• Tartalom

7/2009. (IV. 11.) PM–SZMM együttes rendelet

7/2009. (IV. 11.) PM–SZMM együttes rendelet

a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény 8. §-ában meghatározott járulékkedvezmények érvényesítésének és ellenőrzésének részletes feltételeiről és szabályairól1

2011.01.01.

A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény 17. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának d) és e) pontjában, valamint a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában foglalt feladatkörökben eljárva a következőket rendeljük el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed:

a) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény hatálya alá tartozó munkaadóra (a továbbiakban: munkaadó),

b) arra a START EXTRA kártyával rendelkező, rendelkezésre állási támogatásra jogosult álláskeresőre, akinek a foglalkoztatására a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) 8. §-ában meghatározott feltételekkel kerül sor (a továbbiakban: munkavállaló),

c)2 a Foglalkoztatási Hivatalra,

d)3 a fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjára (a továbbiakban: munkaügyi központ)

e) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra (a továbbiakban: állami adóhatóság),

f)4 a Nemzetgazdasági Minisztériumra, mint a Munkaerőpiaci Alap kezelő szervezetére,

g) az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságra, mint a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelő szervezetére, továbbá

h) az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra, mint az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervezetére.

2. § (1) A Pftv. 8. §-ában meghatározott foglalkoztatási kedvezmény igénybevételéhez a munkaügyi központ a munkaadóval a foglalkoztatásról megállapodást köt, amely tartalmazza:

a) munkavállalónként

aa) a hároméves foglalkoztatási kötelezettséget, annak kezdő és befejező időpontját,

ab) a munkavállalók munkaidejét, valamint annak arányát a munkavállalóra vonatkozó teljes munkaidőhöz viszonyítva,

ac) a munkavállalók munkabérének összegét;

b) munkavállalónként a START EXTRA kártya érvényességi idejét;

c) a megállapodás – ha több megállapodás kötésére kerül sor, az első megállapodás – megkötését megelőző 12 hónapos időszak – ha a munkaadó ennél rövidebb ideje működik, a működésének teljes időszaka – alapulvételével a munkaadó átlagos statisztikai állományi létszámát;

d) munkavállalónként a munkaadót megillető kedvezmény hároméves időtartamának kezdő és befejező időpontját;

e) a munkaadó kötelezettségvállalását a Pftv. 8. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakra;

f) a munkaadó Pftv. 8. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kötelezettségét;

g) a megállapodás betartása ellenőrzésének módját, megszegésének a 3. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeit.

(2) A megállapodás megkötése előtt a munkaügyi központ

a) ellenőrzi, hogy

aa) a munkavállaló a START EXTRA kártya kiváltását megelőzően rendelkezésre állási támogatásra jogosult álláskereső volt-e,

ab) a munkavállaló lakóhelye a külön jogszabályban meghatározott, gazdasági, infrastrukturális, társadalmi, szociális foglalkoztatási szempontból legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségben vagy településen található-e,

ac) a munkaadó a foglalkoztatással növeli-e az éves statisztikai állományi létszámát, valamint

b) a Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis adatai alapján ellenőrzi az aa) alpont szerinti körülmény fennállását.

3. § (1) A munkaügyi központ a foglalkoztatási kötelezettség megtartását ellenőrzi. Ha megállapítja, hogy a munkaadó a kötelezettséget nem teljesítette, erről haladéktalanul értesíti a munkaadó adóügyében illetékes állami adóhatóságot.

(2) Az állami adóhatóság a járulékkedvezmény ellenőrzése, a jogosulatlanul igénybe vett kedvezmény visszakövetelése, továbbá a visszakövetelt összeg jogosult részére történő átadása során az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény szabályai szerint jár el.

(3) Az állami adóhatóság az adott negyedévben lezárult ellenőrzések eredményeként a negyedévet követő hónap 20-áig értesíti az Egészségbiztosítási Alap, a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint a Munkaerőpiaci Alap kezelőjét a jogosulatlanul igénybevett járulékkedvezmények összegéről a foglalkoztatás éve szerint adónemenkénti bontásban az érintett munkavállalók létszámának és a jogosultsági hónapok számának egyidejű közlésével.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott értesítés alapján a jogosulatlanul igénybevett és a Pftv. 8. §-ának (7) bekezdése alapján korábban megtérített járulékkedvezményből a

a) a nyugdíjbiztosítási járulékkedvezményt a Nyugdíjbiztosítási Alap,

b) az egészségbiztosítási járulékkedvezményt és a tételes egészségügyi hozzájárulás járulékkedvezményét az Egészségbiztosítási Alap,

az értesítést követő hónap utolsó napjáig átutalja a Munkaerőpiaci Alap 10032000-01857025-00000000 számú számlájára.

4. § A munkaügyi központnak a járulékkedvezmény feltételeinek és a foglalkoztatási kötelezettség megtartásának ellenőrzésére vonatkozó eljárására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben foglaltakat kell alkalmazni.

5. § (1) A munkaügyi központ az általa kötött foglalkoztatási megállapodásokban foglaltak alapján a kedvezménnyel érintett

a) munkavállalók számáról nem és kor szerinti megoszlás szerint,

b)5 a munkaadók számáról éves átlagos statisztikai állományi létszám feltüntetésével havonta adatot szolgáltat a Foglalkoztatási Hivatal részére.

(2)6 Az adatokat a Foglalkoztatási Hivatal negyedévenként, havonkénti és területi bontásban összesíti, és a negyedévet követő hónap utolsó napjáig megküldi a Nemzetgazdasági Minisztérium részére.

6. § Ez a rendelet a kihirdetést követő 5. napon lép hatályba.

1

A rendeletet az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 20. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2015. március 1. napjával.

2

Az 1. § c) pontja a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § d) pontja a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § f) pontja a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 5. § (1) bekezdés b) pontja a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 65. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

Az 5. § (2) bekezdése a 27/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 65. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére