• Tartalom

1989. évi III. törvény

1989. évi III. TÖRVÉNY

a gyülekezési jogról1

2013.08.01.

Az Országgyűlés a gyülekezési szabadság érvényesülése érdekében — összhangban az Alaptörvény, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának rendelkezéseivel —, a következő törvényt alkotja2:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. §3

2. § (1) A gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések (a továbbiakban együtt: rendezvény) tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják.

(2) A rendezvény résztvevői jogosultak a közösen kialakított álláspontjukat az érdekeltek tudomására hozni.

(3) A gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.

3. § A törvény hatálya nem terjed ki

a)4 a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésekre

b)5 a templomban és a vallásgyakorlásra rendelt más helyen szervezett vallásos szertartásokra, rendezvényekre és a körmenetekre;

c) a kulturális és sportrendezvényekre;

d) a családi eseményekkel kapcsolatos rendezvényekre.

4. §6

II. Fejezet

A rendezvény szervezése

5. §7 A rendezvény szervezője az lehet, aki

a) magyar állampolgár,

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, vagy

c) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt, illetve letelepedett jogállású, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

6. § A közterületen tartandó rendezvény szervezését a rendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, Budapesten a Budapesti Rendőrfőkapitányságnak (a továbbiakban: rendőrség) legalább három nappal a rendezvény megtartásának tervezett időpontját megelőzően kell bejelenteni. A bejelentési kötelezettség a rendezvény szervezőjét terheli.

7. § Az írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell:

a) a tervezett rendezvény kezdetének és befejezésének várható időpontját, helyszínét, illetőleg útvonalát;

b) a rendezvény célját, illetőleg napirendjét;

c) a rendezvényen résztvevők várható létszámát, a rendezvény zavartalan lebonyolítását biztosító rendezők számát;

d) a rendezvényt szervező szerv vagy személyek és a szervezők képviseletére jogosult személy nevét és címét.

III. Fejezet

A rendezvény megtartása

8. § (1)8 Ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen, vagy időben való megtartását megtilthatja.

(2) A rendőrség határozatát 24 órán belül írásban közölni kell a szervezővel.

(3) A rendőrség eljárására az államigazgatási eljárás általános szabályai az irányadók9.

9. § (1) A rendőrség határozata ellen fellebbezésnek helye nincs; a határozat közlésétől számított három napon belül a szervező kérheti az államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát. A kérelemhez csatolni kell a rendőrség határozatát.

(2) A bíróság a kérelem beérkezésétől számított három napon belül, nemperes eljárásban, népi ülnökök közreműködésével, szükség esetén a felek meghallgatása után határoz. Ha a kérelemnek helyt ad, hatályon kívül helyezi a rendőrség határozatát, ellenkező esetben a kérelmet elutasítja. A bíróság határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak.

(3) Ha a bíróság a rendőrség határozatát a rendezvény bejelentésben megjelölt időpontját követően helyezi hatályon kívül, a rendezvény megtartásának tervezett új időpontjáról a szervezőnek a bejelentést elbíráló rendőrséget 24 órával a rendezvény megtartását megelőzően tájékoztatnia kell.

10. § Ha a rendezvény közúton kerül megtartásra, a rendőrség erről a közút kezelőjét tájékoztatja.

11. § (1) A rendezvény rendjének biztosításáról a szervező gondoskodik.

(2) A rendőrség és más arra illetékes szerv a rendezvény rendjének biztosításában a szervező kérésére közreműködik, a rendezvényt megzavaró személyek eltávolításáról intézkedik.

12. § (1) Ha a rendezvény résztvevőinek magatartása a rendezvény törvényességét veszélyezteti, s a rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a rendezvényt feloszlatni.

(2) A rendezvényen résztvevők nem jelenhetnek meg fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve.

(3) A rendőrség képviselője a rendezvényen jelen lehet.

(4) A rendezvény résztvevői a rendezvény bejelentésben megjelölt befejezésének időpontjában kötelesek a rendezvény helyszínét elhagyni.

13. § (1) A rendezvény résztvevője által okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a szervező a károkozóval együtt egyetemlegesen felelős. A szervező mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a rendezvény szervezése és megtartása során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

(2) Ez a szabály nem érinti a szervezőnek azt a jogát, hogy a károkozótól a kár megtérítését követelhesse.

14. § (1)10 Ha a gyülekezési jog gyakorlása a 2. § (3) bekezdésében foglaltakba ütközik, vagy a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt tiltó határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja.

(2) A rendezvény feloszlatását figyelmeztetésnek kell megelőznie.

(3) Ha a rendezvényt feloszlatják, a rendezvény résztvevője a feloszlatástól számított tizenöt napon belül pert indíthat a feloszlatás jogellenességének megállapítására.

IV. Fejezet

Záró rendelkezések

15. § E törvény alkalmazásában

a) közterület: a mindenki számára korlátozás nélkül igénybevehető terület, út, utca, tér;

b) fegyveresen jelenik meg a rendezvényen az, aki lőfegyvert vagy robbanóanyagot tart magánál, felfegyverkezve pedig az, aki erőszak vagy fenyegetés alkalmazása érdekében az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközt tart magánál.

16. § A fegyveres erők és a rendvédelmi szervek11 tagjaira vonatkozóan a gyülekezési jog gyakorlásának feltételeit és módját a szolgálati szabályzat határozza meg.

17. §12

18. §13

19. § (1) Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

(2)14

Az Európai Unió jogának való megfelelés

20. §15 Ez a törvény az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkének való megfelelést szolgálja.

1

A kihirdetés napja: 1989. január 24. A törvényt a 2018: LV. törvény 22. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2018. október 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező törvény 23. §-át.

2

A preambulum szövege a 2011: CCI. törvény 22. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1. §-t a 2011: CCI. törvény 23. §-a hatályon kívül helyezte.

4

A 3. § a) pontja a 2004: XXIX. törvény 147. § (1) bekezdésének a) pontjával megállapított szöveg.

5

A 3. § b) pontja a 2013: CXXXIII. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 4. §-t az 1989: IV. törvény 1. §-a hatályon kívül helyezte.

7

Az 5. § a 2007: I. törvény 90. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 8. § (1) bekezdése a 2004: XXIX. törvény 147. § (1) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 14. § (1) bekezdésének „bejelentés nélkül, a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően vagy” szövegrészét az Alkotmánybíróság a 75/2008. (V. 29.) AB határozatának 3. pontjával megsemmisítette 2008. május 29. napjával.

12

A 17. § beiktatva az 1978: IV. törvény (Btk.) 228/A. §-ánál. A 17. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 49. pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 18. § beiktatva az 1968: I. törvény (Sztv.) 103. §-ánál és az azt megelőző címként. A 18. § (1) bekezdését az 1999: LXIX. törvény 168. §-ának h) pontja 2000. március 1- jétől hatályon kívül helyezte. A 18. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 49. pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 19. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 49. pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 20. §-t és alcímét a 2007: I. törvény 90. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére