nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
1991. évi XI. törvény
az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről
2013-05-01
2013-07-05
28
Jogszabály

1991. évi XI. törvény

az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről1

1. § (1)2 A közegészségügyi (különösen a környezet- és település-, élelmezés- és táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-, illetőleg sugáregészségügyi, kémiai biztonsági), a járványügyi, az egészségfejlesztési (egészségvédelmi, egészségnevelési és egészségmegőrzési), az egészségügyi igazgatási tevékenységek irányítása, koordinálása és felügyelete, valamint az egészségügyi ellátás felügyelete (a továbbiakban együtt: népegészségügy) állami feladat, amelyet az egészségügyi államigazgatási szerv lát el.

(2)–(3)3

Az egészségügyi államigazgatási szerv feladatai4

2. § (1)5 Az egészségügyi államigazgatási szerv felügyeletet gyakorol az ország közegészségügyi-járványügyi (a továbbiakban együtt: közegészségügyi) viszonyai felett. Ennek keretében

a)6 az ország egész területén – a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a honvédelemért felelős miniszter vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok és a rendvédelmi szervek (ide nem értve a büntetés-végrehajtási szervezetnek a fogvatartottak elhelyezésére és foglalkoztatására létrehozott büntetés-végrehajtási szerveit),valamint az Országgyűlési Őrség tevékenységének kivételével – közegészségügyi ellenőrzést végez;

b) biztosítja a vasúti, a vízi és a közúti határforgalom, valamint a nemzetközi légiforgalom közegészségügyi ellenőrzését;

c) ellenőrzi a közegészségügyi szabályok érvényesülését;

d) végrehajtja a külön jogszabályokban hatáskörébe utalt feladatokat.

(2)7

(3)8 A Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, valamint a honvédelemért felelős miniszter vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok közegészségügyi-járványügyi feladatainak ellátását – az egészségügyi államigazgatási szerv szakmai irányelveinek betartásával és vele együttműködve – a Magyar Honvédség kijelölt szerve végzi.

(3a)9 A rendészetért felelős miniszter alárendeltségébe, közvetlen irányítása, fenntartói irányítása és közvetlen felügyelete alá tartozó szervezetek az (1) bekezdés a) pontjában foglaltak figyelembevételével, továbbá a rendvédelmi szervek személyi állományára, valamint az Országgyűlési Őrségre vonatkozó közegészségügyi-járványügyi feladatainak ellátását – az egészségügyi államigazgatási szerv szakmai irányelveinek betartásával és vele együttműködve – a rendvédelmi szervek egészségügyi szolgálatai végzik.

(4)10 Az egészségügyi államigazgatási szerv és a külön felhatalmazás alapján közegészségügyi feladatokat ellátó, valamint az egészségügyi államigazgatási szerv feladatköréhez kapcsolódó tevékenységet végző egyéb szervek együttműködnek. A büntetés-végrehajtás közegészségügyi feladatainak ellátásában a büntetés-végrehajtási szervezet közreműködik.

3. §11 Az egészségügyi államigazgatási szerv népegészségügyi tevékenysége keretében

a)12 vizsgálja, vizsgáltatja, ellenőrzi, elemzi és nyilvánosságra hozza a lakosság egészségi állapotának alakulását és az azt veszélyeztető, befolyásoló települési, lakóhelyi és társadalmi környezet fizikai, kémiai, biológiai és pszichoszociális tényezőinek állapotát,

aa) értékeli és elemzi az egészségkárosító hatások kockázatát,

ab) az egészségkárosító hatások megszüntetése, illetve csökkentése, a károsodás megelőzése érdekében közegészségügyi, járványügyi és egészségvédelmi programokat kezdeményez, illetve végez,

ac)13 kezdeményezi, intézkedik, és intézkedéseivel elősegíti az egészséges életkörülmények, életmód kialakítását,

ad) az aa)ac) pontokban foglalt feladatainak végrehajtása érdekében jogosult valamennyi természetes személytől, jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől az egészségi állapottal összefüggő adatokat térítésmentesen megkérni;

b) kialakítja és működteti a fertőző és nem fertőző betegségek, valamint a környezeti hatásokkal összefüggő egészségkárosodások bejelentési és nyilvántartási rendszerét, epidemiológiai elemzéseket végez;

c) tudományosan megalapozza az egészségügyi követelményeket, az egészségügyi szempontból megengedhető értékeket, határértékeket, az egészségkárosító kockázat csökkentésének módozatait (a továbbiakban: közegészségügyi követelmények), amelyek betartása, illetve érvényesülése lehetővé teszi a környezeti ártalmak és az egészségkárosodások kialakulásának megelőzését, fokozza az emberi szervezet teljesítő- és védekezőképességét, biztosítja az egyén, a közösség és az utód nemzedék zavartalan testi, szellemi és pszichoszociális fejlődésének környezeti feltételeit;

d) ösztönzi és szakmailag támogatja a közegészségügyi ártalmak megelőzését szolgáló – az állampolgárok önálló döntését segítő közegészségügyi információn alapuló – tudatos és aktív magatartás társadalmi méretű kialakítását.

4. §14 (1)15 Az egészségügyi államigazgatási szerv környezet- és településegészségügyi feladata különösen

a)16 A kémiai és biológiai légszennyezettség (immisszió) egészségügyi határértékeinek kimunkálásában való közreműködés, a kémiai és biológiai légszennyezettség rendszeres közegészségügyi értékelése, valamint a zárt terek légszennyezettségi határértékeinek kimunkálása és a zárt terek légszennyezettségének közegészségügyi vizsgálata;

b) az emberi használatra (üdülés, fürdés, vízi sport, ivóvízkivétel) szolgáló felszíni vizekre, valamint medencés fürdőkre vonatkozó közegészségügyi követelmények, valamint az ivóvíz és fürdésre használt vizek higiénés határértékeinek kimunkálása, az ivóvíz, ásvány- és gyógyvizek, palackozott vizek minőségének, a közegészségügyi követelmények betartásának, illetve érvényesülésének a rendszeres ellenőrzése;

c) a talajjal, a szilárd és folyékony települési hulladékokkal, egyéb szennyvizekkel, veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények, normák kimunkálása, érvényesülésének ellenőrzése;

d) a belső terekben érvényesülő zaj és rezgés határértékek kimunkálása és ellenőrzése, illetőleg a környezeti immissziós zaj és rezgés határértékek kimunkálásában és ellenőrzésében való közreműködés;

e) az oktató, nevelő és gondozó intézmények és tevékenységek közegészségügyi követelményeinek kimunkálása és érvényesítése.

(2)17 Az egészségügyi államigazgatási szerv sugáregészségügyi tevékenysége keretében kimunkálja, ellenőrzi és érvényesíti a sugárzó anyagokkal, a sugárzást kibocsátó berendezésekkel, a nem ionizáló sugárzással, valamint az elektromos és mágneses erőterekkel kapcsolatos munkahelyi és környezeti sugárvédelmi normákat, közegészségügyi követelményeket.

(3)18 Az egészségügyi államigazgatási szerv kémiai biztonsággal összefüggő tevékenysége körében ellátja a veszélyes anyagokkal és készítményekkel kapcsolatos külön jogszabály által előírt eljárás szerinti engedélyezési és ellenőrzési feladatokat, a veszélyes anyagok, veszélyes készítmények egészségügyi toxikológiai nyilvántartását és tájékoztató szolgálat működtetését.

(4)19

(5)20 Az élelmezés- és táplálkozásegészségügy keretében az egészségügyi államigazgatási szerv

a)21 kimutatja a kozmetikai készítményekben, a gyermekjátékokban, valamint az ezek készítéséhez használt anyagok összetevőiben előforduló vagy kezelésük során belekerülő vegyi, fizikai illetve biológiai egészségkárosító anyagokat, kimunkálja az ezekre vonatkozó közegészségügyi határértékeket és követelményeket, ellenőrzi és érvényesíti ezeket a termelés, feldolgozás, tárolás és forgalmazás során;

b)22 táplálkozás-egészségügy szakterületen

ba) vizsgálatokat végez a lakosság táplálkozási helyzetére, tápláltsági állapotára, a táplálkozás és az egészségi állapot közötti összefüggésekre vonatkozóan,

bb) a ba) alpont szerinti feladatokkal összefüggésben táplálkozás-egészségügyi vizsgálatokat végez, különös tekintettel a vendéglátás – ezen belül kiemelten a munkahelyeken, az egészségügyi intézményekben, az oktatási és nevelési intézményekben, továbbá a szociális ellátás, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatás keretében bármely formában nyújtott étkeztetés – területén a szolgáltatott élelmiszerekre, ételekre, étrendre vonatkozóan, tápanyagszámítással és biokémiai elemzéssel,

bc) a ba) és a bb) alpont szerinti területeken közreműködik a táplálkozás-egészségügyi előírások kidolgozásában,

bd) a ba)–bc) alpont szerinti feladatok végrehajtásával összefüggő eredményekről tájékoztatja az élelmiszerlánc-biztonsági tudományos szervet;

c)23 egyes élelmiszerekkel kapcsolatosan

ca) külön jogszabály szerint végzi a különleges táplálkozási célú élelmiszerekkel, az étrend-kiegészítőkkel, a vitaminokkal, ásványi anyagokkal és bizonyos egyéb anyagokkal dúsított élelmiszerekkel, az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal, az élelmiszerek tápértékjelölésével kapcsolatos nyilvántartási, bejelentési eljárásokkal összefüggő szakértői feladatokat, külön jogszabály szerint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi előírása szerinti egyes eljárásokban ellátja a tagállami feladatokat, továbbá szakmai kapcsolatot tart az Európai Unió táplálkozás-egészségügyi és táplálkozás-tudományi szakterületen illetékes szervével,

cb) ellenőrzi a ca) alpont szerinti élelmiszerek meghatározott táplálkozási céloknak való megfelelését, és egészségi ártalom vagy annak gyanúja, illetve az emberi egészség veszélyeztetése esetén intézkedik,

cc) ellátja az új élelmiszerek engedélyezésével összefüggő, külön jogszabály szerinti feladatokat,

cd) ellátja a technológiai segédanyagokkal, élelmiszer-csomagolóanyagokkal, élelmiszeriparban felhasznált mosó- és fertőtlenítőszerekkel, az élelmiszert előállító, feldolgozó-, csomagoló-, tároló- és forgalomba hozó helyek engedélyezésével összefüggő, külön jogszabály szerinti feladatokat;

d)24 a betegélelmezés és a diétás étkeztetés területén

da) vizsgálja a fekvőbeteg-gyógyintézeti betegélelmezés keretében nyújtott étkeztetést – a rendszeres diétát, a speciális diétát és az enterális szondatáplálást is beleértve – és a fekvőbeteg-gyógyintézeten kívüli diétás étkeztetést tápanyagszámítással, biokémiai elemzéssel,

db) a da) alpont szerinti vizsgálatok eredménye alapján közreműködik a táplálkozás-egészségügyi előírások kidolgozásában.

(6)25 A járványügyi tevékenység körében az egészségügyi államigazgatási szerv

a) folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, megállapítja a járványveszély vagy a járvány fennállását, és annak megelőzése, illetőleg megszüntetése érdekében elrendeli a szükséges intézkedéseket;

b)26 irányítja és ellenőrzi – az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott esetekben végzi – a fertőző betegekkel, a fertőzésre gyanús személyekkel, a kórokozó-hordozókkal kapcsolatos tevékenységet, valamint a fertőtlenítést és az egészségre káros rovarok, egyéb ízeltlábúak és rágcsálók (a továbbiakban együtt: egészségügyi kártevők) által okozott egészségi ártalmak megelőzését;

c) elrendeli a védőoltásokat és a járványügyi szűrővizsgálatokat, illetve a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a lakosság időszakonkénti szűrővizsgálatát;

d) felügyeli és kezdeményezi a gümőkóros betegek és veszélyeztetett személyek, továbbá a nemi úton terjedő betegségekben szenvedők és fertőzésre gyanús állapotú személyek felkutatását;

e)27 meghatározza a lakosság járványügyi védelméhez szükséges védő-oltó, biológiai és egyéb anyagok (oltóanyagok, diagnosztikumok), eszközök előállítandó vagy importálandó mennyiségét és minőségét, készletben tartását;

f)28 dönt a járványügyi tekintetben felhasználásra kerülő rovar- és rágcsálóirtószerek, külön jogszabály szerinti fertőtlenítő szerek és fertőtlenítő eszközök forgalomba hozataláról;

g) nyilvántartja a bejelentésköteles fertőző betegségben szenvedőket;

h) szakmai felügyeletet gyakorol a kórházhigiénés tevékenység felett, folyamatosan figyelemmel kíséri az egészségügyi ellátás során előforduló nosocomialis fertőzéseket, és intézkedik azok megelőzése, illetve megszüntetése érdekében.

(7)29 Közegészségügyi és járványügyi feladatai ellátása érdekében az egészségügyi államigazgatási szerv laboratóriumokat tart fenn.

(8)30 Az emberi környezet szennyezettségéről és a járványügyi helyzetről megállapított adatok nyilvánosak. Életet vagy egészséget veszélyeztető mértékű környezetszennyezésről, illetve a járványról megállapított adatokat az egészségügyi államigazgatási szerv köteles nyilvánosságra hozni.

4/A. §31 (1) Szúnyogirtószer és szúnyoglárvairtó-szer légi úton történő környezetbe juttatása az egészségügyi államigazgatási szerv engedélyével végezhető. Az engedélyes a szúnyogirtás tényleges időpontját és helyét legkésőbb 48 órával a tevékenység megkezdése előtt bejelenti az egészségügyi államigazgatási szervnek.

(2) Az (1) bekezdést a szúnyogirtási tevékenységnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására is alkalmazni kell.

4/B. §32 (1) 18 év alatti személyek közoktatási tevékenységnek nem minősülő csoportos, több napos táboroztatására, üdültetésére és egyéb szabadidős foglalkoztatására (a továbbiakban együtt: táboroztatás) csak akkor kerülhet sor, ha a táboroztatás szervezője gondoskodik az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott személyi és tárgyi feltételek meglétéről. A táboroztatás személyi és tárgyi feltételeinek betartását az egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzi.

(2) A táboroztatás szervezője köteles legkésőbb 6 héttel a táboroztatás megkezdését megelőzően az egészségügyi államigazgatási szervnek bejelenteni a tervezett táboroztatás helyét, kezdő időpontját és tervezett időtartamát, továbbá a táborozásban részt vevő személyek tervezett számát és az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott egyéb adatokat.

(3) Ha az egészségügyi államigazgatási szerv megállapítja, hogy a táboroztatás személyi és tárgyi feltételei nem biztosítottak, a szükséges feltételek biztosításáig a táboroztatást megtiltja, vagy az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott más jogkövetkezményt alkalmaz.

(4) E §-t a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében folytatott táboroztatási tevékenység esetén is alkalmazni kell.

4/C. §33 (1) Az egészségügyi szolgáltató a sérülések megelőzése céljából a jogszabályban előírt munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi kötelezettségei teljesítésével összhangban, az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározottak szerint biztosítja az egészségügyi dolgozók védelmét az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges éles vagy hegyes eszközök használatából eredő kockázatokkal szemben.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak betartását az egészségügyi államigazgatási szerv a 6. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében felügyeli és 10. § (1) bekezdésében foglalt hatósági jogkörében ellenőrzi.

(3) E törvény alkalmazásában éles vagy hegyes eszközök: a munkavédelemről szóló törvény 1993. évi XCIII. törvény 87. § 4. pontja értelmében munkaeszköznek minősülő, konkrét egészségügyi tevékenységek végzéséhez használt olyan tárgyak vagy eszközök, amelyekkel vágni és szúrni lehet, továbbá amelyek egyébként sérülést vagy fertőzést okozhatnak.

5. § (1)34 Az egészségügyi államigazgatási szerv az egészségfejlesztési (egészségvédelmi, egészségnevelési és egészségmegőrzési) tevékenysége keretében összehangolja, szervezi és felügyeli a népbetegségek megelőzését szolgáló feladatok végrehajtását, így különösen

a) a gyógyító-megelőző alapellátás tanácsadó tevékenységét;

b) a család- és nővédelmi feladatokat ellátó intézményeket;

c) az anya- és csecsemővédelmi feladatokat ellátó intézményeket; és

d) a mentálhigiénés szolgálatokat;

e)35 a lakossági célzott szűrővizsgálatokat.

(2)36 Az egészségügyi államigazgatási szerv részt vesz a lakosságot érintő és a megelőzést szolgáló programok kidolgozásában és végrehajtásában.

(3)37

6. § (1)38 Az egészségügyi államigazgatási szerv egészségügyi igazgatási és koordinációs feladatai körében

a) javaslatot tesz az egészségügyi ellátás javítását szolgáló szervezeti, szervezési intézkedésekre;

b)39 felügyeli az egészségügyi intézmények működésére vonatkozó szabályok érvényesülését, és szakmai felügyeletet gyakorol az egészségügyi szolgáltatók és a lakossági gyógyszerellátást nyújtók tevékenysége felett ;

c) szakmai javaslatot tesz egészségügyi intézmények létesítése, fejlesztése, megszüntetése kérdésében a tulajdonos, illetőleg a finanszírozó számára;

d) véleményezi az egészségügyi intézmények szervezetével és feladatával kapcsolatos módosító elképzeléseket;

e)40 engedélyezi – ha jogszabály másként nem rendelkezik – az egészségügyi szolgáltató tevékenységének végzését, ellenőrzi a tevékenységet és nyilvántartja az engedélyeket;

f)41 az egészségügyi szolgáltatók bejelentése alapján nyilvántartja, szükség esetén összehangolja, illetőleg az érintett egészségügyi szolgáltatók és fenntartóik véleményének kikérése után megállapítja és közzéteszi a megye (főváros) ügyeleti, készenléti ellátásának és betegbeutalásának területi rendjét, ideértve a gyógyszertári ügyeletet és készenlétet is ;

g)42 ellátja a gyógyhelyek, gyógyfürdő intézmények és a természetes gyógytényezők vonatkozásában a külön jogszabályban meghatározott feladatokat;

h) ellátja a gyógyszerellátással és a kábítószerekkel kapcsolatos szakfelügyeletet, ennek keretében biztosítja, hogy a forgalomból kivont gyógyszerkészítmények ne kerüljenek további felhasználásra;

i)43 kijelöli azokat a gyógyszertárakat és egészségügyi intézményeket, amelyek az egészségügyért felelős miniszter által meghatározott gyógyszereket és immunbiológiai készítményeket kötelesek készletükben tartani;

j) felügyeletet gyakorol a halottkémlés szakszerűsége felett, engedélyezi a nem kórházban elhunyt személy holttestének elhamvasztását;

k)44 a helyi önkormányzatokat rendszeresen, szükség esetén alkalomszerűen tájékoztatja a lakosság egészségi állapotáról, az egészség romlását kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról ;

l) közvetlenül intézkedik, ha azt rendkívüli körülmény (járvány, természeti csapás és egyéb katasztrófák, hirtelen fellépő orvoshiány stb.) szükségessé teszi;

m)45 közvetlenül intézkedik súlyos, tömeges, illetőleg ismétlődő egészségkárosodás előfordulása, vagy annak gyanúja esetén a kiváltó okok megszüntetése, illetőleg az esemény megelőzése érdekében;

n) tanácskozási joggal

— részt vehet az önkormányzati testületi üléseken;

— részt vesz az egészségügyi vonatkozású kérdéseket tárgyaló önkormányzati testületi üléseken és az egészségügyi intézményeket felügyelő testületek ülésein;

o)46 gyakorolja a külön törvényben meghatározottak szerint a lakossági gyógyszerellátással kapcsolatos hatósági feladatokat;

p)47 ellenőrzi, hogy az egészségügyi szolgáltató térítési díjszabályzata megfelel-e a jogszabályban foglaltaknak, valamint hogy az egészségügyi szolgáltató a térítési díjszabályzatában foglaltaknak megfelelően jár-e el.

(2)48 Az egészségügyi államigazgatási szerv az (1) bekezdés h), i) és o) pontjaiban foglalt feladatokat külön jogszabályban foglaltak szerint látja el.

7–9. §49

Az egészségügyi államigazgatási szerv hatósági jogköre50

10. § (1)51 Az egészségügyi államigazgatási szerv — a 2. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt kivétellel — valamennyi természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaságra kiterjedő hatósági jogkört gyakorol.

(2)52 Az egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzése során az ellenőrzött személy köteles az ellenőrzéshez szükséges munkaerőt ellenszolgáltatás nélkül az ellenőrző rendelkezésére bocsátani. Közegészségügyi vagy járványügyi érdekből a szemle haladéktalanul megtartható.

(3)53 Az ellenőrzésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek a ténymegállapításokon kívül tartalmaznia kell a felelős személy ezekre vonatkozó nyilatkozatát is.

(4)54 Ha az ellenőrzésen a felelős személy nem volt jelen, a jegyzőkönyv másolati példányát meg kell küldeni részére azzal, hogy nyilatkozatát a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül megteheti.

(5)55 Az egészségügyi államigazgatási szerv jogosult az ellenőrzéshez szükséges vizsgálatokat elvégezni, illetve külön jogszabályban meghatározottak szerint elvégeztetni.

(6)56 Az egészségügyi államigazgatási szerv a hatósági ellenőrzés során próbavásárlást – ideértve az interneten történő vásárlást is – végezhet.

(7)57 A próbavásárláshoz az egészségügyi államigazgatási szerv közreműködő személyt vehet igénybe.

(8)58 A közreműködő személy részére a közreműködést igénybe vevő egészségügyi államigazgatási szerv megbízólevelet állít ki, amely tartalmazza a közreműködő személy nevét, továbbá azt, hogy mely közreműködő személy milyen típusú ellenőrzésben vehet részt.

(9)59 A közreműködő személyre az egészségügyi államigazgatási szerv ügyintézőjére vonatkozó kizárási szabályokat kell alkalmazni.

(10)60 Próbavásárlás esetén az egészségügyi államigazgatási szerv az ellenőrzési jogosultságát a próbavásárlás befejezésekor igazolja, ezzel egyidejűleg az ellenőrzött személy képviseletében eljáró személy a termék visszavétele mellett köteles a vételárat visszatéríteni. Ha a próbavásárlással lefolytatott hatósági ellenőrzés során a termék véglegesen elvonásra kerül, károsodik, illetve részben vagy egészben megsemmisül, a vételár eljárási költségnek minősül.

11. § (1)61 Az egészségügyi államigazgatási szerv az ellenőrzés során megállapított tényállás alapján a hiányosságok, szabályszegések jellegét és súlyát mérlegelve megteszi a szükséges intézkedéseket és ellenőrzi azok végrehajtását.

(2)62 Az egészségügyi államigazgatási szerv elrendeli

a) a hiányosságok megszüntetését, illetőleg a szükséges intézkedések végrehajtását;

b)63 a hiányosságok megszüntetéséig az intézmény, létesítmény stb. működésének, illetőleg az egészségre ártalmas vagy veszélyes tevékenységnek a korlátozását vagy felfüggesztését, ha e szabálytalanságok fennállása egészségkárosodást okozhat;

c) súlyos vagy tömeges egészségkárosodás megelőzése érdekében az egészségre ártalmas tárgyak, vagy anyagok használatának és forgalmazásának megszüntetését, szükség esetén megsemmisítését;

d)64 egészségügyi szolgáltatónál észlelt hiányosság esetében az a)–c) pontban felsoroltakon túl – külön jogszabályban foglaltak szerint – az egészségügyi dolgozónak a tevékenységben való jártassága igazolását.

(3)65 Ha az észlelt hiányosság, illetve körülmény súlyos, vagy tömeges egészségkárosodást okozhat, az egészségügyi államigazgatási szerv ennek elhárítása érdekében köteles megtenni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az adott esetben a veszély elhárítása érdekében szükségesek.

(4)66 Az egészségügyi államigazgatási szerv a lakosság egészségét közvetlenül fenyegető súlyos veszély elhárításához, illetve rendkívüli körülmények esetén tett intézkedéseinek végrehajtásához a rendőrség, a tűzoltóság és a polgári védelem közreműködését is igénybe veheti.

12. §67 Az egészségügyi államigazgatási szerv

a)68

b)69 dönt – a külön jogszabályban foglaltak szerint – az új anyagok, a lakosság körében közvetlen felhasználásra kerülő termékek előállításával, szállításával, raktározásával, felhasználásával, új technológiák bevezetésével kapcsolatos engedélyek megadásáról

c) közreműködik az országos fejlesztési tervek, valamint az általános érvényű hatósági előírások (szabályzatok, műszaki előírások, irányelvek, országos és ágazati szabványok stb.) kiadásának előkészítésében.

13. §70 Az egészségügyi államigazgatási szerv

a)71

b) kisebb súlyú cselekmény (mulasztás) esetén a felelős személyt figyelmeztetésben részesítheti;

c) fegyelmi vétséget megvalósító magatartás felfedésekor kezdeményezheti a fegyelmi jogkör gyakorlójánál a fegyelmi eljárás lefolytatását;

d) bűncselekmény észlelése esetén feljelentést tesz az illetékes szervnél.

13/A. §72 (1)73 Ha az egészségügyi államigazgatási szerv a hatáskörében eljárva megállapítja, hogy

a) az ivóvíz minőségére, a gyógy- és ásványvizek egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságára, felhasználására, forgalomba hozatalára,

b) a gyógy- és közfürdők, valamint a természetes fürdőhelyek üzemeltetésére, működtetésére,

c) a gyógytényezőkre, gyógyhelyekre, fürdő- és klímagyógyintézetekre,

d) a szennyvizekkel, veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények érvényesítésére,

e) a kozmetikai termékek, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, az étrend-kiegészítők, a vitaminokkal, ásványi anyagokkal és bizonyos egyéb anyagokkal dúsított élelmiszerek, a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal ellátott élelmiszerek meghatározott táplálkozási célnak való megfelelésére, táplálkozás-élettani hatású összetevőjének egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságára, alkalmazhatóságára, forgalomba hozatalára, forgalmazására,

f) a 4. § (5) bekezdés b) és d) pontja szerinti szakterületen az élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi követelményekre,

g) az atomenergia alkalmazási körébe tartozó anyagok felhasználására, berendezések, létesítmények üzemeltetésére,

h) a fertőző betegségek és járványok megelőzése, illetve a járványveszély elhárítása érdekében szükséges járványügyi előírásokra,

i) a munkavállalók fizikai tényezők – mesterséges optikai sugárzás és elektromágneses terek – hatásának való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági követelményekre,

j)74 a kórházakban és más egészségügyi szolgáltatóknál előforduló, éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megelőzésére

vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben foglaltakat megsértették, egészségügyi bírságot szab ki.

(1a)75 Egészségügyi bírság kiszabásának van helye továbbá, ha az egészségügyi államigazgatási szerv megállapítja, hogy az előírt, felé teljesítendő bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségre, továbbá az előírt nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megsértették.

(2)76 Egészségügyi bírság kiszabásának van helye abban az esetben is, ha az egészségügyi államigazgatási szerv egészségügyi és gyógyszerészeti igazgatási hatáskörében eljárva megállapítja, hogy

a) az egészségügyi szolgáltató

aa) az egészségügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó szakmai követelményeket vagy jogszabályi rendelkezéseket súlyosan megszegte, vagy tevékenységét a működési engedélyében foglaltaktól eltérően végzi,

ab) szakmailag indokolatlanul a betegbeutalási rendtől eltért, különösen, ha beteget jogosulatlanul utalt be vagy utalt tovább, vett fel, vagy jogosulatlanul tagadta meg az ellátást és ezzel a beteg állapotának megfelelő ellátását megakadályozta vagy veszélyeztette, vagy

ac) a jogszabályban előírt intézkedési, jelentéstételi kötelezettségét felhívás ellenére elmulasztotta,

ad)77 térítési díjszabályzata nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak, illetve az egészségügyi szolgáltató nem a térítési díjszabályzatában meghatározottaknak megfelelően járt el.

b) a társadalombiztosítási támogatással vagy árhoz nyújtott társadalombiztosítási támogatással, ezek elszámolásával, folyósításával, ellenőrzésével kapcsolatos, jogszabályban előírt kötelezettségeket megsértették,

c) a külön jogszabályban előírt működési engedély hiányában egészségügyi szolgáltatást nyújtanak, illetve az egészségügyi képesítéssel rendelkező személy képesítésének megfelelő tevékenységet jogosulatlanul végeznek,

d) az egészségügyi dolgozó a külön jogszabály szerint előírt alkalmassági vizsgálaton nem vesz részt, illetve egészségügyi tevékenységre alkalmatlannak nyilvánítása ellenére, illetve korlátozását meghaladva egészségügyi tevékenységet végez.

(3) Egészségügyi bírság abban az esetben szabható ki, ha külön jogszabály az egészségügyi államigazgatási szerv eljárásával összefüggésben szabálysértési vagy közigazgatási – kivéve eljárási – bírságot nem helyez kilátásba.

(4) Az egészségügyi bírság természetes személlyel, jogi személlyel vagy jogi személyiség nélküli jogalannyal szemben szabható ki.

(5) Az egészségügyi bírság összege 30 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.

(6) Az egészségügyi bírság összegét az eset összes körülményeire, így különösen a kötelezettségszegés (hiányosság, mulasztás) súlyára, az okozott sérelemmel érintettek körére, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására, a jogsértőnek való felróhatóság mértékére tekintettel kell meghatározni.

(7) Az egészségügyi bírság kiszabása mellőzendő, ha az egészségügyi államigazgatási szerv a jogsértőt a fokozatosság elvének érvényesítése érdekében, az adott tényállással összefüggő magatartása miatt első alkalommal, írásban figyelmezteti a jogszabályok betartására, vagy bírság kiszabása nélkül tiltja el a jogsértéstől, illetve kötelezi a jogszerű állapot helyreállítására.

(8) A (7) bekezdésben foglaltaktól eltérően az egészségügyi államigazgatási szerv az egészségügyi bírság kiszabását nem mellőzheti, ha

a) az egészségügyi államigazgatási szervnek a jogsértést megállapító jogerős határozatában előírt kötelezettség teljesítésére megállapított határnap elteltét, illetve határidő lejártát követően a kötelezett ismételten megsértett valamely, a bírság kiszabására okot adó jogszabályi rendelkezést, illetve jogellenes állapotot fenntartott, vagy

b) a jogsértés a lakosság széles körének egészségét sérti vagy veszélyezteti.

(9) A kiszabott bírságot az eljáró hatóság kérelemre mérsékelheti vagy elengedheti, ha az a fizetésre kötelezett számára méltánytalanul súlyos hátrányt jelent, amennyiben vele szemben a bírság kiszabását megelőző 2 éven belül egészségügyi bírság kiszabására nem került sor.

(10) A bírság többszörös jogsértés esetén ismételten is kiszabható.

(11) Az egészségügyi államigazgatási szerv az egészségügyi bírságot kiszabó jogerős határozatot nyilvánosan közzéteszi. A közzétételre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hirdetményi közlésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a határozatot kizárólag a hatóság elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján kell közzétenni.

13/B. §78 (1)79

(2)80 Az egészségügyi bírságot az azt kiszabó jogerős határozat közlésétől számított harmincadik napig meg kell fizetni.

(3)81

(4)82 Az egészségügyi bírság összegét az egészségügyi államigazgatási szerv külön jogszabályban megjelölt számlájára kell befizetni

(5)83 A befolyt összeg – a miniszter jóváhagyásával – az egészségügyi államigazgatási szerv hatósági ellenőrzésének és vizsgálati módszereinek folyamatos fejlesztésére, szakembereinek képzésére, valamint szakfelügyeleti és közegészségügyi-járványügyi tevékenységére használható fel.

14. §84 Az egészségügyi államigazgatási szervnek

a) a környezet- és település-egészségügy – ideértve különösen a vizekkel, az ivó-, gyógy- és ásványvizekkel, a gyógy- és közfürdőkkel, valamint a természetes fürdőhelyekkel kapcsolatos feladatokat –,

b) az élelmezés- és táplálkozás-egészségügy,

c) a kozmetikai termékek,

d) a gyógytényezők, a fürdő- és klímagyógyintézetek, a gyógyhelyek,

e) a sugáregészségügy, járványügy, közegészségügy,

f) a gyógyszerészet, valamint

g) az egészségügyi igazgatás és koordináció

körében a kérelemre lefolytatott közigazgatási eljárásáért – ideértve a szakhatósági eljárásokat is – vagy igazgatási jellegű szolgáltatásáért az egészségügyért felelős miniszternek az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

14/A. §85 (1) Az egészségügyért felelős miniszter irányító szervi jogosítványai közül a (2) bekezdés szerinti jogosítványokat az egészségügyi államigazgatási szerv kormányrendeletben kijelölt középirányító szervére ruházza át.

(2) A középirányító szerv

a) érvényesíti, illetve – módszertani segítséget is nyújtva – érvényesítteti az irányítása alá tartozó költségvetési szervek tevékenységében a közfeladatok ellátására vonatkozó követelményeket, és az erőforrásokkal (így különösen: az előirányzatokkal, a létszámokkal és a vagyonnal) való szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeit, továbbá számon kéri, ellenőrzi e követelmények érvényre juttatását;

b) megállapítja az irányítása alá tartozó azon költségvetési szervek éves költségvetését, illetve költségvetési keretét és azon kiemelt kiadási és bevételi előirányzatokat, amelyek megállapítása nem tartozik az Országgyűlés, a Kormány vagy törvény alapján más személy, szerv, testület hatáskörébe;

c) gyakorolja a hatáskörébe utalt előirányzat-módosítási, -átcsoportosítási, -zárolási, -törlési és -felhasználási jogköröket;

d) felülvizsgálja, illetve értékeli az irányítása alá tartozó költségvetési szervek beszámolóit;

e) megállapítja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek pénzmaradványát, előirányzat-maradványát, egyidejűleg meghatározva a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány felhasználásának célját, rendeltetését;

f) megállapítja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek létszám-előirányzatát (létszámkeretét).

15. § (1)86 Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

(2)–(3)87

(4)88 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben

a) jelölje ki az egészségügyi államigazgatási szervet vagy szerveket,89

b)90 jelölje ki a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a honvédelemért felelős miniszter vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok és a rendvédelmi szervek, valamint az Országgyűlési Őrség – ide nem értve a büntetés-végrehajtási szervezetnek a fogvatartottak elhelyezésére és foglalkoztatására létrehozott büntetés-végrehajtási szerveit – vonatkozásában a közegészségügyi-járványügyi feladatokat ellátó szervet vagy szerveket.91

(5)92 Felhatalmazást kap a 2. § (1) bekezdésének a) pontja szerint érintett miniszter, valamint az Országgyűlési Őrség vonatkozásában a rendészetért felelős miniszter, hogy a közegészségügyi feladatok ellátásának, valamint az egészségügyi államigazgatási szervvel való együttműködés rendjét az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza.

(6)93 Felhatalmazást kap honvédelemért felelős miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a honvédelemért felelős miniszter vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok feladatával kapcsolatos közegészségügyi követelményeket, a közegészségügyi feladatok ellátásának, valamint az egészségügyi államigazgatási szervvel való együttműködés rendjét.94

(7)95 Felhatalmazás kap az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza a menekülteket befogadó állomásokra, valamint a Rendőrség átmeneti szállásaira vonatkozó közegészségügyi követelményeket, a közegészségügyi ellenőrzés, valamint az egészségügyi államigazgatási szervvel való együttműködés rendjét.

(8)96 Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza a büntetés-végrehajtási szervek tevékenységével kapcsolatos közegészségügyi követelményeket, a közegészségügyi feladatok ellátásának, valamint az egészségügyi államigazgatási szervvel való együttműködés rendjét.97

(9)98 Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben

a) a munkavállalók fizikai tényezők (mesterséges optikai sugárzás) hatásának való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményeket,99

b) a munkavállalók fizikai tényezők (elektromágneses terek) hatásából keletkező kockázatoknak való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményeket,

c)100 a kórházakban és más egészségügyi szolgáltatóknál az éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megelőzésére, az éles vagy hegyes eszközök használatából eredő kockázatok kezelésére, valamint az egészségügyi tevékenységet végző személyek tájékoztatására és képzésére vonatkozó követelményeket

rendeletben állapítsa meg.

(10)101 Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy – az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – a 14. § szerinti igazgatási szolgáltatási díj körét és mértékét, valamint a díj fizetésére vonatkozó egyéb rendelkezéseket rendeletben határozza meg.102

(11)103 Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy

a) a szúnyogirtószer és szúnyoglárvairtó-szer légi úton történő környezetbe juttatásának feltételeit és az egészségügyi államigazgatási szervnek teljesítendő bejelentésekre és az engedélyezésre vonatkozó eljárás részletes szabályait, valamint

b) a táboroztatás személyi és tárgyi egészségügyi feltételeit, továbbá a táboroztatás bejelentésére, a bejelentés személyes adatnak nem minősülő további adattartalmára, valamint a táboroztatás hatósági ellenőrzésére és a jogsértő táboroztatás jogkövetkezményeire vonatkozó részletes szabályokat,

c)104 az élelmiszerekben lévő transz-zsírsavak megengedhető legnagyobb mennyiségét, a transz-zsírsav tartalmú élelmiszerek forgalmazásának feltételeit és hatósági ellenőrzésének szabályait, valamint a lakosság transz-zsírsav bevitelének nyomon követésére vonatkozó szabályokat az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszterrel egyetértésben

rendeletben határozza meg.

(12)105 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg

a) az egészségügyi államigazgatási szerv eljárásában kiszabott egészségügyi bírság megfizetésének részletes szabályait,106

b) a közigazgatási hatósági eljárás során felmerülő, egyéb eljárási költségnek minősülő, mintavételi, laboratóriumi vizsgálati költségek, illetve egyéb műszeres vizsgálatok költségeinek, továbbá az eljárás során a tényállás tisztázása kapcsán felmerült személyi és dologi költségek mértékét és fizetésének részletes szabályait,107

c) az egészségügyi államigazgatási szerv élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi feladataira vonatkozó részletes szabályokat,

d)108 a kozmetikai termékekről szóló 2009. november 30-i 1223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

da) 19. cikk (4) és (5) bekezdésének végrehajtása körében a nem előre csomagolt kozmetika termékek – ideértve azon termékeket is, amelyeket a vevő kérésére a vásárláskor csomagolnak be vagy azonnali eladásra előre csomagolnak – címkézésének részletes szabályait, valamint a magyar nyelven feltüntetendő tájékoztatások körét,109

db) 22. cikkének végrehajtása körében a kozmetikai termékek piacfelügyeletét ellátó szervek kijelölését,110

dc) 34. cikk (1) és (2) bekezdésének végrehajtása körében az illetékes nemzeti hatóság és méregellenőrző központ kijelölését,111

dd) 37. cikkének végrehajtása körében a rendelet megsértése esetén alkalmazandó hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciók körét, illetve kijelölését.

(13)112 Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy a kereskedelemért felelős miniszterrel, valamint az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszterrel egyetértésben az energiaitalok megengedett térfogatértékeit és azok ellenőrzési módszereit rendeletben határozza meg.

16. §113 Ez a törvény a HOSPEEM és az EPSU közötti, a kórházakban és az egészségügyi ágazatban előforduló, éles vagy hegyes eszközök által okozott sérülések megelőzéséről szóló keretmegállapodás végrehajtásáról szóló 2010. május 10-i 2010/32/EU tanácsi irányelv melléklete 3. szakasz 4. pontjának való megfelelést szolgálja.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!