nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
2012. évi CXXXIV. törvény
a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
2013-02-22
2013-05-31
3

2012. évi CXXXIV. törvény

a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről1

Az Országgyűlés

– elsősorban annak érdekében, hogy Magyarországon minél kevesebb fiatalkorú dohányozzon, mely kiemelt közegészségügyi cél eléréséhez az első lépés a dohánytermékek széleskörű kiskereskedelmi beszerezhetőségének, illetve a dohánytermékek megjelenésének korlátok közé szorítása;

– annak érdekében, hogy a dohányzásnak a fiatalkorúak körében történő visszaszorításával közép- és hosszútávon az egész magyar társadalom közegészségügyi állapota is jelentős mértékben javuljon;

– annak érdekében, hogy a fiatalkorúak fokozottabb védelmét hívatott cél eléréséhez szükséges lépéseket az állam a leghatékonyabban végre tudja hajtani;

– továbbá annak érdekében, hogy a dohányzók dohánytermékekkel való ellátása szakszerű és kielégítő, a fogyasztóvédelmi szempontokat hatékonyan érvényre juttató legyen; a kiskereskedelmi tevékenység megfeleljen a hatályos európai közösségi jogszabályoknak

az Országgyűlés a dohánytermék-kiskereskedelem állami monopóliummá tételéről és az annak gyakorlásával kapcsolatos feladatokról, az engedély nélküli dohánytermék-kiskereskedelem megelőzéséről, visszaszorításáról, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység ellenőrzéséről, és az e tevékenységekből származó bevételek közcélra fordításáról a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

1. cím

Általános rendelkezések

1. §2

2. §3

2. cím

Értelmező rendelkezések

3. § E törvény alkalmazásában

1. dohánytermék(ek): cigaretta, szivar, szivarka, pipadohány és más fogyasztási dohány, vagy egyéb, külön jogszabály szerint dohányzásra szánt, dohány alapanyagú termék;

2. dohányterméket kiegészítő termék: olyan áru, amely a dohánytermék fogyasztását közvetlen módon elősegíti, így különösen cigarettahüvely, cigarettapapír, gyújtóeszköz, pipa, dohánylevél-töltő;

3. dohánytermékek kiskereskedelme (a továbbiakban: dohánytermék-kiskereskedelem): üzletszerű gazdasági tevékenység keretében dohánytermék forgalmazása, értékesítése és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtása a fogyasztók részére; ide nem értve egyrészt a dohánytermék-nagykereskedők egymás közötti jogügyleteit, másrészt a dohánytermék-nagykereskedő, illetve a dohánytermék-kiskereskedő közötti szerződéses jogviszonyokat;

4. dohánytermék-kiskereskedő: az a jogosult, aki koncessziós szerződés alapján a dohánytermékek kiskereskedelmét e törvény rendelkezéseinek megfelelően végezheti;

5. elkülönített hely: az üzletben fenntartott olyan, térben leválasztott helyiségrész, amely a dohányterméknek az üzletben kötött egyéb jogügyletektől elkülönített módon történő értékesítését teszi lehetővé úgy, hogy a dohánytermék az üzletben megforduló fiatalkorú számára sem a dohánytermék fogyasztó számára történő értékesítésekor, sem azt megelőzően, illetve azt követően ne legyen látható;

6. fiatalkorú: minden természetes személy, aki a 18. életévét nem töltötte be;

7. fogyasztó: minden természetes személy, függetlenül attól, hogy saját, vagy más nevében jár el, illetve más természetes, vagy jogi személyt, vagy jogi személyiség nélküli szervezetet képvisel;

8.4 dohánybolt: nem mozgó (és részekre bontás nélkül nem is mozgatható), más üzlettől elkülönült, önálló üzlethelyiség, amelyben kizárólag

a) dohánytermék,

b) dohányterméket kiegészítő termék,

c) a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény Különös Rendelkezések rész I. fejezet 1. és 4. címében szabályozott sorsolásos játék és fogadás bonyolításával kapcsolatos termék,

d) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényben meghatározott szeszes ital,

e) a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvényben meghatározott energiaital,

f) kávé [csomagolt kávé (ideértve az azonnal oldódó kávékivonatot is), vagy helyben is fogyasztható kávéital],

g) ásványvíz és üdítőital,

h) újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány,

i) jogszabály által meghatározott más termék

forgalmazható, és amely üzlethelyiség külső felületére tekintve dohánytermék nem látható, csak az üzlethelyiségbe belépve;

9. üzlet: kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődlegesen raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak;

10. dohánytermék-nagykereskedő(k): a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvényben (a továbbiakban: Jöt.) meghatározott dohánytermék adóraktár engedélyese (gyártója), a dohánytermék importálója, a bejegyzett kereskedő és a dohánytermék jövedéki engedélyes kereskedője.

II. FEJEZET

A DOHÁNYTERMÉK-KISKERESKEDELEMMEL KAPCSOLATOS ALAPVETŐ ÁLLAMI FELADATOK

1. cím

A miniszter jogai és feladatai

4. § (1) Az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) ellátja a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység szervezésének szakmai irányítását, melynek során mindenkor – e törvény alapvető céljának – a fiatalkorúak védelmének elsődlegessége alapján kell tevékenykednie.

(2)5 A dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítására, a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázat kiírásának, elbírálásának, továbbá a koncessziós szerződés megkötésének előkészítésére a miniszter 100%-os állami tulajdonban lévő zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot (a továbbiakban: a részvénytársaság) alapít.

5. § Az állam nevében a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírására, elbírálására, továbbá a koncessziós szerződés megkötésére a miniszter jogosult.

2. cím

A nyilvános pályázat

6. § (1) Az állam a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére nyilvános pályázatot ír ki.

(2) A pályázatokat úgy kell kiírni, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység minden magyarországi településen folytatható legyen azzal, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a

a) kétezer főt nem haladja meg, legfeljebb egy,

b) kétezer főt meghaladja, legalább egy, és minden kétezer fő lakos után további egy

jogosult végezhesse.

(3) A fentiektől eltérően, ha egy város – e törvény kihirdetésének napján – kerülettel is rendelkezik, úgy a (2) bekezdés alkalmazásakor településen a város kerületét kell érteni.

(4) Minden egyes dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére külön nyilvános pályázatot kell kiírni.

7. § (1) A dohánytermék-kiskereskedelmi koncesszió nyilvános pályázatára a Ktv.-ben előírt szabályokat az e törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

(2) A nyilvános pályázati felhívást legalább két országos napilapban, illetve a pályázat szerinti településen illetékes megyei (fővárosi) kormányhivatal honlapján is meg kell hirdetni a pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam kezdő napját legalább harminc nappal megelőzően.

(3)6 A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell a pályázat elbírálásának szempontjait. A szempontok között érvényt kell szerezni a 13. § (5) bekezdésében foglaltaknak, továbbá előnyben kell részesíteni azt a pályázót, aki

a) megváltozott munkaképességű,

b) a pályázat benyújtásának napján, e napot megelőzően legalább 3 hónapja egybefüggően álláskereső, vagy

c) az a)–b) pontban írtaknak megfelelő személyt foglalkoztat, vagy – feltéve, hogy a pályázati kiírás ezt lehetővé teszi – olyan gazdasági társaság, amelyben az a)–b) pont szerinti személy tagsági jogviszonnyal rendelkezik.

(4) A pályázatot úgy kell kiírni, hogy a koncesszió átengedésének időtartama húsz év legyen.

(5) A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság a 6. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott településen belül – e törvény és az egyéb jogszabályok által lehetővé tett módon – bárhol gyakorolható.

(6) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell

a) a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység gyakorlásához szükséges gazdasági követelményeket, jogi, személyi és tárgyi feltételeket,

b) a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységgel összefüggő azon tevékenységek felsorolását, amelyek a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység mellett gyakorolhatók,

c) a pályázat benyújtásának határidejét és helyét,

d) a pályázat kiírója által szükségesnek ítélt minden további követelményt, szempontot és információt.

(7) A pályázatok eredményhirdetése a benyújtási határidőt követő 30 napon belül történik. E határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható.

8. § (1) A miniszter, illetve a miniszter által megbízott és a nevében eljáró természetes személy a pályázat nyertesével köti meg a koncessziós szerződést a pályázat eredményének kihirdetését követő 30 napon belül.

(2) A koncessziós díj összegéről, megfizetésének módjáról, valamint az ellentételezésről a koncessziós szerződésben rendelkezni kell. A koncessziós díj éves összege mindenkor legfeljebb az e törvényben foglalt éves állami feladatok ellátásához szükséges mértékig, arányosan határozható meg.

(3) Egy személlyel egy időpontban legfeljebb öt megkötött koncessziós szerződés lehet hatályban. Azoknál az egy közigazgatási egységet képező településeknél, ahol egynél több dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság kerül kiadásra, egy személy nem birtokolhatja az összes dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság több mint kétharmadát.

(4) A koncessziós szerződést aláírónak – a Ktv. rendelkezéseitől eltérően – dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságot egyéni vállalkozóként, vagy olyan gazdasági társaság útján kell gyakorolnia, amelyben legalább egy természetes személy tagja korlátlan felelősséggel tartozik a társaság kötelezettségeiért.

9. § (1) A koncessziós szerződés lejártát megelőző 6 hónappal a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságra vonatkozó új pályázatot ki kell írni.

(2) Ha a koncessziós szerződés az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően szűnt meg, abban az esetben az új pályázatot a koncessziós szerződés megszűnését követő 45 napon belül ki kell írni.

10. § (1) Ha

a) a nyilvános pályázat eredménytelen, vagy

b) a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság gyakorlása az adott településen megszűnt, illetve még nem folyik,

a dohánytermékek kiskereskedelmére vonatkozó jogosultságot az állam a részvénytársaság útján is gyakorolhatja az új, eredményes pályázat alapján megkötendő koncessziós szerződés aláírásáig.

(2) A pályázat eredménytelensége esetén legkésőbb az eredménytelenség kihirdetését követő 6 hónapon belül új pályázatot kell kiírni és annak eredményéről a határidőn belül határozni is kell.

III. FEJEZET

A DOHÁNYTERMÉK-KISKERESKEDELEM FOLYTATÁSA

1. cím

A dohánytermékek értékesítési helye

11. §7

12. §8

2. cím

A dohánytermék-kiskereskedelemre való jogosultság

13. § (1) Dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet az Európai Unió tagállama vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam területén székhellyel rendelkező

a) egyéni vállalkozó, vagy

b) olyan gazdasági társaság folytathat, amelynek legalább egy természetes személy tagja korlátlan felelősséggel tartozik a társaság kötelezettségeiért.

(2) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásához a dohánytermékek jövedéki ügyében hatáskörrel rendelkező illetékes hatóság (a továbbiakban: vámhatóság) engedélye szükséges.

(3)9 A vámhatóság az engedélyt annak adja meg legfeljebb a koncessziós szerződésben meghatározott időtartamra, aki a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység biztonságos, szakszerű lebonyolításához szükséges személyi, tárgyi és gazdasági feltételekkel rendelkezik, és akit – a 10. §-ban foglaltak kivételével – érvényes koncessziós szerződés e tevékenység végzésére feljogosít. Az engedélyt a vámhatóság – a dohányboltokra vonatkozó különös jogszabályi rendelkezés hiányában – akkor adhatja meg, ha az erre jogosult a vámhatóság felé a kérelmében a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység végzésének helyére vonatkozó alapvető adatokat (cím, helyrajzi szám, alapterület, nyitva tartás idő, helyszínrajz) bejelenti, és a helyiség jogszerű használatára vonatkozó jogcímet, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság megszerzésének tényét igazolja. A vámhatóság a jogosultnak azonos időszakra, azonos koncessziós szerződés alapján csak egyetlen dohányboltra (elkülönített helyre) adhat érvényes engedélyt; új engedélyt a jogosultnak csak a korábbi engedély visszavonásának hatályával lehet adni.

(4) Dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet 18 éven aluli személy nem folytathat.

(5) Nem adható meg az engedély, ha

a) a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül a kérelmezővel szemben az illetékes adóhatóság vagy vámhatóság jogerősen 1 millió forintot meghaladó vám- vagy adóbírságot, vagy 200 ezer – magánszemély esetén 100 ezer – forintot meghaladó mértékű mulasztási bírságot szabott ki,

b) a kérelmezőnek 30 napon túli lejáratú, állami adóhatóság által behajtandó köztartozása vagy állami adóhatóság által nyilvántartott adótartozása van, illetve a kérelem benyújtását megelőző 1 éven belül ilyen köztartozása vagy adótartozása volt,

c) a kérelmező a jogszabályban meghatározott feltételeknek nem felel meg.

(6) Az engedély kizárólag az abban meghatározott jogosultra és időtartamra, az abban foglalt feltételekkel és az engedélyben meghatározott dohányboltra vagy üzletre (elkülönített helyre) vonatkozik. Az engedély – ha a törvény másként nem rendelkezik – másra át nem ruházható. Ha az engedély jogosultja a dohánytermékek értékesítésére munkavállalót (megbízottat) alkalmaz, akkor biztosítania kell és felel azért, hogy a munkavállaló (megbízott) az engedélyben foglaltaknak megfelelően jár el.

(7) Az engedély jogosultja a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység körébe tartozó, az engedély kiadásánál figyelembe vett tény, vagy körülmény változásáról a vámhatóságot tizenöt napon belül köteles értesíteni.

(8) E § rendelkezéseit a részvénytársaságra nem kell alkalmazni.

13/A. §10 (1) Amennyiben az erre jogosult a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatása mellett a dohányboltban az e törvény által megengedett más termékeket is forgalmazni kíván, úgy köteles az erre irányuló szándékát a vámhatóság felé bejelenteni.

(2) A dohánytermék-kiskereskedő az (1) bekezdésben meghatározott termékek forgalmazását a dohányboltban az (1) bekezdés szerinti bejelentést követően kezdheti meg. Amennyiben a dohánytermék-kiskereskedő az (1) bekezdés szerinti bejelentést a 13. §-ban meghatározott engedélyezési eljárás megkezdésekor vagy annak során nyújtja be, úgy az (1) bekezdésben meghatározott termékek forgalmazását a dohányboltban csak az engedély kézhezvételét követően kezdheti meg.

(3) A vámhatóság az (1) bekezdés szerinti bejelentésről értesíti a bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenységet folytató kereskedők nyilvántartását vezető kereskedelmi hatóságot.

14. §11

3. cím

A dohánytermékek értékesítési módja

15. §12

4. cím

A fiatalkorúak különös védelme

16. §13

IV. FEJEZET

A DOHÁNYTERMÉK-KISKERESKEDELEM FELÜGYELETE ÉS ELLENŐRZÉSE

17. §14

18. § (1) A vámhatóság dohánytermék-kiskereskedelmi ügyben – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) szerint jár el azzal, hogy újrafelvételi eljárásnak, valamint fizetési kedvezmény engedélyezésének nincs helye. A bírság végrehajtására az adózás rendjéről szóló jogszabályok az irányadóak azzal, hogy fizetési halasztásnak, részletfizetés engedélyezésének, valamint méltányosság alapján mérséklésnek, illetve elengedésnek nincs helye.

(2) A vámhatóság dohánytermék-kiskereskedelemi ügyben hozott határozatai ellen – a bírságot kiszabó határozat kivételével – fellebbezésnek nincs helye. A dohánytermék-kiskereskedelmi ügyben hozott határozat (végzés) ellen – a bírságot kiszabó határozat (végzés) kivételével – benyújtott keresetlevélnek a végrehajtásra halasztó hatálya van.

(3) A vámhatóság a kérelem elbírálásához előírhatja a kérelem egyes adatainak részletezését, kiegészítését. Hiányosan benyújtott kérelem esetén, annak beérkezésétől számított 15 napon belül a vámhatóság intézkedik a hiánypótlási felhívás kibocsátásáról.

19. § (1) A vámhatóság a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatásának engedélyezése iránti kérelem elbírálásáról, a kérelemnek a vámhatósághoz történt beérkezésétől számított 30 napon belül dönt. E törvény hatálya alá tartozó hatósági engedélyezési, ellenőrzési és bírságolási eljárások megindítása az ügyfél erről szóló értesítésének mellőzésével történik. A határozott időtartamra szóló engedély lejárati időpontja előtt ugyanarra a tevékenységre vonatkozó új engedélykérelem legkorábban az engedély lejárata előtt 100 nappal nyújtható be.

(2) A vámhatóság a törvényben felsorolt feladatai ellátása érdekében jogosult a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytató személyes adatainak kezelésére és feldolgozására.

20. § (1) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység engedélyezéséért, a vámhatóság által végzett, illetve egyes, jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatások igénybevételéért igazgatási-szolgáltatási díjat kell fizetni.

(2) Az engedély iránti kérelemre indult eljárásokban az eljárás megszüntetése, vagy a kérelem elutasítása esetén az igazgatási-szolgáltatási díjat nem kell visszatéríteni.

21. § (1) A vámhatóság vezetője és helyettesei, közeli hozzátartozói valamint dohánytermék-kiskereskedelem tárgyában felügyeleti feladatkörében eljáró alkalmazottai dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet nem végezhetnek.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt személy a hatóságnál fennálló foglalkoztatási jogviszonyának megszűnését követő két évig dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet nem folytathat, mely tilalom alól a miniszter – különös méltánylást érdemlő esetben – felmentést adhat.

22. §15

23. §16

V. FEJEZET

HATÁLYBA LÉPTETŐ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

24. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) Az 1–2. §, a 11–12. §, a 14–17. §, a 22–23. § és a 25. § 2013. július 1-jén lép hatályba.

(3) A 3–10. §, a 13. §, a 18–21. § rendelkezéseit első alkalommal az e törvény hatálybalépését követően kiírt pályázati eljárások, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység vámhatóság által történő engedélyezési eljárásai során kell alkalmazni azzal, hogy 2013. július 1-jét megelőzően dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység az e törvényben meghatározott feltételek hiányában is folytatható.

(4) Az e törvény alapján kiadott engedélyek érvényességének legkorábbi kezdőnapja 2013. július 1. lehet.

(5) A (3) bekezdés 2013. július 1-jén hatályát veszti.

(6) Az e törvényben foglaltaktól eltérően a miniszter köteles a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságra vonatkozó pályázatokat első alkalommal legkésőbb 2012. november 15. napjáig kiírni úgy, hogy a pályázatok benyújtására a kiírás megjelenését követő 60 napos határidő álljon rendelkezésre, továbbá a benyújtási határidő elteltét követő 60 napos határidőn belül a pályázatok eredményeit ki kell hirdetni.

(7)17 Azok a kiskereskedők, akik a 2. § hatálybalépését megelőzően dohánytermékek értékesítésére jogosultak voltak, a 2. § hatálybalépését követően dohányterméket a dohánytermék-nagykereskedőktől már nem vásárolhatnak, és a meglévő dohánytermék-készletük értékesítését legfeljebb a 2. § hatálybalépését követő 15 napig folytathatják. A dohánytermék-nagykereskedő köteles az általa értékesített és az e bekezdés rendelkezései miatt a kiskereskedőknél megmaradt – sértetlen csomagolású – dohánytermékeket a kiskereskedő kérelmére 30 napon belül azon az áron visszavásárolni, amelyen a dohánytermék a kiskereskedő részére értékesítésre került.

24/A. §18 (1) A 24. § (4) bekezdése rendelkezéseit nem érintve a 2013. július 1-jét megelőzően kiállított engedély birtokában a dohányboltot 2013. május 1-jét követően 2013. június 30-ig – az e §-ban meghatározott eltéréssel – a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó általános szabályok szerint üzemeltetni lehet (a dohánybolt előzetes üzemeltetése).

(2) A dohánybolt előzetes üzemeltetésének megkezdésére azt követően kerülhet sor, ha az engedély jogosultja e szándékát a vámhatóság felé bejelenti, azzal, hogy a 13/A. § (3) bekezdésének a rendelkezését e bejelentésre is alkalmazni kell. A dohánybolt előzetes üzemeltetéséhez a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényben meghatározott működési engedélyre nincs szükség.

(3) A dohánybolt előzetes üzemeltetése során a dohányboltban csak a 3. § 8. pontjában felsorolt termékek forgalmazására kerülhet sor.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

25. §19

26. § Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy a vámhatóság által lefolytatott eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét, valamint a díjak beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat rendeletben határozza meg.20

VII. FEJEZET

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁNAK VALÓ MEGFELELÉS

27. § Ez a törvény a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Bejelentés az Európai Unió részére

28. § A törvény tervezetének

a) a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló – a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított – 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikke,

b) a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése

szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés

29. § E törvény 2. § (1) bekezdése, 25. § (1)–(2) bekezdése az Alaptörvény 38. cikk (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!