• Tartalom

18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet

18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet

a pénzforgalom lebonyolításáról1

2013.01.01.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 60. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján fennálló jogkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Hatály

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed

a) a (2)–(4) bekezdésben foglalt korlátozással a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 3. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerinti pénzforgalmi szolgáltatás nyújtását végző szervezetre,

b) az a) pontban megjelölt pénzforgalmi szolgáltatások igénybevevőjére.

(2) E rendelet hatálya a Magyar Nemzeti Bankra (a továbbiakban: MNB) – a (3) bekezdésben foglaltakon túl – kizárólag a monetáris politika megvalósításán, valamint a kincstári egységes számla vezetésén kívül végzett pénzforgalmi szolgáltatása tekintetében terjed ki.

(3)2 Az MNB által vezetett, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény 14. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott pénzforgalmi számla vonatkozásában kizárólag a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés alapján történő átutalás lebonyolítására vonatkozó szabályok terjednek ki az MNB-re.

(4)3 E rendelet hatálya a kincstárra az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben meghatározott kincstári körben végzett pénzforgalmi szolgáltatása tekintetében kizárólag a hatósági átutalási megbízás, az átutalási végzés alapján történő átutalás, a felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás és a határidős beszedési megbízás lebonyolítására vonatkozó szabályok tekintetében terjed ki.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. belföldi fizetési forgalom: azon fizetési műveletek összessége, amelynek keretében mind a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a Magyar Köztársaság határain belül nyújtja pénzforgalmi szolgáltatását,

2. EGT-n belüli fizetési művelet: az a fizetési művelet, amelynek lebonyolításánál mind a fizető fél, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója, vagy a teljesítést végző egyetlen pénzforgalmi szolgáltató az EGT területén belül nyújtja pénzforgalmi szolgáltatását és a pénzforgalmi szolgáltatásnyújtás euróban vagy egy euroövezeten kívüli EGT-állam pénznemében történik,

3. hitelesítő tábla: az MNB által a belföldi fizetési rendszerek közvetlen és közvetett résztvevőiről vezetett, a belföldi fizetési forgalomban adott fizetési megbízások megfelelő címzésének biztosítása céljából a pénzforgalmi szolgáltatók és a belföldi fizetési rendszereket működtetők részére közzétett nyilvántartás,

4. IBAN (International Bank Account Number): a fizetési számlák jelölésére szolgáló nemzetközi pénzforgalmi jelzőszám, amely a fizetési számla nemzetközi azonosítására szolgál,

5.4 munkanap záró időpontja: a pénzforgalmi szolgáltató által meghatározott azon időpont, ameddig a fizetési megbízást átveszi vagy jóváírást teljesít.

6. papíralapú fizetési megbízás: olyan írásban adott fizetési megbízás, amelyet nem elektronikus úton írtak alá,

7. pénzforgalmi jelzőszám: olyan, e rendelet 1. melléklete szerint képzett egyedi azonosító, amely a fizetési számla egyértelmű azonosítására szolgál,

8. rendelkezésre jogosult: a számlatulajdonos, a képviseletében jogszabály alapján eljárni jogosult személy, illetve a számla feletti rendelkezésre általuk feljogosított más személy,

9. számlatulajdonos: a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóval számlaszerződést kötő fél,

10. terhelési nap: az a nap, amikor a pénzforgalmi szolgáltató az általa a fizető fél részére vezetett fizetési számlán nyilvántartott követelést a fizetési megbízás szerinti összeggel csökkenti,

11.5 közvetítő pénzforgalmi szolgáltató: egy másik pénzforgalmi szolgáltató részére, annak ügyfelei fizetési műveleteinek teljesítése érdekében számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató.

(2) Az e rendelet által használt fogalmak közül:

a) az átutalás, beszedés, EGT-állam, egyedi azonosító, értéknap, fizetési megbízás, fizetési művelet, fizetési számla, fizető fél, fogyasztó, kedvezményezett, keretszerződés, kis összegű készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, mikrovállalkozás, munkanap, pénzforgalmi számla, pénzforgalmi szolgáltatás, pénzforgalmi szolgáltató, sorbaállítás és ügyfél fogalmak meghatározását a a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pft.),

b) a fizetési rendszer, készpénzátutalás fogalmak meghatározását a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról szóló 2009. évi LXXXVI. törvény

tartalmazza.

II. Fejezet

A FIZETÉSI SZÁMLA JELÖLÉSE

3. § (1) A pénzforgalmi szolgáltató az általa vezetett fizetési számlát az egyedi pénzforgalmi jelzőszám, és a számlatulajdonos teljes vagy rövidített neve (a továbbiakban együttesen: név) alapján tartja nyilván.

(2) A pénzforgalmi szolgáltató a pénzforgalmi jelzőszámot az e rendelet 1. mellékletében részletezett szabályok figyelembevételével alakítja ki.

(3) A belföldi forint fizetési forgalomban a fizetési számlák jelölésére szolgáló pénzforgalmi jelzőszám 16 (2x8) vagy 24 (3x8) numerikus karaktert tartalmazó számsor, amelyet a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató az 1. melléklet 1. pontjában előírt szabályok szerint alakít ki.

(4) A pénzforgalmi szolgáltató által használható, az 1. melléklet 1. pontjának a) alpontja szerinti azonosító kódot a pénzforgalmi szolgáltató kérésére az MNB adja ki.

(5) A nemzetközi pénzforgalmi jelzőszám (IBAN) 28 alfanumerikus karaktert tartalmazó számsor, amelyet a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató az 1. melléklet 2. pontjában előírt szabályok szerint alakít ki.

III. Fejezet

A HITELESÍTŐ TÁBLA

4. § (1) Az MNB a hitelesítő táblában a következő adatokat tartja nyilván a pénzforgalmi szolgáltatóról:

a) a fiókoknak, illetve a számlavezető egységeknek (a továbbiakban: fiók) az 1. melléklet 1. pontjának a) alpontjában meghatározott irányító kódját,

b) a fiók nevét,

c) a fiók címét,

d) a fiók által használt pénzforgalmi jelzőszámok hosszát,

e) a fizetési üzeneteknek az egyes belföldi fizetési rendszerekben történő továbbításához szükséges adatokat.

(2) A pénzforgalmi szolgáltató a hitelesítő tábla (1) bekezdés szerinti adatainak megváltozásáról az MNB-t a változást megelőző hónap 4. munkanapjáig értesíti.

IV. Fejezet

A FIZETÉSI MŰVELET LEBONYOLÍTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

A fizetési megbízás átvétele, azonosítása

5. § (1)6 A pénzforgalmi szolgáltató meghatározza a munkanapon belül azt a kezdő és záró időpontot, amelyek között a fizetési megbízásokat átveszi; ezen belül meghatározza azt a végső benyújtási határidőt, ameddig az átvett fizetési megbízások teljesítéséből rá háruló feladatokat – ha az ügyfél későbbi határidőt nem jelöl meg vagy törvény és e rendelet eltérően nem rendelkezik – a tárgynapon teljesíti. A végső benyújtási határidő és a záró időpont között átvett fizetési megbízások, valamint a nem munkanapon beérkezett fizetési megbízások teljesítéséből rá háruló feladatokat – ha az ügyfél későbbi határidőt nem jelöl meg vagy e rendelet eltérően nem rendelkezik – a pénzforgalmi szolgáltató legkésőbb a következő munkanapon teljesíti.

(2) A pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízás beérkezésekor a megbízás adatai mellett a fizetési megbízás beérkezésének időpontját (év, hó, nap, óra, perc) is rögzíti és tárolja.

(3)7 A pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízást a beérkezés sorrendjében veszi át. A fizetési megbízást munkanapon a kezdő időpont és a végső benyújtási határidő között haladéktalanul át kell venni. A pénzforgalmi szolgáltató a hozzá fizetési megbízások átvétele céljából alkalmazott gyűjtőláda útján a munkanap kezdő és záró időpontja között benyújtott fizetési megbízást a benyújtástól számított 60 percen belül köteles átvenni.

(4) A fizetési megbízás kötegenként is benyújtható, ha az egyes fizetési megbízások összetartozása egyértelműen megállapítható.

(5) A pénzforgalmi szolgáltató a fizetési számla megterhelésére vonatkozó fizetési megbízásokat – törvény vagy a számlatulajdonos eltérő rendelkezésének hiányában – az átvétel sorrendjében teljesíti. Az átvétel sorrendjére a pénzforgalmi szolgáltató nyilvántartása az irányadó.

(6)8 Ha a pénzforgalmi szolgáltató a részére egy másik pénzforgalmi szolgáltató által elektronikus úton továbbított fizetési megbízás teljesítését az azon szereplő, a jóváírást vagy terhelést azonosító adatok hibája, hiánya vagy egyéb ok miatt nem tudja elvégezni, erről a visszautasítás okának közlésével legkésőbb a fizetési megbízás átvételét követő munkanapon

a) belföldi forint fizetési forgalomban a fizetési megbízás teljesítésének visszautasításával,

b) egyéb fizetési megbízás esetén a fizetési megbízás teljesítésének visszautasításával vagy más módon

értesíti a fizetési megbízást részére továbbító pénzforgalmi szolgáltatót.

A munkanap záró időpontjának meghatározása9

5/A. §10 A pénzforgalmi szolgáltató a munkanap záró időpontjaként a fizetési megbízás átvételére és a jóváírás teljesítésére eltérő időpontokat jelölhet meg, és ezen belül a munkanap záró időpontját a keretszerződésben meghatározott szempontok – így különösen a fizetési mód altípusa, a devizanem, a pénznemek közötti átváltás szükségessége – alapján eltérően is meghatározhatja.

A fizetési megbízás befogadása

6. §11

A fizetési megbízás visszautasítása az ügyfél felé

7. § (1) Ha a fizetési megbízás a jogszabályokban előírt követelményeknek nem felel meg, a pénzforgalmi szolgáltató – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja.

(2) E rendelet 2. mellékletében meghatározott, a fizetési megbízások kiállítására vonatkozó szabályoknak meg nem felelő adattartalommal kiállított fizetési megbízást a pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízást benyújtó saját ügyfele számára teljesítheti, ha a fizetési megbízás kiállítására (adattartalmára) vonatkozó szabályoknak való megfelelést a pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízás visszautasítása nélkül is biztosítani tudja.

(3) A pénzforgalmi szolgáltató – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában, illetve ha a számlatulajdonossal másként nem állapodik meg – a fizetési számlán pénzügyi fedezet hiánya miatt nem teljesíthető fizetési megbízásokat visszautasítja.

(4) Jogszabály vagy a számlatulajdonossal történt megállapodás alapján sorbaállított fizetési megbízást a sorbaállítás időtartamának eredménytelen elteltét követően a pénzforgalmi szolgáltató visszautasítja.

(5) A pénzforgalmi szolgáltató a keretszerződésben vagy az ügyféllel kötött más megállapodásban foglalt feltételeknek meg nem felelő módon kiállított és benyújtott fizetési megbízást visszautasíthatja.

(6) Ha a pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízás teljesítését visszautasítja, – törvény eltérő rendelkezése hiányában – értesíti az ügyfelet a visszautasítás tényéről, továbbá – jogszabály tiltó rendelkezése hiányában – lehetőség szerint a visszautasítás okáról és a visszautasításra okot adó tényszerű hibák helyesbítéséhez szükséges eljárásról.

(7)12 A pénzforgalmi szolgáltató a (6) bekezdés szerinti értesítést e rendelet eltérő rendelkezése hiányában a keretszerződésben meghatározott módon

a) haladéktalanul, de legkésőbb a fizetési megbízás 5. § (1) bekezdése szerinti átvételét,

b) terhelési nap megjelölése esetén legkésőbb a terhelési napot,

c) a sorbaállítás időtartamának lejárta esetén legkésőbb a sorbaállítás utolsó napját

követő munkanapon küldi meg vagy teszi elérhetővé az ügyfél számára. A pénzforgalmi szolgáltató a jogszabály rendelkezésén vagy megállapodáson alapuló ellenjegyzéssel ellátott, valamint csatolt okiratot tartalmazó papíralapú fizetési megbízások teljesítésének visszautasítása esetén a fizetési megbízást és az okiratot visszaküldi az ügyfélnek.

(8)13 Beszedési megbízás teljesítésének visszautasítása esetén a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a (6) és (7) bekezdésben foglaltaknak a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató útján, a beszedési megbízás hozzá történt beérkezésével azonos módon tesz eleget.

(9) A (6) bekezdés szerint megindokolt visszautasítás esetén a keretszerződés alapján a tényleges és közvetlenül felmerült költséggel arányos díj számítható fel.

(10) Ha a pénzforgalmi szolgáltató és a fizető fél közötti keretszerződésben foglalt összes feltétel teljesül, a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – nem utasíthatja vissza a jóváhagyott fizetési megbízás teljesítését, függetlenül attól, hogy azt a fizető fél, vagy a kedvezményezett kezdeményezte, vagy rajta keresztül kezdeményezték.

(11) A visszautasított fizetési megbízást teljesítésre át nem vettnek kell tekinteni.

A fizetési megbízás sorbaállítása, részteljesítés

8. § (1)14 A fedezethiány miatt nem teljesíthető, törvény vagy a számlatulajdonossal történt megállapodás alapján vissza nem utasított átutalási és beszedési megbízást a pénzforgalmi szolgáltató – törvény vagy e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – legfeljebb harmincöt nap időtartamra sorba állítja. A sorba állítás időtartamának számítása a fizetési megbízás átvételét követő napon kezdődik.

(2) A fedezethiány miatt nem teljesíthető csoportos beszedési megbízás a számlatulajdonossal történt megállapodás alapján legfeljebb a terhelési naptól számított négy munkanap időtartamra állítható sorba.

(3) A fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató – a csoportos beszedési megbízás kivételével – a fizetési számlán fedezet hiányában nem teljesíthető beszedési megbízások sorbaállításáról a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató útján haladéktalanul értesíti a kedvezményezettet. Az értesítés az eredeti beszedési megbízás adatait és a sorbaállítás utolsó napját tartalmazza.

(4) A pénzforgalmi szolgáltató törvény előírása vagy a számlatulajdonossal kötött megállapodás alapján – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a fedezethiányos fizetési megbízásra a rendelkezésre álló fedezet erejéig részfizetést teljesít.

(5) Csoportos átutalási és csoportos beszedési megbízásra részfizetés nem teljesíthető.

A hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés külön szabályai

9. § (1)–(2)15

(3) A kedvezményezett saját pénzforgalmi szolgáltatója útján kezdeményezett hatósági átutalási megbízás teljesítésének visszautasítása esetén a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a 7. § (8) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

(4) Az átutalási végzés, illetve a kedvezményezett által közvetlenül a fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz benyújtott hatósági átutalási megbízás teljesítésének a visszautasításáról a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a 7. § (6) bekezdésében és – a jelen § (7) bekezdésében foglalt eltéréssel – a 7. § (7) bekezdésében foglaltak szerint eljárva közvetlenül értesíti az átutalási végzés benyújtóját, illetve a kedvezményezettet.

(5)16 A fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a fizetési számlán fedezet hiányában nem teljesíthető hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés sorba állításáról legkésőbb a sorba állítás első munkanapján értesíti a kedvezményezettet és az átutalási végzés benyújtóját. Az értesítés a fizetési megbízás adatait és a sorba állítás utolsó napját tartalmazza.

(6) A kedvezményezett saját pénzforgalmi szolgáltatója útján kezdeményezett hatósági átutalási megbízás sorbaállítása esetén az (5) bekezdés szerinti értesítést a fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója útján küldi meg.

(7) A fizető fél számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató az értesítéseket a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés hozzá történő beérkezésével azonos módon küldi meg.

A fizetési megbízás teljesítésének határideje

10. § (1) Az EGT-n belüli fizetési művelet esetében a pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízás teljesítéséből rá háruló feladatokat az V. Fejezetben meghatározott teljesítési határidők szerint teljesíti.

(2)17 A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója

a) az EGT-n kívüli államba bármely pénznemben, vagy

b) az EGT-n kívüli állam pénznemében belföldre vagy más EGT-államba

irányuló átutalási megbízás teljesítéséből eredő feladatait – eltérő megállapodás hiányában – legkésőbb az átutalási megbízás átvételét követő munkanapon végzi el.

(3) A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója az EGT-n kívüli állam pénznemében beérkezett átutalás összegét legkésőbb az azt követő munkanapon bocsátja a kedvezményezett rendelkezésére, amikor értesül arról, hogy az átutalás fedezetét részére is rendelkezésre bocsátották.

(4) Ha a fizetési megbízás teljesítése során olyan, különböző pénznemek közötti átváltást (konverziót) kell végrehajtani, amelynél bármelyik pénznem EGT-n kívüli állam pénzneme, a teljesítés határideje két munkanappal meghosszabbodik.

A fizetési megbízás teljesülésének időpontja

11. § (1) Törvény vagy e rendelet, illetve a felek eltérő rendelkezésének hiányában a fizetési megbízás azon a napon teljesül, amikor a pénzösszeget a kedvezményezett fizetési számláján jóváírják.

(2) A fizetési számláról történő készpénzkifizetés és a készpénzátutalás akkor teljesül, amikor a készpénzt a kedvezményezett részére kifizetik vagy a kifizetendő összeg átvételének lehetőségét a kifizetést teljesítő pénzforgalmi szolgáltató biztosítja.

A fedezetigazolás

12. § (1) Fedezetigazolást a számlatulajdonos megbízásából a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató állít ki. A fedezetigazolás tartalmazza különösen a számlatulajdonos szabad rendelkezése alól kikerült, fedezetként elkülönített összeget, az elkülönítés célját, a kedvezményezett megjelölését, a fedezet elkülönítésének időtartamát és felhasználásának módját.

(2) A fedezetigazolásban megjelölt összeget a pénzforgalmi szolgáltató elkülönítetten kezeli.

(3) A felek a fedezetigazoláshoz kapcsolódóan a fizetési módban is megállapodnak.

A pénzforgalmi nyomtatványok

13. § (1) Az ügyfél a fizetési megbízást a pénzforgalmi szolgáltatóval kötött keretszerződésben meghatározott módon nyújtja be.

(2)18 A pénzforgalmi szolgáltató pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása keretei között belföldi fizetési forgalomban nem tagadhatja meg a papír alapon benyújtott fizetési megbízás átvételét arra hivatkozással, hogy az ügyfél

a)19 a forintban teljesítendő átutalási megbízást, hatósági átutalási megbízást, beszedési megbízást és határidős beszedési megbízást az e rendelet 3. mellékletében feltüntetett PFNY 11, PFNY 71, PFNY 41 és PFNY 51 pénzforgalmi nyomtatványokon,

b)20 a devizaösszegre szóló beszedési megbízást a PFNY 41 pénzforgalmi nyomtatványon nyújtotta be.

(3) A (2) bekezdésben felsorolt pénzforgalmi nyomtatványok technikai jellemzőit és képét az e rendelet 3. mellékletének 1–3. és 5–7. mintái tartalmazzák.

(4) A 3. melléklet 1–3. és 7. mintájától eltérő pénzforgalmi nyomtatvány vagy elektronikus úton továbbított fizetési megbízás akkor alkalmazható, ha legalább a PFNY 11, PFNY 71, PFNY 41 és PFNY 51 pénzforgalmi nyomtatvány adatait, és legalább az abban megadott mezőhosszakat tartalmazza.

(5)21 A 3. melléklet 5 és 6. mintájától eltérő pénzforgalmi nyomtatvány akkor alkalmazható, ha az legalább a PFNY 31 és a PFNY 31/A pénzforgalmi nyomtatvány 1–6. pont szerinti adattartalmát és a kitöltési útmutatót tartalmazza. A PFNY 31 pénzforgalmi nyomtatványnak nem kell tartalmaznia a kitöltési útmutatót, ha annak tartalmáról a pénzforgalmi nyomtatvány kitöltésében közreműködő, ennek hiányában a pénzforgalmi nyomtatványt a fizető féltől átvevő pénzforgalmi szolgáltató vagy kedvezményezett hitelt érdemlő módon tájékoztatta a fizető felet.

(6)22 A pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízás megadására szolgáló pénzforgalmi nyomtatványt, valamint a fizetési megbízás elektronikus úton történő benyújtása esetén a fizetési megbízás formáját az e rendeletben foglalt korlátozásokkal szabadon alakítja ki.

(6a)23 A pénzforgalmi szolgáltató és a csoportos beszedésre felhatalmazó nyomtatványt alkalmazó kedvezményezett a csoportos beszedési megbízás teljesítésére, módosítására, megszüntetésére felhatalmazó pénzforgalmi nyomtatványt, továbbá a pénzforgalmi szolgáltató a csoportos beszedési megbízásra vonatkozó érvényes felhatalmazásokról szóló igazolást az (5) bekezdésben foglalt korlátozással szabadon alakítja ki.

(7) A fizetési megbízások, illetve a 3. melléklet szerinti pénzforgalmi nyomtatványok kiállításának szabályait a 2. melléklet tartalmazza.

V. Fejezet

AZ EGT-N BELÜLI FIZETÉSI MŰVELETEK LEBONYOLÍTÁSÁNAK KÜLÖN SZABÁLYAI

A fizetési megbízás átvételének időpontja

14. § (1)24 A 17. § (1) bekezdése és a 18. § szerinti teljesítési határidők számítása szempontjából – (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a fizetési megbízás átvételének időpontja az az időpont, amikor a fizető fél által közvetlenül, vagy a kedvezményezett által vagy rajta keresztül közvetve benyújtott fizetési megbízás a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett. A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójához nem munkanapon beérkezett fizetési megbízást a következő munkanapon átvettnek kell tekinteni.

(2)25 Ha törvény vagy a számlatulajdonossal történt megállapodás alapján a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a fizetési megbízást sorbaállítja, a 17. § (1) bekezdése és a 18. § szerinti teljesítési határidők számítása szempontjából a fizetési megbízás átvételének időpontja a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével az az időpont, amikor a teljesítéshez (részteljesítéshez) szükséges fedezet a fizető fél fizetési számláján rendelkezésre áll.

(3)26 A 17. § (1) bekezdése szerinti teljesítési határidő számítása szempontjából az átutalási végzés átvételének időpontja a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével az az időpont, amikor az átutalási végzés alapján a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának az átutalási kötelezettsége beáll. Ezt a rendelkezést az átutalási végzésen alapuló kifizetésre és az átutalási végzésben megjelölt pénzösszeg visszatartására is alkalmazni kell.

(3a)27 A 17. § (2) és (3) bekezdése szerinti teljesítési határidő számítása szempontjából a fizetési megbízás átvételének időpontja a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével az az időpont, amikor a fizetési megbízás a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett és a teljesítéshez vagy részteljesítéshez szükséges fedezet a fizető fél fizetési számláján rendelkezésre áll. Ha a fizetési megbízás benyújtása terhelési nap feltüntetésével történik, a fizetési megbízás átvételi időpontja az az időpont, amikor a terhelési napon a fizetési megbízás teljesítéséhez vagy részteljesítéshez szükséges fedezet a fizető fél fizetési számláján rendelkezésre áll.

(4) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a munkanapon belül meghatározhat egy olyan, a munkanap záró időpontját legfeljebb kettő órával megelőző végső határidőt, amelyet követően a beérkezett fizetési megbízást a következő munkanapon átvettnek kell tekinteni.

(5) Amennyiben a fizetési megbízást kezdeményező ügyfél és a pénzforgalmi szolgáltatója megállapodnak, hogy a fizetési megbízás teljesítését a pénzforgalmi szolgáltató

a) egy meghatározott napon,

b) egy meghatározott időszak eltelte után,

c) azon a napon kezdi meg, amikor a fizető fél a pénzforgalmi szolgáltatója rendelkezésére bocsátotta a teljesítéshez szükséges fedezetet,

az (1) bekezdés szerinti átvétel időpontjának ezt a megállapodott napot kell tekinteni. Amennyiben ez a megállapodott nap a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójánál nem munkanap, az átvétel időpontjának a következő munkanapot kell tekinteni.

A fizetési művelet összegének védelme

15. § (1)28 A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója biztosítja, hogy a fizetési művelet teljes összege, bármiféle levonás – így különösen jutalék, díj vagy költség – nélkül a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója, vagy a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója által igénybe vett közvetítő pénzforgalmi szolgáltató részére rendelkezésre bocsátásra kerüljön. A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a (2) bekezdésben foglalt kivétellel biztosítja, hogy a fizetési művelet hozzá vagy az általa igénybe vett közvetítő pénzforgalmi szolgáltatóhoz beérkezett összege bármiféle levonás – így különösen jutalék, díj vagy költség – nélkül a kedvezményezett részére rendelkezésre bocsátásra kerüljön.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a kedvezményezett és a pénzforgalmi szolgáltatója megállapodhatnak, hogy a pénzforgalmi szolgáltató a kedvezményezett javára történő jóváírás előtt a saját jutalékát, díját vagy költségét levonja az átutalt összegből. Ebben az esetben a kedvezményezett részére adott tájékoztatás külön feltüntetve tartalmazza a fizetési művelet teljes összegét és az abból levont jutalékot, díjat vagy költséget.

(3) Ha a (2) bekezdésben foglaltakon kívül az átutalt összegből bármilyen jutalék, díj vagy költség levonásra került, a fizető fél által kezdeményezett fizetési művelet esetében a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója, a kedvezményezett által, vagy rajta keresztül kezdeményezett fizetési művelet esetében a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója biztosítja, hogy a kedvezményezett a fizetési művelet teljes összegét megkapja.

A teljesítési határidő

A teljesítési határidőre vonatkozó rendelkezések alkalmazási köre

16. § (1) A 17. §-ban és a 23. §-ban foglalt rendelkezéseket a

a) forintban történő, különböző pénznemek közötti átváltást (konverziót) nem igénylő belföldi fizetési műveletre,

b) euróban történő, különböző pénznemek közötti átváltást (konverziót) nem igénylő fizetési műveletre,

c) egyetlen, euro és forint közötti átváltást (konverziót) igénylő belföldi fizetési műveletre,

d) olyan, EGT-államok közötti fizetési műveletre, amelynek során egyetlen, belföldön végrehajtott euro és forint közötti átváltásra (konverzióra) kerül sor, és maga az EGT-államok közötti teljesítés euróban történik

kötelezően kell alkalmazni.

(2) A 22. §-ban foglalt rendelkezéseket a

a) forintban történő belföldi fizetési műveletre,

b) euróban történő fizetési műveletre

kötelezően kell alkalmazni.

(3) A 18. § keretei között az (1) és (2) bekezdésben felsoroltakon kívüli egyéb, EGT-n belüli fizetési művelet esetében a pénzforgalmi szolgáltató és ügyfele a 17. §-ban és a 22–23. §-okban foglaltaktól eltérően is megállapodhat.

(4) A 20. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést az EGT-n belüli fizetési műveleteken kívül azokra az euróra vagy egy euroövezeten kívüli EGT-állam pénznemére szóló fizetési műveletek esetében is alkalmazni kell, amelyeknél a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója az EGT területén kívül nyújtja pénzforgalmi szolgáltatását.

(5) A 20. § (2) bekezdésében és a 21. §-ban foglalt rendelkezést az EGT-n belüli fizetési műveleteken kívül azokra az euróra vagy egy euroövezeten kívüli EGT-állam pénznemére szóló fizetési műveletek esetében is alkalmazni kell, amelyeknél a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója az EGT területén kívül nyújtja pénzforgalmi szolgáltatását.

A fizetési számla javára kezdeményezett fizetési művelet pénzforgalmi szolgáltatók közötti teljesítése

17. § (1) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója biztosítja, hogy a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a számláján legkésőbb a fizetési megbízás 14. § szerinti átvételét követő munkanap végéig jóváírásra kerüljön. Papíralapú fizetési megbízás esetében a teljesítési határidő egy munkanappal meghosszabbodik.

(2)29 A 16. § (1) bekezdés a) pontja szerinti fizetési művelet esetében az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója biztosítja, hogy a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a számláján legkésőbb a fizetési megbízás 14. § (3a) bekezdése szerinti átvételét követő négy órán belül jóváírásra kerüljön, ha

a) a fizetési megbízás a 25. § a) pont aa) alpontja szerinti átutalás teljesítésére szól, ide nem értve a hatósági átutalást és az átutalási végzés alapján történő átutalást,

b) a fizetési megbízást a fizető fél nem papír alapon nyújtja be, és

c) a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a fizetési megbízást elszámoló belföldi fizetési rendszer közvetlen tagja.

(3)30 A (2) bekezdés szerinti teljesítési határidő hat óra, amennyiben a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a fizetési megbízást elszámoló belföldi fizetési rendszerhez közvetett módon csatlakozik.

18. § A 16. § (3) bekezdése szerinti fizetési művelet esetén a fizető fél és a pénzforgalmi szolgáltatója megállapodása alapján a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a számláján legkésőbb a fizetési megbízás átvételét követő negyedik munkanap végéig kerül jóváírásra.

19. § (1) A kedvezményezett által vagy rajta keresztül kezdeményezett fizetési megbízást a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a kedvezményezettel megállapodott határidőn belül továbbítja a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának.

(2) Beszedés esetében az (1) bekezdés szerinti határidőt a kedvezményezett és a pénzforgalmi szolgáltatója úgy állapítja meg, hogy az biztosítsa a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója részére a fizető fél fizetési számlájának az esedékességkori megterheléséhez szükséges időtartamot.

Értéknap

20. § (1) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója nem alkalmazhat korábbi terhelési értéknapot a fizető fél fizetési számláján annál a munkanapnál, mint amikor a fizetési művelet összegével a fizető fél fizetési számláját megterhelte.

(2) A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója nem alkalmazhat későbbi jóváírási értéknapot a kedvezményezett fizetési számláján annál a munkanapnál, mint amikor a fizetési művelet összegét a saját számláján jóváírták.

(3)31 Ha a fizető fél és a kedvezményezett között a fizetési művelet lebonyolítása ugyanazon pénzforgalmi szolgáltatónál történik, a pénzforgalmi szolgáltató a terhelést és a jóváírást azonos értéknappal teljesíti.

A fizetési művelet összegének a kedvezményezett rendelkezésére bocsátása

21. § (1) A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a fizetési művelet összegének a saját számláján történt jóváírását követően a fizetési művelet összegét haladéktalanul értéknappal látja el és oly módon írja jóvá a kedvezményezett fizetési számláján, hogy azzal a kedvezményezett azonnal tudjon rendelkezni.

(1a)32 A 16. § (1) bekezdés a) pontja szerinti fizetési művelet esetében a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója úgy határozza meg a munkanap záró időpontját, hogy az még azon a munkanapon biztosítsa az (1) bekezdésben foglalt követelmény teljesülését, amelyen a fizetési művelet összegét a pénzforgalmi szolgáltató részére vezetett számlán jóváírták.

(1b)33 A 16. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fizetési művelet esetében a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a munkanap záró időpontjaként 18 óránál korábbi időpontot nem határozhat meg. A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a kedvezményezett fizetési számláján történő jóváírás tárgynapi teljesítésének feltételéül a fizetési művelet saját számláján történt jóváírásáról szóló értesítés beérkezési határidejére vonatkozóan a munkanap záró időpontjánál legfeljebb egy órával korábbi időpontot határozhat meg.

(2) Ha a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a számláján való jóváírás nem munkanapon történt, a fizetési művelet összegét a pénzforgalmi szolgáltató a következő munkanapon haladéktalanul a kedvezményezett rendelkezésére bocsátja.

21/A. §34 A közvetítő pénzforgalmi szolgáltató a fizetési művelet összegét

a) a 16. § (1) bekezdés a) pontja szerinti fizetési művelet esetében a részére vezetett számlán történt jóváírás munkanapján,

b) a 16. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fizetési művelet esetében a részére vezetett számlán történt jóváírásról szóló értesülés munkanapján

oly módon írja jóvá a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a fizetési számláján, és annak részére a fizetési művelet adattartalmát oly módon továbbítja, hogy a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója ugyanazon a munkanapon eleget tudjon tenni a 21. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének.

21/B. §35 Ha a fizető fél és a kedvezményezett között a fizetési művelet lebonyolítása ugyanazon pénzforgalmi szolgáltató által vezetett fizetési számlák között történik, a pénzforgalmi szolgáltató

a) csoportos beszedés és a pénznemek közötti átváltást igénylő fizetési művelet esetében a terhelést és a jóváírást azonos munkanapon teljesíti,

b) egyéb fizetési művelet esetében a fizető fél fizetési számlájának a megterhelését követően a fizetési művelet összegét haladéktalanul a kedvezményezett rendelkezésére bocsátja.

22. § (1) A pénzforgalmi szolgáltató a nála befizetett készpénz összegét a számlatulajdonos fizetési számláján az ügyfél azonnali rendelkezési jogának biztosítása mellett – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – aznapi értéknappal haladéktalanul jóváírja, ha a készpénzbefizetés

a) forintban,

b) fogyasztónak vagy mikrovállalkozásnak minősülő számlatulajdonos javára a fizetési számla pénznemével megegyező pénznemben

történik.

(2) Amennyiben a számlatulajdonos nem fogyasztó vagy mikrovállalkozás, és a készpénzbefizetés a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál forinton kívüli, a fizetési számla pénznemével megegyező pénznemben történik, a pénzforgalmi szolgáltató az (1) bekezdés szerinti feladatait legkésőbb a pénzösszeg átvételét követő munkanapon teljesíti.

(3)36 Automata bankjegykiadó gép útján történő készpénzbefizetés esetén a pénzösszegnek a kedvezményezett fizetési számláján történő jóváírását a befizetés összegszerűségének a befizetést követő három munkanapon belül történő ellenőrzése munkanapján, a jóváírás munkanapjával azonos értéknappal végzi el a pénzforgalmi szolgáltató.

23. § (1) Ha a kedvezményezett nem rendelkezik fizetési számlával annál a pénzforgalmi szolgáltatónál, amely a pénzforgalmi szolgáltatása keretei között a kedvezményezett javára küldött összeget megkapta, a pénzforgalmi szolgáltató – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a fizetési művelet hozzá beérkezett összegét legkésőbb a következő munkanapon a kedvezményezett rendelkezésére bocsátja, vagy az átvétel lehetőségét egyéb módon biztosítja.

(2) A 46. § szerinti kifizetési utalvány, valamint a 47. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti készpénzátutalás alkalmazása esetén, amennyiben a teljesítés postai kézbesítés útján történik, a határidő egy munkanappal meghosszabbodik.

(3)37

Kisösszegű készpénz-helyettesítő fizetési eszközök

24. § Kisösszegű készpénz-helyettesítő fizetési eszközre vonatkozó keretszerződésben a felek megállapodhatnak arról, hogy

a) a 7. § (6) bekezdésében foglaltaktól eltérően a pénzforgalmi szolgáltató nem értesíti az ügyfelet a fizetési megbízás teljesítésének a visszautasításáról, ha a nemteljesítés ténye az ügyfél számára egyértelműen kiderül;

b) a 17. §-ban és a 23. §-ban foglaltaktól eltérő teljesítési határidőket alkalmaznak.

VI. Fejezet

AZ EGYES FIZETÉSI MÓDOK RÉSZLETES SZABÁLYAI

25. §38 A Pft. szerinti fizetési módokon belüli altípusok:

a) fizetési számlák közötti fizetési módok különösen:

aa) az átutalás,

ab) a beszedés,

ac) a fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés,

ad) az okmányos meghitelezés (akkreditív);

b) fizetési számlához kötődő készpénzfizetési módok különösen:

ba) a készpénzfizetésre szóló csekk kibocsátása és beváltása,

bb) a készpénzbefizetés fizetési számlára,

bc) a készpénzkifizetés fizetési számláról;

c) fizetési számla nélküli fizetési mód különösen:

ca) a készpénzátutalás.

26. § A fizetési számlák közötti fizetési módok e fejezetben meghatározott szabályai irányadóak, ha a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a fizetési műveletet nem a fizető fél fizetési számlájának egyenlege, hanem a részére biztosított hitelkeret terhére teljesíti.

Az átutalás általános szabályai

27. § (1) Az átutalásra szóló fizetési megbízással (átutalási megbízás) a fizető fél megbízza a pénzforgalmi szolgáltatóját, hogy fizetési számlája terhére meghatározott összeget utaljon át (számoljon el) a kedvezményezett fizetési számlája javára.

(2) Az átutalási megbízást a fizető fél a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz nyújtja be.

(3) A pénzforgalmi szolgáltatóval történt megállapodás alapján az átutalási megbízás terhelési nap feltüntetésével is benyújtható.

(4) Ha a terhelési napként meghatározott nap nem munkanapra esik vagy az adott hónapban nincs olyan nap, akkor az azt követő munkanapot kell terhelési napnak tekinteni.

Az átutalás különös szabályai

28. § Átutalás különösen:

a) a csoportos átutalás,

b) a rendszeres átutalás,

c) a hatósági átutalás és az átutalási végzés.

Csoportos átutalás

29. § (1) Csoportos átutalás esetén a fizető fél a pénzforgalmi szolgáltatójával történt megállapodás alapján a keretszerződésben foglalt helyen és meghatározott módon az azonos jogcímű, különböző kedvezményezettek javára szóló átutalási megbízásokat kötegelve, csoportos formában is benyújthatja.

(2) A csoportos átutalási megbízás nemteljesítéséről (jóváírásának meghiúsulásáról) és annak okáról a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót értesíti. A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató ezeket az értesítéseket (nem teljesített megbízásokat) a keretszerződésben meghatározott módon továbbítja a fizető fél részére.

Rendszeres átutalás

30. § (1) Rendszeres átutalási megbízással a fizető fél meghatározott összegnek meghatározott időpontokban (terhelési napokon) ismétlődően történő átutalására ad megbízást a pénzforgalmi szolgáltatójának.

(2) A rendszeres átutalási megbízást a pénzforgalmi szolgáltató mindaddig teljesíti, amíg azt a fizető fél vissza nem vonja, vagy a megbízásban megjelölt utolsó teljesítési időpont el nem telt.

Hatósági átutalási megbízás és átutalási végzés

31. § (1) A hatósági átutalási megbízásban vagy az átutalási végzésben foglaltak szerint teljesítendő pénzkövetelések esetén a Pft. 64. §-ában foglaltakon túl az e § szerinti szabályok irányadóak.

(2)39 A kedvezményezett által saját pénzforgalmi szolgáltatója útján kezdeményezett hatósági átutalási megbízás esetén a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a hatósági átutalási megbízás átvételét követően ellenőrzi a hatósági átutalási megbízásban megjelölt kedvezményezett és a pénzforgalmi jelzőszám összetartozását, valamint a rendelkezésre jogosultnak a pénzforgalmi szolgáltatónál bejelentett aláírását.

(3) A hatósági átutalási megbízás adattartalmát a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató – a (2) bekezdésben leírtak ellenőrzése után – továbbítja a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz.

(3a)40 A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés átvételét követően soron kívül megkezdi a fizetési megbízásban megjelölt fizető fél és a pénzforgalmi jelzőszám összetartozásának ellenőrzését.

(4) A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a hatósági átutalási megbízásról és az átutalási végzésről annak teljesítése, részteljesítése, vagy törvényben meghatározottak szerinti sorbaállítása előtt nem értesítheti a fizető fél számlatulajdonost.

(5)41 A fizető felet a pénzforgalmi szolgáltatója a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés teljesítéséről, részteljesítéséről, valamint sorba állításáról a teljesítéssel vagy a sorba állítással egyidejűleg a fizetési megbízás adattartalmának közlésével írásban értesíti. Ha a hatósági átutalás és az átutalási végzés sorba állításának kezdete nem munkanapra esik, a pénzforgalmi szolgáltató az értesítési kötelezettségének a következő munkanapon tesz eleget.

A beszedés általános szabályai

32. § (1) A beszedési megbízással a kedvezményezett megbízza a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót, hogy fizetési számlája javára, a fizető fél fizetési számlája terhére meghatározott összeget szedjen be.

(2) A kedvezményezett a beszedési megbízást a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz nyújtja be.

(3)42 A kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a beszedési megbízás átvételét követően ellenőrzi a kedvezményezettre vonatkozó adatokat (ha a beszedési megbízáshoz okiratot kell csatolni, akkor az okiraton szereplő kedvezményezett, a beszedési megbízásban megjelölt kedvezményezett számlatulajdonos és a pénzforgalmi jelzőszám összetartozását, a rendelkezésre jogosultnak a pénzforgalmi szolgáltatónál bejelentett aláírását).

(4) A beszedési megbízás adattartalmát a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató – a (3) bekezdésben leírtak ellenőrzése után – továbbítja a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz.

(5) A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltató a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz közvetlenül is benyújthatja a beszedési megbízást.

(6) Ha a beszedési megbízáshoz okiratot kell csatolni, vagy azt jogszabály vagy megállapodás alapján ellenjegyzéssel kell ellátni, akkor az így felszerelt beszedési megbízást a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató, illetve a (5) bekezdés szerint közvetlen benyújtásra jogosult kedvezményezett a kézbesítés megtörténtének igazolására alkalmas módon továbbítja a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz.

A beszedés különös szabályai

33. § Beszedés különösen:

a) a felhatalmazó levélen alapuló beszedés,

b) a váltóbeszedés,

c) a csekkbeszedés,

d) a csoportos beszedés,

e) a határidős beszedés,

f) az okmányos beszedés.

Felhatalmazó levélen alapuló beszedés

34. § (1) A felhatalmazásban (felhatalmazó levélben) a fizető fél számlatulajdonos a pénzforgalmi szolgáltatójánál bejelentett módon engedélyezi a kedvezményezett számára beszedési megbízás benyújtását. A felhatalmazó levélben a fizető fél és a pénzforgalmi szolgáltatója benyújtási feltételekben is megállapodhat.

(2) A felhatalmazó levél tartalmazza:

a) a fizető fél megnevezését és a felhatalmazással érintett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszámát,

b) a felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás benyújtására felhatalmazott kedvezményezett megnevezését és fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszámát,

c) a felhatalmazás lejárati idejét,

d) okirat csatolási kötelezettség esetén az okirat pontos megjelölését.

(3) A felhatalmazó levél tartalmazhatja még:

a) a teljesítés felső értékhatárát,

b) a benyújtási gyakoriságot,

c)43 fedezethiány esetére a sorba állítás időtartamát, a részfizetés lehetőségét és annak legkisebb összegét,

d) a visszavonás módját.

(4)44 A felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízást a pénzforgalmi szolgáltató – a felhatalmazó levél eltérő rendelkezése hiányában – addig veszi át, illetve teljesíti, ameddig az erre vonatkozó felhatalmazást a fizető fél írásban vissza nem vonja.

(5) Ha a fizető fél a Pft. 17. § (1) bekezdése alapján, vagy a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a Pft. 17. § (4) bekezdése szerint felmondja a keretszerződést, a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója – a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a felhatalmazó levél alapján legkésőbb a keretszerződés megszűnésének napján teljesít felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízást.

(6) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a felhatalmazó levél lejáratát megelőzően is felmondhatja a keretszerződést.

(7) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója haladéktalanul értesíti a kedvezményezettet a keretszerződés (5)–(6) bekezdés szerinti felmondásáról, ha a kedvezményezett írásbeli hozzájárulása szükséges a felhatalmazás visszavonásához.

(8) A felhatalmazó levél szövegét a 3. melléklet 4. mintája tartalmazza.

Váltóbeszedés

35. § (1) Ha a beszedési megbízás váltón alapuló követelés beszedésére irányul, a váltó egyenes adósának a felhatalmazását a váltó testesíti meg.

(2) A váltón alapuló beszedési megbízáshoz a váltó eredeti példányát csatolja a benyújtó.

(3) A váltókezesekkel, illetve a megtérítési váltóadósokkal szemben a váltón alapuló követelésre irányuló beszedési megbízás erre vonatkozó felhatalmazó levél (3. melléklet 4. mintája) alapján nyújtható be.

(4) Amennyiben a váltót a kedvezményezett beszedési megbízás benyújtásával fizetés végett bemutatja, de az fedezethiány miatt nem, vagy csak részben teljesíthető, a váltóban fizetési helyként megjelölt pénzforgalmi szolgáltató a váltójogi szabályok szerinti óváspótló nyilatkozatot vesz fel, kivéve, ha a kibocsátó a váltó szövegében közhitelű óvást írt elő, vagy felmentette a váltóbirtokost az óvás felvételének kötelezettsége alól. Amennyiben a váltóbirtokos a terhelendő fizetési számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató, az óváspótló nyilatkozat felvételére nem jogosult.

Csekkbeszedés

36. § (1) Ha a beszedési megbízás csekk összegének beszedésére irányul, a csekk kibocsátójának a felhatalmazását a csekk testesíti meg.

(2) A csekkbeszedési megbízáshoz a benyújtó a csekk eredeti példányát csatolja.

Csoportos beszedés

37. §45 (1) Az érintett fizető felek felhatalmazása alapján a kedvezményezett a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatójával történt megállapodás szerint az azonos jogcímű, különböző fizető felek fizetési számlái terhére szóló, terhelési nappal ellátott beszedési megbízásokat kötegelve, csoportos formában nyújtja be.

(2) A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a fizető féltől átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásról, annak módosításáról vagy annak megszüntetéséről az átvételtől számított négy munkanapon belül a kedvezményezett számlavezető pénzforgalmi szolgáltatója útján értesítést küld a kedvezményezett részére. A teljesítés felső értékhatáráról kizárólag a fizető fél hozzájárulása esetén értesítheti a pénzforgalmi szolgáltató a kedvezményezettet.

(3) A kedvezményezett a felhatalmazás tudomásul vételéről értesíti a vele szerződéses jogviszonyban álló személyt és a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót. A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatója szempontjából a felhatalmazás kedvezményezett általi tudomásulvételének minősül, ha a kedvezményezett megkezdi a beszedést.

(4) A kedvezményezett a felhatalmazás visszautasításáról a (2) bekezdés szerinti értesítés átvételét követő négy munkanapon belül értesíti a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót és – amennyiben a (2) bekezdés szerinti értesítés alapján beazonosítható – a vele szerződéses jogviszonyban álló személyt.

(5) A kedvezményezett a felhatalmazást, annak módosítását és megszüntetését a fizető féltől történt átvételt követő négy munkanapon belül továbbítja a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatónak. Szerződési ajánlattal egyidejűleg kiállított felhatalmazás esetén a kedvezményezett az értesítési kötelezettségét az ajánlat elfogadását vagy a módosító ajánlat megtételét követően haladéktalanul teljesíti. A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a beérkező felhatalmazásokat az (2) bekezdésben foglaltak szerint kezeli.

(6) A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a fizető fél kérésére a fizető fél fizetési számláját érintő, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazásról igazolást ad ki. Az igazolást a fizető fél másik pénzforgalmi szolgáltatóhoz új felhatalmazásként benyújthatja, de ezzel a fizető fél erre vonatkozó rendelkezése hiányában a korábbi felhatalmazása nem szűnik meg.

(7) Az új felhatalmazás kedvezményezett általi tudomásulvételével az ugyanebben a tárgyban korábban adott felhatalmazást megszűntnek kell tekinteni.

(8) A felek eltérő megállapodása hiányában a felhatalmazást a PFNY 31 pénzforgalmi nyomtatványon, a (6) bekezdés szerinti igazolást a PFNY 31/A pénzforgalmi nyomtatványon kell kiállítani.

37/A. §46 (1) A kedvezményezett a csoportos beszedési megbízást a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatójával megkötött keretszerződés szerint, a terhelési napot legalább öt munkanappal megelőzően nyújtja be. A kedvezményezett a terhelési napot úgy határozza meg, hogy a 11. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével biztosított legyen a számlában vagy más okmányban megjelölt fizetési határidőre történő teljesülés. Ha a terhelési napként meghatározott nap nem munkanap, az azt követő munkanapot kell terhelési napnak tekinteni.

(2) A kedvezményezett a csoportos beszedési megbízást a benyújtás alapjául szolgáló számlával vagy annak hiányában kiállított más okirattal egyező összegben nyújtja be.

(3) A kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a csoportos beszedési megbízás teljesítéséből rá háruló feladatokat az 5. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, legkésőbb az átvételt követő munkanapon teljesíti.

(4) A kedvezményezett a csoportos beszedési megbízás benyújtásáról a vele szerződéses jogviszonyban álló személyt a beszedési megbízás alapjául szolgáló számla vagy annak hiányában kiállított más okirat megküldésével legkésőbb a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően értesíti. A kedvezményezett rendszeresen azonos összegű beszedési megbízás alkalmazása esetén a beszedési megbízás összegének megváltozásakor, ennek hiányában legalább évente köteles az értesítési kötelezettségét teljesíteni.

(5) A pénzforgalmi szolgáltató a csoportos beszedési megbízásról annak teljesítése előtt is értesítheti a fizető felet.

(6) A fizető fél a terhelési napot megelőző munkanap végéig a csoportos beszedési megbízás teljesítését letilthatja a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatónál. A beszedési megbízást részösszegre nem lehet letiltani. A pénzforgalmi szolgáltató a letiltás indokoltságát és jogosságát nem vizsgálja. A letiltás a felhatalmazást nem érinti.

(7) A csoportos beszedési megbízás teljesítéséről, valamint a nemteljesítésről és annak okáról a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót értesíti. Az értesítéseket és a teljesített megbízások adatait a kedvezményezett fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a keretszerződésben meghatározott módon továbbítja a kedvezményezett részére.

(8) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a nem teljesült csoportos beszedésről legkésőbb a Pft. szerinti utólagos tájékoztatással egyidejűleg tájékoztatja a fizető felet.

Határidős beszedés

38. § (1) A határidős beszedési megbízással a kedvezményezett megbízza a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót, hogy pénzforgalmi számlája javára, a kincstárnál számlával rendelkező fizető fél terhére meghatározott összeget szedjen be megállapodás alapján történt fizetési kötelezettségvállalás érvényesítése céljából.

(2) A kedvezményezett a fizető fél számára a fizetés teljesítése elleni kifogás megtételére határidőt (a továbbiakban: kifogásolási határidő) tüntet fel a határidős beszedési megbízáson. A kifogásolási határidő utolsó napjának legkorábbi időpontja a megbízás kedvezményezett által – a pénzforgalmi számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz – történő benyújtását követő tizedik munkanap lehet.

(3) A határidős beszedési megbízás benyújtásáról annak teljesítése előtt a kincstár a fizető felet előzetesen értesíti, és a megbízást a fizető fél rendelkezése szerint teljesíti. Ebből a szempontból rendelkezésnek minősül az is, ha a fizető fél a kifogásolási határidőn belül nem él kifogásolási jogával.

(4) A fizető fél a kincstárnál a határidős beszedési megbízás teljesítése ellen legkésőbb a kifogásolási határidő utolsó napját megelőző munkanapon a kincstár által meghatározott módon és formában részben vagy egészben kifogást tehet.

(5) Ha a fizető fél a határidős beszedési megbízás teljesítésével kapcsolatban nem emel kifogást, ezt a beszedés teljesítéséhez történő hozzájárulásának kell tekinteni.

(6) Kifogásolás esetén a kincstár a kifogásolásban foglaltak szerint jár el, a kifogásolás indokoltságát, illetve jogosságát nem vizsgálja.

Okmányos beszedés

39. § Az okmányos beszedésre vonatkozó megbízással az alapügylet kedvezményezettje a követelés alapjául szolgáló okmányokat azzal a megbízással adja át a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatónak, hogy azokat csak fizetés, váltóelfogadás vagy más feltételek teljesítése esetén szolgáltassa ki a fizető félnek (címzettnek).

A fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés

40. § (1) Bankkártyával belföldön lebonyolított fizetési művelet esetén, ha a bizonylaton szereplő összeg pénzneme megegyezik a bankkártya-használat fedezetét biztosító fizetési számla vagy a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret pénznemével, a fizetési számlára terhelt vagy a hitelkeret terhére elszámolt összegnek minden esetben meg kell egyeznie a bizonylaton szereplő összeggel.

(2) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a belföldön lebonyolított fizetési művelet azonosítását a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója által megküldött, a fizetési megbízást részletező kimutatásban az adott fizetési művelet kapcsán a kedvezményezetthez rendelt országkód alapján végzi el.

Okmányos meghitelezés (akkreditív)

41. § (1) Az okmányos meghitelezéssel a pénzforgalmi szolgáltató (nyitó pénzforgalmi szolgáltató) az alapügyletben kötelezett megbízása alapján saját nevében arra vállal kötelezettséget, hogy ha a kedvezményezett meghatározott határidőn belül a meghatározott okmányokat hozzá benyújtja, illetve az okmányos meghitelezésben előírt egyéb feltételeket teljesíti, akkor az okmányos meghitelezésben meghatározott összeget az okmányok megfelelősége esetén részére megfizeti.

(2) A kedvezményezett az okmányos meghitelezésben előírt okmányokat megfelelő igénybejelentő levéllel közvetlenül vagy a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatója útján juttatja el a nyitó pénzforgalmi szolgáltatóhoz.

(3) A nyitó pénzforgalmi szolgáltató az okmányos meghitelezés összegét a kedvezményezettnek az okmányos meghitelezésben vagy az igénybejelentő levélben meghatározott fizetési számlájára átutalással fizeti meg.

Készpénzfizetésre szóló csekk kibocsátása és beváltása

42. § (1) A számlatulajdonos készpénzfizetésre szóló csekket abban az esetben bocsáthat ki, ha a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatójával csekkszerződést kötött.

(2) A pénzforgalmi szolgáltató a neki címzett csekket – eltérő megállapodás hiányában – a kibocsátó számlatulajdonos által a csekken feltüntetett fizetési számlán lévő fedezet erejéig váltja be (teljesíti).

(3) A számlatulajdonos a fizetési számlája megszűnésekor a birtokában lévő felhasználatlan csekklapokat (csekkfüzetet) a pénzforgalmi szolgáltatóhoz visszajuttatja.

(4) A készpénzfizetésre szóló csekk beváltásakor a csekkbirtokos (kedvezményezett) személyazonosságát a pénzforgalmi szolgáltató a következők szerint vizsgálja:

a) megnevezett személyre szóló csekk beváltásánál – ha a csekket nem üresen ruházták át – a pénzforgalmi szolgáltató azt vizsgálja, hogy a csekkbirtokos a csekken megnevezett kedvezményezettel azonos személy-e, mert az összeget a csekken megnevezett személy részére fizetheti ki,

b) a bemutatóra szóló csekk összegét a pénzforgalmi szolgáltató annak fizeti ki, aki a csekket bemutatja.

(5) A pénzforgalmi szolgáltató a készpénzfizetésre szóló csekken megnevezett kedvezményezettel, illetve a csekket bemutató csekkbirtokossal a csekk hátlapját az összeg átvételének elismeréseként aláíratja.

Készpénzbefizetés fizetési számlára

43. § (1) Fizetési számlára készpénzbefizetést a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató, valamint a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatón kívül – a pénzforgalmi szolgáltatók egymás közötti megállapodása alapján – más pénzforgalmi szolgáltató fogadhat el.

(2)47 Az (1) bekezdésben említett pénzforgalmi szolgáltató pénztáránál készpénzbefizetési célra szolgáló nyomtatvánnyal vagy a pénztárbizonylat aláírásával fizethető be készpénz a fizetési számlára.

(3)48 A készpénzbefizetési célra szolgáló nyomtatvány, illetve a pénztárbizonylat tartalmazza legalább a kedvezményezett számlatulajdonos nevét és pénzforgalmi jelzőszámát, valamint biztosítja a fizető fél kedvezményezett általi beazonosíthatóságát biztosító hivatkozás és egyéb közlemény megadását.

Készpénzkifizetés fizetési számláról

44. § (1) Fizetési számláról készpénz a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál, valamint a vele erre szerződött más pénzforgalmi szolgáltatónál vehető fel.

(2) A számlavezető pénzforgalmi szolgáltató, valamint – az (1) bekezdés szerinti megállapodás alapján – más pénzforgalmi szolgáltató pénztáránál készpénzkifizetési célra szolgáló nyomtatvánnyal (pl. kifizetési lappal, kivételi bizonylattal), a pénztárbizonylat aláírásával, valamint – csekken kívül – készpénzfelvételi utalvánnyal vehető fel készpénz a fizetési számláról.

(3) A fizetési számla terhére kifizetési utalvánnyal postai úton (postai kézbesítéssel) is történhet készpénzkifizetés.

45. § (1) Készpénzfelvételi utalvány használata esetén a számlatulajdonos és a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás határozza meg

a) a készpénzfelvételi utalvány (utalványfüzet) igénylésének, rendelkezésre bocsátásának és bevonásának módját, valamint

b) a készpénzfelvételi utalvány formáját, adattartalmát, kiállításának és aláírásának szabályait.

(2) A készpénzfelvételi utalványt az ügyfél a kiállítástól számított nyolc naptári napon belül mutatja be a pénzforgalmi szolgáltató pénztáránál kifizetés végett. A határidőbe a kiállítás napja nem számít bele. Ha a határidő utolsó napja nem munkanap, a határidő a következő munkanapon jár le.

(3) A készpénzfelvételi utalványon a számlatulajdonos megnevezheti a készpénzfelvétellel megbízott természetes személyt. Ilyenkor a pénzforgalmi szolgáltató a készpénzfelvételi utalvány összegét a megnevezett személynek fizeti ki. Ha a készpénzfelvételi utalványon a számlatulajdonos nem nevez meg készpénzfelvétellel megbízott személyt, a pénzforgalmi szolgáltató a készpénzfelvételi utalvány összegét a bemutató személynek fizeti ki.

(4) A pénzforgalmi szolgáltató a készpénzfelvételi utalvány igazolt, illetve az azt bemutató benyújtójával a készpénzfelvételi utalvány hátlapját az összeg átvételének elismeréseként aláíratja.

(5) Ha a határidőn belül bemutatott készpénzfelvételi utalvány összegének kifizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a számlatulajdonos fizetési számláján nem áll rendelkezésre, a pénzforgalmi szolgáltató az érvénytelenített készpénzfelvételi utalványt a benyújtó részére teljesítetlenül visszaadja.

(6) A készpénzfelvételi utalvány elvesztése, ellopása vagy megsemmisülése esetén a számlatulajdonos ezt a körülményt haladéktalanul írásban bejelenti a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál. Ha a készpénzfelvételi utalvány más pénzforgalmi szolgáltató pénztáránál is beváltható, a bejelentést egyidejűleg ott is meg kell tenni. A pénzforgalmi szolgáltató a bejelentést 5 évig, de legfeljebb a fizetési számla megszűnéséig tartja nyilván.

(7) A számlatulajdonos a birtokában lévő felhasználatlanul maradt készpénzfelvételi utalványfüzeteket (utalványlapokat) a fizetési számlája megszűnésekor visszajuttatja a pénzforgalmi szolgáltatóhoz.

46. § (1) Kifizetési utalvány használata esetén a számlatulajdonos a kifizetési utalvány kiállításával megbízza a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót, hogy a fizetési számlája terhére meghatározott összeget postai úton fizessen ki a címzettnek.

(2) A számlatulajdonos és a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató, illetve a postai kézbesítést végző szolgáltató közötti megállapodás határozza meg

a) a kifizetési utalvány és az azt kísérő egyéb nyomtatvány (pl. feladójegyzék, fedezetet igazoló okmány) formáját, adattartalmát és kitöltési szabályait,

b) a kifizetési utalványnak és az azt kísérő egyéb okmánynak, illetve azok adattartalmának az előállítási, továbbítási és feldolgozási módját,

c) a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre bocsátásának a módját,

d) a nem kézbesíthető vagy ki nem fizethető kifizetési utalvány összegének a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató részére történő visszaküldési módját és határidejét,

e) a kifizetési utalvánnyal kapcsolatos felszólamlás módját, ideértve a kifizetése letiltását is.

(3) A postai úton történő kifizetés során a kifizetési utalványon feladott pénzösszeg kézbesítésére és kifizetésére a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendeletnek a könyvelt postai küldeményekre vonatkozó szabályai megfelelően irányadóak.

Készpénzátutalás

47. § (1) A készpénzátutalás olyan fizetési számla használata nélküli pénzátutalás, amelynek során a készpénzátutalás tárgyát képező összeget a pénzforgalmi szolgáltató

a) a pénztáránál való kifizetéssel,

b) postai úton (kézbesítéssel)

bocsátja a kedvezményezett (címzett) rendelkezésére.

(2)49

(3) A postai úton történő kifizetés során az átutalt pénzösszeg kézbesítésére és kifizetésére a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendeletnek a könyvelt postai küldeményekre vonatkozó szabályai megfelelően irányadóak.

VII. Fejezet

AZ ELSZÁMOLÁSFORGALOMMAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

A papíralapú fizetési megbízások pénzforgalmi szolgáltatók közötti továbbítása

48. § A pénzforgalmi szolgáltató a hitelesítő táblában megjelölt fiók címen fogadja a részére benyújtott, mellékelt okiratot tartalmazó fizetési megbízásokat.

A fizetési megbízás továbbítása a belföldi fizetési rendszerekben

49. § (1) Ha a fizetési megbízások pénzforgalmi szolgáltatók közötti elszámolása vagy teljesítése belföldi fizetési rendszer útján történik, a pénzforgalmi szolgáltató a számlatulajdonosok által benyújtott fizetési megbízásokon szabályszerűen feltüntetett valamennyi számszerű és szöveges adatot – ideértve a „Közlemény” rovat tartalmát is – fizetési megbízásonként, tételenkénti adatközléssel továbbítja.

(2) Ha a beszedési megbízás kedvezményezettje egy belföldi fizetési rendszer közvetlen tagja, megbízását a belföldi fizetési rendszeren keresztül közvetlenül juttatja el a fizető fél számlavezető pénzforgalmi szolgáltatójához és ennek során kedvezményezetti fizetési számlaként a kedvezményezett által vezetett technikai számlát jelölheti meg.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

50. § (1) E rendelet 2009. november 1-jén lép hatályba.

(2)50

(3)51

Átmeneti rendelkezések

51. § (1) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

(2) E rendelet 11. §-ának (1) bekezdésétől eltérően 2010. április 30-ig a fizetési számlára történő készpénzbefizetés akkor teljesül, amikor a készpénzt a pénzforgalmi szolgáltató pénztáránál befizetik.

(3) A pénzforgalmi szolgáltató az e rendelet hatálybalépését megelőzően alkalmazott PFNY jelű pénzforgalmi nyomtatványokon benyújtott fizetési megbízásokat 2010. december 31-ig veszi át.

(4)52 A Posta Elszámoló Központot működtető intézmény az 5. § (2) bekezdésében előírt, a fizetési megbízás beérkezése időpontjának óra és perc feltüntetésével történő rögzítése kötelezettségét a postáról szóló 2003. évi CI. törvény alapján kötelezően végzendő pénzforgalmi szolgáltatások tekintetében 2011. január 1-jétől teljesíti.

(5) Az MNBr e rendelet kihirdetésekor hatályos rendelkezései az irányadóak a Pft. 66. §-a alapján benyújtott fizetési megbízásokra.

(6) Az MNBr alapján kiállított csoportos beszedési megbízás benyújtását lehetővé tevő felhatalmazás és beszedési megbízás benyújtását lehetővé tevő felhatalmazó levél a felek megjelölésének változásától függetlenül változatlanul érvényes.

Hatályukat vesztő rendelkezések

52. §53

Módosuló rendelkezések

53. §54

Az Európai Unió jogának való megfelelés

54. § E rendelet a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvénnyel, valamint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról szóló 2009. évi LXXXVI. törvénnyel együtt a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. november 13-i 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelethez


A pénzforgalmi jelzőszám kialakítása

1. A belföldi pénzforgalmi jelzőszámot az alábbi szabályoknak megfelelően kell kialakítani:
a) az első nyolc karakter az irányító kód; az irányító kód első három számjegye a pénzforgalmi szolgáltató azonosító kódja, amely a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatót, a következő négy számjegy a pénzforgalmi szolgáltató fiókját vagy számlavezető helyét jelöli, a nyolcadik számjegy ellenőrző szám;
b) a 9–16. karakter vagy a 9–24. karakter a fizetési számla azonosító száma; 16 karakter hosszúságú számsor esetében a 16. számjegy, 24 karakter hosszúságú számsor esetében a 24. számjegy ellenőrző szám, és a 24 karakter hosszúságú pénzforgalmi jelzőszám 16. számjegye értelemszerűen szabadon kialakítható;
c) az ellenőrző számok az előttük álló számjegyek ellenőrzésére szolgálnak, melyeket a következő algoritmus szerint kell képezni: külön az 1–7., valamint külön a 9–15. vagy 9–23. számjegyeket helyi értékük csökkenő sorrendjében meg kell szorozni a „9, 7, 3, 1 … 9, 7, 3, 1” számokkal, a szorzatokat össze kell adni, és az eredmény egyes helyi értékén lévő számot ki kell vonni 10-ből. A különbség az ellenőrző szám. (Ha a különbség „10”, az ellenőrző szám értéke „0”.)

2. A nemzetközi pénzforgalmi jelzőszámot (IBAN) az alábbi szabályoknak megfelelően kell kialakítani:
a) az első két karakter Magyarország ISO 3166 szabvány szerinti országkódja: HU;
b) a 3–4. karakter az ellenőrzőszám, amelynek algoritmusát az Európai Banki Szabványügyi Bizottság (European Committee for Banking Standards (ECBS) IBAN képzésére vonatkozó szabványa tartalmazza;
c) az 5–28. karakter a belföldi pénzforgalmi jelzőszám (16 karakter hosszúságú pénzforgalmi jelzőszám esetében az IBAN képzésekor az utolsó 8 karaktert nulla számjeggyel kell feltölteni).

2. melléklet a 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelethez


A fizetési megbízások, illetve a 3. melléklet szerinti pénzforgalmi nyomtatványok kiállításának szabályai

I. A fizetési megbízások kiállításának
általános szabályai

1. A 3. melléklet szerinti pénzforgalmi nyomtatványokon – a PFNY 41 nyomtatvány kivételével – a pénzösszeget forintban kell feltüntetni akkor is, ha az devizaösszeg ellenértéke. Utóbbi esetben a deviza pénznemét és összegét a „Közlemény” rovatba kell beírni.

2. A pénzforgalmi nyomtatványokon a fizetendő összeget forintra kerekítve kell feltüntetni.

3. A külföldi pénznemre szóló fizetési megbízáson a nem egész számra szóló fizetendő összeg pénznemtől függően legfeljebb három tizedesig kerekítve tüntethető fel és az összeg mellett fel kell tüntetni a fizetési megbízás devizanemének három alfabetikus jegyből álló ISO kódját.

II. A PFNY jelölésű pénzforgalmi nyomtatványok kiállításának általános szabályai

1. A pénzforgalmi nyomtatvány erre a célra rendszeresített rovataiban kell feltüntetni a fizető fél és a kedvezményezett számlatulajdonos nevét (szükség esetén rövidített formában, legfeljebb 27, illetve 32 karakter terjedelemben), valamint pénzforgalmi jelzőszámát.

2. A forintra kerekített átutalandó összeget csak számmal kell feltüntetni.

3.55 A „Terhelési nap” rovatába csak akkor kell adatot (év, hó, nap) írni, ha a fizető fél fizetési számláját – az 5. § (1) bekezdésben foglaltak szerint – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónak nem a tárgynapon, hanem a fizetési megbízás átvételének napját követő valamely munkanapon kell megterhelni.

4. A pénzforgalmi nyomtatvány „Bizonylatszám” rovatában legfeljebb hat számjeggyel lehet a fizetési megbízást sorszámmal ellátni.

5. A „Közlemény” rovatba az átutalni vagy beszedni kívánt összeg rendeltetésére vonatkozó közlést kell beírni (legfeljebb 52 karakter terjedelemben).

6. A pénzforgalmi szolgáltatóval történő megállapodás alapján – gépi úton történő kitöltés, illetve számítástechnikai úton történő benyújtás esetén – a közlemény hossza maximum 96 karakter lehet, írásjelekkel és szóközökkel együtt. Ha a fizetési megbízást adó ügyfél a közlemény egy részét ki kívánja emelni mint hivatkozási számot (pl. számlaszám, szerződésszám, fogyasztó azonosító), akkor azt a „Közlemény” rovat első sorában legfeljebb 24 karakter hosszon végzi el, s az első sor első kódkockájába „X” jelet ír.

III. Az egyes PFNY jelölésű pénzforgalmi nyomtatványok kiállításának további szabályai

1. A PFNY 11 átutalási megbízás (3. melléklet 1. minta) „fizetési rendszer” rovatát, a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által meghatározott módon, akkor kell kitölteni, ha az átutalási megbízás teljesítését a fizető fél valamely meghatározott fizetési rendszer útján kéri.

2. A PFNY 71 hatósági átutalási megbízás (3. melléklet 2. minta) „Közlemény” rovatában a benyújtás alapjául szolgáló határozat számát és a határozatot kibocsátó szervet, továbbá gyermektartásdíj iránti végrehajtásnál a „GY”, szüléssel járó költség behajtásánál az „SZ” rövidítést fel kell tüntetni.

3. A PFNY 41 beszedési megbízás (3. melléklet 3. minta) a „A benyújtás indoka” rovatába
a) felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás benyújtása esetén a „1”-est,
b) váltón alapuló beszedési megbízás benyújtása esetén „4”-est,
c) csekkbeszedés esetén „5”-öst
kell írni.

4. Ha a PFNY 41 beszedési megbízás csekk beszedésére szolgál, a csekk sorszámát a „Bizonylat” rovatban, ha a csekk sorszáma hosszabb hat karakternél, akkor azt a „Közlemény” rovatban kell feltüntetni, s a „bizonylat” rovatot egyedi sorszámmal kell ellátni.

5. A devizaösszegre szóló PFNY 41 beszedési megbízás „Összeg” rovatában az egész számot a tizedesektől tizedesvesszővel elválasztva kell a kedvezményezettnek megadnia.

6. A PFNY 51 határidős beszedési megbízás (3. melléklet 7. minta) „Kifogásolási határidő utolsó napja” rovatának kitöltésénél a 38. § (2) bekezdésében foglaltakat kell figyelembe venni.

IV. A PFNY jelölésű pénzforgalmi nyomtatványok egyes példányainak rendeltetése

1. A PFNY 11 átutalási megbízás (3. melléklet 1. minta) két példányos pénzforgalmi nyomtatvány:
a) az 1. példány a fizető félnek a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató részére adott megbízása,
b) a 2. példány a fizető fél saját példánya; a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónak személyes úton való átadás esetén a pénzforgalmi szolgáltató e példányon igazolja az átutalási megbízás átvételét.

2. A belföldi fizetési rendszerhez közvetetten csatlakozó pénzforgalmi szolgáltató a PFNY 11 átutalási megbízást három példányos formában is rendszeresítheti. Ebben az esetben az 1. és 2. példányt kell a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz benyújtani, s a 3. példány a fizető fél saját példánya.

3. A PFNY 71 hatósági átutalási megbízás (3. melléklet 2. minta) három példányos pénzforgalmi nyomtatvány:
a) az 1. példány a kedvezményezettnek a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató részére adott megbízása, amely vagy amelynek adattartalma, ha a kedvezményezett a hatósági átutalási megbízást saját pénzforgalmi szolgáltatója útján kezdeményezi, a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója részére kerül továbbításra,
b) a 2. és 3. példány rendeltetése megegyezik a 4. pont alatti PFNY 41 beszedési megbízás 2. és 3. példányának a rendeltetésével.

4. A PFNY 41 beszedési megbízás (3. melléklet 3. minta) három példányos pénzforgalmi nyomtatvány:
a) az 1. példány a kedvezményezettnek a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató részére adott megbízása, amely vagy amelynek adattartalma a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója útján a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz kerül továbbításra, illetve közvetlen benyújtás esetén részére kerül átadásra,
b) a 2. példánnyal vagy azzal azonos adattartalommal értesíti a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a fizető fél számlatulajdonos(oka)t,
c) a 3. példány a kedvezményezett saját példánya; a pénzforgalmi szolgáltatónak személyes úton való átadás esetén kérésre a pénzforgalmi szolgáltató e példányon igazolja a megbízás átvételét.

5. A PFNY 51 határidős beszedési megbízás három példányos pénzforgalmi nyomtatvány:
a) az 1. példány a kedvezményezettnek a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató részére adott megbízása,
b) a 2. példány a kedvezményezett saját példánya; a pénzforgalmi szolgáltatónak személyes úton való átadás esetén kérésre a pénzforgalmi szolgáltató e példányon igazolja a megbízás átvételét,
c) a 3. példánnyal értesíti a kedvezményezett a fizető felet a megbízás benyújtásáról, csatolva az okmányokat.

6. A PFNY 31, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazás (3. melléklet 5. minta) pénzforgalmi nyomtatvány mind három példányos (fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója, kedvezményezett, fizető fél példánya), mind két példányos (fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója és fizető fél példánya) formában alkalmazható.

3. melléklet a 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelethez56



A pénzforgalmi nyomtatványok technikai jellemzői

1. A PFNY 11, PFNY 41, PFNY 51 és PFNY 71 pénzforgalmi nyomtatványok a számítógépes képfeldolgozási technológia (OCR-ICR) bevezetésére alkalmas nyomtatványrendszeren alapulnak.
2. Az OCR-ICR rendszerű feldolgozásra alkalmas bizonylatok optikai-technológiai, nyomtatási előírásait legrészletesebben a következő szabványok rögzítik: DIN 66008, DIN 66009, DIN 66223, DIN 6723.
3. Az 1. pontban felsorolt pénzforgalmi nyomtatványok legfontosabb előírásai:
a) a nyomtatványokat az e mellékletben bemutatott minták alapján (1-3 és 7. minták), magyar nyelvű feliratokkal kell elkészíteni,
b) papírminőség: első példánynál OCR-minőségű 90 gramm/m2, második-harmadik példánynál 56-57 gramm/m2 minőségű önátírós,
c) nyomtatványméret: 101,59 mm x 149,86 mm (4”x59/10”), a nyomtatványok mind leporelló formátumban, mind egyes méretben is előállíttathatók, a pénzforgalmi szolgáltató előnyomott nevével, illetve anélkül, ún. biankó formában is,
d) helyzettűrés: külméret és nyomtatási kép esetén kevesebb mint ń1,0 mm,
e) bal margó mérete 5,08 mm (2 cpi), eltérés kevesebb mint ń0,1 mm lehet,
f) alapszín: az első példányon 580-820 nanométer hullámhosszúságú színképtartományba eső ún. vakszín (ICR rendszerű beolvasáshoz),
g) a hátoldal csak szintén vakszínű előnyomatot tartalmazhat (a beszedési megbízás első példányán),
h) az OCR-sávba (ún. fehér mező) fekete színnel, OCR-B karakterkészlettel nyomtathatók az adatok.
4. A nyomtatványok kézírással, illetve írógéppel (nyomtatóval) tölthetők ki. Kézírás esetén az egyes kódkockákba (kb. 4x5,5 mm) egyenként kell beírni a betűket, illetve számokat oly módon, hogy azokat a beírás lehetőleg kitöltse.
5. Gépi kitöltés esetén az egyes mezők vízszintes középvonalában elhelyezkedő sorba kell beírni az adatokat 10 cpi nyomtatási sűrűséggel (vízszintes, duplaszéles karakterek száma 27, sortávolság 6 karakter/inch), míg az egyes mezőkön belüli, kézírásos betűk számára készített beosztás követése szükségtelen.
6. A nyomtatványokon adatokat sem dombornyomással, sem perforációval nem szabad elhelyezni, mivel az az optikai jelfelismerést akadályozza.
7. A hagyományos rendszerű feldolgozásra (manuális adatfelvételezés) alkalmas pénzforgalmi nyomtatványok valamennyi példányát 56-57 gramm/m2 minőségű önátírós papír felhasználásával kell elkészíteni.
8. A 7. pont szerinti feldolgozásra kerülő nyomtatványok alnyomati színelőírásai a következők:
a) átutalási megbízás:
1. pld. piros (pantone Warm Red U),
2. pld. fekete;
b) átutalási megbízás (3 pld.):
1. pld. piros (pantone Warm Red U),
2. pld. lila (pantone 247U),
3. pld. fekete;
c) hatósági átutalási megbízás
1. pld. sárga (pantone 144U),
2. pld. fekete,
3. pld. lila (pantone 247U);
d) beszedési megbízás és határidős beszedési megbízás
1. pld. sárga (pantone 144U),
2. pld. fekete,
3. pld. lila (pantone 247U);


1. számú minta



2. számú minta

1. példány



2. példány



2. példány hátoldala:

Tájékoztatjuk Ön(öke)t, hogy a túloldalon feltüntetett tartalommal hatósági átutalási megbízást nyújtottak be az Ön(ök) fizetési számlája terhére.

A hatósági átutalási megbízás jogalapjára vagy összegszerűségére vonatkozó esetleges kérdéseire a kedvezményezett ad felvilágosítást.


3. példány



3. számú minta

1. példány



1. példány hátoldala:


A túloldali „A benyújtás indoka” rovatba a következő jelzőszámot kell beírni:

1 - A fizető fél felhatalmazó levele alapján
4 – Váltóbeszedés
5 – Csekkbeszedés
2. példány:



2. példány hátoldala:

Tájékoztatjuk Ön(öke)t, hogy a túloldalon feltüntetett tartalommal beszedési megbízást nyújtottak be az Ön(ök) fizetési számlája terhére.
A benyújtás indoka rovatban feltüntetett ok:

1 - A fizető fél felhatalmazó levele alapján
4 – Váltóbeszedés
5 – Csekkbeszedés

A beszedési megbízás jogalapjára vagy összegszerűségére vonatkozó esetleges kérdéseire a kedvezményezett ad felvilágosítást.

3. példány:



3. példány hátoldala:

A túloldali „A benyújtás indoka” rovatba a következő jelzőszámot kell beírni:

1 - A fizető fél felhatalmazó levele alapján
4 – Váltóbeszedés
5 – Csekkbeszedés


4. számú minta

FELHATALMAZÓ LEVÉL

Tisztelt
…………………………………..
…………………………………..
(számlavezető neve és címe)
Megbízom/megbízzuk Önöket az alább megjelölt fizetési számlánk terhére az alább megnevezett Kedvezményezett által benyújtandó beszedési megbízás(ok) teljesítésére a következőkben foglalt feltételekkel:

Fizető fél számlatulajdonos megnevezése:

 

Felhatalmazással érintett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszáma:

 

Kedvezményezett neve:

 

Kedvezményezett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszáma:

 

A felhatalmazás időtartama:….. év, ………………. hó ….. naptól ….. év, ……………. hó ….. napig*
visszavonásig*
a)    a beszedési megbízáshoz okiratot nem kell csatolni*
b)    a beszedési megbízáshoz a következő okirato(ka)t kell csatolni*:
az okirat(ok) megnevezése ………
További feltételek*:    a) nem kerülnek meghatározásra
b) beszedési megbízásonkénti felső értékhatár a teljesítés pénznemétől függően:
……… Ft
……… devizanem ISO kódja*
c) benyújtási gyakoriság: ………………. (pl. napi, havi, évi)
d) fedezethiány esetén a sorba állítás időtartama legfeljebb ..............nap
e) fedezethiány esetén részfizetés teljesíthető, a részfizetés minimális összege
a teljesítés pénznemétől függően:
……… Ft
……… devizanem ISO kódja*
f) felhatalmazás csak a Kedvezményezett írásbeli hozzájárulásával vonható vissza

Kelt, ………………………, …… év, ………………. hó ….. nap

……………………………..
Fizető fél számlatulajdonos



__________________
* nem kívánt rész törlendő

5. számú minta

FELHATALMAZÁS CSOPORTOS BESZEDÉSI MEGBÍZÁS TELJESÍTÉSÉRE,
A FELHATALMAZÁS MÓDOSÍTÁSA, MEGSZÜNTETÉSE

2K11777M_1

1.    Fizető fél adatai

Fizető fél neve:

⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

Fizetési számla pénzforgalmi jelzőszáma:

⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜-⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜-⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

2.    Kedvezményezett adatai

Kedvezményezett (közszolgáltató, díjbeszedő, biztosító, eladó, stb.) neve:

⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

Kedvezményezett azonosítója:

⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

3 Kedvezményezettel szeződéses viszonyban lévő személy (a továbbiakban: szerződő fél) adatai

Szerződő fél (előfizető, biztosított, vásárló, stb.) neve:

⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

Szerződő fél címe:

⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

Szerződő fél (vagy szerződés) azonosítója a kedvezményezettnél:

⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜

 

4.    Teljesítés adatai

Érvényesség kezdete: - - vége: - -

Teljesítés felső értékhatára: ⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜⬜ Ft,

azaz ___________________________________________________ forint

 

5.     A felhatalmazás jellege

    Eredeti felhatalmazás Módosítás Megszüntetés

 

6.     Nyilatkozat

Jelen nyomtatvány kitöltésével és aláírásával felhatalmazom ___________________________________ ___________________________________ pénzforgalmi szolgáltatót arra, hogy a fentebb megjelölt kedvezményezettet az általam benyújtott felhatalmazásról értesítse és fizetési számlámat a kedvezményezett által benyújtott beszedési megbízás alapján - megbízásom keretei között - megterhelje. Felhatalmazásomat a hátoldalon található kitöltési útmutató ismeretében adtam meg.

Tudomásul veszem, hogy a beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazás elfogadásáról, a beszedés megkezdésének tényleges időpontjáról, illetve elutasításáról és annak okáról a kedvezményezettől a számlavezetőm és a szerződő fél kap értesítést.

Hozzájárulok ,

Nem járulok hozzá ,

hogy a számlavezetőm a teljesítés felső értékhatáráról értesítse a kedvezményezettet.

Kelt: év nap    Kelt: év nap

    ________________________    ________________________

    Fizető fél aláírása    Átvevő hivatalos aláírása


PFNY31
Kérjük, hogy a fenti sávra ne írjon!


KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

A FELHATALMAZÁS CSOPORTOS BESZEDÉSI MEGBÍZÁS TELJESÍTÉSÉRE, A FELHATALMAZÁS MÓDOSÍTÁSA, MEGSZÜNTETÉSE című nyomtatvány kitöltésével a fizető fél felhatalmazza számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóját, hogy az általa megadott adatok alapján, a megjelölt fizetési számláról fizetéseket teljesítsen.
A nyomtatvány kitöltésével felhatalmazás kezdeményezhető, valamint létező felhatalmazás módosítható vagy megszüntethető.


I. Felhatalmazás kezdeményezése

A felhatalmazást adó fizető félnek az 1-től 5-ig terjedő számozással jelölt adatcsoportokat kell kitöltenie a rendelkezésére álló számlán vagy egyéb dokumentumon (pl. szerződésen) szereplő adatok felhasználásával írógéppel vagy nyomtatott betűkkel. Az adatokat az előre megrajzolt négyzetekbe kell beírni, figyelembe véve a négyzetek számát.

1.     Fizető fél adatai
Kitöltendő a „Fizető fél neve” maximum 32 jel hosszúságban és a terhelendő „Fizetési számla pénzforgalmi jelzőszáma” 2-szer 8 vagy 3-szor 8 számjegy hosszan. Amennyiben a teljes név meghaladná a 32 jelet, akkor rövidíteni szükséges a fizetési számlaszerződéssel összhangban.

2.     Kedvezményezett adatai
A „Kedvezményezett (közszolgáltató, díjbeszedő, biztosító, eladó, stb.) neve” mezőben annak a szervezetnek a nevét kell szerepeltetni maximum 32 jel hosszúságban, amely a felhatalmazással jogot szerez arra, hogy a vonatkozó szolgáltatásból eredő követelését érvényesítse, a fizető fél számlájával szemben követeléssel éljen.
A „Kedvezményezett azonosítója” mezőbe azt a jelsorozatot kell beírni, amely a fizető félnek vagy a szerződő félnek kiküldött számlán, értesítőn vagy szerződésen azonos felirattal szerepel. (Forduljon az ügyintézőhöz, ha ilyen adat nem található a számlán!) A felhatalmazás elfogadásáról, az első terhelés esedékességéről a kedvezményezett tájékoztatja a szerződő felet.

3.    Kedvezményezettel szeződéses viszonyban lévő személy (a továbbiakban: szerződő fél) adatai
A „Szerződő fél (előfizető, biztosított, vásárló, stb.) neve” rovat akkor töltendő ki, ha a fizető fél és a szerződő fél nem ugyanaz a személy. Ebben az esetben maximum 32 jel hosszan kell megadni annak a személynek a nevét, akinek a tartozását a fizető fél kívánja kiegyenlíteni.
A „Szerződő fél címe” mező pontos megadása a szerződő fél egyértelmű azonosítása érdekében szükséges. Amennyiben a teljes cím megadásához nem áll rendelkezésre elegendő hely, úgy ésszerű rövidítések alkalmazandók.
A „Szerződő fél (vagy szerződés) azonosítója a kedvezményezettnél” mezőbe azt a jelsorozatot kell beírni, amely a fizető félnek vagy szerződő félnek kiküldött számlán azonos felirattal szerepel. (Forduljon az ügyintézőhöz, ha ilyen adat nem található a számlán!)

4.    Teljesítés adatai
Az „Érvényesség kezdete:” szöveget követő négyzetekbe számmal (év, hó, nap formában) kell jelezni, hogy mikortól, illetve a „vége:” szöveget követő négyzetekben azt, hogy meddig érvényes a felhatalmazás. Amennyiben a felhatalmazás visszavonásig érvényes, akkor a „vége:” mezőt követő négyzetek áthúzásával kell ezt jelezni. Az „Érvényesség kezdete” azt jelenti, hogy a fizető fél ettől a dátumtól biztosítja a kedvezményezett számára azt a lehetőséget, hogy a számláját beszedéssel megterhelje.
A „Teljesítés felső értékhatára:” szöveget követő négyzetek kitöltésével adható meg (forintban) az a maximális összeghatár, amelyet a pénzforgalmi szolgáltató a fizető fél számlájáról átutalhat a kedvezményezettnek. Ezt az értéket szövegesen is ki kell írni. Amennyiben a beszedni kívánt összeg ezt a limitet meghaladja, úgy a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónak kötelessége a teljesítést megtagadni. A négyzetek áthúzásával kell jelölni, ha nem kívánnak felső értékhatárt megadni.

5.    A felhatalmazás jellege
Új felhatalmazás megadásakor az „Eredeti megbízás” szöveget követő négyzetbe „X” jelet kell írni.

6.    Nyilatkozat
A felhatalmazás csak akkor érvényes, ha a fizető fél a Nyilatkozatot kitölti, aláírásával hitelesíti és a kitöltött felhatalmazáson szerepel az átvétel dátuma, valamint az átvevő aláírása.
A „Hozzájárulok” vagy a „Nem járulok hozzá” szöveget követő négyzetbe tett „X” jellel rendelkezhet a fizető fél arról, hogy a számlavezetője a teljesítés felső értékhatáráról értesítheti-e a kedvezményezettet vagy sem.


II. Meglévő felhatalmazás módosítása

Felhatalmazás módosítása a kedvezményezettnél vagy a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál is benyújtható érvényes felhatalmazás birtokában. Módosítás esetén az első három adatcsoportot a módosítani kívánt felhatalmazásban foglaltak szerint, azzal megegyező módon kell kitölteni. Ezt követően a 4. és 5. adatcsoport mezői az alábbiak szerint töltendők ki:

4.    Teljesítés adatai
A felhatalmazás érvényességének változtatása esetén az „Érvényesség kezdete:” után található négyzetekbe a módosítás érvénybelépésének dátumát, a „vége:” után található négyzetekbe pedig vagy egy konkrét (az érvénybelépésnél nagyobb) dátumot kell beírni, ha azt akarja a fizető fél, hogy a felhatalmazás egy megadott dátumig maradjon érvényben vagy át kell húzni, ha azt szeretné, hogy visszavonásig érvényes legyen.
A „Teljesítés felső értékhatára:” mező módosítása esetén az értéket számmal is és betűvel is meg kell adni. A négyzetek áthúzásával kell jelölni azt, ha nem kívánnak felső értékhatárt megadni. A módosítás az „Érvényesség kezdete:” után megadott dátumtól lép életbe és a „vége:” mezőben szereplő dátumot követően a felhatalmazás megszűnik, ha újabb módosítás nem érkezik. Amennyiben a „vége:” utáni négyzetekben nem egy konkrét dátumot adnak meg, hanem áthúzzák a mezőt, akkor ez azt jelenti, hogy a limit a felhatalmazás visszavonásáig, illetve egy újabb módosításig érvényes. A módosítás érvénybe lépésének dátuma nem lehet korábbi az eredeti felhatalmazás érvényességi dátumánál.

5.    A felhatalmazás jellege
A meglévő felhatalmazás módosítását a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató csak akkor fogadja be, ha a fizető fél a „Módosítás” után található négyzetbe „X” jelet ír.

6.    Lásd I./6. pont.


III. Meglévő felhatalmazási megszüntetése

Felhatalmazás megszüntetése a kitöltött bizonylat számlavezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz történő eljuttatásával kezdeményezhető. Megszüntetés esetén az első három adatcsoportot a megszüntetni kívánt felhatalmazásban foglaltak szerint, azzal megegyező módon kell kitölteni. Ezt követően a 4. és 5. adatcsoport mezői az alábbiak szerint töltendők ki:

4.    Teljesítés adatai
Az „Érvényesség kezdete:” szöveg után található négyzetekbe azt a dátumot kell beírni (év, hó, nap formában), amikortól kezdve a kötelezett már nem kívánja a kedvezményezettől érkező számlákat a fizetési számlájáról történő beszedés alapján kiegyenlíteni.

5.    A felhatalmazás jellege
A „Megszüntetés” szöveget követő négyzetbe „X” jelet kell írni.

6. Lásd I./6. pont.


6. számú minta


hátoldal:


7. számú minta

1. példány



2. példány



3. példány


3. példány hátoldala:

Értesítjük önöket, hogy a csatolt okmányokon alapuló követelésünk érvényesítésére egyidejűleg határidős beszedési megbízást nyújtottunk be a számlánkat vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz az Önök fizetési számlája terhére.

Csatolva …… db okmány.
1

A rendeletet a 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet 62. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 13. napjával.

2

Az 1. § (3) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

3

Az 1. § (4) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

4

A 2. § 5. pontja a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

5

A 2. § 11. pontját a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

6

Az 5. § (1) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

7

Az 5. § (3) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

8

Az 5. § (6) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

9

Az 5/A. §-t megelőző alcímet a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 3. §-a iktatta be.

10

Az 5/A. §-t a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 3. §-a iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

11

A 6. §-t a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 19. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

12

A 7. § (7) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

13

A 7. § (8) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

14

A 8. § (1) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

15

A 9. § (1)–(2) bekezdését a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 19. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

16

A 9. § (5) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 6. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

17

A 10. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

18

A 13. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

19

A 13. § (2) bekezdés a) pontja a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

20

A 13. § (2) bekezdés b) pontja a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

21

A 13. § (5) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

22

A 13. § (6) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

23

A 13. § (6a) bekezdését a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 7. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

24

A 14. § (1) bekezdése a 15/2010. (X. 12.) MNB rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg. [A 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (4) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint az „a (2) és (3) bekezdésben” szövegrész helyébe az „a (2)–(3a) bekezdésben” szöveg lép, nem vezethető át.]

25

A 14. § (2) bekezdése a 15/2010. (X. 12.) MNB rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

26

A 14. § (3) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

27

A 14. § (3a) bekezdését a 15/2010. (X. 12.) MNB rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

28

A 15. § (1) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 9. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

29

A 17. § (2) bekezdése az 50. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 15/2010. (X. 12.) MNB rendelet 2. §-a iktatta be.

30

A 17. § (3) bekezdése az 50. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 15/2010. (X. 12.) MNB rendelet 2. §-a iktatta be.

31

A 20. § (3) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

32

A 21. § (1a) bekezdését a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet – a 15/2012. (VI. 27.) MNB rendelet 1. §-a szerint módosított – 10. § (1) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

33

A 21. § (1b) bekezdését a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

34

A 21/A. §-t a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 11. §-a iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

35

A 21/B. §-t a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 11. §-a iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

36

A 22. § (3) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 12. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

37

A 23. § (3) bekezdését a 8/2011. (VII. 13.) MNB rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító rendelet 2. § (2) bekezdése.

38

A 25. § a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 13. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

39

A 31. § (2) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

40

A 31. § (3a) bekezdését a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 14. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

41

A 31. § (5) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

42

A 32. § (3) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

43

A 34. § (3) bekezdés c) pontja a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 15. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

44

A 34. § (4) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

45

A 37. § a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

46

A 37/A. §-t a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 16. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

47

A 43. § (2) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 19. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

48

A 43. § (3) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

49

A 47. § (2) bekezdését a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 19. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

50

Az 50. § (2) bekezdését az 52. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

51

Az 50. § (3) bekezdése az 52. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

52

A 51. § (4) bekezdése a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2012. július 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

53

Az 52. § a (4) bekezdés alapján hatályát vesztette.

54

Az 53. § az 52. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

55

A 2. melléklet II. pont 3. alpontja a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 18. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

56

A 3. melléklet a 12/2012. (VI. 12.) MNB rendelet 17. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 20. § (4) bekezdése alapján a 2013. január 1-jét követően átvett fizetési megbízásokra kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére