abban a bevallásban, amelyben az érvénytelenítés hatását figyelembe veszi, köteles a számlát érintően az (1)–(2) bekezdés szerinti adatokról, valamint a számlát érvénytelenítő okirat sorszámáról nyilatkozni.

(6) Az egyszerűsített vállalkozói adó alanya az általa kibocsátott számlák tekintetében a (2) és (4)–(5) bekezdésnek megfelelően, arról az adóévről benyújtott egyszerűsített vállalkozói adó bevallásban – az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény 11. § (5) bekezdés alkalmazása esetén a becslésre irányuló adóhatósági eljárás során – nyilatkozik, amelyben a számlát kiállította.

(7) A 34. § és a 172. § alkalmazásában az (1)–(6) bekezdés szerinti nyilatkozatra (általános forgalmi adó összesítő jelentés) a bevallásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(8)432 A pénzforgalmi elszámolást választó általános forgalmi adó alany által kibocsátott számla esetében az (1) és (2) bekezdés szerinti nyilatkozatot csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő általános forgalmi adó bevallásban kell megtenni, amelyben ezen számla alapján az adózó első alkalommal adólevonási jogot érvényesít, adómegállapításra kötelezett.

(9)433 A pénzforgalmi elszámolást választó általános forgalmi adó alany termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot ugyanazon számláról csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő általános forgalmi adó bevallásban teljesíti, amelyben ezen számla alapján első alkalommal adólevonási jogot érvényesít.

(10)434 Az általános forgalmi adó összesítő jelentésre kötelezett adózó választása szerint a kötelezettségének az (1)–(2) és (4)–(5) bekezdésben meghatározott értékhatár figyelembevétele nélkül is eleget tehet.

31/C. §435 (1) Az általános forgalmi adó alanya az adómegállapítási időszakról benyújtott általános forgalmi adó bevallásában nyilatkozik azon személygépkocsik alvázszámáról, amelyek vonatkozásában termékimport és Közösségen belüli termékbeszerzés jogcímén az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában személygépkocsi alatt az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti személygépkocsit kell érteni.

A helyi adók bevallása

32. § (1)436 A helyi iparűzési adóról az adóévet követő év május 31-éig kell bevallást tenni. Az adózónak a helyi iparűzési adóelőlegkiegészítés összegéről az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon a tárgyév utolsó hónapjának 20. napjáig kell bevallást tennie. Az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetendő iparűzési adóról – a megfizetés határidejével egyezően – a tevékenység befejezésének napját követő hónap 15. napjáig kell bevallást tenni.

(2) Ha a helyi adót nem az adózó állapítja meg, az adókötelezettség keletkezését (változását) követő 15 napon belül kell adóbevallást tennie.

(3) Nem kell újabb adóbevallást tenni a (2) bekezdésben foglalt esetben mindaddig, ameddig a helyi adót (adókötelezettséget) érintő változás nem következett be.

(4) Az adóbeszedésre kötelezettnek az általa beszedett helyi adóról a tárgyhónapot követő hó 15-éig kell bevallást tennie.

(5)437 Ha az építményadó, illetve telekadó alanya külföldön bejegyzett szervezet, az építményadóról, illetve telekadóról szóló bevallásban feltünteti – az adóév első napjának megfelelő állapot szerint – a szervezet tagjainak (részvényeseinek) nevét (elnevezését), lakóhelyét (székhelyét), és az egyes tagokat megillető tulajdoni részesedés arányát.

Az adóbevallás különös szabályai

33. § (1)438 A magánszemély a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerint állapítja meg adóját, és nyújtja be adóbevallását vagy adóját a munkáltatójához intézett nyilatkozata alapján a munkáltatója állapítja meg.

(2) Ha költségvetési támogatást megállapító törvény az igényjogosultságot a jövedelmi viszonyok igazolásához köti, az igénylő és a vele közös háztartásban élő magánszemélyek jövedelmi viszonyaikról, az egy főre jutó családi jövedelemről a támogatást megállapító szervhez az igénylőlappal együtt benyújtott – adóbevallásnak minősülő – nyilatkozatot tesznek. Az igénylőlap egyszerűsített adóbevallási részét a magánszemélyek akkor is kötelesek kitölteni, ha egyébként adóbevallásra nem kötelezettek.

(3) Soron kívüli bevallást kell benyújtani az adózónak valamennyi adójáról – kivéve a magánszemélyt saját személyében terhelő azon adókat, amelyekről éves adóbevallást köteles benyújtani – a bevallással még le nem fedett időszakról, ha

a) a számvitelről szóló törvény VII. fejezete sajátos beszámoló készítési kötelezettséget ír elő,

b) az adózó a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény szerint a könyvviteli zárlat és a beszámoló alapján az adókülönbözetet megállapítja,

c)439 az adózó felszámolási eljárás, végelszámolási eljárás nélkül szűnik meg, cégbejegyzésre nem kötelezett jogi személy, egyéb szervezet végelszámolás nélküli megszűnése esetén a jogutód nélküli megszűnésről hoz döntést, vagy az adózó társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény szerint a jogutód nélküli megszűnés szabályainak hatálya alá kerül,

d) az adóbeszedésre kötelezettnek e kötelezettsége megszűnt,

e)440 a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint egyéni vállalkozónak minősülő magánszemély e tevékenységét megszünteti, a tevékenység folytatására való jogosultsága megszűnik, szünetel, valamint az ügyvéd, a szabadalmi ügyvivő tevékenységét, illetőleg a közjegyző közjegyzői szolgálatát szünetelteti, illetve ha a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozónak minősülő magánszemély, az ügyvéd, a szabadalmi ügyvivő, a közjegyző tevékenyégének szüneteltetése során a tevékenység folytatására való jogosultsága megszűnik (a továbbiakban együtt: soron kívüli bevallási kötelezettséget kiváltó esemény),

f)441 az adózó üzletvezetés helye belföld helyett külföldre változik és erre tekintettel a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény vagy más jogszabály szerint belföldi illetőségű adóalanyisága megszűnik,

g)442 az adózó az Európai Unió más tagállamában illetőséggel bíró gazdasági társasággal beolvadás útján, a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2005. október 26-i 2005/56/EK irányelv alapján egyesül.

(4)443 A soron kívüli adóbevallást az éves elszámolású adókról a (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetekben a számvitelről szóló törvényben a beszámoló készítésére előírt határidőn belül, a c)–g) pontokban meghatározott esetekben pedig a soron kívüli bevallási kötelezettséget kiváltó eseményt követő 30 napon belül kell benyújtani.

(5) Azokról az adókról, amelyeknél az adómegállapítási időszak egy hónap, egy negyedév, a bevallással még le nem fedett időszakról a soron kívüli adóbevallási kötelezettséget kiváltó eseményt követő 30 napon belül kell a bevallást benyújtani.

(6)444 A felszámolási eljárás alatt álló adózók adóbevallási kötelezettségeiket a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény445 és e törvény rendelkezései szerint teljesítik. A végelszámolás alatt álló adózók a tevékenységüket lezáró adóbevallást – a végelszámolás kezdő időpontját megelőző nappal – a végelszámolás kezdő időpontját követő 30 napon belül, a záró adóbevallást a végelszámolást lezáró beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére előírt határidőben, a közzétételre való megküldéssel egyidejűleg, illetve a cégbejegyzésre nem kötelezett, de a végelszámolás szabályai szerint megszűnő adózók a végelszámolást lezáró beszámoló elkészítésének (elfogadásának) napját követő napon kötelesek benyújtani. A tevékenységet lezáró adóbevallás és a felszámolást vagy a végelszámolást lezáró adóbevallás közötti időszakról törvény eltérő rendelkezése hiányában e törvény általános rendelkezései szerint kell az adóbevallási kötelezettséget teljesíteni. A tevékenységet lezáró adóbevallással, illetve a felszámolást, vagy a végelszámolást lezáró adóbevallással egyidejűleg teljesíteni kell a tevékenységet lezáró, illetve a felszámolást, vagy a végelszámolást lezáró adóbevallás időszakát megelőző azon időszakokra vonatkozó adóbevallási kötelezettségeket is, amelyek teljesítésének határideje a tevékenységet lezáró bevallás, illetve a felszámolást, vagy végelszámolást lezáró adóbevallás benyújtásakor még nem járt le.

(7) A külföldi vállalkozónak a belföldön végzett építkezése esetén (ideértve a fióktelep útján végzett építkezést, szerelést is) az adókötelezettséget első ízben annak az adóévnek az adókötelezettségével egyidejűleg kell teljesítenie, amelyben az építkezés, szerelés időtartama meghaladja az építkezés telephellyé minősítéséhez a nemzetközi egyezményben meghatározott időtartamot, illetve egyezmény hiányában a három hónapot. Ez esetben a külföldi vállalkozó a megelőző adóév(ek)re utólag a bevallással érintett időszakban hatályos előírások szerint állapítja meg, vallja be és fizeti meg az adót.

(8)446 Az adóévben átalakuló, egyesülő, szétváló adózó – ideértve az átalakulással, egyesüléssel, szétválással létrejött adózót, az átvevőt és a fennmaradót is – az átalakulás, egyesülés, szétválás napjától számított 30 napon belül társaságiadóelőleg-bevallást tesz.

(9)447 A bevallással még le nem fedett időszakról soron kívüli adóbevallást tesz

a) a csoportos általános forgalmi adóalanyiságot, illetve a csoporthoz csatlakozást engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül a csoporttag az általános forgalmi adójáról,

b)448 a csoport azonosító szám törlése esetén, a csoportképviselő – a törlő határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül – a csoport általános forgalmi adójáról,

c)449

(10)450 Amennyiben a felszámolás, végelszámolás útján megszűnő adózó valamely munkavállalójának munkaviszonya az adózó jogutód nélküli megszűnésével egyidejűleg szűnik meg, a felszámoló, végelszámoló a záró adóbevallás és a jogutód nélküli megszűnés közötti időszak vonatkozásában a munkabért és bérjellegű egyéb juttatásokat terhelő adókról és járulékokról a munkaviszony megszűnését követő 30 napon belül köteles bevallást benyújtani, és ezzel egyidejűleg az adót megfizetni.

(11)451

(12)452 A kényszertörlési eljárás alatt álló adózók a tevékenységüket lezáró adóbevallást – a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját megelőző nappal – a kényszertörlési eljárás kezdő időpontját követő 30 napon belül kötelesek benyújtani. A tevékenységet lezáró adóbevallással egyidejűleg teljesíteni kell a tevékenységet lezáró adóbevallás időszakát megelőző azon időszakokra vonatkozó adóbevallási kötelezettségeket is, amelyek teljesítésének határideje a tevékenységet lezáró bevallás benyújtásakor még nem járt le. Végelszámolást követően elrendelt kényszertörlési eljárás esetében a végelszámolásra vonatkozó szabályok szerint kell a bevallási kötelezettséget teljesíteni. A kényszertörlési eljárást követő felszámolási eljárás esetén e törvény kényszertörlési eljárásra vonatkozó rendelkezései és a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény felszámolási eljárásra vonatkozó rendelkezései együttes alkalmazásával kell a bevallási kötelezettséget teljesíteni. Kényszertörlési eljárás esetén a tevékenységet lezáró adóbevallás időszakát követően teljesítendő bevallási kötelezettséget – törvény eltérő rendelkezése hiányában – e törvény általános rendelkezései szerint kell teljesíteni.

33/A. §453

Az adóbevallás kijavítása

34. § (1) Az adóbevallás helyességét a 26. §-ban foglalt esetben az adóhatóság megvizsgálja a számítási hibát és más hasonló elírást kijavítja, és ha a kijavítás az adófizetési kötelezettség vagy az adó-visszatérítés összegét érinti, az adózót a kijavítástól számított 30 napon belül értesíti.

(2) Ha az adózó a kijavítással nem ért egyet, az értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül egyeztetés végett az adóhatósághoz fordulhat. Eredménytelen egyeztetés esetén az adóhatóság az eljárást megindítja, és az adót határozattal állapítja meg. A bevallás kijavítása nem minősül ellenőrzésnek, az ennek során hozott határozat nem minősül utólagos adómegállapításnak.

(3) Az eredményes egyeztetésig, illetve a határozat jogerőre emelkedéséig a visszatérítendő adót a kijavított összeg szerint kell kiutalni.

(4) Ha a kijavítás alapján az adózót a bevallottnál kisebb fizetési kötelezettség terheli, az adóhatóság az adóbefizetés igazolását követően az adózó kérelmére a javára mutatkozó összeget 30 napon belül visszatéríti, illetve ha azt nem fizették be, az adózónak a kijavított összeget kell megfizetnie.

(5) Ha a kijavítás miatt az adózót további befizetés terheli és ezzel egyetért, az adót 30 napon belül kell megfizetnie, ha a kijavítással nem ért egyet, a (2) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.

(6) Ha az adóbevallás (költségvetési támogatásigénylés) az adózó közreműködése nélkül nem javítható ki, vagy az adózó fennálló adótartozásáról, köztartozásáról a nyilatkozattételt vagy jogszabályban előírt igazolások benyújtásának kötelezettségét elmulasztotta, továbbá az adóbevallásából, nyilatkozatából olyan adatok hiányoznak, amelyek az adóhatóság nyilvántartásában sem szerepelnek, az adózót az adóhatóság 15 napon belül – megfelelő határidő tűzésével – hiánypótlásra szólítja fel.

(7)454 Az adó megállapításához való jog elévülési idején belül az adózó is kezdeményezheti az adóbevallás kijavítását, ha a bevallás – adó, adóalap, költségvetési támogatás összegét nem érintő – hibáját észleli.

34/A. §455

Az adó megfizetése

35. § (1) Az adót az e törvényben vagy más törvényben meghatározott esedékességekor az köteles megfizetni, akit arra jogszabály kötelez. A levont adót, adóelőleget annak kell megfizetnie, aki azt levonta. A beszedett adót az adóbeszedésre kötelezett fizeti meg.

(2) Ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető:456

a)457 az állam kivételével az adózó örököse az örökrésze erejéig, több örökös esetében örökrészük arányában,

b)458 a megajándékozott, az adózó által az adókötelezettsége keletkezését követően okirattal juttatott ajándék értékének erejéig, kivéve, ha az ingyenes előnytől neki fel nem róható módon elesett,

c) az adózó jogutódja,

d)459 a 36. §-ban említett kezességet vállaló és az adótartozást átvállaló a jóváhagyott szerződésben foglalt adó tekintetében, valamint akinek a meg nem fizetett adóért való kezességét törvény írja elő,

e)460 az adóbevétel csökkentésével kapcsolatos, valamint költségvetési csalás elkövetésével vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény elkövetője az azzal összefüggő adó tekintetében,

f) a gazdasági társaság, a közös név alatt működő polgári jogi társaság adótartozásáért a rájuk vonatkozó szabályok szerint a helytállni köteles tag, vezető tisztségviselő, illetve szervezet, a jogi személy felelősségvállalásával működő vállalkozó esetében a felelősségvállaló, továbbá az a személy, amely (aki) a vállalkozás kötelezettségeiért törvény alapján felel,461

g) a társasház (társasüdülő, társasgarázs), építőközösség adótartozása tekintetében a tulajdonostársak,

h) a vagyontárgy minden tulajdonosa a közös tulajdont terhelő adó tekintetében,

i) a szülői felügyelet alatt álló kiskorú gyermek adótartozásáért – a munkakeresményéből eredő adótartozás kivételével – a szülői felügyeletet gyakorló szülő az általa kezelt vagyon erejéig,

j)462 több munkáltató által létesített munkaviszony esetén, az e törvény szerint munkáltatónak nem minősülő, a munka törvénykönyvéről szóló törvény szerinti munkáltató a munkaviszonnyal összefüggő adó tekintetében,

k)463 több munkáltató által létesített munkaviszonnyal összefüggő adó tekintetében az, aki az adófizetési kötelezettség keletkezésekor a munkaviszonyban a munka törvénykönyvéről szóló törvény szerint munkáltatóként vett részt, ha a j) pont alapján adófizetésre kötelezett az adót nem fizette meg, és azt tőle nem lehet behajtani.

(3)464

(4)465 Az adó megfizetésére kötelezett az állammal vagy az önkormányzattal szemben fennálló követelését az adótartozásába nem számíthatja be.

(5)466 A külföldi vállalkozást közvetlenül, illetve – belföldi fióktelepén keresztül – közvetve terhelő valamennyi adótartozás, illetve e törvény hatálya alá tartozó köztartozás megfizetésére egyetemlegesség címén a fióktelep is kötelezhető határozattal.

(6)467 Ha az adóhatóság utólag megállapítja, hogy az e törvény 20/A. §-a szerinti START, START PLUSZ, START EXTRA vagy START BÓNUSZ kártya igényléséhez kapcsolódó – külön jogszabályban előírt – nyilatkozattételi kötelezettségét az igénylő rosszhiszeműen, valótlan adatok feltüntetésével teljesítette, az így megszerzett kártya felhasználása esetén az adóhatóság a foglalkoztatót megillető kedvezményes mértékű szociális hozzájárulási adó, valamint az általános szabályok szerint kedvezmény nélkül megállapított szociális hozzájárulási adó közötti különbözet összegének megfizetésére a kártya tulajdonosát (felhasználóját) határozattal kötelezi.

(7)468 Az adó megfizetésére határozattal kötelezhető a jogi személy tartozásaiért korlátozottan felelős, részesedését átruházó tag vagy részvényes (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényesét) a jogi személytől nem behajtható adótartozás átruházott részesedéssel arányos részének erejéig, ha

a) a tag (részvényes) a részesedésének átruházásakor a jogi személyben a szavazati jogok 25%-át elérő vagy azt meghaladó részesedéssel rendelkezett, és

b) a részesedés átruházásakor a jogi személy – késedelmi pótlék és adóbírság nélküli és nettó módon számított – adótartozásának összege a jogi személy jegyzett tőkéjének 50%-át meghaladja,

feltéve, hogy a tag (részvényes) a b) pontban foglalt körülményről a részesedés átruházásakor tudott, vagy az arra vonatkozó információkról az adóhatóságtól tájékoztatást kérhetett volna.

(8)469 A tagot (részvényest) a (7) bekezdés szerinti helytállási kötelezettség nem terheli, ha a tag (részvényes) igazolja, hogy

a) a jogi személy a végrehajtható adótartozást a 24/C. § (5) bekezdés a) pontban foglalt okokból nem tudta megfizetni a részesedés átruházásáig, vagy

b) a részesedés átruházását megelőzően – a jogi személyre vonatkozó anyagi jogszabályban előírt módon –

ba) sor került a legfőbb szerv kötelező összehívására és az előírt döntés meghozatalára,

bb) sor került a tőkevesztésre tekintettel kötelező átalakulásra vagy az átalakulás helyett hozható más döntés meghozatalára, vagy

bc) a jogi személy adótartozásának megfizetése, illetve a ba)–bb) alpont szerinti jogszabályi rendelkezések teljesítése érdekében a tag (részvényes) tagsági jogaival élve a tőle elvárható minden intézkedést megtett.

(9)470 Az adóhatóság a (7) bekezdés szerinti határozatot az adótartozás behajtása eredménytelenségének megállapításától számított 90 napos jogvesztő határidőn belül hozhatja meg. Ha a részesedés átruházása a határozat meghozatalára nyitva álló határidő letelte után jut az adóhatóság tudomására, a határozatot a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül az adóhatóság akkor is meghozhatja, ha a jogvesztő határidő már eltelt, vagy abból 30 napnál kevesebb van hátra.

36. § (1) Az adó megfizetéséért a Polgári Törvénykönyv szerint kezességet lehet vállalni, illetve az adótartozást más átvállalhatja, amelynek során az adóhatóság követelésének jogcíme nem változik meg.

(2) A kezesség vállalása és a tartozás átvállalása az adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé. Az adóhatóság a jóváhagyást megtagadja, ha az adótartozás megfizetése a kezes, illetve a tartozást átvállaló személyében nem biztosított.

(3)471 Az adótartozás átvállalásához az adóhatóság azzal a feltétellel járulhat hozzá, ha az eredetileg kötelezett adózó az átvállalt tartozásért kezességet vállal. A tartozás az eredeti kötelezett kezességvállalása nélkül egyoldalúan is átvállalható, ha ehhez az átvállalónak különösen méltányolható érdeke fűződik. Ha az adótartozást átvállaló az átvállalt tartozást az esedékességig nem fizeti meg, a tartozás a kezességet vállaló eredetileg kötelezett adózótól külön megfizetésére kötelező határozat nélkül végrehajtható.

36/A. §472 (1)473 A közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan a közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti nyertes ajánlattevő és a Kbt. szerinti alvállalkozók közötti szerződések, valamint minden további, a Kbt. szerinti alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló vállalkozó között megkötött vállalkozási szerződések alapján történő, a havonta nettó módon számított 200 000 forintot meghaladó kifizetésnél a kifizetést teljesítő az igénybe vett alvállalkozónak a teljesítésért – visszatartási kötelezettség nélkül – abban az esetben fizethet, ha

a)474 az alvállalkozó bemutat, átad vagy megküld a tényleges kifizetés időpontjától számított 30 napnál nem régebbi, nemlegesnek minősülő adóigazolást, vagy

b) az alvállalkozó a kifizetés időpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

(1a)475 Az (1) bekezdés szerinti kifizetést teljesítőnek minősül az ajánlattevő, a Kbt. szerinti alvállalkozó, valamint minden további, a Kbt. szerinti alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló vállalkozó.

(2) A közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan megkötött mindegyik szerződés esetén a kifizetést teljesítő a szerződésben írásban tájékoztatja az alvállalkozót arról, hogy a szerződés és ennek teljesítése esetén a kifizetés e § hatálya alá esik.

(3)476 A kifizetést teljesítő a köztartozást mutató adóigazolás átadása, bemutatása vagy megküldése után a köztartozás erejéig visszatartja a kifizetést. Amennyiben az igazolás köztartozást mutat és a kifizetés kötelezettje ennek ellenére elmulasztja a visszatartást, a kifizetés erejéig egyetemlegesen felel az alvállalkozót a kifizetés időpontjában terhelő köztartozásért. A visszatartási kötelezettség az általános forgalmi adóra nem terjed ki. Nem keletkezik a kifizetést teljesítőnek visszatartási kötelezettsége és egyetemleges felelőssége, ha a (2) bekezdés szerinti tájékoztatást mint alvállalkozó nem kapta meg, valamint abban az esetben sem, amennyiben az igazolást bemutató szervezet felszámolás alatt áll.

(4)477 Ha az állami adó- és vámhatóság a közbeszerzéshez kapcsolódó kifizetés céljából igényelt adóigazolásban általa nyilvántartott köztartozást mutat ki, az adóigazolás kiállításával egyidejűleg a végrehajtás szabályai szerint intézkedik a követelés lefoglalásáról. A kifizetést teljesítő a visszatartás és követelés lefoglalását követően mentesül az egyetemleges felelősség alól. A kifizetést teljesítő az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott köztartozást meghaladó összegű kifizetést a rá egyébként kötelező fizetési határidőben teljesíti az adóhatóság végrehajtási cselekménye előtt.

(5)478 Amennyiben az (1)–(3) bekezdések szerinti kifizetés kapcsolt vállalkozások között történik, a közbeszerzések közvetlen megvalósításában részt vevő mindegyik kapcsolt vállalkozás egyetemlegesen felel a kifizetés összegéig a kifizetés időpontjában fennálló, azon kapcsolt vállalkozás állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott köztartozásáért, amelynek a kifizetést teljesítették.

(6) Az (1)–(4) bekezdések rendelkezéseit a Kbt. szerinti ajánlatkérő, illetve a nevében eljáró más személy és a nyertes ajánlattevő között létrejött szerződésekre is alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy az ajánlatkérőt nem terheli a visszatartási kötelezettség az ajánlati vagy a teljesítési biztosítékra, illetőleg az ajánlatkérőnek egyetemleges felelőssége nem keletkezik.

(7)479 Az adóigazolás annak 30 napos érvényességi idején belül az e § hatálya alá tartozó kifizetéseknél több kifizetést teljesítőnél is felhasználható.

(8)480 Amennyiben az alvállalkozó a kifizetést teljesítővel szemben fennálló követelését faktorálja (engedményezi), a kifizetést teljesítő abban az esetben fizethet a faktornak (engedményesnek), ha a kifizetés előtt a faktor (engedményes) vagy az alvállalkozó rendelkezésre bocsátja az alvállalkozóra vonatkozó adóigazolást, vagy az alvállalkozó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, ellenkező esetben a kifizetést teljesítő egyetemleges felelőssége és visszatartási kötelezettsége fennáll.

(9)481 E § rendelkezéseit nem kell alkalmazni abban az esetben, ha az adóigazoláson feltüntetett tartozás 2008. szeptember 30-át követően keletkezett.

36/B. §482 (1)483 Az állami adó- és vámhatóság az adózó erre irányuló kérelme alapján, a kérelem benyújtásának hónapját követő hónap 10. napján felveszi az adózót a köztartozásmentes adózói adatbázisba, ha vizsgálata alapján az adózó a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvételhez e törvényben előírt feltételeket teljesíti. Az adózó külön nyilatkozik arról, hogy a köztartozásmentes adózói adatbázis közzétételét megelőző hónap utolsó napjáig esedékes bevallási és befizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz/tett. A kérelem teljesítésének a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvétel minősül. A kérelem kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

(2)484 Ha az adózó a kérelem benyújtása hónapjának utolsó napján a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvételhez előírt valamely feltételnek nem felel meg, az állami adó- és vámhatóság az adózót 10 napos határidő tűzésével hiánypótlásra hívja fel, a határidő eredménytelen leteltét követően a kérelmet elutasító határozatot hoz. A hiánypótlási felhívásban, illetve az elsőfokú határozatban fel kell tüntetni azt is, hogy az adózó mely feltételeknek – ideértve a tartozások összegszerűségét is – nem felelt meg. Amennyiben az adózó a kitűzött határidőn belül a hiánypótlási felhívásban megjelölt feltételeknek eleget tesz, az adóhatóság az adózót a feltételek teljesítésének hónapját követő hónap 10. napjáig a köztartozásmentes adózói adatbázisba felveszi.

(3) A határozat elleni jogorvoslatra a nyilvántartásba vételi eljárással kapcsolatos jogorvoslati szabályok irányadók, azzal, hogy a fellebbezés iránti kérelmet az elsőfokú határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül kell előterjeszteni, illetve az adóhatóság a fellebbezés iránti kérelmet 8 napon belül bírálja el.

(4) Az adóhatóság a köztartozásmentes adózói adatbázis adatait minden hónap 10. napján frissíti. Amennyiben a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvételt követően az adózó a feltételek bármelyikének nem felel meg, az adóhatóság az adózót a köztartozásmentes adózói adatbázisból törli, amelyről az adózót elektronikus úton és írásban értesíti. Ezt követően a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvétel a kérelem ismételt benyújtásával kérhető.

(5)485 A köztartozásmentes adózói adatbázisból történő, (4) bekezdés szerinti törléssel kapcsolatos észrevétel az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül terjeszthető elő. Az észrevételben foglaltakat az állami adó- és vámhatóság 8 napon belül kivizsgálja. Amennyiben az adózó az észrevételben foglaltak alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvétel feltételeinek megfelel, az állami adó- és vámhatóság a köztartozásmentes adózói adatbázisba felveszi. Amennyiben az adózó a felvétel feltételeinek nem felel meg, vagy észrevétele elkésett, az állami adó- és vámhatóság elutasító határozatot hoz. A köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvétel a kérelem ismételt benyújtásával kérhető.

A megfizetés és a kiutalás időpontja

37. § (1)486 Az adót e törvény mellékletében vagy törvényben előírt időpontban (esedékesség), az adóhatóság által megállapított adót – ha e törvény vagy fizetési kötelezettséget megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik – a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Ha az adóhatóság által határozattal megállapított adó törvényben előírt esedékessége előtt a fizetésre kötelezett gazdasági társaság cégbejegyzés nélkül szűnik meg, a megszűnés napján valamennyi, az adóév egészére fizetendő adó esedékessé válik.

(2)487 Az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte, fizetési számlával nem rendelkező adózó esetében pedig az a nap, amikor az adót a pénzforgalmi szolgáltató vagy – ha jogszabály lehetővé teszi – az adóhatóság pénztárába befizették, illetve postára adták. Minden más esetben az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adóhatóság számláján a befizetést jóváírják.

(3) Az eljárási illetéket, ha az illetéktörvény másként nem rendelkezik, a kérelem benyújtásakor kell megfizetni.

(4)488 Az adózót megillető költségvetési támogatás kiutalásának esedékességéről e törvény melléklete vagy külön törvény rendelkezik. A költségvetési támogatást az igény (bevallás) beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 30 napon belül, a visszaigényelt általános forgalmi adót 75 napon belül kell kiutalni. Ha a felszámolás alatt álló adózóval szemben ezen határidő alatt az igényelt költségvetési támogatással összefüggésben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés indul, vagy van folyamatban, a költségvetési támogatás kiutalásának határidejét az ellenőrzés megállapításairól hozott határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani. Ha az adózó a kiutalási igényét a felszámolást, egyszerűsített felszámolást vagy a végelszámolást, egyszerűsített végelszámolást lezáró adóbevallásban terjeszti elő, a költségvetési támogatást felszámolás vagy végelszámolás esetén 60, egyszerűsített felszámolás vagy egyszerűsített végelszámolás esetén 45 napon belül kell kiutalni, amely határidőt a lezáró adóbevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől kell számítani. Az adóhatóság a magánszemély jövedelemadó-bevallásában feltüntetett visszatérítendő adót, illetve költségvetési támogatást az igény (bevallás) beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban az adóévet követő év március 1-jétől utalja ki. Ha a költségvetési támogatást az adóhatóság állapítja meg, a kiutalást az erről szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell teljesíteni. A kiutalásra nyitva álló határidőt

a) ha az adózó bevallásának, igénylésének kijavítását az adóhatóság a 34. § (6) bekezdésének alkalmazásával rendelte el, az adóbevallás kijavításának napjától,

b)489 ha az ellenőrzés megkezdését vagy befejezését az adózó érdekkörében felmerült ok akadályozza vagy késlelteti, az akadály megszűnésének napjától,

c) ha a kiutalási igény jogosságának ellenőrzése az igény (bevallás) beérkezésének napjától számított 30 napon belül megkezdődik, és az ellenőrzés akadályozása miatt mulasztási bírság kiszabására vagy elővezetésre kerül sor, az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv átadásának napjától

kell számítani.

(4a)490 A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a visszaigényelt általános forgalmi adót, feltéve, hogy az adózó a kiutalási igényét nem a felszámolást (egyszerűsített felszámolást) vagy a végelszámolást (egyszerűsített végelszámolást) lezáró adóbevallásban terjeszti elő, a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 30 napon belül, ha a visszaigényelhető adó összege az 1 millió forintot meghaladja, 45 napon belül kell kiutalni, amennyiben az adózó az általános forgalmi adó áthárítására jogalapot teremtő minden ügylet – melynek teljesítését tanúsító számla (számlák) alapján az adott adómegállapítási időszakban adólevonási jogát gyakorolja – számlá(k)ban feltüntetett ellenértékének adót is tartalmazó összegét a bevallás benyújtásának napjáig teljes mértékben megfizette vagy tartozása egészében más módon megszűnt, és a feltétel fennállásáról az adózó a bevallásában nyilatkozik. Ha a felszámolás alatt álló adózóval szemben ezen határidő alatt az igényelt költségvetési támogatással összefüggésben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés indul, vagy van folyamatban, a költségvetési támogatás kiutalásának határidejét az ellenőrzés megállapításairól hozott határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani. E rendelkezés alkalmazása során az ellenértéket megfizetettnek kell tekinteni, amennyiben abból kizárólag szerződésben előre kikötött teljesítési garancia miatt történik a visszatartás.

(5)491 A kiutalás napjának az számít, amelyen az adóhatóság az átutalásra megbízást adott. Költségvetési támogatás kiutalásának minősül az is, ha az adóhatóság gyakorolja visszatartási jogát. Ez esetben a kiutalás napjának azt a napot kell tekinteni, amelyen az adóhatóság a visszatartott költségvetési támogatással az általa nyilvántartott tartozás összegét csökkenti, illetőleg amelyen a köztartozást nyilvántartó szervezetnek történő átutalásról rendelkezik.

(6)492 Ha az adóhatóság a kiutalást késedelmesen teljesíti, a késedelem minden napjára a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet. Késedelmes kiutalás ellenére sem jár kamat, ha az igénylés (bevallás) az igényelt (bevallott) összeg 30%-át meghaladóan jogosulatlan, vagy a kiutalást az adózó vagy az adatszolgáltatásra kötelezett mulasztása akadályozza.

37/A. §493 Az adózó, amennyiben az adóhatóság felhívásában meghatározott határidőben sem teljesíti az általános forgalmi adóra vonatkozó adózási módjának bejelentését – ha törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály másként nem rendelkezik – adó-visszaigénylésre, adó-visszatérítésre, költségvetési támogatás-igénylésre, túlfizetés visszatérítésére vonatkozó jogosultság a kötelezettség teljesítéséig nem illeti meg.

A megfizetés, a kiutalás módja

38. §494 (1)495 A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó a fizetési kötelezettségét belföldi pénzforgalmi számlájáról történő átutalással köteles teljesíteni, az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő befizetések vonatkozásában ideértve a külön jogszabályban meghatározott elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren keresztül átutalással történő fizetést is. A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó az eljárási illeték, az állami adó- és vámhatóságnál kezdeményezett eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj, az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatáshoz kapcsolódó regisztrációs díj, az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteher-fizetési kötelezettség, valamint – ha végrehajtási eljárás alatt áll – a végrehajtói letéti számlára történő befizetés vonatkozásában az állami adó- és vámhatóságnál fennálló fizetési kötelezettségét a külön jogszabályban meghatározott, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren keresztül POS terminál útján végrehajtott, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel történő fizetéssel is teljesítheti.

(1a)496 A pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett adózó a fizetési kötelezettségét belföldi fizetési számlájáról történő átutalással, vagy készpénz-átutalási megbízással köteles teljesíteni. A pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett adózó az állami adó- és vámhatóság felé fennálló fizetési kötelezettségét a külön jogszabályban meghatározott, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren keresztül átutalással, és POS terminál útján végrehajtott, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel történő fizetéssel is teljesítheti.

(1b)497 Magánszemély adózó – pénzforgalmi számlanyitási kötelezettségétől függetlenül – az állami adó- és vámhatóságnál fennálló fizetési kötelezettségét a külön jogszabályban meghatározott, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren keresztül internetes felületen bankkártyás (VPOS) fizetéssel is teljesítheti.

(2)498 A belföldi jogi személynek és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélynek – ideértve az egyéni vállalkozót is – (a továbbiakban együtt: pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó) legalább egy belföldi pénzforgalmi számlával kell rendelkeznie. Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó rendszeres gazdasági tevékenysége körében kizárólag pénzforgalmi számlát nyithat. Az első pénzforgalmi számlát a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó adószámának közlésétől számított 15 napon belül kell megnyitni. Az adózó bevallásában, valamint kiutalási kérelmében feltünteti azon fizetési számla számát, amelyre a költségvetési támogatás kiutalását kéri.

(3) A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgáló pénzeszközök kivételével köteles pénzeszközeit pénzforgalmi számlán tartani, pénzforgalmát pénzforgalmi számlán lebonyolítani, s ennek érdekében pénzforgalmi számlaszerződést kötni.

(3a)499 Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó adóköteles tevékenysége keretében más, pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózónak a vele vagy más jogalannyal kötött szerződés alapján, az abban meghatározott szolgáltatás vagy termékértékesítés – általános forgalmi adó felszámítása esetén az általános forgalmi adóval növelt – ellenértékeként, szerződésenként egy naptári hónapban legfeljebb 1,5 millió forint összegben teljesíthet készpénzszolgáltatást.

(3b)500 Azon készpénzben teljesített kifizetéseket, amelyeket a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó ugyanazon felek között kötött szerződések alapján ugyanazon adózó részére teljesít, a (3a) bekezdés alkalmazásában egy szerződés alapján teljesített készpénzszolgáltatásnak kell tekinteni, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felek közötti jogügylet nem rendeltetésszerű joggyakorlás miatt került több szerződésben meghatározásra.

(4) A pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózót megillető költségvetési támogatást az adóhatóság kizárólag az adózó belföldi pénzforgalmi számlájára történő átutalással teljesítheti. A pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett adózót megillető költségvetési támogatást az adóhatóság belföldi fizetési számlára történő átutalással vagy fizetési számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján teljesíti az adózónak. A belföldi pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett, külföldi illetőségű adózót megillető adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést az adóhatóság az adózó által megadott külföldi fizetési számlára, az adózó által meghatározott devizanemben utalja át. Olyan külföldi pénznem esetében, amelynek nincs a Magyar Nemzeti Bank által közzétett forintban megadott árfolyama, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, euróban megadott árfolyamot kell figyelembe venni. Az átváltás költsége a külföldi illetőségű adózót terheli.

(5) Költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés faktorálása esetén – amennyiben az adózó bevallásához az erről szóló szerződést mellékeli – az adóhatóság a költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés összegét a faktorálási tevékenységet végző pénzügyi intézmény bankszámlájára átutalással teljesíti. Az adóhatóság visszatartási jogát az adózó tartozása tekintetében gyakorolhatja. Az adózó bevallásában nem rendelkezhet arról, hogy az igényelt költségvetési támogatást, adó-visszaigénylést az adóhatóság az általa megjelölt adó megfizetésére számolja el. Késedelmes kiutalás esetén a késedelmi kamat a faktorálási tevékenységet végző pénzügyi intézményt illeti meg.

(6)501 Jogszabály az e §-ban meghatározott fizetési módoktól eltérő fizetési módot is megállapíthat.

39. § Az e törvény hatálya alá tartozó fizetési kötelezettség forintban teljesíthető, a költségvetési támogatás forintban utalható ki.

40. § (1)502 Az adóhatóság által nyilvántartott adót (az állami adó- és vámhatóság vonatkozásában ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) az adózónak adónként, kötelezettségenként a megfelelő államháztartási számlára kell megfizetnie, illetve a költségvetési támogatást támogatásonként, a megfelelő államháztartási számláról kell visszaigényelnie. A bírságot, a pótlékot és a költséget külön számlára kell megfizetni.

(2)503 Állami adó- és vámhatóság által kezelt elkülönített számlára kell megfizetni a költségvetést károsító [Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 395. §, 396. §, illetve a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) 309. §, 310. §] bűncselekmény elkövetője által teljesített, a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány összegével megegyező – a büntetés korlátlan enyhítése érdekében – megfizetett összeget.

(2a)504 Állami adó- és vámhatóság által kezelt elkülönített számlára kell megfizetni a 2011. december 31-ig hatályban volt adócsalás, valamint a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás bűncselekmények elkövetője által teljesített, a bűncselekménnyel okozott bevételcsökkenés összegével megegyező – büntethetőséget megszüntető okot eredményező – összeget.

(3)505 Állami adó- és vámhatóság által kezelt elkülönített számlára kell megfizetni az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó adóval, költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett költségvetési csalás (Btk. 396. §, illetve a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 310. §) miatt indított büntetőeljárásban a nyomozás elrendelésétől a büntetőeljárás jogerős befejezéséig a vagyoni hátrány megtérítése érdekében – a büntetés enyhítését eredményezően – megfizetett összeget.

(4)506 Az illetéket – ha törvény másként nem rendelkezik – az állami adó- és vámhatóság számlájára kell megfizetni.

41. §507 (1) Ha a jövedelemadót a munkáltató állapítja meg, az adó és a korábban levont adóelőleg különbözetét a munkáltató – a számára előírt legközelebbi fizetéskor, de legkésőbb június 20-ig – levonja vagy visszafizeti.

(2) A munkabérből havonta levont adóhátralék nem haladhatja meg az esedékes egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal és adóelőleggel csökkentett havi munkabér 15%-át. Ha az adóhátralék ilyen módon az (1) bekezdésben előírt határidőig nem vonható le teljes egészében, a levonást további 2 hónapon keresztül kell a 15%-os mértékkel folytatni.

(3)508 Ha a (2) bekezdésben foglalt levonások után is marad még adóhátralék vagy a magánszemély időközben munkahelyet változtat, a munkáltató a levonás meghiúsulásától számított 15 napon belül értesíti a tartozás összegéről a magánszemély állami adó- és vámhatóságát, amely intézkedik a végrehajtásról. Ilyen esetben késedelmi pótlék a fizetési felhívásban megjelölt teljesítési határidő lejártát követően számítható fel.

(4) A magánszemély az adóhatóságtól részletfizetést vagy fizetési halasztást csak az adólevonás (3) bekezdés szerinti meghiúsulása után kérhet.

Az adóelőleg megfizetése

42. § (1) Az adóelőleg-fizetési kötelezettséget az adózó önadózás útján teljesíti. Törvény az adóelőleg-fizetési kötelezettség fizetési meghagyással történő megállapítását is előírhatja. Ez esetben az adóhatóság az éves bevallás, illetőleg a várható adó bejelentését követő 30 napon belül fizetési meghagyásban közli az előleg összegét és a fizetés határidejét.

(2) Az adózó az adóelőleg módosítását kérheti az adóhatóságtól, ha előlegét az előző időszak (év, negyedév, félév) adatai alapján fizeti, és számításai szerint adója nem éri el az előző időszak adatai alapján fizetendő adóelőleg összegét.

(3) Ha az adóelőleget az adóhatóság egyenlő részletekben írta elő, az adózó indokolt esetben kérheti, hogy az adóelőleget ettől eltérő összegekben fizethesse meg.

(4) Az (1) bekezdés szerinti adóelőleg módosítását az esedékesség időpontjáig benyújtott kérelemben lehet kérni.

(5)509

(6) Az adóelőleg akkor is fizethető, ha azt törvény nem írja elő.

A befizetések elszámolása

43. § (1)510 Az adóhatóság az adózó adókötelezettségét (az állami adó- és vámhatóság esetében ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) és költségvetési támogatási igényét, valamint az arra teljesített befizetést és kiutalást az adózó adószámláján tartja nyilván. Az adózó kötelezettségeit a bevallás – ideértve az önellenőrzési lapot is –, az adóhatóság vagy más hatóság határozata, a befizetéseket és a kiutalásokat a pénzintézet, illetve a posta bizonylatai alapján kell nyilvántartani. Az adóhatóság a kötelezettségeket, valamint a befizetéseket és a kiutalásokat az adószámlán adónként (köztehernemenként), költségvetési támogatásonként mutatja ki. Az állami adó- és vámhatóság az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap javára teljesítendő befizetéseket külön számlákon tartja nyilván. Átalakulás, egyesülés, szétválás esetén az adóhatóság a jogelődöt megillető költségvetési támogatást, túlfizetést, illetve a jogelődöt terhelő tartozást a jogutód adószámlájára vezeti át.

(1a)511 Ha az állami adó- és vámhatóság az adószámlán más hatóság határozata alapján tart nyilván valamely kötelezettséget – feltéve ha törvény vagy kormányrendelet így rendelkezik – a kötelezettséget megállapító hatóság a nyilvántartáshoz szükséges adatokat elektronikus úton adja át az állami adó- és vámhatóságnak és a kötelezettség előírásának alapjául szolgáló határozatot a végrehajtáshoz való jog elévüléséig megőrzi. Az elektronikus úton átadott adatok helyességéért a határozatot hozó hatóság felel.

(1b)512 Jogszabály más, nem közvetlen adózási célú fizetési kötelezettség nyilvántartását is előírhatja az adózó adószámláján.

(2)513 Az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó adóval, költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett bűncselekményre tekintettel az elkövető által befizetett összegett az adóhatóság átvezeti azon adózó adószámlájára, amelynek a bűncselekmény következtében fizetési kötelezettsége keletkezett.

(2a)514 Ha a (2) bekezdés szerinti átvezetésnek lenne helye, de az bármely okból nem lehetséges – különösen, ha az adózó megszűnt, vagy ha az adózóval szemben nem folytatott az állami adó- és vámhatóság a büntetőeljárással érintett adónemmel és időszakkal összefüggésben ellenőrzést, vagy ha a terhére nem tett megállapítást –, az elkülönített számlára megfizetett összeget – a (2b) bekezdésben meghatározott eset kivételével – át kell utalni a kincstár által vezetett külön költségvetési számlára. A kincstár számlájára átutalt összeg a központi költségvetés bevételét képezi.

(2b)515 Amennyiben a büntetőeljárás eredményeként nem állapítják meg a bűnügyi letéti számlára megfizetést teljesítő magánszemély büntetőjogi felelősségét, vagy alacsonyabb elkövetési értéket állapítanak meg, mint amennyit a bűnügyi letéti számlára korábban megfizetett, akkor az előbbi esetben a megfizetett összeg, az utóbbi esetben pedig a többletként jelentkező különbözet visszatérítésére akkor kerülhet sor, ha a magánszemélynek nincs köztartozása. Ugyanígy kell eljárni azokban az esetekben is, amikor a (2) bekezdés szerinti adózónak – önkéntes teljesítés vagy eredményes végrehajtás következtében – már nem áll fenn adótartozása, azonban az elkövetőnek köztartozása van.

(2c)516 A (2b) bekezdés szerinti köztartozások esetén a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerinti követelésfoglalásnak van helye.

(2d)517 Ha az elkülönített számlára megfizetett összeg nem az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó költségvetési befizetési kötelezettséggel vagy költségvetésből származó pénzeszközzel kapcsolatban elkövetett költségvetési csalás bűncselekménnyel függ össze, az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja az érintett szervet a befizetésről, és ezt követően az érintett szerv kérelmére gondoskodik az összeg átutalásáról. Ha az elkövető igazolja, hogy a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrányt az érintett szerv felé is megtérítette, úgy az állami adó- és vámhatóság az elkövető kérelmére intézkedik az elkülönített számlára megfizetett összeg elkövető részére történő visszatérítése iránt a (2b) bekezdés egyidejű alkalmazása mellett.

(3)518 Ha az adóhatóságnál a tartozást az adózó csak részben egyenlíti ki, a köztehernemenkénti befizetést az esedékesség sorrendjében kell elszámolni. Ha a tartozást az adóhatóság hajtja be, a végrehajtott összeget az adók esedékességének sorrendjében, azonos esedékességű közteher esetén a tartozás arányában kell elszámolni. Az állami adó- és vámhatóság által történő végrehajtás esetén a végrehajtott összeget – a végrehajtási költség elszámolását követően – elsőként a magánszemélyek jövedelemadójának előlegére, a levont jövedelemadóra vagy a kifizető által a magánszemélytől levont járulékokra esedékességük sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában kell elszámolni. A fennmaradó összeget az egyéb, az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott tartozásokra az esedékességük sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában, az ezt követően fennmaradt összeget pedig a köztartozásra, több köztartozás esetén a tartozások esedékességének sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában kell elszámolni.

(4)519 Az adózó bevallásában rendelkezhet arról, hogy az igényelt költségvetési támogatást az adóhatóság az adózó által megjelölt adó, vagy egyéb fizetési kötelezettség (tételes elszámolású fizetési kötelezettség esetében a konkrét fizetési kötelezettség) megfizetésére számolja el. A jogszerűen igényelt költségvetési támogatás beszámításával az adó, vagy egyéb fizetési kötelezettség megfizetettnek, a költségvetési támogatás kiutaltnak minősül. A költségvetési támogatás kiutalása, illetve az adó, vagy egyéb fizetési kötelezettség megfizetése időpontjának az igénylés (bevallás) beérkezése, de legkorábban a támogatás esedékessége napját kell tekinteni.

(5)520 Ha az adott adónem tekintetében az adózónak vagy a 35. § (2) és (7) bekezdése szerinti tartozás megfizetésére kötelezett személynek fizetési kötelezettségét meghaladó összeg áll az adószámlán a rendelkezésére (a továbbiakban: túlfizetés), az adóhatóság a túlfizetés összegét kérelemre az adózó, a tartozás megfizetésére kötelezett személy által megjelölt adószámlára, fizetési kötelezettségre, tételes elszámolású fizetési kötelezettség esetében a konkrét fizetési kötelezettségre számolja el. Csoportos adóalanynál fennálló túlfizetés összegét a csoportos adóalany képviselőjének kérelmére az adóhatóság a csoportos adóalany vagy a csoportos adóalanyiságban részt vevő bármelyik tag csoportos adóalany képviselője által megjelölt adószámlájára számolja el. A túlfizetés visszaigényléséhez való jog elévülését követően az adóhatóság a túlfizetés összegét – ideértve a tételes elszámolású fizetési kötelezettséget is – hivatalból vagy kérelemre az általa nyilvántartott, az adózót, a tartozás megfizetésére kötelezett személyt terhelő más tartozásra számolja el, vagy tartozás hiányában azt hivatalból törli. Az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott, de téves adószámlára fizetett adót, vagy egyéb fizetési kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni. A csőd-, felszámolási, végelszámolási, valamint kényszertörlési eljárás kezdő napját, illetve amennyiben az adózót a csődeljárás elrendelését megelőzően ideiglenes fizetési haladék illeti meg, az ideiglenes fizetési haladék kezdő időpontját megelőző napon fennálló túlfizetés, valamint a jogutód nélkül megszűnt adózó adószámláján fennálló túlfizetés összegét az adóhatóság hivatalból számolja el az általa nyilvántartott, az adózót terhelő tartozásra.

(5a)521 Az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozással vagy köztartozással rendelkező adózó esetében az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszer elszámolási számlájára átutalással teljesített, felosztási rendelkezéssel nem rendezett befizetéseket az adóhatóság először a magánszemély jövedelemadó előlegére, a levont jövedelemadóra, vagy a kifizető által a magánszemélytől levont járulékokra az esedékesség sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában számolja el. Az ezt követően fennmaradó összeget először az egyéb, az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott tartozásokra kell elszámolni azok esedékességének sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában. Az adóhatóság az átvezetésekről az adózót azok elvégzésével egyidejűleg értesíti. Az ezt követően fennmaradó összeget a köztartozás jogosultjainak kell átutalni a köztartozás erejéig, a tartozások arányában. Az ezt követően fennmaradó összegre a túlfizetésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Az adók módjára behajtandó köztartozásra történő átvezetésről az adóhatóság az adózót végzéssel értesíti.

(5b)522 A csoportos adóalanynál fennálló túlfizetés tag adószámlájára való elszámolásának feltétele a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok erre irányuló előzetes írásbeli megállapodása, amelyet a csoportos adóalany képviselője köteles bemutatni az adóhatóságnak.

(6)523 Ha az adózónak adótartozása nincs, és bevallási kötelezettségeinek eleget tett, rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről. Rendelkezés hiányában az adóhatóság a túlfizetést a később esedékes adó kiegyenlítésére számolja el. Az adóhatóság a fennmaradó összeget csak akkor térítheti vissza, ha a befizetőnek nincs általa nyilvántartott, adók módjára behajtandó köztartozása.

(7)524 Az adóhatóság számlájára tévesen befizetett összeg visszafizetését a befizető a túlfizetésre vonatkozó szabályok szerint igényelheti, amennyiben az adóhatóságnál nyilvántartott tartozása nincs.

(8)525 Ha az adószámla 2000 forintot meghaladó összegű tartozást vagy túlfizetést mutat, az adóhatóság az adózó adószámlájának egyenlegéről, a tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról, valamint a közösségi vámjog szerinti késedelmi kamatról az adózók részére október 31-ig értesítést ad ki. Az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámlájának egyenlegéről, a tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról, valamint a közösségi vámjog szerinti késedelmi kamatról nem értesíti azt az adózót, aki (amely) bevallás benyújtására, illetve adatszolgáltatás teljesítésére elektronikus úton kötelezett, vagy önkéntesen elektronikusan nyújtotta be a bevallását.

(9)526 Az állami adó- és vámhatóság az adóraktár által a bérfőzés után befizetett jövedéki adót elkülönített letéti számlán kezeli. Az adóraktár a bérfőzés után befizetett jövedéki adófizetési kötelezettségét ezen elkülönített letéti számla javára teljesíti.

(10)527

(11)–(12)528

43/A. §529

43/B. §530

Bizonylatok, könyvvezetés, nyilvántartás

44. § (1)531 A jogszabályban előírt bizonylatot, könyvet, nyilvántartást – ideértve a gépi adathordozón rögzített elektronikus adatokat, információkat is – úgy kell kiállítani, illetve vezetni, hogy az az adó alapjának, az adó összegének, a mentességnek, a kedvezménynek, a költségvetési támogatás alapjának és összegének, továbbá ezek megfizetésének, illetve igénybevételének megállapítására, ellenőrzésére alkalmas legyen.

(2) A könyveket, nyilvántartásokat – ha jogszabály másként nem rendelkezik – úgy kell vezetni, hogy

a) a bennük foglalt feljegyzések e törvény, illetve a számvitel bizonylati rendjére vonatkozó és egyéb jogszabályokban előírt bizonylatokon alapuljanak,

b) adónként és költségvetési támogatásonként folyamatosan, kihagyás nélkül tartalmazzák az adót, illetve költségvetési támogatást meghatározó adatokat és azok bizonylati hivatkozásait,

c) azokból kitűnjék az adott időszakra vonatkozó bevallott adó, illetve támogatás alapja,

d) az adó megfizetésének, a költségvetési támogatás igénybevételének, valamint az alapul szolgáló bizonylatoknak az ellenőrzését lehetővé tegyék.

(3)532 A társasági adóról szóló törvény alapján fióktelepnek nem minősülő telephelyen gazdasági tevékenységet folytató külföldi vállalkozó és a külföldi székhelyű, a társasági adóról szóló törvény alapján belföldi illetékességűnek minősülő adózó az (1) és (2) bekezdésben előírt kötelezettségeit a számvitelről szóló törvény előírásai szerint, a kettős könyvvitelt vezető vállalkozókra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával teljesíti. A társasági adóról szóló törvény alapján az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett immateriális javakat, tárgyi eszközöket – választása szerint – a belföldi illetőség megszerzése napján érvényes piaci értéken veszi nyilvántartásba, feltéve, hogy az eszközökre a belföldi illetőség megszerzése előtt társasági adóról szóló törvény szerinti értékcsökkenési leírást nem állapítottak meg.

A bizonylat és igazolás kiállítása

45. § Az általános forgalmi adó alanya az általa végzett értékesítésről jogszabály szerinti bizonylatot (számla, készpénzfizetési számla, nyugta) állít ki, ideértve a jogszabályban megállapított szerv által jóváhagyott pénztárgéptípus nyugtáját is. E bizonylatot szigorú számadás alá vont nyomtatványként kell kezelni és nyilvántartani.

46. § (1)533 A kifizető és a munkáltató olyan bizonylatot köteles kiállítani, és a kifizetéskor átadni, amelyből kitűnik a magánszemély bevételének teljes összege és jogcíme, az adóelőleg, adó, a járulék, valamint a kifizetőt és a munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járulék alapjául szolgáló összeg, illetve a kifizetőt, munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járulék, valamint a levont adóelőleg, adó, járulék összege. A munkáltató a kifizetést követően a kiadott bizonylaton feltünteti az adóelőleg megállapításakor figyelembe vett családi adókedvezmény összegét. E rendelkezést kell alkalmazni az adóköteles társadalombiztosítási ellátást teljesítő társadalombiztosítási kifizetőhelyre is. A munkáltató, a kifizető és az adóköteles társadalombiztosítási ellátást teljesítő társadalombiztosítási kifizetőhely a magánszemélynek – a vállalkozó részére e minőségében teljesített kifizetések kivételével – az előzőekben említettekről, továbbá a kifizetéskor figyelembe vett bevételcsökkentő tételekről, valamint az adót, adóelőleget csökkentő tételekről az elszámolási évet követő év január 31-éig összesített igazolást (a továbbiakban: összesített igazolás) ad. A magánszemély a vele együtt élő házastársát (élettársát) megillető, de az általa igénybe nem vehető családi kedvezményt

a) adóbevallásában,

b) munkáltatói adómegállapítás során,

c) az a)–b) pontokban meghatározott esetekben önellenőrzéssel

veheti igénybe.

(2)534

(3)535 A társadalombiztosítási szerv az általa kifizetett adóköteles társadalombiztosítási ellátás teljes összegéről, a kifizetett összegről és a levont adóelőlegről a magánszemély részére, naptári éven belül az ellátási időszak végén (az utolsó kifizetéskor), teljes naptári évet lefedő ellátási időszak esetén a naptári évet követő január hónap 31. napjáig ad igazolást.

(4)536 Az olyan igazolást, amelynek alapján az adózó a bevételét, az adóalapját vagy az adóját csökkentheti, a kedvezményre való jogosultság keletkezésének időpontjában, de legkésőbb az adóévet követő év február 15-ig kell kiadni.

(5)537 Ha a magánszemély munkaviszonya év közben megszűnik, a munkáltató az adóévben általa kifizetett jövedelemről és a levont adóelőlegekről szóló bizonylatot (igazolást, adatlapot) a munkaviszony megszűnésének időpontjában köteles a magánszemély részére kiadni. Az igazolásnak tartalmaznia kell az adóéven belüli előző munkáltató által közölt adatokat is.

(6) Az igazolást az (5) bekezdés szerint kell kiadni a magánszemély nyugdíjazása vagy halála esetén is. A magánszemély halála esetén az igazolást a vele közös háztartásban élt hozzátartozója, ennek hiányában örököse részére kell kiadni.

(7) A kifizető, a munkáltató a magánszemélynek kifizetett összegekről, a levont, illetve megállapított adóról a könyvvezetésre vonatkozó szabályok szerint nyilvántartást köteles vezetni.

(8) Az adóbeszedésre kötelezett az általa beszedett adóról az adó alapjának és összegének a megállapítására alkalmas nyilvántartást vezet, és az adózónak bizonylatot ad.

(9)538 A kifizető olyan bizonylatot (igazolást) állít ki az osztalékban részesülő személynek, amely tartalmazza a kifizető és a bevételt, jövedelmet szerző nevét (elnevezését), adóazonosító számát, székhelyét (telephelyét), lakóhelyét, a kifizetés jogcímét, az osztalék kifizetésének évét, a bizonylat (igazolás) kiállításának időpontját, az adó alapját és a megállapított adó összegét. Osztalékelőleg fizetése esetén, illetőleg ha az osztalék-, társasági adót a kifizető nem vonta le, adó-visszatérítésre jogosító igazolás nem állítható ki.

A bizonylat megőrzése

47. § (1) A 44. § (1) bekezdésében meghatározott iratokat az ezek vezetésére kötelezett adózó az adóhatósághoz bejelentett helyen köteles őrizni.

(2) Az iratokat a könyvelés, feldolgozás időtartamára más helyre lehet továbbítani, az adóhatóság felhívására azonban azokat 3 munkanapon belül be kell mutatni.

(3) Az iratokat az adózónak a nyilvántartás módjától függetlenül az adó megállapításához való jog elévüléséig, a halasztott adó esetén a halasztott adó esedékessége naptári évének utolsó napjától számított 5 évig kell megőriznie.

(4)539 A munkáltató (kifizető) az általa megállapított adó, adóelőleg alapjául szolgáló bizonylatokat a (3) bekezdésben foglalt időpontig megőrzi.

(5) Az adókötelezettség megszűnése esetén az iratokat a (3) bekezdésben foglalt időpontig megőrzi:

a) a jogi személy jogutódja vagy jogszabályban, határozatban erre kötelezett,

b) a szakcsoport működését jóváhagyó szövetkezet vagy állami gazdaság,

c) a jogi személy felelősségvállalásával működő gazdasági munkaközösségért felelősséget vállaló jogi személy,

d)540 a közkereseti társaságnál és a betéti társaságnál a jogszabályban meghatározott személy.

(6) A magánszemély az iratait maga köteles megőrizni. Ha az adókötelezettség a magánszemély halála miatt szűnt meg, az iratokat a vele közös háztartásban élt hozzátartozója, ennek hiányában az örökös köteles az állami vagy az önkormányzati adóhatósághoz továbbítani.

(7)541 Amennyiben a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződés szerinti kölcsönös egyeztetési eljárás lefolytatásához szükséges, az adózó, a munkáltató (kifizető) köteles az állami adó- és vámhatóság felszólítására – a felszólításban megjelölt időpontig és terjedelemben – az adómegállapításhoz szükséges iratok, bizonylatok megőrzésére. Az őrzési kötelezettség szükség szerint több alkalommal meghosszabbítható, azonban a meghosszabbítás legkésőbb a kölcsönös egyeztető eljárás lezárultának időpontjáig tarthat. Ezeket a rendelkezéseket az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény 4. § (1) bekezdés 4. pontja és 42. §-a szerinti Választottbírósági egyezmény szerinti kölcsönös egyeztetési és választottbírósági eljárás során is megfelelően alkalmazni kell.

(8)542 Az e § (1)–(6) bekezdéseiben foglalt kötelezettség az iratok eredeti példányára, vagy – ha azt jogszabály nem zárja ki – eredeti példány hiányában a külön jogszabályban előírt módon, elektronikus úton előállított hiteles másolatára vonatkozik. Az adóigazgatási eljárásban az irat eredeti példánya – ha annak megőrzését jogszabály nem írja elő, és adózó azzal nem rendelkezik – nem kérhető.

47/A. §543 Az adózó, ha bizonylatot, könyvet, nyilvántartást online hozzáférést biztosítva, elektronikusan őrzi meg, köteles ellenőrzés esetén az adóhatóság részére az elektronikus hozzáférést, letöltést biztosítani.

Nyilatkozattétel

48. §544 (1) Az adóhatóság az adózót illetve az adózónak nem minősülő magánszemélyt – a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózók adókötelezettségének, adóalapjának, adókedvezményének, adójának vagy költségvetési támogatásának megállapítása, ellenőrzése, illetve az adóhatóság törvényben meghatározott eljárásának lefolytatása érdekében – felhívásban nyilatkozattételre kötelezheti az általa ismert, illetve nyilvántartásában szereplő adatról, tényről, körülményről.

(2) A nyilatkozattétel megtagadható, ha az adózó vagy a magánszemély az eljárásban tanúként nem lenne meghallgatható, vagy a tanúvallomást megtagadhatná.

(3) Az adózót, illetőleg a magánszemélyt ki kell oktatni jogairól és kötelezettségeiről, valamint figyelmeztetni kell a nyilatkozattétel megtagadásának következményeire. A nyilatkozattételről az érintett adózót nem kell értesíteni.

(4) Az adóhatóság az adózó, illetőleg a magánszemély szóbeli nyilatkozatáról jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyv tartalmazza az adóhatóság megnevezését, a jegyzőkönyv készítésének helyét, idejét, a nyilatkozattevő azonosításához szükséges adatokat és lakcímét, a jogokra és kötelezettségekre történő kioktatást és a jogkövetkezményekre való figyelmeztetést, a nyilatkozatot, valamint a nyilatkozattevő és a jegyzőkönyvvezető aláírását.

Önellenőrzés545

49. § (1)546 Az önadózás útján megállapított vagy megállapítani elmulasztott adót, adóalapot – az illeték kivételével, ide nem értve a pénzügyi tranzakciós illetéket, valamint a bírósági eljárási illeték utólagos elszámolásának engedélyével rendelkező adózó bevallását – és a költségvetési támogatást az adózó helyesbítheti. Ha az adózó az adóhatóság ellenőrzésének megkezdését megelőzően feltárja, hogy az adóalapját, az adót, a költségvetési támogatást nem a jogszabálynak megfelelően állapította meg, vagy bevallása számítási hiba vagy más elírás miatt az adó, költségvetési támogatás alapja, összege tekintetében hibás, bevallását önellenőrzéssel módosíthatja. Nem minősül önellenőrzésnek, ha az adózó bevallását késedelmesen nyújtja be, és késedelmét nem igazolja, vagy igazolási kérelmét az adóhatóság elutasítja. Nincs helye önellenőrzésnek, ha az adózó a törvényben megengedett választási lehetőséggel jogszerűen élt, és ezt az önellenőrzéssel változtatná meg. Az adózó az adókedvezményt utólag önellenőrzéssel érvényesítheti, illetőleg veheti igénybe.

(2)547 Az ellenőrzés megkezdésétől a vizsgálat alá vont adó és költségvetési támogatás – a vizsgált időszak tekintetében – önellenőrzéssel nem helyesbíthető. Az adóhatóság által utólag megállapított adót, költségvetési támogatást az adózó nem helyesbítheti. A vizsgálat alá vont adót, költségvetési támogatást és időszakot érintő helyesbítés abban az esetben minősül az ellenőrzés megkezdését megelőzően elvégzett önellenőrzésnek, ha az adózó az önellenőrzésről szóló bevallást legkésőbb a megbízólevél kézbesítésének – kézbesítés hiányában átadásának – napját megelőző napon az adóhatósághoz benyújtotta (postára adta).

(3)548 Önellenőrzéssel az adóalapot, az adót, a költségvetési támogatást a kötelezettség eredeti időpontjában hatályos szabályok szerint, a helyesbítendő adóra előírt bevallási időszakra, az adómegállapításhoz való jog elévülési idején belül lehet helyesbíteni. Az önellenőrzés az adóalap, a feltárt adó, költségvetési támogatás és – ha törvény előírja – az önellenőrzési pótlék megállapítása, a helyesbített adóalap, a helyesbített adó, költségvetési támogatás, valamint a pótlék bevallása és egyidejű megfizetése, és az adó, költségvetési támogatás igénylése.

(4) Az önellenőrzéssel feltárt adót és költségvetési támogatást – a magánszemély jövedelemadója kivételével – a feltárás időpontjában nyilvántartásba kell venni. A nyilvántartásból ki kell tűnnie az eredeti bevallási kötelezettség és a helyesbítés időpontjának, a helyesbített adó, költségvetési támogatás alapjának és összegének. A nyilvántartáshoz mellékelni kell a helyesbítés szöveges indokolását, valamint az önellenőrzési pótlék számítását. A nyilvántartást és a helyesbítés bizonylatait az elévülési időn belül meg kell őrizni.

(5) A kifizető, a munkáltató az (1)–(4) bekezdés szerint helyesbíti az általa levont jövedelemadó-előleget és adót. Az adóbeszedésre kötelezett az általa beszedett adóról adott adóbevallását helyesbíti.

(6)549 Az (5) bekezdéstől eltérően, a munkáltató által megállapított jövedelemadót a magánszemélynek kell önellenőrzéssel helyesbítenie, ha a munkáltatóhoz adómegállapításra jogosító nyilatkozatot jogszerűen nem tehetett volna, vagy adókedvezményét az igazolás késedelmes benyújtása vagy annak elmaradása miatt a munkáltató nem vette figyelembe.

Az önellenőrzés bevallása és a megfizetés

50. § (1)550 Az adózó önellenőrzését a helyesbített adóalapot, adót és költségvetési támogatást tartalmazó, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány (önellenőrzési lap) benyújtásával teljesíti.

(2)551 Azt az adót, illetve költségvetési támogatást, amelyről rendelkező jogszabály az önellenőrzés időpontjában nincs hatályban, egyéb befizetés, illetve egyéb támogatás jogcímén kell bevallani és megfizetni, illetve visszaigényelni.

(3) Önellenőrzéssel csak azt az adót, költségvetési támogatást lehet helyesbíteni, amely helyesbítésének összege az 1000 forintot, a helyi adó, a magánszemélyek jövedelemadója és egészségügyi hozzájárulása esetében a 100 forintot meghaladja.

(4)–(5)552

51. § (1) A helyesbített adó, a költségvetési támogatás és a megállapított önellenőrzési pótlék a helyesbített összeg és a pótlék bevallásával egyidejűleg esedékes.

(1a)553 Az (1) bekezdéstől eltérően amennyiben az adózó bevallását önellenőrzéssel az adóbevallás benyújtására előírt határidőt megelőzően helyesbíti, a helyesbített adó, a költségvetési támogatás az általános szabályok szerint válik esedékessé.

(2) Az adózó javára mutatkozó helyesbítés esetén önellenőrzési pótlékot sem felszámítani, sem megfizetni nem kell.

(3)554

IV. Fejezet

NYILVÁNTARTÁS, ADATSZOLGÁLTATÁS, ADÓTITOK

Adatnyilvántartás, adatszolgáltatás

52. § (1) Az adóhatóság a tudomására jutott adatokat nyilvántartja és megőrzi. A magánszemély adózó azonosításával, adókötelezettségének keletkezésével és teljesítésének ellenőrzésével összefüggésben személyes adatokat tart nyilván és ellenőrizhet.

(1a)555 Az adóhatóság az általa kezelt adatok nyilvántartásával kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú jogi személyt vagy kizárólagos állami tulajdonú egyéb szervezetet bízhat meg kivéve, ha e korlátozás alól a NAV-ot irányító miniszter előterjesztésére a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényben meghatározott egyedi felmentést ad.

(2)556 Más hatóság, közfeladatot ellátó adatkezelő szerv nyilvántartásában, vagy adózói nyilvántartásban szereplő adatot az adóhatóság az adózó és az adó megfizetésére kötelezett személy azonosításához, az adókötelezettség, a költségvetési támogatáshoz való jogosultság megállapításához, az adózók ellenőrzésre történő kiválasztásához, ellenőrzéséhez, végrehajtási eljárás lefolytatásához, az adózó kérelmére indult adóigazgatási eljárásban a tényállás tisztázásához használhatja fel. Amennyiben törvény megengedi az adóhatóságok vagy az állami adó- és vámhatóság és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői között az adat átadását, illetve a hatósági nyilvántartásokból az adat átvételét, az adatszolgáltatást elektronikus úton is lehet teljesíteni.

(3)557 A (2) bekezdés alkalmazása során a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a cégnyilvántartás, az ingatlan-nyilvántartás, a közúti közlekedési nyilvántartás, az építésfelügyeleti nyilvántartás, illetve valamennyi más, jogszabály alapján közhiteles nyilvántartás térítés nélkül felhasználható. Az adóhatóság a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból adatot természetes személyazonosító adattal, lakcímmel, illetőleg kapcsolati kódon igényelhet.

(4)558 A 31. §-ban és a 3. számú mellékletben meghatározott tartalommal az adóhatósághoz bevallást teljesít, illetőleg adatot szolgáltat:

a) a kifizető,

b) a munkáltató,

c) a biztosítóintézet,

d)559 az ingatlanügyi hatóság,

e)560 a hitelintézet,

f)561 külön törvény szerint befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére jogosult személy (befektetési szolgáltató),

g)562 a jegyző,

h)563 nyugdíjat, rehabilitációs járadékot, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, táncművészeti életjáradékot, átmeneti bányászjáradékot folyósító szerv,

i) az engedélyt kiadó hatóság,

j)564 a közúti közlekedési nyilvántartási szerv, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását központi szerv, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvényeket nyilvántartó szerv

k)565 az általános forgalmi adóról szóló törvényben566 meghatározott új közlekedési eszköz értékesítését végző adózó,

l)567 az állami foglalkoztatási szerv,

m) az adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylatot (nyomtatványt) forgalmazó, illetve alforgalmazó,

n) az adókedvezmény (adómentesség) igénybevételére jogosító igazolást kiállító szerv,

o) költségvetési támogatás igénybevételére jogosító igazolás kiállítója,

p)568 a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő, a Tbj. 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozó,

r)569 a egyházi jogi személy,

s)570 a szakképző iskolai tanulót tanulószerződés alapján foglalkoztató adózó,

t)571 a Tbj. 56/A. § (4) bekezdése szerinti kötelezett,

u)572 a járási hivatal,

v)573 a szociális szövetkezet,

w)574 a tankerületi központ és a települési önkormányzat.

(5) Az adatszolgáltatásra kötelezett személy adatszolgáltatásának tartalmaznia kell a magánszemély adóazonosító számát.

(6)575 Ha törvény bíróságnak, államigazgatási vagy önkormányzati szervnek, köztestületnek az adózó adókötelezettségét érintő, az adóhatósághoz teljesítendő értesítési, tájékoztatási vagy adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő, azt – eltérő rendelkezés hiányában – az engedély kiadását, a határozat (végzés) jogerőre emelkedését, illetőleg az adókötelezettséget érintő esemény bekövetkeztét követő 15 napon belül kell teljesíteni.

(7)576 Az állami adó- és vámhatóság

a)577 megkeresésre 15 napon belül adatot szolgáltat

aa)578 a központi nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, rehabilitációs hatóság, a szociális hatáskört gyakorló szerv és az egészségbiztosítási szerv, a Magyar Államkincstár, az állami foglalkoztatási szerv, a munkaügyi hatóság, valamint a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság részére az adóval összefüggő adatról, tényről, körülményről, ha az valamely ellátás vagy támogatás megállapítása, valamint a folyósítás és a jogviszonyok jogszerűségének ellenőrzése érdekében, idegenrendészeti feladatai ellátásához, továbbá

ab) az állami foglalkoztatási szerv részére, ha statisztikai célú adatfeldolgozás érdekében

szükséges,

b)579 elektronikus úton hivatalból átadja a (4) bekezdésben meghatározott bevallásra kötelezettek és a mezőgazdasági őstermelő által benyújtott, 31. § (2) bekezdése szerinti bevallásban szereplő adatok közül

ba)580 a nyugdíjjogosultsághoz, nyugdíj-megállapításhoz, valamint a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított ellátások jogszerűségének vizsgálatához szükséges adatokat a központi nyugdíjbiztosítási szerv részére;

bb) az egészségbiztosítási ellátások, valamint a rehabilitációs hatóság által folyósított ellátások utólagos ellenőrzéséhez szükséges adatokat az egészségbiztosítási szerv, és a rehabilitációs hatóság részére;

bc) az álláskeresési támogatások és a foglalkoztatást elősegítő támogatások megállapításához és ellenőrzéséhez szükséges adatokat az állami foglalkoztatási szerv részére, a munkaügyi ellenőrzés elősegítéséhez és a munkajogviszonyok jogszerűségének ellenőrzéséhez szükséges adatokat a munkaügyi hatóság részére.

c)581

d)582 a társadalombiztosítási ellátások és a foglalkoztatást elősegítő támogatások megállapítása és ellenőrzése céljából elektronikus úton hivatalból átadja a vendéglátó üzlet felszolgálója által a személyi jövedelemadóról benyújtott bevallásban bevallott borravaló után fizetett nyugdíjjárulék alapjára és összegére vonatkozó adatokat a központi nyugdíjbiztosítási szerv részére.

e)583 a bevallásra előírt határidőt követő hónap utolsó napjáig, az ellátás folyósításának szüneteltetésére hatáskörrel rendelkező nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére elektronikus úton hivatalból átadja a 31. § (2) bekezdés 5. pontja szerinti nyugdíjas státusszal rendelkező vagy korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban részesülő magánszemélyre vonatkozó tárgyévi nyugdíjjárulék-alapot képező összesített jövedelmi adatokat ahhoz az időponthoz igazodva, amikor a magánszemély tárgyévi nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme meghaladja a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tny. törvény) 83/B. §-ában meghatározott éves keretösszeget;

f)584 elektronikus úton hivatalból átadja a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó által a személyi jövedelemadó-bevallásban bevallott valamint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartozó kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó által az eva-bevallásban bevallott nyugdíjjárulék alapját és összegét a központi szerv részére az adóévet követő év augusztus 31. napjáig.

g)585 a foglalkoztató megszűnésének, a vállalkozási tevékenység megszüntetésének, az őstermelői igazolvány visszaadásának, visszavonásának időpontjáról, az egyéni vállalkozói, illetve az ügyvédi, szabadalmi ügyvivői tevékenység, valamint a közjegyzői szolgálat szünetelésének időtartamáról hivatalból tájékoztatja az egészségbiztosítási szervet, a nyugdíjbiztosítási szervet, ha a magánszemélyre vonatkozóan a munkáltató, kifizető (ideértve a saját biztosítási jogviszonyának tekintetében az egyéni vállalkozót, a biztosított mezőgazdasági őstermelőt és a Tbj. 56/A. § (4) bekezdése szerinti kötelezettet is) biztosítási jogviszony létesítésével kapcsolatos adatot közölt (bejelentést tett), de a biztosítási jogviszony megszűnésének időpontját a foglalkoztatónak minősülő személy nem jelentette be és arról az adóhatóságnak hivatalos tudomása van.

h)586

i)587 elektronikus úton hivatalból haladéktalanul átadja az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 3. § (3) bekezdése szerint a foglalkoztató által hozzá bejelentett adatokat

ia) a munkaügyi hatóság részére ellenőrzésre történő kiválasztás céljából, valamint

ib)588

j)589 megkeresésre elektronikus úton átadja a költségvetési támogatások kedvezményezettjének nevére (megnevezésére), lakhelyére (székhelyére), valamint az adatszolgáltatást megelőző hónap utolsó napjáig esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozásuk jogcímére, összegére vonatkozó adatokat

ja) a köztartozás összegének a költségvetési támogatásból való levonása céljából a kincstár és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv részére,

jb) a költségvetési támogatásnak a köztartozás megfizetéséig történő visszatartása céljából az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági vagy közreműködő szervezeti feladatokat ellátó szerv, szervezet és az európai uniós források felhasználásért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére,

k)590

l)591

m)592 elektronikus úton negyedévente, a negyedévet követő hó utolsó napjáig hivatalból átadja a szociális szövetkezet által benyújtott, 31. § (2) bekezdése szerinti bevallásban szereplő adatok közül az egészségügyi szolgáltatási járulékkülönbözet összegére vonatkozó – negyedéves – adatokat a különbözetet az Egészségbiztosítási Alapnak megtérítő Nemzeti Foglalkoztatási Alap részére, az Egészségbiztosítási Alap részére megtérítendő járulékkülönbözet összegének meghatározása érdekében,

n)593 elektronikus úton havonta a bevallás benyújtására előírt határidőt követő hónap utolsó napjáig a gazdasági kamarák részére – a szakképzésről szóló törvény 42. § (2a) és (6) bekezdésében előírt feladatainak ellátása céljából – hivatalból átadja a szakképzési hozzájárulásra kötelezett által benyújtott bevallásban szereplő azon adatot, amely szerint a szakképzési hozzájárulásra kötelezett nem minősül a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény 3. § d) pontjában meghatározott szervezetnek,

(7a)594 Az állami adó- és vámhatóság vezetője a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 28. § (5) bekezdésével összhangban a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományának tagját érintő biztosítotti bejelentés szabályait, az adózással kapcsolatos bevallások, adatszolgáltatások rendjét és az azzal összefüggő eljárási szabályokat – a törvényi előírások keretei között – a nemzetbiztonsági szolgálattal külön megállapodásban rögzíti.

(8)595 Ha az állami adó- és vámhatóság az elhunyt magánszemély adóügyével összefüggésben adóigazgatási eljárást folytat vagy azt kezdeményez, és ennek során az örökösök személyének ismerete szükséges, az adóhatóság megkeresésére a hagyatéki leltározásra illetékes önkormányzati jegyző adatot szolgáltat a hagyatéki leltár készítésének tényéről, a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző nevéről és székhelyéről, valamint a rendelkezésére álló hozzátartozói adatokról (név, cím). Az állami adó- és vámhatóság a jegyző által megküldött hozzátartozói adatokat nyilvántartásából soron kívül törli, amennyiben az eljárás eredményeként nem állapít meg adót, költségvetési támogatást az elhunyt terhére vagy javára. Az állami adó- és vámhatóság megkeresésére a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző a megkereső adóhatóságot tájékoztatja az örökösökről az azonosításukhoz szükséges természetes személyazonosító adatok és lakcím feltüntetésével, valamint az örökrészük alapján örökölt vagyonról és annak értékéről, vagy tájékoztatást ad a hagyatéki eljárás megszüntetéséről.

(9)596 A területi ügyvédi kamara, illetőleg a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara az ügyvédi, szabadalmi ügyvivői tevékenység szünetelésének kezdő napjáról, valamint a szünetelés megszűnésének napjáról az ügyvéd, szabadalmi ügyvivő természetes személyazonosító adatainak, lakcímének feltüntetésével a bejegyzést követő hó 15. napjáig adatot szolgáltat az ügyvéd, szabadalmi ügyvivő illetékes állami adó- és vámhatóságához.

(10)597 A közjegyző székhelye szerint illetékes területi közjegyzői kamara a közjegyző szolgálata szünetelésének kezdő napjáról, valamint a szolgálat szünetelése megszűnésének napjáról a közjegyző természetes személyazonosító adatainak, lakcímének feltüntetésével, a szolgálat szünetelésének kezdő napját, illetőleg a szolgálat szünetelése megszűnésének napját követő hó 15. napjáig adatot szolgáltat a közjegyző illetékes állami adó- és vámhatóságához.

(11)598 Az állami adó- és vámhatóság vezetője a nemzetgazdaság aktuális állapotának, illetőleg az azt befolyásoló hatások, folyamatok elemzése, értékelése érdekében a 10 000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózót soron kívüli adatszolgáltatásra kötelezheti gazdasági tevékenységének olyan adatairól, amelyek a jogszabály alapján vezetett nyilvántartásaiból megállapíthatók és adókötelezettségeivel összefüggésben állnak.

(12)599

(12a)600 A nyugdíjat folyósító szerv az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény 19/A. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott jövedelemkategóriát érintő automatikus információcsere teljesítése érdekében a rendelkezésre álló azonosító adatok alapján az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére kifizetett nyugellátás adóévi összegéről az adóévet követő év január 31-ig az adózó azonosításához rendelkezésre álló adatok feltüntetésével elektronikus úton adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak.

(13)601 Az állami adó- és vámhatóság megkeresésére a jövedéki adó-visszaigénylés ellenőrzéséhez a nyilvántartásában szereplő adatok közül adatot szolgáltat

a)602 a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az adózó használatában lévő földterület művelési ágáról és nagyságáról,

b)603 az erdészeti hatóság az adózó használatában lévő erdőterületen folytatott erdőgazdasági tevékenységről, a faállomány nagyságáról, annak változásáról.

(13a)604 Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az állami adó- és vámhatóság megkeresésére adatot szolgáltat a nyilvántartásában szereplő adatokról, amennyiben az az ellenőrzés lefolytatásához szükséges.

(13b)605 Az idegenrendészeti, menekültügyi, állampolgársági ügyekben eljáró hatóság az állami adó- és vámhatóság megkeresésére – az adózók ellenőrzésre történő kiválasztásához, ellenőrzéséhez, végrehajtási eljárás lefolytatásához – adatot szolgáltat a nyilvántartásában szereplő, az idegenrendészeti hatóság előtti engedélyezési eljárások során az engedélyek kiadásához szükséges feltételeket igazoló okiratokban szereplő, az adózó elérhetőségére, személyének azonosítására, valamint jövedelmi és vagyoni helyzetére vonatkozó adatokról.

(14)606 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az adóévet követő év január 31-éig adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatósághoz az általa kifizetett támogatás jogcíméről, összegéről a magánszemély nevének, adóazonosító jelének feltüntetésével.

(15)607 Az állami adó- és vámhatóság nyilvántartja az adózó nevében eljáró állandó meghatalmazott, megbízott magánszemély adóazonosító jelét.

(16)608 Az állami adó- és vámhatóság hivatalból adatot szolgáltat – elektronikus úton, a 31. § (2) bekezdés szerinti bevallásra előírt határidőt követő hó utolsó napjáig – az állami foglalkoztatási szerv részére a Karrier Híd Igazolás alapján igénybe vett adókedvezmény alapjáról, összegéről, valamint a kedvezmény igénybevételével foglalkoztatott személy természetes személyazonosító adatairól, adóazonosító jeléről és lakcíméről.

(17)609 Az adóhatóság a telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszerben folytatott beszélgetést – a közösségi adószám érvényességéről történő meggyőződés ügytípus kivételével – elektronikusan adathordozóra rögzíti, és annak anyagát az adó megállapításához való jog, illetve ha az hosszabb, akkor az adó végrehajtásához való jog elévüléséig, illetőleg a folyamatban levő bírósági eljárás befejezéséig megőrzi. Az adózó vagy képviselője kérelme alapján az általa folytatott, e bekezdés szerint megőrzött telefonbeszélgetéseit meghallgathatja.

(18)610 Az állami adó- és vámhatóság kérelemre adatot szolgáltat az európai uniós fejlesztési programok irányításáért felelős szervezet részére

a) az adózó által a társasági adóbevallásban megjelölt mikro-, kis-, vagy középvállalkozás meghatározására vonatkozó kódról;

b) az adózó által az egyszerűsített vállalkozói adóbevallásban szereplő statisztikai állományi létszámra vonatkozó adatról

az Európai Bizottság felé történő éves beszámolási kötelezettség teljesítése érdekében.

(19)611 Ha az állami adó- és vámhatóság ellenőrzési eljárás, végrehajtási eljárás megindításához, lefolytatásához vagy bűnüldözési, nyomozóhatósági tevékenysége végzéséhez, továbbá a pénzügyi információs egységként működő hatóság feladatainak végzéséhez szükséges adatok iránti megkeresést elektronikus úton juttatja el az általa e célra működtetett elektronikus rendszeren keresztül a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és a befektetési vállalkozás részére, a megkeresést a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és a befektetési vállalkozás elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által meghatározott formátumban köteles teljesíteni.

(19a)612 A (19) bekezdés szerinti megkeresések teljesítésére nyitva álló határidő a végrehajtási eljáráshoz szükséges megkeresések tekintetében 8 nap, az ellenőrzési eljáráshoz szükséges megkeresések tekintetében 15 nap.

(20)613 A (19) bekezdés szerinti elektronikus kapcsolattartásra köteles pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és a befektetési vállalkozás az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges adatait köteles bejelenteni az állami adó- és vámhatóságnak.

(21)614 A (19) bekezdés szerinti elektronikus kapcsolattartás során az állami adó- és vámhatóság által meghatározott formátumú küldemények továbbíthatóak. Az állami adó- és vámhatóság az általa üzemeltetett honlapon köteles közzétenni az üzenetformátumokat és az azokhoz tartozó üzenetsémákat a bevezetési idejük feltüntetésével. A küldeményt a feladónak el kell látnia legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel, valamint titkosítania kell.

(22)615 Ha a tényállás tisztázásához szükséges, az állami adó- és vámhatóság megkeresi a belföldön letelepedett, telekommunikációs szolgáltatást nyújtó adózót az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény szerinti elektronikus kereskedelemi szolgáltatásnak a szolgáltatás nyújtójára, valamint a szolgáltatás ellenértékére vonatkozó forgalmi adatai az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást igénybevevő személyhez nem köthető módon történő beszerzése érdekében. A belföldön letelepedett, telekommunikációs szolgáltatást nyújtó adózó a megkeresést 15 napon belül teljesíti.

Adótitok

53. § (1)616 Adótitok az adózást érintő tény, adat, körülmény, határozat, végzés, igazolás vagy más irat. Az adótitokra vonatkozó rendelkezéseket, és az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény 11. § (3) bekezdését kell alkalmazni a VPID szám megállapításával, nyilvántartásba vételével és nyilvántartásával összefüggő eljárásokra.

(1a)617 Adótitoknak minősül különösen

a) az államháztartás központi alrendszere terhére nyújtott adókedvezmény, jóváírás,

b) az adózó által törvényben meghatározott célra nyújtott támogatás, vagy

c) az adózó által törvényben meghatározott kedvezményezett célra történő felajánlás

esetén a támogatást nyújtó, a felajánló adózó megnevezése, az általa igénybe vett adókedvezmény, jóváírás, valamint az általa juttatott támogatás, felajánlott adó vagy adóelőleg mértéke, továbbá a támogatott megnevezése, a támogatott által kapott támogatás és a támogatott javára felajánlott adó vagy adóelőleg mértéke.

(2) Az adóhatóság alkalmazottja, volt alkalmazottja, az ellenőrzésbe vagy az eljárásba bevont szakértő és minden más személy, akinek az adatszolgáltatás, -nyilvántartás, -feldolgozás, az ellenőrzés, az adómegállapítás, az adó és adóelőleg-levonás, adóbeszedés, adóvégrehajtás, illetve statisztikai célú felhasználás során feladataival összefüggésben adótitok vagy más titok jut a tudomására, köteles azt megőrizni. Az adóhatóságot a hivatali eljárása során tudomására jutott minden irat, adat, tény, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.

(3) A (2) bekezdésben megjelölt személy megsérti a titoktartási kötelezettséget, ha az adózás vagy bírósági eljárás során megismert adótitkot vagy más titkot alapos ok nélkül illetéktelen személy részére hozzáférhetővé teszi, felhasználja vagy közzéteszi.

(4)618 Az (1) bekezdésben meghatározott adatkörön belül nem minősül adótitoknak a nyilvános cégadat, a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól kérhető adat, valamint az az adat, amely alanyával (adóalannyal vagy adózóval) nem hozható kapcsolatba.

(5)619 Az (1) bekezdésben meghatározott adatkörön belül nem minősül adótitoknak bíróság által nyilvántartandó jogi személy esetében a 16. § (3) bekezdés szerinti adata, a bírósági nyilvántartás nyilvános adata, valamint a bíróság által nyilvántartandó jogi személy bírósági nyilvántartásának üzemeltetőjétől kérhető adat, valamint az az adat, amely alanyával (adóalannyal vagy adózóval) nem hozható kapcsolatba.

(6)620 Az (1) bekezdésben meghatározott adatkörön belül nem minősül adótitoknak

a) a támogatást nyújtó, felajánlást tevő adózó által az adóévben igénybe vett adókedvezmény, jóváírás,

b) a támogatott által az adóévben az adózóktól kapott támogatás, és

c) a támogatott javára az adóévben az adózók részéről felajánlott adó vagy adóelőleg

összesített mértéke.

(7)621 Nem minősül adótitoknak a nemzeti vagyont kezelő, azzal gazdálkodó adózó esetében az (1a) bekezdés szerinti

a) adókedvezmény, jóváírás,

b) támogatás, és

c) felajánlott adó vagy adóelőleg

adóévben összesített mértéke.

54. § (1) Az adótitkot alapos okkal használják fel, ha

a)622 adó vagy költségvetési támogatás ellenőrzését, az adóhatóság hatáskörébe tartozó eljárás megindítását, lefolytatását vagy a (2) és (3) bekezdésben megjelölt szervek tájékoztatását szolgálja,

b) törvény előírja vagy megengedi,

c) az érintett hozzájárul,

d) a vállalkozási tevékenységet folytató adózó nevére, elnevezésére, székhelyére, telephelyére, adószámára vonatkozó adatok megismerésére más adózónak – az őt terhelő adókötelezettség jogszerű teljesítéséhez – vagy állami szervnek, köztestületnek törvényben meghatározott feladata ellátásához van szüksége,

e)623 az adóvégrehajtás során végrehajtási joggal vagy jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonosának az ingatlanra az adóhatóság által bejegyeztetett jogok alapját képező tartozás fennálló összegéről, valamint a tehermentesítés módjáról szóló tájékoztatását szolgálja.

(2) Az adózással összefüggő tényt, adatot, iratot a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek statisztikai célra felhasználhatják, ha a titoktartási kötelezettség megtartását a feldolgozás során biztosítják és – amennyiben a statisztikáról szóló törvény másként nem rendelkezik – azt a későbbi egyedi azonosításra alkalmatlanná teszik.

(3)624 Az adóhatóság jogosult a hatáskörébe tartozó, adóval kapcsolatos, a titoktartási kötelezettség alá tartozó adatról, tényről, körülményről vagy iratról más adóhatóság tájékoztatására, ha az valamely adó (vámteher) vagy adóhiány feltárását, behajthatóságának megállapítását, illetve adóigazgatási eljárás lefolytatását lehetővé teszi vagy valószínűsíti. A tájékoztatás joga a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap és az elkülönített állami pénzalap kezelőjét is megilleti az általa kezelt alap javára teljesítendő kötelező befizetéssel összefüggésben. Az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja a központi költségvetésből vagy Európai Uniós forrásból támogatást folyósító szervet az olyan jogerős döntésről, amelyek alapján a támogatás folyósításának alapjául szolgáló adatok, illetőleg a támogatás felhasználására vonatkozó adatok valótlansága valószínűsíthető vagy a folyósítással, felhasználással összefüggésben az ellenőrzés visszaélésre utaló körülményeket tárt fel. Az állami foglalkoztatási szervet a tájékoztatás joga – megkeresés alapján – megilleti arról is, hogy a magánszemélynek a munkanélküli-ellátás mellett van-e keresőtevékenységből származó jövedelme, és az meghaladja-e a törvényben meghatározott mértéket. A tájékoztatás joga – a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás lefolytatásához szükséges mértékben – megilleti a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárásra hatáskörrel rendelkező hatóságot is.

(4)625 Az önkormányzati adóhatóság az adóztatási tevékenységéhez megkérheti az állami adó- és vámhatóságtól a vállalkozási tevékenységet folytató adózók bejelentkezése, illetőleg változásbejelentése alapján nyilvántartott adatokat. Az adóhatóság a tevékenysége során tudomására jutott, titoktartási kötelezettség alá tartozó adatról, tényről, iratról, körülményről hivatalból tájékoztatja a másik adóhatóságot, ha az lehetővé teszi, vagy valószínűsíti valamely adó (vámteher) vagy adóhiány feltárását, behajtását.

(4a)626 Az örökös kérelmére, az örökös tájékoztatása érdekében az elhunyt adózó hagyatéki ügyében eljáró közjegyző a hagyatéki ügyben való eljárásának igazolása esetén tájékoztatást kérhet az adóhatóságtól az elhunyt adózó adóhatóságnál nyilvántartott adótartozásának vagy túlfizetésének mértékéről. Az adóhatóság a tájékoztatást a tájékoztatás kiadmányozásának napján fennálló állapotnak megfelelő adattartalommal adja meg.

(5)627 Az állami adó- és vámhatóság az adózót terhelő adókötelezettség jogszerű teljesítéséhez, a költségvetési támogatás jogszerű igénybevételéhez honlapján közzéteszi

a)628 az általános forgalmiadó-alanynak minősülő, illetve az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartozó adózó, valamint e törvények hatálya alá nem tartozó, de adószámmal rendelkező jogi személy, egyéb szervezet adózók

aa) nevét (elnevezését), adószámát, székhelyét, telephelyét;

ab) közül a csoportos általános forgalmi adóalanyiságot választók esetén a csoport azonosító számot valamint a csoportképviselő és az egyéb csoporttagok nevét (elnevezését), adószámát, székhelyét, telephelyét, illetve a csoportos általános forgalmiadóalanyiságot engedélyező határozat jogerőre emelkedése napját;

ac) közül a pénzforgalmi elszámolást választók esetén e választás tényét, a pénzforgalmi elszámolás időszakának kezdő és befejező időpontját;

ad) azt a tényt, hogy az általános forgalmiadó-alanynak minősülő adózó (ideértve a csoportos általános forgalmi adóalanyt is) az általános forgalmi adóról szóló törvény 88. § (1) bekezdés alapján az adómentes ingatlan értékesítés vagy bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt választotta, valamint az adókötelessé tétel időpontját;

b)629 az általa felfüggesztett adószámmal (csoportazonosító számmal) rendelkező adózók nevét, elnevezését, adószámát (csoportazonosító számát), a felfüggesztést elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napját valamint határozott időtartamú felfüggesztés esetén a felfüggesztés kezdő és záróidőpontját, a felfüggesztés megszüntetését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének, illetve az adószám (csoportazonosító szám) törlését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napjáig, továbbá

c)630 azon adózók nevét, elnevezését és adószámát (csoportazonosító számát) az adószám (csoportazonosító szám) törlésére utalással, amely adózók adószámát az állami adó- és vámhatóság a 24/A. §, 24/B. §, vagy 174/A. § (1) bekezdés alkalmazásával törölte, a törlést elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől az adószám megállapításáig vagy ennek hiányában az adózó megszűnéséig, valamint

d)631 az általa nyilvántartott adószámmal (csoport azonosító számmal) rendelkező, valamint a c) pont hatálya alá tartozó azon adózók nevét, elnevezését, adószámát, csoport azonosító számát (adószámát, csoport azonosító számát a törlésre utalással), amely adózókkal szemben az állami adó- és vámhatóság végrehajtási eljárást folytat, a végrehajtási eljárás megindításától annak befejezéséig a végrehajtás felfüggesztése vagy szünetelése időtartama kivételével;

e)632 az adóköteles tevékenységet adószám birtokában végző magánszemélyek kivételével az adózónak a mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerint, egyéni vállalkozók esetén a mindenkor hatályos ÖVTJ szerinti ÖVTJ-kódokon bejelentett és nyilvántartott tevékenységi köreit;

f)633 a szabályozott ingatlanbefektetési társaság és a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás nevét, adószámát, az ilyenként való nyilvántartásba vétel dátumát, és a nyilvántartásból való törlés dátumát, valamint ezen társaságok projekttársaságainak nevét és adószámát;

g)634

(6)635 Az állami adó- és vámhatóság honlapján közzéteszi az általa nyilvántartott, adószámmal rendelkező, általános forgalmiadó-alanynak minősülő adózók – kivéve a Magyar Honvédséget, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt és rendvédelmi szerveket, a nemzetbiztonsági szolgálatokat – az adóhatóság nyilvántartásában szereplő alkalmazottainak létszámát.

(7)636 Az adóhatóság megkeresésre tájékoztatja az adótitokról

a) a bíróságot;

b) a nyomozó hatóságot, ha a tájékoztatás a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása érdekében szükséges;

c) a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója által engedélyezett megkeresés alapján a törvényben meghatározott feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálatot;

d)637 a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint a terrorizmust elhárító szervet a törvényben meghatározott feladatai ellátása érdekében, az abban kapott felhatalmazás körében;

e)638 az Állami Számvevőszéket, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szervet, az Európai Csalásellenes Hivatalt (OLAF), az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezetet, valamint az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságot, ha a tájékoztatás az ellenőrzéshez szükséges;

f)639 az adópolitikáért felelős minisztert, ha a tájékoztatás törvényben meghatározott feladata ellátásához szükséges;

g) a költségvetési fejezetet irányító szervet, ha a tájékoztatás az államháztartásról szóló törvény szerinti belső ellenőrzéshez szükséges;

h) a központi költségvetésből vagy Európai Uniós forrásból támogatást folyósító szervet, ha a tájékoztatás a támogatás igénylése, felhasználása, elszámolása jogszerűségének megállapításához szükséges.

i)640 a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős szervet, valamint a helyi és nemzetiségi önkormányzatot a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben, valamint a nemzetiségek jogairól szóló törvényben meghatározott fennálló köztartozás, illetve annak az előírt határidőben történő meg nem fizetése, mint méltatlansági eset, illetve a köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplés vizsgálatához szükséges körben;

j)641 az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet a felügyeleti díj bevallásának és megfizetésének ellenőrzésével, továbbá a felügyeleti díj fizetésére kötelezettek nyilvántartásával összefüggésben;

k)642 a Gazdasági Versenyhivatalt, ha a tájékoztatás törvényben meghatározott feladata ellátásához szükséges.

l)643 az online pénztárgép forgalmazót, valamint a mobil szolgáltatót, ha a tájékoztatás az online pénztárgép és NAV szervere közötti kommunikáció fenntartásával, a pénztárgép által történő adatszolgáltatás küldésének biztosításával összefüggő, jogszabályban előírt kötelezettség teljesítéséhez szükséges;

m)644 a közbeszerzési hatóságot, ha a tájékoztatás a törvényben meghatározott feladata ellátásához szükséges.

(8)645 Az állami adó- és vámhatóság a NAV nyomozó hatóságát tájékoztatja az adótitokról a bűncselekmények megelőzése, az adott bűncselekmény felderítése és nyomozása során a bűnüldözési feladatok teljesítése érdekében, valamint a büntető eljárás megindítása vagy lefolytatása céljából.

(9)646 Az adóhatóság negyedévenként, a tárgynegyedévet követő hó 15. napjáig – a támogatás ellenőrzésének és nyilvántartásának céljából – tájékoztatja az agrárpolitikáért felelős minisztert, a mezőgazdasági igazgatási szervet, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervet a kiutalt, valamint a visszatartási jog gyakorlása keretében visszatartott, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény 3. §-ának 41. pontjában meghatározott és 39. §-ának (1) bekezdése alapján igénybevett támogatás összegéről. Az adóhatóság a tájékoztatást adózónként, az adózók azonosítására alkalmas módon teljesíti.

(10)647 Az adóhatóság a csekély összegű (de minimis) támogatások összegéről adózónként az adóbevallás határidejét követő 90 napon belül adatot szolgáltat a kincstárnak, amely az adatokat az országos támogatási monitoring rendszerben rögzíti.

(11)648 Az állami adó- és vámhatóság az államháztartásról szóló törvény felhatalmazása alapján az államháztartási szervek és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról, valamint az egyes vállalkozásokon belüli pénzügyi átláthatóságról szóló kormányrendeletben meghatározott adatokat, dokumentumokat az Európai Bizottságnak megküldi, illetőleg rendelkezésre bocsátja.

(12)649 A kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződés információcseréről rendelkező cikke keretében a magyar illetékes hatóság a külföldi állam illetékes hatóságának a magánszemélyekről az egyezmény rendelkezéseinek végrehajtása, a külföldi állam adóztatási jogának biztosítása, illetőleg a kettős adóztatás elkerülése érdekében az azonosításhoz, az adómegállapításhoz, az ellenőrzéshez, a bizonyítási eljáráshoz, illetőleg a tényállás tisztázásához szükséges olyan személyes adatokat adhat át, amelyeket nyilvántartásai tartalmaznak vagy amelyek megszerzését a belföldi jogszabályok számára lehetővé teszik.

(13)650 Az adótitok megőrzésének a kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a pénzügyi információs egységként működő hatóság – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – az adótitoknak minősülő adatot az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásából (az arra a célra kialakított rendszer útján) közvetlen hozzáféréssel lekérdezi vagy írásbeli megkeresés útján kér adótitoknak minősülő adatot az adóhatóságtól.

(14)651 Ha az állami adó- és vámhatóság az adózónál be nem jelentett alkalmazottat talál, a foglalkoztatotti jogviszony rendezése érdekében a jogerős határozata egy példányának megküldésével tájékoztatja a munkaügyi hatóságot és az egészségbiztosítási szervet. Az adóhatóság a hónap folyamán jogerőssé vált határozatokat a következő hónap 10. napjáig elektronikus úton továbbítja a munkaügyi hatóságnak és az egészségbiztosítási szervnek.

(15)652 Ha az állami adó- és vámhatóság a biztosítottat terhelő járulékkötelezettséget a magánszeméllyel szemben állapítja meg, akkor annak megtérülése esetén az erről szóló határozatot a megtérüléstől számított 30 napon belül, a nyugellátás, illetve a korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék megállapítása céljából megküldi a központi nyugdíjbiztosítási szervnek.

(16)653 Az állami adó- és vámhatóság az adóazonosító jelet megkeresésre, elektronikus úton átadja a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szervnek az adóazonosító jelnek az állandó személyazonosító igazolvány tároló elemén történő elhelyezése céljából.

(17)654 Az adóhatóság megkeresésre tájékoztatja az adó megfizetésére a 35. § (7) bekezdése szerint kötelezhető személyt vagy szervezetet az adózó végrehajtható adótartozásának összegéről.

54/A. §655 Az állami adó- és vámhatóság az ingatlan forgalmi értékének megállapításához szükséges adatokat (a továbbiakban: összehasonlító értékadat) tartalmazó nyilvántartásából, az abban szereplő ingatlanok forgalmi értékéről – az ingatlantulajdonos személyazonosságának megállapítására alkalmatlan módon – kérelemre igazgatási szolgáltatási díj ellenében adatszolgáltatást teljesít.

55. § (1) Ha az adózó adózásával összefüggésben olyan valótlan tényt, adatot vagy valós tényt, adatot megtévesztő módon tett közzé, amely alkalmas arra, hogy az államigazgatás munkájába vetett bizalmat megingassa, az adóhatóság jogosult ennek nyilvánosság előtt történő cáfolatára.

(2)656 Az (1) bekezdés szerinti cáfolat közzétételét a felettes szerv véleményének ismeretében az adópolitikáért felelős miniszter engedélyezi. A döntés előtt az érintettet tájékoztatni kell.

(3)657 Az adóhatóság negyedévenként – a negyedévet követő 30 napon belül – honlapján a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók közzétételi listáján közzéteszi azoknak a csőd- vagy felszámolási eljárás alatt nem álló adózóknak a nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adószámát, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét, akiknek (amelyeknek) a terhére az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek a határozatban megállapított határidőben nem tettek eleget. E bekezdés alkalmazásában nem tekinthető jogerősnek az adóhatóság határozata, ha a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, illetőleg az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen nem zárult le.

(4)658 Az állami adó- és vámhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a rendelkezésre álló azonosító adatait, akik (amelyek) bejelentkezési kötelezettségüknek nem tettek eleget.

(5)659 Az állami adó- és vámhatóság negyedévenként – a negyedévet követő 30 napon belül – honlapján a nagy összegű adótartozással rendelkező adózók közzétételi listáján közzéteszi annak az adózónak nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adószámát, akinek (amelynek) 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott túlfizetéssel csökkentett adótartozása összességében számítva a 100 millió forintot, magánszemély esetében nettó módon számítva a 10 millió forintot meghaladja.

(6)660 Az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozatának bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor. Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

(7)661 Az állami adó- és vámhatóság (6) bekezdés szerinti közzétételi kötelezettségét nem érinti, ha az adózó a terhére megállapított, jogerős közigazgatási határozatban vagy jogerős bírósági határozattal elbírált közigazgatási határozatban foglalt kötelezettségét az előírt határidőben vagy határnapon teljesíti.

(8)662 Az állami adó- és vámhatóság a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adószámát, akik áfabevallási kötelezettségüknek több mint két – egymást követő, a rá irányadó – bevallási időszakon keresztül nem tesznek eleget.

55/A. §663 Az állami adó- és vámhatóság minden év szeptember 30-ig honlapján közzéteszi a megelőző naptári évben, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint ingatlannal rendelkező társaságnak minősülő adózók nevét (elnevezését), székhelyét, adószámát.

55/B. §664 (1) Az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a százezer – magánszemélyek esetében az ötvenezer – forintot elérő, 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzéteheti.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában nem tekinthető fennálló adótartozásnak az adótartozás azon része, amely jogerős adóhatósági határozaton alapul, feltéve, hogy a határozat bírósági felülvizsgálatának megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, vagy az adózó által kezdeményezett, a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen még nem zárult le. Ebben az esetben az adóhatósági határozaton alapuló adótartozás a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő eredménytelen lejártát követő naptól, illetve a bírósági eljárás jogerős lezárását követő naptól, az adóhatósági határozat hatályában fenntartott része vonatkozásában tekinthető fennállónak.

55/C. §665 (1) Az állami adó- és vámhatóság adatot szolgáltat az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-ei 651/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás igénybevételéről a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából, feltéve, hogy az adózó által érvényesített kedvezmény összege jogcímenként az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást havi gyakoriságú adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén az adóévet követő év március 15-éig, éves adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén a bevallás benyújtásának határidejét követő szeptember 15-éig kell teljesíteni az alábbi adatokról:

a) az adózó neve, székhelye, adószáma,

b) az adózónak a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerinti típusa, amennyiben ez az adat rendelkezésre áll,

c) az adózó főtevékenysége a mindenkor hatályos TEÁOR-nomenklatúra szerint, egyéni vállalkozó esetén ÖVTJ-kódok szerint,

d) az adóbevallás benyújtásának az esedékessége.

(3) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése során az állami adó- és vámhatóság a következő sávok szerint szolgáltat adatot az igénybevett kedvezmény támogatástartalmának összege alapján:

a) a 0,5–1 millió eurónak megfelelő forintösszegű támogatástartalom;

b) az 1 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

c) a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

d) az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

e) a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

f) a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó mértékű támogatástartalom.

(4) Az állami adó- és vámhatóság adatot szolgáltat az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 2014. június 25-ei 702/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás igénybevételéről a 702/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából, feltéve, hogy az adózó által érvényesített elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó kedvezményezettek esetében a kedvezmény összege jogcímenként a 60 000 eurónak megfelelő forintösszeget, a mezőgazdasági termékek feldolgozásával vagy mezőgazdasági termékek forgalmazásával foglalkozó, az erdészeti ágazatban működő vagy az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 42. cikkének hatályán kívül eső tevékenységet folytató kedvezményezettek esetében az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladja.

(5) A (4) bekezdés szerinti adatszolgáltatást havi gyakoriságú adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén az adóévet követő év március 15-éig, éves adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén a bevallás benyújtásának határidejét követő szeptember 15-éig kell teljesíteni az alábbi adatokról:

a) az adózó neve, székhelye, adószáma,

b) az adózónak a 702/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerinti típusa, amennyiben ez az adat rendelkezésre áll,

c) az adózó főtevékenysége a mindenkor hatályos TEÁOR-nomenklatúra szerint, egyéni vállalkozó esetén ÖVTJ-kódok szerint,

d) adóbevallás benyújtásának az esedékessége.

(6) A (4) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettsége során az állami adó- és vámhatóság a következő sávok szerint adatot szolgáltat az igénybevett kedvezmény összegének támogatástartalmát illetően:

a) a 0,06–0,5 millió eurónak megfelelő forintösszegű támogatástartalom;

b) a 0,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az 1 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

c) az 1 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

d) a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

e) az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

f) a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

g) a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó mértékű támogatástartalom.

(7)666 Az állami adó- és vámhatóság adatot szolgáltat az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107–108. cikke alkalmazásában a halászati és akvakultúra-termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások számára nyújtott támogatások bizonyos fajtáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 2014. december 16-i 1388/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás igénybevételéről a 1388/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából, feltéve, hogy az adózó által érvényesített kedvezmény összege jogcímenként a 30 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladja.

(8)667 A (7) bekezdés szerinti adatszolgáltatást havi gyakoriságú adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén az adóévet követő év március 15-éig, éves adóbevallás benyújtására kötelezett adózók esetén a bevallás benyújtásának határidejét követő szeptember 15-éig kell teljesíteni az alábbi adatokról:

a) az adózó neve, székhelye, adószáma,

b) az adózónak a 1388/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerinti típusa, amennyiben ez az adat rendelkezésre áll,

c) az adózó főtevékenysége a mindenkor hatályos TEÁOR-nomenklatúra szerint, egyéni vállalkozó esetén ÖVTJ-kódok szerint,

d) adóbevallás benyújtásának az esedékessége.

(9)668 A (7) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettsége során az állami adó- és vámhatóság a következő sávok szerint adatot szolgáltat az igénybevett kedvezmény összegének támogatástartalmát illetően:

a) a 0,03–0,2 millió eurónak megfelelő forintösszegű támogatástartalom;

b) a 0,2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 0,4 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

c) a 0,4 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 0,6 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

d) a 0,6 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 0,8 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

e) a 0,8 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó támogatástartalom.

(10)669 Az állami adó- és vámhatóság adatot szolgáltat az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére az SA.46672. számú bizottsági határozat, valamint a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény 112. § (1) bekezdés b) pontja és 113. § (1) bekezdése szerinti állami támogatás igénybevételéről az SA.46672. számú bizottsági határozat szerinti közzététel céljából, feltéve, hogy az adózó által érvényesített kedvezmény összege jogcímenként az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladja.

(11)670 A (10) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az adóévet követő év március 15-éig kell teljesíteni az alábbi adatokról:

a) az adózó neve, székhelye, adószáma,

b) az adózónak a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló 2003. május 6-i 2003/361/EK bizottsági ajánlás szerinti típusa, amennyiben ez az adat rendelkezésre áll,

c) az adózó főtevékenysége a mindenkor hatályos TEÁOR-nomenklatúra szerint, egyéni vállalkozó esetén ÖVTJ-kódok szerint,

d) adóbevallás benyújtásának az esedékessége.

(12)671 A (7) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettsége során az állami adó- és vámhatóság a következő sávok szerint adatot szolgáltat az igénybevett kedvezmény összegének támogatástartalmát illetően:

a) a 0,5–1 millió eurónak megfelelő forintösszegű támogatástartalom;

b) az 1 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

c) a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

d) az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

e) a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó, de a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatástartalom;

f) a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó támogatástartalom.

V. Fejezet672

56–70. §

VI. Fejezet

HATÁSKÖR, ILLETÉKESSÉG

71. § (1) Az adóhatóság a hatáskörébe tartozó ügyben az illetékességi területén köteles eljárni. Ha e kötelességének nem tesz eleget, erre a felettes szerve – kérelemre vagy hivatalból – utasítja.

(2) Ha az adóhatóság a felettes szervének utasítására az általa meghatározott határidőn belül nem tesz eleget eljárási kötelezettségének, a felettes szerv az ügyet magához vonhatja. A felettes szerv az ügyben első fokon jár el, vagy az elsőfokú eljárásra a mulasztóval azonos hatáskörű adóhatóságot jelöl ki.

(3)673 Ha nincs felettes szerv, illetőleg a felettes szerv intézkedési vagy eljárási kötelezettségének nem tesz eleget, a közigazgatási és munkaügyi bíróság az adózó kérelmére nemperes eljárásban kötelezi az adóhatóságot az eljárás lefolytatására.

(4) Az adóhatóságtól a (2) bekezdésben foglaltak kivételével a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el.

(5) Az e §-ban foglaltakat a jogorvoslati eljárásra is alkalmazni kell.

(6)674

Az állami adó- és vámhatóság hatásköre675

72. § (1)676 Az állami adó- és vámhatóság jár el minden

a) adó, költségvetési támogatás,

b) adó-visszaigénylés, -visszatérítés,

c) az állami garancia (kezesség) kiutalása és visszakövetelése,

d) adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtása,

e)677 az önkormányzatokat megillető helyi adóval, illetve a gépjárműadóval összefüggő tartozások megkeresés alapján történő végrehajtása

ügyében, feltéve, hogy azt törvény vagy kormányrendelet nem utalja más hatóság vagy adóhatóság hatáskörébe.

(2)678

(3)679 A csődeljárásban, a felszámolási eljárásban, a végelszámolásban, a vagyonrendezési és adósságrendezési eljárásban

a) az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó követelések tekintetében hitelezőként,

b) a magánnyugdíjpénztárt megillető tagdíjjal (tagdíj-kiegészítéssel), késedelmi pótlékkal, önellenőrzési pótlékkal összefüggő követelések tekintetében a hitelezők képviselőjeként

az állami adó- és vámhatóság jár el.

(4)680 A (3) bekezdésben megjelölt követelések tekintetében a végrehajtási eljárásban a végrehajtás foganatosítójaként az állami adó- és vámhatóság jár el.

(5)681 A lakáscélú állami támogatások igénylésével összefüggésben a számlák valódiságát, valamint ezzel kapcsolatosan a támogatások igénybevételének jogszerűségét – a hitelintézet megkeresése alapján – az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.

(6)682 A lakáscélú állami támogatásokkal összefüggő – (5) bekezdésben meghatározottakon kívül eső – állami követeléseket a lakáscélú állami támogatások ügyében eljáró szerv érvényesíti. A közigazgatási hatósági eljárás keretében hozott jogerős határozatban szereplő követelés köztartozásnak minősül, amit az állami adó- és vámhatóság adók módjára hajt be.

(7)683 Az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozik a fémkereskedelemről szóló törvényben meghatározott bírság és egyéb költség végrehajtása.

(8)684 Az állami adó- és vámhatóság jár el – a külön jogszabályban meghatározott eltéréssel – az e törvény hatálya alá tartozó fizetési kötelezettség elszámolásával kapcsolatos eljárásban, ide nem értve azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyek az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartoznak.

73. §685 Az állami adó- és vámhatóság illetékessége tekintetében a külön jogszabályban foglalt rendelkezések az irányadók.

74. §686

75. §687

76. §688

77. §689

78. §690

79–80. §691

80/A. §692

Önkormányzati adóhatóság hatásköre és illetékessége

81. §693 Az önkormányzati adóhatóság jár el első fokon

a) a helyi adók,

b) a belföldi rendszámú gépjárművek adója,

c)694 a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek forgalmáról szóló törvény szerinti mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld (a továbbiakban: föld) bérbeadásából származó jövedelem (ideértve a földjáradékot is) adóztatása,

d) törvényben meghatározott esetben a magánszemélyt terhelő adók módjára behajtandó köztartozások

ügyében.

82. § (1)695 Helyi adóügyben az az önkormányzati adóhatóság jár el, amelynek önkormányzata a helyi adót bevezette.

(2)696 Belföldi rendszámú gépjárművek adója ügyében az az önkormányzati adóhatóság (fővárosban a kerületi önkormányzati, illetve a Margitsziget tekintetében a Budapest XIII. kerületi önkormányzati adóhatóság) az illetékes, amelynek területén a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett adóalany lakóhelye, székhelye, illetőleg telephelye található. Az adóalany személyében bekövetkezett változás az önkormányzati adóhatóság illetékességét a gépjárműadóról szóló törvény szerint változtatja meg.

(3)697 A föld bérbeadásából származó jövedelem adóztatására a föld fekvése szerinti önkormányzati adóhatóság az illetékes.

83. §698

84. §699

VII. Fejezet

AZ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

85. § Az adóigazgatási eljárásban az adóhatóság az adózó jogait, kötelezettségeit állapítja meg, ellenőrzi az adókötelezettségek teljesítését, a joggyakorlás törvényességét, az adózást érintő tényekről, adatokról, körülményekről nyilvántartást vezet, és adatot igazol.

Adóhatósági igazolás kiállítása700

85/A. §701 (1)702 Az adó-, jövedelem- és illetőségigazolást (a továbbiakban együtt: adóhatósági igazolás) az adóhatóság hatáskörében eljárva, a nyilvántartásában szereplő adatok alapján, a kiállítás napján fennálló állapotnak megfelelő, az adózó által kért és a jogszabályban előírt adattartalommal állítja ki.

(2) Az adóhatósági igazolás hatósági bizonyítványnak minősül.

(3)703 Az adóhatóság az adó-, és a jövedelemigazolást magyar, az illetőségigazolást magyar vagy az adózó kérelmére magyar és angol nyelven állítja ki.

(4)704 Az általános adóigazolás tartalmazza az adózónak az igazolás kiadásának napján vagy az igazolás kiadása iránti kérelemben megjelölt napon

a) az adóhatóságnál fennálló adótartozását vagy az állami adó- és vámhatóságnál fennálló tartozását vagy annak hiányát,

b) a behajthatatlanság címén nyilvántartott, de el nem évült tartozást,

c) a kiállítás napjáig előírt valamely adónemre vonatkozó bevallási és adófizetési kötelezettség elmulasztását, ide nem értve azt, ha az adóhatóság vagy a vámhatóság által lefolytatott ellenőrzés a mulasztást feltárta, és az adózó a jogerős megállapítások alapján keletkezett fizetési kötelezettségét teljesítette,

d) a végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozásokat.

(5)705 A nemleges adóigazolás igazolja, hogy az adózónak az igazolás kiállításának napján vagy az igazolás iránti kérelemben megjelölt napon az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott tartozása, valamint végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozása nincs.

(6)706 A 36/A. § szerinti, a közbeszerzéshez kapcsolódó kifizetés céljából igényelt adóigazolás iránti kérelem tartalmazza a kifizetést teljesítő adózó nevét (elnevezését), székhelyét (címét), adóazonosító számát is.

(7)707 Ha jogszabály adóigazolás benyújtását írja elő, e kötelezettség teljesítettnek minősül, ha az állami adó- és vámhatóság az adózót az adóigazolás benyújtását előíró jogszabályban meghatározott határidő utolsó napján vagy határnapon, egyéb esetekben a kérelem benyújtásakor a köztartozásmentes adózói adatbázisban nyilvántartja.

(8)708 A köztartozásmentes adózói minőségről szóló igazolás tartalmazza az igazolás kiadásának napján vagy az igazolás kiadása iránti kérelemben megjelölt napon a 178. § 32. pontjában szereplő feltételeknek való megfelelést. A kiadott igazolás adóigazolásnak minősül.

(9)709 A jövedelemigazolás a kiállítás napján fennálló állapotnak megfelelően adóévenként tartalmazza az adózó által bevallott, illetve a munkáltatói, utólagos adómegállapítás, valamint a soron kívüli adómegállapítás útján megállapított, összevontan és elkülönülten adózó jövedelmet, valamint a jövedelem után keletkező személyi jövedelemadó, a különadóalap után a különadó, illetve az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózott bevétel összegét és az ekho-fizetési kötelezettséget. Arra az adóévre vonatkozóan, amelyben az adózó adónyilatkozatot nyújtott be, a jövedelemigazolás a családi kedvezménnyel nem csökkentett összevont adóalap és valamennyi bevallási kötelezettséggel járó külön adózó jövedelem együttes összegét, valamint az adózó személyi jövedelemadó-kötelezettségét tartalmazza. Ha az adózó az egyszerűsített vállalkozói adó alanya, a jövedelemigazolás adóévenként tartalmazza az eva-alanyiság körében megszerzett összes bevételt és az ezután megállapított adót (evát), egyebekben az eva-alapot nem képező jövedelemről (bevételről) az egyébként irányadó szabályok szerint állítja ki az adóhatóság a jövedelemigazolást. Az adózó adóalapja és adója utólagos, illetve soron kívüli adómegállapítás keretében történt megállapításának kivételével jövedelemigazolás nem adható ki, ha az adózó személyi jövedelemadóról vagy egyszerűsített vállalkozói adóról nem nyújtott be bevallást, nyilatkozatban nem kérte a munkáltatói adómegállapítást.

(10)710 Az állami adó- és vámhatóság a belföldi illetőségről a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a belföldi illetőségű magánszemélyre, valamint a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvénynek a belföldi illetőségű adózóra vonatkozó rendelkezései alapján illetőségigazolást állít ki a kiállítás napján fennálló állapotnak megfelelően. Az illetőségigazolás tartalmazza a magánszemély nevét, állandó vagy ideiglenes lakóhelyét, ennek hiányában tartózkodási helyét, adóazonosító jelét, illetve az egyéni vállalkozó, jogi személy, egyéb szervezet nevét (elnevezését), székhelyét, valamint adószámát.

(11)711 Az adóhatóság az adóhatósági igazolást a külföldi hatóság által rendszeresített nyomtatványon is kiállítja, ha a kérelmező a nyomtatványhoz csatolja annak magyar nyelvű szakfordítását. Nincs szükség szakfordításra, ha a nyomtatvány angol nyelvű, vagy ha a két- vagy többnyelvű nyomtatvány teljes körű angol nyelvű szöveget is tartalmaz.

AZ ELLENŐRZÉS

Az ellenőrzés célja

86. § (1) Az adóhatóság az adóbevétel megrövidítésének, a költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés jogosulatlan igénybevételének megakadályozása érdekében rendszeresen ellenőrzi az adózókat és az adózásban részt vevő más személyeket. Az ellenőrzés célja az adótörvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésének vagy megsértésének megállapítása. Az ellenőrzés során az adóhatóság feltárja és bizonyítja azokat a tényeket, körülményeket, adatokat, amelyek megalapozzák a jogsértés és a joggal való visszaélés megállapítását, és az ezek miatt indított hatósági eljárást.

(2) Az adóhatóság a célszerűség és gazdaságosság szempontjait érvényre juttatva használja fel erőforrásait. Az ellenőrzési irányokat úgy kell meghatározni, hogy az ellenőrzöttség tudata az adózókat az önkéntes jogkövetésre ösztönözze.

(3) Az ellenőrzés hatékonyságának növelése és ezzel együtt az adózó adminisztrációs terheinek mérséklése érdekében az adóhatóságok a hatáskörükbe tartozó ügyekben együttesen, egyidejűleg is folytathatnak ellenőrzést az adózónál.

Az ellenőrzés fajtái

87. § (1) Az adóhatóság az ellenőrzés célját

a) a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló (ideértve az egyszerűsített ellenőrzést is),

b) az állami garancia beváltásához kapcsolódó,

c) az egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló,

d)712 az adatok gyűjtését célzó, illetőleg egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló

e) az illetékkötelezettségek teljesítésére vonatkozó,

f) az ellenőrzéssel lezárt időszakra vonatkozó ismételt,

g)713 a feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósulására vonatkozó

ellenőrzéssel valósítja meg.

(2) Ellenőrzéssel lezárt időszakot az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ellenőrzés teremt.

(3)714

Hatáskör az ellenőrzési eljárásban715

88. § (1)716

(2)–(4)717

(5)718

(6)719 Az általános forgalmi adó alanyának tulajdonában lévő kereskedelmi mennyiségű termék csak a termék eredetét hitelt érdemlő módon igazoló dokumentum (különösen fuvarlevél vagy számla) birtokában fuvarozható. Az állami adó- és vámhatóság nyilatkozattételre kötelezheti a kereskedelmi mennyiségű termék fuvarozását végző személyt arról, hogy mely általános forgalmi adóalany javára végzi a fuvarozási tevékenységet, továbbá ellenőrizheti a termék eredetét, és az általános forgalmiadó-alany tulajdonjogát hitelt érdemlő módon igazoló dokumentumok (különösen fuvarlevél vagy számla) meglétét.

(6a)720 Az állami adó- és vámhatóság a (6) bekezdés szerinti, a termék fuvarozását végző személy nyilatkozata alapján a termék fuvarozásában érintett címzettet, átvevőt, feladót és fuvarozót nyilatkozattételre kötelezheti:

a) a fuvarozott termék megnevezéséről, mennyiségéről,

b) a szállítóeszköz megnevezéséről, forgalmi rendszámáról,

c) a termék átvételéről, kirakodásának címéről,

d) az EKAER számról és

e) – ha a kirakodási cím nem az általános forgalmi adóalany székhelye, telephelye, fióktelepe –, úgy az ingatlan használatának jogcíméről.

(6b)721 Amennyiben kockázati tényezők – különösen a rakomány jellege, a szállítmány és a rendeltetési hely, illetve a fuvarozott termék mennyisége és a gépjármű típusa közötti összhang hiánya, folyamatban levő végrehajtási eljárás, közösségi adószám hiányában végzett közösségi kereskedelmi tevékenység, kirakodási helyként be nem jelentett telephely feltüntetése – indokolják, valamint abban az esetben, ha a termék fuvarozásában érintett általános forgalmiadó-alany a (6a) bekezdés szerinti nyilatkozattételt megtagadja – az élőállat, valamint a gyorsan romló termékek kivételével – az állami adó- és vámhatóság a szállítóeszközön a termék azonosságának biztosítása érdekében hatósági zárat alkalmazhat. A hatósági zár lehet hatósági pecséttel ellátott csomagzár vagy raktérzár. Az állami adó- és vámhatóság az alkalmazott hatósági zár sértetlenségét belföldön ellenőrizheti, illetve a hatósági zár alkalmazása indokának megszűnése esetén intézkedik annak eltávolítása iránt.

(6c)722 A fuvarozó köteles az állami adó- és vámhatóság által felhelyezett hatósági zárat annak felhelyezésétől az állami adó- és vámhatóság által történő levételéig sértetlen állapotban megőrizni.

(6d)723 Ha a közúti fuvarozással járó tevékenység során a hatósági zár baleset vagy egyéb tevékenységi körén kívül álló elháríthatatlan ok miatt megsérült, vagy az áru megrongálódott, illetve megsemmisült, a fuvarozó köteles erről az állami adó- és vámhatóságot haladéktalanul értesíteni.

(6e)724 A hatósági zár alkalmazása ellen az adózó, valamint az, akinek jogát, jogos érdekét az intézkedés sérti, az intézkedéstől számított 8 napon belül panasszal élhet, amelyet a felettes szerv bírál el. A panasznak az intézkedés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(7)725 Az Európai Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett távolsági tömegközlekedési eszköz vezetőjét az állami adó- és vámhatóság ellenőrizheti annak megállapítása érdekében, hogy végez-e belföldön helyközi személyszállítási szolgáltatást és az üzemben tartó eleget tett-e bejelentkezési kötelezettségének.

(8)726 Az állami adó- és vámhatóság a (6) bekezdés szerinti esetben az ellenőrzésről nem készít jegyzőkönyvet, ha jogszabálysértést nem állapít meg, kivéve, ha a termék fuvarozását végző személy jegyzőkönyv felvételét kéri.

88/A. §727 (1)728 A központi költségvetés, az egyes elkülönített pénzalapok bevételi érdekeit különösen veszélyeztető adózói jogsértések felderítése, illetve a jogszerű állapot helyreállítása érdekében az állami adó- és vámhatóság területi szerve az állami adó- és vámhatóság vezetőjének saját hatáskörében vagy más hatóság megkeresésére kiadott utasítása alapján Magyarország területén a (2) bekezdésben meghatározott okból ellenőrzést végezhet, kezdeményezhet, megkezdett ellenőrzéseket magához vonhat (központosított ellenőrzés).

(2) Az (1) bekezdés szerinti központosított ellenőrzés elrendelésére abban az esetben kerülhet sor, ha a rendelkezésre álló adatok, tények, körülmények valószínűsítik, hogy az adókötelezettségeket

a) a határon átnyúló, harmadik országba irányuló jogsértő kereskedelmi kapcsolatokkal, jogszerű kereskedelmi kapcsolatok színlelésével teljesítik,

b) az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal, adóalanyokkal folytatott kereskedelmi kapcsolat során megsértik,

c) belföldi illetőségű, egy vagy több területi szerv illetékességébe tartozó adózók a kapcsolt vállalkozásokra előírt szabályok (elszámoló árak) megsértésével, színlelt szerződéssel vagy a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvébe ütköző módon teljesítik,

d)729 közbeszerzések megvalósítása érdekében kötött szerződések teljesítése során jogszerűtlen, színlelt, adóelkerülő vagy a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvébe ütköző módon megsértik,

e)730 kiemelkedő jelentőségű, a vámhatóság hatáskörébe tartozó adóügyekben megsértik.

(3)731 A központosított ellenőrzési eljárást és az azt követő hatósági eljárást az állami adó- és vámhatóság területi szerve egy eljárásban, több adózónál egyidejűleg is jogosult lefolytatni. Az eljáró szerv az eljárás eredményeként kiadmányozott jogerős határozat(ok) egy példányának megküldésével tájékoztatja az egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóhatóságot.

Az adózók ellenőrzésre történő kiválasztása

89. § (1)732 Kötelező az ellenőrzést lefolytatni

a)733 a kockázatos adózónál, ha végelszámolását rendelték el,

b) az Állami Számvevőszék elnökének felhívására,

c) az adópolitikáért felelős miniszter utasítására,

d) az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók esetében az önkormányzat képviselő-testületének határozata alapján.

(2)734 Az Állami Számvevőszék elnöke, illetve az önkormányzat képviselő-testülete akkor rendelhet el ellenőrzést, ha a rendelkezésére álló adatok, körülmények arra utalnak, hogy az adóhatóság a megkülönböztetés nélküli eljárás elvének megsértésével mellőzi valamely adózó vagy adózói csoport vizsgálatát, illetve a lefolytatott ellenőrzések eredménytelensége mögött a megkülönböztetés nélküli eljárás elvének megsértése áll.

90. § (1)735 A kötelező ellenőrzéseken túl az állami adó- és vámhatóság az ellenőrzési tevékenységét e törvény szerinti szempontok alapján a vezetője által évenként február 20-áig közzétett ellenőrzési tájékoztatás alapján végzi.

(2)736

(3)737 Az állami adó- és vámhatóság vezetőjének ellenőrzési tájékoztatása az aktuális gazdasági folyamatokra, az adópolitikai célkitűzésekre, a jogszabályváltozásokra, a gazdálkodási típusokra, az adóbevételi érdekeket leginkább sértő magatartásformákra, illetőleg az adóbevételi szempontból legnagyobb kockázatot jelentő adózói csoportokra kiemelt figyelemmel szabályozza az adóhatóság ellenőrzési kapacitásainak felhasználását.

(4)738 Az ellenőrzési tájékoztatás tartalmazza

a) az adott év kiemelt vizsgálati céljait,

b)739 az ellenőrizendő főbb tevékenységi köröket (szakma, ágazat), az egyes térségekre, településekre jellemző szakmánkénti, tevékenységenkénti jövedelmezőségi mutatókat, illetőleg a jövedelmezőségi mutatót el nem érő adózók fokozott ellenőrzésének szempontjait,

c)740 az ellenőrzési típusok tervezett arányszámait, különös tekintettel a vagyongyarapodások vizsgálatára, a bevallás kiegészítése alapján elrendelt, és a kiutalás előtti ellenőrzésre, valamint az átalakuló, az egyesülő, a szétváló, a tevékenységüket kezdő, az adókötelezettségüket megszüntető, vagy más jogutód nélkül megszűnő vállalkozások ellenőrzésére.

(5)741 Az állami adó- és vámhatóság becslési adatbázist tart fenn kiválasztási és ellenőrzési tevékenysége támogatása céljából. A becslési adatbázis tartalmazza a korábban lefolytatott ellenőrzési tapasztalatok, megállapítások alapján az egyes tevékenységi körök vonatkozásában, területi bontásban a forgalmi, létszám és egyéb, az adókötelezettséget megalapozó adatokat. A becslési adatbázis évenkénti aktualizálása során az állami adó- és vámhatóság figyelembe veszi a bevallásokban közölt, valamint a Központi Statisztikai Hivatal által tájékoztatás keretében rendelkezésére bocsátott, illetve hivatalosan közzétett adatokat is.

(6)742

(7)743 Az állami adó- és vámhatóság minden naptári évben az adott évben jogelőd nélkül alakult gazdasági társaságok legalább 10%-át kockázatelemzés alapján ellenőrzésre választja ki. A kiválasztott adózóknál az adóhatóság az adószám megállapítását követő 90 napon belül helyszíni ellenőrzés keretében az adózó által bejelentett adatok (így különösen a székhelyre, a központi ügyintézés helyére, a szervezeti képviselőre vonatkozó adatok) valóságtartalmát, hitelességét, valamint az egyes adókötelezettségek teljesítését vizsgálja. Amennyiben az ellenőrzés keretében az adóhatóság az adószám felfüggesztésére okot adó mulasztást állapít meg, úgy az e törvény 24/A. §-ában foglalt jogkövetkezményeket alkalmazza. Az e bekezdés szerinti kockázatelemzés keretében az adóhatóság a gazdasági társaság tagjainak, vezető tisztségviselőinek korábbi gazdasági tevékenységével, adózói múltjával kapcsolatban rendelkezésére álló adatokat dolgozza fel és veti egybe.

A kockázatelemzés keretében figyelembe veendő szempont különösen, ha

a) az adózó tagja, vezető tisztségviselője korábban olyan gazdasági társaság tagja vagy vezető tisztségviselője volt,

aa)744 amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott köztartozását nem egyenlítette ki,

ab)745 amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

ac)746 amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott,

ad)747 amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság felfüggesztette, illetőleg e törvény 24/A. §-a alapján törölte;

b)748

A kockázatelemzés keretében történő kiválasztás részletes szabályait az állami adó- és vámhatóság vezetője utasításban határozza meg.

(8)749 Az állami adó- és vámhatóság az ellenőrzésekről vezetett nyilvántartásában az adózó azonosítására szolgáló adatok feltüntetése mellett megjelöli az ellenőrzésre történő kiválasztás módszerét és az ellenőrzés közvetlen okát.

(9)750

90/A. §751 (1) Az adóhatóság az adókötelezettségek teljesítésével összefüggő kockázatok azonosítása, valamint az azonosított kockázatok fennállásának kizárása vagy megállapítása érdekében kockázatelemzést végez.

(2) A kockázatelemzés során az adóhatóság

a) az adózó által benyújtott bevallások,

b) az adatszolgáltatások,

c) adóhatósági nyilvántartások,

d) az adózónál, jogelődjénél, kapcsolt vállalkozásainál és a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózónál korábban végzett ellenőrzések és egyéb helyszíni cselekmények során szerzett tapasztalatok,

e) bíróságtól, más hatóságtól, más adózóktól származó adatok, valamint

f) nyilvánosan elérhető adatok

összevetését és kiértékelését végzi el.

(3) Az adott évben jogelőd nélkül alakult gazdasági társaságok kockázatelemzése keretében az adóhatóság a gazdasági társaság tagjainak, vezető tisztségviselőinek korábbi gazdasági tevékenységével, adózói múltjával kapcsolatban rendelkezésére álló adatokat dolgozza fel és veti egybe.

(4) Ha az adóhatóság a kockázatelemzés során a rendelkezésére álló adatok alapján az adózó vonatkozásában kockázatot tár fel, más hatóságoktól a kockázatelemzés alatt álló adózóval kapcsolatban adatokat kérhet, amelyeket az adott adózóra vonatkozó további kockázatelemzési tevékenységéhez használhat fel. Amennyiben az adóhatóság az adózót ellenőrzésre nem választja ki, úgy a kockázatelemzés lezárását követően az e bekezdés alapján beszerzett adatokat haladéktalanul törli.

(5) A feltárt kockázat megszüntetése érdekében az adóhatóság

a) támogató eljárást indít, vagy

b) az adózót ellenőrzésre kiválasztja,

c) bűncselekmény megelőzése, az adott bűncselekmény felderítése, folytatásának megakadályozása érdekében tájékoztatja a NAV nyomozó hatóságát.

90/B. §752 (1) Az adóhatóság a támogató eljárás keretében

a) az adózót felhívja önellenőrzésre, illetve

b) kapcsolatfelvételt kezdeményez az adózóval, amelynek célja a feltárt hibák, hiányosságok orvoslása az adóhatóság szakmai támogatásával.

(2) A támogató eljárásban való részvétel önkéntes, az eljárás keretében rendezett jogsértések miatt szankcionálásnak nincs helye.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárást az adóhatóság jegyzőkönyvvel zárja le. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a kockázatelemzési eljárásban feltárt hibákat, hiányosságokat, az azok orvoslása érdekében tett intézkedéseket és a támogató eljárás eredményességét vagy eredménytelenségét.

(4) A támogató eljárás eredménytelensége esetén az adóhatóság elrendelheti az adózó ellenőrzését.

Felhívás bevallás kiegészítésére

91. § (1)753 Az állami adó- és vámhatóság a bevallásban közölt adatok kiegészítésére hívhatja fel azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme egymást követő két éves bevallási időszak tekintetében sem éri el a mindenkori minimálbért.

(2) A felhívás alapján a magánszemély az adóévben szerzett összes jövedelem (bevétel) felhasználásáról (kiadásáról, ráfordításáról, befektetéséről), továbbá annak forrásairól nyilatkozatot tesz.

(3)754 Ha az állami adó- és vámhatóság a magánszemélyt bevallásának kiegészítéseként nyilatkozattételre kötelezi, ellenőrizheti

a) a más személyekkel közös háztartásra vonatkozó, illetőleg más személyek törvény vagy szerződés alapján történő eltartásával kapcsolatos azon adatokat,

b) a házastársi (élettársi) vagyonközösséghez tartozó, illetőleg az adózó használatában lévő vagyontárgyak olyan jellemzőit,

amelyek az adózó valós jövedelem-(bevétel-)felhasználásának és forrásának megállapításához elengedhetetlenek.

(4)755 Az állami adó- és vámhatóság megvizsgálja, hogy a nyilatkozatban megjelölt felhasználásra (kiadásra, ráfordításra, befektetésre) a magánszemélynek a bevallott jövedelme és egyéb forrása nyújthatott-e elegendő fedezetet. Amennyiben a felhasználáshoz a bevallott jövedelem és egyéb forrás nem adhatott elégséges fedezetet, vagy a magánszemély – az adóhatóság külön felhívására – a nyilatkozatban foglaltakat hitelt érdemlően nem igazolja, az adóhatóság a magánszemély bevallásának utólagos ellenőrzését rendeli el. A (3) bekezdés alapján megszerzett adatokat az adóhatóság, ha az adózót nem jelölte ki ellenőrzésre, az erről szóló értesítés postára adását követően haladéktalanul megsemmisíti.

91/A. §756 (1)757 Ha az adózó bevallásában nyilatkozik arról, hogy nem választja adóalapként a személyi jövedelemadóról szóló törvény 49/B. §-ának (23) bekezdése, illetőleg a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény 6. §-ának (7) bekezdése szerinti jövedelem-(nyereség-)minimumot, köteles az adóbevallásához mellékelni az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített bevallást kiegészítő nyomtatványt. A nyomtatvány a jogkövetkezmények szempontjából bevallásnak minősül.

(2) Az adóhatóság a bevallást kiegészítő nyomtatvány adatait feldolgozza, és kockázatelemző program alapján, számítógépes úton egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére választja ki azokat az adózókat, amelyeknél (akiknél) alapos okkal feltehető, hogy a vállalkozási tevékenység kimutatott eredménye a bevételek eltitkolásának vagy szabálytalan költségelszámolásnak a következménye. Az adóhatóság által kétségbe vont gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetőleg azt, hogy a költségek (ráfordítások) ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, az adózónak kell bizonyítania. Amennyiben az egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzése során az e törvény 108. § (3) bekezdésének e) pontjában meghatározott feltételek teljesülnek, az adóhatóság az adóalapot, illetőleg az adót a bevallások utólagos ellenőrzése keretében, becsléssel állapítja meg.

(3) Ha az adóhatóság megállapítása szerint a vállalkozás eredménye és az abból származó jövedelem valószínűsíthetően nem nyújt fedezetet az egyéni vállalkozó vagy a magánszemély tulajdonos életviteléhez szükséges kiadásokra (ráfordításokra), befektetésekre, az adóhatóság a magánszemélyt bevallás kiegészítésére hívhatja fel a 91. §-ban foglaltak alkalmazásával.

(4) Az ellenőrzésre történő kiválasztást az adóhatóság a bevallások benyújtásának határidejétől, illetőleg hibás, hiányos bevallás esetén a bevallás kijavításának vagy késedelmesen benyújtott bevallás esetén a bevallás beérkezésének napjától számított 30 napon belül folytatja le, és erről az adózót értesíti. Az értesítés nem minősül az ellenőrzés megkezdésének. Az ellenőrzést az adóhatóság a kiválasztástól számított egy éven belül köteles megkezdeni. Egyebekben az ellenőrzésre az e Fejezetben meghatározott szabályokat kell alkalmazni.

(5) Amennyiben az adózó nyilatkozatát hibásan, hiányosan töltötte ki, a hiba, hiányosság nyilvántartásba vételétől számított 8 napon belül értesíti az adóhatóságot, amely a hibás, hiányos nyilatkozatot kijavítja.

(6) Ha az adózó a bevallás önellenőrzése következtében az (1) bekezdés hatálya alá esik, az önellenőrzési lap mellékleteként köteles a bevallás kiegészítő nyilatkozat megtételére szolgáló nyomtatványt kitölteni és benyújtani. A bevallást kiegészítő nyilatkozatra, illetőleg az ellenőrzésre történő kiválasztásra az e §-ban rögzített szabályokat kell alkalmazni.

Felhívás önellenőrzésre758

91/B. §759 (1)760 Az adóhatóság az adózót – önellenőrzésre történő felhívás útján – önellenőrzés elvégzésére hívhatja fel, ha az adózó bevallásának adatai és az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére álló adatok alapján az adózó terhére mutatkozó eltérést állapít meg.

(2) Az elektronikus vagy postai úton megküldött felhívás tartalmazza

a) az adózó nevét, lakcímét, adóazonosító jelét,

b) az önellenőrzésre felhívással érintett időszakot és adónem megjelölését,

c)761 vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemélyek esetében a havi adó- és járulékbevallásra, valamint adatszolgáltatásra kötelezettek bevallása, illetve adatszolgáltatása alapján számított adó alapját, az adót, a visszatérítendő adót, a befizetendő adót, valamint az adatok alapjául szolgáló, az adóhatóság nyilvántartásában szereplő adatokat, továbbá az eltérés összegét.

(3) Az önellenőrzésre való felhívásnak az adózó nem köteles eleget tenni, az önellenőrzés elmulasztása esetén mulasztási bírság kiszabásának nincs helye.

(4) Az adózóval szemben ellenőrzés a felhívás közlésétől számított 30 nap elteltéig nem kezdhető meg a felhívásban megjelölt adónem és időszak tekintetében.

(5) Ha az önellenőrzésre felhívásra a költségvetési támogatás kiutalására nyitva álló határidőn belül kerül sor, a felhívás kiadmányozásától az önellenőrzés beérkezéséig, de legfeljebb a felhívás közlését követő 30. napig, a kiutalás határideje szünetel.

Határidők az ellenőrzési eljárásban

92. §762 (1) Az ellenőrzés határideje – beleértve az ellenőrzés megkezdésének és befejezésének napját – 30 nap.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az ellenőrzés határideje:

a) bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés, illetőleg az ellenőrzéssel lezárt időszakra vonatkozó ismételt ellenőrzés esetében 90 nap, a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók esetében 120 nap,

b) központosított ellenőrzés esetében 120 nap,

c) állami garancia beváltásához kapcsolódó ellenőrzés esetében 90 nap,

d)763 költségvetési támogatás kiutalását megelőző ellenőrzés esetében a kiutalásra nyitva álló határidő. Általános forgalmi adó kiutalását megelőző ellenőrzés esetében az ellenőrzési határidő szempontjából a bevallásban szereplő, a 37. § (4a) bekezdés szerinti nyilatkozat vagy annak hiánya szerint megállapított kiutalási határidőt kell figyelembe venni.

(2a)764 Felszámolás alatt álló adózó esetében a költségvetési támogatás kiutalását megelőző ellenőrzés határideje 30 nap, ha a visszaigényelt általános forgalmi adó összege az 1 millió forintot meghaladja és az adózó a 37. § (4a) bekezdése szerinti nyilatkozatot tett, 45 nap, ha a költségvetési támogatás kiutalását megelőző ellenőrzés általános forgalmi adóra is kiterjed és az adózó a 37. § (4a) bekezdése szerinti nyilatkozatot nem tett, 75 nap.

(2b)765 A bevallás utólagos ellenőrzésének időtartama cégbejegyzésre nem kötelezett adózó esetén nem haladhatja meg a 180 napot. Nem alkalmazható e rendelkezés, ha az adózó az ellenőrzést akadályozó módon nem tesz eleget együttműködési kötelezettségének. Az együttműködési kötelezettség megszegésének minősül különösen, ha az adózó az ellenőrzés időtartama alatt az adóhatóság számára nem elérhető, iratait teljes körűen az ellenőrzés 6 hónapon belüli lezárását biztosító időpontban nem bocsátja az adóhatóság rendelkezésére.

(3) Az ellenőrzési határidő kezdő napja a megbízólevél kézbesítésének, a kézbesítés mellőzése esetén a megbízólevél átadásának a napja.

(4)766 Amennyiben a felettes szerv, illetőleg a bíróság az ellenőrzés tekintetében új eljárást rendel el, az új eljárás ellenőrzési határidejének kezdő napja az új eljárás megkezdéséről szóló értesítés postára adásának, postai kézbesítés mellőzése esetén az értesítés átadásának a napja. Az új eljárást az azt elrendelő döntés vagy határozat jogerőre emelkedésének napjától számított 60 napon belül meg kell kezdeni.

(5) Csődeljárás esetén a csődeljárás kezdő időpontját megelőző időszakra vonatkozó, a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést a csődeljárás kezdő időpontjától számított 90 napon belül kell befejezni.

(6)767 Felszámolás esetén a tevékenységet lezáró adóbevallások, a felszámolást lezáró adóbevallások, a tevékenységet lezáró adóbevallások és a felszámolást lezáró bevallások közötti időszakról benyújtott bevallás(ok) utólagos ellenőrzését, valamint a tevékenységet lezáró adóbevallások időszakait megelőző időszak utólagos ellenőrzését a felszámolást lezáró adóbevallások kézhezvételétől, a felszámolást lezáró adóbevallások eltérő időpontban történő benyújtása esetén az egyes adókötelezettségekről szóló bevallás kézhezvételétől számított 60 napon belül, egyszerűsített felszámolás esetén 45 napon belül kell befejezni.

(7) Végelszámolás esetén a tevékenységet lezáró adóbevallások, a végelszámolást lezáró adóbevallások, a tevékenységet lezáró adóbevallások és a végelszámolást lezáró bevallások közötti időszakról benyújtott bevallás(ok) utólagos ellenőrzését, valamint a tevékenységet lezáró adóbevallások időszakait megelőző időszak utólagos ellenőrzését a végelszámolást lezáró adóbevallások kézhezvételétől, a végelszámolást lezáró adóbevallások eltérő időpontban történő benyújtása esetén a társasági adóról és osztalékadóról szóló adóbevallás kézhezvételétől számított 60 napon belül, egyszerűsített végelszámolás esetén 45 napon belül kell befejezni.

(8) Amennyiben a felszámolást, vagy a végelszámolást lezáró adóbevallások önellenőrzéssel történő módosítására, illetve a 34. § szerint kijavítására vagy hiánypótlás elrendelésére kerül sor, a felszámolást, vagy a végelszámolást lezáró adóbevallások ellenőrzésének befejezésére nyitva álló határidőt a bevallás önellenőrzéssel történő módosításától, kijavításától, vagy a kijavítás tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedésétől, a határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bírósági határozat jogerőre emelkedésétől, vagy a hiánypótlás teljesítésétől, ennek elmaradása esetén a hiánypótlásra kitűzött határidő utolsó napjától kell számítani. Amennyiben felszámolás esetén a tevékenységet lezáró adóbevallások, vagy az azt megelőző időszak új eljárás keretében történő utólagos, vagy ismételt ellenőrzésére kerül sor, az ellenőrzés a felszámolás közzétételétől számított egy éven túl is befejezhető, illetve egyszerűsített felszámolás esetén az ellenőrzést a felszámolást lezáró adóbevallások kézhezvételétől, a felszámolást lezáró adóbevallások eltérő időpontban történő benyújtása esetén az egyes adókötelezettségekről szóló bevallás kézhezvételétől számított 45 napon belül kell befejezni.

(9) Abban az esetben, ha az adózó az ellenőrzést a megjelenési kötelezettség elmulasztásával, az együttműködési kötelezettség megsértésével vagy más módon akadályozza, az akadály fennállásának időtartama, de legfeljebb 90 nap az ellenőrzés határidejébe nem számít bele. Az adóhatóság az akadály fennállásának időtartama alatt az ellenőrzést folytathatja. Az adóhatóság az akadály észlelését követően haladéktalanul kötelezi az adózót az akadály megszüntetésére.

(10) Ha az adóhatóság az ellenőrzés során ügygondnok kirendelését kéri, belföldi jogsegélyt kér, illetőleg szakértőt rendel ki, az ügygondnok kirendelésére irányuló kérelem postára adásának napjától az ügygondnok kirendelése tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napjáig, a belföldi jogsegélykérelem postára adásának napjától a válasz megérkezésének napjáig, de legfeljebb 30 napig, szakértő kirendelése esetén a kirendelő végzés jogerőre emelkedésének napjától a szakértői vélemény megérkezésének a napjáig eltelt időtartamot az ellenőrzés határidejének számításánál figyelmen kívül kell hagyni. Az adóhatóság a szünetelés időtartama alatt az ellenőrzést folytathatja. Az adóhatóság a szünetelés kezdő és befejező időpontjáról az adózót értesíti.

(11)768 Ha az adóhatóság az adózó ellenőrzése során a tényállás tisztázása érdekében más adózó ellenőrzését rendeli el (kapcsolódó vizsgálat), a kapcsolódó vizsgálat időtartama az ellenőrzés határidejébe nem számít bele. A kapcsolódó vizsgálattal egy tekintet alá esik az adózónál vagy a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózónál már folyamatban lévő ellenőrzés, ha annak eredménye a tényállás tisztázásához szükséges. Az adóhatóság a kapcsolódó vizsgálat időtartama alatt az ellenőrzést folytathatja. Ha a kapcsolódó vizsgálat során beszerzett adatok, bizonyítékok alapján az alapügy tényállása a kapcsolódó vizsgálattal érintett körben tisztázott, az ellenőrzés a kapcsolódó vizsgálat befejezésétől függetlenül lezárható. Az adóhatóság az adózót a kapcsolódó vizsgálat kezdő és befejező időpontjáról értesíti. A kapcsolódó vizsgálattal egy tekintet alá eső ellenőrzés esetén a kapcsolódó vizsgálat kezdő napjának az ellenőrzési határidő szüneteléséről szóló értesítés postára adásának, a postai kézbesítés mellőzése esetén az értesítés átadásának napját kell tekinteni. Ha a kapcsolódó vizsgálat során beszerzett adatok, bizonyítékok alapján az ellenőrzés lezárására a kapcsolódó vizsgálat befejezését megelőzően kerül sor, a kapcsolódó vizsgálat befejező időpontjának a beszerzett adatok, bizonyítékok rendelkezésre állásáról szóló értesítés postára adásának, a postai kézbesítés mellőzése esetén az értesítés átadásának napját kell tekinteni.

(12)769 Ha az adóhatóság az adókötelezettség megállapításához szükséges tény vagy körülmény tisztázása érdekében nemzetközi egyezmény vagy viszonosság, illetve az Európai Unió adóügyi együttműködési szabályai alapján külföldi adóhatóságot keres meg, az adózó megkeresésről történő értesítésének postára adásától, a postai kézbesítés mellőzése esetén az értesítés átadásának napjától, a külföldi adóhatóság válaszának megérkezésétől számított 15. napig eltelt időtartamot a megkereséssel érintett adó, illetve költségvetési támogatás tekintetében az ellenőrzés (ideértve az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzést is) határidejének számításánál figyelmen kívül kell hagyni. Az adóhatóság a külföldi adóhatóság megkeresésének időtartama alatt az ellenőrzést folytathatja. Az adóhatóság az adózót a külföldi adóhatóság megkereséséről és a külföldi adóhatóság válaszának megérkezéséről értesíti. Amennyiben a külföldi adóhatóság a megkeresésétől számított 180 napon belül nem válaszol, az ellenőrzés a válasz hiányában is befejezhető, ha a tényállás egyéb körben tisztázott. Ebben az esetben az ellenőrzési határidő szünetelésének utolsó napja a külföldi adóhatóság megkeresésének postára adásának napjától számított 180. nap.

(13) Az ellenőrzési határidőt indokolt esetben az ellenőrzést végző adóhatóság vezetője egyszer, legfeljebb 90 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja. A meghosszabbított ellenőrzési határidőt rendkívüli körülmények által indokolt esetben, az ellenőrzést végző adóhatóság indokolt kérelmére a felettes szerv egyszer, legfeljebb 90 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja. Az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó ügyben a felettes szerv által meghosszabbított ellenőrzési határidőt rendkívüli körülmények által indokolt esetben az ellenőrzést végző adóhatóság felettes szerv által jóváhagyott, indokolt kérelmére az állami adó- és vámhatóság vezetője egyszer, legfeljebb 120 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja. Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adóügyben a felettes szerv által meghosszabbított ellenőrzési határidőt rendkívüli körülmények által indokolt esetben az ellenőrzést végző adóhatóság felettes szerv által jóváhagyott indokolt kérelmére az adópolitikáért felelős miniszter egyszer, legfeljebb 120 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja.

(14) Az ellenőrzési határidő meghosszabbításáról végzésben kell dönteni.

(15) Az adóhatóság az ellenőrzési határidő lejártát követően ellenőrzési cselekményeket nem végezhet. Az ellenőrzési határidő meghosszabbításának hiányában az ellenőrzést a törvényben előírt módon és határidőben kell lezárni.

(16) Az adóhatóság az ellenőrzés vizsgálati programját oly módon határozza meg, hogy az ellenőrzésre előírt törvényi határidőt meg tudja tartani.

Az ellenőrzés megindítása

93. § (1)770 Az ellenőrzés az erről szóló megbízólevél kézbesítésével, egy példányának átadásával vagy az általános megbízólevél bemutatásával kezdődik. Új eljárás lefolytatása esetén megbízólevél kiállítására ismételten nem kerül sor. A megbízólevél elektronikusan is kézbesíthető.

(2) Ha az adózó vagy képviselője, meghatalmazottja, alkalmazottja a megbízólevél átvételét megtagadja, az ellenőrzés két hatósági tanú jelenlétében az erről szóló jegyzőkönyv felvételével és aláírásával kezdődik.

(3) Az ellenőrzés lefolytatására az adóhatóság szolgálati igazolvánnyal és megbízólevéllel rendelkező alkalmazottja (a továbbiakban: adóellenőr) jogosult. Az adóhatóság hivatali helyiségében az adóellenőr szolgálati igazolvány nélkül is lefolytathatja az ellenőrzést.

(4)771 A helyszíni ellenőrzést az adóellenőr csak akkor kezdheti meg, ha az adózó vagy annak képviselője, meghatalmazottja, ezek hiányában két hatósági tanú jelen van. Az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés akkor is megkezdhető, ha az adózó alkalmazottja, próbavásárlás, fel nem fedett próbavásárlás esetén az értékesítésben közreműködő személy, elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtó vagy egyéb, megrendelésen alapuló termékértékesítést folytató adózónál végzett próbavásárlás esetén a megrendelt termék kiszállításában közreműködő személy van jelen.

(5)772 Próbavásárlás esetén az ellenőrzési jogosultságot a próbavásárlás befejezésekor kell igazolni, és ezzel egyidejűleg az eladó az áru visszavétele mellett a vételárat köteles visszatéríteni. Amennyiben a próbavásárlásra elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtó vagy egyéb, megrendelésen alapuló termékértékesítést folytató adózónál kerül sor, és a kiszállított termékhez az értékesítéshez kapcsolódó bizonylatot nem mellékelték, az adóellenőr jogosult annak csomagolását megbontani és meggyőződni arról, hogy a bizonylatot az eladó a csomagoláson belül elhelyezte-e. A megrendelt termék kiszállításában közreműködő személy az ellenőrzés során hatósági tanúként közreműködik. Az adóhatóság a termék visszaszolgáltatására csak abban az esetben köteles, ha annak vételárát az eladó – az erre vonatkozó felszólítást követően – visszatérítette. Amennyiben az eladó a termék visszavételét és a vételár visszafizetését megtagadja, a vételár eljárási költségnek minősül, amelyet az eladó visel, illetve a terméket adóhatóság az adóvégrehajtás szabályai szerint értékesíti, ennek meghiúsulása esetén megsemmisíti.

(5a)773 Fel nem fedett próbavásárlás esetén az ellenőrzési jogosultságot – amennyiben az adóellenőr jogsértést nem állapít meg – a próbavásárlás befejezésekor nem kell igazolni, azt az adózó részére kézbesített jegyzőkönyv tanúsítja. Amennyiben az adóellenőr jogsértést állapít meg, az (5) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

(6) A megbízólevél tartalmazza az ellenőrzést végző adóellenőr nevét, illetőleg, hogy mely adózónál, mely adókötelezettségek, milyen időszakok tekintetében, milyen ellenőrzési típus keretében vizsgálhatók.

(7)774 Az adóhatóság általános megbízólevelet is kiállíthat, amellyel az adóellenőr ilyen megbízólevéllel nem rendelkező másik adóhatósági alkalmazottal együtt az egyes adókötelezettségek teljesítésére, illetőleg adatgyűjtésre irányuló ellenőrzésre jogosult. Az általános megbízólevél tartalmazza az adóellenőr nevét és a megbízólevél érvényességi idejét.

(8)775 Az általános megbízólevéllel az állami adó- és vámhatóság adóellenőre területi megkötés nélkül jogosult ellenőrzés lefolytatására.

Teljességi nyilatkozat776

93/A. §777 (1) Ha az ellenőrzés a magánszemély adózó bevallásainak utólagos vizsgálatára irányul, az állami adó- és vámhatóság az ellenőrzés megindítását követő 15 napon belül felhívja az adózót, hogy az adóalap megállapítása szempontjából lényeges vagyoni, jövedelmi és egyéb körülményeire vonatkozó teljességi nyilatkozatot 15 napon belül küldje meg az állami adó- és vámhatóság részére.

(2) A határidő kérelemre egy alkalommal, legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható. A határidő az ellenőrzés határidejébe nem számít bele.

(3) Az adózó a nyilatkozattételt – akár egészben, akár részben – megtagadhatja. Amennyiben az adózó nem vagy csupán részben tesz nyilatkozatot, az állami adó- és vámhatóság az eljárást a rendelkezésre álló adatok alapján folytatja tovább.

Az ellenőrzés lefolytatása

94. § (1) Az ellenőrzést az adó és a költségvetési támogatás megállapításához való jog elévülési idején belül a helyszínen vagy az adóhatóság hivatali helyiségében kell lefolytatni.

(2) A helyszíni ellenőrzést önálló tevékenységet folytató adózónál a tevékenysége idején (munkaidőben), más személynél napközben 8–20 óra között lehet lefolytatni. Ettől az adózó kérelmére lehet eltérni. A helyszíni ellenőrzés része az adózó székhelyén, telephelyén kívül tárolt, illetve őrzött eszközök, iratok vizsgálata is.

(3) A hatóság hivatali helyiségében az ellenőrzést a hivatali időben kell megtartani. A hivatali időt úgy kell megállapítani, hogy az az adózó meghallgatására annak munkaidején kívül is alkalmat adjon.

95. § (1)778 Az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások – ideértve az elektronikusan tárolt adatokat is –, az adózó által a könyvei, nyilvántartásai vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftverek, informatikai rendszerek, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le.

(2)779 Amennyiben az ellenőrzés lefolytatásához szükséges számla (egyszerűsített számla), illetőleg bizonylat, továbbá a számlában (egyszerűsített számlában) vagy bizonylaton szereplő gazdasági eseményt alátámasztó szerződés vagy más dokumentum idegen nyelven – ide nem értve az angol, német és francia nyelvű iratokat – áll rendelkezésre, és az adójogi tényállás tisztázása másként nem lehetséges, az adózó köteles felhívásra annak a számla (egyszerűsített számla), illetve bizonylat hiteles magyar nyelvű fordítását, a számlában vagy bizonylaton szereplő gazdasági eseményt alátámasztó szerződés vagy más dokumentum szakfordítását az adóhatóság részére átadni. Ha az adózó a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló külön jogszabály szerinti nyilvántartást, illetve az azt alátámasztó dokumentációkat nem magyar, angol, német, vagy francia nyelven készíti el, és az adójogi tényállás tisztázása másként nem lehetséges, az adózó köteles a nyilvántartás (dokumentáció), vagy azok egy része magyar nyelvű szakfordítását az adóhatóság felhívására – a megjelölt határidőn belül – átadni. A felhívás postára adásától, a postai kézbesítés mellőzése esetén a felhívás átadásának napjától a kötelezettség teljesítéséig, a kötelezettség elmulasztása esetén a felhívásban kitűzött határidő utolsó napjáig eltelt időtartamot az ellenőrzés határidejének számításánál figyelmen kívül kell hagyni. Az adóhatóság a szünetelés időtartama alatt az ellenőrzést folytathatja.

(3)780 Az adózó az iratokat és az adózással összefüggő, elektronikus adathordozón tárolt adatokat felhívásra az adóhatóság által közzétett formátumban rendelkezésre bocsátja, illetve az ellenőrzéshez szükséges tények, körülmények, egyéb feltételek megismerését biztosítja. Az ellenőrzés során az adózó és alkalmazottja az adóhatóság részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadja. Nem kötelezhető az adózó olyan nyilvántartás, összesítés (számítás) elkészítésére, amelyet jogszabály nem ír elő.

(4)781 Ha az adózó iratai hiányosak vagy rendezetlenek, illetve nyilvántartásai pontatlanok vagy hiányosak és így az adókötelezettség megállapítására alkalmatlanok, az adóhatóság megfelelő határidő tűzésével kötelezi az adózót, hogy iratait, nyilvántartásait a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően rendezze, pótolja, illetőleg javítsa. A felhívás postára adásától vagy átadásától a kötelezettség teljesítéséig, a kötelezettség elmulasztása esetén a felhívásban kitűzött határidő utolsó napjáig eltelt időtartamot az ellenőrzés határidejének számításánál figyelmen kívül kell hagyni. Az adóhatóság a szünetelés időtartama alatt az ellenőrzést folytathatja.

(5)782 Az adóhatóság az ellenőrzés során szakértőt vehet igénybe.

(5a)783 Az állami adó- és vámhatóság az ellenőrzés során

a) az adózó tevékenységének kutatás-fejlesztési szempontból való minősítésével, és/vagy

b) a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó költségek kutatás-fejlesztési tevékenységhez való hozzárendelhetőségével [az előzőekben és a továbbiakban: az a)–b) pont együtt: kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás]

összefüggésben megkeresheti a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervet mint szakértőt.

(6)784 Az önkormányzati adóhatóság, ha a kettős könyvvezetésre kötelezett adózó ellenőrzéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező adóellenőre nincs, az adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzéséhez megbízás alapján bejegyzett könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő, vagy okleveles adószakértő (a továbbiakban: megbízott) közreműködését veheti igénybe. A megbízott az adózó ellenőrzéséhez szükséges iratokba betekinthet.

96. § (1)785 Ha fennáll annak a veszélye, hogy az ellenőrzés alá vont bizonylatokat, könyveket, nyilvántartásokat, adózással összefüggő elektronikus adatokat, információkat, egyéb iratokat megsemmisítik, azokat az azonosításukra alkalmas módon felvett átvételi elismervény ellenében, szükség szerint másolat hátrahagyásával be kell vonni, az üzleti tevékenység körülményei megváltoztatásának veszélye esetén, a helyszínen talált körülményeket jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

(2)786

(3)787 Az iratok a hivatali helyiségben történő tanulmányozás végett más esetben is bevonhatók, ilyen esetekben azok az ellenőrzés befejezéséig tarthatók az adóhatóságnál.

(4)788

Az adóhatóság jogai és kötelezettségei az ellenőrzési eljárásban

97. § (1) Az adóellenőr az ellenőrzés megkezdését megelőzően erre történő külön felhívás nélkül is köteles magát és az ellenőrzési jogosultságát az e törvényben előírt módon igazolni, az adózót az ellenőrzés típusáról, tárgyáról és várható időtartamáról tájékoztatni.

(2) Az adóellenőr az ellenőrzés során jogait oly módon köteles gyakorolni, hogy az az adózó gazdasági tevékenységét a lehető legkisebb mértékben korlátozza.

(3) Az adóellenőr az ellenőrzés során köteles a tényeket, körülményeket, adatokat értékelni, az adózót, képviselőjét, meghatalmazottját, alkalmazottját az ellenőrzés során tett megállapításairól tájékoztatni. Az adóellenőr köteles az adózó által felajánlott bizonyíték visszautasítását előzetesen szóban, majd az ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvben írásban is indokolni.

(3a)789 Ha az adóhatóság ellenőrzése során olyan, több adózót – egymással összefüggő módon – érintő kapcsolatot, tényt, körülményt észlel, amellyel összefüggésben az adótörvényekben foglalt rendelkezések megkerülése vélelmezhető, azt az érintettek tudomására hozhatja.

(4) Az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi.

(5)790 Bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen: az irat, a szakértői vélemény, az adózó, képviselője, alkalmazottja, illetőleg más adózó nyilatkozata, a tanúvallomás, a helyszíni szemle, a próbavásárlás, a fel nem fedett próbavásárlás, a próbagyártás, a helyszíni leltározás, más adózók adatai, az elrendelt kapcsolódó vizsgálatok megállapításai, az adatszolgáltatás tartalma, más hatóság nyilvántartásából származó vagy nyilvánosan elérhető elektronikus adat, információ.

(6) Az adóhatóság a tényállás tisztázása során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni. A nem bizonyított tény, körülmény – a becslési eljárás kivételével – az adózó terhére nem értékelhető.

98. § (1) Az adóellenőr az ellenőrzés során

a) üzleti, üzemi vagy az egyéb adóköteles tevékenység, vagyontárgy vagy jövedelem ellenőrzéséhez szükséges helyiségekbe beléphet,

b) a vállalkozási tevékenységgel összefüggő járműveket, járművek rakományát, helyiségeket, helyszínt átvizsgálhat,

c) iratokat, tárgyakat, munkafolyamatokat vizsgálhat meg,

d) az adózótól, képviselőjétől, alkalmazottjától felvilágosítást, más személyektől nyilatkozatot kérhet,

e) tisztázhatja az adóköteles tevékenységben résztvevők személyazonosságát, részvételük jogcímét,

f)791 próbavásárlást, fel nem fedett próbavásárlást, leltárfelvételt végezhet,

g) próbagyártást rendelhet el,

h) az adózóval szerződéses kapcsolatban álló más adózónál kapcsolódó vizsgálatot végezhet,

i) más, a tényállás tisztázásához szükséges bizonyítást folytathat le,

j)792 mintavételre jogosult.

(2) Ha az adózó a vállalkozási tevékenységéhez más személy ingatlanát veszi igénybe, az ingatlan tulajdonosa köteles tűrni az adóhatóság helyszíni ellenőrzését.

(3)793 A vállalkozási tevékenységet nem folytató magánszemély lakásában az adóellenőr akkor jogosult az ellenőrzést lefolytatni, ha az adókötelezettség a lakással, mint vagyontárggyal kapcsolatos, vagy az adózó jövedelme a lakás hasznosításából származik, vagy valószínűsíthető, hogy a lakásban egyéni vállalkozói tevékenységet bejelentés nélkül végeznek.

(4)794 Az (1) bekezdés j) pontja szerinti mintavételhez szükséges feltételek biztosítása az adózó kötelezettsége. Az adózó a mintavétel során jogosult, az adóhatóság felhívására pedig köteles a mintavétel során jelen lenni vagy képviseletét biztosítani. A mintavételt – a vonatkozó előírások betartásával és az adóhatóság felügyelete mellett – saját kérelmére vagy az adóhatóság felhívására az adózó maga is elvégezheti. Az adóhatóság a mintavételről jegyzőkönyvet vesz fel. A mintavétellel kapcsolatban az adózónál felmerült költség az eljárás eredményétől függetlenül, minden esetben az adózót, a mintavétel egyéb költsége, a laboratóriumi vagy egyéb vizsgálatok költsége – ha a mintavétel eredményeként az adóhatóság jogsértést állapít meg – az adózót, egyéb esetben az adóhatóságot terheli. Amennyiben az adózó a mintavételről felvett jegyzőkönyvben nem kéri, hogy a laboratóriumi vagy egyéb vizsgálatok során meg nem semmisült mintát részére visszaadják, akkor azt az adóhatóság megsemmisítheti, vagy kötelezheti az adózót, hogy saját költségére a megmaradt mintát szállítsa el.

Az adózó jogai és kötelezettségei az ellenőrzési eljárásban

99. § (1) Az adózó köteles az adóhatósággal az ellenőrzés során együttműködni, az ellenőrzés feltételeit a helyszíni ellenőrzés alkalmával biztosítani.

(1a)795 Az adózó (1) bekezdésben említett kötelezettségeit felszámolás esetén a felszámolás kezdő időpontjától a felszámoló, végelszámolás esetén a végelszámolás kezdő időpontjától a végelszámoló, kényszertörlési eljárás esetén a kényszertörlési eljárás kezdő időpontjától a cégnyilvántartásba cégjegyzésre jogosultként bejegyzett személy, ha a kényszertörlési eljárást végelszámolás előzte meg, a volt végelszámoló teljesíti, továbbá gyakorolja az adózót megillető jogokat.

(2) Ha az adózót adómentesség, adókedvezmény illeti meg, ezt okirattal vagy más megfelelő módon köteles bizonyítani.

100. § (1) Az adózó jogosult

a) az ellenőrzést végző személyazonosságáról és megbízásáról meggyőződni,

b) az ellenőrzési cselekményeknél jelen lenni,

c) megfelelő képviseletről gondoskodni.

(2)796 Ha a magánszemély adózó jogainak gyakorlásában akadályozott – az egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló, az adatok gyűjtését célzó, illetőleg az egyszerűsített ellenőrzés, egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés kivételével – egy alkalommal kérheti az akadály megszűnéséig, de legfeljebb 60 napig az ellenőrzés megkezdésének elhalasztását, vagy az ellenőrzési cselekmények szüneteltetését. Az ellenőrzés szünetelése az ellenőrzés időtartamába nem számít bele.

(3) Az adózónak joga van az ellenőrzés során keletkezett iratokba betekinteni, a megállapításokkal kapcsolatban felvilágosítást kérni, azokra észrevételt tenni, bizonyítási indítványokat előterjeszteni, a jegyzőkönyvet megismerni, és a jegyzőkönyv átadását, kézbesítését követő 15 napon belül észrevételt tenni.797

(4)798 Ha az adóhatóság a vizsgálat megállapításait más adózónál végzett kapcsolódó vizsgálat eredményével vagy ennek során beszerzett adatokkal, bizonyítékokkal támasztja alá, az erről szóló jegyzőkönyvnek, határozatnak, illetve a kapcsolódó vizsgálat során feltárt adatoknak, bizonyítékoknak adózót érintő részét az adózóval részletesen ismertetni kell.

(5)799 Az adózó, ha megítélése szerint az ellenőrzés határidejének túllépése az adóhatóságnak felróható okból történik, a határidő lejártát követően kifogással fordulhat a felettes szervhez. A felettes szerv az adózó észrevételeinek figyelembevételével végzésben dönt a kifogás elutasításáról, az eljárási határidő meghosszabbításáról, vagy az eljáró adóhatóságot az ellenőrzés lezárására utasítja.

Az adóhatóság által alkalmazható különös intézkedések az ellenőrzési eljárásban

101. § (1) Az adóhatóság az e törvényben előírt feladatainak teljesítése érdekében jogosult a magánszemélyt személyazonosságának igazolására felhívni akkor, ha a körülmények arra utalnak, hogy adóköteles tevékenységet folytat, vagy abban közreműködik.

(2) Az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. A személyazonosság igazolására elsősorban a személyi igazolvány szolgál, elfogadható továbbá minden olyan okmány, amelyből az igazoltatott kiléte hitelt érdemlően megállapítható. Az adóhatóság más jelen lévő, ismert személyazonosságú személy közlését is elfogadhatja igazolásként.

(3) Az igazoltatás megtagadása esetén a személyazonosság megállapítására az adóhatóság a rendőrség közreműködését veheti igénybe.

(4) Az igazoltatás csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat. Az igazoltatottal az igazoltatás során közölni kell annak okát.

102. § (1)800 Ha az adózó, képviselője, alkalmazottja vagy az a személy, aki az ellenőrzéssel érintett időszakban az adózó képviselője, alkalmazottja volt, illetve a tanú a személyes megjelenési kötelezettségének szabályszerű idézés ellenére nem tesz eleget, és távolmaradását megfelelően nem igazolja, az illetékes adóhatóság vezetője elrendelheti az elővezetését. Az elővezetés foganatosításához az ügyész jóváhagyása szükséges.

(2)801 A (3) bekezdésben meghatározott esetben a NAV hivatásos állományú tagja az adóellenőr által foganatosított eljárási cselekményeknél jelen lehet, de ellenőrzési cselekményt nem végezhet.

(3)802 Ha az ellenőrzési eljárás zavartalan lefolytatása másképpen nem biztosítható, az adóhatóság a rendőrségről szóló törvény szerinti rendőri intézkedés megtételét kezdeményezheti, vagy a NAV hivatásos állományú, jelen lévő tagja útján az eljárás zavartalan lefolytatását biztosíthatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény szerinti intézkedések alkalmazásával.

103. §803 (1)804 Az állami adó- és vámhatóság alkalmazásában álló adóellenőr jogosult a vállalkozási tevékenységgel összefüggésbe hozható helyszín, helyiség és jármű átvizsgálására, valamint a helyszínen talált jármű rakományának ellenőrzésére, ha az adózó, képviselője, megbízottja, alkalmazottja nyilatkozatai, nyilvántartásai vagy más azonosított és ellenőrzött forrásból származó adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy az adózó a bevallási, bizonylatkiállítási és megőrzési, nyilvántartás vezetési (könyvvezetési) kötelezettségei teljesítésének szempontjából jelentős tárgyi bizonyítási eszközt elrejt, megsemmisít, illetőleg a vállalkozás valós körülményeit leplezi. E rendelkezés lakás átvizsgálására csak abban az esetben alkalmazható, ha a lakás valamely helyisége a vállalkozási tevékenység helyszíne.

(2)805 Az átvizsgálást az ellenőrzést végző adóhatóság rendeli el. Az átvizsgálás lefolytatásához az ügyész előzetes jóváhagyása szükséges, kivéve, ha alapos okkal feltehető, hogy az átvizsgálás késedelmes lefolytatása az ellenőrzés céljának meghiúsulását eredményezné. Előzetes ügyészi jóváhagyás nélkül lefolytatott átvizsgálás esetén az adóhatóság az átvizsgálást elrendelő végzés, valamint az arról készített jegyzőkönyv másolati példányának megküldésével utólag értesíti az ügyészséget a foganatosított intézkedésről. Közjegyzői, ügyvédi, adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói, illetve könyvviteli szolgáltatást végző iroda átvizsgálása kizárólag előzetes ügyészi jóváhagyás alapján történhet. Az átvizsgálást elrendelő végzésben – ha ez lehetséges – meg kell jelölni azokat a tárgyi bizonyítási eszköznek minősülő dolgokat, amelyek megtalálása érdekében az átvizsgálás szükséges.

(3)806 Az adóhatóság az átvizsgálás megkezdése előtt közli a jelen lévő adózóval, képviselőjével, megbízottjával, alkalmazottjával az átvizsgálást elrendelő végzést, és – ha az átvizsgálás meghatározott, illetőleg ismert tárgyi bizonyítási eszköz megtalálására irányul – felszólítja a keresett tárgyi bizonyítási eszköz átadására. Ha az adózó, képviselője, megbízottja, alkalmazottja a felszólításra a keresett tárgyi bizonyítási eszközt átadja, az átvizsgálás nem folytatható, kivéve, ha megalapozottan feltételezhető, hogy az átvizsgálás során más tárgyi bizonyítási eszköznek minősülő dolog is fellelhető.

(4)807 Az átvizsgálás során talált, tárgyi bizonyítási eszköznek minősülő dolgot – a romlandó élelmiszerek és az élő állatok kivételével – az ellenőrzést végző adóhatóság végzésével lefoglalhatja, ha annak újabb elrejtésétől, megsemmisítésétől vagy értékesítésétől lehet tartani. Nem foglalhatóak le a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló törvényben meghatározott tanúsítványban felsorolt kulturális javak a különleges védelem időtartama alatt.

(5) A jármű, a jármű rakománya, a helyszín, a helyiség átvizsgálásánál, a lefoglalásnál és a fuvarellenőrzésnél az adózó jelenlétét biztosítani kell. Ha az adózó nem kíván jelen lenni vagy ebben akadályozott, és megfelelő képviseletről nem gondoskodik, az adóhatóság az átvizsgálást, a lefoglalást, illetőleg a fuvarellenőrzést két hatósági tanú jelenlétében foganatosítja.

(6) Az eszköz, anyag-, árukészlet tárgyi bizonyítási eszközként akkor foglalható le, ha az az adózó jogszabályban előírt nyilvántartásában nem szerepel.

(7) Az adóhatóság az átvizsgálásról, a fuvarellenőrzésről, illetve a lefoglalásról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyv tartalmazza a lefoglalt dolog azonosításához szükséges adatokat, az intézkedés foganatosítását, az intézkedés során megállapított tényeket, illetőleg a hatósági tanúk azonosításához szükséges adatokat.

(8) Az adóhatóság a lefoglalt dolgot elszállítja és megőrzi, vagy ha ez aránytalanul magas költségekkel járna, a dolgot az adózó őrizetében hagyja a használat és az elidegenítés jogának megtiltásával.

(9) Az adózó vagy képviselője a nála lefoglalt iratokba betekinthet, kérésére azokról az adóhatóság másolatot készít.

(10) Ha a lefoglalás szükségessége megszűnt, a lefoglalást meg kell szüntetni, és a lefoglalt dolgot – ha törvény másként nem rendelkezik – annak kell visszaadni, akitől (amelytől) azt lefoglalták. Ha a dolgot nem lehet visszaadni, mert arra az adózó nem tart igényt, azt az adóhatóság az adóvégrehajtás szabályai szerint értékesíti, ennek meghiúsulása esetén megsemmisíti.

(11)808 Az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott végzések, intézkedések ellen jogszabálysértésre hivatkozással az adózó az intézkedéstől, illetve a végzés közlésétől számított 8 napon belül – az ügyész által előzetesen jóváhagyott, átvizsgálást elrendelő végzés kivételével – panasszal élhet. A panaszt az adóhatóság felettes szerve a benyújtástól számított 15 napon belül elbírálja. A panasznak az intézkedés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

Az ellenőrzés befejezése

104. § (1) Az adóhatóság a megállapításait jegyzőkönyvbe foglalja. Ha az ellenőrzés a vállalkozási tevékenységben résztvevők alkalmazásával összefüggésben tartalmaz megállapítást, a jegyzőkönyv tartalmazza a magánszemélyek azonosításához szükséges adatokat is. Az ellenőrzés a jegyzőkönyv átadásával fejeződik be. Amennyiben a jegyzőkönyvet kézbesíteni kell, az ellenőrzés a postára adás napjával zárul.

(2) Ha az adóhatóság büntetőeljárást kezdeményez, külön jegyzőkönyvet készít. A büntetőeljárást kezdeményező jegyzőkönyvet az adóhatóság az adózónak nem adja át.

(3)809 Az ellenőrzés megállapítását az adóhatóság az adózóval, adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés esetén a jelen lévő alkalmazottal vagy az értékesítésben közreműködő személlyel ismerteti. Amennyiben az adóhatóság jogszabálysértést nem tárt fel, úgy az e tényt rögzítő jegyzőkönyvet adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés esetén a jelen lévő alkalmazott vagy az értékesítésben közreműködő személy részére is átadhatja. Fel nem fedett próbavásárlás esetén – amennyiben az adóellenőr jogsértést nem állapít meg – az ellenőrzés megállapításait a jelen lévő alkalmazottal vagy az értékesítésben közreműködő személlyel az adóhatóság nem ismerteti. Amennyiben próbavásárlásra elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtó, vagy egyéb megrendelésen alapuló termékértékesítést folytató adózónál kerül sor, az adóhatóság az ellenőrzés megállapításairól szóló jegyzőkönyvet minden esetben az adózó részére kézbesíti. Ha az ellenőrzést azért nem lehet befejezni, mert az adózó vagy képviselője az ismertetésen nem vesz részt, vagy a jegyzőkönyvet nem veszi át, azt részére kézbesíteni kell.

(4)810 Az ellenőrzést legfeljebb az észrevétel kézbesítésétől, szóban előterjesztett észrevétel esetén annak jegyzőkönyvbe vételének napjától számított 15 napig lehet folytatni, ha az adózó észrevételei ezt indokolják (kiegészítő ellenőrzés). Az ellenőrzést az ellenőrzés befejezésétől számított 30 napon belül, az ok felmerülésétől számított 15 napig akkor is lehet folytatni, ha a határozat meghozatalához a tényállás tisztázása válik szükségessé (kiegészítő ellenőrzés). Az adóhatóság az adózót a kiegészítő ellenőrzésről a kiegészítő ellenőrzés kezdő napjának megjelölésével haladéktalanul értesíti. A kiegészítő ellenőrzésre előírt határidőt az ellenőrzést végző adóhatóság vezetője indokolt esetben egyszer, legfeljebb 15 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja. A kiegészítő ellenőrzésre előírt határidőt rendkívüli körülmények által indokolt esetben az ellenőrzést végző adóhatóság kérelmére a felettes szerv egyszer, legfeljebb 15 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja. A kiegészítő ellenőrzésről kiegészítő jegyzőkönyvet kell készíteni.

(4a)811 Ellenőrzésre a hatósági eljárásban is sor kerülhet, ha a határozat meghozatalához a tényállás tisztázása válik szükségessé. Az adóhatóság az adózót az ellenőrzésről az ellenőrzés kezdő napjának megjelölésével haladéktalanul értesíti. Az ellenőrzés határideje az értesítéstől számított 15 nap, amely nem hosszabbítható meg. Az adóhatóság a hatósági eljárásban végzett ellenőrzés befejezéséről az adózót az erről szóló jegyzőkönyvvel értesíti. A hatósági eljárásban végzett ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvre az adózó a kézbesítést (átadást) követő 8 napon belül észrevételt tehet. A hatósági eljárásban végzett ellenőrzés időtartama, valamint az erről szóló jegyzőkönyv kézbesítésétől (átadásától) az észrevétel beérkezéséig eltelt időtartam, észrevétel hiányában a jegyzőkönyv kézbesítésétől (átadásától) az észrevételezésre nyitva álló 8 napos időtartam a hatósági eljárás határidejébe nem számít bele.

(5) Az adóhatóság a hatáskörébe nem tartozó ügyben megkeresi az intézkedésre jogosult szervet.

105. §812 Az utólagos, az ismételt, illetve az állami garancia beváltásához kapcsolódó, valamint a feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósulására vonatkozó ellenőrzés esetén az adóhatóság az ellenőrzés eredményétől függetlenül a megállapításokról határozatot hoz. Egyéb esetben a hatósági eljárást csak akkor kell megindítani, ha az adóhatóság valamilyen kötelezettség teljesítését írja elő, vagy jogkövetkezményt állapít meg.

105/A. §813 A jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet, továbbá az egyéni vállalkozó ellenőrzésével kapcsolatban hozott jogerős és fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatot nem kell közzétenni.

Bevallás utólagos ellenőrzése

106. § (1)814 Az adóhatóság az adózó adómegállapítási, bevallási kötelezettsége teljesítését adónként, támogatásonként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több adó és támogatás tekintetében is vizsgálhatja. Az ellenőrzés megkezdéséig bevallani elmulasztott adót az adózó terhére, illetve javára adókülönbözetként állapítja meg.

(2) Az adózó által igényelt költségvetési támogatást, adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést a bevallási időszak ellenőrzéssel történt lezárásának hatályával a kiutalást megelőzően is vizsgálhatja az adóhatóság, ha az ellenőrzést az adó, költségvetési támogatás alapjára és összegére is kiterjesztette.

(3)815 Ha a kiutalás előtti ellenőrzés során az adóhatóság azt állapítja meg, hogy az igényelt költségvetési támogatásra, adó-visszatérítésre, adó-visszaigénylésre adózó részben jogosult, az ezen részösszegre vonatkozó jegyzőkönyv alapján az adóhatóság a részösszeg kiutalásáról dönthet, míg az ellenőrzést a fennmaradó összeg tekintetében folytatja. A részösszegekre vonatkozó jegyzőkönyvek tekintetében észrevételnek nincs helye, az adózó észrevételeit a kérelemmel érintett teljes összeg kiutalás előtti ellenőrzésének megállapításait tartalmazó jegyzőkönyv átvételét követően teheti meg.

107. § (1)816 Az adóhatóság az adókötelezettség teljesítését a rendelkezésére álló adatok és a benyújtott adóbevallás (önadózás, munkáltatói adómegállapítás, az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása) egybevetésével is ellenőrizheti (egyszerűsített ellenőrzés).

(2) Egyszerűsített ellenőrzéssel megállapítható az adókötelezettség abban az esetben is, ha az adóhatóság rendelkezésére álló adatok az adóbevallási kötelezettség elmulasztását bizonyítják.

(3)817 Ha az ellenőrzés alapján az adóhatóság azt állapítja meg, hogy a bevallás a jogszabályok rendelkezéseinek megfelel, erről határozatot hoz. Ha az adóbevallásban közölt adatok, illetőleg az adatszolgáltatás alapján rendelkezésre álló adatok eltérést mutatnak, az eltérés okának tisztázására az adóhatóság az adózót felhívja.

(4)818 Ha a bevallott adó-, költségvetési támogatás alapja, az igénybe vett adómentesség, adókedvezmény, a megállapított adó, illetve költségvetési támogatás nem felel meg a jogszabály rendelkezéseinek, az adóhatóság az adózót a megállapított tényállásról és az adókülönbözetről a jegyzőkönyv kézbesítésével értesíti, amelyre az adózó 15 napon belül észrevételt tehet, amelyhez csatolnia kell az abban foglaltak bizonyításához szükséges iratokat.

A becslés

108. § (1) A becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti.

(1a)819 Ha az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg, írásban tájékoztatja az adózót a becslés alkalmazásáról és határidő tűzésével felhívja észrevételei, bizonyítási indítványai megtételére, továbbá az 1. § (5) bekezdésében foglaltak alapján tájékoztatja arról, hogy mely tények bizonyítása szükséges a becsléssel megállapított adóalaptól való eltéréshez.

(2)820 Az adóhatóság bizonyítja és legkésőbb az ellenőrzés befejezésekor készített jegyzőkönyvben számot ad arról, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. Kizárólag közérdekű bejelentésből származó, ellenőrizhető bizonyítékkal alá nem támasztott adatok alapján becslés nem alkalmazható.

(3) Becslés alkalmazható

a) a vagyonszerzési illeték alapjának megállapításánál,

b) ha az adó, illetve a költségvetési támogatás alapja nem állapítható meg,

c) ha az adóhatóság rendelkezésére álló, azok száma vagy tartalma miatt jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának megállapítására, vagy

d) ha a magánszemély valótlan, hiányos bevallást vagy nyilatkozatot tett, vagy a nyilatkozattételt elmulasztotta,

e)821 ha az e törvény 91/A. §-a szerint megkezdett ellenőrzés során az adóhatóság által kétségbe vont gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetőleg azt, hogy a költségek (ráfordítások) ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, az adózó jelentős számban és mértékben nem tudja bizonyítani.

(4)822 A (3) bekezdés c) pontja alkalmazásában jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény különösen a számla (egyszerűsített számla), nyugtakibocsátási kötelezettség adóéven belüli ismételt elmulasztása, igazolatlan eredetű áru forgalmazása, be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, továbbá az adózó tevékenységével, eredményével összefüggő iratok, nyilatkozatok és az adott tevékenységre vonatkozóan szakértők által kidolgozott jövedelmezőségi, élőmunka- és anyagszükségleti mutatók, standardok közötti lényeges eltérés. A becslésnél az adóalap megállapítása szempontjából lényeges, rendelkezésre álló tényeket, körülményeket, bizonyítékokat, nyilatkozatokat kell figyelembe venni és együttesen értékelni.

(5) A bevétel vagy a kiadások egy részének ismeretében az adóalap valószínűsíthető bizonylatok, adatok, nyilatkozatok beszerzésével, szemlével, próbagyártással, leltározással és más megfelelő módszerrel.

(6)823 Becsléssel kell megállapítani az adóalapot akkor is, ha az adóalap megállapítására az (5) bekezdés szerint azért nincs mód, mert sem a bevételekről, sem a kiadásokról adatok, iratok, más bizonyítékok nem állnak az adóhatóság rendelkezésére, és ezek hiánya nem az adózó érdekkörén kívül eső okra vezethető vissza. A becslésnél az adóalapot az adóhatóság az eset körülményeire tekintettel valószínűsíti. Ennek során az azonos időszakban hasonló tevékenységet, hasonló körülmények között folytató adózók – magánszemély adózó esetében a munkaviszony keretében hasonló tevékenységet, hasonló körülmények között végzők – kereseti, jövedelmi viszonyait figyelembe kell venni.

(7)824 Ha az adózó az adóköteles bevételszerző tevékenységét az adóhatóságnak bejelenteni elmulasztotta, és az adóalap megállapítására az (5) bekezdés szerint nincs mód, az adóhatóság az adó alapját a (6) bekezdés alkalmazásával, 12 havi működést vélelmezve állapítja meg.

(8)825 Ha az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, az adóhatóság az adózó terhére a megfizetni elmulasztott adót és járulékot legalább a mindenkori minimálbér kétszerese után, a bejelentés nélküli foglalkoztatás adóhatóság általi megállapítását megelőző időszak(ok)ra vonatkozóan, de legalább háromhavi foglalkoztatást vélelmezve állapítja meg. Amennyiben az adóhatóság az elévülési időn belül ismételten megállapítja, hogy az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, a megfizetni elmulasztott adót és járulékot legalább a korábbi ellenőrzés megindításának és a folyamatban lévő ellenőrzés megkezdésének időpontja közötti időszakra, az ellenőrzések alkalmával fellelt be nem jelentett alkalmazottak létszámának átlaga alapján képzett szorzószámmal számítva, legalább a mindenkori minimálbér kétszerese után, vélelmezve állapítja meg.

(9)826 A becslés alapján számított adóalaptól, költségvetési támogatás alapjától való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal bizonyíthatja. Ha az adózó ezen bizonyítás körében más adózót is érintő szerződéses kapcsolatra vagy egyéb ügyletre hivatkozik, az adóhatóság az érintett más adózónál – ha az adózó állítását az adózó bevallása, az érintett más adózó bevallása, illetve a nála korábban végzett ellenőrzés eredménye nem támasztja alá és az ellenőrzés elrendelését e törvény egyéb rendelkezése nem zárja ki – a kapcsolódó vizsgálatot haladéktalanul elrendeli és – a feltételek fennállása esetén – a kapcsolódó vizsgálat során a becslés szabályait alkalmazza.

109. § (1)827 Ha az adóhatóság megállapítása szerint – kizárólag a Btk. XXXVI., XXXVIII., XXXIX., XL. és XLI. Fejezetében szabályozott bűncselekmény nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén – az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben – figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is – az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

(2) Az adóhatóság az (1) bekezdés szerint feltárt adóalapot annak az évnek az összevonás alá eső jövedelméhez számítja hozzá, amelyre nézve a jövedelemeltitkolást megállapítja. Ha a vagyongyarapodás forrásaként az adózó többévi eltitkolt jövedelme szolgált, az adóhatóság a vizsgálattal érintett évek között a jövedelmet egyenlő arányban megosztja, és az adót az egyes években hatályos jövedelemadó törvényekben meghatározott – összevonás alá eső jövedelmekre vonatkozó – adómértékkel állapítja meg.

(3)828 A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Ha az adózó nyilatkozata szerint a vagyongyarapodás forrását az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőzően szerezte meg, a vagyongyarapodás forrásának, a szerzés tényének és időpontjának igazolásaként közhiteles nyilvántartás, jogerős bírósági vagy hatósági határozat, illetve az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőzően kiállított egyéb közokirat, valamint az adózó ezen időszakban az adóhatósághoz benyújtott, jogerős hatósági, bírósági határozattal nem érintett bevallásának adatai, fizetésiszámla-kivonat, értékpapírszámla-kivonat adatai szolgálhatnak; az adóhatóság az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőző időszakra vizsgálatot csak ezen adatokra kiterjedően végezhet. Egyebekben az eljárásra e fejezet szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(4)829 Az e § (3) bekezdésének alkalmazásában

a) közhiteles nyilvántartás az ingatlan-nyilvántartás, a földhasználati nyilvántartás, a zálogjogi nyilvántartás, a gépjármű-nyilvántartás, az úszólétesítmény-nyilvántartás, a légijármű-nyilvántartás, a cégnyilvántartás, a magyar jog szerint egyéb közhiteles nyilvántartás, továbbá a nyilvántartás helye szerinti állam joga szerint közhitelesnek minősülő nyilvántartás;

b)830 szerzésnek minősül a vagyongyarapodás forrása felett a rendelkezési jognak, és/vagy a használat jogának, és/vagy a hasznosítás jogának, és/vagy a birtoklás jogának megszerzése, illetve a fizetési számlán, értékpapírszámlán történő jóváírás.

110. §831 Ha becslés alkalmazására az általános forgalmi adó megállapítása során kerül sor, bizonylatok hiányában az állami adó- és vámhatóság

a) a fizetendő adót a tényleges eladási ár,

b) a levonható adót a tényleges beszerzési ár,

ezek hiányában a forgalmi érték vagy az árképzési szabályok szerint kalkulált ár, illetőleg a szokásos piaci ár és a vonatkozó adómérték alapján állapítja meg. A levonható adót az adóhatóság becsléssel abban az esetben állapítja meg, ha a bizonylatok hiányát természeti, illetőleg az adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófa okozta.

Eljárási illetékek ellenőrzése

111. § A bíróság, az eljáró hatóság az illetéktörvényben meghatározott módon ellenőrzi a nála benyújtott vagy hozzá került iraton az illeték és a díj megfizetését.

112. § (1)832 Az állami adó- és vámhatóság az illetékekre vonatkozó jogszabályokban megállapított illetékkötelezettség teljesítését, valamint az illetékbélyeggel vagy illetékbevételi számlára pénzzel fizetendő díjak megfizetését rendszeresen ellenőrzi azoknál a személyeknél, amelyek illeték- vagy díjköteles ügyekkel foglalkoznak.

(2)833 Az eljáró hatóság az állami adó- és vámhatóság ellenőrzési feladatától függetlenül köteles vizsgálni, hogy a nála benyújtott vagy a hozzá került iraton az illeték vagy díj szabályszerű megfizetése megtörtént-e.

113. § (1) Ha az illetéket egyáltalán nem vagy nem szabályszerű időben, módon vagy mértékben fizették meg, illetőleg a vagyonszerzést illetékkiszabás végett nem jelentették be, leletet kell készíteni.

(2) Leletet kell készíteni akkor is, ha az illetékkel (díjjal) kapcsolatos mulasztást a pénzügyi ellenőrzés során állapították meg.

(3)834 Nem készíthető lelet, ha a vagyonszerzést az illeték kiszabása céljából az ingatlanügyi hatóságnál vagy az állami adó- és vámhatóságnál késedelmesen jelentették be.

114. § (1) A leletet az erre a célra rendszeresített űrlap felhasználásával kell elkészíteni. Ha illetékfizetésre való felhívásnak volt helye, ennek megtörténtét is fel kell tüntetni.

(2) Ha a lelet százalékos illeték alá eső vagyonszerzésre vagy eljárási cselekményre vonatkozik, az űrlapra az irat másolatát is rá kell vezetni, vagy az űrlaphoz az irat másolatát is csatolni kell.

(3) A leletezés megtörténtét a leletezett iraton fel kell tüntetni.

(4)835 A leletet esetleges mellékleteivel együtt az állami adó- és vámhatóságnak kell megküldeni az illeték kiszabása végett.

Ismételt ellenőrzés

115. § (1) Ellenőrzéssel lezárt bevallási időszak tekintetében az adó, költségvetési támogatás ismételt vizsgálatára kerülhet sor

a) ha az elsőfokú adóhatóság a korábbi ellenőrzés megállapításának végrehajtását vizsgálja (utóellenőrzés),

b)836 az adózó kérelmére, ha az adózó által feltárt új tény, körülmény tisztázása a korábbi ellenőrzés megállapításainak megváltoztatását eredményezné, feltéve, hogy az új tény, körülmény korábban nem állt és jóhiszemű eljárás esetén nem állhatott az adózó rendelkezésére, illetve arról az adózó nem tudott és jóhiszemű eljárás esetén nem is tudhatott,

c)837 ha az adóhatóság rendelkezésére álló adatok alapján az ismételt ellenőrzés eredménye ellátási jogosultságot teremt,

d) felülellenőrzés keretében.

(2)838 Az (1) bekezdés b) pontja alapján ismételt ellenőrzésnek az elsőfokú adóhatóság, vagy ha a korábbi ellenőrzés alapján hozott határozatot a felettes szerv felülvizsgálta, a másodfokú adóhatóság rendelkezésére van helye. Az ellenőrzés elrendeléséről az adóhatóság végzéssel dönt.

(3) Az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott ismételt ellenőrzést az elsőfokú adóhatóság folytatja le.

(4)839 Nincs helye ismételt ellenőrzés lefolytatásának, ha a korábbi ellenőrzés eredményeként hozott adóhatósági határozatot bíróság felülvizsgálta.

(5)840

Felülellenőrzés

116. § (1)841 Az adómegállapításhoz való jog elévülésének határidején belül az adóhatóság az ellenőrzéssel lezárt bevallási időszak, illetve e törvényben előírt feltételek fennállása esetén az állami garancia beváltása iránti kérelem tekintetében ismételt ellenőrzést folytathat le, ha

a) az ellenőrzést az adópolitikáért felelős miniszter vagy az Állami Számvevőszék elnöke

– helyi adó esetében az önkormányzati képviselő-testület határozata – rendelte el, és a rendelkezésben szereplő időszakot az elsőfokú adóhatóság már ellenőrizte,

b) az állami adó- és vámhatóság vezetője erre utasítást ad, amely alapján a felettes adóhatóság ellenőrzi a korábban lefolytatott ellenőrzés szakszerűségét és törvényességét,

c)842 ha az adóhatóság olyan, az adó megállapítását befolyásoló új tényről, adatról, bizonyítékról szerez tudomást, amely a korábbi ellenőrzéskor nem volt ismert, és az ellenőrzés lefolytatására az állami adó- és vámhatóság vezetője utasítást ad. Új tény, körülmény különösen a külföldi adóhatóság 180 napon túl megérkezett válaszában foglalt, az adó megállapítását befolyásoló új tény, adat, feltéve, hogy az adóhatóság az ellenőrzést a külföldi adóhatóság válaszának hiányában fejezte be,

d) az állami garancia beváltásával kapcsolatosan a korábban lefolytatott ellenőrzéshez képest új tény, körülmény merül fel, amely alapján az ellenőrzésre az állami adó- és vámhatóság vezetője utasítást ad.

(2)843 Az (1) bekezdésben meghatározott felülellenőrzést kizárólag a felettes adóhatóság alkalmazásában álló adóellenőr, illetve az önkormányzat költségvetését megillető adók tekintetében az önkormányzat képviselő-testülete által kijelölt bizottság végezheti.

(3)844 Az (1) bekezdés c)–d) pontjaiban meghatározott ismételt ellenőrzés nem indítható, ha elrendelése feltételeinek meglététől számított 6 hónap eltelt.

(4)845 Ha a felülellenőrzés alkalmával a felettes adóhatóság, illetve az önkormányzat által kijelölt bizottság a korábbi ellenőrzés által feltárt tényekhez, adatokhoz, körülményekhez, minősítéshez képest eltérést állapít meg, és ez az adófizetési kötelezettséget érinti, a felülellenőrzést lefolytató adóhatóság, illetve az önkormányzat képviselő-testülete által kijelölt bizottság elnöke a korábbi ellenőrzés alapján hozott határozatot megváltoztatja, határozat hiányában elsőfokú határozatot hoz.

(5)846 A felülellenőrzés megállapításairól hozott határozat ellen a NAV-ot irányító miniszterhez, illetőleg a kormányhivatalhoz intézett, de a felülellenőrzést lefolytató szervnél, illetve az önkormányzat képviselő-testülete által kijelölt bizottság elnökéhez benyújtott fellebbezésnek van helye.

(6)847 A NAV-ot irányító miniszternek, illetve a kormányhivatalnak a határozata törvénysértésre hivatkozással a bíróság előtt keresettel támadható meg.

Állami garancia beváltásához kapcsolódó ellenőrzés

117. § (1) Az adóhatóság az állami garancia beváltására irányuló kérelem elbírálása során vizsgálja a garanciabeváltás (kezesség) jogszabályban előírt feltételeinek teljesülését.

(2) Az adóhatóság a garanciát, kezességet beváltó jogosultnál (hitelintézetnél) folytatott ellenőrzését szükség esetén kapcsolódó vizsgálat formájában kiterjeszti az eredeti kötelezettre is.

(3) Ha a hitelintézet eljárása a feltételeknek nem felel meg, az adóhatóság az állami garancia (kezesség) beváltás iránti kérelmet elutasítja.

(4)848 Az állami adó- és vámhatóság a kérelem elbírálása során az e fejezet rendelkezéseit alkalmazza azzal az eltéréssel, hogy az ellenőrzés kezdő időpontja a kérelem benyújtásának napja. Az eljárás során nincs helye megbízólevél kibocsátásának, jegyzőkönyv csak abban az esetben készül, ha a kérelmet az adóhatóság nem teljesíti. Ha a kérelmet az adóhatóság teljes mértékben teljesíti, a határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az egyes adókötelezettségek ellenőrzése

118. § (1) Az adóhatóság elsősorban az adózónál fellelhető iratok vizsgálatával ellenőrzi, hogy az adózó eleget tett-e a törvényekben előírt egyes adókötelezettségeinek, azokat határidőben, illetőleg az adó megállapítására, bevallására és megfizetésére alkalmas módon teljesíti-e.

(2) Az (1) bekezdés keretében az adóhatóság különösen a bejelentésre, bevallásra, adatszolgáltatásra, nyilvántartásra, bizonylat kiállítására, megőrzésére, könyvvezetésre, az adó-, adóelőleg levonására, beszedésére vonatkozó előírások megtartását ellenőrzi.

(3) Hibák, hiányosságok esetén ezek megszüntetését, a mulasztás pótlását – megfelelő határidő tűzésével – az ellenőrzés megállapításairól hozott határozatában írja elő az adóhatóság.

(4) Az ellenőrzést lezáró határozatban az adóhatóság mulasztási bírság kiszabásáról is rendelkezhet.

(5) Az egyes adókötelezettségek ellenőrzése során tett megállapítások alapján az adóhatóság elrendelheti a bevallás utólagos ellenőrzését is.

Adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés

119. § (1)849 Az adóhatóság nyilvántartásában és az adózó nyilvántartásában, bevallásában szereplő adatok, tények, körülmények valóságtartalmának, illetőleg ezek hitelességének megállapítása érdekében a bevallási időszak lezárását megelőzően is adatokat gyűjthet, vagy helyszíni ellenőrzést végezhet. Adatgyűjtésre és helyszíni ellenőrzésre sor kerülhet a becslési adatbázis létrehozása, bővítése, illetve frissítése érdekében is.

(2) Az (1) bekezdés alapján az adóhatóság

a)850 próbavásárlással, fel nem fedett próbavásárlással a számla-, nyugtakibocsátási kötelezettség teljesítését,

b) leltározással az árukészletek, alapanyagok, félkész termékek eredetét, nyilvántartását,

c) a megrendelők köréről, a tapasztalható forgalmi viszonyokról, a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközökről, a vállalkozásban részt vevő személyekről szóló jegyzőkönyv készítésével a vállalkozás körülményeit,

d) a vállalkozási tevékenységben résztvevők alkalmazásának jogszerűségét, társadalombiztosítási jogszabályokban a bejelentésükre vonatkozó kötelezettségének teljesítését,

e) az adózónál az adómegállapítás alapját képező statisztikai állományi létszámot,

f)851 a bejelentett tények, adatok, körülmények valódiságát,

g)852 termék előállítását, raktározását, szállítását, felhasználását, valamint a termékekkel kapcsolatosan végzett tevékenységeket,

h)853 az adózó által a könyvei, nyilvántartásai vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftvereket, informatikai rendszereket, számításokat

vizsgálja.

(3)854 Ha az adatgyűjtés eredményeként feltárt tények, adatok, körülmények kétségessé teszik vagy cáfolják az adózó irataiban, nyilvántartásában szereplő adatok valóságtartalmát, illetőleg az adóhatóság a bevallási időszakon belül ismételten tárja fel a nyugtakibocsátási kötelezettségének elmulasztását, igazolatlan eredetű áru, alapanyag, félkész termék felhasználását vagy forgalmazását, továbbá be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatását, az adóhatóság a bevallási időszakot lezáró adóbevallást vonja ellenőrzés alá.

(4)855 Az állami adó- és vámhatóság általános megbízólevéllel rendelkező adóellenőre adatgyűjtésre irányuló helyszíni ellenőrzést olyan legalább középiskolai végzettséggel rendelkező személlyel együtt is lefolytathat (a továbbiakban: kisegítő adóellenőr), aki megfelel a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény kormánytisztviselőkre vonatkozó alkalmazási feltételeinek, és akivel az adóhatóság ilyen feladatok ellátására határozott idejű munkaszerződést kötött. A kisegítő adóellenőrre az adóellenőrre vonatkozó összeférhetetlenségi és kizárási szabályok az irányadók.

(5)856 A kisegítő adóellenőr az adóellenőrrel együtt az ellenőrzés során üzleti, üzemi vagy az egyéb adóköteles tevékenység folytatására szolgáló helyiségbe, helyszínre, illetőleg a vállalkozási tevékenységgel összefüggő alapanyag, félkész termék, áru tárolására szolgáló helyiségekbe beléphet.

(6)857

Egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés858

119/A. §859 (1) Az adóhatóság az adózónál, illetve az adózónak nem minősülő magánszemélynél – a vele szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózók adókötelezettségének, adóalapjának, adókedvezményének, adójának vagy költségvetési támogatásának megállapítása, ellenőrzése céljából – a szerződésben foglalt egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytathat le.

(2)860 Az adóhatóság az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést folytat le akkor is, ha az állami adó- és vámhatóság a NAV nyomozóhatósági hatáskörrel felruházott szerve által feltárt adatok és bizonyítékok alapján bűncselekmény elkövetési értékének megállapítása céljából vizsgálja az egyes gazdasági események valódiságát.

(3) Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés kiterjed a vizsgált gazdasági eseményekkel összefüggő adatok, tények, körülmények, iratok, nyilvántartások, így különösen a beszerzések és az értékesítések körülményeinek, a gazdasági esemény személyi és tárgyi feltételeinek, illetve a gazdasági esemény megtörténtét igazoló iratok valódiságának vizsgálatára.

(4)861 Az adóhatóság a (2) bekezdés alapján lefolytatott ellenőrzésről készült jegyzőkönyv egy példányát átadja a NAV – az állami adó- és vámhatósági ellenőrzés alapjául szolgáló adatokat és bizonyítékokat feltáró – nyomozóhatósági hatáskörrel felruházott szerve részére.

(5) Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés során tett megállapítások alapján az adóhatóság elrendelheti az adózó, illetve az adózónak nem minősülő magánszemély bevallásainak utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzését is.

(6) Az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés akkor is lefolytatható, ha az ellenőrzéssel érintett időszakra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés van az adózónál, illetve az adózónak nem minősülő magánszemélynél folyamatban.

(7) Az ellenőrzés során feltárt adatokat az adóhatóság jogosult az adózóval közvetlen vagy közvetett szerződéses kapcsolatban állt vagy álló más adózó, illetve adózónak nem minősülő magánszemély ellenőrzésénél a tényállás tisztázása céljából felhasználni.

(8) Az ellenőrzés megállapításai alapján az adóhatóság megfelelő határidő tűzésével elrendelheti, hogy az adózó iratait, nyilvántartásait, bevallásait a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően rendezze, pótolja, önellenőrizze. Amennyiben az adózó ennek határidőn belül nem tesz eleget, az adóhatóság a 172. § (20b) szerinti mulasztási bírsággal sújtja.

A feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósulására vonatkozó ellenőrzés862

119/B. §863 (1) Az ellenőrzés tárgya annak megállapítása, hogy az ellenőrzés megindításáig már lezárult (egy vagy több) adómegállapítási időszakban az adózóra vonatkozó feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat alapjául szolgáló tényállás a határozatban foglaltak szerint valósult-e meg. Az előzetesen felszámított általános forgalmi adó megosztására vonatkozó feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósulása csak a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés, valamint ismételt ellenőrzés keretében vizsgálható.

(2) Az ellenőrzés során az adóhatóság megvizsgál minden olyan bizonylatot, igazolást és nyilvántartást, amelyre a feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat megállapítást tett. Az adóhatóság csak olyan bizonylat, igazolás vagy nyilvántartás bemutatását kérheti, amelyről a feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat kimondta, hogy annak kiállítása, megőrzése, illetve vezetése a tényállás megvalósulásának feltétele, ha a feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat arról is rendelkezett, hogy ez elegendő a tényállás megvalósulásának bizonyítására.

(3) Ha az adóhatóság az ellenőrzés során megállapította, hogy a feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat alapjául szolgáló tényállás megvalósult, vagy a bekövetkezett tényállásváltozás érdemben nem érinti a rendelkező részben foglaltakat, határozatában arról is rendelkezik, hogy a feltételes adómegállapítás tárgyát képező adónem tekintetében melyik, az ellenőrzés megkezdéséig már lezárult egy vagy több adómegállapítási időszakra kötelezi az adóhatóságot a feltételes adómegállapítás. Az ellenőrzés megállapításáról hozott jogerős határozat az adóhatóságot köti, az abban foglaltaktól eltérni ezt követően meghozott határozatban nem lehet.

(4) A feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósulására irányuló ellenőrzés megkezdésétől kezdődően az ellenőrzést lezáró határozat jogerőre emelkedéséig az adóhatóság a feltételes adómegállapítás tárgyát képező adónem tekintetében a feltételes adómegállapítás hatálya alá tartozó adómegállapítási időszakra vonatkozó bevallás utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést nem indíthat.

A HATÓSÁGI ELJÁRÁS

120. § (1) A hatósági eljárás különösen a következőkre irányul:

a) adóalap, adó (adóelőleg), adómentesség, adókedvezmény, adófizetési kötelezettség megállapítására,

b) költségvetési támogatási jogosultság megállapítására, adó-visszaigénylési, adó-visszatérítési igény elbírálására, költségvetési támogatás kiutalására,

c) az ellenőrzés során feltárt jogsértés és jogkövetkezménye megállapítására,

d) törvényben előírt fizetési kötelezettségtől való eltérés engedélyezésére.

(2) A hatósági eljárás hivatalból vagy az adózó kérelmére (bejelentésére, bevallására) indul.

(3) Kérelemre indul különösen:

a)864 a nyilvántartás vezetésével kapcsolatos,

b) a fizetési halasztás, részletfizetés engedélyezése iránti,

c) az adómérséklési,

d) az adó soron kívüli megállapítása iránti,

e) az adó feltételes megállapítása iránti

hatósági eljárás.

(4) Hivatalból indul különösen:

a)865 a nyilvántartás vezetésével kapcsolatos,

b) a hatósági adómegállapítás, adatszolgáltatás, bejelentés, bevallás alapján (adókivetés, illetékkiszabás),

c) az ellenőrzés megállapításairól szóló határozat meghozatala érdekében lefolytatott

hatósági eljárás.

(4a)866 Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak az adóhatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, az adóhatóság az eljárást felfüggeszti. Ha a más szerv előtti eljárás megindítására az adózó jogosult, erre őt megfelelő határidő kitűzése mellett fel kell hívni. Ha az adózó a felhívásnak nem tesz eleget, az adóhatóság az eljárást megszünteti, vagy a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.

(4b)867 Ha a közigazgatási ügyben eljáró bíróság a hatóságot új eljárásra kötelezi, és ezzel a bírósági döntéssel szemben perújítási vagy felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő, az adóhatóság az eljárást felfüggeszti.

(5)868 A hivatalból indult hatósági eljárás felfüggesztésének az adózó kérelmére nincs helye.

(5a)869 A kérelemre indult eljárás felfüggesztését indokolt esetben egy alkalommal az adózó akkor is kérheti, ha az eljárás felfüggesztésének a (4a) bekezdés alapján egyébként nincs helye. Az eljárás az adózó kérelmére akkor függeszthető fel, ha azt jogszabály nem zárja ki.

(6)870 Az eljárási illeték megfizetésének elmulasztása a hatósági eljárás lefolytatásának nem akadálya.

(7)871 Ha az adóhatóság a hatósági eljárásban az előírt határidőn belül nem hoz határozatot, az nem jár azzal a következménnyel, hogy az adózót megilleti a kérelmezett jog gyakorlása.

(8)872 Adóügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek a kérelemre vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) az adózótól – az azonosításához szükséges adatok kivételével – nem kérhető olyan adat igazolása, amelyet valamely hatóság, bíróság vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogszabállyal rendszeresített nyilvános nyilvántartásának tartalmaznia kell, vagy amelyet ilyen nyilvántartásból az adóhatóság közvetlen adathozzáféréssel megszerezhet, ebben az esetben az adatszolgáltatásért díj nem számítható fel,

b)873 – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az adózó nem kérheti az adóhatóságnál, hogy az a) pontban foglaltakon túlmenően más szervet adatszolgáltatás iránt keressen meg.

(9)874 Ha az adózó a hatósági eljárás során költségmentesség iránti kérelmet terjeszt elő, a kérelemről az elsőfokú adóhatóság dönt azzal, hogy a kérelem elbírálása a folyamatban lévő eljárás lefolytatását nem érinti.

121. § Az adóhatóság, ha a hatósági eljárást ellenőrzés előzte meg, az ellenőrzés során feltárt tényállást veszi alapul, illetőleg, ha az a tényállás tisztázásához szükséges, az ellenőrzés során alkalmazható bizonyítást folytat le.

122. §875 Akinek az eljárás során a személyes meghallgatása szükséges, a székhelyéhez, telephelyéhez, lakóhelyéhez legközelebb eső hivatali helyiségbe, illetve az adóhatóság székhelyére idézhető. E szabályt kell alkalmazni az ellenőrzési eljárás során is.

123. §876 Az adóhatóság az adóügy érdemében határozattal, az eljárás során eldöntendő egyéb kérdésben végzéssel dönt. Az adóügy érdeméhez tartozik minden, az adókötelezettséget érintő, az adózó, az adó megfizetésére kötelezett személy jogát, kötelezettségét megállapító döntés. A nyilvántartás vezetésével kapcsolatos hatósági eljárásban – ideértve a kiutalási és az átvezetési kérelem elbírálását is –, ha e törvény másként nem rendelkezik, az adóhatóság csak abban az esetben hoz határozatot, ha az adózó kérelmét nem teljesíti. Határozatnak minősül a fizetési meghagyás is.

124. § (1)877 Az adózó vagy képviselője adóhatósághoz bejelentett címére, valamint Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező külföldi személy magyarországi kézbesítési meghatalmazottja címére feladott adóhatósági iratot

a) a kézbesítés megkísérlésének napján – a b) pont kivételével – kézbesítettnek kell tekinteni, ha a küldemény az adóhatósághoz a kézbesítés eredménytelensége miatt érkezik vissza, vagy

b) a postai kézbesítés második megkísérlését követő ötödik munkanapon kell kézbesítettnek tekinteni, ha az adóhatósági iratot a posta a rá vonatkozó szabályoknak megfelelően „nem kereste” jelzéssel küldte vissza az adóhatóságnak.

(1a)878 Az adóhatóságnak a kézbesítési vélelem beálltáról – a (9) bekezdés szerinti eset kivételével – nem kell értesítenie az adózót.

(2)879 Az adóhatósági iratot a saját kézbesítő útján történő kézbesítés megkísérlésének napján akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha az adózó, vagy az irat átvételére jogosult személy az átvételt megtagadta.

(3)880 Az adóhatósági irat a postai kézbesítés mellőzésével saját – az adóhatósággal kormányzati szolgálati jogviszonyban, hivatásos szolgálati jogviszonyban, munkaviszonyban vagy egyéb szolgálati jogviszonyban álló – kézbesítő útján is kézbesíthető. A saját kézbesítő útján történő kézbesítés esetén az adóhatósági iratot az veheti át, aki a postai úton történő kézbesítés esetén átvételre jogosult.

(4) Ha törvény egyidejűleg több adózó fizetési kötelezettségét írja elő, az adóhatóság az adómegállapításról szóló határozatot a közös képviselőnek, ennek hiányában valamennyi adózónak külön-külön kézbesíti.

(5)881 Adóügyekben az elektronikus úton kézbesített adóhatósági irat az átvétel napján kézbesítettnek minősül, ha a központi elektronikus szolgáltató rendszer az irat kézhezvételét igazolja vissza. Az elektronikus úton kézbesített adóhatósági irat vonatkozásában a kézbesítési vélelem az iratnak az elektronikus kézbesítési tárhelyen történő elhelyezésről szóló második értesítést követő ötödik munkanapon áll be.

(6)882 Amennyiben az adózónak több meghatalmazott képviselője van, az adóhatóság az iratot az adózó által az iratok átvételére írásban kijelölt képviselőnek kézbesíti, ilyen kijelölés hiányában az adóhatóság az iratot az adózó általa választott meghatalmazott képviselőjének kézbesíti.

(7)883 Az adóhatósági irat – a meghatalmazott képviselő mellett – a meghatalmazott képviselővel rendelkező adózó részére is kézbesíthető. Ilyen esetben az iratot az adózó, valamint a meghatalmazott részére ugyanazon a napon kell postára adni, illetve az ügyfélkapu tárhelyén elhelyezni. Ha az irat az adózó és a meghatalmazott részére is kézbesítettnek minősül, úgy a kézbesítés joghatásai az első kézbesítés időpontjában, elektronikus kézbesítés esetén az első visszaigazolás időpontjával állnak be.

(7a)884 A meghatalmazott részére szóló adóhatósági irat címzésében fel kell tüntetni az adózó nevét (megnevezését), a meghatalmazott nevét (megnevezését) és meghatalmazotti minőségét.

(8)885 Az (1) bekezdés szerinti kézbesítési vélelem beálltát követően – kivéve ha a kézbesítési vélelem a küldemény átvételének megtagadása miatt állt be – az állami adó- és vámhatóság a kézbesítési vélelem beálltáról történő tudomásszerzését követően az internetes honlapján 15 nap időtartamra közzéteszi a címzett természetes személy adózó adóazonosító jelét, más adózó adószámát, a kézbesítési vélelemmel érintett állami adó- és vámhatósági irat ügyiratszámát, az internetes honlapján történő közzététel időpontját és azt a telefonszámot, amelyen az adózó a kézbesítési vélelemmel érintett állami adó- és vámhatósági irat átvétele tekintetében tájékozódhat. Az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján való közzétételtől számított 15 napon belül az adózó kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet terjeszthet elő akkor is, ha a kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem előterjesztésére nyitva álló határidő már eltelt vagy abból 15 napnál kevesebb van hátra.

(9)886 Az állami adó- és vámhatóság a honlapon való közzététellel egyidejűleg elektronikus úton értesíti a (8) bekezdés szerint közzétett adatokról

a) a központi elektronikus szolgáltató rendszerhez való hozzáféréssel (ügyfélkapuval) rendelkező adózót,

b) a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet adózó esetén a rá vonatkozó szabályok szerint képviseletre jogosult, ügyfélkapuval rendelkező személyt,

c) az adózónak a kézbesítési vélelemmel érintett ügyben eljáró, ügyfélkapuval rendelkező meghatalmazottját.

124/A. §887 (1)888 Nem magánszemély adózó akkor terjeszthet elő kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet, ha a kézbesítési vélelem megállapítása a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt. Magánszemély adózó vagy az eljárásban részt vevő más személy kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelmet akkor is előterjeszthet, ha önhibáján kívüli okból nem vehette át a hivatalos iratot. Ez a rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a kézbesítés elektronikus úton történt.

(2)889 Kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet az adózó vagy az eljárásban részt vevő más személy a kézbesítési vélelem beálltáról történő tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a kézbesítési vélelem beálltától számított hat hónapos jogvesztő határidőn belül terjeszthet elő. Ha az adózó az adóhatóság végrehajtási eljárását megelőző fizetési felszólításból vagy a végrehajtási eljárás megindulása alapján szerez tudomást kézbesítési vélelem következtében jogerőssé vált kötelezettségéről, a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem a fizetési felszólítás kézhezvételétől, illetve a végrehajtási eljárásról történő tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül akkor is előterjeszthető, ha a kézbesítési vélelem beálltától számított hat hónap eltelt. A végrehajtási eljárás során kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem előterjesztésének – a visszatartásról rendelkező végzés, a 153. § alapján hozott határozat, az árverési vevőt vételár-különbözet megfizetésére kötelező határozat, illetőleg a végrehajtás során felmerült költségekről rendelkező végzés kivételével – nincs helye.

(3) A kérelemben elő kell adni azokat a tényeket, illetve körülményeket, amelyek a kézbesítés szabálytalanságát igazolják, vagy az adózó részéről az önhiba hiányát valószínűsítik.

(4)890 A kérelmet a kézbesítés tárgyát képező iratot kiadmányozó adóhatóság végzéssel bírálja el. Ha a kérelmet késedelmesen terjesztették elő, azt érdemi vizsgálat nélkül kell elutasítani.

(5) A kérelemnek az eljárás folytatására, illetve a végrehajtásra nincs halasztó hatálya. Az adóhatóság a végrehajtási eljárást kérelemre vagy hivatalból a kérelem jogerős elbírálásáig felfüggesztheti, ha a kérelemben előadott tények, körülmények annak elfogadását valószínűsítik.

(6) Ha a kérelemnek az adóhatóság helyt ad, az adózó által kifogásolt kézbesítést követően tett intézkedéseket, illetve az eljárást a kézbesítési vélelem beálltának időpontjától a szükséges mértékben meg kell ismételni.

124/B. §891 Az adóhatóság az önellenőrzés előterjesztésétől számított 15 napon belül – ellenőrzés lefolytatása nélkül – határozattal bírálja el az adózó önellenőrzését, ha az önellenőrzést az adózó kizárólag arra hivatkozással terjeszti elő, hogy az adókötelezettséget megállapító jogszabály alaptörvény-ellenes vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusába ütközik, vagy önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközik, feltéve hogy az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága e kérdésben hozott döntésének kihirdetésére az önellenőrzés előterjesztésekor még nem került sor vagy az önellenőrzés a kihirdetett döntésben foglaltaknak nem felel meg. Az önellenőrzést elbíráló határozat ellen e törvény általános rendelkezései szerint fellebbezésnek, illetve bírósági felülvizsgálatnak van helye.

124/C. §892 (1)893 Ha az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága az adófizetési kötelezettséget előíró jogszabály alaptörvény-ellenességét, önkormányzati rendelet esetén más jogszabályba ütközését, illetve az Európai Unió kötelező jogi aktusába ütközését a döntés kihirdetéséhez képest visszamenőleges hatállyal állapítja meg és a döntés alapján az adózónak visszatérítési igénye keletkezik, az első fokú adóhatóság az adózó kérelmére a visszatérítést – a döntésben foglalt eltérésekkel – e § rendelkezései szerint teljesíti.

(2)894 Az adózó a kérelmet az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága döntésének közzétételétől, illetve kézbesítésétől számított 180 napon belül az adóhatósághoz írásban terjesztheti elő, a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelemnek nincs helye. A kérelmet az adóhatóság határozattal utasítja el, ha a döntés közzétételének, illetve kézbesítésének napjáig az adó megállapításához való jog elévült.

(3)895 A kérelemben az adózó adóhatósági azonosításához szükséges adatokon túl meg kell jelölni a kérelem előterjesztéséig teljesített, visszatéríteni kért adót és azt a végrehajtható okiratot, amelyen az adó befizetése alapult, utalni kell az Alkotmánybíróság, a Kúria, illetve az Európai Unió Bírósága döntésére, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy

a) az adózó a visszatéríteni kért adót a kérelem előterjesztéséig más személyre nem hárította át,

b) hatósági vagy bírósági eljárás alapján a kérelem előterjesztéséig az adó visszatérítésére sem az adózó, sem más személy részére nem került sor, és ilyen eljárás a kérelem előterjesztésekor nincs folyamatban vagy az adózó az eljárás megszűnését a kérelem előterjesztésétől számított 90 napon belül az adóhatóságnál igazolja.

(4) Az adózó nyilatkozata alapján az adóhatóság a visszatérítés iránti eljárást a (3) bekezdés b) pontja szerinti eljárás megszűnésének igazolásáig, de legfeljebb 90 napra végzéssel felfüggeszti. Ha az adózó a felfüggesztés időtartama alatt az eljárás megszűnését nem igazolja és a határidő meghosszabbítását sem kéri, az adóhatóság a visszatérítés iránti eljárást végzéssel megszünteti. Ha a (3) bekezdés a) és b) pontjában foglalt egyéb feltételek nem teljesülnek, az adóhatóság a kérelmet határozattal utasítja el. A végrehajtható okiratban foglaltakkal kapcsolatban az adóhatóság a kérelem benyújtásától az eljárás jogerős befejezéséig és a visszatérítést elrendelő határozat esetén a jogerőre emelkedést követően – e határozat jogerős megsemmisítéséig, hatályon kívül helyezéséig – végrehajtási cselekményt nem foganatosít.

(5) Az adóhatóság a visszatéríteni kért adó befizetését megalapozó végrehajtható okiratban foglalt tényállást veszi alapul, illetve – ha az a tényállás tisztázásához szükséges – az ellenőrzés során alkalmazható bizonyítást folytat le azzal, hogy az adó áthárításával kapcsolatos bizonyítás arra a személyre is kiterjedhet, akire (amelyre) az adózó a visszatéríteni kért adót átháríthatta.

(6) Ha az adózó visszatérítési igénye megalapozott, az adóhatóság – az adó visszatérítésével egyidejűleg – a visszatérítendő adó után az adó megfizetésének napjától a visszatérítés teljesítéséről szóló határozat jogerőre emelkedésének napjáig a jegybanki alapkamattal azonos mértékű kamatot fizet. A visszatérítés a teljesítését elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napján esedékes, a visszatérítést az esedékesség napjától számított 30 napon belül kell kiutalni. Az e §-ban szabályozott visszatérítésre – a 37. § (6) bekezdés kivételével – egyebekben a költségvetési támogatás kiutalására vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

124/D. §896 (1) Általános forgalmi adóban keletkezett levonási jog miatti visszatérítési igény érvényesítésére a 124/C. §-ban foglaltakat az e §-ban foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

(2)897 Az adózó az (1) bekezdésben említett igényét a levonási jog keletkezése időpontját magában foglaló elszámolási időszak(ok) bevallása(i)nak – az Európai Unió Bírósága, illetve az Alkotmánybíróság döntésének közzétételétől, illetve kézbesítésétől számított 180 napon belül benyújtott – önellenőrzésével érvényesítheti. A határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

(3) Ha az adózónak az önellenőrzéssel helyesbített elszámolása eredményeként a befizetendő adója csökkenése vagy a – levonási jog keletkezése időpontjában hatályos általános forgalmi adóról szóló törvénynek a negatív elszámolandó adó visszaigénylési feltételeit is figyelembe véve keletkezett – visszaigényelhető összegnek a növekedése miatt visszatérítési igénye keletkezik, az adóhatóság a visszatérítendő adó után az önellenőrzéssel érintett bevallás(ok)ban meghatározott befizetési kötelezettség, illetve igénylési jogosultság esedékessége napjától – vagy ha az későbbi, az adó megfizetésének napjától – az önellenőrzés benyújtásának napjáig a jegybanki alapkamattal azonos mértékű kamatot fizet. A visszatérítést – amelyre a költségvetési támogatás kiutalására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni – az önellenőrzés benyújtásának napjától számított 30 napon belül kell kiutalni.

(4) Ellenőrzéssel lezárt bevallási időszak tekintetében a (2) bekezdésben meghatározottak szerint benyújtott önellenőrzések a 115. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti ismételt ellenőrzésre irányuló kérelemnek minősülnek.

(5) A 124/C. § (3) bekezdés a) pontja szerinti áthárításnak minősül az is, ha az adózó – a levonási tilalomra tekintettel – a támogatást általános forgalmi adót is finanszírozó módon kapta, vagy a le nem vonható általános forgalmi adó ellentételezésére további államháztartási támogatást kapott.

(6) A (2) bekezdés szerint érvényesített levonható adót az önellenőrzésről szóló bevallás benyújtásának napjával, a (3) bekezdés szerint számított kamatot az adózó bankszámláján való jóváírás napjával tárgyidőszaki bevételként kell elszámolni. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó kettős könyvvitelt vezető vállalkozó és egyéb szervezet dönthet úgy, hogy a tárgyidőszakban egyéb bevételként elszámolt adó összegét halasztott bevételként (legfeljebb a kapcsolódó eszköz nyilvántartás szerinti értékében) időbelileg elhatárolja. A halasztott bevételt az eszköz bekerülési értékének, illetve bekerülési értéke arányos részének költségkénti, illetve ráfordításkénti elszámolásakor kell az egyéb bevételekkel szemben megszüntetni.

Hatósági adómegállapítás bejelentés, bevallás alapján

125. § (1)898 Az állami adó- és vámhatóság határozattal állapítja meg (kivetéses adózás)

a)–b)899

c) a regisztrációs adót,

d)900 új közlekedési eszköznek minősülő személygépkocsinak, illetőleg regisztrációs adó köteles motorkerékpárnak az Európai Közösség más tagállamából történő beszerzése esetén az általános forgalmi adót, ha a vevő általános forgalmiadó-alanynak nem minősülő magánszemély, illetve egyéb szervezet, általános forgalmiadó-alanynak nem minősülő adófizetésre kötelezett jogi személy, kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany, alanyi adómentességet választó adóalany, mezőgazdasági tevékenységet folytató, különleges jogállást választó adóalany, illetve az egyszerűsített vállalkozói adó alanya.

(2)901 Az adóhatóság állapítja meg – a helyi iparűzési adó és az adóbeszedéssel megállapított idegenforgalmi adó kivételével – a helyi adókat, továbbá – a föld bérbeadásából származó személyi jövedelemadó kivételével – az önkormányzat költségvetése javára más törvény alapján fizetendő adókat (kivetéses adózás).

(3)902 A vagyonszerzési illetéket, továbbá az illetéktörvény szerint kiszabás alapján fizetendő eljárási illetéket az állami adó- és vámhatóság állapítja meg (kiszabás). A vagyonszerzési illeték kiszabására irányuló eljárás esetén a határozat meghozatalára nyitva álló határidő 60 nap.

(4) Az adókivetés, -kiszabás az adózó bevallása, bejelentése, illetőleg adatszolgáltatás alapján történik.

(5) Az adóhatóság a fizetendő adóról, az adófizetés módjáról és idejéről, továbbá – ha törvény előírja – az adóalapról, az adómentességről vagy adókedvezményről a bevallás (bejelentés) adatai alapján határoz.

(6) Ha a bevallás (bejelentés) hiányos, valótlan vagy téves adatokat tartalmaz, az adóhatóság legfeljebb 15 napos határidő tűzésével az adózót hiánypótlásra hívja fel.

(6a)903 A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1/A. §-ában, II. Fejezetében és III. Fejezet 1. pontjában szabályozott adók esetében az önkormányzati adóhatóság az adózó bevallását a közhiteles nyilvántartások, továbbá e törvény 3. számú melléklet G.) 1. pontjában szereplő adatszolgáltatásból tudomására jutó adatokkal hivatalból kijavíthatja, kiegészítheti, vagy ha az adózó az adóbevallását nem nyújtja be, úgy az adóhatóság az adót az e paragrafusban szabályozottak szerint az adózó bevallásának hiányában is kivetheti (a továbbiakban: adóhatósági adómegállapítás). Az adóhatósági adómegállapítás az adózót a bevallási kötelezettsége alól nem menti fel.

(7)904 A hiánypótlásra előírt határidő eredménytelen eltelte esetén, vagy ha azt a tényállás tisztázása egyébként indokolja, az adóhatóság az adózó egyidejű értesítésével az adómegállapítási eljárást felfüggeszti, és a tényállás tisztázása érdekében ellenőrzést folytat le.

126. § (1) Amennyiben az adó alapja a forgalmi érték és azt nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az adóhatóság megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér, a forgalmi értéket az adóhatóság helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok alapján, valamint az adózó nyilatkozata ismeretében – szükség esetén külső szakértő bevonásával – becsléssel állapítja meg.

(2) Az adóhatóság a forgalmi érték megállapítása érdekében az összehasonlító értékadatok közül a következőket köteles – más értékmeghatározókkal együtt – mérlegelni:

a) ingatlanszerzés esetében a település, nagyobb település esetén az egésztől elhatárolható kisebb területi egység, külterület esetében a gazdaságilag összefüggő térség ingatlanforgalmának legalább 2 évet átfogó értékmeghatározóit; így különösen a folyamatában növekvő vagy csökkenő ingatlanforgalmat vagy az ingatlanforgalom teljes hiányát, a település, illetőleg a térség ennek megfelelő vagy ettől eltérő értékadatait, továbbá az adókötelezettség tárgyát képező ingatlanhoz térben és időben legközelebbi ingatlanszerzés olyan adatait, amely a forgalmi érték megállapításánál számításba vehető. Összehasonlítani elsősorban az azonos rendeltetésű ingatlanokat kell. Ha a településen összehasonlításra alkalmas ingatlan nincs, a forgalmi érték megállapításánál a térséghez tartozó hasonló adottságú települések ingatlanszerzési adatai is felhasználhatók;

b) ingó szerzése esetén az azonos rendeltetésű ingódolog kereskedelmi, illetőleg piaci árát.

127. § (1) A bevallás (bejelentés) adatai alapján hozott határozat esetében az adómegállapításhoz való jog elévüléséig utólagos ellenőrzésnek van helye. Adókülönbözet megállapításáról akkor hozhat határozatot az adóhatóság, ha a bevallás (bejelentés) adataitól vagy az abban feltüntetett körülményektől eltérő tényállást tár fel.

(2) Az adómentességet vagy adókedvezményt határozott időre megállapító, jogszabálysértő határozat esetén az adóhatóság a jogszerű adókötelezettséget a jövőre nézve új határozattal írja elő.

(3) A feltételhez kötött, határozott időre szóló adómentesség, adókedvezmény feltételeinek megszűnése esetén az adó az eredeti esedékességtől jár.

127/A. §905 Ha az adózó az illetéket kiszabó határozat kiadmányozását követően, de annak jogerőre emelkedését megelőzően az illetéktörvényben meghatározott illetékkedvezmény, illetve illetékmentesség érvényesítése iránti kérelmet nyújt be, a határozat az első alkalommal benyújtott kérelem esetén nem emelkedik jogerőre, valamint nem minősül végrehajtható okiratnak. A kedvezmény, mentesség fennállásáról az állami adó- és vámhatóság az illeték kiszabása iránti eljárásban a kibocsátott elsőfokú határozat kiegészítésével dönt. A kiegészített elsőfokú határozat a kiegészítő határozat jogerőre emelkedésével emelkedik jogerőre.

Utólagos adómegállapítás906

128. § (1) Az adóhatóság utólag állapítja meg az ellenőrzés során feltárt adókülönbözetet. Törvény az adóhatóságot más esetekben is kötelezheti az adó megállapítására. A határozat meghozatalára nyitvaálló határidő utólagos adómegállapítás esetén 60 nap, a hatósági eljárás kezdő időpontjának a jegyzőkönyv, kiegészítő jegyzőkönyv átadásának, kézbesítésének napját kell tekinteni.

(2) Nincs helye utólagos adómegállapításnak, ha az adót vagy a költségvetési támogatást önellenőrzéssel nem kell helyesbíteni.

128/A. §907 (1) A végelszámolás esetén benyújtandó tevékenységet záró adóbevallás, a végelszámoló által készített záró adóbevallás, a két bevallás közötti időszakról benyújtott bevallás(ok) ellenőrzése, valamint a tevékenységet lezáró adóbevallást megelőző időszakra vonatkozó ellenőrzés megállapításait tartalmazó jegyzőkönyvvel szemben észrevételnek nincs helye.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jegyzőkönyv alapján kiadandó határozat meghozatalára nyitva álló határidő 30 nap.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott határozattal szemben a határozat közlésétől számított 8 napon belül lehet fellebbezést előterjeszteni. A fellebbezés felterjesztésére nyitva álló határidő 5 nap.

(4)908 A (3) bekezdésben meghatározott fellebbezés elbírálására nyitva álló határidő 15 nap.

(5)909 Ha a cégbíróság az állami adó- és vámhatóságot külföldi vállalkozás belföldi fióktelepe megszüntetés iránti kérelme benyújtásának tényéről, illetve bármely cég elleni törvényességi felügyeleti eljárása során a megszüntetési eljárás megindításának tényéről, illetőleg arról értesíti, hogy felszámolásra, végelszámolásra az adott cégformára tekintettel nem kerülhet sor, az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton haladéktalanul tájékoztatja a cégbíróságot arról, hogy az érintett adózónál adóhatósági eljárás van-e folyamatban, illetve arról, hogy az értesítés alapján ellenőrzést, végrehajtást kezdeményez-e. Amennyiben a cégbírósági értesítés alapján az állami adó- és vámhatóság az adózónál ellenőrzést kezdeményez, úgy azt a végelszámolás esetén lefolytatandó ellenőrzés szabályai szerint folytatja le, és az értesítéstől számított 60 napon belül fejezi be. Ez esetben a hatósági eljárásra e § rendelkezései irányadók, azonban új eljárásra utasításnak nincs helye.

(5a)910 Ha a cégbíróság az állami adó- és vámhatóságot külföldi vállalkozás belföldi fióktelepe megszüntetés iránti kérelme benyújtásának tényéről, illetve bármely cég elleni törvényességi felügyeleti eljárása során a megszüntetési eljárás megindításának tényéről, illetőleg arról értesíti, hogy felszámolásra, végelszámolásra az adott cégformára tekintettel nem kerülhet sor, az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton haladéktalanul tájékoztatja a cégbíróságot arról, hogy az érintett adózónál adóhatósági eljárás van-e folyamatban, illetve arról, hogy az értesítés alapján ellenőrzést, végrehajtást kezdeményez-e. Amennyiben a cégbírósági értesítés alapján az állami adó- és vámhatóság az adózónál ellenőrzést kezdeményez, úgy azt a végelszámolás esetén lefolytatandó ellenőrzés szabályai szerint folytatja le, és az értesítéstől számított 60 napon belül fejezi be. Ez esetben a hatósági eljárásra e § rendelkezései irányadók, azonban új eljárásra utasításnak nincs helye. E bekezdés rendelkezéseit a bíróság által nyilvántartandó jogi személy hivatalból történő megszüntetése esetén is alkalmazni kell.

(6)911 Az állami adó- és vámhatóság a cégbíróságot elektronikus úton haladéktalanul tájékoztatja az adózóval szemben folytatott, e § szerinti eljárás(ok) jogerős befejezéséről, illetve végelszámolás esetén arról is, hogy az adózónak van-e az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott köztartozása.

(7)912 Amennyiben a végelszámolás alatt álló társaság a végelszámolás megszüntetéséről, a cég működésének továbbfolytatásáról határoz, akkor a változás bejelentését követően az általános eljárási szabályok alkalmazandók, feltéve, hogy az ellenőrzés megállapításait tartalmazó jegyzőkönyv átadására még nem került sor.

129. § (1) Az utólagos adómegállapítás során az adóhatóság határozattal

a)913 adónként, költségvetési támogatásonként az egyes bevallási időszakokra elkülönítve állapítja meg a bevallott vagy bevallani elmulasztott és az ellenőrzés eredményeként különbözetként feltárt adó, illetve költségvetési támogatás alapját, az adókülönbözetet, a következő időszakra átvihető követelés különbözetet, a költségvetési támogatás különbözetet, valamint az adókötelezettséget érintő jogszabálysértés jogkövetkezményeit.

b) az adózót a terhére megállapított adókülönbözet és a jogkövetkezmények megfizetésére kötelezi azzal, hogy az adózó a befizetés teljesítésekor figyelembe veheti a befizetéskor az adott adónemen fennálló esetleges túlfizetését,

c)914

d) teljesítési határidő tűzésével rendelkezik az ellenőrzés során feltárt, könyvvezetési, nyilvántartási szabálytalanságok, illetve az adóköteles tevékenység ellenőrzése szempontjából jelentőséggel bíró mulasztások megszüntetéséről.

[(2)–(3)915]

(2)916 Ha a nem magánszemély adózó az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv megismerését és igazolt átvételét követően a törvényben előírt határidőn belül észrevételt nem tesz, a határozat indokolásában elegendő a jegyzőkönyv megfelelő pontjaira utalni. Nem alkalmazható ez a rendelkezés abban az esetben, ha az adó vagy a költségvetési támogatás alapját az adóhatóság becsléssel állapította meg.

130. §917

Az adó soron kívüli megállapítása

131. § (1) Ha az adókötelezettség az adózó halála miatt szűnik meg, az adóhatóság az adót határozattal állapítja meg.

(2) Az adóhatóság az adózóval annak halálakor együtt élt házastársa vagy örököse kérelmére az adót év közben is megállapítja, ha a kérelmező az adó megállapításához szükséges igazolásokat rendelkezésre bocsátja.

(3)918 Az adózó halála esetén az adóhatóság az örököst a személyéről történő tudomásszerzést követően örökrésze arányában külön határozatban kötelezi az adózót terhelő tartozás megfizetésére, illetve rendelkezik az adózót megillető költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés örökös részére örökrésze arányában történő kiutalásáról. A tartozást, illetve a költségvetési támogatást, adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést a külön határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell megfizetni, illetve kiutalni. Az örökös részére kiutalandó összeget az örököst terhelő tartozás összegéig az adóhatóság visszatarthatja. A tartozás megfizetésének elmaradása esetén végrehajtás csak a hagyaték tárgyaira, illetve azok hasznaira terjedhet ki azzal, hogy ha a hagyaték tárgyai vagy annak hasznai már nincsenek az örökös birtokában, a végrehajtás az örökrésze erejéig az örökös egyéb vagyontárgyaira is folytatható. Több örökös esetén az örökösöket örökrészük arányában kell a tartozás megfizetésére kötelezni. Ha az adózó halála esetén más örökös hiányában a hagyaték az államra száll, az adóhatóság külön határozat meghozatala nélkül, hivatalból törli az örökhagyó adószámlájáról az államot mint örököst terhelő tartozást, illetve az államot mint örököst megillető költségvetési támogatást, adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést.

(4)919 Az adóhatóság abban az esetben is határozattal állapítja meg év közben az adót, ha ezt az ország területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyni kívánó adózó kéri, amennyiben az adóhatóságnál a külföldi bevándorlási célú vízumot bemutatja és az adómegállapításhoz szükséges igazolást mellékeli.

(5)920 A belföldön lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel nem rendelkező adózó adóját az adóhatóság az adózó bejelentése alapján határozattal állapítja meg, ha az adózó az adóév végét megelőzően azzal a szándékkal hagyja el az ország területét, hogy az adóév során adóköteles tevékenység vagy jövedelemszerzés céljából vissza nem tér. Az ország területe elhagyásának időpontja előtt 30 nappal be kell jelenteni ennek tényét, valamint a bejelentéshez csatolni kell az adó megállapításához szükséges iratokat. Amennyiben a bejelentés és az iratok csatolása a megállapított határidőn belül nem lehetséges, ezen kötelezettséget attól az időponttól számított 15 napon belül kell együttesen teljesíteni, amelytől teljesítésük lehetővé válik.

(6)921 Az adóhatóság határozattal állapítja meg az adót, illetve az adóelőleget, ha a magánszemély a kifizető, illetve a munkáltató által megállapított adót vitatja, vagy az adóelőleg összegével kapcsolatban a kifizető (munkáltató) és a magánszemély között vita van.

Az adó feltételes megállapítása

132. §922 (1)923 Az adópolitikáért felelős miniszter az adózó kérelmére – az általa közölt, jövőbeni ügyletre, vagy jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügyletre vonatkozó részletes tényállás alapján – a kérelemben megjelölt adókötelezettségre vagy annak hiányára vonatkozó konkrét kérdés(ek) vonatkozásában megállapítja az adózó adókötelezettségét vagy annak hiányát. Az adó feltételes megállapítására irányuló kérelemként nem terjeszthető elő szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelem egyetlen adónem tekintetében sem. Jövőbeni és jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügyletre vonatkozó kérelem egy kérelemként nem terjeszthető elő. Az adópolitikáért felelős miniszter jövőbeni ügyletnek minősülő folyamatos teljesítésű ügylet esetén csak az általános forgalmi adó adónemet érintő adókötelezettséget vagy annak hiányát állapítja meg.

(1a)924 A kérelem benyújtásakor jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügylet vonatkozásában feltételes adómegállapítás csak a társasági adóval, a személyi jövedelemadóval, a kisvállalati adóval és a helyi iparűzési adóval összefüggésben kérhető és a kérelem csak a kérelemmel érintett adónemre és adómegállapítási időszakra vonatkozó bevallás benyújtásáig, de legkésőbb a bevallás határidejéig nyújtható be. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának nincsen helye.

(2)925 Az adózó (kérelmező) a jövőbeni ügylettel összefüggésben a feltételes adómegállapítás iránti kérelmében kezdeményezheti a feltételes adómegállapítás társasági adót érintő részeinek jövőbeni jogszabályváltozásra tekintet nélküli, a (2b) bekezdésben megjelölt adóévekben való alkalmazhatóságának megállapítását (a továbbiakban: tartós feltételes adómegállapítás), ha:

a) az adózónál az adóévet megelőző adóévben az átlagosan foglalkoztatottak létszáma legalább 200 fő, vagy

b) az adózó mérlegfőösszege az adóévet megelőző adóévben – az adóévben jogelőd nélkül alakult adózó esetén az adóévi várható mérlegfőösszeg – legalább 1 milliárd forint.

(2a)926 Ha az adózó a kérelem benyújtásakor nem felelt meg a (2) bekezdés a) vagy b) pontjában foglalt feltételeknek, vagy az adóévben jogelőd nélkül alakult adózó tényleges adóévi mérlegfőösszege nem éri el az eljárás kezdeményezésekor megjelölt várható mérlegfőösszeget, úgy a tartós feltételes adómegállapítás – a kiadmányozásának időpontjától kezdődően – csak a jogszabályváltozás(ok) figyelembevételével alkalmazható. Ez esetben a tartós feltételes adómegállapítás kezdeményezésekor megfizetett díj visszatérítésének nincs helye.

(2b)927 Az adózónak a tartós feltételes adómegállapítás iránti kérelemben meg kell jelölnie, hogy

a) a kérelem benyújtásának adóévére, valamint az azt követő két adóévre vagy

b) a kérelem benyújtását követő három adóévre

vonatkozóan kéri a tartós feltételes adómegállapítás alkalmazhatósága megállapítását.

(3)928 A feltételes adómegállapítás az adóhatóságra csak változatlan tényállás mellett, az adott ügyben kötelező. A feltételes adómegállapítást érdemben érintő jövőbeni jogszabályváltozás, nemzetközi jogi kötelezettségváltozás vagy tényállásváltozás (tartalmi változás) esetén – annak hatálybalépésétől, illetve időpontjától kezdődően – a feltételes adómegállapítás nem alkalmazható.

(3a)929 A tartós feltételes adómegállapítás alkalmazhatóságát – a (2a) bekezdés kivételével – a jogszabályváltozás nem, csak a tényállás megváltozása érinti. A feltételes adómegállapítási eljárás során hozott határozat kötőereje – a tartós feltételes adómegállapítás kivételével – a határozat kiadmányozását követő ötödik adóév utolsó napjáig tart, amely egyszer, további két évvel meghosszabbítható a 132/A. § szerinti eljárásban.

(4)930 A határozathozatalra nyitva álló határidő a kérelem benyújtásától számított 90 nap, hiánypótlás esetén a hiánypótlástól számított 90 nap, amely egy alkalommal 60 nappal meghosszabbítható. Az adózó a kérelmében kezdeményezheti a feltételes adómegállapítás sürgősségi eljárásban történő elbírálását, amelynek során a határozathozatalra nyitva álló határidő 60 nap, hiánypótlás esetén a hiánypótlástól számított 60 nap, amely 30 nappal meghosszabbítható. Amennyiben az adózó a kérdés(eke)t módosítja, további kérdést tesz fel vagy a tényállást módosítja, az ügyintézési határidőt a módosítás vagy kiegészítés adópolitikáért felelős miniszterhez történő beérkezésétől kell számítani. A feltételes adómegállapítás iránti kérelem az elsőfokú határozat meghozataláig visszavonható.

(5)931 A kérelem jogszabályban előírt nyomtatványon nyújtható be. A kérelemhez csatolni kell az adózó nyilatkozatát arról, hogy a kérelem vagy hasonló kérelme ügyében nincs és korábban sem volt folyamatban tudomása szerint ellenőrzés, hatósági eljárás vagy bírósági eljárás.

(5a)932 Kutatás-fejlesztési tevékenység minősítését is igénylő feltételes adómegállapítás iránti kérelem esetén csatolni kell a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóság előzetes minősítést tartalmazó határozatának másolati példányát.

(5b)933 A számviteli törvényben meghatározott IFRS-ek szerinti számviteli elszámolás minősítését is igénylő feltételes adómegállapítás iránti kérelem esetén a kérelemhez csatolni kell a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának a számviteli elszámolás minősítésére vonatkozó szakértői véleményét.

(6)934 A kérelem díjköteles, a díj mértéke:

a) 5 millió forint, a kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálása esetén 8 millió forint,

b) tartós feltételes adómegállapítás iránti kérelem esetén 8 millió forint, a tartós feltételes adómegállapítás iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálása esetén 11 millió forint.

(6a)935 Ha az adózó feltételes adómegállapítás iránti kérelmében tartós feltételes adómegállapítás iránti kérelmet is előterjeszt, a díj fizetésére a tartós feltételes adómegállapítási kérelem elbírálásának díjára irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(7)936 A kérelmet el kell utasítani, ha

a)937 az adózó nem teljesíti az (1)–(5b) és a (14) bekezdésben meghatározott feltételeket;

b) alaposan lehet attól tartani, hogy a közölt tényállás valamely más szerződést, ügyletet vagy cselekményt leplez, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik;

c) a kérelemmel érintett ügyletre vonatkozóan közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárás van folyamatban;

d) a kérelemből a hiánypótlás ellenére sem állapíthatóak meg az adómegállapítás szempontjából jelentős tények;

e) a feltételes adómegállapítás külföldi jog értelmezését igényli.

(7a)938 Az eljárás érdemi vizsgálat nélküli elutasítása, az eljárás megszüntetése, vagy a kérelem elutasítása esetén az adópolitikáért felelős miniszter a befizetett díj 85%-át a döntés jogerőre emelkedését követően haladéktalanul visszatéríti az adózó (kérelmező) részére. A sürgősségi eljárás határidejének túllépése esetén az adópolitikáért felelős miniszter a befizetett díj és a kérelemre a sürgősségi eljárás hiányában fizetendő díj különbözetét a döntés jogerőre emelkedését követően haladéktalanul visszatéríti az adózó (kérelmező) részére.

(7b)939 Az adózó a kérelem benyújtását megelőzően személyes konzultációt kezdeményezhet, amely során az adózó és az adópolitikáért felelős miniszter előzetesen egyeztethet az eljárás feltételeiről, a határidejéről, a megfizetendő díj mértékéről, a jogorvoslati lehetőségekről, a feltételes adómegállapítás hatályáról, vagy bármely más eljárási kérdésről. A konzultáció során az adózó bemutathatja a tervezett kérelem tárgyát képező ügyletet, az alapul szolgáló tényállást, az adókötelezettségre, vagy annak hiányára vonatkozó tervezett konkrét kérdés(ek)et. Az előzetes egyeztetés eredménye az adózót vagy az adópolitikáért felelős minisztert az adó feltételes megállapítására irányuló eljárásban nem köti. A konzultációról jegyzőkönyv készül. A konzultáció díjköteles, a díj mértéke konzultációnként 500 ezer forint.

(8)940 A díjat a kérelem, a fellebbezés díját a kérelem alapján induló eljárás során hozott döntés elleni fellebbezés benyújtásáig hiánytalanul meg kell fizetni. Ennek elmulasztása esetén az adópolitikáért felelős miniszter – 8 napos határidő tűzésével – a díj hiánytalan megfizetésére hívja fel az adózót (kérelmezőt). Ha az adózó a felhívás ellenére az abban foglalt határidőig a díjat hiánytalanul nem fizeti meg, az adópolitikáért felelős miniszter az eljárást megszünteti.

(9)941 Az adó feltételes megállapítására irányuló eljárás során hozott határozattal, vagy a 136. § (3) bekezdése alapján önálló fellebbezéssel megtámadható végzéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, bírósági felülvizsgálata kérhető.

(10)942 A feltételes adómegállapítás iránti kérelemmel érintett ügylettel összefüggésben ellenőrzés nem rendelhető el a kérelem benyújtásától a feltételes adómegállapítási eljárás során hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított 15. nap elteltéig. A korlátozás a jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügyletre vonatkozó feltételes adómegállapítás esetén csak a kérelmet benyújtó adózó vonatkozásában alkalmazandó. A jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügylet vonatkozásában benyújtott bevallásban igényelt költségvetési támogatás kiutalására nyitva álló határidő kezdő napja nem lehet korábbi, mint a feltételes adómegállapításról hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított 16. nap.

(11)943 Ha a kérelem elbírálásához az állami adó- és vámhatóság megkeresése szükséges, az állami adó- és vámhatóság a megkeresést 15 napon belül teljesíti. A megkeresés időtartama a feltételes adómegállapítás iránti eljárás határidejébe nem számít bele. Az adópolitikáért felelős miniszter a jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügyletre vonatkozó kérelmet a benyújtást követő 8 napon belül megküldi az állami adó- és vámhatóságnak. Az adópolitikáért felelős miniszter a kérelem alapján indult eljárást lezáró döntést a döntés jogerőre emelkedésének napjáról történő értesítéssel együtt a döntés jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül megküldi az állami adó- és vámhatóságnak.

(12)944 Az adópolitikáért felelős miniszter a feltételes adómegállapítást a kérelem benyújtásakor hatályos jogszabályok alapján adja ki. Ha a kérelem benyújtását követően, a határozat kiadmányozásának időpontjáig a feltételes adómegállapítást érdemben érintő jogszabályváltozás lép hatályba, – a tartós feltételes adómegállapítás esetén a társasági adót érintő megállapítás kivételével – a határozat tartalmazza mind a kérelem benyújtásakor, mind a határozat kiadmányozásakor hatályos jogszabályoknak megfelelő adómegállapítást.

(13)945 Az adópolitikáért felelős miniszter az adózó kérelmére megállapítja az adózó által előzetesen felszámított általános forgalmi adó megosztására alkalmazandó számítási módszer megfelelőségét a kérelemben megjelölt részletes tényállás alapján. Egy kérelemként nem terjeszthető elő ügyletre (ideértve a jövőbeni és a jövőbeni ügyletnek nem minősülő ügyleteket is) és előzetesen felszámított általános forgalmi adó megosztására alkalmazandó számítási módszerre irányuló kérelem. E kérelem vonatkozásában a feltételes adómegállapításra vonatkozó szabályokat értelemszerűen alkalmazni kell.

(14)946 Külföldi illetőségű személy feltételes adómegállapítás iránti kérelmét kizárólag belföldi képviselője útján terjesztheti elő.

A feltételes adómegállapítás alkalmazhatóságának és a kötőerő meghosszabbításának megállapítása947

132/A. §948 (1)949 Az adópolitikáért felelős miniszter kérelemre megállapítja:

a) a feltételes adómegállapítás során hozott határozat (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban: határozat) alkalmazhatóságát, ha a határozat jogerőre emelkedését követően hatályba lépett jogszabályváltozás, nemzetközi jogi kötelezettségváltozás, megvalósult vagy a jövőbeni tényállásváltozás a határozat rendelkező részében foglaltakat érdemben nem érinti, vagy

b) a határozat kötőerejének – a tartós feltételes adómegállapítás kivételével – egyszer, további két adóévre vonatkozó meghosszabítását, ha az a) pontban megjelölt tényállásváltozásra, nemzetközi jogi kötelezettségváltozásra, jogszabályváltozásra nem került sor,

c) az a) és b) pontra együttesen irányuló kérelem esetén az alkalmazhatóságot és a határozat kötőerejének további két adóévvel történő meghosszabbítását.

(2) Az (1) bekezdés alapján hozott határozat az adóhatóságra kötelező.

(3) Az adópolitikáért felelős miniszter eljárására – ha e § másként nem rendelkezik – a feltételes adómegállapításra irányadó eljárási szabályokat kell alkalmazni.

(4)950

A szokásos piaci ár megállapítása

132/B. §951 (1)952 Az állami adó- és vámhatóság kérelemre határozatban állapítja meg a kapcsolt vállalkozások közötti jövőbeni ügyletben érvényesíthető szokásos piaci ár meghatározásakor alkalmazandó módszert, a megállapítás alapjául szolgáló tényeket, körülményeket, valamint ha meghatározható, a szokásos piaci árat, ártartományt (szokásos piaci ár).

(2)953 A határozat érvényességéhez kétoldalú vagy többoldalú eljárás esetén az állami adó- és vámhatóság és az illetékes külföldi hatóság közötti megállapodás megkötése szükséges.

(3) A kérelem benyújtását megelőzően a kérelmező előzetes konzultációs eljárást kezdeményezhet, amelyben a kérelmező és az eljáró hatóság előzetesen egyeztetnek az eljárás lefolytatásának feltételeiről, időbeni ütemezéséről, módszeréről, az együttműködés lehetséges módjairól. Az előzetes egyeztetés eredménye a kérelmezőt, illetőleg az eljáró hatóságot a szokásos piaci ár megállapítása iránt folytatott eljárásban nem köti.

(4) A szokásos piaci ár megállapítása iránti eljárás egyoldalúan, kétoldalúan, illetőleg többoldalúan folytatható le. Ha az ügyletre külföldi állam jövedelemadózást érintő jogszabályát is alkalmazni kell, a kapcsolt vállalkozás kérelmében megjelöli, hogy a szokásos piaci ár megállapítására egyoldalú, kétoldalú, illetőleg többoldalú eljárást választ.

(5)954 Kétoldalú vagy többoldalú eljárás iránti kérelem benyújtása esetén az adózó a dokumentációhoz csatolja a kérelem angol nyelvű szakfordítását. Az adóhatóság felhívására az adózó csatolja a kétoldalú vagy többoldalú eljárás lefolytatásához szükséges dokumentációs részek angol nyelvű szakfordítását. Kétoldalú vagy többoldalú eljárás iránti kérelem esetén az állami adó- és vámhatóság a külföldi állam illetékes hatóságával megkötendő megállapodás és a kérelem elbírálásához szükséges adatok beszerzése érdekében eljárást kezdeményez a külföldi állam illetékes hatóságával a kettős adóztatás elkerülése tárgyában kötött nemzetközi egyezménynek a kölcsönös egyeztetési eljárásról szóló vagy ennek megfelelő rendelkezései alapján.

(6)955 A szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló külön jogszabály szerinti nyilvántartás (egyszerűsített nyilvántartás) készítésére nem kötelezett adózók – kivéve azt az adózót, amelyben az állam rendelkezik közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással – a szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelmet nem terjeszthetnek elő.

(7) A határozat határozott időre, legalább három, legfeljebb öt évre érvényes. A határozat érvényességének időtartama a szokásos piaci ármegállapítással érintett kapcsolt vállalkozások kérelmére egy alkalommal három évre meghosszabbítható. A határozat érvényessége nem hosszabbítható meg, ha az eredeti határozat alapjául szolgáló tényállás olyan mértékben megváltozott, hogy a szokásos piaci ár megállapítására új határozatot kellene kiadni. A határozat érvényességének meghosszabbítására irányuló kérelmet a határozat érvényességének lejártát megelőzően legalább hat hónappal kell előterjeszteni. A meghosszabbítás iránti kérelem alapján induló eljárásban az eredeti kérelem benyújtásával kapcsolatos eljárási szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(8)956 A kérelmet a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló külön jogszabály szerinti nyilvántartással megegyező tartalommal, három példányban kell az állami adó- és vámhatósághoz benyújtani. A kérelemhez csatolni kell az előterjesztő nyilatkozatát arról, hogy a kérelemben megjelölt tényállás megfelel a valóságnak.

(9)957 A szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárás díjköteles, a díj

a) egyoldalú eljárás esetén legalább 500 ezer forint, legfeljebb 5 millió forint, ha a szokásos piaci ár az összehasonlító árak módszerével, a viszonteladási árak módszerével, vagy a költség és jövedelem módszerrel állapítható meg,

b)958 egyoldalú eljárás esetén legalább 2 millió forint, legfeljebb 7 millió forint, ha a szokásos piaci ár az a) pontban nem szereplő módszer alapján állapítható meg,

c) kétoldalú eljárás esetén legalább 3 millió forint, legfeljebb 8 millió forint,

d) többoldalú eljárás esetén legalább 5 millió forint, legfeljebb 10 millió forint.

Amennyiben a szokásos piaci ár (ártartomány) összegszerűen nem állapítható meg, a díj – az eljárás típusától függően – a díj minimumával egyező összeg.

(10)959 A (9) bekezdésben meghatározott díjat az eljárás megindítása előtt kell leróni. Meghosszabbítás és módosítás iránti eljárás esetén a díj összege az eredeti eljárásban lerótt díj 50%-a. A kérelem elutasítása esetén a díj összegének 75%-át vissza kell téríteni. A díj mértéke a szokásos piaci ár, illetőleg a megállapított ártartomány alsó és felső értékei középértékének 1%-a, ha a szokásos piaci árat tartalmazó határozat összegszerűen megállapítja a szokásos piaci árat. Amennyiben az 1%-os mértékkel számított díj összege meghaladja a (9) bekezdésben meghatározott legkisebb díjat, az adózó a díjkülönbözetet az adóhatóság felhívására, a szokásos piaci árat megállapító határozat közlése előtt köteles megfizetni. A díjkülönbözet jóváírásától számított 8 napon belül az állami adó- és vámhatóság a határozatot közli az adózóval. A különbözet megfizetésének elmulasztása esetén az állami adó- és vámhatóság a szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelmet elutasítja. Ebben az esetben a díj visszatérítését előíró rendelkezés nem alkalmazható.

(11) A kérelmet el kell utasítani, ha

a) a kérelmező a tényállásról valótlan tartalmú nyilatkozatot tett;

b) a kérelmező által közölt tényállás hiányos és a hiánypótlásra megállapított határidő is eredménytelenül eltelt, és emiatt a rendelkezésre álló adatok a szokásos piaci ár meghatározásához nem elegendőek;

c) adat merül fel arra, hogy a közölt tényállás valamely más szerződést, ügyletet vagy cselekményt leplez;

d) a kérelmező a díjat az arra vonatkozó felhívástól számított 30 napon belül sem fizette meg hiánytalanul;

e) a kérelemben foglalt tényállás már teljesített ügyletre vonatkozik;

f) kétoldalú, illetőleg többoldalú eljárás esetén az illetékes külföldi hatóság a kérelem elbírálásához szükséges adatokat, tájékoztatást nem adja meg és az adózó nem kéri az eljárás egyoldalúan történő lefolytatását;

g) az eljárás lefolytatása a díj mértékét meghaladó költségterheket ró az eljáró hatóságra, és a kérelmező a költségtöbbletet az adóhatóság felhívására nem fizeti meg;

h) a külföldi állam illetékes hatóságával a szokásos piaci ár megállapítását érintő megállapodásra irányuló egyeztetés eredménytelen, kivéve, ha az adózó kéri az eljárás egyoldalúan történő lefolytatását;

i)960 Magyarországnak a külföldi állammal nincs a kettős adóztatás elkerülése tárgyában kötött nemzetközi egyezménye, vagy az egyezmény nem tartalmaz a kölcsönös egyeztetési eljárásról szóló vagy ennek megfelelő rendelkezéseket;

j) az eljárás lefolytatásához jogszabály megalkotására vagy módosítására lenne szükség;

k)961 az adózó – a kétoldalú, illetőleg a többoldalúan lefolytatandó eljárás helyett – egyoldalú eljárást kezdeményezett és az ennek alapján megindult eljárás folyamán az állami adó- és vámhatóság információcserére vonatkozó kérését a külföldi állam illetékes hatósága visszautasítja vagy az információcserére vonatkozó megkeresésre kölcsönös egyeztető eljárást kezdeményez, kivéve, ha az adózó az eljárás egyoldalú lefolytatására irányuló kérelmét kétoldalú, illetőleg többoldalú eljárás iránti kérelemre módosítja.

(12)962 A külföldi állam illetékes hatóságának egyetértése hiányában a kétoldalú, illetőleg a többoldalú eljárást az adóhatóság az adózó kérelmére egyoldalúan csak akkor folytatja le, ha az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére álló információk a szokásos piaci ár megállapításához elegendőek.

(13) A határozatban foglaltak változatlan tényállás esetén, a kérelem benyújtásának időpontjára visszamenő hatállyal kötik az adóhatóságot, kivéve, ha a határozat jogerőre emelkedését követően megállapítható, hogy

a) a kérelmező valótlan adatokat tartalmazó kérelmet terjesztett elő;

b) a kapcsolt vállalkozások a határozatban foglaltaktól eltérő módon állapítják meg a szokásos piaci árat;

c) a szokásos piaci ár meghatározásakor alapul vett tények, körülmények jelentősen változnak és a határozatban foglalt tényállástól olyan módon térnek el, amely a szokásos piaci ár megbízhatóságát kétségessé teszi;

d) a kérelem elbírálásánál alkalmazott jogszabályok módosulnak, kivéve, ha a határozatot ennek megfelelően módosítják;

e) a szokásos piaci ár meghatározásakor megállapított kritikus feltételek nem teljesülnek és az eljárásban részt vevő kapcsolt vállalkozások a határozat módosítását nem kezdeményezték;

f)963

(14) A határozat a kötőerőt megszüntető feltétel bekövetkeztének napjától nem alkalmazható.

132/C. §964 (1)965 Az állami adó- és vámhatóság a határozatot az abban meghatározott érvényességi időn belül az adózó kérelmére határozatban módosítja. A határozat módosításának abban az esetben van helye, ha az ügy szempontjából jelentős új tény merül fel, amely a korábbi eljárás során nem az eljárásban résztvevő kapcsolt vállalkozások rosszhiszemű eljárása miatt volt ismeretlen, vagy a szokásos piaci ár megbízhatóságának szempontjából jelentőséggel bíró, a határozathozatal alapjául szolgáló körülmények lényegesen megváltoztak. A módosítás iránti kérelem alapján induló eljárásban az eredeti kérelem benyújtásával kapcsolatos eljárási szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(2)966 Az állami adó- és vámhatóság a kérelemben és az ahhoz csatolt mellékletekben, iratokban, elemzésekben, tanulmányokban, kimutatásokban, számításokban, ismertetőkben feltüntetett adatok, körülmények valódiságát az ellenőrzésre irányadó szabályok megfelelő alkalmazásával, a határozat meghozatalához szükséges mértékben és módon előzetesen vizsgálhatja (valódiságvizsgálat). Az állami adó- és vámhatóság által végzett valódiságvizsgálat nem teremt ellenőrzéssel lezárt időszakot.

(3) A szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelemmel érintett szokásos piaci árral összefüggésben ellenőrzés nem rendelhető el a kérelem benyújtásától a szokásos piaci árat megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 nap elteltéig, ha a kérelemben feltüntetett szerződést vagy egyéb jogügyletet a kapcsolt vállalkozások már megkötötték. A határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül az adózó a határozatban foglaltaknak megfelelően önellenőrizhet, amennyiben a szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelem benyújtását követően a szerződés vagy egyéb jogügylet alapján teljesítés történt.

(4)967 A szokásos piaci ár megállapítása, a megállapítás módosítása, illetve érvényességének meghosszabbítása tárgyában hozott döntés ellen fellebbezésnek helye nincs, bírósági felülvizsgálata kérhető.

(5)968 Az eljárást 120 nap alatt kell lefolytatni, a határidő két alkalommal 60 nappal meghosszabbítható. Az elintézési határidőbe a külföldi állam illetékes hatóságával folytatott egyeztetés, az adóhatóság által lefolytatott valódiságvizsgálat időtartama, illetve a hiánypótlásra megállapított határidő nem számít bele. Amennyiben ezek eredményeként az eljárás során az ügy szempontjából jelentős olyan új tény merül fel, kritikus feltételek módosulnak, illetve a szokásos piaci ár megbízhatóságának szempontjából jelentőséggel bíró, a határozathozatal alapjául szolgáló olyan körülmények lényeges mértékben megváltoznak, amelyek a szokásos piaci ár megállapítására érdemben kihatnak, az elintézési határidő az ennek alapjául szolgáló tény bekövetkeztének időpontjában megszakad és újból kezdődik. Erről az állami adó- és vámhatóság értesíti a kérelmezőt.

Fizetési halasztás, részletfizetés engedélyezése

133. § (1) Fizetési halasztás és részletfizetés (a továbbiakban együtt: fizetési könnyítés) az adózó és az adó megfizetésére kötelezett személy kérelmére az adóhatóságnál nyilvántartott adóra engedélyezhető. A fizetési könnyítés abban az esetben engedélyezhető, ha a fizetési nehézség

a) a kérelmezőnek nem róható fel, vagy annak elkerülése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható, továbbá

b) átmeneti jellegű, tehát az adó későbbi megfizetése valószínűsíthető.

(2) A kérelem elbírálása és a feltételek meghatározása során figyelembe kell venni a fizetési nehézség kialakulásának okait és körülményeit.

(3) Nem engedélyezhető fizetési könnyítés

a) a magánszemélyek jövedelemadójának előlegére és a levont jövedelemadóra,

b) a beszedett helyi adóra,

c) a kifizető által a magánszemélytől levont járulékokra.

(4)969 Magánszemély esetében a fizetési könnyítés az (1) bekezdés a) pontjában foglaltak figyelmen kívül hagyásával is engedélyezhető, ha a kérelmező igazolja vagy valószínűsíti, hogy az adó azonnali vagy egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel súlyos megterhelést jelent. Magánszemély vagy egyéni vállalkozó esetében a fizetési könnyítés az (1) bekezdés a) pontja, valamint a (3) bekezdés figyelmen kívül hagyásával is engedélyezhető, ha a pénzügyi intézménnyel szemben fennálló hitelszerződés, kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés alapján fennálló kötelezettségei törlesztőrészleteinek megemelkedése vagy az ezzel érintett hitelszerződés felmondása aránytalanul súlyos megterhelést jelent, továbbá az adósságrendezési eljárás során.

(5)970 Fizetési könnyítés iránti kérelem benyújtása, illetve a kérelem teljesítése esetén a következő pótlékokat kell felszámítani, valamint a b) pont alkalmazásakor határozatban közölni:

a) a kérelem benyújtása esetén késedelmi pótlékot a kérelmet elbíráló határozat jogerőre emelkedéséig, ha azonban a fizetési könnyítést engedélyezik, csak az elsőfokú határozat keltének napjáig,

b) a kérelem teljesítése esetén a fizetési könnyítés időtartamára az elsőfokú határozat keltének napjától a kérelem benyújtásának napján érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékben.

(6)971 A pótlékok kiszabása kivételes méltánylást érdemlő esetben mellőzhető. Az (5) bekezdés b) pontjában említett pótlékra egyebekben a késedelmi pótlékra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(7) Törvény a fizetési halasztási, részletfizetési kedvezmény más eseteit is meghatározhatja, engedélyezését csak törvény zárhatja ki.

(8) Az adóhatóság a fizetési halasztást, részletfizetést engedélyező határozatában a kedvezményt feltételhez kötheti.

(9) A határozat rendelkező részében fel kell hívni az adózó figyelmét arra, hogy ha a kedvezmény feltételeit vagy az esedékes részletek befizetését nem teljesíti, a kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás járulékaival együtt egy összegben esedékessé válik.

(10)972 Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti csoportos adóalany számára a csoportos adóalanyiság időszakában fizetési könnyítés nem engedélyezhető.

(11)973 A vállalkozási tevékenységet nem folytató, általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemély kérelmére az adóhatóság az általa nyilvántartott, legfeljebb 200 000 forint összegű adótartozásra – kivéve a (3) bekezdésben meghatározott kötelezettségeket – évente egy alkalommal legfeljebb 6 havi pótlékmentes részletfizetést engedélyez az (1)–(2) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül.

(12)974 Ha az adózó a (11) bekezdés alapján engedélyezett részletfizetés esetében az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a részletfizetési kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ez esetben az adóhatóság a fennmaradó tartozásra az eredeti esedékességtől késedelmi pótlékot számít fel.

133/A. §975 (1)976 A vállalkozási tevékenységet nem folytató, általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemély – a bevallás benyújtására előírt határidőig – személyi jövedelemadó bevallásában nyilatkozhat úgy, hogy a bevallott, együttesen 200 000 Ft-ot meg nem haladó személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettségét pótlékmentes részletfizetés keretében, az esedékességtől számított legfeljebb 6 hónapon keresztül, havonként egyenlő részletekben teljesíti. Az első részlet megfizetésének határideje a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség törvényben meghatározott esedékességének napja. A nyilatkozat megtételére előírt határidő jogvesztő.

(2) Ha az adózó az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ez esetben az adóhatóság a tartozás fennmaradó részére az eredeti esedékesség napjától késedelmi pótlékot számít fel.

133/B. §977

Adómérséklés

134. § (1)978 Az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást – a kifizető által a magánszemélytől levont adó- és járuléktartozás kivételével –, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti. Az adóhatóság a mérséklést – az adózó teljesítőképességéhez mérten – az adótartozás egy részének megfizetéséhez kötheti.

(2)979 Az adóhatóság az (1) bekezdésben foglaltakon túl más személy adóját nem engedheti el, és nem mérsékelheti.

(3) Az adóhatóság a pótlék- és bírságtartozást kivételes méltányosságból mérsékelheti (elengedheti) különösen akkor, ha annak megfizetése a vállalkozási tevékenységet folytató magánszemély, jogi személy vagy egyéb szervezet gazdálkodási tevékenységét ellehetetlenítené. Az adóhatóság a mérséklést az adótartozás egy részének (vagy egészének) megfizetéséhez kötheti.

(4)980 Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti csoportos adóalany számára a csoportos adóalanyiság időszakában adómérséklés nem engedélyezhető.

(5)981

134/A. §982

A határozat (végzés) módosítása és visszavonása983

135. § (1)984 Ha az adóhatóság megállapítja, hogy a felettes szerv vagy a bíróság által még el nem bírált határozata (végzése) jogszabálysértő, a határozatát (végzését) az adózó terhére a határozat (végzés) jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül, az adózó javára az adómegállapításához való jog elévüléséig módosítja vagy visszavonja. A megállapításhoz, a visszaigényléshez való jog elévüléséig módosítja vagy visszavonja a határozatát (végzését) az adóhatóság akkor is, ha azt törvény előírja.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt, az adózó terhére történő módosítás korlátozása nem érvényesül, ha

a)985 a bíróság a büntetőügyben hozott jogerős ítéletével megállapította, hogy az adózó adókötelezettsége teljesítésével összefüggésben csalást, költségvetési csalást, adócsalást, illetve munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalást követett el,

b)986 a határozatot (végzést) hozó adóhatóság dolgozója a kötelességét a büntetőtörvénybe ütköző módon szegte meg úgy, hogy ez a határozat (végzés) meghozatalát befolyásolta, és ezt a bíróság büntetőügyben hozott jogerős ítélete megállapította,

c) az adózó rosszhiszemű volt.

(3) A rosszhiszeműséget az adóhatóságnak kell bizonyítani.

(4)987 Ha az adóhatóság határozata (végzése) jogszabálysértő, melynek következtében az adózónak visszatérítési igénye keletkezik, az adóhatóság a visszatérítendő összeg után a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet, kivéve, ha a téves adómegállapítás az adózó vagy az adatszolgáltatásra kötelezett érdekkörében felmerült okra vezethető vissza.

Fellebbezés

136. §988 (1) Az adózó az ügy érdemében hozott elsőfokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezés joga megilleti azt is, akire a határozat rendelkezést tartalmaz.989

(2)990 A határozathozatalt megelőző eljárás során hozott végzés csak a határozat ellen benyújtott fellebbezésben támadható meg, kivéve, ha az önálló fellebbezést e törvény megengedi.

(3) Önálló fellebbezésnek van helye az első fokon hozott,

a) az eljárást felfüggesztő,

b) az eljárást megszüntető,

c) a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító,

d) a bevallás, a bejelentés és a fellebbezés határidejének elmulasztásával kapcsolatban benyújtott igazolási kérelmet elutasító,

e) az iratbetekintési jog korlátozását elrendelő,

f) az adózó ismételt ellenőrzésre irányuló kérelmét elutasító,

g) a visszatartási jog gyakorlásáról hozott,

h) a végrehajtási kifogást elbíráló,

i) az eljárási bírságot kiszabó,

j)991 az eljárási költség viselésével kapcsolatos, a költségmentességi kérelmet elutasító, valamint

k) a kézbesítési vélelem megdöntése tárgyában hozott elutasító

végzés ellen.

(3a)992 Az automatikus részletfizetés iránti kérelemnek helyt adó határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.

(4) A fellebbezést a határozat (végzés) közlésétől számított 15 napon belül, utólagos adómegállapítás esetén 30 napon belül lehet előterjeszteni.

(5) A fellebbezésre jogosult a fellebbezési határidőn belül a fellebbezési jogáról lemondhat. A fellebbezési jogról való lemondást tartalmazó nyilatkozat nem vonható vissza.

(6)993 Az elkésett fellebbezést, a fellebbezésre nem jogosulttól származó fellebbezést, valamint az önálló fellebbezéssel meg nem támadható végzés ellen irányuló fellebbezést az első fokon döntést hozó adóhatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

136/A. §994 (1) A 136. § (4) bekezdésében foglaltaktól eltérően a fellebbezést az adószám megállapításának megtagadásáról szóló, valamint a 24/C. § (4) és a 24/D. § (3) bekezdése alapján előterjesztett kérelem elutasítása tárgyában hozott határozat (e szakasz alkalmazásában határozat) közlésétől számított 8 napon belül lehet előterjeszteni. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának nincsen helye.

(2) A 137. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a határozattal szemben előterjesztett fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezés beérkezésének napjától számított 5 napon belül kell felterjeszteni a felettes szervhez.

(3) A határozat ellen benyújtott fellebbezés esetén a határozat elbírálásra nyitva álló határidő 15 nap.

(4) A határozattal szemben felügyeleti intézkedés iránti kérelem nem terjeszthető elő.

136/B. §995 (1)996 Az adó megfizetésére kötelezett a helytállási kötelezettségét megállapító – a 35. § (2) bekezdés f) pontja és (7) bekezdése alapján meghozott – első fokú adóhatósági határozat elleni fellebbezésben vitathatja a helytállási kötelezettségét megalapozó, utólagos adómegállapítás tárgyában kiadott határozatot, amennyiben azt bíróság nem vizsgálta felül. Ez a jogosultság akkor is megilleti az adó megfizetésére kötelezettet, ha a vitatott kötelezettség tekintetében az adómegállapításhoz való jog már elévült.

(2)997 Az adóhatóság – a 35. § (2) bekezdés f) pontja és (7) bekezdése alapján meghozott első fokú határozat közlésével egyidejűleg – az adó megfizetésére kötelezettnek megküldi a helytállási kötelezettséget megalapozó, utólagos adómegállapítás tárgyában kiadott első- és – amennyiben másodfokú határozat meghozatalára sor került – a másodfokú határozatot, valamint az utólagos adóellenőrzés megállapításairól felvett jegyzőkönyvet.

(3)998 Amennyiben az adó megfizetésére kötelezett a helytállási kötelezettségét megalapozó utólagos adómegállapítás tárgyában hozott határozatot az (1) bekezdés szerinti fellebbezésben vitatja, a fellebbezést elbíráló másodfokú adóhatóság elsőként az utólagos adómegállapítás jogszerűsége kérdésében dönt. Amennyiben a felettes szerv megállapítja, hogy az utólagos adómegállapítás részben vagy egészben jogszabálysértő, a fellebbezést benyújtó adó megfizetésére kötelezettel szemben a jogszabálysértő adómegállapítás tekintetében az adóvégrehajtáshoz való jogot korlátozza vagy megszünteti. Az utólagos adómegállapítás jogszerűsége, a végrehajtási jog korlátozása és az adó megfizetésére kötelezés tárgyában a másodfokú adóhatóság egy határozatban dönt. A határozat meghozatalára nyitva álló határidő az iratoknak a másodfokú adóhatósághoz történő megérkezését követő naptól számított 60 nap.

137. §999 (1) A fellebbezést annál az adóhatóságnál kell előterjeszteni, amely a megtámadott határozatot (végzést) hozta. A fellebbezési határidőt akkor is megtartottnak kell tekinteni, ha a határidőben benyújtott fellebbezés iránti kérelmet nem a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervnél terjesztették elő. A fellebbezésben új tényekre és bizonyítékokra is lehet hivatkozni.

(2) A fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezés beérkezésének napjától számított 15 napon belül fel kell terjeszteni a felettes szervhez, kivéve, ha az adóhatóság a megtámadott határozatot (végzést) visszavonja, illetőleg a fellebbezésnek megfelelően módosítja, kijavítja vagy kiegészíti. A felterjesztés során az elsőfokú adóhatóság az ügy eldöntéséhez szükséges mértékben ismerteti a fellebbezésről kialakított álláspontját.

138. § (1)1000 A felettes szerv a fellebbezéssel megtámadott határozatot (végzést) és az azt megelőző eljárást megvizsgálja, tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett. Az utólagos adómegállapítás során hozott határozat ellen benyújtott fellebbezés esetén a határozat meghozatalára nyitva álló határidő az iratoknak a felettes szervhez történő megérkezését követő naptól számított 60 nap. A határozat ellen irányuló fellebbezést határozattal, a végzés ellen irányuló fellebbezést végzéssel kell elbírálni. A vizsgálat eredményeként az adóhatóság a határozatot (végzést) helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti.

(2)1001 A felettes szerv, ha a határozat (végzés) hozatalához nincs elég adat, vagy a tényállás további tisztázása szükséges, a határozat (végzés) megsemmisítése mellett az ügyben első fokon eljárt közigazgatási szervet új eljárásra utasíthatja, vagy a tényállás kiegészítése iránt maga intézkedik.

139. §1002 A fellebbezési eljárás során hozott határozatot (végzést) a fellebbezővel és mindazokkal, akikkel az elsőfokú határozatot (végzést) közölték, az első fokon eljárt adóhatóság útján írásban kell közölni.

Új eljárásra utasítás

140. § (1)1003 Amennyiben a jogorvoslati kérelemmel megtámadott határozat részben jogszabálysértő és ezért új eljárásra utasításnak van helye, a jogorvoslati kérelmet elbíráló felettes szerv – amennyiben az ügy körülményei ezt lehetővé teszik – csak a jogszabálysértő megállapítások (intézkedések) tekintetében rendeli el az új eljárást, egyebekben a határozatot (végzést) helybenhagyja vagy megváltoztatja.

(2)1004 Új eljárásra utasítás esetén a felettes szerv határozatában (végzésében) meghatározza az új eljárásban vizsgálandó körülményeket, illetőleg az adót, költségvetési támogatást és bevallási időszakot, melyre az új eljárás kiterjed. Az adóhatóság a felettes szerve vagy a bíróság által elrendelt új eljárásban kizárólag az új eljárás elrendelésére okot adó körülményeket, illetőleg az ezekkel összefüggő tényállási elemeket vizsgálhatja.

(3)1005

Felügyeleti intézkedés

141. §1006 (1) A felettes adóhatóság kérelemre vagy hivatalból, az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter hivatalból felügyeleti intézkedést tesz, ha az ügyben eljárt adóhatóság határozata, önálló fellebbezéssel megtámadható végzése (intézkedése) jogszabálysértő, vagy a határozat, az önálló fellebbezéssel megtámadható végzés meghozatalára (intézkedésre) jogszabálysértő módon nem került sor. Az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter abban az esetben jár el, ha a felettes adóhatóság az ügyben már döntést hozott. Az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter nem tehet felügyeleti intézkedést, ha az ügyben eljárt adóhatóság döntését bíróság már felülvizsgálta.

(2) Az adóhatóság a felettes adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter erre irányuló felhívásától számított 15 napon belül köteles az iratokat felterjeszteni. Az utólagos adómegállapítással kapcsolatban benyújtott felügyeleti intézkedés iránti kérelem elbírálása esetén az ügyintézési határidő az iratoknak a felügyeleti szervhez történő beérkezését követő naptól számított 60 nap, kivéve, ha az eljáró szerv a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül utasítja el.

(3) A felettes adóhatóság a felügyeleti intézkedés iránti kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha az ügyben eljárt adóhatóság döntését a bíróság már felülvizsgálta.

(4) Az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter a felügyeleti intézkedés iránti kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(5) A felettes adóhatóság a felügyeleti intézkedés iránti kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatja, ha a bírósági felülvizsgálatot az adózó kezdeményezte.

(6) A felettes adóhatóság a felügyeleti intézkedést mellőzi, ha jogszabálysértést nem állapít meg. A felügyeleti intézkedés iránti kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról a felettes adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter, a felügyeleti intézkedés mellőzéséről a felettes adóhatóság az adózót határozat (végzés) meghozatala nélkül értesíti.

(7) A felettes adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter a jogszabálysértő határozatot (intézkedést), önálló fellebbezéssel megtámadható végzést megváltoztatja, megsemmisíti, szükség esetén új eljárás lefolytatását rendeli el, vagy az elsőfokú adóhatóságot eljárás lefolytatására utasítja. A felettes adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter a felügyeleti intézkedésről határozatot (végzést) hoz.

(8) Felügyeleti intézkedés keretében nem hozható olyan döntés, amely az adókötelezettséget, az adó alapját, az adó összegét, a költségvetési támogatás alapját, összegét az adózó terhére változtatja meg. Ha a felettes adóhatóság vagy az adópolitikáért felelős miniszter, illetve a NAV-ot irányító miniszter megállapítása szerint a felülvizsgált döntés (intézkedés) súlyosításának lenne helye, akkor a jogszabálysértő döntést (intézkedést) megsemmisíti és új eljárás lefolytatását rendeli el.

141/A. §1007

Súlyosítási tilalom a hatósági eljárásban

142. § (1)1008 Ha a korábbi ellenőrzés eredményeként határozatot hoztak, a határozat jogerőre emelkedésétől, ha pedig az ellenőrzés hatósági eljárás megindítása nélkül befejeződött, a befejezéstől számított egy éven túl olyan új határozat, amely az adókötelezettséget, az adó alapját, az adó összegét, a költségvetési támogatás alapját és összegét az adózó terhére változtatja meg, még akkor sem hozható, ha az alapeljárásban hozott határozatot a felettes adóhatóság megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el, vagy a határozatot az elsőfokú adóhatóság visszavonta. Ha az új határozat meghozatalát ellenőrzés (felülellenőrzés) előzi meg, és az ellenőrzésről (felülellenőrzésről) készült jegyzőkönyvet az egyéves időtartamon belül átadják vagy postára adják, az adózóra terhesebb megállapításokat tartalmazó határozat az egyéves időtartam leteltét követően is, de legkésőbb 18 hónapon belül hozható meg. Az egyéves időtartam vizsgálatánál az átadás és a postára adás tekintetében csak a 104. § (1) bekezdésében meghatározott, az ellenőrzés (felülellenőrzés) megállapításait tartalmazó jegyzőkönyv minősül ellenőrzésről (felülellenőrzésről) készült jegyzőkönyvnek.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni

a)1009 a bíróság jogerős ítéletében megállapított költségvetési csalás, adócsalás, munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás, illetve az adókötelezettség teljesítésével összefüggésben elkövetett csalás,

b) a bíróság által elrendelt új eljárás,

c)1010 ha az ellenőrzést az adópolitikáért felelős miniszter vagy az Állami Számvevőszék elnöke – helyi adó esetében az önkormányzati képviselő-testület határozata – rendelte el,

d)1011 ha az adóhatóság az ellenőrzést a társadalombiztosítási igazgatási szerv megkeresésének teljesítése érdekében soron kívül folytatja le, és az ismételt ellenőrzés eredménye ellátási jogosultságot teremt,

e)1012 ha az adóhatóság olyan, az adó megállapítását befolyásoló új tényről, adatról, bizonyítékról szerez tudomást, amely a korábbi ellenőrzéskor nem volt ismert, és az ellenőrzés lefolytatására az állami adó- és vámhatóság vezetője utasítást ad.

Adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata

143. § (1)1013 Az adóhatóság másodfokú jogerős határozatát – a fizetési könnyítés engedélyezése tárgyában hozott, illetőleg az elsőfokú határozat megsemmisítését elrendelő határozat kivételével – a bíróság az adózó kérelmére jogszabálysértés esetén megváltoztatja vagy hatályon kívül helyezi, és ha szükséges, az adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja. Az adóhatóság másodfokú végzésével szemben nincs helye bírósági felülvizsgálatnak.1014

(2)1015

A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS

144. §1016 Az adóhatóság alkalmazottja – ha e törvény másként nem rendelkezik – a végrehajtási eljárásban az egyes végrehajtási cselekmények foganatosításakor a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényt (a továbbiakban: Vht.) alkalmazza. Az adóvégrehajtót az eredményes végrehajtás érdekében mindazok a jogok megilletik, amit a Vht. a bírósági végrehajtónak biztosít. Ha az adózó vagy más személy a helyszíni végrehajtási eljárás eredményességét a végrehajtó veszélyeztetésével, fenyegetésével akadályozza, vagy az eljárás lefolytatásának meghiúsítását megkísérli, az adóhatóság a rendőrségről szóló törvény szerinti rendőri intézkedés megtételét kezdeményezheti, vagy a NAV hivatásos állományú, jelen lévő tagja útján az eljárás zavartalan lefolytatását biztosíthatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény szerinti intézkedések alkalmazásával. A végrehajtó a végrehajtási eljárás során jogosult – a vagyontárgy kétséget kizáró beazonosítása érdekében – a 98. § (1) bekezdése j) pontja szerinti mintavételre. A végrehajtás lefolytatásához szükséges adatok beszerzésére és kezelésére a Vht.-t az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

Végrehajtható okirat

145. § (1)1017 Az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat:

a) a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős hatósági határozat (végzés),

b) az önadózás esetén a fizetendő adót (adóelőleget) tartalmazó bevallás,

c) a behajtási eljárás során a behajtást kérő megkeresése,

d) az adózóval közölt adóhatósági adómegállapítás,

e)1018 a bírósági eljárási illetéket megállapító bírósági határozat, valamint a bírósági eljárási illeték tárgyában küldött bírósági megkeresés és értesítés,

f) az egészségügyi szolgáltatási járulék kötelezettséget tartalmazó bejelentés.

(2) Az okirat végrehajthatóságához külön intézkedésre (záradékolás, végrehajtási lap kiállítása stb.) nincs szükség.

(3)1019 Az adótartozás után felszámított pótlék, kamat, valamint a végrehajtási költségátalány az adótartozásra vonatkozó végrehajtható okirat alapján hajtható végre.

Eljáró hatóságok

146. § (1)1020 A végrehajtást az első fokon eljáró adóhatóság folytatja le.

(1a)–(1b)1021

(2)1022 Az adók módjára behajtandó köztartozás jogosultjának megkeresése alapján

a)1023 magánszemély esetében a belföldi lakóhely, szokásos tartózkodási hely vagy szokásos fellelhetőségi helye, ennek hiányában utolsó ismert belföldi lakóhelye, egyéni vállalkozó esetében a székhelye szerint illetékes önkormányzati adóhatóság,

b)1024 jogi személy és egyéb szervezet esetében az illetékes állami adó- és vámhatóság

jár el, kivéve, ha törvény a köztartozás beszedését más szerv hatáskörébe utalja.

Külföldi magánszemély esetén a fővárosi főjegyző az illetékes önkormányzati adóhatóság, ha az illetékes önkormányzati adóhatóság az a) pontban megjelölt illetékességi okok sorrendje alapján nem határozható meg.

(2a)1025 A (2) bekezdéstől eltérően a fővárosi és megyei kormányhivatal vagy járási (fővárosi kerületi) hivatal megkeresése alapján az adók módjára behajtandó köztartozás tekintetében az illetékes állami adóhatóság jár el.

(3)1026 Az önkormányzati adóhatóságot megillető tartozások megkeresés alapján történő végrehajtása esetén a végrehajtást az adózóra az általános illetékességi szabályok szerint illetékes állami adó- és vámhatóság folytatja le.

(4)1027 Az adóhatóság a végrehajtást az adós lakóhelye, székhelye vagy végrehajtás alá vonható vagyontárgya szerinti járásbíróság mellett működő, az ügyelosztási szabályok szerint illetékes önálló bírósági végrehajtó útján is foganatosíthatja. Ez esetben a bírósági végrehajtó az e törvényben foglalt rendelkezések alkalmazásával jár el azzal az eltéréssel, hogy illetékességére a Vht. 232. §-ának (3)–(5) bekezdése az irányadó, és alkalmazza a Vht.-nak az elektronikus ingóárverésre és ingatlanárverésre vonatkozó rendelkezéseit is.

(5)1028 Ha ugyanazt az ingóságot (ideértve az üzletrészt és az értékpapírt is) vagy ingatlant több adóhatóság is lefoglalta, a végrehajtás folytatására és az értékesítésre az állami adó- és vámhatóság, ennek hiányában az a végrehajtó jogosult és köteles, aki a vagyontárgyat a többi végrehajtót megelőzően foglalta le. Egyidejű foglalás esetén az adóhatóságok megegyezése szerint kell folytatni a végrehajtást.

(6)1029 Ha az illetékesség megszűnéséről az adóhatóság a végrehajtási cselekmény foganatosítását követően szerez tudomást, az illetékességváltozás a már foganatosított végrehajtási cselekmények hatályát nem érinti.

147. §1030 (1)1031 A nem belföldi illetőségű, illetőleg az egybefüggően 183 napot meghaladóan külföldön tartózkodó belföldi illetőségű személy (a továbbiakban együtt: fizetésre kötelezett személy) adófizetési kötelezettségének, adók módjára behajtandó tartozásának külföldön történő érvényesítése (beszedése) érdekében szükséges cselekményt – az Európai Közösség tagállamai közötti, valamint nemzetközi egyezményekben szereplő adóbehajtási jogsegély hatálya alá tartozó fizetési kötelezettségek kivételével – az adópolitikáért felelős miniszter által lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertese teszi meg.

(2)1032 A pályázat nyertese az adófizetési kötelezettség, adók módjára behajtandó köztartozás érvényesítése érdekében jogosult az ehhez szükséges, adótitoknak minősülő adatok megismerésére. Ennek érdekében a végrehajtási eljárás alapjául szolgáló iratokat az adóhatóság az eljárás befejezéséig a pályázat nyertese rendelkezésére bocsátja.

(3)1033 Az (1) bekezdés szerinti cselekmény ellátásáért a pályázat nyertesét a külön megállapodásban foglaltak szerint fizetendő ellenérték, de legfeljebb a beszedett adó nyolc százaléka illeti meg.

(3a)1034 Adók módjára behajtandó köztartozásnak a pályázat nyertese útján történő érvényesítése esetén a behajtást kérő köteles az adóhatóság felhívására a (3) bekezdés szerinti jutalék összegét megfizetni. Az adóhatóság eredménytelen felszólítást követően határozattal kötelezi a behajtást kérőt a jutalék összegének megfizetésére. A határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okiratnak minősül.

(4)1035 Az adóhatóság a fizetési kötelezettséget megállapító határozatot, illetőleg végrehajtható okiratot (a továbbiakban: megkeresést) a pályázat nyerteséhez negyedévenként küldi meg. A megkeresés továbbítását követő változásról az adóhatóság a pályázat nyertesét haladéktalanul értesíti. Amíg a pályázat nyertese az eljárás eredménytelenségéről nem értesíti az adóhatóságot, a fizetésre kötelezett személy belföldi vagyona ellen végrehajtási cselekmény nem foganatosítható. Amennyiben a pályázat nyertese az eljárás eredményességéről a megkeresés továbbításától számított 6 hónap elteltével nem nyilatkozik, az adóhatóság a fizetésre kötelezett ingatlanára jelzálogjogot jegyezhet be.

(5)1036 Nem szükséges a pályázat nyertesének igénybevétele akkor, ha a fizetésre kötelezett személy a fizetési kötelezettség érvényesítésekor belföldön tartózkodik és a fizetési kötelezettség érvényesítésének egyéb akadálya sincsen, továbbá akkor sem, ha a fizetésre kötelezett személynek e törvény szerinti képviseleti jogosultsággal rendelkező belföldi meghatalmazottja van.

Végrehajtás alá vonható vagyontárgyak

148. § A fióktelep útján folytatott tevékenységgel összefüggésben keletkezett adótartozás végrehajtása során a külföldi vállalkozás valamennyi belföldön található vagyonára végrehajtás vezethető.

Az eljárás időpontja1037

148/A. §1038 (1) Helyszíni eljárás keretében végrehajtási cselekmények munkanapon, reggel 6 óra és este 10 óra között foganatosíthatók.

(2)1039 A végrehajtó a végrehajtást foganatosító adóhatóság vezetőjének írásbeli engedélye alapján – az (1) bekezdésben rögzített időbeli korlátozásra tekintet nélkül – bármikor foganatosíthat végrehajtási cselekményt. A végrehajtó a szállítás alatt álló ingóságot erre irányuló külön engedély nélkül is bármikor lefoglalhatja.

Biztosítási intézkedés

149. § (1)1040 Amennyiben valószínűsíthető, hogy a követelés későbbi kielégítése veszélyben van, az adóhatóság biztosítási intézkedésként végzéssel elrendeli a pénzkövetelés biztosítását.

(2) Biztosítási intézkedés akkor rendelhető el, ha

a)1041 a fizetési kötelezettséget megállapító adóhatósági határozat (végzés) még nem végrehajtható,

b)1042 végrehajtható az adóhatósági határozat (végzés), de az abban meghatározott teljesítési határidő még nem telt le.

(3)1043 A biztosítási intézkedést az az adóhatóság rendeli el, amelyik a fizetési kötelezettséget megállapító határozatot (végzést) hozta.

(4)1044 A biztosítási intézkedést elrendelő végzés végrehajtására a végrehajtási eljárás során irányadó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a gépjármű biztosítási intézkedés keretében foganatosítandó lefoglalása a gépjármű lefoglalás foglalási jegyzőkönyvben történő feltüntetésével, illetve ha lehetséges, a törzskönyv lefoglalásával történik. Nem foganatosítható a biztosítási intézkedést elrendelő végzés a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló törvényben meghatározott tanúsítványban felsorolt kulturális javak tekintetében a különleges védelem időtartama alatt.

(5)1045 A biztosítási intézkedést elrendelő végzés ellen végrehajtási kifogásnak van helye, amelynek a végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(5a)1046 Biztosítási intézkedés keretében az adóhatóság az általa felülvizsgált, az adózót megillető költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést) a biztosítási intézkedést elrendelő végzésben meghatározott kötelezettség erejéig zárolhatja. A zárolt összeg felett az adózó rendelkezési joga a biztosítási intézkedés időtartama alatt szünetel.

(6)1047 A biztosítási intézkedést elrendelő végzés alapján foganatosított végrehajtási cselekményeket a végrehajtási eljárás megindítása után nem kell megismételni. A végrehajtási eljárás alapjául szolgáló határozat (végzés) megsemmisítése esetén a biztosítási intézkedést meg kell szüntetni.

(7)1048 A biztosítási intézkedést elrendelő végzés végrehajtása során elvégzett foglalás hatálya kiterjed a végrehajtási eljárásra is.

A végrehajtási eljárás megindítása

150. § (1)1049 Az adóhatóság az adótartozás megfizetésére az adózót, a 35. § (2) és (7) bekezdése szerint az adó megfizetésére kötelezett személyt (a továbbiakban együtt: adós) felhívhatja, eredménytelen felhívás esetén a végrehajtást megindítja. A végrehajtási eljárás a végrehajtási cselekmény foganatosításával indul.

(2)1050 A végrehajtható okirat alapján foganatosított ingó-, ingatlan- illetve követelésfoglalás hatályát az adóhatóság kiterjesztheti a foglalást követően végrehajthatóvá vált tartozásokra, költségekre is (kiterjesztés), amely tényről az adóhatóság az adózót értesíti.

(3)1051 Az adótartozás behajtása érdekében a tartozást megállapító vagy nyilvántartó adóhatóság a végrehajtható okirat alapján a végrehajtás iránt intézkedik.

Átvezetés végrehajtás esetén1052

150/A. §1053 (1)1054 Amennyiben az adóhatóság az adózót terhelő adótartozás, egyéb az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott tartozás, illetve az adók módjára behajtandó köztartozás és eljárási költségek mellett túlfizetést is nyilvántart, végrehajtási cselekményként a túlfizetés összegét az előzőekben említett, általa nyilvántartott tartozásokra elszámolhatja, és ezzel egyidejűleg az adózót értesíti. Az adók módjára behajtandó köztartozásra történő átvezetésről az adózót az adóhatóság végzéssel értesíti.

(2)1055 Ha az állami adó- és vámhatóságnál fennálló túlfizetés összege az adózót terhelő tartozás mindegyikére nem nyújt fedezetet, azt az állami adó- és vámhatóság – a végrehajtási költség elszámolása után – először a magánszemély jövedelemadó előlegére, a levont jövedelemadóra, vagy a kifizető által a magánszemélytől levont járulékokra esedékesség sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában számolja el. Az ezt követően fennmaradó összeget először az egyéb adótartozásokra kell elszámolni azok esedékességének sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában, az ezt követően fennmaradó összeget a köztartozás jogosultjainak kell átutalni a tartozások arányában. A túlfizetés elszámolásával a jóváírás napján a tartozás megfizetettnek minősül.

Visszatartási jog gyakorlása

151. § (1)1056 Az adózó a költségvetési támogatás (visszaigénylés, visszatérítés) igénylésekor az önkormányzati adóhatóságnál az erre a célra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozik arról, hogy a nyilatkozat időpontjában más adóhatóságnál van-e esedékessé vált tartozása, és az milyen összegű. Az önkormányzati adóhatóság az általa felülvizsgált, az adózót megillető költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést), az általa nyilvántartott adótartozás, adók módjára behajtandó köztartozás, az adózó nyilatkozatában vagy más adóhatóság megkeresésében közölt – más adóhatóságot megillető – tartozás összegéig visszatarthatja, és ezzel ennek erejéig a tartozás megfizetettnek minősül.

(2)1057 Az állami adó- és vámhatóság az általa felülvizsgált, az adózót megillető költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést), az általa nyilvántartott adótartozás, adók módjára behajtandó köztartozás, illetőleg önkormányzati adóhatóság megkeresésében közölt – önkormányzati adóhatóságot megillető tartozás összegéig visszatarthatja, és ezzel ennek erejéig a tartozás megfizetettnek minősül.

(3)1058 A visszatartásról az adózót az adóhatóság végzéssel értesíti. Az adózó nyilatkozatában feltüntetett tartozásra gyakorolt visszatartás esetében az adóhatóság a végzés mellőzésével, írásban értesíti az adózót a visszatartás tényéről.

(4)1059 Az adóhatóság visszatartási jogának gyakorlását az adózó kérelmére akkor mellőzheti, ha a költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés) elmaradása az adózó gazdálkodási tevékenységét ellehetetlenítené, illetve, ha a magánszemély adózó esetében a támogatás elmaradása a saját és a vele együtt élő hozzátartozója megélhetését súlyosan veszélyeztetné.

(5)1060 Az adóhatóság a nyilatkozat alapján visszatartott összegből a törvény szerint a kiutalásra nyitva álló határidőn belül, ha pedig megkeresésre jár el, a végzés jogerőre emelkedését követően 15 napon belül utalja át a jogosultnak az adózóval szemben fennálló követelését.

(6)1061 Ha az igényelt költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés) összege az adózót terhelő tartozások mindegyikére nem nyújt fedezetet, azt az adóhatóság először a nála nyilvántartott tartozás kiegyenlítésére számolja el az esedékesség sorrendjében, azonos esedékességű adóknál a tartozás arányában. Az ezt követően fennmaradó összeget a követelések arányában kell átutalni a köztartozás jogosultjainak.

(7)1062

Végrehajtás munkabérre, fizetési számlára1063

152. § (1)1064 A fizetési számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató az adóhatóság hatósági átutalási megbízását a végrehajtható okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni.

(2)1065 Ha az adóhatóság a hatósági átutalási megbízást nem valós tartalmú végrehajtható okirat alapján, végrehajtható okirat hiányában vagy végrehajtható okirat birtokában, de az esedékesség időpontja előtt nyújtotta be, a hatósági átutalási megbízás teljesítése napjától a jogosulatlanul beszedett adó, költségvetési támogatás visszatérítése napjáig a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet.

(3)1066 Ha az adózó a hatósági átutalási megbízást megelőzően, de az adó esedékességét követően teljesített befizetést, az adóhatóság a jogosulatlanul beszedett összeget az adózó pénzforgalmi számlájának hitelintézet általi megterhelésétől számított 8 napon belül kamat nélkül téríti vissza.

(4)1067 Ha a befizetés az adózónak felróható okból nem beazonosítható, a határidő a befizetés azonosításától kezdődik. A befizetés pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózók esetén abban az esetben minősül beazonosíthatónak, ha az adózó a bejelentett pénzforgalmi számláról vagy adószáma feltüntetésével utal, illetve pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett adózó esetén abban az esetben minősül beazonosíthatónak, ha az adózó adószámát (adóazonosító jelét) feltünteti.

153. §1068 Ha az adóhatóság az adóst megillető járandóságot (kifizetést), a hitelintézetnél kezelt összeget, illetőleg követelést vonja végrehajtás alá, és a munkáltató, kifizető, hitelintézet, valamint más személy az adóhatóság felhívása ellenére a követelés fennállásról nem nyilatkozik, illetve a levonást, átutalást, megfizetést elmulasztja, vagy nem a jogszabályban előírtaknak megfelelően teljesíti, az adóhatóság határozattal kötelezi a követelés, illetve a levonni, átutalni, megfizetni elmulasztott összeg erejéig az adótartozás megfizetésére. A határozatban foglalt teljesítési határidő elteltével az adóhatóság az adóvégrehajtási szabályok szerint intézkedik a tartozás behajtása (végrehajtása) iránt.

153/A. §1069 (1) Ha az adóhatóság az adózóval szembeni végrehajtás során követelésfoglalást foganatosít, a 31/B. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat megtételére kötelezett, nyilatkozata szerint a végrehajtás alá vont adózótól számlát befogadó adóalany – ha az adóhatóságnak a Vht. 111. §-a alapján megküldött nyilatkozatában a követelést vagy annak egy részét, annak teljesítése miatt nem ismeri el – köteles a követelés megszűnését az adóhatóság részére hitelt érdemlően igazolni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti igazolás számla, a megfizetést igazoló bizonylatok, az adózók közötti beszámítás alkalmazásáról szóló dokumentumok, illetve ezen okiratok másolatának benyújtásával vagy más olyan módon történhet, amely a követelés megszűnését – a 14. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kötelezettségnek megfelelően – igazolja.

(3) Ha a 31/B. § (1) bekezdése alapján nyilatkozatot tett adóalany az (1) bekezdés szerinti kötelezettségét nem teljesíti vagy a Vht. 111. §-a szerinti nyilatkozattételt elmulasztja, az adóhatóság a 153. § szerint kötelezheti őt a követelés összege erejéig az adótartozás megfizetésére.

Végrehajtás ingó és ingatlan vagyontárgyakra

154. §1070 (1)1071 A vállalkozási tevékenységet végző adózó üzemi, illetve üzleti tevékenységéhez szükséges gépjárművére folytatott végrehajtást, az adóvégrehajtó a gépjármű lefoglalás foglalási jegyzőkönyvben történő feltüntetésével foganatosítja. Ha ez lehetséges, a gépjármű törzskönyvét is le kell foglalni. Ha a gépjármű lefoglalását követő 6 hónapon belül az adózó az adótartozását nem fizeti meg, az adóvégrehajtó a gépjármű forgalmi engedélyét is lefoglalja.

(2)1072 Az adóhatóság a Vht. 103. §-a szerint lefoglalt gépjárművek forgalomból történő kivonása iránt legkésőbb az árverési hirdetmény kitűzésével egyidejűleg intézkedik.

(3)1073 Amennyiben a lefoglalt gépjárművet az adós az adóhatóság felhívására nem adja át, illetve az adós a lakóhelyén (tartózkodási helyén) vagy székhelyén, telephelyén, fióktelepén az nem fellelhető, az állami adó- és vámhatóság határozattal tárgykörözést rendelhet el. Az állami adóhatóság által elrendelt tárgykörözés kapcsán intézkedést foganatosító rendőri szerv a megtett intézkedésről, illetve annak eredményéről az állami adó- és vámhatóságot soron kívül értesíti.

155. § (1)1074 Az ingatlan-végrehajtásnak akkor van helye, ha az adótartozás együtt az 500 ezer forintot meghaladja, illetve ennél kisebb összeg esetén, ha a tartozás a végrehajtás alá vont ingatlan értékével arányban áll.

(2) A jogszabályban meghatározott lakásigény mértékének felső határát meg nem haladó nagyságú, az adós és a vele együtt élő közeli hozzátartozók lakhatását közvetlenül szolgáló lakástulajdon a végrehajtás során csak akkor értékesíthető, ha a végrehajtás más formái nem vezettek eredményre.

(3)1075 Az adóhatóság, illetőleg az adóhatóság megbízásából eljáró bírósági végrehajtó az ingatlan lefoglalása végett megkeresi az ingatlanügyi hatóságot, amely a végrehajtási jogot soron kívül bejegyzi az ingatlan-nyilvántartásba. A végrehajtási jog bejegyzése érdekében tett intézkedés ellen benyújtott végrehajtási kifogásnak a megkeresés alapján teendő ingatlanügyi hatósági intézkedésre halasztó hatálya nincs.

(3a)1076 Az adóhatóság az adózó tulajdonát képező ingatlan végrehajtását mellőzheti, ha az ingatlant terhelő jelzálogjog miatt, annak értékesítéséből az adóhatóság követelésének kielégítése nem várható.

(4)1077 Ha az ingatlan-végrehajtásnak az (1) bekezdés alapján nincs helye, illetve az adóhatóság a végrehajtási jog bejegyzését a (3a) bekezdés alapján mellőzi, az adóhatóságot az adótartozás erejéig az adózó ingatlanára jelzálogjogot jegyeztethet be. Az adóhatóság, illetőleg az adóhatóság megbízásából eljáró bírósági végrehajtó a jelzálogjog bejegyzése végett megkeresi az ingatlanügyi hatóságot, amely a jelzálogjogot soron kívül bejegyzi az ingatlan-nyilvántartásba. A jelzálogjog-bejegyzés érdekében tett intézkedés ellen benyújtott végrehajtási kifogásnak a megkeresés alapján teendő ingatlanügyi hatósági intézkedésre halasztó hatálya nincs.

(5)1078 Ha az adóhatóság által megkeresés alapján folytatott végrehajtási eljárásban a végrehajtással érintett fizetési kötelezettség érvényesítése e törvény alapján a központi költségvetés vagy az állam javára történik, és ezt a tényt a megkeresés tartalmazza, akkor az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzendő jogok jogosultjaként az államot kell feltüntetni azzal, hogy bírósági és más hatósági eljárásokban a jogosult képviseletében az állami adó- és vámhatóság illetékes területi szerve jár el.

155/A. §1079 (1) A természetes személy állami kezességvállalással biztosított hitelszerződésének felmondásával összefüggésben érvényesített állami kezességre tekintettel keletkezett adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtása során nincs helye ingatlan-végrehajtásnak, a folyamatban lévő ingatlan-végrehajtás pedig nem folytatható azon lakóingatlan vonatkozásában, amelynek állam által történő megvásárlását kezdeményezték a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény szerint.

(2)1080 Az állami adó- és vámhatóság abban az esetben jár el az (1) bekezdés szerint, amennyiben felé az adók módjára behajtandó köztartozás kötelezettje a lakóingatlan állam által történő megvásárlásának kezdeményezését hitelt érdemlően igazolja.

(3)1081 Az állami adó- és vámhatóság a (2) bekezdés szerinti igazolás hitelességének ellenőrzése érdekében írásbeli nyilatkozattétel céljából megkeresheti az állami kezesség érvényesítőjét.

(4)1082 Az állami adó- és vámhatóság a lakóingatlan vonatkozásában az ingatlan-végrehajtást foganatosíthatja vagy folytathatja, amennyiben arról értesül, hogy az állami kezesség érvényesítője a lakóingatlan állam által történő megvásárlásának kezdeményezéséhez való hozzájárulást elutasította, vagy a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. a lakóingatlanra vonatkozó vételi ajánlatot visszautasította.

(5)1083 Az állami kezesség érvényesítője a lakóingatlan állam által történő megvásárlásához való hozzájárulásának elutasításával, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. pedig az állami kezesség érvényesítésére tekintettel keletkezett adók módjára behajtandó köztartozás fennállására tekintettel a lakóingatlan vonatkozásában tett vételi ajánlat visszautasításával, vagy a megvásárlásáról szóló tájékoztatással egyidejűleg köteles erről a tényről az állami adó- és vámhatóságot értesíteni.

156. § (1)1084 Amennyiben az adóhatóság egyidejűleg ingófoglalást és ingatlan-végrehajtást foganatosított, az ingatlan értékesítésére abban az esetben kerülhet sor, ha az ingófoglalás eredménytelen volt vagy abból a tartozás előreláthatóan nem egyenlíthető ki. A végrehajtás alá vont ingóságot, illetve ingatlant

a) rendszerint árverésen, elektronikus árverésen vagy nyilvános pályázat útján (a továbbiakban: árverés), illetve

b) árverésen kívüli eladással kell értékesíteni.

(2)1085 A pályázati, illetőleg az árverési hirdetmény közhírré tételéhez fűződő jogkövetkezmények az adóhatóság hirdetőtábláján legalább 15 napon át történő kifüggesztéssel állnak be. Azokra a lakóingatlanokra vonatkozó pályázati, illetőleg árverési hirdetményeket, amelyekre a települési önkormányzatot külön jogszabály szerint elővásárlási jog illeti meg, az adóhatóság hirdetőtábláján legalább 30 napon át kell kifüggeszteni. Az árverési hirdetményt az árverést megelőző 5. napig kell kifüggeszteni. A pályázati, illetőleg az árverési hirdetményt az adóhatóság a hivatalos internetes honlapján közzéteszi és megküldi az elővásárlási joggal rendelkező települési önkormányzatnak is. Az elektronikus árverési hirdetményt az adóhatóság kizárólag a hivatalos internetes honlapján az Elektronikus Árverési Felületen a közzétételhez fűződő jogkövetkezményekkel teszi közzé.

(3)1086 Ingó- és ingatlanfoglalás esetén – ha az árverés sikertelen volt, vagy ha a becsérték megállapítása és az árverés között a végrehajtási eljárás szüneteltetése, felfüggesztése, illetőleg igényper megindítása folytán legalább 3 hónap eltelt – az adóvégrehajtó a becsértéket módosíthatja. Az adóvégrehajtó módosítja a becsértéket az árverés vagy a nyilvános pályázat közzétételéig akkor is, ha a becsérték megállapítása és az árverés vagy a nyilvános pályázat közzététele között az értékesítendő ingóság vagy az ingatlan forgalmi értékében jelentős változás állott be.

(4)1087 Az adóhatóság a Vht. 125. § (2) bekezdése, valamint 132/G. § (7) bekezdése szerinti vételár-különbözet megfizetésére az árverési vevőt határozattal kötelezi. Az árverési vevő fizetési kötelezettségét megállapító jogerős határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat.

(5)1088 Az ingóság árverése során az adóhatóság a Vht. 120. § c) pontjának második fordulatát, 122. § (4) bekezdését, a 123. §-át, a 132/B–F. §-át, 132/G. § (1)–(6) bekezdését, 133. § (4) bekezdését, valamint a 226/A. §-át nem alkalmazza.

(6)1089 Az ingatlan árverése során az adóhatóság a Vht. rendelkezéseit a következő eltérésekkel alkalmazza:

a)1090 nem alkalmazható a Vht. 123. §-a, 143. § (1) bekezdés j) pontja és k) pontjának az „elektronikus ajánlattétel feltételeiről és határidejének lejáratáról” szövegrésze, 145/A–C. §-a, 153. § (4) bekezdése, 154/B. §-a, 155. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdése, 157. § (5) bekezdése, 158. § (2) bekezdés b) pontja és (3)–(8) bekezdése, valamint a 226/A. §-a

b) a második árverést akkor nem kell megtartani, ha az árverési vevő a második árverés megkezdése előtt befizette a vételárat (vagy átutalta és az arról szóló terhelési értesítőt az adóhatóságnak bemutatta vagy másolatát átadta) és megtérítette a második árverés kitűzésével felmerült költséget.

(7)1091 Az adóhatóság az árverési vevő, illetőleg elektronikus árverés esetén az elektronikus árverező adóazonosító jelét az adótitokra vonatkozó szabályoknak megfelelően kezeli.

(8)1092 Az árverező személyesen vagy megbízottja, illetve képviselője útján árverezhet.

(9)1093 Az árverésen sem személyesen, sem megbízottja vagy képviselője útján nem árverezhet, az árverező képviseletében sem járhat el, és a dolgot árvereztetéssel közvetve sem szerezheti meg – a (10) bekezdésben foglalt kivételekkel –

a) az adóhatóság alkalmazottja az őt foglalkoztató szerv illetékességi területén belüli árveréseken,

b) az adóhatóság adott végrehajtási ügyben eljáró alkalmazottainak a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója és élettársa az alkalmazottat foglalkoztató szerv illetékességi területén belüli árveréseken,

c) az adós.

(10)1094 Nem minősül kizártnak az árverezésből a (9) bekezdés a) pontja szerinti személy, ha a dolog megszerzésére végrehajtást kérői vagy tulajdonostársi jogállása miatt van jogosultsága, vagy ha külön törvény biztosít számára elővásárlási jogot.

(11)1095 A végrehajtó által foganatosított végrehajtás adósának vagyonába tartozó dolgot, egyéb vagyoni elemet az adóhatóság alkalmazottja az illetékességi területén belül – a (10) bekezdésben foglalt eset kivételével – sem személyesen, sem megbízottja vagy képviselője útján, közvetve sem szerezheti meg.

156/A. §1096 (1)1097 Az elektronikus árverés során a Vht. 120–129. §-ait, 132. §-át, 132/A. §-át, 141–156. §-ait kell alkalmazni az e §-ban szabályozott eltérésekkel. Nem kell alkalmazni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény igazolási kérelemre vonatkozó szabályait, a Vht. 38. § (1) bekezdését, 124. § (1)–(4) bekezdéseit, 125–126. §-ait, 147. § (1)–(3) bekezdéseit, 149. § (2) bekezdését, valamint 154/B. §-át.

(2)1098 Az elektronikus árverés során az árverező elektronikus úton az adóhatóság hivatalos internetes honlapjához kapcsolódó Elektronikus Árverési Felületen (a továbbiakban: EÁF) árverezhet, és a lakóingatlan árverése során külön törvény szerint elővásárlási joggal rendelkező települési önkormányzat is ezen gyakorolhatja elővásárlási jogát (a továbbiakban együtt: elektronikus árverező). Az elektronikus árverés lezárásáig meghatalmazáson, megbízáson alapuló képviseletnek nincs helye, kivéve, ha az elektronikus árverező, mint meghatalmazó vagy megbízó ezt a központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül az adóhatóságnak bejelenti. Kiskorú és kiskorú képviselője az árverésen nem vehet részt.

(3) Az EÁF-en közzétett elektronikus árverési hirdetményben az adóhatóság utal arra, hogy árverezni kizárólag elektronikus úton lehetséges. Az elektronikus árverési hirdetmények megtekintése és az árverésen történő részvétel, illetőleg licit díjmentes. Az adóhatóság a folyamatban lévő elektronikus árveréssel összefüggő minden cselekményt és információt az EÁF-en keresztül végez, illetőleg tesz közzé.

(4)1099 Az elektronikus árverésen történő licitben az elektronikus árverező a központi elektronikus szolgáltató rendszeren, ügyfélkapun keresztül vehet részt.

(5)1100 Ingatlanárverés esetén előlegként az ingatlan becsértékének 10%-át legkésőbb az árverés megkezdéséig az adóhatóság által közzétett számlára, átutalás útján kell megfizetni. Amennyiben az árverés megkezdéséig az előleg összegének az adóhatóság által közzétett számlán történő jóváírása nem történt meg, de az árverezni kívánó bankszámláját az előleg összegével a pénzintézet már megterhelte, az árverezni kívánó legkésőbb az árverés megkezdéséig az adóhatóság előtt hitelt érdemlően igazolhatja az átutalás visszavonhatatlan megtörténtét.

(6)1101 Az elektronikus árverés időtartama az árverési hirdetményben megjelölt kezdő időponttól számított harmadik nap 21.00 óráig tart; a legmagasabb vételi ajánlat vonatkozásában a lakóingatlan árverése során külön törvény szerint elővásárlási joggal rendelkező települési önkormányzat az árverés lezárását követő munkanap 17.00 órájáig gyakorolhatja elővásárlási jogát. Az EÁF-en a licitáláskor megjelenik az árverés tárgyához tartozó legmagasabb ajánlat, illetőleg az árverés lezárultáig tartó időtartamot mutató elektronikus számláló. Az egy óra időtartamot elérő üzemzavar esetén az elektronikus árverés időtartama 24 órával meghosszabbodik. Az árverés az üzemzavar időtartamától függetlenül 24 órával hosszabbodik meg, ha az üzemzavar az árverés lezárultát megelőző 4 órás időtartamon belül történt. Amennyiben az árverés lezárásának időpontja előtti két percben érkezik érvényes licit, az árverés időtartama automatikusan öt perccel meghosszabbodik, ezt az árverés lezárásának újabb időpontjaira is alkalmazni kell.

(7)1102 Az érvényes licit legkisebb összege 1000 forint, 100 ezer forintnál nagyobb kikiáltási ár esetén legalább 5000 forint, 500 ezer forintnál nagyobb kikiáltási ár esetén legalább 20 000 forint, 5 millió forintnál nagyobb kikiáltási ár esetén legalább 50 000 forint, 10 millió forintnál nagyobb kikiáltási ár esetén legalább 100 000 forint. A lakóingatlan árverése során külön törvény szerint elővásárlási joggal rendelkező települési önkormányzat a legmagasabb összegű érvényes vételár összegével megegyező vételi ajánlat tételével gyakorolhatja elővásárlási jogát.

(8) Érvényes árverési ajánlatnak az árverési hirdetményben közölt árverés záró időpontjáig az EÁF-en beérkezett, ingó esetén a becsérték legalább 50%-át elérő, 5 legmagasabb ajánlat, ingatlan esetén a becsérték 65%-át, lakóingatlan esetén a becsérték 75%-át elérő legmagasabb ajánlat minősül. Azonos ajánlat esetén az EÁF-en korábban megtett ajánlat nyer. Az árverési ajánlat nem vonható vissza.

(9) A Vht. 103. §-ának (5) bekezdése alapján lefoglalt gépjármű elektronikus árverés útján történő értékesítése esetén kizárólag az az ajánlat érvényes, amelyből a végrehajtás előrelátható költségei és az adósnak a Vht. 170/A. §-ának (1) bekezdése alapján járó összeg fedezhető. Ebben az esetben az EÁF-en meg kell jelölni az így számított legalacsonyabb érvényes ajánlat összegét.

(10)1103 Az árverést az nyeri, aki a legmagasabb összegű érvényes vételárat ajánlotta fel, ha pedig e vételi ajánlat vonatkozásában a települési önkormányzat a külön törvény szerinti elővásárlási jogát gyakorolta, a települési önkormányzat az árverés nyertese. Az árverés nyertesét az árverést lebonyolító adóhatóság e tényről elektronikus úton az elektronikus árverés lezárultát követően haladéktalanul értesíti. Az elektronikus értesítés tartalmazza, hogy a nyertes az értesítést követő 8 napon belül köteles megjelenni az árverést lebonyolító adóhatóságnál és a vételárat elektronikus úton vagy ingóság esetében készpénzben megfizetni vagy igazolni, hogy a vételárat átutalási megbízás vagy postai készpénz átutalási megbízás útján megfizette. Ingatlan esetében az adóhatóság a vételár megfizetésére 60 napig terjedő halasztást adhat, ha azt a vételár nagyobb összege vagy más fontos körülmény indokolttá teszi.

(11)1104 Amennyiben az árverés nyertese a vételárat azonosítható módon megfizette, de az ingóságot legkésőbb az elektronikus értesítést követő 15 napig nem vette át, az adóhatóság az ingóságot a Polgári Törvénykönyv jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályai szerint 90 napig megőrzi. A jogalap nélküli birtoklással kapcsolatban felmerült költségek megfizetésére az adóhatóság határozatban kötelezi az árverés nyertesét. A megfizetésre kötelező határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat. Amennyiben az árverés nyertese a vételárat azonosítható módon nem fizette meg, az árverést a következő legmagasabb ajánlatot tevő személy nyeri meg.

(12)1105 Ha a ki nem fizetett ingóságot alacsonyabb áron vették meg, mint amennyit a fizetést elmulasztó elektronikus árverező ajánlott, az adóhatóság a fizetést elmulasztó elektronikus árverezőt a vételár-különbözet megfizetésére határozattal kötelezi. Amennyiben az árverésen egy árverező vett részt, az árverezőt az általa legmagasabb összegben felajánlott vételár megfizetésére kell kötelezni. Ebben az esetben az ingóság tulajdonjogát az árverési vevő csak abban az esetben szerzi meg, ha a vételárat legkésőbb a fizetésre kötelező határozat jogerőre emelkedéséig megfizeti. Az árverési vevő fizetési kötelezettségét megállapító határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat. A különbözet a végrehajtás során befolyt összeget növeli, a tartozást meghaladó részt a végrehajtási költséggel azonos módon kell elszámolni. A jogerősen megállapított fizetési kötelezettség teljesítéséig az árverési vevő további elektronikus árverésen nem vehet részt.

(13)1106 A második sikertelen elektronikus árverést követően ingóság esetében 30 nap elteltével, ingatlan esetében hat hónap elteltével a végrehajtó, ha azt a körülmények indokolják, az árverést ismételten kitűzheti. Ha az ismételten kitűzött újabb elektronikus árverés is sikertelenül zárul, az árverés kitűzése az adó végrehajtásához való jog elévülési idejének lejártáig, legfeljebb hat hónaponként megismételhető. A Vht. folyamatos árverezésre vonatkozó szabályai az elektronikus árverés során nem alkalmazhatók.

(14)1107 Az elektronikus árverés technikai feltételeit és működtetésének részletszabályait az állami adó- és vámhatóság hivatalos internetes honlapján közzéteszi.

156/B. §1108 (1) Az ingatlant az adóhatóság az e §-ban és a 156/C–G. §-ban foglaltak szerint az árverési vétel hatályával nyilvános pályázaton is értékesítheti.

(2) A pályázaton az árverésből kizárt személyek nem vehetnek részt.

(3) A nyilvános pályázatot az adóhatóság pályázati hirdetménnyel tűzi ki, mely tartalmazza

a) az adóhatóság megnevezését, hivatali helyiségének címét, telefonszámát, a letéti számlájának számát,

b) az adóvégrehajtási ügy számát,

c) a felek nevét, a behajtandó követelést,

d) a nyilvános pályázat útján értékesítendő ingatlan megjelölését (helyrajzi szám, tulajdonos, tulajdoni hányad, a fekvés helye, az ingatlanon a nyilvános pályázati értékesítést követően fennmaradó terhek, tartozékok, jellemző sajátosságok, beköltözhető állapot, a kiköltözésre adott halasztás), valamint megtekintésének helyét és idejét,

e) az ingatlan becsértékét és az előleg összegét,

f) az ajánlat benyújtásának módját, helyét, naptári nap szerint meghatározott határidejét,

g) az ajánlat érvényességéhez szükséges tartalmi elemek megjelölését,

h) az ajánlat felbontásának helyét és időpontját, továbbá azt a tájékoztatást, hogy a felbontási eljáráson a felek és az ajánlattevők személyesen vagy meghatalmazottjuk útján részt vehetnek,

i) a nyilvános pályázat elbírálásának módját és a pályázaton résztvevőkre vonatkozó rendelkezéseket,

j)1109 lakóingatlan vonatkozásában azt, hogy a lakóingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat külön törvény szerint elővásárlási joggal rendelkezik.

(4) A pályázati hirdetményt kézbesíteni kell

a) a feleknek,

b) azoknak, akiknek az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk van,

c)1110 az ingatlan fekvése szerinti községi, városi, fővárosi kerületi jegyzőnek, illetve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a főjegyzőnek,

d) az ingatlanügyi hatóságnak.

(5)1111 A pályázati hirdetményt – a megérkezését követő első munkanaptól kezdődően – 15 napig ki kell függeszteni az adóhatóságnak, az ingatlan fekvése szerinti községi, városi, fővárosi kerületi polgármesteri hivatalnak, illetve főpolgármesteri hivatalnak, valamint az ingatlanügyi hatóságnak a hirdetőtáblájára, és az adós kérelmére egyéb megfelelő módon is közhírré kell tenni. A kifüggesztés időtartama 30 nap azoknál a lakóingatlanoknál, amelyekre a települési önkormányzatot külön jogszabály szerint elővásárlási jog illeti meg.

156/C. §1112 (1) Az ajánlatnak tartalmaznia kell

a) a vevő nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, lakóhelyét (székhelyét, cégjegyzékszámát),

b) a felajánlott vételár összegét,

c) az ingatlan becsértéke 10%-ának megfelelő előleg letéti számlára történő befizetéséről szóló igazolást,

d) ha a vevő ingatlanszerzése engedélyhez kötött, ennek az – engedély másolatának csatolásával történő – igazolását,

e) az arról szóló nyilatkozatot, hogy a vevő nem minősül a 156/B. § (2) bekezdése értelmében a nyilvános pályázaton való részvételből kizárt személynek.

(2) Az ajánlatot közokiratba, illetve ügyvéd által vagy az ajánlatot tevő szervezet jogtanácsosa által ellenjegyzett okiratba kell foglalni.

(3) Az ajánlat benyújtásának határidejét az adóhatóság úgy állapítja meg, hogy a határidő lejártának a napja a hirdetménynek az adóhatóság hirdetőtábláján történő kifüggesztésétől számított 30. napnál későbbi időpontra essen.

(4) Az ajánlatot zárt borítékban, „pályázati ajánlat” megjelöléssel kell átadni az adóhatóság hivatalos helyiségében az adóhatóság alkalmazottjának a határidő lejártáig. Az ajánlat átvételéről az átvevő elismervényt ad az átadónak.

(5) Az ajánlattevő az ajánlatot a benyújtási határidő lejártáig módosíthatja, vagy visszavonhatja, az erre vonatkozó nyilatkozat megtételére a (4) bekezdés megfelelően irányadó. Az ajánlat benyújtására előírt határidő lejárta után az ajánlatot nem lehet módosítani vagy visszavonni.

156/D. §1113 (1) Az adóhatóság a hivatali helyiségében, a hirdetményben megjelölt időpontban az ajánlatokat tartalmazó zárt iratokat felbontja, és ismerteti az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét), valamint a vételárra tett ajánlatokat. A felbontásról jegyzőkönyvet kell készíteni.

(2)1114 A felbontási eljáráson az adóhatóság alkalmazottain kívül a felek, illetve azok, akiknek az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joguk van, továbbá az ajánlattevők – ideértve az elővásárlási jogát gyakorolni kívánó önkormányzat képviselőjét – vehetnek részt személyesen vagy képviselő útján; távolmaradásuk az eljárás lefolytatásának nem akadálya.

(3) Az ajánlatok ismertetése után az adóhatóság megvizsgálja az ajánlatokat, és megállapítja, hogy azok érvényesek-e, és az eljárás eredményes-e.

(4) Érvénytelen az ajánlat, ha

a) a pályázati hirdetményben meghatározott határidő lejárta után nyújtották be,

b) nem tartalmazza a 156/C. § (1) bekezdésében írt valamely adatot vagy nyilatkozatot,

c) az előleg befizetése nem történt meg,

d) a felajánlott vételár nem érte el a becsérték 65%-át, lakóingatlan esetén a becsérték 75%-át,

e) az ajánlatban foglalt valamely nyilatkozat tartalma nem felel meg a valóságnak,

f) nem közokiratba, illetve ügyvéd vagy jogtanácsos által ellenjegyzett okiratba foglalták.

(5) Az érvénytelen pályázatot benyújtó az eljárás további szakaszában nem vehet részt.

(6) A magánszemély pályázó 100 ezer forintig, egyéb pályázó 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha az adóhatóság megállapítja, hogy az ajánlatában valótlan adatot közölt.

(7) Eredménytelen a nyilvános pályázat, ha nem érkezett ajánlat, vagy ha kizárólag érvénytelen ajánlatok érkeztek.

156/E. §1115 (1) Ha az ajánlatok érvényességének megállapításához további intézkedés szükséges, az adóhatóság annak megtételéig – legfeljebb 15 napra – az eredményhirdetést elhalasztja, egyébként azonnal jegyzőkönyvbe foglalja a nyilvános pályázat eredményét. Az elhalasztott eredményhirdetésre új időpontot állapít meg, és erről a jelenlévőket szóban, a további érintetteket pedig haladéktalanul írásban értesíti.

(2)1116 Az adóhatóság megállapítja a legmagasabb ajánlatot; a pályázatot a legmagasabb ajánlatot tevő nyeri, akit az adóhatóság erről írásban értesít. Ha a lakóingatlanra tett, a legmagasabb összeggel megegyező vételi ajánlat vonatkozásában a települési önkormányzat a külön törvény szerinti elővásárlási jogát gyakorolta, a települési önkormányzat a pályázat nyertese.

(3)1117 Ha több azonos összegű ajánlat érkezett, az adóhatóság az eredményhirdetésen megjelent érintett ajánlattevőket erről tájékoztatja, és felhívja őket, hogy szóban újabb ajánlatot tehetnek. Az eljárást addig kell folytatni, amíg a megjelentek ajánlatot tesznek, majd az adóhatóság megállapítja a legmagasabb árajánlatot; a pályázatot a legmagasabb ajánlatot tevő nyeri, akit az adóhatóság erről írásban értesít. Ha a lakóingatlanra tett, a legmagasabb összeggel megegyező vételi ajánlat vonatkozásában a települési önkormányzat a külön törvény szerinti elővásárlási jogát gyakorolta, a települési önkormányzat a pályázat nyertese.

(4) Ha az eredményhirdetésen az azonos ajánlatot tevők nem jelentek meg, vagy a jelen levő, azonos ajánlatot tevők nem tettek újabb, magasabb összegű ajánlatot, illetve újabb ajánlataik ugyanolyan összegű vételárra vonatkoznak, a nyilvános pályázatot eredménytelennek kell nyilvánítani.

(5) A nyilvános pályázat nyertese a pályázati eredményről készült jegyzőkönyv kézhezvételétől – ha pedig a pályázatot végrehajtási kifogással támadták meg, az ezt elbíráló végzés jogerőre emelkedésétől – számított 30 napon belül köteles a vételár előleggel csökkentett összegét az adóhatóság letéti számlájára befizetni. Ha ezt elmulasztja, a további pályázaton nem vehet részt, és elveszti az előleget, amely a végrehajtás során befolyt összeget növeli. A vételár befizetésének elmulasztása esetén az adóhatóság a nyilvános pályázat eredménytelenségét állapítja meg.

(6) Ha a nyilvános pályázat nyertese a vételárat befizette, és a nyilvános pályázat eredményességének megállapításától számított 30 nap eltelt, az adóhatóság az eredményt rögzítő jegyzőkönyv kivonatának megküldésével megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a vevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése céljából, és erről a nyilvános pályázat nyertesét értesíti. A kivonat tartalmára megfelelően irányadók az árverési jegyzőkönyv tartalmát megállapító szabályok.

(7) Az előleg beszámítására és visszafizetésére a Vht. 148. §-a, a nyilvános pályázat útján értékesített ingatlan kiürítésére és átadására pedig a Vht. 154. §-a és 154/A. §-a megfelelően irányadó.

156/F. §1118 (1) A nyilvános pályázat eredménytelensége esetén a nyilvános pályázat ismételten kiírható, vagy az ingatlant árverésen, illetve árverésen kívül, de az árverési vétel hatályával is lehet értékesíteni. Az árverésre a második árverés szabályai irányadók azzal, hogy azon a korábban érvényes ajánlatot tevők is részt vehetnek. Ha az ingatlant alacsonyabb áron veszik meg, mint amennyit a fizetést elmulasztó pályázó ajánlott, az adóhatóság a fizetést elmulasztó pályázót határozattal kötelezi a vételár-különbözet megfizetésére. A fizetési kötelezettséget megállapító jogerős határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat.

(2) Ha a második pályázat is eredménytelen, az ingatlan végrehajtást kérő általi átvételének van helye (Vht. 158–160. §).

156/G. §1119 (1) Az adóhatóság az ingóságot akkor értékesíti nyilvános pályázaton, ha az nagy értékű, és az az adóhatóság, az önálló bírósági végrehajtó vagy az általuk kijelölt zárgondnok őrizetében található; a nyilvános pályázatra a 156/B–F. §-ok rendelkezéseit az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A pályázati hirdetménynek tételesen tartalmaznia kell a pályázatra kiírt ingóság megnevezését, becsértékét, valamint – amennyiben az értékesíteni kívánt ingóságok technológiai vagy termelési, szolgáltatási egészet alkotnak – a pályázati hirdetményben fel kell tüntetni annak tartozékait, jellemző sajátosságait.

(3) Az ajánlatot közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és a pályázati ajánlat megtételével egyidejűleg az ingóság becsértékének 10%-át előlegként be kell fizetni az adóhatóság letéti számlájára, illetőleg az ajánlatok felbontása előtt készpénzben át kell adni az adóhatóság alkalmazottja részére.

(4) Az ajánlat érvénytelen, ha a felajánlott vételár nem érte el a becsérték 50%-át.

(5) A befizetett pályázati előleg után az adóhatóság kamatot nem fizet, azt a pályázati eredményhirdetést követően a nem nyertes pályázó részére haladéktalanul vissza kell utalni az átutalás költségével csökkentett összegben, a készpénzben megfizetett előleget pedig ki kell fizetni a pályázónak.

(6) Ha az ajánlattevő vagy képviselője a felbontási eljáráson nem jelenik meg, ajánlata érvénytelen.

(7) A pályázat nyertese a vételár összegét az eredményhirdetést követően készpénzben azonnal köteles megfizetni; ha ezt elmulasztja, a pályázatot a következő legmagasabb ajánlatot tevő személy nyeri meg, a fizetést elmulasztó pályázó pedig a végrehajtási eljárás további szakaszában nem vehet részt, és elveszti az előleget, amely a végrehajtás során befolyt összeget növeli.

(8) Ha a ki nem fizetett ingóságot a tovább folytatott eljárás során alacsonyabb áron vették meg, mint amennyit a fizetést elmulasztó pályázó ajánlott, a fizetést elmulasztó pályázó a két ár közötti különbözetet azonnal köteles megtéríteni, illetőleg az adóhatóság e személyt a vételár-különbözet megfizetésére határozattal kötelezi; a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat.

(9) A vételár megfizetését követően a pályázat nyertesének az eladott ingóságot az adóhatóság adja át; a pályázat nyertese az ingóságon a vételár megfizetésével és birtokba adással szerez tulajdonjogot. A nyilvános pályázat megsemmisítése a jóhiszemű vevő tulajdonszerzését nem érinti.

(10) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Vht. ingóárverésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

156/H. §1120 (1) A nem elektronikus ingatlanárverést a következő helyeken lehet megtartani:

a) az adóhatóság épületében,

b) az ingatlan fekvésének helyén,

c) az adóvégrehajtó által kijelölt más helyen.

(2) A nem elektronikus ingatlanárverést az adóvégrehajtó árverési hirdetménnyel tűzi ki, és ebben feltünteti:

a) az eljáró adóhatóság megnevezését, hivatali helyiségének címét, telefonszámát, letéti számlájának számát,

b) a felek nevét, a főkövetelések jogcímét és összegét,

c) az ingatlan ingatlan-nyilvántartási adatait (helyrajzi szám, művelési ág, a fekvés helye, tulajdonos, a Vht. 137. § (1) bekezdése szerinti terhek),

d) az ingatlan tartozékait, jellemző sajátosságait,

e) az ingatlan lakott vagy beköltözhető állapotban történő értékesítését,

f) az ingatlan becsértékét,

g) az árverési előleg összegét,

h) azt, hogy az árverésen a kikiáltási ár összege milyen mértékben csökkenthető, és hogy a lakóingatlanra van-e a lakóingatlan fekvése szerinti települési önkormányzatnak az árverésen gyakorolható elővásárlási joga,

i) az árverés helyét és időpontját,

j) e törvénynek az árverezőket közvetlenül érintő rendelkezéseit (árverési feltételek, vételár megfizetése, második árverés tartása).

(3) Ingatlanra az árverezhet, aki előlegként az ingatlan becsértékének 10%-át legkésőbb az árverési ajánlatának megtétele előtt az adóhatóságnál letétbe helyezte. Az előleg letétbe helyezése átutalással is történhet, az előleg összegét olyan időpontban kell átutalni, hogy az az árverés időpontját megelőzően megérkezzen az adóhatóság letéti számlájára. A letétbe helyező az utóbbi esetben akkor árverezhet, ha az átutalásról szóló terhelési értesítőt legkésőbb az árverési ajánlatának megtétele előtt az adóvégrehajtónak bemutatja, annak másolatát pedig részére átadja.

(4) Akinek az ingatlanszerzése engedélyhez kötött, az árverezése előtt igazolni köteles, hogy a szükséges engedéllyel rendelkezik.

(5) Az ingó- és elektronikus árverésen történő részvételre vonatkozó személyi korlátozások a hagyományos ingatlanárverés esetén is irányadók.

(6) Az árverés megkezdésekor az adóvégrehajtó közli az árverezőkkel a becsértéket és a kikiáltási árat, ismerteti az árverési feltételeket és felhívja az árverezőket ajánlatuk megtételére. A kikiáltási ár a becsérték összege.

(7) Ha a felajánlott vételár nem éri el a kikiáltási árat, azt fokozatosan lejjebb kell szállítani legfeljebb a becsérték feléig.

(8) A Vht. szerinti lakóingatlan esetén, ha az adósnak ez az egyetlen lakóingatlana, egyben lakóhelyéül szolgál, és a végrehajtási eljárás megindítását megelőző 6 hónapban is ténylegesen itt lakott, a kikiáltási ár legfeljebb a becsérték 70 százalékának megfelelő összegre szállítható le.

(9) Az árverést addig kell folytatni, amíg ajánlatot tesznek. Ha nincs további ajánlat, az adóvégrehajtó a felajánlott legmagasabb vételár háromszori kikiáltása után kijelenti, hogy az ingatlant a legtöbbet ajánló árverező, az elővásárlási jog gyakorlása esetén pedig az elővásárlásra jogosult települési önkormányzat megvette.

(10) Az árverési vevő letétbe helyezett előlegét be kell számítani a vételárba.

(11) Az árverési vevőn kívüli többi árverezőnek az előleget az árverés befejezése után azonnal vissza kell adni, vagy visszautalásáról intézkedni kell.

(12) Az árverésről az adóvégrehajtó árverési jegyzőkönyvet készít, és ebben – a Vht. 35. §-ában említetteken kívül – feltünteti:

a) az elárverezett ingatlannak az ingatlan-nyilvántartási adatait, lakott vagy beköltözhető állapotban történt értékesítését, a becsértéket, azt, hogy a becsérték leszállítása milyen szabályok szerint történt, valamint az árverési vételárat,

b) az árverési vevő nevét, személyazonosító adatait, lakóhelyét vagy székhelyét.

(13) Az árverési jegyzőkönyvet az árverési vevő is aláírja.

(14) Az első árverés sikertelenségének megállapításától számított 3 hónapon belül – az adóvégrehajtó által kitűzött időpontban – második árverést kell tartani.

(15) A második árverésen a korábbi árverési vevő nem árverezhet.

(16) A vételi ajánlatok összegére, a kikiáltási árra és annak leszállítására az első árverésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(17) Ha a második árverésen az ingatlant alacsonyabb áron adták el, mint amennyit az első árverésen nyertes vevő felajánlott, a különbözetet (vételár-különbözet) a korábbi árverési vevő köteles a végrehajtást foganatosító adóhatóság határozata alapján megtéríteni. A jogerős határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat. A megtérítendő összegbe az elvesztett előleget be kell számítani.

(18) Az elvesztett előleg és a korábbi árverési vevő által megtérített vételár-különbözet a végrehajtás során befolyt összeget növeli.

(19) A második sikertelen hagyományos ingatlanárverést követő hat hónap elteltével az adóvégrehajtó, ha azt a körülmények indokolják, az árverést ismételten kitűzheti. Ha az ismételten kitűzött újabb hagyományos árverés is sikertelenül zárul, az árverés kitűzése az adó végrehajtásához való jog elévülési idejének lejártáig, legfeljebb hat hónaponként megismételhető. A második sikertelen árverést követően tartott újabb árverésekre is a második árverés szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a kikiáltási árat lakóingatlan esetén is a becsérték feléig lehet leszállítani.

(20) A hagyományos ingatlanárverések megtartása nem érinti az elektronikus ingatlanárverések e törvény szabályai szerint történő megtartását, illetve az e törvény szerinti egyéb értékesítési módok alkalmazását.

157. §1121 Az adóhatóság és az adós a végrehajtási eljárás során az adópolitikáért felelős miniszter, illetőleg az önkormányzat képviselő-testületének hozzájárulásával az adós vagyonából lefoglalt ingó vagy ingatlan vagyontárgy tulajdon-, kezelői jogának az állam vagy az önkormányzat javára történő átruházására – a becsértéknek megfelelő értékben – egyezséget köthet, ha a vagyontárgy valamely állami vagy önkormányzati feladat ellátását természetben szolgálja. Az egyezségben szereplő összegben a központi költségvetést, illetőleg az önkormányzat költségvetését megillető adótartozás megfizetettnek minősül.

158. § (1)1122 Zálogjoggal terhelt ingó vagy ingatlan lefoglalása esetén a zálogjogosultat a Vht. 114. §-ában, illetőleg 140. §-ának (6) bekezdésében foglaltak szerint kell értesíteni. A 154. § szerint lefoglalt gépjármű esetében az adóhatóság a gépjármű lefoglalását követő 6 hónap elteltét követően hívja fel a zálogjogosultat a végrehajtásba történő bekapcsolódásra.

(2) A bíróság a kérelmet elbíráló végzést megküldi az adóhatóságnak. A kérelem elbírálása során az adóssal szemben folyamatban lévő végrehajtási ügyön az adóhatóság által a zálogjoggal terhelt vagyontárgyra folytatott végrehajtási eljárást kell érteni.

(3) A zálogjogosult bekapcsolódását engedélyező határozat jogerőre emelkedését követően a bíróság a végzést azzal küldi meg az adóhatóságnak, hogy a zálogjoggal terhelt vagyontárggyal kapcsolatos végrehajtási iratokat küldje meg a bíróságnak, amely továbbítja azt a végrehajtás foganatosítását végző végrehajtónak. E szakasz alkalmazásában végrehajtási irat az adóhatóság követelését tartalmazó hátraléki kimutatás.

Jogorvoslat a végrehajtási eljárásban

159. §1123 (1)1124 A végrehajtás során az adóhatóság által hozott végzések, illetve az adóvégrehajtó (ideértve az adóhatóság megbízásából eljáró bírósági végrehajtót is) törvénysértő intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen az adós, a behajtást kérő, illetve az, akinek a végrehajtás jogát vagy jogos érdekét sérti – a sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradásának tudomására jutásától számított 8 napon belül – a végrehajtást foganatosító elsőfokú adóhatóságnál végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A sérelmezett intézkedés vagy annak elmaradásától számított 6 hónap elteltével végrehajtási kifogás nem nyújtható be, a határidő jogvesztő, annak elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének helye nincs. Az elkésett vagy nem a jogosulttól származó végrehajtási kifogást az elsőfokú adóhatóság érdemi vizsgálat nélkül utasítja el.

(2)1125 A végrehajtást foganatosító adóhatóság a benyújtott végrehajtási kifogást az ügy összes iratával együtt 15 napon belül felterjeszti a felettes adóhatósághoz, kivéve, ha a végrehajtást foganatosító adóhatóság a kifogásban foglaltakat maradéktalanul elfogadja és erről a benyújtót tájékoztatja. A végrehajtási kifogásról a végrehajtást foganatosító adóhatóság felettes szerve 15 napon belül dönt. A megtámadott intézkedést helybenhagyja, megváltoztatja, megsemmisíti vagy az adóvégrehajtót az elmulasztott intézkedés megtételére kötelezi határidő tűzésével. A végrehajtást foganatosító adóhatóság megbízásából eljáró önálló bírósági végrehajtót megillető díjazással kapcsolatos végrehajtási kifogást – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – a végrehajtó székhelye szerint illetékes járásbíróság bírálja el. Ha az adózó a végrehajtási kifogást olyan kötelezettség végrehajtása érdekében foganatosított végrehajtási cselekménnyel szemben terjeszti elő, amely kötelezettséget az állami adó- és vámhatóság a 43. § (1a) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján tart nyilván, az állami adó- és vámhatóság haladéktalanul megkeresi a határozatot hozó hatóságot a jogerős határozat megküldése érdekében. A határozatot hozó hatóság a megkeresést a beérkezésétől számított 8 napon teljesíti. Ebben az esetben a végrehajtási kifogás elbírálásának határideje a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős határozat beérkezésétől kezdődik.

(3)1126 A végrehajtási kifogásnak – az ismételt, illetőleg az árverés kitűzését követően benyújtott, az árverés kitűzésének jogszerűségét nem vitató végrehajtási kifogás kivételével – a további végrehajtási cselekményekre halasztó hatálya van. A végrehajtási kifogás beérkezéséről a végrehajtót az adóhatóság haladéktalanul értesíti.

A végrehajtási eljárás felfüggesztése és szünetelése1127

160. §1128 (1)1129 Az adóhatóság hivatalból felfüggesztheti vagy felettes szerve rendelkezésére a határozat (végzés) végrehajtását felfüggeszti, ha a fizetési kötelezettséget előíró határozat (végzés) megváltoztatása vagy megsemmisítése várható.

(2)1130 Az állami adó- és vámhatóság – a pénzügyi tranzakciós illeték kivételével – illetékügyekben a végrehajtási eljárást kérelemre felfüggesztheti, ha az illetékfizetési kötelezettség megszűnése várható.

(3) A végrehajtás felfüggesztéséről a bíróság az adózó kérelmére végzéssel határoz. A bírósági felülvizsgálat az adóhatósági határozat végrehajthatóságát nem érinti.

(3a)1131 Az eljáró adóhatóság az adós kérelmére kivételesen akkor függesztheti fel a végrehajtást, ha az adós a felfüggesztésre okot adó, méltányolható körülményt igazolta, és az adóst a végrehajtási eljárás során korábban a 172. § (1) bekezdés l) pontja alapján nem sújtották mulasztási bírsággal.

(4)1132 A végrehajtási eljárás szünetel, ha

a) az adózó kérelmére az adóhatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,

b) a fizetési halasztás, részletfizetés vagy az adótartozás mérséklésére irányuló kérelem tárgyában jogerős döntést még nem hoztak,

c)1133 az adózó meghalt, illetőleg megszűnt, az adó megfizetésére határozattal kötelezett személy fizetési kötelezettségét megállapító határozat jogerőre emelkedéséig,

d) az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata során az első alkalommal előterjesztett végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet jogerősen még nem bírálták el,

e)1134 az adó megfizetésére való kötelezésre e törvény 35. § (2) bekezdés f) pontja és (7) bekezdése alapján került sor és az adózóval szemben felszámolási eljárás indult, a felszámolási eljárás megindításának közzétételétől a felszámolás jogerős befejezéséig,

f)1135 külön törvény így rendelkezik,

g)1136 az adótartozás érvényesítése érdekében az adóhatóság polgári peres eljárást kezdeményezett, a peres eljárás jogerős befejeződéséig.

(5) Nem eredményezi a végrehajtási eljárás szünetelését az adózó fizetési könnyítésre vagy adótartozás mérséklésre irányuló kérelmének benyújtása, ha

a)1137 az adózó korábbi, ilyen tárgyú kérelmét az adóhatóság jogerős határozattal elbírálta, a kérelmet az adózó visszavonta vagy az adóhatóság az eljárást jogerős végzéssel megszüntette,

b) arra az adóhatósági árverés kitűzését, illetőleg pályázat meghirdetését követően kerül sor, vagy

c)1138 a fizetési könnyítés, illetőleg tartozás mérséklés engedélyezését törvény kizárja.

(6) A (4) bekezdés b) pontjában meghatározott szünetelés kezdő napja a kérelem megérkezését követő nap, a d) pontban meghatározott szünetelés kezdő napja a kérelemnek a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásának napját követő nap.

(7)1139 Ha az adóhatóság hatósági átutalási megbízását a fizetési számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató a végrehajtás felfüggesztéséről szóló határozat meghozataláig vagy a végrehajtás szünetelésének kezdő napjáig nem teljesítette, az adóhatóság a hatósági átutalási megbízás visszavonásáról haladéktalanul intézkedik. Ha a fizetési számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató a hatósági átutalási megbízást a felfüggesztés, szünetelés kezdő napját követően, a felfüggesztés, szünetelés hatálya alatt teljesítette és az összeget az adóhatóság részére átutalta, az adóhatóság azt 8 napon belül visszatéríti.

160/A. §1140 Az adóhatóság, ha az adózó kérelmére fizetési könnyítést vagy adómérséklést engedélyezett, a döntés jogerőre emelkedéséig a kérelemmel érintett adótartozás, adók módjára behajtandó köztartozás tekintetében végrehajtási cselekményt nem foganatosíthat.

Végrehajtás megkeresésre

161. § (1)1141 Az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülő fizetési kötelezettséget megállapító, nyilvántartó szerv, illetőleg a köztartozás jogosultja a fizetési határidő lejártát követő 15 nap elteltével elektronikus úton megkeresi az adóhatóságot behajtás végett, ha a köztartozás összege eléri vagy meghaladja a 10 000 forintot, az ingatlan nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díja, a szabálysértési költség, valamint az elővezetési költség esetén az 5000 forintot Amennyiben a hátralék későbbi megfizetése veszélyeztetett, az adóhatóság soron kívül is megkereshető. Az adók módjára behajtandó köztartozásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha az illetékességi területén folytatott végrehajtás akadálya vagy eredménytelensége esetén a köztartozás beszedésére jogosult önkormányzati adóhatóság másik önkormányzati adóhatóságot keres meg behajtás végett. Amennyiben az adóhatóság végrehajtási ügyében megbízottként bírósági végrehajtó jár el, a megkeresésre a Vht. 33. §-át kell alkalmaznia.

(2)1142 A megkeresésben fel kell tüntetni a behajtást kérő és a fizetésre kötelezett azonosításához szükséges adatokat, a tartozás jogcímét, a fizetési kötelezettséget elrendelő határozat (végzés) számát, jogerőre emelkedésének időpontját, a teljesítési határidőt, a tartozás összegét és esetleges járulékait, valamint annak a jogszabálynak a pontos megjelölését, amely az adók módjára való behajtást lehetővé teszi. Ha a behajtást kérőt törvény valamely végrehajtási cselekmény foganatosítására kötelezi, annak megtörténtét a megkeresésben igazolni kell.

(3)1143 A behajtási eljárást az adóhatóság csak pontos – szükség esetén kiegészített – adatok alapján indítja meg.

(4) A megkeresést követő változásról a behajtást kérő az adóhatóságot haladéktalanul értesíteni köteles.

(5)1144 Az adóhatóság a végrehajtás eredménytelenségéről és az eljárás megszüntetéséről a behajtást kérőt tájékoztatja. A végrehajtás során felmerült, ki nem egyenlített költségeket az adóhatóság állapítja meg, melyet – az (5a) bekezdésben foglalt kivétellel – az adóhatóság és a behajtást kérők követelésarányosan viselnek. Az adóhatóság eredménytelen felszólítást követően határozattal kötelezi a behajtást kérőt a költségek megfizetésére. A határozat az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okiratnak minősül.

(5a)1145 A 146. § (2a) bekezdésében foglalt megkeresés alapján történő eljárás esetén a végrehajtás során felmerült, ki nem egyenlített költségeket az adóhatóság viseli.

(6)1146 Amennyiben a behajtást kérőnek tudomása van a fizetésre kötelezettnek más adóhatóság illetékességi területén található vagyontárgyáról, jogosult közvetlenül ezt az adóhatóságot is megkeresni.

(7)1147 Az adók módjára behajtott összeget az adóhatóság haladéktalanul átutalja a köztartozás jogosultjának. Amennyiben a behajtott összeg a fizetésre kötelezettet terhelő tartozások mindegyikére nem nyújt fedezetet, az adóhatóság a bevételt a különböző tartozások arányában számolja el, és utalja át a megkereső hatóságnak.

(8)1148 Az adók módjára behajtandó köztartozásra a végrehajtási eljárás szabályait kell alkalmazni azzal, hogy az állami adó- és vámhatóság 200 000 forintot nem meghaladó köztartozás esetén – a 150/A. és a 151. § szerinti intézkedéseken túl – kizárólag hatósági átutalási megbízást, illetve munkabérletiltást foganatosít a tartozás behajtása érdekében, ezek eredménytelensége esetén pedig a 161. § (5) bekezdése szerint jár el. Ha a 200 000 Ft-ot nem meghaladó köztartozás mellett az adózót adótartozás is terheli, az állami adó- és vámhatóság egyéb végrehajtási cselekményeket is foganatosíthat. Ha az eljárás során a jelzálogjog bejegyzését követően egyéb végrehajtási cselekmény foganatosításától eredmény nem várható, az adóhatóság a jelzálogjog fenntartása mellett a 161. § (5) bekezdésében írtak szerint jár el.

(9)1149 Az adók módjára behajtandó köztartozásra az adóhatóság fizetési könnyítést nem engedélyezhet, a tartozást nem mérsékelheti, illetőleg nem minősítheti behajthatatlannak.

(9a)1150 Amennyiben az adók módjára behajtandó köztartozásra irányuló fizetési könnyítés, mérséklés (elengedés) iránti kérelmet az adóhatósághoz terjesztik elő, úgy az adóhatóság a kérelmet annak beérkezésétől számított 5 napon belül megküldi a behajtást kérő részére. Az adóhatóság a kérelem megalapozottságát érdemben nem vizsgálja.

(9b)1151 Amennyiben az adók módjára behajtandó köztartozásra irányuló fizetési könnyítés, illetve mérséklés (elengedés) iránti kérelmet a köztartozás jogosultjához (behajtást kérőhöz) nyújtották be, úgy erről – a kérelem megküldésével egyidejűleg – a jogosult (behajtást kérő) haladéktalanul értesíti az adóhatóságot.

(9c)1152 A végrehajtás szünetelésére a 160. § (4)–(6) bekezdésében foglaltak irányadóak.

(9d)1153 A köztartozás jogosultja a kérelemre hozott döntésről annak jogerőre emelkedését követően – amennyiben lehetséges elektronikus úton – értesíti az adóhatóságot. A köztartozás jogosultja a kérelmet elbíráló döntés megküldésével tájékoztatja az adóhatóságot a fizetési könnyítési, mérséklési (elengedési) kérelem elbírálását követően behajtandó köztartozás pontos összegéről, illetve – fizetési könnyítés engedélyezése esetén – a végrehajtás szünetelésének időtartamáról. Amennyiben a részére engedélyezett fizetési könnyítés vagy mérséklés alapján fizetési kötelezettségét az adós teljesítette, a követelés jogosultja (behajtást kérő) a megkeresést visszavonja, nem teljesítés esetén ennek tényéről és a még behajtandó összegről az adóhatóságot tájékoztatja, amely a végrehajtása iránt intézkedik.

(10)1154 Nem kell alkalmazni az e § alatti szabályokat a központi költségvetés terhére kifizetett azon összeg vonatkozásában, amely összeg állami kezességvállalás, garancia, vagy viszontgarancia érvényesítése miatt vált a tartozás kötelezettjének az állammal szemben fennálló tartozásává – ideértve a kezességvállalási díjat is – és amely összeget adók módjára kell behajtani.

Végrehajtás az önkormányzati adóhatóság megkeresésére1155

161/A. §1156 (1)1157 Az állami adó- és vámhatóság – az e §-ban rögzített eltérésekkel – az adók módjára behajtandó köztartozások behajtására irányadó szabályok szerint az önkormányzati adóhatóság megkeresése alapján végrehajtja az önkormányzati adóhatóság által nyilvántartott helyi adóval, illetve gépjárműadóval összefüggő tartozásokat.

(2)1158 Az önkormányzati adóhatóság havonta, a hónapot követő hó 15. napjáig keresheti meg az állami adó- és vámhatóságot a legalább 50 000 forintot elérő tartozás végrehajtása céljából. A megkeresésben nem kell megjelölni azt a jogszabályt, amely az önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott tartozás végrehajtását lehetővé teszi.

(3)1159 Az önkormányzati adóhatóság az állami adó- és vámhatóság megkeresése előtt megkísérli a tartozás átvezetéssel és visszatartás útján történő végrehajtását, ha ennek feltételei fennállnak.

(4)1160 Az állami adó- és vámhatóság a tartozás biztosítása érdekében jelzálogjogot is bejegyeztethet az adós tulajdonában lévő ingatlanra.

(5)1161 Az önkormányzati adóhatóság megkeresése nem tartalmazhatja azon tartozás összegét, amelyre vonatkozóan az önkormányzati adóhatóság már visszatartási jog gyakorlását kezdeményezte az állami adó- és vámhatóságnál.

(6)1162 Több önkormányzati adóhatóság megkeresése esetén az állami adó- és vámhatóság által behajtott összeg azt az önkormányzati adóhatóságot illeti meg, amelynek megkeresése korábban érkezett az állami adó- és vámhatósághoz.

(7) E törvény 147. §-a szerinti feladatokat az önkormányzati adóhatóság végzi.

Behajthatatlan adótartozás nyilvántartása

162. §1163 (1)1164 A végrehajtási eljárást lefolytató önkormányzati adóhatóság végrehajtható vagyon hiányában az adózó adószámláján nyilvántartott tartozását, állami kezességvállalásból eredő, állammal szemben fennálló tartozását behajthatatlannak minősíti és végrehajthatóvá válásáig, illetve a végrehajtáshoz való jog elévüléséig ezen a jogcímen tartja nyilván.

(2)1165 A behajthatatlanság címén nyilvántartott tartozást az önkormányzati adóhatóság újból végrehajthatónak minősíti, ha a végrehajtáshoz való jog elévülési idején belül a tartozás végrehajthatóvá válik.

(3)1166 Az tartozást megállapító önkormányzati adóhatóság az (1) bekezdésben megállapított feltétel hiányában is nyilvántarthatja behajthatatlanként a 10 000 forintot meg nem haladó tartozást, ha a behajtás érdekében szükséges intézkedés megtétele a tartozással arányban nem álló költségeket eredményezne. Ezen tartozásokról az önkormányzati adóhatóság külön nyilvántartást vezet.

162/A. §1167 (1) A végrehajtási eljárást lefolytató állami adó- és vámhatóság végrehajtható vagyon hiányában az adózó adószámláján nyilvántartott, 100 000 forintot elérő tartozását, állami kezességvállalásból eredő, állammal szemben fennálló tartozását behajthatatlannak minősíti és végrehajthatóvá válásáig, illetve a végrehajtáshoz való jog elévüléséig ezen a jogcímen tartja nyilván.

(2) A behajthatatlanság címén nyilvántartott adótartozást az állami adó- és vámhatóság újból végrehajthatónak minősíti, ha a végrehajtáshoz való jog elévülési idején belül az adótartozás végrehajthatóvá válik.

(3) A végrehajtást foganatosító állami adó- és vámhatóság a 10 000 forintot meg nem haladó tartozást behajthatatlanság címén az adózó adószámlájáról véglegesen törli, ha a tartozás beszedése érdekében az adós pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt fizetési számlájára benyújtott hatósági átutalási megbízás nem teljesült, vagy ilyen számla hiányában hatósági átutalási megbízás nem adható ki és a tartozás jövedelem-letiltás útján sem volt behajtható.

(4) A végrehajtási eljárást lefolytató állami adó- és vámhatóság a (3) bekezdésben meghatározott értékhatárt meghaladó, de 100 000 forintot el nem érő tartozást végrehajtható vagyon hiányában az adózó adószámlájáról véglegesen törli, ha a behajtás érdekében szükséges valamennyi intézkedést megtett.

A végrehajtás költsége

163. § (1)1168 Az adózó, illetve az adók módjára behajtandó köztartozás fizetésére kötelezett – külön jogszabályban meghatározottak szerint – köteles a végrehajtással kapcsolatban felmerült költség (készkiadás) és emellett – jogszabályban meghatározott esetek kivételével – végrehajtási költségátalány megfizetésére.

(2)1169 Az adóhatóság a költségekről – a végrehajtási költségátalány kivételével – végzést hoz, amelynek összege ingó- és ingatlan-végrehajtás esetén nem lehet kevesebb 5000 forintnál.

(2a)1170 Az adóhatóság az (1) bekezdés szerinti költségátalány felszámításáról az adózót értesíti.

(3)1171 Amennyiben a biztosítási intézkedést elrendelő végzést a végrehajtási kifogást elbíráló felettes szerv megsemmisíti, a biztosítási intézkedéssel felmerült költségeket az adóhatóság viseli.

Elévülés

164. § (1)1172 Az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A költségvetési támogatás igényléséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog – ha törvény másként nem rendelkezik – annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt. Az elévülés hat hónappal meghosszabbodik, ha az adóbevallás késedelmes benyújtásakor, illetve a költségvetési támogatás igénylésekor az adómegállapításhoz, illetve a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévüléséig kevesebb mint hat hónap van hátra.

(1a)1173 A bíróság által jogerősen megállapított

a)1174 csalás (Btk. 373. §), költségvetési csalás (Btk. 396. §),

b)1175 a 2013. június 30-ig hatályban volt költségvetési csalás, csalás,

c) a 2011. december 31-ig hatályban volt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, adócsalás, munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás, vagy

d) a 2005. szeptember 1-jéig hatályban volt társadalombiztosítási, egészségbiztosítási vagy nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség megsértése,

e)1176 csődbűncselekmény (Btk. 404. §),

esetén, ha azt adóra, járulékra vagy költségvetési támogatásra követik el, az adó megállapításához való jog nem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül.

(1b)1177 Az (1a) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha

a) az elkövető azért nem büntethető, vagy büntetése korlátlanul enyhíthető, mert tartozását a vádirat benyújtásáig az adóhatóság által megjelölt számlára kiegyenlítette, és vele szemben az eljárást ez okból megszüntették, vagy

b)1178 az eljárást az elkövetővel szemben a Btk. 64. §-ában, illetve a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 71. §-ában meghatározott megrovás alkalmazásával szüntették meg.

(1c)1179 Az adó megállapításához való jog elévülése az (1a)–(1b) pontok szerinti büntetőeljárás esetében a büntetőeljárás kezdő időpontjától annak jogerős befejezéséig nyugszik.

(2) Az önellenőrzés bevallása – ha az adókülönbözet az adózó javára mutatkozik – az (1) bekezdésben meghatározott elévülést megszakítja.

(2a)1180 Ha bíróság az adómegállapításhoz való jog elévülési idején túl az adózó adókötelezettségét érintő jogerős döntést hoz, az adózó az adókötelezettsége rendezése érdekében a már elévült adómegállapítási időszak tekintetében is jogosult önellenőrzés benyújtására. Az önellenőrzéssel érintett kötelezettség ellenőrzésére az adóhatóság az önellenőrzés beérkezésétől számított egy éven belül jogosult. Ha a bíróság ítéletével érintett adómegállapítási időszak már ellenőrzéssel lezárt, az adókötelezettséget az adóhatóság az adózó kérelmére ismételt ellenőrzés keretében rendezi.

(3) Ha az adómegállapításhoz való jog elévülését követően az adóhatóság vagy a felettes szerv megállapítja, hogy az adómegállapítás részben vagy egészben jogszabálysértő, akkor az adótartozás végrehajtásához való jog elévülési idején belül a jogszabálysértő adómegállapítás tekintetében az adóvégrehajtáshoz való jogot korlátozza vagy megszünteti.

(4)1181 A pénzügyi tranzakciós illeték kivételével az illeték megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést illetékkiszabásra az állami adó- és vámhatóságnál bejelentették, illetve az a körülmény, hogy az illeték megfizetését vagy a kiszabás céljából elrendelt bejelentést elmulasztották, az állami adó- és vámhatóság tudomására jutott.

(5) Ha az adóhatóság határozatát a bíróság felülvizsgálja, a másodfokú adóhatósági határozat jogerőre emelkedésétől a bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig, felülvizsgálati kérelem esetén a felülvizsgálati kérelem elbírálásáig az adó megállapításához való jog elévülése nyugszik.

(6)1182 Az adótartozás végrehajtásához való jog az esedékesség naptári évének az utolsó napjától számított 4 év elteltével évül el. Amennyiben az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganatosított, az elévülés 6 hónappal meghosszabbodik. Az adóbevallás késedelmes benyújtása esetén az adótartozás végrehajtásához való jog elévülése megszakad. Ha az adózó ellen felszámolási eljárás indul, az adótartozás végrehajtásához való jog elévülése a felszámolás kezdő időpontjával megszakad, és az elévülés a felszámolási eljárás befejezéséről hozott döntés jogerőre emelkedését követő napon újból megkezdődik. Ha az adó, a bírság és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás végrehajtásához való jog elévült, a tartozást terhelő késedelmi pótlékot is elévültnek kell tekinteni.

(7)1183 Nyugszik az elévülés a végrehajtási eljárás felfüggesztésének, valamint az Art. 160. § (4) bekezdés d), illetve e) pontja szerinti szünetelésének, az adózó vagyonának egészére elrendelt bűnügyi zárlatnak, továbbá törvényben biztosított fizetési kedvezménynek vagy feltételhez kötött adómentességnek az időtartama alatt. A jelzálogjog bejegyzése az elévülés nyugvása szempontjából a végrehajtási eljárás felfüggesztésével esik egy tekintet alá.

(8)1184 Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtásához való jog elévülésére (6)–(7) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(9)1185 Ha az adóhatóság az adót megállapító határozat kézbesítése tekintetében ad helyt a vélelem megdöntése iránti kérelemnek, nyugszik az adómegállapításhoz való jog elévülése a kézbesítési vélelem beálltától az annak megdöntésére irányuló kérelemnek helyt adó végzés jogerőre emelkedéséig.

(10)1186

(11)1187 A kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződés alapján – ha a nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a kölcsönös egyeztetési eljárás lefolytatásának feltétele, hogy az eljárás megindítására irányuló kérelem vagy bármilyen arra utaló értesítés, amely az eljárás megindításának alapjául szolgál, a másik szerződő állam illetékes hatóságától az adómegállapításhoz való jog vagy az adó-visszatérítés iránti jog elévülési idején belül a magyar illetékes hatósághoz beérkezzen. A kölcsönös egyeztetési eljárás során az adóhatóság az elévülési időn túl is végezhet az eljárás lefolytatásához szükséges ellenőrzési cselekményeket. A kölcsönös egyeztetési eljárás eredményeként létrejött megállapodást azon adómegállapítási időszakok vonatkozásában is végre kell hajtani, amelyek a megállapodás megkötésének időpontjában már elévültek.

(12)1188 Amennyiben hagyatéki eljárás lefolytatására kerül sor, úgy az adó megállapításához, az adótartozás végrehajtásához és a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévülése az adózó halálának napjától a hagyatéki eljárást lezáró döntés jogerőre emelkedésének időpontjáig nyugszik.

(13)1189 Az adó megállapításához való jog elévülése 12 hónappal meghosszabbodik,

a) egy alkalommal, ha a felettes adóhatóság a másodfokú eljárás keretében, vagy

b)1190 a felettes adóhatóság, az adópolitikáért felelős miniszter vagy a NAV-ot irányító miniszter felügyeleti intézkedés keretében, illetve

c) az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata során a bíróság

új eljárás lefolytatását rendeli el.

164/A. §1191 (1)1192 Az adók módjára behajtandó köztartozás végrehajtásával és a végrehajtáshoz való jog elévülésével kapcsolatos rendelkezéseket az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, ha az adóhatóság az Áht. 99. §-a alapján indult ügyben folytat végrehajtást megkeresésre.

(2) A végrehajtáshoz való jog az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított 10 év elteltével évül el. A végrehajtáshoz való jog elévülése szempontjából esedékesség az Európai Közösségek Bizottsága visszatéríttetést elrendelő határozata alapján a magyar közigazgatási vagy egyéb szerv által kiadott, visszatérítési kötelezettséget előíró közigazgatási döntésben vagy fizetési felszólításban teljesítési határidőként megjelölt időpont. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a teljesítési határidő a döntés jogerőre emelkedésétől, illetve a fizetési felszólítás közlésétől számított 15 nap.

(3) Nyugszik a végrehajtáshoz való jog elévülése az Európai Közösségek Bizottsága visszatéríttetést elrendelő határozata vagy a magyar közigazgatási szerv visszatérítési kötelezettséget előíró döntése tárgyában az Európai Közösségek Bírósága előtt folytatott eljárás időtartama alatt. Az adóhatósági megkeresésnek és a végrehajtás foganatosításának nem akadálya, ha az Európai Közösségek Bírósága előtt a visszatéríttetést elrendelő határozat tárgyában folytatott eljárás kezdőidőpontja megelőzi a (2) bekezdés szerinti esedékesség időpontját, ebben az esetben a végrehajtáshoz való jog elévülése az esedékesség napján kezdődik és az esedékesség napját követő naptól a bírósági eljárás időtartama alatt nyugszik.

(4) A végrehajtáshoz való jog elévülését megszakítja, ha az Európai Közösségek Bizottsága a visszatéríttetést elrendelő határozat végrehajtásának elmulasztása miatt az Európai Közösségek Bírósága előtt az EK szerződés 88. cikkének (2) bekezdése vagy 228. cikkének (2) bekezdése alapján jogsértési eljárást kezdeményez vagy a visszatéríttetést elrendelő határozattal kapcsolatban más intézkedést tesz. A végrehajtáshoz való jog elévülését megszakítja, ha az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganatosít. A kedvezményezett adózóval kapcsolatos ügyben a végrehajtáshoz való jog elévülését megszakítja, ha az Európai Közösségek Bizottsága intézkedést (felszólítást, utasítást, feltételt megállapító határozatot) ad ki arról, hogy a visszafizettetési határozat nem teljesítése miatt a kedvezményezett adózó részére a visszatérítési kötelezettség teljesítéséig az új támogatás kifizetését fel kell függeszteni.

VIII. Fejezet

JOGKÖVETKEZMÉNYEK

Késedelmi pótlék

165. § (1)1193 Az adó késedelmes megfizetése esetén az esedékesség napjától, a költségvetési támogatásnak az esedékesség előtt történő igénybevétele esetén pedig az esedékesség napjáig késedelmi pótlékot kell fizetni.

(1a)1194 Az (1) bekezdés alkalmazásában – a vám és az azzal együtt kiszabott nem közösségi adók kivételével – adónak minősül az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott egyéb fizetési kötelezettség is.

(1b)1195 Nem alkalmazható az (1) bekezdés, ha az illeték törlésére az illetéktörvény 21. § (2) és (4) bekezdése alapján, illetve az illetéktörvény 80. § (1) bekezdés b), c), g) pontja alapján a jogügylet felbontása, illetve az eredeti állapot helyreállításával való megszüntetése vagy vagyonszerzés hiánya miatt kerül sor.

(2)1196 A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A késedelmi pótlék után késedelmi pótlékot felszámítani nem lehet. Az állami adó- és vámhatóság a 2000 forintot el nem érő késedelmi pótlékot nem írja elő.

(3)1197 Kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén az adóhiányt megállapító határozatban – hivatalból vagy kérelemre – az adó esedékességének, illetve a költségvetési támogatás igénybevételének napjánál az adóhatóság későbbi időpontot is megállapíthat a pótlékfizetés kezdő napjaként. Az adóhiány késedelmi pótléka az eredeti esedékességtől az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv keltéig, de legfeljebb 3 évre számítható fel. Az adóhiány után felszámított késedelmi pótlék alapja nem csökkenthető az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott, az esedékesség időpontjában más adóval kapcsolatban fennálló túlfizetés összegével.

(4)1198 A késedelmi pótlék mérséklése nem alkalmazható olyan adóhiány esetén, amikor a bírság mérséklésének sincs helye.

166. § Nem kell késedelmi pótlékot fizetni arra az időszakra, amelyre az adózó a késedelmét igazolta. Igazolásnak csak akkor van helye, ha a késedelmet elháríthatatlan külső ok idézte elő.

167. § (1)1199 A késedelmi pótlék felszámítása során a pótlék alapját adónként és költségvetési támogatásonként külön-külön kell figyelembe venni, kivéve, ha azokat egy számlán tartják nyilván. A késedelmi pótlék alapját csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott, az esedékesség időpontjában más adóval kapcsolatban fennálló túlfizetés összegével (nettó pótlékszámítás). A nettó pótlékszámításnál figyelmen kívül kell hagyni azt a tartozást, amelyre fizetési könnyítést engedélyeztek.

(2)1200

(3)1201 Az adóhatóság összehasonlítja az adózó bevallását, igénylését, illetve a határozattal előírt kötelezettségét a befizetett, a visszaigényelt adóval, adóelőleggel, a kiutalt költségvetési támogatással, és ennek alapján a késedelmi pótlékot megállapítja. Az adózó a késedelmi pótlékot saját számítása szerint, az értesítéstől függetlenül is megfizetheti.

(4)1202 Az adóhatóság hivatalból vagy kérelemre törli a tévesen felszámított késedelmi pótlékot. Ha az adózó a pótlék összegét továbbra is vitatja, a felettes adóhatóság határozatban dönt.

(5)1203 E törvény nettó pótlékszámításra vonatkozó rendelkezései a fizetési kötelezettséget megállapító jogszabály eltérő rendelkezése hiányában alkalmazandóak.

Önellenőrzési pótlék

168. § (1) Ha az adózó az adót, a költségvetési támogatást az önellenőrzésre vonatkozó rendelkezések szerint helyesbíti, önellenőrzési pótlékot fizet.

(2)1204 Az önellenőrzési pótlékot adónként, illetve költségvetési támogatásonként a bevallott és a helyesbített adó, illetve költségvetési támogatás összegének különbözete után az adózó állapítja meg, és a bevallással egyidejűleg fizeti meg.

(3)1205 Az önellenőrzési pótlékot a késedelmi pótlék 50%-ának, ugyanazon bevallásnak ismételt önellenőrzése esetén 75%-ának megfelelő mértékben kell felszámítani a bevallás benyújtására előírt határidő leteltét követő első naptól az önellenőrzés benyújtásának napjáig. Ha az önellenőrzés pótlólagos adófizetési kötelezettséget nem eredményezett, mert az adózó adóját az eredeti esedékességkor vagy korábbi önellenőrzése során hiánytalanul megfizette, a fizetendő pótlék összegét az általános szabályok szerinti mértékkel kell meghatározni, de az 5000 forintot, magánszemély esetében az 1000 forintot meghaladó összeget nem kell bevallani és megfizetni. Ha az önellenőrzés pótlólagos adófizetési kötelezettséget azért nem eredményez, mert a bevallani és megfizetni elmulasztott adót a későbbi bevallásában hiánytalanul bevallotta és megfizette, vagy a bevallani és megfizetni elmulasztott adó a következő elszámolási időszakban levonható adónak minősült volna, az önellenőrzési pótlék összege nem haladhatja meg a két bevallás közötti időre felszámítható késedelmi pótlék összegét. Ugyanilyen szabályok alapján kell megállapítani az önellenőrzési pótlékot akkor is, ha a termékimportot terhelő általános forgalmi adót az adózó az adólevonási jog keletkezését követően, de az előző adómegállapítási időszakra vonatkozó adóbevallásban szerepeltette előzetesen felszámított levonható adóként.

(4)1206 Ha több egymást követő elszámolási időszak általános forgalmi adó bevallását azért kellett önellenőrizni, mert az előző vagy korábbi elszámolási időszak téves bevallása miatt a göngyölített levonható, de vissza nem igényelhető adó összegét az adózó helyesbítette, az önellenőrzési pótlék alapja az első téves adóbevallásban feltárt különbözet.

(5) Nem kell pótlékot felszámítani, ha a munkáltató vagy kifizető késedelmes vagy hibás igazolása miatt az adózó bevallását önellenőrzéssel helyesbíti.

(6) Az önellenőrzési pótlék kérelemre akkor mérsékelhető, ha az adózó tévedését olyan körülmények bizonyításával menti ki, amelyek egyébként megalapoznák a bírságmérséklést is.

(7)1207 Nem kell önellenőrzési pótlékot felszámítani, ha a munkáltató (kifizető) az elektronikus havi adó- és járulékbevallást a magánszemély hibás nyilatkozata miatt önellenőrzéssel helyesbíti.

(8)1208

169. § Az adózó az önellenőrzéssel megállapított helyesbített adóalap, adó, illetve költségvetési támogatás bevallásával mentesül az adóbírság, mulasztási bírság alól, a helyesbített meg nem fizetett adó, jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás, továbbá az önellenőrzési pótlék megfizetésével az önellenőrzés időpontjáig esedékes késedelmi pótlék alól.

Adóbírság

170. § (1)1209 Adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Az adóbírság mértéke – ha e törvény másként nem rendelkezik – az adóhiány 50%-a. Az adóbírság mértéke az adóhiány 200%-a, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze. Adóbírságot állapít meg az adóhatóság akkor is, ha az adózó jogosulatlanul nyújtotta be támogatási, adó-visszaigénylési, adó-visszatérítési kérelmét, vagy igénylésre, támogatásra, visszatérítésre vonatkozó bevallását, és a jogosultság hiányát az adóhatóság a kiutalás előtt megállapította. A bírság alapja ilyen esetben a jogosulatlanul igényelt összeg.

(2) Adóhiánynak minősül az adózó terhére megállapított adókülönbözet, önadózás esetén csak akkor, ha az adókülönbözetet az esedékesség időpontjáig nem fizették meg, illetve a költségvetési támogatást igénybe vették. Az eredeti esedékesség napján fennálló túlfizetést az adófizetési kötelezettség teljesítéseként csak akkor lehet figyelembe venni, ha a túlfizetés az ellenőrzés megkezdésének napján is fennáll.

(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem minősül adóhiánynak a vagyonszerzési illeték alapjának utólagos adómegállapítással történő módosítása, feltéve, hogy az adózó a vagyonszerzési illeték alá eső vagyontárgyakat hiánytalanul bejelentette.

(4) Amennyiben az adóhatóság utólagos adóellenőrzés során megállapítja, hogy a termékimportot terhelő általános forgalmi adót az adózó az adólevonási jog keletkezését követően, de az előző adómegállapítási időszakra vonatkozó adóbevallásban szerepeltette előzetesen felszámított adóként, az adóbírság alapja az ellenőrzési időszak egészére megállapított általános forgalmiadó-hiány.

(5)1210 Nem állapítható meg adóbírság:

a) a magánszemély terhére az adóhiány olyan része után, amely a munkáltató vagy a kifizető valótlan adóigazolása miatt keletkezett;

b) az adó megfizetésére az adózó örököseként, vagy az általa megajándékozottként kötelezett személy terhére az adózónál keletkezett adóhiány után;

c)1211

(6)1212 Ha a munkáltató (kifizető) a magánszemélyt terhelő járulék megállapítási, levonási és ezzel összefüggésben bevallási kötelezettségének nem vagy nem a törvényben meghatározottak szerint tesz eleget, az adóhatóság az adóhiányt, az adóhiány után az adóbírságot, a késedelmi pótlékot a munkáltató (kifizető) terhére, a rá vonatkozó szabályok szerint állapítja meg, kivéve, ha az adóhiány az adózó jogszerűtlen nyilatkozatának következménye. Ha a munkáltató (kifizető) a magánszemélyt terhelő személyi jövedelemadó megállapítási, levonási és ezzel összefüggésben bevallási kötelezettségének nem vagy nem a törvényben meghatározottak szerint tesz eleget, az adóhatóság az adóhiányt a magánszemély terhére, az adóhiány után az adóbírságot, a késedelmi pótlékot a munkáltató (kifizető) terhére, a rá vonatkozó szabályok szerint állapítja meg. Az adóhatóság az adóhiányt, illetőleg az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is a munkáltató (kifizető) terhére állapítja meg, ha az adóelőleget, adót, járulékot a munkáltató (kifizető) a magánszemélytől levonta, de az ezzel összefüggő bevallási kötelezettségének nem tett eleget.

(7)1213 Ha a 26/A. § (4) bekezdése alapján megállapított adóval összefüggésben az adóhatóság a magánszemély ellenőrzése során adókülönbözetet állapít meg, és az adókülönbözet a munkáltató 31. § (2) bekezdése szerinti bevallásának hibájára, hiányosságára vezethető vissza, úgy az ezzel összefüggő adóbírságot és késedelmi pótlékot az adóhatóság a munkáltató terhére állapítja meg.

171. § (1) Az adóbírság mértéke kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető, illetőleg kiszabása mellőzhető, ha a körülményekből megállapítható, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el. Az adóbírság mérséklésénél az eset összes körülményét mérlegelni kell, különösen az adóhiány nagyságát, keletkezésének körülményeit, az adózó jogellenes magatartásának (tevékenységének vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát.

(2) Nincs helye az adóbírság mérséklésének, sem hivatalból, sem kérelemre, ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.

(3) Az adóbírság megállapítása nem érinti a késedelmi pótlék fizetési kötelezettséget.

Mulasztási bírság

172. §1214 (1)1215 A (2) bekezdésben foglalt eltéréssel a magánszemély adózó 200 ezer forintig, más adózó 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha

a) a bejelentési (bejelentkezési, változásbejelentési), adatszolgáltatási kötelezettségét késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti,

b) a bevallási, vagyonszerzési illetékkel kapcsolatos bejelentési (a továbbiakban együtt: bevallási) kötelezettségét a bevallás határidejét követően, de az adóhatóság felszólítását, ellenőrzését megelőzően késedelmesen teljesíti és késedelmét nem menti ki (bevallási késedelem),

c)1216 bejelentési (bejelentkezési, változásbejelentési), adatszolgáltatási, pénzforgalmi számlanyitási kötelezettségét, továbbá bevallási kötelezettségét nem teljesíti,

d) adószámhoz kötött tevékenységet vagy adóköteles tevékenységet adószám hiányában folytat,

e)1217 a jogszabályokban előírt bizonylatok kiállítását, illetve könyvek, nyilvántartások vezetését elmulasztja, a bizonylatokat az előírásoktól eltérően állítja ki, a könyveket, nyilvántartásokat hiányosan vagy az előírásoktól eltérően vezeti, a számviteli törvény alapján összeállítandó szabályzataiban foglaltaktól eltérően jár el, a 174/A. §-ban meghatározott esetben, továbbá, ha a közzétett beszámolója a beszámoló szempontjából lényegesnek minősülő információkat nem tartalmaz vagy tévesen mutat be (lényegesnek minősül a beszámoló szempontjából minden olyan információ, amelynek elhagyása vagy téves bemutatása – az ésszerűség határain belül – befolyásolja a beszámoló adatait felhasználók döntéseit).

f)1218 a 24/F. § (1) bekezdése szerinti kérdőívet határidőn belül nem küldi vissza az állami adó- és vámhatóság részére, illetve a kérdőívvel kapcsolatos hiánypótlási felhívásnak határidőn belül nem tesz eleget,

g)1219

h)1220 az e törvény felhatalmazása alapján kiadott külön jogszabályban meghatározott feltételek megsértésével állít elő és/vagy hoz forgalomba nyomtatványt, számlázó programot,

i) a nyilatkozattételt elmulasztja, a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadja,

j) a költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés) igénylésénél a fennálló köztartozásáról valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz,

k)1221

l)1222 az ellenőrzést, az üzletlezárást, a hatósági eljárást vagy a végrehajtási eljárást a megjelenési kötelezettség elmulasztásával, az együttműködési kötelezettség megsértésével vagy más módon akadályozza, különösen ilyennek minősül, ha a becslés során az adózó bizonyítékként más adózót is érintő szerződéses kapcsolatra vagy egyéb ügyletre hivatkozik, és az ez alapján lefolytatott kapcsolódó vizsgálat az adózó bizonyítási indítványában foglaltakat nem támasztja alá,

m) az e törvény szerint elektronikus bevallás benyújtására kötelezett a regisztrációs kötelezettségét nem, vagy késedelmesen teljesíti,

n)1223 a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvételhez valótlanul tett külön nyilatkozatot arról, hogy az adatbázis közzétételét megelőző hónap utolsó napjáig esedékes bevallási és befizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz/tett,

ny)1224 az általános forgalmi adóról szóló törvény XV. fejezete alkalmazásában az utazásszervezési szolgáltatás igénybevételéről valótlan nyilatkozatot tesz, vagy a nyilatkozattételt elmulasztja.

(1a)1225 Amennyiben az adózó az (1) bekezdés l) pontja szerinti jogsértést ismételten követi el, úgy a kiszabható mulasztási bírság összege magánszemély adózó esetén 500 ezer forintig, más adózó esetén 1 millió forintig terjedhet.

(2)1226 Az adózó 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha a számla-, egyszerűsített számla-, nyugtakibocsátási kötelezettségét elmulasztja, illetőleg a számlát, egyszerűsített számlát, nyugtát nem a tényleges ellenértékről bocsátja ki. Az adózót 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal kell sújtani, ha be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott. Ha az adózó a munkaviszony létesítésének bejelentésére vonatkozó bejelentési kötelezettségét az adóellenőrzés megkezdéséig a tényleges foglalkoztatás teljes időtartamára vonatkozóan teljesítette, az adóhatóság a (6) bekezdésben, illetőleg a (21) bekezdésben foglaltak szerint jár el.

(2a)1227 Ha több munkáltató által létesített munkaviszony esetén a 16. § (4b) bekezdésben meghatározott munkáltató kijelölésére írásban a munkaviszony létesítésével egyidejűleg nem kerül sor, a munkaviszony valamennyi – a munka törvénykönyvéről szóló törvény szerinti – munkáltatója 500 000 forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

(3)1228 A (2) bekezdésben foglaltakon túl, számla, egyszerűsített számla, nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztásáért az adózó mellett az adózó alkalmazottja, képviselője, vagy az a magánszemély is, aki az értékesítésben közreműködik, 10 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

(4) Ha a munkáltató, illetőleg a kifizető a magánszemélynek juttatott adó- és járulékköteles kifizetésről teljesítendő bevallásában hiányos, illetve valótlan adatokat közöl, vagy a bevallás benyújtását elmulasztja, a kiszabható mulasztási bírság felső határa a bevallással érintett magánszemélyek számának és a bírság adózóra egyébként vonatkozó, törvényben rögzített legmagasabb értékének szorzata.

(5)1229 A foglalkoztatót terhelő bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén kiszabható mulasztási bírság felső határa a bejelenteni elmulasztott foglalkoztatottak számának és a bírság adózóra egyébként vonatkozó, törvényben rögzített legmagasabb értékének szorzata.

(6) Az (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti késedelem esetén nincs helye mulasztási bírság megállapításának, ha az adózó késedelmét annak igazolásával menti ki, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

(7)1230 A bejelentkezési, bejelentési, változásbejelentési, bevallási, adatszolgáltatási, pénzforgalmi számlanyitási kötelezettség elmulasztása, továbbá az (1) bekezdés f) pontja esetén a mulasztási bírság megállapításával egyidejűleg az adóhatóság az adózót – határidő tűzésével – teljesítésre hívja – bizonylatkiállítási kötelezettség elmulasztása esetén hívhatja – fel. Az (1) bekezdés f) pontja szerinti mulasztási bírságtól eltekintve a kiszabott bírság kétszeresét kell újabb határidő tűzésével megállapítani, ha a teljesítésre kötelező, előző határozatban előírt határidőt az adózó elmulasztotta. A kötelezettség teljesítése esetén az e bekezdés előző mondata alapján kiszabott bírság korlátlanul mérsékelhető. Ha az adózó felszámolás vagy végelszámolás, vagy kényszertörlési eljárás alatt áll és a mulasztási bírság megállapításakor már nincsen lehetősége a teljesítésre, az e bekezdés első mondata szerinti felhívást az adóhatóság mellőzi.

(7a)1231 Ha az adózó a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettségét az állami adó- és vámhatóság 174/A. § szerinti első felszólításában szereplő határidőn belül nem teljesíti, az állami adó- és vámhatóság 1 millió forintig terjedő mulasztási bírságot állapít meg az adózó terhére.

(8)1232 Adóköteles tevékenységet adószám nélkül folytatókra kiszabott mulasztási bírság esetén az adóhatóság a bírságot kiszabó, valamint az árukészlet lefoglalása tárgyában hozott határozatát az adózóval kihirdetés útján közli, és a határozat a közlés időpontjától kezdve a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. Amennyiben az adóhatóság nem él a lefoglalás lehetőségével, a határozatot az általános szabályok szerint közli az adózóval.

(8a)1233 Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az üzlethelyiség nélkül végzett tevékenység esetén üzletlezárást helyettesítő bírságot állapít meg, ha az adózó

a) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott,

b) igazolatlan eredetű árut forgalmaz,

c) az adóköteles tevékenysége során (piaci árusítóhely, mozgóbolt stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtakibocsátási kötelezettségét.

A fenti jogsértések ismételt elkövetése esetén az üzletlezárást helyettesítő bírságot ismételten (alkalmanként) meg kell állapítani. A kiszabható bírság felső határa magánszemély adózó esetében 200 ezer forint, más adózó esetén 500 ezer forint.

(8b)1234 Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az üzlethelyiség nélkül végzett tevékenység esetén üzletlezárást helyettesítő bírságot állapíthat meg, ha az adózó a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségét megszegte. Az e bekezdés szerinti jogsértés ismételt elkövetése esetén az üzletlezárást helyettesítő bírságot minden alkalommal meg kell állapítani. A kiszabható bírság felső határa magánszemély adózó esetében 200 ezer forint, más adózó esetén 500 ezer forint.

(9)1235 Az ellenőrzés, az üzletlezárás, illetve a végrehajtási eljárás akadályozásáért az (1) bekezdés l) pontja alapján adózónak nem minősülő személy is szankcionálható. Ha törvény az üzletlezárás alkalmazását kizárja vagy az adózó az üzletlezárás foganatosítását meghiúsítja, valamint a lezárt üzletet kinyitja, a mulasztási bírság felső határa az üzletlezárás határozatban meghatározott napjai számának, illetve a bírság adózóra egyébként vonatkozó, törvényben rögzített legmagasabb értékének szorzata.

(10) Hibásan benyújtott bevallás esetén a magánszemély 20 ezer forintig, más adózó 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. Ha a késedelmesen benyújtott bevallás hibás, az adózó csak a késedelemért szankcionálható.

(11)1236 Ha az eljárás kezdeményezésekor fennálló eljárási illetékfizetési kötelezettségét a kötelezett felhívás ellenére egyáltalán nem vagy nem teljes mértékben vagy nem a megszabott határidőben teljesítette, a meg nem fizetett illeték 100%-áig terjedő, de legalább 5000 forint és legfeljebb 100 ezer forint mulasztási bírság szabható ki.

(12)1237 Ha az adózó esedékességig az adóévi várható adó összegét – figyelemmel az adóév során megfizetett előleg összegére is – nem fizette meg legalább 90%-os mértékben, a befizetett előleg és az adó 90%-ának különbözete után 20%-ig terjedő mulasztási bírságot fizet. A mulasztási bírság alapjának számítása során figyelmen kívül kell hagyni az adóelőleg-kiegészítés esedékességének napján és a mérlegfordulónapon alkalmazott árfolyam különbsége alapján számított nyereségjellegű árfolyam különbözetet, ha az adóalapot képez.

(13) Az adózó 20%-ig terjedő mértékű bírságot fizet, ha az előző időszak adatai alapján előírt (bevallott) adóelőlegét mérsékelték, és ezért kevesebb adóelőleget fizetett, mint amennyit tényleges eredménye alapján kellett volna. A bírság alapja az előző időszak adatai alapján előírt (bevallott) adóelőleg és a mérsékelt adóelőleg különbözete.

(14)1238 Ha a munkáltató (kifizető) adólevonási, vagy az adóbeszedésre kötelezett adóbeszedési kötelezettségét részben vagy egészben elmulasztotta, vagy a beszedett, illetve megállapított és levont adót nem fizette meg, késedelmi pótlék mellett 50%-ig terjedő mulasztási bírságot fizet. A bírság alapja a beszedni, levonni, illetőleg megfizetni elmulasztott adó összege.

(15) Az adóhatóság az e törvényben, adótörvényben, illetőleg e törvények felhatalmazásán alapuló más jogszabályban megállapított kötelezettségnek az e §-ban nem szabályozott megszegése miatt a magánszemély adózót 50 ezer, más adózót 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.

(16)1239 Az adózó a szokásos piaci ár meghatározásával, valamint az ellenőrzött külföldi társaságokkal folytatott jogügyletekkel összefüggő nyilvántartási kötelezettségének az (1) bekezdés e) pontja szerinti megsértése, illetve e nyilvántartással összefüggő iratmegőrzési kötelezettségének megsértése esetén nyilvántartásonként (összevont nyilvántartásonként) 2 millió forintig terjedő, ismételt jogsértés esetén nyilvántartásonként (összevont nyilvántartásonként) 4 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. Ugyanazon nyilvántartás vezetésének ismételt elmulasztása esetén az adózó az első esetben kiszabott mulasztási bírság mértékének négyszereséig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. A kötelezettség teljesítése esetén az e bekezdés előző mondata alapján kiszabott bírság korlátlanul mérsékelhető. E bekezdés alkalmazásában az ismételt jogsértésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók, ha a két egymást követő mulasztás között 2 évnél több telt el.

(17)1240 Az adózó a közbeszerzések megvalósítása érdekében megkötött szerződésekhez kapcsolódó, e törvény 36/A. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének megsértése esetén, kifizetésenként a kifizetés összegének 20%-áig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

(18)1241 Ha jogszabály számlatartási kötelezettséget ír elő, e kötelezettség megsértése esetén az adóhatóság a vevő, illetve a szolgáltatás igénybevevője terhére az áru valamint az igénybevett szolgáltatás forgalmi értékének 20%-áig terjedő összegű mulasztási bírságot szabhat ki.

(19)1242 Ha az adózó igazolatlan eredetű árut forgalmaz, terhére az adóhatóság az áru forgalmi értékének 40%-áig terjedő, de legalább magánszemély adózó esetében 200 ezer forintig, más adózó esetében 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

(19a)1243 Ha az állami adó- és vámhatóság az ellenőrzése során megállapítja, hogy az adózó a fuvarozott termék vagy annak egy része tekintetében nem tett eleget a 22/E. § (1)–(2) és (4) bekezdése szerinti kötelezettségnek, illetve a bejelentési kötelezettségét hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti, úgy a termék vagy annak be nem jelentett része igazolatlan eredetűnek minősül, és az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére az igazolatlan eredetű áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

(19b)1244 Ha az állami adó- és vámhatóság az ellenőrzése során megállapítja, hogy az adózó a 22/E. § (1)–(2) és (4) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségét valótlan adattartalommal úgy teljesítette, hogy a bejelentett termék mennyisége meghaladja a ténylegesen fuvarozott termék mennyiségét, akkor az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

(20)1245 Ha a magánszemély adózó a 31. § (4) bekezdése szerinti, a személyi jövedelemadó bevallás késedelmes benyújtására vonatkozó bejelentést tesz, a bevallási késedelem miatt mulasztási bírság a bevallás naptári éve november 20. napjáig nem szabható ki, kivéve, ha az adózó bevallását november 20-a előtt nyújtja be és késedelmét igazoltan nem menti ki.

(20a)1246 Az adózó 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha iratmegőrzési kötelezettségének nem tesz eleget. Amennyiben az adózó iratmegőrzési kötelezettségének a nyomdai úton előállított számla, nyugta megőrzésének elmulasztásával nem tesz eleget, függetlenül attól, hogy a számla, illetve nyugta felhasználása ténylegesen megtörtént-e, a kiszabható mulasztási bírság összege magánszemély esetén 200 ezer forint, más adózó esetében 500 ezer forint és a hiányzó számlák, illetve nyugták számának szorzata által meghatározott összegig terjedhet.

(20b)1247 Ha az e bekezdés a)–b) pont szerinti személy az adóhatóság felhívása ellenére iratait, nyilvántartásait, bevallásait a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően – a megadott határidőben – nem rendezi, pótolja, javítja, illetőleg önellenőrzi

a) az egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés során a magánszemély adózó, illetve az adózónak nem minősülő magánszemély a vizsgált gazdasági eseményekhez kapcsolódó számlák nettó értékének 10%-áig, más adózó a vizsgált gazdasági eseményekhez kapcsolódó számlák nettó értékének 50%-áig, de mindkét esetben legfeljebb 1 millió forintig,

b) minden más esetben, az adózó 1 millió forintig,

terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

(20c)1248

(20d)1249 Ha az adózó az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 464/A. §-a alapján mentesül a jogosulatlanul igénybevett adókedvezménnyel kapcsolatos adókülönbözet megállapítása alól, a jogosulatlanul igénybevett kedvezmény összege 15%-ának megfelelő, de legalább 100 000 forint mértékű mulasztási bírságot fizet, kivéve ha bizonyítja, hogy a szükséges béremelést valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló tekintetében visszamenőleg, az ellenőrzés megkezdésének időpontját megelőzően végrehajtotta.

(20e)1250 Ha az adózó az általános forgalmi adó visszaigénylésénél a 37. § (4a) bekezdésben meghatározott feltétel fennállásáról valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, terhére az adóhatóság a bevallásban visszaigényelt adó összegének 5%-áig, de magánszemély adózó esetében legalább 200 ezer forintig, más adózó esetében legalább 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

(20f)1251 A pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó a 38. § (3a) bekezdésében foglalt előírás megsértése esetén a készpénzszolgáltatásnak az 1,5 millió forintot meghaladó része után 20% mértékű mulasztási bírságot fizet. A 38. § (3a) bekezdésében foglalt előírás megsértésével teljesített kifizetés jogosultja, ha a szabálytalan kifizetést elfogadja, a készpénzszolgáltatásnak az 1,5 millió forintot meghaladó része után 20% mértékű mulasztási bírságot fizet.

(20g)1252 Az állami adó- és vámhatóság

a) a forgalmazó terhére a pénztárgép, taxaméter forgalmazási engedély nélküli forgalmazása, a pénztárgép, taxaméter forgalmazási engedély visszavonását követő továbbforgalmazása, engedélyezettől eltérő pénztárgép, taxaméter forgalmazása esetén 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szab ki,

b) a pénztárgép, taxaméter kötelező használatával, forgalmazásával, üzemeltetésével, szervizelésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségek megszegése esetén a magánszemély kötelezettet (forgalmazót, üzemeltetőt, szervizt, műszerészt) 500 ezer forintig, nem magánszemély kötelezettet 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.

(20h)1253 Ha a fuvarozó az Art. 88. § (6c) bekezdésében meghatározott kötelezettségeinek nem tesz eleget, az állami adó- és vámhatóság a magánszemély terhére legalább 200 000 Ft, legfeljebb 500 000 Ft, magánszemélynek nem minősülő fuvarozó terhére legalább 500 000 Ft, legfeljebb 1 000 000 Ft mulasztási bírságot szabhat ki.

(20i)1254 Az állami adó- és vámhatóság

a) a felügyeleti szolgáltatói engedély nélküli AFE forgalmazása, a felügyeleti szolgáltatói engedély visszavonását követően az AFE továbbforgalmazása, továbbá a felügyeleti szolgáltatói engedélytől eltérő AFE forgalmazása, felügyeleti szolgáltatói engedély nélküli szolgáltatásnyújtás, felügyeleti szolgáltatói engedély visszavonását követő szolgáltatásnyújtás esetén 10 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szab ki a forgalmazó, illetve a szolgáltatásnyújtó terhére,

b) az automataberendezés üzemeltetésével, az AFE forgalmazásával, szervizelésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségek egyéb módon történő megszegése esetén a magánszemély kötelezettet (forgalmazót, üzemeltetőt, szervizt, műszerészt) 500 ezer forintig, nem magánszemély kötelezettet 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.

(21)1255 A mulasztási bírság kiszabásánál – különös tekintettel a (4) és (5) bekezdésben meghatározott esetekre – az adóhatóság mérlegeli az eset összes körülményét, az adózó jogellenes magatartásának (tevékenységének vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el. A körülmények mérlegelése alapján az adóhatóság a mulasztás súlyához igazodó az adózási érdeksérelemmel arányos bírságot szab ki, vagy a bírság kiszabását mellőzi.

172/A. §1256 Az adóhatóság a bejelentkezési kötelezettség, a foglalkoztatotti bejelentés, a gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzésével kapcsolatos bejelentési, valamint az e törvény 22/E. §-a szerinti kötelezettség kivételével a bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vagy hibás teljesítése esetén a cégbejegyzésre nem kötelezett adózót mulasztási bírság kiszabása nélkül, határidő tűzésével felhívja a kötelezettség teljesítésére, vagy a hiba javítására. Mulasztási bírság kiszabásának csak a felhívás eredménytelensége esetén van helye.

Intézkedések

173. § (1)1257 Ha az adóhatóság a magánszemély vagy más adózó terhére egyéni vállalkozói tevékenység bejelentéséhez, cégbejegyzéshez kötött tevékenység vagy adóköteles tevékenység adószám hiányában történő végzése miatt mulasztási bírságot szab ki, a bejelentés vagy cégbejegyzés nélkül folytatott tevékenység eszközét, termék-előállítás esetén annak eredményét, az árukészletet – a romlandó áruk és az élő állatok kivételével – a kiszabott bírság összegének mértékéig, annak biztosítékaként lefoglalhatja, és erről a bírságot kiszabó határozatban rendelkezik. A lefoglalást az adóhatóság két hatósági tanú jelenlétében végzi, és arról jegyzőkönyvet vesz fel, a lefoglalt ingóságot zár alá veszi vagy az adózó költségére elszállíttatja és megőrzi. Ha az állami adó- és vámhatóság a 22/E. § (1)–(2) és (4) bekezdése szerinti kötelezettség elmulasztása, hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan történő teljesítése miatt mulasztási bírságot szab ki, a fuvarozott terméket – a romlandó áruk és az élő állatok kivételével – a kiszabott bírság összegének mértékéig, annak biztosítékaként lefoglalhatja, és erről a bírságot kiszabó határozatban rendelkezik. A lefoglalásról az állami adó- és vámhatóság jegyzőkönyvet vesz fel, a lefoglalt ingóságot zár alá veheti vagy az adózó költségére elszállíttatja és megőrzi. A 22/E. § (1)–(2) és (4) bekezdése szerinti kötelezettség elmulasztása, hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan történő teljesítése miatt az állami adó- és vámhatóság a mulasztási bírság kiszabásáról hozott határozatát a jelen lévő adózóval vagy annak képviselőjével, meghatalmazottjával, alkalmazottjával közli, és a határozat a közlés időpontjától kezdve fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

(2) Az adóhatóság a biztosítékként lefoglalt ingóságokat a végrehajtásra vonatkozó szabályok szerint értékesíti, ha az adózó a bírságot az esedékességtől számított 15 napon belül nem fizette meg.

(3) Az áru értékesítéséből származó összegnek a bírságot, pótlékot és költségeket meghaladó részét az adóhatóság az adózónak visszatéríti.

173/A. §1258 (1) Ha az állami adó- és vámhatóság a 172. § (20h) bekezdés alapján mulasztási bírságot szab ki, a fuvarozás eszközét – a romlandó árut és az élő állatot szállító fuvareszközök kivételével – az általa lefolytatott ellenőrzés során a kiszabott bírság, illetve a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig, az erre vonatkozó külön határozat kiadása nélkül visszatarthatja.

(2) A jármű nem tartható vissza abban az esetben, ha

a) a bírságfizetésre kötelezett (kötelezettek) székhelye, illetve lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van, és a kötelezett rendelkezik az állami adó- és vámhatóság által kiadott adószámmal, illetve adóazonosító jellel, vagy

b) a bírságfizetési kötelezettség teljesítéséért pénzügyi intézmény kezességet, garanciát vállal, vagy a kötelezettséget belföldön bejegyzett, adószámmal rendelkező gazdálkodó szervezet átvállalja és ezt a tényt a bírságfizetésre kötelezett az eljárás során hitelt érdemlően igazolja.

(3) Ha a külföldi fuvarozó a 88. § (6b) bekezdésében foglalt előírásokat megszegve az állami adó- és vámhatóság által felhelyezett hatósági zár, állami adó- és vámhatóság által történő levételét megakadályozza, akkor bármely a fuvarozó tulajdonában vagy használatában lévő fuvareszköz tekintetében az állami adó- és vámhatóság a 172. § (20h) bekezdésében és az (1) bekezdésben foglaltakat alkalmazhatja.

(4) E §, valamint a 172. § (20h) bekezdése alkalmazásában külföldi fuvarozó a Magyarország területén termékmozgatást végző

a) belföldön nem letelepedett és egyébként gazdasági (termelő, szolgáltató, üzemi, üzleti) tevékenységet nem folytató jogi személy és egyéb szervezet,

b) járművet vezető, belföldön lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkező magánszemély, valamint

c) az a) pont szerinti jogi személy és egyéb szervezet tulajdonában álló termékmozgatást végző jármű belföldi magánszemély vezetője.

173/B. §1259 (1) Az állami adó- és vámhatóság hatósági felügyelet alá vonja – a romlandó áruk és az élő állatok kivételével – azt az árut, amelyet

a) a 22/E. § (1)–(2) és (4) bekezdései szerinti, a termékek közúti fuvarozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség ellenőrzése során, vagy

b) az egyéb helyszíni ellenőrzése során

talál, és amelynek eredetéről, beszerzésének körülményeiről,tulajdonosának kilétéről vagy a rendeltetési hely megfelelőségéről az ellenőrzés időpontjában hitelt érdemlő igazoló irat nem áll rendelkezésre (a továbbiakban együtt: hatósági felügyelet alá vont áru).

(2) A hatósági felügyelet az áru zár alá vételével, vagy annak az állami adó- és vámhatóság által fenntartott vagy általa kijelölt raktárba történő elszállításával, betárolásával valósul meg.

(3) A zár alá vétel esetén az állami adó- és vámhatóság az árut megőrzésére alkalmas tárolóban vagy külön helyiségben helyezi el, azt lezárja és lepecsételi.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott áru hatósági felügyelet alá vonásról jegyzőkönyvet vesz fel, amelynek egy példányát a helyszínen az ellenőrzésben közreműködő személynek adja át.

(5) Az állami adó- és vámhatóság a hatósági felügyelet alá vonásról végzéssel dönt, és – amennyiben a hatósági felügyelet alá vont áru őrzése nem az állami adó- és vámhatóság által fenntartott raktárban történik – a végzést és az ennek alapjául szolgáló jegyzőkönyvet a hatósági felügyelet alá vont áru őrzéséért felelős személlyel közli.

(6) A hatósági felügyelet alá vonás ellen az adózó, valamint az, akinek jogát, jogos érdekét az intézkedés sérti, az intézkedéstől számított 8 napon belül panasszal élhet, amelyet a felettes szerv bírál el. A panasznak az intézkedés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(7) Ha más hatóság hatáskörébe tartozó eljárás szükségessége merül fel, akkor az állami adó- és vámhatóság – a társhatóság eljárásához szükséges adatok megküldésével – a társhatóságot értesíti.

(8) A hatósági felügyelet alá vont áru őrzéséért, tárolásáért felelős személy köteles a hatósági felügyelet alá vont áru – annak átadáskori minőségét és mennyiségét biztosító módon – megőrzéséről mindaddig gondoskodni, amíg az állami adó- és vámhatóság a hatósági felügyelet alá vont áru kiadhatóságáról, értékesítéséről, vagy megsemmisítéséről dönt.

(9) Ha a hatósági felügyelet alá vont áru őrzéséért, tárolásáért felelős személy a (8) bekezdésben foglaltakat megsérti, akkor minden olyan kárért felel, amely enélkül nem következett volna be.

(10) Az állami adó- és vámhatóság a hatósági felügyelet alá vonásról készült végzést annak keltétől számított 3 munkanapon belül hirdetményi úton közli. A hirdetményt 15 napra az állami adó- és vámhatóság internetes honlapján közzé kell tenni. A hirdetmény tartalmazza a honlapon való közzététel napját, az eljáró szerv megnevezését, az ügy számát, a hatósági felügyelet alá vont áru fajtáját, mennyiségét, a hatósági felügyelet alá vonás helyszínét és időpontját, valamint azt a figyelemfelhívást, hogy a hatósági felügyelet alá vont árut az, aki a hatósági felügyelet alá vont áru feletti rendelkezési jogát hitelt érdemlően bizonyítja, a közlést követő 15 napon belül a hatósági felügyelet alá vont árut átveheti, ellenkező esetben az állami adó- és vámhatóság az árut a végrehajtásra vonatkozó szabályok szerint értékesíti. Az e bekezdés szerinti hirdetményben foglaltakat a hirdetménynek a honlapon történő közzétételét követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni.

(11) Ha a közléstől számított 15 napon belül a hatósági felügyelet alá vont áruk felett rendelkezési joggal bíró személy e minőségét kétséget kizáróan igazolja,

a) az (1) bekezdés a) pontja alapján elrendelt hatósági felügyelet esetén a hatósági felügyelet alá vonással kapcsolatos költségek, így különösen a szállítás, rakodás, raktározás költségei, valamint – ha terhére az állami adó- és vámhatóság a 172. § (19a) bekezdése szerinti bírságot állapított meg – a bírság, vagy

b) az (1) bekezdés b) pontja alapján elrendelt hatósági felügyelet esetén az e bekezdés a) pontban említett költségek

pénzügyi teljesítését követően részére az állami adó- és vámhatóság az árut kiadja.

(12) Amennyiben a hatósági felügyelet alá vont áruk felett rendelkezési joggal bíró személy e minőségét kétséget kizáróan a (11) bekezdésben meghatározott határidőn túl igazolja, és az árut az állami adó- és vámhatóság már értékesítette, akkor az értékesítésből befolyt vételárnak a (11) bekezdésben meghatározott összegek levonását követően fennmaradó része az áru felett rendelkezési joggal bíró személyt illeti.

174. § (1)1260 Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, ha az adózó

a) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott,

b) igazolatlan eredetű árut forgalmaz,

c) az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtakibocsátási kötelezettségét,

d) a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségét megszegte.

(2)1261 Az (1) bekezdésben meghatározott mulasztás ismételt előfordulása esetén a lezárás időtartama 30, majd minden további esetben 60 nyitvatartási nap. Az ismétlődésre vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak, ha két egymást követő ugyanolyan mulasztás között 3 év eltelt.

(3)1262 A kiszabott bírságról és a lezárásról az adóhatóság fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható határozatot hoz. A határozatban rendelkezni kell a lezárás időtartamáról, illetve az adóhatóság értesíti az adózót a határozatban foglaltak végrehajtásának kezdő időpontjáról. A lezárás időpontjának meghatározásánál az adózó részére kellő időt kell biztosítani a romlandó áruk, élő állatok elszállítására, illetve az egyéb árukészlet tárolásának, megőrzésének biztosítására. Az intézkedésből harmadik személyeket ért kárért az adózó köteles helytállni.

(4)1263 A helyiséget az adóhatóság pecséttel zárja le, jól láthatóan feltünteti a lezárás időtartamát és azt, hogy az üzletet az adóhatóság zárta le. A lezárás akadályozása esetén az adóhatóság a rendőrség közreműködését veheti igénybe.

(5) Ha az adózó tevékenységét más adózóval közös helyiségben folytatja, a (4) bekezdésben foglaltakat a helyiségnek a kötelezettségét elmulasztó adózó által használt részére (részeire) vagy a tevékenység gyakorlásához használt tárgyaira kell alkalmazni.

(6)1264 A lezárás nem alkalmazható, ha a helyiség az adózó lakásában, vagy lakástól műszakilag el nem különített helyiségcsoporton belül található, továbbá akkor sem, ha a lezárás a településen a lezárandó üzlet üzletkörébe eső helyi alapszükségletek, így különösen az élelmiszeripari termékek vásárlását vagy olyan szolgáltatás iránti igény kielégítését akadályozza, mely a településen egyébként más módon nem érhető el.

(7)1265 A mulasztás első alkalommal történő elkövetése miatti lezárás alkalmazhatóságnak vizsgálatakor az adóhatóság a mulasztási bírság kiszabásánál meghatározott méltányossági szempontokat mérlegeli.

174/A. §1266 (1)1267 Az állami adó- és vámhatóság a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésére előírt határidő eredménytelen elteltét követő 15 napon belül 30 napos határidő tűzésével a 172. § (1) bekezdés e) pontja szerinti mulasztási bírság kiszabása mellett felhívja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha az adózó a felhívás szerinti határidőben a kötelezettség teljesítését nem pótolja, az állami adó- és vámhatóság a határidő elteltét követő napon 60 napos határidő tűzésével a 172. § (7a) bekezdése szerinti mulasztási bírság kiszabása mellett ismételten felhívja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha az adózó a beszámoló letétbe helyezési kötelezettségének az ismételt felhívásban szereplő határidőn belül sem tesz eleget, az állami adó- és vámhatóság az adózó adószámát felfüggesztés nélkül hivatalból törli és erről a cégbíróságot elektronikus úton haladéktalanul értesíti és kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását, kivéve, ha az adózó kényszertörlés alatt áll.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha az adózó a mulasztás elkövetésekor felszámolás vagy végelszámolás alatt állt.

(3)1268 Ha az adózó a beszámoló letétbehelyezési, illetve közzétételi kötelezettségét az adószám e § szerinti törléséről szóló határozat kiadmányozásáig teljesíti, akkor az adószám törlését elrendelő határozat kiadmányozásának nincs helye. Amennyiben az adózó az adószám törlését elrendelő határozat kiadmányozását követően, annak jogerőre emelkedéséig teljesíti a beszámoló letétbehelyezési, illetve közzétételi kötelezettségét vagy annak teljesítéséről az állami adó- és vámhatóság a kiadmányozást követően szerez tudomást, az állami adó- és vámhatóság a határozatot visszavonja.

IX. Fejezet

VEGYES RENDELKEZÉSEK

Nyomtatványok, elektronikus űrlapok, adóügyek elektronikus intézése, felhatalmazás rendeletalkotásra1269

175. § (1)1270 Az adóhatóság az adókötelezettségek, valamint adótörvényben, vagy adótörvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározott más kötelezettség teljesítéshez, illetve kérelem benyújtásához nyomtatványt, elektronikus űrlapot rendszeresíthet különösen a bejelentésre, a bevallásra, a költségvetési támogatás előlegének, gyakoribb igénybevételének igénylésére, az adatszolgáltatásra, a bevallás kiegészítésére szóló felhívásra tett nyilatkozatra, az önellenőrzésre, az adófizetésre, átvezetésre és az adófolyószámla egyeztetésére. A rendszeresített nyomtatványon történő teljesítéssel azonos értékű, ha az iratot az adózó az adóhatóság honlapján közzétett számítógépes program segítségével tölti ki és állítja elő, és a kinyomtatott iratot aláírva az adóhatósághoz benyújtja, illetőleg elektronikus úton küldi meg az adóhatósághoz.

(1a)1271 Ha uniós jogi aktus, illetve azt végrehajtó vagy átültető jogszabály egy jövedelemmel összefüggésben automatikus információcserét ír elő, az adóhatóság nyomtatványt rendszeresíthet, amely tartalmazza az adott jövedelemmel kapcsolatos adatszolgáltatásra, illetve a jövedelem bevallására szolgáló sorokat.

(2)1272 A helyi iparűzési adóval illetve az idegenforgalmi adóval kapcsolatos bejelentési (változásbejelentési) kötelezettségeket az adópolitikáért felelős miniszter által az erre a célra rendszeresített nyomtatványon kell teljesíteni.

(3)1273 E törvény alkalmazásában az (1) bekezdésben említett, kitöltött és az adózó – illetőleg az e törvényben meghatározott képviselője, meghatalmazottja – által aláírt nyomtatvány, illetőleg az elektronikus úton benyújtott irat magánokiratnak minősül. Az eredeti okiratéval azonos bizonyító ereje van az okiratról – műszaki vagy vegyi úton – készült felvételnek (fénykép, film, hang stb.), úgyszintén az eredeti okiratról bármely adathordozó (mágneslap, mágnesszalag stb.) útján készült okiratnak, ha a felvételt, illetőleg az adathordozóról az okiratot az adóhatóság vagy az ellenőrzése mellett más szerv készítette.

(4)1274 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy a számla, egyszerűsített számla, nyugta nyomtatványok forgalmazásának, nyilvántartásának szabályait, valamint ezek előállításának, adóigazgatási azonosításra alkalmasságának feltételeit rendeletben határozza meg.1275

(4a)1276 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy

a) az automataberendezések üzemeltetőinek adókötelezettségeinek, az automataberendezés és az AFE üzemeltetésével, szervizelésével kapcsolatos kötelezettségek ellenőrzésének,1277

b) a bejelentési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj beszedésének, kezelésének, nyilvántartásának, visszatérítésének,

c) az AFE műszaki követelményeinek, üzemeltetésének és szervizelésének, az AFE által rögzített adatok állami adó- és vámhatóság felé történő szolgáltatásának, a felügyeleti szolgáltatókat tanúsító független tanúsító szervezet tevékenységének, a felügyeleti szolgáltatói szerződésnek, valamint a felügyeleti szolgáltató felelősségének,1278

d) a felügyeleti szolgáltatóval szemben támasztott követelményeknek, a felügyeleti szolgáltatói engedélyezési eljárásért és az engedély módosításáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj fizetésének, a felügyeleti szolgáltató regisztrációjának, a felügyeleti szolgáltatás minimális tartalmának, a hatósági árnak és annak alkalmazási feltételeinek1279

részletes szabályait rendeletben határozza meg.1280

(4b)1281 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy a 22/D. § (4) és (5) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésének időpontját rendeletben állapítsa meg.

(5) Az adóhatóság a fizetési meghagyást, a fizetési felszólítást és az adóívet nyomtatványon is kiadhatja.

(6) A nyomtatványokról, azok formájáról és tartalmáról az adóhatóság tájékoztatót tesz közzé.

(7)1282 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy az önkormányzati adóhatóság által rendszeresíthető bevallási, bejelentési, bejelentkezési nyomtatványok adattartalmát rendeletben határozza meg.1283

(8)1284 Az állami adóhatóság meghatározza és közzéteszi a rendszeresített nyomtatványok tartalmát és formáját, gondoskodik arról, hogy azok az adózók számára megfelelő időben, könnyen elérhető helyen álljanak rendelkezésre. A bevallási és adatszolgáltatási nyomtatványokat – ideértve az adóhatóság honlapján közzétett informatikai alkalmazásokat – a benyújtásukra előírt határidőt megelőzően legalább 30 nappal kell közzétenni. A térítés ellenében beszerezhető nyomtatványok gyártói kiválasztásának és forgalmazásának részletes szabályait a kormány rendeletben határozza meg.

(9)1285 A 31. § (2) bekezdésében meghatározott bevallás, valamint a 31/B. § szerinti általános forgalmi adó összesítő jelentés benyújtására, illetve a 8. számú melléklet szerint összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezett adózó az e kötelezettség keletkezése időpontjától, továbbá a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő valamennyi bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét, valamint fizetési könnyítési és adómérséklési tárgyú kérelmének előterjesztését, módosítását, kiegészítését és visszavonását, továbbá adóhatósági igazolás kiadására irányuló kérelmének előterjesztését – a 85/A. § (11) bekezdése szerinti igazolás iránti kérelem kivételével – elektronikus úton teljesíti. Az 5/A. § (6) bekezdésében meghatározott, sürgősségi eljárást kérő adózó fizetési könnyítési, valamint adómérséklési tárgyú kérelmének előterjesztését – a 85/A. § (11) bekezdése szerinti igazolás iránti kérelem kivételével – elektronikus úton teljesíti.

(10)1286 Az adóazonosító számmal rendelkező adózó az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő bejelentési, változásbejelentési kötelezettségének elektronikus úton is eleget tehet, illetőleg adóügyeiben az adóhatóságnál a (13) bekezdés szerinti beadványait elektronikus úton is előterjesztheti.

(11)1287 Az adózó általános, nemleges adóigazolás, a jövedelemigazolás, illetve az együttes adóigazolás iránti kérelmét az adó- és vámhatósághoz elektronikus úton is előterjesztheti. Ez esetben az adó- és vámhatóság az igazolást az adózó választása szerint papíron vagy elektronikus űrlapon állítja ki és küldi meg az adózó részére.

(12)1288 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy azokat az értékhatárokat és feltételeket, amelyek alapján

a) a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók köre megállapításra kerül,1289

b) az adózók kiemelt adózónak minősülnek,1290

rendeletben határozza meg.

(13)1291 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy az adóügyek elektronikus intézésére vonatkozó eljárások keretében rendeletben szabályozza

a) a bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének,1292

b) a bejelentési, változásbejelentési kötelezettség teljesítésének,

c)1293 az adóhatósági igazolás, a fizetési könnyítés, adómérséklés, illetőleg a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvétel, valamint másolat kiadása iránti kérelmek intézése rendjének,

d) az adófizetés teljesítésének,

e) az állami adóhatóság által a központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül az adózók számára biztosított lekérdezések,

f) az adóhatóság által nyilvántartott adatok megtekintésének, illetőleg ezen adatok letöltésének,

g) a végrehajtás során teljesítendő fizetési kötelezettségek teljesítésének,

h)1294 adóügyek távbeszélőn történő ügyintézésének, az elektronikus kézbesítés szabályainak,

i) végrehajtási eljárás során az elektronikus ügyintézés,

j) az Európai Közösség más tagállamában és az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint elismert harmadik államban letelepedett adóalanynak belföldön, illetve a belföldön letelepedett adóalanynak az Európai Közösség más tagállamában érvényesített visszatéríttetési kérelmével (kiigazítási nyilatkozatával) kapcsolatos eljárás rendjének, ideértve az elektronikus levélben (e-mailen) történő ügyintézés1295

módját és technikai feltételeit,1296

k)1297 az adózó által nem adóalanyok számára nyújtott távolról is nyújtható szolgáltatásokkal kapcsolatos különös szabályozás elektronikus ügyintézésére vonatkozó részletes szabályait.

(14)1298 Az adóhatóság az internetes honlapján folyamatosan közzéteszi azt az adatformátumot, amelyben az adóalany az ellenőrzés során az elektronikus adathordozón tárolt adatokat rendelkezésre bocsátja. Amennyiben az adatformátum megváltozik, az adóhatóság köteles a változást megelőzően legalább 30 nappal az új adatformátumot közzétenni. Az önkormányzati adóhatóság az adatformátum megváltozását az önkormányzat hivatalos lapjában is közzéteszi.

(15)1299 A központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül

a) az adózó az adószámlája adataihoz, valamint az e törvény 52. § (15) bekezdése szerinti adatokhoz,

b)1300 a munkáltató (kifizető) az általa teljesített, 16. § (4) és (4b) bekezdés szerinti bejelentés és a 31. § (2) bekezdés szerinti bevallás adataihoz,

c) a magánszemély adózó a b) pont szerinti saját magára vonatkozó adatokhoz

hozzáférhet.

(16)1301 Ha a belföldön gazdasági célú letelepedéssel, lakóhellyel vagy állandó tartózkodási hellyel nem rendelkező adóalany e törvény szerint központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül történő elektronikus kapcsolattartásra egyébként nem kötelezett, választása szerint jogosult a 9. számú melléklet 2. címében szabályozott elektronikus levélcímen való kapcsolattartásra, azzal az eltéréssel, hogy az ehhez szükséges elektronikus levélcímét az állami adó- és vámhatósághoz (változás)bejelentési kötelezettsége teljesítésével valamint az erre vonatkozó kifejezett nyilatkozatával bejelenti.

(17)1302 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg az adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői tevékenység végzéséhez szükséges bejelentési eljárás, a nyilvántartásba vétel és az abból való törlés feltételeit, a nyilvántartás vezetésének szabályait, a bejelentési eljárásért, valamint a továbbképzési programok szervezésére és lebonyolítására jelentkező szervezetek kérelmének elbírálásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, továbbá a nyilvántartásba vettek kötelező továbbképzésére vonatkozó részletes szabályokat azzal, hogy az eljárás során méltányossági eljárásnak nincs helye.1303

(17a)1304

(18)1305 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartását végző szervezetet rendeletben kijelölje.1306

(19)1307 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a) állapítsa meg a menedékes felügyeleti szolgáltatásra és a menedékes felügyeleti szolgáltató kijelölésére vonatkozó részletes szabályokat, valamint1308

b) jelölje ki a menedékes felügyeleti szolgáltatót.1309

(20)–(22)1310

(23)1311

(24)1312 Ha az önkormányzat rendelete így rendelkezik, az önkormányzati adóhatósághoz teljesítendő bejelentés, bevallás, illetve adatszolgáltatás az önkormányzat által közzétett módon, elektronikus úton is teljesíthető. Az önkormányzati rendelet előírhatja, hogy az adószámmal rendelkező adózó a bejelentést, a bevallást, illetve az adatszolgáltatást elektronikus úton teljesíti.

(25)1313 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendeletben állapítsa meg a belföldön letelepedett adóalanynak az Európai Közösség más tagállamában érvényesíthető hozzáadottértékadó-visszatéríttetési kérelme, kiigazítási nyilatkozata adattartalmára, formátumára, kitöltésének módjára vonatkozó részletes szabályokat.1314

(26)1315 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendeletben állapítsa meg az adó-végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és a végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes szabályait.1316

(28)1317 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza az adózással összefüggő elektronikus adatok, információk, nyilvántartások

a) adóhatóság részére történő rendelkezésre bocsátásnak,

b) másolásának,

c) elektronikus úton történő ellenőrzésének

módjára és az adóhatóság rendelkezésére bocsátandó fájlok adatszerkezetére vonatkozó részletes eljárási és technikai szabályokat.1318

(29)1319 Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg:

a)1320 a központi nyugdíjbiztosítási szerv,

b) az egészségbiztosítási szerv,

c) a rehabilitációs hatóság,

d) az állami foglalkoztatási szerv és

e) a munkaügyi hatóság

részére az állami adóhatóság által teljesített adatátadással érintett adatok körét, az adatátadás részletes szabályait, így különösen az adatátadás határidejét és gyakoriságát.1321

(30)1322 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendeletben állapítsa meg az üzemeltető részére nyújtott, az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti, a nyugtaadási kötelezettség gépi kiállítással történő megvalósítása esetén kötelező, közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított adatszolgáltatást biztosító valamennyi szolgáltatás hatósági árát és a hatósági árszabályozás részletes szabályait.1323

(31)1324 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a pénztárgép éves felülvizsgálatához kapcsolódó valamennyi szolgáltatás hatósági árát és a hatósági árszabályozás részletes szabályait.

(32)1325 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy az EKAER hatálya alá tartozó termékértékesítést, termékbeszerzést és egyéb célú termékmozgatást, az EKAER működésével kapcsolatos szabályokat, az EKAER hatálya alóli mentesülés eseteit, valamint a kockázati biztosítékkal kapcsolatos szabályokat, különösen az EKAER szám megállapításának rendjét, a személyes adatok kivételével a bejelentendő adatok körét, a bejelentésre kötelezettek körét, a bejelentési kötelezettség teljesítése alóli egyedi mentesítés szabályait, az EKAER elektronikus felületén történő bejelentéssel, változás-bejelentéssel kapcsolatos szabályokat rendeletben határozza meg.1326

(33)1327 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg az EKAER működésével összefüggésben a kockázatos termékek körét.1328

(34)1329 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendeletben állapítsa meg az online pénztárgép éves felülvizsgálatának részletes szabályait.

(35)1330 Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg az adóintézkedések formájában megvalósuló állami támogatási programoknak az Európai Unió állami támogatási rendelkezéseivel való összhangját megteremtő szabályozást.

Adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásba vétele1331

175/A. §1332 (1) Aki adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartását vezető szervezetnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerint bejelenteni.

(2) Bejelentés alapján az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásába fel kell venni azt a természetes személyt, aki

a) büntetlen előéletű,

b) nem áll gazdasági, pénzügyi-számviteli vagy jogi végzettséghez kötött munkakörnek megfelelő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és

c) rendelkezik az e törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott szakmai képesítéssel, szakképzettséggel és gyakorlattal, valamint megfelel az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott egyéb feltételeknek.

(3)1333 Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői tevékenységet akkor folytathat, ha legalább egy tagja vagy alkalmazottja – az (1) bekezdés szerinti bejelentést követően – az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásában szerepel.

175/B. §1334

175/C. §1335 (1)1336 A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező természetes személy szolgáltató Magyarország területén adótanácsadói, adószakértői vagy okleveles adószakértői szolgáltatás határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására irányuló szándékát köteles – a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény rendelkezéseire is figyelemmel – az e szolgáltatók nyilvántartásba vételét végző szervezetnek bejelenteni. A nyilvántartásba vételt végző szervezet az adótanácsadói, adószakértői vagy okleveles adószakértői szolgáltatás végzésére jogosult bejelentést tevőt nyilvántartásba veszi, amely nyilvántartás – azon adat kivételével, amelyet jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(2) A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltatásnyújtó szervezet határon átnyúló adótanácsadói, adószakértői vagy okleveles adószakértői szolgáltatási tevékenysége keretében adótanácsadói, adószakértői vagy okleveles adószakértői szolgáltatást akkor folytathat, ha a feladat irányításával, vezetésével megbízott tagja, alkalmazottja teljesítette az (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettségét.

(3) A határon átnyúló szolgáltatásnyújtás tekintetében az átmeneti és alkalmi jelleget a szolgáltatás időtartamára, gyakoriságára, rendszerességére és folytonosságára tekintettel a nyilvántartást vezető szervezet esetenként állapítja meg.

175/D. §1337 (1)1338 A 175/A. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételre irányuló közigazgatási hatósági eljárás megindításához szükséges kérelmet az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzétett tájékoztatóban meghatározott címen, a nyilvántartásba vételt végző szervezetnél vagy a kincstár területi szervénél lehet előterjeszteni.

(2)1339 Az eljárás ügyintézési határideje – ide nem értve a tevékenység határon átnyúló jelleggel történő megkezdésének és folytatásának bejelentésével összefüggő eljárást – 45 nap azzal, hogy – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvénytől eltérően – ha a nyilvántartásba vételt végző szervezet a rá irányadó ügyintézési határidőn belül nem hozott határozatot, az ügyfelet nem illeti meg a kérelmezett tevékenység megkezdésének, illetve folytatásának joga, és a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek a hatóság mulasztására vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni.

(3)1340 Ha a kérelmező az eljárás iránti kérelmét hibásan, hiányosan vagy nem az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott mellékletekkel csatolva terjeszti elő, a kérelmezőt a nyilvántartásba vételt végző szervezet a kérelem előterjesztését követő 21 napon belül hiánypótlásra hívja fel.

(4)1341 A nyilvántartásba vételt végző szervezet a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg hivatalból igazolványt állít ki.

(5)1342

(6)1343 A nyilvántartásba vétellel, az abból való törléssel, valamint az igazolvány pótlásával, cseréjével, a nyilvántartásban szereplő adatok módosításával összefüggő, továbbá a tevékenységek határon átnyúló jelleggel történő megkezdésének és folytatásának bejelentésével összefüggő eljárásért jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

175/E. §1344 (1)1345

(2) A nyilvántartás – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl – a természetes személy következő adatait és az alábbi tényeket tartalmazza:

a) természetes személyazonosító adatok,

b) lakcím, levelezési cím,

c) telefonszám, elektronikus elérhetőség,

d) hatósági igazolvány száma, a kiadás időpontja,

e) a szakképesítést igazoló oklevél száma, a kiállító intézmény neve, a kiállítás kelte,

f) egyéb szakképesítések megnevezése, az ezen képesítéseket igazoló oklevél, bizonyítvány száma, a kiállító intézmény neve, a kiállítás kelte,

g) az államilag elismert idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga típusa, valamint fokozata.

(3) A nyilvántartásba vett adótanácsadó, adószakértő vagy okleveles adószakértő neve, levelezési címe, nyilvántartási száma, adótanácsadói, adószakértői vagy okleveles adószakértői igazolványának száma, valamint hozzájárulása esetén egyéb, a nyilvántartásban szereplő adata nyilvános. A tárgyévben nyilvántartásba vettek nyilvános adatait, illetve a nyilvántartásban szereplő nyilvános adatokban bekövetkezett változásokat az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján a nyilvántartást végző szervezet évente – a tárgyévet követő év március 31-ig – közzéteszi, továbbá a nyilvántartásba vételt végző szervezet honlapján valamennyi nyilvántartásba vett személy nyilvános adatait nyilvánosságra hozza.

(4) A nyilvántartásból törölt természetes személyek adatait a nyilvántartásba vételt végző szervezet a törlést követő 10 évig őrzi meg.

Egyes adókra vonatkozó különös rendelkezések

175/F. §1346 (1) Ha a helyi önkormányzat rendeletével a Htv. 1/A. §-ában, II. Fejezetében vagy III. Fejezet 1. pontjában szabályozottak szerinti adót vezet be, az adóhatóság az adózó újabb bevallása nélkül a nyilvántartásban szereplő bevallási adatok alapján kivetheti az adót.

(2) Az önkormányzati adóhatóság a Htv. 1/A. §-ában, II. Fejezetében vagy III. Fejezet 1. pontjában szabályozott adók esetében a közhiteles nyilvántartás adatai alapján az adózó adófizetési kötelezettségét megszüntetheti, ha ennek ténye a fentiek alapján megállapítható.

176. § (1) E törvénynek a helyi adókra vonatkozó rendelkezéseit a belföldi rendszámú gépjárművek után fizetendő gépjárműadóra a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) az adóhatóság az adót az e törvény 3. számú mellékletének G) pontjában meghatározott adatszolgáltatás tartalma alapján állapítja meg kivetéssel. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény szerinti nyilvántartásba bejegyzés alapjául szolgáló bejelentési kötelezettség a jogkövetkezmények alkalmazása tekintetében bevallásnak minősül;

b)1347 az adózó közvetlenül az önkormányzati adóhatóságnak jelenti be a változást követő 15 napon belül, ha az adófizetési kötelezettsége szünetel, a tulajdonában álló gépjármű után adómentesség illeti meg;

c) az adót az önkormányzatnál az e célra szolgáló külön számlára kell megfizetni.

(2)1348 Ha az adózó kizárólag a beépített ingatlan (ingatlanrész) és ehhez tartozó földrészlet, illetve építési telek (telekrész) értékesítése miatt válik az általános forgalmi adó alanyává, az állami adó- és vámhatóság határozattal állapítja meg az általános forgalmi adóról szóló törvény1349 szerinti adókötelezettséget (kivetéses adózás). Az adózó az értékesítésről az adóhatóságnál e célra rendszeresített nyomtatványon az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti teljesítés időpontját követő 30 napon belül bejelentést tesz. A bejelentés a jogkövetkezmények szempontjából az adóbevallással egyenértékű.

(3)1350 A föld bérbeadásából származó jövedelem (ideértve a földjáradékot is) adóztatása a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóság feladata. Az ebből származó valamennyi bevétel az önkormányzat költségvetését illeti meg, és az az önkormányzattól nem vonható el.

(4)1351 A föld bérbeadásából származó – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben meghatározott – jövedelme adóját a magánszemély megállapítja, továbbá a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóságnál bevallja és megfizeti (önadózás). A föld bérbeadásából származó jövedelem bevallását a magánszemély az erre a célra rendszeresített nyomtatványon a jövedelem megszerzésének évét követő év március 20-áig teljesíti. Amennyiben a magánszemély több önkormányzat illetékességi területén szerez bevételt föld bérbeadásából, az adóbevallást és adófizetést önkormányzati adóhatóságonként külön-külön kell teljesíteni. A főváros esetében a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóság alatt a fővárosi önkormányzat főjegyzőjét kell érteni.

(5)1352 Ha a föld bérbeadásából származó bevétel kifizetőtől származik, az adót a kifizető állapítja meg, vonja le, vallja be, és fizeti meg. Nem terheli a kifizetőt haszonbérbe adás esetén az adómegállapítási kötelezettség, ha a magánszeméllyel az adómentesség feltételéül szabott időtartamra kötött haszonbérleti szerződést.

(6)1353 A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem kell adóbevallást tenni annak a magánszemélynek, akinek föld bérbeadásból származó jövedelme kizárólag kifizetőtől származik és a kifizető az adót levonta, vagy a föld bérbeadásából származó jövedelme mentes az adó alól.

(7)1354 Ha a magánszemélynek föld bérbeadásból olyan bevétele, jövedelme keletkezik, amely nem kifizetőtől származik, vagy a kifizető a jövedelem juttatásakor az adót levonni elmulasztotta, vagy a kifizető a bérleti díjat természetben fizette meg, a vagyoni érték után az adót a magánszemély a jövedelem megszerzésének negyedévét követő hó 12-éig fizeti meg.

(8) Ha az adómentesség feltételéül szabott időtartamra kötött haszonbérleti szerződés ezen időtartam lejárta előtt adófizetési kötelezettséget keletkeztető módon megszűnik, az adót a magánszemély a (4) bekezdésben meghatározott szabályok szerint állapítja meg, vallja be, és fizeti meg.

(9)1355 A kifizető a föld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz utalja át a kifizetést követő hó 12. napjáig. A levont adóról a kifizető adóbevallását a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz az adóévet követő év február 25-éig nyújtja be.

(10)1356 Ha e törvény a személyi jövedelemadóval összefüggő kötelezettségről rendelkezik, azt a kifizető és a munkáltató – a (11) és (12) bekezdésben foglaltak kivételével – a rá vonatkozó szabályok szerint teljesíti.

(11)1357 Az Áht. szerint a kincstári körbe, illetőleg a helyi önkormányzatok nettó finanszírozása hatálya alá tartozó, valamint a központosított illetményszámfejtésről szóló külön jogszabályban szabályozott illetményszámfejtési feladatokat ellátó munkáltatónak és a kifizetőnek az e törvényben a munkáltatóra, a kifizetőre előírt kötelezettségek közül az elszámolt összeget terhelő adó, adóelőleg levonását, befizetését, bevallását az Áht.-ben és a végrehajtására kiadott rendeletekben meghatározottak szerint kell teljesíteni.

(12)1358 A (11) bekezdésben említett munkáltató és a kifizető külön törvény alapján a kincstárral szembeni elszámolásában a kifizetést terhelő adóról (adóelőlegről) az elszámolt hónapot (kifizetést) követő hó 20-áig adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságának.

(13)1359 A 22/E. § és a jövedéki adóról szóló törvény kivételével az adótörvények alkalmazásában, az általános forgalmi adó esetében a hivatkozással meghatározott termékek (építmények) és szolgáltatások vonatkozásában

a) a Kereskedelmi Vámtarifa (vtsz.) 2002. év július hó 31. napján hatályos,

b) a Központi Statisztikai Hivatal Építményjegyzékének (ÉJ) 2002. év július hó 31. napján érvényes,

c) a Központi Statisztikai Hivatal Szolgáltatások Jegyzékének (SZJ), valamint minden más esetben a Központi Statisztikai Hivatal 2002. év szeptember hó 30. napján érvényes

besorolási rendjét kell irányadónak tekinteni. A besorolási rend ezt követő (időközi) változása az adókötelezettséget nem változtatja meg.

(14)1360

(15)1361

(16)1362 Az adóév utolsó napján az erre a célra létesített nyilvántartásban családi gazdálkodóként bejegyzett magánszemély és a családi gazdaságban nem foglalkoztatottként közreműködő családtagja őstermelői tevékenysége tekintetében adókötelezettségeit – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a mezőgazdasági őstermelőre irányadó szabályok szerint teljesíti. A családi gazdálkodó és említett családtagja a családi gazdaság nyilvántartási számát az adózásával összefüggő valamennyi iratán, valamint a törvény alapján adókedvezményt, adómentességet biztosító nyilatkozatán köteles feltüntetni.

176/A. §1363

A gépi nyugta, illetve nyugta- és számlaadásra szolgáló pénztárgépekkel, taxaméterekkel szemben támasztott követelmények1364

176/B. §1365 (1) Jogszabályban meghatározottak szerinti adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta kibocsátására az a pénztárgép, taxaméter felel meg, amelynek forgalmazását a jogszabályban meghatározottak szerint engedélyezték, és amelyet a jogszabályban meghatározottak szerint helyeztek üzembe.

(2) A forgalmazási engedély kiadásáért, módosításáért, kiterjesztéséért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(3)1366 Az engedélyezési eljárás lefolytatásához szükséges, adótitoknak minősülő adatokról az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja az engedélyező hatóságot.

(4) Az engedélyező hatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza

a) az érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező pénztárgép- és taxamétertípus megnevezését, engedélyszámát és az engedély kiállításának dátumát, valamint a forgalmazó nevét és címét,

b) a visszavont forgalmazási engedélyek engedélyszámát, az engedély visszavonásának dátumát, a visszavonás okát, a visszavonással érintett pénztárgép- és taxamétertípus megnevezését, valamint a forgalmazó nevét és címét,

c) a forgalmazó jogutód nélküli megszűnése miatt érvénytelenné vált forgalmazási engedély számát és az érvénytelenné válás időpontját,

d) a forgalmazó jogutóddal történő megszűnése esetén a jogelőd és a jogutód nevét és címét, a pénztárgép vagy taxaméter típusát, valamint a forgalmazási engedély engedélyszámát és a forgalmazási engedély átírásának időpontját.

176/C. §1367 (1) Pénztárgép, taxaméter szervizelését csak nyilvántartásba vett szerviz végezheti érvényes műszerészi igazolvánnyal és plombanyomóval rendelkező műszerésze útján.

(2)1368 Az állami adó- és vámhatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza a nyilvántartásba vett vagy törölt szervizek, valamint az érvényes és az érvénytelen műszerészi igazolványok, plombanyomók adatait.

176/D. §1369 (1)1370 Szerviz az az egyéni vállalkozó vagy szervezet, aki vagy amely a szervizek – állami adó- és vámhatóság által vezetett – nyilvántartásában szerepel.

(2)1371 Szervizként való nyilvántartásba vételét az állami adó- és vámhatóságnál az az egyéni vállalkozó vagy szervezet kérelmezheti,

a)1372 akinek vagy amelynek nincs 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott túlfizetéssel csökkentett, összességében számítva (a továbbiakban: nettó módon számítva) a 10 millió forintot, egyéni vállalkozó esetében nettó módon számítva 1 millió forintot meghaladó tartozása,

b) aki vagy amely megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,

c)1373 aki vagy amely e tevékenységét az állami adó- és vámhatóság felé szabályszerűen bejelentette.

(3) Egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételének további feltétele, hogy nem áll szervizelési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és nem áll más szerviz alkalmazásában.

176/E. §1374 (1)1375 A műszerészi igazolvány a pénztárgépek, taxaméterek szervizelésére jogosító, az állami adó- és vámhatóság által kiállított igazolvány.

(2) A műszerészi igazolvány

a) szervizelési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem álló, és

b) nyilvántartásba vett szerviz alkalmazásában álló vagy egyéni vállalkozó szervizként nyilvántartott

személy (műszerész) részére állítható ki, aki nem áll a kérelmezőn kívül más szerviz alkalmazásában.

(3)1376 A műszerészi igazolvány az állami adó- és vámhatóság tulajdona.

176/F. §1377 (1)1378 A pénztárgép, taxaméter forgalmazásával, üzemeltetésével, szervizelésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségeket – a kötelezettség fennállása alatt és az azt követő ötödik naptári év végéig – az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.

(2)1379 A pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos ellenőrzés során – ha az elektronikus hírközlő hálózat elérhetetlenségére vonatkozó tény vagy adat merül fel – az állami adó- és vámhatóság kérheti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakhatóságként történő közreműködését az elektronikus hírközlő hálózat elérhetősége kérdésében.

(3)1380 Az állami adó- és vámhatóság az üzemeltető, a forgalmazó, a szerviz vagy más személy (1) bekezdés szerinti ellenőrzése során talált pénztárgépet, taxamétert vizsgálat céljából átvételi elismervény ellenében legfeljebb 15 napra bevonhatja, ha a pénztárgéppel, taxaméterrel történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható. A bevont pénztárgépet, taxamétert az állami adó- és vámhatóság annak megállapítása érdekében, hogy a pénztárgép, taxaméter megfelel a jogszabályban meghatározott műszaki követelményeknek (a továbbiakban: ellenőrző vizsgálat), átadja a 176/B. § szerinti engedélyező hatóság részére. A bevonás időszaka alatt az adózó a nyugta kibocsátási kötelezettségét, ha a jogszabályban meghatározottaknak megfelelő, adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta adására szolgáló másik pénztárgéppel, taxaméterrel is rendelkezik, annak alkalmazásával, pénztárgép, taxaméter hiányában kézi úton előállított nyugtával teljesíti.

(4)1381 A (3) bekezdést kell alkalmazni, ha a pénztárgép, taxaméter működésének jogszabályban meghatározott hírközlő eszköz és rendszer útján történő felügyelete során az állami adó- és vámhatóság pénztárgéppel, taxaméterrel történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható.

(5)1382 Ha az ellenőrző vizsgálat eredményeként megállapítást nyer, hogy a pénztárgép, taxaméter a jogszabályban meghatározott követelményeknek nem felel meg, és ez befolyásolja az adózással összefüggő funkciókat és a hiba, hiányosság nem küszöbölhető ki, vagy azt az arra kötelezett az előírt határidőn belül nem teljesíti, a 176/B. § szerinti engedélyező hatóság határozattal előírja a pénztárgép, taxaméter 176/B. § szerinti engedélyező hatóság részére történő leadását. A leadott pénztárgépet, taxamétert a 176/B. § szerinti engedélyező hatóság megsemmisíti, erről az állami adó- és vámhatóságot értesíti.

Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított adatszolgáltatást biztosító szolgáltatás hatósági árszabályozása1383

176/G. §1384 (1) Ezen alcím alkalmazásában hatósági ár az üzemeltető részére nyújtott, az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti, a nyugtaadási kötelezettség gépi kiállítással történő megvalósítása esetén kötelező, közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított adatszolgáltatást biztosító valamennyi szolgáltatás ára.

(2) Ezen alcím és a 175. § (30) bekezdése alkalmazásában üzemeltető

a) a külön jogszabály szerint pénztárgép használatra kötelezett, vagy

b) a külön jogszabály szerint pénztárgép használatra nem kötelezett, de pénztárgépet saját döntése alapján használó.

(3)1385 Ezen alcím alkalmazásában hatósági ár az üzemeltető részére nyújtott, az automataberendezések adatszolgáltatását biztosító minimális felügyeleti szolgáltatás ára.

176/H. §1386 (1)1387 A hatósági ár

a) az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti, a nyugtaadási kötelezettség gépi kiállítással történő megvalósítása esetén kötelező, közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított adatszolgáltatás esetén az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben rögzített ár,

b) az automataberendezések adatszolgáltatását biztosító minimális felügyeleti szolgáltatás esetén az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott legmagasabb ár.

(2)1388 A hatósági ár megállapítása történhet tételesen vagy a hatósági ár kiszámítására vonatkozó előírásokkal.

(3)1389 A hatósági árat alkalmazási feltételeivel együtt az adópolitikáért felelős miniszter állapítja meg.

(4)1390 A hatósági ár megállapítása hivatalból történik.

(4)1391 Ezen alcím és a 175. § (4a) bekezdés alkalmazásában üzemeltető a külön jogszabály szerint automataberendezések használatára kötelezett.

(5)1392 A hatósági árat, valamint annak alkalmazási feltételeit a miniszter rendeletben hirdeti ki. A hatósági ár megállapításakor rendelkezni kell arról, hogy a hatósági ár mikor lép hatályba. A hatósági ár a már megkötött szerződésekre is vonatkozik.

(6)1393 A hatósági árat úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is.

(7)1394 A hatósági ártól eltérő árat a szerződésben érvényesen kikötni nem lehet. A hatósági ár az irányadó akkor is, ha a felek a hatósági árat megállapító jogszabály megsértésével más árban állapodtak meg.

(8)1395 A hatósági árnak a szerződés megkötését követően bekövetkező változása esetén a megváltozott hatósági ár az érvényes szerződés részévé válik.

(9) A hatósági árnak a szerződés megkötése és teljesítése között bekövetkezett megszűnése esetén a szerződést – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a kikötött áron kell teljesíteni.

(10) A hatósági árra vonatkozó rendelkezések betartását a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság ellenőrzi. A hatósági árakra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság határozattal

a) megtiltja a jogszabályt sértő ár további alkalmazását, és egyidejűleg kötelezi a vállalkozót a jogszerű ár alkalmazására, valamint

b) kötelezi a vállalkozót a hatósági árra vonatkozó rendelkezések megsértésével elért többlet árbevételnek a sérelmet szenvedett részére történő visszatérítésére, ha pedig ennek személye nem állapítható meg, az állam javára történő befizetésére,

c) bírságot szab ki a hatósági árakra vonatkozó rendelkezéseket megsértő vállalkozóval szemben.

(11) A (10) bekezdés c) pontja szerinti bírság mértéke legalább a jogsértő magatartással elért anyagi előny, és nem haladhatja meg a jogsértő magatartással elért anyagi előny kétszeresét.

(12) A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (10) bekezdésben szabályozott eljárására a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automataberendezésben elhelyezett Automata Felügyeleti Egységgel és a felügyeleti szolgáltatóval szembeni követelmények1396

176/I. §1397 (1) A felügyeleti szolgáltatói tevékenység hatósági engedélyhez kötött tevékenység.

(2)1398 A felügyeleti szolgáltatói engedélyezési eljárás tekintetében a mérésügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: engedélyező hatóság) jár el.

(2a)1399 A 230. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség teljesítéséhez szükséges feltételek folyamatos biztosítása érdekében a Kormány jogosult rendeletben ideiglenes jelleggel – legfeljebb 2 éves időtartamban – menedékes felügyeleti szolgáltatót kijelölni az e törvény szerinti felügyeleti szolgáltatói feladatok ellátására, amennyiben az engedélyező hatóság arról tájékoztatja, hogy a felügyeleti szolgáltatói engedély kiadására a 230. § (1) bekezdésében foglalt határidőig nem kerülhet sor.

(2b)1400 Menedékes felügyeleti szolgáltatóként olyan személy vagy szervezet jelölhető ki, amely

a) rendelkezik telephely biztonsági tanúsítvánnyal,

b) folyamatosan rendelkezik magyarországi székhelyű, vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosítónál legalább 1 000 000 000 forint összegű felelősségbiztosítással,

c) informatikai rendszere érvényes tanúsítvánnyal rendelkezik a logikai, fizikai és adminisztratív védelmi intézkedéseinek, valamint külön jogszabályban foglalt informatikai követelményeknek való megfelelőségéről, amelyet arra feljogosított független tanúsító szervezet adott ki,

d) valamennyi 2000 fő lakosságszám feletti településen a felügyeleti szolgáltatói szerződésekkel kapcsolatos ügyintézési tevékenység ellátása érdekében ügyintézésre alkalmas ügyfélszolgálatot működtet,

e) teljesíti a felügyeleti szolgáltatóra vonatkozó – jogszabályban meghatározott – hardver követelményeket, és

f) az a)–e) pontban meghatározott feltételek fennállását az engedélyező hatóság felé legalább teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolja.

(2c)1401 Ha a kijelölés időtartama alatt a menedékes felügyeleti szolgáltató kérelmére az engedélyező hatóság a menedékes felügyeleti szolgáltató részére felügyeleti szolgáltatói engedélyt ad ki, erről a körülményről az engedélyező hatóság az engedély kiadásával egyidejűleg tájékoztatja a Kormányt.

(2d)1402 A Kormány a (2c) bekezdés szerinti tájékoztatást követően haladéktalanul gondoskodik a menedékes felügyeleti szolgáltatót kijelölő kormányrendelet hatályon kívül helyezéséről.

(2e)1403 A menedékes felügyeleti szolgáltató e minőségét nem érinti, ha az engedélyező hatóság más – menedékes felügyeleti szolgáltatónak nem minősülő személy vagy szervezet – részére felügyeleti szolgáltatói engedélyt ad ki.

(2f)1404 A menedékes felügyeleti szolgáltatóra – e törvényben valamint e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott kivétellel – a felügyeleti szolgáltatóra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. A menedékes felügyeleti szolgáltatót megilletik mindazon jogok, amelyek jogszabály alapján a felügyeleti szolgáltatót megilletik.

(3) A felügyeleti szolgáltatói tevékenységre vonatkozó engedélyezési eljárás lefolytatásához szükséges, adótitoknak minősülő adatokról az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja az engedélyező hatóságot.

(4) Az engedélyező hatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza

a) az érvényes engedéllyel rendelkező felügyeleti szolgáltatók nevét és címét,

b) a visszavont engedélyű felügyeleti szolgáltató nevét és címét, engedélyszámát, az engedély visszavonásának dátumát, a visszavonás okát, valamint a visszavonással érintett AFE-k megnevezését,

c) a felügyeleti szolgáltató jogutód nélküli megszűnése miatt érvénytelenné vált engedély számát és az érvénytelenné válás időpontját,

d) a felügyeleti szolgáltató jogutóddal történő megszűnése esetén a jogelőd és a jogutód nevét és címét, valamint az engedély engedélyszámát és átírásának időpontját.

(5) A felügyeleti szolgáltatói tevékenységre vonatkozó engedély kiadásáért, módosításáért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(6) Független tanúsító szervezet igazolja, hogy a felügyeleti szolgáltató az e törvény végrehajtására kiadott rendelet szerinti informatikai és biztonsági követelményeknek megfelel.

(7) A 22/D. § (6) bekezdése szerinti felügyeleti szolgáltatási szerződés a felügyeleti szolgáltatás nyújtásáról a felügyeleti szolgáltató és az üzemeltető között jön létre. A felügyeleti szolgáltatási szerződés részletes szabályait az e törvény végrehajtására kiadott rendelet tartalmazza.

(8) A felügyeleti szolgáltató a szolgáltatást szünetelteti, ha az üzemeltető a felügyeleti szolgáltatónak bejelentette az automataberendezés üzemeltetésének 30 napot meghaladó szünetelését.

(9) Az AFE jogszerű működéséért és a 22/D. § (4) bekezdés szerinti adatszolgáltatás teljesítéséért a felügyeleti szolgáltató a felelős.

(10) Az automataberendezések üzemeltetésével és az AFE-val kapcsolatos, az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott kötelezettségeket – a kötelezettség fennállása alatt és az azt követő ötödik naptári év végéig – az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.

(11) Az állami adó- és vámhatóság az üzemeltető, a felügyeleti szolgáltató vagy más személy (10) bekezdés szerinti ellenőrzése során talált automataberendezést, illetve AFE-t vizsgálat céljából átvételi elismervény ellenében legfeljebb 15 napra bevonhatja, ha az automataberendezéssel, illetve AFE-val történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható. A bevont automataberendezést, illetve AFE berendezést az állami adó- és vámhatóság annak megállapítása érdekében, hogy az automataberendezés, illetve AFE megfelel az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott műszaki követelményeknek (a továbbiakban: ellenőrző vizsgálat), átadja az engedélyező hatóság részére.

(12) A (11) bekezdést kell alkalmazni, ha az AFE működésének az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott hírközlő eszköz és rendszer útján történő felügyelete során az állami adó- és vámhatóság AFE-val történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható.

(13) Ha az ellenőrző vizsgálat eredményeként megállapítást nyer, hogy az AFE az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott követelményeknek nem felel meg, és ez befolyásolja az adózással összefüggő funkciókat és a hiba, hiányosság nem küszöbölhető ki, vagy azt az arra kötelezett az előírt határidőn belül nem teljesíti, az engedélyező hatóság határozattal előírja az AFE engedélyező hatóság részére történő leadását. A leadott AFE-t az engedélyező hatóság megsemmisíti, és erről az állami adó- és vámhatóságot értesíti.

A hallgatói hitel törlesztésére vonatkozó különös
szabályok

177. § (1)1405 Az állami adó- és vámhatóság az adóévet követő év október 31-éig a fizetésre kötelezett adóazonosító jelét tartalmazó megkeresésre a Diákhitel Központ Rt.-nek adatot szolgáltat a hallgatói hitel törlesztésére kötelezett magánszemélynek az adóévben keletkezett, a törlesztési kötelezettség alapját képező jövedelméről.

(2)1406 Amennyiben a magánszemély hallgatóihitel-törlesztési kötelezettségének nem tesz eleget, tartozását a Diákhitel Központ Zrt. megkeresésére az állami adó- és vámhatóság adók módjára hajtja be. A behajtás iránti megkereséshez a Diákhitel Központ Zrt. a hallgatói hitel törlesztésére kötelezett magánszemély részére igazoltan kézbesített fizetési felszólítás egy példányát köteles csatolni. Amennyiben az állami adó- és vámhatósági eljárásban a Diákhitel szervezet teljes követelése nem térült meg, és a követelés polgári jogi érvényesítésének feltételei fennállnak, a Diákhitel szervezet – az állami adó- és vámhatóság 161. § (5) bekezdés szerinti tájékoztatását követően – polgári jogi eljárást indíthat.

(3)1407 Amennyiben a törlesztésre kötelezett magánszemélynek a megkeresésben közölt és az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott adatai között eltérés van, az adatokat a Diákhitel Központ Rt. és az állami adó- és vámhatóság egyezteti. Amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, a magánszeméllyel a Diákhitel Központ Rt. tisztázza az adateltérés okát.

Az adóhatóság felszámolás alatt álló szervezetekkel szemben fennálló követeléseinek átruházása1408

177/A. §1409 Az állami adó- és vámhatóság a felszámolás alatt álló szervezetekkel szemben fennálló, a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot megillető követeléseit az MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: MKK Zrt.) ruházhatja át. Az e rendelkezés alapján átruházott követelést az MKK Zrt. átruházhatja. Az átruházás részletes feltételeit az állami adó- és vámhatóság és az MKK Zrt. által kötött megállapodás szabályozza. Az e § szerinti átruházásra a Ptk. engedményezésre vonatkozó rendelkezései megfelelően alkalmazandóak. Nem ruházható át olyan követelés, amely mögött jogszabályon, vagy kötelmi jogviszonyon alapulva a Magyar Állammal, annak intézményeivel vagy egyszemélyes társaságaival szemben követelés lenne érvényesíthető.

177/B. §1410

Értelmező rendelkezések

178. § E törvény és – ha törvény másként nem rendelkezik – az adóról szóló jogszabályok alkalmazásában

1.1411 adóazonosító szám: az adószám, a csoport azonosító szám, a közösségi adószám, a magánszemély adóazonosító jele,

2. adóév: az a naptári év, amelyre az adókötelezettség vonatkozik, továbbá a számvitelről szóló törvényben meghatározott beszámoló adataira épülő adó és adó jellegű kötelezettségek tekintetében a számvitelről szóló törvény szerinti üzleti év,

3.1412 adókülönbözet: a bevallott (bejelentett), bevallani (bejelenteni) elmulasztott vagy a bevallás (bejelentés) alapján kivetett, kiszabott és az adóhatóság által utólag megállapított adó, költségvetési támogatás különbözete, ide nem értve a következő időszakra átvihető követelés különbözetét,

3a.1413 adószámla: az állami adó- és vámhatóság, illetve az önkormányzati adóhatóság által vezetett, a fizetési kötelezettség, a költségvetési támogatás elszámolására szolgáló nyilvántartás.

4.1414 adótartozás: az esedékességkor meg nem fizetett adó és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás; az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozás, vagy tartozás összegét – nettó módon számítva – csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott túlfizetés összegével, ide nem értve a letétként nyilvántartott összeget az adóigazolás kiállítása iránti eljárásban vagy ha jogszabály valamely, az adózó által érvényesíthető kedvezmény igénybevételét adóhatóságnál nyilvántartott adótartozás, vagy tartozás hiányához köti,

5. adóteljesítmény: az adózó bruttó módon számított (költségvetési támogatással, adókedvezménnyel, adómentességgel növelt) összes, elévülési időn belüli adókötelezettségének egy évre vetített átlaga, amelyben az általános forgalmi adó esetében a fizetendő, továbbá az előzetesen felszámított és levonható általános forgalmi adó értékei közül a nagyobb abszolút értéket kell figyelembe venni,

6. adóügy: az adóval és a költségvetési támogatással összefüggő hatósági ügy,

6a.1415 áfa-regisztrált adóalany: olyan, belföldön gazdasági célú letelepedéssel, lakóhellyel vagy állandó tartózkodási hellyel nem rendelkező adóalany, aki (amely) belföldön általános forgalmi adó köteles tevékenységet folytat, amely tekintetében ő az adófizetésre kötelezett.

7.1416 állandó lakóhely: az olyan lakóhely, ahol a magánszemély tartós ott-lakásra rendezkedett be és ténylegesen ott lakik. Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik, illetve ha előzetes letartóztatásban van vagy szabadságvesztés büntetését tölti,

8.1417 be nem jelentett alkalmazott: az adózó gazdasági tevékenységében személyesen közreműködő magánszemély, akire vonatkozóan a munkáltató, illetve kifizető az e törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, illetve a munkáltató, kifizető nem tudja bizonyítani, hogy a tevékenységében közreműködő jogviszonya kívül esik a bejelentési kötelezettségen,

9.1418 egyéb szervezet: egyéni cég, szakcsoport, polgári jogi társaság, társasház, társasüdülő, társasgarázs, építőközösség és minden más, jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülés,

10.1419 előtársaság: a jogelőd nélkül létrehozni kívánt gazdasági társaság, fióktelep, egyesülés, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat és vízgazdálkodási társulat társasági, társulati szerződése (alapító okirata, alapszabálya) ellenjegyzésének, illetve közokiratba foglalásának napjától létrejöttének (a cégjegyzékbe való bejegyzésének) napjáig, a cégbejegyzés iránti kérelem jogerős elutasításának vagy a cégbejegyzési eljárás megszüntetésének a napjáig, feltéve, hogy a cégbejegyzés iránti kérelmet a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény hatálybalépését követően nyújtották be,

10a.1420 elszámolás: a fizetési kötelezettség nyilvántartása, megfizetése, kiutalása, visszatérítése, visszaigénylése, átvezetése, behajthatatlansága miatti kezelése, illetve megállapításához vagy végrehajtásához való jog elévülése miatti törlése.

11. fióktelep: a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló törvényben meghatározott fióktelep,

12. hibás bevallás: az a bevallás, amelynél a 34. § szerint kijavításnak van helye, vagy a bevallás adóhiányt nem eredményező hiányosságát az adóhatóság tárja fel,

13. igazolatlan eredetű áru: mindaz az áru, anyag, amelyről az adózó az ellenőrzés időpontjában hiteles bizonylattal vagy bizonylat kiállításának alapjául szolgáló okirattal nem rendelkezik,

14.1421 irat: jogszabályban meghatározott bizonylat, a könyvvezetésről szóló jogszabályokban előírt könyvek, nyilvántartások, továbbá a tervek, szerződések, levelezések, nyilatkozatok, jegyzőkönyvek, határozatok (végzések), számlák és más kivonatok, igazolások, tanúsítványok, köz- és magánokiratok, megjelenési formájuktól függetlenül,

15.1422 járulék: a nyugdíjjárulék, a biztosított egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járuléka (ideértve a természetbeni egészségbiztosítási járulékot, a pénzbeli egészségbiztosítási járulékot és munkaerő-piaci járulékot), az egészségügyi szolgáltatási járulék, a táppénz-hozzájárulás, továbbá a végrehajtás tekintetében a jogalap nélkül felvett és visszakövetelt társadalombiztosítási és – a társadalombiztosítási szervek által folyósított – egyéb ellátások, valamint a társadalombiztosítás ellátásainak fedezetére előírt más kötelező járulékbefizetések, ideértve a jogosulatlan kifizetőhelyi költségtérítést is,

16.1423 jövőbeni ügylet: a szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelem benyújtását követően megkötött szerződés vagy más jogügylet, illetve az adó feltételes megállapítása iránti kérelem benyújtását követően ugyanazon felek között megkötött szerződés vagy más jogügylet, annak gazdasági céljától függetlenül. Jövőbeni ügyletnek minősül az a szerződés vagy más jogügylet is, amely(ek) alapján az adó feltételes megállapítása vagy a szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelem benyújtásának időpontjában vagy azt követően folyamatos teljesítés történik, függetlenül attól, hogy a szerződést vagy egyéb jogügyletet a kérelem benyújtását megelőzően kötötték meg. Folyamatos teljesítésűnek az a szerződés vagy egyéb jogügylet minősül, amelyet legalább hat hónap időtartamra kötöttek meg vagy jött létre és

a) amely alapján kéthavonta legalább egyszer teljesítés történik, vagy

b) amely alapján az egyik szerződő fél meghatározott hitelkeretet tart a szerződés időtartama alatt a másik fél rendelkezésére, vagy

c) amely az egyik szerződő fél számára folyamatos rendelkezésre állási kötelezettséget ír elő.

17.1424 kapcsolt vállalkozás:

a)1425 az adózó és az a személy, amelyben az adózó – a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával–- közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,

b)1426 az adózó és az a személy, amely az adózóban – a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,

c)1427 az adózó és más személy, ha harmadik személy – a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – közvetlenül vagy közvetve mindkettőjükben többségi befolyással rendelkezik azzal, hogy azokat a közeli hozzátartozókat, akik az adózóban és a más személyben többségi befolyással rendelkeznek, harmadik személynek kell tekinteni;

d) a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, valamint a külföldi vállalkozó telephelyei, továbbá a külföldi vállalkozó belföldi telephelye és az a személy, amely a külföldi vállalkozóval az a)–c) alpontban meghatározott viszonyban áll;

e) az adózó és külföldi telephelye, továbbá az adózó külföldi telephelye és az a személy, amely az adózóval az a)–c) alpontban meghatározott viszonyban áll;

f)1428 az adózó és más személy, ha köztük az ügyvezetés egyezőségére tekintettel az üzleti és pénzügyi politikára vonatkozó döntő befolyásgyakorlás valósul meg;

18.1429 kifizető: az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat, függetlenül attól, hogy a juttatást közvetlenül vagy megbízottja (posta, hitelintézet) útján teljesíti. Kamat esetében kifizető az, aki a személyi jövedelemadó törvény szerint magánszemélynek kamatjövedelmet fizet ki, a kölcsönt igénybe vette, a kötvényt kibocsátotta, osztalék esetében az az adózó, amelynek a vagyona terhére az osztalékot juttatják. Tőzsdei kereskedelmi tevékenység folytatására jogosult személy közreműködésével kötött ügyletből származó jövedelem esetében kifizető a megbízott (bizományos). Külföldről származó, belföldön adóköteles bevétel esetében kifizető a belföldi illetőségű megbízott (jogi személy, egyéb szervezet vagy egyéni vállalkozó), kivéve a megbízott hitelintézet olyan megbízását, amely kizárólag az átutalás (kifizetés) teljesítésére terjed ki. A külföldi vállalkozás fióktelepe, illetve kereskedelmi képviselete útján teljesített adóköteles kifizetése esetén a fióktelepet, illetve a kereskedelmi képviseletet kifizetőnek kell tekinteni. Ugyancsak kifizetőnek minősül minden olyan belföldön gazdasági tevékenységet végző szervezet, amelynek tevékenysége cégbejegyzéshez nem kötött, vagy törvény rendelkezésétől eltérően végez cégbejegyzéshez kötött gazdasági tevékenységet. Az adóköteles társadalombiztosítási ellátás kifizetőjének azt kell tekinteni, aki az ellátást a jogosultnak ténylegesen kifizette. Az adóköteles nyeremény szempontjából kifizető a szerencsejáték szervezője, függetlenül attól, hogy az adóköteles nyereményt közvetlenül vagy közvetítő útján juttatja a magánszemélynek. Kifizetőnek minősül a Tbj. 4. § a) pontja szerinti foglalkoztató, kivéve a Tbj. 56/A. §-a szerinti külföldi vállalkozást. Letétből történő kifizetés esetén a hatóságok, nyomozó hatóságok, bíróságok, ügyvédek, közjegyzők és a bírósági végrehajtók nem minősülnek kifizetőnek,

19.1430 közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvben közeli hozzátartozóként megjelölt személy,

20.1431 köztartozás: törvényben meghatározott, az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatok fedezetére előírt fizetési kötelezettség, amelynek megállapítása, ellenőrzése, behajtása bíróság vagy közigazgatási szerv hatáskörébe tartozik, valamint a köztestület működésének fedezetére törvényben előírt fizetési kötelezettség, feltéve, hogy azt önkéntesen az esedékességkor nem teljesítették. Köztartozás az is, ha az államháztartás alrendszereinek költségvetése terhére jogosulatlanul igénybe vett vagy rendeltetésétől eltérően felhasznált támogatás és járulékai megfizetését az arra hatáskörrel rendelkező szerv elrendeli, és azt a kötelezett az előírt határidőig nem teljesíti. Az állami adó- és vámhatóság a támogatás visszafizetéséről rendelkező szerv megkeresésére a költségvetési támogatás visszatartási jogát e tartozások tekintetében is gyakorolja,

21. lakóhely: minden olyan helyiség, amelyet valaki lakásként használ, vagy a körülmények arra utalnak, hogy azt lakásának tekinti,

22.1432 munkaviszony: a Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony, továbbá minden olyan munkavégzésre létesített jogviszony, amelyre külön törvény szerint a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit is alkalmazni kell, illetőleg azok a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok, amelyekre a külön törvények rendelkezéseit kell alkalmazni. A Magyar Honvédség, a fegyveres testületek, és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú tagját, valamint az egyházi személyt is munkaviszonyban állónak kell tekinteni,

23.1433 munkáltató: belföldön székhellyel, telephellyel, képviselettel rendelkező jogi személy, bejegyzett cég, személyi egyesülés és egyéb szervezet, egyéni- és társas vállalkozó, ideértve a belföldön lakóhellyel rendelkező magánszemélyt is, valamint a Tbj. 4. § a) pontja szerinti foglalkoztató a munkaviszony alapján foglalkoztatottak tekintetében, kivéve a Tbj. 56/A. §-a szerinti külföldi vállalkozást. Több munkáltató által létesített munkaviszony esetén munkáltatónak a munkaviszony létesítésével egyidejűleg, írásban az adókötelezettségek teljesítésére kijelölt munkáltató tekintendő. Ha a kijelölt munkáltató személyében változás következik be, azt e törvény és más, adóról szóló jogszabályok alkalmazásában a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlásnak kell tekinteni.

24. romlandó élelmiszer: az élelmiszerekről szóló törvény és az állategészségügyről szóló törvény végrehajtási rendelete szerint meghatározott gyorsan romló, továbbá minőségmegőrzési határidővel ellátott termék,

25.1434 székhely: eltérő rendelkezés hiányában a jogi személy alapszabályában, a cégbejegyzésben ekként megjelölt hely, ilyen hely hiányában, vagy ha több ilyen hely van, a központi ügyvezetés helye. Ha nemzetközi szerződés az adóügyi illetőséget az üzletvezetés helye szerint állapítja meg, az üzletvezetés helye szerint belföldi illetőségű adózónak minősülő külföldi személy esetén e törvény alkalmazása szempontjából az üzletvezetés helye székhelynek minősül,

25a.1435 székhelyszolgáltató: az a személy, aki vagy amely üzletszerű gazdasági tevékenységként az adózó megbízásából gondoskodik az adózó üzleti és hivatalos iratainak munkaidőben történő átvételéről, érkeztetéséről, megőrzéséről, rendelkezésre tartásáról, valamint a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítéséről, így különösen a cég székhelyéhez és a cégiratokhoz kapcsolódó hatósági kényszerintézkedések tűréséről,

26.1436 szokásos tartózkodási hely: a magánszemélynek akkor van Magyarország területén szokásos tartózkodási helye, ha az adott naptári évben – a ki- és beutazás napját is egész napnak tekintve – legalább 183 napot belföldön tartózkodott,

27. telephely: az a hely, ahol az adóköteles tevékenységet folytatják, ideértve különösen a vállalkozó állandó üzleti (üzemi), termelő-, szolgáltatótevékenységének helyét függetlenül attól, hogy a telephely a vállalkozás székhelyétől különböző közigazgatási területen található,

27a.1437 tételes elszámolású fizetési kötelezettség: vám, importtermék általános forgalmi adó, regisztrációs adó, importtal kapcsolatos jövedéki adó.

28. vállalkozási tevékenység: az a rendszeres gazdasági tevékenység, amelyet a magánszemély, illetve a jogi személy vagy egyéb szervezet saját nevében és kockázatára üzletszerűen végez,

29.1438 vállalkozó: a magánszemély, ha belföldön saját nevében és kockázatára az egyéni vállalkozóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói tevékenységet végez és az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szerepel, továbbá az az egyéb magánszemély, akinek a tevékenységét törvény vállalkozási tevékenységnek minősíti, valamint a jogi személy, egyéb szervezet, amely rendszeresen üzletszerű gazdasági tevékenységet folytat,

30.1439 csekély összegű (de minimis) támogatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.) alapján nyújtható támogatás,

31.1440 minősített adózó: az a vállalkozási tevékenységet folytató személy, aki (amely) legalább a minősített adózói nyilvántartásba való felvétel iránti kérelem előterjesztésének napját megelőző 3 éven át működött, és a kérelem benyújtását megelőző elévülési időn belül az állami adó- és vámhatóság nem állapított meg a terhére adóhiányt, nem indított ellene végrehajtási eljárást, nem állt vagy áll csőd-, felszámolási, kényszer-végelszámolási, illetve kényszertörlési eljárás alatt, illetve az adózó egy naptári éven belül legfeljebb két fizetési könnyítés (adómérséklés) iránti kérelmet terjesztett elő. Az állami adó- és vámhatóság a minősített adózót, kérelmére az erre a célra létrehozott és közzétett nyilvántartásában tünteti fel. Ha a nyilvántartásba vételt követően az adózó a feltételek bármelyikének nem felel meg, az adóhatóság az adózót a nyilvántartásból törli,

32.1441 köztartozásmentes adózói adatbázis: az állami adó- és vámhatóság honlapján közzétett, az adózó nevét, elnevezését, adóazonosító számát tartalmazó nyilvántartás, amely azokat az adózókat tartalmazza, akiknek/amelyeknek az alábbi együttes feltételek szerint

a) a közzétételt megelőző hónap utolsó napján nincs az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott nettó tartozása, valamint köztartozása;

b) nincs behajthatatlanság címén nyilvántartott, de el nem évült tartozása;

c) nyilatkozata alapján a közzétételt megelőző hónap utolsó napjáig esedékes bevallási és befizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz/tett;

d) adószámát nem függesztették fel;

e) nem áll csődeljárás, végelszámolás, illetve felszámolási eljárás alatt;

f) csoportos adóalanyiság esetén a csoportos adóalanynak nincs általános forgalmi adó tartozása;

g) nem minősül adó megfizetésére kötelezettnek.

33.1442 kritikus feltételek: a szokásos piaci ár megállapításával összefüggésben rögzített, a szokásos piaci ár megbízhatósága szempontjából jelentőséggel bíró, a jövőre vonatkozó – pénzügyi, számviteli, gazdasági, jogi, működési – előfeltevések, számítások, küszöbértékek, jellemzők, amelyek nem teljesülése esetén, annak napjától a határozat nem alkalmazható. A kritikus feltételeket a konkrét ügy sajátosságaihoz mérten kell megállapítani.

34.1443 kereskedelmi kapcsolat: a termékbeszerzés és értékesítés – ideértve az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adómentes termékimportot megalapozó Közösségen belüli adómentes termékértékesítést is –, valamint a szolgáltatásnyújtás és -igénybevétel.

35.1444 tényleges üzletvezetés helye: a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló jogszabály és a társasági és az osztalékadóról szóló törvény alkalmazásában tényleges üzletvezetési hely, üzletvezetés helye.

36.1445 kutatás-fejlesztési tevékenység: a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényben meghatározott kutatás-fejlesztés,

38.1446

39.1447

40.1448 kezelt vagyon: a Polgári Törvénykönyv szerint bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyon.

41.1449 Következő időszakra átvihető követelés különbözete: az Áfa tv. 153/A. § (2) bekezdés a) pontja alapján a soron következő adómegállapítási időszakban fizetendő adót csökkentő tételként figyelembe vehető összegként bevallott és az adóhatóság által utólag, a soron következő adómegállapítási időszakban fizetendő adót csökkentő tételként figyelembe vehető összegként megállapított, az adófolyószámlát nem érintő összeg különbözete.

42.1450 EKAER szám: az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) által a termék közúti fuvarozásának bejelentését követően automatikusan képzett azonosító szám, amely egy adott termék egységet azonosít.

43–47.1451

48.1452 Útdíjköteles gépjármű: az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló törvény szerinti útdíjköteles gépjármű.

49.1453 Gépjármű: az útdíjköteles gépjármű és az annál kisebb össztömegű gépjármű, ideértve tehergépkocsit, vontatót – nyerges vontatót is –, valamint az ilyen gépjárműből és az általa vontatott pótkocsiból, félpótkocsiból álló járműszerelvényt.

50.1454 Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER): az állami adó- és vámhatóság által működtetett elektronikus rendszer, amely az Európai Unió valamely más tagállamából Magyarország területére, Magyarország területéről az Európai Unió valamely más tagállamába irányuló, a termék közúti fuvarozásával, illetve a Magyarország területén belül megvalósuló, a termék közúti fuvarozásával összefüggő adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzését szolgálja.

51.1455

178/A. §1456 Ahol e törvény gyermekgondozást segítő ellátást említ, azon gyermekgondozási segélyt kell érteni, ha az ellátásra való jogosultság 2016. január 1-jét megelőzően nyílt meg.

Az eljárás költségei

179. § (1) Ha törvény másként nem rendelkezik, az adóztatás és az adóigazgatási eljárás költségeit az állam, illetve az önkormányzat viseli, kivéve a lefoglalt dolog elszállításának és megőrzésének és a végrehajtás költségeit.

(2) Ha az eljárás során az adózó rosszhiszeműen gyakorolta a jogait, és emiatt az eljárásban az állam, illetve az önkormányzat terhére további költségek merültek fel, azt az adózónak kell megfizetnie. A rosszhiszemű joggyakorlást az adóhatóságnak kell bizonyítania.

(3) Az adózó költségeit az adózó viseli.

(4)1457 Az (1) és (2) bekezdés szerinti költségekről – ha törvény eltérően nem rendelkezik – az adóhatóság határozatában (végzésében) rendelkezik.

Az állami adó- és vámhatóság által vezetett közhiteles hatósági nyilvántartások1458

179/A. §1459 Az állami adó- és vámhatóság a 7. § (5) bekezdésében, a 16. § (3), (4) és (11) bekezdésében, a 17. § (5), (10)–(12) és (17) bekezdésében, a 20. § (1) és (6) bekezdésében, a 20/A. § (2) bekezdésében, a 22. § (1), (4) és (5) bekezdésében, a 22/A. § (1) bekezdésében, az 54. § (5) bekezdésében, az 55. § (4)–(6) bekezdésében és az 55/A. §-ban meghatározott adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartást vezet, illetve a 24. § (1) bekezdésében, a 43. § (1) bekezdésében, az 54. § (6) bekezdésében, a 176/C–176/E. §-ban, valamint a 178. § 31. és 32. pontjában foglalt nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül. E nyilvántartások azon adat kivételével minősülnek közhitelesnek, amely adatokat jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít.

X. Fejezet

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

Hatályba léptető rendelkezések

180. § (1) Ez a törvény – a 175. § (9)–(12) bekezdéseinek kivételével – 2004. január 1-jén lép hatályba. E törvény 175. § (9)–(12) bekezdései e törvény kihirdetésével egyidejűleg lépnek hatályba.

(2)–(5)1460

(6) Ahol jogszabály az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényt említi, azon 2004. január 1-jét követően e törvény szabályait kell érteni.

(7)1461

Az Európai Unió jogának való megfelelés1462

181. §1463 (1)1464 E törvény 3. §-ának (3) bekezdése, 9. §-a, 16–23. §-a, 24. §-ának (1)–(4) és (8) bekezdése, 26. §-a, 31. § (1) bekezdése, 33. § (9) bekezdése, 47. §-a, 79. §-a, 88. §-ának (6)–(7) bekezdései, 125. §-ának (1) bekezdése, 175. § (1) és (3) bekezdése, 175. § (12) bekezdése c) pontja, 176. § (2) bekezdése, 1. számú mellékletének I/B/3/a)-f) pontjai, 3. számú mellékletének H) pontja, 8., 9. és 10. számú melléklete – az általános forgalmi adóról szóló törvénnyel, illetve a számvitelről szóló törvénnyel együtt – a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálják:

a) a Tanács 2006/112/EK irányelve (2006. november 28.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről,

b) a Tanács 2006/138/EK irányelve (2006. december 19.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a rádióműsor- és televízióműsor-terjesztési szolgáltatásokra és egyes elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó hozzáadottérték-adóra vonatkozó rendelkezések alkalmazási időszaka tekintetében történő módosításáról,

c) a Tanács 2008/8/EK irányelve (2008. február 12.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye tekintetében történő módosításáról,

d) a Tanács 2008/117/EK irányelve (2008. december 16.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a Közösségen belüli ügyletekkel kapcsolatos adócsalás elleni küzdelem érdekében történő módosításáról,

e) a Tanács 2008/9/EK irányelve (2008. február 12.) a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottérték-adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról.

(2)–(3)1465

(4) E törvény 52. § (12) bekezdése, 57. § (9) bekezdése, valamint 7. számú melléklete a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálják:

a) a Tanács 2003/48/EK irányelve (2003. június 3.) a kamatozó megtakarítási formákból eredő jövedelmek adóztatásáról,

b) a Tanács 66/2004/EK irányelve (2004. április 26.) az 1999/45/EK, a 2002/83/EK, a 2003/37/EK és a 2003/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 77/388/EGK, a 91/414/EGK, a 96/26/EK, a 2003/48/EK és a 2003/49/EK tanácsi irányelvek az áruk szabad mozgása, a szolgáltatások nyújtásának szabadsága, a mezőgazdaság, a közlekedéspolitika és az adózás területén, a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról,

c) a Tanács 2004/587/EK határozata (2004. július 19.) a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló 2003/48/EK tanácsi irányelv alkalmazásának időpontjáról.

(5)1466 E törvény 16. § (3) bekezdése d) pontjában és a 17. § (3) bekezdés f) pontjában foglalt, a tevékenységi kör statisztikai osztályozására vonatkozó rendelkezés az Európai Parlament és a Tanács a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK rendeletnek való megfelelést szolgálja.

(6)1467 E törvény 164/A. §-a az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK (1999. március 22.) tanácsi rendeletnek való megfelelést szolgálja.

181/A. §1468

181/B. §1469 (1) E törvény 176/G–176/H. §-a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (2) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

(2) A törvény 176/G–176/H. §-ainak a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

181/C. §1470 E törvény 52. § (12) bekezdésének és 7. számú melléklet 1–18. pontjának az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.5) történő hatályon kívül helyezése, valamint a Módtv.5-tel megállapított 7. számú melléklet 19. pontja a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló 2003/48/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 10-i 2015/2060/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

181/D. §1471 (1) A 176/I. § (2b) bekezdés d) pontja a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (2) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

(2) A 176/I. § (2b) bekezdés d) pontjának a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

Átmeneti rendelkezések

182. § (1) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá a hatálybalépést követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre azzal, hogy ha a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható.

(2) Az adózónak az e törvény hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra teljesítendő adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési, bizonylatkiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettségét a 2003. december 31. napján hatályos szabályok szerint kell teljesítenie.

(3) E törvény rendelkezései nem érintik a 2003. december 31-ig hatályos rendelkezések alapján hozott, a törvény hatálybalépésekor jogerős határozatokat.

(4) E törvény alkalmazásában a törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel (egyezménnyel) esik egy tekintet alá a hatálybalépést megelőzően más jogszabállyal kihirdetett nemzetközi szerződés (egyezmény) is.

(5)1472 E törvény 3. számú melléklete G) 3. pontjának rendelkezéseit 2004. február 1-jét, illetőleg 22. § (5) bekezdésének, 24. § (7) bekezdése második mondatának, 52. § (4) bekezdése k) pontjának, V. fejezetének, 1. számú melléklete I. B) 3. b) pontjának, 3. számú melléklete H) pontjának rendelkezéseit a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének a napjától kell alkalmazni. Az adózó közösségi adószámát a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének a napjától használhatja.

(6) Az e törvénnyel megállapított ellenőrzési jegyzőkönyv észrevételezésére nyitva álló határidőt, valamint az elsőfokú határozat elleni fellebbezés benyújtására megállapított határidőt e törvény hatálybalépését követően kézbesített jegyzőkönyv, illetőleg határozat esetén kell alkalmazni.

(7)1473

(8)1474 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendeletben szabályozza a feltételes adómegállapítás iránti kérelem benyújtásának, nyilvántartásának, továbbá a díj fizetésének és visszatérítésének módját és részletes feltételeit, valamint a döntési eljárás részletes szabályait.1475

(9)1476 Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendeletben szabályozza a szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelem benyújtásának, nyilvántartásának, az éves jelentéstételi kötelezettségnek, a díj kezelésének, nyilvántartásának módját és feltételeit, továbbá az eljárás részletes szabályait.1477

(10)1478

183. §1479 (1) E törvény az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvénnyel megállapított rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá a hatálybalépést követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre azzal, hogy ha a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható.

(2) Az adózónak az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény hatálybalépését követően – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az azt megelőző időszakra teljesítendő bejelentési, adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési, bizonylatkiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettségét az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályok szerint kell teljesítenie.

184. §1480 (1) E törvénynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított 43. § (6) bekezdését a 2010. december 31-ét követően benyújtott visszatérítési kérelemre indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított 49. § (2) bekezdését, 92. § (10) bekezdését, 102. § (1) bekezdését, valamint a 164. § (10) bekezdését a 2010. december 31-ét követően indult ellenőrzési eljárásokban kell alkalmazni.

(3) E törvénynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított 164. § (12) bekezdését a 2010. december 31-ét követően indult hagyatéki eljárások esetében kell alkalmazni.

(4) Az állami adóhatóság az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szerv részére – e szervezetek megállapodása alapján – 2011. január 31. napjáig átadja az egyéni vállalkozók által 2008. december 28. és 2010. december 31. napja között közvetlenül az állami adóhatósághoz bejelentett, az egyéni vállalkozók tevékenységi köreivel kapcsolatos adatokat.

(5) E törvénynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított 31. § (4) bekezdését, és 172. § (20) bekezdését a 2010. adóévről benyújtott bevallások során is alkalmazni kell.

(6) E törvénynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított 177/A. §-át a 2011. január 1-jétől engedményezés útján átruházott követelésekre kell alkalmazni.

(7) E törvénynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított 172. § (1) bekezdés ny) pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az utazásszervezőnek fizetett előleg jóváírása, kézhezvétele 2011. január 1-jére vagy azt követő napra esik.

(8) E törvénynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit kell alkalmazni a 2011. január 1-jén jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá e rendelkezések hatálybalépést követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre azzal, hogy ha a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható.

(9) Az adózónak e törvény Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított rendelkezéseinek hatálybalépését követően – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az azt megelőző időszakra teljesítendő bejelentési, adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési, bizonylatkiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettségét e törvény Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvénnyel megállapított rendelkezéseinek hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályok szerint kell teljesítenie.

185. §1481 (1) Az adóterhet nem viselő járandósággal kapcsolatos, 2010. évre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget a 2010. december 31-én hatályos szabályok szerint kell teljesíteni.

(2) A költségvetési szervnél foglalkoztatott magánszemély a 2011. évi adó- és járulékváltozások ellentételezésének megállapításához, 2011. január 15.-éig a munkáltatója részére nyilatkozik – a kompenzáció összegének megállapítása érdekében – a családi kedvezmény igénybevételéről, és az annak igénylése során figyelembe vehető kedvezményezett eltartottak számáról. A nyilatkozatra vonatkozó további rendelkezéseket a Kormány rendeletben állapítja meg.1482

186. §1483 Az állami adóhatóság a 2010. október 1. és 2010. november 30. között megszerzett jövedelemmel kapcsolatban a 31. § (2) bekezdés 1–7., 9–15. és 24–28. pontjai szerinti részletezettséggel bevallott adatokat 2011. február 28-áig átadja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére az Mpt. 119. § (3) bekezdés e) és f) pontjában foglalt feladatai ellátásához. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogosult az átadott adatokat az adatvédelmi előírások betartásával kezelni.

187. §1484 E törvénynek az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvénnyel megállapított 36/A. § (9) bekezdését a hatálybalépést1485 követően teljesítendő kifizetésekre kell alkalmazni.

188. §1486 E törvénynek az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló 2011. évi CXXV. törvénnyel megállapított 2. számú melléklete 6. pontját 2012. január 1. napjától és első alkalommal a 2012. január–március tárgynegyedévre kell alkalmazni.

189. §1487 (1) A 177/B. § és az államháztartásról szóló törvény 33. § (14a) bekezdésének – az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel történő – hatályon kívül helyezését azokra a szerződésekre kell először alkalmazni, amelyekhez kapcsolódóan a központi költségvetés terhére még nem történt meg az állami viszontgarancia kifizetése.

(2) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 34. § (7) bekezdését, 87. § (3) bekezdését, 92. §-át, 93. § (1) bekezdését, 104. § (4)–(4a) bekezdését 124. § (1)–(2) bekezdéseit, 161. § (1) bekezdését, 164. § (13) bekezdését, 170. § (6) bekezdését, 172. § (19)–(20b) bekezdését, 175. § (9) bekezdését megállapító rendelkezéseket a 2012. január 1-jén vagy azt követően indult eljárásokban kell először alkalmazni.

(3) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 3. számú melléklet G. pont 8. alpontja szerinti adatszolgáltatást először 2013. évben kell teljesíteni.

(4)1488

(5)1489 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 3. számú melléklet G. pont 7. alpontját 2012. január 1-jén vagy azt követően létesített vagy megszüntetett ügyfélkapu vonatkozásában kell alkalmazni.

(6) A 3. számú melléklet N) pontjának – az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel történő – hatályon kívül helyezését 2012. január 1-jétől kell alkalmazni, azzal, hogy az ezt megelőző időszakokra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatosan mulasztási bírság kiszabásának nincs helye.

(7) Az állami adóhatóság a 2012. január 1-jét megelőző időszakra benyújtott 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás adatait és az abban bekövetkezett változásokkal összefüggő, az 52. § (7) bekezdés b) pont bc) alpontjában előírt adatszolgáltatási kötelezettséget a 2011. december 31-én hatályos szabályok alapján teljesíti a magánnyugdíj-pénztár felé.

(8)1490 A Magyar Nemzeti Bank a 2011. december 31-én hatályos szabályok alapján szolgáltatja a 2012. január 1-jét megelőző időszakra benyújtott 31. § (2) bekezdése szerinti bevallás adatait és teljesíti az abban bekövetkezett változásokkal összefüggő, 3. számú melléklet P) pontjában előírt adatszolgáltatási kötelezettségét az állami adóhatóság részére. E bekezdés irányadó az állami adóhatóság 52. § (7) bekezdés h) pontja szerinti adatszolgáltatás vonatkozásában is.

(9) A 2012. január 1-jét követően az állami adóhatóság a 72. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt hitelező képviseleti minőségéhez kötődő teendőket a 2012. január 1-jét megelőző időszak vonatkozásában látja el.

(10) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóztatási szerve által a bejelentés alapján vezetett nyilvántartását és a vámszervének hatáskörébe tartozó személyekről vezetett nyilvántartását 2012. június 30-ig összevonja.

(11) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított rendelkezéseit kell alkalmazni a 2012. január 1-jén jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá e rendelkezések hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre azzal, hogy ha a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható.

(12) Az adózónak e törvénynek egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított rendelkezéseinek hatálybalépését követően – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az azt megelőző időszakra teljesítendő bejelentési, adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési, bizonylatkiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettségét e törvénynek egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított rendelkezéseinek hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályok szerint kell teljesítenie.

(13)1491 E törvénynek a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi V. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 59. § (3) bekezdés a) pontjával hatályon kívül helyezett 33/A. §-a alapján megtett bejelentés érvényét veszti, a befizetett díjat az állami adóhatóság hivatalból – a Módtv. hatályba lépésétől számított 30 napon belül – visszatéríti, az adózó által benyújtott jegyzőkönyvet az állami adóhatóság visszaküldi az adózónak.

(14)1492 A munkáltató az 1996. évi CXII. törvény 200/B. § (1) bekezdésében meghatározott végtörlesztés céljából munkavállalójának nyújtott kölcsön vagy vissza nem térítendő támogatás esetén 2013. március 31-ig adatot szolgáltat az állami adóhatósághoz az alábbi tartalommal:

a) munkavállaló neve, adóazonosító jele,

b) jogcím (kölcsön/támogatás),

c) kölcsön, vissza nem térítendő támogatás összege.

(14)1493

(14)1494

(15)1495 E törvénynek a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló 2011. évi CXCIII. törvénnyel megállapított 2. számú melléklet I./Határidők/6.4. pontját 2012. január 1-től és első alkalommal a 2012. január–március tárgynegyedévre kell alkalmazni.

(16)1496 E törvénynek a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló 2011. évi CXCIII. törvénnyel módosított 37. § (4) bekezdését és megállapított 37. § (4a) bekezdését 2012. február 1. napján vagy azt követően benyújtott adó-visszaigénylés esetében kell alkalmazni.

190. §1497 A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi V. törvénnyel megállapított 2. számú melléklet I. 2. b) pontját a 2012. január 1-jén folyamatban lévő, vagy ezt követően indult ügyekben is alkalmazni kell.

191. §1498 E törvény 31/A. §-át utoljára a 2018. december 31. napját magába foglaló adómegállapítási időszak tekintetében kell alkalmazni.

192. §1499 (1) A 2011. december 31-én hatályos 7. § (3)–(4) bekezdését a 2012. január 1-jét megelőzően elkövetett mulasztásokra alkalmazni kell.

(2) Az (1) bekezdést a hatálybalépésekor1500 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(3) Az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXIX. törvénnyel (e § alkalmazásában: Mód. törvény) megállapított 24/C. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontját, 24/C. § (5) bekezdés b) pontját a hatálybalépésekor1501 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(4) A Mód. törvénnyel megállapított 24/C. § (2a) bekezdését a hatálybalépését1502 követően keletkezett adótartozásokra kell alkalmazni.

(5) A Mód. törvénnyel megállapított 52. § (7) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti, 2011. évre vonatkozó adatszolgáltatás teljesítésére a 2011. december 31-én hatályos szabályok irányadóak.

(6) A Mód. törvénnyel megállapított 92. § (4) bekezdését az annak hatálybalépését1503 követően indult új eljárásokban kell alkalmazni.

(7) A Mód. törvénnyel megállapított 92. § (11) és (12) bekezdését az annak hatálybalépését1504 követően postára adott vagy személyesen átadott értesítések esetén kell alkalmazni.

(8) A Mód. törvénnyel megállapított 95. § (2) és (4) bekezdését az annak hatálybalépését1505 követően postára adott vagy személyesen átadott felhívások esetén kell alkalmazni.

(9)1506 A Mód. törvénnyel megállapított 104. § (3) bekezdését a hatálybalépésekor1507 folyamatban lévő ellenőrzések esetén alkalmazni kell.

(10) A Mód. törvénnyel megállapított 127/A. § rendelkezését az annak hatálybalépését1508 követően benyújtott kérelem esetén kell alkalmazni.

(11) A Mód. törvénnyel megállapított 132. § (11) bekezdését a hatálybalépése napján1509 folyamatban lévő és azt követően indult ügyekben kell alkalmazni azzal, hogy a 15 napos határidő a hatálybalépést követően kezdeményezett adóhatósági megkeresések teljesítése esetén alkalmazandó.

(12) A Mód. törvénnyel megállapított 141. § (5) bekezdését a hatálybalépését1510 követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(13) A Mód. törvénnyel megállapított 155/A. §-t a hatálybalépésekor1511 folyamatban lévő, vagy ezt követően indított végrehajtási eljárásokban kell alkalmazni.

(14)1512 A Mód. törvénnyel megállapított 124. § (1), (1a), (2), (8)–(9) bekezdését az e rendelkezés hatálybalépését1513 követően postára adott vagy személyesen átadott hivatalos irat tekintetében kell alkalmazni.

(15)1514 E törvénynek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, valamint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXXXV. törvénnyel megállapított 24/C. § (13) bekezdését a hatálybalépésekor1515 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(16)1516 Az egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXIX. törvénnyel megállapított 24/A. § (1) bekezdés d) pontot az egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXIX. törvény hatálybalépésekor1517 folyamatban lévő kormányzati ellenőrzések során is alkalmazni kell.

193. §1518 (1) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 31/B. §-t először azon adómegállapítási időszakról teljesített általános forgalmiadó-bevallási kötelezettség esetén kell alkalmazni, amely adómegállapítási időszak kezdete 2013. január 1-jére vagy ezt követő időpontra esik.

(2) Az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXIX. törvénnyel megállapított 14. § (1) bekezdés i) pontját, 38. § (3a) és (3b) bekezdését és 172. § (20f) bekezdését a hatálybalépését1519 követően teljesített készpénzszolgáltatásokra kell alkalmazni.

194. §1520 (1) A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvénnyel megállapított 22. § (1) bekezdés i) pontja szerinti választást csak 2013. január 1-jén, vagy ezt követően kezdődő általános forgalmi adó megállapítási időszakra vonatkozóan lehet bejelenteni.

(2) A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvénnyel megállapított 3. számú melléklet J) pontja 2. alpontjának hatályba lépését megelőző három évben, az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv által kiállított adókedvezményre jogosító igazolásban szereplő adatokat az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv 2013. március 31-ig elektronikus úton hivatalból megküldi az állami adóhatóság részére.

195. §1521 (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított:

a) 5/A. § (5) és (6) bekezdését, 7. § (6)–(7) bekezdését, 132/B. § (8) bekezdését, 136. § (6) bekezdését, 141. § (1) és (5) bekezdését, valamint 178. § 16. pontját a hatálybalépését követően indult eljárásokban,

b) 16. § (4) bekezdését a hatálybalépését követően teljesített bejelentésre vonatkozóan,

c) 24/C. § (2b) bekezdését, 24/F. § (6) bekezdés a) pontját, 43. § (5) bekezdését, 160/A. §-át, valamint 161. § (8) bekezdését a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is,

d) 27/A. §-át, 28/A. § (3), (5) és (7) bekezdését először a 2012. adóévről benyújtott adóbevallások tekintetében,

e) 37. § (4a) bekezdését először a hatálybalépését követően benyújtott bevallások tekintetében,