• Tartalom

62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelet

62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelet

az elektromágneses összeférhetőségről1

2012.05.19.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 56. §-ának a) pontjában, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. §-ának (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) A rendelet alkalmazási köre arra a berendezésre terjed ki, amely elektromágneses zavart okozhat, vagy amely működését ilyen zavar befolyásolhatja, valamint az ilyen berendezést gyártó, forgalomba hozó, üzembe helyező természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre és ezek Európai Közösségen (a továbbiakban: Közösség) belüli meghatalmazott képviselőire, valamint a piacfelügyeleti hatóságra és bejelentett szervezetre.

(2) A rendelet alkalmazási köre nem terjed ki

a) arra a berendezésre, amely fizikai jellemzői eredendő természete miatt olyan kis mértékű elektromágneses teret, illetőleg jelszintet kelt, vagy ahhoz csak olyan kis mértékben járul hozzá, amely a rádióberendezések és elektronikus hírközlő végberendezések, valamint más villamos berendezések rendeltetésszerű működését nem akadályozza és a rendeltetésszerű használata során általában jelen lévő elektromágneses zavar mellett elfogadhatatlan mértékű minőségi romlás nélkül működik;

b) a rádióberendezésekről és az elektronikus hírközlő végberendezésekről, valamint megfelelőségük kölcsönös elismeréséről szóló 5/2004. (IV. 13.) IHM rendelet által szabályozott rádióberendezésekre és elektronikus hírközlő végberendezésekre;

c) a polgári repülés területén a közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2002. július 15-i 1592/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben említett repüléstechnikai termékekre, alkatrészekre és berendezésekre;

d) a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Alapokmánya és a Nemzetközi Rádiószabályzat értelmében a rádióamatőrök által használt rádióberendezésekre, kivéve, ha azok kereskedelmi forgalomban hozzáférhetők.

(3) Ez a rendelet nem érinti a berendezések biztonságát szabályozó más jogszabály vagy közösségi jogi aktus alkalmazását.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a)2 bejelentett szervezet: a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: kijelölő hatóság) által külön jogszabály alapján, e rendelet hatálya alá tartozó készülék megfelelőségének értékelésére kijelölt, az Európai Bizottságnak és az Európai Unió többi tagállamnak (a továbbiakban: többi tagállam) bejelentett, és ennek alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában, illetve a Bizottság által hivatalosan a feladata rögzítésével és az azonosító számával együtt közzétett szervezet;

b) berendezés: bármilyen készülék vagy helyhez kötött létesítmény;

c) biztonsági cél: az emberi élet vagy tulajdon védelmét szolgáló cél;

d) EK megfelelőségi nyilatkozat: a gyártónak e rendelet szerinti írásbeli nyilatkozata, amelyben saját felelősségére kijelenti, hogy a készülék e rendeletben előírt védelmi követelményeknek megfelel;

e) elektromágneses környezet: egy adott helyen megfigyelhető valamennyi elektromágneses jelenség;

f) elektromágneses összeférhetőség: a berendezés azon képessége, hogy elektromágneses környezetében kielégítően működik anélkül, hogy a környezetében található egyéb berendezéseket elfogadhatatlan mértékű elektromágneses zavarnak tenné ki;

g) elektromágneses zavar: bármely olyan elektromágneses jelenség, amely ronthatja a berendezések működőképességét, amely elektromágneses zavar lehet elektromágneses zaj, nem kívánt jel, vagy magában a továbbító közegben bekövetkező változás;

h) gyártó: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2. §-a k) pontjának ka) alpontjában meghatározott gyártó;

i) helyhez kötött létesítmény: különböző típusú készülékek, illetve adott esetben egyéb eszközök egyedi kombinációja, amelyeket állandó, előre meghatározott helyen való használat céljával szerelnek össze és telepítenek, ideértve a villamos hálózatokat is;

j) honosított harmonizált szabvány (a továbbiakban: harmonizált szabvány): olyan, a magyar eljárási rendnek megfelelően honosításra és közzétételre került műszaki előírás, amelyet az egységes európai követelmények kialakítása céljából az Európai Bizottság által elismert és megbízott európai szabványosítási szervezetek egyike dolgozott ki és fogadott el, és amely hivatkozási számát az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették;

k) készülék: bármilyen kereskedelmi forgalomba hozott késztermék vagy ennek kereskedelmi forgalomban egyetlen működési egységként hozzáférhető, végfelhasználóknak szánt kombinációja, amely elektromágneses zavart kelthet, vagy amelynek működését ilyen zavar befolyásolhatja, valamint e pont értelmében készüléknek minősülnek még:

ka) az olyan alkatrész vagy készülékrész, amelyet a végfelhasználó szerel be egy adott készülékbe, és amely elektromágneses zavart kelthet, vagy amely működését ilyen zavar befolyásolhatja,

kb) készülékek és adott esetben egyéb eszközök kombinációjaként kialakított mobil létesítmény, amelyet mozgatni, illetve több helyszínen működtetni szándékoznak;

l) megfelelőség-igazolás: a bejelentett szervezet által kiadott dokumentum annak igazolására, hogy a berendezés e rendelet alapvető követelményeinek, vagy azok közül a bejelentett szervezet által vizsgáltaknak, valamint a fejlesztési és gyártási dokumentációjának mint típus vagy egyedileg megfelel;

m) piacfelügyeleti hatóság: a fogyasztóvédelmi hatóság, a hírközlési hatóság és a gazdasági célfelhasználású villamossági termékek ellenőrzéséért felelős hatóság;

n) zavartűrés: a berendezés azon képessége, hogy elektromágneses zavar jelenlétében ne romoljon a működőképessége.

(2) Az 1. § (2) bekezdés d) pontja értelmében a rádióamatőrök által saját használatukra, alkatrészkészletekből összeszerelt, valamint a rádióamatőrök által a kereskedelmi forgalomban kapható rádióberendezésekből saját használatukra átalakított rádióberendezés nem tekintendő kereskedelmi forgalomban hozzáférhető rádióberendezésnek.

Forgalomba hozatal és üzembe helyezés,
a berendezések szabad mozgása

3. § (1) Berendezést akkor lehet forgalomba hozni, illetve üzembe helyezni, ha azt úgy alakították ki, hogy megfelelő telepítés, karbantartás és rendeltetés szerinti használat mellett megfelel az e rendeletben előírt követelményeknek.

(2) Az e rendelet alkalmazási körébe tartozó berendezés forgalomba hozatala, illetve üzembe helyezése nem akadályozható meg olyan ok miatt, amely az elektromágneses összeférhetőséggel áll összefüggésben, abban az esetben, ha a berendezés kielégíti az ezen rendeletben előírt alapvető követelményeket és azt megfelelően telepítették, karbantartják és rendeltetésszerűen használják.

(3) A (2) bekezdés előírásai nem korlátozzák a hatóság jogát külön intézkedés meghozatalára és közzétételére, amennyiben az

a) egy adott területen fennálló vagy előre látható elektromágneses összeférhetőségi probléma megoldására irányul,

b) nyilvános elektronikus hírközlő hálózat, illetve adó vagy vevőállomás védelme érdekében biztonsági okból szükséges és pontosan meghatározott spektrum helyzetekben biztonsági célokat szolgál.

(4) A hatóság a (3) bekezdés szerinti intézkedéseket bejelenti az Európai Bizottságnak és értesíti a többi tagállamot.

4. § Vásárok, kiállítások és bemutatók alkalmával ki lehet állítani, illetve be lehet mutatni olyan berendezést is, amely nem felel meg e rendelet rendelkezéseinek, ha a kiállító jól látható jelzéssel egyértelműen feltünteti, hogy ez a berendezés nem hozható forgalomba, nem helyezhető üzembe addig, amíg nem felel meg az e rendelet rendelkezéseinek. Bemutatásra csak akkor kerülhet sor, ha a kiállító megteszi az elektromágneses zavarok elhárítása érdekében szükséges intézkedéseket.

Alapvető követelmények

5. § (1) E rendelet alkalmazási körébe tartozó berendezés akkor felel meg az alapvető követelményeknek, ha kielégíti az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott védelmi követelményeket, valamint helyhez kötött létesítmény esetén az 1. melléklet 2. pontjában meghatározott külön követelményeket.

(2) Amennyiben e rendelet alkalmazási körébe tartozó berendezésre vonatkozóan egyéb, az Európai Közösségek irányelvét átültető magyar jogszabály – egészben vagy részben – részletesebben állapítja meg az 1. mellékletben meghatározott alapvető követelményeket, úgy ezt a rendeletet azokra a berendezésekre vonatkozóan e követelmények tekintetében nem kell alkalmazni.

Harmonizált szabványok

6. § (1) A vonatkozó harmonizált szabványoknak megfelelő berendezést úgy kell tekinteni, hogy az teljesíti az e rendeletben említett azon alapvető követelményeket, amelyekre a szabványok vonatkoznak. A szabványoknak való megfelelőség vélelmezése az alkalmazott harmonizált szabvány alkalmazási körére, illetve az általa lefedett területre vonatkozó követelményekre korlátozódik.

(2) Ha egy harmonizált szabványnak történő megfelelés ténylegesen nem biztosítja azon alapvető követelmények teljesülését, amelyeket a hivatkozott szabvánnyal terveztek előírni, az ezt megállapító, e rendelet hatálya alá tartozó fél az esetet a piacfelügyeleti hatóság tudomására hozza.

(3) Amennyiben a piacfelügyeleti hatóság úgy ítéli meg, hogy egy adott harmonizált szabvány nem tesz eleget teljes mértékben az 1. mellékletben meghatározott alapvető követelményeknek, indokolással ellátva továbbítja az ügyet az Európai Parlament és a Tanács a műszaki szabványok és előírások terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 98/34/EK irányelve szerint létrehozott Állandó Bizottságnak.

Megfelelőségértékelési eljárás

7. § (1) A készülék alapvető követelményeknek való megfelelését megfelelőségértékelési eljárás alkalmazása biztosítja, amely elvégzéséért a gyártó vagy a Közösségen belüli meghatalmazott képviselője felelős. A megfelelőségértékelést a gyártó vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselője választása szerint, a 2. mellékletben leírt eljárás (belső gyártásellenőrzés) alkalmazásával maga, vagy a 3. melléklet szerint, bejelentett szervezet bevonásával végezheti. Az alapvető követelményeknek való megfelelés igazolására a gyártó vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselője e rendelet 4. mellékletével összhangban műszaki dokumentációt készít és EK megfelelőségi nyilatkozatot állít ki.

(2) Az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozással rendelkező valamennyi vonatkozó harmonizált szabvány helyes alkalmazása egyenértékűnek tekintendő az elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó megfelelőségértékelés elvégzésével.

CE megfelelőségi jelölés

8. § (1) Azt a készüléket, amely megfelelőségét e rendelet megfelelőségértékelési eljárása alapján megállapították, CE megfelelőségi jelöléssel kell ellátni. A CE megfelelőségi jelölés feltüntetéséért a gyártó vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselője felel. A CE megfelelőségi jelölés formáját, méretét, elhelyezésének módját és tartalmát az 5. melléklet határozza meg. CE megfelelőségi jelölésként csak ez a jelölés használható.

(2) A készüléken, annak csomagolásán vagy használati-kezelési utasításán nem helyezhető el a CE megfelelőségi jelöléssel összetéveszthető más jelölés. Bármely más jelölést csak úgy szabad elhelyezni, hogy a CE megfelelőségi jelölés láthatósága és olvashatósága ezáltal ne csökkenjen.

Egyéb jelölések

9. § (1) Az azonosíthatóság érdekében a gyártónak fel kell tüntetni:

a) a készüléken a típus-, a tétel- és a sorozatszámot, vagy bármely egyéb, a készülék azonosítását lehetővé tevő információt,

b) a készüléken vagy a kísérődokumentumok valamelyikén a gyártó, illetve amennyiben a gyártó nem a Közösségen belül letelepedett személy, meghatalmazott képviselőjének, vagy a Közösségen belüli és a készüléknek a közösségi piacon való forgalomba hozataláért felelős személynek a nevét és címét.

(2) A gyártónak a készülékhez mellékelten tájékoztatást kell adni valamennyi olyan különleges óvintézkedésről, amelyet a készülék összeszerelésekor, telepítésekor, karbantartásakor, illetve használatakor figyelembe kell venni annak biztosítása érdekében, hogy üzembe helyezéskor a készülék megfeleljen az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott védelmi követelményeknek.

(3) Azon készülék esetében, amely védelmi követelményeknek való megfelelése lakott területen nem biztosított, ezt a használattal összefüggő korlátozást világosan fel kell tüntetni a csomagoláson is, amennyiben lehetséges.

(4) A készülék rendeltetésszerű használatát lehetővé tevő tájékoztatást a készülékhez mellékelt magyar nyelvű használati-kezelési útmutató tartalmazza.

Ellenőrzés és felügyelet

10. § (1) A piacfelügyeleti hatóság feladatait, jogkörét külön jogszabály határozza meg.

(2) Ha a piacfelügyeleti hatóság megállapítja, hogy a CE megfelelőségi jelöléssel ellátott készülék nem felel meg e rendelet követelményeinek, megteszi a szükséges intézkedéseket a készülék piacról történő kivonása, forgalomba hozatalának, üzembe helyezésének megtiltása vagy szabad forgalmának korlátozása érdekében.

(3) A piacfelügyeleti hatóság a (2) bekezdés szerinti intézkedéséről egyidejűleg értesíti az Európai Bizottságot, valamint a többi tagállamot, megjelölve döntéseinek indokait, különösen ha a védelmi követelményeknek való nem megfelelés oka:

a) a 6. § (1) bekezdésében hivatkozott szabványoknak való meg nem felelés,

b) a harmonizált szabványok nem megfelelő alkalmazása,

c) a harmonizált szabványok hiányosságai.

(4) Amennyiben valamely nem megfelelő készülék a bejelentett szervezet megfelelőség-igazolásával rendelkezik, a piacfelügyeleti hatóság megteszi a külön jogszabályban meghatározott intézkedéseket az igazolás kibocsátója ellen, és erről tájékoztatja az Európai Bizottságot és a többi tagállamot.

(5) Ha a piacfelügyeleti hatóság azt állapítja meg, hogy a készüléken a CE megfelelőségi jelölést nem vagy megalapozatlanul tüntették fel, kötelezi a gyártót vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselőjét arra, hogy a készüléket tegye a CE megfelelőségi jelölésre vonatkozó előírásoknak megfelelővé, és szüntesse meg a jogsértést a piacfelügyeleti hatóság által meghatározott feltételek szerint.

Bejelentett szervezetek

11. § (1) A bejelentett szervezetek kijelölésénél a megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző, illetőleg tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló külön jogszabályokat és a 6. mellékletben meghatározott követelményeket kell alkalmazni. A kijelölt szervezetet be kell jelenteni az Európai Bizottságnak és a többi tagállamnak.

(2) A bejelentésnek tartalmaznia kell, hogy a szervezeteket az e rendelet hatálya alá tartozó összes készülék, illetve az 1. mellékletben feltüntetett alapvető követelmények vonatkozásában jelölik-e ki a 3. mellékletben említett feladatok végrehajtására, vagy a kijelölés hatálya a készülékek egyes meghatározott jellemzőire, illetve kategóriáira korlátozódik-e.

(3) Olyan szervezetek esetén, amelyek megfelelnek a vonatkozó harmonizált szabványokban rögzített követelményeknek, úgy kell tekinteni, hogy azok megfelelnek az ezen harmonizált szabványok hatálya alá tartozó, a 6. mellékletben meghatározott követelményeknek.

(4)3 A 6. mellékletben meghatározott követelmények teljesülését a kijelölő hatóság külön jogszabály szerint időszakosan ellenőrzi.

A helyhez kötött létesítmények

12. § (1) A forgalomba hozott, helyhez kötött létesítménybe szerelhető készülékre az e rendelet készülékekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Olyan készülék esetében, amelynek az a rendeltetése, hogy egy adott helyhez kötött létesítménybe szereljék, és egyéb módon kereskedelmi forgalomban nem hozzáférhető, nem kötelező az alapvető követelményekre, a megfelelőségértékelési eljárásra, a CE megfelelőségi jelölésre, valamint az egyéb jelölésekre vonatkozó előírások alkalmazása. Ezen esetekben a kísérő dokumentációnak meg kell neveznie a helyhez kötött létesítményt és az elektromágneses összeférhetőségi jellemzőket, valamint meg kell adnia azokat az óvintézkedéseket, amelyeket a készüléknek a helyhez kötött létesítménybe történő szerelése során meg kell tenni annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék az adott létesítmény megfelelőségét. Ezen felül fel kell tüntetni a 9. § (1) bekezdésében meghatározott jelöléseket is.

(3) A helyhez kötött létesítmény nem megfelelősége esetén – különösen amennyiben a létesítmény által keltett zavarokra érkezik panasz – a piacfelügyeleti hatóság kérheti a helyhez kötött létesítményre vonatkozó megfelelőségi bizonyítékokat, és megfelelőségértékelési eljárást kezdeményezhet. A rendelet alapvető követelményeinek megsértése esetén a piacfelügyeleti hatóság intézkedik annak érdekében, hogy a helyhez kötött létesítmény a követelményeknek megfeleljen.

(4) A helyhez kötött létesítmény alapvető követelményeknek való megfeleléséért az üzembe helyezésig a létesítmény létrehozásáért felelős személy, az üzembe helyezés után az üzemeltetésért felelős személy felel.

13. § (1) Ez a rendelet 2007. július 20-án lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti

a) az elektromágneses összeférhetőségről szóló 31/1999. (VI. 11.) GM–KHVM együttes rendelet,

b) a rádióberendezésekről és az elektronikus hírközlő végberendezésekről, valamint megfelelőségük kölcsönös elismeréséről szóló 5/2004. (IV. 13.) IHM rendelet 10. §-ának (5) bekezdésében az „és elektromágneses összeférhetőségi” szövegrész.

(2) 2009. július 19-ig forgalomba hozható, illetve üzembe helyezhető az elektromágneses összeférhetőségről szóló 31/1999. (VI. 11.) GM–KHVM együttes rendelet előírásainak megfelelő berendezés.

14. § E rendelet az elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről és a 89/336/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. december 15-i 2004/108/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelethez

Alapvető követelmények
1. Védelmi követelmények
A védelmi követelmények teljesítése érdekében a berendezés kialakítása, tervezése és gyártása során a technika állását is figyelembe véve a következőket kell biztosítani:
a) az általa keltett elektromágneses zavar mértéke ne haladja meg azt a szintet, amely a rádióberendezések és elektronikus hírközlő berendezés és egyéb berendezés rendeltetésszerű működését gátolja;
b) a berendezés rendeltetésszerű használata során várható elektromágneses zavarral szemben a berendezés zavartűrése olyan mértékű legyen, amely lehetővé teszi az elfogadhatatlan minőségi romlás nélküli rendeltetésszerű használatot.
2. A helyhez kötött létesítményekre vonatkozó külön követelmények
A helyhez kötött létesítmények esetében az 1. pontban megállapított védelmi követelmények teljesítése érdekében a létesítményt jó mérnöki gyakorlattal, az alkatrészek rendeltetésszerű használatára vonatkozó tájékoztatások figyelembevételével kell telepíteni.
A jó mérnöki gyakorlattal történt telepítést dokumentálni kell; a dokumentációt az üzemeltetésért felelős személy őrzi mindaddig, amíg a helyhez kötött létesítmény üzemben van, és ellenőrzéskor a piacfelügyeleti hatóság rendelkezésére bocsátja.

2. melléklet a 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelethez

Belső gyártásellenőrzés
1. A megfelelőség értékelésénél figyelembe kell venni valamennyi rendeltetésszerű működési körülményt, így amennyiben a készülék többféle összeállításban is képes működni, az összes lehetséges összeállításban el kell végezni a megfelelőségértékelést.
2. Az EK megfelelőségi nyilatkozat az Európai Unió bármely tagállamának hivatalos nyelvén kiállítható.
3. A gyártó vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselője a műszaki dokumentációt és az EK megfelelőségi nyilatkozatot az utolsó készülék gyártásától számított legalább 10 évig köteles a hatóság számára rendelkezésre bocsáthatóan megőrizni.
4. Amennyiben sem a gyártó, sem meghatalmazott képviselője nem a Közösségen belül letelepedett személy, úgy az EK megfelelőségi nyilatkozat és a műszaki dokumentáció a piacfelügyeleti hatóságok számára történő rendelkezésre tartásáról az a személy gondoskodik, aki a készüléket a Közösségben forgalomba hozza.
5. A gyártónak meg kell hoznia minden szükséges intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy a készülék gyártása a 3. pontban említett műszaki dokumentációnak és e rendelet rájuk vonatkozó követelményeinek megfelelően történjen.

3. melléklet a 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelethez

Megfelelőségértékelési eljárás bejelentett szervezet bevonásával
Ha a gyártó vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselője választása szerint az EK megfelelőségi nyilatkozat kitöltéséhez szükséges megfelelőségértékelést részben vagy egészében nem maga, hanem bejelentett szervezet végzi, az eljárás a 2. mellékletnek a következő kiegészítésekkel történő alkalmazásából áll:
1. A gyártó vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselője a bejelentett szervezetnek bemutatja a műszaki dokumentációt, és attól annak megfelelőségértékelését kéri. A gyártó vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselője megadja, hogy a bejelentett szervezet az alapvető követelmények mely szempontjait értékelje.
2. A bejelentett szervezet megvizsgálja a műszaki dokumentációt és megállapítja, hogy a műszaki dokumentáció megfelelően bemutatja-e e rendelet azon követelményeinek való megfelelést, amelyek értékelését végzi. Amennyiben a bejelentett szervezet megállapította a készülék értékelt alapvető követelményeknek való megfelelését, erről a gyártó vagy annak Közösségen belüli meghatalmazott képviselője részére megfelelőség-igazolást ad ki. A bejelentett szervezet megfelelőség-igazolása az alapvető követelmények azon szempontjaira korlátozódik, amelyeket a bejelentett szervezet értékelt.
3. A megfelelőség-igazolást a műszaki dokumentációhoz kell csatolni. A megfelelőség-igazolás az Európai Unió bármely tagállamának hivatalos nyelvén kiállítható.

4. melléklet a 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelethez

Műszaki dokumentáció és EK megfelelőségi nyilatkozat
1. A műszaki dokumentációnak lehetővé kell tennie annak értékelését, hogy a készülék az alapvető követelményeknek megfelel-e, és ki kell terjednie a készülék tervezésére és gyártására. A műszaki dokumentációnak különösen az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a készülék általános leírása,
b) bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a készülék megfelel az adott esetben teljes mértékben vagy részben alkalmazott harmonizált szabványoknak,
c) amennyiben a gyártó nem alkalmazott harmonizált szabványokat, illetve azokat csak részben alkalmazta, az alapvető követelményeinek teljesítésére irányuló lépések leírását és magyarázatát, ideértve a 3. melléklet 1. pontjában meghatározott elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó megfelelőségértékelés leírását, az elvégzett tervezési számítások eredményeit, a végrehajtott vizsgálatokat és a vizsgálati jegyzőkönyveket, valamint minden olyan egyéb dokumentumot, amelyet a megfelelőségértékeléshez felhasználtak.
2. Az EK megfelelőségi nyilatkozatnak az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) hivatkozást az Európai Parlament és a Tanács az elektromágneses összeférhetőségre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről és a 89/336/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2004/108/EK irányelvére vagy erre a rendeletre,
b) a készülék leírását (rendeltetésének megnevezését, típus vagy egyedi azonosításra alkalmas megjelölését),
c) a gyártó nevét és címét, vagy Közösségen belüli meghatalmazott képviselőjének nevét és címét,
d) keltezéssel ellátott hivatkozást azokra az előírásokra, amelyeknek való megfelelőségről nyilatkoznak, amelyek biztosítják a készülék e rendeletnek való megfelelőségét,
e) a nyilatkozat keltét.

5. melléklet a 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelethez

A CE megfelelőségi jelölés
1. A CE megfelelőségi jelölés a „CE” betűkből áll, a következő minta szerint:
2. A CE megfelelőségi jelölés különböző elemeinek alapvetően azonos magasságúaknak kell lenniük, amely magasság nem lehet kevesebb, mint 5 mm. A CE megfelelőségi jelölés kicsinyítésekor vagy nagyításakor a fenti rajzon látható arányokat meg kell tartani.
3. A CE megfelelőségi jelölést a készüléken – vagy ha ez objektív akadály miatt nem lehetséges –, a csomagoláson, továbbá a kísérődokumentumokon, különösen a használati-kezelési útmutatóban vagy a jótállási nyilatkozatban jól látható, jól olvasható és letörölhetetlen módon kell feltüntetni.
4. Ha a készülékre több olyan, az Európai Közösségek irányelvein alapuló magyar jogszabály is vonatkozik, amely szintén előírja a CE megfelelőségi jelölés feltüntetését, akkor a CE megfelelőségi jelölés egyben azt is jelenti, hogy az adott készülék megfelel mindezen jogszabályok előírásainak.
5. Ha azonban az említett jogszabályok közül egy vagy több lehetővé teszi a gyártónak, hogy egy átmeneti időszakban megválassza, hogy mely intézkedéseket alkalmaz, a „CE”-jelölés csak a gyártó által alkalmazott, az Európai Közösségek irányelvén alapuló magyar jogszabály rendelkezéseinek való megfelelést jelzi. Ebben az esetben az alkalmazott jogszabály vagy irányelv hivatkozási adatainak szerepelniük kell az adott készüléket kísérő, a jogszabályok által megkövetelt dokumentumokban, magyarázatokban vagy a használati-kezelési útmutatóban.

6. melléklet a 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelethez

A bejelentésre kerülő szervezetekkel szemben támasztott követelmények
A kijelölő hatóság által kijelölt szervezet megfelel az alábbi minimális feltételeknek:4
1. Rendelkezik a szükséges személyzettel, eszközökkel és készülékekkel.
2. Személyzete szakmailag alkalmas és feddhetetlen.
3. A személyzet és a műszaki szakemberek függetlenek a vizsgálatok végrehajtásában, a jegyzőkönyvek elkészítésében és az e rendeletben előírt igazolási feladatok végrehajtásában a kérdéses berendezéssel kapcsolatban közvetlenül vagy közvetetten érdekelt minden körtől, csoporttól vagy személytől.
4. A személyzet megtartja az üzleti titkot.
5. A szervezet felelősségbiztosítással rendelkezik, kivéve, ha a felelősséget külön jogszabály alapján az állam viseli.
1

A rendeletet a 48/2016. (XII. 6.) NGM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte 2016. december 11. napjával. A 8/2016. (XII. 6.) NMHH rendelet 18. §-a alapján a 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelet követelményei szerint legyártott és forgalomba hozott berendezések továbbra is forgalmazhatók és üzembe helyezhetők.

2

A 2. § (1) bekezdés a) pontja a 10/2012. (V. 18.) NGM rendelet 4. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 11. § (4) bekezdése a 10/2012. (V. 18.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 6. melléklet 1. pontját megelőző szöveg a 10/2012. (V. 18.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére