nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet
az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről
2013-05-30
2013-07-31
2

37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet

az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d), g) és i)–l) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 4. § tekintetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 29. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el.

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó azon szakképesítések felsorolását, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei a 2–5. mellékletben kerülnek kiadásra.

(2) A 2. melléklet határozza meg az egészségügyért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(3) A 3. melléklet határozza meg az oktatásért, a kultúráért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(4) A 4. melléklet határozza meg a sportpolitikáért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(5) Az 5. melléklet határozza meg a szociál- és nyugdíjpolitikáért, a gyermek- és ifjúságvédeleméért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(6) A 6. melléklet tartalmazza az egyes szakmacsoportok tekintetében a szakképzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák felsorolását.

(7) A 7. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendeletben [a továbbiakban: 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben [a továbbiakban: 1/2006. (II. 17.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet] és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet] szereplő szakképesítésekre – külön jogszabályok alapján – megszerzett jogosultságok megfeleltetését.

2. § A 2–5. mellékletben kiadásra kerülő szakmai és vizsgakövetelményekben feltüntetett szakmai előképzettségen túl az adott szakképesítés tekintetében szakmai előképzettségnek kell tekinteni

a) az állam által elismert, korábbi jogszabályok alapján kiadott azonos megnevezésű szakképesítéseket, szakmunkás képesítéseket, technikus képesítéseket, valamint

b) a 2–5. mellékletben nevesített szakképesítéseknek megfelelő munkakör betöltésére képesítő, korábbi jogszabály alapján kiadott egyéb képesítéseket.

3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az (5) bekezdés 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

(3) Az iskolarendszeren kívüli képzések 2013. augusztus 31-éig a 2012. augusztus 31-én hatályos Országos Képzési Jegyzékhez kiadott szakmai és vizsgakövetelmények szerint indíthatóak.

(4) A folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos szakmai és vizsgakövetelményeket megállapító rendelet alapján kell befejezni.

(5)1

4. §2

1. melléklet a 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelethez

Az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó azon szakképesítések felsorolása, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

1. táblázat: szakképesítések és szakképesítés-ráépülések

 

A

B

C

D

E

1

Sor- szám

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítések/szakképesítés-ráépülések megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

A szakképesítésért felelős miniszter

2

1

55

725

01

Aneszteziológiai szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

3

2

55

725

02

Audiológiai szakasszisztens és hallásakusztikus

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

4

3

32

723

01

Ápolási asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

5

4

55

723

01

Ápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

6

5

52

725

01

Boncmester

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

7

6

55

725

03

Citológiai szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

8

7

55

723

02

Csecsemő és gyermekápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

9

8

55

723

03

Diabetológiai szakápoló és edukátor

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

10

9

54

720

01

Egészségügyi asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

11

10

53

853

01

Egészségügyi gázmester

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

12

11

55

720

01

Egészségügyi gyakorlatvezető

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

13

12

32

853

01

Egészségügyi kártevőírtó és fertőtlenítő

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

14

13

55

725

04

Endoszkópos szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

15

14

55

723

04

Epidemiológiai szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

16

15

55

726

01

Ergoterapeuta

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

17

16

55

723

05

Felnőtt intenzív szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

18

17

55

725

05

Fizioterápiás szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

19

18

54

720

02

Fogászati asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

20

19

55

723

06

Foglalkozásegészségügyi szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

21

20

55

724

01

Fogtechnikus

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

22

21

54

724

01

Fogtechnikus gyakornok

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

23

22

55

724

02

Fülilleszték készítő

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

24

23

55

723

07

Geriátriai és krónikus beteg szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

25

24

52

723

01

Gyakorló ápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

26

25

52

723

02

Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

27

26

52

720

03

Gyakorló gyógyszertári asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

28

27

52

725

02

Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

29

28

52

725

03

Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

30

29

52

723

03

Gyakorló mentőápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

31

30

52

725

04

Gyakorló szövettani asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

32

31

55

723

08

Gyermek intenzív szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

33

32

54

726

01

Gyógy- és sportmasszőr

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

34

33

52

726

01

Gyógyászati segédeszköz-forgalmazó

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

35

34

55

720

02

Gyógyszerkiadó szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

36

35

55

720

03

Gyógyszertári asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

37

36

55

725

06

Hematológiai és transzfuziológiai szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

38

37

55

723

09

Hospice szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

39

38

55

725

07

Immunhisztokémiai, hisztokémiai és molekuláris biológiai szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

40

39

55

725

08

Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

41

40

55

725

09

Kémiai laboratóriumi szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

42

41

55

725

10

Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

43

42

55

725

11

Klinikai fogászati higiénikus

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

44

43

55

725

12

Klinikai laboratóriumi asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

45

44

55

725

13

Klinikai neurofiziológiai szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

46

45

55

723

10

Légzőszervi szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

47

46

55

723

11

Mentőápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

48

47

55

725

14

Mikrobiológiai szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

49

48

55

725

15

Műtéti szakasszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

50

49

32

725

01

Műtőssegéd-gipszmester

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

51

50

55

723

12

Nefrológiai szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

52

51

55

723

13

Onkológiai szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

53

52

32

726

01

Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

54

53

54

726

02

Ortopédiai műszerész

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

55

54

55

723

14

Pszichiátriai szakápoló és gyógyfoglalkoztató

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

56

55

55

723

15

Sürgősségi szakápoló

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

57

56

55

725

16

Szövettani asszisztens

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

58

57

32

720

01

Egészségfejlesztési segítő

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

59

58

54

761

01

Gyermekotthoni asszisztens

Szociális szolgáltatások

gyermek- és ifjúságvédeleméért felelős miniszter

60

59

54

761

02

Kisgyermekgondozó, -nevelő

Szociális szolgáltatások

gyermek- és ifjúságvédeleméért felelős miniszter

61

60

32

761

01

Nevelőszülő

Szociális szolgáltatások

gyermek- és ifjúságvédeleméért felelős miniszter

62

61

53

213

01

Filmhangtervező

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

63

62

54

810

01

Fotográfus és fotótermék-kereskedő

Egyéb szolgáltatások

kultúráért felelős miniszter

64

63

53

213

02

Fővilágosító

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

65

64

54

211

04

Grafikus

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

66

65

54

212

03

Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

67

66

53

213

03

Gyártásvezető

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

68

67

52

345

01

Hanglemez-bemutató

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

69

68

54

213

01

Hangmester

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

70

69

53

213

04

Hangosítórendszer tervező technikus

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

71

70

55

213

01

Hangtárvezető

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

72

71

32

212

01

Kaszkadőr (a tevékenység megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

73

72

34

211

02

Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

74

73

54

213

02

Kiadványszerkesztő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

75

74

55

213

03

Korrektor

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

76

75

52

341

03

Könyvesbolti és antikváriumi kereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

kultúráért felelős miniszter

77

76

62

345

01

Közművelődési szakember I.

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

78

77

52

345

02

Közművelődési szakember II.

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

79

78

53

345

01

Közösségfejlesztő animátor

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

80

79

54

213

03

Mozgókép- és animációkészítő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

81

80

52

213

01

Mozgóképgyártó

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

82

81

53

213

05

Mozgóképgyártó hangtechnikus

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

83

82

52

341

04

Mozgóképterjesztő és -üzemeltető

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

84

83

52

211

01

Műtárgyvédelmi munkatárs

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

85

84

53

215

01

Népi játék és kismesterségek oktatója

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

86

85

34

215

01

Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

87

86

54

212

06

Népzenész (szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

88

87

54

212

07

Pantomimes

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

89

88

52

213

02

Rendezvénytechnikus

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

90

89

52

322

01

Segédkönyvtáros

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

91

90

52

322

02

Segédlevéltáros és ügykezelő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

92

91

53

211

01

Segédrestaurátor (a szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

93

92

53

213

06

Stúdióvezető

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

94

93

53

213

07

Szerkesztő műsorvezető

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

95

94

55

212

01

Színész II.

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

96

95

54

521

07

Színháztechnikus, szcenikus

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

97

96

54

212

08

Szórakoztató zenész (a szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

98

97

53

213

08

Televíziós kameraman

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

99

98

53

213

09

Utómunka szakasszisztens

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

100

99

55

211

01

Aranyműves

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

101

100

54

212

01

Artista

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

102

101

55

211

02

Bronzműves és szoboröntő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

103

102

54

211

01

Dekoratőr

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

104

103

55

211

03

Díszítő festő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

105

104

55

211

04

Díszlettervező

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

106

105

34

211

01

Díszműkovács

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

107

106

54

211

02

Divat- és stílustervező

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

108

107

54

212

02

Egyházzenész (a szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

109

108

54

211

03

Festő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

110

109

52

215

01

Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

111

110

54

140

01

Gyógypedagógiai segítő munkatárs

Oktatás

oktatásért felelős miniszter

112

111

55

215

01

Hangszerkészítő és -javító (hang- szercsoport megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

113

112

54

212

04

Jazz-zenész (szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

114

113

55

211

05

Jelmeztervező

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

115

114

54

211

05

Kerámiaműves

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

116

115

54

212

05

Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

117

116

55

211

06

Lakberendező

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

118

117

32

140

01

Óvodai dajka

Oktatás

oktatásért felelős miniszter

119

118

54

211

06

Ötvös, fémműves

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

120

119

54

140

02

Pedagógiai- és családsegítő munkatárs

Oktatás

oktatásért felelős miniszter

121

120

54

211

07

Szobrász

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

122

121

54

212

09

Táncos (szakmairány megjelölésével)

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

123

122

54

211

08

Textilműves

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

124

123

54

211

09

Üvegműves

Művészet, közművelődés, kommunikáció

oktatásért felelős miniszter

125

124

54

813

01

Fitness-wellness instruktor

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

126

125

54

813

02

Sportedző (a sportág megjelölésével)

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

127

126

52

813

01

Sportszervező, -menedzser

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

128

127

55

813

01

Személyi edző

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

129

128

55

813

02

Tánc instruktor

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

130

129

55

762

01

Foglalkozás-szervező

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

131

130

55

762

02

Gerontológiai gondozó

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

132

131

52

810

01

Habilitációs kutya kiképzője

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

133

132

53

223

01

Jelnyelvi szaktolmács

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

134

133

52

223

01

Jelnyelvi tolmács

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

135

134

53

810

01

Jelző kutya kiképzője

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

136

135

55

762

03

Mentálhigiénés asszisztens

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

137

136

53

810

02

Mozgássérültet segítő kutya kiképzője

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

138

137

55

762

04

Pszichiátriai gondozó

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

139

138

54

762

01

Rehabilitációs nevelő, segítő

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

140

139

55

762

05

Szenvedélybeteg gondozó

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

141

140

54

762

02

Szociális asszisztens

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

142

141

34

762

01

Szociális gondozó és ápoló

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

143

142

54

762

03

Szociális szakgondozó

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

144

143

55

762

06

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

145

144

53

810

03

Vakvezető kutya kiképzője

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

2. táblázat: résszakképesítések

 

A

B

C

D

E

1

Sor- szám

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítések/szakképesítés- ráépülések megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

A szakképesítésért felelős miniszter

2

1

31

723

01

Betegkísérő

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

3

2

31

725

01

Fertőtlenítő-sterilező

Egészségügy

egészségügyért felelős miniszter

4

3

31

761

01

Gyermek- és ifjúsági felügyelő

Szociális szolgáltatások

gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter

5

4

31

761

02

Házi időszakos gyermekgondozó

Szociális szolgáltatások

gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter

6

5

31

212

01

Bábkészítő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

7

6

51

521

01

Hangosító

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

8

7

21

215

01

Kosárfonó

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

9

8

51

345

01

Kulturális rendezvényszervező

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

10

9

51

341

04

Mozigépész

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

11

10

51

211

01

Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

12

11

51

211

02

Múzeumi preparátor

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

13

12

51

211

03

Műtárgyvédelmi asszisztens

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

14

13

51

213

01

Produkciós asszisztens

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

15

14

51

213

02

Rögzítésvezető

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

16

15

51

521

02

Színpadmester

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

17

16

51

213

03

Utómunka asszisztens

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

18

17

51

521

03

Világítástechnikus

Művészet, közművelődés, kommunikáció

kultúráért felelős miniszter

19

18

51

813

01

Aqua tréner

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

20

19

51

813

02

Csoportos fitness instruktor

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

21

20

51

813

03

Fitness instruktor

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

22

21

51

813

04

Fitness-wellness asszisztens

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

23

22

31

813

01

Sportoktató (a sportág megjelölésével)

Oktatás

sportpolitikáért felelős miniszter

24

23

51

223

01

Relé jelnyelvi tolmács

Szociális szolgáltatások

szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter

2. melléklet a 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelethez

Az 1. sorszámú Aneszteziológiai szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 725 01

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Aneszteziológiai szakasszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma:-

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1100-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 54 720 01 Egészségügyi asszisztens szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 1 év aneszteziológiai munkaterületen eltöltött szakirányú gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető

munkakör(ök)

 

3.1.2.

3321

Általános egészségügyi asszisztens

Aneszteziológiai szakasszisztens

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az aneszteziológiai szakasszisztens ismereteit az aneszteziológia területén következetesen és megfelelő helyzetfelismerő képességgel alkalmazza. Felelősségteljesen és megbízhatóan végzi feladatait. Részt vesz az általános, a speciális és a regionális anesztézia megvalósításában, a beteg körüli teendők ellátásában.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    használni az aneszteziológiában használatos gyógyszereket, módszereket, eszközöket és készülékeket

-    team-munkában dolgozni

-    kommunikálni a beteggel

-    betartani az aszepszis, antiszepszis szabályait

-    fogadni a beteget a műtőben

-    dokumentálni a beteg adatait, vizsgálati eredményeit, a kezeléseket és a gyógyszerelést

-    őrizni és észlelni a beteget a peri- és korai posztanesztéziás időszakban

-    azonnal felismerni a vitális funkciók romlását

-    aktívan részt venni az életmentő beavatkozásokban

-    megteremteni és fenntartani a biztonságos és higiénés környezetet

-    elvégezni a műtéti érzéstelenítés előtti teendőket

-    elvégzi a műtéti érzéstelenítés bevezetése alatti teendőket

-    elvégzi a műtéti érzéstelenítés fenntartása alatti teendőket

-    asszisztálni az anesztézia befejező szakaszában

-    megteremteni a gerincközeli érzéstelenítéshez szükséges körülményeket

-    segédkezni a regionális anesztézia kivitelezésében

-    részt venni a beteg osztályra kísérésében, elhelyezésében, tájékoztatást adni az alkalmazott anesztéziáról, a szükséges ápolási és monitorozási feladatokról

-    közreműködni szakmai gyakorlatukat töltő asszisztensek oktatásában, az aneszteziológia kutatásában, fejlesztésében

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

 

A

B

C

 

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

 

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

 

3.3.3.

54 720 01

Egészségügyi asszisztens

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11105-12

Élettani ismeretek az aneszteziológiában

 

4.4.

11106-12

Általános és speciális aneszteziológia

 

4.5.

11107-12

Regionális aneszteziológia

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny- sége

 

5.2.3.

11105-12

Élettani ismeretek az

aneszteziológiában

szóbeli

 

5.2.4.

11106-12

Általános és speciális

aneszteziológia

szóbeli

 

5.2.5.

11107-12

Regionális aneszteziológia

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: A választott műtéti érzéstelenítéssel kapcsolatos szakasszisztensi feladatok.

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzített munkahelyzet és paraméterek alapján a műtőben fogadja a beteget, azono- sítja, dokumentációját ellenőrzi, elvégzi a műtéti érzéstelenítés előtti, műtéti érzéstelenítés bevezetése alatti, műtéti érzéstelenítés fenntartása alatti teendőket. Asszisztál az anesztézia befejező szakaszában.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:50 %

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése:-

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az aneszteziológiai szakasszisztensi feladatok ellátásához szükséges elméleti ismeretek felidézése.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50 %

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című web- lapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Altatógép

 

6.3.

Betegellenőrző monitor

 

6.4.

Betegmegfigyelési kézieszközök

 

6.5.

Betegmelegítő eszközök

 

6.6.

Dokumentáció és archiválás eszközei

 

6.7.

Egyszerhasználatos eszközök és kéziműszerek

 

6.8.

Egyszerhasználatos védőruhák, maszkok, gumikesztyűk

 

6.9.

Fájdalomcsillapítás eszközei

 

6.10.

Fertőtlenítőszerek

 

6.11.

Fiberoszkóp

 

6.12.

Infúziós pumpa

 

6.13.

Kötszerek, textíliák, izolálás eszközei

 

6.14.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.15.

Mulázsok

 

6.16.

Nehéz intubáció eszközei

 

6.17.

Oktatástechnikai eszközök

 

6.18.

Oxigénterápia eszközei

 

6.19.

Reanimatológia eszközei

 

6.20.

Speciális betegmegfigyelő eszközök - Picco

 

6.21.

Transzfuziológia eszközei

 

6.22.

Vér- és infúziómelegítő eszközök

 

6.23.

Vérmentő készülék

 

6.24.

Volumetrikus pumpa

7. EGYEBEK

7.1.    Szakmai előképzettség:

54 720 01 azonosító számú Egészségügyi asszisztens szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 02 azonosító számú Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 02 1000 00 00 azonosító számú Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2.    A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 2. sorszámú Audiológiai szakasszisztens és hallásakusztikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 725 02

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Audiológiai szakasszisztens és hallásakusztikus

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 54 720 01 Egészségügyi asszisztens szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3321

Általános egészségügyi asszisztens

Audiológiai szakasszisztens

 

3.1.3.

Audiológiai szakasszisztens és hallásakusztikus

 

3.1.4.

Hallásvizsgáló szakasszisztens

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az audiológiai szakasszisztens és hallásakusztikus a fülészeti betegségek diagnosztikájában segíti a fül-orr-gégész orvost. Szubjektív és objektív hallásvizsgálatokat végez. Elvégzi az életkorhoz illetve bizonyos foglalkozásokhoz, tevékenységekhez kötött szűrővizsgálatokat. A halláscsökkent betegek hallókészülékes rehabilitációjában aktívan részt vesz, a hallókészülék illesztését, finomhangolását elvégzi, ezen betegek gondozásában is részt vesz.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    a fül betegségeinek függvényében megítélni az elvégezhető hallásvizsgálatokat

-    a szubjektív hallásvizsgálatokat elvégezni, és az eredményeket rögzíteni

-    objektív hallásvizsgálatokat elvégezni, az eredményeket rögzíteni

-    az orvos által megadott fültükri képet és a kapott vizsgálati eredményeket összevetni a mérés hitelességének megítéléséhez

-    az orvos által megadott lelet és a vizsgálati eredmények összevetése után a szükséges további vizsgálatokat megtervezni

-    gyermekek hallásvizsgálatát elvégezni

-    kommunikálni a halláscsökkent beteggel és hozzátartozójával

-    felmérni a halláscsökkent beteg szükségleteit és mérlegelni a megfelelő hallókészülék kiválasztását

-    munkáját a hallókészülék ellátás jogi hátterét és a szakmai irányelvet figyelembe véve végezni

-    aktívan részt venni a hallókészülék ellátás folyamatában

-    az otoszkóp használatára, a látottakat értelmezni, a lenyomatvételt befolyásoló tényezőket felismerni

-    orvossal együttműködve kiválasztani a megfelelő fülillesztéket, az illesztékhez a lenyomatvételt elvégezni

-    a hallókészülék egyénre szabott illesztésére

-    a hallókészülék használatát betanítani

-    a hallókészülékkel rendelkező beteg gondozásában részt venni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 720 01

Egészségügyi asszisztens

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító száma

megnevezése

 

4.3.

11108-12

Audiológia

 

4.4.

11109-12

Hallásakusztika

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

 

5.2.3.

11108-12

Audiológia

írásbeli

 

5.2.4.

11109-12

Hallásakusztika

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Halláscsökkent beteg audiológiai vizsgálata és hallókészülékkel rendelkező személy hallás rehabilitációja.

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten: anamnézis felvétele, az orvos által megadott fültükri kép értelmezése, az elvégzendő vizsgálatok megtervezése és kivitelezése, a kapott lelet értelmezése, halláscsökkent beteg hallókészülékkel történő ellátása, hallókészülék illesztése, ellenőrző vizsgálat.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60 %

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: - %

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az audiológiai szakasszisztens és hallásakusztikus feladatok ellátásához szükséges elméleti ismeretek felidézése.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépülés kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Audiométer

 

6.3.

Egyszerhasználatos eszközök és fogyóanyagok

 

6.4.

Fertőtlenítőszerek , fertőtlenítéshez szükséges anyagok, eszközök

 

6.5.

Hallókészülék illesztő számítógép programok

 

6.6.

Hallókészülékek (zárt és nyitott illesztése)

 

6.7.

Hangvilla

 

6.8.

Hi-pro programozó egység

 

6.9.

Lenyomatvételhez szükséges anyag, fecskendő, szivacs

 

6.10.

NOAH program

 

6.11.

Otoszkóp

 

6.12.

Számítógép, dokumentációs eszközök

 

6.13.

Tympanométer

7. EGYEBEK

7.1.Szakmai előképzettség:

54 720 01 azonosító számú Egészségügyi asszisztens szakképesítés, 52 720 01 0010 52 01 azonosító számú Általános asszisztens szakképesítés vagy legalább azonos szintű, egészségügyi szakmacsoporton belüli szakirányú ismereteket tartalmazó szakképesítés, 55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség

7.2.A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 3. sorszámú Ápolási asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 32 723 01

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Ápolási asszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma:-

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1100-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3339

Egyéb, humánegészségügyhöz

kapcsolódó foglalkozású

Ápolási asszisztens

 

3.1.3.

5222

Segédápoló, műtőssegéd

Fertőtlenítő, sterilező

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az ápolási asszisztens egyénre szabott segítő tevékenységet végez az egészségügyi ellátásban (fekvőbeteg ellátás, szakrendelői ellátás) a szakképzett egészségügyi team tagjainak szoros irányítása és felügyelete alatt. Munkáját szakmai kompetenciájának megfelelően az ápolási folyamat lépéseibe illesztve, az etikai és jogi normák szigorú betartásával végzi.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    alapápolási tevékenységeket végezni kompetenciája szerint

-    alapvető életfunkciókat megfigyelni, mérni és dokumentálni (pulzus, vérnyomás, légzés, hőmérséklet)

-    vércukrot, testsúlyt, testmagasságot mérni és dokumentálni

-    életveszély esetén, alapszinten elsősegélyt nyújtani (szakszerű fektetés, vérzéscsillapítás, kötözések, szakszerű segélyhívás, BLS)

-    a szakápolóknak segédkezni a különböző vizsgálatok és beavatkozások előkészítésénél és kivitelezésénél

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 725 01

Fertőtlenítő-sterilező

részszakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképe-

sítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11112-12

Fertőtlenítés-sterilizálás

 

4.4.

11214-12

Egészségügyi szakmai alapismeretek

 

4.5.

11111-12

Ápolástani alapismeretek

 

4.6.

11497-12

Foglalkoztatás I

 

4.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.8.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11112-12

Fertőtlenítés-sterilizálás

szóbeli és gyakorlati

 

5.2.4.

11214-12

Egészségügyi szakmai alapis-

meretek

szóbeli és írásbeli

 

5.2.5.

11111-12

Ápolástani alapismeretek

szóbeli és gyakorlati

 

5.2.6.

11497-12

Foglalkoztatás I

írásbeli

 

5.2.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

 

5.2.8.

11500-12

Munkahelyi egészség és bizton-

ság

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése: Fertőtlenítés, sterilizálás

A vizsgafeladat ismertetése:

Komplex fertőtlenítési és sterilizálási feladatok végrehajtása feladatleírásban rögzített munkahelyzet és paraméterek alapján.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:30 %

B)    A vizsgafeladat megnevezése: Alapápolási feladatok elvégzése

A vizsgafeladat ismertetése: A feladatleírásnak megfelelően alapápoláshoz kapcsolódó komplex feladatok elvégzése, kivitelezése, dokumentálása feladatleírásban rögzített munkahelyzet és paraméterek alapján.

A vizsgafeladat időtartama:30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Egészségügyi szakmai elméleti és ápolástani alapismeretek felidézése

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő Fertőtlenítés-sterilizálás, Egészségügyi szakmai alapismeretek, Ápolástani alapismeretek, Munkahelyi egészség és biztonság szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Alapápolási eszközök (bútorzat, textíliák, fém-, üveg-, műanyag-

és gumi eszközök)

 

6.3.

Dokumentációs formanyomtatványok

 

6.4.

„Kocsik”: ágyazó, előkészítő

 

6.5.

Egyszerhasználatos steril eszközök

 

6.6.

Orvosi műszerek - kézi műszerek

 

6.7.

Gyógyászati segédeszközök, kényelmi eszközök

 

6.8.

Diagnosztikai eszközök, berendezések (RR mérő, vércukormérő,

személymérleg testmagasság mérővel, stopperóra)

 

6.9.

Kötszerek, bőrfertőtlenítők

 

6.10.

Fertőtlenítéshez, sterilizáláshoz használt eszközök, fertőtlenítősze-

rek, csomagolóanyagok

 

6.11.

Sterilizáláshoz szükséges berendezések

 

6.12.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz megfelelő-

en felszerelt oktatóhelyiség

 

6.13.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.14.

Alapszintű újraélesztés eszközei (szimulátor)

 

6.15.

A szabályoknak megfelelően felszerelt tankórterem

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 4. sorszámú Ápoló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 723 01

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Ápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 52 723 01 Gyakorló ápoló szakképesítés

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Ápoló

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az ápoló munkáját önállóan, illetve más egészségügyi szakma képviselőivel együttműködve végzi, az egészségügyi és szociális ellátási struktúra minden területén. Az ápoló hivatását a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatban a multidiszciplináris team tagjaként kompetencia szintjének megfelelően gyakorolja. Elméleti ismerete és a gyakorlati tapasztalata alapján képes a beteg szükségleteinek megfelelő ápolási, gondozási szolgáltatást nyújtani.

Szakmai kommunikációt folytat a beteggel és a hozzátartozójával

Ápolási folyamatnak megfelelően ápolja, gondozza, segíti a beteget

Szakápolást végez

Beavatkozások körüli ápolói tevékenységeket ellátja

Sürgősségi esetekben, vészhelyzeteket felismer

Kompetencia szintjének megfelelően közreműködik a prevencióban, egészségnevelő tevékenységben, edukációban és rehabilitációban

Egészségügyi dokumentációt vezet az érvényben lévő jogszabályban meghatározott előírások szerint

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    munkáját önállóan, vagy szakmai csoportban, a jogi és etikai normák betartásával, a szakmai szabályoknak megfelelően végezni

-    munkáját a minőségbiztosítás, minőségfejlesztés és az ápolási folyamat elvei szerint szervezni

-    ápolási folyamat megvalósításához szükséges információkat, erőforrásokat feltárni, felhasználni

-    a felnőtt ember/páciens és családja, illetve a közösség testi, lelki, szociokulturális jellemzőit a lehető legnagyobb mértékben beilleszteni a betegellátás menetébe

-    a beteg felnőtt ember/páciens sajátos szükségleteit feltárni, ápolási diagnózisokat felállítani, és a prioritások alapján, tervezve végezni feladatait

-    a beteg állapotváltozásait észlelni, azokat értelmezni és dönteni a további ellátási kompetenciáról

-    holisztikus szemléletű, egyénre szabott ápolást és szakápolást nyújtani, a betegbiztonsági szabályok teljes körű figyelembevételével

-    egészségnevelő tevékenységet végezni, segíteni a beteget és annak családját, illetve a közösséget az egészség lehető legmagasabb fokának elérésében, a prevenció különböző szintjein

-    a sajátos ápolási igényű beteget kompetenciaszintjének megfelelően ellátni

-    sürgősségi eseteket, vészhelyzeteket felismerni, szükség esetén elsősegélynyújtást végezni, illetve kompetenciájának megfelelő intézkedést hozni

-    a betegellátás során alkalmazott eszközöket adekvátan alkalmazni, karbantartani

-    személyiségét és szakmai tudását folyamatosan, tervszerűen, tudatosan fejleszteni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

 

A

B

C

 

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

 

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

 

3.3.3.

52 723 01

Gyakorló ápoló

szakképesítés

 

3.3.4.

55 723 03

Diabetológiai szakápoló és

edukátor

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.5.

55 723 04

Epidemiológiai szakápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.6.

55 723 05

Felnőtt intenzív szakápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.7.

55 723 06

Foglalkozásegészségügyi szakápo-

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.8.

55 723 07

Geriátriai és krónikus beteg szak-

ápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.9.

55 723 09

Hospice szakápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.10.

55 723 10

Légzőszervi szakápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.11.

55 723 12

Nefrológiai szakápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.12.

55 723 13

Onkológiai szakápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.13.

55 723 14

Pszichiátriai szakápoló és

gyógyfoglalkoztató

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.14.

55 723 15

Sürgősségi szakápoló

szakképesítés-ráépülés

 

3.3.15.

55 720 01

Egészségügyi gyakorlatvezető

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépüléssel szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11113-12

Szakápolási feladatok

 

4.4.

11114-12

Kompetenciabővítő ismeretek az ápolásban

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele: -

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

 

5.2.3.

-

-

-

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakápolási feladatok elvégzése

A vizsgafeladat ismertetése: Ápolási folyamat önálló megvalósítása feladatleírásban rögzített munkahelyzet és paraméterek alapján, asszisztálás diagnosztikus és terápiás beavatkozásoknál, eljárásoknál

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60 %

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek szóbeli felidézése

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Alapszintű újraélesztés eszközei (szimulátor)

 

6.3.

Emeltszintű újraélesztés eszközei

 

6.4.

A beteg ember komfortérzésének biztosításához szükséges eszkö-

zök

 

6.5.

Betegágy és tartozékai, éjjeli szekrény, karosszék

 

6.6.

A szabályoknak megfelelően felszerelt tankórterem

 

6.7.

Felszerelt előkészítő helyiség

 

6.8.

Az osztály profiljának megfelelő speciális eszközök

 

6.9.

Gyógyszerelő kocsi/szekrény

 

6.10.

Fürdető szék/ágy

 

6.11.

Betegszállító kocsi (ülő, fekvő)

 

6.12.

Betegemelő készülék

 

6.13.

Szoba WC

 

6.14.

Váladék felfogására és gyűjtésére szolgáló eszközök

 

6.15.

Hallgatói szociális helység

(zuhanyzó, pihenő helyiség, öltözőszekrény)

 

6.16.

A beteg kényelmét szolgáló eszközök

 

6.17.

Dokumentációk

 

6.18.

Életjelek mérésére szolgáló eszközök

 

6.19.

EKG készülék

 

6.20.

Testsúly, magasság és derékkörfogat mérésére szolgáló eszközök

 

6.21.

Infúzió és injekció adásához szükséges eszközök (fantomok)

 

6.22.

Vércukor meghatározó készülék és tartozékai

 

6.23.

Vércsoport meghatározásához szükséges eszközök, vér és vérké-

szítmények előkészítésének eszközei

 

6.24.

Felszerelt kötőző kocsi (fantomok)

 

6.25.

Felszerelt ágyazó kocsi

 

6.26.

Kézhigiéne biztosításához szükséges eszközök

 

6.27.

Diagnosztikai beavatkozásokhoz szükséges eszközök

 

6.28.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.29.

Intenzív ellátás eszközei

 

6.30.

Inhalációs terápia eszközei

 

6.31.

Oxigénterápia eszközei

 

6.32.

Sztóma ápolás, gondozás végzéséhez szükséges eszközök

 

6.33.

Katéterezés végzéséhez szükséges eszközök, fantomok

7. EGYEBEK

7.1.A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

7.2.    Az ápoló szakképesítés képzésének szervezésekor figyelembe kell venni a szakképesítések elismeréséről szóló Európai Parlament és Tanács 2005/36/EK. irányelvének, 3. szakasz 31. cikkében, valamint az V. mellékletében előírt minimálisan kötelező képzési feltételeket.

A 5. sorszámú Boncmester megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 725 01

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Boncmester

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 600-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

5222

Segédápoló, műtőssegéd

Boncmester

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A boncmester feladata országos intézetekben, egyetemeken, kórházakban, az igazságügyi orvostan területén, valamint a szakma egyéb jogilag szabályozott működési területén a holttestek és azok részleteinek, maradványainak boncolását, kórboncolását orvosi felügyelettel elvégezni. A holttestek szakszerű rekonstruálásával, tárolásával, végtisztességre való felkészítésével és szállításával kapcsolatos feladatokat önállóan végzi. A kórszövettani és egyéb vizsgálatra, vagy további konzerválásra vett anyagokat pontosan rögzíti, tárolja. A boncolás, kórboncolás, exhumálás és antropológiai vizsgálat folyamán vett egyéb anyagokat a szakértő által előírt vizsgálatokra biztosítja. A boncolást végző orvos által kitöltött, aláírt halott vizsgálati bizonyítványt és az eltemettetéshez szükséges dokumentációt kiadja. A munkájával kapcsolatos technikai, kegyeleti adminisztrációs és dokumentációs feladatokat előírásszerűen és felelősségteljesen végzi.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    előkészíteni a bonctermet a fertőtlenítés, higiéné szabályainak megfelelően

-    a zsiliprendszert az előírásoknak megfelelően használni

-    a veszélyes hulladékot szabályszerűen kezelni és tárolni

-    a boncoláshoz, igazságügyi boncoláshoz előkészíteni a szükséges eszközöket, anyagokat, védőeszközöket

-    előkészíteni a kiszálláshoz szükséges eszközöket

-    biztosítani a halottak kegyeletteljes tárolását

-    az adminisztrációs feladatokat elvégezni

-    azonosítani, majd előkészíteni a halottakat a boncoláshoz

-    biztosítani a boncolás menetének zavartalanságát

-    előkészíteni a holttestet a végtisztességre

-    szakszerűen adminisztrálva kiadni a holttestet

-    exhumálás technikai feladatait irányítás mellett végezni

-    betartani a balesetvédelmi, munkavédelmi és környezetvédelmi szabályokat

-    betartani az etika és a protokoll szabályait

-    az egészségügyi szolgálatokra, szolgáltatókra vonatkozó szabályokat alkalmazni

-    a szakma szabályai szerint a kórboncolást elvégezni, igazságügyi, hatósági esetekben is

-    részt venni a boncolt szervek demonstrálásában

-    boncolást végezni fokozott fertőzésveszélyt jelentő esetekben

-    holttestet rekonstruálni

-    anyagvételt végezni, különféle vizsgálatok esetén (transzplantációs szövetek, szövettan, antropológiai vizsgálat, DNS-vizsgálat, diatoma vizsgálat)

-    méregládát csomagolni

-    bűnjeleket megőrzésre biztosítani

-    elvégezni az egészségügyi dokumentáció feladatait

-    a hozzátartozókat ellátni a megfelelő dokumentumokkal, és tájékoztatni a halottal kapcsolatos ügyintézésről

-    alkalmazni az orvosi titoktartás szabályait

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

 

-

 

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesíté-

sek szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11115-12

Alapismeretek az egészségügyi ellátásban

 

4.4.

11116-12

Előkészítés-boncolás-mintavétel-rekonstrukció

 

4.5.

11117-12

Halottkezelés

 

4.6

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.8.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevé-
kenysége

 

5.2.3.

11115-12

Alapismeretek az egészségügyi ellátásban

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.4.

11116-12

Előkészítés-boncolás-mintavétel-rekonstrukció

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.5.

11117-12

Halottkezelés

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.4.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések

esetén)

írásbeli

 

5.2.5.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

 

5.2.6.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Boncmesteri feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten, boncterem előkészítése, előkészítés boncoláshoz, halott előkészítése boncoláshoz, holttest előkészítése végtisztességre, holttest kiadása, boncolás végzése, anyagvétel, holttest rekonstruálása

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Boncmesteri feladatok ellátásához szükséges elméleti ismereteit, tudását alkalmazás szinten visszaadja

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő Alapismeretek az egészségügyi ellátásban, Előkészítés-boncolás-mintavétel-rekonstrukció, Halottkezelés szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatásra alkalmas tanterem

 

6.3.

Gyakorlati oktatásra alkalmas boncterem

 

6.4.

Audiovizuális eszközök kiegészítőkkel

 

6.5.

Szövetek szétválasztására szolgáló műszerek

 

6.6.

Szöveteket egyesítő műszerek

 

6.7.

Rögzítő- és feltáró műszerek

 

6.8.

Vérzéscsillapításra szolgáló műszerek

 

6.9.

Izoláló anyagok, kötszerek, varróanyagok

 

6.10.

Dokumentáció és archiválás eszközei

 

6.11.

Fertőtlenítés eszközei

 

6.12.

Elsősegélynyújtás eszközei

 

6.13.

Halottkezelés eszközei

7. EGYEBEK

7.1.A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 6. sorszámú Citológiai szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 725 03

1.2.    A szakképesítés-ráépülés megnevezése: Citológiai szakasszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1100-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 725 16 Szövettani asszisztens szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3324

Orvosi laboratóriumi

asszisztens

Citológiai szakasszisztens

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A citológiai szakasszisztens feladata a citodiagnosztikára beküldött illetve egyéb módszerekkel nyert vizsgálati anyagok feldolgozása, adminisztratív rendszerezése, az anyagok technikai feldolgozása. Fő szakmai tevékenységét képzi a cervix diagnosztikai és szűrési kenetek mikroszkópos értékelése, a negatív kenetek biztonságos azonosítása. Feladata továbbá az egyéb citodiagnosztikai preparátumok előértékelése, az eredmények konzultatív elemzése, az anyagok archiválása. Munkáját szakorvos felügyelete mellett végzi.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    elvégezni a nőgyógyászati kenetek szűrővizsgálatát, mikroszkópos értékelését

-    a nőgyógyászati rákszűrés diagnosztikai feladatait elvégezni

-    a kenetekben látott sejtek morfológiai értékelését és differenciálását elvégezni

-    a negatív keneteket biztonságosan azonosítani, adott esetben önállóan a kenetek végső véleményezését elkészíteni

-    a nem negatív és egyéb citológiai keneteket konzultatív módon előértékelni

-    citodiagnosztikai laboratóriumban, szükség esetén mikroszkópos morfodiagnosztikai laboratóriumban az anyagokat átvenni, rendszerezni

-    citológiai feldolgozást igénylő anyagféleségeket feldolgozni, festeni

-    a citológiai preparátumokat szakma szabályai szerint archiválni

-    a citodiagnosztikai adminisztrációt ellenőrizni, szervezni

-    az eredményeket szakmailag értékelni, minőségbiztosítási módszereket alkalmazni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3..

55 725 16

Szövettani asszisztens

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11118-12

Citotechnológia

 

4.4.

11119-12

Nőgyógyászati citodiagnosztika

 

4.5.

11120-12

Egyéb citológiai vizsgálatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11118-12

Citotechnológia

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.4.

11119-12

Nőgyógyászati citodiagnosztika

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.5.

11120-12

Egyéb citológiai vizsgálatok

gyakorlati és szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése: Mikroszkópos kenetvizsgálat

A vizsgafeladat ismertetése:

12 db, szakértők által összeállított cervix citológiai kenet mikroszkópos vizsgálata és diagnosztizálása a mindenkori szakmai szabályok szerint. Lelet elkészítése.

A vizsgafeladat időtartama: 100 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:35 %

B)    A vizsgafeladat megnevezése: Mikroszkópos kenetvizsgálat

A vizsgafeladat ismertetése:

4 db egyéb szervekből származó kenet vizsgálata (testüregi folyadék, tüdőcitológia) és diagnosztizálása.

Előzetes vélemény elkészítése.

A vizsgafeladat időtartama:80 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya:15 %

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szakmai írásbeli feladatsor

A vizsgafeladat ismertetése:

Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama:120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szakmai szóbeli feladatsor

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatásra alkalmas tanterem

 

6.3.

Audiovizuális eszközök kiegészítőkkel

 

6.4.

A laboratóriumi alapműveletek végzéséhez szükséges berendezé-

sek (centrifuga, fénymikroszkóp és speciális mikroszkópok (fluorescens, polarizációs) mérlegek, festő- és fedőautomata be- rendezések, citofotométer, mérőedények, pipetták, vegyszerek)

 

6.5.

A citotechnikai eljárásokban használatos speciális festékek, fixá-

lásra szolgáló vegyületek, oldószerek, reagensek

 

6.6.

A kórszövettani laboratórium felszerelése, eszközei

 

6.7.

Az aspirációs járóbeteg rendelés speciális eszközei: aspirációs

pisztoly, kenetkészítő eszközök, fixálószerek, citológiai festékek, fedőanyagok, mikroszkóp, a betegellátás eszközei (injekciózáshoz használt eszközök)

 

6.8.

Nőgyógyászati (cervix) citológiai kenetek

 

6.9.

Tüdő-, vizelet-, szájüregi-, gyomorcitológiai kenetek

Emlő aspirációs citológiai kenetek, emlőváladékból készített citológiai kenetek, kontakt kenetek

Pajzsmirigy aspirációs citológiai kenetek

Testüregi folyadékgyülemekből származó citológiai kenetek Különböző szervekből származó aspirációs citológiai kenetek (liquor, prosztata, nyirokcsomó, nyálmirigy)

 

6.10.

Dokumentáció és archiválás eszközei

7. EGYEBEK

7.1.Szakmai előképzettség:

55 725 16 azonosító számú Szövettani asszisztens

54 725 0200 1054 azonosító számú Kórszövettani, szövettani szakasszisztens

7.2.A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 7. sorszámú Csecsemő és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 723 02

1.2.    A szakképesítés-ráépülés megnevezése: Csecsemő és gyermekápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 1

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 52 723 02 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Csecsemő- és gyermekápoló

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A csecsemő- és gyermekápoló képes munkáját önállóan, illetve más egészségügyi szakma képviselőivel együttműködve végezni, az egészségügyi és szociális ellátás valamennyi szintjén. Kompetencia szintjének megfelelően részt vesz a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban.

Korszerű szemlélettel és gyermekszeretettel végzi a beteg gyermekek ápolását, gondozását..

Szakmai kommunikációt folytat a beteggel és a hozzátartozójával

Ápolási folyamatnak megfelelően ápolja, gondozza, segíti a beteget Szakápolást végez

Előkészíti a beteget a különböző beavatkozásokhoz

Közreműködik a beavatkozások, vizsgálatok során

Sürgősségi esetekben beavatkozik, asszisztál

Kompetencia szintjének megfelelően közreműködik a prevencióban, egészségnevelő tevékenységben, edukációban és rehabilitációban.

Egészségügyi dokumentációt vezet az érvényben lévő jogszabályban meghatározott előírások szerint

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    az ellátást a gyermek és családja, illetve a közösség testi, lelki, szociokulturális jellemzőinek figyelembevételével végezni

-    munkáját az ápolási folyamat elvei szerint végezni, felmérni, tervezni, végrehajtani és értékelni szakmai tevékenységeit

-    szisztematikus, egyénre szabott ápolást, szakápolást és gondozást nyújtani, amely a beteg gyermek szükségleteinek kielégítésére irányul

-    a sajátos nevelési igényű gyermek ellátását menedzselni

-    segíteni a beteget és annak családját, illetve a közösséget abban, hogy elérjék az egészség lehető legmagasabb fokát és megelőzzék a betegségeket

-    munkája során biztonságos ápolási környezetet teremteni

-    a beteg állapotváltozásait észlelni, azokat értelmezni és a további ellátási kompetenciáról dönteni

-    a betegellátás során alkalmazott eszközöket adekvátan alkalmazni, karbantartani

-    munkáját az ápolás etikai normák, az érvényes jogszabályok és minőségbiztosítási elvek alapján végezni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

52 723 02

Gyakorló csecsemő- és gyermek-

ápoló

szakképesítés

3.3.4.

55 723 08

Gyermek intenzív szakápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11121-12

Szakápolás csecsemő és gyermek betegek esetén

 

4.4.

11122-12

Kompetencia bővítő ismeretek a csecsemő és gyermekápolásban

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele: -

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

-

-

-

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakápolási feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten az ápolási folyamat megvalósítása, invazív beavatkozások kivitelezése

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60 %

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek szóbeli felidézése

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

 

6.3.

Informatika szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal

 

6.4.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.5.

Szakmai dia- és fóliasorozatok

 

6.6.

A beteg ember komfort érzésének biztosításához szükséges eszkö-

zök

 

6.7.

Betegágy és tartozéka, éjjeli szekrény, karosszék

 

6.8.

A beteg kényelmét szolgáló eszközök

 

6.9.

Ágyazás eszközei, felszerelt ágyazó kocsi

 

6.10.

Gyógyszerelő kocsi

 

6.11.

Testsúly, testmagasság és derékkörfogat mérésére szolgáló eszkö-

zök

 

6.12.

Gondozás eszközei

 

6.13.

Beavatkozások eszközei, műszerei

 

6.14.

Diagnosztikai eszközök (EKG, Doppler, oszcillométer, Légzés-

funkciós készülékek, audiométer, látásvizsgálat eszközei)

 

6.15.

Életjelek mérésére szolgáló eszközök

 

6.16.

A betegmegfigyeléshez szükséges eszközök

 

6.17.

Gyakorló fantomok (kar, torzó)

 

6.18.

A vérvétel eszközei

 

6.19.

Vércukor meghatározó készülék

 

6.20.

Vénabiztosítás során használatos eszközök (tűk, kanülök)

 

6.21.

Gyógyszeradagolás során használatos eszközök (fecskendők,

perfuzorok, infuzorok)

 

6.22.

Infúziós készítmények

 

6.23.

Váladékfelfogásra és vizsgálatra küldésre szolgáló eszközök

 

6.24.

Laboratóriumi eszközök a vizsgálatok kivitelezéséhez (transzfúzi-

ós tálca eszközei)

 

6.25.

Transzfúzió beadásának eszközei

 

6.26.

Transzfúziós dokumentáció eszközei (igénylőlapok, naplók, jelen-

tőlapok, betegtájékoztatók)

 

6.27.

Vérszállítás eszközei

 

6.28.

Fertőtlenítés eszközei

 

6.29.

Első ellátás, elsősegélynyújtás eszközei

 

6.30.

Oxigénpalack-tartóval, reduktorral, flowméter, oxigénszonda,

oxigénmaszk, szívó

 

6.31.

Pulzoximéter, CO2-detektor /kapnométer/kapnográf, EKG monitor

 

6.32.

Szupraglottikus légútbiztosításra és lélegeztetésre alkalmas fantom

(fej)

 

6.33.

Alap EKG készülék

 

6.34.

Demo defibrillátor

 

6.35.

Légútbiztosító eszközök (faringeális és szupraglottikus eszközök)

 

6.36.

A tubusrögzítés eszközei

 

6.37.

Öntelődő ballon-maszk-visszalégzést gátló szelep (BMSZ) egység

rezervoárral (felnőtt és csecsemő), PEEP-szelep

 

6.38.

A légúti leszívás eszközei (motoros/vákuumos leszívó készülék,

leszívó katéterek)

 

6.39.

Fonendoszkóp

 

6.40.

ALS fantom (gyermek)

 

6.41.

BLS fantom (csecsemő)

 

6.42.

Antropometriai mérőeszközök

 

6.43.

Tápszeradagolás során használatos eszközök (fecskendők, tűk,

infuzorok)

 

6.44.

Kanülgondozás során használatos eszközök

 

6.45.

Tápláló oldatok és kiegészítő adalékok

 

6.46

Steril tálcák

 

6.47.

RF-készülék

 

6.48.

Tens-készülékek

 

6.49.

Mágneses ágy

 

6.50.

Epidurális tűk, kanülök

 

6.51.

Speciális blokád tűk

 

6.52.

Torzók

-    a széklet-inkontinencia ellátás bemutatására

-    a sztóma helyeiről

-    műtétet követő ellátáshoz

 

6.53.

A beöntés eszközei

 

6.54.

Bőrápoláshoz szükséges eszközök

 

6.55.

Bőrtisztításhoz szükséges kellékek

 

6.56.

Sztóma ellátást oktató CD-DVD

 

6.57.

Anatómiai oktató-poszterek

 

6.58.

Az inkontinencia ellátás gyógyászati segédeszközei

 

6.59.

Katéterezéshez szükséges eszközök, katéterminták

 

6.60.

Vizelet- és széklet-inkontinenciánál használatos segédeszközök

 

6.61.

Az inkontinenciák felméréséhez használatos tesztminták

 

6.62.

Sztómaellátás gyógyászati segédeszközei

 

6.63.

Egyrészes segédeszközök

 

6.64.

Kétrészes segédeszközök

 

6.65.

Fisztula ellátás kellékei

 

6.66.

Irrigáló készülék

 

6.67.

A sztóma méretvételéhez szükséges eszközök

 

6.68.

A veszélyes hulladékgyűjtés eszközei, iratai

 

6.69.

Mulage-ok (sebtípusok)

 

6.70.

Felszerelt kötöző kocsi (fantomok), kötszerek

 

6.71.

Sebfelmérés eszközei

 

6.72.

Sebkezelés eszközei

 

6.73.

Varratszedés eszközei

 

6.74.

Dokumentációhoz szükséges eszközök

7. EGYEBEK

7.1.A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 8. sorszámú Diabetológiai szakápoló és edukátor megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 723 03

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Diabetológiai szakápoló és edukátor

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma:-

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 723 01 Ápoló szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 2 év ápolói munkakörben eltöltött gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Szakápoló

 

3.1.3.

Diabetológiai szakápoló

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A diabetológiai szakápoló cukorbetegeket ápol, gondoz kórházi osztályon, szakrendelőben, Diabetes Centrumban, háziorvosi szolgálatnál. Egyénre szabottan oktatja a betegeket és hozzátartozóikat az egészségnevelés módszereivel, a didaktika alapelvei alapján a betegséggel kapcsolatos ismeretekre és az önmenedzseléshez szükséges eszközök alkalmazására.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    részt venni a cukorbetegség megelőzésében

-    a cukorbeteget ápolni, gondozni a diagnózis felállításától kezdve a beteg életének minden szakaszában

-    egyénre szabottan oktatni a betegeket és hozzátartozóikat a betegséggel kapcsolatos ismeretekre és az önmenedzseléshez szükséges eszközök alkalmazására

-    egyéni és csoportos oktatáshoz programot készíteni a betegek, hozzátartozóik és munkatársak részére, azt megvalósítani, dokumentálni

-    diabetes klubot szervezni, vezetni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 723 01

Ápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11123-12

Diabetológiai szakápolás és edukáció

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele. Záródolgozat leadása az első vizsganap előtt 1 hónappal.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11123-12

Diabetológiai szakápolás és

edukáció

gyakorlati és szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése: Szakápolástani és gondozási feladatok megvalósítása.

A vizsgafeladat ismertetése:

A feladatleírásban rögzített konkrét ápolási- gondozási feladat végrehajtása, ápolási dokumentáció elkészítése, ismertetése kiválasztott betegnél.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

B)    A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat készítése, bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése: Önállóan megtervezett és kivitelezett egészségnevelési feladat a diabetológiai szakápoló és edukátor egészségnevelési, egészségfejlesztési és edukációs feladatai közül kiválasztott témában záródolgozat készítése, bemutatása.

A záródolgozat elkészítése során választható témakörök az alábbiak:

Egyénre szabott egészségnevelési és/vagy oktatási program elkészítése egy diabetetes beteg részére.

Egészségnevelési, egészségfejlesztési tájékoztató anyag készítése diabeteses betegek hozzátartozói részére.

Az önmenedzseléshez szükséges eszközök alkalmazását bemutató prezentáció és szöveges leírás.

Egyéni és csoportos oktatási program elkészíteni a betegek vagy hozzátartozóik vagy a munkatársak részére.

Diabetes klubot szervezésének, vezetésének elképzelésére vonatkozó bemutató elkészítése

A vizsgafeladat időtartama: a bemutatás időtartama 15 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya-%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakápolástani, gondozási és oktatási feladatok

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Inzulin adagolók: fecskendő, Penek (eldobható pen és nem eldob-

ható pen), gyermekek részére, gyengén látók részére, és folyama- tos inzulin adagoló eszköz (pumpa)

 

6.3.

Vércukormérő eszközök

 

6.4.

Diabétesz napló, telemedicina

 

6.5.

Mini Doppler, oscillometer, önellenőrző tapasz, Neurométer,

Monofilamentum, neurotip, kalibrált hangvilla, EKG

 

6.6.

Bőr-hőmérő, Percentil táblázat

 

6.7.

CGM (folyamatos glukoz monitor)

 

6.8.

ABPM (folyamatos vérnyomás monitor)

 

6.9.

Sebkezelés eszközei

 

6.10.

Lábápolás eszközei

 

6.11.

Mintaétrendek, Tápanyagtáblázat

 

6.12.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.13.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

7. EGYEBEK

7.1.Szakmai előképzettség:

55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2.A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 9. sorszámú Egészségügyi asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 54 720 01

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Egészségügyi asszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1400-1700

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;

2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3321

Általános egészségügyi asszisztens

Általános asszisztens

 

3.1.3.

Egyéb asszisztens

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az egészségügyi asszisztens a járóbeteg szakrendelőkben, gondozókban orvos irányítása mellett, az egészségügyi team tagjaként önállóan vagy együttműködve végzi a munkáját. Elősegíti és biztosítja a betegellátás, gondozás feltételeit, asszisztál a beavatkozásoknál, segédkezik a műszeres és fizikális vizsgálatok végzésében. Szervezési és operatív irányítási feladatokat lát el. Megfelelő kapcsolatteremtő képességgel rendelkezik, munkáját hivatásként gyakorolja, betartja annak etikai normáit.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    szakmai kommunikációt folytatni a beteggel és a hozzátartozójával

-    tájékoztatni a beteget és a hozzátartozóját a rendelésekkel kapcsolatban

-    a beteget felkészteni a vizsgálatokra, segíteni a vizsgálat előtt, alatt és után

-    közreműködni a beavatkozások, vizsgálatok során

-    felismerni a beteg állapotváltozására utaló jeleket

-    sürgősségi eseteket felismerni, megkezdeni az ellátást, riasztani, segítséget hívni

-    részt venni a gondozási és prevenciós folyamatokban

-    a végzett orvosi/asszisztensi tevékenységet az egészségügyi dokumentációban rögzíteni, archiválni

-    orvosi elrendelésre gyógyszerelni

-    az elrendelt diagnosztikai vizsgálatokat dokumentálni, vizsgálatkérő, kezelőlapokat kitölteni

-    betegelőjegyzést, betegirányítást végezni

-    a fertőző betegek jelentési dokumentációját kitölteni, megfelelő helyre juttatni

-    mentőhívást, betegszállítást intézni, a kapcsolatos dokumentációt vezetni

-    elkészíteni a járóbeteg ellátás, gondozás jelentéseit

-    a szakrendelőben használatos eszközöket, műszereket megfelelő állapotban tartani

-    az egyszerhasználatos és fogyóanyag igényt jelezni, pótlásról gondoskodni

-    a szakrendelőkben lévő műszereket, eszközöket tisztán, sterilen tartani, sterilizálásra előkészíteni

-    veszélyes hulladékot kezelni, elszállításra előkészíteni, dokumentálni

-    fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek ellátásában, gondozásában részt venni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 725 01

Aneszteziológiai szakasszisztens

szakképesítés-ráépülés

3.3.4.

55 725 05

Fizioterápiás szakasszisztens

szakképesítés-ráépülés

3.3.5.

55 725 08

Kardiológiai és angiológiai szakasz-

szisztens

szakképesítés-ráépülés

3.3.6.

55 725 04

Endoszkópos szakasszisztens

szakképesítés-ráépülés

3.3.7.

55 725 02

Audiológiai szakasszisztens és

hallásakusztikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.8.

55 725 13

Klinikai neurofiziológiai szakasz-

szisztens

szakképesítés-ráépülés

3.3.9.

55 725 15

Műtéti szakasszisztens

szakképesítés-ráépülés

3.3.10.

55 726 01

Ergoterapeuta

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11221-12

Alapápolás

 

4.4.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

4.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

4.6.

11124-12

Beavatkozás, asszisztálás, dokumentálás

 

4.7.

11498-12

Foglalkoztatás I (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

 

5.2.3.

11221-12

Alapápolás

szóbeli és gyakorlati

 

5.2.4.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

írásbeli és szóbeli

 

5.2.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

írásbeli és szóbeli

 

5.2.6.

11124-12

Beavatkozás, asszisztálás, dokumentálás

gyakorlati

 

5.2.7.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzé-

sek esetén)

írásbeli

 

5.2.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

 

5.2.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Asszisztensi feladatok ellátása

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzített munkahelyzet és paraméterek alapján a beteg fogadása, a munkaterület előkészítése, a beteg előkészítése, kardinális tünetek észlelése és dokumentálása, a vizsgálat, beavatkozás elvégzése, segédkezés a vizsgálatok és beavatkozások során, vizsgálati anyagok levétele és kezelése, betegmegfigyelés, gyógyszerelés kivitelezése, adminisztrációs feladatok ellátása, vizsgálati anyagok diagnosztikus laboratóriumba juttatása, eszközök, kezelő fertőtlenítése.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Alapápolás, Egészségügyi alapismeretek, Klinikumi ismeretek, Beavatkozás, asszisztálás, dokumentálás követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az egészségügyi asszisztensi feladatok ellátásához szükséges elméleti ismeretek, alkalmazás szinten történő reprodukálása.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Alapápolás, Egészségügyi alapismeretek, Klinikumi ismeretek, Beavatkozás, asszisztálás, dokumentálás követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Alapápolási eszközök (bútorzat, textíliák, fém-, üveg-, műanyag- és

 

 

gumi eszközök)

 

6.3.

Dokumentációs formanyomtatványok

 

6.4.

„Kocsik”: ágyazó, előkészítő

 

6.5.

Egyszer használatos steril eszközök

 

6.6.

Orvosi műszerek - kézi műszerek

 

6.7.

Gyógyászati segédeszközök, kényelmi eszközök

 

6.8.

Diagnosztikai eszközök, berendezések (RR mérő, vércukormérő,

személymérleg testmagasság mérővel, stopperóra)

 

6.9.

Fertőtlenítéshez, sterilizáláshoz használt eszközök, fertőtlenítősze-

rek, csomagolóanyagok

 

6.10.

Sterilizáláshoz szükséges eszközök, berendezések

 

6.11.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz megfelelően

felszerelt oktatóhelyiség

 

6.12.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.13.

Beavatkozások, vizsgálatok eszközei

 

6.14.

Dokumentálás és archiválás eszközei: számítógép, nyomtató, medi-

kai rendszerprogrammal

 

6.15.

EKG (12 csatornás)

 

6.16.

Első ellátás, elsősegélynyújtás eszközei

 

6.17.

Gyógyszerelés eszközei

 

6.18.

Kötszer kocsi, sebellátáshoz szükséges kézi műszerekkel, egyszer

használatos eszközök, anyagok

 

6.19.

Kötszerek, rögzítő eszközök

 

6.20.

Látásvizsgálat eszközei

 

6.21.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.22.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.23.

Mérleg

 

6.24.

Mérőműszerek

 

6.25.

Reanimáció eszközei

 

6.26.

Szakrendelők speciális eszközei (belgyógyászat, sebészet, traumato-

lógia, ortopédia, diabetológia, gasztroenterológia, nefrológia, kardiológia, pulmonológia-allergológia, neurológia, szemészet, fül-orr- gégészet, urológia, nőgyógyászat, pszichiátria, gyermekgyógyászat)

 

6.27.

Vércukormérés eszközei

 

6.28.

Veszélyes hulladékok tárolásához szükséges eszközök

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 10. sorszámú Egészségügyi gázmester megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 853 01

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Egészségügyi gázmester

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 32 853 01 Egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 6 hónap egészségügyi kártevőirtó munkaterületen, egészségügyi gázmester irányítása mellett

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető

munkakör(ök)

 

3.1.2.

7914

Kártevőirtó, gyomirtó

Rágcsálóirtó

 

3.1.3.

Kártevőirtó

 

3.1.4.

3339

Egyéb, humánegészségügyhöz

kapcsolódó foglalkozású

Egészségügyi gázmester

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az ember közvetlen környezetében, főként az ipar és a mezőgazdaság területén végzi az egészségügyi szempontból káros rovarok és rágcsálók irtását szabadforgalmú, veszélyes, mérgező és erősen mérgező irtószerekkel, gázosító szerekkel.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    munkáját környezettudatosan, az ökológiai alapelveket is figyelembe véve végezni

-    felelősségteljesen végezni feladatát

-    észlelni és felmérni a káros rovarok és rágcsálók jelenlétét

-    felismerni az irtást nehezítő környezeti vagy emberi tényezőket

-    a káros rovarok, rágcsálók irtásához megfelelő irtószereket és gázosítószereket beszerezni

-    az irtószereket biztonságosan szállítani és tárolni

-    a munkavédelmi és tűzvédelmi szempontokat messzemenően betartani

-    felmérni az irtószerek munkaegészségügyi, környezet-egészségügyi kockázatát és toxicitásuk esetleges következményeit

-    szakszerűen és biztonságosan használni az irtószereket

-    nagy területre kiterjedő szervezett kártevő-mentesítés, légi kémiai szúnyoggyérítés szakmai irányítását végezni

-    irtószereket, gázosítószereket beszerezni, szállítani, tárolni, kezelni és felhasználni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

32 853 01

Egészségügyi kártevőirtó és fertőt-

lenítő

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11131-12

Kártevőirtás gázokkal

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevé-

kenysége

 

5.2.3.

11131-12

Kártevőirtás gázokkal

írásbeli és szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Kártevőirtás mérgező gázokkal, gázmesteri tevékenység

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten, meghatározás után kiválasztja a megfelelő módszert, technológiát, a szükséges gépeket, eszközöket, anyagokat, védőfelszereléseket egy adott egészségügyi gázmesteri feladat megvalósítására, elvégzi a szükséges bejelentést, tájékoztatást, felvilágosítást és a tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációt

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Kártevőirtás gázokkal

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Egyéni védőeszközök

 

6.3.

Egyéni védőeszközök gázosításhoz

 

6.4.

Légzésvédőhöz betétek

 

6.5.

Vegyszer kimutatásához szükséges eszközök

 

6.6.

Mentőládák

 

6.7.

Gyógyszerek/ellenszerek

 

6.8.

Elsősegélynyújtáshoz eszközök

 

6.9.

Biocid szerek ( I - II - III. kategóriás)

 

6.10.

Permetezőgépek

 

6.11.

Porozó gépek

 

6.12.

Benzinmotoros gépek

 

6.13.

Ultra Low Volume-gépek

 

6.14.

Hidegködképző gépek

 

6.15.

Melegködképző gépek

 

6.16.

Gélkijuttató eszközök

 

6.17.

Készítmények keveréséhez alapanyagok

 

6.18.

Készítmények keveréséhez segédanyagok

 

6.19.

Készítmények keveréséhez eszközök

 

6.20.

Készítmények kijuttatásához eszközök

 

6.21.

Monitorállomások

 

6.22.

Veszélyes anyagok megsemmisítéséhez eszközök

 

6.23.

Kártevők jelenlétét kimutató eszközök

 

6.24.

Iratminták, dokumentációk

 

6.25.

Rovargyűjtemény

 

6.26.

Fertőtlenítő gépek, eszközök, szerek

 

6.27.

Veszélyt jelző feliratok, táblák, szalagok

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

31 853 02 0010 3102 Egészségügyi kártevőírtó szakmunkás

31 5002 04 Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás

32 853 01 Egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő

7.2.A    szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége

Cím: 1117 Budapest, Budafoki út 183.

Telefon/fax: 06-1-464-5241

E-mail: makosz@tlt.hu

A 11. sorszámú Egészségügyi gyakorlatvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 720 01

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Egészségügyi gyakorlatvezető

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1100-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 723 01 Ápoló szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 5 év egészségügyi munkakörben eltöltött gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés- ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

 

3.3.2.

3339

Egyéb, humánegészségügyhöz

kapcsolódó foglalkozású

Egészségügyi gyakorlatvezető

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az egészségügyi gyakorlatvezető az egészségügyi tevékenységet végző team azon tagja, aki a különböző ellátási/szolgáltatási területeken, gyakorlati oktatás keretében, a szakmai elméleti képzéssel és a szakképzési dokumentumokkal összhangban megfelelően felkészíti a tanulókat a választott hivatásuk gyakorlására, a szükséges szakmai kompetencia megszerzésére. Részt vesz a szakmai vizsga előkészítésében, a tanuló értékelésében. Közreműködik a tanulók pályára nevelésében, optimális tanulói környezet kialakításában, részt vesz a tudásmegosztásban a különböző képzési formák, módszerek alkalmazásával, fejlesztésével.

A szakképesítés-ráépülés rendelkező képes:

-    gyakorlati munkaprogramot összeállítani

-    segíteni a tanulási nehézséggel küzdő tanulót

-    a tanulót objektíven értékelni

-    modern oktatási módszereket alkalmazni

-    a tanulót megfelelően motiválni

-    tanulói csoportot irányítani

-    szakmai vizsgát előkészíteni

-    kutatásmódszertani elméleteket alkalmazni

-    dokumentumokat elemezni, eredményeket feldolgozni

-    a tanuló képességeit fejleszteni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 723 01

Ápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11125-12

Pedagógiai interakció

 

4.4.

11126-12

Szakmódszertan

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele. Záródolgozat leadása az első vizsganap előtt 1 hónappal.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11125-12

Pedagógiai interakció

szóbeli

 

5.2.4.

11126-12

Szakmódszertan

írásbeli és gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése: Gyakorlatvezetés

A vizsgafeladat ismertetése:

Szakterületének megfelelő klinikai gyakorlóterületen gyakorlatot vezet

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

B)    A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat készítése, bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése:

Önállóan megtervezett és kivitelezett egészségügyi gyakorlatvezetési / képzési projekt elkészítése minimum 10 oldal terjedelemben, a záródolgozat bemutatásával.

A vizsgafeladat időtartama: a bemutatás időtartama 15 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya 20%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: - %

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szakmai szóbeli feladatsor

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.3.

Oktatásügyi dokumentumok

 

6.4.

Számítógép konfiguráció

 

6.5.

Projektor

 

6.6.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

7. EGYEBEK

7.1.    Szakmai előképzettség:

55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség, vagy egészségügyi főiskolai végzettség, vagy felsőoktatási intézményben egészségtudományi képzési területen szerzett szakképzettség ,valamint legalább a szakképesítéssel azonos szintű, egészségügyi szakmacsoporton belüli, szakirányú ismereteket tartalmazó szakképesítés, vagy ennek megfelelő, OKJ előtti, államilag elismert szakirányú szakképesítés.

7.2.    A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 12. sorszámú Egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 32 853 01

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1100-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

7914

Kártevőirtó, gyomirtó

Kártevőirtó

 

3.1.3

Rágcsálóirtó

 

3.1.4.

Rovarirtó

 

3.1.5.

3339

Egyéb, humánegészségügyhöz kap-

csolódó foglalkozású

Egészségőr, fertőtlenítő

 

3.1.6.

Egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az ember közvetlen környezetében végzi az egészségügyi szempontból káros rovarok és rágcsálók irtását, szabadforgalmú, veszélyes irtószerekkel, gázosítás során közreműködik az egészségügyi gázmester utasításainak megfelelően. Munkáját elsődlegesen egészségügyi intézmények, kereskedelmi- és vendéglátóipari szolgáltatók, ipar, mezőgazdaság (raktározott terményvédelem) területén végzi. Utasításra, a közreműködő hatóság, vagy a közegészségügyi-járványügyi szakemberek irányítása mellett közegészségügyi, prevenciós és járványmegelőzéssel kapcsolatos feladatokat lát el.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    munkáját környezettudatosan, az ökológiai alapelveket figyelembe véve végezni

-    felelősségteljesen végezni feladatát

-    kártevő-mentesítéssel kapcsolatos szakmai tanácsot adni

-    észlelni és felmérni a káros rovarok és rágcsálók jelenlétét

-    felismerni az irtást nehezítő környezeti vagy emberi tényezőket

-    a káros rovarok, rágcsálók irtásához megfelelő irtószereket és gázosítószereket beszerezni

-    az irtószereket biztonságosan szállítani és tárolni

-    a munkavédelmi és tűzvédelmi szempontokat messzemenően betartani

-    felmérni az irtószerek munkaegészségügyi, környezetegészségügyi kockázatát és toxicitásuk esetleges következményeit

-    szakszerűen és biztonságosan használni az irtószereket

-    közegészségügyi, prevenciós és járványmegelőzéssel kapcsolatos feladatokat ellátni

-    részt venni az egészségügyi intézmények fertőtlenítéshez és sterilizáláshoz kapcsolódó folyamataiban

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

53 853 01

Egészségügyi gázmester

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképe-

sítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11127-12

Általános egészségügyi alapmodul

 

4.4.

11128-12

Elsősegélynyújtás, toxikológia

 

4.5.

11130-12

Fertőtlenítés

 

4.6.

11129-12

Kártevőirtás

 

4.7.

11497-12

Foglalkoztatás I.

 

4.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevé-

kenysége

 

5.2.3.

11127-12

Általános egészségügyi alapmodul

írásbeli és szóbeli

 

5.2.4.

11128-12

Elsősegélynyújtás, toxikológia

gyakorlati

 

5.2.5.

11130-12

Fertőtlenítés

írásbeli és szóbeli

 

5.2.6.

11129-12

Kártevőirtás

írásbeli és szóbeli

 

5.2.7.

11497-12

Foglalkoztatás I

írásbeli

 

5.2.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

 

5.2.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése: Kártevőirtás

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten, meghatározás után kiválasztja a célszervezetet, a megfelelő módszert, technológiát, a szükséges gépeket, eszközöket, anyagokat, védőfelszereléseket, elvégzi a szükséges tájékoztatást, felvilágosítást és a tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációt

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

B)    A vizsgafeladat megnevezése: Fertőtlenítés

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten, meghatározás után kiválasztja a megfelelő módszert, technológiát, a szükséges gépeket, eszközöket, anyagokat, védőfelszereléseket, elvégzi a fertőtlenítést és ellátja az azzal kapcsolatos adminisztrációt.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Kártevők elleni védekezés és fertőtlenítés

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő

 

11127-12

Általános egészségügyi alapmodul

 

11128-12

Elsősegélynyújtás, toxikológia

 

11130-12

Fertőtlenítés

 

11129-12

Kártevőirtás

 

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

 

6.2.

Egyéni védőeszközök

 

6.3.

Egyéni védőeszközök gázosításhoz

 

6.4.

Légzésvédőhöz betétek

 

6.5.

Vegyszer kimutatásához szükséges eszközök

 

6.6.

Mentőládák

 

6.7.

Gyógyszerek/ellenszerek

 

6.8.

Elsősegélynyújtó eszközök

 

6.9.

Biocid szerek ( I - II - III. kategóriás)

 

6.10.

Permetezőgépek

 

6.11.

Porozó gépek

 

6.12.

Benzinmotoros gépek

 

6.13.

Ultra Low Volume-gépek

 

6.14.

Hidegködképző gépek

 

6.15.

Melegködképző gépek

 

6.16.

Gélkijuttató eszközök

 

6.17.

Készítmények keveréséhez alapanyagok

 

6.18.

Készítmények keveréséhez segédanyagok

 

6.19.

Készítmények keveréséhez eszközök

 

6.20.

Készítmények kijuttatásához eszközök

 

6.21.

Monitorállomások

 

6.22.

Veszélyes anyagok megsemmisítéséhez eszközök

 

6.23.

Kártevők jelenlétét kimutató eszközök

 

6.24.

Iratminták, dokumentációk

 

6.25.

Rovargyűjtemény

 

6.26.

Fertőtlenítő gépek, eszközök, szerek

 

6.27.

Veszélyt jelző feliratok, táblák, szalagok

7. EGYEBEK

7.1.    A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége

Cím: 1117 Budapest, Budafoki út 183.

Telefon/fax: +06-1-464-5241

E-mail: makosz@tlt.hu

A 13. sorszámú Endoszkópos szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 725 04

1.2.    Szakképesítés-ráépüléssel megnevezése: Endoszkópos szakasszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 54 720 01 Egészségügyi asszisztens szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 1 év asszisztensi, ápolói munkakörben eltöltött szakmai gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3321

Általános egészségügyi asszisztens

Endoszkópos szakasszisztens

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az endoszkópos szakasszisztens a járóbeteg-és fekvőbeteg szakellátás területén, orvos irányítása mellett, végzi tevékenységét. Részt vesz az endoszkópos beavatkozások lebonyolításában, segíti és megfigyeli a beteget az endoszkópos vizsgálat során. Kapcsolatot tart a betegosztályok és a műtői team tagjaival. Egészségfejlesztő tevékenységet végez a szűrővizsgálatok és a diagnosztikus, terápiás beavatkozások kapcsán.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    megfelelően kommunikálni a beteggel

-    előkészíteni az endoszkópokat és tartozékait a beavatkozások előtt

-    előkészíteni a beteget az endoszkópos beavatkozásokhoz

-    segédkezni, asszisztálni az endoszkópos beavatkozások alatt

-    a vizsgálat, beavatkozás során a betegbiztonságról gondoskodni

-    megfigyelni a beteget a vizsgálatok előtt és alatt

-    észlelni és felismerni a vizsgálatok, beavatkozások során kialakuló állapotváltozásokat

-    haladéktalanul cselekedni sürgősségi ellátást igénylő helyzetekben

-    a higiénés szabályok betartásával tisztán tartani az endoszkópos vizsgálóhelyiségeket

-    a védőeszközöket (kesztyű, szemüveg, köpeny, maszk, ólomkötény) szakszerűen alkalmazni

-    az endoszkópok magas hatásfokú fertőtlenítésére, tisztítására, karbantartására

-    az endoszkópos tartozékok rendeltetésszerű használatára illetve azok tisztítására, fertőtlenítésére

-    a sürgősségi endoszkópos ellátás feladatainak elvégzésére

-    tevékenységét dokumentálni, a beteg dokumentációját szakszerűen kezelni

-    gondoskodni a vizsgálati anyagok megfelelő kezeléséről és diagnosztikus helyre juttatásáról

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 720 01

Egészségügyi asszisztens

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11132-12

Fertőtlenítési és sterilizálási ismeretek az endoszkópos laborokban

 

4.4.

11133-12

Endoszkópos beavatkozások előkészítése és lebonyolítása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11132-12

Fertőtlenítési és sterilizálási

ismeretek az endoszkópos laborokban

szóbeli és gyakorlati

 

5.2.4.

11133-12

Endoszkópos beavatkozások

előkészítése és lebonyolítása

szóbeli és gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az endoszkópos beavatkozásokhoz kapcsolódó asszisztensi feladatok végrehajtása.

A vizsgafeladat ismertetése: A feladatleírásban rögzítettek szerint az endoszkópos beavatkozásokhoz előkészíti az eszközöket és az endoszkópos tartozékokat, illetve a beteget és asszisztál a beavatkozásoknál, valamint elvégzi a beavatkozások után végrehajtandó feladatokat.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: - %

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az endoszkópos szakasszisztensi feladatok ellátásához szükséges elméleti ismereteit, tudását reprodukálja.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Automata mosó- és fertőtlenítő berendezés

 

6.3.

C-14 Urea kilégzési teszt

 

6.4.

Diatermiás tápegység

 

6.5.

Egszerhasználatos anyagok, eszközök, fogyóanyagok, fogyóesz-

közök

 

6.6.

Endoszkópos diagnosztikus és terápiás eszközök (ligatios szett,

idegentest fogók, PEG-szett, polypectomiás hurkok, biopsziás fogók, májbiopsziás szett)

 

6.7.

Endoszkópos torony

 

6.8.

Endoszkópos vizsgálat video műszerei (gasztroszkóp,

kolonoszkóp, duodenoszkóp, cisztoszkóp endoszkópos.UH)

 

6.9.

Epeúti beavatkozások diagnosztikus és terápiás eszközei (kanül,

sphincterotóm, dormia kosár, epeúti tágítók, epeúti stentek, vezető drótok, citológiás kefe, biopsziás fogó, mechanikus lithotriptor)

 

6.10.

Fertőtlenítés eszközei, fertőtlenítőszerek

 

6.11.

Fertőtlenítő helyiség

 

6.12.

H2 kilégzési teszt

 

6.13.

RTG berendezés

 

6.14.

Sürgősségi betegellátás eszközei

 

6.15.

UH-tisztító berendezés

 

6.16.

Védőeszközök (kesztyű, szemüveg, maszk, ólomkötény, védőkö-

peny,)

 

6.17.

Vérzéscsillapításra szolgáló eszközök (klipp, endoloop, argon-

plazma, injektáló eszközök)

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

54 720 01 azonosító számú Egészségügyi asszisztens szakképesítés, 55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet: Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 14. sorszámú Epidemiológiai szakápoló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 723 04

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Epidemiológiai szakápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 723 01 Ápoló szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 2 év ápolói munkakörben eltöltött gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: nincsenek

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Szakápoló

 

3.1.3.

Epidemiológiai szakápoló

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az epidemiológiai szakápoló az ápolási folyamatok, beavatkozások előírásainak, a higiénés követelményeknek megfelelő szemléletét képviseli. Tevékenysége az egészségügyi ellátórendszer valamennyi szintjére kiterjed. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, járványok megelőzésével, felismerésével, azonosításával, felszámolásával foglalkozik.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    Alkalmazni a betegbiztonságot segítő programokat, irányelveket, protokollokat, standardokat

-    Információt gyűjteni a felügyelő tevékenysége alá tartozó betegekről

-    Ellenőrizni a beavatkozások higiénés körülményeit, a megfelelő eszközhasználatot, izolációs technikákat

-    Ellenőrizni az alapápolási tevékenységek higiénés körülményeit

-    Ellenőrizni a betegosztályok, kezelők, vizsgálók takarítottságát és higiénés állapotát

-    Részt venni a nosocomiális surveillance tevékenységben

-    Szakszerűen mintát venni a mikorbiológiai vizsgálatokhoz

-    Kapcsolatot tatani a népegészségügyi szakigazgatási szervekkel és mikrobiológiai laboratóriumokkal

-    Nyilvántartást vezetni és adatot szolgáltatni tevékenységéről

-    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 723 01

Ápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11134-12

Epidemiológiai szakápolás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11134-12

Epidemiológiai szakápolás

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Epidemiológiai szakápolási feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A feladatleírásnak megfelelően az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kezelése, mintavétel, fertőtlenítés, sterilizálás

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Mikrobiológiai, járványtani ismeretek, infekciókontroll, szakmai előírások az epidemiológia területén.

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Dokumentáció- és archiválás eszközei

 

6.3.

Mintavételi eszközök

 

6.4.

Alapápolás eszközei

 

6.5.

Izoláció eszközei

 

6.6.

Fertőtlenítés eszközei

 

6.7.

Sterilizálás eszközei

 

6.8.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.9.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.4. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 15. sorszámú Ergoterapeuta megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 726 01

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Ergoterapeuta

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1100-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 54 720 01 Egészségügyi asszisztens szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető mun-

kakör(ök)

 

3.1.2.

3321

Általános egészségügyi asszisztens

Ergoterapeuta

 

3.1.3.

Rehabilitációs tevékenység terapeuta

 

3.1.4.

Rehabilitációs asszisztens

 

3.1.3.

3515

Ifjúságsegítő

Rehabilitációs nevelő, segítő

3.2.    A szakképesítés ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az ergoterapeuta az orvosi és a gyógypedagógiai rehabilitáció területén - a team-vezető irányítása alatt-önállóan végzi az akadályozott emberek kiesett, illetve megmaradt funkcióinak fejlesztését, a mindennapi élet tevékenységeinek gyakoroltatása kapcsán. Tevékenysége során legfontosabb célja, a rehabilitációban részt vevő ember segítése (sajátos módszerekkel és technikákkal), a lehető legmagasabb szintű önállóság, és életminőség elérésének érdekében.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    Egyéni és csoportos foglalkozásokat vezetni

-    Tanácsot adni a kliensnek és a hozzátartozóknak a szociális ellátás lehetőségeiről

-    Közreműködni a team tagjaival a rehabilitációs terv kidolgozása és végrehajtása során

-    Felmérni a kliens állapotát különböző állapotfelmérő tesztek alkalmazásával

-    Ergoterápiás tervet készíteni, és azt végrehajtani

-    Az ADL-funkciók gyakoroltatása során különböző technikákat és módszereket alkalmazni

-    Tanácsokat adni, és konkrét segítséget nyújtani a kliens környezetének akadálymentesítése érdekében

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 720 01

Egészségügyi asszisztens

Szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11135-12

Rehabilitációs ismeretek

 

4.4.

11136-12

Akadályozottság, korlátozottság

 

4.5.

11137-12

Ergoterápia

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevé-
kenysége

 

5.2.3.

11135-12

Rehabilitációs ismeretek

írásbeli

 

5.2.4.

11136-12

Akadályozottság, korlátozottság

írásbeli

 

5.2.5.

11137-12

Ergoterápia

gyakorlati és szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Ergoterápiás foglalkozás megtervezése, előkészítése, bemutatása.

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten a vizsgázó egy konkrét eset ergoterápiás foglalkozásának megtervezését, a probléma feltérképezését, a szükséges eszközök előkészítését, és magának a foglalkozásnak a bemutatását végzi.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az ergoterápiás feladatok ellátásához szükséges elméleti ismereteit, tudását alkalmazás szinten visszaadja.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

 

6.3.

Informatika szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal

 

6.4.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.5.

Szakmai dia- és fóliasorozatok

 

6.6.

Életszituációs környezet (pl.: mintalakás, tankonyha, higiénés

helyiség, stb.)

 

6.7.

Rehabilitációs gyakorló eszközök

 

6.8.

Rehabilitációs segédeszközök

 

6.9.

Kényelmi eszközök

 

6.10.

Mobilitást segítő eszközök (pl.: kerekesszék, támbot, járókeret,

csúszólap, stb.)

 

6.11.

Betegágy

 

6.12.

Kézműves technikák eszközei

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

54 720 01 azonosító számú Egészségügyi asszisztens szakképesítés, 55 723 01 Ápoló szakképesítés vagy annak megfeleltetett szakképesítések, Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 16. sorszámú Felnőtt intenzív szakápoló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 723 05

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Felnőtt intenzív szakápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1100-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 723 01 Ápoló szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 1 év intenzív betegellátó osztályon, ápoló munkakörben töltött szakmai gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Felnőtt intenzív szakápoló

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A felnőtt intenzív szakápoló kritikus állapotú betegek ápolását, ellátását végzi az intenzív betegellátás területén. Speciális ismeretekkel rendelkezik, felkészültsége, manuális készsége és személyiségjegyei alapján képes az intenzív ellátást igénylő betegek ápolására, ellátására.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    felmérni az intenzív ellátást igénylő beteg szükségleteit, megtervezni és kivitelezni a beteg ellátását, ápolását, értékelni annak hatékonyságát

-    elvégezni a speciális intenzív szakápolói feladatokat

-    kommunikálni a beteggel és hozzátartozójával

-    dokumentálni a beteg adatait, vizsgálati eredményeit, a kezeléseket és a gyógyszerelést

-    team-munkában dolgozni

-    betegmegfigyelő készülékeket alkalmazni, speciális invazív eszközök alkalmazásában közreműködni

-    megelőzni a decubitus kialakulását, kezelni a kialakult decubitust

-    ellátni a különböző stomákat

-    EKG-t készíteni, értékelni, ritmuszavarokat felismerni, életveszélyes ritmuszavarokat elhárítani

-    kezelni az artériás és vénás kanülöket

-    centrális vénás nyomást mérni

-    a lélegeztetőgépet összeállítani, kezelni, működését ellenőrizni

-    elvégezni a trachea-bronchus toalettet

-    előkészíteni és segédkezni az intenzív osztályon előforduló beavatkozásoknál

-    aktívan részt venni életmentő beavatkozásokban

-    előkészíteni és segédkezni diagnosztikus és terápiás eljárásoknál

-    megteremteni és fenntartani a biztonságos és higiénés környezetet

-    közreműködni szakmai gyakorlatukat töltő ápolók oktatásában, az intenzív szakápolás kutatásában, fejlesztésében

-    elvégezni a minőségbiztosítással kapcsolatos feladatokat, a folyamatok javítását

3.3 Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 723 01

Ápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11138-12

Intenzív terápia alapjai

 

4.4.

11139-12

Intenzív betegellátás

 

4.5.

11140-12

Intenzív ellátást igénylő betegek szakápolása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

 

5.2.3.

11138-12

Intenzív terápia alapjai

szóbeli

 

5.2.4.

11139-12

Intenzív betegellátás

szóbeli

 

5.2.5.

11140-12

Intenzív ellátást igénylő betegek

szakápolása

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az intenzív ellátást igénylő betegek szakápolási feladatainak elvégzése

A vizsgafeladat ismertetése: A feladatleírásban rögzített munkahelyzet és paraméterek szerint, felméri az intenzív ellátást igénylő beteg szükségleteit, megtervezi és kivitelezi a beteg ellátását, ápolását, értékeli annak hatékonyságát. Dokumentálja a beteg adatait, vizsgálati eredményeit, a kezeléseket és a gyógyszerelést. A beteg állapotát értékeli, referál munkatársának a beteg állapotáról az osztályátadás során.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Az intenzív ellátást igénylő betegek szakápolásához szükséges elméleti ismereteinek alkalmazás szintű felidézése

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység eredeti munkakörnyezetben, az intenzív osztályokra érvényes szakmai besorolás szerinti legalább II. progresszivitású intenzív osztályon szervezhető.

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Monitorozás eszközei – betegmegfigyelő monitor

 

6.3.

Speciális betegmegfigyelő eszközök - Picco

 

6.4.

Intenzív diagnosztika és terápia eszközei – pacemaker,

cardioverter

 

6.5.

Intenzív ellátás eszközei

 

6.6.

Speciális gyógyszerelés eszközei – infuzor, perfuzor, enterális

tápláló készülék

 

6.7.

Intenzív szakápolás eszközei

 

6.8.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.9.

Gépi lélegeztetés eszközei

 

6.10.

Reanimatológia eszközei

 

6.11.

Transzfuziológia eszközei

 

6.12.

Riasztás eszközei

 

6.13.

Dializálás eszközei

 

6.14.

Dokumentáció és archiválás eszközei

 

6.15.

Mulázsok

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 17. sorszámú Fizioterápiás szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 725 05

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Fizioterápiás szakasszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 54 720 01 Egészségügyi asszisztens szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 0,5 év egészségügyi szakterületen eltöltött gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető

munkakör(ök)

 

3.1.2.

3332

Fizioterápiás asszisztens, masszőr

Fizioterápiás szakasszisztens

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A fizioterápiás szakasszisztens a fizioterápiás team tagjaként, szakmáját hivatásszerűen gyakorolja a megfelelő elméleti tudás birtokában. Szakmai ismereteit folyamatosan bővíti és az új ismereteket a szakmaterületen alkalmazni tudja. Megfelelő kapcsolat-teremtő képességgel rendelkezik és betartja az etikai normákat.

A szakképesítés ráépüléssel rendelkező képes:

-    prevenciós, rekreációs, rehabilitációs területen a fizioterápiás szakmai feladatokat önállóan, a szakorvos, vagy gyógytornász utasítása alapján végezni a hatékony betegellátás érdekében

-    a kezelési ellenjavallatok és technikai meghibásodásokat felismerni, és azok elhárítását megoldani

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 720 01

 

Egészségügyi asszisztens

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11141-12

A fizioterápia elmélete és gyakorlata

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevé-

kenysége

 

5.2.3.

11141-12

A fizioterápia elmélete és gyakorlata

írásbeli és gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Fizioterápia

A vizsgafeladat ismertetése: Munkaterület előkészítése, a beteg fogadása, a kezelőlap értelmezése, a beteg előkészítése, a kezelés kivitelezése, megfigyelés, adminisztrálás, a kezelő eszköz fertőtlenítése

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: A fizioterápiás szakasszisztensi feladatok ellátásához szükséges elméleti ismereteit, tudását alkalmazás szinten visszaadja

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Kis- és középfrekvenciás kezelőgépek

 

6.3.

Nagyfrekvenciás kezelőgépek

 

6.4.

Fényterápia eszközei

 

6.5.

Lézerterápia eszközei

 

6.6.

Ultrahang-terápiás készülék

 

6.7.

Magnetoterápiás készülék

 

6.8.

TENS

 

6.9.

Tangentor, hidroterápiás eszközök

 

6.10.

Iszapkezelés eszközei/parafangó

 

6.11.

Gyógymedence

 

6.12.

Elektródok, elektródák

 

6.13.

Közti anyagok, fogyó anyagok

 

6.14.

Rögzítő eszközök

 

6.15.

Kezelőágy

 

6.16.

Kezelőszék

 

6.17.

Fertőtlenítés eszközei, fertőtlenítőszerek

 

6.18.

Vérnyomásmérő, fonendoszkóp

 

6.19.

Dokumentumok, dokumentáció, számítógép

 

6.20.

Egyszer használatos eszközök

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

54 720 01 azonosító számú Egészségügyi asszisztens szakképesítés, 52 720 01 0010 52 01 azonosító számú Általános asszisztens szakképesítés, 55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 18. sorszámú Fogászati asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 54 720 02

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Fogászati asszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1400-1700

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;

2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3325

Fogászati asszisztens

Fogászati asszisztens

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A fogászati asszisztens a fogorvos irányítása és ellenőrzése mellett segédkezik a fogászati kezeléseknél, tisztán tartja, fertőtleníti, előkészíti a műszereket és a kezeléshez szükséges különböző fogászati eszközöket, elvégzi az adminisztratív teendőket.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    előkészíteni a fogászati kezelésekhez műszereket, anyagokat, eszközöket

-    a munkakörhöz szükséges műszerek, eszközök, gépek precíz kezelését végezni

-    prevenciós, diagnosztikai, konzerváló fogászati, parodontológiai, protetikai, dento-alveoláris sebészeti, gyermekfogászati, fogszabályozási kezeléseknél, beavatkozásoknál a fogorvosnak segédkezni

-    orvosi utasításra önállóan végezni kompetencia-körnek megfelelő ellátási-, vizsgálati-, gondozási-, rehabilitációs feladatokat

-    pszichés támogatást nyújtani a páciensnek

-    sürgősségi esetek ellátásában segédkezni az orvosnak

-    a fogászati eljárásokkal kapcsolatban felvilágosítást nyújtani és a pácienst segíteni

-    egészségnevelő, -fejlesztő tevékenységet folytatni

-    a vizsgáló-, kezelőhelyiségeket és a műszereket tisztán, sterilen tartani

-    felhasználói szintű informatikai tevékenységet végezni

-    dokumentációs, ügyviteli, koordinációs feladatot ellátni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 725 11

Klinikai fogászati higiénikus

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképe-

sítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

4.4.

11221-12

Alapápolás

 

4.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

4.6.

11142-12

Fogászati ismeretek

 

4.7.

11143-12

Gyermekfogászat, fogszabályozás

 

4.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.10.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

 

5.2.3.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

gyakorlati és írásbeli

 

5.2.4.

11221-12

Alapápolás

gyakorlati

 

5.2.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

írásbeli és szóbeli

 

5.2.6.

11142-12

Fogászati ismeretek

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.7.

11143-12

Gyermekfogászat, fogszabályozás

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő

képzések esetén)

írásbeli

 

5.2.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

 

5.2.10.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Fogászati ismeretek, gyermekfogászati, fogszabályozási alapfeladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten, a páciens kezelőlapja alapján a fogászati kezelés és fogászati beavatkozás során asszisztensi és dokumentációs feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 45%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szakmai írásbeli feladatsor

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Egészségügyi alapismeretek, Klinikumi ismeretek, Fogászati ismeretek, Gyermekfogászat, fogszabályozás követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szakmai szóbeli feladatsor

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő Egészségügyi alapismeretek, Klinikumi ismeretek, Fogászati ismeretek, Gyermekfogászat, fogszabályozás szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatáshoz és demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhely-

ség

 

6.3.

Informatika szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal

 

6.4.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.5.

Szakmai dia-és fóliasorozatok

 

6.6.

Alapszintű újraélesztés eszköze (szimulátor)

 

6.7.

A beteg ember komfortérzésének biztosításához szükséges eszkö-

zök

 

6.8.

Betegágy és tartozéka, éjjeliszekrény, karosszék

 

6.9.

A beteg kényelmét szolgáló eszközök

 

6.10.

Dokumentációk

 

6.11.

Életjelek mérésére szolgáló eszközök

 

6.12.

EKG-készülék

 

6.13.

Testsúly, testmagasság és derék-körfogat mérésére szolgáló eszkö-

zök

 

6.14.

Infúzió és injekció adásához szükséges eszközök (fantomok)

 

6.15.

Vércukor-meghatározó készülék

 

6.16.

Vércsoport-meghatározásához szükséges eszközök

 

6.17.

Felszerelt kötözőkocsi (fantomok)

 

6.18.

Felszerelt ágyazókocsi

 

6.19.

Fertőtlenítőszerek és eszközök

 

6.20.

Diagnosztikai beavatkozásokhoz szükséges eszközök

 

6.21.

Szájsebészetben alkalmazott eszközök

 

6.22.

Fogászati eszközök

 

6.23.

Fogszabályozásnál alkalmazott eszközök

 

6.24.

Fogászati röntgenkészülék

 

6.25.

Mérőműszerek, mérlegek

 

6.26.

Dokumentumok

 

6.27.

Archiválás eszközei

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 19. sorszámú Foglalkozásegészségügyi szakápoló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 723 06

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Foglalkozásegészségügyi szakápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 723 01 Ápoló szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Foglalkozás-egészségügyi szakápoló

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A foglalkozás-egészségügyi szakápoló részt vesz a foglalkozás-egészségügy preventív, klinikai, egészség-megőrzési, és egészségfejlesztési feladataiban. Tevékenységét foglalkozás-egészségügyi alapszolgálatnál, szakellátó helyen vagy központban végzi. Részt vesz a foglalkozás-egészségügy preventív, klinikai, egészség-megőrzési, egészségfejlesztési feladatokban, a foglalkozási betegségek felismerésében, kezelésében, a munkavégzésből, munkakörnyezetből származó egészségkárosító kóroki tényezők észlelésében, munkahelyek munkaegészségügyi feladatainak ellátásában, adminisztrációs, kommunikációs, adatszolgáltató tevékenységben. A foglalkozás-egészségügyi szakápoló, mint a foglalkozás-egészségügyi team tagja, feladatait részben önállóan, részben pedig a foglalkozás-egészségügyi szakorvos utasítására vagy vele együttműködve végzi.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok primer preventív tevékenységében közreműködni

-    külön jogszabályokban meghatározott munkaköri, szakmai, egészségi alkalmassági vizsgálatok végzésében közreműködni, a munkavállalók szakorvosi vizsgálatát megszervezni

-    a foglalkozási megbetegedések felismerésében, kezelésében részt venni

-    a krónikus megbetegedésben szenvedő munkavállalók gondozásában közreműködni

-    külön jogszabályban meghatározottak szerint a foglalkozási megbetegedések, fokozott expozíciós esetek bejelentésében és kivizsgálásában közreműködni

-    a munkahelyi veszélyforrások feltárásában, a munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálatában közreműködni

-    a helyszíni (általános és foglalkozás-specifikus) higiénés vizsgálatok végzésében közreműködni, hiányosságok esetén felhívni az érintettek figyelmét a munkahigiénés/foglalkozás-egészségügyi/munkabiztonsági/kémiai biztonsági/élelmiszerbiztonsági/járványügyi szabályok betartására

-    a munkavállalók, álláskeresők, tanulók munkájával felmerülő kockázatokról, a megelőzés lehetőségéről, az egyéni védőeszközök használatáról tájékoztatást, felvilágosítást adni, tanácsadást végezni

-    népegészségügyi programok szervezésében közreműködni

-    a munkakörhöz kötött és nem kötött védőoltások beadásában részt venni,

-    az elsősegélynyújtás, sürgősségi orvosi ellátás megszervezésében és a munkatársi elsősegélynyújtók szakmai felkészítésében közreműködni

-    a balesetek és egyéb oxiológiai esetek elsődleges ellátásában közreműködni

-    a munkavállalók foglalkozási rehabilitációjának megvalósításában közreműködni

-    adminisztrációs, dokumentációs tevékenységet végezni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 723 01

Ápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11144-12

Foglalkozásegészségügyi szakápolás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11144-12

Foglalkozásegészségügyi szak-

ápolás

gyakorlati és szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Foglalkozásegészségügyi szakápolás gyakorlati alapfeladatainak kivitelezése.

A vizsgafeladat ismertetése: A feladatleírásban rögzített munkahelyzetnek és paramétereknek megfelelően műszeres vizsgálatok (látásélesség és színlátás vizsgálat, audiometria, Doppler, légzésfunkció, EKG) végzése, közreműködés a munkaköri, szakmai, egészségügyi alkalmassági vizsgálatoknál, a munkavállalók szakorvosi vizsgálatára küldésében. Balesetek és egyéb oxiológiai esetek elsődleges ellátása.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodul témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: A foglalkozás-egészségügyi szakápolásához szükséges elméleti ismeretek alkalmazás szintű felidézése. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Műszerelő asztal

 

6.3.

Infúziós eszközök

 

6.4.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.5.

Első ellátás, elsősegélynyújtás eszközei

 

6.6.

Beavatkozások eszközei, műszerei

 

6.7.

Munkaköri szakmai alkalmassági vizsgálathoz szükséges diag-

nosztikai eszközök (EKG, Doppler, oszcillometria, légzésfunkció, audiométer, látásvizsgálat eszközei)

 

6.8.

Szakápolás eszközei

 

6.9.

Oxigénterápia eszközei

 

6.10.

Dokumentáció és archiválás eszközei

 

6.11.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

 

6.12.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 20. sorszámú Fogtechnikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 724 01

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Fogtechnikus

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 360-440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 54 724 01 Fogtechnikus gyakornok

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3333

Fogtechnikus

Fogműves

 

3.1.3.

 

Fogtechnikus

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A fogtechnikus fogtechnikai laboratóriumban fogpótlásokat, illetve javításokat készít. A fogpótlások készítésénél betartja a technológiai előírásokat. Munkája során együttműködik a fogorvossal, az asszisztenciával és a pácienssel. Szakterülete elhivatottságot igényel, ennek érdekében folyamatosan továbbképzéseken, konferenciákon vesz részt, tájékozódik a szaksajtóból, ismeri az új fogtechnikai eljárásokat, gnathológiai szempontokat. Feladatai elvégzése közben betartja a munkavédelmi, tűzvédelmi és ergonómiai szabályokat.

Szakszerűen kommunikál és alkalmazza informatikai ismereteit.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    kivehető műanyag alaplemezes és fémlemezzel kombinált fogpótlásokat készíteni

-    rögzített fogpótlásokat készíteni

-    kombinált munkákat készíteni

-    orthodontiai (fogszabályozó) készülékeket előállítani

-    implantátum felépítményeket készíteni

-    helyreállító (restauratív) készülékeket előállítani

-    olyan fogműveket készíteni, melyek a fogazattal vannak kapcsolatban (harapásemelő sínek, védősínek)

-    fogpótlás és fogmű javításokat végezni

A fogpótlások készítése manuális módszerekkel és CAD-CAM módszerrel (számítógépes tervezés és gyártás) is történhet.

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 724 01

Fogtechnikus gyakornok

szakképesítés

3.3.4.

55 724 02

Fülilleszték készítő

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11145-12

Kombinált munka, orthodontiai készülék és implantátum felépítmény

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, valamint a szakmai gyakorlat igazolt teljesítése.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Vizsgamunka leadása az első vizsganapon..

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

 

5.2.3.

11145-12

Kombinált munka, orthodontiai

készülék és implantátum felépítmény

gyakorlati és szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése: Kombinált munka primer elemeinek mintázása és frézelése

A vizsgafeladat ismertetése: Felső, vagy alsó kombinált munka készítéséhez 5 tagú mintázat készítése frézelt vállal és interlockkal.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

B)    A vizsgafeladat megnevezése: Háromtagú híd leplezése kerámiával

A vizsgafeladat ismertetése: Vizsgamunka (háromtagú híd fémvázának) bemutatása. A feladathoz a vizsgázó a gyakorlata során elkészíti a fémvázat, amelyet opákerezve kell hozni. a vizsga helyszínére. A vizsga helyszínén a vizsgamunkát bemutatja, majd elkészíti a háromtagú híd kerámiával történő leplezését (front és laterál státuszban).

A vizsgafeladat időtartama: 360 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szóbeli szakmai feladatsor a Kombinált munka, orthodontiai készülék és implantátum felépítmény modul tartalmából

A vizsgafeladat ismertetése:

Kombinált munka, Orthodontiai készülék, Implantátum felépítmény készítés

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

Az 55 724 01 Fogtechnikus szakmai vizsga kizárólag azon a vizsgahelyszínen szervezhető meg, ahol az 54 724 01 Fogtechnikus gyakornok szakmai vizsgája is szervezésre kerül.

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatáshoz és demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhely-

ség

 

6.3.

Informatika szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal

 

6.4.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.5.

Szakmai dia-és fóliasorozatok

 

6.6.

Tanulónként :

munkaasztal mikromotorral, megfelelő megvilágí- óval

 

Fogtechnikus

tással és elszív

 

6.7.

Bunsen-égő

 

6.8.

Középértékű artikulátor

 

6.9.

Fogtechnikai laboratóriumi kéziszerszámok és eszközök

 

6.10.

Közösen használt berendezések

 

6.11.

Gipszcsiszoló

 

6.12.

Polírmotor elszívóval

 

6.13.

Forrázó, polimerizáló berendezés

 

6.14.

Vákuumkeverő

 

6.15.

Előmelegítő-és kitüzelő kemencék

 

6.16.

Öntvénytisztító elszívóval

 

6.17.

Kerámia kályha

 

6.18.

Kompresszor

 

6.19.

Ultrahangos tisztító vagy gőzborotva

 

6.20.

Frézgép

 

6.21.

Vibrátor

 

6.22.

Elektropolír

 

6.23.

Öntőgép

 

6.24.

Mártóviasz melegítő

 

6.25.

Asztali nagyító

 

6.26.

CAD/CAM tervező program

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 21. sorszámú Fogtechnikus gyakornok megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 54 724 01

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Fogtechnikus gyakornok

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1400-1700

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;

2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3333

Fogtechnikus

Fogtechnikus gyakornok

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A fogtechnikus gyakornok fogtechnikai laboratóriumban fogpótlásokat, illetve javításokat készít. A fogpótlások készítésénél betartja a technológiai előírásokat. Munkája során együttműködik a fogorvossal, az asszisztenciával és a pácienssel. Szakterülete elhivatottságot igényel, ennek érdekében folyamatosan továbbképzéseken, konferenciákon vesz részt, tájékozódik a szaksajtóból, ismeri az új fogtechnikai eljárásokat, gnathológiai szempontokat. Feladatai elvégzése közben betartja a munkavédelmi, tűzvédelmi és ergonómiai szabályokat.

Szakszerűen kommunikál és alkalmazza informatikai ismereteit. Tevékenysége során a szakmai etikai normákat figyelembe veszi.

A szakképesítéssel rendelkező fogtechnikai laboratóriumban az alábbi feladatok elvégzésére képes:

-    kivehető műanyag alaplemezes fogpótlást készíteni

-    fémlemezzel kombinált fogpótlást készíteni

-    rögzített fogpótlások vázrészét készíteni

-    rögzített fogpótlások leplezését készíteni

-    a fogpótlások javítását elkészíteni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 724 01

Fogtechnikus

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések

szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11148-12

Rögzített fogpótlás készítése

 

4.4.

11115-12    Alapismeretek az egészségügyi ellátásban

 

4.5

11211-12

Egészségügyi technikai alapismeretek

 

4.6.

11210-12

Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismeretek

 

4.7.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizs-

gatevékenysége

 

5.2.3.

11148-12

Rögzített fogpótlás készítése

gyakorlat és szóbeli

 

5.2.4.

11115-12

Alapismeretek az egészségügyi ellátásban

szóbeli

 

5.2.5.

11211-12

Egészségügyi technikai alapismeretek

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.6.

11210-12

Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismere-

tek

írásbeli

 

5.2.7.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzé-

írásbeli

 

 

 

sek esetén)

 

 

5.2.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

 

5.2.9.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Teljes alsó-felső fogpróba készítése, 4 tagú anatómikus mintázat, 4 tagú hídmintázat készítése kerámia leplezéshez, valamint fémlemez tervezés mintázás.

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten

-    középértékű artikulátorban rögzített funkciós mintákon:

-    modellanalízis

-    fogfelállítás a szakmai, fogászati funkcionális anatómiai szabályok szerint

-    a fogpróbák becsiszolása gnathológiai elvek szerint

-    a fogpróbák mintázása

-    középértékű artikulátorban rögzített szekciós vagy kiemelhető csonkokkal ellátott mintán:

-    6 tagú, felső vagy alsó anatómikus mintázat készítése a fogak morfológiája alapján

-    4 tagú felső vagy alsó hídmintázat készítése kerámia leplezéshez, funkcionális, statikai, esztétikai, fonetikai és higiéniai szabályok szerint

Alsó vagy felső fémlemez tervezése frézelő paralelométerben mestermintára és alsó vagy felső fémlemez mintázása munkamintára, funkcionális, statikai, esztétikai, fonetikai és higiéniai szabályok alapján.

A vizsgafeladat időtartama: 480 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése Központilag összeállított feladatsor

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli szakmai feladatsor központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő

 

11148-12

Rögzített fogpótlás készítése

 

11115-12

Alapismeretek az egészségügyi ellátásban

 

11211-12

Egészségügyi technikai alapismeretek

 

11210-12

Jogi, kereskedelmi és vállalkozási ismere-

tek

követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatáshoz és demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhely-

ség

 

6.3.

Informatika szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal

 

6.4.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.5.

Szakmai dia-és fóliasorozatok

 

6.6.

Alapszintű újraélesztés eszköze (szimulátor)

 

6.7

Fertőtlenítőszerek és eszközök

 

6.8

Tanulónként

Fogtechnikus munkaasztal mikromotorral, megfelelő megvilágí-

tással és elszívóval

 

6.9

Bunsen-égő

 

6.10

Középértékű artikulátor

 

6.11

Fogtechnikai laboratóriumi kéziszerszámok és eszközök

 

6.12

Gipszcsiszoló

 

6.13

Polírmotor elszívóval

 

6.14

Forrázó, polimerizáló berendezés

 

6.15

Vákuumkeverő

 

6.16

Előmelegítő-és kitüzelő kemencék

 

6.17

Öntvénytisztító elszívóval

 

6.18

Kerámia kályha

 

6.19

Kompresszor

 

6.20

Ultrahangos tisztító vagy gőzborotva

 

6.21

Frézgép

 

6.22

Vibrátor

 

6.23

Elektropolír

 

6.24

Öntőgép

 

6.25

Mártóviasz-melegítő

 

6.26

Asztali nagyító

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 22. sorszámú Fülilleszték készítő megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 724 02

1.2.    Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Fülilleszték készítő

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 240-360

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 724 01 Fogtechnikus szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 25%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 75%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3333

Fogtechnikus

Fülilleszték készítő

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A fülilleszték készítő a fülillesztéket készítő laboratóriumban (fogtechnikai laboratóriumban), a lenyomat vételi helyen az egyéni fülillesztéket füllenyomat alapján készíti a hallásveszteségnek megfelelő anyagból, színből, formából, az életkor figyelembe vétele mellett, illetve tisztítást, javításokat végez. A fülillesztékek készítésénél, betartja a technológiai előírásokat. Munkája során együttműködik az audiológia dolgozóival, az asszisztenciával és a pácienssel. Szakterülete elhivatottságot igényel, ennek érdekében folyamatosan továbbképzéseken, konferenciákon vesz részt, tájékozódik a szaksajtóból, ismeri az új fülilleszték-készítési eljárásokat, anyagfelhasználási technológiákat. Feladatai elvégzése közben betartja a munkavédelmi, tűzvédelmi és ergonómiai szabályokat. Szakszerűen kommunikál és alkalmazza informatikai ismereteit. Tevékenysége során a szakmai etikai normákat figyelembe veszi.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    a fülkagylóról és a hallójáratról anatómiai lenyomatot készíteni

-    egyéni fülillesztéket, illesztékházat készíteni

-    hallójáratba helyezhető fülillesztéket készíteni

-    zajvédő, védő fülillesztéket készíteni

-    szellőző dugót készíteni

-    fülillesztéket javítani, tisztítani

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 724 01

Fogtechnikus

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11149-12

Fülilleszték készítés

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11149-12

Fülilleszték készítés

gyakorlati és írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: 1 db egyéni fülilleszték készítése félkemény akrilátból, a rendelkezésre bocsátott nyers formából és párhuzamos furat kialakításával.

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten a fül anatómiai sajátosságainak figyelembe vételével az illeszték feleljen meg

-    vastagságban a fül komfortérzetének

-    az akusztikai átvitel tökéletes megoldása mellett törekedjen arra, hogy az akusztikai cső a legrövidebb legyen

-    a felület kidolgozás (polírozás) tökéletes legyen

-    készítsen (0,8 mm), párhuzamos nyomáscsökkentő furatot, mely a beteg számára elviselhetőbbé, kényelmesebbé teszi a hallókészüléket

A vizsgafeladat időtartama: 360 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 65%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szóbeli szakmai feladatsor a fülilleszték készítés modul tartalmából

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4.. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatáshoz és demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhelyi-

ség

 

6.3.

Informatika szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal

 

6.4.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.5.

Szakmai dia-és fóliasorozatok

 

6.6.

Fogtechnikus munkaasztal mikromotorral és elszívóval

 

6.7.

Bunsen-égő

 

6.8.

Fogtechnikai laboratóriumi kézieszközök (viaszkés, laboratóriumi

csipesz stb.)

 

6.9.

Minipol vagy Micropol polimerizáló küvetta

 

6.10.

Forrázó, polimerizáló berendezés

 

6.11.

Fényre polimerizáló berendezés

 

6.12.

Mártóviasz melegítő készülék

 

6.13.

Gipszcsiszoló

 

6.14.

Polírmotor, elszívóval

 

6.15.

Kompresszor

 

6.16.

Ultrahangos tisztító vagy gőzborotva

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség:

55 724 01 azonosító számú Fogtechnikus végzettség, 54 724 01 1000 00 00 azonosító számú Fogtechnikus szakképesítés vagy 5.4 szintű egészségügyi szakmacsoporton belüli szakirányú ismereteket tartalmazó szakképesítés vagy ennek megfelelő, OKJ előtti, államilag elismert szakirányú szakképesítés kompetenciaméréssel a Fogtechnikus szakképesítés követelménymoduljaiból.

7.2. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 23. sorszámú Geriátriai és krónikus beteg szakápoló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 723 07

1.2.    Szakképesítés-ráépüléssel megnevezése: Geriátriai és krónikus beteg szakápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: 55 723 01 Ápoló szakképesítés (bővebben a 7. Egyebek fejezetben)

2.3.    Előírt gyakorlat: 2 év ápolói munkaterületen eltöltött szakmai gyakorlat

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munka-

kör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Szakápoló

 

3.1.3.

Geriátriai szakápoló

3.2.    A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A geriátriai és krónikus beteg szakápoló olyan szakember, aki idős, krónikus betegek holisztikus ellátását, gondozását, ápolását végzi az orvos utasításai szerint, önállóan, illetve az ellátó team tagjaként egészségügyi intézményekben.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

-    az ápolási tevékenységről teljes körű ápolási dokumentációt készíteni

-    az időskori problémákat kezelni, az idősek gondozásában részt venni

-    az idősellátás más szakmaterületeivel, a szociális ellátás szakembereivel kapcsolatot tartani

-    a szociális ellátási formákról tájékoztatást adni, a szociális ellátások igénybevételében közreműködni

-    segíteni az idős ember kapcsolatfelvételét a szociális szakemberekkel, szolgáltatókkal

-    egészségnevelési, egészségfejlesztési feladatokat ellátni

-    a betegedukációban közreműködni

-    a foglalkozás-terápiás csoportokat, szervezni, koordinálni

-    a geriátriai ápolás speciális területein közreműködni és részt venni a kórházi ellátásban

-    a rehabilitáció egyes formáiban (orvosi, foglakozási, szociális, pedagógiai) közreműködni

-    az idős beteget és családját a krónikus betegségben és a terminális állapotban támogatni

-    az idős ellátásával kapcsolatos ápolási, gondozási és szociális munka összetett, komplex szakmai tevékenységét vállalni

-    a gyakorlaton lévő ápoló és szakápoló tanulók oktatásában, nevelésében közreműködni

-    munkájuk során a gondoskodás, elfogadás és az ápolásetikai normáit alkalmazni, valamint az érvényes jogszabályokban foglaltakat betartani

-    szakmai ismereteiket folyamatos fejleszteni

-

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 723 01

Ápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert

szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11150-12

Geriátriai és krónikus beteg szakápolás

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt gyakorlatok igazolt teljesítése.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11150-12

Geriátriai és krónikus beteg

szakápolás

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakápolási feladatok elvégzése a geriátriai és krónikus betegellátásban

A vizsgafeladat ismertetése: Az ápolási folyamat önálló megvalósítása feladatleírásban rögzített munkahelyzet és paraméterek alapján: ápolási diagnózisok meghatározása geriátriai kórképekre, ápolási tervet készítése a beteg életkori sajátosságának, és aktuális állapotának megfelelően,, az ápolási célkitűzéssel korreláló ápolási tevékenységek teljes körűen kivitelezése és dokumentálása.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: - perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza. A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítés-ráépüléssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Gyógyszerelő kocsi

 

6.3.

Kötözős kocsi

 

6.4.

Infúziós, injekciós eszközök

 

6.5.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.6.

Mesterséges táplálás eszközei

 

6.7.

Vizelet- és székletfelfogó eszközök

 

6.8.

Első ellátás, elsősegélynyújtás eszközei

 

6.9.

Beavatkozások eszközei, műszerei

 

6.10.

Riasztás eszközei

 

6.11.

Monitorozás eszközei

 

6.12.

Felnőtt ápolás, szakápolás eszközei

 

6.13.

Kényelmi és gyógyászati segédeszközök

 

6.14.

Oxigénterápia eszközei

 

6.15.

Dokumentáció és archiválás eszközei

 

6.16.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

 

6.17.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.18.

Alapszintű újraélesztés eszközei (szimulátor)

7. EGYEBEK

7.1. Szakmai előképzettség

55 723 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 0010 54 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, 54 723 01 1000 00 00 azonosító számú Ápoló szakképesítés és az 54 5012 01 azonosító számú Ápoló szakképesítés, valamint Okleveles ápoló (egyetemi végzettség), Okleveles ápoló (MSc), Egyetemi okleveles ápoló, Ápoló (BSc), Ápoló (főiskolai végzettség), Diplomás ápoló végzettség.

7.2. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 24. sorszámú Gyakorló ápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 723 01

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Gyakorló ápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;

2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Általános ápoló

 

3.1.3.

Gyakorló ápoló

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A gyakorló ápoló munkáját az egészségügyi ellátórendszer egyes területein az ellátó team tagjaként végzi.

A gyakorló ápoló korszerű elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, kompetencia szintjének megfelelően, felelősen vesz részt az egészségügyi ellátás megelőző-, gyógyító-, gondozó- és rehabilitációs folyamataiban.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    az ápolási folyamat megvalósításában részt venni

-    tevékenységét ápoló irányítása mellett, a jogi és etikai normákat betartva végezni

-    munkája során biztonságos és minőségi betegellátást megvalósítani

-    alapápolási tevékenységet végezni, az egyén, család, és/vagy közösség szükségleteinek megfelelően

-    vizsgálatoknál, beavatkozásoknál előkészíteni és segédkezni

-    megfigyelő tevékenységet végezni

-    a hatályos jogszabályokat betartva dokumentációs tevékenységet végezni

-    az ápolás eszközeit adekvátan alkalmazni, karbantartani

-    a sürgősségi eseteket felismerni, az életveszélyt jelentő állapotok ellátásában részt venni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

 

A

B

C

 

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

 

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

 

3.3.3.

55 723 01

Ápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképe-

sítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító száma

megnevezése

 

4.3.

11221-12

Alapápolás

 

4.4.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

4.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

4.6.

11151-12

Diagnosztikus és terápiás beavatkozások felnőtt betegnél

 

4.7.

11152-12

Egészségnevelő és -fejlesztő tevékenység

 

4.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.10.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele: -

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

-

-

-

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Diagnosztikus és terápiás beavatkozásokhoz kapcsolódó ápolási feladatok

A vizsgafeladat ismertetése:

Feladatleírásban rögzített diagnosztikus és/vagy terápiás beavatkozás körüli ápolási feladatok (betegtájékoztatás, előkészítés,

beavatkozás alatti asszisztálás, betegmegfigyelés, vizsgálati minta laboratóriumba juttatása és kapcsolódó dokumentációs feladatok) elvégzése.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott

 

11221-12

Alapápolás

 

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

11151-12

Diagnosztikus és terápiás beavatkozások felnőtt betegnél

 

11152-12

Egészségnevelő és -fejlesztő tevékenység

követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek szóbeli felidézése

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő Alapápolás, Egészségügyi alapismeretek, Klinikumi ismeretek, Diagnosztikus és terápiás beavatkozások felnőtt betegnél, Egészségnevelő és -fejlesztő tevékenység szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Alapszintű újraélesztés eszköze (szimulátor)

 

6.3.

A beteg ember komfortérzésének biztosításához szükséges eszkö-

zök

 

6.4.

Betegágy és tartozékai, éjjeli szekrény, karosszék

 

6.5.

A beteg kényelmét szolgáló eszközök

 

6.6.

Dokumentációk

 

6.7.

Életjelek mérésére szolgáló eszközök

 

6.8.

EKG készülék

 

6.9.

Testsúly, testmagasság és derékkörfogat mérésére szolgáló eszkö-

zök

 

6.10.

Infúzió és injekció adásához szükséges eszközök (fantomok)

 

6.11.

Vércukor meghatározó készülék

 

6.12.

Vércsoport meghatározásához szükséges eszközök

 

6.13.

Ápolási fantom

 

6.14.

Felszerelt kötöző kocsi

 

6.15.

Felszerelt ágyazó kocsi

 

6.16.

Fertőtlenítőszerek és eszközök

 

6.17.

Diagnosztikai és terápiás beavatkozásokhoz szükséges eszközök

 

6.18.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

 

6.19..

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.20.

Szakmai dia- és fóliasorozatok

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

7.2. A Gyakorló ápoló szakképesítés képzésének szervezésekor figyelembe kell venni a szakképesítések elismeréséről szóló Európai Parlament és Tanács 2005/36/EK. irányelvének, 3. szakasz 31. cikkében, valamint az V. mellékletében előírt minimálisan kötelező képzési feltételeket.

A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 723 02

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: -

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;

2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3311

Ápoló, szakápoló

Gyakorló csecsemő és gyermekápoló

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló képes munkáját irányítás mellett, de önállóan, az egészségügyi team tagjaként végezni, az egészségügyi és szociális ellátás valamennyi szintjén. Részt vesz a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban kompetencia szintjüknek megfelelően. Korszerű szemlélettel és gyermekszeretettel vesz részt a beteg gyermekek ápolásában, gondozásában.

A szakápoló irányítása mellett:

Kommunikál a beteggel és a hozzátartozójával

Részt vesz az ápolási folyamat megvalósításában

Alapápolást végez

Előkészíti a beteget a különböző beavatkozásokhoz

Közreműködik a beavatkozások, vizsgálatok során

Sürgősségi eseteket felismer, megkezdi az ellátást/riaszt

Kompetencia szintjének megfelelően közreműködik a prevencióban, egészségnevelő tevékenységben, edukációban és rehabilitációban

Tevékenységét az egészségügyi dokumentációban az érvényben lévő jogszabályban meghatározott előírások szerint rögzíti

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    az ellátást a gyermek és családja, illetve a közösség testi, lelki, szociokulturális jellemzőinek figyelembevételével végezni

-    részt venni az ápolási folyamat megvalósításában

-    egyénre szabott alapápolást nyújtani, amely a beteg vagy egészséges gyermek szükségleteinek kielégítésére irányul

-    a prevenciós és rehabilitációs folyamatok megvalósításában közreműködni

-    részt venni a biztonságos ápolási környezet megteremtésében

-    a betegellátás során alkalmazott eszközöket adekvátan alkalmazni, karbantartani

-    részt venni a beteg állapotváltozásainak észlelésében, értelmezésében

-    munkáját az ápolás etikai normák, az érvényes jogszabályok és minőségbiztosítási elvek alapján végezni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

 

A

B

C

 

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

 

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

 

3.3.3.

55 723 02

Csecsemő és gyermekápoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképe-

sítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11221-12

Alapápolás

 

4.4.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

4.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

4.6

11153-12

Diagnosztikus és terápiás beavatkozások

 

4.7

11154-12

Egészségfejlesztés

 

4.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.10.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele: -

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

-

-

-

-

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Diagnosztikus és terápiás beavatkozásokhoz kapcsolódó ápolási feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Feladatleírásban rögzítetten az orvos által indikált beavatkozás körüli ápolási feladatok (betegtájékoztatás, előkészítés, beavatkozás alatti asszisztálás, betegmegfigyelés, vizsgálati minta laboratóriumba juttatása és a kapcsolódó dokumentációs feladatok) elvégzése.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek reprodukálása

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Alapápolás, Egészségügyi alapismeretek, Klinikumi ismeretek, Diagnosztikus és terápiás beavatkozások, Egészségfejlesztés követelménymodulokhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elméleti ismeretek szóbeli felidézése

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő

 

11221-12

Alapápolás

 

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

11153-12

Diagnosztikus és terápiás beavatkozások

 

11154-12

Egészségfejlesztés

szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Elméleti oktatáshoz és a demonstrációs gyakorlatokhoz oktatóhe-

lyiség

 

6.3.

Informatika szaktanterem számítógépekkel és perifériákkal

 

6.4.

Oktatástechnikai eszközök (tábla, projektor, számítógép)

 

6.5.

Szakmai dia- és fóliasorozatok

 

6.6.

Alapszintű újraélesztés eszköze (szimulátor)

 

6.7.

A beteg ember komfort érzésének biztosításához szükséges eszkö-

zök

 

6.8.

Betegágy és tartozékai, éjjeli szekrény, karosszék

 

6.9.

A beteg kényelmét szolgáló eszközök

 

6.10.

Testsúly, testmagasság és derékkörfogat mérésére szolgáló eszkö-

zök

 

6.11.

Infúzió és injekció adásához szükséges eszközök (fantomok)

 

6.12.

Vércukor meghatározó készülék

 

6.13.

Vércsoport meghatározásához szükséges eszközök

 

6.14.

Felszerelt kötöző kocsi (fantomok)

 

6.15.

Felszerelt ágyazó kocsi

 

6.16.

Fertőtlenítőszerek és eszközök

 

6.17.

Diagnosztikai beavatkozásokhoz szükséges eszközök

 

6.18.

Gyógyszerelő kocsi

 

6.19.

Műszerelő asztal

 

6.20.

Légútbiztosítás eszközei

 

6.21.

Első ellátás, elsősegélynyújtás eszközei

 

6.22.

Intenzív ellátás eszközei

 

6.23.

Transzfuziológiai eszközök

 

6.24.

Reanimatológia eszközei

 

6.25.

Beavatkozások eszközei, műszerei

 

6.26.

Egyszerhasználatos, steril eszközök a diagnosztikus és terápiás

eljárások kivitelezéséhez

 

6.27.

Diagnosztikai eszközök (EKG, Doppler, oszcillométer, spirométer,

ergométer, audiométer, látásvizsgálat eszközei stb.)

 

6.28.

Alap EKG készülék

 

6.29.

Demo defibrillátor

 

6.30.

Riasztás eszközei

 

6.31.

Monitorozás eszközei

 

6.32.

Gyermekápolás, szakápolás eszközei

 

6.33.

Inhaláció végzésének eszközei

 

6.34.

Oxigénterápia eszközei

 

6.35.

Dokumentáció és archiválás eszközei

 

6.36.

Diabetes beteg ellátásához szükséges eszközök

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.

Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf.: 214.

Telefonszám: +36 1 323 2070

Fax: +36 1 323 2079

E-mail: meszk@meszk.hu

A 26. sorszámú Gyakorló gyógyszertári asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 720 03

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Gyakorló gyógyszertári asszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1400-1700

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 55%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 45%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;

2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3326

Gyógyszertári és gyógyszerellátási

asszisztens

Gyakorló gyógyszertári asszisztens

 

3.1.3.

Gyógyszertári kisegítő asszisztens

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A gyakorló gyógyszertári asszisztens a gyógyszertári ügyvitel és üzemviteli résztevékenységeket gyakorolja, az áru átvételének előkészítési folyamataiban vesz részt.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    laboratóriumi munkafolyamatokban segédkezni

-    gyógyszerkészítésnél segédkezni

-    a gyógyszerformákat önállóan kialakítani

-    gyógyszertári ügyvitel és üzemviteli résztevékenységeket végezni

-    az áru átvételének előkészítési folyamataiban részt venni

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 720 03

Gyógyszertári asszisztens

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképe-

sítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11221-12

Alapápolás

 

4.4.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

4.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

4.6.

11155-12

Gyógyszertári adminisztráció és ügyvitel

 

4.7.

11156-12

Gyógyszerkészítés, gyógyszertechnológia

 

4.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.10.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele, az előírt szakmai gyakorlatok igazolt teljesítése.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

 

A

B

C

 

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

 

5.2.2.

azonosító

száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékeny-

sége

 

5.2.3.

11221-12

Alapápolás

gyakorlati és szóbeli

 

5.2.4.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

szóbeli és írásbeli

 

5.2.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

szóbeli és írásbeli

 

5.2.6.

11155-12

Gyógyszertári adminisztráció és

ügyvitel

írásbeli

 

5.2.7.

11156-12

Gyógyszerkészítés,

gyógyszertechnológia

gyakorlati

 

5.2.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire

épülő képzések esetén)

írásbeli

 

5.2.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

 

5.2.10.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gyógyszertári ügyvitel és gyógyszerkészítés

A vizsgafeladat ismertetése: A feladatleírásnak megfelelően: gyógyszerkészítési alapműveletekben, gyógyszerformák kialakításában, gyógyszertechnológiai eljárásokban közreműködik, dokumentál, gazdasági ügyviteli feladatokat végez. Segédkezés gyógyszerkészítésnél, gyógyszerformák önálló kialakítása.

Gyógyszertári ügyvitel és üzemviteli résztevékenységek, áru átvételének előkészítési folyamataiban való részvétel.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 33%

5.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gyógyszertári nyilvántartások vezetése, gyógyszerkészítéshez kapcsolódó számítási feladatok.

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Gyógyszertári adminisztráció és ügyvitel és a Gyógyszerkészítés, gyógyszertechnológia köveelménymodulok témaköreit, a Klinikumi ismeretek követelménymodul témaköreiből az Anatómia-élettan, Általános kórtan, Gyógyszertani alapismeretek és Belgyógyászat témaköröket, valamint az Egészségügyi alapismeretek követelménymodul témaköreiből a Szakmai jogi és etikai ismeretek, a Népegészségügy az Egészségfejlesztés témaköröket tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 33%

5.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex szakmai szóbeli feladatsor

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott Gyógyszertári adminisztráció és ügyvitel és a Gyógyszerkészítés, gyógyszertechnológia modulok témaköreit tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 34%

5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és Felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

 

A

 

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges

eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

 

6.2.

Oktatástechnikai eszközökkel felszerelt szaktante-

rem/demonstrációs terem

 

6.3.

Alapszintű újraélesztés eszköze (szimulátor)

 

6.4.

Alapvető ápolási és kényelmi eszközök, berendezések

 

6.7.

Dokumentációk, informatikai berendezések (hardver és szoftver,

valamint perifériák)

 

6.8.

Betegmegfigyelés eszközei és műszerei

 

6.9,

Egyszerűbb diagnosztikus és terápiás beavatkozáshoz szükséges

eszközök, felszerelések, fantomok

 

6.10.

Fertőtlenítőszerek és eszközök

 

6.11..

Bevizsgálás eszközei (Erlenmeyer-lombik, büretta, izzító lemez,

tégely, fogó, kémcső, kémcsőfogó, kémcsőállvány, pipetta, kétjelű, osztott, szeszfokoló (60–100 fok mérési tartományú), hőmérő (belsőskálás 0,1 oC beosztású és helyiséghőmérséklet ellenőrzésére alkalmas), tárgylemez, kézinagyító, mérőhenger, kobalt üveg, lepárló csésze, Bunsen égő, vagy ennek megfelelő erősségű lángot biztosító eszköz)

 

6.12..

Mérés eszközei – hitelesített mérlegek:

-    méréstartomány: 0–15 kg, leolvasási pontosság: 10 g

-    méréstartomány: 0–2000 g, leolvasási pontosság: 0,1 g

-    méréstartomány: 0–200 g, leolvasási pontosság: 0,01 g, külön az aszeptikus gyógyszerkészítéshez is

 

6.13..

Általános laboratórium eszközök:

-    exszikkátor, porcelánbetéttel, szilikagéllel

-    infralámpa

-    kanalak (fém, műanyag)

-    reszelő, illetve daráló

-    üveggyöngy

 

6.14..

Aszeptikus gyógyszerkészítés eszközei:

-    Aszeptikus fülke-manipulátor vagy lamináris boksz

-    Hőlég-sterilizátor (eszközsterilezéshez)

-    Porfirizátor

-    egyszerhasználatos steril gumikesztyű

 

6.15..

Oldatok, illetve folyékony gyógyszerformák készítésének eszközei

(főzőpoharak, lombikok, menzúra, üvegbotok, üvegtölcsérek- állvánnyal, főzőedény)

 

6.16..

Kenőcsök, emulziók, szuszpenziók készítésének eszközei (spatu-

lák, patendulák, pisztillusok mázas, tubustöltő, tubuszáró)

 

6.17..

Kúpok készítésének eszközei (kúpkiöntő forma, hüvelyhenger,

illetve hüvelykúp kiöntő forma, buzsi gép, kúprúdosztó tábla (citdivid)

 

6.18..

Porok készítésének eszközei (dörzstál, pisztillusok mázatlan, po-

rosztó kártyák, szitasorozat)

 

6.19..

Csomagolóanyagok, szignatúrák

 

6.20..

Gyógyszertár bélyegző, annuláló bélyegző

7. EGYEBEK

7.1. A szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szakmai szervezet:

Magyar Gyógyszerészi Kamara

Székhely: 1068 Budapest, Dózsa György út 86/b

Telefonszám: 06-1 351-948306-1 351-9483

Fax: +36 1 351-9485

E-mail cím: hivatal@mgyk.hu

A 27. sorszámú Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 725 02

1.2.    Szakképesítés megnevezése: Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens

1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1400-1700

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.    Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -

2.2.    Szakmai előképzettség: -

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

5 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 70 óra, a 10. évfolyamot követően 105 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;

2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

 

A

B

C

 

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

 

3.1.2.

3323

Orvosi képalkotó diagnosztikai és

terápiás berendezések kezelője

Gyakorló képi diagnosztikai nukleáris medicina és

sugárterápiás asszisztens

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens a képi diagnosztikai, a nukleáris medicina és a sugárterápiás betegellátás területén tevékenykedik, team tagjaként, szakorvos (a radiológiában, nukleáris medicinában, sugárterápiában szakorvos, vagy diplomás radiográfus irányításával. Kompetenciájának megfelelően önállóan vesz részt a betegek diagnosztikus és terápiás ellátásában.

Elősegíti a képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás betegellátás optimális feltételeit, a napi tevékenységet megszervezi, betegirányítási és - tájékoztatási feladatokat lát el.

Megfelelő kapcsolatteremtő képességgel rendelkezik, munkáját hivatásként, empátiával gyakorolja, betartja, illetve betartatja annak jogi szabályait, valamint etikai normáit.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    a radiológiai osztályon röntgenfelvételeket készíteni, a röntgen-átvilágításoknál segédkezni, asszisztálni a kontrasztanyagok beadásánál, denzitometriás vizsgálatot végezni;

-    a nukleáris medicina osztályon a nukleáris medicina vizsgálatokat elvégezni, a radiofarmakonok beadásánál és az izotópterápiánál segédkezni;

-    a sugárterápiás osztályon a besugárzási tervet értelmezni, a besugárzást előkészíteni, orvosi utasításra sugárterápiás kezelést végezni;

-    mindhárom területen a használatos gépeket, berendezéseket és eszközöket előírásszerűen kezelni, meghibásodásukat felismerni és jelezni;

-    feladatait szakszerűen, maximális biztonsággal, az aszepszis, antiszepszis, valamint a sugárvédelmi és környezetvédelmi szabályok betartásával végezni.

3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 725 10

Képi diagnosztikai, nukleáris me-

dicina és sugárterápiás asszisztens

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

 

A

B

 

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

 

4.2.

azonosító

száma

megnevezése

 

4.3.

11221-12

Alapápolás

 

4.4.

11110-12

Egészségügyi alapismeretek

 

4.5.

11222-12

Klinikumi ismeretek

 

4.6.

11157-12

A képi diagnosztika alapjai

 

4.7.

11158-12

A nukleáris medicina alapjai

 

4.8.

11159-12

A sugárterápia alapjai

 

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

 

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

 

4.11.

11500-12

Munkahelyi egészség és biztonság

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK