• Tartalom

15/2011. (V. 23.) BM utasítás

15/2011. (V. 23.) BM utasítás

a belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről1

2013.05.11.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva a belügyi járművek nyilvántartásának, a közúti járművek üzemeltetési normái megállapításának, üzemeltetési költségei elszámolásának, valamint hivatali (szolgálati) és magáncélú igénybevételének szabályozására a következő utasítást adom ki:

I.

Az utasítás hatálya

1. § Az utasítás hatálya kiterjed

a) a Belügyminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hivatali egységeire és a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetekre (a továbbiakban együtt: belügyi szervek);

b) a minisztérium és a belügyi szervek kormány-tisztviselői, köztisztviselői, közalkalmazotti, hivatásos szolgálati jogviszonyban, munkaviszonyban álló munkavállalóira (a továbbiakban együtt: munkavállaló);

c) a belügyi szerv által üzemeltetett (vagyonkezelésében lévő, lízingelt, bérelt) járművek (a továbbiakban: szolgálati jármű) hivatali (szolgálati) és magáncélú használatára;

d) a belügyi szervek munkavállalóinak saját tulajdonú személygépjárműveire a hivatali (szolgálati) igénybevétel vonatkozásában.

2. §2 A minisztérium személyi állománya és hivatali szervezetei vonatkozásában gépjárművek igénybevételére, használatára a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (a továbbiakban: Szolgáltató) által biztosított járművek esetében a Szolgáltató eljárásrendjét és előírásait kell alkalmazni az e szabályzatban foglaltaknak megfelelően.

(2) A belügyi szerv saját vagyonkezelésében lévő gépjárművének minisztérium hivatali szervezete általi szolgálati célú igénybevételére a miniszter egyedileg rendelkezik. A gépjárművek igénybevételénél és használatánál az átadó szerv eljárásrendjét és előírásait kell alkalmazni az e szabályzatban foglaltaknak megfelelően.

3. § Az utasítás hatálya nem terjed ki a vízi-, valamint a légi járművekre, kivéve a jármű nyilvántartási jegyzékben való szerepeltetést.

II.

A szolgálati járműállomány meghatározása

4. § A járműveket mennyiség és fajta szerint jármű-nyilvántartási jegyzékben (a továbbiakban: nyilvántartási jegyzék) kell rögzíteni. A nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szervek felsorolását és a járműfajtákat az 1. melléklet tartalmazza.

5. § Az utasítás alkalmazása szempontjából haszonjárműnek minősül: mikrobusz (egyterű személygépkocsi), áruszállító tehergépkocsi (3500 kg össztömegig), tehergépkocsi (3500 kg össztömeg felett), autóbusz, egyéb gépjárműnek nem minősülő motoros jármű, vontató, nyerges vontató.

6. § A nyilvántartási jegyzék járműmennyiségeit a belügyi szerv vezetője állapítja meg.

7. § A Szolgáltató vagyonkezelésében (forgalmi engedély szerinti tulajdonában) lévő és a minisztériumhoz kirendelt járművek nyilvántartását a BM Műszaki Főosztálya (a továbbiakban: BM MFO) végzi.

III.

A szolgálati járművek igénybevétele

8. §3 A szolgálati jármű rendeltetése elsődlegesen a hivatali és szolgálati feladatok ellátásához kapcsolódó utazás, szállítás biztosítása. Közösségi forrásból beszerzett, fenntartási kötelezettséggel terhelt szolgálati jármű a támogatási célnak megfelelő szolgálati feladat ellátására használható. A vezényelt személy részére szolgálati járművet – a 22. § (2) bekezdése kivételével – a vezényléssel érintett fogadó szerv biztosíthat.

9. § A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője vagy az általa kijelölt vezető egyedi elbírálása alapján hivatali, szolgálati útnak minősítheti:

a) készenléti szolgálat idejére a lakás és a szolgálat helye közötti járműhasználatot;

b) szolgálati hely (munkahely) változása esetén – amennyiben arra szolgálati érdekből kerül sor – átmeneti időre (legfeljebb 3 hónapra) a lakás és a szolgálati hely (munkahely) közötti járműhasználatot;

c) csoportos személyszállítást, ha a lakás és a szolgálati hely (munkahely) vagy az oktatási intézmény távolsága indokolttá teszi;

d) a hivatali, szolgálati érdekből történő költöztetést;

e) belföldi kiküldetés esetén, ha az a gépkocsit igénybevevő vezetője által gazdasági szempontok alapján javasolt, akkor az előző napi hazautazást és telephelyen kívüli parkolást, illetve a hazautazást és a következő munkanapi munkahelyre történő beutazást.

10. § A nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szervek az általuk üzemeltetett járművek igénybevételét a 63. § szerinti szabályzatukban határozzák meg.

11. § A szolgálati jármű vezetésére jogosult:

a) főfoglalkozású gépjárművezető;

b) akit erre a főfoglalkozásában ellátott feladata mellett – minisztérium állománya esetén a minisztérium hivatali egységei vezetőinek javaslata alapján a BM MFO vezetője – a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője, vagy az általa kijelölt vezető feljogosít, feltéve, ha rendelkezik a kategóriára érvényes vezetői engedéllyel és ügyintézői igazolvánnyal;

c) a büntetés-végrehajtási intézet, intézmény vagyonkezelésében és üzemeltetésében lévő gépjárműveinek vezetésére jogosító érvényes vezetői engedéllyel, megbízólevéllel rendelkező fogvatartott.

12. § A járművek tárolásának rendje:

a) A Szolgáltató által biztosított járműveket a Szolgáltató telephelyein kell tárolni. A belügyi szervek által üzemeltetett járműveket a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervezet vezetője, vagy az általa kijelölt vezető által meghatározott telephelyen kell tárolni. Indokolt esetben a vezető írásban engedélyezheti a szolgálati jármű kijelölt telephelyen kívüli tárolását, ha a tárolás módja megfelel a biztonságos gépjármű-elhelyezés feltételeinek.

b) A szolgálati jármű magáncélú használatának engedélyével rendelkező személyek kötelesek a jármű biztonságos elhelyezéséről gondoskodni.

13. § A szolgálati jármű eseti magáncélú igénybevétele az alábbiak szerint történhet:

a) térítésmentesen a belügyi szerv költségvetésének terhére, a szerv vezetője által meghatározott évi kilométerkereten belül eseti jelleggel a belügyi szerv dolgozója részére, különös tekintettel szociális helyzetükre (pl. a nem hivatali célú költözés, a gyógy- és üdülőhelyre történő családtagokkal együtti eljutás, onnan lakhelyre történő visszaszállítás, közvetlen családtag temetése), a belügyi szerv dolgozójának állományilletékes parancsnoka felterjesztésére a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetőjének egyedi engedélye alapján;

b)4 kedvezményes térítési díjjal a 2. melléklet szerinti engedély kitöltésével – főfoglalkozású gépjárművezetővel vagy a járműkategóriára érvényes vezetői engedély és ügyintézői engedély birtokában az igénybevevő járművezetése mellett – személygépkocsi, haszonjármű (tehergépkocsi, autóbusz)

ba) a belügyi szerv munkavállalója (valamint a vele együtt utazó közvetlen hozzátartozója), nyugdíjasa számára költöztetéshez, vagy saját tulajdonú lakás építéséhez, valamint a belügyi szerv munkavállalóiból, nyugdíjasaiból álló munkahelyi közösség, vagy az általuk létrehozott társadalmi szervezetek (szakszervezet, kulturális, sport- vagy szakmai egyesület, alapítvány és nyugdíjas klub) részére eseti jelleggel a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője, vagy az általa kijelölt vezető engedélye alapján,

bb) vagy a térítésmentesen felhasználható kilométerkeret kimerülése esetén – eseti jelleggel – a 13. § a) pont szerinti igénylésekre egyedi engedéllyel,

bc) egyéb állami szerv dolgozóinak közösségi, kulturális sport célú utazásához.

c) teljes térítési díj mellett:

ca) a Szolgáltató által a minisztériumi hivatali egységekhez kirendelt személygépjárművek esetében a hivatali egységek vezetőinek hozzájárulásával a Szolgáltató engedélye alapján;

cb) a belügyi szerv által üzemeltetett jármű igénybevétele a 2. melléklet szerinti engedély felterjesztésével a belügyi szerv munkavállalói, nyugdíjasai részére a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője vagy az általa kijelölt vezető engedélye alapján.

14. § A belügyi szerv által meghatározott arculattal, illetve rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó berendezéssel felszerelt gépjármű a 13. § szerinti magánhasználatra nem vehető igénybe.

15. § A szolgálati jármű eseti magáncélú igénybevételéért fizetendő térítési díj meghatározása:

a) a teljes térítési díj tartalmazza a járműfajtára vonatkozó, a tárgyévet megelőző évi önköltség 1 kilométerre vetített összegét, valamint az igénybevétel időpontjában érvényes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) által közzétett üzemanyagköltséget;

b) kedvezményes térítési díj a típus szerinti és a NAV által közzétett üzemanyagár alapján számított hajtó- és kenőanyagköltség 1 kilométerre vetített összegével számolt indulástól érkezésig megtett kilométer teljesítés alapján számolt díj.

16. § (1) A szolgálati járművek főfoglalkozású járművezetővel történő eseti magáncélú igénybevétele esetén a térítési díjon felül a felmerülő egyéb költségek (a járművezetővel kapcsolatosan felmerülő személyi és járulékkiadásokat tartalmazó díja, ideértve a túlmunkát, túlszolgálatot is, a szállás, étkezés, kiküldetési költségét, a rendkívüli munkavégzés díját – a tárgyévet megelőző évi adatok alapján, órában vagy kilométerben meghatározva – a parkolási díjat stb.) az igénybevevőt terhelik.

(2) A szolgálati jármű eseti magáncélú igénybevétele során a díjköteles utak és az autópálya használatáért külön díjat nem kell fizetni akkor, ha az adott gépjármű rendszáma a forgalmi rendszámhoz rendelt elektronikus gépjármű nyilvántartási jegyzékbe felvételre került.

17. § A hivatali, szolgálati feladatokhoz a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője vagy az általa kijelölt személy engedélyezheti saját tulajdonú jármű használatát – a szerv vezetője által meghatározott költségvetési keret erejéig – költségtérítés ellenében. A saját tulajdonú jármű hivatali, szolgálati célú igénybevételéért fizetendő térítési díj a jogszabályokban meghatározott üzemanyag alapnorma és a NAV által közzétett üzemanyagár alapján megállapított üzemanyagköltség és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. számú melléklet IV/3. pont szerinti általános személygépkocsi-normaköltség összege, ezen felül saját jármű használatáért egyéb juttatás nem jár.

18. § Saját gépkocsi hivatali (szolgálati) célú igénybevételére engedély olyan saját jármű esetében adható, amelyre CASCO biztosítás megkötésre került, vagy amellyel kapcsolatban az igénybevevő nyilatkozata szerint viseli a gépjármű igénybevételével kapcsolatos valamennyi anyagi kockázatot (3. melléklet).

19. § A szolgálati járművet jogosulatlanul magáncélra igénybe vevő személyt és a jogosulatlan használatot engedélyező vezetőt – fegyelmi felelősség vizsgálata mellett – az okozott kár megtérítésére kell kötelezni. A kártérítés összege nem lehet kevesebb a 15. § szerinti teljes térítési díjnál.

20. § A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője vagy az általa kijelölt vezető felelős a szolgálati feladathoz igénybe vett, a nyilvántartási jegyzékben szereplő járművek műszaki állapotáért és a használat ellenőrzéséért.

21. §5 (1) Az országhatáron kívüli szolgálati út jármű-igénybevételéhez a Szolgáltató által biztosított szolgálati gépjárművek esetén a Szolgáltató a saját előírásai és kitöltött formanyomtatvány alapján, a belügyi szervek esetén a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője vagy az általa kijelölt vezető a járműre vonatkozó, az ország területének elhagyására szóló engedélyt ad ki (4. melléklet).

(2) A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője, a rendőrség központi szervének vezetője, valamint belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervének és a terrorizmust elhárító szervének vezetője, továbbá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói esetében a szolgálati gépjármű országhatáron túli igénybevételét a miniszter engedélyezi.

21/A. §6 Szolgálati jármű társadalmi célú, továbbá fénykép vagy filmfelvétel készítése céljából történő rendelkezésre bocsátását – az utasítás hatálya alá nem tartozó személy vagy szervezet részére – a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője vagy az általa kijelölt vezető engedélyezheti.

IV.

Szolgálati személygépkocsik tartós magáncélú igénybevétele

22. §7 (1) A szolgálati személygépkocsi tartós magáncélú igénybevételét a minisztérium személyi állománya vonatkozásában a Szolgáltató által biztosított gépkocsi esetében a Szolgáltató engedélyezi.

(2)8 Belügyi szerv üzemeltetésében lévő – beleértve a belügyi szerv által a minisztérium állományába tartozó személy részére biztosítandó gépkocsit is – legfeljebb 129 kW (175 LE) motorteljesítményű személygépkocsi tartós magánhasználatát (5/a., 5/b. melléklet) a nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szerv vezetője vagy az általa kijelölt vezető engedélyezheti:

a) a főosztályvezetőknek vagy azzal azonos jogállású vezetőknek, valamint a tábornok vagy ezredes rendfokozattal betölthető vezetői beosztást ellátóknak;

b) azoknak, akik nem tartoznak az a) pont hatálya alá, de részükre hivatali (szolgálati) feladataik ellátásához személygépkocsi állandó használata engedélyezésre került.

(3) Speciális hivatali, szolgálati feladatok ellátására használt, 129 kW (175 LE)-nél nagyobb motorteljesítményű személygépkocsi tartós magáncélú igénybevételét a belügyi szerv vezetőjének kérelmére a belügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) engedélyezheti.

(4)9 A nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szerv vezetője szakmai vagy gazdasági okok alapján dönt a (2) bekezdés szerint biztosítható tartós magánhasználat engedélyezéséről, és a már kiadott engedélyek visszavonásáról, korlátozásáról. A tartós magáncélú igénybevétel rendjét belső szabályzatban kell meghatározni.

23. § A tartós magáncélú gépjármű-használati engedéllyel rendelkezők a szolgálati gépjárművet a 39. §-ban meghatározott térítési díj ellenében magáncélra havi 2000 kilométer erejéig használhatják. A havi kilométerkeret összevonható és göngyölítetten éves keretként használható.

24. § Az engedélyezett éves kilométerkeret személyre szól.

25. § Az éves engedélyezett kilométerkeret túllépése esetén a 15. § szerinti teljes térítési díjat kell fizetni. Az éves kilométerkeret az adott naptári évre vonatkozik, az esetleges kilométer megtakarítás a következő évre nem vihető át.

26. § A belügyi szervek vezetői a 23. §-ban meghatározott kilométerkeretnél kevesebbet is meghatározhatnak saját szervük vonatkozásában.

27. § A külföldre vezényelt összekötő tisztek szolgálati- és magáncélú gépjárműhasználatát az illetékes belügyi szervek a 63. § szerinti szabályzatukban határozzák meg a belügyi szerv költségvetési lehetőségei figyelembevételével.

28. §10 (1) A 22–27. §-t a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár, a kabinetfőnök, a kormánybiztos, a központi hivatalok vezetői, továbbá a rendőrség központi szervének vezetője, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói, valamint azok helyettesei esetében nem kell alkalmazni, a felsoroltak személygépjármű-használatát külön jogszabályok határozzák meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott vezetők esetében

a) a belügyi szerv üzemeltetésében lévő, legfeljebb 129 kW (175 LE) motorteljesítményű személygépkocsi külön jogszabály alapján biztosított személyes használatba vételét megelőzően annak konkrét típusát a belügyi szerv vezetője részére a miniszter, a belügyi szerv vezetőjének helyettese részére a belügyi szerv vezetője hagyja jóvá;

b) a 129 kW (175 LE)-nél nagyobb motorteljesítményű személygépkocsi igénybevételét kiemelt szakmai érdek fennállása esetén a miniszter engedélyezheti.

29. § A belügyi szerv üzemeltetésében lévő szolgálati személygépkocsik tartós magáncélú igénybevételének engedélyezését az érintett személyeknek az 5/a. – a minisztérium állományába tartozó személy esetén 5/b. – melléklet szerinti dokumentum felterjesztésével kell kezdeményezni.

30. § A belügyi szerv üzemeltetésében lévő, de a minisztériumhoz magánhasználatra biztosított gépjárműre a használó személy használati megállapodást köt a belügyi szerv vezetőjével, vagy az általa kijelölt vezetővel, amelynek részleteit a 7. melléklet határozza meg.

31. § Az engedély visszavonásig érvényes. A visszavonás tényéről az igényjogosultnak a 6/a., 6/b. melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével 5 munkanapon belül kell tájékoztatnia a BM MFO-t, illetve a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője által kijelölt szervezeti egységet. Az engedélyt vissza kell vonni:

a) pénzügyi fedezet hiánya esetén,

b) ha az igényjogosult az utasításban foglalt feltételeknek már nem felel meg,

c) ha az igényjogosult saját maga kéri,

d) ha az igényjogosult a tartós magáncélú használatra vonatkozó szabályokat megszegi.

32. § A szolgálati személygépkocsik magáncélú igénybevételéről szóló engedélyek és nyilatkozatok nyilvántartása a BM MFO, illetve a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője által kijelölt szervezeti egység feladata. Az engedélyt a szolgálati személygépkocsik menetlevelével együtt kell tárolni.

33. § A belügyi szervek gazdaságossági számításaik alapján dönthetnek a CASCO biztosítás nélküli személygépkocsik tartós magánhasználatra történő engedélyezéséről.

34. § A tartós magáncélú igénybevételre kiadott engedély csak az abban meghatározott forgalmi rendszámú, gyártmányú és típusú személygépkocsira vonatkozik. Ha az engedélyben szereplő személygépkocsi végleg lecserélésre kerül, a helyette kiadásra kerülő személygépkocsi tekintetében ismét be kell nyújtani a tartós magáncélú igénybevételre vonatkozó kérelmet, a korábbi engedély egyidejű megküldésével.

35. § A belügyi szervek által üzemeltetett és tartós magáncélú igénybevételre engedélyezett gépjármű forgalomból való egy naptári hetet meghaladó kiesése esetén (javítás, szervizelés stb.) másik gépjármű tartós magáncélú igénybevétele iránt új kérelmet kell benyújtani. Abban a hónapban, amelyben a gépjárműcsere történik, az igénybevevő részére a cseregépjárműre a 39. § szerinti érvényes térítési díj kerül kiszámlázásra.

36. § Külföldre, a belügyi szerv üzemeltetésében lévő gépkocsi a nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szerv vezetőjének, a Szolgáltató által biztosított gépjármű a Szolgáltató engedélye alapján mehet.

37. § A szolgálati személygépkocsik magáncélú igénybevétele a szolgálati feladatok ellátását nem akadályoztathatja, és nem hátráltathatja.

38. § A szolgálati személygépkocsi tartós magáncélra történő igénybevételének engedélyezése személyre szóló. A személygépkocsi vezetésére magáncélú igénybevétel során csak az engedéllyel rendelkező jogosult, a személygépkocsi vezetését más személynek nem engedheti át. A szolgálati személygépkocsi magáncélú igénybevétele alkalmával főfoglalkozású gépkocsivezető nem vehető igénybe. A jogosult részére a szolgálati gépjármű tartós magáncélú igénybevételével összefüggésben gépjármű-vezetői pótlék nem folyósítható, az általa megtett kilométerek során keletkező üzemanyag-megtakarítás összege nem fizethető ki.

39. § A szolgálati gépjármű tartós magáncélú igénybevételéért a jogosultnak havonta térítési díjat kell fizetni az üzembentartó részére a következők szerint:

a) 1600 cm3 hengerűrtartalomig 17 000 Ft,

b) 1600 cm3 hengerűrtartalom felett 25 000 Ft.

40. § A jármű-nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szervek a 39. §-ban meghatározott térítési díjtól magasabb díjat is megállapíthatnak.

41. § A fizetési kötelezettség:

a) a használat hónapját követő hónapban – abban az esetben is, ha az adott hónapban csak egyszer vette magáncélra igénybe az engedélyes a személygépkocsit – a munkáltató által a Szolgáltató, illetve a járművet üzemeltető szerv részére történő átutalás formájában;

b) az engedély visszavonása, illetve lemondása esetén a visszavonás napján szűnik meg a fennálló fizetési kötelezettség teljesítésével.

c)11 az engedélyben szereplő gépkocsi ideiglenes használhatatlansága (pl. kötelező szerviz, meghibásodás, totálkár) esetén – átmeneti jelleggel – másik szolgálati gépkocsi magáncélú igénybevétele újabb fizetési kötelezettség nélkül biztosítható.

42. § Nem kell külön díjat fizetni a hazai autópályák használata esetén akkor, ha az adott személygépkocsi rendszáma a forgalmi rendszámhoz rendelt elektronikus gépjármű-nyilvántartási jegyzékbe felvételre került.

43. § Ha az igénybevételre jogosult valamilyen oknál fogva egy teljes naptári hónapot (hónap első napja 00.00 óra, hónap utolsó napja 24.00 óra) meghaladóan a szolgálati személygépkocsit magáncélra nem veszi igénybe, akkor erről a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője által kijelölt szervezeti egységet előzetesen értesítenie kell. Erre a hónapra az engedéllyel rendelkezőt fizetési kötelezettség nem terheli.

44. § A minisztériumi engedélyes állományt érintő kilométerkeret túllépéséről, a tartós magánhasználat megszüntetéséről, szüneteltetéséről, visszavonásáról szóló értesítés alapján a BM MFO és a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője által kijelölt szervezeti egység a kézhezvételtől számított 5 munkanapon belül a BM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztályt értesíti.

45. § A tartós magánhasználattal kapcsolatos engedélyek gyűjtése és nyilvántartása a BM MFO, illetve a belügyi szerv vezetője által meghatározott egységnél történik, melynek legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) sorszám,

b) igénybevevő neve,

c) beosztása,

d) szervezet, szervezeti egység megnevezése,

e) gépjármű forgalmi rendszáma és gyártmánya,

f) térítési díj mértéke,

g) engedélyezés dátuma,

h) megszűnés, szüneteltetés ténye, dátuma.

V.

A szolgálati személygépkocsik kategóriái

46. §12 (1) Szolgálati használat céljából 129 kW (175 LE) motorteljesítményig

a) ha jogszabály másként nem rendelkezik a belügyi szervek vezetőinek legfeljebb 8. kategóriába tartozó;

b) a tábornoki rendfokozattal betölthető vezető beosztást ellátó személyek részére legfeljebb 7. kategóriába tartozó;

c) a belügyi szervek főosztály-vezetői illetményre jogosult vezetői részére legfeljebb 6. kategóriába tartozó;

d) a belügyi szerveknél ezredesi rendfokozattal betölthető vezető beosztást ellátó személyek, valamint az a), b) és c) pont alá nem tartozó állományilletékes parancsnokok részére legfeljebb 5. kategóriába tartozó;

e) bűnügyi, illetve rögzített megkülönböztető jelzést adó berendezéssel felszerelt szolgálati járműnek legfeljebb 6. kategóriába tartozó;

f) általános ügyintézői feladatok ellátására legfeljebb 3. kategóriába tartozó;

g) speciális feladatokra a 48. § és 49. § szerinti szabályok betartása mellett a 8. mellékletben szereplő bármely kategóriába tartozó, 129 kW (175 LE) motorteljesítmény feletti

személygépkocsi biztosítható.

(2) A minisztériumi hivatali szervezete részére a belügyi szerv saját vagyonkezelésében lévő, a 8. mellékletben meghatározott bármely kategóriába tartozó, a 130 kW motorteljesítményt el nem érő gépjármű szolgálati igénybevételét a miniszter egyedileg határozza meg.

47. § A 46. §-ban meghatározott kategóriákat az utasítás hatálybalépésének időpontjában üzemelő személygépkocsik lecserélésekor kell figyelembe venni. Abban az esetben, ha egy jármű a karosszéria kialakítása miatt több kategóriába is besorolható, úgy a besorolás során a legkisebb kategóriát kell alapul venni.

48. § A belügyi szervek vezetői az általuk általános feladat-ellátási célra üzemeltetni kívánt szolgálati jármű beszerzési (vásárlás, vagyonkezelésbe vétel, lízing, bérlet) eljárását megelőzően a szolgálati járművel ellátandó feladat részletes bemutatásával kezdeményezhetik a 46. §-ban foglaltaktól eltérő kategóriájú személygépkocsi biztosításának jóváhagyását a BM gazdasági és informatikai helyettes államtitkáránál (a továbbiakban: GIHÁT).

49. §13 A speciális (delegációs, műveleti) feladatok ellátására szolgáló személygépkocsik beszerzése során a 46. §-ban meghatározott kategóriába sorolástól történő eltérés előzetes jóváhagyása abban az esetben nem kötelező, amennyiben a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló kormányrendelet alapján történik a beszerzésük.

50. § A személygépkocsi kategóriákra a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján kiadott, az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról szóló 8002/2007. (XI. 21.) MeHVM tájékoztató az irányadó (8. melléklet).

VI.

Üzemeltetési költségek elszámolása

51. § A közúti szolgálati járművek forgalmi, üzemeltetési adatait rögzíteni kell a Szolgáltató, illetve a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervezet vezetője által meghatározott módon. Ehhez a „Gépjármű menetlevél-tömb” vagy jogszabályban meghatározott más, szigorú számadású okmány, illetve olyan elektronikus rendszer használható, amely alkalmas az üzemeltetési adatok megbízható rögzítésére, tárolására.

52. § Tartós magáncélú igénybevételi engedély esetén a gépjármű menetlevelében a magáncélú és a hivatali (szolgálati) igénybevételt egyértelműen elkülöníthető módon, utólagos ellenőrzésre is alkalmasan (pl. eltérő színű tollal) kell vezetni.

53. § Az 51. § szerint kivételt képező műveleti és járőrfeladatok során a (fő)város, település helyének megnevezése, valamint a napi induló és záró kilométer, időpontok és a vezető neve elégséges a menetlevél vezetése során.

54. § A tartós és eseti magáncélú igénybevétel alkalmával a menetlevelet a „magáncélú út” megnevezéssel és az induló- érkező kilométer-számláló állás beírásával kell vezetni.

55. § Az ügyintézői gépjárművek esetében az adott gépjárműhöz tartozó üzemanyag kártyájának, valamint a jármű alapfelszerelésének kiadását és visszavételét az ügyintéző gépjárművezetők között szigorú számadású bizonylaton kell vezetni és ezek tényét az erre a célra rendszeresített, iktatott átadókönyvben kell rögzíteni.

56. § A közúti szolgálati járművek üzemanyag-költségei elszámolására a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyag- és kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható mértékéről szóló 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: 60/1992. Korm. rendelet) meghatározott normákat kell alkalmazni.

57. § Az üzemanyag-felhasználást a hivatali (szolgálati), személyi és eseti magáncélú használat esetén az alapnorma és az egyes közúti szolgálati járművekre képzett korrekciós szorzók alapján, illetve a 60/1992. Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés alapján alapnorma-átalányként lehet elszámolni. Az elszámolás módját a nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szervek vezetői határozzák meg.

58. § A korrekciós szorzók maximális értékét a 60/1992. Korm. rendelet 2. melléklete tartalmazza.

59. § A 60/1992. Korm. rendeletben nem szereplő szolgálati járművek alapnormájaként a típusbizonyítványban szereplő, ennek hiányában a gyártó által megadott mértéket kell figyelembe venni, ha az üzemanyagnorma megállapítására nincs lehetőség, illetve a speciális üzemeltetési körülmények ezt indokolttá teszik, a járműfenntartó szervezet helyi tapasztalatokon, statisztikai adatokon alapuló normákat határozhat meg.

60. § A belügyi szerv saját vagyonkezelésében lévő szolgálati járműve magáncélú igénybevételéért fizetendő térítési díj amortizációs költségösszetevőjének meghatározásához:

a)

közúti- és terepjáró személygépkocsi

250 000 km

b)

haszonjárművek

c)

tehergépkocsi 3,5 t-ig

300 000 km

d)

tehergépkocsi 3,5 t felett

400 000 km

e)

mikrobusz

300 000 km

f)

autóbusz

500 000 km

g)

motorkerékpár

60 000 km

h)

segédmotoros kerékpár

30 000 km

i)

egyéb járművek

100 000 km


elméleti kilométer-teljesítményt kell figyelembe venni.

61. § Bérelt járművek esetében (a kilométerkeretre tekintettel) a bérbeadóval megkötött szerződés adatait kell alkalmazni.

62. § A fajlagos fenntartási költségeket a ténylegesen felmerülő javítási, karbantartási költségek, a kötelező és CASCO biztosítási díj összesítésével és elemzésével a belügyi szervek állapítják meg.

63. § A jármű-nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett belügyi szervek vezetői – az irányításuk alá tartozó területeket érintően – a gépjárművek üzemeltetéséről, költségelszámolásáról, valamint a szolgálati személygépkocsik tartós magáncélú igénybevételéről szóló szabályzataikat az utasítás hatálybalépésétől számított hatvan napon belül a benne foglaltak figyelembevételével elkészítik, illetve felülvizsgálják. A kiadás előtt egyetértés céljából felterjesztik a GIHÁT-hoz.

64. §14 A nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szervek a GIHÁT részére felterjesztik

a) a tartós magáncélú igénybevétellel kapcsolatos adatszolgáltatást negyedévente, a negyedévet követő hónap 15. napjáig a 9. melléklet szerinti adattartalommal;

b) a nyilvántartási jegyzék szerint meglévő járműmennyiségeikről szóló – a december 31-i fordulónapnak megfelelően – adatszolgáltatást a 10. melléklet szerinti adattartalommal a következő év január 31-ig.

65. § A Szolgáltató által biztosított gépjárművek esetében a gépjármű használatával összefüggő bírság (pl. az objektív felelősség elve alapján kiszabott bírság) megfizetésére az a személy kötelezett, akinek neve a szabályszegés időpontjában a menetlevélben a gépkocsivezető rovatban szerepel.

66. § A belügyi szervek a gépjármű használatával összefüggő bírság megfizetésére a 63. § szerinti szabályzatukban rendelkeznek.

67. § Ez az utasítás a közzétételét követő tizenötödik napon lép hatályba.

68. § Hatályát veszti a belügyi járművek használatáról, üzemeltetési költségelszámolásáról szóló 33/2002. (BK 24.) BM utasítás, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezet költségvetési szerveihez kirendelt, és saját járművek üzemeltetéséről, költségelszámolásáról, valamint a szolgálati személygépkocsik tartós belföldi magáncélú igénybevételéről szóló 15/2007. (BK 20.) ÖTM utasítás.

1. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


A Belügyminisztérium nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett szervei15

Alkotmányvédelmi Hivatal,
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal,
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága,
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat,
Nemzeti Védelmi Szolgálat,
Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ,
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
Országos Rendőr-főkapitányság,
Országos Vízügyi Főigazgatóság,
Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ,
Terrorelhárítási Központ.

A jegyzékben nyilvántartandó járműfajták:
Közúti járművek:
1. Személygépkocsi
2. Közúti terepjáró személygépkocsi
3. Nehéz terepjáró személygépkocsi
4. Mikrobusz (egyterű személygépkocsi)
5. Áruszállító tehergépkocsi (3500 kg össztömegig)
6. Tehergépkocsi (3500 kg össztömeg felett)
7. Autóbusz
8. Motorkerékpár
9. Különleges gépjármű
10. Egyéb gépjármű
Vízi járművek:
11. Hajók
12. Kishajók
13. Motorcsónakok
Légijárművek:
14. Helikopterek

2. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


szerv megnevezése


Engedélyezem kedvezményes térítési díjjal, teljes térítési díjjal:

(a mellékletben a választható szövegek közül aláhúzással kell a megfelelőt jelölni)


ENGEDÉLY
hivatali gépjármű eseti magáncélú igénybevételére

Kérem, hogy részemre kedvezményes térítési díjjal, teljes térítési díjjal
–    személygépjármű (gépkocsivezetővel, gépkocsivezető nélkül),
–    tehergépjármű (gépkocsivezetővel, gépkocsivezető nélkül),
–    autóbusz, mikrobusz (gépkocsivezetővel, gépkocsivezető nélkül)
magáncélú igénybevételét engedélyezni szíveskedjék.

Igénybevétel időtartama:

......... év .................. hónap ...... naptól

 

......... év .................. hónap ...... napig.

Úti cél:

 

Számlázási cím:

............ (irányítószám) ....................................... (helység)

 

................................................ (út) ............ (házszám) ............ (emelet/ajtó).


Személygépkocsi, mikrobusz, haszonjármű gépkocsivezető nélküli igénybevétele esetén a jármű biztonságos helyen történő tárolásáról gondoskodom, a kategóriára érvényes gépjármű-vezetői engedéllyel, ügyintézői igazolvánnyal és kellő vezetési gyakorlattal rendelkezem, a gépjármű igénybevételével kapcsolatos valamennyi anyagi kockázatot viselem.

A térítési díjat a részemre eljuttatott készpénzfizetési bizonylat alapján, az átvételtől számított 10 munkanapon belül a belügyi szerv részére megfizetem.

........................................................, ............ év .................. hónap ...... nap
Tisztelettel:

............................................................................
kérelmező

 

............................................................................
Munkahely megnevezése


Olvasható név: .................................................

Tel.: .......................................................................

3. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


szerv megnevezése

ENGEDÉLY
saját gépkocsi hivatali célú használatára

Kérem a saját tulajdonú (velem közös háztartásban élő családtagom tulajdonát képező) személygépkocsi hivatali célú igénybevételét engedélyezni szíveskedjék 20…… év …………… hónap …… naptól 20…… év …………… hónap …… napig. A belügyi szerv ebben az időpontban hivatali /szolgálati járművet nem tud biztosítani.

A személygépkocsira

CASCO biztosítás megkötésre került* nincs CASCO biztosítás*


A gépjármű igénybevételével kapcsolatos valamennyi anyagi kockázatot viselem.

A jármű forgalmi engedély szerinti tulajdonosának adatai:

Név (születési név):

Születési hely, év, hónap nap, anyja születési neve:

Személyi igazolvány száma:

Lakcím:

 

A jármű adatai:

Forgalmi rendszám:

Gyártmány, típus:

Hengerűrtartalom:

Forgalmi engedély száma:

Úticél:


……………………………, …… év …………… hónap …… nap

………………………………………
Kérelmező
adóazonosító jel




Egyetértek, támogatom:

szerv vezetője

Engedélyezem:
…………., 20 hó nap

P. H.

 

* A megfelelőt aláhúzással kell jelölni.

………………………………………
engedélyező vezető

4. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


szerv megnevezése


ENGEDÉLY
hivatali gépkocsi ország elhagyására (hivatali útra)


A ………… üzemeltetésében lévő ................................. forgalmi rendszámú ................................. típusú járműnek 20..... .........................-tól 20.... ..........................-ig ................................ irányába az ország elhagyását engedélyezem.

Járművezető adatai:

Név:

Útlevél/személyi ig.szám:

Szolgálati/munkahely:

 

 

A jármű adatai:

Szín:

Alvázszám:

Motorszám:

Forgalmi engedély száma:

Úticél:



Budapest, ............ év .................. hónap ...... nap


………………………………………
engedélyező vezető

5/a. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


szerv megnevezése

Engedélyezem:

ENGEDÉLY
hivatali gépjármű tartós magáncélú igénybevételére
(belügyi szerv állománya részére)


...................................................... (név)......................................... (a szerv megnevezése) .................................... (beosztás, szolgálati/munkahely) részére engedélyezem ................................................................. (belügyi szerv) üzemeltetésében lévő ....................................... forgalmi rendszámú ....................................... gyártmányú és típusú szolgálati személygépkocsi tartós magáncélú használatát az alábbi feltételek mellett.
1. A személygépkocsi használata során az igényjogosult köteles betartani a közúti közlekedés szabályait. Ennek megszegéséből eredő mindennemű kárért felel a biztosítási szerződésben foglaltakkal összhangban.
2. A gépkocsi-menetlevél „hely megnevezés” rovatát „magáncélú út” kifejezés beírásával kell vezetni, az induló és záró km-óra állás feltüntetésével. A magáncélú utak alkalmával a menetlevél rovatait a hivatali (szolgálati) utak dokumentálásához használttól eltérő színű tintával kell vezetni.
3. Az engedély személyre szóló, magáncélú igénybevétel esetén az engedéllyel rendelkező a személygépkocsi vezetését a magáncélú forgalmazás alkalmával más személynek nem adhatja át. A személygépkocsi csak az adott kategóriára érvényes vezetői engedély és ügyintézői igazolvány birtokában vezethető.
4. A magáncélú igénybevétel során bekövetkezett baleset, vagy egyéb káresemény esetén a követendő eljárás és költségviselés megegyezik a szolgálati célú igénybevételre vonatkozó előírásokkal.
5. A személygépkocsi telephelyen kívüli tárolását engedélyezem azzal, hogy az igényjogosult köteles gondoskodni a személygépkocsi biztonságos tárolásáról. Zárt vagy őrzött parkolóban is elhelyezheti, a felmerülő költségek az igényjogosultat terhelik.
6. Az igényjogosult köteles betartani a belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről szóló 15/2011. (V. 23.) BM utasításban és a … szóló …/2011. (belügyi szerv) (belső szabályozó)-ban foglaltakat.
7. Vállalja az igényjogosult a térítési díj megfizetésére vonatkozó, valamint az engedélyezett kilométer korlát feltételeket a szolgálati személygépkocsi tartós magáncélú igénybevétele során és hozzájárul ahhoz, hogy a térítési díjat illetményéből a munkáltató levonja.
8. Ezt az engedélyt a szolgálati személygépkocsik menetlevelével együtt kell tárolni.


......................................................................, 20..............................

..........................................................................
igényjogosult

Készült:    3 példányban
Kapják:    1. számú példány: belügyi szerv vezetője által kijelölt szervezeti egység
    2. számú példány: BM Műszaki Főosztály
    3. számú példány: igényjogosult

5/b. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


Láttam, jóváhagyom!
Budapest, 20…év …hónap … nap
közigazgatási államtitkár


szerv megnevezése

A személygépkocsit biztosítom:
…………hely 20… év … hónap … nap
(belügyi szerv vezetője
vagy kijelölt vezető)


ENGEDÉLY
hivatali gépjármű tartós magáncélú igénybevételére
(minisztérium állománya részére)

...................................................... (név) a ...................................................... (szolgálati/munkahely, beosztás) részére biztosítom a .............................................................................. (belügyi szerv) üzemeltetésében lévő ....................................... forgalmi rendszámú ....................................... gyártmányú és típusú szolgálati személygépkocsi tartós magáncélú használatát az alábbi feltételek mellett.
1. A személygépkocsi használata során az igényjogosult köteles betartani a közúti közlekedés szabályait. Ennek megszegéséből eredő mindennemű kárért felel a biztosítási szerződésben foglaltakkal összhangban.
2. A gépkocsi-menetlevél „hely megnevezés” rovatát „magáncélú út” kifejezés beírásával kell vezetni, az induló és záró km-óra állás feltüntetésével. A magáncélú utak alkalmával a menetlevél rovatait a hivatali (szolgálati) utak dokumentálásához használttól eltérő színű tintával kell vezetni.
3. Az engedély személyre szóló, magáncélú igénybevétel esetén az engedéllyel rendelkező a személygépkocsi vezetését a magáncélú forgalmazás alkalmával más személynek nem adhatja át. A személygépkocsi csak az adott kategóriára érvényes vezetői engedély és ügyintézői igazolvány birtokában vezethető.
4. A magáncélú igénybevétel során bekövetkezett baleset, vagy egyéb káresemény esetén a követendő eljárás és költségviselés megegyezik a szolgálati célú igénybevételre vonatkozó előírásokkal.
5. A személygépkocsi telephelyen kívüli tárolását engedélyezem azzal, hogy az igényjogosult köteles gondoskodni a személygépkocsi biztonságos tárolásáról. Zárt vagy őrzött parkolóban is elhelyezheti, a felmerülő költségek az igényjogosultat terhelik.
6. Az igényjogosult köteles betartani a belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről szóló 15/2011. (V. 23.) BM utasításban és a … szóló …/ 2011. (belügyi szerv) (belső szabályozó)-ban foglaltakat.
7. Vállalja az igényjogosult a térítési díj megfizetésére vonatkozó, valamint az engedélyezett kilométer korlát feltételeket a szolgálati személygépkocsi tartós magáncélú igénybevétele során és hozzájárul ahhoz, hogy a térítési díjat illetményéből a munkáltató levonja.
8. Ezt az engedélyt a szolgálati személygépkocsik menetlevelével együtt kell tárolni.

......................................................................, 20..............................

..........................................................................
igényjogosult

Készült:    4 példányban
Kapják:    1. számú példány: BM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály
    2. számú példány: BM Műszaki Főosztály
    3. számú példány: belügyi szerv vezetője által kijelölt szervezeti egység
    4. számú példány: igényjogosult

6/a. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


NYILATKOZAT
a hivatali személygépkocsi
tartós magánhasználatának megszűnésről illetve szüneteltetésről
(belügyi szerv állománya)

(a mellékletben a választható szövegek közül aláhúzással kell a megfelelőt jelölni)


Alulírott ....................................... (név) ............................................. (beosztási helye) nyilatkozom, hogy a szolgálati személygépkocsik tartós magáncélú igénybevételéről szóló szabályzat alapján:
a)    20.....................-tól 20.........................-ig a szolgálati személygépkocsi magáncélú használati jogosultságomat szüneteltetni kívánom.
b)    20.........................-tól szolgálati személygépkocsi magáncélú használati jogosultságomat meg kívánom szüntetni.
c)    20...................... ..-tól szolgálati személygépkocsi magáncélú használati jogosultságom visszavonásra került.


Tudomásul veszem, hogy szüneteltetés, megszűnés vagy visszavonás esetén, amennyiben fennáll adott hónapban egyszeri magáncélú igénybevétel, a tárgyhavi fizetési kötelezettségnek eleget kell tennem.



......................................................................, 20..............................

..........................................................................
igényjogosult
Adóazonosító jel:




Készült:    3 példányban
Kapják:    1. számú példány: belügyi szerv vezetője által kijelölt szervezeti egység
    2. számú példány: BM Műszaki Főosztály
    3. számú példány: igényjogosult

6/b. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


NYILATKOZAT a hivatali személygépkocsi tartós
magánhasználatának megszűnésről illetve szüneteltetésről
(minisztérium állománya)

(a mellékletben a választható szövegek közül aláhúzással kell a megfelelőt jelölni)


Alulírott ....................................... (név) ............................................. (beosztási helye) nyilatkozom, hogy a szolgálati személygépkocsik tartós magáncélú igénybevételéről szóló szabályzat alapján:
a)    20.....................-tól 20.........................-ig a szolgálati személygépkocsi magáncélú használati jogosultságomat szüneteltetni kívánom.
b)    20.........................-tól szolgálati személygépkocsi magáncélú használati jogosultságomat meg kívánom szüntetni.
c)    20...................... ..-tól szolgálati személygépkocsi magáncélú használati jogosultságom visszavonásra került.


Tudomásul veszem, hogy szüneteltetés, megszűnés vagy visszavonás esetén, amennyiben fennáll adott hónapban egyszeri magáncélú igénybevétel, a tárgyhavi fizetési kötelezettségnek eleget kell tennem.



......................................................................, 20..............................

..........................................................................
igényjogosult
Adóazonosító jel:


Készült:    4 példányban
Kapják:    1. számú példány: BM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály
    2. számú példány: BM Műszaki Főosztály
    3. számú példány: belügyi szerv vezetője által kijelölt szervezeti egység
    4. számú példány: igényjogosult

7. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


Használati megállapodás


A belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről szóló 15/2011. (V. 23.) BM utasítás (a továbbiakban: BM utasítás) 18. §-a, valamint 3. melléklete szerinti engedély alapján

....................................................... (belügyi szerv vezetője, vagy az általa kijelölt vezető) a ...................................................... belügyi szerv üzemeltetésében lévő ............................. forgalmi rendszámú, ..........................................................gyártmányú és típusú személygépkocsit

.......................................................... (minisztériumi állományú személy neve) a .......................................................... (minisztériumi hivatali egység megnevezése) munkatársa részére tartós magánhasználatra biztosítom.


A tartós magánhasználat feltételei megegyeznek a BM utasítás alapján kiadott, a ........................................................... (belügyi szerv)-re érvényes szabályozásban a .......................................................... (belügyi szerv) állományába tartozó személyekre vonatkozó feltételekkel.


A használó személy köteles a BM utasításban foglalt általános, valamint a .......................................................... (belügyi szerv) …/2011. számú szabályozásában meghatározott sajátos szabályokat betartani.



Budapest, 20… … hónap … nap

    .............................................................................    .............................................................................
    (belügyi szerv vezetője    (igényjogosult)
    vagy az általa kijelölt vezető)

8. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


A szolgálati személygépkocsit kategóriái

1E05999B_0

Technikai adatok

Feladat, jogosultság

Motor hengerűrtartalma (liter)

Motor teljesítménye (kiloWatt)

Kategória

1,2–1,4 szívó

1,4 feltöltős

1,6 szívó

1,6 feltöltős

1,8 szívó

1,8 feltöltős

2,0 szívó

2,0 feltöltős

2,0 feletti szívó

2,0 feletti feltöltős

46 - 60

61-129

130 felett

1

2

3

4

5

6

7

8

önálló szervek vezetői, helyetteseik (amennyiben nem tartoznak személyi gépjárműhasználatra jogosult vezetők közé)
/32.1. a) pont

 

 

 

 

X

X

X

X

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

 

 

X

tábornoki rendfokozattal betölthető vezető beosztást ellátó személyek
/32.1. b) pont

 

 

X

X

X

X

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

 

X

 

a belügyi szervek főosztályvezetői illetményre jogosult vezetői
/32.1. c) pont

 

X

X

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

X

 

 

a belügyi szerveknél ezredesi rendfokozattal betölthető vezető beosztást ellátó személyek, valamint az állományilletékes parancsnokok
/32.1. d) pont

 

X

X

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

X

 

 

 

bűnügyi és megkülönböztető jelzéssel ellátott járművek
/32.1. e) pont

 

X

X

X

X

X

 

 

 

 

 

X

 

 

 

 

 

 

X

 

 

általános ügyintéző
/32.1. f) pont

X

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X

 

 

X

X

X

 

 

 

 

 

Speciális feladatot ellátó (műveleti, delegációs)
/32.1. g) pont

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

9. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz


2……… ÉVI NEGYEDÉVES JELENTÉS
a „Szerv megnevezése”
tartós magánhasználati engedéllyel rendelkező személyekről és gépjárművekről

Engedélyes neve

Beosztása

Szolgálati/munkahely

Jogosultság indoka

Jármű forgalmi rendszáma

Jármű típusa

Futott km 20 .. év ... negyedév

………… hó

………… hó

………… hó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10. melléklet a 15/2011. (V. 23.) BM utasításhoz16


2......... ÉVI JELENTÉS
a „Szerv megnevezése” járműállományáról

Járműkategória

A belügyi szerv
megnevezése

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő személygépkocsi

 

Bérelt személygépkocsi

 

PPP konstrukcióban üzemelő személygépkocsi

 

Jogszabály alapján üzemeltetésre átvett (védett szervektől) személygépkocsi

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő terepjáró személygépkocsi

 

PPP konstrukcióban üzemelő terepjáró személygépkocsi

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő mikrobusz (9 férőhelyig)

 

PPP konstrukcióban üzemelő mikrobusz (9 férőhelyig)

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő autóbusz (10–15 férőhely között)

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő autóbusz (15 férőhely felett)

 

PPP konstrukcióban üzemelő autóbusz (15 férőhely felett)

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő tehergépkocsi (3,5 t-ig)

 

Bérelt tehergépkocsi (3,5 t-ig)

 

PPP konstrukcióban üzemelő tehergépkocsi (3,5 t-ig)

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő tehergépkocsi (3,5 t felett)

 

Motorkerékpár

 

Segéd-motorkerékpár

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő kis befogadóképességű fogvatartott-szállító gépkocsi (9 főig)

 

PPP konstrukcióban üzemelő kis befogadóképességű fogvatartott-szállító gépkocsi (9 főig)

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő közepes befogadóképességű fogvatartott-szállító busz (max. 24 főig)

 

Saját vagyonkezelésben (tulajdonban) lévő nagy befogadóképességű fogvatartott-szállító busz (37–45 főig)

 

PPP konstrukcióban üzemelő nagy befogadóképességű fogvatartott-szállító busz (37–45 főig)

 

Páncélozott fogvatartott-szállító gépkocsi

 

Fogvatartotti betegszállító gépkocsi

 

Egyéb / speciális gépkocsi

 

Hajó

 

Kishajó

 

Motorcsónak

 

Légijármű

 

Összesen

 

1

Az utasítást a 20/2015. (VII. 31.) BM utasítás 131. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2015. augusztus 15. napjával.

2

A 2. § a 29/2012. (VI. 29.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 8. § a 22/2012. (V. 31.) BM utasítás 1. §-ával megállapított, a 4/2013. (II. 28.) BM utasítás 4. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 13. § b) pontja a 12/2013. (V. 8.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 21. § a 12/2013. (V. 8.) BM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A 21/A. §-t a 22/2012. (V. 31.) BM utasítás 2. §-a iktatta be.

7

A 22. § a 22/2012. (V. 31.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

8

A 22. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 12/2013. (V. 8.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

9

A 22. § (4) bekezdését a 12/2013. (V. 8.) BM utasítás 3. §-a iktatta be.

10

A 28. § a 22/2012. (V. 31.) BM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

11

A 41. § c) pontját a 12/2013. (V. 8.) BM utasítás 4. §-a iktatta be.

12

A 46. § a 29/2012. (VI. 29.) BM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

13

A 49. § a 4/2013. (II. 28.) BM utasítás 3. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 64. § a 22/2012. (V. 31.) BM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

15

Az 1. melléklet a 22/2012. (V. 31.) BM utasítás 6. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

A 10. mellékletet a 22/2012. (V. 31.) BM utasítás 6. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére