nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet
a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről
2012-09-02
2013-03-29
2
Jogszabály

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet

a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó egyes szakképesítések felsorolását, amelyek szakmai és vizsgakövetelményeit a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A 3. melléklet tartalmazza az egyes szakmacsoportok tekintetében a szakképzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák felsorolását.

(3) A 4. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendeletben [a továbbiakban: 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben [a továbbiakban: 1/2006. (II. 17.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet] és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet] szereplő szakképesítések tekintetében megszerzett jogosultságok megfeleltetését.

2. § A 2. mellékletben kiadásra kerülő egyes szakmai és vizsgakövetelményekben feltüntetett szakmai előképzettségen túl az adott szakképesítés tekintetében szakmai előképzettségnek kell tekinteni

a) a korábban kiadott azonos megnevezésű állam által elismert szakképesítéseket, szakmunkás képesítéseket, technikus képesítéseket, valamint

b) a szakmai előképzettségként nevesített szakképesítéseknek megfelelő munkakör betöltésére képesítő, jogszabály alapján korábban kiadott képesítéseket is.

3. § (1) Ez a rendelet 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) A 2012. szeptember 1-jén induló iskolai rendszerű képzések a 2012. augusztus 31-én hatályos Országos Képzési Jegyzékhez (a továbbiakban: OKJ) kiadott szakmai és vizsgakövetelmények szerint is indíthatóak.

(3) Az iskolarendszeren kívüli képzések 2012. december 31-ig a 2012. augusztus 31-én hatályos OKJ-hoz kiadott szakmai és vizsgakövetelmények szerint indíthatóak.

(4) A folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos szakmai és vizsgakövetelményeket megállapító rendelet alapján kell befejezni.

(5)–(6)1

1. melléklet a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelethez

A nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe utalt egyes szakképesítések felsorolása, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

 

 

A

B

C

1.

Sor-
szám

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítés/
részszakképesítés/
szakképesítés-ráépülés megnevezése

Szakmacsoport
megnevezése

2.

1.

34

543

01

Abroncsgyártó

Vegyipar

3.

2.

34

543

02

Asztalos

Faipar

4.

3.

34

521

01

Autógyártó

Gépészet

5.

4.

54

523

01

Automatikai technikus

Elektrotechnika-elektronika

6.

5.

34

582

01

Ács

Építészet

7.

6.

34

582

02

Bádogos

Építészet

8.

7.

54

544

01

Bányaipari technikus

Gépészet

9.

8.

34

542

01

Bőrdíszműves

Könnyűipar

10.

9.

54

542

01

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

Könnyűipar

11.

10.

34

542

02

Cipőkészítő

Könnyűipar

12.

11.

34

811

01

Cukrász

Vendéglátás-turisztika

13.

12.

34

341

01

Eladó

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

14.

13.

34

522

01

Elektromechanikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika

15.

14.

34

522

02

Elektromos gép- és készülékszerelő

Elektrotechnika-elektronika

16.

15.

34

522

03

Elektronikai műszerész

Elektrotechnika-elektronika

17.

16.

54

523

02

Elektronikai technikus

Elektrotechnika-elektronika

18.

17.

54

522

01

Erősáramú elektrotechnikus

Elektrotechnika-elektronika

19.

18.

34

582

03

Épület- és szerkezetlakatos

Gépészet

20.

19.

54

582

01

Épületgépész technikus

Gépészet

21.

20.

54

543

01

Faipari technikus

Faipar

22.

21.

54

863

01

Fegyverműszerész

Gépészet

23.

22.

34

542

03

Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító

Könnyűipar

24.

23.

34

582

04

Festő, mázoló, tapétázó

Építészet

25.

24.

34

542

04

Férfiszabó

Könnyűipar

26.

25.

34

521

02

Finommechanikai műszerész

Gépészet

27.

26.

54

544

02

Fluidumkitermelő technikus

Gépészet

28.

27.

34

543

03

Formacikk-gyártó

Vegyipar

29.

28.

54

521

03

Gépgyártástechnológiai technikus

Gépészet

30.

29.

34

521

03

Gépi forgácsoló

Gépészet

31.

30.

54

543

02

Gumiipari technikus

Vegyipar

32.

31.

52

815

01

Gyakorló fodrász

Egyéb szolgáltatások

33.

32.

52

815

02

Gyakorló kozmetikus

Egyéb szolgáltatások

34.

33.

34

521

05

Gyártósori gépbeállító

Gépészet

35.

34.

34

521

06

Hegesztő

Gépészet

36.

35.

34

582

05

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

Gépészet

37.

36.

54

812

01

Idegenvezető

Vendéglátás-turisztika

38.

37.

34

521

04

Ipari gépész

Gépészet

39.

38.

34

543

04

Ipari gumitermék előállító

Vegyipar

40.

39.

54

346

01

Irodai asszisztens

Ügyvitel

41.

40.

34

521

07

Járműipari fémalkatrész-gyártó

Gépészet

42.

41.

34

582

06

Kályhás

Építészet

43.

42.

34

542

05

Kárpitos

Faipar

44.

43.

54

341

01

Kereskedő

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

45.

44.

54

521

04

Kohászati technikus

Gépészet

46.

45.

34

582

07

Kőfaragó, műköves és épületszobrász

Építészet

47.

46.

34

582

08

Kőműves és hidegburkoló

Építészet

48.

47.

34

543

06

Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó

Nyomdaipar

49.

48.

34

582

09

Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

Gépészet

50.

49.

54

524

01

Laboratóriumi technikus

Vegyipar

51.

50.

54

725

04

Látszerész és fotócikk-kereskedő

Egyéb szolgáltatások

52.

51.

54

345

01

Logisztikai ügyintéző

Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció

53.

52.

54

582

03

Magasépítő technikus

Építészet

54.

53.

54

523

04

Mechatronikai technikus

Gépészet

55.

54.

34

523

01

Mechatronikus-karbantartó

Elektrotechnika-elektronika

56.

55.

54

582

04

Mélyépítő technikus

Építészet

57.

56.

34

521

09

Műanyagfeldolgozó

Vegyipar

58.

57.

54

521

06

Műanyagfeldolgozó technikus

Vegyipar

59.

58.

34

542

06

Női szabó

Könnyűipar

60.

59.

54

213

04

Nyomdaipari gépmester

Nyomdaipar

61.

60.

34

725

01

Optikai üvegcsiszoló

Egyéb szolgáltatások

62.

61.

54

343

01

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)

Közgazdaság

63.

62.

54

344

01

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Közgazdaság

64.

63.

34

811

03

Pincér

Vendéglátás-turisztika

65.

64.

54

542

02

Ruhaipari technikus

Könnyűipar

66.

65.

34

811

04

Szakács

Vendéglátás-turisztika

67.

66.

34

582

10

Szárazépítő

Építészet

68.

67.

34

521

10

Szerszámkészítő

Gépészet

69.

68.

54

542

03

Textilipari technikus

Könnyűipar

70.

69.

54

812

03

Turisztikai szervező, értékesítő

Vendéglátás-turisztika

71.

70.

54

346

02

Ügyviteli titkár

Ügyvitel

72.

71.

54

344

02

Vállalkozási és bérügyintéző

Közgazdaság

73.

72.

54

344

03

Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző

Közgazdaság

74.

73.

54

524

02

Vegyipari technikus

Vegyipar

75.

74.

54

811

01

Vendéglátásszervező-vendéglős

Vendéglátás-turisztika

76.

75.

34

811

05

Vendéglátó eladó

Vendéglátás-turisztika

77.

76.

34

522

04

Villanyszerelő

Elektrotechnika-elektronika

78.

77.

34

582

12

Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő

Gépészet

2. melléklet a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelethez

Az 1. sorszámú Abroncsgyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Abroncsgyártó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Vegyipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség:

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

8136

Gumitermékgyártó gép kezelője

Gumihengerlő

3.1.3.

Gumiipari gépikeverő kezelője

3.1.4.

Hengerkezelő, gumi hengerszékkezelő (gumitermékgyártás)

3.1.5.

Gumiabroncs-készítő

3.1.6.

Gumigyártó- és feldolgozó

3.1.7.

Gumimérlegelő

3.1.8.

Guminyíró (gumifeldolgozás)

3.1.9.

Gumioldat-kezelő

3.1.10.

Gumisorjázó-javító

3.1.11.

Gumisütő

3.1.12.

Gumisütő-javító

3.1.13.

Gumitermékgyártó, vulkanizáló

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az abroncsgyártó feladata a gumiipari keverőgépeken receptura alapján a gumikeverékek elkészítése, a gumikeverékekből félkész gumitermékek előállítása, a félkész termékekből nyersabroncs felépítése, majd annak vulkanizálása. Az abroncsgyártó elvégzi az alapanyagok teljes körű vizsgálatát, a folyamatközi minőségellenőrzést, valamint a késztermékek vizsgálatát.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    huzalkarikát előállítani

-    vágó gépsort üzemeltetni

-    konstrukció szerint méretre vágni

-    félkész terméket vizsgálni

-    konstrukció szerint felépíteni

-    nyersabroncsot vulkanizálni

-    készterméken roncsolásos és roncsolásmentes vizsgálatokat végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 543 02

Gumikeverék-készítő

részszakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10077-12

Gumiipari félkész termékek előállítása

4.4.

10078-12

Járműabroncsok készítése

4.5.

10079-12

Kaucsukalapú keverékek készítése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10076-12

Általános gumiipari feladatok

gyakorlati

5.2.4.

10077-12

Gumiipari félkész termékek előállítása

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

10078-12

Járműabroncsok készítése

gyakorlati, írásbeli

5.2.6.

10079-12

Kaucsukalapú keverékek készítése

gyakorlati, írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Gumikeverékek készítése, alapanyag és keverékvizsgálatok

A vizsgafeladat ismertetése: Alapanyagok és segédanyagok fizikai tulajdonságainak mérése (sűrűség, viszkozitás, szemcseeloszlás)

Gumikeverékek reológiai vizsgálata, vulkanizált gumiminták fizikai vizsgálata (Reológiai és vulkanizálási görbék felvétele, mintaelőkészítés további vizsgálatra, vastagság-, keménységmérés, szakítás-, tapadás-, nyúlás-, fáradás-, öregedés-, kopásvizsgálatok) Mérési eredmények dokumentálása

Receptura alapján a keverék összetevőinek bemérése, keverési művelet végrehajtása, az elkészült keverék kiszerelése

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Gumiipari félkész termékek előállítása, abroncsgyártás

A vizsgafeladat ismertetése: Gumikeverékek feldolgozása (gumiipari félkész termék előállító gépek kezelése, kapcsolódó műveletek elvégzése), félkész termékekből járműabroncs előállítása (felépítő és vulkanizáló gépek kezelése, kapcsolódó műveletek elvégzése), félkész- és késztermék előállításhoz kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gumiabroncsgyártás gépei

A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított feladatsor, amely a következő elemeket tartalmazza: gépelemek; motorok, hajtások; szivattyúk; félkésztermék-gyártó berendezések (extruder, kalander, peremkarika-gyártó berendezések, vágógépek); késztermék-gyártó berendezések (felépítő gépek, vulkanizáló gépek)

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Abroncsgyártás alapanyagai, félkész- és késztermék-gyártó technológiák

A vizsgafeladat ismertetése: Abroncsgyártáshoz használt alap- és segédanyagok, gumikeverékek, félkésztermék-előállítás technológiája (extrudálás, kalanderezés, peremkarika-gyártás, darabolási technológiák), félkész termékek feldolgozása (felépítés technológiája, vulkanizálási technológiák)

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Bemérő eszközök

6.3.

Reométer

6.4.

Keménységmérő

6.5.

Vastagságmérő

6.6.

Szakítószilárdság mérő

6.7.

Sűrűség mérő

6.8.

Viszkozitás mérő

6.9.

Szitasor

6.10.

Mérlegek

6.11.

Minta vulkanizáló prés

6.12.

Minta kivágó, előkészítő berendezés

6.13.

Fárasztógép

6.14.

Koptatógép

6.15.

Öregítő berendezés

6.16.

Zárt keverő

6.17.

Hengerszék

6.18.

Keverék kiszerelő gép

6.19.

Elsősegély nyújtó felszerelés

6.20.

Kézi szerszámok

6.21.

Tároló edények

6.22.

Gépkönyvek, kezelési utasítások, műszaki dokumentációk

6.23.

Gyártási,vizsgálati előírások

6.24.

Szabványok, kézikönyvek, szótárak

6.25.

Számítógép

6.26.

Számítástechnikai segédeszközök

6.27.

Szoftverek

6.28.

Szárítószekrény

6.29.

Speciális félkész- és késztermékvizsgáló eszközök

6.30.

Speciális gumiipari mintavételi eszközök

6.31.

Speciális gumiipari minőségellenőrző műszerek

6.32.

Szállító- és tároló berendezések, gépek

6.33.

Extruder

6.34.

Extruder szerszámok

6.35.

Kalander

6.36.

Vulkanizáló prés, kazán

6.37.

Vágógép

6.38.

Felépítő-gépek

6.39.

Konfekcionáló egységek

6.40.

Speciális gyártógépek

6.41.

Egyéni védőfelszerelés

6.42.

Termékvizsgálók

6.43.

Élettartam vizsgálók

6.44.

Karbantartás eszközei

7. EGYEBEK

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Asztalos

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Faipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

    

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7223

Bútorasztalos

Általános asztalos

3.1.3.

Beépített bútor helyszíni szerelője

3.1.4.

Beépítettbútor-készítő

3.1.5.

Bútorgyártó

3.1.6.

Bútorjavító

3.1.7.

Díszlet-asztalos

3.1.8.

Egyedibútor-készítő

3.1.9.

7514

Épületasztalos

Ablakgyártó

3.1.10.

Ablakkeret-készítő

3.1.11.

Ablakszerelő

3.1.12.

Ajtótokkészítő

3.1.13.

Épületasztalos

3.1.14.

Épület-karbantartó asztalos

3.1.15.

Faburkolat-felrakó

3.1.16.

Nyílászáró beépítő

3.1.17.

Nyílászáró gyártó asztalos

3.1.18.

Parkettakészítő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az asztalos fő feladatköre a faipari termékek készítése, szerelése, karbantartása, javítása és felújítása. Különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, nyílászárók és belsőépítészeti munkák elkészítését végzi. Tevékenységi köre a termék előállításához szükséges eszközök és anyagok beszerzésén át a gyártási műveletek, kapcsolódó adminisztrációk, valamint a befejező feladatok elvégzéséig terjed.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    betartani a munkavédelmi előírásokat

-    gépeket, szerszámokat ellenőrizni, beállítani

-    helyszíni felmérést végezni

-    faipari alapszerkezeteket készíteni

-    asztalosipari alapszerkezeteket szerelni

-    helyszíni szerelést végezni

-    korpuszbútorokat, tároló bútorokat gyártani

-    asztalokat gyártani

-    ülőbútorokat készíteni

-    fekvőbútorokat készíteni

-    kiegészítő bútorokat gyártani

-    irodai bútorokat gyártani

-    beépített bútorokat készíteni

-    ajtókat és ablakokat készíteni

-    lépcsők és korlátok készítését végezni

-    egyéb asztalosipari termékeket gyártani

-    épületasztalosipari szerkezeteket elhelyezni és rögzíteni

-    épületasztalosipari szerelvényeket, vasalatokat felszerelni, beállítani

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

21 543 02

Faipari gépkezelő

részszakképesítés

3.3.4.

31 543 01

Famegmunkáló

részszakképesítés

3.3.5.

21 543 01

Asztalosipari szerelő

részszakképesítés

3.3.6.

35 543 01

Műbútorasztalos

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10224-12

Alapvető tömörfa megmunkálás

4.4.

10225-12

Asztalosipari szerelés

4.5.

10226-12

Asztalosipari termékek gyártása

4.6.

10227-12

Biztonságos munkavégzés

4.7.

10228-12

Gépkezelés

4.8.

10229-12

Gyártáselőkészítés feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Vizsgaremek elkészítése.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10224-12

Alapvető tömörfa megmunkálás

gyakorlati

5.2.4.

10225-12

Asztalosipari szerelés

gyakorlati

5.2.5.

10226-12

Asztalosipari termékek gyártása

gyakorlati, írásbeli

5.2.6.

10227-12

Biztonságos munkavégzés

írásbeli

5.2.7.

10228-12

Gépkezelés

gyakorlati

5.2.8.

10229-12

Gyártáselőkészítés feladatok

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgaremek készítése

A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázónak az általa választott és a vizsgát szervező intézmény által jóváhagyott bútor- vagy épületasztalos-ipari terméket kell készítenie a műszaki dokumentációjával együtt.

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Gépkezelési feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Gép és szerszám kiválasztása, működtetése, meghatározott alkatrész gépi megmunkálása

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Famegmunkálási feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Műszaki rajz és műszaki leírás alapján faipari termék készítésekézi és gépi technológia alkalmazásával

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

D) A vizsgafeladat megnevezése: Asztalosipari szerelési feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Alkatrészek összeállítása, asztalos szerkezet összeállítása, vasalatok, szerelvények felszerelése

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szerkezettan-szakrajz, technológia, anyagismeret

A vizsgafeladat ismertetése: Faipari szakrajz és asztalosipari szerkezeti rajz készítése, kézi és gépi technológiák, szakmai számítás, faanyagismeret, ragasztás-, felületkezelés anyagai, technológiái

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Munkavédelmi és technológiai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A vizsgaremekre vonatkozó előírások:

A vizsgaremek és annak dokumentációjának elkészítése és beadása, nappali rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási napon, felnőttképzés esetén a vizsgára jelentkezéskor történik.

A vizsgaremeket a vizsgabizottság csak kész állapotban tudja értékelni.

Műszaki dokumentációra vonatkozó előírások:

A műszaki dokumentációnak tartalmazni kell a vizsgaremekhez tartozó műszaki rajzokat, szabásjegyzéket, anyagnormát, műszaki leírást, gyártási folyamatábrát, általános technológiai leírást, és árkalkulációt.

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Asztalosipari kéziszerszámok

6.3.

Asztalosipari kézi kisgépek

6.4.

Asztalosipari telepített megmunkálógépek

6.5.

Mérőeszközök

6.6.

Számítógép

6.7.

Szoftver

6.8.

Faipari CNC megmunkálógépek

6.9.

Szerelőszerszámok

7. EGYEBEK

A 3. sorszámú Autógyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Autógyártó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

8211

Mechanikaigép-összeszerelő

Gépjármű-összeszerelő

3.1.3.

Gyártósori összeszerelő

3.1.4.

Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő

3.1.5.

Motorkészítő

3.1.6.

Automata összeszerelő gépsor kezelője

3.1.7.

Fémtermék-összeszerelő

3.1.8.

Karosszéria összeszerelő

3.1.9.

Finommechanikai összeszerelő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az Autógyártó mechanikai gépeket (pl. motorokat, gépjárműveket), géprészleteket állít elő szakaszos vagy folyamatos gyártósoron. Munkájával kapcsolatosan ellenőriz, karbantart, dokumentál és anyagmozgatást végez.

Tevékenységét egyénileg vagy szerelőcsoportokban gyártási folyamatok keretén belül végzi.

A gyártási folyamat tagjaként közvetlenül részt vesz a folyamatbiztosításban, a minőségi szabványok betartásában és a folyamatok, a gyártási minőség és a munkabiztonság folyamatos korszerűsítési tevékenységeiben.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    gyártási folyamatokat biztosító utasításokat és információkat használni

-    tevékenységeihez meghatározott gépeket, szerelő- és segédberendezéseket, szállító eszközöket és szerszámokat használni

-    az általa használt berendezéseken, gépeken és eszközökön a beállítást, ápolást és karbantartást végezni

-    elektromos és fémipari kéziszerszámokat használni

-    mérőeszközöket kezelni

-    gondoskodni a hulladékok, veszélyes hulladékok szabályszerű elhelyezéséről

-    anyagmozgató eszközöket használni

-    speciális technológiai berendezéseket kezelni

-    gépjármű részegységeket be-, vagy kiszerelni

-    végellenőrzéseket végezni, dokumentálni

-    automata vagy félautomata összeszerelő gépsorokat kezelni és felügyelni

-    forgácsoló szerszámgépeket kezelni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10161-12

Autógyártó feladatok

4.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

4.5.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

4.6.

10164-12

Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10161-12

Autógyártó feladatok

gyakorlati

5.2.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

gyakorlati

5.2.5.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

gyakorlati, szóbeli

5.2.6.

10164-12

Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Részegységek vizsgálata és ki-vagy beszerelése

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg gyakorló-oktató motoron, az általa megismert technológia felhasználásával. Adott részegység ki- vagy beszerelés elvégzésével. Az adott részegység kiszerelése után vagy beszerelése előtt, a vizsgázó elvégzi a részegység     ellenőrzését, vizsgálatát és a kísérő dokumentáció kitöltését. Összetett lemezalkatrész készítése adott műszaki dokumentáció alapján.

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10163-12 Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem és 10164-12 Gépgyártósori gépkezelői, gépszerelői feladatok követelményrészekhez tartozó témaköröket tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Elsősegélynyújtás eszközei

6.3.

Mechanikus mérőeszközök

6.4.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.5.

Anyagmozgató gépek, eszközök

6.6.

Elektromos mérőeszközök

6.7.

Szerelőállványok

6.8.

Gyártási dokumentumok

6.9.

Gépjárművek fődarabjai, részegységei

6.10.

Szerszámgépek

6.11.

Demonstrációs darabok

6.12.

Számítógépek (programcsomagok, szimulációs szoftverek)

6.13.

Alkatrésztároló és adagoló rendszerek

6.14.

Szerelő célszerszámok

6.15.

Futószalag vezérlő

6.16.

Szerelő célgépek

6.17.

Számítógépes mérőeszközök

6.18.

Csavarbehajtó

6.19.

Számítógép vezérlésű forgácsológépek

6.20.

Speciális megmunkáló gépek, célgépek

6.21.

Fémipari kéziszerszámok

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

A 4. sorszámú Automatikai technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 523 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Automatikai technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

vagy iskolai előképzettség hiányában

2..1.2. Bemeneti kompetenciák:

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3122

Villamosipari technikus

(elektronikai technikus)

Gyengeáramú villamosipari technikus

3.1.3.

Jelzőberendezés-technikus

3.1.4.

3121

Villamosipari technikus

(energetikai technikus)

Ipari elektronikai technikus

3.1.5.

3190

Egyéb műszaki foglalkozású

PLC programozó

3.1.6.

7341

Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója

Automatikai műszerész

3.1.7.

Biztosítóberendezés műszerész

3.1.8.

Elektroműszerész

3.1.9.

Elektronikai műszerész

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az automatikai technikus feladata az automatizált gépek, berendezések és rendszerek szerelése, üzembehelyezése, karbantartása és javítása. Ismeri és alkalmazza a méréstechnikai elveket és eszközöket. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat. PLC programot ír, módosít, bevonja a PLC-t a hibakeresés folyamatába.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    üzembe helyezni az automatikai berendezést

-    automatikai berendezéseket üzemeltetni, javítani, karbantartani

-    automatikai berendezéseken műszeres méréseket végezni

-    készülék-átalakítási munkákat végezni

-    részt venni az új technológiák bevezetésében

-    magas automatizáltságú berendezéseket kezelni

-    karbantartási, javítási munkákat irányítani

-    PLC programozást végezni

-    paramétereket beállítani, diagnosztizálni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 523 01

PLC programozó

részszakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

4.4.

10005-12

Villamosipari alaptevékenységek

4.5.

10003-12

Irányítástechnikai alapok

4.6.

10004-12

Pneumatikus és hidraulikus rendszerek

4.7.

10002-12

Ipari gyártórendszerek

4.8.

10001-12

Ipari folyamatok irányítása PLC-vel

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

írásbeli

5.2.4.

10005-12

Villamosipari alaptevékenységek

írásbeli

5.2.5.

10003-12

Irányítástechnikai alapok

írásbeli

5.2.6.

10004-12

Pneumatikus és hidraulikus rendszerek

gyakorlati

5.2.7.

10002-12

Ipari gyártórendszerek

gyakorlati

5.2.8.

10001-12

Ipari folyamatok irányítása PLC-vel

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Villamos, pneumatikus, hidraulikus irányítások

A vizsgafeladat ismertetése: Villamos, pneumatikus vagy hidraulikus kapcsolások tervezése, összeállítása, beállítása, működtetése. Villamos, pneumatikus vagy hidraulikus berendezésen hibakeresés, hibajavítás, dokumentálás

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Ipari folyamatirányítás PLC-vel

A vizsgafeladat ismertetése: A vezérlendő berendezés megismerése, a helyes és biztonságos működtetést biztosító PLC program megírása, a berendezés üzembe helyezése, működtetése, hibakeresés

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Villamosipari és irányítástechnikai ismeretek és PLC általános ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Számolási/áramköri/tervezési feladatok megoldása elektrotechnika/elektronika, digitális technika, irányítástechnika tananyagból és PLC programozási feladatok megoldása

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Irányítástechnikai alapok, gyártórendszerek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10003-12 Irányítástechnikai alapok és a 10002-12 Ipari gyártórendszerek követelménymodulok témaköreit tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szkenner

6.4.

Nyomtató

6.5.

Szimulációs szoftverek

6.6.

Szerelőszerszámok

6.7.

Elektromos kéziszerszámok

6.8.

Speciális szerelőszerszámok hidraulikához, pneumatikához

6.9.

Elektromos mérőműszerek

6.10.

Nyomásmérő műszerek

6.11.

Elektronikus mérőműszerek

6.12.

Pneumatikus vezérlő és vezérelt elemek

6.13.

Hidraulikus vezérlő és vezérelt elemek

6.14.

Elektropneumatikus vezérlő és vezérelt elemek

6.15.

PLC-készülék

6.16.

Kommunikációs eszközök

6.17.

Megépített vagy szimulált gyártórendszer modell

6.18.

Villamos vezérlő és vezérelt elemek

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

Az 5. sorszámú Ács megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Ács

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében az Építészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.

2.2 Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat:–

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7513

Ács

Állványozó

3.1.3.

Állványszerelő

3.1.4.

Csőállványozó

3.1.5.

Dúcolat készítő

3.1.6.

Építményzsaluzat-szerelő

3.1.7.

Faállványozó

3.1.8.

Fatetőszerkezet-gyártó

3.1.9.

Fedélszerkezet-készítő

3.1.10.

Födémzsaluzó

3.1.11.

Magasépítési ács-állványozó

3.1.12.

Zsaluzó

3.1.13.

Zsaluzóács

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az építőiparban előforduló famunkálatokat végez, fedélszerkezeteket, zsaluzatokat, állványokat készít, bont, átalakít és karbantart, illetve beépíti az előregyártott faszerkezeteket. A helyszíni monolit beton és vasbetonszerkezetek zsaluzása, a zsaluzatokhoz, zsaluzati rendszerekhez tartozó állványzatok szerelése, a beton bedolgozása és a homlokzati fémállványok szerelése.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

– megismerni, ellenőrizni a munkaterületet, előkészíteni a zsaluzatok, állványok munkáit

– ellenőrizni a munkavégzés feltételeit, helyszíni méréseket végezni

– értelmezni a rendelkezésre álló műszaki dokumentáció tartalmát és használni az építészeti alapfogalmakat munkája során

– felvonulni a megfelelő eszközökkel a munkaterületre

– betartani az építési technológiai folyamatok sorrendiségét

– biztosítani az anyagok, eszközök szakszerű tárolását és figyelemmel kísérni a munkájához szükséges anyagok folyamatos utánpótlását

– ellenőrizni a felhasználásra kerülő anyagokat, biztosítani azok szakszerű felhasználását

– gondoskodni a munkaterület folyamatos tisztántartásáról

– átadni a munkát a munkáltatójának, levonulni a munkaterületről

– alkalmazni és értelmezni a műszaki ábrázolás módszereit, értelmezni az építőipari rajzokat

– alkalmazni a különböző szerkezetek jelölését, értelmezni a szerkezetek térbeli helyzetét

– értelmezni a különböző szintű dokumentációk tartalmát, és a gyakorlatban hasznosítani azokat

– betartani és betartatni a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

– baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedni, elsősegélyt nyújtani

– használni a kivitelezési munkák végrehajtásához szükséges munkavédelmi eszközöket

– biztosítani az anyagok, eszközök szakszerű, biztonságos mozgatását, használatát

– tervek alapján előkészíteni a hagyományos zsaluzási, állványozási munkák anyagait, eszközeit

– méretre szabni, megmunkálni a függőleges és vízszintes szerkezetek hagyományos zsaluzatát

– összeállítani, elhelyezni a pillérek, falak hagyományos zsaluelemeit, megtámasztását

– összeállítani, elhelyezni a födémszerkezetek hagyományos zsaluelemeit és alátámasztó állványzatát

– bontani a hagyományos zsaluzatokat és a zsaluzat állványzatát

– rendszerzsaluzatok és állványok tervei alapján, típusonként előkészíteni, előszerelni az anyagokat

– elhelyezni, rögzíteni a különböző kialakítású függőleges szerkezetek pillér és falzsaluzati rendszereit

– elhelyezni a különböző formájú vízszintes szerkezetek födémzsaluzati rendszereit, alátámasztását

– összeállítani, elhelyezni, mozgatni a függesztett állványokat, kúszóállványokat, kúszózsaluzatokat

– ellenőrizni a fogadószerkezetet, a zsalu és állványszerkezet stabilitását, beállítani, mérést végezni

– bontani a függőleges szerkezetek, pillérek, falak rendszerzsaluzatát

– bontani a vízszintes szerkezetek födémzsaluzati rendszereit, alátámasztását

– monolit beton, vasbeton szerkezetek betonozását, betonbedolgozását végezni üzemi betonból

– zsaluzatokat, állványszerkezeteket és azok elemeit mozgatni, emelni a technológiai előírás alapján

– zsalu és állványtípusok elemeit tisztítani, karbantartani, tárolni és szállításhoz előkészíteni

– elhelyezni, merevíteni, rögzíteni a homlokzati csőállvány szerkezetét, munkaszintjét, feljáróját

– elhelyezni, merevíteni, rögzíteni a homlokzati keretes állvány szerkezetét, munkaszintjét, feljáró elemeit

– elhelyezni az állványok munkavédelmi felszerelését

– bontani az állványok járófelületét, merevítését, szerkezeti elemeit, rögzítését

– hagyományos állványokat építeni, merevíteni és bontani

– faszerkezeteket (fa fedélszerkezetek, fafödémek) építeni, helyreállítani, felújítani, megerősíteni, átalakítani

– előregyártott faszerkezeteket beépíteni

– szigetelő anyagokat és fóliákat elhelyezni a szükséges helyeken

– munkaterület, eszközök és szerszámok karbantartásával, tisztán tartásával összefüggő tevékenységeket végezni

– működtetni a munkavégzéshez szükséges gépeket, berendezéseket, mérőeszközöket.

– betartani a biztonsági előírásokat

munkája során betartani a tűzvédelmi, munkavédelmi szabályokat,

– gondoskodni a hulladékok, veszélyes hulladékok szabályszerű elhelyezéséről,

– baleset esetén az előírások szerint eljárni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 582 06

Zsaluzóács

részszakképesítés

3.3.4.

31 582 02

Építményzsaluzat és fémállvány szerelő

részszakképesítés

3.3.5.

35 582 07

Tetőfedő

szakképesítés-ráépülés

4.    SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

4.4.

10102-12

Hagyományos zsaluzat és állványzata

4.5.

10318-12

Rendszerzsaluzatok és állványok

4.6.

10100-12

Állványzatok

4.7.

10319-12

Fémszerkezetű állványok

4.8.

10099-12

Ácsszerkezetek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

írásbeli

5.2.4.

10102-12

Hagyományos zsaluzat és állványzata

gyakorlati

5.2.5.

10318-12

Rendszerzsaluzatok és állványok

írásbeli

5.2.6.

10100-12

Állványzatok

írásbeli

5.2.7.

10319-12

Fémszerkezetű állványok

gyakorlati

5.2.8.

10099-12

Ácsszerkezetek

írásbeli, gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése:Zsaluzóács feladatok elkészítése

A vizsgafeladat ismertetése: Pillér zsaluzat készítése hagyományos zsaluzattal

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Rendszerzsaluzatok, homlokzati fémállványok szerelése, bontása a kiosztási rajzok és anyagkigyűjtések alapján

A vizsgafeladat ismertetése: Egyszerű sík födémszerkezet kitűzése, zsaluzása rendszerzsaluzattal, és homlokzati fémállvány szerelése, bontása

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat aránya: 20 %

C) A vizsgafeladat megnevezése: Ács feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Fedélszerkezet építése

A vizsgafeladat időtartama: 240perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Komplex írásbeli feladat

A vizsgafeladat ismertetése: Egy adott lakóépület fedélidom szerkesztése, a fedélszerkezethez szükséges anyagmennyiség számítása és dokumentálása, és a tervezett munkáról a számla elkészítése.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: A) Faszerkezetek anyagai, szerkezetei, technológiák és ezek munkavédelmi előírásai.

B) Hagyományos és rendszerzsaluzatokra, állványrendszerekre és homlokzati fémállványokra vonatkozó előírások, utasítások

A vizsgafeladat ismertetése: A) A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.

B) A zsaluzatok és állványok anyagai, típusok kialakítása, felhasználási területe, szereléstechnológiai, munkavédelmi utasítása, és a zsalu és állványrajzok, anyagkigyűjtések, táblázatok értelmezése

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc (ebből felkészülési idő: 30 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati feladatokat a vizsgaszervező helyileg állítja össze, és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá. A helyi sajátosságoknak megfelelően a vizsgabizottság dönthet a fent felsorolt feladatok összevonásáról, az előírt vizsgaidőket módosíthatja a konkrét feladat függvényében. A gyakorlati vizsgák összes időtartama 420 perc.

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mérő, kitűző, jelölő eszközök

6.3.

Faipari kéziszerszámok

6.4.

Faipari kézi elektromos kisgépek

6.5.

Faipari telepített gépek

6.6.

Szintezőeszközök, műszerek

6.7.

Betonbedolgozó eszközök, gépek

6.8.

Betonfelület csiszoló, javító eszközök

6.9.

Zsalu és állványrendszerek szerelő, karbantartó, megmunkáló kéziszerszámok

6.10.

Szereléshez szükséges létra, állvány

6.11.

Szerelőszerszámok

6.12.

Állványkezelő célszerszámok

6.13.

Bontószerszámok

6.14.

Műszaki dokumentációk, kiadványok, zsalu és állványrajzok

6.15.

Számítógép

6.16.

Szoftverek

6.17.

Nyomtató, irodatechnikai eszközök

6.18.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.19.

Anyagmozgató gépek, eszközök

7. EGYEBEK

A 6. sorszámú Bádogos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bádogos

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:     alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:     a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében az Építészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség:     –

2.3. Előírt gyakorlat:         –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7533

Épület-, építménybádogos

Csatornahelyreállító bádogos

3.1.3.

Díszműbádogos

3.1.4.

Homlokzati bádogos

3.1.5.

Karbantartó bádogos

3.1.6.

Lemezmunkás, építőipar

3.1.7.

Szellőzőbádogos

3.1.8.

Tetőbádogos

3.1.9.

Tetőfedő bádogos

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

    Szabásmintákat készít a bádogos feladatokhoz, majd elvégzi az elkészült munkadarabok, a bádoglemez     lapok és az épületbádogos-szerkezetek épületekre szerelését, szükség esetén felújítását, javítását,     háztartási bádogos szerkezeteket, használati és berendezési tárgyakat és épületdíszítő elemeket készít és     helyez el.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

– csatornaelemeket, szögletet, véglemezt, betorkolló csonkot, mozgóhézagot gyártani és felszerelni

– vízgyűjtő üstöt, lefolyóelemet, csőbilincset, íves elemeket, kifolyókönyököt gyártani és felszerelni

– eresz-, fal-, orom- és kéményszegélyt gyártani és felszerelni

– homlokzati vonalas bádogos szerkezeteket felmérni, gyártani, szerelni

– korcolt lemezfedést és kiegészítő szerkezeti elemeit előregyártani, szerelni

– lécbetétes fedés és kiegészítő elemeit előregyártani, szerelni

– táblás fedés tükörméretét meghatározni, gyártani és szerelni kiegészítőivel

– díszműbádogos szerkezeteket gyártani és szerelni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

33 582 01

Díszműbádogos

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

4.4.

10266-12

Bádogos alapfeladatok

4.5.

10267-12

Bádogos feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenységei

5.2.3.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

írásbeli

5.2.4.

10266-12

Bádogos alapfeladatok

írásbeli, gyakorlati

5.2.5.

10267-12

Bádogos feladatok

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bádogos szerkezet szabása, összeállítása

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt a következő bádogos szerkezetek valamelyikének előrajzolását, szabását, összeállítását végezze el: különböző szelvényű cső- vagy csatornaelemek hossztoldása (korcolással, forrasztással, átlapolással); vízgyűjtő és vízlevezető szerkezetek készítése; vonalas szerkezeti elemek készítése; fémlemezfedés tető modellen.

A vizsgafeladat időtartama: 420 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bádogos szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (ebből felkészülési idő: 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgán a felkészülés során használt tankönyvek és segédletek, jegyzetek használhatóak. A vizsgázó saját kézi szerszámait használhatja, ha azok a munkavédelmi feltételeknek megfelelnek.

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Anyagmozgató eszközök

6.3.

Mérőeszközök

6.4.

Jelölőeszközök

6.5.

Forrasztóeszközök

6.6.

Lemezollók

6.7.

Fogók

6.8.

Kalapácsok

6.9.

Szegecsezők

6.10.

Elektromos kézi kisgépek

6.11.

Fémipari kéziszerszámok

6.12.

Szerelőszerszámok

6.13.

Telepített lemezmegmunkáló gépek, felszerelések

6.14.

Műszaki dokumentáció

6.15.

Számítógép

6.16.

Szoftverek

6.17.

Nyomtató

6.18.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.19.

Anyagmozgató gépek, eszközök

6.20.

Szerelő- és bontószerszámok

6.21.

Lemezmegmunkáló szerszámok

7. EGYEBEK

Az 7. sorszámú Bányaipari technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 544 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bányaipari technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6 Elméleti képzési idő aránya: 60%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

    a 13. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3111

Bányászati technikus

Bányaipari aknász technikus

3.1.3.

Gázipari technikus

3.1.4.

Geológiai technikus

3.1.5.

Geológus-geofizikus technikus

3.1.6.

Kőolaj-és gázfúró technikus

3.1.7.

Külszíni bányaipari technikus

3.1.8.

Mélyfúró technikus

3.1.9.

Mélyművelési bányaipari technikus

3.1.10.

Olajipari technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Mélybányászati szén-, érc-, ásvány bányák: művelési, termelési feladatainak irányítása, jövesztő, szállító, rakodó és kiszolgáló gépeinek üzemeltetése, az üzemeltetéshez kapcsolódó ellenőrzési, gépkezelési, karbantartási, technológiai, munkaszervezési feladatok végrehajtatása.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    betartani és betartatni a munka-, baleset-, tűzvédelem, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó egyéb előírásokat

-    gondoskodni elsősegélynyújtó és tűzoltó eszközökről, képes elsősegélyt nyújtani

-    használni a technológiai dokumentációkban alkalmazott szabványos jelképes jelöléseket

-    gépek, berendezések, egyéb technikai eszközök működési környezetét ellenőrizni, meggyőződni annak biztonságos voltáról

-    kis- és középjavítási műveleteket végezni

-    napi karbantartási műveleteket végezni

-    gondoskodni a keletkező mérgező gázok hatásainak csökkentéséről

-    kialakítani a munkahelyet, munkakörnyezetet

-    meghatározni és biztosítani a szükséges munkaerőt, munkaeszközt

-    bányagépészeti, bányavillamossági, jövesztő-, fejtő-, rakodó- stb. gépek, berendezések alkalmazását ellenőrizni

-    tervezni a gépkezelők termelési, gépalkalmazási és karbantartási munkáját

-    fejtési munkát végeztetni, jövesztőgépet kezeltetni, biztosítószerkezetet, berendezést kezeltetni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 544 01

Bányaművelő

részszakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10196-12

Bányászati alapismeretek

4.4.

10194-12

Bányagépek működtetése

4.5.

10198-12

Logisztika, karbantartás

4.6.

10199-12

Termelési feladatok

4.7.

10195-12

Bányaipari technikus feladatai

4.8.

10197-12

Bányaüzemeltetés, ellenőrzés

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10196-12

Bányászati alapismeretek

írásbeli,

5.2.4.

10194-12

Bányagépek működtetése

szóbeli

5.2.5.

10198-12

Logisztika, karbantartás

írásbeli, szóbeli

5.2.6.

10199-12

Termelési feladatok

szóbeli

5.2.7.

10195-12

Bányaipari technikus feladatai

szóbeli

5.2.8.

10197-12

Bányaüzemeltetés, ellenőrzés

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Mélybányászati feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Mélybányászati művelési, termelési feladatainak elvégzése, jövesztő, szállító, rakodó és kiszolgáló gépeinek üzemeltetése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Bányászati irányítás, ellenőrzés

A vizsgafeladat ismertetése: Bányászattal kapcsolatos művelési, termelési, üzemeltetési, karbantartási feladatok tervezése, irányítása, ellenőrzése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bányaipari technikusi szakmai feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Bányászati termelési, karbantartási, logisztikai feladatok tervezése, ellenőrzése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Mélybányászati munkafolyamatok, technológiák, irányítási, ellenőrzési feladatai

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 45perc (felkészülési idő 30 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kotrógép

6.3.

Szállítószalag

6.4.

Szállító jármű

6.5.

Csővezeték

6.6.

Szivattyú

6.7.

Hányóképző gép

6.8.

Villamos energiaellátás berendezései

6.9.

Villamos berendezések

6.10.

Törőberendezések

6.11.

Osztályozó berendezések

6.12.

Geodéziai eszközök

6.13.

Informatikai berendezések

6.14.

Hidraulikus – és pneumatikus berendezések

6.15.

Porlekötő berendezések

6.16.

Fúróberendezések

6.17.

Egyéni védőeszközök

6.18.

Tűzoltó eszközök

6.19.

Emelő berendezések

6.20.

Hírközlési eszközök

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

Az 8. sorszámú Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 542 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bőrdíszműves

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség:

2.3. Előírt gyakorlat:

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények:

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7216

Bőrdíszműves, bőröndös, bőrtermékkészítő, -javító

Bőr ajándéktárgy készítő

3.1.3.

Bőr hátizsákkészítő

3.1.4.

Bőrárujavító

3.1.5.

Bőrtáskakészítő

3.1.6.

Bőrtermékkészítő

3.1.7.

Bőrtokkészítő

3.1.8.

Táskajavító, -készítő (bőrből)

3.1.9.

7213

Kalapos, kesztyűs

Bőrkesztyűszabász

3.1.10.

Kesztyűszabász

3.1.11.

Kesztyűvarró

3.1.12.

Kézi kesztyűvarró

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A bőrdíszműves feladata a különböző bőrdíszműipari termékek kiszabása, előkészítése, díszítése, összeállítása, bélelése, befejező műveleteinek végrehajtása.

Kesztyűtermékek kiszabása, előkészítése, díszítése, összeállítása, bélelése, befejező műveleteinek végrehajtása.

A bőrdíszműipari termékek különféle javítási műveleteinek végrehajtása.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    mintákat szerkeszteni

-    anyagszükségletet számolni

-    anyagokat előkészíteni

-    alkatrészeket szabni

-    előkészítő műveleteket végezni

-    alkatrészeket díszíteni

-    alkatrészeket összeállítani

-    termékeket betétezni, kierősíteni, bélelni, körbevarrni

-    befejező, csinosító műveleteket végezni

-    megállapítani a javítandó bőrdíszmű termék hibáját és árkalkulációt készíteni

-    kijavítani a varratokat, béléseket, alkatrészeket, húzózárakat

-    kicserélni a béléseket, alkatrészeket, kellékeket, húzózárakat

-    kiállítani a számlát

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

szakképesítés köre

3.3.3.

31 542 04

Kesztyűs

részszakképesítés

3.3.4.

31 542 01

Bőrtárgy készítő

részszakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

4.2.

azonosító száma

Megnevezése

4.3.

10256-12

Bőripari anyagok jellemzői, szabás és előkészítő műveletek

4.4.

10257-12

Gyártmánytervezés a bőrdíszműiparban

4.5.

10255-12

Bőrdíszműipari termékek gyártása

4.6.

10258-12

Bőrtárgy készítése

4.7.

10259-12

Kesztyű gyártmánytervezése

4.8.

10260-12

Női, férfi- és gyermekkesztyű készítése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:

5.2.    Modulzáró vizsga eredményes letétele

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenységei

5.2.3.

10256-12

Bőripari anyagok jellemzői, szabás és előkészítő műveletek

szóbeli

5.2.4.

10257-12

Gyártmánytervezés a bőrdíszműiparban

gyakorlat

5.2.5.

10255-12

Bőrdíszműipari termékek gyártása

gyakorlat/szóbeli

5.2.6.

10258-12

Bőrtárgy készítése

gyakorlat

5.2.7.

10259-12

Kesztyű gyártmánytervezése

gyakorlat

5.2.8.

10260-12

Női, férfi- és gyermekkesztyű készítése

gyakorlat /szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Bőrdíszműipari termék készítése

A vizsgafeladat ismertetése: Bőrdíszműipari termék készítése megfelelő műszaki dokumentáció alapján

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Női, férfi- és gyermek kesztyű készítése megfelelő műszaki dokumentáció alapján

A vizsgafeladat ismertetése: Női, férfi- vagy gyermek kesztyű készítése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %

C) A vizsgafeladat megnevezése: Egyszerű bőrtárgy készítése

A vizsgafeladat ismertetése: Apróáruk, öltözék kiegészítők, bőrből készült dísztárgyak készítése

A vizsgafeladat időtartama: 120perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bőripari anyagok jellemzői, bőripari termékek gyártástechnológiája

A vizsgafeladat ismertetése: A kihúzott központi tétel ismertetése.

A szóbeli, központilag összeállított kérdései az alábbi témaköröket tartalmazzák:

Bőrgyártás, bőranyagok tulajdonságai

Egyéb bőrfeldolgozó ipari anyagok jellemzői

Bőrfeldolgozó ipari anyagok szabása

Bőrfeldolgozó ipari anyagok előkészítő műveletei

Bőrdíszműves termékek technológiái

Kesztyűs termékek technológiái

A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (ebből felkészülési idő 10 perc, válaszadási idő 5 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kéziszerszámok

6.3.

Keretező szerszámok

6.4.

Szabászasztal

6.5.

Vágólap

6.6.

Munkakő

6.7.

Sablonok

6.8.

Fémszekrény

6.9.

Fenőkő

6.10.

Elszívó berendezés

6.11.

Kiütő gépek, kiütőkések

6.12.

Vékonyító gépek

6.13.

Csiszoló, fényező gépek

6.14.

Behajtó gépek

6.15.

Szélfestő-gép

6.16.

Kellékfelerősítő célgépek

6.17.

Varrógépek (sima-, karos-, dísz-, lasch-, stepp-, szegvevarrógép), apparátok

6.18.

Ragasztógépek

6.19.

Lemezolló

6.20.

Kartonszabász-gép

6.21.

Textilszabász-gép

6.22.

Villamos olló

6.23.

Perforáló gép

6.24.

Bélelő villa

6.25.

Elektromos kéz

6.26.

Prések

6.27.

Számítógépek szövegszerkesztéshez

7. EGYEBEK

A 9. sorszámú Bőrfeldolgozó-ipari technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 542 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Bőrfeldolgozó-ipari technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2..2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3114

Fa- és könnyűipari technikus

Bőrkonfekció-ipari technikus

3.1.3.

Cipőipari technikus

3.1.4.

Bőripari technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A bőrfeldolgozó technikus önállóan vagy mérnöki irányítással bőr-, cipő-, szőrmeipari termékek gyártásában, a gyártási technológia kidolgozásában vesz részt.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    ügyelni a biztonsági előírások betartására

-    minőségbiztosítást végezni

-    meghatározni a feldolgozásra kerülő anyagok tulajdonságait

-    irányítani a termelést

-    elektronikus adatfeldolgozást végezni

-    gyártmánytervezést végezni

-    próbagyártást végezni

-    gyártástechnológiát kidolgozni

-    végterméket minősítni

-    gyártástechnológiát kidolgozni, gyártási folyamatot szervezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10130-12

Bőriparban alkalmazott anyagfajták

4.4.

10131-12

Informatika alkalmazása a könnyűipari termelésirányításban

4.5.

10132-12

Gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban

4.6.

10129-12

Bőrfeldolgozó ipari alkatrészek szabása, előkészítése

4.7.

10133-12

Bőrfeldolgozó ipari gyártástechnológia, gyártásszervezés és minőség-ellenőrzés

4.8.

10135-12

Könnyűparban alkalmazott anyagfajták és vizsgálati módszerek

4.9.

10134-12

Gyártásszervezési módszerek a könnyűiparban

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Záródolgozat beadása iskolai rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási nap, iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára jelentkezéskor.

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10130-12

Bőriparban alkalmazott anyagfajták

gyakorlati

5.2.4.

10131-12

Informatika alkalmazása a könnyűipari termelésirányításban

gyakorlati

5.2.5.

10132-12

Gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban

írásbeli, gyakorlati

5.2.6.

10129-12

Bőrfeldolgozó ipari alkatrészek szabása, előkészítése

szóbeli, írásbeli

5.2.7.

10133-12

Bőrfeldolgozó ipari gyártástechnológia, gyártásszervezés és minőségellenőrzés

szóbeli, gyakorlati

5.2.8.

10135-12

Könnyűparban alkalmazott anyagfajták és vizsgálati módszerek

gyakorlati

5.2.9.

10134-12

Gyártásszervezési módszerek a könnyűiparban

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat készítése

A vizsgafeladat ismertetése: Záródolgozat készítése adott bőrfeldolgozó ipari termék: cipő, vagy bőrdíszmű, vagy szűcs, vagy kesztyűipari termék gyártástechnológiai, gyártásszervezési és minőségellenőrzési feladatairól. A szakdolgozatot üzemi tapasztalatok alapján kell elkészíteni.

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Informatika alkalmazása a könnyűipari termelésirányításban, bőriparban alkalmazott anyagfajták, gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban

A vizsgafeladat ismertetése: Könnyűipari tervező program alkalmazásával kijelölt feladat megoldása számítógéppel

A bőrfeldolgozó iparban használt alapanyagok jellemzése, felhasználási lehetőségeinek elemezése, a választott termék anyagösszetételének vizsgálata (mechanikai, vegyi és igénybevétel szempontjából)

Modellrajz alapján alapmintából – méret- és szerkesztési adatok felhasználásával és anyagminta segítségével – meghatározott bőrfeldolgozó ipari termékek (cipő, bőrdíszmű, szűcs, kesztyű) modellezése, szabásmintájának elkészítése és kiszabása, mintadarab összeállítása és befejezése

A vizsgafeladat időtartama: 480 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bőrfeldolgozó ipari termékek szerkesztése, modellezése, szabásminta készítése, bőrfeldolgozó ipari alkatrészek szabása (anyaggazdálkodás, anyagnorma számítás), előkészítése, gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés

A vizsgafeladat ismertetése: Bőrfeldolgozó ipari alkatrészek szabása, előkészítése, gyártmányfejlesztés és gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban

Anyaggazdálkodási, anyagnormák, hulladék és veszteségszámítási feladatok elvégzése a szükséges adatok segítségével

Modellrajz alapján alapmintából – méret- és szerkesztési adatok felhasználásával – meghatározott bőrfeldolgozó ipari termékek (cipő, bőrdíszmű, szűcs, kesztyű) szerkesztése, modellezése, szabásmintájának elkészítése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat védése

A vizsgafeladat ismertetése: Záródolgozat eredményeinek bemutatása, a vizsgabizottság kérdéseire válaszadás.

A vizsgafeladat időtartama: 10 perc (felkészülési idő 0 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Bőrfeldolgozó ipari alkatrészek szabása, előkészítése, gyártástechnológia, gyártásszervezés és minőségellenőrzés

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a megadott témakörök mindegyikét tartalmazza:

Bőrfeldolgozó ipari alkatrészek szabása, előkészítése

Bőrfeldolgozó ipari gyártástechnológia, gyártásszervezés és minőségellenőrzés

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Rajzeszközök

6.3.

Kézi szabászkés

6.4.

Modellkapta

6.5.

Munkaasztal

6.6.

Szabászgép

6.7.

Köszörűgép

6.8.

Varrógépek

6.9.

Vékonyító-gépek

6.10.

Lyukasztó, ringliző gép

6.11.

Foglaló-gépek

6.12.

Csiszoló, kalapáló gépek

6.13.

Talpprés gép

6.14.

Frézelőgép

6.15.

Talpaktiváló berendezés

6.16.

Sarokfelerősítő-gép

6.17.

Kaptasorozat

6.18.

Kéziszerszámok felsőrész készítéshez

6.19.

Kéziszerszámok alsórész készítéshez

6.20.

Vágólap

6.21.

Munkakő

6.22.

Sablonok

6.23.

Fémszekrény

6.24.

Fenőkő

6.25.

Elszívó berendezés

6.26.

Kiütő gépek

6.27.

Vékonyító gépek

6.28.

Csiszológépek

6.29.

Behajtó gépek

6.30.

Szélfestő-gép

6.31.

Kellékfelerősítő célgépek

6.32.

Varrógépek, apparátok

6.33.

Ragasztógépek

6.34.

Lemezolló

6.35.

Kartonszabász-gép

6.36.

Textilszabász-gép

6.37.

Díszítő kéziszerszámok

6.38.

Szabászasztal

6.39.

Tároló szekrények vagy polcok

6.40.

Számítógép és perifériái

6.41.

Elektromos olló (véglevágó)

6.42.

Kardkéses szabászgép

6.43.

Körkéses szabászgép

6.44.

Álló szabászgép

6.45.

Terítékleszorító csipeszek

6.46.

Lyukasztógép

6.47.

Varrodai munkaszék (állítható)

6.48.

Szerszámtároló doboz

6.49.

Varrógéptűk

6.50.

Talpprés gép

6.51.

Anyagvizsgáló-eszközök

6.52.

Mikroszkópok

6.53.

Lanaméter

6.54.

Kondicináló szekrény

6.55.

Szárító-szekrény

6.56.

Fonalegyenlőtlenség mérő

6.57.

Légnedvességmérő

6.58.

Sodratvizsgálók

6.59.

Szakító-gépek

6.60.

Koptatógép

6.61.

Esőztető-berendezés

6.62.

Finomság-mérők

6.63.

Gyűrődésvizsgáló berendezés

6.64.

Színtartósság-vizsgáló

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

A 10. sorszámú Cipőkészítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 542 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Cipőkészítő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: A képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7217

Cipész, cipőkészítő, -javító

Cipőfelsőrész varró

3.1.3.

Cipőfelsőrész-készítő

3.1.4.

Cipőjavító

3.1.5.

Csizmadia

3.1.6.

Papucskészítő

3.1.7.

Színházi cipész

3.1.8.

Varga

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Bőrből vagy műbőrből cipőket, szandálokat, csizmákat készít és javít.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    megállapodni a megrendelővel a készítendő cipő típusáról, méretéről, a szükséges javításokról

-    modellrajzot készíteni

-    árkalkulációt készíteni

-    megtervezni a terméket

-    kiválasztani a szükséges anyagokat

-    cipőfelsőrész alkatrészeit kiszabni, előkészíteni

-    cipőfelsőrészt összeállítani

-    cipőalsórész alkatrészeket előkészíteni

-    a felső és alsó részt (technológiától függő) összeszerelni

-    minőségellenőrzést végezni

-    a kész cipőt tisztítani, festeni, fényezni

-    használt lábbeliket javítani, felújítani

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 542 02

Cipőfelsőrész-készítő

részszakképesítés

3.3.4.

31 542 03

Cipőgyártó

részszakképesítés

3.3.5.

33 542 01

Ortopédiai cipész

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10256-12

Bőripari anyagok jellemzői, szabás és előkészítő műveletek

4.4.

10265-12

Cipőipari gyártmánytervezés

4.5.

10264-12

Cipőfelsőrész-alkatrészek előkészítő műveletei

4.6.

10263-12

Cipőfelsőrész összeállítása

4.7.

10262-12

Cipő összeállítása

4.8.

10261-12

Cipő javítása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Vizsgaremek készítése és beadása iskolai rendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási nap, iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára jelentkezéskor.

Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén:

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10256-12

Bőripari anyagok jellemzői, szabás és előkészítő műveletek

szóbeli

5.2.4.

10265-12

Cipőipari gyártmánytervezés

gyakorlat (minta készítés alapminta alapján)

5.2.5.

10264-12

Cipőfelsőrész-alkatrészek előkészítő műveletei

szóbeli

5.2.6.

10263-12

Cipőfelsőrész összeállítása

gyakorlat

5.2.7.

10262-12

Cipő összeállítása

gyakorlat

5.2.8.

10261-12

Cipőjavítása

gyakorlat

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Vizsga remek készítése

A vizsgafeladat ismertetése: A vizsga remek tartalma: a vizsgázó által tetszőlegesen választott cipőmodell alapján készített cipőfelsőrész és az összeszerelt cipő műszaki dokumentációja

A műszaki dokumentáció összetevői:

saját tervezésű modell, szabadkézi rajza

a kész cipő műszaki leírása

a cipőfelsőrész, szerkesztéssel készült összeállítási rajza és alkatrészek mintái

az alkatrész minták közül egy pár főalkatrész anyagszükséglete (paralelogramma rajz, szakmai számítások)

a kész cipő (felsőrész, alsó-felsőrész összeállítása) elkészítéséhez szükséges technológiai utasítás, gépek berendezések megjelölésével

A műszaki dokumentáció formai előírásai:

a vizsgaremek dokumentációja számítógépen szövegszerkesztővel készüljön

terjedelem minimum 3, maximum 10 oldal

betűméret 12 pont,

sortávolság 1,5,

alsó, felső margó 2,5

jobb, bal margó 2,5

szerkesztések, rajzok, a műszaki rajz előírásai alapján készüljenek

A vizsga remeken egyértelműen és tartósan szerepeljen a vizsgázó neve (minden összetevő darabján).

A vizsga remek részeinek értékelése %-ban kifejezve:

A szakmai gyakorlati vizsga egyik érdemjegyét a vizsga remek adja. Vizsga remeket a vizsgabizottság, a műszaki dokumentáció teljessége, szakmai megfelelőssége alapján értékeli. Eredményes a vizsga remek, ha az értékelés során a 60%-ot elérte.

A vizsgafeladat időtartama: – perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B) A vizsgafeladat megnevezése:

Egy pár cipőfelsőrész elkészítése és egy pár cipőfelsőrész és alsórész összeszerelése

A vizsgafeladat ismertetése: Vizsgafeladat műszaki dokumentáció alapján:

előkészített alkatrészekből (kiszaba, vékonyítva) egy pár cipőfelsőrészt kell elkészíteni, I. vagy a II. alaptechnológia alkalmazásával,

előkészített alsórész alkatrészekből (kéreg, orrmerevítő, foglaló-talpbélés, talp, sarok) előre összeállított cipőfelsőrész felhasználásával egy pár cipőt kell összeszerelni ragasztott vagy varrott talpfelerősítési technológia alkalmazásával

A cipő elsősorban természetes alapanyagokból készüljön, és cipőipari alapgépekkel, szerszámokkal elkészíthető legyen.

A vizsgafeladat időtartama: 480 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Bőripari anyagok jellemzői, cipőfelsőrész, kész lábbelik gyártástechnológiája.

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsgakérdései az alábbi témaköröket tartalmazzák.

Bőripari anyagok jellemzői, cipőfelsőrész, kész lábbelik gyártástechnológiája:

bőrgyártás, bőranyagok tulajdonságai

egyéb bőrfeldolgozó ipari anyagok jellemzői, tulajdonságai

bőrfeldolgozó ipari anyagok szabása

bőrfeldolgozó ipari előkészítő műveletek

cipőfelsőrész alkatrészek előkészítő műveletei

cipőfelsőrész összeszerelési technológiák

alsórész alkatrészek előkészítő műveletei

alsó és felsőrész összeszerelési technológiák

lábbeli kikészítés

cipőjavítás

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Rajzeszközök

6.3.

Tervezőasztal

6.4.

Kéziszabász-kés

6.5.

Munkaasztal

6.6.

Szabászgép, gépi szabászkések

6.7.

Köszörűgép

6.8.

Varrógépek

6.9.

Szélvékonyító gép

6.10.

Hasító gép

6.11.

Lyukasztó, ringliző gép

6.12.

Foglaló-gépek

6.13.

Csiszoló, kalapáló gépek

6.14.

Talpprés gép

6.15.

Talp és sarokmaró gép

6.16.

Talpaktiváló berendezés

6.17.

Sarokfelerősítő-gép

6.18.

Kaptasorozat

6.19.

Kéziszerszámok felsőrész készítéshez

6.20.

Kéziszerszámok alsórész készítéshez

6.21.

Díszítő kéziszerszámok

6.22.

Tágító-gép

7. EGYEBEK

Az 11. sorszámú Cukrász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 811 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Cukrász

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:     a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Vendéglátás-turisztika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: vannak

2.6.. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5135

Cukrász

Fagylaltkészítő

3.1.3.

Karamell cukrász

3.1.4.

Lágyfagylaltos

3.1.5.

Marcipánfigura készítő

3.1.6.

Süteménykészítő

3.1.7.

Tortakészítő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A cukrász szakember a cukrászatban, cukrászüzemben, fagylaltozóban a termelési tevékenységeket végzi, felelős a technológiai, higiéniai, munkavédelmi szabályok betartásáért.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    saját munkáját megszervezni,

-    élelmiszer előállítás higiéniai alapkövetelményeinek betartásával korszerű táplálkozáshoz mindjobban igazodó cukrászati terméket készíteni,

-    cukrásztechnológiai alapműveleteket végezni,

-    cukorkészítményeket előállítni,

-    bevonó anyagokat készíteni, felhasználni,

-    cukrászati félkész- és késztermékeket és bevonóanyagot készíteni,

-    uzsonnasüteményeket készíteni,

-    kikészített süteményeket készíteni,

-    fagylaltokat készíteni,

-    bonbonokat készíteni,

-    alkalmi díszmunkákat a vendég kérésének megfelelően elkészíteni,

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

35 811 02

Vendéglátó-üzletvezető

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10045-12

Gazdálkodás

4.4.

10044-12

Élelmiszer, fogyasztóvédelem

4.5.

10046-12

Szakmai idegen nyelv

4.6.

10043-12

Cukrászati termékkészítés

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenység eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymodulja

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10045-12

Gazdálkodás

írásbeli

5.2.4.

10044-12

Élelmiszer, fogyasztóvédelem

írásbeli

5.2.5.

10046-12

Szakmai idegen nyelv

szóbeli

5.2.6.

10043-12

Cukrászati termékkészítés

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Cukrászati termékkészítés

A vizsgafeladat ismertetése: Két féle napi készítmény (uzsonnasütemény vagy teasütemény és kikészített sütemény), egy féle különleges cukrászati termék (adagolt fagylaltkészítmény vagy bonbon) és egy díszmunka (16 szeletes előzetesen betöltött tortára) készítése és tálalása, amelyet megelőzően munkatervet készít (a termékek elkészítését megelőzően, a vizsgaszervező által biztosított sablonba cukrászati félkész és késztermékek technológiai lépéseinek a párhuzamos készítési sorrendbe rendezése)

Az elkészített termék tálalását követően, egy a vizsgázó által kiválasztott termék idegen nyelvű technológiai bemutatása.

A vizsgafeladat időtartama: 420 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Cukrászati gazdasági és élelmiszerbiztonsági követelmények

A vizsgafeladat ismertetése: A cukrászati termeléshez kapcsolódó gazdasági és cukrász üzemi árugazdálkodással kapcsolatos számítások (anyaghányad, veszteségszámítás, kalkuláció, leltározási feladatok)

A cukrászati termékkészítéshez alkalmazott nyersanyagok jellemzői, élelmiszerbiztonsági követelményei és felhasználási lehetőségeik.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Cukrász kéziszerszámok, eszközök

6.3.

Főzőberendezések

6.4.

Mérőberendezések

6.5.

Hűtő és fagyasztó berendezések

6.6.

Gyúró, keverő, habverő, habfúvó gépek

6.7.

Sütőberendezések

7. EGYEBEK

A 12. sorszámú Eladó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 341 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Eladó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: A képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

5113

Bolti eladó

Élelmiszer- és vegyiáru-eladó

3.1.3.

Gyógynövény eladó

3.1.4.

Zöldség-, gyümölcs eladó

3.1.5.

ABC-eladó

3.1.6.

Áruházi eladó

3.1.7.

Eladó, fűszerüzlet

3.1.8.

Eladó, szupermarket

3.1.9.

Élelmiszer eladó

3.1.10.

Élelmiszerbolti eladó

3.1.11.

Műszakicikk eladó

3.1.12.

Híradástechnikai- és elektronikaicikk-eladó

3.1.13.

Vas-, műszaki-eladó

3.1.14.

Alkatrész-értékesítő, eladó

3.1.15.

Bútor- és lakástextil-eladó

3.1.16.

Vas-, műszaki-, műanyag-, üvegárubolti eladó

3.1.17.

Könyvesbolti eladó

3.1.18.

Kultúrcikk eladó

3.1.19.

Konfekció-, méteráru- és lakástextil-eladó

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az eladó szakember a kereskedelmi vállalkozásokban kiszolgálja és tájékoztatja a vásárlókat. Az eladásra kerülő áruk raktározásával, állagmegóvásával, értékesítésre történő előkészítésével, eladótéri kihelyezésével, értékesítésével kapcsolatos feladatokat lát el. Közreműködik az áruk beszerzésének előkészítésében és lebonyolításában

A szakképesítéssel rendelkező képes:

Segíteni az árubeszerzést

Átvenni az árut

Készletezési, raktározási feladatokat végezni

Értékesítési tevékenységet végezni

Ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 341 01

Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó

részszakképesítés

3.3.4.

31 341 03

Műszakicikk-eladó

részszakképesítés

3.3.5.

35 341 01

Boltvezető

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10025-12

A kereskedelmi egység működtetése

4.4.

10026-12

Az áruforgalom lebonyolítása

4.5.

10027-12

A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása

4.6.

10028-12

Az élelmiszerek, vegyi áruk és gyógynövények forgalmazása

4.7.

10029-12

A műszaki cikkek forgalmazása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10025-12

A kereskedelmi egység működtetése

gyakorlati

5.2.4.

10026-12

Az áruforgalom lebonyolítása

szóbeli

5.2.5.

10027-12

A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása

szóbeli

5.2.6.

10028-12

Az élelmiszerek, vegyi áruk és gyógynövények forgalmazása

gyakorlati

5.2.7.

10029-12

A műszaki cikkek forgalmazása

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Élőmunka kereskedelmi egységben/tanboltban: a vevő tájékoztatása, kiszolgálása, magyar és idegen nyelven. Az értékesítéshez szükséges bizonylat kitöltése

A vizsgafeladat ismertetése:Az élelmiszerek, vegyiáruk, és gyógynövények választékának megfelelő feladatleírás alapján fogadja a vevőt, és megismeri a vevő igényeit, bemutatja az árut a vevőnek, és tájékoztatja az áruval kapcsolatos szolgáltatásokról, áruajánlással segíti a vevőt a vásárlási döntésben. Az értékesített terméket becsomagolja, és kitölt egy kapcsolódó bizonylatot

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Élőmunka kereskedelmi egységben/tanboltban: a vevő tájékoztatása, kiszolgálása magyar és idegen nyelven. Az értékesítéshez szükséges bizonylat kitöltése

A vizsgafeladat ismertetése:A műszaki cikkek választékának megfelelő feladatleírás alapján fogadja a vevőt, és megismeri a vevő igényeit, bemutatja az árut a vevőnek, és tájékoztatja az áruval kapcsolatos szolgáltatásokról, áruajánlással segíti a vevőt a vásárlási döntésben. Az értékesíett terméket becsomagolja/előkészíti szállításra, és kitölt egy kapcsolódó bizonylatot

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Az áruforgalommal összefüggő eladói feladatok. Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulok alábbi témaköreit tartalmazzák:

Az áru beszerzésével, átvételével kapcsolatos eladói feladatok

Az áruhoz előírás szerint csatolandó dokumentumok megléte, szabályszerűsége

A raktározással, készletezéssel és leltározással kapcsolatos eladói feladatok

Az áru és vagyonvédelemmel kapcsolatos eladói feladatok

Az áru előkészítésével kapcsolatos eladói feladatok

A fogyasztói érdekvédelem szabályaival, és a reklamációval kapcsolatos eladói feladatok

A kereskedelmi egység működési rendjéhez kapcsolódó eladói feladatok

Az eladó foglalkoztatásával kapcsolatos lehetőségek

Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos eladói feladatok

A pénzforgalommal és pénzkezeléssel kapcsolatos eladói feladatok

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulok alábbi témaköreit tartalmazzák:

A lakástextíliák választékáról a vevő tájékoztatása, anyagszükséglet meghatározása, kezelési tanácsadás

A ruházati és lábbeli termékek választékáról a vevő tájékoztatása, méretjelölésének értelmezése, kezelési-, használati tanácsadás

Az edényáruk választékáról a vevő tájékoztatása, használati tanácsadás

A papír- és írószeráruk választékáról a vevő tájékoztatása, és felhasználásra vonatkozó tanácsadás

A sport, kemping- és játékáruk választékáról a vevő tájékoztatása és felhasználásra vonatkozó tanácsadás

A vetőmagok- és növényápolási cikkek választékáról a vevő tájékoztatása, felhasználásra vonatkozó tanácsadás

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://munka.hu című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:–

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Állványok

6.3.

Árazógép

6.4.

Árutároló rekeszek

6.5.

Árutisztító eszközök

6.6.

Bevásárlókocsi, kosár

6.7.

Csipeszek

6.8.

Dobogók, piramisok

6.9.

Faxkészülék

6.10.

Fiókok

6.11.

Fóliahegesztő gép

6.12.

Fóliacsomagoló gép

6.13.

Formanyomtatványok

6.14.

Hidraulikus emelő

6.15.

Hőmérő

6.16.

Húsdaráló

6.17.

Húsvilla

6.18.

Hűtőberendezések

6.19.

Hűtőpultok, kamrák

6.20.

Irodaszékek

6.21.

Nyomtatványok

6.22.

Kenyérvágó gép

6.23.

Kések

6.24.

Létra

6.25.

Molnárkocsi

6.26.

Mérlegek

6.27.

Méterrúd

6.28.

Ollók

6.29.

Pénzvizsgáló készülék

6.30.

Pénztárgép, kártyaleolvasó

6.31.

Polcrendszerek

6.32.

Pos terminal

6.33.

Ollók

6.34.

Pultok

6.35.

Speciális kések

6.36.

Süteményfogó csipesz

6.37.

Szállítókocsi

6.38.

Számológép

6.39.

Szelektív hulladékgyűjtő

6.40.

Szeletelőgép

6.41.

Takarítóeszközök

6.42.

Tálcák, tálak

6.43.

Tükrök

6.44.

Telefon

6.45.

Vágódeszka

6.46.

Világítási eszközök

6.47.

Vitrinek

7. EGYEBEK

A 13. sorszámú Elektromechanikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 522 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Elektromechanikai műszerész

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

    vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében az Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7341

Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója

Elektromos gép- és készülékszerelő

3.1.3.

Elektrolakatos

3.1.4.

Elektromechanikai műszerész

3.1.5.

Háztartás-elektronikai műszerész

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Elektromos, elektronikus, távközlési és ügyvitel-technikai készülékek, berendezések és műszerek bemérését, javítását és karbantartását végzi

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    irodai programcsomagot egyedi és integrált módon használni

-    terveket, műszaki leírásokat olvasni, értelmezni

-    munkahelyi minőségbiztosítási előírásokat alkalmazni

-    kiválasztani a munkafolyamathoz szükséges eszközöket, szerszámokat, készülékeket

-    fém és műanyag munkadarabokat megmunkálni (vágás, fúrás, forgácsolás, hajlítás, reszelés)

-    kisgépeket, kéziszerszámokat használni a technológiai alapműveleteknél

-    betartani és betartatni a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat

-    ügyfélkapcsolati tevékenységeket végezni

-    vállalkozást indítani, működtetni

-    hibát feltárni, hibát javítani

-    megrendelést, árajánlatot készíteni

-    elektromos elvi és huzalozási kapcsolási rajzot olvasni és értelmezni

-    berendezések gépkönyveit használni, az üzembe helyezési utasításokat betartani

-    elektromos feladatokat végezni

-    NYÁK-lemezt készíteni

-    elvégezni a bekötéseket, huzalozásokat

-    ellenőrizni, szükség szerint javítani vagy kicserélni a vezérlőpanelt, elektromos alkatrészt

-    villamos mennyiségeket mérni

-    villamos biztonságtechnikai méréseket végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4.SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

4.4.

10008-12

Ügyfél-kommunikáció

4.5.

10006-12

Elektromechanikai ismeretek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

írásbeli

5.2.4.

10008-12

Ügyfél-kommunikáció

írásbeli

5.2.5.

10006-12

Elektromechanikai ismeretek

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elektromechanikai berendezés karbantartása, hibafelvételezése, alkatrészcserés javítása és javítás utáni ellenőrzése, valamint a javítás dokumentálása a kiadott formanyomtatványon

A vizsgafeladat ismertetése: A berendezés átvizsgálása után állapítsa meg a hibát, válassza ki a javításhoz szükséges alkatrészeket, majd a javítás elvégzését követően, ellenőrizze a megjavított berendezés rendeltetésszerű működőképességét és a kiadott formanyomtatványon dokumentálja az elvégzett munkát

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elektrotechnikai számítások, műszaki rajz értelmezése

A vizsgafeladat ismertetése: Végezze el a szakmai számítási feladatokat, a kapott eredményből vonja le a szükséges következtetéseket. Nevezze meg a műszaki rajzon található szerkezeti elemeket

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Elektromechanikai berendezések felépítése, működése, jellemzői és a hozzá tartozó általános munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 40 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép+szoftverek

6.3.

Nyomtatók

6.4.

Analóg és digitális villamos mérőműszerek

6.5.

Villamos kéziszerszámok

6.6.

Kéziszerszámok

6.7.

Gép, műszer,berendezés dokumentációk

6.8.

Egyéni védőeszközök

6.9.

Különféle elektromechanikai berendezések

7. EGYEBEK

A 14. sorszámú Elektromos gép- és készülékszerelő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 522 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Elektromos gép- és készülékszerelő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

    vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében az Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7341

Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója

Villamossági szerelő

3.1.3.

Elektromos gép- és készülékszerelő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az elektromos gép- és készülékszerelő az épület – és ipari villamos berendezések villamos gépek ellenőrzését, üzemeltetését, karbantartását, javítását végzi. Átlátja az alkalmazott villamos gépek jellemzőit, szükség esetén beavatkozik, hibafeltárást, hibakeresést végez. A villamos gép- és berendezések szerelése során egyen– és váltakozó áramú forgógépet, transzformátort telepít, működtet, villamos gépeket üzemeltet. Munkája során villamos ellenőrző méréseket, vizsgálatokat és beállításokat végez a megfelelő eszközök alkalmazásával. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat. Munkáját műszaki dokumentáció alapján, a szakmai szabályok és követelmények figyelembevételével végzi, munkájáról dokumentációt készít

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    villamos gépeket üzemeltetni, javítani, szerelni, illetve előkészíteni

-    transzformátorokat üzemeltetni, javítani, készíteni

-    aszinkrongépeket üzemeltetni, javítani

-    egyenáramú gépeket üzemeltetni, javítani

-    szinkrongépeket üzemeltetni, javítani

-    különleges gépeket alkalmazni, üzemeltetni

-    villamos mérőműszereket használni, méréseket végezni

-    egyenáramú, egy- és háromfázisú rendszeren villamos mennyiségek mérését végezni

-    nem villamos mennyiségek mérését végezni

-    szakirányú villamos méréseket végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

4.4.

10009-12

Mérőműszerek, üzemi mérések

4.5.

10011-12

Villamos gépek üzemeltetése

4.6.

10012-12

Villamos készülékek szerelése

4.7.

10010-12

Villamos berendezések védelme

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

Írásbeli, interaktív, gyakorlati

5.2.4.

10009-12

Mérőműszerek, üzemi mérések

gyakorlati

5.2.5.

10011-12

Villamos gépek üzemeltetése

írásbeli, gyakorlati

5.2.6.

10012-12

Villamos készülékek szerelése

gyakorlati

5.2.7.

10010-12

Villamos berendezések védelme

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Villamos gép és készülékszerelés

A vizsgafeladat ismertetése: Egy adott villamos gép vagy készülék hálózatra csatlakozás előtti ellenőrzési és karbantartási feladatainak elvégzése. Mechanikai és villamos ellenőrzések végrehajtása. A kopott, meghibásodott alkatrészek cseréje. Működőképesség ellenőrzése. Dokumentáció felhasználásával a villamos gép hálózatra csatlakoztatásához szükséges vezérlő szekrény elkészítése. Alapvető mechanikai műveletek végrehajtása. Üzemi próba. A villamos gép vagy készülék villamos hálózatra csatlakoztatása során a legfontosabb villamos paraméterek méréses ellenőrzése, dokumentálása

A vizsgafeladat időtartama: 360 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Szakrajzi, számítási, szerkezeti és működési ismerettel kapcsolatos feladatok megoldása műszaki dokumentáció, elektrotechnika, villamos gépek és készülékek, villamos védelmek, villamos mérések tananyagból

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szkenner

6.4.

Nyomtató

6.5.

Fémipari kéziszerszámok (kézi forgácsoló eszközök, rajzeszközök, mérőeszközök, csigafúrók, menetkészítő készletek)

6.6.

Villamosipari kéziszerszámok (csavarhúzó készlet – lapos, kereszthornyos – szigetelt fogók, forrasztópáka, érvéghüvelyező, kábelsaruzó, kábelprés, vezeték plankoló, kábelkés)

6.7.

Villamos mérőműszerek – analóg és elektronikai mérőműszerek –, diagnosztikai eszközök

6.8.

Telepített gépek

6.9.

Kézi kisgépek (fúrógép, sarokcsiszoló, hőlégfúvó, menetfúrógép)

6.10.

Egyéb speciális eszközök

7. EGYEBEK

A 15. sorszámú Elektronikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 522 03

1.2. Szakképesítés megnevezése: Elektronikai műszerész

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

    

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében az Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör

3.1.2.

7341

Villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója

Akkumulátor-javító és kezelő

3.1.3.

Autóelektronikai műszerész

3.1.4.

Elektromos gép- és készülékszerelő

3.1.5.

Automatikai műszerész

3.1.6.

Ügyvitel-technikai műszerész

3.1.7.

Híradástechnikai műszerész

3.1.8.

7342

Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója

Antennaszerelő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az elektronikai műszerész a gyártó és a kiszolgáló ágazatok középfokú végzettségű elektromos szakembere.

Alapvető feladata az elektromos, elektronikus, távközlési és ügyvitel-technikai készülékek, berendezések és műszerek bemérése, javítása és karbantartása. Az előírtaktól eltérő mérési eredmények esetén képes a hibákat

(hidegforrasztások, fóliaszakadások és zárlatok, hibás alkatrészek stb.) megkeresni és megszüntetni.

Összeszereli és beállítja az elektronikai berendezéseket. Vezeték- és vezérlőrendszereket telepít és tesztel.

Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    ellenőrizni a villamos alkatrészek paramétereit

-    NYÁK-lemezt készíteni, gyártani és ellenőrizni technológia szerint

-    beültetni az elektronikai alkatrészeket

-    beforrasztani az alkatrészeket

-    beszerelni a mechanikai alkatrészeket

-    elvégezni a leírásban előírt bekötéseket, huzalozásokat

-    készre szerelni az áramkört

-    berendezésbe szerelni az elkészült áramkört

-    feszültség alá helyezni az áramkört, készüléket

-    analóg és digitális áramköri dokumentációt értelmezni

-    egyszerű alapáramköri jellemzőket számítással meghatározni

-    dokumentációk alapján összeállítani a mérőrendszert

-    ellenőrizni és beállítani a mérőrendszert

-    dokumentációk és utasítások alapján méréseket végezni

-    számítógépes tesztprogramokat futtatni

-    mérés alapján elvégezni az áramköri jellemzők szükséges beállításait

-    útmutatás alapján behatárolni a hibás áramköri egységet, elemet

-    a behatárolt hibás modult, áramköri elemet kicserélni

-    jegyzőkönyvet készíteni a mérési eredményekről és a javítási munkáról

-    minőségirányítási és gyártásközi információkat szolgáltatni

-    műszaki leírások alapján számítógéppel irányított eszközöket működtetni

-    egyszerű vezérlőprogramokat írni és működtetni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 522 01

Elektronikai gyártósori műszerész

részszakképesítés

3.3.4.

35 522 01

Audio- és vizuáltechnikai műszerész

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

4.4.

10320-12

Elektronikai berendezések

4.5.

10321-12

Áramkörök ipari alkalmazása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

írásbeli

5.2.4.

10320-12

Elektronikai berendezések

gyakorlati

5.2.5.

10321-12

Áramkörök ipari alkalmazása

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Áramköri installáció

A vizsgafeladat ismertetése: Munkadarab vágása, megmunkálása kézi vagy gépi forgácsolással, furatok, elektromos és mechanikai kötések készítése, a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírások betartásával. Kész NYÁK-lemezbe alkatrészek szakszerű beültetése, beforrasztása. Mechanikai alkatrészek, kivezetések és csatlakozók bekötése, huzalozás. Kész áramkör beüzemelése és beállítása és bemérése. A feladattal összefüggő mechanikai és villamos mérések elvégzése, dokumentálása. A konkrét feladatokat a vizsga elnöke előzetesen jóváhagyja.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Összetett elektronikai áramkör vizsgálata

A vizsgafeladat ismertetése: Elektronikai áramköri modul vagy részegység beüzemelése, beállítása és méréstechnikai vizsgálata (bemeneti, kimeneti jelek, jellemző paraméterek). Mérési jegyzőkönyv készítése. A konkrét feladatokat a vizsga elnöke előzetesen jóváhagyja

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai ismeretek, dokumentáció

A vizsgafeladat ismertetése: Számolási/áramköri/tervezési feladatok megoldása az analóg és digitális technika tananyagból. Rajz, műszaki dokumentáció olvasás, értelmezés, készítés

A vizsgafeladat időtartama: 135 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.4 A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Nyomtató

6.4.

Szimulációs szoftverek

6.5.

Fémipari kéziszerszámok, eszközök

6.6.

Villamosipari kéziszerszámok, eszközök

6.7.

Kézi kisgépek

6.8.

Telepített gépek

6.9.

Villamosipari mérőműszerek és diagnosztikai eszközök

7. EGYEBEK

A 16. sorszámú Elektronikai technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 523 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Elektronikai technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 80 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3121

Villamosipari technikus (energetikai technikus)

Energiaelosztási technikus

3.1.3.

Ipari elektronikai technikus

3.1.4.

Villamosenergia-technikus

3.1.5.

3122

Villamosipari technikus (elektronikai technikus)

Gyengeáramú villamosipari technikus

3.1.6.

Jelzőberendezés-technikus

3.1.7.

Koncert-fénytechnikus

3.1.8.

Koncert-színpadtechnikus

3.1.9.

Világítási technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az elektronikai technikus a vállalat, intézmény, szervezet operatív területi vezetőjének közvetlen munkatársa. Alapvető feladata a szervezet gyengeáramú berendezéseinek és kapcsolódó villamos hálózatának üzemeltetése, a rendszerek dokumentált nyomon követése. Felelősségi körébe tartozik a hálózaton létesített betáplálási és fogyasztói pontok felügyelete. Feladata az alkalmazott irányítás,- és vezérléstechnikai, illetve a hálózati installáció kezelése, összeállítása, üzemeltetése. Munkaköréhez tartozik a területi létesítések teljes körű ismerete, szükség esetén átalakítása. Átlátja az alkalmazott villamos berendezések jellemzőit, szükség esetén beavatkozik, hibafeltárást, hibakeresést végez. A villamosenergia-gazdálkodással összefüggő méréseket elvégzi, az ehhez szükséges mérőműszereket beköti. Képes az egyszerűbb erős-illetve gyengeáramú áramkörök tervezésére, ezek szimulációjára. Tisztában van a felhasználói programokkal, illetve azok alkalmazásával. Ismeri és alkalmazza a méréstechnikai elveket és eszközöket. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat. Alapvető gépészeti ismeretei révén együttműködik e szakterület munkatársaival. Önállóan vagy mérnöki irányítással elektronikus berendezések tervezésével, gyártásával, összeszerelésével, építésével, üzemeltetésével, karbantartásával és javításával összefüggő műszaki jellegű, egyéb kisegítő feladatokat végez

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    elektrotechnikai és elektronikai számításokat végezni

-    villamos kapcsolásokat értelmezni

-    villamos méréseket végezni

-    mérési jegyzőkönyvet készíteni

-    áramköröket éleszteni, áramkör működését ellenőrizni, és elvégezni a javításokat

-    elektronikai áramköröket építeni, üzembe helyezni

-    feszültség alá helyezni az áramkört

-    ipari gyártórendszereket üzemeltetni, karbantartani

-    műszeres hibakeresést végezni és irányítani

-    kijavított áramkör működését méréssel ellenőrizni

-    irányítástechnikai rendszereket programozni

-    PLC programot írni, programot módosítani grafikus és szöveges programnyelveken

-    mikrovezérlőket (PIC-et) használni

-    mechatronikai rendszereket működtetni

-    elektronikai tervező programokat telepíteni, beállítani és használni

-    elektromechanikus vezérléseket megvalósítani, működésüket ellenőrizni

-    motorvezérléseket (motorvédő, indító, forgásirány váltó, fordulatszám-változtató kapcsolásokat) megvalósítani, telepíteni, beüzemelni

-    elektronikus vezérléseket szabályzásokat kezelni, működtetni

-    távvezérléseket alkalmazni, működtetni

-    karbantartási munkákat végezni és irányítani a karbantartási utasítás szerint

-    dokumentálni az üzemeltetési, karbantartási munkákat

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 523 04

Orvosi elektronikai technikus

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

4.4.

10005-12

Villamosipari alaptevékenységek

4.5.

10013-12

Áramkör építése, üzemeltetése

4.6.

10015-12

Számítógép alkalmazása az elektronikában

4.7.

10003-12

Irányítástechnikai alapok

4.8.

10014-12

Mechatronikai rendszerek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

írásbeli

5.2.4.

10005-12

Villamosipari alaptevékenységek

írásbeli

5.2.5.

10013-12

Áramkör építése, üzemeltetése

gyakorlati

5.2.6.

10015-12

Számítógép alkalmazása az elektronikában

gyakorlati

5.2.7.

10003-12

Irányítástechnikai alapok

írásbeli

5.2.8.

10014-12

Mechatronikai rendszerek

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Áramköri installáció

A vizsgafeladat ismertetése: Egyszerű irányítástechnikai áramkör építése kapcsolási vázlat alapján. A kész áramkör beüzemelése, mérési feladatok végrehajtása. Meghatározott működési funkció programtechnikai eszközökkel történő megvalósítása. Az áramköri mérés és az irányítástechnikai feladatrész dokumentálása jegyzőkönyvben

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Számolási/áramköri/tervezési feladatok megoldása elektrotechnika/elektronika, digitális technika, irányítástechnika tananyagból

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szkenner

6.4.

Nyomtató

6.5.

Szimulációs szoftverek, tervező szoftverek

6.6.

Fémipari kéziszerszámok, eszközök

6.7.

Villamosipari kéziszerszámok, eszközök

6.8.

Kézi kisgépek

6.9.

Telepített gépek

6.10.

Elektromos mérőműszerek és diagnosztikai eszközök

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

A 17. sorszámú Erősáramú elektrotechnikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 522 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Erősáramú elektrotechnikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 80 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3121

Villamosipari technikus (energetikai technikus)

Energiaelosztási technikus

3.1.3.

Erősáramú elektronikai technikus

3.1.4.

Erősáramú villamosipari technikus

3.1.5.

Villamosenergia-ipari szaktechnikus

3.1.6.

Villamosenergia-technikus

3.1.7.

Villamossági technikus (magasfeszültség)

3.1.8.

3122

Villamosipari technikus (elektronikai technikus)

Világítási technikus

3.1.9.

Villamosgép- és készülék-gyártó technikus

3.1.10.

Villamosgép és -berendezési technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az erősáramú elektrotechnikus a vállalat, intézmény, szervezet műszaki vezetőjének közvetlen munkatársa. Alapvető feladata a szervezet energetikai hálózatának üzemeltetése, a villamosenergia-gazdálkodás nyomon követése. Felelősségi körébe tartozik a meddőgazdálkodás, egyszerűbb kisfeszültségű hálózatok vezetékeinek méretezése. Feladata az alkalmazott irányítástechnikai, illetve hajtástechnikai installáció kezelése, összeállítása, üzemeltetése. Munkaterülete az erősáramú installáció teljes körű ismerete, szükség esetén az átalakítása. Ismeri az alkalmazott villamos gépek jellemzőit, szükség esetén beavatkozik, hibafeltárást, hibakeresést végez. A villamosenergia-gazdálkodással összefüggő méréseket elvégzi, az ehhez szükséges mérőműszereket beköti. Tisztában van a felhasználói programokkal, illetve azok alkalmazásával. Ismeri és alkalmazza a méréstechnikai elveket és eszközöket. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai előírásokat. Alapvető gépészeti ismeretei révén együttműködik e szakterület munkatársaival

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    fém és műanyag munkadarabokat megmunkálni (vágás, fúrás, forgácsolás, fűrészelés, hajlítás, reszelés, csiszolás)

-    villamos és mechanikai kötéseket készíteni

-    egyszerű villamos kapcsolási rajzot készíteni

-    villamos kapcsolásokat értelmezni

-    villamos méréseket végezni

-    mérési jegyzőkönyvet és rajzdokumentációt készíteni

-    feszültség alá helyezni a berendezést

-    villamos berendezések feszültségmentesítését végezni

-    intelligens épületek erősáramú szerelését végezni

-    kommunális és lakóépületek villanyszerelését végezni, áramköreit ellenőrizni

-    kialakítani a kommunális és lakóépületek elosztóit

-    felszerelni/összeszerelni a vezérlések készülékeit

-    felszerelni/összeszerelni a szabályozások készülékeit

-    motorvezérléseket (motorvédő, indító, forgásirány váltó, fordulatszám-változtató kapcsolásokat) megvalósítani, telepíteni, beüzemelni

-    energiagazdálkodással összefüggő méréseket végezni

-    mérőváltók ellenőrzésével kapcsolatos méréseket végezni

-    villamos hálózatok és berendezések ellenőrzésével, felülvizsgálatával kapcsolatos méréseket végezni

-    villamos gépeket szállítani, telepíteni, üzembe helyezni és üzemeltetni

-    számítógépes, mikroprocesszoros, mikrokontrolleres és PLC-vel irányított ipari folyamatokat szerelni, üzemeltetni

-    rajzkészítő programot használni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

4.4.

10005-12

Villamosipari alaptevékenységek

4.5.

10003-12

Irányítástechnikai alapok

4.6.

10018-12

Erősáramú szerelések

4.7.

10017-12

Erősáramú mérések

4.8.

10016-12

Erősáramú berendezések üzeme

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10007-12

Informatikai és műszaki alapok

írásbeli

5.2.4.

10005-12

Villamosipari alaptevékenységek

írásbeli

5.2.5.

10003-12

Irányítástechnikai alapok

írásbeli

5.2.6.

10018-12

Erősáramú szerelések

gyakorlati

5.2.7.

10017-12

Erősáramú mérések

gyakorlati

5.2.8.

10016-12

Erősáramú berendezések üzeme

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Erősáramú installáció

A vizsgafeladat ismertetése: Adott erősáramú fogyasztói berendezés bekötése a táplálást biztosító elosztó/vezérlőszekrény elkészítésével. Alapvető mechanikai műveletek elvégzése. Hálózatra csatlakozás. A berendezés üzemi próbáinak elvégzése. A fogyasztó alapvető villamos paramétereinek meghatározása méréssel

A vizsgafeladat időtartama: 360 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Számolási/szerkesztési/szakrajzi feladatok megoldása elektrotechnika/elektronika, villamos gépek, villamos művek tananyagból

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Erősáramú elektrotechnikus szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szkenner

6.4.

Nyomtató

6.5.

Szimulációs szoftverek, tervező szoftverek

6.6.

Fémipari kéziszerszámok, eszközök

6.7.

Villamosipari kéziszerszámok, eszközök

6.8.

Kézi kisgépek

6.9.

Telepített gépek

6.10.

Elektromos mérőműszerek és diagnosztikai eszközök

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

Az 18. sorszámú Épület- és szerkezetlakatos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 03

1.2. Szakképesítés megnevezése: Épület- és szerkezetlakatos

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1 A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7321

Lakatos

Bányalakatos

3.1.3.

Darulakatos

3.1.4.

Díszlet-lakatos

3.1.5.

Gépbeállító lakatos

3.1.6.

Géplakatos

3.1.7.

Gépszerelő és –karbantartó lakatos

3.1.8.

Karosszéria lakatos

3.1.9.

Lemezlakatos

3.1.10.

Öntödei géplakatos

3.1.11.

Szerkezetlakatos

3.1.12.

Vas- és fémszerkezeti lakatos

3.1.13.

7515

Építményszerkezet-szerelő

Épület- (és építményszerkezet) –szerelő (magasépítés)

3.1.14.

Épületszerkezet-szerelő

3.1.15.

Szerkezeti szerelő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Vasból, acélból és egyéb fémes anyagból készült lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg. Épületek és más építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és szétszerelését végzi.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    A munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi jogszabályokat, előírásokat, valamint a szakmára, és egyéb szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat betartani és betarttatni

-    Alakítani a munkadarabot kézi és gépi forgácsoló alapeljárásokkal

-    Alapszerelési műveleteket végezni, oldható és nem oldható kötéseket készíteni

-    Általános minőségű hegesztett kötést készíteni gázhegesztéssel, bevontelektródás kézi ívhegesztéssel, fogyóelektródás védőgázas (MIG/MAG) ívhegesztéssel, argon védőgázas volfrámelektródás ívhegesztéssel

-    Egyszerű alkatrészről szabadkézi vázlatrajzokat és műszaki rajzokat készíteni, olvasni, értelmezni

-    Elkészíteni, vagy megrendelni a célszerszámokat, összeállító sablonokat a bonyolult speciális épületlakatos munkához

-    Előkészíteni a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, védőfelszereléseket

-    Elvégezni a szakirányú garanciális épületlakatos-ipari ellenőrzéseket, javításokat

-    Gépipari alapméréseket, alak- és helyzetpontossági méréseket végezni

-    Képlékenyalakítást végezni a speciális épületlakatos munkadarabokon kézi, illetve kisgépes eljárásokkal

-    Kiválasztani, ellenőrizni és karbantartani az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket

-    Korrózió elleni általános bevonatot és felületvédelmet készíteni, a korrózióra hajlamos épület- és szerkezetlakatos fémszerkezeteken

-    Lemezeket megmunkálni, összeállítani és hegeszteni

-    Magasban végzett szerelési folyamatokat értelmezni, végezni

-    Oldható és nemoldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket készíteni, bontani, javítani és cserélni

-    Zárat, biztonságtechnikai eszközöket cserélni, szerelni, ellenőrizni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

4.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

4.5.

10166-12

Gépészeti kötési feladatok

4.6.

10165-12

Épületlakatos feladatok

4.7.

10167-12

Magasban végzett lakatos feladatok

4.8.

10168-12

Szerkezetlakatos feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

szóbeli

gyakorlati

5.2.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

gyakorlati

5.2.5.

10166-12

Gépészeti kötési feladatok

szóbeli

gyakorlati

5.2.6.

10165-12

Épületlakatos feladatok

írásbeli

gyakorlati

5.2.7.

10167-12

Magasban végzett lakatos feladatok

szóbeli

5.2.8.

10168-12

Szerkezetlakatos feladatok

írásbeli

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Épület- és szerkezetlakatos alapműveletek

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati feladat tartalmazzon: Adott tervdokumentáció alapján készítsen munkadarabot, amely tartalmaz:

szerszámok és készülékek meghatározását

darabolást

előrajzolást

mérést, mérés ellenőrzést

fúrási, süllyesztési műveleteket

általános él letörést, sorjázást

menetfurást, menetmetszést

szegecselés

képlékenyalakítást

hegesztést

felületkezelést

szerelést

Munka végzése során használja a szabványokat, katalógusokat, az elvégzett gyakorlati munkafeladatot dokumentálja az elkészült munkadarabot minősítése a mindenkori szabványok szerint.

A vizsgafeladat időtartama: 360 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Munkatervezés

A vizsgafeladat ismertetése: A központi írásbeli feladatsor tartalmazza:

anyagminőség kiválasztását

méretszámításokat, méretezéseket

szakmai számításokat

műveleti sorrendterv meghatározását

mérő és ellenőrző eszközöket

anyag és munka költség számításokat

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Épület- és szerkezetlakatos feladatai

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli vizsga kérdései a következő témaköröket tartalmazzák:

Környezetvédelmi, tűzvédelmi és munkavédelmi szabályok

A magasban végzett munkák sajátos munkabiztonsági és környezetvédelmi előírásai

Emelési kézjelek alkalmazása

A munkáltatók és a munkavállalók jogai és kötelezettségei

A munkahely biztonságos kialakításának követelményei

Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek, szimbólumok, színjelölések értelmezése

Gyártási és szereléstechnológiai folyamatok

Ipari anyagok technológiai tulajdonságai

Ipari anyagok korróziós tulajdonságai

Sajtoló-ponthegesztés biztonsága

Látványtervek értelmezése

Fémek képlékenyalakítása

Fémek tulajdonságai

Egyszerűbb szilárdsági méretezési eljárások

Készülékkészítési alapismeretek

Roncsolásmentes anyagvizsgálat

Szerelési családfa értelmezése

Gyártási és szerelési technológiák

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Állványok

6.3.

Anyagmozgató eszközök

6.4.

Bak

6.5.

Egyéni védőeszközök

6.6.

Emelőgépek, emelő-berendezések, emelőeszközök

6.7.

Forrasztás eszközei

6.8.

Hajlítógép

6.9.

Hegesztés eszközei

6.10.

Hengerítőgép

6.11.

Kéziszerszámok

6.12.

Kisgépek

6.13.

Mérőeszközök, ellenőrzőeszközök

6.14.

Munkavédelmi eszközök

6.15.

Rögzítő elemek

6.16.

Számítógép

6.17.

Szerszámgépek

6.18.

Táblaolló

7. EGYEBEK

Az 19. sorszámú Épületgépész technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 582 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Épületgépész technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60%

2.8. Szintvizsga:

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3116

Gépész technikus

Építész-, épületgépész technológus

3.1.3.

Gépipari mérnökasszisztens

3.1.4.

Hőerő-gépészeti technikus

3.1.5.

Hűtő és klíma technikus

3.1.6.

Szellőzéstechnikus

3.1.7.

Szellőztetési technikus

3.1.8.

3213

Építőipari szakmai irányító, felügyelő

Felelős műszaki vezető, építőipar

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Épített létesítmények épületgépészeti ellátó és komfort rendszereinek komplex szemléletű telepítés-előkészítése, telepítése, beüzemelése

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    szakáganként feldolgozni és ellenőrizni a terveket, megismerni a rendszereket és rendszerelemeket

-    egyeztetni a tervvel kapcsolatos javaslatokat, észrevételeket, kiegészíteni a tervdokumentációkat

-    meghatározni és elvégezni a munkával kapcsolatos szervezési feladatokat

-    összeállítani az ajánlati dokumentációt, kidolgozni a vállalási árat, a vállalkozási szerződéstervezetet

-    kialakítani a kivitelezés munkahelyi feltételeit, részletes ütemtervet készíteni

-    javaslatot tenni a beszerzési forrásokra, alvállalkozói szolgáltatásokra

-    átvenni-átadni a munkaterületet, irányítani a kivitelezést és biztosítani a munka szakmai ellenőrzését

-    ellenőrizni a szakmunkások képesítését, gyakorlati bemutatást, oktatást végezni

-    kezelni a kivitelezés dokumentumait, az építési naplót, ellenőrizni szakáganként a tervszerinti megvalósulást, a készre-szerelést

-    biztosítani az üzembe helyezés és beszabályozás feltételeit, összehangolni az üzembe helyezési és beszabályozási tevékenységeket

-    lefolytatni a próbaüzemet, megszervezni az üzemeltető oktatását

-    átvenni és dokumentálni az alvállalkozói szolgáltatásokat, összeállítani az átadás-átvételi dokumentációt

-    közreműködni az építési hatóság és a szakhatóságok felé a számukra szükséges dokumentációk benyújtásában, elfogadásában, hatósági bejárások megszervezésében

-    végrehajtani az átadás-átvételt, lezárni az adott projektet

-    tervezni és irányítani az üzemeltetési és karbantartási feladatokat, megtervezni és ütemezni a diagnosztikai vizsgálatokat, a hatósági méréseket

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 582 01

Létesítményi energetikus

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10214-12

Épületgépészeti munkabiztonsági és környezetvédelemi feladatok

4.4.

10209-12

Épületgépészeti csővezeték-szerelés

4.5.

10211-12

Épületgépészeti rendszerismeret

4.6.

10206-12

Épületgépészeti elektromos szerelések és irányítástechnika

4.7.

10205-12

Épületgépész ellátó rendszerek

4.8.

10207-12

Épületgépészeti komfort rendszerek

4.9.

10208-12

Vezetési és szervezési ismeretek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Záródolgozat leadása iskolarendszerű képzés esetén az utolsó tanítási napja előtt 30 nappal, felnőttképzés esetén a vizsgára való jelentkezés napjáig.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10214-12

Épületgépészeti munkabiztonsági és környezetvédelemi feladatok

szóbeli

5.2.4.

10209-12

Épületgépészeti csővezeték-szerelés

gyakorlati

5.2.5.

10211-12

Épületgépészeti rendszerismeret

szóbeli

5.2.6.

10206-12

Épületgépészeti elektromos szerelések és irányítástechnika

írásbeli

5.2.7.

10205-12

Épületgépész ellátó rendszerek

írásbeli

5.2.8.

10207-12

Épületgépészeti komfort rendszerek

írásbeli

5.2.9.

10208-12

Vezetési és szervezési ismeretek

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat

A vizsgafeladat ismertetése: Tervdokumentáció alapján létesítmény kivitelezési és beüzemelési ütemterve elkészítése, beszállítói és szolgáltatói szerződések kidolgozása

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Létesítmény légtechnikai/hidraulikai rendszerének beszabályozása, beredezések beüzemelése

A vizsgafeladat ismertetése:

Adott létesítmény kiviteli tervdokumentációja alapján beszabályozási részlettervek kidolgozása, a készülékek beüzemelése, beszabályozás végrehajtása, tevékenységek, mérések dokumentálása

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgafeladat időtartama:

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat megvédése

A vizsgafeladat ismertetése: Záródolgozat ismertetése és megvédése, vizsgabizottság ehhez kapcsolódó kérdéseinek megválaszolása

A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (felkészülési idő: nincs)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

B)    A vizsgafeladat megnevezése: Épületgépész technikus komplex szóbeli vizsga

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsgakérdései az alábbi kérdéseket tartalmazzák:

létesítmények kivitelezésének előkészítése, szerződéses rendszer létrehozása

kivitelezés irányítása, ütemezése, szakmai felügyelete

beüzemelés, beszabályozás ellenőrzése, végrehajtása

adminisztratív feladatok témaköreit

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Mérőberendezések

6.4.

Műszerek

6.5.

Kommunikációs eszközök

6.6.

Beszabályozásra alkalmas légtechnikai/hidraulikai rendszer

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

A 20. sorszámú Faipari technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 543 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Faipari technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 60%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 40%

2.8. Szintvizsga:

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 120 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3114

Fa- és könnyűipari technikus

Fa- és bútoripari technikus

3.1.3.

Fafeldolgozó technikus

3.1.4.

Bútoripari technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A faipari technikus a fűrésztelepeken, az alapanyaggyártó üzemekben a késztermékek előállításhoz szükséges alapanyagok gyártását szervezi. A megrendelő igényei alapján bútoripari termékek gyártási, szervezési, értékesítési feladatát végzi. Az épületekhez szükséges beépített bútorok, ajtók, ablakok, lépcsők, parketta és egyéb épületasztalos ipari termékek gyártási, szervezési feladatával foglalkozik. Betartja a biztonságos munkavégzés szabályait. A gyártási folyamatok tervezését önállóan, vagy mérnöki irányítással, műszaki pontossággal végzi. A termelésszervezésnél megfelelő irányítási és szervező készségét alkalmazza.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

– betartani a munkavédelmi előírásokat

– gépeket, szerszámokat ellenőrizni, beállítani

– rönktéri technológiai feladatokat végezni

– fűrészüzemi technológiai feladatokat végezni

– készárutéri technológiai feladatokat végezni

– korpuszbútorok, tároló bútorok gyártás tervezését, szervezését végezni

– asztalok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végezni

– ülőbútorok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végezni

– fekvőbútorok gyártási folyamatának tervezését, szervezését végezni

– bútoripari szerelési folyamat feladatait végezni

– ajtók gyártási folyamatát tervezni, szervezni

– ablakok gyártási folyamatát tervezni, szervezni

– külső szerelési folyamatot szervezni, ellenőrizni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10227-12

Biztonságos munkavégzés

4.4.

10232-12

Faipari alapanyagok

4.5.

10230-12

Bútoripari termékek

4.6.

10231-12

Épületasztalos-ipari termékek

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

A komplex szakmai vizsga megkezdésének feltétele a vizsgafeladatban meghatározott témában vizsgaremek és műszaki dokumentáció készítése. A vizsgaremek és a műszaki dokumentáció beadása, legkésőbb az utolsó tanítási napon.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10227-12

Biztonságos munkavégzés

írásbeli

5.2.4.

10232-12

Faipari alapanyagok

írásbeli

5.2.5.

10230-12

Bútoripari termékek

szóbeli

5.2.6.

10231-12

Épületasztalos- ipari termékek

szóbeli

A komplex szakmai vizsga megkezdésének feltétele a vizsgafeladatban meghatározott témában vizsgaremek és műszaki dokumentáció készítése. A vizsgaremek és műszaki dokumentáció beadása, legkésőbb az utolsó foglalkozási napon.

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Bútor-vagy épületasztalos- ipari vizsgaremek és műszaki dokumentációjának elkészítése

A vizsgafeladat ismertetése: Bútor-vagy épületasztalosipari vizsgaremek és műszaki dokumentációjának elkészítése

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Avizsgaremek és a műszaki dokumentációvédése

A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázó a korábban elkészített vizsgaremekét, valamint annak műszaki dokumentációját bemutatja, megvédi.

A vizsgafeladat időtartama: 15 perc (felkészülési idő nincs)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai számítások és csomóponti rajz készítése

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli központilag összeállított vizsga kérdései forgácsolással, furnérozással, kihozatal számítással kapcsolatos témakörökből kiválasztott feladatokat, és bútor vagy fából készült     nyílászáró kijelölt csomóponti rajzát tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Faipari technikus szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza

A vizsgafeladat időtartama: 35 perc (ebből felkészülési idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A vizsgán használható segédeszközök: Faipari képletgyűjtemény, Faipari Kézikönyv I.-III.

A vizsgaremekre vonatkozó előírások:

Vizsgaremeket a képző intézmény által jóváhagyott terv alapján lehet benyújtani. A vizsgaremeket a vizsgabizottság csak kész állapotban tudja értékelni.

Műszaki dokumentációra vonatkozó előírások:

A műszaki dokumentációnak tartalmaznia kell a vizsgaremekhez tartozó műszaki rajzokat, szabásjegyzéket, anyagnormát, műszaki leírást, gyártási folyamatábrát, általános technológiai leírást, és árkalkulációt.

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Asztalosipari kéziszerszámok

6.3.

Asztalosipari kézi kisgépek

6.4.

Asztalosipari telepített megmunkálógépek

6.5.

Mérőeszközök

6.6.

Számítógép

6.7.

Faipari szoftver

6.8.

Faipari ragasztástechnológia gépei, berendezései

6.9.

Felületkezeléstechnológia eszközei

6.10.

Faipari szerszámélezés gépei, berendezései

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

A 21. sorszámú Fegyverműszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 863 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: Fegyverműszerész

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: –

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák:

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya:70%

2.8. Szintvizsga:

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 80 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7420

Finommechanikai műszerész

Finommechanikai karbantartó és szervizműszerész

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Rövid és hosszú lőfegyvereket javít, karbantart és felújít.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    biztosítani a karbantartáshoz, javításhoz és alkatrész után-gyártásához szükséges anyagokat

-    előkészíteni a munkakörnyezetet

-    megtervezni, megszervezni a munkavégzését

-    kézi és gépi anyagmegmunkálást végezni

-    alkatrész- és termék ellenőrzést végezni

-    elvégezni a fegyverek állapotfelmérését

-    elvégezni a fegyverek és a munkaeszközök karbantartását

-    elvégezni a fegyver és tartozékainak javítását

-    elvégezni a fegyveren az alkatrészek cseréjét

-    elvégezni a céltávcső fegyverre való szerelését

-    elvégezni a fegyverek hideg-, és melegbelövését

-    fegyverlámpát szerelni

-    szíjkengyelt felszerelni

-    elvégezni a javított-, és alkatrészcserés fegyvereken az ellenőrzést

-    hatástalanítani a forgalomból kivont fegyvert

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 863 02

Vadászpuskaműves

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

4.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

4.5.

10219-12

Finommechanikai kötések

4.6.

10221-12

Lőfegyverek javításának alapjai

4.7.

10220-12

Lőfegyverek javítása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Vizsgaremek elkészítése és annak dokumentációjának leadása iskolarendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási nap, iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

szóbeli

5.2.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

gyakorlati

5.2.5.

10219-12

Finommechanikai kötések

szóbeli

5.2.6.

10221-12

Lőfegyverek javításának alapjai

szóbeli

5.2.7.

10220-12

Lőfegyverek javítása

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgaremek készítése és annak írásos dokumentációja

A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgaremek lehet fegyver-, vagy fegyveralkatrész-makett

A vizsgaremeknek tartalmazni kell a szakma sajátosságaiból adódó megmunkálási, szerelési feladatok közül az alábbi elemeket:

kézi és gépi forgácsolás

lemezmegmunkálás

hegesztés vagy forrasztás

csavarkötések

forgó-, sikló-alkatrészkapcsolatok

felületi megmunkálás

szerelési feladatok

A dokumentáció tartalma ("A/4" méretben iratgyüjtőbe kötve):

a termék megnevezése

anyagjegyzék

alkatrész rajzok

müveletterv

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Fegyver karbantartása, hibafelvételezése, javítása, alkatrészcserés javítása.

Javítás utáni ellenőrzése, a javítás dokumentálása a kiadott formanyomtatványon.

A vizsgafeladat ismertetése:

Vizsgálja meg a fegyvert.

Állapítsa meg a hibát, válassza meg a szükséges javítás technológiáját.

Válassza ki a javításhoz szükséges alkatrészeket.

Válassza ki a javításhoz szükséges szerszámokat.

Végezze el a javítást, valamint a szükséges karbantartási műveleteket.

Ellenőrizze a megjavított fegyver, fegyveralkatrész rendeltetésszerű működőképességét és biztonságos működését.

A kiadott formanyomtatványon dokumentálja az elvégzett munkát.

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Fegyverműszerész feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított feladatsor a következő témaköröket tartalmazza:

Lőfegyverek javításának alapjai.

Gépészeti finommechanikai kötések.

Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mérőműszerek

6.3.

Kézi fémforgácsoló szerszámok

6.4.

Gépi fémforgácsológépek

6.5.

Kézi szerszámok

6.6.

Kisgépek

6.7.

Hegesztő (ív-, láng-, AWI) berendezések

6.8.

Forrasztó berendezések

6.9.

Meleg barnító berendezés

6.10.

Hatástalanított fegyverek

6.11.

Fegyver makettek

6.12.

Fegyver fődarabok és alkatrészek

6.13.

Éles golyós-, és sörétes fegyverek

6.14.

Idomszerek a főbb kalibertípusokhoz

6.15.

Mérő és ellenörző eszközök

6.16.

Gáz-, riasztó, gumilövedékes fegyverek

6.17.

Légfegyverek

6.18.

Optikai eszközök, kereső-, céltávcsövek, spektív

6.19.

Oktató, metszet lőszerek

6.20.

Éles lőszerek

6.21.

Kézi famegmunkáló szerszámok

6.22.

Famegmunkáló gépek

6.23.

Hőkezelő kemence

6.24.

Számítógépek+szoftverek

6.25.

Gép, műszer,berendezés dokumentáció

6.26.

Egyéni védőeszközök, munkavédelmi eszközök

6.27.

CNC forgácsoló gépek (maró és eszterga)

6.28.

Lövedéksebesseg mérő

6.29.

Fegyverbelövőpad

6.30.

Hidegbelövő készlet

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

7.2. A képzés megkezdésének a feltétele: Büntetlen előélet és az erkölcsi bizonyítvány megléte

A 22. sorszámú Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 542 03

1.2. Szakképesítés megnevezése: Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség,

    vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya:70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra”

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7212

Szabó, varró

Fűző és melltartókészítő

3.1.3.

Kötőipari konfekciósfehérnemű-készítő

3.1.4.

Lakástextil-készítő

3.1.5.

Fehérneművarró

3.1.6.

7211

Szabásminta-készítő

Tervező-modellező szabász

3.1.7.

Textilszabász

3.1.8.

8122

Ruházati gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó

Textiltermék összeállító

3.1.9.

Gépi varró

3.1.10.

Konfekció varrónő

3.1.11.

Láncoló (kötöttáru-összeállító)

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A fehérnemű-készítő és kötöttáru-összeállító feladata: kötött-hurkolt technológiával készült kelméből alsó és felső ruházat készítése minden korosztály számára.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    kiválasztani a termék előállításához a legmegfelelőbb technológiát

-    előkészíteni a gyártáshoz tartozó különböző munkafolyamatokat

-    bevizsgálni és előkészíteni a különféle anyagú kelméket

-    méretvétel után egyedi, vagy mérettáblázat szerinti szabásmintát készíteni

-    összeállítani a terméket a divatnak, illetve a megrendelésnek megfelelően

-    elvégezni a szükséges utómunkálatokat (címkézés, gőzölés, csomagolás, adjusztálás)

-    ellenőrizni a termék minőségét a gyártás során, valamint készáruként

-    javító szolgáltatást végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

21 542 02

Textiltermék-összeállító

részszakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10113-12

Ruhaipari anyagvizsgálatok

4.4.

10114-12

Ruhaipari gyártmánytervezés

4.5.

10115-12

Textiltermékek összeállítása

4.6.

10116-12

Fehérnemű készítése és értékesítése

4.7.

10117-12

Kötöttáru összeállítása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10113-12

Ruhaipari anyagvizsgálatok

írásbeli

5.2.4.

10114-12

Ruhaipari gyártmánytervezés

írásbeli

5.2.5.

10115-12

Textiltermékek összeállítása

gyakorlati

5.2.6.

10116-12

Fehérnemű készítése és értékesítése

gyakorlati, szóbeli

5.2.7.

10117-12

Kötöttáru összeállítása

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Textiltermék összeállítása

A vizsgafeladat ismertetése: Termék összeállítás szabott és előkészített alkatrészekből műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján a munkabiztonsági előírások betartásával elkészíti a véletlenszerűen kiválasztott tételmodellt.

A vizsgafeladat időtartama: 150 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Fehérnemű-készítés és kötöttáru-összeállítás

A vizsgafeladat ismertetése:

Egy fehérnemű termék elkészítése szabott és előkészített alkatrészekből, műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján a munkabiztonsági előírások betartásával.

Egy kötöttáru termék elkészítése szabott és előkészített alkatrészekből, műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján a munkabiztonsági előírások betartásával.

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Ruhaipari alapanyagok és gyártmánytervezés

A vizsgafeladat ismertetése: Gyártmány- vagy modellrajz alapján szabásminta készítése

Gyártmány- vagy modellrajz alapján sorozatgyártás műszaki leírásának, technológiai tervezésének készítése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Fehérnemű készítése, cikktechnológiai tervezése

Kötött termék összeállítása, cikktechnológiai tervezése

A vizsgafeladat ismertetése: Fehérnemű készítése, cikktechnológiai tervezése.

Kötött termék összeállítása, cikktechnológiai tervezése

A vizsgafeladat időtartama: 40 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 20 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Próbafülke

6.3.

Próba tükör

6.4.

Próbababa

6.5.

Terméktároló állvány, vállfával

6.6.

Csomagolóanyagok

6.7.

Szabászati gépek, berendezések, eszközök:

6.7.1.

Szabászasztal

6.7.2.

Tároló szekrények vagy polcok

6.7.3.

Számítógép és perifériái

6.7.4.

Elektromos olló (véglevágó)

6.7.5.

Kardkéses szabászgép

6.7.6.

Körkéses szabászgép

6.7.7.

Álló szabászgép

6.7.8.

Terítékleszorító csipeszek

6.7.9.

Lyukasztógép

6.7.10.

Kézi ollók (szabász, kézimunka, papírvágó stb.)

6.7.11.

Mérő-, jelölő-, és rajzeszközök (méterrúd, mérőszalag, grafitceruza, szabókréta, körző, vonalzó, sablonok stb.)

6.7.12.

Sablonkészítő gép

6.7.13.

Szabásmintapapír

6.8.

Varrodai berendezések, gépek, eszközök:

6.8.1.

Csúsztató asztal

6.8.2.

Varrodai munkaszék (állítható)

6.8.3.

Szerszámtároló doboz

6.8.4.

Varrógéptűk

6.8.5.

Kézi varróeszközök (varrótűk, gyűszűk, gombostűk, varratbontó stb.)

6.8.6.

Egyéb kézi eszközök (géptisztító ecset, olajozó, csavarhúzó stb.)

6.8.7.

Huroköltésű ipari varrógép

6.8.8.

Láncöltésű varrógép

6.8.9..

Szegővarrógép (interlock)

6.8.10.

Láncoló gép

6.8.11.

Hátulvarró gép

6.8.12.

Egyenes gomblyukvarrógép

6.8.13.

Szemes gomblyukvarrógép

6.8.14.

Gombfelvarró gép

6.8.15.

Fedővarrógép

6.8.16.

Rejtett szélfelvarró gép

6.8.17.

Hímző varrógép

6.8.18.

Kivarró (pikírozó) gép

6.8.19.

Reteszelő gép

6.8.20.

Cikcakk varrógép

6.9.

Vasaló-berendezések, eszközök, gépek:

6.9.1.

Vasalóállvány

6.9.2.

Hőfokszabályzós kézi vasaló

6.9.3.

Gőzvasaló

6.9.4.

Vasalóprés

6.9.5.

Síkragasztó prés

6.9.6.

Segédeszközök (vasalópárnák, vasalófák, vasalóruha, kefe stb.)

6.9.7.

Egyéb eszközök:

6.9.8.

Szakoktatói asztal

6.9.9.

Szakoktatói szék

6.9.10.

Falitábla rajzeszközökkel (vonalzók, körzők, kréta)

6.9.11.

Modell-és alkatrész gyűjtemény

6.9.12.

Szakkönyvek, tankönyvek, szakfolyóiratok, divatlapok

6.9.13.

Kézmosó csap

6.9.14.

Mentőláda

6.9.15.

Zárható öltöző és öltözőszekrények

6.9.16.

Vegyszertároló (zárható)

6.9.17.

Hulladékgyűjtő

6.9.18.

Munkanapló

6.9.19.

Mikroszkóp, lupe, bontótű

6.9.20.

Laboratóriumi eszközök – bunsen égő, vegyszerek, üveg-, fém-, vagy porcelántálak

7. EGYEBEK

A 23. sorszámú Festő, mázoló, tapétázó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 04

1.2. Szakképesítés megnevezése: Festő, mázoló, tapétázó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség:     alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében az

Építészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség:    –

2.3. Előírt gyakorlat:        –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: vannak

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7535

Festő és mázoló

Csőradiátor mázoló

3.1.3.

Építőipari festő

3.1.4.

Épületfestő, mázoló

3.1.5.

Faszerkezet mázoló

3.1.6.

Szobafestő

3.1.7.

Tapétázó (falkárpitozó)

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása

Festő, mázoló, tapétázó feladata a szakszerű felületdiagnosztika, felület előkészítése – előkezelése, festés, mázolás, díszítés, tapétázás, vékonyvakolat felhordása, felújítási munkák végzése. Tevékenységét a kézi és gépi festési technológiák alkalmazásával önállóan, a biztonsági előírásai szerint végzi. Tevékenységével a festési folyamat alkalmazásán keresztül részt vesz a technológiai folyamatok, a minőség és a munkabiztonság betartásában.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

felületvizsgálatot, feltárást végezni, kül- és beltérben

– a meglévő bevonat rétegrendjének felépítését vizsgálni, kül- és beltérben, az eredményeket írásos feljegyzésben dokumentálni

– szakmai javaslatot adni a felújítandó felület minősítéséről

– anyagmennyiséget számolni tervrajzról, és helyszínen

– vizsgálatok eredménye függvényében a felületet előkezelni

– felvonulni a munkaterületre a szükséges gépekkel, szerszámokkal, eszközökkel

– nem festendő felületeket megóvni (takarást, maszkolást végezni)

– az alapvakolat felületét kijavítani kül- és beltérben

– sarok-, nyílászárók káváinak, sarokkiképzéseinek kialakítását javítani (élvédő)

– különböző glettanyaggal simítani a felületet kül- és beltérben

– építőelemek, burkolóelemek illesztését szakszerűen javítani

– alapfelületet erősítősávval erősíteni

– elvégezni a tapétázás előkészítő munkálatait

– makulatúrázni

– ragasztót keverni, előkészíteni, próbaragasztás végezni

– tapétát méretre vágni

– tapétát ragasztani

– lesimítani a tapétát

– kézi, gépi csiszolással finomítani a felületet

– választott technikának megfelelő alapozást (impregnálást) végezni

– színezés esetén beállítani a szükség színárnyalatot, konzisztenciát, próbafestést végezni

– közbenső réteget felhordani

– szükség szerint finomjavítást végezni

– fedőréteget felhordani különféle anyagokkal, mázolni; kül – és belterületen egyaránt

– mészfestést készíteni új vagy régi felületre kül- és beltérben, fehér, és színes kivitelbe

– homlokzat színezését megtervezni, elkészíteni különböző vékonyvakolattal, szilikát festékkel

– fröcskölést, durva színfröcskölést készíteni

– határoló, díszítő vonalozást, sablonálást készíteni

– mintanyomó hengerezést készíteni

– egyszerű díszítőelemeket felhelyezni kül- és beltérben

– egyszerű faerezet utánzatot festeni

– betartani a munkavédelmi, biztonságtechnikai, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

– elvégezni a szükséges utómunkálatokat (szerszám-, eszköztakarítás, munkaterület takarítása, anyagtárolás, hulladékkezelés)

– munkaterületet átadni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

21 582 01

Szobafestő

részszakképesítés

3.3.4.

35 582 06

Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

4.4.

10104-12

Szobafestő, díszítő munkák

4.5.

10103-12

Mázolási munkák fa-, fal-, fém és speciális felületeken

4.6.

10105-12

Tapétázási munkák

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenységei

5.2.3.

10101-12

Építőipari közös tevékenység

írásbeli

5.2.4.

10104-12

Szobafestő, díszítő munkák

szóbeli

gyakorlati

5.2.5.

10103-12

Mázolási munkák fa-, fal-, fém és speciális felületeken

gyakorlati

5.2.6.

10105-12

Tapétázási munkák

szóbeli

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység:

A) A vizsgafeladat megnevezése: Adott technológiával falfelület festése, díszítése tapétázása.

A vizsgafeladat ismertetése: Előre előkészített felületen a bevonatrendszer fedő rétegének felhordása, díszítése, tapétázása (festhető tapéta alkalmazása).

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

B) A vizsgafeladat megnevezése: – Mázolás készítése.

A vizsgafeladat ismertetése: – Előre elkészített felületen a bevonatrendszer utolsó rétegének felhordása.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat aránya: 30%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: –

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama: –

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: Festő, mázoló, tapétázó szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Időterv és szakmai számítás készítése tervrajz alapján, technológiai sorrend, színelmélet, szakszerű anyag, és szerszámhasználat, és munkavédelem.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc (felkészülési idő:40 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgán az előkészítésben, a felületképzésben, a díszítésben bármilyen segédeszköz megengedett. A vizsgázó a gyakorlati vizsgára hozza magával a szükséges eszközöket, szerszámokat.

A gyakorlati vizsgát megelőzően a felületeket a vizsgázó előkészíti, előkezeli! Az előkészítés, előkezelés nem a vizsgaidő része, a vizsgahelyszín függvényében az előkészítés időtartamát a vizsgabizottság határozza meg, és a vizsgabizottság elnöke hagyja jóvá.

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://munka.hu/ című weblapon érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Diagnosztikai (felületvizsgáló) eszközök, berendezések, műszerek

6.3.

Kéziszerszámok

6.4.

Díszítő szerszámok

6.5.

Festőipari tapétázási gépek

6.6.

Segédeszközök

6.7.

Mérőeszközök

6.8.

Állvány, létra

6.9.

Műszaki dokumentáció

6.10.

Egyéni és csoportos munkavédelmi eszközök, berendezések

6.11.

Szelektív hulladéktárolók, veszélyes anyagtároló

6.12.

Megfelelő anyagtárolás, hulladéktárolás eszközei

7. EGYEBEK

A 24. sorszámú Férfiszabó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 542 04

1.2. Szakképesítés megnevezése: Férfiszabó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség,

    vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7212

Szabó, varró

Férfiruha-készítő

3.1.3.

Lakástextil-készítő

3.1.4.

Ruhakészítő

3.1.5.

Mérték utáni szabó

3.1.6.

Átalakító szabó

3.1.7.

Készruhavarró

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A férfi szabó feladata műszaki dokumentáció alapján, sorozat- és méretes férfiruházati termékek gyártása, egyéb termékek ágynemű, függöny, lakástextíliák készítése, ruházati termékek átalakítása, javítása.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    értelmezni a műszaki dokumentációt és rajzi ábrákat

-    kereskedelmi szabásmintákat kiválasztani és módosítani a megrendelők és ruhagyártók specifikációi és igényei szerint

-    méreteket és mérettáblázatokat értelmezni

-    alapszabásmintát készíteni

-    alapszabásmintát modellezni

-    szabást és szabászati előkészítő műveleteket végezni

-    textiltermék ragasztási műveleteket végezni

-    vasaló berendezéseket üzemeltetni

-    ruhaipari gépeket üzemeltetni

-    kiszabott alkatrészeket a technológiai utasításnak megfelelően összeállítani

-    befejező munkálatokat elvégezni

-    a megrendelők egyéni igényei szerint férfi ruházati termékeket készíteni, átalakítani, javítani, tanácsokat adni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

21 542 01

Lakástextil-készítő

részszakképesítés

3.3.4.

21 542 02

Textiltermék-összeállító

részszakképesítés

3.3.5.

35 542 01

Munkaruha- és védőruha-készítő

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10113-12

Ruhaipari anyagvizsgálatok

4.4.

10114-12

Ruhaipari gyártmánytervezés

4.5.

10115-12

Textiltermékek összeállítása

4.6.

10118-12

Lakástextíliák készítése

4.7.

10119-12

Férfiruhák készítése és értékesítése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10113-12

Ruhaipari anyagvizsgálatok

írásbeli

5.2.4.

10114-12

Ruhaipari gyártmánytervezés

írásbeli

5.2.5.

10115-12

Textiltermékek összeállítása

gyakorlati

5.2.6.

10118-12

Lakástextíliák készítése

gyakorlati, szóbeli

5.2.7.

10119-12

Férfiruhák készítése és értékesítése

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Méretes férfiruházati termék készítése (vizsgaremek) és műszaki dokumentációja

A vizsgafeladat ismertetése: Méretes férfiruházati termék készítése és műszaki dokumentációja, amely tartalmazza a szabásmintákat, a felfektetési rajzokat, a technológiai leírást, a megrendelőt, az árkalkulációt és a kitöltött számlát összefűzött állapotban. A tanuló szabadon választ terméket a vizsgaszervező által rendelkezésre bocsátott modellgyűjteményből.

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Textiltermékek összeállítása

A vizsgafeladat ismertetése:

Termék összeállítás szabott és előkészített alkatrészekből műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján a munkabiztonsági előírások betartásával elkészíti a véletlenszerűen kiválasztott tételmodellt

A vizsgafeladat időtartama: 150 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Lakástextil termék készítése

A vizsgafeladat ismertetése: Lakástextil termék készítés szabott és előkészített alkatrészekből műszaki dokumentáció vagy mintadarab alapján a munkabiztonsági előírások betartásával elkészíti a véletlenszerűen kiválasztott tételmodellt

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

D) A vizsgafeladat megnevezése: Férfi ruházati termék készítése

A vizsgafeladat ismertetése: Kiszabott és előkészített alkatrészekből férfi zakó vagy férfi felöltő készítése (minimum feltételek bélelt, gallérral és zsebekkel készülő ruházati termék). A vizsga ideje alatt a gépek és berendezések munkabiztonsági előírásainak betartása

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc

A vizsgafeladat aránya: 25 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Ruhaipari alapanyagok és gyártmánytervezés

A vizsgafeladat ismertetése Ruhaiparban alkalmazott anyagfajták és feldolgozhatóságuk

Gyártmány- vagy modellrajz alapján szabásminta készítése

Gyártmány- vagy modellrajz alapján sorozatgyártás műszaki leírásának, technológiai tervezésének készítése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgaremek és műszaki dokumentációjának bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése: Az elkészített méretes férfiruházati termék és műszaki dokumentációjának bemutatása

A vizsgafeladat időtartama: 15perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 5%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Férfiruhák cikktechnológiája és értékesítése

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a következő témaköröket tartalmazza:

Férfiruhák cikktechnológiája (munka- és környezetvédelmi előírások, vállalkozási, minőségbiztosítási, fogyasztóvédelmi ismeretek)

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc)

A vizsgafeladat aránya: 10%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Próbafülke

6.3.

Próba tükör

6.4.

Próbababa

6.5.

Terméktároló állvány, vállfával

6.6.

Csomagolóanyagok

6.7.

Szabászati berendezések, gépek, eszközök:

6.7.1.

Szabászasztal

6.7.2.

Tároló szekrények vagy polcok

6.7.3.

Számítógép és perifériái

6.7.4.

Elektromos olló (véglevágó)

6.7.5.

Kardkéses szabászgép

6.7.6.

Körkéses szabászgép

6.7.7.

Álló szabászgép

6.7.8.

Terítékleszorító csipeszek

6.7.9.

Lyukasztógép

6.7.10.

Kézi ollók (szabász, kézimunka, papírvágó stb.)

6.7.11.

Mérő-, jelölő- és rajzeszközök

(méterrúd, mérőszalag, grafitceruza, szabókréta, körző, vonalzó, sablonok stb.)

6.7.12.

Szabásmintapapír

6.8.

Varrodai berendezések, gépek, eszközök:

6.8.1.

Csúsztató asztal

6.8.2.

Varrodai munkaszék

6.8.3.

Szerszámtároló doboz

6.8.4.

Varrógéptűk

6.8.5.

Kézi varróeszközök

(varrótűk, gyűszűk, gombostűk, varratbontó stb.)

6.8.6.

Egyéb kézi eszközök

(géptisztító ecset, olajozó, csavarhúzó stb.)

6.8.7.

Huroköltésű ipari varrógép

6.8.8.

Láncöltésű varrógép

6.8.9.

Szegővarrógép (interlock)

6.8.10.

Egyenes gomblyukvarrógép

6.8.11.

Szemes gomblyukvarrógép

6.8.12.

Gombfelvarró gép

6.8.13.

Fedővarrógép

6.8.14.

Rejtett szélfelvarró gép

6.8.15.

Hímző varrógép

6.8.16.

Kivarró (pikírozó) gép

6.8.17.

Reteszelő gép

6.8.18.

Cikcakk varrógép

6.9.

Vasaló-berendezések, eszközök, gépek:

6.9.1.

Vasalóállvány

6.9.2.

Hőfokszabályzós kézi vasaló

6.9.3.

Gőzvasaló

6.9.4.

Vasalóprés

6.9.5.

Síkragasztó prés

6.9.6.

Segédeszközök

(vasalópárnák, vasalófák, vasalóruha, kefe stb.)

6.10.

Egyéb eszközök:

6.10.1.

Szakoktatói asztal

6.10.2.

Szakoktatói szék

6.10.3.

Falitábla

6.10.4.

Táblai rajzeszközök (vonalzók, körzők, kréta)

6.10.5.

Kézmosó csap

6.10.6.

Hulladékgyűjtő

6.10.7.

Mentőláda

6.10.8.

Modell- és alkatrész gyűjtemény

6.10.9.

Szakkönyvek, tankönyvek, szakfolyóiratok, divatlapok

6.10.10.

Munkanapló

6.10.11.

Zárható öltöző és öltözőszekrények

6.10.12.

Vegyszertároló (zárható)

6.10.13.

Mikroszkóp, lupe, bontótű

6.10.14.

Laboratóriumi eszközök – bunsen égő, vegyszerek, üveg-, fém-, vagy porcelántálak

7. EGYEBEK

A 25. sorszámú Finommechanikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Finommechanikai műszerész

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

    vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet

szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya:70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően

140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7420

Finommechanikai műszerész

Barométer-készítő

3.1.3.

Finommechanikai karbantartó és szervizműszerész

3.1.4.

Geodéziai műszerész

3.1.5.

Hajózásiműszer-készítő

3.1.6.

Laboratóriumi műszerész

3.1.7.

Mérő- és precíziósműszer-készítő

3.1.8.

Meteorológiai műszerész

3.1.9.

Műszerkalibráló

3.1.10.

Optikai műszerész

3.1.11.

Órás

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Mérő- és precíziós berendezéseket, optikai, laboratóriumi, repülési és hajózási műszereket készíti, szereli és javítja. A készülékek, műszerek végszerelését mechanikai beállítással, összeállítási rajzok alapján végzi.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

– finommechanikai gépszerkezet, gépegység általános állapotát felmérni, alapvető hibákat megállapítani

– szakirodalom felhasználásával kiválasztani a megfelelő cserealkatrészeket

– szerelni (cserélni, javítani, karbantartani, beállítani) finommechanikai sikló- és gördülő ágyazásokat

– általános alapműveleteket végezni a (szerelni, cserélni, javítani, karbantartani, beállítani) finommechanikai hajtásokon -[szíj-, ékszíj-, dörzs-, fogaskerék-, csiga-, lánchajtás]

– munkavégzés után ellenőrizni a működőképességet

– dokumentálni az elvégzett munkát

– villamos alapméréseket végezni (egyen és váltakozó áramú áramkörben feszültség, áramerősség, ellenállás, frekvencia, fázis)

– műszaki méréseket, vizsgálatokat, minőségellenőrzést végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

4.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

4.5.

10222-12

Finommechanikai hajtások

4.6.

10223-12

Műszerész feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Vizsgaremek elkészítése és annak dokumentációjának leadása iskolarendszerű képzés esetén legkésőbb az utolsó tanítási nap, iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

szóbeli

5.2.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

gyakorlati

5.2.5.

10222-12

Finommechanikai hajtások

gyakorlati

5.2.6.

10223-12

Műszerész feladatok

szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Vizsgaremek készítése és annak írásos dokumentációja

A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgaremeknek tartalmazni kell a szakma sajátosságaiból adódó megmunkálási, szerelési feladatok közül az alábbi elemeket:

–kézi és gépi forgácsolás -hegesztés vagy forrasztás

–csavarkötések

–forgó-,sikló- alkatrészkapcsolatok

–felületi megmunkálás

–szerelési feladatok

A dokumentáció tartalma:( "A/4" méretben iratgyüjtőbe kötve.)

–a termék megnevezése

–anyagjegyzék

–alkatrész rajzok

–müveletterv

A vizsgafeladat időtartama: 0 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Finommechanikai berendezés karbantartása, hibafelvételezése, alkatrészcserés javítása. Javítás utáni ellenőrzése, a javítás dokumentálása a kiadott formanyomtatványon.

A vizsgafeladat ismertetése: Vizsgálja meg a berendezést. Állapítsa meg a hibát.Válasza ki a javításhoz szükséges alkatrészeket.Vegezze el a javítást, valamint a szükséges kenési müveleteket. Ellenőrizze a megjavított berendezés rendeltetésszerű működőképességét. A kiadott formanyomtatványon dokumentálja az elvégzett munkát.

A vizsgafeladat időtartama: 300 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:

A vizsgafeladat ismertetése: –

A vizsgafeladat időtartama:

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: –

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Finommechanikai szerkezetek felépítése, működése, jellemzői és a hozzá tartozó általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A komplex kérdésben megfogalmazott feadat kifejtésekor térjen ki az egyes témakörökhöz kapcsolódó munka-, baleset-,tűz- és környezetvédelmi feladatokra.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kéziszerszámok

6.3.

Villamos kéziszerszámok

6.4.

Hegesztő berendezések

6.5.

Forrasztó berendezések

6.6.

Forgácsoló gépek

6.7.

Gépi forgácsoló szerszámok

6.8.

Lemezmegmunkáló gépek

6.9.

Analóg és digitális villamos mérőműszerek

6.10.

Analóg és digitális mechanikai mérőműszerek

6.11.

Hőkezelő kemence

6.12.

Számítógép+szoftverek

6.13.

Nyomtatók

6.14.

Internet

6.15.

Telefon

6.16.

Fax

6.17.

Gép, műszer,berendezés dokumentációk

6.18.

Tükör

6.19.

Emelő berendezések kézi

6.20.

Emelő berendezések gépi

6.21.

Csomagoló gépek

6.22.

Különféle érzékelők

6.23.

Különféle finommechanikai berendezések

6.24.

Távjeladók

6.25.

Egyéni védőeszközök

6.26.

Szellőztető, elszívó berendezések

7. EGYEBEK

A 26. sorszámú Fluidumkitermelő technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 544 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Fluidumkitermelő technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 70%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 30%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 120 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör (ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör (ök)

3.1.2.

3111

Bányászati technikus

Mélyfúró technikus

3.1.3.

3111

Bányászati technikus

Gázipari technikus

3.1.4.

3139

Egyéb, máshova nem sorolható technikus

Megújulóenergia-gazdálkodási technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az ásványi nyersanyagot kutató, kitermelő, tároló és elszállító berendezések, az ásványi nyersanyagot előkészítő és elsődlegesen feldolgozó üzemek létesítésének, telepítésének, működtetésének, karbantartásának műszaki ellenőrzése, az előírásoknak megfelelő teljesítmény biztosítása.

Bányászati tevékenységek ellenőrzése, normaidő-, teljesítmény mérése, ásványvagyon felmérése, termelvény- és készletmennyiség becslése, mérése.

Részvétel a bányaveszélyek kialakulását megelőző, és a kialakult bányaveszélyek elhárítását célzó intézkedések meghozatalában valamint végrehajtásában.

Érvényben lévő védelmi utasítások megvalósíthatóságának ellenőrzése, a munkakörnyezet figyelemmel kísérése, gondoskodás a biztonság fenntartásáról.

Művelési határok, tevékenységi terület kitűzése, termelő-berendezések, munkaeszközök kiválasztása.

Gépek, berendezések, egyéb technikai eszközök állapotának ellenőrzése.

Biztonsági berendezések működtetése.

Veszélyes anyagok, hulladék, környezettudatos kezelése, mentesítése.

Közlekedési utak készítése, külszíni/földalatti létesítmények, mozgáspályák megépítése, energiaellátás kiépítése.

Emelő-, vontató-, fúró-, szállítóberendezések kezelése, biztosítószerkezetek, berendezések alkalmazása.

Megújuló-energia fajták hasznosítását biztosító gépek, berendezések alkalmazása, beszabályozása, üzemeltetése.

Gázipari tüzelőberendezések alkalmazása, beszabályozása, üzemeltetése.

Gázipari mérőberendezések, gáztechnológiai mérések.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    értelmezni a terveket, részletterveket készíteni és szerkeszteni

-    elkészíteni az ajánlatot, elkészíteni a vállalást

-    elkészíteni a kivitelezési és szerelési munkákat

-    irányítani a kivitelezési és szerelési munkákat

-    megszervezni az üzembe helyezési, beszabályozási, átadás-átvételi tevékenységeket

-    elkészíteni és elvégezni a létesítmény üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységeket

-    tervezni és irányítani a karbantartási feladatokat

-    tervezni és szervezni a javítási feladatokat

-    tervezni és szervezni az átalakítási, korszerűsítési munkákat

-    tervezni és szervezni a bontási, hulladékkezelési és – hasznosítási feladatokat

-    elvégezni az általános, adminisztratív jellegű tevékenységeket

-    működtetni a különböző fluidumkitermelő-rendszerek felszíni szerelvényeit, berendezéseit

-    szénhidrogén mezők gyűjtő- és előkészítő rendszereit kezelni

-    termelő kutakat, szállító távvezetékeket ellenőrizni

-    szerelési vázlatot készíteni

-    gáztüzelő berendezéseket beszabályozni, üzemeltetni, karbantartani és javítani

-    gáz- és tüzeléstechnikai méréseket végezni

-    propán-bután gáz technológiát kezelni

-    az alternatív energia hasznosításához kiválasztani a megfelelő technológiát

-    használni a megújuló energiákat, üzemeltetni a berendezéseket

-    energetikai méréseket, számításokat végezni

-    szerszámokat, gépeket, motorokat, szivattyúkat kezelni, üzemeltetni

-    mélyfúró berendezésen kőzetbontási, lyukbefejezési, kútjavítási munkálatokat végezni

-    gépeket, berendezéseket karbantartani, gondoskodni az üzemszerű működésükről

-    fluidum kitermelést végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 544 02

Fluidumkitermelő

részszakképesítés

3.3.4.

31 544 03

Mélyfúró

részszakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10196-12

Bányászati alapismeretek

4.4.

10200-12

Bányászati alapok

4.5.

10204-12

Mélyfúró feladatok

4.6.

10201-12

Fluidumkitermelő feladatok

4.7.

10202-12

Gázipari technikusi feladatok

4.8.

10203-12

Megújulóenergia-gazdálkodási technikusi feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezés

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10196-12

Bányászati alapismeretek

írásbeli

5.2.4.

10200-12

Bányászati alapok

írásbeli, szóbeli

5.2.5.

10204-12

Mélyfúró feladatok

írásbeli, gyakorlati

5.2.6.

10201-12

Fluidumkitermelő feladatok

írásbeli, gyakorlati

5.2.7.

10202-12

Gázipari technikusi feladatok

írásbeli

5.2.8.

10203-12

Megújulóenergia-gazdálkodási technikusi feladatok

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Mélyfúró feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Fúrólyuk lemélyítése, kútműveletek

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Fluidumkitermelő feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Felszíni termelési rendszer üzemeltetése

A vizsgafeladat időtartama: 150 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Fluidumkitermelő technikusi feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: Gázipari és megújuló-energia termelő berendezések kezelése, üzemeltetése, bemérése

A vizsgafeladat időtartama: 150 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Fluidumkitermelő szakmai alapismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Fluidum-kitermelési technológiák, fúrási technológia, gázellátási technológiák,

megújuló-energiahordozók alkalmazása

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Fluidumkitermelő technológiák, módszerek, gépi berendezések

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakma követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 30 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://munka.hu/ című weblapján érhetők el a szakképzési és felnőttképzési igazgatóság vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Mechanikus és elektromos kéziszerszámok és kisgépek

6.3.

A termelő-, fúró-, béléscső ki- és beépítés eszközei és szerszámai

6.4.

Mélyszivattyú

6.5.

Fúró-, kútjavító- és lyukbefejező berendezések és kiegészítő egységei

6.6.

Motorok, szivattyúk

6.7.

Tartályrendszer

6.8.

Kompresszorok

6.9.

Generátorok, alacsony-és magasnyomású vezetékrendszerek és zárószerelvények

6.10.

Kitörésgátlók és működtető egysége

6.11.

Pneumatikus és hidraulikus kisegítő egységek

6.12.

Lefúvató, lyuktöltő és termeltető rendszer

6.13.

Csőtárolók

6.14.

Biztonsági berendezések és hírközlő berendezések

6.15.

Mérőeszközök, mechanikus és elektromos mérőberendezések

6.16.

Számítógépek, nyomtatók, szakmai szoftverek

6.17.

Hegesztő- és forrasztó berendezések

6.18.

Gáztüzelő és központifűtő berendezések

6.19.

Napkollektorok, napelemek

6.20.

Hőszivattyúk

6.21.

Szélmotorok, turbinák, inverterek

6.22.

Biomassza-tüzelő berendezések

6.23.

Demonstrációs eszközök

6.24.

Talajszondák, talajkollektorok

6.25.

Ventillátorok

6.26.

Hőcserélők

6.27.

Kútfej-szerelvények

6.28.

Kútellenőrzési szimulátor

6.29.

Kútkiképzési szerelvények

6.30.

Kőzetfizikai, iszaptulajdonságokat mérő berendezések

6.31.

Gázipari mérőberendezések

6.32.

Cementező aggregátor

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

A 27. sorszámú Formacikk-gyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 03

1.2. Szakképesítés megnevezése: Formacikk-gyártó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Vegyipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: vannak

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

8136

Gumitermék-gyártó gép kezelője

Gumihengerlő

3.1.3.

Gumiipari gépikeverő kezelője

3.1.4.

Hengerkezelő, gumi

3.1.5.

Gumigyártó- és feldolgozó

3.1.6.

Gumimérlegelő

3.1.7.

Guminyíró (gumifeldolgozás)

3.1.8.

Gumioldat-kezelő

3.1.9.

Gumisorjázó-javító

3.1.10.

Gumisütő

3.1.11.

Gumisajtoló

3.1.12.

Gumitermékgyártó, vulkanizáló

3.1.13.

Gumivágó

3.1.14.

Vulkanizáló

3.1.15.

Gumiáru készítő

3.1.16.

Hengerszékkezelő (gumitermék-gyártás

3.1.17.

Gumikeverő

3.1.18.

Műszaki gumitermék előállító

3.1.19.

Gumiipari fröccsöntő

3.1.20.

Könnyűgumi-cikk-gyártó

3.1.21.

Préskezelő, gumi

3.1.22.

Gumisütő-javító

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A formacikk-gyártó a gumiipari keverőgépeken speciális anyagok alkalmazásával összeállított receptúra alapján a gumikeverékeket készít, a gumikeverékekből nyers félkész-termékeket állít elő, majd a félkész-termékekből könnyűműszaki cikkeket: formaárukat készít sajtolással, fröccssajtolással, vagy fröccsöntéssel. A formacikk-gyártó elvégzi az alapanyagok vizsgálatát, a folyamatközi minőségellenőrzést, valamint a késztermékek vizsgálatát.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    keveréket készíteni

-    félkész-terméket készíteni extruderen, kalanderen

-    vázerősítő-gumirendszerű félkész-terméket gyártani

-    vágógépet, gépsort üzemeltetni

-    konstrukció szerint méretre vágni

-    félkész-terméket vizsgálni

-    konstrukció szerint: gumi-gumi, és textil-gumi, fém-, és műanyag-gumi

-    félkész-terméket összeállítani

-    formacikket előállítani sajtolási, fröccssajtolási, vagy fröccsöntési eljárással

-    készterméket speciális utókezelési eljárásokat végezni

-    igényeknek való megfelelőségeket igazoló vizsgálatokat végezni roncsolásmentes és roncsolásos termék vizsgálatokkal

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 543 02

Gumikeverék-készítő

részszakképesítés

3.3.4.

34 543 01

Abroncsgyártó

szakképesítés

3.3.5.

34 543 04

Ipari gumitermék előállító

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10076-12

Általános gumiipari feladatok

4.4.

10079-12

Kaucsukalapú keverékek készítése

4.5.

10080-12

Kaucsukalapú formaáruk készítése

4.6.

10077-12

Gumiipari félkész-termékek előállítása

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10076-12

Általános gumiipari feladatok

gyakorlati

5.2.4.

10079-12

Kaucsukalapú keverékek készítése

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

10080-12

Kaucsukalapú formaáruk készítése

gyakorlati, írásbeli

5.2.6.

10077-12

Gumiipari félkész-termékek előállítása

gyakorlati, írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Gumikeverékek készítése, alapanyag és keverékvizsgálatok

A vizsgafeladat ismertetése: Alapanyagok és segédanyagok fizikai tulajdonságainak mérése (sűrűség, viszkozitás, szemcseeloszlás).

Gumikeverékek reológiai vizsgálata, vulkanizált gumiminták fizikai vizsgálata (reológiai és vulkanizálási görbék felvétele, mintaelőkészítés további vizsgálatra, vastagság-, keménységmérés, szakítás-, tapadás-, nyúlás-, fáradás-, öregedés-, kopásvizsgálatok) Mérési eredmények dokumentálása.

Receptura alapján a keverék összetevőinek bemérése, keverési művelet végrehajtása, az elkészült keverék kiszerelése.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Gumiipari félkész termékek előállítása, sajtolt, fröccssajtolt és fröccsöntött gumi-formacikkek gyártása

A vizsgafeladat ismertetése: Gumikeverékek, feldolgozása (gumiipari félkész termék előállító gépek kezelése, kapcsolódó műveletek elvégzése), félkész termékekből gumi-, textil-gumi-, műanyag-fém- gumi-formacikkek előállítása (felépítő és sajtoló, fröccssajtoló, és fröccsöntő gépek kezelése, kapcsolódó műveletek elvégzése), félkész- és késztermék előállításhoz kapcsolódó munkabiztonsági és minőségellenőrzési feladatok ellátása.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Hagyományos és precíziós formaáruk gyártásának gépei

A vizsgafeladat ismertetése:

Központilag összeállított feladatsor, amely a következő elemeket tartalmazza: gépelemek; motorok, hajtások szivattyúk; félkésztermék-gyártó berendezések (extruder, kalander, textil-gumirendszer gyártóberendezések, vágógépek); késztermék-gyártó berendezések (felépítő gépek, sajtoló, fröccssajtoló és fröccsöntő berendezések, vulkanizáló gépek)

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Formacikk gyártás alapanyagai, félkész- és késztermék-gyártás technológiák, minőség ellenőrzés

A vizsgafeladat ismertetése: Hagyományos, fröccssajtolási és fröccsöntési eljárásokhoz, gyártásokhoz használt alap- és segédanyagok, gumikeverékek. Félkész-termék előállítási technológiák: extrudálás, kalanderezés, textil-gumi-rendszerekek gyártási eljárásai, darabolási technológiák. Félkész termékek gyártó berendezései, gépei, gépsorai: extruderek, kalanderek, vágógépek. Formacikk gyártási eljárások, berendezések, összeállítási technológiák, sajtolás, vulkanizálási eljárások, fröccssajtolás, fröccsöntés. Tulajdonság módosító befejező műveletek. Gyártási folyamatok, termékek minőségbiztosítása.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő: 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzési igazgatóság Vizsgák menüpontjában

5.5.A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Bemérő eszközök

6.3.

Reométer

6.4.

Keménységmérő

6.5.

Vastagságmérő

6.6.

Szakítószilárdság mérő

6.7.

Sűrűség mérő

6.8.

Viszkozitás mérő

6.9.

Szitasor

6.10.

Mérlegek

6.11.

Minta vulkanizáló prés

6.12.

Minta kivágó, előkészítő berendezés

6.13.

Fárasztógép

6.14.

Koptatógép

6.15.

Öregítő berendezés

6.16.

Szárítószekrény

6.17.

Speciális félkész- és késztermékvizsgáló eszközök

6.18.

Speciális gumiipari mintavételi eszközök

6.19.

Speciális gumiipari minőségellenőrző műszerek

6.20.

Termékvizsgálók

6.21.

Élettartam vizsgálók

6.22.

Kézi szerzámok

6.23.

Egyéni védőfelszerelés

6.24.

Elsősegély nyújtó felszerelés

6.25.

Számítógép

6.26.

Számítástechnikai segédeszközök

6.27.

Szoftverek

6.28.

Gépkönyvek, kezelési utasítások, műszaki dokumentációk

6.29.

Gyártási,vizsgálati előírások

6.30.

Szabványok, kézikönyvek, szótárak

6.31.

Tároló edények

6.32.

Szállító- és tároló berendezések, gépek

6.33.

Hengerszék

6.34.

Zárt keverő

6.35.

Extruder

6.36.

Extruder szerszámok

6.37.

Kalander

6.38.

Vulkanizáló prés, kazán

6.39.

Vágógép

6.40.

Felépítő-gépek

6.41.

Konfekcionáló egységek

6.42.

Fröccsöntőgép

6.43.

Fröccssajtoló gép

6.44.

Speciális gyártógépek

6.45.

Karbantartás eszközei

7. EGYEBEK

A 28. sorszámú Gépgyártástechnológiai technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 03

1.2. Szakképesítés megnevezése: Gépgyártástechnológiai technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi vizsga vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: –

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 50%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 50%

2.8. Szintvizsga: –

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 13. évfolyamot követően 120 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok)

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

3116

Gépésztechnikus

Gépipari automatizálási technikus

3.1.3.

Fejlesztő technikus, gépipar

3.1.4.

Gépipari mérnökasszisztens

3.1.5.

Gépkenési technikus

3.1.6.

Gépszerelő technikus

3.1.7.

Gépszerkesztő technikus

3.1.8.

Szerszám- és készülékszerkesztő technikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz gépek, géprendszerek, mechanikus berendezések tervezésében, gyártásában, működtetésében, szerelésében, karbantartásában és javításában.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

-    a gépek, mechanikai berendezések és alkatrészek gyártásának, felhasználásának, karbantartásának és javításának műszaki és minőségügyi tervezésére, irányítására és ellenőrzésére az előírásoknak és szabályoknak megfelelő teljesítmény és működés biztosítása érdekében

-    a gépek, mechanikai berendezések gyártási és szerelési költségeinek, anyag- és munkaerő-szükségletének előzetes tervezésére

-    a rendelkezésre álló berendezések elhelyezésének és rendszerbe illesztésének irányítására, az új berendezések üzembe helyezésére, a gépek termék- vagy műszakváltást megelőző beállítására

-    az üzemzavarok, minőségi problémák megszüntetésére és kivizsgálására

-    a zavartalan alapanyag-ellátás biztosítására és a gyártási feltételek folyamatos fenntartására

-    az új termékek gyártásának figyelemmel kísérésére és a kezdeti problémák (típushibák, technológiai és dokumentációs hiányosságok stb.) jelzésére, azok kiküszöbölésére

-    gépek és mechanikai berendezések, létesítmények és alkatrészek kutatásával és fejlesztésével, illetve prototípusok tesztelésével kapcsolatos tevékenységek végzésére

-    új és módosított mechanikai berendezések, alkatrészek, szerszámgépek és vezérlőrendszerek, valamint pneumatikus és hidraulikus meghajtó-rendszerek összeállítására és helyszíni szerelésére

-    gondoskodni arról, hogy a gépészeti tervek és az elkészült munka megfeleljen a műszaki leírásnak, a szabályoknak és a szerződési feltételeknek

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

-

-

-

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

4.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

4.5.

10172-12

Mérőtermi feladatok

4.6.

10169-12

Forgácsoló technológia hagyományos és CNC szerszámgépeken

4.7.

10170-12

Gyártástervezés és gyártásirányítás

4.8.

10171-12

Karbantartás és üzemvitel

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezés

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

írásbeli

5.2.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

gyakorlati

5.2.5.

10172-12

Mérőtermi feladatok

gyakorlati

5.2.6.

10169-12

Forgácsoló technológia hagyományos és CNC szerszámgépeken

gyakorlati

5.2.7.

10170-12

Gyártástervezés és gyártásirányítás

szóbeli, írásbeli

5.2.8.

10171-12

Karbantartás és üzemvitel

szóbeli, írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gyártási eljárások

A vizsgafeladat ismertetése: Adott összeállítási rajz alapján egy gyártmány összeszerelésének elvégzése. A szereléshez legalább két olyan alkatrészt kell felhasználni, amit a vizsga során gyártott le a vizsgázó és szerelés után kapcsolódnak (pl. hengeres vagy kúpos csap és furat, retesz és reteszhorony stb.). Az alkatrészek gyártásakor gépi és kézi forgácsoló és forgácsolás nélküli technológiákat kell alkalmazni (esztergálás, marás, köszörülés, fúrás, menetvágás, hajlítás, vágás, reszelés stb.). A gépi megmunkálás során szükséges egyszerű CNC program megírása és lefuttatása. A vizsgán el kell végezni a gyártott alkatrészek geometriai méretellenőrzését, az alkatrészrajzon előírt alak- és helyzettűrések, felületi érdesség értékek, anyagvizsgálati jellemzők ellenőrzését. A mérési eredményeket dokumentálni kell. Figyelni kell a szakszerű és balesetmentes munkavégzésre!

A vizsgafeladat időtartama: 480 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gyártástervezés és üzemvitel

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli vizsga központilag összeállított feladatsora a 10170-12 Gyártástervezés és gyártásirányítás és a 10171-12 Karbantartás és üzemvitel modul alábbi témaköreit tartalmazza: alkatrészrajz készítése (kézzel vagy géppel); szilárdsági számítások végzése; technológiai számítások végzése; technológia dokumentációk (megmunkálás, szerelés) készítése; karbantartási dokumentáció készítése; állapot-felmérési és javítási dokumentáció készítése

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gépgyártás-technológusi feladatok

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsga központilag összeállított kérdései a 10170-12 Gyártástervezés és gyártásirányítás és a 10171-12 Karbantartás és üzemvitel modul alábbi témaköreit tartalmazza: gépelemek és alkalmazási területük; szerszámgépek és alkalmazási területük; készülékek kialakítása és alkalmazási területük; CNC technológia jellemzői; gyártási és ellenőrzési dokumentációk; fémes és nem fémes szerkezeti anyagok és alkalmazási területük; hűtő- és kenőanyagok és alkalmazásuk; gyártáskor, karbantartáskor, javításkor használatos dokumentációk; karbantartási módszerek, tevékenységek; diagnosztikai eljárások; tevékenységek gépátvételkor; ív- és lánghegesztés kialakítása, készítése; pneumatikus és hidraulikus rendszerek kialakítása, alkalmazása

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv http://www.munka.hu/ című weblapján érhetők el a Szak- és felnőttképzés Vizsgák menüpontjában

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Kézi megmunkálás eszközei és szerszámai

6.3.

Gépi forgácsolás szerszámgépei, készülékei, szerszámai, tartozékai

6.4.

Ipari vezérléssel CNC-szerszámgép

6.5.

Ívhegesztés berendezései, eszközei

6.6.

Lánghegesztő berendezései, eszközei

6.7.

Hőkezelési berendezései, eszközei, szerszámai

6.8.

Keménységmérő készülékek, eszközök

6.9.

Tolómérők, szögmérők, mikrométerek, mérőhasábok, mérőgépek

6.10.

Számítógép rajzoló programokkal

6.11.

Érdességmérő

6.12.

Ultrahangos repedésvizsgáló

6.13.

Szakítógép

6.14.

Spektrométer

6.15.

Mikroszkóp

6.16.

Mérőprojektor (vagy 2D mérőgép)

6.17.

3D mérőgép

6.18.

Kézi multiméter

6.19.

Lakatfogó

6.20.

Vezeték szakadás vizsgáló

7. EGYEBEK

7.1. A szakirányú ágazati szakközépiskolai tanulmányokat befejező, szakmai érettségit szerzett tanulók a 13. évfolyamon készíthetők fel a komplex szakmai vizsgára, ezért számukra az összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a szakképző évfolyam megkezdése előtt történik

A 29. sorszámú Gépi forgácsoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 03

1.2. Szakképesítés megnevezése: Gépi forgácsoló

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

vagy iskolai előképzettség hiányában

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető az e rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: –

2.3. Előírt gyakorlat: –

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: –

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 30%

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 70 %

2.8. Szintvizsga: kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 160 óra

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

7323

Forgácsoló

Forgácsoló

3.1.3.

Esztergályos

3.1.4.

Fúrós

3.1.5.

Gyalus, vésős

3.1.6.

Marós

3.1.7.

NC, CNC gépkezelő

3.1.8.

Szikraforgácsoló

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A gépi forgácsoló feladata fémből, színesfémből és nemfémes anyagokból különféle (tengely, tárcsa, szekrényes és egyéb) geometriai kialakítású, többnyire gépiparban gyártott termékek alkatrészeinek részegységeinek forgácsoló gépeken történő elkészítése (gyártása) adott műszaki rajz, műhelyrajz alapján.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

– geometriai méréseket, vizsgálatokat végezni

– tanulmányozni és értelmezni a gépészeti anyagokra vonatkozó információkat: műszaki rajz, műhelyrajzok, szabványok, műszaki táblázatok, tűrés- és illesztés táblázatok

– a forgácsoló eljárásoknak megfelelően felszerelni, beállítani a munkadarab befogó-, megfogó-, menesztő- és rögzítő eszközöket

– kiválasztani és rögzíteni a megmunkáláshoz szükséges szerszámokat és a forgácsolási paramétereket

– alkatrészeket gyártani, alakítani, javítani

– gyalulási, vésési munkákat végezni

– fúrási munkákat végezni

– alkatrészeket esztergálni

– alkatrészeket marni

– alkatrészeket köszörülni, finomfelületi megmunkálásokat végezni

– egyszerű geometriájú alkatrészeket készíteni CNC vezérlésű megmunkáló gépeken

– szerszámélezést végezni

– betartani és betartatni a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat

– minőségbiztosítási dokumentálást végezni

– vállalkozási adminisztrációt végezni

3.3. Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

35 521 01

CNC gépkezelő

szakképesítés-ráépülés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

4.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

4.5.

10173-12

Anyagvizsgálatok és geometriai mérések

4.6.

10174-12

Esztergályos feladatok

4.7.

10176-12

Marós feladatok

4.8.

10175-12

Köszörűs feladatok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10163-12

Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem

gyakorlati, szóbeli

5.2.4.

10162-12

Gépészeti alapozó feladatok

gyakorlati

5.2.5.

10173-12

Anyagvizsgálatok és geometriai mérések

gyakorlati

5.2.6.

10174-12

Esztergályos feladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.7.

10176-12

Marós feladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.8.

10175-12

Köszörűs feladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Összetett geometriájú alkatrész megmunkálása hagyományos gépi forgácsolási eljárásokkal

A vizsgafeladat ismertetése: Előgyártmány anyagvizsgálata, megmunkálási sorrend lépéseinek meghatározása az alkatrész műszaki rajza alapján, műveletterv készítés, esztergálási, marási és köszörülési műveletek előkészítése, elvégzése hagyományos gépeken, kötések kivitelezése, műveletközi méretellenőrzések, dokumentálás, a feladathoz kapcsolódó elsősegélynyújtás, újraélesztés.

A vizsgafeladat időtartama: 480 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 55%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Forgácsolási ismeretek és CNC alapismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: A gépi forgácsolás technológiái, szerszámai, gépei, eszközei, forgácsolható anyagok, forgácsolási paraméterek számítása, műszaki rajz értelmezése, alkatrészrajz alapján felfogási terv készítése, adott geometriához egyszerű CNC program készítése.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25%

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: A gépi forgácsolás technológiái és anyagismerete

A vizsgafeladat ismertetése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre. A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10174-12 Esztergályos feladatok, 10176-12 Marós feladatok, 10175-12 Köszörűs feladatok követelményrészekhez tartozó témaköröket tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%