• Tartalom

32/2012. (III. 7.) Korm. rendelet

32/2012. (III. 7.) Korm. rendelet

a budapesti Tüskecsarnok beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről1

2020.03.01.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdésében, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a budapesti Tüskecsarnok beruházási program keretében a Budapest XI. kerület belterület 4082/23 helyrajzi számú területen, illetve ezen területből telekalakítás folytán kialakított területen megvalósuló beruházással összefüggő 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3)2

1/A. §3 Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott beruházás hivatalos közbeszerzési tanácsadója, beruházáslebonyolítója és építési műszaki ellenőre kizárólagos joggal a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság.

1/B. §4

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

3. §5 E rendeletnek a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjával, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a budapesti Tüskecsarnok beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló 61/2013. (II. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 1/B. §-át a Módr. hatálybalépésekor6 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

4. §7 (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor8 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr2. hatályba lépését9 megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

5. §10 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépésekor11 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr3. hatálybalépését12 megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. melléklet a 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelethez13

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatáshoz hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervek

A

B

C

D

1.

Beruházás megnevezése

Beruházás azonosítója

A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyezési eljárások

Eljáró hatóság

2.

Tüskecsarnok beruházási program

Budapest XI. kerület 4082/23 helyrajzi számú terület, illetve ezen területből telekalakítás folytán kialakított terület

általános építésügyi hatósági engedélyezési eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

3.

környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárások

Pest Megyei Kormányhivatal

4.

útügyi hatósági engedélyezési eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

5.

műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

6.

vízjogi hatósági eljárások

illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság

7.

hírközlési hatósági eljárások

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala

8.

földvédelmi, telekalakítási, földmérési, ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

9.

talajvédelmi hatósági eljárások

Pest Megyei Kormányhivatal

10.

beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

11.

tűzvédelmi használati előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérési engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

12.

jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

13

tűzvédelmi létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

2. melléklet a 32/2012. (III. 7.) Korm. rendelethez14

1

A rendeletet a 428/2020. (IX. 10.) Korm. rendelet 19. § 2. pontja hatályon kívül helyezte 2020. szeptember 11. napjával.

2

Az 1. § (3) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 47. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 1/A. §-t a 70/2012. (IV. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

6

A hatálybalépés időpontja 2013. március 1.

8

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 13.

9

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 13.

11

A hatálybalépés időpontja 2016. szeptember 9.

12

A hatálybalépés időpontja 2016. szeptember 9.

13

Az 1. melléklet a 361/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 96. §-át.

14

A 2. mellékletet a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 47. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére