• Tartalom

26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet

26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet

az adótanácsadói, az adószakértői és az okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító engedélyek kiadásának és visszavonásának feltételeiről, továbbá a kapcsolódó nyilvántartás vezetésének és a nyilvántartásban szereplők továbbképzésének szabályairól1

2016.01.01.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (17) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §2

2. § (1)3 Ha a kérelmező az engedélykiadás e rendelet szerinti feltételeinek megfelel, az adópolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: nyilvántartásba vételt végző szervezet) a kérelmező részére az engedélyt, valamint adótanácsadók esetében az 1. számú melléklet szerinti, adószakértők esetében a 2. számú melléklet szerinti, okleveles adószakértők esetében pedig a 3. számú melléklet szerinti igazolványt kiadja, és a kérelmezőt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 175/E. § (1) bekezdése szerinti adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői nyilvántartásba felveszi.

(2)4

(3)5 Adótanácsadók esetében az engedély kiadása, illetve a nyilvántartásba történő felvétel Art.-ben rögzítetten túli további feltétele, hogy a kérelmező rendelkezzen adótanácsadó szakképesítéssel.

(4)6 Adószakértők esetében az engedély kiadása, illetve a nyilvántartásba történő felvétel Art.-ben rögzítetten túli további feltétele, hogy a kérelmező rendelkezzen

a) szakirányú (jogász; közgazdász; igazgatásszervezői szakon) egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, illetve szakirányú alapképzésben vagy mesterképzésben (a jogi és igazgatási vagy a gazdaságtudományok képzési területhez tartozó szakon) szerzett végzettséggel és szakképzettséggel, és adótanácsadó vagy pénzügyi tanácsadó (adó- és illeték szakon vagy adó-, illeték- és vámszakon) vagy okleveles könyvvizsgáló szakképesítéssel, valamint hároméves, a szakképesítés megszerzését követően, a kérelem benyújtását megelőzően adótanácsadás vagy pénzügyi tanácsadás területén megszerzett szakmai gyakorlattal; vagy

b) nem szakirányú egyetemi avagy főiskolai végzettséggel, illetve nem szakirányú alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett végzettséggel és szakképzettséggel, és adótanácsadó vagy pénzügyi tanácsadó (adó- és illeték szakon vagy adó-, illeték- és vámszakon) vagy okleveles könyvvizsgáló szakképesítéssel, valamint ötéves, a szakképesítés megszerzését követően, a kérelem benyújtását megelőzően adótanácsadás vagy pénzügyi tanácsadás területén megszerzett szakmai gyakorlattal.

(5)7 Okleveles adószakértők esetében az engedély kiadása, illetve a nyilvántartásba történő felvétel Art.-ben rögzítetten túli további feltétele, hogy a kérelmező rendelkezzen okleveles adószakértő szakképesítéssel.

3. §8

4. § (1)9 Az engedély kiadása és az alapján a nyilvántartásba történő felvétel iránti kérelmet a 4. számú mellékletben meghatározott adattartalommal kell a nyilvántartásba vételt végző szervezetnél –, az egységes Kormányzati Portálon közzétett tájékoztatóban megjelölt címen – benyújtani, amelyhez a (2) bekezdésben meghatározott mellékleteket kell csatolni. Minden engedély vonatkozásában külön-külön kérelmet kell benyújtani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatlap mellékleteként a kérelmezőnek csatolnia kell:

a)10

b)11 1 darab 2,5×3,2 cm méretű, jó minőségű (fotópapíron vagy elektronikus úton, „JPEG” formátumban) benyújtott, 6 hónapnál nem régebbi igazolványképet,

c)12 az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló dokumentumot (a fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a készpénzbefizetési megbízás igazoló szelvényrészének, vagy a fizetési számla megterhelését tartalmazó számlakivonatnak a másolatát),

d) az egyéb – a nyilvántartásba vételi feltételek között fel nem tüntetett – szakképesítéseket igazoló oklevelek, illetve nyelvvizsga-bizonyítványok másolatát, amennyiben kéri e szakképesítése, illetve nyelvtudása nyilvánosságra hozatalát,

e) adótanácsadók esetében az adótanácsadói szakképesítést igazoló okirat másolatát,

f) adószakértők esetében a 2. § (4) bekezdésében meghatározott végzettséget, szakképesítést igazoló oklevél, bizonyítvány másolatát, valamint a szakmai gyakorlat igazolására alkalmas tartalmú és részletességű szakmai önéletrajzot,

g) okleveles adószakértők esetében az okleveles adószakértői szakképesítést igazoló oklevél másolatát.

(3)13

5. § Az adótanácsadói, az adószakértői, illetve az okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító igazolvány a kiállítás napját követően visszavonásig érvényes.

6. §14 A 10. § szerinti továbbképzésen való részvétel teljesítéséről szóló nyilatkozatot a továbbképzési időszak végét követő 30 napon belül kell a 4. számú mellékletben meghatározott adattartalommal benyújtani a nyilvántartásba vételt végző szervezetnél – a 4. § (1) bekezdésében hivatkozott tájékoztatóban megjelölt címen –, amelyhez a 10. § szerinti továbbképzésen való részvételt, illetve a teljesített kreditpontokat tanúsító igazolásokat mellékletként csatolni kell.

7. § (1)15 A kérelmező az Art. 175/E. § (2) bekezdés a)–c) pontja szerinti adataiban bekövetkezett változást az adatváltozást követő 30 napon belül a 4. számú mellékletben meghatározott adattartalommal köteles bejelenteni a nyilvántartásba vételt végző szervezetnek, mellékelve az adatváltozást igazoló, valamint a 4. § (2) bekezdés c) pontjában előírt dokumentumot, továbbá ha az adatváltozás érinti az igazolványon feltüntetett adatokat, akkor magát az igazolványt is. A beküldött igazolványt a nyilvántartásba vételt végző szervezet az adatváltozás átvezetését követően haladéktalanul megsemmisíti. Amennyiben a nyilvántartásba vételt végző szervezet az adatváltozás-bejelentés 30 napon túli elmulasztásának tényéről tudomást szerez, akkor a nyilvántartásban szereplő személyt felszólítja az adatváltozás bejelentésének pótlására, amelyre a nyilvántartásban szereplő személynek a felszólítás kézhezvételétől számított 8 nap áll rendelkezésére.

(2)16 Amennyiben az igazolvány elveszett, megsemmisült, a nyilvántartásban szereplő személy birtokából bűncselekmény vagy szabálysértés során kikerült, a nyilvántartásban szereplő személy köteles ennek tényét 30 napon belül bejelenteni. Ebben az esetben a korábban kibocsátott igazolvány a bejelentéssel érvénytelenné válik, és a nyilvántartásba vételt végző szervezet ennek tényét az egységes Kormányzati Portálon közzéteszi.

(3)17 Az (1) és (2) bekezdés szerinti bejelentő személy a bejelentéssel egyidejűleg a 4. számú mellékletben meghatározott adattartalommal nyújthatja be az igazolvány pótlása iránti kérelemét a 4. § (2) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott dokumentumok csatolása mellett.

8. § (1)18 Vissza kell vonni annak a természetes személynek az engedélyét,

a)19 aki kérelmezi az engedély visszavonását,

b)20 aki a 10. § szerinti továbbképzési kötelezettségének, illetve aki a 6. §-ban meghatározott bejelentési kötelezettségének a megadott határidőig nem tesz eleget,

c)21 aki a nyilvántartással kapcsolatos adatszolgáltatás során valótlan adatot közölt,

d)22 aki az adatváltozást a 7. § (1) bekezdésében hivatkozott hiánypótlási felhívásban előírt határidőn belül nem jelentette be,

e) akit bíróság bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült,

f) akit bíróság az adott igazolvány szerinti tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól eltiltott,

g)23 akit jogerős bírói ítélet cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezett,

h) aki elhunyt.

(2)24 Amennyiben az (1) bekezdés e)–g) pontjában meghatározott, az engedély visszavonására okot adó körülmény merült fel, a nyilvántartásban szereplő személy vagy a képviseletében eljárni jogosult személy köteles azt – a törlést kiváltó ok felmerülésétől számított – 30 napon belül a nyilvántartásba vételt végző szervezetnek írásban bejelenteni, mellékelve a visszavonás alapjául szolgáló bírósági döntés másolatát.

(3)25 Az (1) bekezdés h) pontja szerinti esetben az engedély visszavonására és a nyilvántartásból való törlésre a halotti anyakönyvi kivonat másolata vagy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv igazolása alapján kerül sor.

(4)26 Az engedély visszavonása esetén a nyilvántartásban szereplő személy vagy a képviseletében eljárni jogosult személy, illetőleg az örökös a 2. § (1) bekezdése szerint kiadott igazolványt a visszavonási kérelem benyújtásakor, illetve a (2) bekezdés szerinti bejelentéskor köteles a nyilvántartásba vételt végző szervezetnek megküldeni.

(5)27 Amennyiben az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság adószakértői tevékenységre jogosító engedély alapján vett fel valamely természetes személyt az adó és járulék szakterületen az igazságügyi szakértői névjegyzékbe, értesíti a nyilvántartásba vételt végző szervezetet. Ha a nyilvántartásba vételt végző szervezet az adószakértői nyilvántartásból olyan természetes személyt töröl, aki az igazságügyi szakértői névjegyzékbe ez alapján nyert felvételt, a törlés tényéről értesíti az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóságot.

9. §28 Az a természetes személy, akinek engedélyét a hatóság visszavonta, amennyiben a visszavonásra a

a) 8. § (1) bekezdés a)–b) pontja alapján került sor, a visszavonást követően,

b) 8. § (1) bekezdés c)–d) pontja alapján került sor, a visszavonást követő egy év elteltével,

c) 8. § (1) bekezdés e) pontja alapján került sor, a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülését követően,

d) 8. § (1) bekezdés f) pontja alapján került sor, az adott igazolvány szerinti tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól való eltiltás alóli mentesítését követően,

e) 8. § (1) bekezdés g) pontja alapján került sor, a gondnokság alá helyezés megszüntetését követően,

kérheti az engedély, illetve az igazolvány újbóli kiadását és a nyilvántartásba történő ismételt felvételét, feltéve, hogy teljesítette a visszavonást megelőző továbbképzési időszak minden megkezdett évére vonatkozó, 10. § szerinti továbbképzési kötelezettség arányos részét.

9/A. §29 A 9. §-ban meghatározott továbbképzési időszak minden megkezdett évének továbbképzési kötelezettség arányos részén – a 10. § (2) és (3) bekezdése alapján – évenként 20 kreditpontot kell érteni.

10. § (1)30 A nyilvántartásban szereplő természetes személy szakmai továbbképzésen köteles részt venni azon a szakterületen, amely tevékenységet folytatók nyilvántartásában szerepel.

(2)31 A továbbképzési időszak tartama 5 év. Az első továbbképzési időszak az engedély kiállítási napjával, a további továbbképzési időszakok az előző továbbképzési időszak utolsó napját követő nappal kezdődnek.

(3)32 A továbbképzésre kötelezettnek egy továbbképzési időszak alatt – a (4) bekezdés szerinti továbbképzésben való részvétellel – összesen legalább 100 kreditpontot kell teljesítenie úgy, hogy a továbbképzési időszak legalább három naptári évében részt vesz valamely továbbképzésen. A 10. § (4) bekezdés a) pontja szerinti ugyanazon továbbképzési program teljesítése – ide értve annak elektronikus változatát is – csak egyszer jogosít kreditpontra.

(4) Továbbképzésnek minősül

a)33 a (12) bekezdés szerinti bizottság által minősített továbbképzési program, ami a (9) bekezdés szerint közzétett időszakban,

b) a jogi és igazgatási vagy a gazdaságtudományok képzési területhez tartozó szakon lezárt félév, ami az adott félév lezárása napjának évében,

c)34 az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe (korábban: pénzügyminiszter ágazatába) tartozó szakképesítés megszerzése, ami a bizonyítvány kiállításának évében,

d) az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés megszerzése, ami az oklevél kiállításának évében,

e) gazdaságtudományi vagy jogtudományi tudományágban doktori képzést folytató doktori iskolában doktori fokozat megszerzése, ami a fokozat odaítélésének évében

számolható el kreditpontként.

(5) A (4) bekezdés szerinti továbbképzések kreditpont-értéke:

a)35 egy, a (10) bekezdés szerinti kreditpont-minősítési kérelem alapján minősített továbbképzési program kreditpont-értéke legfeljebb 20 lehet,

b) a jogi és igazgatási vagy a gazdaságtudományok képzési területhez tartozó szakon lezárt félév 10 kreditpontot ér,

c)36 az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe (korábban: pénzügyminiszter ágazatába) tartozó szakképesítés megszerzése 20 kreditpontot ér,

d) az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés megszerzése 25 kreditpontot ér,

e) gazdaságtudományi vagy jogtudományi tudományágban megszerzett doktori fokozat 30 kreditpontot ér.

(6)37 A (4) bekezdés szerinti továbbképzésen való részvételt, illetve a teljesített kreditpontokat tanúsító igazolások:

a)38 minősített továbbképzési programon való részvétel esetén a továbbképzés szervezésére és lebonyolítására jogosult szervezet (a továbbiakban: továbbképző szervezet) által kiállított igazolás másolata,

b) a jogi és igazgatási vagy a gazdaságtudományok képzési területhez tartozó szakon lezárt félév esetén a leckekönyv másolata,

c)39 az adópolitikáért, az államháztartásért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért, valamint a számviteli szabályozásért felelős miniszter felelősségi körébe (korábban: pénzügyminiszter ágazatába) tartozó szakképesítés megszerzése esetén a bizonyítvány másolata,

d) az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés megszerzése esetén az oklevél másolata,

e) gazdaságtudományi vagy jogtudományi tudományágban megszerzett doktori fokozat esetén a doktori oklevél másolata.

(7)40 A (10) bekezdés szerinti kreditpont-minősítési kérelem alapján minősítésre kerülő továbbképzési program kreditpont-értékének meghatározásakor figyelembe veendő szempontok többek között a program szakmai tartalma, időtartama, elméleti, illetve gyakorlati jellege.

(8)41 Ugyanazon továbbképzési program kreditpont-értéke a nyilvántartásba vétel különböző szakterületein különböző lehet.

(9)42 Az egyes továbbképzési programok kreditpont-értékét és oktathatósági időszakát (a továbbiakban: elszámolhatósági időszak) a (12) bekezdés szerinti bizottság javaslatára figyelemmel a nyilvántartásba vételt végző szervezet határozza meg. A kreditpontra minősített továbbképzési programok adatait, elszámolhatóságuk időszakát, adott szakterület szerinti kreditpont-értéküket a továbbképző szervezet megjelölésével a nyilvántartásba vételt végző szervezet havonta teszi közzé az egységes Kormányzati Portálon.

(9a)43 A továbbképzési program minősítése az elszámolhatósági időszak alatt, de legkésőbb visszavonásig hatályos.

(10)44 A továbbképzési programok szervezésére és lebonyolítására pályázatot (a továbbiakban: kreditpont-minősítési kérelmet) nyújthatnak be az adótanácsadói, az adószakértői, illetve az okleveles adószakértői szakterületen (a továbbiakban: szakterület)

a) a létesítő okiratában foglaltak alapján felnőttek szakmai oktatására irányuló oktatási, képzési oktatásszervezési tevékenységet folytató szervezetek, amelyek megfelelnek a (10a) bekezdésben foglalt feltételeknek,

b)45 a honos joga alapján létrejött olyan szakmai egyesületek, amelyeket a kreditpont-minősítési kérelem benyújtása évének első napja előtt legalább két évvel nyilvántartásba vettek, és a tagság feltétele az adótanácsadói vagy okleveles adószakértői szakképesítés, vagy az adószakértői engedély, továbbá rendelkeznek a továbbképzés lebonyolításához szükséges tárgyi, technikai feltételekkel (ideértve az oktatással kapcsolatos nyilvántartási rendszert is),

c)46 jogszabály szerint létrejött szakmai köztestületek, amelyekben a tagság feltétele az adótanácsadói vagy okleveles adószakértői szakképesítés, vagy az adószakértői engedély, továbbá rendelkeznek a továbbképzés lebonyolításához szükséges tárgyi, technikai feltételekkel (ideértve az oktatással kapcsolatos nyilvántartási rendszert is).

(10a)47 A (10) bekezdés a) pontja szerinti szervezet akkor nyújthat be kreditpont-minősítési kérelmet, ha:

a) rendelkezik legalább 3 éves, pénzügyi, számviteli vagy adózási területen szerzett oktatásszervezési vagy továbbképzési gyakorlattal,

b) rendelkezik a tervezett számú továbbképzéshez szükséges, szakmailag felkészült, legalább 3 éves – az adott továbbképzési évet megelőző öt évben megszerzett – pénzügyi, számviteli vagy adózási területen folytatott oktatási gyakorlattal és az oktatott témának megfelelő szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező oktatói kapacitással,

c) rendelkezik a továbbképzés lebonyolításához szükséges tárgyi, technikai feltételekkel, ideértve az oktatással kapcsolatos nyilvántartási rendszert is,

d) rendelkezik minőségpolitikával, minőségirányítási rendszerrel, minőségcélokkal, önértékelési rendszerrel, valamint

e) megfelel a (11a) és (11b) bekezdésben meghatározott követelménynek,

f)48 nem áll csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt.

(10b)49 A kreditpont-minősítési eljárás keretében a továbbképző szervezet az 5. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kérelmet nyújthat be a nyilvántartásba vételt végző szervezethez. A kreditpont-minősítési kérelmet 3 példányban kell a nyilvántartásba vételt végző szervezet egységes Kormányzati Portálon közzétett címére elektronikusan vagy papír alapon benyújtani.

(10c)50 A (10) bekezdés a) pontja szerinti szervezetnek a kreditpont-minősítési kérelem benyújtásakor csatolnia kell:

a) a létesítő okiratában feltüntetett tevékenységéről szóló írásbeli nyilatkozatot,

b)51 a szervezettel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló oktatók név szerinti felsorolását, az oktatók szakirányú felsőfokú végzettségét igazoló oklevél másolatát és részletes szakmai önéletrajzát (a szaknak megfelelő szakmai és oktatási gyakorlatot feltüntetve), valamint az oktatók nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a kérelemben feltüntetett adataiknak – az e rendeletben foglalt feltételek fennállásának ellenőrzése érdekében – a szervezet és a nyilvántartásba vételt végző szervezet által történő kezeléséhez hozzájárulnak, továbbá, hogy a szervezetnél oktatást vállalnak,

c) a (10a) bekezdés e) pontjában foglaltakról szóló írásbeli nyilatkozatot.

(10d)52 A (10) bekezdés b) pontja szerinti szakmai egyesületnek a kreditpont-minősítési kérelem benyújtásakor csatolnia kell az egyesület hatályos alapszabályának hitelesített másolatát.

(10e)53 A (10) bekezdés c) pontja szerinti szakmai köztestületnek a kreditpont-minősítési kérelem benyújtásakor csatolnia kell a köztestület hatályos létesítő okiratának hitelesített másolatát.

(10f)54 A (10c)–(10e) bekezdés szerinti dokumentumokat a kreditpont-minősítési kérelem benyújtásának évében első alkalommal benyújtott kérelemhez kell csak mellékelni, amennyiben azok adattartalma a későbbiekben benyújtott kérelmek tekintetében nem változott, és erről a kérelmező nyilatkozatot tesz. Amennyiben a kérelmező nem nyilatkozik az adatok változatlanságáról, valamint annak pontos megjelöléséről, hogy a mellékleteket mely korábban benyújtott kérelemhez csatolta, akkor a (10c)–(10e) bekezdés szerinti dokumentumokat minden egyes kérelemhez csatolni kell.

(11)55 A (10) bekezdés b) és c) pontja szerinti szervezetek e minőségükben kizárólag a saját tagjaik számára ingyenesen szervezett továbbképzések vonatkozásában nyújthatnak be kreditpont-minősítési kérelmet.

(11a)56 E rendelet alkalmazásában nem nyújthat be kreditpont-minősítési kérelmet az a (10) bekezdés a) pontja szerinti szervezet, amely tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul:

a) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamban, vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, mellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy

b) az (1) bekezdés szerinti továbbképzések szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban megszerzett jövedelme az EU-, EGT- tagállamon kívüli adóilletősége szerinti országban kedvezményesebben adózna (a jövedelemre kifizetett végleges, adó-visszatérítések után kifizetett adót figyelembe véve), mint ahogy a gazdasági szereplő az adott országból származó belföldi forrású jövedelme után adózna, vagy

c) olyan nem szabályozott tőzsdén jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonosa nem megismerhető.

(11b)57 E rendelet alkalmazásában nem nyújthat be (10) bekezdés szerinti kreditpont-minősítési kérelmet az a gazdasági szereplő, amelyben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, amelynek tekintetében a (11a) bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak. Amennyiben a több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati hányaddal rendelkező gazdasági társaság társulásként adózik, akkor az ilyen társulás tulajdonos társaságaira vonatkozóan kell a (11a) bekezdés a) pontja szerinti feltételt megfelelően alkalmazni.

(11c)58 A nyilvántartásba vételt végző szervezet a (10) bekezdés szerinti kérelmek elbírálása során ellenőrzi, hogy a benyújtott dokumentumok megfelelnek-e az e rendeletben és a továbbképzési programokra vonatkozóan meghatározott követelményeknek, és szükség esetén tizenöt napon belül hiánypótlásra hívja fel a továbbképző szervezetet. A továbbképző szervezetnek a hiánypótlásra a hiánypótlási felhívásról való tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül van lehetősége.

(12)59 A nyilvántartásba vételt végző szervezet a (10) bekezdés szerinti kreditpont-minősítési eljárással kapcsolatos döntés-előkészítési feladatok ellátása érdekében szakértői bizottságot hoz létre.

(13)60 A (12) bekezdés szerinti bizottság 7 tagból áll, amelyből 5 főt, köztük a bizottság elnökét, a nyilvántartásba vételt végző szervezet saját hatáskörben, 2 főt az állami adó- és vámhatóság vezetője ajánlása alapján megbízólevéllel bíz meg. A bizottság ügyrendjét, amely tartalmazza a (7) bekezdésben meghatározott kreditpont-minősítési szempontoknak megfelelő bírálati rendszer leírását, maga állapítja meg, azt a nyilvántartásba vételt végző szervezet hagyja jóvá, és teszi közzé az egységes Kormányzati Portálon.

(14)61 Nem lehet a (12) bekezdés szerinti bizottságnak tagja, aki a (10) bekezdés szerinti kreditpont-minősítési kérelem benyújtására jogosult továbbképző szervezet tagja, tisztségviselője vagy alkalmazottja, valamint ezen személyek Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti közeli hozzátartozója, illetve élettársa.

10/A. §62 (1) Amennyiben a 10. § (10) bekezdése szerinti kreditpont-minősítési kérelemben foglalt képzés elektronikus képzési formában valósul meg, a továbbképzési program akkor minősíthető kreditpontra, továbbá a megvalósított képzésért akkor adható ki a meghatározott kreditpont, ha a továbbképző szervezet elektronikus képzési rendszere által biztosítottan az elektronikus naplóban rögzíthető, valamint a továbbképzésen való részvételkor és azt követő 5 évig ellenőrizhető, hogy a továbbképzésre kötelezett személy

a) az elektronikus felületre bejelentkezve a továbbképzési programot (több oktatási egység, modul esetén az egyes egységeket, modulokat) megkezdte és a továbbképzési program (több oktatási egység, modul esetén az egyes egységek, modulok) befejezéséig a képzésben kijelentkezés nélkül részt vett (ideértve a program kezdeti és befejezési időpontjának perc pontosságú rögzítését, valamint a jelenlét ellenőrzését),

b) a továbbképzés oktatási programjának kreditpont-minősítési kérelemben megadott teljes időtartama alatt jelen volt, ezáltal a továbbképzés oktatási programjának egészét (annak valamennyi oktatási egységét, modulját) teljesítette,

c) ugyanazon időtartam alatt csak egy továbbképzési programot kezdett meg, és annak befejezéséig újabb továbbképzési programot nem kezdett meg,

d) részére a továbbképzés teljesítéséről szóló igazolás a továbbképzési program teljes egészének teljesítése esetén, a teljesítést követően, de legkésőbb 10 napon belül kiállításra került.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus képzési forma esetén a 10/D. § (1) bekezdés szerinti kérelemhez mellékelni kell az elektronikus képzési formában lebonyolításra kerülő továbbképzés oktatási programját, valamint az elektronikus képzési rendszer működésének bemutatását, ide értve az igazolás kiállítását, a résztvevők nyilvántartását és az ellenőrzés módszerét is.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus képzés formája e-learning vagy online képzés lehet.

10/B. §63 A kreditpont-minősítési kérelmet benyújtó továbbképző szervezet a továbbképzés szervezésével és lebonyolításával összefüggésben köteles:

a) az e rendelet, valamint a kreditpont-minősítési kérelemben foglaltak szerint, oktatásra alkalmas körülmények között, szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező oktatókkal, a saját neve alatt szervezni és lebonyolítani a továbbképzési programot,

b) a továbbképzéseket a 10. § (10) bekezdés szerinti kérelemben rögzített tematika szerint, a kérelemben foglalt időtartamban szervezni és lebonyolítani,

c) amennyiben azt a 10. § (10) bekezdés szerinti kérelemben vállalta, a továbbképzés megkezdésekor valamennyi résztvevő számára térítésmentesen biztosítani információs anyagot,

d) legalább 10 nappal a továbbképzés időpontját megelőzően bejelenteni a 6. számú mellékletben meghatározott adattartalommal a tervezett továbbképzések helyét, időpontját, biztosítani azok ellenőrizhetőségét; elektronikus képzés esetén e bejelentést 10 nappal az elektronikus képzési tevékenység megkezdését megelőzően kell megtenni, valamint ellenőrzés céljából folyamatos hozzáférést biztosítani az elektronikus képzés továbbképzési programjához a nyilvántartásba vételt végző szervezet számára, továbbá amennyiben a kérelemben megjelölt oktató személyében változás következett be, csatolni az új oktató 10. § (10c) bekezdés b) pontjában meghatározott dokumentumokat,

e) a továbbképzésen a részvétel igazolására jelenléti ívet vezetni a 7. számú mellékletben meghatározott adattartalommal; elektronikus képzés esetén elektronikus naplózással nyilvántartani az elektronikus képzési programot teljesítőket,

f) a jelenléti ívet a továbbképzés lebonyolítását követően lezárni, és legkésőbb 5 munkanapon belül megküldeni a nyilvántartásba vételt végző szervezet részére az egységes Kormányzati Portálon megjelenő tájékoztatóban közzétett címre,

g) az elszámolhatóság időszakában lebonyolított továbbképzések vonatkozásában a továbbképzésen való részvételről, a továbbképzés időpontjáról és a megszerzett kreditpontokról igazolást kiadni a képzés befejezését követő 30 napon belül a továbbképzés teljes időtartamán résztvevők részére a 8. számú mellékletben meghatározott adattartalommal, elektronikus képzés esetén az elektronikus képzési rendszeren keresztül, utólag nem szerkeszthető formátumban.

10/C. §64 (1) A 10. § (10) bekezdése szerinti kreditpont-minősítési kérelem elfogadása esetén a lebonyolításra kerülő – kreditpontra minősített – továbbképzési programok megvalósítását (ideértve a továbbképző szervezet kérelmében vállalt feltételeknek való megfelelését, valamint a továbbképzés szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos tevékenységét) a nyilvántartásba vételt végző szervezet folyamatosan ellenőrzi. Abban az esetben, ha valószínűsíthető, hogy a továbbképző szervezet a továbbképzés szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos tevékenysége során megtévesztő vagy valótlan adatokat közölt, a nyilvántartásba vételt végző szervezet soron kívüli hatósági ellenőrzést folytat le.

(2) Amennyiben az ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a továbbképző szervezet továbbképzési tevékenységét nem a kreditpont-minősítési kérelmében vállalt, és nem az e rendeletben előírt feltételek szerint végzi,

a) első alkalommal tapasztalt szabálytalanság esetén a nyilvántartásba vételt végző szervezet felhívja a továbbképző szervezetet a szabálytalanság megszüntetésére,

b) második alkalommal tapasztalt szabálytalanság esetén a nyilvántartásba vételt végző szervezet 60 napra felfüggeszti a továbbképző szervezet e rendelet szerinti szakmai továbbképzési tevékenységre való jogosultságát,

c) harmadik alkalommal tapasztalt szabálytalanság esetén a nyilvántartásba vételt végző szervezet 2 évre felfüggeszti a továbbképző szervezet e rendelet szerinti szakmai továbbképzési tevékenységre való jogosultságát.

(3) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzésre a nyilvántartásba vételt végző szervezet által megbízólevéllel erre feljogosított személy jogosult. A megbízólevél tartalmazza az ellenőrzést végző személy nevét, továbbá, hogy mely továbbképző szervezetnél, mely időszakban, mely kötelezettségek ellenőrzésére jogosult. Az ellenőrzés eredményéről a nyilvántartásba vételt végző szervezet jegyzőkönyv megküldésével értesíti a továbbképző szervezetet, amelyre a továbbképző szervezet 8 napon belül észrevétellel élhet. A nyilvántartásba vételt végző szervezet a jegyzőkönyv és a továbbképző szervezet észrevétele alapján hoz határozatot az ellenőrzés eredményéről.

(4) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés a továbbképzési tevékenységhez kapcsolódó iratokra vonatkozó, felnőttképzésről szóló törvény szerinti általános iratmegőrzési idő leteltéig folytatható le.

11. § (1)65 A tevékenység végzésére jogosító engedély kiadásáért, az igazolvány 7. § (2) bekezdés szerinti pótlásáért, a nyilvántartásban szereplő adatok módosításáért és az engedély visszavonásáért az engedély kiadását, az igazolvány cseréjét kérő természetes személynek, továbbá az igazolvány pótlását, az adatok módosítását, valamint az engedély visszavonását kérő nyilvántartásban szereplő természetes személynek, továbbá a tevékenység határon átnyúló jelleggel történő megkezdésének és folytatásának bejelentésével összefüggő eljárás lefolytatásáért a bejelentést tevő természetes személynek igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetnie az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg. Minden engedély vonatkozásában külön-külön kell a díjat megfizetni.

(2)66 A tevékenység végzésére jogosító engedély kiadásának a díja 9000 Ft, az igazolvány 7. § (2) bekezdés szerinti pótlásának, valamint az új igazolvány kiállítását eredményező adatmódosításnak a díja 2000 Ft. Amennyiben az adatmódosítás új igazolvány kiadását nem vonja maga után, a nyilvántartásban szereplő adat vagy adatok módosításának, valamint az engedély visszavonásának díja 1000 Ft. A tevékenység határon átnyúló jelleggel történő megkezdésének és folytatásának bejelentése alapján történő nyilvántartásba vétel díja 6000 Ft.

(3)67

(3a)68 A 10. § (10) bekezdés szerinti kreditpont-minősítési kérelmet benyújtó továbbképző szervezetnek a kreditpont-minősítési eljárásért az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie. A kreditpont-minősítési eljárás díja 5000 Ft, amelyet minden kérelem vonatkozásában külön-külön kell megfizetni.

(4)69 A (2)–(3a) bekezdés szerinti díjat a Nemzetgazdasági Minisztérium 10032000-01460658-00000000 számú számlájára, az e célból rendszeresített fizetési számlára történő készpénzbefizetési megbízással vagy fizetési számlák közötti átutalással kell megfizetni.

(5)70 A (2)–(3a) bekezdés szerinti díj az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium működési bevétele.

(6)71 Ha a kérelem és a befizetést igazoló okiratok alapján megállapítható, hogy az ügyfél a (2)–(3a) bekezdésben meghatározott mértéket meghaladó összegű díjat fizetett, a többletet vissza kell téríteni.

(7) A többlet visszatérítést hivatalból kell elrendelni, és annak teljesítéséről 30 napon belül intézkedni kell.

(8) A díj nyilvántartására, kezelésére és elszámolására az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni.

(9)72 A díjfizetés vonatkozásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 28. § (2)–(3) bekezdésében foglaltakat, és 31. § (7) bekezdésében foglaltakat, valamint 73/A. §-ában foglaltakat, a mulasztási bírságra a 82. §-ában foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ott nevesített illeték helyett díjat kell érteni.

12. §73

13–14. §74

Átmeneti és záró rendelkezések

15. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba azzal, hogy az 1. § rendelkezéseit 2009. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) Az adószakértői működés engedélyezésének szabályairól szóló 20/1994. (VI. 17.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) hatályát veszti.

(3) Az e rendelet hatálybalépése előtt benyújtott, adószakértői igazolvány kiadása iránti kérelmeket az R. szerint kell elbírálni.

(4)75

(5)76

Az Európai Unió jogának való megfelelés

16. §77 Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelve (2006. december 12.) 11. cikkének való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez78

a) oldal

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Nyilvántartási szám:

ADÓTANÁCSADÓI IGAZOLVÁNY

Személyi azonosító adatok

Név:

Születési hely, idő:

Anyja neve:

Igazolványszám:

b) oldal

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

 

A nemzetgazdasági miniszter

....................................................... -t

a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet alapján adótanácsadói
tevékenység végzése céljából

..............................................................

számon nyilvántartásba vette, aki így

adótanácsadói tevékenység folytatására jogosult.

Az igazolvány érvényes:

................................................. -től

a visszavonásig

Budapest, ..................................................

P. H.

........................................................

aláírás

 

Fénykép helye

 

 

2. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez79

a) oldal

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Nyilvántartási szám:

ADÓSZAKÉRTŐI IGAZOLVÁNY

Személyi azonosító adatok

Név:

Születési hely, idő:

Anyja neve:

Igazolványszám:

b) oldal

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

 

A nemzetgazdasági miniszter

....................................................... -t

a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet alapján adószakértői
tevékenység végzése céljából

..............................................................

számon nyilvántartásba vette, aki így

adószakértői tevékenység folytatására jogosult.

Az igazolvány érvényes:

................................................. -től

a visszavonásig

Budapest, ..................................................

P. H.

........................................................

aláírás

 

Fénykép helye

 

 

3. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez80

a) oldal

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

Nyilvántartási szám:

OKLEVELES ADÓSZAKÉRTŐI IGAZOLVÁNY

Személyi azonosító adatok

Név:

Születési hely, idő:

Anyja neve:

Igazolványszám:

b) oldal

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

 

A nemzetgazdasági miniszter

....................................................... -t

a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet alapján okleveles adószakértői tevékenység végzése céljából

..............................................................

számon nyilvántartásba vette, aki így

okleveles adószakértői tevékenység folytatására jogosult.

Az igazolvány érvényes:

................................................. -től

a visszavonásig

Budapest, ..................................................

P. H.

........................................................

aláírás

 

Fénykép helye

 

 

4. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez81

Adatlap
az adótanácsadói, adószakértői, okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító igazolvány kiadásához, pótlásához, cseréjéhez, visszavonásához, a nyilvántartásba való felvételhez és az abból való törléshez, valamint adatváltozás és a továbbképzési kötelezettség teljesítésének bejelentéséhez
Az adatlap kötelező tartalmi elemei a következők:
1.    Az adatlapnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a kérelmező a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján az adótanácsadói82, az adószakértői vagy az okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító
– engedély kiadását
– igazolványa pótlását (elveszett, ellopott, megsemmisült igazolvány esetén)
– igazolványa cseréjét
– engedélye visszavonását
– a nyilvántartásban szereplő adataiban történt változás(ok) átvezetését, amennyiben az érinti az igazolványon feltüntetett adatokat is, új igazolvány kiadását
– a továbbképzési kötelezettség teljesítésének nyilvántartásban való rögzítését
kéri.
2.    A nyilvántartásba vételhez az adatlapon kötelezően szükséges megadni a következő adatokat:
a) Név:     
b) Születési név83:     
c) Regisztrációs szám 84:     
d) Születési hely: ....................................... idő: ........ év ........... hó ..... nap
e) Anyja leánykori neve:     
f) Lakcím (irányítószám, helység, utca, házszám):     
g) Levelezési cím (irányítószám, helység, utca, házszám):     
h) Telefonszám:     
i) Elektronikus elérhetőség:     
j) Igazolvány-kiadás alapjául szolgáló szakképesítést, végzettséget igazoló oklevél, okirat:
száma    kiállító intézmény neve    kiállítás kelte
................................................    ................................................    ................................................
................................................    ................................................    ................................................
k) Egyéb szakképesítés:
oklevél, bizonyítvány megnevezése    száma    kiállító intézmény neve    kiállítás kelte
................................................    ...............    ...............................……    ................................................
................................................    ...............    ...............................……    ................................................
l) Nyelvvizsga (nyelv, fokozat):
nyelv    típus    fokozat
................................................    ................................................    ................................................
................................................    ................................................    ................................................
3.    Nyilatkozatok:
a) Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy
– a fenti adatok a valóságnak megfelelnek,
– nincs tudomásom olyan tényről, körülményről, amely a Rendelet szerinti engedély kiadását és a nyilvántartásba történő felvételemet vagy az igazolvány pótlását, cseréjét kizárná.
b) Tudomásul veszem, hogy az adatlap 2. pont a) és g) pontjaiban szereplő, valamint az adatlap 3. pont c) pontjában a kérelmező által megjelölt adatok külön rendelkezés nélkül, az Art. 175/E. § (3) bekezdése szerint nyilvánosak.
c) Hozzájárulok a kérelemben rögzített következő személyes adataim Rendelet szerinti nyilvánosságra hozatalához85:
születési név,
születési hely, idő,
anyja leánykori neve,
lakcím,
telefonszám,
elektronikus elérhetőség,
szakképesítést igazoló oklevél, okirat adatai,
egyéb szakképesítés megnevezése, az azt igazoló oklevél, okirat adatai,
nyelvvizsga típusa, fokozata.
4.    Dátum
5.    A kérelmező aláírása
Az adatlaphoz csatolandó:
a) engedélykiadás iránti kérelem esetén
– az engedély-kiadás alapjául szolgáló szakképesítést, végzettséget igazoló oklevél, okirat másolata,
– 1 darab 2,5 × 3,2 cm méretű, jó minőségű (fotópapíron vagy elektronikus úton, „JPEG” formátumban) benyújtott, 6 hónapnál nem régebbi igazolványkép,
– az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló dokumentum (a fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a készpénzbefizetési megbízás igazoló szelvényrészének, vagy a fizetési számla megterhelését tartalmazó számlakivonatnak a másolata),
– az egyéb szakképesítés(eke)t igazoló oklevél, illetve nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) másolata, figyelemmel a Rendelet 4. § (2) bekezdés d) pontjára
– adószakértők esetén a szakmai gyakorlat igazolására alkalmas tartalmú és részletességű szakmai önéletrajz.
b) igazolvány pótlása esetén
– 1 darab 2,5 × 3,2 cm méretű, jó minőségű (fotópapíron vagy elektronikus úton, „JPEG” formátumban) benyújtott, 6 hónapnál nem régebbi igazolványkép,
– az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló dokumentum (a fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a készpénzbefizetési megbízás igazoló szelvényrészének, vagy a fizetési számla megterhelését tartalmazó számlakivonatnak a másolata),
c)
d) engedély ügyfél által kérelmezett visszavonása esetén
– az igazolvány,
– az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló dokumentum (a fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a készpénzbefizetési megbízás igazoló szelvényrészének, vagy a fizetési számla megterhelését tartalmazó számlakivonatnak a másolata),
e) a nyilvántartásban szereplő adatokban történt változás átvezetésének kérelme esetén, amennyiben a változás nem érinti az igazolványon feltüntetett adatokat
– az adatváltozást igazoló dokumentum másolata,
– az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló dokumentum (a fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a készpénzbefizetési megbízás igazoló szelvényrészének, vagy a fizetési számla megterhelését tartalmazó számlakivonatnak a másolata),
f) a nyilvántartásban szereplő adatokban történt változás átvezetésének kérelme esetén, amennyiben a változás érinti az igazolványon feltüntetett adatokat
– az igazolvány,
– 1 darab 2,5 × 3,2 cm méretű, jó minőségű (fotópapíron vagy elektronikus úton, „JPEG” formátumban) benyújtott, 6 hónapnál nem régebbi igazolványkép,
– az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló dokumentum (a fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a készpénzbefizetési megbízás igazoló szelvényrészének, vagy a fizetési számla megterhelését tartalmazó számlakivonatnak a másolata),
g) továbbképzési kötelezettség teljesítésének bejelentése esetén
– a szakmai továbbképzésen való részvételt, illetve a teljesített kreditpontokat tanúsító igazolások.

5. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez86

ADATLAP
az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők szakmai továbbképzésére irányuló továbbképzési programok kreditpont-minősítési eljárása iránti kérelemhez
Az adatlap kötelező tartalmi elemei a következők:
1. A továbbképző szervezet
a) neve,
b) székhelye,
c) levelezési címe,
d) cégjegyzékszáma vagy egyenértékű hivatalos nyilvántartási száma és a nyilvántartásba vétel éve,
e) honlapjának címe,
f) hivatalos képviselőjének neve, beosztása, telefonszáma, faxszáma, elektronikus elérhetősége,
g) által a továbbképzéssel összefüggő kapcsolattartásra kijelölt személy vagy oktatásszervező neve, beosztása, telefonszáma, faxszáma, elektronikus elérhetősége,
h) típusa az adótanácsadói, az adószakértői és az okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító engedélyek kiadásának és visszavonásának feltételeiről, továbbá a kapcsolódó nyilvántartás vezetésének és a nyilvántartásban szereplők továbbképzésének szabályairól szóló 26/2008. (VIII.30.) PM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 10. § (10) bekezdés alapján (felnőttek szakmai oktatására irányuló oktatási, képzési, oktatásszervezési tevékenységet folytató szervezet, szakmai egyesület, szakmai köztestület).
2. A továbbképző szervezet által minősítésre benyújtott továbbképzési program
a) címe,
b) szakterülete (adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő),
c) továbbképzési formája (előadás, e-learning, online),
d) időtartama (percben, szünetek nélkül),
e) elszámolhatóságának kérelmezett időszaka,
f) jellege (gyakorlati, elméleti),
g) kapcsolódó információs segédanyagának bemutatása (amennyiben a továbbképző vállalja ilyen információs anyag biztosítását a továbbképzésen),
h) szakmai tartalmának, tematikájának bemutatása (legalább 2000, legfeljebb 12.000 karakter terjedelemben),
i) elektronikus képzési formában tervezett megvalósítása esetén a technikai hátteret bemutató leírás (ide értve a képzés elektronikus rendszerének bemutatását, elérésének helyét, megvalósításának módját, a naplózást, ellenőrzés módszerét, igazolás kiállítását, a nyilvántartásba vételt végző szervezet tájékoztatásának módját, stb.)
3. A továbbképző szervezet továbbképzési tevékenységével összefüggésben:
a) továbbképző szervezet szakmai (ezen belül külön kiemelve a pénzügyi, számviteli vagy adózási oktatási területen folytatott) tevékenységének rövid bemutatása (legfeljebb 9000 karakter),
b) továbbképzés lebonyolításához szükséges tárgyi, technikai feltételek (ideértve az oktatással kapcsolatos nyilvántartási rendszert is),
c) a továbbképző szervezet által az oktatásszervezés területén alkalmazott minőségirányítási rendszer leírása (minőségpolitika, minőségcélok, önértékelési rendszer),
d) a továbbképző szervezettel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló oktatók név szerinti felsorolása, valamint szakmai és oktatói tevékenységének bemutatása,
4. Nyilatkozatok:
a) „Hozzájárulok ahhoz, hogy a nyilvántartásba vételt végző szervezet a kérelemben foglalt adatokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően kezelje és az egységes Kormányzati Portálon közzétegye.”
b) „Vállalom, hogy
- továbbképző szervezetünk a Rendelet 10/B. §-ában előírt továbbképzéssel kapcsolatos kötelezettségeit teljesíti,
- kizárólag az elfogadott (kreditpontra minősített), a 2. pontban (a továbbképzési program bemutatása) foglaltak szerint lebonyolított továbbképzési program teljesítése esetén adja ki a nyilvántartásba vételt végző szervezet által meghatározott kreditpontról szóló igazolást a továbbképzésben résztvevőknek,
- amennyiben továbbképző szervezetünk a fenti kérelem 1. pont h) alpontjában megjelöltek szerint szakmai egyesület vagy szakmai köztestület, e minőségében kizárólag a saját tagjai számára ingyenesen szervez továbbképzést,
- amennyiben a fenti kérelemben, valamint az 5. pontban megjelölt kötelező mellékletek tartalmában változás következik be, továbbá, ha a továbbképző szervezetünk a továbbiakban nem felel meg a Rendeletben meghatározott követelményeknek, azt haladéktalanul bejelentem a nyilvántartásba vételt végző szervezetnek.
c) „Kijelentem, hogy továbbképző szervezetünk
- teljes körűen megfelel a Rendeletben foglalt továbbképzéssel kapcsolatos követelményeknek,
- által a fenti kérelemben, valamint mellékleteiben megadott adatok és benyújtott dokumentumok megfelelnek a valóságnak;
- továbbképző szervezetünk nem áll csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt;
- jelen nyilatkozattétel időpontjában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. §-ának 32. pontja szerint köztartozásmentes adózónak minősül,
- a fenti kérelemhez nem csatolt, az 5. pontban meghatározott kötelező mellékleteket a ........................................................................................................................................ című, …... év ……………….. hónap …… napján benyújtott kreditpont-minősítési kérelemhez mellékeltük, azok tartalma a benyújtás óta nem változott.”
5. Kötelező mellékletek:
a) a továbbképző szervezet létesítő okiratában feltüntetett tevékenységéről szóló írásbeli nyilatkozat,
b) amennyiben a továbbképző szervezet a fenti kérelem 1. pont h) alpontjában megjelöltek szerint szakmai egyesület vagy szakmai köztestület, a hatályos alapszabályának közjegyző által hitelesített másolata,
c) a fenti kérelem 3. pont d) alpontjában felsorolt oktatók szakirányú felsőfokú végzettségét igazoló oklevél másolata és részletes szakmai önéletrajza (a szaknak megfelelő szakmai és oktatási gyakorlatot feltüntetve),
d) a fenti kérelem 3. pont d) alpontjában felsorolt oktatók nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a kérelemben feltüntetett adataiknak – a Rendeletben foglalt feltételek fennállásának ellenőrzése érdekében - a továbbképző szervezet és a nyilvántartásba vételt végző szervezet által történő kezeléséhez hozzájárulnak,
e) a fenti kérelem 3. pont d) alpontjában felsorolt oktatók nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a továbbképző szervezetnél oktatást vállalnak,
f) a Rendelet 10. § (11a) és (11b) bekezdésben meghatározott követelménynek való megfelelésről szóló írásbeli nyilatkozat,
g)
h) az eljárás igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló dokumentum másolata.
6. Dátum
7. Bélyegző
8. Cégszerű aláírás

6. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez87

ADATLAP
az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők szakmai továbbképzésének indításáról
Az adatlap kötelező tartalmi elemei a következők:
1. Az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők szakmai továbbképzésének indításáról a továbbképzést szervező és lebonyolító szervezetnek (a továbbiakban: szervezet) a következő adatokat kell megadnia:
a) Szervezet neve
b) Szervezet címe
c) Témafelelős neve, telefonszáma
d) Képzés helye (pontos címe)
e) Szakterület megnevezése
- adótanácsadó
- adószakértő
- okleveles adószakértő
f) Várható, tervezett létszám (fő)
g) Továbbképzési program címe
h) A továbbképzésre vonatkozóan kibocsátott kreditpont-minősítési határozat száma
i) Továbbképzés időpontja (év, hónap, nap)
j) Továbbképzés kezdési időpontja (óra, perc)
k) Továbbképzés befejezési időpontja (óra, perc)
l) Oktató(k)/előadó(k) neve
2. Dátum
3. Bélyegző
4. Cégszerű aláírás

7. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez88

JELENLÉTI ÍV
A továbbképző szervezet neve, címe:
A továbbképzés helye (pontos címe):
A továbbképzési program címe:
A továbbképzési program szakterülete: □ adótanácsadó □ adószakértő □ okleveles adószakértő
Előadó(k) neve:
RÉSZTVEVŐK:

Kezdési idő (év, hónap, nap, óra, perc)

Sorszám

Regisztrálási szám

Résztvevő neve

Aláírás

Befejezési idő (év, hónap, nap, óra, perc)

Sorszám

Regisztrálási szám

Résztvevő neve

Aláírás

Dátum (jelenléti ív lezárásának időpontja):
Bélyegző
Cégszerű aláírás

8. számú melléklet a 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelethez89

IGAZOLÁS
az adótanácsadói, az adószakértői és az okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító engedélyek kiadásának és visszavonásának feltételeiről, továbbá a kapcsolódó nyilvántartás vezetésének és a nyilvántartásban szereplők továbbképzésének szabályairól szóló 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet 10. §-a alapján a nyilvántartásba vételt végző szervezet által minősített továbbképzési programon való részvételről
Az igazolás kötelező tartalmi elemei a következők:
1. Igazolás sorszáma
2. Továbbképzésre kötelezett neve
3. Regisztrálási száma
4. Regisztrálási számmal nem rendelkezők esetében a továbbképzésre kötelezett
a) születési neve
b) születési helye, ideje
c) anyja neve
5. Igazolást kibocsátó továbbképző szervezet
a) neve
b) székhelye
6. A továbbképzés
a) szakterülete (adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő)
b) formája (előadás, e-learning, online)
c) időtartama (perc, szünetek nélkül)
d) helyszíne (ha nem elektronikus a képzés)
e) időpontja (év, hónap, nap)
f) kezdés és befejezés időpontja (óra, perc)
7. A teljesített továbbképzési program
a) címe
b) kreditpont-minősítési határozatának száma
c) elszámolhatósági időszaka
d) kreditpont-értéke a megjelölt szakterületen
8. Az igazolást aláíró személy neve, beosztása
9. Dátum
10. Cégszerű aláírás, bélyegző
1

A rendeletet a 45/2017. (XI. 22.) NGM rendelet 18. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 15. §-át.

2

Az 1. §-t a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 84. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

3

A 2. § (1) bekezdése a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdését a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 84. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

5

A 2. § (3) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

6

A 2. § (4) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 2. § (5) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 3. §-t a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 84. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

10

A 4. § (2) bekezdés a) pontját a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 85. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 87. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

11

A 4. § (2) bekezdés b) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 4. § (2) bekezdés c) pontja a 17/2010. (IV. 28.) PM rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 4. § (3) bekezdését a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 7. § (1) bekezdése a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított, a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. § (3) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

18

A 8. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

19

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

20

A 8. § (1) bekezdés b) pontja a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

21

A 8. § (1) bekezdés c) pontja a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

22

A 8. § (1) bekezdés d) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 8. § (1) bekezdés g) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 8. § (2) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a, a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 8. § (3) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

26

A 8. § (4) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a, a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 8. § (5) bekezdését a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 77. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 5. és 10. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 9. § a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 78. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

29

A 9/A. §-t a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 4. §-a iktatta be.

30

A 10. § (1) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

31

A 10. § (2) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 83. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

32

A 10. § (3) bekezdése a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 10. § (4) bekezdés a) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 11. és 12. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 10. § (4) bekezdés c) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 10. § (5) bekezdés a) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 14. pontja, a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 10. § (5) bekezdés c) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 10. § új (6) bekezdését a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6)–(13) bekezdés számozását (7)–(14) bekezdésre változtatta. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

38

A 10. § (6) bekezdés a) pontja a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 10. § (6) bekezdés c) pontja a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

40

A 10. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése, továbbá a 83–84. §-a. A 10. § (7) bekezdése a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 10. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése.

42

A 10. § eredeti (8) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1)–(2) bekezdése. A 10. § (9) bekezdése a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 10. § (9a) bekezdését a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

44

A 10. § eredeti (9) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése, szövege a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

45

A 10. § (10) bekezdés b) pontja a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 2. pontja, a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

46

A 10. § (10) bekezdés c) pontja a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 10. § (10a) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

48

A 10. § (10a) bekezdés f) pontját a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

49

A 10. § (10b) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 10. § (10c) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 10. § (10c) bekezdés b) pontja a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

52

A 10. § (10d) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

53

A 10. § (10e) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 10. § (10f) bekezdését a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

55

A 10. § eredeti (10) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése, továbbá a 83. §-a. A 10. § (10) bekezdése a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 10. § (11a) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 10. § (11b) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 10. § (11c) bekezdését a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 1. § (5) bekezdése iktatta be.

59

A 10. § eredeti (11) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése, szövege a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (5) bekezdésével megállapított, a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

60

A 10. § eredeti (12) bekezdésének számozását (13) bekezdésre változtatta a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése, szövege a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (5) bekezdésével megállapított, a 47/2015. (XII. 30.) NGM rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

61

A 10. § eredeti (13) bekezdésének számozását (14) bekezdésre változtatta a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 79. § (1) bekezdése, szövege e módosító rendelet 83. §-a, a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 15. és 16. pontja, a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 2. és 11. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 10/A. §-t a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

63

A 10/B. §-t a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

64

A 10/C. §-t a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 2. §-a iktatta be.

65

A 11. § (1) bekezdése a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

66

A 11. § (2) bekezdése a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

67

A 11. § (3) bekezdését a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

68

A 11. § (3a) bekezdését a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 4. §-a iktatta be.

69

A 11. § (4) bekezdése a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 7. §-ával megállapított, a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 11. § (6) bekezdése a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 6. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 11. § (9) bekezdése a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 84. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

73

A 12. §-t a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 84. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

74

A 13–14. §-t és a 13. §-t megelőző alcímet a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 84. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

75

A 15. § (4) bekezdését a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 9. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 15. § (5) bekezdését a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 81. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 9. § 1. pontja.

77

A 16. § a 17/2009. (IX. 29.) PM rendelet 84. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 87. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

78

Az 1. számú melléklet a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 18–19. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 2. számú melléklet a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 18–19. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 3. számú melléklet a 70/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 8. § 18–19. pontja szerint módosított szöveg.

82

Minden engedély vonatkozásában külön-külön kérelmet kell benyújtani.

83

Igazolvány pótlásakor, cseréjekor, valamint adatváltozás és a továbbképzési kötelezettség teljesítésének bejelentésekor az a) és c) pontban foglalt adatok megadásán túl a többi adatmező kitöltése akkor szükséges, ha az ott felsorolt adatok az igazolvány-kiadási eljárás során bejelentettekhez képest megváltoztak, bővültek.

84

A c) ponthoz tartozó adatot akkor kell megadni, ha az adott nyilvántartásban volt már regisztrációs száma a kérelmezőnek.

85

Hozzájárulás esetén a megfelelő személyes adat külön-külön egyértelműen megjelölendő.

86

Az 5. számú mellékletet újonnan a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 6. számú mellékletet a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be.

88

A 7. számú mellékletet a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be.

89

A 8. számú mellékletet a 46/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 5. § (5) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére