• Tartalom

12/1996. (VII. 4.) KTM rendelet

12/1996. (VII. 4.) KTM rendelet

a környezetvédelmi felülvizsgálat végzéséhez szükséges szakmai feltételekről és a feljogosítás módjáról, valamint a felülvizsgálat dokumentációjának tartalmi követelményeiről

2024.01.01.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kt.) 110. §-a (8) bekezdésének e) és f) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján – az érdekelt miniszterekkel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. §1 Környezetvédelmi felülvizsgálatot (a továbbiakban: vizsgálat) végezhet

a) az a természetes személy, aki a külön jogszabály szerint szakértői tevékenység végzésére jogosult, illetve

b) az a gazdálkodó szervezet, amelynek a külön jogszabály szerint szakértői tevékenység végzésére jogosult tagja vagy alkalmazottja a környezetvédelmi felülvizsgálatban részt vesz.

2. §2

3. §3

4. §4

5. § (1)5 A jogosult a részére kiadott engedélyben meghatározott környezetvédelmi szakterületen végezhet vizsgálati tevékenységet.

(2) A jogosultnak vizsgálati tevékenységet a megbízás figyelembevételével az ügy minden lényeges körülményére kiterjedően kell végezni, a megfelelő vizsgálati eljárásokat és módszereket alkalmaznia kell, azok alapján körültekintően és részrehajlás nélkül kell a dokumentációt elkészíteni. Egyebekben a felelősségére a polgári jog és a büntetőjog rendelkezései az irányadók.

6. §6

7. § (1) A teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentáció kötelező tartalmát e rendelet 2. számú melléklete határozza meg.

(2)7 A részleges környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentáció kötelező tartalma a 2. számú melléklet 1. és 2. pontjában foglaltak, valamint a 3. pontban rögzített vizsgálati területek közül azok elemzése, amelyeket a környezetvédelmi hatóság által meghatározott vizsgálati tartalmi kör érint.

(3)8 Ha a felülvizsgálati dokumentáció tartalmát képező valamely adat az állam- vagy szolgálati titok körébe tartozik, annak a környezetvédelmi hatóság részéről történő megismerésére az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Az ilyennek minősülő, valamint a kérelmező által üzleti titoknak minősített adatot a kérelmezőnek azt így megjelölve, elkülönítve kell csatolnia, és a nyilvánosságra kerülő dokumentációban olyan információkkal helyettesítenie, amelyek a tevékenység környezeti hatásainak megítélését lehetővé teszik.

8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

(2)9

(3)10

1. számú melléklet a 12/1996. (VII. 4.) KTM rendelethez11

2. számú melléklet a 12/1996. (VII. 4.) KTM rendelethez

A teljes körű felülvizsgálati dokumentáció kötelező tartalma

1. Általános adatok

1.1. A környezetvédelmi felülvizsgálatot (a továbbiakban: vizsgálat) végző neve (megnevezése), lakhelye (székhelye), a jogosultságát igazoló engedély/okirat száma.

1.2. Az érdekelt neve (megnevezése), lakhelye (székhelye), a tevékenység végzésére vonatkozó engedély száma.

1.3. A telephely(ek) címe, helyrajzi száma, a település statisztikai azonosító száma, átnézeti és részletes helyszínrajz.

1.4. A telephely(ek)re vonatkozó engedélyek és előírások felsorolása és bemutatása.

1.5. A telephely(ek)en a vizsgálat időpontjában folytatott tevékenységek felsorolása, a TEÁOR-számok megjelölésével és az alkalmazott technológiá(k) rövid leírásával.

1.6. A telephely(ek)en az érdekelt által korábban (a tevékenység kezdetétől, de legfeljebb 5 év) folytatott tevékenységek bemutatása különös tekintettel a környezetre veszélyt jelentő tevékenységekre, a bekövetkezett, környezetet érintő rendkívüli eseményekkel együtt.

2. A felülvizsgált tevékenységre vonatkozó adatok

2.1. A létesítmények és a tevékenység részletes ismertetése, a tevékenység megkezdésének időpontja, a felhasznált anyagok listája, az előállított termékek listája a mennyiség és az összetétel feltüntetésével.

2.2. A tevékenység(ekk)el kapcsolatos dokumentációk, nyilvántartások, bejelentések, hatósági ellenőrzések, engedélyek, határozatok, kötelezések ismertetése, bírságok esetében 5 évre visszamenőleg.

2.3. Föld alatti és felszíni vezetékek, tartályok, anyagátfejtések helyének, üzemeltetésének ismertetése.

3. A tevékenység folytatása során bekövetkezett, illetőleg jelentkező környezetterhelés és igénybevétel bemutatása

3.1. Levegő

A jellemző levegőhasználatok ismertetése (szellőztetés, elszívás, energiaszolgáltatási és technológiai levegőigények nagyságának, időtartamának változása).

A környezeti légtérből beszívott és tisztított levegő előállítását szolgáló berendezések és technológiák leírása.

A légszennyezést okozó technológia részletes ismertetése, a szennyezésre hatást gyakorló paraméterek és jellemzők bemutatása.

A használt levegő (füstgáz, véggáz) tisztítására szolgáló berendezések és hatásfokuk ismertetése, valamint a tisztítóberendezésben leválasztott anyagok kezelésének és elhelyezésének leírása.

A helyhez kötött pontszerű és diffúz légszennyező források jellemzőinek bemutatása, a kibocsátott füstgázok jellemzőinek és a levegőszennyező komponenseknek az ismertetése (bűz is), a megengedett és a tényleges emissziók bemutatása és összehasonlítása.

A felülvizsgált tevékenységekkel kapcsolatban rendszeresen vagy időszakosan üzemeltetett mozgó légszennyező források jellemző kibocsátási adatainak leírása, a tevékenységhez kapcsolódó szállítás, illetve járműforgalom hatásai.

A levegőtisztaság-védelemmel kapcsolatos belső utasítások, intézkedések ismertetése. (Amennyiben intézkedési terve van, annak ismertetése, és a végrehajtás bemutatása.)

Be kell mutatni az emisszió terjedését (hatásterületét) és a levegőminőségre gyakorolt hatását.

3.2. Víz

A jellemző vízhasználatok, vízi munkák és vízi létesítmények, illetve az arra jogosító engedélyek és az engedélyektől való eltérések ismertetése.

A friss víz beszerzésére, felhasználására, a használt vizek elhelyezésére vonatkozó statisztikai adatszolgáltatások bemutatása. A technológiai vízigények kielégítésének, a tevékenység biztonságos végzéséhez tartozó vízigénybevételeknek (vízszintsüllyesztés, víztelenítés) és a vízforgalmi diagramnak a bemutatása.

Az ivóvízbeszerzés, ivóvízellátás, a kommunális és technológiai célú felhasználás bemutatása.

A vízkészlet-igénybevételi adatok ismeretése 5 évre visszamenőleg.

A szennyvízkeletkezések helyének, a szennyvizek mennyiségi és minőségi adatainak bemutatása a technológiai leírások alapján.

A szennyvíz összegyűjtésére, tisztítására és a tisztított (vagy tisztítatlan) szennyvíz kibocsátására, elhelyezésére vonatkozó adatok, az ipari és egyéb szennyvízcsatornák, a szennyvíztisztító telep jellemzői, továbbá az iszapkezelés, iszapminőség és -elhelyezés adatainak ismertetése.

A csapadékvízrendszer bemutatása (akár egyesített, akár elválasztó rendszerű a csatornahálózat).

A vízkészletekre gyakorolt hatásokat vizsgáló (hatósági határozattal előírt) monitoring rendszer adatainak és működési tapasztalatainak bemutatása, beleértve mind a vízkivételek, mind a szennyvízbevezetések hatásának vizsgálatát, hatásterületének meghatározását, értékelését.

A felszíni és felszín alatti vízszennyezések bemutatása, az elhárításukra tett intézkedések és azok eredményeinek ismertetése.

A vízvédelemmel kapcsolatos belső utasítások, intézkedési tervek, a végrehajtásuk tárgyi és személyi feltételeinek ismertetése.

3.3. Hulladék

A hulladékképződéssel járó technológiák és tevékenységek bemutatása, technológiai folyamatábrák készítése.

A technológia és tevékenység során felhasznált anyagok megnevezése, éves felhasznált mennyiségük. Anyagmérlegek készítése a hulladék keletkezésével járó technológiákról.

A keletkező hulladékok mennyiségének és összetételének ismertetése (veszélyes hulladék esetében az azonosító számát, veszélyességi osztályát és veszélyességi jellemzőit is meg kell adni technológiánkénti és tevékenységenkénti bontásban).

A hulladékok gyűjtési módjának ismertetése.

A hulladékok telephelyen belül történő kezelésének, tárolásának, az ezeket megvalósító létesítmények és technológiák részletes ismertetése, beleértve azok műszaki és környezetvédelmi jellemzőit.

A telephelyről kiszállított (export is) hulladékok fajtánkénti ismertetése és mennyisége. A hulladékot szállító, átvevő szervezet azonosító adatai, a hulladékszállítás folyamatának (eszköze, módja, útvonala) ismertetése.

A hulladékgazdálkodási terv, a keletkező hulladékok mennyiségének és környezeti veszélyességének csökkentésére tett intézkedések ismertetése.

Más szervezettől átvett (import is) hulladékok minőségi összetételének, mennyiségének és származási helyének (átadó azonosító adatai), valamint kezelésének ismertetése.

A begyűjtéssel átvett hulladékok minőségi összetételének, mennyiségének és származási helyének (átadó azonosító adatai), valamint kezelésének ismertetése.

3.4. Talaj

A terület-igénybevétel és a területhasználat megváltozásának adatai.

A talaj jellemzése a multifunkcionális tulajdonságai alapján, különös tekintettel a változásokra (vegyi anyagok, hulladékok stb.).

A tevékenységből származó talajszennyezések és megszüntetési lehetőségeinek bemutatása.

Prioritási intézkedési tervek készítése.

Remediációs megoldások bemutatása.

3.5. Zaj és rezgés

A tevékenység hatásterületének meghatározása zaj- és rezgésvédelmi szempontból, feltüntetve és megnevezve a védendő objektumokat, védendőnek kijelölt területeket.

A zaj/rezgésforrások leírása, a tényleges terhelési helyzet meghatározása, összehasonlítása a határértékekkel.

3.6. Az élővilágra vonatkozó környezetterhelés és igénybevétel bemutatása

A területhasználattal érintett életközösségek (növény- és állattársulások) felmérése és annak a természetes, eredeti állapothoz, vagy környezetében lévő, a tevékenységgel nem érintett területekhez való viszonyítása.

A tevékenység következtében történő igénybevétel módjának, mértékének megállapítása. A biológiailag aktív felületek meghatározása.

A tevékenység káros hatásaira legérzékenyebben reagáló indikátor szervezetek megjelölése.

Az eddigi károsodás mértékének meghatározása.

4. Rendkívüli események

A rendkívüli esemény, illetve üzemzavar miatt a környezetbe került vagy kerülő szennyező anyagok, valamint hulladékok minőségének és mennyiségének meghatározása környezeti elemenként.

A megelőzés és a környezetszennyezés elhárítása érdekében teendő intézkedések, haváriatervek, kárelhárítási tervek bemutatása.

5. Összefoglaló értékelés, javaslatok

A környezetre gyakorolt hatás értékelése, bemutatva a környezeti kockázatot is.

Környezetvédelmi engedéllyel rendelkező tevékenység esetén az engedélykérelemhez elkészített tanulmányok hatás-előrejelzéseinek összevetése a bekövetkezett hatásokkal.

A felülvizsgálat és a korábbi vizsgálatok eredményei, illetve határozatok alapján meg kell határozni azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyekkel az érdekelt a veszélyeztetés mértékét csökkentheti, illetve a környezetszennyezés megszüntetése érdekében, vagy a környezet terhelhetőségének figyelembevételével annak elfogadható mértékűre való csökkentését érheti el.

Ha az engedély nélküli tevékenységet új telepítési helyen valósították meg, akkor ismertetni kell a telepítés helyén az ökológiai viszonyokban és a tájban valószínűsíthető vagy bizonyítható változásokat, és az esetleges káros hatások ellensúlyozására bevezetett intézkedéseket.

Javaslatot kell adni a szükséges beavatkozásokra, átalakításokra, ezek sürgősségére, időbeli ütemezésére.

Kiemelten kell foglalkozni a környezetszennyezésre, -veszélyeztetésre utaló jelenségekkel, és szükség esetén javaslatot kell tenni az érintett terület feltárására, az észlelő, megfigyelő rendszer kialakítására.

1

Az 1. § a 96/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2–4. §-t a 96/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 2–4. §-t a 96/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

4

A 2–4. §-t a 96/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

Az 5. § (1) bekezdése a 40/2023. (XII. 29.) EM rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. §-t a 96/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

A 7. § (2) bekezdése a 15/2015. (III. 31.) FM rendelet 2. § a) pontja, a 40/2023. (XII. 29.) EM rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 7. § (3) bekezdése a 15/2015. (III. 31.) FM rendelet 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. § (2) bekezdését a 26/2005. (XI. 4.) KvVM rendelet 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 8. § (3) bekezdését a 96/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

11

Az 1. számú mellékletet a 96/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére