nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
44/2011. (V. 26.) VM rendelet
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
2013-02-01
2013-12-16
6
Jogszabály

44/2011. (V. 26.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a)–b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. agroturizmus: mezőgazdasági területhez vagy mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó falusi turizmus,

2. agroturisztikai szolgáltató tevékenység: szálláshely-szolgáltatáshoz nem kötődő

a) a helyi, vagy saját népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális értékek, örökségek, termékek bemutatása,

b) a falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása,

c) falusias, tanyasias vagy vidéki környezetben a házi élelmiszerekhez és gasztronómiai hagyományokhoz kapcsolódó tevékenységek bemutatása, és az elkészített élelmiszerek felkínálása helyben fogyasztásra, valamint értékesítésre turisztikai és vendéglátói céllal a gazdaság területén,

d) a helyi gazdálkodási módok, termelési szokások bemutatása,

3. borturizmus: a szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről szóló 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet 1. számú melléklete szerinti borvidékhez tartozó településen borok értékesítésére és kóstoltatására alkalmas helyiségek kialakítása;

4. egyéb szálláshely: szálláshely-szolgáltatás céljára hasznosított, a szálláshely, a szálláshely szolgáltatás, a szálloda, a panzió, a kemping, az üdülőház és a közösségi szálláshely fogalma alá nem tartozó, nem kizárólag szálláshely-szolgáltatás rendeltetéssel létesített önálló épület vagy annak lehatárolt része, ahol az e célra hasznosított szobák száma legfeljebb nyolc, az ágyak száma legfeljebb tizenhat,

5. egyházi jogi személy: a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 13. § (2) és (3) bekezdése szerinti jogi személy,

6. erdei turizmus: a természetjáró turizmusnak az a válfaja, amely erdei területeken a természeti javak ingyenes igénybe vételére, illetve ellenértékes hasznosítására épül, turistautak, tanösvények és a természet megfigyelésére alkalmas létesítmények kialakításával, karbantartásával fejlesztésével,

7. falusi szálláshely: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény szerint kiemelt üdülőkörzethez nem tartozó települések, valamint a természetes gyógytényezőkről szóló külön jogszabály alapján törzskönyvezett gyógyhelyek kivételével az 5000 fő alatti településeken, illetve a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken található olyan egyéb szálláshely, amelyet úgy alakítottak ki, hogy abban a falusi életkörülmények, a helyi vidéki szokások és kultúra, valamint a mezőgazdasági hagyományok komplex módon, adott esetben kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt bemutatásra kerüljenek.

8. falusi turizmus: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. Törvény 1/2 számú melléklete szerinti parti települések kivételével a 4. melléklet szerinti településen történő vendégfogadás, étkezés- és programszolgáltatás, amelynek keretében a látogató megismerkedik a falu jellegzetes életformájával, hagyományaival, s aktívan részt vehet annak életében,

9. hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, vagy a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott település,

10. horgászturizmus: a szabadidő eltöltésének az a módja, amely elsősorban horgászok igényeinek kiszolgálására alkalmas javak igénybevételére, illetőleg hasznosítására épül,

11. konferenciaturizmus: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében vállalati vagy szakmai konferencián, szimpóziumon, kerekasztalon, tudományos tanácskozáson, találkozón, rendezvényen való részvételhez kapcsolódó turisztikai szolgáltatások nyújtása, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb, nem turisztikai tevékenységek összessége,

12. közhasznú tevékenység: a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: 1997. évi CLVI. törvény) 26. § c) pont 1–15., 17–18., 20. és 23. alpontja szerinti tevékenység,

13. lovas turisztikai szolgáltatás: a lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendeletben, valamint az e rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelően a lovaglás és a hajtás közül a lovagoltatáshoz, lovas oktatáshoz, lovas terápiához, terep- vagy túralovagláshoz, fogatoztatáshoz kapcsolódó turisztikai szolgáltatás,

14.1 nonprofit szervezet: az egyesületként, az alapítványként, a közalapítványként, a nonprofit gazdasági társaságként és a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetként működő szervezet, kivéve a biztosító egyesületet, a politikai pártot és a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet;

15. rekreációs szolgáltatás: az aktív szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó, az egészségmegőrzést célul kitűző szolgáltatás,

16. vadászatra jogosult: a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 6. §-a szerinti jogosult,

17. vadászturizmus: a turizmus azon formája, amelynek elsődleges célja a vad elejtése által a résztvevő számára történő élményszerzés, valamint az ahhoz kapcsolódó helyben nyújtott kiegészítő szolgáltatások igénybevétele,

18. vízi turizmus: olyan szabadidős tevékenység, amelyet vízben, vízen végeznek; az aktív turizmus egy formája, amely során a turista utazásának motivációja valamilyen fizikai aktivitást igénylő szabadidős vagy sporttevékenység gyakorlása hazánk álló és folyóvizein a fürdőmedencék, fürdőházak és a hozzájuk kapcsolódó különböző wellness szolgáltatások kivételével.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott fogalmakat a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltaknak megfelelően kell értelmezni.

2. A támogatás tárgya és a támogatás felhasználása során elszámolható kiadások

2. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe

a) falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő falusi szálláshelyek bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, szolgáltatásaik fejlesztéséhez (1. célterület), b) a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény 1/2 számú melléklete szerinti parti települések kivételével egyéb szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő egyéb szálláshelyek bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, szolgáltatásaik fejlesztéséhez (2. célterület),

c) a vidéki térségekben a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet] 3. § (2) bekezdés c) pont 2. és 3. alpontja szerinti gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő szálláshelyek bővítéséhez, korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, szolgáltatásainak fejlesztéséhez (3. célterület),

d) szálláshelyhez nem kötődő:

da) agroturisztikai szolgáltató tevékenységhez,

db) lovas turisztikai szolgáltatáshoz,

dc) vadászturizmushoz,

dd) erdei turizmushoz,

de) horgászturizmushoz,

df) vízi turizmushoz,

dg) borturizmushoz

kapcsolódó infrastruktúra és eszközrendszer fejlesztéséhez (4. célterület).

(2) E rendelet alapján nem igényelhető támogatás

a) termőföld és ingatlan vásárlásához,

b) ingatlan bérleti díjához,

c) élő állat vásárlásához,

d) gondnoki lakásnak, az ügyfél saját maga által használt lakrészének megépítéséhez, felújításához, vagy ilyen lakásba, lakrészbe eszköz, berendezés beszerzéséhez,

e) bontott építési anyag beszerzéséhez és beépítéséhez,

f) motorral hajtott szárazföldi, légi, vízi közlekedési jármű vagy motorral hajtott sporteszköz beszerzéséhez,

g) élelmiszeripari gépek beszerzéséhez,

h) konferenciaturizmushoz,

i) a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 28. § d) pontjában meghatározott melegkonyhás vendéglátóhelyhez,

j) lóversenypálya építéséhez, lovas vagy fogathajtó versenyek megrendezésére alkalmas létesítmények létrehozáshoz, fejlesztéséhez,

k) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló miniszteri rendelet alapján támogatható tevékenységhez, fejlesztéshez,

l) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló miniszteri rendelet alapján támogatható tevékenységhez, fejlesztéshez,

m) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló miniszteri rendelet alapján támogatható tevékenységhez, fejlesztéshez,

n) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló miniszteri rendelet alapján támogatható tevékenységhez, fejlesztéshez.

(3) Az e rendelet szerinti támogatás természeti és környezeti értékeket károsító, valamint ezen értékek hozzáférhetőségét korlátozó sportturisztikai tevékenység, így különösen terepmotor, quad, downhill terepkerékpározás céljára, valamint gazdaságon belüli fejlesztéséhez nem vehető igénybe. Gazdaságon belüli fejlesztéshez csak az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott szolgáltatásfejlesztés keretében igényelhető támogatás.

3. § (1) Az e rendelet alapján elszámolható kiadásnak minősül

a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő építés, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munka,

b) a 2. mellékletben nem szereplő, a szálláshelyek, szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök,

c) horgászati célú fejlesztés, falusi szálláshely vagy egyéb szálláshely kialakítása esetén fa telepítése,

d) a szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítési eljárás díja,

e) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadás,

f) a Vhr. 31. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően eszközként elszámolható kiadás az ügyfél támogatható tevékenységét közvetlenül szolgáló szoftver licencek ellenértéke.

(2) Az (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott kiadások önállóan nem, kizárólag a (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti kiadások valamelyikével együtt szerepelhetnek egy támogatási kérelemben.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható kiadás nem haladhatja meg az összes elszámolható kiadás 50 %-át.

(4) Kiadásként nem számolható el a 2. mellékletben meghatározott eszközök beszerzésének költsége.

3. A támogatás forrása, keretösszege

4. § (1) Az e rendelet szerinti támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap.

(2) Az e rendelet keretében az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program alapján a támogatás nyújtására fordítható éves keretösszeg 4 milliárd Ft.

4. A támogatás mértéke

5. § (1) Az e rendelet alapján megítélt támogatásokra a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletet (a továbbiakban: 1998/2006/EK bizottsági rendelet) kell alkalmazni.

(2) A 2. § (1) bekezdés d) pont dg) alpontja szerinti szolgáltatás esetén az igénybe vehető csekély összegű támogatás összege legfeljebb 20 000 000 forint.

(3) A támogatás mértéke, ha a 6. § (1) bekezdés szerinti ügyfél

a) természetes személy, mikro-, kis- vagy középvállalkozás, települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy nem közhasznú tevékenységet folytató nonprofit szervezet és

aa) a fejlesztést hátrányos helyzetű területen valósítja meg, az összes elszámolható kiadás 65%-a, de legfeljebb 35 000 000 forint vagy

ab) a fejlesztést nem hátrányos helyzetű területen valósítja meg, az összes elszámolható kiadás 60%-a, de legfeljebb 35 000 000 forint,

b) nonprofit szervezet, és a beruházás az ügyfél közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, az összes elszámolható kiadás 100%-a, de legfeljebb 35 000 000 forint.

(4) Költségvetési szerv esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.

5. A támogatás igénybevételének feltételei

6. § (1) Támogatás igénybevételére jogosult

a) a természetes személy,

b) a mikro-, kis- vagy középvállalkozás,

c) a települési önkormányzat, a kisebbségi önkormányzat vagy a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás,

d) a nonprofit szervezet, és

e) a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 42. § (2) bekezdése alapján kiegészítő támogatásra jogosult egyházi jogi személy.

[az a)–e) pont a továbbiakban együtt: ügyfél].

(2) A 2. § (1) bekezdés d) pont dc) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén a támogatás igénybevételére az az ügyfél jogosult, aki a fejlesztéssel érintett területen vadászatra jogosult.

(3) A 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott célterület esetén a támogatás igénybevételére kizárólag mikro-, kis- vagy középvállalkozás, települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, és egyházi jogi személy jogosult.

7. § (1) Támogatás olyan, a 4. vagy 5. melléklet szerinti település bel- vagy külterületén megvalósuló fejlesztéshez igényelhető, amely település bel- vagy külterületén az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

a) – ha az ügyfél természetes személy – lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel,

b) – ha az ügyfél mikro-, kis- vagy középvállalkozás – székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel,

c) – ha az ügyfél nonprofit szervezet – székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel

rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti célterület esetében támogatás olyan, kizárólag a 4. melléklet szerinti település bel- vagy külterületén megvalósuló fejlesztéshez igényelhető, amely település bel- vagy külterületén az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

a) – ha az ügyfél természetes személy – lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel,

b) – ha az ügyfél mikro-, kis- vagy középvállalkozás – székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel,

c) – ha az ügyfél nonprofit szervezet – székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel

rendelkezik.

(3) Ha a kérelem a 4. vagy 5. mellékletben meghatározott települések közül több települést is érint, az ügyfélnek valamely településen vagy annak külterületén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel, vagy fiókteleppel kell rendelkeznie.

8. § (1) Ha az ügyfélnek a mezőgazdasági tevékenységéből származó árbevétele az összes árbevételének 50%-át meghaladja, a fejlesztést – a 2. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott szolgáltatás fejlesztése kivételével – kizárólag gazdaságon kívül, az ügyfél mezőgazdasági tevékenységétől, a mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó földterülettől és mezőgazdasági hasznosítású épületeitől független tevékenysége keretében valósíthatja meg.

(2) A támogatás igénybevételének feltétele, hogy – a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában – a fejlesztéssel érintett ingatlanhoz tartozó telek alapterületének nagysága új falusi szálláshely, egyéb szálláshely és telepített sátortábor kialakítása esetén legalább 500 m2, új gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház kialakítása esetén legalább 2000 m2 legyen.

(3) A 2. § (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti falusi és egyéb szálláshely esetén a támogatás igénybevételének feltétele, hogy

a) a fejlesztéssel – ideértve a bővítést és a felújítást is – kialakított szálláshely

aa) megfeleljen a 3. mellékletben meghatározott feltételeknek,

ab) legalább hat, legfeljebb tizenhat férőhellyel rendelkezzen,

ac) a saját használatú helyiségektől és lakrésztől elkülönüljön,

ad) összkomfortos legyen,

ae) területén ne működjön más típusú szálláshely kivéve a sátorozóhelyet, és

b) az ügyfél az a) pont szerinti szálláshelyre vonatkozóan – új szálláshely létesítése esetén legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig – üzemeltetési engedéllyel rendelkezzen.

(4) Két különböző ügyfél nem hozhat létre egy ingatlanon azonos típusú szálláshelyet.

(5) A 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendeletnek megfelelő, legalább harminc férőhelyes

a) legalább „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor,

b) legalább „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági táborban telepített sátortábor vagy

c) „A” kategóriájú turistaház

fejlesztése, kialakítása támogatható.

9. § (1) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.

(2) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség alatt

a) a 2. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén a vendégeknek az étkeztetés, a szabadidős sport vagy rekreációs szolgáltatás, a vezetett túrázási lehetőség és a természeti, gasztronómiai vagy kulturális értékek megismertetése, bemutatása közül legalább kétféle szolgáltatást nyújtani, amelyből az egyik más szolgáltatóval történő megállapodás alapján is nyújtható,

b) az a) pont szerinti szolgáltatásokról nyilvántartást vezetni, amely tartalmazza legalább a nyújtott szolgáltatás megnevezését, a vendég szolgáltatáson való részvételének időpontját és időtartamát, valamint a szolgáltatást igénybevevő vendég nevét és aláírását,

c) a 2. § (1) bekezdés d) pont da) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén az agroturisztikai szolgáltató tevékenységek valamelyikét végezni,

d) a 2. § (1) bekezdés d) pont db) alpontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén legalább a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség szerinti három patkós minősítésű lovas szolgáltatást végezni,

e) a 2. § (1) bekezdés d) pont dc) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetében vadászati jogosultsággal rendelkezni,

f) tagságot fenntartani turisztikai szakmai szervezetben és csatlakozni annak minősítési vagy promóciós rendszeréhez (helyi Turisztikai Desztináció Menedzsmenthez, területi, regionális, országos egyesülethez, szövetséghez, turisztikai termék, vagy nemzetközi vagy nemzeti védjegy vagy minősítési rendszerhez),

g) falusi vagy egyéb szálláshely esetén üzemeltetési engedéllyel rendelkezni.

10. § (1) Az 5. § (3) bekezdés b) pontja alapján jogosult támogatást igényelni az az ügyfél, aki a támogatási kérelem benyújtásáig az 1997. évi CLVI. törvény 3. §-a szerinti közhasznúsági nyilvántartásba veteti magát és tevékenységét ekként végzi.

(2) Induló vállalkozás esetén a Vhr. 7. § (1) bekezdés c) pontjában előírt nehéz helyzetben lévőséget a támogatási kérelem benyújtásától számított harmadik lezárt, teljes gazdasági évet követően kell vizsgálni.

(3) E rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában a Vhr. 7. § (1) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.

(4) A 2. § (1) bekezdés d) pont de)–df) alpontjához kapcsolódó fejlesztések esetében a fejlesztés tárgya a Vhr. 23. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően bérbe adható.

(5) Ha az ügyfél valamely kiadási tételéhez kapcsolódóan árajánlatot csatol be a támogatási kérelméhez vagy a kifizetési kérelméhez, a támogatásra csak olyan árajánlat alapján jogosult, amely a kérelem benyújtási időszak első napját megelőző 60 napnál nem régebbi és tartalmazza

a) az ajánlatkérő és ajánlattevő nevét, címét és adószámát,

b) a kiadási tétel műszaki adatait,

c) a kiadási tétel mennyiségét és mértékegységét,

d) a kiadási tétel nettó összegét, a felszámított áfát és bruttó összegét,

e) a kiadási tétel pénznemét,

f) az ajánlattevő bélyegzőjét és képviselőjének aláírását, és

g) az árajánlat kiállításának dátumát.

(6) Ha az ügyfél együttműködésben valósítja meg a fejlesztést vagy a fejlesztés egy részét, támogatásra csak olyan együttműködési megállapodás támogatási kérelemhez történő benyújtása esetén jogosult, amely tartalmazza

a) az együttműködő partnerek nevét, székhelyének címét és adószámát,

b) az együttműködő partnerek hivatalos képviselőjének nevét,

c) az együttműködés tárgyát,

d) az együttműködés időtartamát,

e) az együttműködő partnerek vállalt kötelezettségeit, és

f) az együttműködő partnerek cégszerű aláírását.

6. A támogatási kérelem benyújtása

11. § (1)2

(2) A támogatási kérelem

a) az ügyfélazonosító-adatokat,

b) az ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatokat,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat,

d) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatokat,

e) a fejlesztés előtti állapotra vonatkozó adatokat,

f) a tervezett fejlesztésre vonatkozó adatokat,

g) az ügyfél nyilatkozatát a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről, és

h) az ügyfél aláírását

tartalmazza.

(3) A természetes személy ügyfél a lakóhelye vagy tartózkodási helye igazolása céljából a lakcímet igazoló hatósági igazolványa másolatának és az annak tartalmát képező személyes adatainak kezeléséhez való írásbeli hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatának benyújtásával kérheti az MVH-tól, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv megkeresése helyett a lakcímet igazoló hatósági igazolvány alapján állapítsa meg a támogatásra való jogosultság fennállását.

12. § (1) A támogatási kérelemhez mellékelni kell

a) települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselőtestületének vagy a társulási tanácsnak a beruházás megvalósításáról szóló, a támogatási kérelem alapjául szolgáló jogszabály és annak a célterületet meghatározó rendelkezésének megjelölését, valamint a fejlesztéssel érintett ingatlan helyrajzi számát tartalmazó határozata kivonatát,

b) – ha a települési önkormányzat képviseletében a képviselőtestület hivatala jár el – a képviselőtestület felhatalmazást adó határozatának kivonatát,

c) nonprofit szervezet ügyfél esetén a nyilvántartásba vételét igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot,

d) egyházi jogi személy ügyfél esetén a bírósági nyilvántartásba vételt tanúsító okiratot,

e) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltaknak megfelelő pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg,

f) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot meghaladja, a természetes személy, mikro-, kis- vagy középvállalkozás ügyfélnek pénzügyi és üzleti tervet, a települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy nonprofit szervezet ügyfélnek pénzügyi és működtetési és fenntarthatósági tervet,

g) vadászatra jogosult ügyfél esetén a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága által kiadott, az ügyfélnek az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt fennálló jogosultságáról szóló határozat másolatát,

h) az értékeléshez az 1. mellékletben meghatározott dokumentumokat,

i) az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatát,

j) közhasznú szervezet esetén a közhasznúsági nyilvántartásba vételről szóló igazolást,

k) ha a 9. § (2) bekezdés a) pontjában felsorolt szolgáltatások közül valamelyiket az ügyfél más szolgáltatóval történő megállapodás keretében végzi, az erről szóló megállapodást,

l) a kiadásokat létesítményenként elkülönítetten tartalmazó, a Vhr. 30. § (1) bekezdésében meghatározott MVH által rendszeresített formanyomtatványokat.

(2) A támogatási kérelemhez építési beruházások esetén a Vhr. 27. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően mellékelni kell

a) ha a beruházás építési engedélyköteles

aa) az ügyfél nevére szóló építési engedélyt vagy ennek hiányában a hatóság igazolását az építésügyi eljárás megindításáról és

ab) az ügyfél nevére szóló az aa) alpontban szereplő építési engedély részeként engedélyezett vagy engedélyezésre benyújtott építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, műszaki leírást, a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzését,

b) ha a beruházás nem építési engedélyköteles

ba) az ügyfél nevére szóló, az illetékes építésügyi hatóság igazolását arról, hogy az építési tevékenység nem építési engedélyköteles és

bb) az ügyfél nevére szóló építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, műszaki leírást, a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzését.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott dokumentumok esetében hiánypótlásnak helye nincs.

13. § (1) E rendelet alapján az ügyfél kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be támogatási időszakonként, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat.

(2) E rendelet alapján az ügyfél újabb támogatási kérelmet kizárólag akkor nyújthat be, ha

a) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet,

b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet,

c) a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a turisztikai tevékenységek ösztönzésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 150/2009. (XI. 6.) FVM rendelet és

d) az e rendelet

keretében benyújtott támogatási kérelméhez kapcsolt utolsó kifizetési kérelmét benyújtotta.

(3) Ha az ügyfél rendelkezik a (2) bekezdésben meghatározott rendeletek keretében benyújtott, de még el nem bírált támogatási kérelemmel vagy ezen támogatási kérelem vonatkozásában nem rendelkezik jogerős támogatási határozattal, e rendelet alapján benyújtott újabb támogatási kérelem csak akkor támogatható, ha a korábbi támogatási kérelme jogerős határozattal elutasításra került.

7. A támogatási kérelem elbírálása

14. § (1) A támogatási kérelmet az MVH az 1. mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel és a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával bírálja el.

(2) A kizárólag 2. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott 4. célterületre irányuló támogatási kérelmek esetében külön rangsor kerül állításra.

(3) El kell utasítani a támogatási kérelmet, ha

a) a megítélhető támogatási összeg nem éri el az 1 000 000 forintot,

b) az e rendelet 1. melléklete szerint meghatározott értékelési rendszerben elérhető maximum pontszám legalább 50%-át nem éri el.

(4) Ha az ügyfél a 12. § (1) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott értékhatárokra tekintettel nem köteles üzleti tervet, vagy működtetési és fenntarthatósági tervet benyújtani, a támogatási kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

8. A kifizetési kérelem benyújtása

15. § (1)3

(2) A kifizetési kérelem

a) az ügyfél azonosítására vonatkozó adatokat,

b) az ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatokat,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat,

d) az elszámolt kiadásokra vonatkozó adatokat,

e) az elszámolt kiadások indokoltságát alátámasztó adatokat,

f) a lefolytatott közbeszerzési eljárásokra vonatkozó adatokat,

g) a megvalósult fejlesztésre vonatkozó információkat,

h) az ügyfél nyilatkozatát a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről

tartalmazza.

(3) Az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell

a) a 2. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, üzemeltetési engedélyt,

b) a 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott fejlesztés esetén a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 14. §-a szerint kiadott igazolást,

c) a 2. § (1) bekezdés d) pont db) alpontjában meghatározott fejlesztések esetén a szolgáltatás minősítéséről szóló igazolást, és

d) a turisztikai szakmai szervezeti tagság igazolását.

(4)4

9. A támogatás nem jogszerű felhasználása esetén alkalmazandó jogkövetkezmények

16. § (1) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor köteles a támogatási összegből – hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – a támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeg, de legalább 300 000 forint visszafizetésére.

(2) A pontozási szempontok tekintetében vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén, amennyiben a nem teljesítés pontszámvesztést eredményezne, az ügyfél szempontonként a jóváhagyott támogatási összeg 2 %-ának megfelelő összeget köteles visszafizetni.

(3) A Vhr. 35. § (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően valamennyi kifizetési határozattal jóváhagyott támogatás – amennyiben kifizetési kérelem alapján eljárás van folyamatban, úgy az annak során, a kapcsolódó ellenőrzések alapján jóváhagyható támogatás összegét is figyelembe véve – kumulált összegét 20%-kal csökkenteni kell, ha az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének 50%-át teljesíti, de nem éri el az összeg 80%-át.

10. Záró rendelkezések

17. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

17/A. §5 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelettel (a továbbiakban: 1. módosító rendelet) megállapított 1. melléklet I–II. pontját és III. pont A) alpontját az 1. módosító rendelet hatálybalépésekor6 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

18. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 55. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

18/A. §7 E rendelet alapján 2012-től támogatási kérelem nem nyújtható be.

1. melléklet a 44/2011. (V. 26.) VM rendelethez8

Értékelési szempontok

I.    Szakmai szempontok

 

 

A

B

C

 

1.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés alapját képező dokumentumok

Értékeléshez rendelhető pontszám

 

2.

1. A fejlesztés kapcsolódik az ügyfél által működtetett már meglévő turisztikai szolgáltatáshoz

Támogatási kérelem

 

 

3.

Igen

 

10 pont

 

4.

Nem

 

5 pont

 

5.

2. Az ügyfél a fejlesztéséhez az üzemeltetési időszak alatt helyi vagy regionális turisztikai látványosságok, hagyományos tevékenységek bemutatását kapcsolja, máshol vagy más tulajdonában álló értékek közül legalább egyet programként tervez bemutatni, vagy hagyományos tevékenységek bemutatását kapcsolja, amelyet megjelenít a fejleszteni kívánt szolgáltatásához kapcsolódó marketing anyagokban

Programterv vagy együttműködési megállapodás (az MVH által rendszeresített formanyomtatványon)

 

 

6.

Rendelkezik Programtervvel és releváns együttműködési megállapodással, és legalább 4 különböző fél eltérő értékeit mutatja be

 

15 pont

 

7.

Rendelkezik Programtervvel vagy releváns együttműködési megállapodással, és legalább 4 különböző fél eltérő értékeit mutatja be

 

10 pont

 

8.

Rendelkezik Programtervvel vagy releváns együttműködési megállapodással

 

5 pont

 

9.

Nem rendelkezik sem Programtervvel, sem együttműködési megállapodással

 

0 pont

 

10.

3. Az ügyfél tagja valamely országos jelentőségű turisztikai szervezetnek, vagy olyan országos szervezetnek, amely szorosan kapcsolódik a tervezett fejlesztendő tevékenységhez

Támogatási kérelem és a turisztikai szervezet által kiállított igazolás

 

 

11.

– Igen

 

10 pont

 

12.

– Nem

 

0 pont

 

13.

4. Az ügyfél tagja valamely helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetnek:

Helyi TDM igazolása

 

 

14.

– Igen

 

5 pont

 

15.

– Nem

 

0 pont

 

16.

Összesen legfeljebb:

 

40 pont

II.    Horizontális szempontok

 

 

A

B

C

 

1.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés alapját képező dokumentumok

Értékeléshez rendelhető pontszám

 

2.

1. A kérelem benyújtását megelőző naptári év átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására (Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma):

Pénzügyi terv

 

 

3.

– 1 000 000–7 000 000 Ft/új munkahely

 

16 pont

 

4.

– 7 000 001–14 000 000 Ft/új munkahely

 

13 pont

 

5.

– 14 000 001–21 000 000 Ft/új munkahely

 

10 pont

 

6.

– 21 000 001–28 000 000 Ft/új munkahely

 

7 pont

 

7.

– 28 000 001–35 000 000 Ft/új munkahely

 

5 pont

 

8.

Munkahelyet tart meg (üzemeltetési időszak utolsó évének átlag foglalkoztatotti létszáma nem kisebb, mint a benyújtást megelőző naptári év átlaglétszáma) – működő turisztikai szolgáltatás esetében

 

4 pont

 

9.

2. A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szerinti START, START EXTRA, START PLUSZ kártyával rendelkező, vagy csökkent munkaképességű személyt foglalkoztat, és a fejlesztés befejezését követően az üzemeltetési kötelezettség végéig foglalkoztatja:

Ügyfél nyilatkozata

 

 

10.

Legalább 2, a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)

 

10 pont

 

11.

– 1, a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót foglalkoztat

 

5 pont

 

12.

– Nem foglalkoztat a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót

 

0 pont

 

13.

3. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg:

A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet
2. melléklete vagy a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete és a támogatási kérelem

 

 

14.

– Igen

 

10 pont

 

15.

– Nem

 

0 pont

 

16.

4. A beruházásnak helyt adó település lakosságszáma:

A támogatási kérelem benyújtási időszakának
1. napján a KSH honlapján utolsóként közzétett Helységnévtárban szereplő adatok alapján. (am
ennyiben a fejlesztés több településen valósul meg, a legkisebb lakosságszámú településre vonatkozó pontérték számítandó)

 

 

17.

– 1000 fő alatti

 

8 pont

 

 

– 1000–2000 fő közötti

 

5 pont

 

 

– 2001–3000 fő közötti

 

3 pont

 

 

– 3000 fő feletti

 

0 pont

 

18.

5. A fejlesztéssel érintett épület, építmény akadálymentesítése megoldott:

Tervdokumentáció, tervezői műszaki leírás

 

 

19.

– A fejlesztés során a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetővé válik és az épületen, építményen belüli akadálymentes közeledés biztosított lesz

 

5 pont

 

20.

– A fejlesztés során a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetővé válik vagy az épületen, építményen belüli akadálymentes közeledés biztosított lesz

 

3 pont

 

21.

– A fejlesztés már akadálymentesen megközelíthető, vagy akadálymentesített épületben, építményben történik meg

 

2 pont

 

22.

– Nem történik és nincs is akadálymentesítés a fejlesztés területén

 

0 pont

 

23.

6. A beruházásnak része a megújuló- vagy bioenergia hasznosítás

Tervdokumentációval alátámasztott árajánlat

 

 

24.

ha a beruházás keretében jóváhagyott támogatást tekintve eszközbeszerzés, eszköz telepítése és építési beruházás is történik a fenti célokra irányulóan

 

5 pont

 

25.

ha a beruházás keretében jóváhagyott támogatást tekintve eszközbeszerzés, annak telepítése vagy építési beruházás történik a fenti célokra irányulóan

 

3 pont

 

26.

ha a beruházás keretében jóváhagyott támogatást tekintve sem eszközbeszerzés sem eszköz telepítése sem pedig építési beruházás nem történik a fenti célokra irányulóan

 

0 pont

 

27.

7. Komplex (egymást kiegészítő) szolgáltatás kiépítését célozza meg a kérelem (célterületek és célterületek, vagy a 4. célterület esetén alcélterületek kapcsolódása alapján)

Támogatási kérelem

 

 

28.

Kettőnél több célterületre irányul

 

6 pont

 

29.

Kettő célterületre irányul

 

3 pont

 

30.

Egy célterületre irányul

 

0 pont

 

31.

Összesen legfeljebb:

 

60 pont

III.    Pénzügyi szempontok

A) Önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy esetében

 

 

A

B

C

 

1

Értékelési szempont megnevezése

Pénzügyi terv alapján végzett értékelés

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

 

2

Kérelmező értékelése a bázis évre vonatkozóan

Ha a bázisévben* a felhalmozási kiadások aránya az összes kiadáshoz képest 3,01% feletti, akkor 3 pont, ha 3% és 2,01% között van, akkor 2 pont, ha 2% és 1,01% között van, akkor 1 pont, míg ha 1% alatti, akkor 0 pont.

3 pont

 

3

Ha bázisévben a saját bevételek aránya az összes bevételhez képest 13,01% feletti, akkor 3 pont, ha 13% és 9,01% között van, akkor
2 pont, ha 9% és 5,01% között van, akkor 1 pont, míg ha 5% alatti, akkor 0 pont.

3 pont

 

4

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadások 50%-át) Ha igen akkor 3 pont, ha nem akkor 0 pont.

3 pont

 

5

Kérelmező értékelése a beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Ha a támogatási kérelem benyújtását követő
4. évben a felhalmozási kiadások aránya az összes kiadáshoz képest 2,01% feletti, akkor
2 pont, ha 2% és 1,01% között van, akkor
1 pont, míg ha 1% alatti, akkor 0 pont.

2 pont

 

6

Ha a támogatási kérelem benyújtását követő
4. évben a saját bevételek aránya az összes bevételhez képest 9,01% feletti, akkor 2 pont, ha 9% és 5,01% között van, akkor 1 pont, míg ha 5% alatti, akkor 0 pont.

2 pont

 

7

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadások 50%-át) Ha igen akkor 2 pont, ha nem akkor 0 pont.

2 pont

 

8

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések
a bázisévhez képest a támogatási kérelem benyújtását követő 4. évre nőnek, akkor
2 százalékpontonkénti növekedésre 1 pont adható, de maxi
mum 5 pont.

5 pont

 

9

Összesen legfeljebb:

 

20 pont

B) Természetes személy esetében

 

 

A

B

C

 

1

Értékelési szempont megnevezése

Pénzügyi terv alapján végzett értékelés

Értékeléshez rendelhető pontszám

 

2

Kérelmező értékelése:

Az ügyfélnek a bázisévben a turisztikai tevékenységből származó árbevétel értéke eléri a (induló tevékenység esetén a benyújtást követő második év a bázisév):

 

 

3

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

600 000 Ft-ot, akkor 1 pont

 

800 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

1 millió Ft-ot, akkor 3 pont

 

1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

 

4

Agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

200 000 Ft-ot, akkor 1 pont

 

400 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

600 000 Ft-ot, akkor 3 pont

 

800 000 Ft-ot, akkor 4 pont

 

5

Lovas, bor, vadász, vízi, erdei, és horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

600 000 Ft-ot, akkor 1 pont

 

800 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

1 millió Ft-ot, akkor 3 pont

 

1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

 

6

Több szolgáltatás esetén azt a szolgáltatást kell figyelembe venni, amelyikből a legnagyobb bevétel származik.

 

 

7

Kihasználtság vizsgálat:

Bázisévre vonatkozóan (induló tevékenység esetén a benyújtást követő második év a bázisév):

 

 

8

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)amennyiben az ügyfél által a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a

200. 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

250 000 Ft-ot, akkor 3 pont

 

300 000 Ft-ot, akkor 4 pont

 

9

Agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik) amennyiben az ügyfél által a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a

20 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

30 000 Ft-ot, akkor 3 pont

 

40 000 Ft-ot, akkor 4 pont

 

10

Lovas, bor, vadász, vízi, erdei, és horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)amennyiben az ügyfél által a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a

40 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

60 000 Ft-ot, akkor 3 pont

 

80 000 Ft-ot, akkor 4 pont

 

11

Több szolgáltatás esetén azt a szolgáltatást kell figyelembe venni, amelyikből a legnagyobb bevétel származik.

 

 

12

 

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves /300 nappal/ üzemeléssel számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában (induló tevékenység esetén a benyújtást követő két átlagát vizsgálja)

10% felett van, akkor 1 pont; ha

 

15% felett van, akkor 2 pont.

 

Ha nem állapítható meg kihasználtság, akkor 0 pont.

 

13

Üzemeltetési vizsgálat:

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a támogatási kérelem benyújtását követő 4. évben

10%-kal haladja meg a bázisév adatát, akkor
1 pont;

 

ha 20%-kal, akkor 2 pont.

 

Induló szolgáltató esetében,
ha a kihasználtság eléri a

 

10%-ot akkor 1 pont, ha a

 

15%-ot, akkor 2 pont.

 

14

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 4. évben realizált árbevétele, a bázisév árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás (induló tevékenység esetén a benyújtást követő második év a bázisév)

0,4-szeresét, akkor 2 pont,
ha 0,6-szorosát, akkor 4 pont.

 

 

 

15

Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a támogatási kérelem benyújtását követő 4. évben a bázisévhez képest (induló tevékenység esetén a benyújtást követő második év a bázisév):

 

 

16

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül,
akkor 2 pont, ha

 

40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

 

Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri

 

az 1.200 000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

 

az 1.600 000 Ft-ot akkor 4 pont.

 

17

Agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül,
akkor 2 pont, ha

 

40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

 

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

 

a 600 000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha

 

a 800 000 Ft-ot, akkor 4 pont.

 

18

Lovas, bor, vadász, vízi, erdei, és horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül,
akkor 2 pont, ha

 

 

 

 

40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

 

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

 

az 1 200 000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

 

az 1 600 000 Ft-ot akkor 4 pont.

 

19

Több szolgáltatás esetén azt a szolgáltatást kell figyelembe venni, amelyikből a legnagyobb bevétel származik.

 

 

20

Összesen legfeljebb:

20 pont

C) Egyéni vállalkozó, mikro,- kis- vagy középvállalkozás esetében

 

 

A

B

C

 

1

Értékelési szempont megnevezése

Pénzügyi terv alapján végzett értékelés

Értékeléshez rendelhető pontszám

 

2

Kérelmező értékelése:

Az ügyfélnek a bázisévben a turisztikai tevékenységből az egy alkalmazottra jutó árbevétel (egyéni vállalkozások esetében az adóalapba beszámított árbevétel) értékének vizsgálata

meghaladja a 3 millió forintot
akkor 1 pont,
ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont,

 

(Induló szállásadó/ szolgáltató esetében a számítást a pályázat és az azt követő 2 évi terv átlaga alapján kell elvégezni.)

ha az 5 millió forintot 3 pont,

 

ha a 6 millió forintot, akkor 4 pont.

 

Amennyiben nincsen alkalmazott, vagy az érték 3 millió forint alatt van akkor 0 pont.

 

 

 

3

Kihasználtság vizsgálat:

Bázisévre vonatkozóan (induló tevékenység esetén a benyújtást követő második év a bázisév):

 

 

4

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik) amennyiben az ügyfél által a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a

200. 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

250 000 Ft-ot, akkor 3 pont

 

300 000 Ft-ot, akkor 4 pont

 

5

Agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik) amennyiben az ügyfél által a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a

20 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

30 000 Ft-ot, akkor 3 pont

 

40 000 Ft-ot, akkor 4 pont

 

6

Lovas, bor, vadász, vízi, erdei, és horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik) amennyiben az ügyfél által a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a

40 000 Ft-ot, akkor 2 pont

 

60 000 Ft-ot, akkor 3 pont

 

80 000 Ft-ot, akkor 4 pont

 

7

Több szolgáltatás esetén azt a szolgáltatást kell figyelembe venni amelyikből a legnagyobb bevétel származik.

 

 

8

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves üzemelés esetén 300 nappal számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában (induló tevékenység esetén a benyújtást követő két év átlagát vizsgálja)

10% felett van, akkor 1 pont; ha

 

15% felett van, akkor 2 pont.

 

Ha nem állapítható meg kihasználtság,
akkor 0 pont.

 

9

Üzemeltetési vizsgálat:

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a támogatási kérelem benyújtását követő 4. évben

10%-kal haladja meg a bázisév adatát,
akkor 1 pont;

 

ha 20%-kal, akkor 2 pont.

 

Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a

 

10%-ot akkor 1 pont, ha a

 

15%-ot, akkor 2 pont.

 

10

Ha az ügyfélnek a támogatási kérelem benyújtását követő 4. évben realizált árbevétele, (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a bázisév árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás (induló tevékenység esetén a benyújtást követő második év a bázisév)

0,4-szeresét, akkor 2 pont, ha

 

0,6-szorosát, akkor 4 pont.

 

11

Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a támogatási kérelem benyújtását követő 4. évben a bázisévhez képest:

 

 

12

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshely fejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül,
akkor 2 pont, ha

 

40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

 

Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri

 

az 1 200 000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

 

az 1 600 000 Ft-ot akkor 4 pont.

 

13

Agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül,
akkor 2 pont, ha

 

40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

 

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

 

a 600 000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha

 

a 800 000 Ft-ot, akkor 4 pont.

 

14

Lovas, bor, vadász. vízi, erdei, és horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül,
akkor 2 pont, ha

 

40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

 

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

 

az 1 200 000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

 

az 1 600 000 Ft-ot akkor 4 pont.

 

15

Több szolgáltatás esetén azt a szolgáltatást kell figyelembe venni, amelyikből a legnagyobb bevétel származik.

 

 

16

Összesen legfeljebb:

20 pont

IV.    Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető pontszámok

 

 

A

B

 

1

Pénzügyi terv összesen:

20 pont

 

2

Üzleti terv, működtetési és fenntarthatósági terv

max. 30+10 pont

 

3

Az üzleti terv, működtetési és fenntarthatósági terv és a pénzügyi terv összesen legfeljebb

60 pont

 

4

A támogatási kérelemben elérhető maximum pontszám

160 pont

*Bázisév: a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt, teljes gazdasági év

2. melléklet a 44/2011. (V. 26.) VM rendelethez

Kiadásként nem elszámolható eszközök

 

A

B

1

Vámtarifaszám

Megnevezés

2

73084010

Bányatám vasból vagy acélból

3

84011000

Atomreaktor

4

84012000

Izotóp szétválasztására szolgáló gép és alkatrésze

5

84013000

Nem sugárzó fűtőanyagelem /patron

6

84014000

Atomreaktor-alkatrész

7

84061000

Gőzturbina /víz- vagy más gőz üzemű/ hajózáshoz

8

84068110

Gőzturbina villamos energia termeléshez, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű

9

84068190

Más gőzturbina, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt)

10

84068211

Gőzturbina, legfeljebb 10 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez

11

84068219

Gőzturbina, több mint 10 MW, legfeljebb 40 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez

12

84068290

Más gőzturbina, legfeljebb 40 MW teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt)

13

84069010

Sztátor-lapát, rotor és lapátja gőzturbinához

14

84069090

Más alkatrész gőzturbinához (kiv. sztátor-lapát, a rotor és lapátja)

15

84071000

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús repülőgépmotor

16

84072110

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, max 325 cm3

17

84072191

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, legfeljebb 30 kW teljesítményű

18

84072199

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, több mint 30 kW teljesítményű

19

84072920

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, legfeljebb 200 kW teljesítményű

20

84072980

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, több mint 200 kW teljesítményű

21

84073100

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, legfeljebb 50 cm3

22

84073210

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 125 cm3

23

84073290

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 125 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3

24

84073310

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3, ipari összeszerelésre

25

84073390

Más szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3 (kiv. ipari összeszerelésre)

26

84073410

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1000 cm3, ipari összeszerelésre

27

84073430

Használt szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3

28

84073491

Új szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1000 cm3, de legfeljebb 1500 cm3

29

84073499

Új szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1500 cm3

30

84079010

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor, (kiv. repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), legfeljebb 250 cm3 űrtartalmú

31

84079050

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), több mint 250 cm3 űrtartalmú, ipari összeszerelésre

32

84079080

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, legfeljebb 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú

33

84079090

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, több mint 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú

34

84081011

Használt dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz

35

84081019

Használt dízel-, féldízelmotor hajózáshoz (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

36

84081022

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye max. 15 kW

37

84081024

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye max. 15 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

38

84081026

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 15 kW, de max. 50 kW

39

84081028

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 15 kW de max. 50 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

40

84081031

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 50 kW, de max. 100 kW

41

84081039

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 50 kW de max. 100 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

42

84081041

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 100 kW, de max. 200 kW

43

84081049

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 100 kW de max. 200 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

44

84081051

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 200 kW, de max. 300 kW

45

84081059

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 200 kW de max. 300 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

46

84081061

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 300 kW, de max. 500 kW

47

84081069

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 300 kW de max. 500 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

48

84081071

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 500 kW, de max. 1000 kW

49

84081079

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 500 kW de max. 1000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

50

84081081

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 1000 kW, de max. 5000 kW

51

84081089

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 1000 kW de max. 5000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

52

84081091

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 5000 kW

53

84081099

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 5000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

54

84082031

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, legfeljebb 50 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

55

84082035

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

56

84082037

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 100 kW, teljesítmény felett

57

84082051

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz legfeljebb 50 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, ill. kerekes traktor)

58

84082055

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, ill. kerekes traktor)

59

84082057

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz (kiv. a kerekes traktor), több mint 100 kW, de legfeljebb 200 kW teljesítménnyel

60

84082099

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 200 kW teljesítmény felett (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok ill. kerekes traktor)

61

84089021

Dízel- és féldízel vasúti hajtómotor (kiv. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

62

84089027

Dízel- és féldízel használt hajtómotor (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

63

84089041

Dízel- és féldízel új hajtómotor, legfeljebb 15 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

64

84089043

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

65

84089045

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

66

84089047

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 100 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

67

84089061

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

68

84089065

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

69

84089067

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

70

84089081

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1000 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

71

84089085

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 1000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 5000 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

72

84089089

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 5000 kW-ot meghaladó (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

73

84091000

Alkatrész belsőégésű repülőmotorhoz, másutt nem említett

74

84099100

Kompresssziós gyújtású motor alkatrésze (kiv. szikragyújtású dugattyús)

75

84099900

Más, pl. kompressziós gyújtású /dízel- vagy féldízel/ motor alkatrésze

76

84101100

Vízturbina és vízikerék legfeljebb 1000 kW teljesítménnyel

77

84101200

Vízturbina és vízikerék több mint 1000 kW, de legfeljebb 10 000 kW teljesítménnyel

78

84101300

Vízturbina és vízikerék több mint 10 000 kW teljesítmény felett

79

84109010

Vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói öntöttvasból vagy -acélból

80

84109090

Más vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói (kiv. öntöttvasból vagy -acélból készültek)

81

84111100

Sugárhajtású gázturbina legfeljebb 25 kN tolóerővel

82

84111210

Sugárhajtású gázturbina több mint 25 kN, de legfeljebb 44 kN tolóerővel

83

84111230

Sugárhajtású gázturbina több mint 44 kN, de legfeljebb 132 kN tolóerővel

84

84111280

Sugárhajtású gázturbina több mint 132 kN tolóerővel

85

84112100

Légcsavaros gázturbina legfeljebb 1100 kW teljesítménnyel

86

84112220

Légcsavaros gázturbina több mint 1100 kW, de legfeljebb 3730 kW teljesítménnyel

87

84112280

Légcsavaros gázturbina több mint 3730 kW teljesítménnyel

88

84118100

Gázturbina legfeljebb 5000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

89

84118220

Gázturbina több mint 5000 kW, de legfeljebb 20 000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

90

84118260

Gázturbina több mint 20 000 kW, de legfeljebb 50 000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

91

84118280

Gázturbina 50 000 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

92

84119100

Alkatrész sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbinához

93

84119900

Alkatrész gázturbinához (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

94

84121000

Nem turbórendszerű, sugárhajtású motor

95

84131100

Töltőállomáson vagy szervizben használt üzemanyag- vagy kenőanyagadagoló szivattyú

96

84798930

Mozgatható hajtású bányatám

Nem támogatható a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi, gépkocsi, valamint gépjármű fogalom körébe tartozó eszköz beszerzése!

3. melléklet a 44/2011. (V. 26.) VM rendelethez

Falusi szálláshely és egyéb szálláshely kialakítására vonatkozó feltételrendszer

I.    A vendégszobák / lakrészek alapkövetelményei

 

 

A

B

 

1

Szempontok

Követelmények

 

2

Vízellátás

Ivóvíz minőségű hideg-meleg víz

 

3

Fűtésmód

Központi vagy egyedi (villannyal, gázzal, olajjal, kandallóval, kemencével, megújuló energiával)

 

4

Szennyvízelvezetés

Szennyvízcsatorna, ami lehet közcsatorna vagy ennek hiányában zárt szennyvíz tároló

 

5

Fűtés hőfoka

Szoba: 20 °C, fürdőszoba, mosdó 22 °C

 

6

Konyha

Beépített konyha vagy teakonyha

 

7

Étkező

Különálló étkező vagy étkezősarok

 

8

Pihenőkert

Kerti bútorral

 

9

Parkolási lehetőség

Van

 

10

Étkezési szolgáltatás

Önellátás vagy kérhető

 

11

Hulladékgyűjtés,
-elszállítás

Van

 

12

Vendégszobák, lakrészek szobáinak követelményei

Éjjeliszekrény, olvasólámpa, asztal (szobánként), szék (a fekvőhely számának megfelelő), akasztós, polcos ruhásszekrény, ruhaakasztókkal. Tükör, dugaszolóaljzat, papírkosár, függöny, sötétítő, zsalu vagy roló, pohár, szőnyeg, vasalási kellékek

 

13

Konyha berendezése, felszerelése

Étkezőedények, mosogatókefe /szivacs, törlőruhák, kéztörlő, fedeles, műanyag zsákkal bélelt szemetes, hibátlan főzőedények és eszközök, konyhaszekrény, mikrohullámú sütő, vízforraló, kenyérpirító, seprű és szemétlapát, felmosó vödör és ruha

 

14

Vízesblokk és annak felszereltsége

Fürdőszoba vagy zuhanyfülke és vízöblítéses WC a szobához tartozóan, ruhaszárító, fedeles egészségügyi szemetes, hajszárító, piperepolc, törölközőtartó, kádelő, dugaszolóaljzat

 

15

WC felszerelése

Angol WC, WC-papírtartó, WC-kefe, fedeles eü. vödör

* A csak nyáron üzemelő vendégszobák fűtése nem előírás, de ajánlott

II.    Vendégház alapkövetelményei

 

 

A

B

 

1

Szempontok

Követelmények

 

2

Vízellátás

Ivóvíz minőségű hideg-meleg víz

 

3

Fűtésmód

Központi vagy egyedi (villannyal, gázzal, olajjal, kandallóval, kemencével, megújuló energiával)

 

4

Szennyvízelvezetés

Szennyvízcsatorna, ami lehet közcsatorna vagy ennek hiányában zárt szennyvíz tároló

 

5

Fűtés hőfoka

Szoba: 20 °C, fürdőszoba, mosdó 22 °C

 

6

Konyha

Elkülönített vagy beépített konyha

 

7

Étkező/társalgó

Különálló étkező, vagy étkezősarok

 

8

Parkolási lehetőség

Udvari parkoló

 

9

Étkezési szolgáltatás

Önellátás vagy kérhető

 

10

Hulladékgyűjtés, elszállítás

Van

 

11

Pihenőkert

Kerti bútorral

 

12

Vendégszobák, lakrészek szobáinak követelményei

Éjjeliszekrény, olvasólámpa, asztal (szobánként), szék vagy fotel (a fekvőhely számának megfelelő), akasztós, polcos ruhásszekrény ruhaakasztókkal. Tükör, dugaszolóaljzat, függöny, sötétítő, zsalu vagy roló, pohár, szőnyeg, vasalási kellékek

 

13

Konyha berendezése, felszerelése

Elkülönített konyha, étkezőedények, mosogatókefe /szivacs, törlőruhák, kéztörlő, fedeles, műanyag zsákkal bélelt szemetes, hibátlan főzőedények és eszközök, konyhaszekrény, mikrohullámú sütő, vízforraló, kenyérpirító, tűzhely, seprű és szemétlapát, felmosó vödör és ruha

 

14

Vizesblokk és annak felszereltsége

Fürdőszoba vagy zuhanyfülke és vízöblítéses WC a szobához tartozóan, ruhaszárító, fedeles eü.-i szemetes, hajszárító, piperepolc, törölközőtartó, kádelő, dugaszolóaljzat

 

15

WC felszerelése

Angol WC, WC-papírtartó, WC-kefe, fedeles eü. vödör

III.    Vendégszobák minimális alapterülete

 

 

A

B

 

1

Egyágyas vendégszoba

8 m2

 

2

Kétágyas vendégszoba

12 m2

 

3

Háromágyas vendégszoba

16 m2

 

4

Négyágyas vendégszoba

20 m2

 

5

Legmagasabb ágyszám szobánként (gyermekek számára emeletes ágy is megengedett)

4

4. melléklet a 44/2011. (V. 26.) VM rendelethez

A turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtott támogatás esetén a fejlesztéssel érintett települések (5000 fő lakosságszám vagy 100 fő/km2 népsűrűség alatti települések kül- és belterületei kivéve a Budapest agglomerációjához tartozó településeket, a városi ranggal rendelkező településeket, valamint a kistérségi központokat).9

Abaliget

Abasár

Abaújalpár

Abaújkér

Abaújlak

Abaújszolnok

Abaújvár

Abda

Abod

Ábrahámhegy

Acsa

Acsád

Acsalag

Ácsteszér

Adács

Ádánd

Adásztevel

Adorjánháza

Adorjás

Ág

Ágasegyháza

Ágfalva

Aggtelek

Agyagosszergény

Ajak

Aka

Akasztó

Alacska

Alap

Alattyán

Alcsútdoboz

Aldebrő

Algyő

Alibánfa

Almamellék

Almásfüzitő

Almásháza

Almáskamarás

Almáskeresztúr

Álmosd

Alsóberecki

Alsóbogát

Alsódobsza

Alsógagy

Alsómocsolád

Alsónána

Alsónemesapáti

Alsónyék

Alsóörs

Alsópáhok

Alsópetény

Alsórajk

Alsóregmec

Alsószenterzsébet

Alsószentiván

Alsószentmárton

Alsószölnök

Alsószuha

Alsótelekes

Alsótold

Alsóújlak

Alsóvadász

Ambrózfalva

Anarcs

Andocs

Andornaktálya

Andrásfa

Annavölgy

Apácatorna

Apagy

Apaj

Aparhant

Apátfalva

Apátistvánfalva

Apátvarasd

Apc

Áporka

Apostag

Aranyosapáti

Aranyosgadány

Arka

Arló

Arnót

Ároktő

Árpádhalom

Árpás

Ártánd

Ásotthalom

Ásványráró

Aszaló

Ászár

Aszófő

Áta

Átány

Atkár

Attala

Babarc

Babarcszőlős

Babócsa

Bábonymegyer

Babosdöbréte

Babót

Bácsbokod

Bácsborsód

Bácsszentgyörgy

Bácsszőlős

Badacsonytördemic

Bag

Bagamér

Baglad

Bagod

Bágyogszovát

Baj

Bajánsenye

Bajna

Bajót

Bak

Bakháza

Bakóca

Bakonszeg

Bakonya

Bakonybánk

Bakonybél

Bakonycsernye

Bakonygyirót

Bakonyjákó

Bakonykoppány

Bakonykúti

Bakonynána

Bakonyoszlop

Bakonypéterd

Bakonypölöske

Bakonyság

Bakonysárkány

Bakonyszentiván

Bakonyszentkirály

Bakonyszentlászló

Bakonyszombathely

Bakonyszücs

Bakonytamási

Baks

Baksa

Baktakék

Baktüttös

Balajt

Balástya

Balaton

Balatonakali

Balatonberény

Balatoncsicsó

Balatonederics

Balatonendréd

Balatonfenyves

Balatonfőkajár

Balatongyörök

Balatonhenye

Balatonkeresztúr

Balatonmagyaród

Balatonmáriafürdő

Balatonőszöd

Balatonrendes

Balatonszabadi

Balatonszárszó

Balatonszemes

Balatonszentgyörgy

Balatonszepezd

Balatonszőlős

Balatonudvari

Balatonújlak

Balatonvilágos

Balinka

Ballószög

Balogunyom

Balotaszállás

Balsa

Bálványos

Bana

Bánd

Bánfa

Bánhorváti

Bánk

Bánokszentgyörgy

Bánréve

Bár

Barabás

Baracs

Baracska

Báránd

Baranyahídvég

Baranyajenő

Baranyaszentgyörgy

Barbacs

Bárdudvarnok

Barlahida

Bárna

Barnag

Bársonyos

Basal

Baskó

Báta

Bátaapáti

Baté

Bátmonostor

Bátor

Bátorliget

Bátya

Batyk

Bázakerettye

Bazsi

Béb

Becsehely

Becske

Becskeháza

Becsvölgye

Bedegkér

Bedő

Bejcgyertyános

Békás

Bekecs

Békéssámson

Békésszentandrás

Bekölce

Bélavár

Belecska

Beleg

Belezna

Bélmegyer

Beloiannisz

Belsősárd

Belvárdgyula

Benk

Bénye

Bér

Bérbaltavár

Bercel

Beregdaróc

Beregsurány

Berekböszörmény

Berekfürdő

Beremend

Berente

Beret

Berkenye

Berkesd

Berkesz

Bernecebaráti

Berzék

Berzence

Besence

Besenyőd

Besenyőtelek

Besenyszög

Besnyő

Beszterec

Bezedek

Bezenye

Bezeréd

Bezi

Bicsérd

Bihardancsháza

Biharnagybajom

Bihartorda

Biharugra

Bikács

Bikal

Biri

Birján

Bisse

Boba

Bocfölde

Boconád

Bócsa

Bocska

Bocskaikert

Boda

Bodmér

Bodolyabér

Bodonhely

Bodony

Bodorfa

Bodrog

Bodroghalom

Bodrogkeresztúr

Bodrogkisfalud

Bodrogolaszi

Bódvalenke

Bódvarákó

Bódvaszilas

Bogács

Bogád

Bogádmindszent

Bogdása

Bogyiszló

Bogyoszló

Bojt

Bókaháza

Bokod

Bokor

Boldog

Boldogasszonyfa

Boldogkőújfalu

Boldogkőváralja

Boldva

Bolhás

Bolhó

Boncodfölde

Bonyhádvarasd

Bonnya

Bordány

Borgáta

Borjád

Borota

Borsfa

Borsodbóta

Borsodgeszt

Borsodivánka

Borsodszentgyörgy

Borsodszirák

Borsosberény

Borszörcsök

Borzavár

Bosta

Botpalád

Botykapeterd

Bozzai

Bozsok

Bózsva

Bőcs

Böde

Bödeháza

Bögöt

Bögöte

Böhönye

Bököny

Bölcske

Bőny

Börcs

Börzönce

Bősárkány

Bőszénfa

Bucsa

Bucsu

Búcsúszentlászló

Bucsuta

Bugac

Bugacpusztaháza

Bugyi

Buj

Buják

Buzsák

Bükkábrány

Bükkaranyos

Bükkmogyorósd

Bükkösd

Bükkszék

Bükkszenterzsébet

Bükkszentkereszt

Bükkszentmárton

Bükkzsérc

Bürüs

Büssü

Büttös

Cák

Cakóháza

Cece

Cégénydányád

Ceglédbercel

Cered

Chernelházadamonya

Cibakháza

Cikó

Cirák

Cún

Csabacsűd

Csabaszabadi

Csabdi

Csabrendek

Csáfordjánosfa

Csaholc

Csajág

Csákány

Csákánydoroszló

Csákberény

Csákvár

Csanádalberti

Csanádapáca

Csánig

Csány

Csányoszró

Csanytelek

Csapi

Csapod

Csárdaszállás

Csarnóta

Csaroda

Császár

Császártöltés

Császló

Csátalja

Csatár

Csataszög

Csatka

Csávoly

Csebény

Csécse

Csegöld

Csehbánya

Csehi

Csehimindszent

Csém

Csemő

Csempeszkopács

Csengele

Csengersima

Csengerújfalu

Csengőd

Csénye

Csenyéte

Csép

Csépa

Csér

Cserdi

Cserénfa

Cserépfalu

Cserépváralja

Cserháthaláp

Cserhátsurány

Cserhátszentiván

Cserkeszőlő

Cserkút

Csernely

Cserszegtomaj

Csertalakos

Csertő

Csesznek

Csesztreg

Csesztve

Csetény

Csévharaszt

Csibrák

Csikéria

Csikóstőttős

Csikvánd

Csincse

Csipkerek

Csitár

Csobád

Csobaj

Csókakő

Csokonyavisonta

Csokvaomány

Csolnok

Csólyospálos

Csoma

Csombárd

Csonkahegyhát

Csonkamindszent

Csopak

Csór

Csót

Csöde

Csögle

Csökmő

Csököly

Csömend

Csömödér

Csönge

Csörnyeföld

Csörötnek

Csősz

Csővár

Csurgónagymarton

Dabronc

Dabrony

Dad

Dág

Dáka

Dalmand

Damak

Dámóc

Dánszentmiklós

Dány

Daraboshegy

Darány

Darnó

Darnózseli

Daruszentmiklós

Darvas

Dávod

Debercsény

Debréte

Decs

Dédestapolcsány

Dég

Dejtár

Demjén

Dencsháza

Dénesfa

Derekegyház

Deszk

Detek

Detk

Dinnyeberki

Diósberény

Diósjenő

Dióskál

Diósviszló

Doba

Doboz

Dobri

Dobronhegy

Dóc

Domaháza

Domaszék

Dombegyház

Dombiratos

Domony

Domoszló

Dormánd

Dorogháza

Dozmat

Döbörhegy

Döbröce

Döbrököz

Döbrönte

Döge

Dömös

Dömsöd

Dör

Dörgicse

Döröske

Dötk

Dövény

Drágszél

Drávacsehi

Drávacsepely

Drávafok

Drávagárdony

Drávaiványi

Drávakeresztúr

Drávapalkonya

Drávapiski

Drávaszabolcs

Drávaszerdahely

Drávasztára

Drávatamási

Drégelypalánk

Dubicsány

Dudar

Duka

Dunaalmás

Dunaegyháza

Dunafalva

Dunakiliti

Dunapataj

Dunaremete

Dunaszeg

Dunaszekcső

Dunaszentbenedek

Dunaszentgyörgy

Dunaszentmiklós

Dunaszentpál

Dunasziget

Dunatetétlen

Dusnok

Dúzs

Ebergőc

Ebes

Écs

Ecséd

Ecseg

Ecsegfalva

Ecseny

Edde

Edve

Egerág

Egeralja

Egeraracsa

Egerbakta

Egerbocs

Egercsehi

Egerfarmos

Egerlövő

Egerszalók

Egerszólát

Égerszög

Egervár

Egervölgy

Egyed

Egyek

Egyházasdengeleg

Egyházasfalu

Egyházasgerge

Egyházasharaszti

Egyházashetye

Egyházashollós

Egyházaskesző

Egyházaskozár

Egyházasrádóc

Ellend

Előszállás

Encsencs

Endrefalva

Endrőc

Enese

Eperjes

Eperjeske

Eplény

Epöl

Erdőbénye

Erdőhorváti

Erdőkövesd

Erdőkürt

Erdősmárok

Erdősmecske

Erdőtarcsa

Erdőtelek

Erk

Érpatak

Érsekcsanád

Érsekhalma

Érsekvadkert

Értény

Erzsébet

Esztár

Eszteregnye

Esztergályhorváti

Ete

Etes

Etyek

Fábiánháza

Fábiánsebestyén

Fácánkert

Fadd

Fáj

Fajsz

Fancsal

Farád

Farkasgyepű

Farkaslyuk

Farmos

Fazekasboda

Fedémes

Fegyvernek

Fehértó

Fehérvárcsurgó

Feked

Feketeerdő

Felcsút

Feldebrő

Felgyő

Felpéc

Felsőberecki

Felsőcsatár

Felsődobsza

Felsőegerszeg

Felsőgagy

Felsőjánosfa

Felsőkelecsény

Felsőlajos

Felsőmarác

Felsőmocsolád

Felsőnána

Felsőnyárád

Felsőnyék

Felsőörs

Felsőpáhok

Felsőpetény

Felsőrajk

Felsőregmec

Felsőszenterzsébet

Felsőszentiván

Felsőszentmárton

Felsőszölnök

Felsőtárkány

Felsőtelekes

Felsőtold

Felsővadász

Fényeslitke

Fenyőfő

Ferencszállás

Fertőboz

Fertőendréd

Fertőhomok

Fertőrákos

Fertőszéplak

Fiad

Filkeháza

Fityeház

Foktő

Folyás

Fonó

Fony

Forráskút

Forró

Földeák

Földes

Főnyed

Fulókércs

Furta

Füle

Fülesd

Fülöp

Fülöpháza

Fülöpjakab

Fülöpszállás

Fülpösdaróc

Fürged

Füzér

Füzérkajata

Füzérkomlós

Füzérradvány

Fűzvölgy

Gáborján

Gáborjánháza

Gacsály

Gadács

Gadány

Gadna

Gádoros

Gagyapáti

Gagybátor

Gagyvendégi

Galambok

Galgaguta

Galgagyörk

Galgahévíz

Galgamácsa

Gálosfa

Galvács

Gamás

Ganna

Gánt

Gara

Garáb

Garabonc

Garadna

Garbolc

Garé

Gasztony

Gátér

Gávavencsellő

Géberjén

Gecse

Géderlak

Gégény

Gelej

Gelénes

Gellénháza

Gelse

Gelsesziget

Gemzse

Gencsapáti

Gérce

Gerde

Gerendás

Gerényes

Geresdlak

Gerjen

Gersekarát

Geszt

Gesztely

Geszteréd

Gétye

Gibárt

Gic

Gige

Gilvánfa

Girincs

Gógánfa

Golop

Gomba

Gombosszeg

Gór

Gordisa

Gosztola

Gödre

Gölle

Gömörszőlős

Göncruszka

Gönyű

Görbeháza

Görcsöny

Görcsönydoboka

Görgeteg

Gősfa

Grábóc

Gulács

Gutorfölde

Gyalóka

Gyanógeregye

Gyarmat

Gyékényes

Gyenesdiás

Gyepükaján

Gyermely

Gyód

Gyóró

Gyömöre

Gyöngyfa

Gyöngyösfalu

Gyöngyöshalász

Gyöngyösmellék

Gyöngyösoroszi

Gyöngyöspata

Gyöngyössolymos

Gyöngyöstarján

Győrasszonyfa

Györe

Györgytarló

Györköny

Győrladamér

Győröcske

Győrság

Győrsövényház

Győrszemere

Győrtelek

Győrújfalu

Győrvár

Győrzámoly

Gyugy

Gyulaháza

Gyulaj

Gyulakeszi

Gyúró

Gyügye

Gyüre

Gyűrűs

Hács

Hagyárosbörönd

Hahót

Hajdúbagos

Hajdúszovát

Hajmás

Hajmáskér

Halastó

Halászi

Halimba

Halmaj

Halmajugra

Halogy

Hangács

Hangony

Hantos

Harasztifalu

Harc

Harka

Harkakötöny

Háromfa

Háromhuta

Harsány

Hárskút

Harta

Hásságy

Hédervár

Hedrehely

Hegyesd

Hegyeshalom

Hegyfalu

Hegyháthodász

Hegyhátmaróc

Hegyhátsál

Hegyhátszentjakab

Hegyhátszentmárton

Hegyhátszentpéter

Hegykő

Hegymagas

Hegymeg

Hegyszentmárton

Héhalom

Hejce

Hejőbába

Hejőkeresztúr

Hejőkürt

Hejőpapi

Hejőszalonta

Helesfa

Helvécia

Hencida

Hencse

Hercegkút

Hercegszántó

Heréd

Héreg

Herencsény

Heresznye

Hermánszeg

Hernád

Hernádbűd

Hernádcéce

Hernádkak

Hernádkércs

Hernádnémeti

Hernádpetri

Hernádszentandrás

Hernádszurdok

Hernádvécse

Hernyék

Hét

Hetefejércse

Hetes

Hetvehely

Hetyefő

Hevesaranyos

Hevesvezekény

Hévízgyörk

Hidas

Hidasnémeti

Hidegkút

Hidegség

Hidvégardó

Himesháza

Himod

Hirics

Hobol

Hodász

Hollád

Hollóháza

Hollókő

Homokbödöge

Homokkomárom

Homokmégy

Homokszentgyörgy

Homorúd

Homrogd

Hont

Horpács

Hort

Hortobágy

Horváthertelend

Horvátlövő

Horvátzsidány

Hosszúhetény

Hosszúpályi

Hosszúpereszteg

Hosszúvíz

Hosszúvölgy

Hosztót

Hottó

Hőgyész

Hövej

Hugyag

Hunya

Hunyadfalva

Husztót

Ibafa

Iborfia

Igar

Igrici

Iharos

Iharosberény

Ikervár

Iklad

Iklanberény

Iklódbördőce

Ikrény

Iliny

Ilk

Illocska

Imola

Imrehegy

Ináncs

Inárcs

Inke

Ipacsfa

Ipolydamásd

Ipolyszög

Ipolytarnóc

Ipolytölgyes

Ipolyvece

Iregszemcse

Irota

Ispánk

Istenmezeje

Istvándi

Iszkaszentgyörgy

Iszkáz

Isztimér

Ivád

Iván

Ivánbattyán

Ivánc

Iváncsa

Ivándárda

Izmény

Izsófalva

Jágónak

Ják

Jakabszállás

Jákfa

Jákfalva

Jákó

Jánd

Jánkmajtis

Jánosháza

Jánoshida

Járdánháza

Jármi

Jásd

Jászágó

Jászalsószentgyörgy

Jászboldogháza

Jászdózsa

Jászfelsőszentgyörgy

Jászivány

Jászjákóhalma

Jászkarajenő

Jászladány

Jászszentandrás

Jászszentlászló

Jásztelek

Jéke

Jenő

Jobaháza

Jobbágyi

Jósvafő

Juta

Kacorlak

Kács

Kacsóta

Kajárpéc

Kajászó

Kajdacs

Kakasd

Kákics

Kakucs

Kál

Kalaznó

Káld

Kálló

Kallósd

Kállósemjén

Kálmáncsa

Kálmánháza

Kálócfa

Káloz

Kám

Kamond

Kamut

Kánó

Kántorjánosi

Kány

Kánya

Kányavár

Kapolcs

Kápolna

Kápolnásnyék

Kapoly

Kaposfő

Kaposgyarmat

Kaposhomok

Kaposkeresztúr

Kaposmérő

Kapospula

Kaposújlak

Kaposszekcső

Kaposszerdahely

Káptalanfa

Káptalantóti

Kára

Karácsond

Karád

Karakó

Karakószörcsök

Karancsalja

Karancsberény

Karancskeszi

Karancslapujtő

Karancsság

Kárász

Karcsa

Kardos

Kardoskút

Karmacs

Károlyháza

Karos

Kásád

Kaskantyú

Kastélyosdombó

Kaszaper

Kaszó

Katádfa

Katafa

Kátoly

Katymár

Káva

Kávás

Kazár

Kázsmárk

Kazsok

Kecskéd

Kehidakustány

Kék

Kékcse

Kéked

Kékesd

Kékkút

Kelebia

Keléd

Kelemér

Kéleshalom

Kelevíz

Kemence

Kemendollár

Kemeneshőgyész

Kemeneskápolna

Kemenesmagasi

Kemenesmihályfa

Kemenespálfa

Kemenessömjén

Kemenesszentmárton

Kemenesszentpéter

Keménfa

Kémes

Kemestaródfa

Kemse

Kenéz

Kenézlő

Kengyel

Kenyeri

Kercaszomor

Kercseliget

Kerecsend

Kerecseny

Kerekharaszt

Kereki

Kerékteleki

Keresztéte

Kerkabarabás

Kerkafalva

Kerkakutas

Kerkáskápolna

Kerkaszentkirály

Kerkateskánd

Kérsemjén

Kerta

Kertészsziget

Keszeg

Kesznyéten

Keszőhidegkút

Kesztölc

Keszü

Kétbodony

Kétegyháza

Kéthely

Kétpó

Kétsoprony

Kétújfalu

Kétvölgy

Kéty

Kevermes

Kilimán

Kimle

Kincsesbánya

Királd

Királyegyháza

Királyhegyes

Királyszentistván

Kisapáti

Kisapostag

Kisar

Kisasszond

Kisasszonyfa

Kisbabot

Kisbágyon

Kisbajcs

Kisbajom

Kisbárapáti

Kisbárkány

Kisberény

Kisberzseny

Kisbeszterce

Kisbodak

Kisbucsa

Kisbudmér

Kiscsécs

Kiscsehi

Kiscsősz

Kisdér

Kisdobsza

Kisdombegyház

Kisdorog

Kisecset

Kisfalud

Kisfüzes

Kisgörbő

Kisgyalán

Kisgyőr

Kishajmás

Kisharsány

Kishartyán

Kisherend

Kishódos

Kishuta

Kisigmánd

Kisjakabfalva

Kiskassa

Kiskinizs

Kiskorpád

Kiskunlacháza

Kiskutas

Kisláng

Kisléta

Kislippó

Kislőd

Kismányok

Kismarja

Kismaros

Kisnamény

Kisnána

Kisnémedi

Kisnyárád

Kispalád

Kispáli

Kispirit

Kisrákos

Kisrécse

Kisrozvágy

Kissikátor

Kissomlyó

Kistamási

Kistapolca

Kistokaj

Kistolmács

Kistormás

Kistótfalu

Kisunyom

Kisvarsány

Kisvásárhely

Kisvaszar

Kisvejke

Kiszombor

Kiszsidány

Kisszállás

Kisszékely

Kisszekeres

Kisszentmárton

Kissziget

Kisszőlős

Klárafalva

Kocs

Kocsér

Kocsola

Kocsord

Kóka

Kokad

Kolontár

Komjáti

Komlódtótfalu

Komlósd

Komlóska

Komoró

Kompolt

Kondó

Kondorfa

Kondoros

Kóny

Konyár

Kópháza

Koppányszántó

Korlát

Koroncó

Kórós

Kosd

Kóspallag

Kótaj

Kovácshida

Kovácsszénája

Kovácsvágás

Kozárd

Kozmadombja

Köblény

Köcsk

Kökény

Kőkút

Kölcse

Kölesd

Kölked

Kömlő

Kömlőd

Kömörő

Kömpöc

Környe

Köröm

Kőröshegy

Körösnagyharsány

Köröstarcsa

Kőröstetétlen

Körösújfalu

Körösszakál

Körösszegapáti

Kőszárhegy

Kőszegdoroszló

Kőszegpaty

Kőszegszerdahely

Kötcse

Kötegyán

Kőtelek

Kővágóörs

Kővágószőlős

Kővágótöttös

Kövegy

Köveskál

Krasznokvajda

Kulcs

Kunadacs

Kunágota

Kunbaja

Kunbaracs

Kuncsorba

Kunfehértó

Kunmadaras

Kunpeszér

Kunszállás

Kunsziget

Kup

Kupa

Kurd

Kurityán

Kustánszeg

Kutas

Kutasó

Kübekháza

Külsősárd

Külsővat

Küngös

Lábod

Lácacséke

Lad

Ladánybene

Ládbesenyő

Lajoskomárom

Lak

Lakhegy

Lakitelek

Lakócsa

Lánycsók

Lápafő

Lapáncsa

Laskod

Lasztonya

Látrány

Lázi

Leányvár

Lébény

Legénd

Legyesbénye

Léh

Lénárddaróc

Lendvadedes

Lendvajakabfa

Lengyel

Lepsény

Lesencefalu

Lesenceistvánd

Lesencetomaj

Letkés

Levél

Levelek

Libickozma

Lickóvadamos

Liget

Ligetfalva

Lipót

Lippó

Liptód

Lispeszentadorján

Liszó

Litér

Litka

Litke

Lócs

Lókút

Lónya

Lórév

Lothárd

Lovas

Lovasberény

Lovászhetény

Lovászi

Lovászpatona

Lőkösháza

Lövő

Lövőpetri

Lucfalva

Ludányhalászi

Ludas

Lukácsháza

Lulla

Lúzsok

Mád

Madaras

Madocsa

Maglóca

Magosliget

Magy

Magyaralmás

Magyaratád

Magyarbánhegyes

Magyarbóly

Magyarcsanád

Magyardombegyház

Magyaregregy

Magyaregres

Magyarföld

Magyargéc

Magyargencs

Magyarhertelend

Magyarhomorog

Magyarkeresztúr

Magyarkeszi

Magyarlak

Magyarlukafa

Magyarmecske

Magyarnádalja

Magyarnándor

Magyarpolány

Magyarsarlós

Magyarszecsőd

Magyarszék

Magyarszentmiklós

Magyarszerdahely

Magyarszombatfa

Magyartelek

Majs

Makád

Makkoshotyka

Maklár

Malomsok

Mályi

Mályinka

Mánd

Mánfa

Mány

Maráza

Marcalgergelyi

Marcaltő

Márfa

Máriahalom

Máriakálnok

Máriakéménd

Márianosztra

Markaz

Márkháza

Márkó

Markóc

Markotabödöge

Maróc

Marócsa

Márok

Márokföld

Márokpapi

Maroslele

Mártély

Martonfa

Martonyi

Mátételke

Mátraballa

Mátraderecske

Mátramindszent

Mátranovák

Mátraszele

Mátraszentimre

Mátraszőlős

Mátraterenye

Mátraverebély

Mátyásdomb

Matty

Mátyus

Máza

Mecseknádasd

Mecsekpölöske

Mecsér

Medgyesbodzás

Medina

Megyaszó

Megyehíd

Megyer

Meggyeskovácsi

Méhkerék

Méhtelek

Mekényes

Mencshely

Mende

Méra

Merenye

Mérges

Mérk

Mernye

Mersevát

Mesterháza

Mesteri

Mesterszállás

Meszes

Meszlen

Mesztegnyő

Mezőcsokonya

Meződ

Mezőfalva

Mezőgyán

Mezőhék

Mezőkomárom

Mezőladány

Mezőlak

Mezőnagymihály

Mezőnyárád

Mezőörs

Mezőpeterd

Mezősas

Mezőszemere

Mezőszentgyörgy

Mezőszilas

Mezőtárkány

Mezőzombor

Miháld

Mihályfa

Mihálygerge

Mihályháza

Mihályi

Mike

Mikebuda

Mikekarácsonyfa

Mikepércs

Miklósi

Mikófalva

Mikóháza

Mikosszéplak

Milejszeg

Milota

Mindszentgodisa

Mindszentkálla

Misefa

Miske

Miszla

Mocsa

Mogyorósbánya

Mogyoróska

Moha

Mohora

Molnári

Molnaszecsőd

Molvány

Monaj

Monok

Monorierdő

Mónosbél

Monostorapáti

Monostorpályi

Monoszló

Monyoród

Mórágy

Móricgát

Mórichida

Mosdós

Mosonszentmiklós

Mosonszolnok

Mosonudvar

Mozsgó

Mőcsény

Mucsfa

Mucsi

Múcsony

Muhi

Murakeresztúr

Murarátka

Muraszemenye

Murga

Murony

Nábrád

Nadap

Nádasd

Nádasdladány

Nágocs

Nagyacsád

Nagyalásony

Nagyar

Nagybajcs

Nagybakónak

Nagybánhegyes

Nagybaracska

Nagybarca

Nagybárkány

Nagyberény

Nagyberki

Nagybörzsöny

Nagybudmér

Nagycenk

Nagycsány

Nagycsécs

Nagycsepely

Nagycserkesz

Nagydém

Nagydobos

Nagydobsza

Nagydorog

Nagyér

Nagyesztergár

Nagyfüged

Nagygeresd

Nagygörbő

Nagygyimót

Nagyhajmás

Nagyharsány

Nagyhegyes

Nagyhódos

Nagyhuta

Nagyigmánd

Nagyiván

Nagykamarás

Nagykapornak

Nagykarácsony

Nagykereki

Nagykeresztúr

Nagykinizs

Nagykónyi

Nagykorpád

Nagykozár

Nagykökényes

Nagykölked

Nagykörű

Nagykutas

Nagylak

Nagylengyel

Nagylóc

Nagylók

Nagylózs

Nagymágocs

Nagymizdó

Nagynyárád

Nagyoroszi

Nagypáli

Nagypall

Nagypeterd

Nagypirit

Nagyrábé

Nagyrada

Nagyrákos

Nagyrécse

Nagyréde

Nagyrév

Nagyrozvágy

Nagysáp

Nagysimonyi

Nagyszakácsi

Nagyszékely

Nagyszekeres

Nagyszénás

Nagyszentjános

Nagyszokoly

Nagytálya

Nagytevel

Nagytilaj

Nagytótfalu

Nagytőke

Nagyút

Nagyvarsány

Nagyváty

Nagyvázsony

Nagyvejke

Nagyveleg

Nagyvenyim

Nagyvisnyó

Nak

Napkor

Nárai

Narda

Naszály

Négyes

Nekézseny

Nemesapáti

Nemesbikk

Nemesborzova

Nemesbőd

Nemesbük

Nemescsó

Nemesdéd

Nemesgörzsöny

Nemesgulács

Nemeshany

Nemeshetés

Nemeske

Nemeskér

Nemeskeresztúr

Nemeskisfalud

Nemeskocs

Nemeskolta

Nemesládony

Nemesmedves

Nemesnádudvar

Nemesnép

Nemespátró

Nemesrádó

Nemesrempehollós

Nemessándorháza

Nemesvámos

Nemesvid

Nemesvita

Nemesszalók

Nemesszentandrás

Németbánya

Németfalu

Németkér

Nemti

Neszmély

Nézsa

Nick

Nikla

Nógrád

Nógrádkövesd

Nógrádmarcal

Nógrádmegyer

Nógrádsáp

Nógrádsipek

Nógrádszakál

Nóráp

Noszlop

Noszvaj

Nova

Novaj

Novajidrány

Nőtincs

Nyalka

Nyárád

Nyáregyháza

Nyárlőrinc

Nyársapát

Nyésta

Nyim

Nyírábrány

Nyíracsád

Nyirád

Nyírbéltek

Nyírbogát

Nyírbogdány

Nyírcsaholy

Nyírcsászári

Nyírderzs

Nyírgelse

Nyírgyulaj

Nyíri

Nyíribrony

Nyírjákó

Nyírkarász

Nyírkáta

Nyírkércs

Nyírlövő

Nyírmártonfalva

Nyírmeggyes

Nyírmihálydi

Nyírparasznya

Nyírpazony

Nyírpilis

Nyírtass

Nyírtét

Nyírtura

Nyírvasvári

Nyomár

Nyőgér

Nyugotszenterzsébet

Nyúl

Óbánya

Óbarok

Óbudavár

Ócsárd

Ófalu

Ófehértó

Óföldeák

Óhíd

Okány

Okorág

Okorvölgy

Olasz

Olaszfa

Olaszfalu

Olaszliszka

Olcsva

Olcsvaapáti

Old

Ólmod

Oltárc

Onga

Ónod

Ópályi

Ópusztaszer

Orbányosfa

Orci

Ordacsehi

Ordas

Orfalu

Orfű

Orgovány

Ormándlak

Ormosbánya

Oroszi

Oroszló

Orosztony

Ortaháza

Osli

Ostffyasszonyfa

Ostoros

Oszkó

Oszlár

Osztopán

Ózdfalu

Ozmánbük

Ozora

Öcs

Őcsény

Öcsöd

Ököritófülpös

Ölbő

Ömböly

Őr

Öregcsertő

Öreglak

Őrhalom

Őrimagyarósd

Örményes

Örménykút

Őrtilos

Örvényes

Ősagárd

Ősi

Öskü

Öttevény

Öttömös

Ötvöskónyi

Pácin

Pácsony

Padár

Páhi

Páka

Pakod

Pákozd

Palé

Pálfa

Pálfiszeg

Páli

Palkonya

Pálmajor

Pálmonostora

Pálosvörösmart

Palotabozsok

Palotás

Paloznak

Pamlény

Pamuk

Pánd

Pankasz

Pányok

Panyola

Pap

Pápadereske

Pápakovácsi

Pápasalamon

Pápateszér

Papkeszi

Pápoc

Papos

Páprád

Parád

Parádsasvár

Parasznya

Pári

Paszab

Pásztori

Pat

Patak

Patalom

Patapoklosi

Patca

Pátka

Patosfa

Pátroha

Patvarc

Pátyod

Pázmánd

Pázmándfalu

Pecöl

Pécsbagota

Pécsdevecser

Pécsely

Pécsudvard

Pellérd

Pély

Penc

Penészlek

Pénzesgyőr

Penyige

Pér

Pere

Perecse

Pereked

Perenye

Peresznye

Pereszteg

Perkáta

Perkupa

Perőcsény

Peterd

Péterhida

Péteri

Pétfürdő

Pethőhenye

Petneháza

Petőfibánya

Petőfiszállás

Petőháza

Petőmihályfa

Petrikeresztúr

Petrivente

Pettend

Piliny

Piliscsév

Pilismarót

Pincehely

Pinkamindszent

Pinnye

Piricse

Pirtó

Piskó

Pitvaros

Pócsa

Pocsaj

Pócspetri

Pogány

Pogányszentpéter

Pókaszepetk

Polány

Porcsalma

Pornóapáti

Poroszló

Porpác

Porrog

Porrogszentkirály

Porrogszentpál

Pórszombat

Porva

Pósfa

Potony

Potyond

Pölöske

Pölöskefő

Pörböly

Pördefölde

Pötréte

Prügy

Pula

Pusztaapáti

Pusztaberki

Pusztacsalád

Pusztacsó

Pusztadobos

Pusztaederics

Pusztafalu

Pusztaföldvár

Pusztahencse

Pusztakovácsi

Pusztamagyaród

Pusztamérges

Pusztamiske

Pusztamonostor

Pusztaottlaka

Pusztaradvány

Pusztaszemes

Pusztaszentlászló

Pusztaszer

Pusztavacs

Pusztavám

Püski

Püspökhatvan

Püspökmolnári

Püspökszilágy

Rábacsanak

Rábacsécsény

Rábagyarmat

Rábahídvég

Rábakecöl

Rábapatona

Rábapaty

Rábapordány

Rábasebes

Rábaszentandrás

Rábaszentmihály

Rábaszentmiklós

Rábatamási

Rábatöttös

Rábcakapi

Ráckeresztúr

Rád

Rádfalva

Rádóckölked

Radostyán

Ragály

Rajka

Rakaca

Rakacaszend

Rákóczibánya

Rákócziújfalu

Ráksi

Ramocsa

Ramocsaháza

Rápolt

Raposka

Rásonysápberencs

Rátka

Rátót

Ravazd

Recsk

Réde

Rédics

Regéc

Regenye

Regöly

Rém

Répáshuta

Répceszemere

Répceszentgyörgy

Répcevis

Resznek

Rétalap

Rétközberencs

Révfülöp

Révleányvár

Rezi

Ricse

Rigács

Rigyác

Rimóc

Rinyabesenyő

Rinyakovácsi

Rinyaszentkirály

Rinyaújlak

Rinyaújnép

Rohod

Románd

Romhány

Romonya

Rózsafa

Rozsály

Rózsaszentmárton

Röjtökmuzsaj

Rönök

Röszke

Rudolftelep

Rum

Ruzsa

Ságújfalu

Ságvár

Sajóecseg

Sajógalgóc

Sajóhídvég

Sajóivánka

Sajókápolna

Sajókaza

Sajókeresztúr

Sajólád

Sajólászlófalva

Sajómercse

Sajónémeti

Sajóörös

Sajópálfala

Sajópetri

Sajópüspöki

Sajósenye

Sajószöged

Sajóvámos

Sajóvelezd

Sajtoskál

Salföld

Salköveskút

Salomvár

Sály

Sámod

Sámsonháza

Sand

Sántos

Sáp

Sáránd

Sárazsadány

Sáregres

Sárfimizdó

Sárhida

Sárisáp

Sarkadkeresztúr

Sárkeresztes

Sárkeresztúr

Sárkeszi

Sármellék

Sárok

Sárosd

Sárpilis

Sárrétudvari

Sarród

Sárszentágota

Sárszentlőrinc

Sárszentmihály

Sarud

Sáska

Sáta

Sátorhely

Sávoly

Segesd

Selyeb

Semjén

Semjénháza

Sénye

Sényő

Seregélyes

Serényfalva

Sérsekszőlős

Sikátor

Siklósbodony

Siklósnagyfalu

Sima

Simaság

Simonfa

Sióagárd

Siójut

Sirok

Sitke

Sobor

Sokorópátka

Soltszentimre

Sóly

Som

Somberek

Somlójenő

Somlószőlős

Somlóvásárhely

Somlóvecse

Somodor

Somogyacsa

Somogyapáti

Somogyaracs

Somogyaszaló

Somogybabod

Somogybükkösd

Somogycsicsó

Somogydöröcske

Somogyegres

Somogyfajsz

Somogygeszti

Somogyhárságy

Somogyhatvan

Somogyjád

Somogymeggyes

Somogysámson

Somogysárd

Somogysimonyi

Somogyszentpál

Somogyszil

Somogyszob

Somogytúr

Somogyudvarhely

Somogyvámos

Somogyvár

Somogyviszló

Somogyzsitfa

Somoskőújfalu

Sonkád

Soponya

Sopronhorpács

Sopronkövesd

Sopronnémeti

Sorkifalud

Sorkikápolna

Sormás

Sorokpolány

Sóshartyán

Sóstófalva

Sósvertike

Sótony

Söjtör

Söpte

Söréd

Sukoró

Sumony

Súr

Surd

Sükösd

Sülysáp

Sümegcsehi

Sümegprága

Süttő

Szabadbattyán

Szabadegyháza

Szabadhídvég

Szabadi

Szabadkígyós

Szabadszentkirály

Szabás

Szabolcs

Szabolcsbáka

Szabolcsveresmart

Szágy

Szajk

Szajla

Szajol

Szakácsi

Szakadát

Szakáld

Szakály

Szakcs

Szakmár

Szaknyér

Szakoly

Szakony

Szakonyfalu

Szákszend

Szalafő

Szalánta

Szalapa

Szalaszend

Szalatnak

Szálka

Szalkszentmárton

Szalmatercs

Szalonna

Szamosangyalos

Szamosbecs

Szamoskér

Szamossályi

Szamostatárfalva

Szamosújlak

Szamosszeg

Szanda

Szank

Szántód

Szany

Szápár

Szaporca

Szár

Szárász

Szárazd

Szárföld

Szárliget

Szarvasgede

Szarvaskend

Szarvaskő

Szászberek

Szászfa

Szászvár

Szatmárcseke

Szátok

Szatta

Szatymaz

Szava

Szebény

Szécsénke

Szécsényfelfalu

Szécsisziget

Szederkény

Szedres

Szegerdő

Szegi

Szegilong

Szegvár

Székely

Székelyszabar

Székkutas

Szeleste

Szelevény

Szellő

Szemely

Szemenye

Szemere

Szendehely

Szendrőlád

Szenna

Szenta

Szentantalfa

Szentbalázs

Szentbékkálla

Szentborbás

Szentdénes

Szentdomonkos

Szente

Szentegát

Szentgál

Szentgáloskér

Szentgyörgyvár

Szentgyörgyvölgy

Szentimrefalva

Szentistván

Szentistvánbaksa

Szentjakabfa

Szentkatalin

Szentkirály

Szentkirályszabadja

Szentkozmadombja

Szentlászló

Szentliszló

Szentlőrinckáta

Szentmargitfalva

Szentmártonkáta

Szentpéterfa

Szentpéterfölde

Szentpéterszeg

Szentpéterúr

Szenyér

Szepetnek

Szerecseny

Szeremle

Szerep

Szergény

Szigetbecse

Szigetcsép

Szigetszentmárton

Szigetújfalu

Szigliget

Szihalom

Szijártóháza

Szil

Szilágy

Szilaspogony

Szilsárkány

Szilvágy

Szilvás

Szilvásvárad

Szilvásszentmárton

Szin

Szinpetri

Szirák

Szirmabesenyő

Szokolya

Szólád

Szomód

Szomolya

Szomor

Szorgalmatos

Szorosad

Szőc

Szőce

Szögliget

Szőke

Szőkéd

Szőkedencs

Szőlősardó

Szőlősgyörök

Szörény

Szúcs

Szuha

Szuhafő

Szuhakálló

Szuhogy

Szulimán

Szulok

Szurdokpüspöki

Szűcsi

Szügy

Szűr

Tabajd

Tabdi

Táborfalva

Tác

Tagyon

Takácsi

Tákos

Taktabáj

Taktaharkány

Taktakenéz

Taktaszada

Taliándörögd

Tállya

Tanakajd

Táp

Tápióbicske

Tápiógyörgye

Tápióság

Tápiószentmárton

Tápiószőlős

Táplánszentkereszt

Tapsony

Tápszentmiklós

Tar

Tarany

Tarcal

Tard

Tardona

Tardos

Tarhos

Tarján

Tarjánpuszta

Tárkány

Tarnabod

Tarnalelesz

Tarnaméra

Tarnaörs

Tarnaszentmária

Tarnaszentmiklós

Tarnazsadány

Tárnokréti

Tarpa

Tarrós

Táska

Tass

Taszár

Tataháza

Tatárszentgyörgy

Tázlár

Tekenye

Tékes

Teklafalu

Telekes

Telekgerendás

Teleki

Telkibánya

Tengelic

Tengeri

Tengőd

Tenk

Tényő

Tépe

Terem

Terény

Tereske

Teresztenye

Terpes

Tés

Tésa

Tésenfa

Téseny

Teskánd

Tetétlen

Tevel

Tibolddaróc

Tiborszállás

Tihany

Tikos

Tilaj

Timár

Tiszaadony

Tiszaalpár

Tiszabábolna

Tiszabecs

Tiszabercel

Tiszabezdéd

Tiszabő

Tiszabura

Tiszacsécse

Tiszacsermely

Tiszadada

Tiszaderzs

Tiszadob

Tiszadorogma

Tiszaeszlár

Tiszagyenda

Tiszagyulaháza

Tiszaigar

Tiszainoka

Tiszajenő

Tiszakanyár

Tiszakarád

Tiszakerecseny

Tiszakeszi

Tiszakóród

Tiszakürt

Tiszaladány

Tiszamogyorós

Tiszanagyfalu

Tiszanána

Tiszaörs

Tiszapalkonya

Tiszapüspöki

Tiszarád

Tiszaroff

Tiszasas

Tiszasüly

Tiszaszalka

Tiszaszentimre

Tiszaszentmárton

Tiszasziget

Tiszaszőlős

Tiszatardos

Tiszatarján

Tiszatelek

Tiszatenyő

Tiszaug

Tiszavalk

Tiszavárkony

Tiszavid

Tisztaberek

Tivadar

Tóalmás

Tófalu

Tófej

Tófű

Tokod

Tokodaltáró

Tokorcs

Tolcsva

Told

Tolmács

Tolnanémedi

Tomajmonostora

Tomor

Tompaládony

Tordas

Tormafölde

Tormás

Tormásliget

Tornabarakony

Tornakápolna

Tornanádaska

Tornaszentandrás

Tornaszentjakab

Tornyiszentmiklós

Tornyosnémeti

Tornyospálca

Torony

Torvaj

Tószeg

Tótszentgyörgy

Tótszentmárton

Tótszerdahely

Tótújfalu

Tótvázsony

Töltéstava

Tömörd

Tömörkény

Törökkoppány

Törtel

Töttös

Trizs

Tunyogmatolcs

Túristvándi

Túrony

Túrricse

Tuzsér

Türje

Tüskevár

Tyukod

Udvar

Udvari

Ugod

Újbarok

Újcsanálos

Újdombrád

Újhartyán

Újiráz

Újireg

Újkenéz

Újkér

Újlengyel

Újléta

Újlőrincfalva

Újpetre

Újrónafő

Újsolt

Újszalonta

Újszentiván

Újszentmargita

Újszilvás

Újtelek

Újtikos

Újudvar

Újvárfalva

Ukk

Und

Úny

Uppony

Ura

Uraiújfalu

Úrhida

Úri

Úrkút

Uszka

Uszód

Uzsa

Üllés

Vácduka

Vácegres

Váchartyán

Váckisújfalu

Vácszentlászló

Vadna

Vadosfa

Vág

Vágáshuta

Vajdácska

Vajszló

Vajta

Vál

Valkó

Valkonya

Vállaj

Vállus

Vámosatya

Vámoscsalád

Vámosgyörk

Vámosmikola

Vámosoroszi

Vámosújfalu

Vámosszabadi

Váncsod

Vanyarc

Vanyola

Várad

Váralja

Varászló

Váraszó

Várbalog

Varbó

Varbóc

Várda

Várdomb

Várfölde

Varga

Várgesztes

Várkesző

Várong

Városföld

Városlőd

Varsád

Varsány

Várvölgy

Vasad

Vasalja

Vásárosbéc

Vásárosdombó

Vásárosfalu

Vásárosmiske

Vasasszonyfa

Vasboldogasszony

Vasegerszeg

Vashosszúfalu

Vaskeresztes

Vaskút

Vasmegyer

Vaspör

Vassurány

Vaszar

Vászoly

Vasszécseny

Vasszentmihály

Vasszilvágy

Vát

Vatta

Vázsnok

Vécs

Végegyháza

Vejti

Vékény

Vekerd

Velem

Velemér

Velény

Véménd

Vének

Vereb

Verőce

Verpelét

Verseg

Versend

Vértesacsa

Vértesboglár

Vérteskethely

Vértessomló

Vértestolna

Vértesszőlős

Vése

Veszkény

Veszprémfajsz

Veszprémgalsa

Veszprémvarsány

Vezseny

Vid

Vigántpetend

Villánykövesd

Vilmány

Vilonya

Vilyvitány

Vinár

Vindornyafok

Vindornyalak

Vindornyaszőlős

Visnye

Visonta

Viss

Visz

Viszák

Viszló

Visznek

Vitnyéd

Vízvár

Vizslás

Vizsoly

Vokány

Vonyarcvashegy

Vöckönd

Völcsej

Vönöck

Vöröstó

Vörs

Zabar

Zádor

Zádorfalva

Zagyvarékas

Zagyvaszántó

Zajk

Zajta

Zákány

Zákányfalu

Zákányszék

Zala

Zalaapáti

Zalabaksa

Zalabér

Zalaboldogfa

Zalacsány

Zalacséb

Zalaerdőd

Zalagyömörő

Zalahaláp

Zalaháshágy

Zalaigrice

Zalaistvánd

Zalakomár

Zalaköveskút

Zalameggyes

Zalamerenye

Zalasárszeg

Zalaszabar

Zalaszántó

Zalaszegvár

Zalaszentbalázs

Zalaszentgyörgy

Zalaszentiván

Zalaszentjakab

Zalaszentlászló

Zalaszentlőrinc

Zalaszentmárton

Zalaszentmihály

Zalaszombatfa

Zaláta

Zalatárnok

Zalaújlak

Zalavár

Zalavég

Zalkod

Zámoly

Zánka

Zaránk

Závod

Zebecke

Zebegény

Zemplénagárd

Zengővárkony

Zichyújfalu

Zics

Ziliz

Zimány

Zók

Zomba

Zubogy

Zsadány

Zsáka

Zsámbok

Zsana

Zsarolyán

Zsebeháza

Zsédeny

Zselickisfalud

Zselickislak

Zselicszentpál

Zsennye

Zsira

Zsombó

Zsujta

Zsurk

5. melléklet a 44/2011. (V. 26.) VM rendelethez

Kizárólag külterületükkel vagy a KSH helységnévtárban egyéb belterületként feltüntetett településrészeikkel támogatásra jogosult települések köre

Abony

Albertirsa

Bábolna

Bácsalmás

Baja

Balkány

Bátaszék

Békés

Békéscsaba

Bonyhád

Cegléd

Csongrád

Dabas

Debrecen

Dunaföldvár

Edelény

Enying

Füzesabony

Gyomaendrőd

Gyula

Hajdúböszörmény

Hajdúdorog

Hajdúnánás

Hajdúsámson

Heves

Hódmezővásárhely

Izsák

Jánoshalma

Jánossomorja

Jászberény

Kaba

Kaposvár

Karcag

Kecel

Kecskemét

Kerekegyháza

Keszthely

Kisbér

Kiskőrös

Kiskunfélegyháza

Kiskunhalas

Kiskunmajsa

Kistelek

Komádi

Komló

Kunszentmárton

Kunszentmiklós

Lajosmizse

Martonvásár

Mezőberény

Mezőhegyes

Mezőtúr

Mohács

Monor

Mór

Mórahalom

Nagyhalász

Nagykálló

Nagykáta

Nagykőrös

Nyíradony

Nyíregyháza

Nyírtelek

Orosháza

Örkény

Pápa

Pécsvárad

Pilis

Polgárdi

Pusztaszabolcs

Ráckeve

Sándorfalva

Sárbogárd

Sárospatak

Sásd

Sátoraljaújhely

Siklós

Solt

Soltvadkert

Sümeg

Szabadszállás

Szarvas

Szeghalom

Szekszárd

Szentes

Szentlőrinc

Szigetvár

Tamási

Tapolca

Tata

Tiszakécske

Tompa

Törökszentmiklós

Túrkeve

Újfehértó

Vámospércs

Zalaegerszeg

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!