• Tartalom

50/2007. (XI. 14.) IRM rendelet

50/2007. (XI. 14.) IRM rendelet

a cég honlapján való közzétételről

2007.11.19.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 128. § g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § h) pontjában foglalt feladatkörben eljárva – a Miniszterelnöki Hivatalról, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladat- és hatásköréről szóló 176/2007. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. § g) pontjában foglalt feladatkörében eljáró Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Amennyiben a cég a közvetlen közleményeit a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 21/A. §-a szerint honlapján teszi közzé, a honlapján köteles jól láthatóan megjelölni a cég cégjegyzékbe bejegyzett, fennálló nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, adószámát annak érdekében, hogy minden kétséget kizáróan megállapítható legyen, hogy a honlap a cég honlapja.

(2) A honlap folyamatos működtetésének a cég abban az esetben tesz eleget, ha biztosítja a honlap megtekintésének folyamatos, havi szinten legalább 98%-os szintű elérhetőségét az interneten keresztül. A rendelkezésre állásnak nem része a honlapon – annak megkezdését legalább 3 nappal megelőzően – meghirdetett karbantartási célú üzemszünet, amely nem lehet hosszabb negyvennyolc óránál.

(3) A cég kötelezettsége a honlap folyamatos fenntartása, a közlemények honlapon feltüntetett időpontban történő közzétételének, továbbá a közzétett közlemény sértetlenségének, valamint megismerhetőségének biztosítása. Vita esetében a cég köteles bizonyítani e kötelezettségek teljesítését, továbbá azt, hogy a közzétett közlemény nem került módosításra, kicserélésre, valamint hogy a közlemény a cégtől származik, illetőleg a közlemény cégeljárásban való felhasználása megfelelt a jogszabályoknak.

2. § (1) A cég köteles a közleményeit a honlapon úgy elhelyezni, hogy azok a honlap főoldalán jól látható „közlemény” menüpont (link) alatt legfeljebb öt továbblépéssel elérhetőek legyenek. A közleményt akadálymentes módon megjeleníthetővé kell tenni. A közlemény letölthető dokumentumként is megjeleníthető. Letölthető dokumentumként csak legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott közlemény helyezhető el a honlapon.

(2) A közlemény tárgyát egyértelműen meg kell jelölni. A közleményt közérthető formában, magyar nyelven kell közzétenni. Nincs akadálya annak, hogy a közlemény tájékoztató jelleggel idegen nyelven is megjelenítésre kerüljön, azonban e közzétételhez joghatások nem fűződnek.

(3) A közlemény közzétételekor meg kell jelölni a honlapon való megjelenítés napját. A közlemény közzététele napjának a honlapon való megjelenítés napja minősül.

(4) A cég köteles a közleménnyel összefüggésben feltüntetni azt az időpontot, amikor az elektronikus elérhetőséggel rendelkező, azt megadó hitelezőit elektronikus úton tájékoztatta a közzétételről, a közlemény egyidejű megküldésével.

3. § (1) Amennyiben a gazdasági társaságokról szóló törvény többszöri közzétételről rendelkezik, a cég e kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a közlemény folyamatos megjelenítése mellett a 2. § (4) bekezdésben foglalt tájékoztatást a törvényben meghatározott időközzel ismétli meg.

(2) A közlemény tartalmát a közzétételt követően módosítani nem lehet. Helye van a közlemény a Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről szóló 22/2006. (V. 18.) IM rendelet 7. § (4) bekezdése szerinti kijavításának, kiegészítésének, azonban az nem történhet a már közzétett közlemény módosításával. A kijavító, kiegészítő közleményt külön kell közzétenni, feltüntetve azt a tényt, hogy az kijavító, kiegészítő közlemény, illetőleg, hogy az eredeti közlemény mely hibáját, hiányosságát orvosolja. A kijavító, kiegészítő közleményre egyebekben a 2. § (2)–(4) bekezdései irányadóak.

4. § A közzétett közlemények, valamint a 2. §-ban meghatározott egyéb adatok a cég honlapjáról nem távolíthatóak el, azonban a közzétételtől számított 2 év elteltével a honlap elkülönült, archiválásra szolgáló részébe helyezhetők át. A honlap archiválásra szolgáló része nem kell, hogy megfeleljen a 2. § (1) bekezdés első mondatában foglaltaknak, de biztosítani kell, hogy a főoldalon a „közlemény” menüpont alatt az „archívum” menüpont is megjelölésre kerüljön.

5. § A közlemény (kijavító, kiegészítő közlemény) cégeljárásban történő felhasználásakor a cég köteles közölni a honlap közzététel céljára szolgáló helyének teljes, a közleményre közvetlenül utaló internetes címét. A cég a cégbíróságnak köteles a közlemény (kijavító, kiegészítő közlemény) közzétett szövegét csatolni. A cég a csatolással egyidejűleg köteles megjelölni a közzététel – ideértve a kijavító, kiegészítő közzététel – időpontját (időpontjait), továbbá azt a tényt, ha a közlemény kijavítására, kiegészítésére került sor.

6. § Amennyiben a cég honlapja a Ctv. 21/A. § (4) bekezdése szerint megszüntetésre kerül, továbbá ha a cég a közleményeit a jövőben nem kívánja a honlapon közzétenni, a változásbejegyzési eljárás keretében valamennyi közzétett közleményt az 5. § alkalmazásával be kell nyújtani a cégbírósághoz.

7. § Amennyiben a cég a Ctv. 21/B. § alapján gazdasági tevékenysége folytatásához szükséges hatósági engedélyét honlapján teszi közzé, az e rendeletben foglaltakat értelemszerűen kell alkalmaznia azzal, hogy a hatósági engedély egészét köteles közzétenni elektronikus okirati vagy elektronikus okirattá alakított formában.

8. § E rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére