• Tartalom

1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat

1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat

az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról1

2010.09.17.

I.

A kormányzati részvétel általános szabályai

1. Az Európai Unió intézményeinek döntéshozatali eljárásaiban a magyar kormányzati részvétel összehangolásának szabályaira – figyelemmel az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendeletben foglaltakra, valamint a Kormány ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Korm. határozat 90. pontjára – az e határozatban foglaltak az irányadók.

2. A közös kül- és biztonságpolitikában, valamint a közös biztonság- és védelempolitikai kérdésekre vonatkozóan e határozat rendelkezéseit az e határozat szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

3. A tárgyalási álláspont kialakításának és az európai uniós tagságból fakadó feladatok előkészítésének, végrehajtása koordinálásának és ellenőrzésének, illetve az ezekkel kapcsolatos döntéseknek a fórumai:

a) az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság szakértői csoportjai (a továbbiakban: szakértői csoport),

b) az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (a továbbiakban: EKTB),

c) a közigazgatási államtitkári értekezlet,

d) a külügyminiszter,

e) a Kormány.

4. A Magyar Köztársaság Európai Unió mellett működő Állandó Képviselete (a továbbiakban: Állandó Képviselet), mint a Külügyminisztérium szervezeti egysége, a tárgyalási álláspont kialakításában és képviseletében a rá vonatkozó szabályok szerint az e határozatban foglaltakra figyelemmel vesz részt.

II.

Az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság

5. Az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság általános feladata a Kormányzati integrációs politika, valamint az európai uniós tagságból fakadó feladatok szakmai előkészítésének, végrehajtásának koordinálása és ellenőrzése, továbbá a képviselendő tárgyalási álláspontok előkészítése és összehangolása.

6. Az EKTB feladatai különösen:

a) az Európai Unió intézményeinek beterjesztett új uniós tervezetekre vonatkozó induló tárgyalási álláspont-javaslat (a továbbiakban: alapmandátum) meghatározása,

b) a tanácsi munkacsoport napirendjén szereplő módosult tartalmú vagy vitás uniós tervezetekkel kapcsolatos tárgyalási álláspont-javaslatok meghatározása,

c) az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok (úgy mint az alapszerződések által létrehozott, illetve közvetlenül a miniszteri tanácsokat előkészítő bizottságok, valamint a kormányzat részéről állandó delegált taggal működő bizottságok), valamint a Tanács működéséhez nem kapcsolódó bizottságok (úgy mint az uniós jogi aktusok végrehajtási szabályainak elfogadására létrehozott, a tagállamok részvételével működő bizottságok, valamint egyéb kormányzati részvétellel működő bizottságok) üléseinek napirendjén szereplő uniós tervezetekkel kapcsolatos tárgyalási álláspont-javaslatok meghatározása,

d) a Tanács üléseit előkészítő Állandó Képviselők Bizottsága (a továbbiakban: COREPER) napirendjén vitás kérdésként szereplő uniós tervezetekkel kapcsolatos tárgyalási álláspont-javaslatok meghatározása,

e) az Európai Unió intézményeinek napirendjén szereplő uniós tervezetekkel kapcsolatos tárgyalási álláspont-javaslatok meghatározása,

f) az Országgyűlés által folytatott egyeztetési eljárásban benyújtandó tárgyalási álláspont-javaslatok meghatározása,

g) a tagállami kötelezettségekkel összefüggő feladatok végrehajtásának ellenőrzése, a tagállami kötelezettségek végrehajtásával összefüggő uniós eljárásokban képviselendő álláspont-javaslatok meghatározása,

h) döntési javaslat az Európai Unió Bírósága és az EFTA Bíróság előtti eljárásokkal kapcsolatban az eljárás megindításáról, a beavatkozásról, valamint a Magyar Köztársaság részéről az írásbeli észrevételek megtételéről és az eljárások során benyújtandó beadványok jóváhagyásáról,

i) az uniós intézmények által társadalmi vitára, konzultációra bocsátott tervezetekkel kapcsolatos kormányzati álláspont összehangolása és előkészítése,

j) a kormány elé terjesztést megelőzően az európai uniós politikával kapcsolatos, az uniós tagságból fakadó feladatokkal összefüggő kormány-előterjesztések tervezeteinek előzetes megtárgyalása,

k) az európai uniós döntéshozatali eljárásokban felmerülő magyar érdekek beazonosítása, folyamatos figyelemmel kísérése és javaslattétel azok hatékony képviseletére,

l) az első helyi felelősség kérdésének megállapítása abban az esetben, ha az adott ügy több minisztérium hatáskörébe is tartozik, illetve ha a szakértői csoportban megjelenő feladat nem a szakértői csoport vezetéséért felelős minisztérium vagy központi államigazgatási szerv felelősségi körébe tartozik, és e tekintetben nem sikerült előzetesen megállapodni,

m) az Európai Unió intézményeinek döntéshozatali eljárásaiban azoknak az ügyeknek felelőssel történő megjelölése, amelyekre vonatkozóan kommunikációs tervet kell készíteni,

n) a szakértői csoport javaslata alapján döntés szakértői alcsoport létrehozásáról.

7. A politikai, gazdasági, költségvetési vagy társadalmi jelentőségénél fogva az uniós döntéshozatali eljárásokban magyar érdekek szempontjából kiemelkedő jelentőségű vagy a kormány általános integrációs politikája szempontjából meghatározó fontosságú kérdésekben, valamint az EKTB vitás kérdéseiben – a külügyminiszter és az érintett miniszter együttes előterjesztésére – a Kormány dönt.

8. Az EKTB elnöke a Külügyminisztérium illetékes államtitkára, helyettese – egyben az EKTB titkára – a Külügyminisztérium feladatkör szerint illetékes helyettes államtitkára.

9. Az EKTB tagjai a Miniszterelnökség és a minisztériumok – a szervezeti és működési szabályzat szerint az európai uniós tagsággal összefüggő kérdésekben feladat- és hatáskörrel rendelkező – helyettes államtitkárai. Az EKTB-n tanácskozási joggal állandó meghívott a szakértői munkacsoport működtetéséért felelős egyéb központi államigazgatási szerv vezető beosztású kormánytisztviselője (az EKTB tagjai és állandó meghívottja a továbbiakban együtt: EKTB képviselő). Az EKTB képviselőt eseti jelleggel más állami vezető vagy felhatalmazással rendelkező vezető beosztású kormánytisztviselő helyettesítheti.

10. Elsődleges feladat- és hatáskörébe tartozó területeket érintő napirendi pontok esetében az EKTB ülésének meghívottja az adott tárgykörért felelős szakértői csoportban tagsággal rendelkező központi államigazgatási szerv vezetője, valamint a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Az EKTB ülésére az EKTB elnöke más személyt is meghívhat.

11. Az EKTB képviselő képviseli a minisztériumot, illetve központi államigazgatási szervet az EKTB-ben, gondoskodik az EKTB munkájában a minisztérium, illetve a központi államigazgatási szerv európai integrációs feladatainak egységes képviseletéről, összehangolja és felügyeli a miniszter, illetve központi államigazgatási szerv vezetője első helyi felelősségével működő szakértői csoportok munkáját.

12. Az Európai Unió Tanácsának (továbbiakban: Tanács) különböző formációi előkészítésének felelősségi rendjét a határozat 1. számú melléklete határozza meg.

13. Az EKTB ülését az elnök, távolléte vagy akadályoztatása esetén az EKTB titkára vezeti. Az elnök és a titkár egyidejű távolléte vagy akadályoztatása esetén az EKTB ülését a Külügyminisztérium vezető beosztású kormánytisztviselője vezetheti.

14. Az EKTB heti rendszerességgel ülésezik, indokolt esetben rendkívüli ülést tart. Az EKTB ülését elnöke hívja össze. Rendkívüli ülés összehívását indokolt esetben az EKTB bármely tagja kezdeményezheti az EKTB elnökénél.

15. Az EKTB döntési javaslatait a külügyminiszter a Kormány ügyrendje szerint – az előterjesztés véleményezésére vonatkozó szabályok mellőzésével – benyújtja a Kormány részére. Kiemelt kormányzati érdekből a külügyminiszter az EKTB döntési javaslatait a következő kormányülésre közvetlenül benyújthatja. Rendkívüli sürgősség esetében az EKTB napirendjén szereplő vitás európai integrációs kérdésekben a Kormány egyidejű írásbeli tájékoztatása mellett a külügyminiszter – a feladat- és hatáskör szerint felelősséggel rendelkező miniszter véleményének figyelembevételével – önállóan dönthet.

16. Amennyiben az uniós döntéshozatali eljárás rendje és a tárgyalási álláspont kialakítása azt más módon nem teszi lehetővé, az EKTB a tárgyalási álláspont-javaslatot írásos (elektronikus) eljárásban fogadja el. Az írásos eljárásban egyeztetett tárgyalási álláspont-tervezeteket az EKTB következő ülésén bemutatja.

17. Az EKTB ülésének napirendjét – az EKTB tagjai javaslatainak figyelembevételével – az EKTB elnöke határozza meg, igazodva az uniós döntéshozatali eljárás rendjéhez, valamint az Európai Tanács, a Tanács, a COREPER, az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok, illetve az egyéb bizottságok és munkacsoportok munkatervéhez, az európai uniós tagsággal kapcsolatos aktuális kérdésekhez.

18. Az EKTB működésével kapcsolatos adminisztratív és előkészítő feladatokat a Külügyminisztériumban működő titkárság látja el.

19. Az EKTB üléseiről emlékeztető készül. A Kormány ügyrendje szerint előterjesztés formájában elkészített emlékeztetőt a külügyminiszter az EKTB ülését követően a Kormány részére benyújtja. Az emlékeztetőt a külügyminiszter előterjesztés formájában határozati javaslattal nyújtja be abban az esetben, ha az EKTB-n tárgyalt ügy külön határozatba foglalást vagy intézkedést igényel, vagy a Kormány számára fenntartott egyéb döntést igénylő kérdést vet fel, illetve – az érintett miniszterrel egyeztetve és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter egyetértésével – ha az egyébként indokolt.

20. Az EKTB működésének részletes szabályait a külügyminiszter utasításban jóváhagyott ügyrendben állapítja meg. Az ügyrendet az EKTB előzetesen megtárgyalja és jóváhagyja.

III.

A szakértői csoport

21. A Kormány európai uniós politikája, valamint az európai uniós tagságból fakadó feladatok előkészítésére és az uniós döntéshozatali eljárások során képviselendő tárgyalási álláspontok kialakítására, az uniós politikák alakulásának nyomon követésére és a szükséges kormányzati intézkedések koordinálására szakértői csoportok működnek.

22. A szakértői csoport vezetője a tárgykör szerint feladat- és hatáskör szerint első helyen felelős miniszter vagy központi államigazgatási szerv vezetője által kijelölt állami vezető vagy vezető beosztású kormánytisztviselő. A miniszter kivételesen indokolt esetben amennyiben az adott szakterülettel a minisztériumban állami vezető vagy vezető beosztású tisztviselő közvetlenül nem foglalkozik – az EKTB egyidejű tájékoztatásával – a szakértői munkacsoport vezetésére vezetői beosztással nem rendelkező kormánytisztviselőt is kijelölhet. Amennyiben a szakértői csoport több miniszter feladat- és hatáskörét érinti és vezetését illetően vita alakul ki, a szakértői csoportot vezető minisztériumot a külügyminiszter javaslata alapján a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jelöli ki.

23. A szakértői csoport tagjai a szakértői csoport feladatkörében feladat- és hatáskör szerint más érintett minisztérium, illetve központi államigazgatási szerv képviselője, valamint – minden esetben – a Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium kijelölt kormánytisztviselője, továbbá az Állandó Képviselet kijelölt diplomatája. A szakértői csoport vezetője engedélyezheti más érintett minisztérium, illetve központi államigazgatási, vagy rendvédelmi szerv képviselőinek részvételét a szakértői csoport munkájában.

24. A szakértői csoport vezetőjének feladata:

a) a szakértői csoport munkájának irányítása és összehangolása,

b) a tárgyalási álláspontra vonatkozó javaslat előkészítése, egyeztetése és képviselete,

c) a tanácsi munkacsoportokban részt vevő szakértői csoporttag kijelölése,

d) a 6/c ponttal összhangban – amennyiben szakértői csoport szinten biztosítható – az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok ülésein részt vevő szakértői csoporttag kijelölése.

25. A szakértői csoport köteles a feladatkörét érintő hazai és uniós jogalkotási menetrendet – különös tekintettel a Kormány törvényalkotási programjára, munkatervére, valamint az Európai Bizottság és a soros uniós elnökség munkaprogramjára – nyomon követni és azok összehangolása érdekében a minisztériumnál, illetve központi államigazgatási szervnél a szükséges intézkedéseket megtenni, illetve kezdeményezni.

26. Amennyiben az Európai Bizottság a magyar érdekek szempontjából kiemelkedő jelentőségű javaslatot tervez elfogadni, a szakértői csoport az EKTB tag útján az EKTB számára javaslatot tesz a magyar érdekek képviseletének módjára.

27. A szakértői csoport az uniós döntéshozatali eljárás napirendjén szereplő kérdések megvitatása céljából ülést tart vagy írásbeli egyeztetést folytat. A szakértői csoport ülését a szakértői csoport vezetője hívja össze vagy kezdeményezi az írásos egyeztetést. Ezt a szakértői csoport bármely tagja kezdeményezheti.

28. A szakértői csoport tagjai között szakmai kérdésekben a feladatmegosztás a kormányzati feladat- és hatáskörmegosztás általános rendjéhez igazodik.

29. Szakértői alcsoport létrehozásáról bármely minisztérium kezdeményezésére az EKTB dönt.

30. A szakértői csoportok felsorolását, azok vezetésének felelősségi rendjét e határozat 2. számú melléklete tartalmazza.

31. A szakértői csoport működésére vonatkozó részletes szabályokat az EKTB ügyrendje tartalmazza.

IV.

A tárgyalási álláspont kialakítása

32. A szakértői csoport minden, a feladatkörébe tartozó, az uniós döntéshozatali eljárásban napirenden szereplő kérdéssel kapcsolatban írásbeli tárgyalási álláspontot készít. A tárgyalási álláspontokat minden esetben egyeztetni kell a szakértői csoport tagjaival és – amennyiben ez indokolt – más érintett szakértői csoporttal.

33. A 32. pont végrehajtása keretében tárgyalási álláspontot kell készíteni minden napirendi ponthoz

a) a tanácsi munkacsoporti ülésekre,

b) az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok, valamint a Tanács működéséhez nem kapcsolódó bizottságok üléseire,

c) a COREPER ülésekre,

d) a Tanács üléseire, valamint

e) az Országgyűlés részére, amennyiben az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) szerinti egyeztetés szükséges.

34. A szakértői csoport feladata, hogy – a tárgykör szerint felelős EKTB képviselő jóváhagyásával – az Európai Unió intézményeinek beterjesztett új uniós tervezetre vonatkozóan a tervezet tanácsi munkacsoportban való érdemi tárgyalásának megkezdéséig alapmandátumot terjesszen az EKTB elé. Az alapmandátum készítési kötelezettség vonatkozik a Tanács működéséhez nem kapcsolódó bizottságoknak beterjesztett tervezetekre is. Az alapmandátum-javaslat EKTB általi elfogadásáig a magyar képviselő csak vizsgálati fenntartás bejelentésére és értelmező kérdések felvetésére jogosult. Az alapmandátumra a tárgyalási álláspontra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

35. Az illetékes szakértői munkacsoport az alapmandátum összeállítása előtt szükség szerint lefolytatja a társadalmi-gazdasági érdekképviseletekkel való előzetes konzultációt, amelynek eredményeit az alapmandátum rögzíti.

36. Az uniós döntéshozatalban képviselendő tárgyalási álláspontot a szakértői csoport vezetője egyeztetés céljából, határidő megjelölésével a szakértői csoport tagjainak megküldi. A határidőt úgy kell megállapítani, hogy az észrevételezésre megfelelő idő álljon rendelkezésre.

37. A tárgyalási álláspontnak tartalmaznia kell

a) az uniós tervezet rövid leírását és a tárgyalások menetének összefoglalását, beleértve annak soros uniós elnökségi tervezését,

b) az uniós tervezettel kapcsolatos magyar érdekek beazonosítását, vagy annak hiányát, illetve – utóbbi esetben – esetleges kereszttámogatások lehetőségét,

c) az ismert és a magyar érdekek érvényesítése szempontjából irányadónak tekinthető tagállami álláspontokat,

d) az uniós tervezet kapcsolódását a magyar szakpolitikákhoz, valamint a tervezetből következő hazai jogalkotási, intézményfejlesztési feladatok rövid bemutatását,

e) az uniós tervezet elfogadása esetén várható gazdasági, költségvetési és társadalmi hatást és – ha az a tervezet tartalmát tekintve lényeges – a környezeti, egészségügyi és egyéb hatást bemutató hatástanulmányt,

f) kiemelt hatástanulmány szükségességét, valamint javaslatot az elkészítésével kapcsolatos kérdésekre,

g) az adott ülés célját és fentiek alapján a tárgyalások során érvényesíteni kívánt célokat és érdekeket,

h) a tervezetre, illetve – szükség szerint – annak egyes rendelkezéseire vonatkozó álláspontot és fentiekre figyelemmel annak rövid indokolását.

38. Legkésőbb a COREPER ülésre készített tárgyalási álláspontban – amennyiben a COREPER az uniós tervezetet elfogadás céljával tárgyalja – ki kell térni az uniós tervezet magyar nyelvű szövegének elfogadhatóságára, és szükség szerint csatolni kell a magyar szövegre vonatkozó addig el nem fogadott módosítási javaslatokat.

39. A szakértői csoport vezetője gondoskodik arról, hogy az uniós tervezet szövegét a tanácsi munkacsoportbeli egyeztetések alatt a szakértői csoport véleményezze. Amennyiben szükséges, a szakértői csoport véleményét a szakértői csoport vezetője a Külügyminisztérium egyidejű tájékoztatása mellett küldi meg az uniós intézménynek.

40. Az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok ülésén képviselendő tárgyalási álláspont kialakítása érdekében a szakértői csoport egyeztetést folytat. Az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok napirendjéről a szakértői csoport vezetője a Külügyminisztériumot előzetesen tájékoztatja. Az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok ülésén képviselendő tárgyalási álláspont-javaslatot a szakértői csoporti egyeztetési rendnek megfelelően az adott bizottság munkájában a miniszter által kijelölt vezető tisztviselők bevonásával, e határozatban foglaltak szerint kell előkészíteni. A tárgyalási álláspont-javaslatot a Külügyminisztériumnak egyeztetésre minden esetben meg kell küldeni. Az illetékes minisztérium EKTB tagja a tárgyalási álláspont-javaslatról, illetve annak képviseletéről az EKTB soros ülésén beszámol.

41. A közös kül- és biztonságpolitikai, valamint a közös biztonság- és védelempolitikai kérdésekben a tárgyalási álláspontot – a Kormány fenntartott hatáskörének sérelme nélkül – a külügyminiszter az érintett miniszterekkel egyeztetve javasolja és képviseli. A külügyminiszter képviselője az EKTB-t előzetesen tájékoztatja a tárgyalási álláspont-javaslatról.

42. Az EKTB ülésére minden esetben be kell nyújtani a tárgyalási álláspont-javaslatot, ha

a) alapmandátumra vonatkozik,

b) a tanácsi munkacsoportban, az egyéb döntés-előkészítő bizottságban és egyéb munkacsoportban képviselendő tárgyalási álláspont tekintetében az érdemben módosult, vagy vitás tervezet, illetve a szakértői csoportban véleményeltérés fennmaradása esetén,

c) a kérdés a COREPER vagy a Tanács soron következő ülésének napirendjén szerepel, kivéve, ha a tárgya előrehaladási jelentés elfogadása,

d) az álláspont-javaslat meghatározása a szakértői csoport vezetője szerint olyan kiemelt jelentőségű kérdést érint, amelyben a Kormány külön határozatba foglalt döntése vagy intézkedése szükséges,

e) az álláspont a Törvény szerinti egyeztetés részét képezi.

43. Az EKTB elnöke vagy az Állandó Képviselet vezetője – különösen indokolt esetben – az érintett minisztérium egyidejű tájékoztatása és soron kívüli egyeztetés kezdeményezése mellett a tárgyalási álláspont végrehajtását (képviseletét) felfüggesztheti.

V.

A tárgyalási álláspont képviselete

44. Az Európai Unió intézményeitől érkező dokumentumokat a Külügyminisztérium közvetlenül küldi meg az érintett minisztériumnak, illetve központi államigazgatási szervnek.

45. Amennyiben az Európai Unió intézményeitől az uniós tagsággal, különösen az uniós tagságból fakadó kötelezettségekkel összefüggő bármilyen dokumentum, megkeresés érkezik közvetlenül valamelyik minisztériumhoz, vagy központi államigazgatási szervhez, azt a minisztérium, illetve központi államigazgatási szerv tájékoztatásul, vagy illetékességből továbbítja a Külügyminisztériumnak.

46. A Tanács ülésén a Kormányt, az elfogadott tárgyalási álláspontban foglaltaknak megfelelően az e határozat 1. számú mellékletben meghatározott felelősségi rend szerint felelős miniszter, illetve jogosult államtitkár képviselheti.

47. A Tanács ülésén a Kormányt, a miniszter vagy államtitkár távolléte vagy akadályoztatása esetén az Állandó Képviselet vezetője (a továbbiakban: Állandó Képviselő), illetve az Állandó Képviselet vezetőjének helyettese (a továbbiakban: Helyettes Állandó Képviselő) képviselheti.

48. A COREPER ülésén a Kormányt, az elfogadott tárgyalási álláspontban foglaltaknak megfelelően az Állandó Képviselő, illetve a Helyettes Állandó Képviselő képviseli. Az Állandó Képviselőt, valamint a Helyettes Állandó Képviselőt akadályoztatása esetén az általuk az Állandó Képviselet diplomatái közül kijelölt diplomata helyettesíti.

49. Egyéb döntés-előkészítő bizottságban a feladat- és hatáskör szerint illetékes miniszter által kijelölt kormánytisztviselő, a tanácsi munkacsoportban és az egyéb bizottságban a szakértői csoport vezetője által kijelölt szakértői csoporttag képviseli a tárgyalási álláspontot.

50. Egyéb döntés-előkészítő bizottság és a tanácsi munkacsoport munkájában főszabály szerint az első helyen felelős minisztérium, vagy központi államigazgatási szerv kijelölt szakértői csoporttagja vesz részt. Amennyiben ez nem lehetséges, a szakértői csoport vezetője a Külügyminisztérium egyidejű tájékoztatása mellett kijelölheti más minisztérium, vagy központi államigazgatási szerv szakértői csoporttagját, illetve az Állandó Képviselet diplomatáját. Erről a szakértői csoport többi tagját tájékoztatja.

51. A Tanács működéséhez nem kapcsolódó bizottságok ülésein az uniós jogi aktus végrehajtásáért első helyen felelős minisztérium szakértői csoport tagja vesz részt. Ettől csak kivételesen és indokolt esetben, a Külügyminisztérium egyidejű tájékoztatása mellett lehet eltérni.

52. A Kormány képviselője az egyeztetett és jóváhagyott tárgyalási álláspont képviseletére a Kormány nevében nyilatkozat megtételére jogosult. A határozat rendelkezései alapján jóváhagyott kormányzati állásponttól eltérni

a) tanácsi munkacsoportban vagy más, e határozat hatálya alá tartozó bizottságban nem lehet; amennyiben ennek szükségessége felmerül, úgy vizsgálati fenntartást kell bejelenteni,

b) a COREPER ülésén az érdemi rész tekintetében az érintett EKTB taggal és az EKTB elnökével való egyeztetés mellett lehet,

c) a Tanács ülésén az EKTB elnökével, illetve – amennyiben kiemelt kérdésről van szó – a külügyminiszterrel való egyeztetés mellett lehet.

Amennyiben a kormányzati álláspontot érdemben befolyásoló körülmény merült fel a munkacsoportban, bizottságban, a COREPER vagy a Tanács ülésén, az EKTB képviselő az EKTB következő ülésén erről tájékoztatást ad.

53. A részt vevő szakértői csoporttag a döntés-előkészítő bizottság, a munkacsoport és az egyéb bizottság ülését követő két munkanapon belül írásbeli jelentésben köteles tájékoztatni az ülésen elhangzottakról a szakértői csoport vezetőjét, tagjait és az érintett EKTB képviselőt.

54. A közös kül- és biztonságpolitikai, valamint a közös biztonság- és védelempolitikai kérdésekben a tárgyalási álláspontot a Külügyminisztérium, közös kül-, biztonság- és védelempolitikai kérdésekben illetékes helyettes államtitkára küldi meg az Állandó Képviselet részére, és gondoskodik azok nyilvántartásáról.

55. Az Európai Tanács ülésén történő részvétel előkészítése, beleértve a szükséges egyeztetések és tárgyalási álláspontok kialakítása a miniszterelnök által meghatározott felelősségi rend szerint történik.

VI.

Az Országgyűlés és a Kormány, valamint az Európai Parlament magyarországi képviselői
és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséből adódó kormányzati feladatok

56. A Törvényben meghatározott kormányzati feladatok összehangolását – összhangban az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 116. § (1) bekezdés o) pontjával – a külügyminiszter látja el.

57. A Magyar Köztársaság szempontjából kiemelt jelentőségű uniós tervezeteket megjelölő, az Országgyűlésnek szóló értesítést a külügyminiszter az érintett miniszterekkel együttműködve készíti elő.

58. Amennyiben az Országgyűlés illetékes bizottsága álláspont-javaslatot kér a Kormánytól, az illetékes szakértői csoport – e határozat rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával – a Törvényben foglaltaknak megfelelő tartalommal alakítja ki az országgyűlési álláspont-javaslatot, amelyet – a felelős EKTB tag útján – az EKTB elé terjeszt. Az országgyűlési tárgyalási álláspont előkészítésének rendjére e határozat rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.

59. Amennyiben az Országgyűlés az adott álláspont-javaslattal kapcsolatban egyeztetési eljárást kezdeményez, ennek lefolytatásáról és az ezzel kapcsolatos minden egyéb feladatról a tárgykör szerint első helyi felelős miniszter a külügyminiszter egyidejű tájékoztatása mellett gondoskodik.

60. Az EKTB képviselők az Országgyűlés részéről érkezett megkeresésekről, illetve az Országgyűlés részére adott tájékoztatásokról folyamatosan beszámolnak az EKTB részére.

61. Az Európai Parlament magyarországi képviselőivel kapcsolatos feladatok összehangolását a külügyminiszter látja el.

VII.

Záró rendelkezés

62. Ez a határozat a közzétételét követő 3. napon lép hatályba, egyidejűleg az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételről és az ehhez kapcsolódó kormányzati koordinációról szóló 1123/2006. (XII. 15.) Korm. határozat a hatályát veszti.

1. számú melléklet az 1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozathoz

Az Európai Unió tanácsi formációi előkészítésének kormányzati felelősségi rendje

Tanácsi formáció

Fő felelős minisztériumok

Társfelelős minisztériumok
indikatív listája

Általános Ügyek Tanácsa

KüM

 

Külügyek Tanácsa

KüM

 

Gazdasági és Pénzügyi Tanács (ECOFIN)

NGM

 

Bel- és Igazságügyi Tanács

BM, KIM

 

Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi, Fogyasztóvédelmi Ügyek Tanácsa (EPSCO)

NEFMI, NGM

KIM

Versenyképességi Tanács

NGM, KüM*

KIM, KüM, NFM

Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács

NFM

NGM

Mezőgazdasági és Halászati Tanács

VM

 

Környezetvédelmi Tanács

VM

NGM

Oktatás, Ifjúság és Kultúra Tanácsa

NEFMI

NGM, NFM

* Az első helyi felelős a tanácsi formációért az NGM, társfelelősként részt vesz a KüM.

2. számú melléklet az 1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozathoz2

Az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság szakértői csoportjainak felsorolása, vezetése és tagjai

Szakértői csoport

A szakértői csoportot vezető
minisztérium/központi
államigazgatási szerv

A szakértői csoport tagjainak indikatív
listája

1.

Belügyi Együttműködés

BM

KIM, KüM, NGM, NEFMI, NFM, VM, OITH, KEKKH

2.

Igazságügyi Együttműködés

KIM

KüM, NGM, BM, OITH, KEKKH

3.

Személyek szabad mozgása

NEFMI

KIM, KüM, NGM, BM

4.

Népegészségügy

NEFMI

KIM, KüM, NGM, VM

5.

Regionális politika, strukturális eszközök koordinációja

NFM

minden minisztérium, NKTH, NFÜ

6.

Foglalkoztatáspolitika

NGM

minden minisztérium, NFÜ, OMMF

7.

Mezőgazdaság

VM

KIM, KüM, NGM, NFM, MSZH, NFÜ, MKEH

8.

Halászat

VM

KIM, KüM, NGM

9.

Áruk szabad áramlása, piacfelügyelet

NGM

minden minisztérium, MSZH, MSZT, MKEH, OMMF

10.

Közlekedéspolitika

NFM

KIM, KüM, NGM, BM, VM, NFÜ, GVH, NKH

11.

Energia

NFM

KIM, KüM, NGM, VM, GVH, OAH, NKTH, NFÜ

12.

Iparpolitika, kis- és középvállalkozások

NGM

KIM, KüM, NGM, BM, VM, NEFMI, NFM

13.

Fogyasztóvédelem, a fogyasztók egészségének védelme

NGM

KIM, KüM, NGM, NEFMI, NFM, VM, GVH

14.

Turisztika

NGM

KIM, KüM, VM, NFM, NFÜ

15.

Ifjúságpolitika és sportügyek

NEFMI

KIM, KüM, NGM, NFM, BM

16.

Távközlés és információs technológiák

NFM

KüM, NGM, NKTH, KIM, BM, GVH, NHH, NFÜ

17.

Vállalati versenyjog

KIM

KüM, NGM, NFM, GVH

18.

Vállalati jog (számvitel nélkül)

KIM

KüM, NGM, NFM, MSZH, PSZÁF

19.

Közbeszerzés

NFM

KüM, KIM, NGM, VM, NEFMI, GVH, NFÜ, Közbeszerzések Tanácsa

20.

Adatvédelem

KIM

KüM, NGM, BM, NEFMI

21.

Statisztika

KSH

KüM, KIM, NGM, VM, MNB, NEFMI, NFM, NFÜ

22.

Szolgáltatások szabad áramlása (pénzügyi szolgáltatások nélkül)

KüM

minden minisztérium

23.

Közös kereskedelempolitika

KüM

KIM, KüM, NGM, VM, GVH

24.

Közös kül-, biztonság- és védelempolitika

KüM

KIM, NGM, BM, HM, MKEH

25.

Intézmények

KüM

minden minisztérium

26.

Egyebek

KüM

minden minisztérium

27.

Nemzetközi fejlesztési együttműködés

KüM

minden minisztérium, NFÜ

28.

Környezetvédelem

VM

minden minisztérium, NFÜ

29.

Audiovizuális politika

NFM

KüM, NGM, KIM, NEFMI, ORTT

30.

Kultúra

NEFMI

KIM, KüM, NGM

31.

Tudomány és kutatás

NGM

minden minisztérium, NFÜ, MSZH, OAH, MTA, NKTH

32.

Nukleáris kérdések

OAH

minden minisztérium

33.

Oktatás és képzés

NEFMI

KIM, KüM, NGM, NFM, VM, NFÜ

34.

Tőke szabad áramlása

NGM

KIM, KüM, VM, BM, MNB, PSZÁF

35.

Adózás

NGM

KIM, KüM

36.

Pénzügyi szolgáltatások

NGM

KIM, KüM, MNB, PSZÁF

37.

Állami támogatások

NFM

KIM, KüM, NGM, VM, BM, NFÜ, NKTH

38.

Gazdasági és Monetáris Unió

NGM

KIM, KüM, MNB, PSZÁF

39.

Vámunió, vámjog, vámegyüttműködés

NGM

KIM, KüM, VM, BM

40.

Pénzügyi ellenőrzés

NGM

KIM, KüM, KEHI, NFM, NFÜ

41.

Költségvetés

NGM

minden minisztérium, NFÜ, NKTH

42.

Számvitel

NGM

KIM, KüM

43.

OLAF szakértői csoport

NGM

KIM, KüM, BM, VM, VPOP

44.

Munkavállalók szabad áramlása

NGM

minden minisztérium

45.

Kábítószer ügy

NEFMI

KIM, KüM, NGM, BM, VM, ORFK

46.

Kommunikáció

KIM, KüM

minden minisztérium

47.

Az Európai Unió Bírósága előtti, valamint az ezeket megelőző eljárások

KIM, KüM

minden minisztérium

48.

Bővítés

KüM

minden minisztérium

49.

Versenyképességi és növekedési

NGM, KüM*

KIM, NFM, NEFMI, NKTH, NFÜ, MSZH

50.

Pénzügyi Perspektíva

KüM, NGM**

minden minisztérium, NFÜ

51.

Szociálpolitika és esélyegyenlőség

NEFMI

KIM, KüM, NGM, VM, NFM, NFÜ, OMMF

52.

Társadalmi befogadás

KIM

minden minisztérium

53.

Európa 2020

NGM

minden minisztérium, NFÜ

* A szakértői csoport vezetéséért első helyi felelős az NGM, a KüM társfelelősként vesz részt.
** A szakértői csoport vezetéséért első helyi felelős a KüM, az NGM társfelelősként vesz részt.
1

A határozatot az 1742/2014. (XII. 15.) Korm. határozat 61. pontja hatályon kívül helyezte 2014. december 16. napjával.

2

A 2. számú melléklet az 1198/2010. (IX. 17.) Korm. határozat 4–5. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére