• Tartalom

3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet

3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet

a 2012/2013. tanév rendjéről1

2013.09.01.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdésének r) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a szakképzés tekintetében a szakképesítésért felelős miniszterekkel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) fenntartóra való tekintet nélkül

aa) az általános iskolákra,

ab) a szakiskolákra,

ac) a gimnáziumokra, a szakközépiskolákra (a továbbiakban együtt: középiskola; a továbbiakban az ab) és ac) pont alattiak együtt: középfokú iskola),

ad) az alapfokú művészeti iskolákra [a továbbiakban az aa)–ad) pont alattiak együtt: iskola],

ae) a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményekre,

af) a kollégiumokra,

ag) a többcélú intézményekre [a továbbiakban az a) pont alattiak együtt: nevelési-oktatási intézmény];

b) az Oktatási Hivatalra (a továbbiakban: Hivatal);

c) a fővárosi és megyei kormányhivatalokra;

d) a megyei intézményfenntartó központokra;

e) a tanulókra és az iskolákba jelentkezőkre;

f) a pedagógusokra;

g) a nevelő és oktató munkát végző más szakemberekre és a nem pedagógus-munkakört betöltőkre;

h) a tanulók és jelentkezők szüleire, gyámjára (a továbbiakban együtt: szülő).

2. A tanév, a tanítási év

2. § (1) A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

(2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a 2012/2013. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2012. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási napok száma – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – száznyolcvankettő nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma száznyolcvanegy nap.

(3) Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap

a) középfokú iskolákban – a b)–c) pontban meghatározott kivétellel – 2013. május 2.,

b) a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2013. május 24., a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő szakképző iskolában 2013. május 31.,

c) szakiskolákban, szakközépiskolákban másfél, két és fél éves képzésben tanulók részére 2013. január 11.

(4) A tanítási év lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelésről szóló törvény) 30. §-ában meghatározottak szerint nem tudja teljes egészében pótolni. Az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2013/2014. tanítási évben történő feldolgozásáról.

(5) A tanítási év lezárását követően az iskola – amennyiben az iskola fenntartója azzal egyetért és az ahhoz szükséges feltételeket biztosítja – a tanulói részére pedagógiai célú foglalkozásokat szervezhet, amelyeken a részvételt a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az iskola igazgatójához benyújtott kérelemében kezdeményezheti.

3. § (1) Az alapfokú művészeti iskolákban és a felnőttoktatásban a tanítási év első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.

(2) A szakképesítések megszerzésére való felkészítés a szakképző iskola első szakképzési évfolyamán február első hetében is megkezdhető. A tanítási év első és utolsó napját az iskola igazgatója állapítja meg úgy, hogy a tanítási napok száma a 2. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfeleljen.

(3) A tanítási év első féléve 2013. január 11-ig tart. Az iskolák 2013. január 18-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott esetben az első félév utolsó napját az igazgató állapítja meg. Az értesítést ettől a naptól számított öt munkanapon belül kell megküldeni.

(4) Az első és a második félév (a tanítási év utolsó napja) lezárását követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleten el kell végezniük a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet tájékoztatás céljából meg kell küldeni az iskolaszéknek, az intézményi tanácsnak és a fenntartónak.

3. Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok

4. § A tanítási évben – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában öt, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni.

5. § (1) Az őszi szünet 2012. október 29-től november 4-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap november 5. (hétfő).

(2) A téli szünet 2012. december 27-től 2013. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2012. december 21. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2013. január 3. (csütörtök).

(3) A tavaszi szünet 2013. március 28-tól április 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 27. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 3. (szerda).

(4) Az iskola az (1)–(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett – a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha – a köznevelésről szóló törvény 30. § (2)–(3) bekezdéseiben meghatározottak megtartásával – a heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti.

(5) A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák az (1)–(3) bekezdésben meghatározott időpontoktól eltérhetnek, továbbá a (4) bekezdésben meghatározottak szerint a tanulók részére szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben szabályozott szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

(7) Az egyéb jogszabály által országosan egységesen elrendelt munkanap áthelyezést – a köznevelésről szóló törvény 30. § (1) bekezdése értelmében – a nevelési-oktatási intézményekben is alkalmazni kell.

4. A vizsgák rendje

6. § (1) A középiskolai érettségi vizsgákat, a szakközépiskolai és a szakiskolai szakmai vizsgákat az 1. mellékletben foglaltak szerint kell megtartani.

(2) Az alapfokú művészeti iskolákban a tanítási év utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az iskola igazgatója határozza meg.

5. A középfokú iskolai és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2012/2013. tanévben

7. § A középfokú iskolai és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését a 3. melléklet tartalmazza.

6. A tanulmányi versenyek

8. § (1) A 2. melléklet tartalmazza azoknak a tanulmányi versenyeknek a jegyzékét, amelyeket az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: EMMI) hirdet meg az iskolák részére, továbbá amelyeket pályáztatás nélkül anyagilag és szakmailag támogat.

(2) Az iskola a munkatervében határozza meg azokat a tanulmányi versenyeket, amelyekre felkészíti a tanulókat.

(3) Az iskola a jegyzékben nem szereplő tanulmányi versenyre, továbbá diákolimpiára történő felkészítést akkor építheti be a munkatervébe, ha azzal az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetért.

(4) A szakképzés tanulmányi versenyei tekintetében az (1) és (3) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szakképesítésért felelős miniszter az általa kiírt szakmai tanulmányi versenyre vonatkozó felhívásnak a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről 2012. november 20-ig gondoskodik, egyúttal intézkedik a felhívásnak a kormányzati honlapon való közzétételéről.

7. Országos mérés, értékelés, hatósági ellenőrzés elrendelése

9. § (1) A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján a 2012/2013. tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődését a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően. Emellett a negyedik évfolyamra vonatkozóan az alapkészségek és -képességek mérésére alkalmas tesztanyagokat a Hivatal a honlapján közzéteszi, azok szabadon felhasználhatók és az eredmények az interneten hozzáférhető szoftver alkalmazásával értékelhetők.

(2) A hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon a matematikai alapkészségek vizsgálatához szükséges mérőeszközt az adott nemzetiség nyelvén is rendelkezésre kell bocsátani azokban az iskolákban, ahol a matematika tantárgyat az adott nemzetiség nyelvén oktatják, és az (1) bekezdésben meghatározott mérést az adott kisebbség nyelvén bonyolítják le.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott méréseket, értékeléseket a Hivatal szervezi meg az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával 2013. május 29-én. A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás számukra nem szervezhető. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a Hivatal részére 2012. november 23-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(4) A Hivatal 2014. február 28-ig országos, intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket az intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, továbbá azokat honlapján nyilvánosságra hozza. A Hivatal az országos elemzést megküldi az EMMI-nek, amely azt 2014. április 30-ig a kormányzati honlapon nyilvánosságra hozza.

(5) A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2012. október 12-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a későbbiekben támogatni, és ezért az osztálytanító indokoltnak látja az azt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2012. október 27-ig – a Hivatal által meghatározott módon – jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2012. december 7-ig kell elvégezniük.

(6) A köznevelésről szóló törvény 80. § (1) bekezdése alapján a 2012/2013. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot a nevelési-oktatási intézményeknek 2013. április 3. és május 28. között kell megszervezniük a korábbi években rendelkezésükre bocsátott, a fittség vizsgálatára alkalmas módszertani anyagok alapján.

(7) 2013. március 1. és 2013. május 31. között hatósági ellenőrzés keretében kell

a) ellenőrizni a középiskolákban az iskolai tanügyi dokumentumok alapján a középszintű és az emelt szintű érettségi vizsgákra történt jelentkezések módját,

b) megvizsgálni a 2012. január 1-jétől a megyei intézményfenntartó központok fenntartásába került közoktatási intézményekben a tanügyi nyilvántartásokra alapozva az intézmények jogszerű működésének feltételeit. A vizsgálatot a Hivatal szakmai irányításával a kormányhivatalok folytatják le az országos szakértői névjegyzéken szereplő szakértők bevonásával. Az ellenőrzésről készített jelentést a Hivatal 2013. június 30-ig megküldi az oktatásért felelős miniszter részére.

8. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

11. § Ez a rendelet 2014. június 1-jén hatályát veszti.

1. melléklet a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelethez

I.    Érettségi vizsgaidőszakok, vizsganapok
1.    A 2012. évi október–novemberi írásbeli érettségi vizsgák

 

 

A

B

C

 

 

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű írásbeli érettségi vizsga

Időpont

 

1.

nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv

nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv

október 12., 8.00

 

2.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

október 15., 8.00

 

3.

egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), kereskedelmi és marketing alapismeretek, közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek

rajz és vizuális kultúra, szakmai előkészítő tárgyak

október 15., 14.00

 

4.

matematika

matematika

október 16., 8.00

 

5.

földrajz

földrajz

október 16., 14.00

 

6.

történelem

történelem

október 17., 8.00

 

7.

latin nyelv

latin nyelv, héber nyelv

október 17., 14.00

 

8.

angol nyelv

angol nyelv

október 18., 8.00

 

9.

 

filozófia

október 18., 14.00

 

10.

informatika

informatika

október 19., 8.00

 

11.

orosz nyelv, román nyelv, beás nyelv, lovári nyelv, horvát nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, újgörög nyelv, bolgár nyelv, lengyel nyelv, ukrán nyelv

orosz nyelv, egyéb nyelvek

október 19., 14.00

 

12.

német nyelv

német nyelv

október 24., 8.00

 

13.

 

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

október 24., 14.00

 

14.

olasz nyelv

olasz nyelv

október 25., 8.00

 

15.

kémia, gazdasági ismeretek, belügyi rendészeti ismeretek

kémia, egyéb központi követelményekre épülő vagy egyedileg akkreditált vizsgatárgyak

október 25., 14.00

 

16.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

október 26., 8.00

 

17.

biológia; társadalomismeret

biológia

október 26., 14.00

 

18.

francia nyelv

francia nyelv

október 29., 8.00

 

19.

fizika

fizika, művészeti tárgyak, ének-zene

október 29., 14.00

2.    A 2012. évi október–novemberi szóbeli érettségi vizsgák

 

 

A

B

C

 

 

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

 

1.

szóbeli vizsgák

november 7–13.

 

2.

szóbeli vizsgák

november 22–30.

3.    A 2013. évi május–júniusi írásbeli érettségi vizsgák

 

 

A

B

C

 

 

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű érettségi írásbeli vizsga

Időpont

 

1.

nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv

nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv

május 3., 8.00

 

2.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom, magyar mint idegen nyelv

május 6., 8.00

 

3.

matematika

matematika

május 7., 8.00

 

4.

történelem

történelem

május 8., 8.00

 

5.

angol nyelv

angol nyelv

május 9., 8.00

 

6.

német nyelv

német nyelv

május 10., 8.00

 

7.

informatika

május 13., 8.00

 

8.

latin nyelv

latin nyelv, héber nyelv

május 13., 14.00

 

9.

biológia

biológia

május 14., 8.00

 

10.

társadalomismeret

május 14., 14.00

 

11.

kémia

kémia

május 15., 8.00

 

12.

földrajz

földrajz

május 15., 14.00

 

13.

fizika

fizika

május 16., 8.00

 

14.

rajz és vizuális kultúra

május 16., 14.00

 

15.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

május 17., 8.00

 

16.

informatika

május 21., 8.00

 

17.

belügyi rendészeti ismeretek

művészeti tárgyak, ének-zene, belügyi rendészeti ismeretek

május 21., 14.00

 

18.

francia nyelv

francia nyelv

május 22., 8.00

 

19.

filozófia

május 22., 14.00

 

20.

egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), kereskedelmi és marketing alapismeretek, közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek

szakmai előkészítő tárgyak

május 23., 8.00

 

21.

olasz nyelv

olasz nyelv

május 24., 8.00

 

22.

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

május 24., 14.00

 

23.

orosz nyelv, román nyelv, beás nyelv, lovári nyelv, horvát nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, újgörög nyelv, bolgár nyelv, lengyel nyelv, ukrán nyelv

orosz nyelv, egyéb nyelvek

május 27., 8.00

 

24.

gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek

egyéb központi követelményekre épülő és egyedileg akkreditált vizsgatárgyak

május 27., 14.00

4.    A 2013. évi május–júniusi szóbeli érettségi vizsgák

 

 

A

B

C

 

 

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

 

1.

szóbeli vizsgák

június 6–13.

 

2.

szóbeli vizsgák

június 17–28.

II.     Szakmai vizsgaidőszakok, vizsganapok
1.    A szakközépiskolákban, a szakiskolákban, a speciális szakiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgarészét, valamint írásbeli, interaktív, szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenységét – a 2–4. és a 6. pontban meghatározottak kivételével – az alábbi időben kell megszervezni:
a)    írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2012. október 8–9–10–11–12. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2012. október
b)    írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2013. február 4–5–6–7–8. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2013. február–március
c)    írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2013. május 13–14–15–16–17. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész: 2013. június
szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2013. május–június
2.    A Honvédelmi Minisztérium illetékességi körébe tartozó iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések szakmai vizsgáinak írásbeli vizsgaidőpontjai: 2013. január 17. és június 10.
3.    A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó, iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgaidőpontjai:
a)    írásbeli: 2012. szeptember 28.10.00
szóbeli és gyakorlati: 2012. október 10–13.
b)    írásbeli: 2013. január 2. 10.00
szóbeli és gyakorlati: 2013. január 14–18.
c)    írásbeli: 2013. május 28.
szóbeli és gyakorlati: 2013. június 10–21.
4.    A vizsgaidőszak meghatározásánál a felsőfokú szakképzés esetén figyelembe kell venni a felsőoktatási intézmények vizsgarendjét.
5.    Az egyes OKJ szakképesítések írásbeli vizsgarészének, az írásbeli és interaktív vizsgatevékenységeknek szakképesítésenként, illetve tantárgyanként meghatározott vizsgaidőpontját, valamint a tételek átvételének idejét és módját a szakképesítésekért felelős miniszter közleményben teszi közzé.
6.    A szakközépiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli vizsgarésze, valamint írásbeli, interaktív vizsgatevékenysége 2013. május 30-án is megszervezhető (pótnap) abban az esetben, ha a vizsgázó szakmai vizsgát, valamint érettségi vizsgát is tesz, és az írásbeli vizsgák, továbbá az írásbeli vagy interaktív vizsgatevékenységek azonos napra eső időpontjai nem teszik lehetővé a mindkét vizsgán való részvételt. A vizsgaidőpontok egybeeséséről, a pótnap igénybevételének szükségességéről a szakközépiskola a vizsgabejelentés és tételigénylés megküldésével egyidejűleg értesíti a szakképesítésért felelős minisztert és a szakmai vizsga írásbeli tételét biztosító intézményt.

2. melléklet a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelethez

I. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek
Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek
Angol nyelv I. kategória
Angol nyelv II. kategória
Biológia I. kategória
Biológia II. kategória
Dráma
Filozófia
Fizika I. kategória
Fizika II. kategória
Földrajz
Francia nyelv I. kategória
Francia nyelv II. kategória
Horvát nyelv és irodalom
Informatika I. kategória
Informatika II. kategória
Kémia I. kategória
Kémia II. kategória
Latin nyelv
Magyar irodalom
Magyar nyelv
Matematika I. kategória
Matematika II. kategória
Matematika III. kategória
Mozgóképkultúra és médiaismeret
Művészettörténet
Német nemzetiségi nyelv és irodalom
Német nyelv I. kategória
Német nyelv II. kategória
Olasz nyelv I. kategória
Olasz nyelv II. kategória
Orosz nyelv
Rajz és vizuális kultúra
Román nyelv és irodalom
Spanyol nyelv I. kategória
Spanyol nyelv II. kategória
Szerb nyelv és irodalom
Szlovák nyelv és irodalom
Szlovén nemzetiségi nyelv
Történelem
II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott tanulmányi versenyek
Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek a 7. és a 8. évfolyamos tanulók számára
Roma/cigány népismeret
Horvát nyelv és irodalom
Horvát népismeret
Görög nyelv és irodalom
Görög népismeret
Német nemzetiségi nyelv és irodalom
Nemzetiségi német népismeret
Román nyelv és irodalom
Román népismeret
Szerb nyelv és irodalom
Szerb népismeret
Szlovák nyelv és irodalom
Szlovák népismeret
Szlovén nyelv és irodalom
Szlovén népismeret
Művészeti Tanulmányi Versenyek
Az alapfokú művészeti iskolák tanulói részére
XII. Országos Klarinétverseny
XII. Országos Oboa- és Fagottverseny
XIII. Országos Zongoraverseny
XI. Országos Kürtverseny
VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny
X. Országos Orgonaverseny
XII. Országos „Alba Regia” Kamarazene-verseny
IX. Országos „Bartók Béla” Hegedű – duó Verseny
IV. Országos Fotó-videó Verseny
V. Országos Grafikai Verseny
IV. Országos Kerámia- és Tűzzománckészítő Verseny
V. Országos Néptáncverseny (csoportos)
A művészeti szakközépiskolák és szakiskolák részére
XI. Országos Kürtverseny
XI. Országos Harsona- és Tubaverseny
VIII. Országos Énekkari Verseny
IX. Országos Fuvolaverseny Elek Tihamér emlékére
XI. Országos Orgonaverseny
XIII. Országos Richter János Klarinétverseny és V. Országos Szaxofonverseny
VII. Országos Gitárverseny
II. Országos Jazz-zenei Verseny
XI. Országos Trombita- és Ütőhangszeres Verseny
V. Országos Klasszikus Balett- és Modern Tánc Verseny
XXII. Országos Rajzverseny
XVI. Országos Népművészeti Verseny
XVI. Országos Mintázásverseny
III. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek
Sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi versenyei
Hallássérült tanulók XXVII. országos Hanyvári Pál kommunikációs emlékversenye
Hallássérültek XXXI. Borbély Sándor országos tanulmányi versenye
A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XXXVIII. országos komplex tanulmányi versenye
XXIX. Koncz Dezső országos tanulmányi verseny az értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák diákjai számára
Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére tanulmányi versenyei
„Szép Magyar Beszéd” verseny az 5–8. évfolyamos tanulók számára
„Szép Magyar Beszéd” verseny a középfokú intézményekben tanulók számára
„Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny

3. melléklet a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelethez2

A középfokú iskolai és a Köznevelési Hídprogramba történő felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2012/2013. tanévben

 

A

B

 

Határidők

Feladatok

1.

2012. 09. 14.

Az EMMI pályázatot hirdet a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjába, valamint a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjába történő jelentkezésről.

2.

2012. 09. 28.

A Hivatal honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját.

3.

2012. 10. 15.

A középfokú iskolák a Hivatal által közzétett közleményben foglaltak szerint meghatározzák tanulmányi területeik belső kódjait és a Hivatal által meghatározott formában megküldik a Felvételi Központnak.

4.

2012. 10. 31.

A középfokú iskoláknak felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a közoktatás információs rendszerében. Az általános iskola szóban tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.

5.

2012. 11. 16.

A Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középfokú intézmények jegyzékét.

6.

2012. 12. 10.

A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező – a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt – intézménybe.

7.

2012. 12. 12.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázatok benyújtása.

8.

2012. 12. 14.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik a Hivatalnak – a Hivatal által meghatározott módon – a hozzájuk a központi írásbeli felvételi vizsgákra jelentkezettek alapján a feladatlap-igényüket.

9.

2013. 01. 18.

Az általános felvételi eljárás kezdete.

10.

2013. 01. 18.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkezőkkel.

11.

2013. 01. 18., 14.00

Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

12.

2013. 01. 19., 10.00

Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára az érintett középfokú intézményekben.

13.

2013. 01. 24., 14.00

Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra, valamint a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

14.

2013. 01. 25.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkező, a pótló írásbelin részt vett tanulókkal.

15.

 

 

16.

2013. 02. 01.

Jelentkezés a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott iskolákba.

17.

2013. 02. 07.

A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középfokú intézmények az Oktatási Hivatal által meghatározott módon értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat.

18.

2013. 02. 07.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában részt vevő intézmények a programra benyújtott pályázatok eredményéről – egymás egyidejű előzetes értesítésével és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Arany János Programirodájának bevonásával – értesítik az érdekelt szülőket, tanulókat és általános iskolákat.

19.

2013. 02. 15.

Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Felvételi Központnak.)

20.

2013. 02. 18.–03. 08.

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

21.

2012. 03. 13.

A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket.

22.

2013. 03. 18–19.

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

23.

2013. 03. 20.

Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát. A módosító tanulói adatlapot ekkor kell megküldeni a Felvételi Központnak.

24.

2013. 03. 25.

A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek névsorát ABC sorrendben.

25.

2013. 04. 04.

A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti az ideiglenes felvételi jegyzékben közzétett névsort.

26.

2013. 04. 08.

A középfokú iskola igazgatója a végleges felvételi jegyzéket (rangsor, felvehető létszám, a biztosan fel nem veendők listája) megküldi a Felvételi Központnak (elektronikus úton és írásban).

27.

2013. 04. 19.

A Felvételi Központ egyezteti az elektronikusan és levélben érkezett igazgatói döntéseket, kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, és elküldi azt a középfokú iskoláknak (egyeztetett felvételi jegyzék).

28.

2013. 04. 25.

A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

29.

2013. 05. 02–15.

Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel.

30.

2013. 05. 02.–08. 30.

A középfokú iskola igazgatója rendkívüli felvételi eljárást írhat ki.

31.

2013. 05. 15.

A 2013. 05. 15-ig megtartott rendkívüli felvételi eljárást meghirdető iskola igazgatója dönt a felvételi kérelmekről.

32.

2013. 06. 01.

A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál.

33.

2013. 06. 20.

Az általános iskola értesítést küld a tanulóról a tanuló állandó lakhelye, tartózkodási helye szerint illetékes fővárosi, megyei kormányhivatal részére, ha a tanköteles tanulót nem vették fel középfokú iskolába, vagy ha a tanév során a tanköteles tanuló a tizenötödik életévét betölti, alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezik, de legalább hat általános iskolai évfolyamot sikeresen elvégzett, és az általános iskola kezdeményezi a tanuló felvételét a Híd II. programba. A kormányhivatal kijelöl legalább egy, a megye területén működő Híd-I. vagy Híd-II. programban részt vevő köznevelési intézményt, amely a tanulót felveszi tankötelezettségének teljesítése érdekében.

34.

2013. 06. 26–28.

Beiratkozás a középfokú iskolákba az iskola igazgatója által meghatározott időben.

35.

2013. 07. 30.–08. 02.

Beiratkozás a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott szakképző iskolába.

36.

2013. 08. 05–23.

Beiratkozás a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakközépiskolákba.

1

A rendelet a 11. § alapján hatályát vesztette 2014. június 1. napjával.

2

A 3. melléklet a 16/2013. (II. 28.) EMMI rendelet 36. § (9) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére